Emberi pumák, szerelmes kamaszok
2007. augusztus 01. írta: Szmöre

Emberi pumák, szerelmes kamaszok

A Velvet magazin méltán híres Feljelentő rovatában mind többen tanúskodnak arról, hogy a honi közélet harcosai magánéletükben milyen tündibündi mókuskák, szeretik az életet, hitvesüket, kutyáikat és hörcsögeiket. És egyáltalán: mosolygósak.

Az elmúlt hetek terméséből:

Gyurcsányék egymást átölelve sétáltak:

"A következő pillanatban ért a felismerés: de hiszen ez a miniszterelnök!....Meg kell mondjam, nagyon aranyosak és szimpatikusak voltak mindketten: egymást átölelve sétáltak, vidámak voltak, nevetgéltek, mint két kamasz, akik nagyon szerelmesek egymásba. Komolyan mondom, egész napra felvidultam tőlük, annyira kedvesek, természetesek és emberiek voltak"

Kóka János a kóbor macskák gyámolítója:

"Először nem hittem a szememnek, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy macskával az ölében biciklizett a pannon puma, alias Kóka János. A puma ellenére Kókából nem néztem volna ki, hogy igazi állatbarát. Bár a macska eléggé nyávogott, de a minisztert ez sem igen zavarta. ... A helyi büféssel is beszélgetésbe elegyedett a miniszter. Az elkapott csevegésből azt is megtudtam, hogy a Kóka társaságában lévő harmadik hölgy a miniszter lánya, aki kiköpött apja. Ő kérte meg az apját, hogy hozzák el megetetni az út szélén talált lesoványodott cicát."

Gyurcsány Ferenc a mozgólépcsőn:

"Kedden Gyurcsány Ferencet láttuk az egyik budai bevásárlóközpontban. A mozgólépcsőn utaztunk lefelé nővéremmel, mikor szólt, hogy "Gyurcsány mögötted, ne nézz hátra". Erre természetesen hátrakaptam a fejemet, és megláttam a miniszterelnököt. Mivel fölöttünk utazott (egy testőr kíséretében), szokatlanul magasnak tűnt. Makulátlan öltönyt viselt, visszafogottan, szimpatikusan viselkedett. Nővérem fel is kiáltott: "de jóképű!", ami a tévében látottakhoz képest igaz is."

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr31130079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szfül 2007.08.01. 16:09:58

"Makulátlan öltönyben" nekem is mindig sikerül "visszafogottnak" látszani. Egy rövidnaciban meg elegánsnak... Alig megírt szöveg ez...
ja, és hogy lehet egy mozgólépcsőn állingálva "szimptikusan viselkedni"? Eleve nem csinálsz semmit... hmm jogos: olyankor fletó tényleg szimpi.

Gabe 2007.08.01. 16:12:24

És szeretem a szerkesztői kommenteket is...
Na és ez: www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=16312

bugris 2007.08.01. 16:15:13

Doromboló cicus díjat!

bugris 2007.08.01. 16:19:30

Arra azért befizettem volna, hogy láthassam Kókát egy macskával az ölében bringázni.

Gabe 2007.08.01. 16:26:36

Az nem a fanszőrzete volt? :))
(vagy menjek ezzel a subbára?)

bugris 2007.08.01. 16:30:26

Ha már a jóképű és emberi...
Erre emlékeztek-e még?
www.ma.hu/page/cikk/ae/0/143174/1

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.08.01. 16:34:14

"...a Kóka társaságában lévő harmadik hölgy a miniszter lánya, aki kiköpött apja..."

Ezesetben nem egy playmate a lány, az holtbiztos.

Gabe 2007.08.01. 16:35:48

És egy friss a feljelentőről:
\"Szombaton dél körül a Mammut első emeletén a szürke tömegben először egy rózsaszín ingre lettem figyelmes, amelynek viselője magasságával is kitűnt a sokaságból. A következő pillanatban ért a felismerés: de hiszen ez a miniszterelnök! Ekkorra már mellénk is értek, a feleségével volt. Meg kell mondjam, nagyon aranyosak és szimpatikusak voltak mindketten: egymást átölelve sétáltak, vidámak voltak, nevetgéltek, mint két kamasz, akik nagyon szerelmesek egymásba. Komolyan mondom, egész napra felvidultam tőlük, annyira kedvesek, természetesek és emberiek voltak\" - adott már-már behízelgő jelentést a politikusról Mindentlátókám.\"

