Hosszan göcögött az ember azon, hogy a modern, európéer szociáldemokrácia szelleme nem tudta belakni MSZP Köztársaság téri székházát. A ma már eladott épületben a rendszerváltás után is ott virított a „pártház védelmében” elesett hősök emléktáblája, amit időről-időre eltakartak egy diszkrét vörös függönnyel, ám soha nem szedték le. Nyilván azért, hogy a pártházban kolbászoló idős elvtársak nehogy vaktában kezdjék dobálni a tojásgránátot attól való félelmükben, hogy a rohadék ellenforradalmárok már a házban vannak, és lefeszegették a mártír elvtársak domborművét.

 Az MSZP tehát megújul, nagy serényen készítik elő a Jókai uca 6. szám alatti, korábban a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének székházát. Szívből örülünk, hogy Gyurcsány Ferencnek kényelmes irodái lesznek, de kíváncsian várjuk, hogy a Reakció által megörökített „Meghaltak, mert szerették a népet…” feliratú emléktábla és az erotikus mámortól furcsamód lebegő szocreál munkáspár a helyén marad-e (képeink a Jókai utcai új székházban található emlékműről készültek).  

Nincs kétségünk afelől, hogy szegény Martos Flóra például nagyon szerette a népet, és hát külön szimpatikus, hogy a huszas évek végén a Shell Kőolaj Vállalat csepeli telepének laboratóriumában szervezte a Vörös Segélyt. A derék antifasiszták mellett azonban az emléktáblán ott van néhány feketeöves bolseviki is. Korvin Ottó a Tanácsköztársaság idején a belügyi népbiztosság politikai osztályának vezetőjeként buzgólkodott az akkori Új Magyarország felépítésén, s irtotta a burzsujt. Poll Sándor szintén tizenkilences vörös veterán, a Bukás után emigrált, a kommunista internacionálé végrehajtóbizottságának tagja volt Moszkvában. Valószínűleg nem azért lőtték agyon 1936-ban saját elvtársai, mert túlszerette a népet, hanem mert mondjuk találtak nála egy gyerekeknek szóló, Németországban készített kifestőkönyvet. Azaz kémkedett.

 Lévai Oszkárt 1920-ban akasztották fel, tehát a Kádár-kor mártirológiája szerint kétségkívül a népért halt hősi halált. Erről nyilván más véleménnyel vannak azoknak a devecseri parasztgazdáknak a családtagjai, akiket „ellenforradalmi szervezkedésért” akasztottak fel 1919-ben. Lévai a Vörös Őrség politikai megbízottjaként pedig tevékeny szerepet vállalt a mozgolódás leverésében.

 Gyerünk, barátaim, tegyünk a dolgukat: szerintetek marad, vagy nem marad az emléktábla?