Aba Botond, gyere vissza!
2008. január 10. írta: Ács Ferenc

Aba Botond, gyere vissza!

Már egy éve vezeti a BKV-t Antal Attila, aki Hagyó Miklósnak,  az MSZP 2006-os hegyvidéki képviselőjelöltjének, később főpolgármester-helyettesének a kádere, de személyét Tarlós István is alkalmasnak tartotta. A bulvármédiában előszeretettel mutatkozó Hagyó – aki az ingatlanüzleteiről elhíresült Leisztinger Tamás meghosszabbított karja Budapest vezérkarában – a Nógrád Volán éléről hozta a főváros lakóinak Antalt. Az új vezér irányítása alatt már csődbe ment egy budapesti közlekedési vállalkozás: az Est Taxi.
 
A váltás szükségességét 2006 végén senki nem vitatta. Budapest akkor – az őszi választási kampány elé időzített botrányos méretű, addig csak filmekből ismert útfelújítási káosz mellett – a BKV botrányaitól szenvedett. A Margit-hídon (szerencsére éjszaka) kidőlt villanyoszlopok, a darabonként egymilliárd forintért vásárolt és akkoriban gyakorlatilag naponta elromló, kényelmetlen luxusvillamosok (érdemes összevetni a prágai és a budapesti villamosközlekedést), a pancser metrófelújítás, az utasheccelő intézkedések szinte mindenkinél kihúzták a gyufát. Még a BKV-t kizárólag fotósok jelenlétében használó Demszky Gábornál is, aki valójában első helyen felelős az évtizedekkel ezelőtt még világhírű fővárosi tömegközlekedés példátlan lezüllesztéséért. Hogy mást ne mondjak, az ő jóvoltából szakított Aba zsíros prémiumokat a fizetésén felül, miközben a BKV az összeomlás széléig rohadt.

Az Antal-éra 13%-os áremelésekkel nyitott és Regőczi Miklós lett a kommunikációs vezérigazgató-helyettes, aki alatt beindultak az értelmetlen, több tízmilliós reklámkampányok, valósághamisító reklámfilmek, ostoba ötletek BKV-shopokról (ki akarna ajándékot vásárolni az egyik leggyűlöltebb budapesti közintézménytől?) - miközben a hiány idei tervezett mértéke 9-12 milliárdra nőtt. A bürokrácia leépítése helyett a cég tavaly a BKV történetének legszigorúbb utasellenes hadjáratába fogott: a nagy titkolózás ellenére az amúgy is zsúfolt vonalakon járatmegszüntetéseket, ritkításokat vezetnek be az idei tervezett inflációt közel háromszorosan meghaladó bérletáremelést erőszakoltak át, valamint átlátszó ürügyekkel keményen büntették a bérletet vásárlókat: megszüntették a következő hónap ötödikéig érvényes bérletet és eltörölték a háromhavi bérletet a vele járó kedvezményekkel együtt. Tömegével veszik fel az utasokat időnként fegyelmező álruhás ellenőröket és biztonsági őröket, ugyanakkor a bliccelők tartozásának egy részét elengedték. Az indokolatlanul nagy áremeléseket ráadásul képtelenek voltak tisztességesen levezényelni. Bár ezeket az intézkedéseket tavaly hozták, az új bérletszelvények kinyomtatásáról nem gondoskodtak, aminek következményeként óriási – még a BKV-standardnál is hosszabb – sorokban dideregtek a szabadtéri jegypénztárak előtt a munkából, iskolából elkéső utasok. A vezetők – szemben a hasonlóan dilettáns MÁV-vezérkarral - érintetlenül a helyükön maradhattak. Mindez ráadásul párosul egy kifejezetten agresszív sajtópolitikával, amely indokolatlan helyreigazítások küldözgetéséből, nevetséges, gyakran az utasokat hibáztató közlemények kiadásából, vagy éppen egyértelmű hazudozásból áll (például a bérletek között már eddig is létezett 30 napos bérlet kötelezővé tételének indoklásáról.) S ha még ez nem lenne elég, az utasait változatos formában kínzó menedzsment százmilliókat dob ki az ablakon luxusbuszokra, amelyeket persze nem az utasoknak vásároltak, hanem maguknak.

A BKV – ez az igazi, klasszikus szocialista nagyvállalat – folyamatosan romló színvonalú munkája mellett a saját vezetőinek közpénzeket pazarló gazdálkodását fizetteti meg a fővárosi utasokkal, azaz velünk. Antal célja - miközben átalakítási programja megbukott - egészen nyilvánvalóan az utaslétszám további csökkentése, hogy aztán arra hivatkozva tovább lehessen ritkítani a járatok számát és azok forgalmát. Budapest jövőjének kulcsa, hogy a közösségi közlekedés egyre határozottabb leépítését miért és meddig tolerálja a főváros és a kormány. Ha éppen nem maga kezdeményezi, vagy titokban ösztönzi. Ez esetben viszont az a valódi kérdés, hogy mi, utasok, meddig tűrjük ezt az ámokfutást? Lassan itt az ideje a civil ellenállás valamilyen formájának.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr73291236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.10. 09:16:44

Aba, Antal... ezek vmi régi osztálynaplóból szedik elő abc-sorrendben a neveket?

az érdemben való hozzászólást meghagyom másoknak.. :D

ch 2008.01.10. 09:25:19

Félig érdemi: a 30 napos bérlet is megszűnt, havi bérlet van tetszőleges kezdőnaptól. Az 5-ig érvényes bérletnek így már nincs értelme.

Pallos Levente 2008.01.10. 09:41:21

További burkolt drágítás: megszűnt a 20 darabos tömbjegy is, már csak tizes van.

Nemecsek 2008.01.10. 09:43:31

Igaz. Igaz.
...az évtizedekkel ezelőtt még világhírű fővárosi tömegközlekedés...
Ugye, vicc.
...a civil ellenállás...
Melyik párt civiljeire gondoltál?

KGyST · http://repules.tumblr.com 2008.01.10. 09:45:05

A harmincnapos bérlet egy igazi csoda. A magyar csoda.

A valóságban, bár rövidebb időre szól, mint a 35-36 napos havi, tetemes bevételkiesést fog okozni a cégnek, mert egy csomó hosszú ünnep környékét, gondomom, a nyári szabadságolást és a téli, Karácsony köürüli szezont, egyszerűen ki fogják kerülni vele az utasok, rugalmassága miatt.
Nyaraláskor ha valaki nem megy két hétig, akkor két héttel később veszi meg a harminc napos bérletet, majd a decemberi bérletet, amit idáig szerintem mindenki megvett, már nem kell neki. Szumma: minden évben eggyel kevesebb eladott bérletszelvény.

És ezt a végül is utasbarát, azaz az utasok pénzét, a BKV rovására megtakarító megoldást sikerült egyrészt kötelezővé tenni, másrészt úgy, hogy jó, hogy nem tört ki a forradalom. Na, ehhez gratulálok ezúton is.

KGyST · http://repules.tumblr.com 2008.01.10. 09:46:56

Pallos Levente:

A megszűnt 20-as tömbjegy meg egy plusz csoda, nekik, meg nekem nagyobb többletmunka a maréknyi 10-es megvásárlása, mint az árkedvezmény volt.

Pallos Levente 2008.01.10. 09:50:07

Bérlet: igazad van. Én már jó ideje pont ezért 30 napos bérletet használok. De most ráveszik az összes bérletest, hogy használják ki ezt a lehetőséget.

Valamint jelentős likviditási kiesés nekik: ha nincs kedvezmény, nem veszek 2x10 db jegyet, úgyhogy elesnek az előre befizetendő pénz felétől.

Marianna · http://egerentyu 2008.01.10. 10:00:42

Nem erdemi hozzaszolas csak tapasztalat: ket-harom evente megyek Budapestre es minden alkalommal egyre rosszabb a kozlekedes es egyre lerobbantabbnak tunik a varos. Berletet nem veszek par napra mert minek, viszont kisebb vagyont hagyok a BKV-nal jegyek formajaban. Egyszer kiszamitottam, hogy majdnem annyit mint egy havi berlet ara..kb. 4 nap alatt. Mar gondoltam arra is, latva hogy feneketlen zsakba ontom a penz, megprobalok logni. De aztan inkabb nem: reszben mert nem egyezne a lelkiismeretemmel, reszben mert nem szeretnem, ha a BKV erkolcsi folenyben erezve magat leckeztetne. Ugyanis ahogy a korulmenyeket nezem ehhez semmi joga nincs. Tul vannak fizetve bunrossz teljesitmenyert.

jbb 2008.01.10. 10:14:29

Erről is a zorbán tehet, ugye budapestiek?

kzgy 2008.01.10. 10:39:36

Nekem van egy radikális ötletem. Egyszer ki kellene számolni, mennyibe kerülne, ha a tömegközlekedés Pesten ingyenes lenne - mondjuk a Hungária körúton belül, és azon túl is csak a mostani töredékét kellene fizetni.

Ki lehetne rúgni minden ellenőrt, nem kellene bérletpénztárt és egyebeket fenntartani.
Ezzel párhuzamosan drasztikusan korlátozni a belső kerületekben az autóforgalmat.

Szerintetek mennyivel lenne nagyobb az összeg, amivel az állam/önk. hozzájárul a közlekedéshez?

Komolyan beszélek!
Az utasok nagy része a BKV-n most sem fizet 100%-ot. Legalább 60% így is diák vagy nyugger.

