A magyar diplomát nem ismerik el mindenhol
2008. február 28. írta: sHelf

A magyar diplomát nem ismerik el mindenhol

MSZP hirdetés DE-MA-GÓG. Persze nehezebb dolga van a kormánynak, mert ha igazuk van, ha nem - egyszerűen nehezebb az ő álláspontjuk mellett érvelni. Főleg a szociális irigység országában. Az „Azt szeretném, hogy a diplomámat mindenhol elimerjék” hatékonyan buzdíthat a nemre, ha fogalmunk sincs a világról. Pusztán, mert jól hangzik.

 Csak röviden levezetve, hogy miért demagóg. Ha már magyarázós plakátkampányt viszünk, és nem szlogeneset, akkor az legyen valódi. Az összes magyar diplomát soha nem fogják a világon mindenhol elismerni, objektíve ez van. Azokban az országokban azonban, ahol mondjuk ez számíthat is, elsősorban az EU tagállamaiban azért elég jól állunk elismerés-ügyben. Még jóval a belépésünk előtt hozta a Tanács az irányelvet a diplomák elismeréséről, és ez a speciális képzési rendszere ellenére kis hazánkra is vonatkozik. Nem kell ezt az irányelvet ismernünk ahhoz, hogy EU-s polgárként feltételezzük a működését. Ez volt az első, azóta meg folyamatosan csak egyszerűsítik a dolgot.

 A legfinomabbat a végére: a tandíj hogyan is változtat mondjuk a kommunikáció és médiatudomány szakos diplomák elismerésén Togoban vagy éppen Burmában? Vagy mire vonatkozik akkor a mindenhol?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr95357816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.02.28. 11:50:29

Vagy nem is kell országonként nézni, egy cégnél pályázol állásra, elfogad egy "gyenge" helyen szerzett diplomát, csak mert fizettél érte tandíjat ?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.02.28. 11:53:11

félig off
nekem az evezőhajós poszter tetszik - félig:
(megvan?)
csak úgy képzelem, hogy az arasznyinál khm...kissé nagyobb a lemaradásunk Oxford és Cambridge mögött, mint az az arasznyi a képen,
a végébe pedig odabigygeszteném Hillert, ahogy kuporogva leüvölti a legénység fejét, hogy... (de nem idézem a szlogenjeit)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.02.28. 12:02:25

Doom, 1. link: na ne már... tőled ilyet?!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.28. 12:03:28

Doomhammer:
"Ingyen, a szegényebbek adójából szerezzenek diplomát."

Azta... Igaz szocialista propaganda-szöveg. :) Pedig amúgy az állami finanszírozás és a költségtérítéses képzés közötti átjárhatóság jó és igazságos lépés - igaz, a tandíjhoz semmi köze, hiába próbálják összecsomagolni a kettőt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 12:04:02

Szamárfül · murci.freeblog.hu/ 2008.02.28. 12:02:25:
"Doom, 1. link: na ne már... tőled ilyet?!"

Mi a baj a videoval?
En raktam fel szemelyesen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 12:06:41

TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2008.02.28. 12:03:28:
""Ingyen, a szegényebbek adójából szerezzenek diplomát."
Azta... Igaz szocialista propaganda-szöveg. :)"

Irta Tota W. Arpad, a MEH anyagai alapjan es penzebol. A projekt a TV-elnok otlete volt.

Kattintson ide tovabbi informaciokert:
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/01/modern-kpmesk-pneurpai-piknik.html

Nemelyik videonkat a kapcsolat.hu is linkeli. ;-)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.02.28. 12:07:51

hát hogy még +ban reklmázod a Mestert..

méltó vagy te arra?! :P

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.28. 12:09:22

Doomhammer, ne hallgass Szamárfülre! Nagyon is helyes a Mester videóinak reklámozása. Sőt, mindenkitől elvárható, aki nem hülyeország fenntartásában érdekelt.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.02.28. 12:10:57

"A legjobb diákok, még ha eredetileg fizetősként is jutottak be, átkerülhetnek a támogatott szakra. Ott már nem százezreket, csak a tandíjat kell megfizetniük." :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.28. 12:17:16

