Közvéleménykutatók a finisben - Népszavazási kampány VII.
2008. március 06. írta: TuRuL_2k2

Közvéleménykutatók a finisben - Népszavazási kampány VII.

 Egy hete foglalkoztunk már a hétvégi népszavazásra vonatkozó kutatásokkal, tegnap újabb felmérések jelentek meg, ahol ráadásul a készítők legalább olyan érdekesek, mint az eredmények.

 Az egyik mérést a Marketing Centrum készítette. A MC a Sawyer Miller Group tagja (sok más kormányzati és fővárosi intézmény/beruházás mellett a nagy sikerű 4-es metró kommunikációjáért is ők felelnek), ügyvezetője Demszky Gábor bizalmasa és korábbi kampányfőnöke, Bruck Gábor. A cég gagyi url-lel megvert honlapja elég ritkán frissül, jelenleg a 2007 őszén kiadott tiltakozó közleményük a legújabb publikáció.
Saját bevallásuk szerint a Marketing Centrum elődje a '60-as években „már az akkori társadalmi-gazdasági viszonyok között is önmagát eltartó, független, piac- és nyereségorientált vállalkozásként működött.”
 A hétvégi népszavazásról publikált elemzésük megállapításai jelentősen különböznek a Medián vagy a Századvég-Forsense eredményeitől. A MC szerint 33%-os részvétel várható (ez jóval alacsonyabb a többi intézet becslésénél és brutális csökkenés az intézet által januárban mért 44%-hoz képest), az igen:nem arány pedig 2,5:1 a többiek által mért 3,5-4:1 aránnyal szemben. Az eltérő módszertan mellett a publikáció néhány kiszólása is magyarázhatja, miért kaphattak a többiekétől gyökeresen eltérő adatokat. Csak egy példa arra, hogy milyen kontextusba helyezték a kutatást: „Az azonban önmagában kevés egy döntés felvállalásához, és a szavazáson való tényleges részvételhez, hogy jobban szeretünk ingyenesen hozzájutni a dolgokhoz, mint fizetni a különböző szolgáltatásokért.” Az eredmények közül érdekes még, hogy (az egyébként nem publikált) januári kutatás óta 14%-ról 6%-ra csökkent a kormány lemondását várók aránya, s a nép 60%-a azt gondolja, hogy az igenek győzelme esetén a kormány csak formálisan fog intézkedni (értsd: elsunnyogja a népszavazáson szereplő díjak eltörlését), s csak 19% várja a vitatott törvények visszavonását.

 A másik felmérés készítője, a Publicus Intézet Institute még izgalmasabb, eddig nem sokat hallottam róluk. Saját bevallásuk szerint 2001 óta vannak a piacon, de mit csináltak eddig? Dereng egy közvéleménykutató (a neve nem jut eszembe) 2001-2002 körülről, akik aztán szépen eltűntek, ők lennének azok (más néven)? A megbízó mindenesetre a Demos-féle Progresszív Intézet, a publicus.hu domain tulajdonosa Pulai András, aki 2006-ban Dessewffy-vel közösen szerkesztette Debrecen hírhedt stratégiai auditját. Az elemzést pedig ugyanaz a progresszíves Magyar Kornélia jegyzi, aki Jön Gyurcsány? címen (via kitolas.blog.hu) a Népszabadságban publikált a hazai politikatudományban új távlatokat nyitó cikket.


 A Publicus telefonos felmérésenek részvételre vonatkozó fő megállapítása pont ellentéte a Marketing Centruménak: brutálisan magas, 68%-os aktivitást mértek. Persze az is lehet, hogy csak a már említett Népszabadság-cikk megállapításait akarják körülbástyázni („Így az sem lenne meglepő, ha hárommillió körül alakulna az igenek száma mindhárom kérdésben. Ezért a díjakat a parlament minden bizonynyal eltörli. És mindez már most tudható, ha úgy tetszik, azt a piac már beárazta, tehát a népszavazás eredménye senkit nem fog meglepni. Nem fogja olyan sokként érni a szocialista pártot és frakciót, ami elsodorhatja Gyurcsány Ferencet. Más lenne a helyzet, ha a koalíciós pártok szoros eredményt vagy a nemek esetleges győzelmét várnák.”) A kutatásból kiderül még, hogy az emberek 60%-a szerint a népszavazás pártpolitikai célokat szolgál, 63%-uk mondja, hogy a kormánynak nem kell lemondania az igenek győzelme esetén (csak végrehajtania az ügydöntő népszavazás döntését), valamint 61%-uk szerint a népszavazás nem változtat a lényegen.


