J'accuse...!
2007. március 14. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

J'accuse...!

Vádolom a kormányt, mert hetek óta tudatosan, szervezetten hergeli Magyarország polgárait.

Vádolom a rendőrséget, mert nap mint nap újabb bejelentésekkel félemlíti meg a szabadban ünnepelni vágyókat.

Vádolom az Igazságügyminisztériumot, amely már a külföldi megfigyelőket is rendőri intézkedéssel fenyegeti.

Vádolom az alapjogok sárbatipróit, akik RENDELETTEL akarják felülírni az ALKOTMÁNYOS gyülekezési jog szabályait.

Vádolom a mainstream médiát, amely a közhangulatot tovább korbácsolja szavaztatásaival.

Vádolom azt a 44 százaléknyi magyarországi lakost, akik büszkén vállalják, hogy nem veszik fel a kokárdát az ünnep alkalmából.

Vádolom az egész szétrohadt rendszert, amiben az ország romjain ülő establishment és rájuk hallgató birkanyáj veszélyes csőcseléknek, lázító gonosztevők bandájának tartja azokat, akiknek eltér a véleménye tőlük.

És szívből sajnálom azokat, akik félnek, és akiket megfélemlítettek. 

Én nem félek. Feltűzöm a kokárdát, és a szabadban fogok ünnepelni. Mint az összes, még ép elméjű magyar polgár.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr146437

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Http://Ldpministries.Com 2017.11.26. 20:39:23

Can you sniff cor 226 oxycodone - ceuguqm

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.03.14. 11:23:16

Tökéletesen egyetértünk.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2007.03.14. 11:24:08

maximálisan egyetértek, mindazonáltal hideg téli estéken óvakodnék a szénmonoxidmérgezéstől, hehe:)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.03.14. 11:43:38

Én is csatlakozom. Aki nem vesz fel kokárdát holnap, az sehonnai, bitang ember.

VKV 2007.03.14. 11:58:58

"Vádolom a mainstream médiát, amely a közhangulatot tovább korbácsolja"
szemelyes kedvencem Rozsa Peter tegnap es tan ket hete is kovetkezetesen sulykolta, hogy bizony az emberek felnek, nekem pedig csak az jott le, hogy valamiert o szeretne, ha felnenek, azert erolteti ennyire ezt a sugalmazast.
(tegnap egyebkent se Juhasznak se Kunczenak nem volt sok dolga, gyakorlatilan az egesz musor azzal ment, hogy mint _moderator_ jol elvitatkozgatott DFT-vel. Sztem reg ki kellet volna mar rugni a politikai musorok kozelebol)


"Vádolom azt a 44 százaléknyi magyarországi lakost, akik büszkén vállalják, hogy nem veszik fel a kokárdát az ünnep alkalmából." itt sajnos leginkabb a Fideszt erheti vad, az o 2002-es szerencsetlen huzasa miatt alakult ez ki es az azota is meglevo pol. hiszteria miatt fagyott be ebbe az allapotba.

ergé 2007.03.14. 12:16:49

Rózsa Péter valóban sokszor felháborító stílusban ugatja le az ellenzéki vitapartnereket, borzasztó egy figura...

OftF 2007.03.14. 12:46:05

khm...
"Vádolom azt a 44 százaléknyi magyarországi lakost, akik büszkén vállalják, hogy nem veszik fel a kokárdát az ünnep alkalmából."
Erre nem hoztál linket. :-)
Mert lehet, hogy 44% nem fogja viselni, ahogy régebben se, mert nem foglalkozik, soha nem is foglalkozott vele. De hogy büszkén vállalja? Ugyan... max az a tiz százalék agymosott hülye.

ergé 2007.03.14. 13:14:28

nem találtam meg a közvél.kutatás linkjét, a napokban olvastam vmelyik hírportálon.

ha valaki megtalálja, linkelje ide, berakom a szövegbe. ha kell, javítok, de erre a számra emlékszem.

OftF 2007.03.14. 13:23:21

És mi volt a kérdés, hogy fog-e viselni, vagy hogy büszkén vállalja, hogy nem? Mert az nem ugyanaz.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2007.03.14. 13:49:22

"Vádolom a rendőrséget, mert nap mint nap újabb bejelentésekkel félemlíti meg a szabadban ünnepelni vágyókat."

