Begörcsölt szólásszabadság
2007. november 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Begörcsölt szólásszabadság

Eddig csak a balliberális oldal Megélhetési Aggódók nevű együttesének örök slágereként hallhattuk szezonról szezonra a "tiltsuk be a gyűlöletbeszédet" mantrát. Ízlés, világnézet, avagy jól felfogott érdek alapján mindenki eldönthette, hogy velük dúdolnak, avagy éppen fütyülnek. Rájuk. A gyűlöletbeszéd elleni törvénymódosítás elfogadásával azonban újabb görcs állt a magyar közélet vállába. Így továbbra is csak reménykedhetünk, hogy ez a növésben lévő, 18. életévét épp csak betöltő rakoncátlan kamasz (az úgynevezett Harmadik Köztársaság) egyszer feléri a civilizált és józan nemzetek klubjának kilincsét.

Gumijog

A múlt héten a parlament által elfogadott törvény szükségtelen és aránytalan mértékben korlátozza a véleményszabadságot. A harmadik generációs Bárándy vezette szoci agytröszt agykontrollt vezetne be a közéletbe. Hogy is hangzik a szöveg? "A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az a sértő megnyilvánulás, amely faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik".

Ez akkora gumijogszabály, hogy feneketlen mélységébe beleveszne az egész magyar közélet, a kuruckodóktól az összecsomagolt bőröndön ülőkig. Hogy ezt jobban megértsük, olvassuk el a második bekezdést is: "A jogsértő nem hivatkozhat arra, hogy sérelmezett magatartása nem közvetlenül és felismerhetően az első bekezdés szerinti sérelem alapján igényt érvényesítő fél vagy felek ellen irányult." Azon túl, hogy az egész szöveg magyartalan bikkfanyelven íródott, súlyos problémákat vet fel a polgári törvénykönyvbe foglalt kiegészítés. Jogászkodjunk: mit jelent a "társadalmon belüli kisebbség"? Ha jobban belegondolunk, a romáktól kezdve a katolikusokon át az SZDSZ-szavazókig mindenki kisebbségnek számít, de bármilyen tetszőleges kategóriát ki lehet találni.

Bohózatba illő

Megfoghatatlan tehát, hogy mit jelent a "többség" és a "kisebbség" kategória. Így indokolatlanul különbséget tesznek a polgárok között. Továbbá: mit jelent a "sértő megnyilvánulás"? Az, hogy mi számít jogilag sértésnek, megint csak egy gumikategória. A tényállítás is lehet sértés? Azért jött létre plurális társadalom 1989 után, hogy a politikai, vallási és egyéb nézetek békés egymás mellett élése és egészséges versenye alakuljon ki, amibe egymás kritizálása is belefér. Mi az hogy! Ráadásul a második bekezdés arról szól, hogy a "jogsértő" nem magyarázhatja meg kijelentését: ha bárki sértőnek találja azt, akkor az jogilag is sértés, punktum.

Már-már bohózatba illő viszont a harmadik bekezdés, mely szerint a "sértett közösség" érdekében jogvédő szervezetek és alapítványok is igényérvényesítéssel léphetnek fel a "jogsértővel" szemben. Értsd: a PTK-ba (!) került egy olyan bekezdés, amely bármelyik megélhetési jogvédőt felhatalmaz arra, hogy bármely "kisebbség" érdekében, bármilyen "sértés" ellen pert indítson, akár akarják azt a "sértettek", akár nem. Üdítő élmény volt épp az egyik legfontosabb jogvédő szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) álláspontját olvasni, amely kíméletlen jogászi pontossággal mutatott rá a törvénymódosítás fent felsorolt hibáira. A TASZ arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a módosítást.