 Végül a mai HVG-ben kijött a friss Medián-mérés is: nőtt a részvételi hajlandóság (különösen a nemmel szavazók körében), változatlanul hatalmas az igen fölénye, és kiderült, hogy a szavazók nem igazán tudják, mi a feltétele a népszavazás eredményességének (sőt, 7% szerint igennel kell szavazni, ha valaki a díjak megtartását támogatja).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr22367820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.06. 12:17:12

Helo!
Csonka a post!
A vegen!

Egyebkent szerintem megint a Median all legkozelebb a valosaghoz.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.06. 12:23:05

off:
enyhén manipulatív index főoldal.

- Orbánt tüntetők várták
- Többen szavaznak nemmel
- Maguk akarnak vizitdíjat

flessnek elég is.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.06. 12:23:49

Doomhammer:
Köszönöm, csonka post nem ország, egész post mennyország (bent felejtettem a végül elvetett Vajon miért volt szükség a Szonda-Ipsos mellett egy új MSZP-közeli közvéleménykutatóra? kérdésem töredékét).

Szerintem is Medián, de majd vasárnap kiderül, hogy kik a kóklerek.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.06. 12:26:16

denever:
Az Index az olvasottságra hajt. Ezekkel a címekkel lehet kattintásra ingerelni az olvasót, a Gyurcsányt kifütyültékkel meg nem. :] A címlap pedig folyamatosan változik, máskor meg a gyurcsányisták találják a fasizmust idézően manipulatívnak.

medve1 2008.03.06. 12:44:57

Hol a Forsense? Egyedül ők hiányoznak!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.06. 12:51:11

TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2008.03.06. 12:23:49:
"Vajon miért volt szükség a Szonda-Ipsos mellett egy új MSZP-közeli közvéleménykutatóra?"

Mert ezek eldobosak. Lasd Attitud, Magyar Vizsla ...

medve1 2008.03.06. 13:11:41

Turul! Van egy új, amit még nem tettek közzé! A Mediáné és a Szondáé is új, az általat említed Forsense múlt heti. Próbáld kihajtani.

volkov 2008.03.06. 13:25:17

off:

en az Orban elleni tuntetesnek, azon belul is a modjanak kicsit kajanul ugyan, de orulok: vegre nem kell azt hallgatni, hogy "erdekes, a baloldali tuntetok nem futtyognek sipolnak dobolnak"
(na jo, ha Orban epp nem beszelt, akkor a beszedet nem futyultek szet, es lehet, hogy, ha Orban szolasra nyitotta volna a szajat, menten abbahagyjak, turelmesen meghallgatjak, majd utana futyulnek csak tovabb:) )

Republikánus Péter 2008.03.06. 13:41:41

TuRuL: szerintem is a Medián.

medve1 2008.03.06. 14:46:16

Turul! Állítólag a legfrissebb Forsense hasonlít a Mediánhoz: nő a részvétel, nő a Nemek aránya és nő az Igenek száma.

A helyzet egyszerű: ha azoknak a kétharmada elmegy, akik Igenre szavaznának, a népszavazás eredményes lesz.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.06. 15:29:41

azért a Medián is megéri a pénzét. most fejeztek be egy felmérést a hvg részére, aminek a témája a paraszolvencia volt.

feltételezem az embereket kérdezték meg, hogy adnak-e pénzt.

kicsit nehéz így objektív adatot gyűjteni, hogy maga a dolog minden tekintetben törvényellenes, hiszen adó és járulékmentes bevétel az orvos részéről. a beteg meg minimum passzív résztvevője a jogsértésnek.
erről kérdezni a legtöbb embert szerintem hatástalan, mert félnek, hogy rájuk veti magát az adókommandó.
a borítékot fogadó orvos pedig biztos nem nyilatkozik.
tudva azt, hogy egy ideje a feljelentősdi a divaz, az emberek nem szívesen beszélnek a pénzükről idegeneknek.

az eredmény az lett, hogy 2007 áprilissal összehasonlítva 30%ot esett az éves hálapénzkiadás, az évre vetítve. biztosan megizzadtak a matematikusok mire ezt így kiextrapolálták.

becsületére legyen mondva, kommetálták az eredményt, miszerint valószínű, hogy a vizit/ágydíj hatással van a változásra, de ez nem bizonyítható.

shaker 2008.03.06. 15:36:31

A beteg részéről max szabálysértés az ügy szerintem. Az orvosok pedig valószínűleg örömmel kihasználják a lehetőséget, hogy panaszkodjanak egy kicsit, ha csökkent a bevételük.

countrystudy 2008.03.06. 16:26:32

azért az se semmi,h mától utalják a 13. havi nyugdíjat
ki beszél itt kádári reflexekről:-(((

k|M · reakcio.blog.hu 2008.03.06. 16:30:55

countrystudy 2008.03.06. 16:26:32
azért az se semmi,h mától utalják a 13. havi nyugdíjat

Ezt a trükköt ismerjük. Hogy is írta itt Szigetvári? A jó kampány alapja, hogy a kormány figyel a saját célcsoportjaira. Ez történik most is, és ez történt 2006 tavaszán is. Csak most nincs annyi lóvé.