Ehm. Ha meg nem szólna semmit, akkor meg azzal vádolnák utána, hogy elhalgatta a dolgokat azért, hogy szegény szerencsétlen igazmagyar állampolgárokat ne védje meg, ebből is látszik, hogy magyarellenes...

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2007.03.14. 13:52:28

És ez a duma, hogy minden csak megfélemlítés.. szóval ez mondjuk 1 éve ilyenkor még igaz is volt, de nem hiszem, hogy holnap senkinek nem lenne oka félni. Szeptember óta más a helyzet, azt hiszem, ezt pontosan te/ti is tudjátok. És nem azért más a helyzet, mert majd a Fidesz vagy Orbán lekaszál mindenkit, hanem azért, mert vérszemet kaptak a szélsőjobbos barátaink, és akkor is forradalmat akarnának csinálni, ha már ország sem lenne hozzá.

VKV 2007.03.14. 14:07:47

kerdes, hogy "szelsojobbos baratainknak" elegendo-e a potencialjuk ahhoz, hogy komolyan felni kelljen, vagy maskeppen, hogy a rendvedelmi szerveknek elegendo-e, hogy ne kelljen felni. Ugy gondolom, hogy a szeljobb annal azert joval gyengebb, hogy szandek eseten a rendvedelem joval erosebb legyen:)

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2007.03.14. 14:18:17

Igaz, csak nehogy azért is kapjanak :)

VKV 2007.03.14. 14:33:59

szerintem, ha gondosan ugyelnek a szakszerusegre, akkor nem fognak. pont ezt kene hangsulyozni, ero es szakszeruseg (a tulkapasok elismerese es jovobeli elkerulese mellett), nem azt sulykolni, hogy az egesz orszag reszket.

Zampano 2007.03.14. 16:26:04

Off:már régóta röhögünk a haverokkal hogy az ufi milyen szánalmasan próbálja nyúlni a narancsot- inkább kevesebb mint több sikerrel.ez a blog meg számos vonatkozásban az indexet idézi-csak sajnos elég gyenge minőségben.adok egy tanácsot srácok: sajna salakanyagból nem lehet várat építeni.értő újságírók nélkül ez nem fog menni:)sajna ilyenekből nincs túl sok a jobboldalon,de kitartás..

VKV 2007.03.14. 16:40:51

off:
vajon milyen erzesek torhettek elo szegeny zampanobol, hogy fogja a kis billentyuzetet es elkuldjon valamit, ami intellektualis tartalmat tekinve a nullaval egyenlo, kizarolag arra szolgal, hogy masokat bantson? vagy csak nagyon sivar lehet az elete? tan szorong? no a felmutatott szinvonala alapjan egy felelemmel biztos le kene szamoljon. amiatt biztos nem kell aggodnia, hogy komuves kelemen felesege modjara vegzi
kalaka05majus.homestead.com/uhrman_komuves_kelemen.htm

ergé 2007.03.14. 17:04:16

Gyere közénk Zampano, biztos kurva jól tudsz írni, ha ilyen magas lóról beszélsz. Emeld blogunk színvonalát.

És ahhoz mit szólnál, ha egy ufis a Narancsban publikálna? Mert ilyen is lesz nemsokára.

Akkor már kurvalaza, izzadságmentes újságírók leszünk, he?

Egyébként rendszeresen olvasod az UFit, ha ennyire komoly véleményed van róla? Például mit szólsz az aktuális, márciusi számhoz?

ergé 2007.03.14. 17:12:59

Gonzófirkászok gyöngye, Zampano, ez például te vagy? :-)))
zampano.blogter.hu/

VKV 2007.03.14. 17:14:38

zampano produktiv:) mi a banat az a gonzofirkasz?

bugris 2007.03.14. 17:18:29

Tudatlan, használd a guglit, kérlek, mert pont ilyenekre csapnak le a zampano félék :)

Szmöre 2007.03.14. 17:19:07

Zampano,

Csudijó kis társaság lehettek, Te és a haverjaid, ha szabadidőtökben egyes sajtótermékeken röhögtök, méghozzá régóta. Végre vidám emberek a honban. Csillogó érveid előtt ugyanakkor alázattal meghajlunk.