FreeTibet 2008.01.10. 12:04:17

#KGyST - bérlet: én is ugyan erre a következtetésre jutottam, mármint hogy valójában az utasok járnak jól, mert ünnepekkel, utazásokkal, hétvégékkel meg egy kis blicceléssel biztosan elég lesz kevesebb új típusú havi bérlet is, mint a régi, 12db havi.
Csak azt nem értem, hogy ez a BKV-nek most miért is jó?! Kevesebb bevételük lesz!! Nem is beszélve a töblet papírmunka miatt megnövekedett sorbanállásról (Mondjuk ez idővel valószínűleg szóródni fog). Jó, én valóban csak utas vagyok, de ha vállalatvezető volnék, nem hoznék olyan döntést, amellyel csökkentem a cégem bevételeit.

A megnövekedett ellenőrlétszámmal, megnövekedett bírságokkal, szal' a bliccelőkkel szembeni nagyobb szigorral én egyet értek. New Yorkban pl. rendőr-bilincs-falhozállítás volt a módi a nem fizető utasokkal szemben:
konzervatorium.blog.hu/2008/01/03/a_korulmenyek_hatalma

Az indokolatlanul magas (az infláció mértékét jóval meghaladó) jegyáremeléssel viszont nem értek egyet. A VEKE kiszámolta, idézem: "2007-ben a BKV jegybevételei szinte egyáltalán nem nőttek (összesen 0,8%-kal nőttek) a 13%-os jegyáremelés után!"
veke.hu/index.php?fc=cikk&par=391

Resume - szerintem az egész vezetés, Hagyó Miklósostól, Antal Atillástól, "húzzon el" (itt Eörsi Mátyást idéztem:)

Én egyébként azok közé az emberek közé tartozom, aki viszonylag elégedett a BKV jelenlegi utazási színvonalával. Persze lehetne jobb, de a tőből az egész egy sz@r véleményezésekkel nem értek egyet.

További "reform"/járatritkítás/járatbeszüntetés - érdemes meegnézni az alábbi VD interjút:
www.youtube.com/watch?v=006pHcwga10&eurl=http://veke.hu/main.php?fc=cikk&par=398

KKKKKK 2008.01.10. 12:05:57

jbb: erről is, vidékiek. ;)

Téglagyári Megálló 2008.01.10. 12:06:02

kzgy, a nyuggert nem hallottuk meg, amúgy meg a millió fontos ember biztos kiharcolná magának, hogy ő csakazértis kapjon behajtási engedélyt.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.10. 12:07:15

a végére, érdemben:
álljunk be, mint az 1,8 millióan ellenőrnek! :P

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.01.10. 12:07:48

jó kis cikk...minden nap tapasztalom ezeket, sajnos.
De nincs mit tenni, a megyar nép birka és hülyére van véve folyamatosan...

Téglagyári Megálló 2008.01.10. 12:10:26

FreeTibet, a nemfizetéssel kapcsolatban tetszik a radikális javaslat, de Mo-on ez ellen "emberjogi" tüntetést szerveznének. Egy ismerősöm ecsetelte, hogy eddig mennyit takaritott meg azáltal, hogy sose vesz bérletet. És nem fogja föl, hogy ez lopás, khm...

sirdani 2008.01.10. 12:17:45

Egy mondatrész kivételével teljesen egyetértek; az egy kivétel: Prága tömegközlekedése nem a villamosok milyenségétől jó, hanem a jó hálózat miatt. Lásd, a "nagy árvíz" idején villamosokkal simán tudták helyettesíteni a metrót a vonalátszervezések nyomán. A Combino igenis egy jó villamos, és egyáltalán nem számít drágának, ha más hasonló kaliberű villamosbeszerzésekkel vetjük össze Európában.

., (törölt) 2008.01.10. 12:18:33

Nem mentem őket, de a"luxusbuszok" Ott rohadnak a Cinkota garázsban. Mem igazán mennek, de akkor , mag az baj, hogy miért nem használják? Egy busznak az a legrosszab, ha áll. bérbe is lehewtne adni.
Tehát, annyira luxus, mint egy normál autó a Ladához képest. Teljesen normális felépítésü, és felszerelésü turista buszok.
Ezeknél 100x jobbak furikáznak Bp utcáin.

Nope 2008.01.10. 12:24:25

Aki tömegközlekedik azt nem lehet 300000 ft ra büntetni közúton!!!
Ez pedig vérlázító a politikusok szemében!

d.tomika 2008.01.10. 12:27:54

jbb: Az elmúlt időben 4 évig a FIDESZ is kormányzott. A metróépítés megállításán túl ők sem sokat tettek. Persze agyni akarták Demszkyt belefulladni a saját hülyeségébe, - csak ez nem személyes ügy. Egyetértek a jegyzetíróval, ideje lenne a civil ellenállásnak.

Bummer 2008.01.10. 12:34:22

d.tomika,
1. és most már látjuk, hogy bölcsen tették
2. odaadtak 600 milliót demszkájnak, hogy vigye át az 1-es villamost az ígéreteinek megfelelően Budára (90-es évek eleje óta ígéri vagy mi). De demszkynek nem kellett, mert akkor a végén még nem lehet azt hazudozni, hogy orbán a budapestiek ellensége

Andreasue 2008.01.10. 12:38:45

Demszkíjt és helyettesét, Hagyó Pizzaface Miklóst a Combino mögé kötve ráncigálnám végig a Körúton.

HÉV-es 2008.01.10. 12:41:11

Az a szörnyű, hogy ebből is párt kérédst csinálnak a hozzászólók!!! Pedig nem az! Pártállástól függetlenül szívunk, mi utasok! Valóban egyre rosszabb a helyzet. Itt születtem, 53 éve élek Budapesten, tudom, látom. Talán pont ezt a folytonos párt emlegetést kellene elfelejteni, akkor talán előre mozdulna valami. De a BKV-nak jó lenne egy versenytárs is!! Akkor elmehetne a fenébe! a pártokon kívüli!!

HÉV-es 2008.01.10. 12:45:04

De párton kívüliként, a Demszkyt én is villamos után kötném!! Nagyrészt ő a hibás abban, hogy ilyen a főváros! Meg kell nézni a belvárost, máshol az a város legszebb része, de a Váci utca és környéke szemét és hajléktalan telep lett, na meg a fizetős szolgáltatást űzőké este.

FreeTibet 2008.01.10. 12:51:19

#Téglagyári Megálló - igen hazánkban sok emberben él a 'nekem ez jár' mentalitás, nehéz megszokni, hogy az igénybevett szolgáltatásokért bizony fizetni kell. Kapitalizmus van, nem "cuci"alizmus. Anarcho-szindikalista közösség sem vagyunk.

A Combinókkal az volt a gond, hogy ilyen típusú villamosokat csak Budapestnek gyártott a Simens. A városvezetés be akara vetni őket még az önkormányzati választások előtt, viszont így nem maradt elég idő a járművek tesztelésére. Ezért hibásodtak meg olyan gyakran. Most, hogy már megbízhatóan működnek, szerintem teljesen jók.

HÉV-es 2008.01.10. 12:57:21

FreeTibet: a Combinok nem jók, nem ide valók. Sima pályán elmegy, de a legkisebb pálya elhajlásra akkora rántással reagál a szerelvény csukló utáni részében, hogy valóban nagyon kapaszkodni kell, de még ülés közben is erősen kibillen az ember. Az ülések kényelmetlenek, szűk az állóhely lehetőség. Alig lehet elmenni az ajtóig, ha bent állsz. Két ember között nem lehet elmenni. A nem padlón lévő ülésekre terhes nő, kisgyermekes, idős utas alig tud felmászni! Azt utaztatnám vele egész nap, aki megtervezte, és aki elfogadta a terveket!

báró Csekonics 2008.01.10. 13:00:28

kzgy 2008.01.10. 10:39:36

Érdekes lenne...
Mármint kiszámolni először persze. Csak kérdés, hogy ki számolja ki? Mert ha BKV-s, akkor nyilván nem fogja a saját állását meg a kollégáét kihozni, hogy felesleges. Ha VEKE-tag, hajlamos már csak azért is ilyesmit kihozni, hogy beleköthessen a BKV-ba, plusz nem feltétlenül tudnak az összes rejtett költségről v. megtakarítási lehetőségről.

Ja, és persze arra is gondolj, hogy hány állás szűnik meg ilyen módon, akiknek mind kell valamit biztosítani (nemcsak másik munkahelyet, de költségként végkielégítés, munkanélküli segély stb.)

Szvsz. inkább lenne érdemes 'leépíteni' pár év alatt a MÁV és a BKV állami támogatását is 0 Ft-ra. Egyszerűen csökkentve a menedzsment létszámot (iszonyatos vízfej űl ám mindkét cég, de főleg a MÁV irodáiban még mindig), és persze jutalom 0 - amíg a cég veszteséges...

Na AZ lenne még az érdekes kísérlet!

is 2008.01.10. 13:03:39

a 30 napos bérlet, mint itt már többen megírták, az utasoknak jobb. minden újságíró, aki ezt másképp próbálja beállítani, és sajnos ez a poszt (cikk?) sem kivétel, onnantól jó nagy hitelességvesztésen megy át.

Marianna: van 3 napos bérlet, napi 1x00ft, azaz 5-6 jegynél megtérül. Hátha az jobb, mint a jegy. És tavaly még volt 15 napos is, az a teljes havi 70%-a, de már egy hétre is garantáltan megéri. Nem tudom, hogy most van-e.

Az a meglátásom, hogy a tisztelt cikkíró felvette a sötétet-látok szemüveget. A Combino se jó, a 30 napos bérlet se jó, a veszteség se jó, de a veszteségcsökkentés se.

Aztán ott van, hogy a cikk azzal indít, hogy először politikai erőtérbe helyezi az embert, nehogy a kedves szurkolók elrontsák, hogy fújolni, vagy tapsolni kell. Nagyon átlátszó.