Google 2008.03.06. 17:43:57

Miller-Sawyerék gondolom, el is magyarázták a zembereknek, hogy igen, igen, igen, senki sem szeretne fizetni semmiért igazából, no de azt nem lehet, úgy hogy a békesség kedvéért és hogy szó ne érje a ház elejét stb.
Igen, csak idő kérdése volt és a civilizált, nyugatos baloldal is kitért a hitéből, így van ez ha kicsit rosszul áll a szénája.

Republikánus Péter 2008.03.06. 17:55:46

Habár az Index "értesüléseivel" óvatosan kell bánni (legutóbb az "Új polgárosodás" bejelentése előtt jövendöltek valami egészen mást, most nem keresem meg a linket), de ha ez igaz, akkor a Fideszesek már most elkezdhetik gyújtani az örömtüzeket: index.hu/politika/belfold/beton1775/
Más: az Index.hu (alighanem) legdrágább hirdetési felületére kirakott "Eltöröljük őket" mintha célfókuszcsoport-tévedésben lenne. Vagy már olyan sok pénzük van a kampányra, hogy nem tudják, hol hirdessenek.

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.06. 17:59:48

Semmi érteleme, ha az Mszp vagy a Fidesz olyan közvéleménykutatást rendel magának, ami neki kedvez. Ez éppen ellenkező hatást vált ki, mint amire számítanak. Az ellenfél táborát mozgósítja, hogy mégis el kell menni, a saját tábort pedig lehűti, mondván, hogy "nélkülem is nyerünk".

Papa Doc 2008.03.06. 18:24:35

A legutóbbi választáson az összes közvéleménykutató jól szerepelt, de ha nem tévedek, 2002-ben csak a Mediánnak sikerült valószínűsítenie az MSZP-győzelmet, tehát a Medián eléggé megbízható. A Medián 47%-os részvételre számít egyébként, ami 42% körüli várható részvételre fordul le a 2004-es tapasztalatok szerint. A Publicus és a MC részvételi adatainak különbsége nyilván attól függ, hogyan kérdeztek. A részvételt a legnehezebb megjósolni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.06. 21:30:49

countrystudy:
"azért az se semmi,h mától utalják a 13. havi nyugdíjat
ki beszél itt kádári reflexekről:-((("

Nekem is ez volt az első reakcióm, de aztán kicsit utánanéztem: tavaly is ugyanilyenkor kezdték a kifizetést, tehát ez nincs kampányoptimalizálva (a felsőoktatási jelentkezések száma esetében már nem vagyok ebben biztos).

tevevanegypupu 2008.03.06. 21:53:47

David Ibolyatol neha tenyleg meg lehet orulni. Azt mondja, hogy ok a nepszavazas napjan - marmint a Magyar Demokrata Forum - a parlament elott vagy mellett vagy benne lesznek, merthogy a politikusoknak ott kell felelossegteljes dontes hozni egymassal megbeszelve a fontos kerdeseket.
Merthogy parlamentaris demokracia van, es hogy a szavazok azert kuldtek a kepviseloket, hogy majd ok hatarozzanak az orszagot erinto kerdesekben es nem am az utcan nepszavazassal. Na most jo lenne tudni, hogy a hat ev alatt hany fontos torvenyjavaslatukat fogadta meg - konkretan a parlamentben dolgozo MDF javaslatairol lenne szo - a kormanykoalicio. De sebaj, ok most a Parlamentben fognak lenni es nagy valoszinuseggel nem is szavaznak. Vajon kinek kedveznek ezzel?
Tuuuudom, tuuuuudom: a parlameni demokracijanak.