VKV 2007.03.14. 17:30:06

jogos bugris szanombanom:)

mildi 2007.03.14. 17:53:45

ahhh, reggel paslogtam, mint sült hal a kocsonyában, hogy Rogán a Napkeltében magyarázza majd az ünnepi biztosítást-és a bojkott? aztán Settenkedő beolvasta, a bojkott az bojkott, nincs az a márc 15., ami felülírná, Rogán meg elnézést kér és pirul a vezérkar helyett is...
egyébként rajtam nem lesz holnap kokárda, de csak azért, mert nem megyek sehová, ha dolgoznék, kitűzném az egyenre; Hannibal javasolta vhol, hogy ki kell tűzni a kokárda mellé egy magyar vok, nem fideszes feliratú kitűzőt, biztos ami sicher alapon :D

bugris 2007.03.14. 18:02:39

Jelzem, megkezdődtek az ünnepi események.

index.hu/politika/belfold/2007/marc15/pp/

Hol lehet majd a híreket kommentálni? Nyit valaki erre majd külön postot?

dejavubazz 2007.03.14. 18:08:28

Ha Szilvasy nyilatkozik, akar tevekepernyon keresztul is erezni lehet a nyakaba egett VOR-zako szagot.

pitypiritty 2007.03.14. 18:14:14

mások nem jutottak eszedbe, akiket még vádolhatnál mindemiatt?

ilyen hangvétel után nem csodálkoznék, hogy sokan reszketnek a kokárdától meg az egész nemzetieskedéstől. "a nemnormálisok"

nem csak az általad fent említetteknek kellene magukba szállniuk.

pitypiritty 2007.03.14. 18:17:56

ja és feltűzöm a kokárdát, mint ahogy mindig is helyesnek éreztem. de megértem, ha valaki nem. bár ez ugyanaz a kategória, mint aki ezért lehülyézi őket. csak az ellenségeskedés kedvéért. megérteni ezt is megértem.

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.03.14. 18:21:11

"...Vádolom azt a 44 százaléknyi magyarországi lakost, akik büszkén vállalják, hogy nem veszik fel a kokárdát az ünnep alkalmából...itt sajnos leginkabb a Fideszt erheti vad..."

Azért ha jobban belegondolok, egy kicsit szégyenlem magam, hogy magyarként más valakinek a fejében megfordul egyáltalán az, hogy nem veszi fel a kokárdát, azért mert...

Szerintem nem létezik, olyan ok, amiatt nem vehetünk fel egy nemzeti összetartozást jelentő jelképet.

Persze mindenkinek szíve-joga mit hordani, ezzel csak is saját magát mínősíti.

:-S 2007.03.14. 18:32:34

"(Szilvásy) Egy kérdés kapcsán azt is közölte: tudomásuk van arról, hogy vidékről 1.500-5.000 forint közötti fejpénzért hoznának a fővárosba néhány száz olyan demonstrálót, akik a tömegbe elvegyülve provokálnának." (Index)


Hehe... kik is? :-D

Mizantróp 2007.03.14. 20:04:52

Őrnagy Őrnagy 2007.03.14. 11:43:38
Én is csatlakozom. Aki nem vesz fel kokárdát holnap, az sehonnai, bitang ember.

vagy csak olyan, aki 5 évvel ezelőtt undorítónak találta, hogy egy párt a rövidtávú érdekei miatt pártjelvénnyé silányította.
és azóta sem teszi ki szívesen, mert nem akarja érezni a birkák akolmeleget sugárzó összekacsintásásból azt, hogy "te is közénk tartozol".
ennél többre tartom a nemzeti színeket, a magyarságot.
és mielőtt valaki belőne egy automatikus komcsizást, szólok, soha, semmilyen közük nem volt hozzájuk.
de azért mert nem hordok kokárdát 15-én, még sem agymosott, sem bitang ember nem vagyok.

