Mégiscsak felgerjedt bennem a lokálpatrióta szellem! Ha a budai zsúrleányok és zsúrfiak a Moszkva térnek nevezett gigantikus bombatölcsérről nosztalgiáznak, akkor a balatoni legény is hadd' tegye hozzá a magáét. Illetve: felmenőiét.

Íme, ezek voltak az idők, amikor a balatoni nyaralás még nem a részeg német diákhordák, balkáni kurvák és fukszos menedzsereik kerülgetésével volt egyenértékű, hanem társadalmi eseményt jelentett. A képen akár dédatyám, ifjabb Karlberger Rudolf vendéglős is rajta lehetne.

Ez az iszákos dzsentri napközben az akkori köznyelv által Zsidófoknak nevezett fürdővárosba érkező budapesti sertésnagykereskedőket, orfeumigazgatókat és szőnyegárusokat szolgálta ki éttermében, hogy aztán borozni siessen a helyi Nyilasházba. Nem, dédapám nem volt nyilas, leszarta a politikát. De határozott véleménye volt arról, hogy a Nyilasházban mérik a legjobb bort.

Feszültségét a siófoki Casinoban vezette le (a favázas épület elpusztult a világégésben, sic transit gloria, hahh). Ott húzatta a nótáját a cigánnyal, és a családi legendárium szerint egyszer megesett, hogy a hamis danolászás miatt elővette a pisztolyát, és a plafonba lődözött.

Felesége csendesen tűrte ifjabb Karlberger Rudolf ilyen irányú ténykedéseit, sőt, hálából három leánygyermeket szült neki. Az egyikük volt leendő nagyanyám.

Hát, így zajlott az élet Siófokon anno. Én, kései utóda e nagytermészetű vendéglősnek, már nem húzatom a nótámat a cigánnyal, nem járok a Casinóba és nem lődözök a plafonba. Ehelyett részeg német tinédzsereket, kopasz fukszos vállalkozókat és kurváikat kerülgetem a siófoki éjben. Tranzit glória, mondom én.