Gabe 2007.08.01. 16:38:00

Bocs, töröljétek, csak a teljeset idéztem abból, amit már előttem a post is...
(Balra el)

bugris 2007.08.01. 16:51:32

Egy szegény kisgyermek pedig keservesen siratja eltűnt kedvencét.

jbb 2007.08.01. 17:03:57

Szép, szép, node nem igaz beszámolók. Én elfogtam egy beküldött levelet. Az igazit.
"..Tegnap nyugdíjas ismerősömmel éppen a Duna parton sétáltunk, tudjátok a cipős emlékműnél. Leültünk kicsit, hogy elmerengjünk a múlton, amikor is észrevettem, hogy könny szökött szemébe. Tudom, sokan most kinevetnek, de neki a családja veszett oda, súlyos szenvedések között. Csak a munkásmozgalom tudta feledtetni számára a múltat. Így ültünk csendben hosszú perceket.
Ekkor én véletlenül hátrapillantottam és megláttam Orbán Vikort. Visszarántottam fejem, mert nem tudtam, hogy képzelődök-e vagy megvesztem. Orbán éppen barna egyenruhás alakokkal susmutolt. Nem tudom kik lehettek, de mindegyiken árpádsávos felvarró volt. Testtartásuk alapján rosszban sandikáltak. Valamilyen csontokat cserélgettek, egy koponya is volt közöttük. Undorító volt. Aztán átadtak Orbánnak valamilyen zászlót és egy tekercset. Ekkor megdöbbentem, Orbán a szemem láttára lehugyozta mindkettőt. Majd köpött is egyet. Erre az egyik barnainges egy lefüggönyözött autóból alőrángatta a feleségét. Orbán megütötte. Többször is. Ekkor szóltam barátomnak, hogy menjünk innen, itt biztosan vér fog fojni. De észrevettek sajnos. Soha nem fogom elfelejteni. Orbán elővett egy "bányák" feliratú táskából egy pisztolyt és megfenyegetett, hogy suhanc létemre megöl, ha elmesélem valakinek amit láttam.
Még most is remegek, azt hiszem soha nem fogom feldolgozni ezt a néhány percet.
Még szerencse, hogy éppen arra kanyarodott egy nagy autó és a kedves, kamasz, szerelems, táncos Gyurcsányí Úr lépett elő belőle. ELmeséltük neki a történteket. Megnyugtatott, hogy ne féljünk, hazavisz bennünket kocsiján és zéró toleranciát hirdet másnap az ilyen mocskos fasiszták ellen. Hittünk neki.
Hát ennyi történt, remélem bekerül a Velvetbe. Üdvözlettel..."

szejler 2007.08.01. 17:10:34

Mátyás király shoppingol, mosolyog, igazságot tesz kedves népe körében.

Népszavába milyen szép történeteket lehet ilyenkből kanyarítani...

banza 2007.08.01. 17:14:16

Nekem is van egy aranyos történetem GyF-ről. Az egyik belvárosi hotel halljában működő férfi divatszalonban 5 öltöny kiválasztása után kedves miniszterelnökünk megkérdezte, hogy

- Miklós, ha nem kérek számlát, akkor mennyi lesz?

volkov 2007.08.01. 17:21:07

akkor hogy is van ez? egy mindenre elszant, tulmeretezett, arnyalatnyit tan agressziv kinezetu mikieger a mar nyilvanvaloan egy hete koplalo csemeteje tarsasagaban egy macskat szorongat az oleben.
"Bár a macska eléggé nyávogott, de a minisztert ez sem igen zavarta. ... "
utana meg a bufessel dealel valamit.
ezt mar csak ossze kell rakni, meg a vegen a MN is lehozza:)

Gabe 2007.08.01. 17:26:05

Az nem a Kandúr volt, akit felbérelnek az ogrék megölésére? (= bérgyilkos)