Mizantróp 2007.03.14. 20:06:00

jav.: soha semmilyen KÖZÖM nem volt hozzájuk.

Zampano 2007.03.14. 20:09:25

Már elnézést,hogy bepofátlankodok ide a jó kis akolmeleg jobboldali blogba, ahol a jelek szerint mindenki konstans simogatja egymás virtuális buksiját,hogy "mármegintajótmontad gézukám"-lásd az első három bejegyzést.Örülök,hogy végre van egy hely nektek,ahol egyet lehet érteni,és boldog nemzeti egységbe forrhattok össze,pont mint egy nagy család!tényleg nem akarok zavarni-na jó ez nem igaz, hazudtam:)-,csak arra bátorkodtam rámutatni hogy ha sajtóterméket akartok csinálni nem árt valami koncepció azon felül ,hogy olyan legyen mint a mancs csak jobbosban,szóval valami kreatív elképzelés,ötlet,egyéni arc kialakítására irányuló kezdeményezés-;a blogozásban meg nyilvánvalóan az index a példakép lásd Tóta blogjának nyúlása-egyéniség dettó nincsen,apropó,el kéne gondolkodni azon,miért is van az hogy a "nemzeti" oldal önmagát, közlendőjét, mindíg az ellenoldalhoz mérten alakítja ki?miért van hogy ha maszop mond a-t a fityisz automatice bét mond,és tökmindegy miről van szó.pont mint egy dackorszakba éppen belépő gyermek.ez volna az ellenzéki politizálás?
apropó,említettem már,hogy olyan újságírókat kéne alkalmazni akiktől ennél többre tellik ,mint ez a hihetetlenül patetikus u2 kritika...a világot akartuk megváltani...mindjárt elsírom magam:)

mozis 2007.03.14. 20:11:27

Lehetne kérni egy apropóval kevesebbet?

mozis 2007.03.14. 20:21:09

mizantróp:
annyira sokra tartod a nemzeti színeket, hogy az egyetlen alkalommal, amikor senki nem nézne tőle jobbos vérhunnak, akkor nem hordod.

Ezt azért még fejtsd ki, legalább 3 pontért.

Ludovique 2007.03.14. 20:21:38

Az ilyen nyálkák miatt nem lehet lassan a parlagi bunkóságtól különböző mondatokat leírni, mert egyből "lepatetikusozzák" az embert, ha a buta és sekélyes index/mancs/satöbbi stíltől eltérne...

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.03.14. 20:21:43

"...Tóta blogjának nyúlása-egyéniség dettó nincsen..."

Monthy Pyton: Ti mind egyéniségek vagytok!
A tömeg: Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!

bugris 2007.03.14. 20:23:22

Miért nyúlása ez Tóta blogjának? Áruld már el.

bugris 2007.03.14. 20:27:34

Megjegyzem, az ufiblog régebbi, mint TWÁ-é.

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.03.14. 20:27:41

Ott is külön post, van minden témához.

Azt viszont végképp nem tudtam, hogy az ufisok a világot akarják megváltani :o)

2007.03.14. 20:38:22

Mizantróp
Az öt évvel ezelőtti kokárdás kampány elbaszott nagy hülyeség volt. Pont.

De ezért nem venni fel kokárdát most, hát bazzeg, nem vagytok egy kicsit túlérzékenyek, aranyapáim. Ne fizessen esetleg a fidesz valami kártérítést a kitörölhetetlen lelki teherért?

Egyébként akiktől egy ilyen hülyeséggel elvehető a kedv a kokárda viseléstől... Vetítés ez a nagy sértődöttség. Úgy érzem én másról van itt szó.