Most néztem csak meg a videó végét:
"Az egyetem nem szabadidőpark, hanem munkahely."
Csak én érzem ezt inkoherensnek a tandíj-pártisággal? Nem elég, hogy dolgozik az ember, még fizessen is érte, hogy dolgozhat? :]

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.02.28. 12:17:47

oké, lehet hogy néha szól helyeset is a Mester, de én már csak visítva elkapcsolok, ha bekúszik a tévében a fejdörzsije.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.02.28. 12:18:52

"Nem elég, hogy dolgozik az ember, még fizessen is érte, hogy dolgozhat? :]"
megfejtetted? :DDDD

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 12:19:07

Gyujtok kedveert: itt a teljes gyujtemeny.
www.youtube.com/profile_videos?user=kgb2781&p=v
Kicsit faraszto szorakozas, elore mondom. :-)
40 utan siman abbahagyhattak volna, kezd nekem is elfogyni a cernam. :-)
Igaz, en Gyurcsany-blogon edzodtem, azert ez annyira nem rossz. :-)

Ez itt kulonos kedvencem.
www.youtube.com/watch?v=NiFRZun36GI
Kulon felhivom a figyelmet a tozsdecapakra, akiknek hazafias kotelessege tobbet adni a kozosbe. ;-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 12:21:22

Szamárfül · murci.freeblog.hu/ 2008.02.28. 12:17:47:
"oké, lehet hogy néha szól helyeset is a Mester,"

A Gyurcsany-kormany programjaban helyes elemek is vannak. Ez itt annak a propagandafilmje.

A helyes elemek is korrumpalodnak egyfelol Gyurcsany nulla hitelessege, masfelol a program tobbi, vitathato eleme miatt. A gusztustalan demagog propagandarol mar ne is beszeljunk. :-(

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.02.28. 12:21:36

h a z a f i a s ?! a multikult világban? új szót kell találnunk erre a problémára...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.28. 12:25:33

Doomhammer tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2008.02.28. 12:19:07:
Ez nagyon kemény... Worluk önként és dalolva tesz hitet az adóemelés & kiemelten a szolidaritási adó mellett?! Vérbő liberális, nem mondom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 12:26:23

Szamárfül · murci.freeblog.hu/ 2008.02.28. 12:21:36:
"h a z a f i a s ?! a multikult világban?"

Nem, a harmadikutas baloldal vilagaban. :-)
A "hazafias" szot a gyurcsanyista propaganda stipistopizta le maganak. Kellett valami a Fidesz "nemzet" szava ellen.

Pusztan a szo jelenlete mar utal a beszelo kotodesere. Ez egy halozatcsata. :-)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.02.28. 12:28:14

tóta maiját mondjuk simán aláírom
a tegnapi híradós füstölgős nagyarcú polotikusoktól nagyon kiakadtam...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.02.28. 12:29:17

lehet nálad vizsgázni is a Mesterből, Doom? :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 12:37:33

Szamárfül · murci.freeblog.hu/ 2008.02.28. 12:29:17:
"lehet nálad vizsgázni is a Mesterből, Doom? :)"

Nem, vizsgazni a Mesterbol magatok elott kell.
Ebben a vilagban akartok meggazdagodni ujsagirasbol, right? Tudnotok kell, mi tortenik. Minden szo mast jelent, mint az eredeti ertelme. A magyar ujsagirokat megveszik kilora, mint a libat es az meg a jobb eset, ha egy kozmetikai ceg. A legmegdobbentobb az, hogy milyen piti osszegbe kerul egy ujsagiro.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 12:57:19

De a Mester nem azt mondta a kisfilmben, hogy most van ugye ez a bolgnai cucc, és így bárhol jó a diploma? Nem egyeztetnek az mszp kampánystábbal? Hogy igazodjak így el a világ folyásán?

dowNLoad 2008.02.28. 12:57:49

A fizetős iskolák, ill. a diploma értékének bemutatása 2 filmben , röviden tömören:
-LOSER (LÚZER , akinek nincs elég pénze, és ösztöndíjjal bejutott)
-Bővér Szálló (Sorority Boys, akinek a pénze megvan, DE a haveri kapcsolatokból lesz a jól fizető állás!!!)