Szabad nép fél órája

Egy szabad ország egészséges közélete ugyanis arról ismerszik meg, hogy kisebb-nagyobb csoportok folytatnak – a téma hőfokától függően – kötetlen csevejt, párbeszédet, vitát avagy éppen anyázást az ország dolgairól. Afféle konzi szabadelvűként nyilván nekem is fenntartásaim vannak egyes közéletben hallható véleményekkel szemben. Mégis, ódzkodom attól, hogy az államtól várjam annak meghatározását, miről és hogyan lehet beszélni. Lépjen már valóban felnőttkorba a Magyar Köztársaság! A "legkisebb rossz" elvét elfogadva, azt tudom mondani: durr bele. Mondja el mindenki azt, ami a szívét nyomja, legyen az magvas bölcselet avagy megveszekedett baromság. A nyilvánosság mezején aztán minden vélemény megküzd egymással.

Ha érdemi kérdésekről folyik valódi vita, akkor örülünk. Ha pedig megjelennek a mindenoldali szélsőségek, akik az óvodai homokozó szintjéig húzzák le a színvonalat, akkor pedig gügyögjük el nekik, hogy a mi homokvárunk a nagyobb és egyébként is a mi apukánk az erősebb. Mert az óvodában is csak végső esetben fordulunk az óvónénihez, előbb megpróbáljuk egymás között lerendezni a vitát. Ahogy az Alkotmánybíróság már korábban kimondta: "Politikai kultúra és egészségesen reflektáló közvélemény csakis öntisztulással alakulhat ki." Erről van szó. Előttem lebeg a periratokkal elárasztott magyar bíróságok rémképe, mert minden nézeteltéréssel járó vitát ott akarunk majd eldönteni. És várhatjuk majd, hogy a lassúságuk miatt szidni kezdett, aktákba belefulladó bírák beperlik az egész magyar nemzetet, mert sértve érzik magukat. Csak úgy. Szakadjunk el ettől a negatív spiráltól!

Legyen egész Magyarország egy bazi nagy Nyilvánosság Klub. Legyen mindenhol egy körzeti Hyde Park corner, a Városligettől Magosligetig. Egy szabad nép napi fél órája, az oly sokszor citált, de oly ritkán meghallgatott Emberek fóruma. Vitassuk meg ország-világ dolgait, hadd mondja meg mindenki a frankót a Magyar Gárdáról, a náciveszélyről, a zsidóságról, a klerikális reakcióról, a cigánybűnözésről és a magyar glóbusz összes kibeszéletlen félelméről. Megdönteni kell a tabukat, nem pedig újabb lakatot tenni rájuk.

(megjelent: Magyar Hírlap, 2007.11.07)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr4221222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.07. 12:56:10

Direkt úgy írták meg, hogy az AB visszanyomhassa. Így aztán nem mondhatják, hogy a bakancsok utcán való dübörgése közben semmit se csinálnak.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2007.11.07. 13:01:37

Igen, és hogy utána lehessen mutogatni a reakciós alkotmánybírákra. Ki van ez találva.

Pallos Levente 2007.11.07. 13:11:14

Lazán kapcsolódik ide, de érdemes belegondolni, hogy az ENSZ szerint mi is tartozik a népírtás kategóriájába: nemzetiségi, vallási vagy népcsoportok tagjainak kiírtása. ("a national, ethnical, racial or religious group")
Tehát az, hogy kiírtjuk a gyártulajdonosokat, nagypolgárokat, kulákokat, NEM népírtás, mert... izé, csak, na. Így viszont elítélni sem lehet az elkövetőket. Szép is az.

mildi 2007.11.07. 13:19:45

jogilag sértő, akkor most a beszarik, mint kisebbség perelhetik gerőt..mindennek megvan a jó oldala..:)
hülyéskedést félretéve, ez a törvény baromság. tegyük fel, hogy vki leakármizi, de nagyon csúnyán a 160 cm alattiakat, erre vki perel minden 160 cm alatti nevében..de ki kérte, hogy az én nevemben is pereljen, sőt, mi van, ha én kifejezetten megtiltom neki, hogy az én allítlagos érdekeimmel kösse le a médiát meg a bíróságot...plz!

ergé 2007.11.07. 13:22:17

látod, Mildi, erről van szó.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.11.07. 13:26:23

mildi 2007.11.07. 13:19:45:
"hülyéskedést félretéve, ez a törvény baromság. tegyük fel, hogy vki leakármizi, de nagyon csúnyán a 160 cm alattiakat, erre vki perel minden 160 cm alatti nevében.."

