Miközben Bűvös szakácsék éppen a boldog disznókból készült különféle kolbászokról értekeznek, a Tudatos Vásárló oldalon nézelődve (meglepő módon netpincéréktől kerültem oda) Jamie Oliver sztárszakács nagyüzemihús-ellenes felhívásába futottam bele. Aztán ugyanott elolvastam a Hús, hús, hús című cikket is. „Ma már globálisan az összes baromfi 74%-a, az összes sertéshús 50%-a, az összes marhahús 43%-a és az összes tojás 68%-a ipari körülmények között készül.” Sokkoló adatok. Mert az ipari körülmények a legtöbbször a zsúfoltságot, a kannibalizmust és a mértéktelenül adagolt antibiotikumokat jelentik...Gyerekkoromban egyik ismerősünk csirkéket nevelt nagyon nagy tételben, egy körülbelül négy-ötszáz négyzetméteres épületben. Azóta sem felejtettem el azt a sokezer kis pihés állat csipogását és azt a messziről érezhető, orrfacsaró szagot - pedig az a hodály valószínűleg még a jobbak közé tartozott, volt valamennyi mozgástere a csirkéknek.
Beugrott, hogy jó egy éve találkoztam egy sertéstelepes-mátrixos animációs filmmel: The Meatrix volt a címe. Most ennek megtaláltam két további részét is, nagyon jók:
Az emberben meg egyre csak gyűlnek a kérdések. Fontos-e, hogy természetes körülmények között élő állatok húsát együk? Ha igen, mennyit ér meg nekünk mindez? Megengedheti-e magának egy átlagos magyar család vagy nyugdíjas, hogy odafigyeljen az általa elfogyasztott két- és négylábúak élet- és egyéb minőségére?
Egyáltalán: fontos témáról van szó, vagy az egész csak egy antiglobalista trükk?