Szt. Ahanov 2007.08.01. 17:40:12

Ez fáj... Az élelmes szemtanúk véletlenül nem a MEH-ben "dolgoznak"? Esetleg főállásban ők írják GyF blogját... Nem találok szavakat. Nyomul a kormányzati kommunikáció. Különben jól csinálják, védtelen kis állat megmentése minden reklámkampány sikerének kulcsa. Arról nem is beszélve, hogy Gyurcsány "fölöttünk állt a mozgólépcsőn, amitől olyan magas volt stb..." Anyám!
jbb: :)

bugris 2007.08.01. 17:45:08

Védtelen kis állat megmentése?
Egészséges macska nem sovány, ami meg az utcán bolyong, nem feltétlenül kóbor. Lehet, hogy volt egy gazdája, aki kezelte a betegségét. Egy kretén meg elvitte.

pb · http://vanidonk.blogspot.com 2007.08.01. 17:45:40

Szíjjártó Péter egy kicsit labdázott a vízben
2007. július 26. 11:59
"Szombaton, Ábrahámhegyen a strandon fedeztem fel Péterünket. Piros úszónadrágban volt, folyamatosan olvasott valamit és csak órák elteltével labdázott egy kicsit a vízben. Vele volt a párja is. A hölgy rövid, tüsire vágott vöröses haja és fehér, néhány szeplővel tarkított bőre a fekete bikinivel nem igazán illett össze. Alig beszélgettek, és csak a ritka testi kommunikációjukból következtettem arra, hogy együtt vannak" - következtetett mégis Tulip.

bugris 2007.08.01. 17:59:00

Védtelen kis állat megmentése?
Egészséges macska nem sovány, ami meg az utcán bolyong, nem feltétlenül kóbor. Lehet, hogy volt egy gazdája, aki kezelte a betegségét. Egy kretén meg elvitte.

bugris 2007.08.01. 18:00:36

Hoppá, az a fánya blogmotor.
Hozáteszem, Kóka mindig egy lépéssel a mestere mögött jár, hol van a macska az ázó-fázó kóbor kislányhoz képest.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.08.01. 18:12:17

Az egyik macskát lop, a másik meg közerkölcsöt sért, nyílt színi pettinggel. Így is fel lehetett volna fogni, alighanem pontosabb a dolog, mint amit írtak. De hát:

"Nyald a segget, ahol éred,
Ezzel is a békét véded!"

Syr Wullam 2007.08.01. 20:34:58

"csak a ritka testi kommunikációjukból következtettem arra, hogy együtt vannak"

= az alkonzervativ rohadt Fideszes nyilvanosan dugott a pokroc alatt.


P.S. Nehezen olvasok, figyelem: i-r-o-n-i-a!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.08.01. 20:42:21

Nagyon hamar bevallani, melyik ufista helyezte el ezeket a feljelentéseket. Nekem a Turul gyanús.

krz 2007.08.02. 00:32:23

hatugye, hatugye. szerintem a fidex nepszerusegen pontokat lokott az a hir, hogy p. zoltan, keruleti polgarmester torott labbal is ellatogatott a stones-koncertre. igazan persze az segitett volna, ha d. fur t. keruleti frakciovezetot(?) keith r. tettestarssal elkovetett tobbrendbeli doing whatever UI kozben hoznak az ilyen feljelento szajtok. sajnalatos modon ez nem illeszkedik a second largest party projektbe :(

Szt. Ahanov 2007.08.02. 08:38:32

Jut eszembe tényleg a marketingstratégiai közhely: Biztos siker záloga:
-kisgyerek
-kiskutya/kiscica
-delfin
No mármost a kisgyerek megvolt Furcsánynak, a kiscica Kókadtnak, kíváncsi vagyok mikor jön a hír, hogy a jóképű Szilvásy (akinek egyébként magunk közt legyen mondva, olyan az ábrázata, mint a rajzfilmeken a sunyi rókáé) kocogás közben talált a Lágymányosi híd lábánál egy eltévedt, szomorú delfint, akit könyörületből a hóna alatt hazavitt a medencéjébe.
Az is valóban érdekes, hogy GYF és Kóka olyan szimpatikusak és emberiek és tündi-bündi kis cukorfaltkák, kis maszatpofik, hogy egész évre feldobódik az ember a látványuktól, SzP pedig egy
rohadt sznob (aki órákig képes olvasni a strandon), a barátnője ízléstelenül öltözik (igazán kibújhatna a szeplős bőréből) és ráadásul hidegek mint a jégcsap, hisz alig szólnak egymáshoz, nemhogy a bölcs vezetőhöz és b. nejéhez hasonlóan egymást átölelve sétálnának.
A politikai vonalasságon túl különben is végtelenül szánalmas a rovat:
"Tegnap látam Tökömböki Ignáct, amiko befordut a Bumburnyák köz ás a Tapló ucca sarkán kék farmer volt rajta meg fehér polo és a haját ugy horta mint Homér Simpson."
Agyhalottakon (meg rajtunk:) kívül olvassa ezt valaki?

