Nyilatkozat stop
2007. december 10. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Nyilatkozat stop

Ha minden igaz, lesz nekünk egy szép, új kormányzati negyedünk.

Ennek következtében egy kicsit kipakolnák a Nyugati pályaudvart. Nem kellenek oda sínek és vonat.

Néhány újságírót érdekelt ez a téma, ezért elbaktattak mindenféle illetékes szervekhez, hogy érdeklődjenek: mi lesz a Nyugati sorsa?

A negyed kommunikációs főnöke, Láng Balázs az interjúkat letiltotta.

Sőt, az interjú miatt majdnem veszélybe került a kormányzati negyed felépítése, ugyanis engedély nélkül válaszolni újságírói kérdésekre szerződésszegésnek számít. Az ingatlanmagazinosok megkegyelmeztek és nem hozták le az interjút.

Így még lehet kormányzati negyed és szétszerelhető, kipakolható, átalakítható a Nyugati. Ne nyilatkozgassunk összevissza, ez itt nem játszótér, kérem szépen! Az újságírók pedig találjanak maguknak valami más témát, amivel szolgálhatják a reformok ügyét.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr19259179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.10. 16:49:34

Van egy olyan érzésem, hogy azért kell ez a kormányzati negyed mindenáron, mert különben tényleg recesszióba süllyedne a GDP-adat.

Az az ötlet, hogy az egészet hagyják a francba és inkább adót csökkentsenek, fel se merül. A magyar vállalkozók-magánszemélyek csak mindenféle butaságra költenék a pénzüket, nem olyan okosságokra, mint a kormányzati negyed.

Miért nem szervezünk tiltakozóakciót?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.10. 16:51:34

sztem már az irodalkulcsokat is kiosztották egymás közt,
ezt csak mi nem tekintjük lezárt ügynek... ŐK már az irodabútortendert írják... :P

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.10. 16:58:11

nénike · reakcio.blog.hu 2007.12.10. 16:54:41:
"De, felmerül. Budapest kihátrálna(?)"

Ugyan! Majd betömik a szájukat egy köteg pénzzel (jó kép ... :-)) Azt is az adófizetők pénzéből, persze.

Google 2007.12.10. 17:01:55

Ez a kormányzatinegyedetépítünkmimégma-sztori olyan, amiről "nyilvánvalóan nektek nem kell tudni".
De nekünk sem. Ott, az asztal körül tizenvalahányan, majd eldöntik. A síneket felszedni könnyű, lerakni már nehezebb. És ez ennek a kormányzatnak bizonyítottan nem is megy. Már nem is fog. Kár erőltetni!

Devil Inside 2007.12.10. 17:22:21

"Mivel nem célunk, hogy az állam presztízsberuházása miattunk csússzon el..."

;-)))

A budapesti önkormányzatot pedig megzsarolták, ha nem segít megfelelően a kormányzati negyedben, ők sem segítenek nagyon a 4-es metroban. Ez pedig minimum Demszkyt biztos meghatotta...

Eza a "nem beszélhet senki" (bár ugye mi leszünk a tulajdonosai a kormányzati negyednek és minden kapcsolódó előnyének/hátrányának) igen undorító és nincs sok köze a demokráciához...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.10. 17:42:17

bp csak akkor tud kihatralni, ha el akarja bukni a 4es metrot.
ez burkoltan(?) ki lett mondva. az allam nem fog/akar adni tamogatast a negyeshez, ha bukik a kormanyzati negyed.
aztan lehet polgariperelni.

egyebkent bp-en nem keves uresen allo irodahaz van egykupacban. oda be lehetne pakolni az egesz gardat. pl. duna towers, meg ami szemben van. meg ami mellette.
es mindezt most rogton. epites meg ppp nelkul.

persze akkor nem jutna a pajtasoknak zsozsetta.