A 9-12 milliárd hiányhoz elfelejti hozzátenni, hogy tavaly vagy tavalyelőtt 25 milliárd volt, tehát a felét már visszaszedték. A tisztelt cikkírónak semmi háttréinformációja nincs arról, hogy ez a 10-15 milliárd megtakarítás hogyan jött össze, volt-e elbocsátás vagy nem, átszervezeték-e a szervezetet vagy nem, de legalábbis nem osztja meg velünk, nehogy a tények hálójába keveredjünk, még megzavarja tiszta éleslátásunkat arról, hogy rosszat gondoljunk.

Olyan ötletem nekem is van, hogy mit lehetne csinálni, ha még évi 10 milliárdja lenne a BKV-nak, és nem még 10 milliárdot kellene megtakarítania. Termelni mint Mo-n, adózni mint Bangladeshben, szociális igényt bejelenteni, mint Svédországban, hogy egy kissé kifacsarjam az eredeti SZJA mondást.

Hiába van benne az átlagnál több tényszerű információ, sajnos a fentiek miatt továbbra is hangulatkeltés. se nem elemzés, se nem megoldási javaslat.

HÉV-es 2008.01.10. 13:10:56

is: nem kell itt hangulatkeltés, aki normális úgysem nézni a pártvonalat, de közlekedik, látja a problémákat, és hogy semmi nem történik, hogy rendbe tegyék! A hangulatunk ezért ilyen. Lehet hogy jó ez a bérlet, bár én is pont akkor fogom megvenni, mint eddig, és havonta egyet, nem ötöt. De a kézzel irogatás, a kézzel számlát irogatás, a mai világban nem jó! Inkább nevetséges, szomorú! És azok a számok sem biztosak, amiket elénk tesznek. Nyilván ezt is lehetne nyereségesen csinálni, de nem így, ahogy ők teszik.

Bobby 2008.01.10. 13:11:12

A BKV egyre drágábban nyújt egyre szarabb szolgáltatást.

Senkiháziak ezek mind.

báró Csekonics 2008.01.10. 13:14:28

HÉV-es 2008.01.10. 12:57:21

Bár én nem utazom Combinon sűrűn - kb. kétszer-háromszor eddig - azért nekem még mindig jobban tetszik (kívül-belül) mint a régiek.
Egyszerűbb a le-felszállás azért, mint a régi magaslépcsős cuccokra. Persze azokon meg több volt a hely ez igaz.
Ja, egészséges, keresőképes ember vagyok, nem 'nyugger' mielőtt még valaki kitalálná...
De azért gondolok a 'nyuggerekre' is (mekkora parasztság már ez a név is ?!) meg persze a babakocsival vagy szimplán csak nagy szatyrokkal közlekedőkre. Nekik gondolom szintén jó, hogy nem kell lépcsőzni.

Ami tényleg levon az értékéből a Combinonak:
- k.va nagy tömeg - persze hogy nem lehet két ember között elférni, tényleg egy emberes az a hely az ülések között. DE! Szerintem nem is _ekkora_ tömegre tervezték talán... Nem?
- a peronokat miért kellett _ennyire_ szélesre csinálni? Autóval a belső sáv életveszély, pedig ott már kb. 20cm-en nincs semmi, mert a korlát elzárja a peront. Magasságát meg, ha már megemelték, vihették volna még feljebb. Az sz@r duma hogy emelőnek oda kell férni meg stb. - Metró tök egy szintben van a peronnal...

Ja, anno mekkora duma volt, hogy az Örs-nél is közlekedő magaspadlós villamosokhoz magas peronok lesznek és a metró vonalával összekötik, azért vettek olyat.
Na ja - meg lehet nézni...

Breki 2008.01.10. 13:19:37


az a baj nincs optimális megoldás.
Bárki kerül a vezetésbe, nem a megoldást szolgáltat hanem szívat hogy legalább látszatja legyen ottlétének.
A fizetést, prémiumot úgyis megkapja pár év után meg okosan lelép.


..anno a lámpavas nem volt hülyeség.

HÉV-es 2008.01.10. 13:21:51

báró: igen, szépek, valóban jó, hogy nem kell lépcsőzni, de addig kell, mert nincs mizgólépcső! :-( , de ennyi! Hogy nem tömegre tervezték? Ez azért lenne vicces, mert a vonal közlekedése, az utasmennyiség ismert volt a tervezéskor! Akkor ki volt megint hülye? Aki nem mondta ezt a tervezőnek, és aki elfogadta a terveket, nem?! Ott vagyunk, ahonnan indultunk, Demszky főpolgármesternél!

hash · http://hash.freeblog.hu 2008.01.10. 13:22:24

egy családi ismerős (nem tudom mi a foglalkozása, talán ganzos volt, lényeg hogy ért a villingerekhez picit) mondta, hogy combino az gyakorlatilag elővárosi közlekedésre lett tervezve. hasonlítsátok össze hévvel: ugyanaz az a belső elrendezés: beszállónál nagy hely, szűk folyosók. miközben nyomorogtok reggel a körúton, gondolkozzatok el rajta, hogy miért működik ez a hévnél, és a belvárosban miért nem!
a new york-i módival az a baj, hogy amíg itthon nincsenek megteremtve az elégséges feltételek arra hogy legálisan utazzak, addig nem veszem jó néven ha bárkit is pofán vág az ellenőr. hogy mi lenne az elégséges? elfogadható jegyár, időhöz/zónához kötött jegyek, működő automaták, beléptető kapuk. legalábbis számomra ez lenne a minimum.

porthosz 2008.01.10. 13:32:38

Teglagyári:
"Egy ismerősöm ecsetelte, hogy eddig mennyit takaritott meg azáltal, hogy sose vesz bérletet. És nem fogja föl, hogy ez lopás, khm..."

Én ezt nem igy látom mivel speciel én is sokat bliccelek.
A helyzet a következő:
adva van egy bkv ami állami kézben van. Na én ezt a céget utálom meg ami náluk folyik, a bkv jármüvei tele vannak csövessel büz van meleg van télen hideg stb stb. Ergó az életben nem venném igénybe a "szolgáltatásaikat". DE
ugyanez a tulajdonos (az állam) rákényszerit hogy igénybe vegyem. Ugyanis autót nem tudok fenntartani mivel annyi adót vetett ki rá az állam hogy átlag fizetés nem igen lehet kigazdálkodni. A benzin árának szintén a 70% adó. Tehát autóval nem tudod kiváltani a bkv-t, éspedig azért mert a bkv tulajdonosa meggátolja azt!
Mi van még? Bicikli. Biciklivel nem tudsz járni mivel a bkv tulajdonosa (az állam) nem épit kerékpár utat! Márpedig autós forgalomban kerékpárral budapestet több mint életveszélyes közlekedni.
Innentől kezdve már csak a gyalog marad ami viszont a város méretéből fakadva nem alternativa.

Tehát a végeredmény az hogyha én ma budapesten el szeretnék jutni "a"-ból "b" pontba akkor az állam mindenféle módszerekkel megakadályoz hogy ezt én megtegyem más módszerrel mint a bkv... (legalábbis ha nem keres elég jól az ember mert egy autó fenntartása sokba van, és ismét csak az államnak fizetsz egy rakás pénzt).

Ha a fennti helyzet nem lenne akkor azt mondanám hogy nem kötelező bkv-val járni tehát aki bliccel az csaló lopó ember, viszont mivel rá vagy kényszeritve ezért a fennti kitétel nem igaz. Ráaádásul a bkv egyeduralkodó, nincs versenyhezet a piacon igy még csak választani sem tudsz.

Janó 2008.01.10. 13:33:10

>>Ha éppen nem maga kezdeményezi, vagy titokban ösztönzi.

báró Csekonics 2008.01.10. 13:42:18

HÉV-es 2008.01.10. 13:21:51

A mozgólépcső dolgot nem értem - utcaszinten megy a Combino...
(Ha pl. egy Blaha aluljáróra gondolsz, az azért kicsit más tészta, az villamos nélül is gáz.)
Tömeg alatt azt értettem, hogy nem _ekkora_ tömegre lett valószínű tervezve - ahogy hash
írja, elővárosi forgalomra biztos jó lenne...

Porthosz! - Mindenkinek arra van pénze, amire rászánja... Nekem anno volt egy kispókom átlagfizetés körüli pénzből. (Pár éve) És már akkor is úgy jött ki, hogy a BKV bérlet az egy tank benzinnél több volt vagy kb. azonos.
A többi költség, meg kb. annak a kényelemnek az ára, hogy akkor és onnan indul ahonnan és amikor akarod és persze ott is áll meg! (Ja persze, ha X5-ös BMW-re gondolsz, az nem népautónak lett kitalálva, nem is átlagfizusok veszik tipikusan...)

Komplikato 2008.01.10. 13:45:41

Azért az erős csúsztatás, hogy Budaspesten példaértékű volt a tömegközlekedés. Sose volt. Azért pár éve a 7-es vagy 173-as útvonalán órákig tartott a dugók miatt átvergődni. Most meg sokak szerint olyan jól mennek, hogy miattuk (is) felesleges a 4-es Metró.
Amúgy a Combinon kb. 70-el TÖBB hely van, mint a tipikus 3 szerelvényes UV-n, de tényleg kevesebb és kényelmetlenebb (bár strapabróbb) ülőhelyek. Viszont eszméletlenül hülye szaga van a belső burkolat és a csuklóknál használt anyagoktól.

A 30 napos jelenlegi bérlet fikázását meg nem értem. Pláne, hogy minden nap azt hallom sorok állnak a pénztáraknál, amerre én járok még sem látni ilyesmit ...
A járatritkítások, emeltdíjas éjjeli jegy, és az átlagellenörök bunkósága miatt viszont simán lehet kritizálni a vezetőséget.

pomogács 2008.01.10. 13:45:44

A 6 db luxusbuszt NEm Antal hanem Aba (Demszky) vette a Volvo ügylet melléktermékeként.