Egy dologról nincs szó, hogy ki mihez ért, haha. (az csak hátrány, akkor soha nem leszel UNIVERZÁLIS MINISZTER, mint Lamperthmónika)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 13:12:18

TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2008.02.28. 12:25:33:
"Ez nagyon kemény... Worluk önként és dalolva tesz hitet az adóemelés & kiemelten a szolidaritási adó mellett?! Vérbő liberális, nem mondom."

Liberalis? Ne viccelj. :-)
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2007/10/zsebtengeralattjr.html
"Nem szoktam ingyen írni, ..."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 13:13:11

Szamárfül · murci.freeblog.hu/ 2008.02.28. 12:28:14:
"tóta maiját mondjuk simán aláírom"

Jelentese szamomra: "Feri, rendszabalyozd mar meg ezeket a hulyeket ..."

Téglagyári Megálló 2008.02.28. 13:52:34

Turul 2002 idézi:

Most néztem csak meg a videó végét:
"Az egyetem nem szabadidőpark, hanem munkahely."

Hm, én ezt csak Angliában tapasztaltam meg...

W Joe 2008.02.28. 14:28:32

"A magyar diplomát nem ismerik el mindenhol" - Ez attól függ, hogy melyik diplomát, hol.

Szavazás a tandíjról:

www.wita.hu/index.php?show=wita&wita=15

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"

kispufi 2008.02.28. 14:47:43

azért a másik hasonló hangulatú szoci-plakát is megérne egy misét, amikor a kismama azt mondja, hogy milyen jó, mert ezek aztán gondolnak a betegségek megelőzésére. hát ja, a vizitdíj meg a napidíj pont erről szól. az áldott állapot meg nyilván betegség. mondjuk tényleg sokat tesznek országlóink, hogy ezt a fajta "betegséget" minél kevesebben merjék elkapni.

café 2008.02.28. 15:26:07

Őszintén szeretnék gratulálni ehhez a bejegyzéshez, mert tényleg rendkívül kifinumult arányérzékre vall annak megállapítása, hogy a "mindenhol ismerjék el a diplomát" demegógabb, mint az Igazmondó megejtő vallomása arról, hogy ő bizony egy ilyen kapitalista-tandíjas-fizetős világban nem tudott volna továbbtanulni.

Kérdés, persze, hogy akkor a 90-es évek elején miért akart kapitalizmust, meg tandíjat. Lásd 94-es fidesz program. 94-ben még csak néhány évre volt a diplomájától, akkor nem jutott eszébe, hogy hopp neki ilyenje nem is lehetne, ha lenne tandíj? Pedig az általuk akkor javasolt tandíj mai értéken havi 16 ezer forint, valamivel több, mint GyF tandíja.

Csak óvatosan kérdezem, nem lehet, hogy az "elismeriket" nem akreditációs értelemben kell olvasni, hanem úgy, hogy valami értéke is van? És, ha valaki tudja, hogy öt évig fizetni fog a diplomájáért, akkor nem választ olyan szakot, ami garantált út a munkanélküli segéyhez?

nénike · http://mandiner.hu 2008.02.28. 15:58:39

café

Már megbocsáss, de kit érdekel Orbán Viktor ebben a kiéheztetett országban? Maximum téged. Az viszont a diákok többségét, hogy kell-e tandíjat fizetni.
2. A magyar diplomának nem attól nő az értéke, ha a diákokat leveszik, hanem attól, hogy az állami egyetemeket, főiskolákat az állam fejleszti, és a benne oktatók munkáját nem "banánnal" honorálja (mert azért csak majmot kap).

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.28. 16:39:25

café
"ha valaki tudja, hogy öt évig fizetni fog a diplomájáért, akkor nem választ olyan szakot, ami garantált út a munkanélküli segéyhez"

Ezen az alapon legyen mindenki Tesco osztályvezető. Tanári vagy orvosi diplomát (olyan perverziókra, mint bölcsész, nem is merek gondolni) ugyanis senki sem fog bevállalni önerőből. Orvosit akkor, ha ősök előre kipengetik a távoli jövődet valahol Glasgowban.

