Cim, cim, cimbora
2007. október 30. írta: Oli bácsi

Cim, cim, cimbora


 Az elmúlt napok hídfoglalósdijában méltatlanul kevés figyelem jutott blogunkban arra a hírre, ami még az emberi jogok iránt, khm, szelektíven elkötelezett magyarliberálisok is "rossz üzenetnek" tartanak - akármit is jelentsen ez.

Mentségünkre legyen mondva, hogy APEH-vizsgálat és politizálás összefüggésekre nem más, mint miniszterelnökünk hívta fel a figyelmet, aki imígyen szólt:

Ezért nem nevezünk ki például rendőrtábornokot belügyminiszternek, és nem nevezünk ki pártpénztárnokot APEH elnöknek

Szikora Jánosnak, az APEH jelenlegi elnökének életpályájából kínzó kérdésünkre (Ki is valójában Szikora János? Pártpénztárnok-é?) egy momentumot emelünk ki, jelesül azt, hogy a Szabolcs-Szatmár Megyei APEH igazgató-helyettese volt abban az időben, amikor Dzsonit olyan csúnyán megvezette az a rút kazánkovács, de a pénz szerencsére visszakerült az államhoz, etc.

Természetesen nem állítjuk, mert nem állíthatjuk. Blabla. Csak érdekes.

Továbbá ízlelgessük azt a mondatot, hogy

Szabolcs megyei lévén valóban jól ismerem Veres Jánost

 
Miniszterelnökünknek jó nyaralást kívánunk. Pihenést meg mindent.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3212098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.10.30. 10:00:19

én kérem ehhez hozzá nem szólok, sőt letagadom, hogy végigolvastam volna!

:P

Bummer 2007.10.30. 10:30:58

Ugyan, hát kicsi a világ. Én is jól ismerek egy csomó budapestit.

dowNLoad 2007.10.30. 10:47:02

Ki is volt az, aki úgy nevezett 2 személyt, hogy a király és a császár? A király a diliházból már a sittre került, várom, hogy a császár is kövesse! (fémhulladékok mindketten)

exit 2007.10.30. 11:19:54

off: mindig azthiszem hogy el tudom felejteni a fennti főképen szereplőt (sikerül is ha nem olvasok magyar hireket lol) de bemegyek itt a citybe, erre most nem mindenhol ezt a reklámot látom:

www.pioneer.co.uk/kuro

kiss péter pedig most kipróbálhatja egy hétig milyen is lenne ha.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.10.30. 12:57:59

Ceterum censeo rakás tolvaj gazembert be a sittre kulcsot meg eldobni!

Ács Feri · http://reakcio.blog.hu 2007.10.30. 13:52:13

Pártpénztárnokokat APEH-elnökké kinevezni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem

Whir 2007.10.30. 14:42:59

A Szabolcs megyei mondat elsőre durván hangzik, de jobban belegondolva az, hogy a Szabolcs megyei APEH egyik vezetője jól ismerte a Szabolcs megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, egyáltalán nem meglepő, sőt, önmagában szerintem még csak nem is gyanús.

jbb 2007.10.30. 14:57:53

Hú, ez jó volt nagyon Feri! :-)))

Marianna · http://egerentyu 2007.10.30. 17:22:39

Istenem, hat ismerik egymast, ki ne ismerne a masikat olyan kicsi megyeben mint a Szabolcs?
Ez meg nem jelent semmit. Legfeljebb valamit.
55 milliot.

dowNLoad 2007.10.30. 21:36:39

whir, akkor miért nem azt mondta? (hogy mint kamara elnököt ismerte)
De kár is több szót vesztegetni erre a fémhulladékra, inkább egy post kellene a magyar MILLIÁRDOS TÍPUSOKRÓL: -Privatizációs(állami anyós, bankpénzzel, sz@rért-húgyért
megvett cégek, stb..)
-Olajos (az INDEX-en van elég korrekt anyag, videókkal, a szörnyű igazság)
-Állami segítséggel futtatott, kvázi monopóliumok, ill. strómanok
(kókadt jani, kapolyi "electric power" lászló, stb.)
-Fémhulladék(?) ebből lehet,
veres "bádogember" jani?
(van ennyi bronz, réz?)
-Bankos köcsög, na ez sem világos, igaz Medgyessy nem milliárdos, csak majdnem, de hogy is szedte össze?
-Lottónyertes (na ez az aki tisztességesen érte el)
-Telekspekuláns, építési vállalkozó, de ehhez már a kezdetekkor is sok pénz kell, kinek volt itt sok pénze a 90-es évek elején???

jo.e 2007.10.31. 10:27:51

Most az 1x :) valaki hazudik!
"Veres János szerint nincs összefüggés, sőt mint az adóhivatalt felügyelő miniszter [b]azt sem tudta, hogy az APEH-elnök korábban hol dolgozott[b]."

(www.hirtv.hu/belfold?article_id=182249&highlight_text=veres%20apeh%20megye)

valszeg a hírtv.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.10.31. 19:52:44

Ezt a Verest gyorsan orvoshoz: tuti az Alzheimer, hiszen azt se vette észre, hogy a kazánkovács mellette csalja az adót százmilliószámra. Érdekes, hogy bár az APEH-führereket nem ismeri, az MNB-elnököt azért nem felejtette el elzavarni...

dowNLoad 2007.10.31. 22:29:06

Ezek csak egyszerű(szó szerint, iq 100alatt!) végrehajtók, de ki lehet az agy?
Talán csak nem a szivarozó megyó? :
www.gondola.hu/cikkek/56346
www.gondola.hu/cikkek/56436

___________________________ (törölt) 2007.11.01. 18:13:51

dowNLoad:

nem rossz lista, esetleg ki lehetne egesziteni:

- allambacsi-kozeli epitoiparos ("tegyel ra husz szazalekot, Jozsikam, majd elfelezzuk!")

- allambacsi-kozeli epitoiparos V2.0, tovabbfejlesztett modell: amelyik mar nem is epit, csak szamlaz. Nem hulyeskedek, hallottam ilyenrol megbizhato helyrol...

- allambacsi-kozeli hardverszallito (az a tipus, akinek annyira a zsebeben vannak, hogy siman elfogadjak a szamlait kozbeszerzesi cikkszam nelkul)

- "zoldbarok"

dowNLoad 2007.11.01. 18:49:49

Jó a kiegészítés, de ezek az eredetileg nem ezzel kezdték, mert ezekhez már az elején pénz kell, márpedig itt 1990-ben senkinek nem volt pénze. (annyi biztos nem) Talán a zöldbárók, mert ők egyszűen átjátszották a sok milliárdos TSZ vagyonokat(föld, gépek, stb..) hallottam pár érdekességet, pl. kis sufniban tartották az összes régebbi hivatalos papírt, könyvelést,és hogy, hogynem a kis sufni porig égett! Kelet Magyarország egyik legnagyobb takarmányelőállító üzem (jog)elődjéről van szó.
süti beállítások módosítása