VKV 2007.03.14. 20:40:00

szalljatok mar le zampanorol! nyilvanvaloan faj neki valami es kinjaban neha bebofogi azt hogy nyulas kulonfele gyenge verziokban. erv nulla, de az vesse ra az elso kovet, aki kifinomultabb indoklast szokott adni, mikozben szenved.
legyetek tekintettel ra, lehet, hogy rajtakapta a nojet, ahogy massal soha nem latott oromoket elt at, mikozben a hangszorokbol az u2 hompolygott, azert kavarja igy fel az a jozsue post...hat nem latjatok, hogy mindjart elsirja magat szegeny?:)))

Mizantróp 2007.03.14. 20:47:16

hát, a legőszintébben mondhatom, hogy belül mindig kokárdát viselek. azelőtt kívülre is tűztem ilyenkor.
nem ezen múlik, hogy mit gondolok március 15-ről, a résztvevőiről vagy a vívmányairól.
talán ha majd elhalványul az emléke annak, hogy valakik nem átallották aprópénzre váltani a márciust, kitűzöm újra.
és nem tudok kik azok a "vagytok", én csak a magam nevében beszélek.
érdekelne azért az is, hogy akkor mit sejtesz valódi okként a "vetítés" mögé?

ergé 2007.03.14. 20:51:21

Zampano, fiam, akkor szép sorjában:

1. a bejegyzésre adott első kommentek a kommentelők magánvéleményei. Ha tetszik nekik, jó, ha nem tetszik nekik, akkor vitatkozunk, az is jó. Az utóbbi gyakran elő is fordul errefelé, tessék többet olvasni minket (is9.

2. milyen koncepcióra gondolsz? mink anarchisták vagyunk :-) na az azért nem, de álljon itt egy régi arszpoétika, amit az alapító atyák írtak az UFiról:

"Magát szabadelvű-konzervatívnak, nemzeti liberálisnak, nemzeti konzervatívnak valló szerkesztőgárdánk alapvető élményei közé sorolja Tisza István karizmáját, Krúdy Gyulát, Esterházy Pétert és Sütő Andrást, Ákos és az Anima Sound System zenéjét, Sáros és Alsó-Fehér vármegyék múltját, a nagykörűi Tisza-partot, a polgári tudatmódosítót (bort), Gyurcsány Ferencet, a szanalmas.hu-t, Sas Józsefet és a Hun Szövetséget. Nem vagyunk függetlenek, de iróniával szemléljük magunkat és a hozzánk közel álló politikai tábort is. Hiszünk a vélemények sokszínűségében, a szabadságban, a hagyományban, a magyar történelemben és nevetnünk kell, ha Batiz Andrást látjuk a televízióban."

3. Tóta blogjának nyúlása? Az Ufiblog régebbi, mint a Tóta-blog, úgyhogy ezzel mellélőttél.

A két blog kinézete pedig a sablonhasználat miatt hasonlít. Tóta W-t egyébként sokszor szeretjük, többször pedig nem.

4. Az ellenoldalhoz igazodva fejtjük ki álláspontunkat? Na az UFira ez nem igaz, bármennyire is szeretnél beskatulyázni minket.

5. A Fidesz (ahogy te mondod, Fityisz, höhö) bírálatát tessék a Fideszhez címezni, nem ehhez a noname bloghoz.

6. A patetikusság hangulatfüggő, te biztos ecettel a szádban jöttél a világra. Tudod ecsém, én 15 évesen Jutút hallgattam, reménytelenül szerelmes voltam egy lányba, és meg akartam váltani a világot, ahogy ezt ilyen életkorban szokás.

7. Azt, hogy milyen újságírókat kell alkalmazni, azt majd eldöntjük mi, újságírók meg szerkesztők. te melyik médiaterméknél vagy tanácsadó? Vagy épp, újságíró? Kíváncsian várjuk cikkeidet vagy blogodat.

erre nem válaszoltál: zampano.blogter.hu/ - ez a tied? Akkor van még mit gyakorolnod.

8. A kaliforniai végeken a szövegelő mesterek (MC-k) playa-nak hívják magukat. Azokat, akik a pálya széléről kiabálnak nekik hülyeségeket, playa hater-ként tartják számon.

Na ez vagy te.