tewton 2008.03.06. 22:02:41

Ibolya --
leszel te meg centrumpart legkozelebb. Ami egyedül emlékezetes volt tőlük, a "haláladó eltörlése" c. sikertelen prozsett.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.06. 22:02:51

tevevanegypupu:
De jó, hogy eszembe juttattad, már írom is nagy népszerűségnek örvendő sorozatunk 80. részét. :)

tevevanegypupu 2008.03.06. 22:48:04

TuRuL_2k2
halljuk, halljuk.:))

tewton 2008.03.06. 23:46:47

"Kedves Tarlós úr, kérnék öntől egy szívességet most itt, azt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy 1000 forint lesz a vizitdíj kérem vonja vissza! Ilyet senki nem mondott. Erre most kampányt építenek! Nem akarhat igaztalan módon nyerni! Nem igaz kampánnyal választást nyerni, nem igaz országhoz vezet, ezt én most mondom önnek, ez nem igaz."

comment.blog.hu/2008/03/05/durvul_a_kampany

dowNLoad 2008.03.07. 00:15:21

Szerencsétlen Dávid Ibolya, nem elég neki egy heroinista gyerek, még a NEHÉZ NAPOK is betesznek neki, olyankor a hormonháztartás/agyműködés megborul, és kampó. HATALMAS gyomros készülődik most vasárnap. (mint amikor B.Willis kérdezi: fej VAGY gyomor?)
AKIK MEG NEM TUDJÁK 1szóban elmondani, hogy mi a munkájuk, azoknak nem adnék fizetést, egy kivétel, a POLITIKUSnak sem, az nem foglalkozás, esetleg hobby. Még a bérgyilkos vagy terrorista is becsületesebb munkát végez, mint a ***** manager, senior ****, és a többi.

tevevanegypupu 2008.03.07. 00:15:57

www.nol.hu/cikk/484118/

Jaj, hogy miket tud irni ez a Koka is..becsulet, szorgalom, munka..mondjuk nemet a szocializmusra.
Es ott van alatta, hogy az SZDSZ elnoke..jajj de faj.

tewton 2008.03.07. 00:29:33

teve,
figyelj a részletekre:

"Ma az egészségügyben több pénz, több tudás, nagyobb innovatív erő van, mint az informatikában valaha is volt."

a Kóka-expressz továbbrobog:
sulinet > vizitdíj-automata > gyógyszergyártás.

dowNLoad 2008.03.07. 00:42:00

Ez jó, majdnem eltalálta kókagyerek: BECSÜLET, SZORGALOM, MUNKA.. MONDJUK : NEMZETI-SZOCIALIZMUS.
Bár a NEMZET szót nem valószínű, hogy ki tudja mondani. (a szocializmust meg már nem kellene)

tevevanegypupu 2008.03.07. 01:08:45

tewton
azt mindenki sejti, hogy az egeszsegugy privatizacioja nem veletlenul az szdsz zaszloshajoja es ongondoskodasuk legfontosabb innovacioja lesz..ha nem a legfontosabb a 4-es metro meg a sztradaepitesek mellett.
dowNLoad
ha nemet mondana a szocializmusra, elsosorban az mszp mellol kellene surgosen felreallni.Nem tudom, ha a szocializmusra gondolunk ki jut eloszor eszunkbe? Kokanak Orban.
Nagy kar, hogy megszuntettek a Lipotmezot..

medve1 2008.03.07. 09:06:42

Hű, gyerekek. A média kezd össztüzet zúdítani a Fideszre! csak az a bajuk, hogy be kellett tenni a kecskeméti gyurcsányt, ami megint önmagáért beszélt:-)

tevevanegypupu 2008.03.07. 09:57:01

Para-Kovacs is megszolalt, persze Orbant irja le nehany keresetlen szoval. Milyen erdekes, hogy a bukas a Fideszrol jut eszebe, nem az egy szazalekos Szdsz-rol, a csalos elnokvalasztasrol, Kokarol, Zuschlagrol aki vallott..errol egy szo sincs. Sajnalom mert par evvel ezelott meg Para-Kovacs is egyensulyban volt. Vajon mi az ami ennyire elbillenti a baloldal javara a merleget?

medve1 2008.03.07. 11:40:09

Kár, hogy nem teszik közzé a Forsense legújabb méréseit, Stumpf reggel csak utalt rá.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.07. 11:47:28

tevevanegypupu 2008.03.07. 09:57:01:
"Sajnalom mert par evvel ezelott meg Para-Kovacs is egyensulyban volt. Vajon mi az ami ennyire elbillenti a baloldal javara a merleget?"