Ld. Class action lawsuit.
en.wikipedia.org/wiki/Class_action
Vitatott jogi eszköz, de van, ahol tetszik a társadalomnak.

mildi 2007.11.07. 13:44:33

ergé, nem vok ellene, hogy akár jogi úton is elégtételt vehessen egy csoport, ha sérelem éri, de fogadatlan prófétákból nem kérek. nem lehetett ezt volna úgy, hogy a magukat sértve érzők alakítanak egy csoportot és választanak maguknak érdekképviselőt, vagy ilyen már van? nagyon nem a joghoz, sajna..

doom, ez nagyon angol :(

jbb 2007.11.07. 14:12:07

ERgé, gratula, ez valóban jó volt. Még a fidesz.hu-n is a főoldalra került. :-))

Guild 2007.11.07. 14:24:12

Bárándy itt küzd értünk, az amerikaiak pedig még a kuruc.infot sem hajlandóak leszedni az internetről:
www.nol.hu/cikk/470437/
Hát demokraták ezek?

Guild 2007.11.07. 14:26:22

"... a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik"

Tehát büdös magyarozni szabad, büdös cigányozni bűntett? Mégis miért került be ez a kitétel?

Guild 2007.11.07. 14:31:27

A katolikusok kisebbség?

-
"...vallási vagy világnézeti meggyőződésre..."

Ebbe beletartozik a párt kötődés (pl. rohadt Fideszes) vagy csak az ideológia (pl. rohadt reakciós)?
Ez alapján ha egy fasisztát lefasisztáznak akkor feljelenthet? Végül is világnézet...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.11.07. 14:33:04

Mindenki kisebbség.
Pl. ott az utóbbi időben sokat támadott milliárdos adóoptimalizáló miniszterek kisebbsége.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.11.07. 14:36:47

erről írtam én is cikket. jó nagy hülyeség ez. amúgy ha ezt elfogadják, akkor komolyan fontolgatom, hogy ha valaki, pl az szdsz még egyszer a papokat indokolatlanul baszogató kijelentést tesz, akkor én, mint liberális feljelentem őt, mint katolikus hitében sértett. akkor majd kiderül, hogy mit ér ez a szar.

karpenski 2007.11.07. 14:37:56


" Bohózatba illő " ?

Siralmas.
Ráadásul rasszista.

Question 2007.11.07. 14:47:11


Mely EU-országokban NINCS gyülöletbeszédet szankcionáló törvény ? Mely EU országban NEM szigorúbb a törvény mint azt Magyarországon tervezik ?

Answer 2007.11.07. 14:51:55

Nem arról szól, ugye, hogy hol-van és, hogy míly szigorú-é az!

keywords? EU NINCS NEM

Question 2007.11.07. 14:56:16

Hány olyan nemzetközi szerződést irt alá Magyarország amelyben kötelezte magát a gyülöletbeszéd büntetése mellett ? A 2007-1805 ajánlásában az Európai Tanács
leirta-e, hogy

17.2.2. penalise statements that call for a person or a group of persons to be subjected to hatred, discrimination or violence on grounds of their religion as on any other grounds;

???

OFF 2007.11.07. 14:58:41

-topic miatt kérem a 'Question' néven hozzászólót moderáljátok. Köszi.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.11.07. 16:07:48

kedves OFF igazán jófej vagy, hogy a béna gyűlöletbeszéd törvény ellen tiltakozó post kommentálásában valakinek a moderálását kérded, mert nem tetszik a véleménye:)

Őrnagy Őrnagy 2007.11.07. 16:13:55

én alig várom , hogy Sólyom aláírja. Úgy peperlem TótaW-t meg SzabóZ-t, meg Gerő Andrást, hogy csak fütyül, már csak viccből is. Bár vigyázni fognak a hatályba lépés után, hogy mit írnak, és ugye ott van az Alkotmányban, hogy egy jogszabály visszamenőleg nem állapíthat meg szankciókat sajnos.
Mindenesetre kell még pár bíróság, meg Ítélőtábla, mert ugye gondolom mindenki élni fog a jogorvoslati lehetőséggel.