Zampano 2007.03.14. 20:56:13

Köszönjük a konstruktív hozzászólást mozistól,jelentős szellemi teljesítményre vall, hogy egy szóismétlésre akadt a szövegben!A hozzászólása szinültig tele van élccel és szellemességgel,elmés megjegyzései magas intelligenciát és kíváló nyelvérzéket jeleznek,különös igényességgel megválasztott szavaiból kitűnő magas fokú iróniájával és szarkazmusával elhomályosítja az én bárminemű nyelvi leleményemet és magától értetődően mondandómat is megsemmisíti:) Kitartás,ilyen agymunkával és íráskészséggel szerintem bármely jobboldali orgánumnál alkalmaznak téged!

dejavubazz 2007.03.14. 20:57:08

Tazsvireim az akolmelegben!

Zampanoval nem kell foglalkozni. *.blog.hu-s tripjei zomenek fenyeben onjelolt fikameister.

OftF 2007.03.14. 20:57:37

Zampano, neked miért fáj az UFI?

OftF 2007.03.14. 20:58:12

jha bocs, igazad van dejavubazz.

dejavubazz 2007.03.14. 20:59:10

Esetleg bosszubol rakuldhetnenk Kurszan Kundut. ;)

zsua 2007.03.14. 21:01:49

Végre helyretette valaki Zampanot is.;-)
Nos, akkor lássuk a medvét, Zampano!

ergé 2007.03.14. 21:02:06

mondom, ő a playa hater:

www.urbandictionary.com/define.php?term=playa+hater

"Most simply, a playa hater is someone who openly criticizes, purposefully attempts to sabotage, or who indulges in any number of other activities/behaviors aimed at someone they consider a playa, or even at playas in general.

The derogatory aspect to the term comes in the idea that the person who's hatin is really only jealous -- they playa hate because they wish they could be as successful, or alternately wishes they could somehow have the playa to themself."

bugris 2007.03.14. 21:07:56

dejavubazz, ez azért elég kemény volt :)

Mizantróp 2007.03.14. 21:09:15

akkor most jár a 3 pont, vagy mi?
és még mindig szeretném tudni, hogy mi "másról van szó".

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.03.14. 21:17:50

Zampona ne hisztizz már ennyit légyszi:o)

2007.03.14. 21:24:43

Azt tapasztaltam, hogy sokan olyanok kiáltottak skandallumot, akik egyébként magasan szarnak az ilyen dolgokra (azelőtt se hordták). De akkor rájöttek mennyire sérti ez őket. Az apró pénzre váltás visszatetsző volt, de némelyek szájából a tiltakozás is. (Most ez nem neked szól, mert tököm tudja ki vagy, ugye.)

Mizantróp 2007.03.14. 21:51:36

ugye, igen. :)
(csak a vita kedvéért teszem fel: mi van, ha egyeseknél ez volt az ingerküszöb, ez "vágta ki a biztosítékot". korábban nem hordtak, de az már sok volt nekik, hogy akkortól nem is hordhatták volna ugyanúgy, ha kedvük szottyan? - kérdi az ördög ügyvédje.)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.03.14. 21:58:41

Zampano:
Igen, valóban nyúljuk W. blogját, pofátlanul.
A blog.hun 2006 júniusában született az első ufiblogos bejegyzés, a blog.ufi.hun 2005 februárjában. A Wéblog tavaly novemberben indult.
Ami a nyomtatott kiadást illeti, 2 dolog valóban Narancs-utánérzéses: a címlap alsó szlogenje és a Lapzsemle.

zsua 2007.03.14. 22:04:49

Több száz vidéki rendőr érkezett a fővárosba. Remélem, viselnek majd kokárdát.:-)

bugris 2007.03.14. 22:09:13

És 1500-5000 Ft-ot kapnak ezért, mint tudjuk.
De tényleg, miért is kell Szilvásy szerint vidékről hozni embereket? Utaztatással együtt is olcsóbbak a helyieknél? Vagy csak vidéki tahózik egyet a pesti tahó?

bugris 2007.03.14. 22:14:29

És egy újabb gyöngyszem:
Kóka János elhatárolódást javasol David Irvingtől

index.hu/politika/belfold/2007/marc15/pp/

"Kóka János azt javasolja a parlamenti pártoknak, hogy közösen határolódjanak el a holokausztot tagadó David Irvingtől, aki Magyarországon tartózkodik. Az SZDSZ elnökjelöltje azt indítványozza, hogy így kezdődjön a közös nyilatkozat: "David Irving, nevetséges pojáca vagy, ez az ország nem kíván téged'."