Invictus 2007.12.10. 17:56:27

Földesúri kilenced. Egyházi tized. Kormányzati negyed. Régi de találó.
Persze az elvonások mértékét nézve inkább kormányzati háromnegyedről kellene beszéni.

táltos 2007.12.10. 18:13:25

Egy újabb eocén-program vagy Bős-Nagymaros? Mint a 4-es metro.

dowNLoad 2007.12.10. 18:54:54

igen igen! már a tervezéskor lehetett tudni, hogy ebből jól csak azok jönnek ki akik keresnek rajta. Mindenki más BUKIK.

szejler 2007.12.10. 19:10:28

Az algaszínű épületekkel még nem is lenne bajom, a Nyugati rehabilitációjával meg pláne nem.
(Nota bene, még azt is el tudom képzelni, hogy az eladott korm. épületekből nagyj. kijön az új ára)

De ki volt az génmódosított idióta, aki az egész pályaudvart ki akarja túrni, csak mert első látásra olcsóbb, mint lefedni, vagy lejjebb tenni a síneket.

Naponta 100000 ember ingázik ezeken a vonalakon!!!

Ha mindegyik csak napi 10 percet veszít (amúgy többet), az gyorsmatematikával évente 5 milliárd forint kiesés. Nem beszélve, az emiatt gépkocsiba ülők miatti környezeti, dugó, baleseti stb költségeiről.

A Nyugatiba érkező/induló (zónázó) elővárosi vonatok az egyetlen normálisan működő része a tömegközlekedésnek. De ezt is el kell kúrni, néhány töketlen, lusta, hivatalnok miatt.

Marianna · http://egerentyu 2007.12.10. 19:34:28

Csuf, draga, felesleges , jellegtelen. Gyurcsany halhatatlansaga moszatba almodva. A bekak kuruttyolhatnak korulotte.

Google 2007.12.10. 19:50:43

Mondjunk egyértelmű nemet mindkét beruházásra (a mi véleményünk úgysem érdekli őket); nem, nem kérünk sem metrót, sem kormányzati negyedet, kint a hátsónk minek úrizálnánk elvtársak? Horn Gyula mondta volt, véget akaranak vetni az MDF úri-murijának. Csak azt felejtette hozzátenni, hogy folytatnák az ő murijukat, aminek se vége, se hossza, s Nyakó viszi benne a szót, az a Nyakó, aki még soha nem látott telefonkönyvet! Vagy programot!
Úgy tűnik, hogy azokat az összegeket, amire a nagyobbik (?) és a kisebbik kormánypártnak szüksége van, nem lehet csak úgy kiszedni a kincstárból, ezt azt el kell adni, ki kell adni a haveroknak, hogy azok aztán visszacsurgassanak a kasszába. Több pénzt a haveroknak, több pénzt a Pártkasszába!

irrelevant 2007.12.10. 20:16:30

Azt még senki sem írta (és légyszi cáfoljatok, ha hülyeség, mert ezt én magam szűrtem ki a híradásokból), hogy ez valójában a privatizáció egy nagyon trükkös formája. Mert a belvárosi, állami kézen lévő ingatlanokat szépen eladják, az újonnan felépülő korm. negyedet pedig egy nem állami cégtől fogják bérelni. Magyarán vannak most nagy értékű ingatlanaink, de eladják őket és valamelyik oligarchánk haveri cégének még állami pénzből fizetni is fognak a kormányzati negyed használatának jogáért. Nagyszerű...

Tudja valaki, hogy tényleg így van-e?

Amúgy meg szerintem csak egy félőrült elme képes ilyen provokatív erődemonstrációra, aminek áldozatul esik egy forgalmas és építészetileg is fontos pályaudvar.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.12.10. 20:20:21

otvospeter, nem tudok konkrétan hozzászólni, de a Nyugati eladása (átalakítása) biztos, hogy csúnya privatizáció.

szejler 2007.12.10. 20:38:53

Azért jó lenne, ha az épületet nem ekéznénk, csak azért mert Fletónak készül. Nem tehet róla, hogy egész tűrhetően sikerült. Csak az építészek.

Ők meg a korrupciós faktorrol nem tehetnek..

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.12.10. 20:52:09

Nem az épületet ekéztem. Örülök, ha valami épül és remélem nem lesz csúnya. No, de ez a nyilatkozat stop és a Nyugati "átfunkcionálázása" az gáz.

táltos 2007.12.10. 21:57:19

Nyugodtan megépíthetnék valahova a külvárosba, a belvárosba úgyis plázákat építenek.
De a Nyugati-pu.-ért tényleg nagyon kár.
Vajon mit szól ehhez a West End és a Meki. Gondolom,ha nem oda futnak be a vonatok az ő forgalmuk is valamelyest csökkeni fog.

