Íme, a kor szülötte. Ortega Y Gasset-i eset. Musil embere. Agymosoda utáni tünetegyüttes. Már szereti Nagy Testvért.
"A magyarságtudat-nélküliségemről
Nekem nem dobban meg jobban a szívem, ha felharsan a magyar himnusz. Én nem szurkolok egy csapatnak/sportolónak csak azért, mert magyar (fontosabb, hogy mennyire ember, mennyire felkészült, sportszerű-e). Vissza kell tartanom a nevetésem, ha valaki Wass Albert-verset szaval. A magyar irodalmi alkotásokat nem tartom jobbnak a világirodalminál csak azért, mert magyar ember írta (a minősége nem ettől függ, hanem az írótól). És legfőképpen: viták, beszélgetések közben nem verem a mellem, hogy én magyar vagyok. Pedig a személyim nemzetisége rovatába ez van írva.
Én mégsem vagyok erre büszke, pontosabban egyáltalán nem jelent semmit nekem. Az, hogy negatív érzéssel tölt el ennek a szónak a tudata, az azoknak köszönhető, akik átestek a ló másik oldalára, és a magyar zászló lengetése közben üvöltözik (de úgy, hogy a nyáluk is fröcsög) a magyar jelszavakat (teszik ezt meccsen, tüntetésen, osztályteremben a személyes viták közben stb.). Igen, a helyzet az, hogy nincs magyarságtudatom.
Nem tölt el patetikus érzésekkel a közös nyelv, közös történelem, közös hagyományok. Ugyanakkor tudom és elismerem a tudomány nagy eredményeit, bár nem vagyok benne biztos, hogy az Magyarország érdeme (ha a legnagyobb tudósaink emigrációban alkották meg elméleteiket és találmányaikat, akkor vajon tekintheti-e sajátjának ezt az az ország, amelyikből elmenekültek, és csak más terület fogadta őket be?). Szeretem a magyar nyelvet, mert valóban szépnek találom, és mert korlátaimból adódóan ezen a nyelven tudom kifejezni a gondolataim (hiába ismerünk több más nyelvet, azon egyszerűen nem ilyen ösztönösen kommunikálunk). Kellemesnek találom a magyar népzenét (nem a NOX-ra gondolok), mert a környezeti hatásoknak köszönhetően (iskola, család…) ezt hallottam folyamatosan, így lüktetése beleégett az idegrendszerembe. Ezek tények, de nem okozzák azt az érzést, hogy testvériséget érezzek azokkal, akik hasonlóan vélekednek.
Testvériséget lehet érezni közös eszmerendszer, közös világnézet és egyéb dolgok alapján, de nem aszerint, hogy egy nemzet tagjai vagyunk. Az egyenesen vezet az elzárkózáshoz, a kívülállók elrekesztéséhez, lenézéséhez, a nem belső csoportok általánosításához, sztereotipizálásához, az előítéletekhez. Nem szabadna egy csoport minden egyes tagját az alapján elítélni, hogy tag. Ő egyén, személyiség (s csak a belső tulajdonságai alapján ítélhető el valaki). Nem jó ez a nemzeti összetartás, sosem volt az…
És akkor itt egy másik kép is a magyarságról. Az elkeseredett tüntetők (akik csak ilyen primitív szinten, a jelenlétükkel próbálnak változást előidézni). Sokaknak gondolom eszébe jut az ilyesmi, ha ezt a szót hallja „én magyar vagyok”. Ez is előítélet ugyan, de sok ilyen magyar is van, ezért pár szót megérdemelnek. Ezek is kiállnak és üvöltöznek, dobálóznak. Ez mire jó? Azt állítják, hogy a magyarok érdekeit képviselik. Hát nem hiszem, hogy minden magyar örül annak, hogy az ő gondolatait ilyen formában képviselik. Azt is állítják, hogy ők az igazán magyar emberek. Hát ez meg mindenképpen zavaró lehet, ugyanis ezek nem lehetnek a magyar ember ideái. Sosem értettem, hogyan tudják tüntetéssel tölteni az idejüket. Hát nincs ezeknek családjuk, munkahelyük, hobbijuk, otthoni feladataik? Ezek nélkül nem sokat érnek…
Én félek az ilyen magyaroktól (végén még ezért a cikkért is megvernek). És ez nem jó érzés. Na de nagyon a szélsőséges esetek taglalása felé sodródtam. Az átlagos magyar-érzésű ember nem ilyen radikális, nem ilyen erőszakos. Illetve mégis: csak ők elfojtottan, burkoltan teszik a hétköznapokban. Nagyon értelmes, művelt és kulturált emberek is képesek terrorban tartani a másikat. Egyszerűen beszűkült a gondolkodásuk, és ha kifogynak az érvekből, mindig valami magyarságos ütőkártyát dobnak be. Komolyan mondom, nem szeretek az ilyen emberekkel beszélgetni, mert nem tudunk tértől és időtől elszakadva bármiről disputálni. Annak ellenére, hogy hasznos élettapasztalatokkal vagy akár diplomával rendelkező emberekről van szó.
És még egy utolsó hozzáfűzésem: ha annyira magyar akarsz lenni, nem attól leszel az, hogy mindenféle tárggyal csapkodod az asztalt, s ezzel próbálod bebizonyítani, hogy te is oda tartozol. Hanem leteszel valamit arra az asztalra. Valami értéket, legyen az tudományos, művészeti, emberi vagy filozófiai. Ezt jól jegyezd meg, és eszerint cselekedj! Ha már egyszer te is hülye magyar akarsz lenni…"