Nem igaz, hogy a vezetők maradtak a helyükön, mert a sajtó és VEKE követelése valósággá vált.
Lecserélték a teljes felső vezetés 99%-át, egészen a főosztály vezetői szintig.

báró Csekonics 2008.01.10. 13:45:52

...ja és az egy jó duma, folyton mindenért 'az államot' szidni. Csak éppen arra lennék kíváncsi hogy aki X v. Y kormányt szidja és azzal menti a lopást (mert AZ) és az adócsalást, hogy 'ezeknek nem fizetek' az majd kormányváltáskor szalad és rögtön pengeti be a zsét? Hát rohadtul nem hiszem.
Persze lehet hogy az ilyesmi mondjuk a kocsmában jól hangzik, de máshol nemigen...

Komplikato 2008.01.10. 13:49:16

Bummer - "2. odaadtak 600 milliót demszkájnak, hogy vigye át az 1-es villamost az ígéreteinek megfelelően Budára "

Nem tudom mennyire pontos adat, de én mint hozzá nem értő úgy gondolom, hogy 600 millából még a "Lágymányosi-híd" átépítése sem jön ki, nemhogy pályahosszabítás tereprendezéssel. Mondjuk 1-es villamos valami elementárisan lassú pl. a 46-os vonalához képest, ráférne egyébb korzserűsítés is.

porthosz 2008.01.10. 13:52:36

"Nem tudom mennyire pontos adat, de én mint hozzá nem értő úgy gondolom, hogy 600 millából még a "Lágymányosi-híd" átépítése sem jön ki, nemhogy pályahosszabítás tereprendezéssel."

Ez megint attól függ hogy ki csinálja. Én például szivesen épitek 3 milliárdért egy km autópályát miközben minden költséggel együtt 700 millió forintba kerül. Megbizol engem? Aztán majd a garázsban megbeszéljük hogy te mennyit kérsz a fennmaradó 2 milliárdból.

Bónuszként a 4-es metró első utasai megkapják ajándékba a duke nukem forever első kiadását...

(már ha valaki hallot valamit a duke nukem projektről) :)

báró Csekonics 2008.01.10. 13:59:15

'Bónuszként a 4-es metró első utasai megkapják ajándékba a duke nukem forever első kiadását...'

Na ez igen - ez komoly! :-D
Mondjuk amekkora bérletárak lesznek mire a 4-es elkészül, nem is lesz nagy túlzás :-D

Téglagyári Megálló 2008.01.10. 14:05:38

porthosz, lehet gyalog menni. Ja és nem kötelező Budapesten élni. A lopás az lopás, bárhogy szépited.

báró Csekonics 2008.01.10. 14:06:03

'600 millából még a "Lágymányosi-híd" átépítése sem jön ki'

Én még élénken emlékszem (akkoriban a környéken laktam) mikor elkészült a Lágymányosi.
Azzal indokolták a villamosvonal nem-átvezetését a hídon, hogy elfogyott a pénz. OK, rendben.
Azt mondták, hogy még a sineknek a csavarok is le lettek rakva - valóban - csak oda kell majd pakolni a sineket. OK, rendben, tényleg.

DE! Akkor azóta miért nem sikerült még semmit csinálni ezzel? Vagy ha felesleges esetleg, akkor miért kellett a hídon a helyet kialakítani?

Foxi 2008.01.10. 14:06:25

Nekem ezekről a tetvekről csak ez a klassziukus szurkolói kandálásjut eszembe: "Mocskos békávé, sálálálálá"

Ács Ferenc 2008.01.10. 14:10:06

is 2008.01.10. 13:03:39
"a 30 napos bérlet, mint itt már többen megírták, az utasoknak jobb."

Ez nem igaz. A 30-31 napos bérlet csak 30-31 napig, míg a BKV által most eltörölt havi bérlet 30-31 + 5 napig volt érvényes. Ráadásul a 30 napos bérlet eddig is kapható volt, akinek ez jobban tetszett, vehetett eddig is ilyet.

"minden újságíró, aki ezt másképp próbálja beállítani, és sajnos ez a poszt (cikk?) sem kivétel, onnantól jó nagy hitelességvesztésen megy át."

Nyilván az újságírók összeesküdtek a hiteles BKV ellen. Ennek a gigantikus összeesküvésnek pedig a gonosz utasok is a részesei, valamint Közép-Európa összes nagyvárosa, ahol jobb és sok helyen olcsóbb is a tömegközlekedés, mint Budapesten. :)

"Marianna: van 3 napos bérlet, napi 1x00ft, azaz 5-6 jegynél megtérül. Hátha az jobb, mint a jegy. És tavaly még volt 15 napos is, az a teljes havi 70%-a, de már egy hétre is garantáltan megéri. Nem tudom, hogy most van-e."

A három hónapos bérletet megszüntették, amely honorálta a tisztességes, (előre) fizető utas előrelátását, vagy ha úgy vesszük, balekságát, hogy egy ilyen, egyre alacsonyabb színvonalú szolgáltatásért előre fizetett negyed évre. A háromhavi bérlet ráadásul megmentette az utast attól a kaotikus és végtelen sorállástól, amelybe az Antal-Regőczi duett most belekényszerített többszázezer embert a minuszokban január elején, és amely minden hónapban ismétlődni fog -s zintén a BKV-vezetés ámokfutásának következményeként.

"Az a meglátásom, hogy a tisztelt cikkíró felvette a sötétet-látok szemüveget."

Rossz válasz. :) Kicsit olyan hetvenes évekbeli. A cikkíró körülnézett és gyakorló utasként leírta a valóságot. Ráadásul naponta utazik is a BKV-járatokkal, ellentétben a BKV-menedzsment többségével.

"A Combino se jó, a 30 napos bérlet se jó, a veszteség se jó, de a veszteségcsökkentés se."

A Combino valóban az értelmetlen pazarlás, a felelőtlen gazdálkodás klasszikus esete. Sovány mentsége a cégnek, hogy ebbe részben a fővárosi tömegközlekedést nem nagyon ismerő főpolgármester hajszolta bele a BKV-t. Ahelyett, hogy egymilliárdot (1.000.000.000 Ft-ot) költöttek volna _darabonként_ az egyénként kényelmetlen, nem a körútra való - és kezdetben nem is működő - villamosokra, az ár töredékéből megoldhatták volna a budapesti villamosok XXI. századi felújítását, ahogy azt mondjuk Prágában tették. (Elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, több olyan plusszal, amit a budapesti utas csak hallomásból ismer.)Ez egy ilyen szegény főváros esetében nemcsak alternatíva lett volna: ezt kellett volna csinálni. A 30 napos bérlettel kapcsolatos hazudozásról már írtam fentebb, a cég gazdálkodásáról pedig annyit, hogy nem saját magán hajt végre karcsúsítást a bürokrácia és a középvezetők leépítésével, hanem az utasokkal fizetteti meg a deficitet. Ebből pedig még további utasszám-csökkenés várható, amire pedig az a válasza Regőczi Miklósnak, hogy "akkor tovább szűkítünk" - ez felelőtlen, az utasokat ellenségnek tekintő hozzállás.

"Aztán ott van, hogy a cikk azzal indít, hogy először politikai erőtérbe helyezi az embert, nehogy a kedves szurkolók elrontsák, hogy fújolni, vagy tapsolni kell. Nagyon átlátszó."

Az már csak úgy van, hogy a BKV közpénzből működő állami vállalat, vezetőjét politikusok választják ki és meg, tehát nem a cikkíró helyezi őt politikai erőtérbe, hanem a Fővárosi Közgyűlés. Mellesleg ha a titokzatos "is" nemcsak írna, hanem olvasna is, észrevette volna, hogy a post elején rögzítettem: Antal személyét az ellenzék vezetője is támogatta.

"A 9-12 milliárd hiányhoz elfelejti hozzátenni, hogy tavaly vagy tavalyelőtt 25 milliárd volt, tehát a felét már visszaszedték."

Ezek a BKV számai, amelyeket célszerű óvatossággal kezelni, másrészt érdemes rögzíteni, hogy bevételeit a cég elsősorban a szolgáltatások színvonalának csökkentésével, és nem az ésszerűbb gazdálkodással érte el.

"A tisztelt cikkírónak semmi háttréinformációja nincs arról, hogy ez a 10-15 milliárd megtakarítás hogyan jött össze, volt-e elbocsátás vagy nem, átszervezeték-e a szervezetet vagy nem, de legalábbis nem osztja meg velünk, nehogy a tények hálójába keveredjünk, még megzavarja tiszta éleslátásunkat arról, hogy rosszat gondoljunk."

Ajánlom a VEKE honlapját (www.veke.hu - tetszik tudni az egy egyesület, amely önök, azaz a BKV helyett ingyen kidolgozta az éjszakai buszközlekedés rendszerét, holott az éppen adónkból működő BKV dolga lett volna)- ott egészen érdekes és pontos információkat lehet találni a BKV-ról, ellentétben a BKV honlapjával. :)

"Olyan ötletem nekem is van, hogy mit lehetne csinálni, ha még évi 10 milliárdja lenne a BKV-nak, és nem még 10 milliárdot kellene megtakarítania. Termelni mint Mo-n, adózni mint Bangladeshben, szociális igényt bejelenteni, mint Svédországban, hogy egy kissé kifacsarjam az eredeti SZJA mondást."

Ajánlom szintén a VEKE honlapjának tanulmányozását - ők szakemberek. De ha érdekli, szívesen leírom egy másik kommentben, vagy inkább posztban, hogy én milyen konkrét lépésekkel tenném ésszerűbbé a BKV szolgáltatásait. Megjegyzem, a BKV jelenleg a svéd árak, bangladeshi szolgáltatás modelljét követi.