Marianna · http://egerentyu 2007.12.10. 23:04:50

Vegulis Budapest kezd jellegtelenne valni, miert ne lehetne a kormanynegyed is az. Sorhaz csak nem betonbol hanem uvegbol.

irrelevant 2007.12.10. 23:14:30

Mondja már meg valaki nekem, hogy ebben a szar világban és korban, amikor élünk, miért nem építenek szép épületeket? Ízléstől függetlenül vannak szép barokk, klasszicista, gótikus, romantikus, stb. épületek. A szocializmusban a betonblokkok voltak divatosak, most meg az üveg és acél kockák.

Ez a kormányzati negyed is egy hányinger. Kiveszett az építészekből a szépérzék? Mert amennyi lóvéba ez kerül, abból már szép épületet is lehetne építeni.

Marianna · http://egerentyu 2007.12.10. 23:49:38

A volt berlini foepitesz Stinnmann nyilatkozta, hogy Budapest jobbat erdemelne, megis ezt valasztottak. Allitolag nem akartak a tervezok konkurrenciat az Orszaghaznak. Ha tenyleg ez volt a cel akkor sikerult.
Pusztan esztetikai erzek, nem politika. A fideszes Nemzeti Szinhaz az ellenkezo vegletu bonbonier borzalom. A Muveszetek Palotajat pedig duplan hasznosithatjuk: atombiztos bunkerre alakithato, ha majd Iran tamad. (-:

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.11. 00:29:37

Kezdődik...
Az SZDSZ újragondolná, a HM nem költözne, a külügynek is kétségei vannak (lehet-e rejtjeles táviratot fogadni az új épületben, muhaha :])
nol.hu/cikk/474516/

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.11. 00:30:42

otvospeter:
Nekem tetszik a kormányzati negyed látványterve, mint ahogy a Felvonulás téri ING-székház is. Nem lehet örökké klasszicista és eklektikus palotákat építeni.

dowNLoad 2007.12.11. 00:38:34

Nem erről van szó, az épületek jók, de a MEGVALÓSÍTÁS MÓDJA, az sztálini. (mindenki bekaphatja, yeee, akkor is felépítem, a nyugati pályaudvar is bekaphatja, yeee, járjanak S8-as Audival) Egy vízlépcső nem kell Pestre?

jbb 2007.12.11. 00:43:02

Ha jók az infoim, akkor éppen a zöld mohát - ami kiemelte a sima üvegkockák közül - már kihúzták a tervekből... A nyertes tervező srácok a kálvin térnél, a kecskeméti utcában szemben a rendőrséggel vettek ki egy irodaházat, októberben festették. Dehogymostmi leszm, azt nem tudni, nagy falat ez mindenkinek.

biker 2007.12.11. 03:55:32

Látom nincs építész az olvasók között (na jó én is még csak tanulom a szakmát). A terv szerintem a minőségi-szép kategóriába sorolható. De ha valaki tud jobbat az máskor induljon a nyílt tervpályázaton.
Kicsit tulságosan is keverik itt a politikát az építészettel a kedves kommentelők.
Én is sajnálnám a sinek felszedését, de ez egy komplex probléma. Elsődlegesen a kormányzati negyed szükségszerű (nyugaton már szinte mindenhol van) olcsó, gazdaságos, megkönnyíti a munkát. Természetesen jól fizető projekt, de nem ettől fog nőni a GDP:)
Azért acél, meg üveg a menő, mert a varró Dani sem ír úgy , mint Petőfi Sándor.
A kormányzati negyed miatt egy helyre oncentrálódik több ezer ember munkahelye. Ez többletforgalmat okoz. Ezért akarják a 47es villamost si meghosszabítani pl.
A nyugati kipaterolása rákosrendezőre tudtommal sajnos építészeti ötlet volt, de csak ötlet, semmiképp nem végleges dolog. Szerintem elhibázott döntés lenne egyébként...
Persze az más kérdés, hogy a nyugati, mint fejpályaudvar manapság nagyon elavult...de ez már nem az én szakterületem, ezt egy közlekedésmérnök tudja...
az érdeklődöknek ajánlom a www.epiteszforum.hu -t!

