Van ez a megszállás kontra felszabadulás vita. Ha valami, akkor ez a téma megmagyarázhatatlanul fáj. Mármint amikor kiállnak ünnepelni a felszabadító szovjet hadsereget. Ez az én fő érzékenységem.
Mert ugye ma április 4-e van...

 No nem azért érint ez a téma, mert értek hozzá - nem vagyok nagy történész -, de 2 éves korom óta hallgattam a családi történeteket erről. Apám nagynénjének a történetét, akik a faluban bújkáltak, valami fürdőszobában lapulva próbálták megúszni, hogy a katonák megerőszakolják őket. Imádkoztak, oda mentették a szent ostyát is a templomból, nehogy meggyalázzák. A szomszédasszony a padlásra menekült, ahol megtalálták és amikor kiugrott az ablakon, felnyársalta a vasvilla. Nagyapám története, akit Pesten kirángattak a pincéből és agyon akarták lőni, de terhes nagyanyám elé ugrott és így megkegyelmeztek neki.

 Aztán Pető Andrea tanulmánya, aki szerint 50 és 200 000 közötti az 1945-ben megerőszakolt nők száma Magyarországon. Kiderül az írásból az is, hogy azóta legális az abortusz hazánkban. Tehát számomra ez nem olyan téma, hogy: fogadjuk el, bocsássuk meg. Hát nem. Pláne, ne ünnepeljük. (Vagy mégis? Azt el tudom fogadni, ha valaki ünnepli mondjuk a gettó felszabadítását, de azt nem, hogy Magyarország megszállását, a rémtetteket, az erőszakot, az emberek elhurcolását, valaki felszabadításnak nevezze.)

 Amikor itt megdőlt a kommunista rendszer és bejött a szuper demokrácia, akkor én még egyáltalán nem foglalkoztam politikával. Örültem, meg tüntettem, piros-fehér-zöldbe öltöztem március 15-én. Egyetlen lényeges kérdés volt számomra, hogy akkor most a kommunisták, a szovjet katonák elmennek, az úttörő mozgalom, szüleim állandó rettegése megszűnik. És azt gondoltam, hogy leveszik szépen a vörös csillagokat, lebontják a felszabadító szovjet hadsereg emlékműveit és szépen elfelejtjük, vagy csak mulatunk rajta, hogy egyszer régen még azt énekeltük, hogy "Április négyről, szóljon az ének". Hahaha.

 Aztán itt ülök ma. 18 évvel ezután és látom, hogy ünneplik, megkoszorúzzák, éneklik. Ja, és nem csak egy kis kotyomfity szervezet, a MEASZ, hanem Gyurcsány Ferenc, miniszterelnökünk elment három éve az oroszokhoz ünnepelni, majd kijelentette: "nem lehet kisstílű viták tárgya az, hogy Magyarország hálával tartozik, amiért a Szovjetúnió felszabadította a fasizmus alól 60 évvel ezelőtt:"

 Kisstílű vita. Ja.
 
 Egyébként volt egy nagystílű per ezügyben négy évvel ezelőtt, Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ akkori frakcióvezetője és Schiffer János, akkori főpolgármester-helyettes közt. Kupper kiadott egy közleményt, hogy Schiffer ne ünnepelje a felszabadulást, mert több százezer áldozat érzékenységét sérti. Schiffer erre azt válaszolta, hogy "a képviselő azok mellett van, akiket felelősségre kellett volna vonni háborús bűneikért". Aztán ezügyben a bíróság kimondta, hogy Schiffer megsértette Kupper személyiségi jogait.

 Szóval, akkor hogyan tovább? Pereskedjünk? Határolódjunk el? Gyűjtsük aláírásokat? Tartsunk népszavazást? Dobáljunk tojást?
 Egyelőre nekem elég annyi, hogy kimondhatom: nagyon, de nagyon szégyelljétek magatokat.

(A kép egy reklám. Tudom. De nem kell elolvasni a szöveget.)

(A poszt eredeti címe: "Az én érzékenységem" volt, aztán a kommentek hatására ez "A Mi érzékenységünk" címre változott.)