"Hiába van benne az átlagnál több tényszerű információ, sajnos a fentiek miatt továbbra is hangulatkeltés. se nem elemzés, se nem megoldási javaslat."

Hangulatkeltés az, ha egy állami vállalat képtelen ellátni a feladatait és ezért mindenki mást: utasokat, újságírókat, bloggereket okol. Miközben naponta bünteti őket tehetetlensége bizonyítékaként.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.10. 14:16:14

modern lendvaisan: egy combinoból hány giroszkópos roller-izé jönne ki?

ÁcsFeri, ajánlj ellenállási módokat - mert a "passzív rezintencia" már ki van találva: nem venni bérletet. Meg az ellenőrök előtti sunnyogás...

porthosz 2008.01.10. 14:17:34

"porthosz, lehet gyalog menni. Ja és nem kötelező Budapesten élni. A lopás az lopás, bárhogy szépited."

Ok nevezzük lopásnak. Sokan gondolják igy. Már csak egy kérdésem van:
Hol van a te fajtád akkor amikor valaki milliárdokat lop? Te azt mondod én ne blicceljek (egy olyan bkv-n amin komolyan mondom mindig attól rettegek nehogy elkapjak valami tbc-t vagy ilyesmi és ha vassal vernének se mennék rajta ha lenne más megoldás) de az rendben van hogy a bkv vezetői 50 milliós végkielégitessel küldik el?

Dee 2008.01.10. 14:22:58

A 30 napos bérlet lehet, hogy jó, sokaknak tetszik a kommentelők közül is, de az biztos, hogy eddig is volt, aki akarta, megvehette, és arra nem gondoltok, hogy oka volt annak, hogy nem állt át mindenki a 30 naposra, pedig akkor ugyanúgy lecsíphette volna az éves közlekedés árából az ünnepeket-hétvégéket-szüneteket? A kettő helyett lett egyfajta, nehezebben ellenőrizhető (csak közelről látható a dátum), elszúrt tervezésű szelvény (becsúsztatva a műanyag tokba csak a lényeg nem látszik, vagyis a dátumok :)), úgy, hogy ténylegesen semmi nem indokolja a létét. A hosszú sorok pedig mindennapossá váltak a pénztáraknál, mifelénk legalábbis.
Mellesleg semmilyen konkrét indoklást nem adtak, miért akarnak buszokat megszüntetni, például a maximálisan kiohasznált és semmivel nem párhuzamos, egy lakótelepet is kiszolgáló, az Árpád-hídon egyedüliként átmenő, ezért az 1-es villamos kábé havonkénti lerobbanásakor alternatívaként szolgáló, kerekesszékeseknek azon a aszakaszon egyedüli közlekedést biztosító buszt, a 106-ost. Semmilyen választ nem kaptam levelemre, miért gondolja valaki a BKV-nál feleslegesnek például ezt a járatot.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.10. 14:23:55

a hatvanas évek óta bármit eltűr a magyar.
Írtam ezt igen keserűen.

báró Csekonics 2008.01.10. 14:25:43

porthosz 2008.01.10. 14:17:34
Abban igazad van, hogy sem ez sem az nem szép.
(Bár sajnos szomorú tény, hogy a végkielégítést 'jogosan' kapja az illető.)

moore 2008.01.10. 14:29:17

is-nek azoknak a többieknek akik ingyen vagy pénzért csupa rózsaszínű gondolatot írnak a BKV-ról:

Észre kellene, hogy vegyétek, hogy sajnos a BKV háza táján gyakorlatilag minden cselekedet, akció, startégia elhibázott, rossz. Azt nem gondolom, hogy szándékosan, de azt igen, hogy a felelősek szakmai tudása (műszaki, gazdasági, marketing-i, stb) katasztrófális. A szörnyű az, hogy kis és nagy dolgokban egyaránt szomorú/nevetséges dolgokat tesznek.

Példa kicsi dolgogra: Valaki a BKV-nál kitalálta, jóváhagyatta, megcsinálta, installálta Kiricsi Karola hangját az utastájékoztató rendszerben a 7-es, 103-as, stb. buszokon anélkül, hogy a lánc egyetlen tagja (Király új ruhája szindróma?) szólt volna, gyerekek, ez a nő nem tud beszélni. Nem nagy ügy, de mutatja, milyen "szakemberek" valósítanak mrg a BKV-nál "projekteket".

Példa közepes doldogra: A 86-os buszokon bevezetett elektronikus helymeghatározó/tájékoztató rendszer. Ez nem a megfelelő hely, hogy kifejtsem, de elhihetitek, hogy csak olyan "szakember" dönthetett a rendszerről akinek a témához még műkedvelő szinten sincs hozzáértése. Sokmillió forint hülye megoldásra, amikor jobb, olcsóbb rendszerek léteznek.

Példa nagy dolgokra: A járművásárlási beruházások, mint ahogy már azt előttem többen is észrevették, gyakorlatilag mind elhibázottak. A Combino villamos, bármennyire is tetszik egyik-másik alkalmi utasnak (mert szép sárga??), egy rossz megoldás, közlekedéstudományi szempontból (nem a belvárosba, nagy tömegeknek való) és műszaki szempontból (konstrukció, kivitelezés energiahelhasználás, megbízhatóság) is.
A Volvó buszok úgyszintén. Az aki elment a "piacra" buszt venni és elfelejtette, hogy a 7-es járat űtvonalát (burkolatminőség) még a feltatláló skót McAdam is szégyenlené, az nem érdemli meg, hogy buszt menjen venni, és akkor még nem beszéltem a belső kialakítás alapproblémájáról (ülőhelyek vs. állóhelyek). Ja, a csúcs amit a minap láttam, a 14-es és családja buszok 1,5 férőhelyes ülései....
Példa a gigantikus dolgokra:
Leváltják a nem jó vezért, és hoznak egy csúcsgurut, aki rögtön kijelenti, hogy a kötött pályás fejlesztés a célirány. Majd felveszi minden hónap elején a szoc. segélynek nem mondható salary-t és nem történik semmi, kivéve ha a Nógrádvolán feliratos (deja vu) villamospótló volvó buszok behozatala nem a nagy áttörés jele.
Szóval addig amig pl. ötletük sincs a "hajléktlanok utaztatása" című feladvány megoldására, de előszeretettel beszélnek az e-ticketing hamaros bevezetéséről (amiről szintén nincs fogalmuk), amig ritkítanak járatokat a sűrítenek helyett, amíg souvenir shop-ban utaznak, de nem követelik meg a buszvezetőktől hogy néha húzzanak tiszta inget és mosakodjanak is meg addig itt nem lesz előrelépés.

2008.01.10. 14:29:48

Porthosz: mer az neked jár, hogy motorizáltan közlekedj. Háthogyarákbane? Há adót is szednek tőlem, hé!
hülyegyerek. már elnézést

Freetibet (törölt) 2008.01.10. 14:29:57

A 30 napos bérlet az utasoknak jobb, ok. De tobábbra is fenntartom a költői kérdést: A BKV-nak, amelynek éves szinten 9-10 milliárd forintos hiánya van, miért érdeke egy olyan döntés meghozása, amelytől neki még kevesebb bevétele lesz?!
A jegyáremelés+járatritkítás kombinációt szintén rossz megoldásnak tartom.

Combino - ülőhelyek rosszabbak, igen. Ill. a kerék+motor egységek nagysága miatt kevés köztük a hely. Viszont alacson padlós, és a motort is tenni kell valahova; valamit-valamiért. Kicsik az ablakok+nincs légkondi; nyáron tényleg geb@sz. Ellentétben, jól néz ki, nagyobb a belső tér, mint a régi Ganz-okon, szerintem több az állóhely is. Mozgáskorlátozottak, babakocsisok szintén előnyben. Világosabb, tisztább, zajmentesebb és néha még Süsü a sárkány is énekel raja;)

2008.01.10. 14:30:33

nem, nincs rendben, de ő nem fórumozik;)

dolphin 2008.01.10. 14:31:13

Szamarful,

"ÁcsFeri, ajánlj ellenállási módokat - mert a "passzív rezintencia" már ki van találva: nem venni bérletet."

Ezzel azonban nem elsosorban a BKV-val cs@szel ki, hanem azokkal az utasokkal akik megveszik a jegyet (es akikre at lesz haritva a te ingyenebeded). Igen, draga a BKV jegy, de ha megveszed legalabb tiszta szivvel szidhatod, mind a vallalatot, mind a (mindegy milyen filozofiaval ) logosokat, akiknek szinten szerepuk van a jegy aranak alakulasaban. Mivel fizettel a szolgaltatasert, lehetsz kiabrandult a szinvonaltol, es verheted az asztalt. Ha nem fizettel, akkor meg orulj, hogy ezt is kaptad, mashol (pl. Londonban) ennyi sem jart volna.

positive 2008.01.10. 14:37:32

Porthosz, vicces a szépen levezetett elméleted. :)
Az a baj, hogy nem látod hogy nem a bkv-t lopod meg, hanem engem és másokat aki fizet.
Rengeteg módod lenne a váltásra csak gondolom egyik sem kényelmes neked, az ideák gyártása viszont az. Akár közelebb is költözhetnél a munkahelyedhez vagy akár le is válthatnád azt, vagy könyöröghetnél a főnöknél utazási támogatásért...
Van például egy kollégám aki napi 15km-et teker a otthonról munkába és ugyanennyit vissza. Méghogy nem lehet biciklivel közlekedni... :D
De vehetnél robogót is, sokkal olcsóbb mint az autó (fenntartása is).
Bár... nekem nem tetszik, hogy kék színűek a buszok, úgyhogy énsem fogok fizetni. :D Legyen mindegyik zöld majd akkor. Igaz közben is fogom használni, mert tetszik hogy gyorsan el lehet jutni a-ból b-be (sokkal gyorsabban, mint gyalog vagy néha akár autóval), nem esik a fejemre az eső és nem fúj a pofámba a szél.

grupi 2008.01.10. 14:39:49

Nagyon gratulálok az íráshoz. Ács Feri válasza szintén nagyon tagolt, logikus és ésszerű, elfogadható, s elgondolkodtató.
Érvelései tiszták, okosak.
Teljes mértékben egyetértek vele.
Gratula.