biker 2007.12.11. 04:01:13

ja és még annyit, hogy a művészetek palotája európai szinten elismert épület (nekem az esti villódzása nem tetszik mondjuk:)
a nemzeti pedig eléggé lenézett építész körökben, bár nekem semmi bajom vele, kivéve, hogy a helyszín pocsék (nincs metro, város külső részén van...)
bár a sors nem haggya, hogy a politika mindent elrontson, mert a színház helyett kaptunk egy nagyon jól működő gödröt (budapest egyik kultúrális és szabadidős központja, és építészetileg is minőséget mutat... egyik kedvenc helyem Pesten)

Gabe 2007.12.11. 08:05:03

Jelzem, amikor felépült az első nemzeti (tudjátok, amit a komcsik felrobbantottak vmi épülő metró miatt... - mecsoda párhuzamok), az emberek húzták a szájukat, merthogy a város szélén van...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2007.12.11. 09:24:25

kedves epiteszek,
foldig hajtom magam a kortars - am szamomra erthetetlen - muveszet elott. ha ma az acel meg az uveg trendi, legyen. [az ing szekhazon miert maradt rajta az alvanyozas, egyebkent?]

de ha mar ilyen zoldmohas termeszetbarat hangulat van (TWA a suvokat adoztatja a tisztabb levegoert, pl), nem lenne celszeru elgondolkodni az epuletben keletkezo uveghaz jellegu mikroklima problemain? jo lenne ez monduk lappfoldon vagy gronlandon, de idehaza majustol szeptemberik ez gigantikus meretu energiahasznalatot - vagy alsogatyara vetkozot kozszolgakat - eredmenyez majd.
lehet hogy szep, meg modern, meg minden mas jo, de az energiafelhasznalas se smafu mostansag. lassan uj paksi blokk kell a legkondiknak dedikalva. ti meg ingye' megcsinaljatok a 40 fokot odabent, amit penzert kell lehuteni. a hideg/meleg idoszakok aranya erosen a meleg fele tolodik mostansag.

szamomra az epulet elsodleges celja a hasznalhatosag. a kulso megjelenes nalam masodlagos.jo dolog persze szep kornyezetben melozni, de vannak azert fokozatok is az aldozatban. ha szepet akarsz csinalni, ami uveg/vas/beton/modern, epits makettet. ott is szep lesz.

azok a munkak, amiket az utobbi idoben lattam, tokeletesen alarendelnek mindent - neha meg a belso kialakitast is - a kulso megjelenesnek. jo ez igy? az octogonban biztos jol mutat a foto, meg az alaprajz. de mi a banatos faszt csinalnak pl a nepek egy 1500 legkobmeteres csarnokban, ahol csak a lepcso van? funkcio, az vajon mi?

megint mas kerdes, hogy kell-e meg egy adag uvegpalota a meglevo felig telitett irodapiacra. imho a kormany ugy tudna peldat mutatni a kornyezettudatos iranyban, ha mar megepitik ezt a halom kockat, legalabb vmi zeroenergia iranyba tolnak el. (hobbitfalva, ehehe)
persze azzal nehez rongyot razni.

AgentUngur 2007.12.11. 09:33:24

Ha a Mati SzoPtok - és holnap is (MSZP) ilyen ütemben basz el mindent, még azt is ami jó ötlet lett volna - most éppen a kormánynegyed - akkor 2010-ben legfeljebb a Vörös Csepelen lehet Baloldalisztánt.

ergé 2007.12.11. 09:45:09

A Reakció októberi számában az építészeti írónk már megmondta a frankót a negyedről, röviden ezt:

jó:
-az egységes negyed ötlete
-az épületek tervei, kinézete, környezetbarát technikai megoldásai
-a Nyugati mögötti rozsdazóna felfejlesztése, a közlekedési kapcsolatok kiépítése

rossz:
-az építés időpontja ebben a gazdasági helyzetben
-a főváros és a kormány egymásra (és a magánszférára) mutogatása, hiszen ki fog magánpénzből parkot építeni".
-a szerző két hónapja észrevette azt a tendenciát, ami most látható, ti. úgy tűnik, ebből a tervből is csak egy nagy kipukkanó lufi lesz, a kormány bénasága miatt.

theta 2007.12.11. 10:01:30

Minek kell egy ilyen eszement zsarnoksági központ, mikor a seggünk kivan a gatyánkból?

kispé 2007.12.11. 10:25:18

Éljen gyurcsány, orbán pajtás! Szeretném a seggeteket fényesre nyalni.