Question 2007.11.07. 17:14:04


Nincs is véleményem a kérdésről. Nem tudom hogyan lehet összeegyeztetni egy ilyen törvény alkalmazását az Alkotmánybiróság 30/1992 és egyéb határozataival. Minden olyan alkalmazása a törvénynek amely védett véleményt szankcionál alkotmányellenes. Szük a mezsgye, de maga az AB mondta ki, hogy létezik ilyen mezsgye.

A hasonló mindenféle csoportot védő német törvényt alkotmányosnak találták a karlsruhei birák, de nem viszik túlzásba az alkalmazását. A cikkiró igen durván téved amikor azt gondolja, hogy Európában nincsenek (szinte minden egyes országban) ilyen és ezeknél még sokkal korlátozóbb törvények. Ezek a törvények látszólag sok esetben alkalmazhatóak, és mégis évente csak pártucat elmarasztaló itélet születik az egész kontinensen. Ugyanis az alkotmányok máshol is védik a véleményszabadságot.

Erre bátorkodtam célozni. Szeretném megjegyezni, hogy az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatos törvényeink is véleményt szankcionálnak. A cikkirónak tehát vernie kellene az asztalt Széles Gábor újságjában a vörös csillag betiltása ellen, vagy azért mert ortodox kommunistákat itéltek el csak mert azok a Fövárosi Biróság itéletét kommentálták.

kzgy 2007.11.07. 17:19:13

Nagy bravó OFF néven nyilatkozó társunknak, amiért egy Európa Tanács által kiadott ajánlást belinkelt. Azt persze elfelejtette, hogy ennek Magyarország eleget tesz.
Penalise ---> benne is van a Btk.-ban, lásd itt:

Közösség elleni izgatás
269. § Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen
gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ez az új ötlet ez a Ptk.-ba akar valami egészen lehetetlen dolgot beleerőltetni. Agyrém.

kzgy 2007.11.07. 17:19:54

Bocs, nem OFF, hanem Question volt.

Question 2007.11.07. 18:09:56


Az ET valójában az izgatást irta le az ajánlásában.
Az izgatás esetében nincs clear and present danger, tehát nem szankcionálható 30/1992 szerint. Az AB azt mondta, hogy az izgatások egyes eseteiben amikor az emberi méltósághoz füződő jogok sérülnek, a polgári jogi szabályozást elképzelhetőnek tartja. Itt pedig ezt próbálják elérni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.11.07. 18:22:08

Egy jogász ismerősöm azt mondta, hogy azért ilyen béna a törvény tervezet, hogy utána visszadobják és örüljünk az enyhébb változatnak. Ami szintén durva, de akkor már fellélegzünk.
A másik: azt javasolta, hogy amint elfogadják a törvényt, mindenki kezdjen el perelni: a sváb, a katolikus, a magyar, a nő. Így nevetségessé tehető az egész.

VIII. Nagyapó 2007.11.07. 19:14:24

Az önkényuralmi jelképek betiltásának szvsz az egyetlen üzenete az volt a maga idejében, hogy a vörös csillag és a nyilaskereszt rendszere egyaránt elítélendő. Amúgy sztem sincs sok értelme a dolognak, tőlem nyugodtan eltörölhető. Ami folyton gáz, és sztem épp ezt akarták kiprovokálni, hogy a szocik folyton csak az egyiket akarják kivonni a betiltottak köréből.

Viszont van azért egy kis különbség a kettő közt. Vörös csillag viselése nélkül még bárki kifejtheti a burzsoáziával kapcsolatos ellenérzéseit, csak kicsit kell alkalmazkodnia. Emellett a törvény mellett már nem biztos. Nem vagyok jogász, de nem tudom, mennyire a bíró személyes meggyőződésén múlik, hogyan alkalmaznák ezt a paragrafust.

