Nem akármilyen üzletet ajánlott a minap a Gazprom Szerbiának. A köztudottan piaci alapon működő orosz mammutcég – amelynek igazgatótanácsi elnökét nemsokára Oroszország államfőjeként üdvözölhetjük – megvenné az állami NIS olaj- és gázipari monopólium többségi tulajdonrészét 400 millió euróért, a cég könyv szerinti értékének egyharmadáért. A feltétel: Belgrád ne írjon ki versenytárgyalást, hisz’ köztudott, hogy a MOL és az OMV régóta szemezik a NIS-sel. Csak semmi árfelhajtás. Bár az ajánlat pár normálisabb szerb miniszternél kiverte a biztosítékot, a magát romantikus álmokba ringató Kostunica kormányfő viszont hajlik a dílre. Persze rögtön mondhatnánk: az oroszok így kérik meg a Koszovó ügyében nyújtott segítség árát. Logikus magyarázat is lenne, mert a szerb politikai elit jelentős része nemigen veszi észre, hogy nagyjából a hajukra kenhetik az orosz támogatást – az ugyan nem fogja megakadályozni az albán tartomány függetlenné válását. Érdemes azonban megvakargatni egy kicsit a Gazprom ajánlatának további részleteit is. A megalázó vételárat azzal édesítené kissé, hogy megígérte: Szerbia is vásárolhatna a jelenleg még a tervezőasztalon sem nagyon létező, Déli Áramlatra keresztelt orosz földgázvezetéken szállított gázból, úgy 10 milliárd köbméternyit évente. S itt kezd igazán érdekessé válni a dolog. Alig egy hónappal ezelőtt ugyanis még Gyurcsány Ferenc mesélt nekünk lelkendezve valami hasonlót Magyarország vonatkozásában. Most hagyjuk az olyan elhanyagolható részleteket, mint hogy a hírekben végeláthatatlanul tekergő Déli Áramlat áthaladását az oroszok az elmúlt fél évben lassan már csak Nicaraguának nem ígérték még meg, s emiatt a nyomvonal teljesen bizonytalan.
Leggyakrabban azt emlegetik, hogy a csőkígyó az orosz fekete-tengeri partvidékről indulva a tengerfenéken haladva Várnánál érné el Bulgáriát, innen pedig állítólag Görögországot és az Otrantói-szorost átszelve olaszországi végponttal folytatná útját. Rendre felröppennek hírek azonban egy északi mellékágról is, amely Várnából Románián, Magyarországon és Szlovénián keresztül érkezne Itáliába. Vagy Ausztriába. Vagy éppen Szerbián és Horvátországon keresztül érkezne Itáliába, mert ilyen infók is napvilágot láttak. Vagy Magyarországon keresztül, de leágazással Szerbia és Bosznia felé. De leginkább mindenhová. Ígéretekből nincs hiány. Gázból annál inkább.
Ha megvalósulnak az ígért új és bővített vezetékek, akkor az Európába irányuló orosz gázexport óriási mértékű növelése szükséges a gazdaságos működtetéshez. Ehhez képest általános vélemények szerint Oroszország képtelen lesz olyan mértékben növelni gázkitermelését és -exportját, hogy a hatalmas parasztvakítással bemutatott új vezetékeken leszállítsa a nagy elánnal fogadkozott többletmennyiségeket. Sőt, a jelenlegi stagnálás a közeljövőben krónikus hiányba csaphat át. A túlígérés a mintegy évi 30 milliárd köbméteres – kábé két magyarországnyi fogyasztásnak megfelelő – kapacitásúra tervezett Déli Áramlatnál már most látható. Ha a főág eleve Olaszország méretű kisfogyasztókhoz érkezik, valamint ha az állítólagos északi leágazásból is mindenki megkapja, amit ígértek neki, akkor ez egy bazi nagy pilótajátékra kezd hasonlítani. Vagy inkább egy itt a piros, hol a pirosra. S hogy ebben a Gazprommal felesben osztozkodó olasz ENI miért partner? Olaszország nyilván megkapja a maga részét, meg ők Észak-Afrikából is importálnak, azaz több lábon állnak. (No meg talán azért is, mert az ENI a Jukosz feltrancsírozása után szép kis cupákokhoz jutott, persze egy teljesen szabályos állami aukcióval, amely után a szerzemények nagy részét rögtön tovább is adta a Gazpromnak.)
Erős a gyanú azonban, hogy a szerbek csak szerencsétlen lúzerként állnak az asztal másik oldalán, és baromira azt gondolják, hogy most jót húznak. Ez a műfaj viszont nemigen ment nekik az elmúlt húsz évben. A mi Fletónk pedig, úgy tűnik, repetázni akar. Egyszer már hülyére vették az oroszok, amikor 2006 emlékezetes tavaszán Putyin elnök – Totó kutya megsimogatása közben – a hiperbiztosra ígért Kék Áramlat mellé még a grandiózus gázelosztóközpont perspektíváját is kegyesen felvillantotta neki. Oszt a Gazprom egy évvel később Bécsben boltolt, és a végén még a MOL is majdnem ráment a nagy osztrák–orosz összeborulásra. A szerbeket még megérthetnők, ők mostanában még aközben is csak Koszovóra tudnak gondolni. De hogy Gyurcsány Ferenc miért vágyik az orosz repetára? Ez bizony rejtély. Egyrészt az újabb vezetékterv melletti hűségesküvel megint ki fogja húzni a gyufát Washingtonban, aztán lehet majd sírni és fideszes összeesküvést sejteni a nyugati lapokban spontánul megjelenő kritikák miatt. Másrészt a Déli Áramlat iránti lelkendezés már csak azért is enigmatikus, mert ugyebár akárhány orosz csövön érkezhet a földgáz, ha ugyanott és ugyanazok rakják beléjük a másik végén a matériát.
Magyarország már most is talán a leginkább kiszolgáltatott tagállama az Európai Uniónak, ami a földgázt illeti. Ez a Déli Áramlattal csak fokozódna. Tegyük hozzá: ha egyáltalán megvalósul, hiszen könnyen lehet, ügyes szemfényvesztésnek vagyunk tanúi. Amely például a NIS-hez hasonló cupákok ócsított felhabzsolását szolgálja. Valamint egy hasonló nyomvonalon haladó, de Oroszországtól független gázvezeték – a Nabucco – keresletének kiiktatását. Az olyan félkegyelműek lekenyerezésével, mint a szénné frusztrált szerb politikusok. No meg a mi Fletónk.