Ki írja mostanában Kóka beszédeit? Ismerős valakinek a stílus?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.03.14. 22:15:43

Bugris: buták ezek a nácikok, még a provokálást sem tudják költséghatékonyan megoldani. Nem lehet mindenki olyan üzleti tehetség, mint Kóka vagy Veres.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.03.14. 22:17:52

Nekem tetszik a Kóka-javaslat, de ha pojácaságról van szó, vétek lenne kihagyni belőle Gyurcsányt. :]
"David Irving és Gyurcsány Ferenc, nevetséges pojácák vagytok, ez az ország nem kíván titeket." Esetleg még: "Ez az ország Kóka Jánost kívánja."

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.03.14. 22:20:07

Igy folytatjuk, lassan már minden napra jut egy elhatárolodás.

Egyébként úgy tudom, a tömeggyilkosoktól és a anarchistáktól, közös nyilatkozatban még nem határolodott el se Orbán Viktor, se a parlament. Nem beszélve a csecsemőgyilkosságokat, és a bliccelöket... :o)

bugris 2007.03.14. 22:26:20

Nem is értem, miért akadunk fel Kurszán Kündü, vagy Keloid kommentjein. Ha nem durran el az agyuk, simán hozzák a miniszter "úr" színvonalát.

Nomante · http://rosszpcjatekok.blog.hu/ 2007.03.14. 22:32:40

bugris: ki tudja még mit rejteget kóka színvonala!:o) mindig van lefele:)

bugris 2007.03.14. 22:40:57

Mindenesetre az én estémet bearanyozta ez a hír. Sok kellemes élcre ad még lehetőséget a közeljövőben, hogy Kóka valakivel kapcsolatban képes volt kiejteni száján a "nevetséges pojáca" kifejezést. Sajnos éppen most egy sem ugrik be, mert a két legjobbat Turul leütötte :(

:-S 2007.03.14. 22:41:46

Valóban sokat hivatkoztok az Indexre és a Tóta-blogra (weben mondjuk hírforrásként logikus is), de énnekem már volt olyan érzésem is, hogy Árpád hozott innen témát. Pl. a Horst Wessel Fest meg az egyik füves post mintha kicsit rátok reagált volna, de legalább' átfutotta volna a cikket; és mondjuk olyan cikket is olvastam tőle, ami előtt szte biztos, hogy az Index fórumot olvasgatta; na persze lehet, simán csak ezekkel volt épp tematizálva a közbeszéd, meg aztán a gondolatok azért sokszor elég hasonlóak mindenütt...

Amúgy ha már koppintásról van szó, sztem azért a magyar sajtótermékek jó része többé-kevésbé eleve valami külföldi lap klónja.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.03.17. 19:33:23

Hülyén néztem volna ki kokárdával, miközben dolgozom ...

gus · http://gus.freeblog.hu 2007.03.18. 10:30:47

.. én úgy emlékszem mintha a fidesz uszított volna! :-)

OftF 2007.03.19. 10:18:18

ergé, kösz, akkor megnyugodtam, hogy a büszkeséget csak te lódítottad hozzá. :-)

ergé 2007.03.21. 17:11:01

OFtF, csak hogy a témát lezárjuk: a "büszkén" szó egy módhatározó, amivel azt kívántam jelezni, hogy aki egy közvéleménykutatónak a kategorikus NEM szót válaszolja a kokárdaviselés kapcsán, az bizony öntudatosan és büszkén vállalja döntését (nem az van, hogy zavarában/félelmében kitér a válasz elől).

Így nem lódítottam, hanem kifejeztem véleményemet róluk. Comprende?

OftF 2007.03.22. 13:02:51

Oké, bár nem értünk egyet. (Mert ugye mit válasszon, kinek elétolják az igent meg a nemet, és tudja, hogy nem?)
Ha meg vélemény, akkor meg pláne nem értek egyet a móddal, ahogy e kiáltványba foglaltad, de ez már tényleg csak szőrözés.
Zárjuk.
süti beállítások módosítása