Támogatom a piacra érzékenyebb oktatást, de az ország jelen torz állapotában, ennek így súlyos mellékhatásai lesznek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 16:52:07

café 2008.02.28. 15:26:07
"És, ha valaki tudja, hogy öt évig fizetni fog a diplomájáért, akkor nem választ olyan szakot, ami garantált út a munkanélküli segéyhez?"

Bezzeg ma, ma mindenki azert tanul 5 evet, hogy munkanelkuli lehessen, mert a diploma ingyen van.

Hasonlokeppen a moho betegekhez, akik nyakra-fore jarnak vakbelmutetre, mert az is ingyen van.

Google 2008.02.28. 17:00:50

És milyen vagány dolog a kórházban, párnák közt, műtétre várva ücsörögni, hááát tud szórakozni a magyar az állam kontójára, nem mondom... De most befűtünk neki, prima szovjet, pardon orosz gázzal

tewton 2008.02.28. 17:08:18

café,
riszpekt, itt nem mindenki tudna egy demagóg MSZP-s plakátból két bekezdés Orbán-fikázást kanyarítani csuklóból (mint Te).

Akkor ismerjék el pölö a már meglévő tanári diplomákat is. pl. fizuval. Hiszen 6 éve ezek a kockás fiúk uralkodnak. De ha nemet mondok, attól még mindig nem tesznek semmit a dologért.

Hattory Hanzo 2008.02.28. 17:09:44

Doomhammer

Bezzeg ma, ma bárki tanulhat ingyen 6 évet az orvosi egyetemen, hogy utána ne orvos, hanem vállalkozó, majd milliárdos, majd gazdasági miniszter lehessen. Hamár szóbakerült a demagógia..

tewton 2008.02.28. 17:15:05

Hattory Hanzo,
rosszul látod, ez csak azoknak a sorsa, akik nem nyitottak cukrászdát Bécsben. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 17:22:49

Hattory Hanzo 2008.02.28. 17:09:44:
"Bezzeg ma, ma bárki tanulhat ingyen 6 évet az orvosi egyetemen, hogy utána ne orvos, hanem vállalkozó, majd milliárdos, majd gazdasági miniszter lehessen."

Bezzeg ha kifizette volna a 12 millio forintot (tipikusan a szulei), akkor garantaltan orvos lett volna, ugye?

Ha mar demagogia ...

Hattory Hanzo 2008.02.28. 17:30:26

Doomhammer

Te a saját pénzeddel, én a saját pénzemmel azt csinálsz/csinálok, amit akarok. De Ő a mi pénzünkel ne tegye.

Thulsa Doom (törölt) 2008.02.28. 17:35:54

Nem az lenne a lényeg, hogy az oktatásra költött állami pénzek megtérülnek-e az Országnak, vagy nem?
Ott ahol megtérül, legyen ingyenes az oktatás. Ha meg valaki olyan szakot választ, amibe az államnak nem éri meg befektetni, azt fizesse ki teljes egészében a páciens.
Ha mindent egybemosunk, akkor nem lehet értelmes választ adni a kérdésre.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 17:41:51

Hattory Hanzo 2008.02.28. 17:30:26:
"Te a saját pénzeddel, én a saját pénzemmel azt csinálsz/csinálok, amit akarok. De Ő a mi pénzünkel ne tegye."

Van itt egy felreertes. Mi koze az allamnak a felsooktatas finanszirozasahoz?

www.ifs.org.uk/publications.php?publication_id=3323
"1. Higher education (HE) is never free. The main political parties all aim to increase
spending on HE per university student, but differ in how they would share the costs
between students, graduates and taxpayers.
2. Credit market failures can prevent students from borrowing to finance a university
education, even though it is likely to reward them with higher earnings later in life.
This may justify government action to help them borrow, but does not in itself justify
subsiding the cost of their education.
3. Subsidising higher education may be justified if the government also wants to
encourage more people to enter HE than would wish to do so out of self-interest. It
may believe that individuals are irrationally reluctant to borrow to finance an
education that would benefit them, or that an individual’s university education would
have spillover benefits for the rest of society.
4. The government may in particular wish to intervene to encourage people from low income
backgrounds to enter higher education. They may find it harder to borrow,
they may be more short-sighted or debt-averse, and they may be less aware of the
potential benefits of university education, than people from wealthier backgrounds.
Helping to overcome these barriers may reduce the persistence of relative low
incomes from one generation to the next.
5. A sensible HE funding system would help students defer the costs of university until
after graduation, as well as providing some insurance against unexpectedly low future
earnings, for students who have taken out loans to fund their higher education. It
would offer some subsidy to reflect spillover benefits, but would ensure that people
who benefit from HE bear more of the cost than those who do not. It would offer
students an adequate standard of living at university, irrespective of their family
backgrounds. Furthermore, it would be simple, transparent and flexible in terms of its
administration."

