Eredetileg arra készültem, hogy valami pozitívat írok Carla Bruniról (Nicolas Sarkozy friss feleségéről), ugyanis a zenéje megtetszett, aztán kicsit utánaolvastam, hogy ki is ő.

 Az egy dolog, hogy valaki férfifaló, pláne pár országgal arrébb. Lefeküdt Mick Jaggerrel, Eric Claptonnal és Kevin Costnerrel, na és?
Az élettörténetében azonban van egy olyan sztori, ami kicsapta nálam a biztosítékot. Összejött egy Jean-Paul Enthoven nevű íróval, aztán annak a fiába szeretett bele: Raphael Enthovenbe, aki miatta vált el Justine Lévy írónőtől. Még gyerekük is szültetett, mármint Carlanak és Raphaelnek.

 Nem szeretem az ilyen liberális családtörténeteket, amikor valakinek az apjával, anyjával, testvérével, fiával, lányával kamatyolnak. A sima megcsalást és válást is utálom, de az ilyen perverz családi körtől kifejezetten hánynom kell. Azt gondolom, hogy az ilyen típus közmegvetés tárgya legyen. Tudom is én: ne köszönjön neki a portás se és lépjen minden nap kutyaszarba!

 „A nő legfőbb becsvágya szerelmet ébreszteni” - írja Moliére, és ez idáig rendben is van. De ez nem azt jelenti, hogy ezzel az ösztönnel élni kell. Létezik női szolidarítás, vannak köztünk elvek, még akkor is, ha nem egy politikai, vallási közösségbe tartozunk. Nem poén, ha valaki egy nős férfi szeretője – szerintem a nők nyolcvan százaléka ezt így gondolja. Visszafogják magukat a hölgyek, ha a kiszemelt figuráról kiderül, hogy van barátnője, vagy felesége. Persze vannak ellenpéldák, de szerintem általánosságban ez most is igaz.
Szóval számomra Carla Bruni egy nulla, de nulla az összes olyan nő, aki viselkedésében hasonlít hozzá. Egyszer talán még egy női terrorcsapat is alakul, amelyik levadássza a csalókat :)

 Én ilyen kemény, erkölcscsősz csajszi vagyok, nyugodtan kapkodja mindenki a levegőt.