Marianna · http://egerentyu 2007.12.11. 10:57:55

Fel kellett volna kerni Frank Gehryt vagy Jean Nouvelt esetleg Terence Conradot. Az osszes erre iranyzott penzt valamelyiknek odaadni es aztan rabizni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2007.12.11. 11:10:17

Kedves biker, szerinted nem gáz, ha egy építésznek meg kell magyaráznia, hogy a képen látott épület a "minőségi-szép kategóriába sorolható"?

A negyed egyébként is bődületes ökörség: a digitális technológia (no meg a globális terrorizmus) korában nem központi épületegyüttesekre van szükség, hanem decentralizációra, neadjisten az ír példát követve minisztériumok vidékre telepítésére. *Az* korszerű és modern dolog; a városközponti PPP úri muri meg nem az.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.12.11. 11:42:16

Nagyon tisztelem az építészeket, de szerintem is elég kevés a szép épület készül - az Ing palota, a Nemzeti Színház, a Makovecz épületek nekem tetszenek - a látványterv alapján nem tudom eldönteni, hogy a kormányzati negyed szép lesz-e. Mindenesetre Berlinben épült egy modern kormányzati negyed, ami elég szép és érdekes. Bár egy német barátom nagyon fújt rá, mert állítólag horribilis összegbe került és nagy lenyúlás volt az egész.
De. Ez a poszt nem erről szól. Hiszen a gáz a kommunikációban van. Hogy lehetséges, hogy egy kormányzati negyed kommunikációs igazgatója letilt egy interjút, ami arról szól, hogy mi lesz az egyik legszebb épületünk - a Nyugati pályaudvar sorsa? Ez a kérdés és ez a felháborító ebben a sztoriban.

biker 2007.12.11. 12:16:33

kedves denevér! jómagam is ínkább az organikus formák híve vagyok, de szerintem egy kocka is nagyon jól tud mutatni, ha finom, és ízléses teret tudnak vele létrehozni.
Szerintem nem baj, ha magyarázni kell egy épületet, mert szerintem jok irodalmi mű, és film van melyben első nézésre a felületes fogyasztó nem veszi észre a finomságokat.
pl a kormányzati negyednél a zöld zöld behozása volt a cél a városliget felöl. egy közösségi tér kialakítása egy ország szempontjából jelentős épületeggyüttes közül.
Pont azzal nyert pl a Finta irodával szemben, hogy nem domináns, karhatalmi jellegű épületet akartak létrehozni, hanem emberléptékűt.

lelkyola: a sztárépítészek sem mindig olyan jók...ráadásul nagyon drágák, ellenben bőven van tehetséges fiatal építész itthon is(lásd akik most is nyertek a pályázaton)

persze nem mondom, hogy nem furcsa ez a kommonikációs hülyülés, meg nem megy olyan olajozottan a kivitelezés előkészítése, nem érzek én most olyan nagy politikai befolyást. pl én úgy tom, hogy fletó 2szer nézett csak rá a projectre:
amikor kiadta az utasítást, hogy kéne, meg amikor megnézte a győztes pályaművet

Bummer 2007.12.11. 12:24:28

Csak a pénzről szól a dolog. A szocik érdekeltségei a nagyberuházások környékén vannak (ezért akarták Gyufáék a nagymarosi erőművet megépíteni), a szadesz érdekeltségei meg a csicsázáson (metrófelújítások évente 3-szor).

ven del 2007.12.11. 12:48:59

Igazságot Magyarországnak! Most!

dowNLoad 2007.12.11. 12:49:50

Fletó tényleg lesz@rj, neki az a fontos, hogy bekerüljön a történelemkönyvekbe, és ez is az ő nevéhez legyen köthető. (hazánk egyik *** alakja, az nevéhez köthető az új **** és a *** is, blabla) tényleg rácsesztünk keményen ezzel a figurával.