A fatalis vereseg eloerzete. Aminek persze a nepszavazas csak egy lepcsoje. Ez neki penzkerdes, nem az ideologia miatt van annyira kiakadva. Szepen lassan teljesen elkotelezte magat nyilvanosan, ezert egy kormanyvaltas esetleg kihat a penzugyeire. Es az faj, faj, faj!

tevevanegypupu 2008.03.07. 12:33:25

Gondolom kotelezo nyelv..ize ujjgyakorlat ebben a nehez szituacioban. Debreczeni is jelentkezett egy szep cikkel a 168 oraban, ahol Orban es Rakosi kozotti hasonlosagot, sot azonossagot ecsetkezeli. Remelem az unokai is olvasni fogjak.):

tewton 2008.03.07. 16:00:03

Kóka szerint Orbán lángba borítja Pest utcáit a hétvégén. De még az is lehet, hogy márc. 15-én.
Vagy tkp. bármikor. Hiszen el akarják őket törölni.

Az Ablonczy gyerek kigyűjtötte a kormányellenes terrorveszélyes emlékeket. Idemásolom, hogy figyeljük együtt a további köztársaságellenes eseményeket :)

1. Gyurcsány Ferenc 2006. március 28-án bejelentette, hogy a választási nagygyűléseken bűnözői körök robbantásos merényleteket akarnak elkövetni a magyar belpolitika destabilizációjának érdekében. 2. 2006. szeptember 14. Egy, a Budapest Rádió címére megküldött CD-n erőszakhullámot helyezett kilátásba a „Demokrácia harcosai” nevű szervezet, ha a kormány nem mond le szeptember 20-ig. 3. 2006. szeptember 20. Két nappal az MTV ostroma után – titkosszolgálati forrásokra hivatkozva – több médium is külföldről érkező szélsőségeseket, bűnözői csoportokat, politikai gyűlésekhez igazított robbantásokról beszélt. Szilvásy György felszólította a Fideszt, halassza el szeptember 23-i rendezvényét (a párt engedett a nyomásnak). 4. 2006. szeptember 23. Az NBH szerint a fővárosi zavargások hátterében olyan szerveződés fedezhető fel, amely kapcsolódhat a szervezett bűnözéshez és az államrend megdöntésére készül. 5. 2006. október 31. Szilvásy György szerint míg szeptember 18-án spontán jelenségek idézték elő a rendzavarást a tévészékháznál, október 23-án a zavargók pártok támogatását is élvezték. 6. 2006. november 3. Holnap a legélesebb helyzet a Szabadság téren alakulhat ki, mert ott szélsőjobboldali szervezetek is bejelentettek demonstrációkat – állt a kancellária közleményében. 7. Szilvásy György titkosszolgálatokat is felügyelő kancelláriaminiszter 2007 február 8-án bejelentette: „Szélsőséges csoportoknak az a szándékuk, hogy összehangolt akciókkal megzavarják a március 15-i nemzeti ünnepet, és nem zárható ki konkrét támadás sem egyes közintézmények ellen.” Kondorosi Ferenc igazságügyi és rendészeti államtitkár nem sokkal korábban még a Kossuth térre vágyó „nemzetközi bűnözői csoportokat” vizionált. 8. 2007. február 13. Máig ismeretlen tettesek géppisztolyból lövéseket adnak le a Teve utcai rendőrpalotára. 9. 2007. december 12. Csintalan Sándort, a HírTv műsorvezetőjét megverik. Az akciót a „Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg” vállalja magára. 10. 2007. december 18-19. ismeretlen tettesek Molotv-koktélt dobtak Kóka János gazdasági miniszter épülő villájára, és éles lőszerrel rálőttek Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára. 11. 2008 február eleje. Több baloldali képviselő, így Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető fehér port tartalmazó borítékot kap. A borítékból Orbán Viktor Fidesz-elnök is kapott. 12. Négy szocialista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt február közepén. A cselekményt a „Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg” vállalta magára.
jobbklikk.hu/index.php?Cikk=149#komment

dowNLoad 2008.03.07. 20:44:30

Szilvássy már kitűzte a megbeszélés időpontját,(márc.12.) ahol kiderül, hogy március 14.-re az összes szélsőséges csoport (koppány nyilasai, Tomketisták, Budaházy baráti kör) robbantást (transzparensek és dízel-molotov-koktél, haha) és más rettenetesen veszélyes akciót hirdetett! A helyszínek még szervezés alatt! A legújabb vízágyúk, kordonok, viperák, könnygázgránátok, pajzsok, sisakok már bevetésre készen, a kommandósdroidok most kapják a NEMZETI SZÍNEK felismeréséhez a kiképzést, a három szín és az ún. KOKÁRDA felismeréséhez ugyanis min. 70-es IQ kell.
süti beállítások módosítása