Az pedig, hogy Európában - és főként Németországban - mi van, hadd ne legyen már etalon ebben a tekintetben; ők azért szintén hajlamosak kissé beteg módon közelíteni a témához. Arrafelé holokauszt-tagadásért is becsuknak, függetlenül attól, mivel is próbálod alátámasztani az állításodat. Ami azért szólásszabadság-szempontból szintén elég gáz...

ergé 2007.11.07. 19:18:15

Question: "A cikkiró igen durván téved amikor azt gondolja, hogy Európában nincsenek (szinte minden egyes országban) ilyen és ezeknél még sokkal korlátozóbb törvények"

1. Hol írtam ilyet?

2. A holokauszt tagadásának büntetőjogi szankcionálása, ha pl. Question erre gondol, szintén agyrém. Sztem ha egy hülye/náci azzal jön, hogy nem volt holokauszt, akkor az illetőt röhögjék körbe/háborodjanak fel/ugassák le, de hogy ezért börtönbe zárni valakit... Mártírképzésre jó. És halkan jegyzem meg: miért éppen csak a holokauszt tagadása büntetendő? Katyn? GULAG? kommunizmus bűneinek tagadása stb. az miért nem?

Sehová nem vezet az önkényes válogatás a szabad és tilos vélemények között. Csak a közélet és a közbeszéd torzulásához...

Szerény ismereteim alapján továbbra is egyetértek a TASZ és az Alkotmánybíróság vonatkozó határozataival, ami alapján a fenti törvénymódosítást nem lehet elfogadni.

Question 2007.11.07. 20:58:47

....................................
...Az Alkotmánybíróság határozata szerint a
közösségek méltósága a véleménynyilvánítási szabadság
alkotmányos korlátja lehet. Nem zárja ki tehát a határozat
azt, hogy erről a törvényhozó akár a gyűlöletre uszítás
tényállásán túlmenő büntetőjogi védelemmel is gondoskodjék.
A közösségek méltóságának hatékony védelmére azonban más
jogi eszköz, például a nem vagyoni kártérítés alkalmazási
lehetőségeinek bővítése is alkalmas....

........

Budapest, 1992. május 18.


Dr. Sólyom László
előadó alkotmánybíró
az Alkotmánybíróság elnöke
...

Így végződik 30/1992 AB határozat. Eszerint Sólyom László előadó alkotmánybíró szerint (is) a közösségek méltósága bizony a véleménynyilvánítás korlátja lehet. Bizony a gyúlöletre való uszításon kivül is marad büntetőjogi lehetőség, és feltétlenül alkotmányos lehet a nem-vagyoni kártérítés lehetősége a közösségek méltósága védelmében. Tessék Sólyommal vitatkozni. Nekem továbbra sincs véleményem a törvényről.

Question 2007.11.07. 21:05:27


A német büntetőjogi gyakorlat az, hogyha valaki nem vádolja a zsidókat semmivel miközben tagadja a Holokauszt tényét, akkor nem indul ellene eljárás. Nem olyan könnyű börtönbe kerülni ilyesmiért. Nem elég nácinak látszani, annak is kell lenni.

VIII. Nagyapó 2007.11.08. 00:08:07

(Mondjuk a kettő egymás nélkül aránylag nehéz lehet - aki a holokausztot kétségbe vonja, legalábbis elég sok zsidót vádol minimum hazugsággal :-DDD

Ja, és pusztán logikailag nem is olyan náci, vagy legalábbis éppen azt nem vállalja a nácizmusból, azt próbálja letagadni, amiért igazából megvetjük a nácikat; már persze ha nem teszi hozzá, hogy igény, az azért volna a holokausztra...)

VIII. Nagyapó 2007.11.08. 00:17:36


("De jó, hogy nem szeretem a spenótot! Mert ha szeretném, akkor folyton azt kellene ennem, pedig borzasztóan utálom."