Droid 2007.12.11. 12:53:42

fletóka Neronak képzeli magát.

tgz 2007.12.11. 12:56:01

Szerintem valamelyik nagy izraeli plázaépítővel kellene felépíttetni.

biker 2007.12.11. 14:07:43

Hű bakker, hogy mennyire igazatok van. Tényleg mi a francnak kell ilyen nagy beruházásokat csinálni most, amikor ugyis benne vagyunk a szarban. Én is a multkor amikor vettem monitort, szomorúan kellett rájönnöm arra, hogy sajnos nem futja 19colosnál nagyobb ftp monitorra kicsinke ösztöndíjamból. Igazából én leszarom a metrót, mert szeretek lovagolni, és határozottan előnyben részesíteném az állattartást pesten. bár ez a kormány biztos azt is megadozóztatná, meg vehetném az autópályamatricát...
A vizitdíj engem már régóta nem zavar. Ha van valami problémám elmegyek a táltosomhoz. Nem hiszek ezekben a modern hülyeségekben, csak a gyógyszergyártó monopóliumok csatlósai az orvosok. Mind droid...
Na a tandíj az felbaszta az agyamat, mert ezért a hülye elsősök már idén 50ezres gyorssegélyt igényelhettek a sulitól. Na persze ezért a mi ösztöndíjunk lett kevesebb. Tavaly meg bevezették, hogy a nem teljesített kreditek után füzetni kell... na ebből az lett, hogy az egész koli kevesebbet bulizik mind 4 éve.
Meg ez az agyatlan adórendszer... azért puskázok én ennyit a suliba (a sok stress nagyon egészségtelen) , hogy aztán jól megadóztassák a 230ezres kezdőfüzetésemet? miért kéne nekem többet adózni?...tanultak volna mások is jó egyetemen...
Az agyam eldobom,hogy mi megy ebben a k*rva országban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.11. 14:25:32

biker:
Az ftp onitor egyből fel is tölti a screenshotokat? :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.12.11. 14:31:28


kezdődik, bizony...

"ha a megvalósítás nem lesz tele jó szokás szerint korrupciós botrányokkal és/vagy kivitelezési bénázásokkal..." - írtam a döntés másnapján
hannibal.blog.hu/2007/08/02/a_hatalom_szimbolikaja


hát tele lesz

biker 2007.12.11. 14:35:09

igen, feltölti, sőt még nagy videomegosztókra is kirakja a beépített webkamera által felvetteket.

biker 2007.12.11. 14:40:47

Ja és az a legjobb, hogy aranyat szarik:)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.12.11. 15:40:34

Hannibal:
Én most inkább arra fogadnék, hogy nem lesz belőle semmi. De hogy 2009-ben nem lesz költözés, abban egészen biztos vagyok.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.12.11. 15:45:58

Majd olyan kompromisszumos megoldás lesz, mint "Az eltörött csavar" című Moldova-novellában, ahol a felhúzhatatlan sorompót elkerülő terelőút Ocsenás Matild konyháján ment keresztül. A kormányzati negyedné ez azt fogja jelenteni, hogy megmarad a pályaudvar épülete, néhány sín is, és a repi vonatok átmennek a minisztériumok auláján. Meglesz az előnye, mert a portást és a baktert egybe lehet vonni, és ezzel hatalmas bért sikerül majd megtakarítani...

Devil Inside 2007.12.11. 16:54:32

biker:
"pl én úgy tom, hogy fletó 2szer nézett csak rá a projectre:
amikor kiadta az utasítást, hogy kéne, meg amikor megnézte a győztes pályaművet"

Miután az ő és Szilvásy régi megbízható altusos elvtársai ott ücsörögnek a megfelelő ingatlankezelő és projektcégekben, megy ez magától, nem kell vele sokat foglalkoznia. Ha lesz kedvem, majd előkerítem a listát...

Bummer 2007.12.11. 17:00:07

Gyurcsány már készülődik a miniszterelnöksége utáni létre. Nagyon jók lesznek neki ilyen beruházások.

táltos 2007.12.11. 22:11:51

Ha már minden áron költözni akarnak, miért nem építenek egy modern galériát és könyvtárat és költözzön a kormányzati negyed a várba.
Csak az lenne a baj, hogy akkor nem lehetne ott csak úgy sétálgatni.

Toma 2007.12.12. 12:30:21

Táltos! Te nem vagy magadnál. Tudod mennyibe kerülne csak az OSZK áttelepítése?
Amíg nincs euró ne építsenek új kormánynegyedet.
süti beállítások módosítása