(Ui: Szívesen vettem volna pár sort a bamaco-i BKV-tortúráról, mint állítólagos "ingyen reklámról", vagy kampányfogásról, valamint, hogy mennyire cél- és ésszerű abban való szereplése a cégnek az ismert hiányosságok, veszteségek, valamint kifogásolt szolgáltatás, hibák sora kapcsán.)

porthosz 2008.01.10. 14:53:46

"Porthosz, vicces a szépen levezetett elméleted. :)
Az a baj, hogy nem látod hogy nem a bkv-t lopod meg, hanem engem és másokat aki fizet."

Értem. és akkor kinek a pénzéből fizetik a tehetségtelen hozzánemértő vezetőket?

Én fizetnék a bkv szolgáltatátasiért. Ha azok megütnének legalább egy minimális szintet.
Már meg ne haragudj de azért nem fizetek hogy egy légtérben utazhatok 5 hajléktallannal akik büdösek ápolatlanok betegek és nem mellesleg jegy nélkül teszik mindezt. A tömegnyomor és a klima/fütés hiányáról/nemlétéről már ne is beszéljünk.

Szóval maradjunk annyiban hogy előszőr növeljék a szolgáltatás minőségét azután tárgyalhatunk az árról is. De én pont az ellenkezőjét látom, a vonaljegyet felemelték 270! forintra de ugyanazok a mocskos buszok járnak. AKkor ez most hogy drágábbé ugyanazt vagy még szarabbat? (mert ugye csökkentik a járatokat).

wolfi 2008.01.10. 14:59:21

Hát sok jóval én sem szolgálhatok a BKV-ról... Jómagam ritkábban használom, ha tehetem be sem megyek a belvárosba. Viszont 1 évvel ezelőtt még a ráckevei HÉV-vel jártam fel dolgozni, ma már inkább autóval, mert olcsóbb!!! Így aztán nem kell csodálkozni, ha sok a gépkocsi Budapesten. Egyébként, akkoriban még volt fűtés a HÉVen, az idén már az sincs!!! Most a nejem jár fel vele (így tudtuk megoldani), és a -10 fokban sem fűtenek. Szóval drágább, de szarabb lett. Nem csodálkoznék rajta, ha a teljes lezüllesztés után valaki potom áron hozzájutna vonalakhoz.

báró Csekonics 2008.01.10. 15:13:49

wolfi 2008.01.10. 14:59:21

Mondjuk igen, az jópofa, hogy ha valaki megvesz egy 'veszteséges' állami céget, utána nem sokkal a cég már rögtön nyereséges lesz...
(Persze sokszor ha törik, ha szakad módszerekkel is, de az más kérdés.)

positive 2008.01.10. 15:18:55

"és akkor kinek a pénzéből fizetik a tehetségtelen hozzánemértő vezetőket?"
Azokéból akik tisztességesen megfizetik a szolgáltatást, mégha az nem is olyan mint amilyennek sokan szeretnénk.
A minimális szint meg van ütve. Elszállít téged a megadott helyekre. Ja... hogy neked igényeid vannak?! Én meg erre azt mondom, hogy sokkal kevesebb mocsok, bűz és tömeg lenne, ha az arra jogosulatlanok fel sem szállnának.
De ez akkor is igaz lenne, ha mindenki fizetne aki utazik. Ha nem tudod megoldani máshogy a problémáidat, akkor tűrj. ;)
De tényleg miért gondolod hogy ez neked alanyi jogon jár? Én is tudnám sokminden másra költeni azt a jópárezret. Sőt örülnék, ha ingyen kapnám még a kaját, a villanyt stb... , mert hát én is fizetek adót. És ezek sokkal elemibb igények mint a tömegközlekedés.

Marianna · http://egerentyu 2008.01.10. 15:24:21

is
a harom napos berlet annak jo aki egyfolytaban Pesten van harom napig. De en ide-oda utazom szulovarosom-lakasom es Pest kozott vonattal-busszal-villamossal, neha Budapesten taxival, bar ez utobbitol is enyhe agyergorcsot kapok mert ott vag at ahol tud, mivel azt hiszi hogy videki leven nem ismerem az utat. Ez egy kulon tortenet a magyar taxisok, megerne egy konyvet, majd talan Moldova egyszer megirja oket. Szoval a tomegkozlekedes draga, koszos, kesik, tomeges valoban..Hogy vegyek autot ha nem tetszik? Van, csak eppen mire mondjuk a volt Osztyapenkotol beernenk a Belvarosba az ugy masfel ora. :)

., (törölt) 2008.01.10. 15:26:15

Mondok nektek, valami érdekeset.
Én sofőr vagyok. A BKV buszain, gyakorlatilag ingyenes a közlekedés.
Egyszerüen nem hiszem el, hogy mindenkinek bérlete van. Már pedig hetrente ha háromszor használják a jagykezelőt.
Látom, mert mi állítjuk be a kódokat, és alig van benne nyoma a jegykezelésnak

báró Csekonics 2008.01.10. 15:27:03

positive 2008.01.10. 15:18:55

Mondjuk igen, arra én is kiváncsi lennék, hogy hány 'taggelőnek' meg rongálónak, dzsuvás hajléktalannak stb. van jegye / bérlete...
Érdekes módon őket mégis sokkal ritkábban terrorizálják az 'orkok'.

Karácsony előtt kimentünk a Vörösmarty-téri vásárba párommal. Kisföldalattival - tudom hogy tömegközlekedési értéke nem sok, de nagyon szép - szerencsére még mindig. (Bár a régi szerelvények a múzeumban pofásabbak, lehet jópofa lenne modern gépészetű de régi kasztnijú 'nosztalgia' földalattit járatni néha.)
Na szóval _minden_ állomáson 3-3 ork állt jegyeket ellenőrizni perononként.
Kb. 2 utasra per állomás...

No comment.

báró Csekonics 2008.01.10. 15:40:51

Marianna · egerentyu 2008.01.10. 15:24:21

Taxira a megoldás, hogy a _nagy_ cégektől kell telefonon rendelni, nem a droszton álló 'mezitlábas' v. reptéren 'Zóna' taxit kell használni.
Figyeld csak meg. (Ja, vidékinek nézés elkerülése végett amúgy, amikor bemondod a címet segíthet, ha rögtön hozzáteszed hogy 'ott az ... sarkánál, mellett stb. Hogy lássa, ismered a terepet.)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.01.10. 15:42:52

Nektekcsakbunkó: vagy valami állat belenyom egy rágógumit a lyukasztóba, hogy ne lehessen használni. Egy-két éve nagyon elterjedt a hetes buszon. :/

(Aki bliccel, az lop, pont.)

Ács Feri · http://reakcio.blog.hu 2008.01.10. 15:56:21

Nektekcsakbunkó: ha valóban buszvezető vagy, légy szíves továbbítsd az illetékeseknek, hogy takarítani kellene a buszokat (lásd a nyitó képet) mind kívül, mind belül. A jegykezelőket én nem használom, mert balek bérletes vagyok, de azt látom, hogy ezek gyakran (legalábbis a régiek) a villamosokon, buszokon nem működnek. Miként a szabadtéri jegyautomaták is szétrohadnak a kosztól és persze gyakran azok sem működnek. Szintén érdemes lenne bevezetni az utastájékoztatást is Budapesten, arra gondolok konkrétan, hogy minden buszvezető minden egyes állomás mevét bemondja. Az elektronikus táblák a buszon gyakran nem a valós adatokat mutatják, és ezekkel általában nem is igen törődnek a kollégáid, illetve azok, akiknek ez a feladatuk lenne.

G.T. 2008.01.10. 15:57:47

Kíváncsi vagyok, hogy mennyi ellenőrt célszerű felvenni, hogy nehogy az ellenőrök fizetése vigye el az esetleges plussz bevételt... A 30 napos bérlet jó, rugalmas, ha úgy jön ki, akkor nem érdemes akkor venni bérletet, amikor lejár, lehet alternatív közlekedést is választani, Pl. kocsi, motor, vagy bicikli... Ha a BKV-nak megéri, h. több pénztárt üzemeltet, mert sűrűbben fognak az emberek jegyet venni, mivel kevesen veszik meg a 5*10-es gyüjtűjegyet előre 3 hónappal, ha az nem olcsóbb... Sőt bérletesek is fognak jegyet venni ezután, mert amikor lejár az előzője, arra a pár napra, amikor keveset utazik, minek vegyen újat, ha olcsóbb a jegy...

Bummer 2008.01.10. 15:58:34

A minap kiálltam az egyik főútra, és megszámoltam, hogy hány busz kellene ahhoz, hogy 50%-kal csökkenjen a nem kicsi forgalom. Az eredmény érdekes: percenként egy csuklós.
A kérdés nem tehát, hogy hány százalékkal kell csökkenteni a forgalmat ahhoz, hogy percenként elmenjen egy csuklós busz. Az autózás korlátozása nem oldja meg az emberek elszállítását.

Bummer 2008.01.10. 16:00:27

Egyébként de, mindenkinek bérlete van, legalábbis Budapesten egy hónapban kb. 800 ezer bérletet vesznek.

