Nem lehet így tovább élni. Nem lehet lövészárkokat kerülgetve leélni az életünket. Nem lehet ölbe tett kézzel nézni és várni, hogy a gyűlölet tüze kit éget el. Hogy ki lesz a következő, aki a halálba megy, ebben az értelmetlen háborúban. Ahol olyan nehéz kiigazodni a frontvonalak között, ahol annyi és annyi céltalan üzenet sikkad el, és soha, de soha nem talál egy se célba. Ahol a pusztításban megfáradt szavunkat már senki se hallja. Meddig folyik még ez így? Mit akarunk? Mit nyerhetünk? Jobb életet? Békét, biztonságot? Néhány négyzetkilométert? Vagy pár hegyet? A XX. századunk ráment. Ne hagyjuk, hogy a XXI. századunkat is elemesszé ez az esztelen öldöklés.
Napok óta nem alszom. Dehogy napok, hónapok, sőt évek óta nem jön nyugodt, békés álom a szememre. Nem bírom ezt a háborút. Ha álmomból felriadok, Gyóni Géza fájdalmasan felejthetetlen sora vibrálnak előttem. Az ő élete ráment a háborúra.
„Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
...
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!”
Hogy lehet, hogy ezek a sorok még minig aktuálisak? Ki a felelős mindezért? Kilátástalan vitáink vannak, miközben a halál dalát éneklik a süvöltő golyók a fülünkbe. Nem bírom! Csoda, hogy szülenik és nagyszüleink kibírták. Csoda. De a mi idegeinket nem olyan erős kötélből fonták. A jelenünk és a jövőnk felett már rég megkondították a lélekharangokat. Hová menetelünk némán? Hová? A pusztulásba? Nem! Ne hagyjuk!!!
Kiáltsunk együtt Babits-csal!
„Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Legyen hát béke! Elég a vérontásból. Gyújtsunk gyertyát, és emelt fővel kössünk végre békét San Marinóval. 93 éve után itt az ideje.
Vagy, nem bánom, küldjük rájuk a Gripenjeinket és pusztítsuk el őket végleg! Szekeres Imre, plíz!
(1915. június 3-án, két héttel az olasz hadbalépés után - némi vita után - San Marino álnok módon hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. Tette ezt elsősorban azért, hogy a Monarchia és Németország repülői ne szálljanak le a területén. 1920-ban viszont San Marino küldöttei elfelejtették aláírni a trianoni békét.)