Ezt emelnem ki:
"even though it is likely to reward them with higher earnings later in life."

Tehat ha a kepzes koltseget magasabb adobefizeteseivel visszaadta, akkor sikeres volt az allami beavatkozas. Tokmindegy, hogy a magasabb adobefizeteseit milliardoskent vagy orvoskent erte el. Nem vagyunk a szocializmusban, nem tervezzuk meg az emberek eletet.

tewton 2008.02.28. 17:43:34

Kemotox,
naivan azt gondolom, hogy a tanári, orvosi, közigazgatási diplomák eleve megérik az államnak, mert ezek az emberet végzik el a köz szolgálatát, tanítják meg gyógyítják az állampolgárokat, meg alkotják az állami adminisztrációt. Őket lehet nyomott állami bérekkel sanyargatni (csinálják is). Ennyi erővel lehetne ingyenesen is tanítani őket.

Thulsa Doom (törölt) 2008.02.28. 17:55:42

tewton, Te is tudod, hogy vannak kiváló tanárok éppúgy, mint alkalmatlan, semmirekellő tanárok is. Az orvosi diplomát is valaki arra használja, hogy magyar betegeket gyógyítson, valaki meg arra, hogy rögtön lelépjen vele külföldre. Ráadásul az itthonmaradó orvosok is megoszlanak jó és rossz orvosokra.
A helyzet elég bonyolult, de hát nem arra választunk képviselőket, hogy az ilyen problémákat megoldják?
Talán sikerülne is nekik, ha nem folyton egymással, meg haszontalan faszságokkal( pl népszavazás) foglalkoznának, hanem értelmes vitákra tartogatnák az energiájukat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 18:08:08

Kemotox 2008.02.28. 17:55:42:
"Talán sikerülne is nekik, ha nem folyton egymással, meg haszontalan faszságokkal( pl népszavazás) foglalkoznának, hanem értelmes vitákra tartogatnák az energiájukat."

A haszontalan faszsag oka az volt, hogy nem volt erdemi vita. A ket kormanypart kampanyolt valamivel, megkaptak a szavazatokat, aztan puccszeruen bevezettek valami mast. En meg jol emlekszem, amikor Kuncze bicskanyitogato stilusban oktatta ki az ellenzeket arrol, hogy itt ok kormanyoznak, az lesz, amit ok akarnak.

Ha a kormanypartok nem hagtak volna meg a demokracia szabalyait, hanem szepen bemutattak volna a terveiket a valasztason, akkor nem lenne szukseg nepszavazasra. Igaz, akkor nem is ok kormanyoznanak.

Ugyhogy a nepszavazas koltsegeit nyugodtan hozzairhatod a Gyurcsany Ferenc altal okozott karhoz. Mar van ott nehany szaz milliard forint, az az 5 milliard szinte fel sem tunik.

Thulsa Doom (törölt) 2008.02.28. 18:19:34

Doom, nem volt érdemi vita? Miért, mikor volt valamiről érdemi vita a Parlamentben? Én nem emlékszem ilyenre a az utóbbi tíz-egynéhány évben.
Az meg hogy az ellenfél hülye vagy kártékony nem menti fel a Fideszt semmi alól, főleg akkor nem, ha ő is hülyeségeket csinál.

A demokrácia szart sem ér, ha hülyék a politika résztvevői, és erre ráadásul még a nép is vevő.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.28. 18:26:36

Kemotox 2008.02.28. 18:19:34:
"Doom, nem volt érdemi vita? Miért, mikor volt valamiről érdemi vita a Parlamentben?"