"De jó, hogy mi elhisszük, hogy volt holokauszt! Mert ha nem hinnénk el, akkor kevésbé gyűlölnénk a nácikat, akik pedig megölték a zsidókat.")

hiba 2007.11.08. 09:03:23

Ilyesmit a jog erejével szabályozni tipikus politikai pótcselekvés, annak is az izomból történő módszere. Sokkal egyszerűbb, mint azon dolgozni, hogy a társadalom nőjjön fel végre és oktatással, civil szerevezetek támogatásával elérni, hogy rasszistának, intoleránsnak lenni ciki legyen. Ez nehéz ügy, mert elég kilátástalannak tűnik, hogy pl mi fogja meggyőzni TWA-t, hogy a heti rendszerességű vallásgyalázás nélkül is lehet véleményt mondani a vallásról. De nem lehetetlen, csak nem törvény kell hozzá. A "felnőtt" társadalomban is lesznek holokauszt tagadók, zsidózók és mások hitét gyalázók, de ezeket nem érdekes véleményekként hanem asztalra rakott orrüreg váladékként kezeli a többség. És az már elég.

Devil Inside 2007.11.08. 11:39:35

"A másik: azt javasolta, hogy amint elfogadják a törvényt, mindenki kezdjen el perelni: a sváb, a katolikus, a magyar, a nő. Így nevetségessé tehető az egész."

Szvsz ez meglesz, azt nem számolták bele a barmok, hogy a törvényeket és a törvényekkel visszaélést mindig az ismeri legjobban, aki időnként megszegi őket: minden szolíd katolikusozásért, mélymagyarozásért úgy fogják kapni a pereket, hogy nem lesz idejük újságot írni. (Mondjuk Tóta W. vszeg még provokálni is fog, igaz ő nem feltétlenül érdemli meg a pert, ezt a törvényt ő is agyament hülyeségnek tartja.)

Aztán arról nem is beszéltünk mi van a könyvekkel, filmekkel - művészeti alkotásokkal -, amelyek esetleg provokatívak, ahogy Worluk hasonló bejegyzésénél is említettem, pl. a most bejövő Californication c. sorozat kezdő képsora - hmm - akár sértőnek is tekintheti a katolikus egyház. (Hosszú lenne leírni és nem lőném le a poént...) De az amerikai filmek/sorozatok tele vannak mindenféle népcsoportra - zsidókra, négerekre, olaszokra, írekre, spanyolokra - vonatkozó - persze sokszor önirónikus - poénokkal.

ergé 2007.11.08. 11:44:22

Alkotmánybíróság:

„A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi (…) maga a véleménynyilvánítás ténye és lehetősége védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint alakuló közvélemény, és ezekkel kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni véleményalkotás lehetősége az, ami alkotmányos védelmet élvez. Az Alkotmány a szabad kommunikációt – az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot – biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga.

Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt – különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke” (30/1992. (V.26.) ABh.).

„Ez a szabadság az olyan véleményeket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek vagy aggodalmat keltenek” (18/2004. (V.25.) ABh).


A vélemény elfojtása vagy napvilágra kerülésének megakadályozása nem teszi a véleményt meg nem születetté, és nem gátja valamely nézet elterjedésének – szögezi le a 18/2004. (V.25.) ABh.


„Ahol sokféle véleménnyel találkozhatnak az emberek, a közvélemény toleráns lesz; míg zárt társadalmakban sokkal inkább felkavarhatja a köznyugalmat egy-egy szokatlan hang is. Másrészt a véleménynyilvánítás szükségtelen és aránytalan korlátozása a társadalom nyitottsága ellen hat. (…) Politikai kultúra és egészségesen reflektáló közvélemény csakis öntisztulással alakulhat ki” (30/1992. (V.26.) ABh.).

Devil Inside 2007.11.08. 11:47:58

off
Hamár sorozatok: szeretném felhívni a politika iránt érdeklődő törzsközönség figyelmét arra, hogy az MTV2 műsorra tűzte az Igenis, Miniszter Úr! (Yes, Minister!) c. bő 20 éves BBC sorozatot, amely talán a valaha készült legjobban sikerült paródia a politika világáról. Jókat lehet nevetni a poénjain és nem kell túlságosan erőlködni, hogy a sorozatbeli és mai magyarországi események között komoly hasonlóságokat fedezzen fel az ember... :-)

Ja, az időpont: minden hétköznap 18:55.
süti beállítások módosítása