Ombudsmanyus 2007.08.02. 08:46:51

Lehet, hogy Kóka épp a sintérhez vitte a befogott kóbor macskát.

Pallos Levente 2007.08.02. 08:56:23

"Agyhalottakon (meg rajtunk:) kívül olvassa ezt valaki?"
Miért, agyhalottakon kívül olvas valaki Blikket és a többi szennylapot? Akinek fontos az, hogy adott popsztár kivel dugott vagy milyen fogkeféje van, az beteg barom, nem méltó arra, hogy szabadlábon járjon. Na, ilyenből milliók vannak.
Mondjuk a Velvet (sosem hallottam róla) nem lehet valami óriási népszerűségű lap, csak ez az esélye annak, hogy kevesen olvassák.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.08.02. 08:57:48

Levente:
A Velvet az Index bulvár/női kiadványa - ennek megfelelő látogatottsággal...

Pallos Levente 2007.08.02. 09:13:19

Akkor nincs remény.

eMM 2007.08.02. 11:21:24

Nincs az a macska amelyik eltűrné hogy ölben bicikliztessék.(meg hogy lehet olyant én is megnézném)Főleg nem egy kóbor állat.

hcrules 2007.08.02. 11:25:54

eMM

Biztos sokkot kapott Mikiegértől... :)

dowNLoad 2007.08.02. 11:26:38

kívánságműsor: Párhuzamos univerzumban, ahol nincs apró-klán, a pénzügyminiszterek igazi közgazdászok, akik értenek is hozzá, ahol Antall nem egy beteg besz@ri b@lfasz volt, ügynöktörvény 1990-ben megvolt, aki magyar-izraeli állampolgár, az inkább ott van, az szdsz 1994-ben nem jutott be a választásokon, és feloszlott, kuncze, magyar, horn egy kibucban földművelők, kulcsár baktalórántházán géplakatos, ahol a matáv feldarabolásra került 1990-ben és megszünt monopólium lenni, ott kóka amway ügynök, gy. ferenc pedig egy rosszul sikerült autós reklámfelület hirdetési botrány miatt fegyházbüntetését tölti. (napidíja 5Euro a börtön fűeésztelepén)

eMM 2007.08.02. 11:41:04

download
Én szeretnék ott élni, tudod merre van a dimenziókapu?

eMM 2007.08.02. 11:43:36

De komolyan hogy lehet ilyen baromságot kitalálni mint az ölben bicikliztetett kóbor macska? Aki csak egy picit is ismeri a cicákat élből vágja hogy ez képtelenség.

bugris 2007.08.02. 11:44:52

Na, itt az ellenpólus:
index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/jakis070802/
Érdekes, hogy azt írja az Index, "Végre szexbotrány a magyar politikában!"
Hát Mucuskát már el is felejtettük?

eMM 2007.08.02. 12:01:48

nagyon zavarognak a gazdák kellett valami fogást találni rajtuk.Én is szeretnék a 24 évvel fiatalabb titkárnőmmel szexelni ha lenne ilyen.:)
De először macskát bicikilztetni akarok megtanulni!:D

plastik 2007.08.02. 12:02:38

"Miért, agyhalottakon kívül olvas valaki Blikket és a többi szennylapot? Akinek fontos az, hogy adott popsztár kivel dugott vagy milyen fogkeféje van, az beteg barom, nem méltó arra, hogy szabadlábon járjon."

subba.blog.hu

dowNLoad 2007.08.03. 01:01:07

Bezzeg ez:
www.informationclearinghouse.info/article18036.htm
nem kap nyilvánosságot, vajon miről beszéltek??? biztos Beckham, meg a Spice Girls új koncerje volt a téma, hahahaha
Vagy ez is érdekes:
environment.independent.co.uk/climate_change/article2790960.ece
Persze az Independent egy senki a Bors mellett.

Liberator 2007.08.11. 14:20:53

A listád egyoldalú, Szmöre, ugyanilyen feljelentések Orbánról, Rogánról és Szíjjártóról is vannak.
süti beállítások módosítása