Egyaltalan, meg se kerdeztek senkit.
A kormanypartok a kampany utan bevezettek valamit, amit mindket part letagadott a kampanyaban. Bocsi, de Orban Viktor beszelt igazat a kampany soran.

www.youtube.com/watch?v=NSnICFPMsXs

Senkivel nem egyeztettek, csak egymassal zart ajtok mogott. Bocsi, de ez nem igy mukodik.

"nem menti fel a Fideszt semmi alól, főleg akkor nem, ha ő is hülyeségeket csinál."

Talan emlekezzunk, mit csinalt a Fidesz. Zavargasok voltak az oszodi beszed nyilvanossagra hozatala utan. Ezek utan zarta le a Fidesz azzal a nagygyuleseit, hogy mar csak a nepszavazas lehetosege maradt.

Igy van. Mas lehetoseg nem maradt. Meg diktaturaban sem lehet buntetlenul hazudozni, mindennek kovetkezmenyei vannak. Gyurcsany olcson meguszta a nepszavazassal.

Thulsa Doom (törölt) 2008.02.28. 18:46:38

Diktatúrában valóban kockázatos hazudni, mert a diktátor és csapata könnyen lámpavason találhatja magát. Demokráciában meg legfeljebb ellenzékbe kerül.

Igen a Fidesz tényleg sok mindent csinált. Pl 72-órás ultimátum, utána semmi. Ez így nem mehet tovább!, utána semmi.
Most népszavazás jön, és utána semmi.
Meddig fáraszthatók még a saját hívek anélkül, hogy valaki felvetné, hogy esetleg a vezérünk is hülye, nem csak az ellenfél?
De, hogy a témánál maradjunk. Szerinted melyik nagyobb baromság?
Mszp: Ha nemmel szavazol, majd külföldön is elismerik a diplomád.
Fidesz: 3 igennel sokat spórolhatsz.

A helyes megfejtőnek nem jár semmi, csak az, hogy végre ráébred, hogy mindkét oldal idiótának nézi.
A mai helyzetben talán ez a legnagyobb jutalom.

Google 2008.02.28. 19:16:55

Valószínű, hogy mindkét oldal idiótának néz, de az a helyzet, hogy az egyik oldal, amelyik állítólag kormányoz, az idiótát is csinál belőlünk, nemcsak annak néz!

És ha már, akkor három igennel, ha az IGEN-ek nyernek, akkor nem kevesebbet fog fizetni az ember fia, lánya?
De ha nemet mondasz akkor külföldön elismerik a diplomádat, ez már a MSZP-s józan ész kategória, ami számomra magas, nem értelmezhető, csúsztatás, vaklárma, nem tudom.

táltos 2008.02.29. 22:56:27

Ez a "szegények adójából" szöveg eleve akkora hülyeség. Mondjuk aki igazán szegény az nem is nagyon adózik. Amúgy meg mért feltételezik azok a nagyokosok akik ezzel kampányolnak, hogy a szegény embernek sosem fog a gyereke egyetemre járni (vagy az unokája), akkor meg nem más gyerekét tanítják az ő adójából. Szóval erre hivatkozni szamárság.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.29. 23:00:35

táltos 2008.02.29. 22:56:27:
"Ez a "szegények adójából" szöveg eleve akkora hülyeség."

Ha figyelembe veszed a statisztikát, miszerint a diplomások átlagosan több, mint kétszer annyit keresnek, mint a nem diplomások és az erősen progresszív magyar adórendszert, továbbá átgondolod, hogy a diplomásoknak a gyerekei jóval nagyobb eséllyel mennek egyetemre, akkor rájöhetsz, kinek a nyakába vágnak itt plusz terhet.

táltos 2008.02.29. 23:08:21

Félre lettem értve (hogy ilyen szépen mondjam)
Nem azt mondtam, hogy nem teher a tandíj!
Hanem az az érvelés, hogy azért kell, mert ne a kőműves fizesse más gyerekének a diplomáját (asszem ilyet mondott valaki a múltkor vhol).
Én csak erre, mondtam azt, hogy ha nincsen tegyük fel tandíj, a kőmüves gyereke is járhat majd egyetemre (vagy az unokája) és akkor már nem más diplomáját fizetik az adójából.
süti beállítások módosítása