Ács Feri · http://reakcio.blog.hu 2008.01.10. 16:12:02

Külön megérdemelne egy tanulmányt az, hogy a BKV vezetői mennyire nem ismerik azt a közlekedési hálózatot, amelyet karbantartaniuk, fejleszteniük kellene. Egy példa: aki legalább néha jár metróval, az tudja, hogy a vonalfelújításkor nem 100%-ban egységes állomásokat kellett volna létrehozni, hanem lehetőleg olyanokat, amelyek bár egymáshoz hasonlóan modernek és kényelmesek, de megkülönböztethetőek. Ennek okát a BKV-t nem használó Antal Attila vagy Regőczi Miklós soha nem tudná kitalálni, de én most elárulom nekik: ha valaki olvas vagy beszélget a metrón, felpillantva azonnal tudná, hogy éppen melyik állomáson jár. Régen ugyanis ezt azonnal lehetett tudni, ma már a felújított állomásokon nem.

Marianna · http://egerentyu 2008.01.10. 16:16:57

baro csekonics
koszonom az otletet. A taxirendeles ha ejjel erkezel Pestre eleg nehez, de igazad van az a legjobb megoldas..Es majd legkozelebb alkalmazom a modszert amit javasolsz, csak mindig olyan varatlanul ert hogy szinte Szeged keresztul akarnak Zugloba vinni.:)

báró Csekonics 2008.01.10. 16:20:24

Ács Feri · reakcio.blog.hu 2008.01.10. 16:12:02

Nekem anno nagyim mesélte, hogy Moszkvában ugyanilyen 'Mityisinszkij' metrókocsik vannak (voltak?) csak tele ablakokkal, mármint nem lehetett kilátni.
Na ott, a tömegben, külföldinek elég vicces az oroszul bemondott állomásnév alapján kitalálni, hogy hol is van...
:-D
Persze az egységes állomás-kinézetet is meg lehetett volna fejelni a _sűrűn_ kiírt állomásnévvel.
Bár nekem pl kifejezetten tetszett régebben a 'metró kövei' vagy valami hasonló nevű kis ismeretterjesztő szösszenet, asszem talán a Blahán? Vagy a Nyugatinál?
Segítsen valaki, rég jártam arra metróval...

KEEP · http://joomla.blog.hu 2008.01.10. 16:24:25

Kőhalmi Zoltán a Fábry showban leadott standup comedy műsorában volt a következő:
"Na most, ami még fontos, hogy járnak a Combino villamosok, de ezt Aba Botond már nem élhette meg, tehát a Kontroll 2 elején már nem ő fog beszélni. Hanem van most egy utódja akit Antal Attilának hívják, nem tudom ki ismeri de az egészen biztos, hogy ezek abc sorrendben mennek. Tehát mint régen volt, feleltetésnél, hogy Aba hülye vagy üljél le egyes, következő és hát lehet, hogy van egy Zsigmond Zsombor nevű zseniális szakember csak soha nem fogjuk megtudni, mert addigra vagy nyugdíjba megy vagy kihal. Tehát ez soha nem fog kiderülni."

2008.01.10. 16:50:20

Téglagyári okos gyerek, neked se kötelező Pesten élni, legalább egy Demszky-szavazóval kevesebb lenne. A bliccelésről meg annyit, hogy én sem érzem az ellenérvek súlyát, a tapasztalat azt mutatja, hogy a bkv ott szívat meg, ahol csak tud, és mindezt direkt teszik, évek óta. Ha be akarok menni a városba, az min. 50 perc, Budára 75, amiből legalább átszállásonként 10 percet megállókban töltök és nem, nem csak 1x kell átszállnom, hála a HÉV-menetrendnek és a metróépítésnek (jut eszembe, minek még egy atombunker, tudja valaki?). Heti 5 napon, irányonként! Kocsival is lehetetlen bemenni, mert miután végigállom a dugót,kifizetem a parkolási díjat és a benzint, megkerékbilincselnek, mert nem helyi vagyok (azok ugyanis vígan parkolnak a megállni tilosban). Az egyetlen választási lehetőségem, hogy csak arra fizessek, amit ki tud belőlem zsarolni az állam, hiszen úgyse kapok semmit a pénzemért, csak szart, és semmi nem lesz jobb, ha többet adok. Ha beteg leszek, megdögölhetek, ha utazni akarok, várok, ha tanulnék, piacképtelen anyagot seggeltetnek velem éveken át. Azért fizessek havi 8500 plusz adót, ugyanazért, amire már levontak tőlem vagy 40%-ot a vért köpve megkeresett éhbérből, hogy abból fizessék ki a milliós prémiumot, miközben a veszteség nő és a színvonal esik?? Én nem vagyok olyan hülye, mint azok, akik Demszkire meg gyurcsányra szavaztak. Ők főzték a szart, egyék is meg, nekem ELEGEM VAN!

canismerga 2008.01.10. 17:04:45

A mi Attilánk sikeres és tehetséges romboló hírében áll. Először a Főtaxit verte szét és lopatta el a haverjaival, aztán az Est taxit, most már éhesebb lett ő is meg a mögötte álló üzleti körök, igy kerülhetett a BKV élére vezérnek. Figyeljétek meg pár év, talán kettő és csodák csodájára lesz konkurrenciája a jelenlegi egyetle fővárosi közlekedési kövületnek. Csak még kicsit kell rohasztani a dolgokat mert még nem elég jó az ár-érték arány a számitások szerint...

Ádáz civil 2008.01.10. 17:34:53

Áts, jó a dumád, hoyg a Demszky kizárólag fotosokkal együtt használja a BKV-t - hogy a sülly huzná össze... A leglényegesebb, hogy a bérletvásárlásos tumultuózos jeleneteket beprogrammozták a 30 naposságggal, épp mint az új útlevelesek, csak most minden hó elején lesz kezelhetetlen a dolog - nem véletlenül találták ki az 5 nap átfedést annak idején bevezetésekor valamikor réges régen, amikor még bilincs volt a szovjet népen.... A BKV vezetőin nagyon érezni, hogy sohasem utaznak a járataikon, , hanem autóznak... eleve skandallum... Ide vág, hogy a METRO felújjításkor egységes kinézetet adnak az állomásoknak... Nyílván drágább a régi különleges kövezet - bár nem vagyok biztos benne, hogy elhasználódotak. Ezeket a fal és padló burkoló kövezeteket nem lehetett 30 év alatt elkoptatni kérem - de hamár fémlapos burkolásra cserélnek, miért lesz mindenhol fehér? Így az utas gyakran téveszt állomást... Mert felpillantva a könyvből, újságból nem tudja hol jár, ha véletlenül nem éppen egy állomásfeliratnál néz ki a nyilászárón - általában keresgélni kell. Ezt, ha metroznának a döntéshozók tudnák jól, hogy ha olvasgatsz nem az állomásokat számlálod, hogy hol tartasz... ezt rendszeres utazó tudja és a mindig utazás nem jelenti azt, hogy automatikusaan nem tévedsz el és meg a földalat... MiIvel folyik a felújítás - hívjuk fel a fiúk figyelmét, hogy legalább a további állonmások esetében hagyják meg az eltérő kinézetet, vagy, ha fémre cserélnek legyen más, egyértelműen eltérő színük az állomásoknak - nem igaz, hogy a fémen a festék eltérő színe jelentős költségtöbbletet jelent... Üdv! Ádáz civil

Kádár Tamás · http://www.budapest.hu 2008.01.10. 17:47:51

Az Attilát fölösleges csesztetni a buszbeszerzéseken kívül mással nem nagyon foglalkozik az akácfában. Leginkább még mindig a nógrádot igazgatja a távolból. Azt sokan nem értik hogy lehet hogy a nógrádot nem vitte csődbe mint a többi cégét. A napi ügyeket a Regőczi Miklós viszi, azért is néz ki úgy a cég, ahogy kinéz. Az Attila szarik bele magasról nemérdekli ő be van betonozva a székébe öt évig. neki mindegy Regőczi hogy cseszi szét a céget a buszos biznicek mennek aszt jónapot.

laslo 2008.01.10. 18:01:21

Irreálisnak és felháborítónak tartottam mindig is a 40 db 1milliárdos villamost Magyarország egy városának egyetlen vonalára. Büszkék lehetnek rá valóban, hogy ekkora tetemes mennyiségű pénzért sikerült nem európai nagyvárosba illő minőségű és felszereltségű szerelvényeket vásárolni. Nincs belle klíma? Mindegy, villamosonként néhány tízmillióért még belefér. És amikor büszkén bejelentették, hogy kicserélték a csipogókat x százezerért, mert hangos volt éjszaka a körúton lakóknak? Egymilliárd az rengeteg pénz. És nem fért bele se a klíma, se ezek az apróságok, mint a csipogó, vagy a továbbra is rokkantak számára használhatatlan megemelt járdaszigetek. (Ja igen, arra külön költöttek.) Budapesten élő vidékiként hányingerem van többek közt ettől. És most ócska és demagóg leszek: Ha kurvamodern alacsonypadlós környezetbarát klímás csendes buszokat vásároltak volna belőle, mondjuk a BKV esetében nem meglepő 80 milliós áron darabját, akkor akárhogy is számolok, mindig 500 jött volna ki. Talán nem sok a főváros esetében, de ez a pénz több vidéki város komplett tömegközlekedését megoldhatta volna. Nem beszélve a nevetséges 500 milliárdos 4-es metróról. (Hozzávezőlegesen Angliában 2000 milliárd Forintnyi Fontból építettek London alatt gyorsvasút hálózatot, összesen 30km-nyit!) De nálunk van pénz bőven.

gloire 2008.01.10. 18:21:47

"..40 db 1milliárdos villamost.."

Azok a combinók a járdaszigetekkel, mindennel együtt
több mint 2 milliárd/db. Erről készült egy számvevőszéki
jelentés anno, Uglár László számvevőszéki biztos fémjelzi,
Ács Feri talán utána néz.)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2008.01.10. 18:55:04

kövezzetek meg, de én alapvetően elégedett vagyok a békávéval. naponta legalább három fajta járatot veszek igénybe, és minimum ötven percet utazom. használok villamost, metrót és buszt is egyaránt.

