Hogy miért is fontos ez? Történetük során (tartományi szinten) először lépne koalícióra a német jobboldal és a környezetvédő tömörülés. Az eddig ki nem próbált koalíció kapcsán érdemes elgondolkodni azon, milyen módon kapcsolódhat össze a modern jobboldali politika és a környezetvédelem ügye a világban és Magyarországon.

Így aztán, a világháború után felnőtt, hatvanas-hetvenes évekbeli fiatal nemzedék foglalkozott először az ipari társadalmak okozta környezetterheléssel. A korszellemnek megfelelően a baloldali-radikális baloldali nézetekkel mosódott össze a zöld ügy. Mivel a nagy néppártok sokáig nem csatornázták be a környezetvédelmet a politikáik közé, ezért szerte Nyugat-Európában zöld pártok alakultak, jellemzően a '68-as nemzedék aktivistáiból.
Ugyanakkor a környezetvédelemnek oldalfüggetlennek kellene lennie. A nyolcvanas-kilencvenes évektől a konzervatív pártok is beemelték programjaikba a zöld ügyet, majd több-kevesebb intenzitással képviselték is azt. Magyarországon is így volt: a környezet pusztítását teljes mértékben ignoráló kádári rendszer egyik utolsó, gyűlölt jelképe a bős-nagymarosi vízlépcső lett, az ellene folytatott tömegtüntetéseken a leendő jobboldali, konzervatív pártok aktivistái is részt vettek. Az Antall-kormány hozta létre a Környezetvédelmi Minisztériumot, és gondoskodott a szélesebb körű, magasabb szintű környezetvédelmi szabályozásról.
Kérdés, hogyan fér bele a 21. századi konzi politikába a környezetvédelem ügye. Szerintem belefér, és még messze nem foglalkoznak vele annyira, mint amennyire ez szükséges lenne. Ha a konzervativizmus fő célja a „jó élet”, annak egyik elsődleges feltétele a megfelelő életminőség elérése. Ezen belül mind a természeti, mind az épített környezet, valamit a népegészség és az egyéni egészség minősége is kapcsolódik a környezetvédelemhez. Arról nem is beszélve, hogy a konzervatívoknak, mint megőrzőknek, értékvédőknek bizony a leghatározottabban ki kell állniuk a környezet pusztításával szemben.
A témának létezik egy aktuálpolitikai vetülete is: ma nincs zöld párt Magyarországon, léteznek viszont civil szerveződések, amelyek közül nem egy valódi befolyással bír, és szakértő tagjai által komoly tudástőke halmozódott fel bennük. A legismertebb közülük a Védegylet. A civilek és a jelenlegi politikai elit között, enyhén erősödik ugyan, de még mindig csekély a kapcsolattartás. Bár elég nagy gödörben van most Magyarország, azért valószínűsíthetjük, hogy a következő évtizedekben izmosodni fog a civil hálózat.
Ezzel párhuzamosan mindenütt arról olvasunk - és persze tapasztaljuk is -, hogy a jelenlegi politikai elit zsákutcába jutott, kifulladt, nem tudja elvégezni a rá kiszabott feladatokat. Így szinte létkérdése lesz a pártoknak, hogy a civil mozgalmakat - és azok követeléseit melyikük fogja tudni becsatornázni saját politikai tevékenységébe. Hiszen a civil mozgalmak rendelkeznek egyfajta dinamikával - és nem mellesleg - ők szinte az egyedüliek, akik a pártpolitikából tömegesen kiábrándult fiatalokat (tizen-huszonéveseket) képesek megszólítani és közösségi cselekvésre sarkallni. A környezetvédelem ügye pontosan ilyen.
Magyarország esetében azért is fontos a téma, mert mindannyian tudjuk: szinte Európa szemétlerakó helyévé váltunk, és bár hatalmas előrelépés történt a rendszerváltozás óta, még mindig vannak szennyezett területek. A fővárosi zöldterületek szándékos pusztításáról és egyes kerületek leromlott állapotáról nem is beszélve.
Egy konzervatív néppárt és a zöldügy összefonódása több okból is üdvözlendő lenne: egyrészt semlegesítené a radikális-idealista zöldek valóságtól elrugaszkodott elképzeléseit, ugyanakkor a mainstream szintjén vetné fel a valódi, de megoldható környezetvédelmi problémákat. Nyugaton is ez a tendencia: Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke egyik elsődleges prioritásának tekinti a klímaváltozás elleni fellépést. David Cameron, az angol toryk elnöke is a legfontosabb témái közé emelte be a zöld ügyet, nem beszélve arról, hogy szívesen jár biciklivel a munkahelyére.
Örvendetes, hogy a legnagyobb magyarországi jobboldali párt Jövőnk vitairata hosszan foglalkozik az életminőség és a környezetvédelem ügyével. Épp itt az ideje, hogy a zöld ügyet ne egy jóindulatú, de a Fideszben zárványként létező szemüveges emberre való mutogatással intézzék el, és a vizitdíj eltörlése mellett legalább annyira - ha nem még komolyabban - foglalkozzanak a környezetvédelemmel.