Van itt ez a kis magyar hír, voltaképpen olyan nagy hírértéke nincs, mert ebben élünk. Ez a rögvalóság, és ami még rosszabb: ez lesz tíz év múlva is. Csak akkor a vak honfitársunk kap még egy sallert is hozzá, a kutyát ott helyben elaltatják, az elszállítását pedig kiszámlázzák neki.

Nem szeretem a multizást, mert tévút, ugyanis alapvetően nem velük, hanem velünk van a baj. A multik is mi vagyunk, legalábbis az ilyen ostoba munkaerő-szinten. Higiéniai okokra hivatkoztak baromék, akik úgy hirdetik magukat, hogy náluk a legkisebb is számít. A fogyatékosok nem tartoznak ebbe a kategóriába. Az a program egyik menedzser agyán sem futott le, hogy

I. Eladó 1-es vak vásárlót köszönt. II. Eladó 2-es a vak vásárló kutyáját elkéri és elviszi a portáshoz. III. Eladó 1-es végigkíséri a vak vásárlót az áruházon, segít bepakolni + ilyen, Magyarországon csak dvd-n látott bonus trackek. IV. Vak vásárló fizet, kutyát visszakap. Ezt nem tanítják, vagy: „nincs benne a munkaköri leírásomban!”

Kicsit orwelli intézménynek tartom az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, mert az efféle hatalmi játékok soha nem hoznak igazságosabb világot, mégis remélem, hogy Tecsóék most kapnak egy méretes bírságot a nyakukba. Bár ez sem oldja fel azt a vérlázító embertelenséget, amelyben Magyarországon a fogyatékos embereknek részük van, legyen az a számukra szinte lehetetlen tömegközlekedés, vagy bejutás az intézményekbe, azaz az élet legalapvetőbb funkciói. Mit számítanak az uniós előírások, ha a pofátlan magyar politikai elit és közigazgatás képes elhalasztani azok bevezetését, vagy hogy kedvenc „közszolgálati” vállalatunk eleve megtagadja tőlük az akadálymentesítést, és üzemszerűen buszokkal akarja szállítani a mozgássérülteket, amin senki nem horgad fel. Kegyetlen és reménytelen ez az ország; az utolsónak már le kell sem kapcsolnia a villanyt: nagyon sötét van.

Képünk illusztráció