A járatokat általában tisztának szoktam találni. az átlagos korszerűségi szint nagyjából rendben van, bár a régi ikarus szériákat, és a 90-es évek kigyulladásairól elhíresült ikarusait lassan kivonhatnák már a forgalomból. A combinoval alapvetően szintén nics problémám, bár más típusok talán kényelmesebben oldották meg a kerék-elhelyezést. én az UV-villamosokat is szerettem, pedig nem éppen a kor színvonalán álltak már.

a jegylyukasztók néha szarul működnek ez tény, az éjszakai jegyvásárlás és az automaták bizonytalan működésével egyetemben. én mondjuk évek óta 30 napos bérlettel járok, amit mindig a hó közepén veszek meg, ezért a vásárlása átlagosan 3 percbe, és 0 perc anyázásba telik nekem.

régen sokat blicceltem, de úgy gondolom, hogy ha bliccelek, pont hogy kurvára nincs jogom ugatni a bkv hülyeségei miatt. egyetértek a sűrűbb ellenőrzésekkel is, amikor régebben párszor elkaptak, mindig be is fizettem a bírságot.

A járatsűrűség és a lefedettség szerintem jó, különösen mióta az éjszakai rendszert átszervezték. kisebb távolságok legyaloglásától amúgy sem kapok szívbajt, autóm nincs, nem is járnék vele, jó idő esetén biciklit használok még, de sajnos az per pillanat macerásabb, mint bkv-zni.

A járatszervezés elég sok kívánnivalót hagy maga után, túl sokszor kell átszállni, és valószínű, hogy olcsóbb lenne a cégnek is, ha egyszerűsítene, például a villamosközlekedést összevonásokkal. vagy befejezné az 1-es villamos utolsó 3száz méterét lágymányosig.

Az utastájékoztatás, meg az ellenőrök viselkedése lehetne kifinomultabb, és a 2-es metró amúgy igényes felújítása is szebb lett volna az ismert trehányságok nélkül.

A békávéval szembeni társadalmi elégedetlenség egy részét pedig őszintén szólva nem értem. abban viszont biztos vagyok, hogy pont azoknak ez embereknek nem fognak sosem teljesülni a vágyaik, akik a leghangosabban demszkykurvaanyáznak, méghozzá éppen azért, mert ennyit tudnak.

a magyarországi civil érdekérvényesítés hatékony és kulturált formájától fényévekre vagyunk, aki pedig bliccel, összetageli a buszokat, szemetel rajtuk, meg tönkrekúrja a megállókat azzal, hogy mer a békávé úgyis geci, az meg is érdemli, amit kap érte.

gloire 2008.01.10. 19:10:02

Hol, és mikor csináljuk azt a megkövezést?

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2008.01.10. 19:12:52

hehehe, itt a lakásom előtt. autóval katasztrófa idejönni a sok szűk egyirányú utca miatt, parkolni pedig tkp. esélytelen, de tömegközlekedéssel bárhonnan gyorsan elérhető. de jegyet tessék venni!

Narrátor 2008.01.10. 23:02:43

wolfi

a ráckevei HÉV-es dolog kivételes. Gyártelepen betérdelt a trafó, így a felsővezetékben kevesebb a delej. Mindez dec. 17-én derült ki, sokáig "műszaki hiba" címen mentették ezt, mostanra értesültebbek utánajártak, és mostmár drága Karola sem tagadja le. A javítást februárra ígérik, addig ritkább követés és nuku fűtés, mivel akkora energiaigényt a z ép trafók nem tudnak kiszolgálni.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.01.11. 00:09:24

Ács Feri: gratula, nagyon jó poszt. Én nem vezetek, csak BKV-val járok; egy nagy kalap szar. Aki mást mond, nem mond igazat. Combino: fele ülőhely mint a régi tuján, nyáron dögmeleg (télen nem hideg, de a hatos régen se volt, ha elegen voltak rajta...). Állóhely kényelmetlen, a kerékdobok útban vannak, aki bemegy két távoli ajtó közé, az ki nem jön, ha nem ver szét könyökkel öt-hat vesét... A buszok szarok; az esztelen BKV-vezérek a kényes rugózású Volvo buszokat a hepehupás Nagy Lajos király útján is járatják, meg még egy csomó igazi szar úton. A menetrendet durván megritkították - különösen a külső kerületekben. Ott már negyedóránál gyakrabban semmi se jár (ritkábban igen).

Még egy dolog, Ács Feri, amit te nem is vettél észre, holott nem újdonság: a bérletkérdés. Amikor a Pestről kimenő járatokra külön jegyet-bérletet írtak elő, akkor lett olyan bérlet, ami az összes környéki járatra érvényes kint (vagyis Budaörsön, Halásztelken, Gyálon meg a franc tudja hol annyit utazol, amennyit akarsz, de Pestre nem jöhetsz be). Olyan bérlet is van, ami a környéki járatokra ugyanígy általánosan jó, meg egy járatra a pesti végállomásig. Ilyen is biztos kurvasok embernek kell, hiszen hegyekben állnak azok, akik Gyálon és Budaörsön belül közlekednek, meg Halásztelekről Csepelre...

Olyan bérlet persze nincs, ami Pesten érvényes, meg egy kimenő járatra (vagy egy agglomerációs településre). Merthogy erre volna kereslet, hiszen az agglomerációban lakónak pont ilyen kéne. Nincs, nem is volt sose. Én törzsutas vagyok, amióta csak törzsutas-rendszer van (szerencsére most kapok éves bérletet, nem nekem kell kifizetni a százezret érte), meg is kérdeztem, hogy miért van ez - még csak nem is válaszoltak. Megmondom én, hogy miért: kicseszésből van így, hogy többet lehessen kaszálni...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.11. 09:54:25

"Gyártelepen betérdelt a trafó, így a felsővezetékben kevesebb a delej. "
- ez gyönyörű mondat, de mit jelent? :) (bőcsész vagyok, bocs)

Ács Feri · http://reakcio.blog.hu 2008.01.11. 16:32:17

Szamárfül: igen, ez erős szleng, valami olyasmit takarhat, hogy "a gyártelepen elromlott a trafó, így kevesebb áram jut a felsővezetékekbe."
:)))

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.11. 23:02:20

tényleg, végül is nem olyan nehéz dolog ez a verselemzés :)

OftF 2008.01.12. 00:58:59

ez a bérlet-dolog tényleg vicces. Most így olcsóbb a rendszeres bérletvásárlóknak, mintha meg kéne venniük a 12 db havit és ezt még kommunikálni se tudták rendesen. Olyannyira nem, hogy még az amúgy igen tájékozottnak tűnő szerzőnek sem esett le (lásd "keményen büntették a bérletet vásárlókat").

1. Töketlen banda ez a BKV.
2. Elérték a van rajta sapka - nincs rajta sapka besorolást a budapestiek szemében.

És e két pont gerjeszti egymást, gyönyörűen.

Ács Feri · http://reakcio.blog.hu 2008.01.12. 13:06:20

Kedves OftF,

Én egyáltalán nem tartom viccesnek a BKV árainak brutális emelését és egyes kedvezményes bérletfajták megszüntetését. Sőt: a járatritkításokon és járatmegszüntetéseken sem tudok kacagni.

Ezek szerint nem tudod, hogy 30 napos bérletet eddig is bármikor lehetett vásárolni. A változás lényege, hogy ezentúl _csak ezt_ a bérlettípust lehet megvásárolni (plusz a felemelt árú éveset) tehát megszüntették a 30-31 + 5 naposat, illetve a háromhavit, amely szintén bónusz ingyen napokat adott a bérleteseknek és megkímélte az előre gondolkozókat a soroktól. A változtatással - miközben a sorok megszüntetéséről hantáztak - óriási káoszt, rekord-sorbanállást generáltak, hiszen az emberek túlnyomó többsége (százezrek) ezentúl is hó elején veszi meg a bérletét, azon egyszerű okból, hogy akkor kap fizetést. Itt tehát a BKV részéről megint a fizető utasok átveréséről van szó.

Nem gondolom, hogy a BKV "töketlen" lenne. Szerintem a BKV-t közlekedésre nem használó Antal és Regőczi nagyon is tudatosan teszi azt, amit csinál, azaz a budapesti tömegközlekedés szisztematikus leépítésén dolgoznak, és el kell ismerni, hogy ebben elég eredményesek. Valószínű, hogy utánuk csődbiztosra lesz szükség. Csak már tartanánk ott. Előrébb lennénk.

dekoninckx (törölt) 2008.01.16. 13:31:54

KÖzlekedési társaság tudatos leépítésére volt már példa a történelemben: az Indóház periodika friss számában olvastam a múlt század 60-as éveiben a nyereséges amerikai (USA) vasúttársaságok egy részét (pl. Southern Pacific) a saját vezetésük rombolta szét, aktív, fizetett önalázó ellenreklámokkal, a kényelmi szolgáltatások (étkezőkocsi, kilátókocsik) színvonalának, a jegykiadás, a utastájékoztatás ellehetetlenítésével. A repülés és automobilizmus térhódításával magyarázták ezeket a lépéseket, de azért durva, hogy nem versenyezni akartak (a verseny hazájában), hanem kvázi öngyilkosságot elkövetni. Bár a menedzsmentnek az ilyesmi sosem öngyilkosság, sőt... pláne, ha netán az autó- és repcsilobbi keze is benne volt a dologban (ez nem tény, csak merengek).
Ja, épp most olvasom az indexen, hogy Aba Boti MÁVStart-főnök lehet, ez most vicces?
süti beállítások módosítása