A napokban újra alkalmunk adódott Erdélybe látogatni és a több napos vendégség során egy üzenetet bíztak ránk a székelyek. Így szól: legyünk kicsit optimistábbak – mondták, mi meg akkorát bólintottunk helyeslőleg, hogy másnap izomláz gyötörte a nyaki csigolyáinkat.
De nem csak mondták ezt, hanem a szavaikon, a megnyilvánulásaikon is éreztük: a kisebbségi lét ellenére alapvetően derűsebben, könnyedébben, és egyben távolságtartóbban állnak a jövőhöz, mint mi itthoni, anyaországi magyarok. Ennek megfelelően a Székelyföld c. kulturális folyóirat lapjai sem azzal voltak teleírva, hogy fogy, fogy, fogy a magyar, mert a szocialisták zsákban hordják el a jövőt és oda a future, ami egy jó ideje NO. Bár nekik igazán lenne okuk kizárólag saját magukkal foglalkozni, úgy láttuk, mégsem teszik: nyitottak a külvilág felé, főleg felénk, és bizakodva tekintenek az EU-csatlakozás hozományaira, a határok leomlására.
Ha a székely adomák és bölcsességek mellett van min elgondolkodni 2007-ben, akkor az mindenképpen az, hogy a ránk valamiért mostanában különösen jellemző defetista köldöknézés és jövőtlenség a búskomorság sötét fellegekkel beárnyékolt földjére vezet bennünket, ahol előbb vagy utóbb mindenki pocsékul fogja magát érezni.
Azaz optimistábban, magyar! – ezt üzenik nekünk Erdélyből 2007-ben.
Postkép innen.