Kommunista szamárlétra
2007. február 17. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kommunista szamárlétra

Kedves Elvtársak! Mi mindannyian a nép egyszerű fiai vagyunk. De megvan bennünk a tehetség, a kitartás és az akarat, hogy az Eszmét a párthatalom tűzön - vízen - rendszerváltáson keresztüli fenntartásával megvalósítsuk!











Szilárd meggyőződésem, ahogy itt végignézek rajtatok, kedves Gyula, Péter és Ferenc, hogy nélkülem is képesek lesztek tovább vinni a Párt uralmát az ellenforradalmi, reakciós, klerikális, nacionalista erőkkel szemben!

Gyula: te velem voltál már '56-ban is, kipróbált, jó elvtárs vagy. Hamarosan te veszed át a párt vezetését. 1989-ben külügyminiszterként az MSZMP Központi Bizottságának tagja voltál, 1994-től kormányfő leszel.

Péter: 1989-ben a Minisztertanács gazdasági elnökhelyettese voltál, mellékállásban kommunista James Bondként ügynökösködtél. Várj néhány évet, 2002-től te leszel a főnök.

Ferenc: 1989-ben a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke voltál. Mindig is nagyon nyomultál, fiam. Nyugi, Pétert megpuccsolva te is eljutsz majd a főhatalomig.

Csak végig kell járnotok a kommunista szamárlétrát!

Három nemzedék, háromféle stílus, de ne feledjétek: a nép vissza fog sírni engem, és nektek kell vállalnotok a hatalom nehéz, de gyümölcsöző terhét. Ti viszitek tovább a fáklyát. A nép örömmel fog titeket megválasztani, és csak kevesen fognak arra gondolni, hogy:

Ha nem lett volna rendszerváltás, akkor is Gyurcsány Ferencnek hívnák 2007-ben a miniszterelnököt.

Ölel titeket:

János

Inferno, Hazaárulók szekció, 56. üst

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8037395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kabalabalek 2007.02.17. 17:30:42

van olyan vicces kádár jánostól olvasni a zufin - a polgári andergrand blogján, mint orbán lenin-idézetét ízlelgetni a fidesz.hun:

Miért van az tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy látva stratégiai ágazatok felvásárlását, nekem mindig egy régi Lenin-idézet jut az eszembe. Így hangzik: "A kapitalisták azok, akik eladják nekünk azt a kötelet, amire majd felakasztjuk őket."
valamint érdeklődnék, mikor olvashatom errefelé a blog élharcosainak véleményeit, esetleg iránymutatást, hogy az ufi hogy viszonyúl a plebejus politikához, ugyanis orbán úgy látja van aki finnyáskodik:

"Meggyőződésem, hogy Magyarországot csak a plebejus politika teheti erőssé. Sokan vannak még a polgári oldalon is, akik felhúzzák az orrukat, mert úgy hiszik, a plebejus politika valami lábszagú, provinciális és műveletlen dolog. Azonban a plebejus politika lényege éppen az, hogy nem kiváltságos politika. Magának sem kér, és mások számára sem ad kiváltságot. A plebejus politika nem leereszkedést vagy olcsó engedményeket jelent. Éppen ellenkezőleg. A plebejus politika magasrendű, erkölcsi megalapozottságú, érvelő és demokrata politika."


szóval szeretném ha valamikor olvashatnék egy higgadt elemzést orbán politikájáról, kiváncsi vagyok, hogy látjátok.

tomo 2007.02.17. 18:54:29

kabalabalek!

Ezt ismered?

„Mi, az elnyomatás minden formájának megszűnéséért harcoló európai állampolgárok,...az Európai Unió jövendő tagjaiként követeljük az ötágú vörös csillagot betiltó törvény eltörlését, az ötágú vörös csillag viselésének engedélyezését!”
Az aláírók:
-Eörsi István író
-Gurmai Zita parlamenti képviselő
-Gyurcsány Ferenc sportminiszter
-Herczog Edit parlamenti képviselő
-Jancsó Miklós filmrendező
-Krausz Tamás történész
-Szigeti Péter jogfilozófus (ma az OVB elnöke)
-Tamás Gáspár Miklós filozófus
-és még páran

medve 2007.02.17. 23:09:41

Na jó! Hogyan szóljak hozzá, hogy mi a véleményem a plebejus politikáról, ha fogalmam sincs, mi az. Ja, és a Lenin idézetet sem értem, bár Fidesz-szimpatizánsként leszögezem: mintha a kötél szó nem túl sok jót hozott számunkra.

Amúgy Vitya beszéde egy dolog miatt jó: örülök, hogy semmi esély a kiegyezésre a "három nemzedékkel", mert btönkretették az országot és húzzanak a f...-ba. Kabalabalek, te meg inkább idézgesd magadnak a 23 millió oláhot és járjon az agyad, hogy mit mondasz reggel, este meg éjjel (szerencsére imádott Fletód délben nem cseszeget minket).

No de persze abban igazad van: Vitya is tud nagy szamárságokat mondani, de legalább nem tette tönkre az országot.

William DeLa Tour Dauterive 2007.02.18. 17:48:51

Igen-igen, inkabb a weimarizalas most, minthogy elvtelen nyomulosok legyenek kormanyon.

Ez aztan a polgari ervrendszer.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2007.02.19. 12:07:49

Azért plebejus ügyben volna egy megjegyzésem. Atyaisten! Csak remélni tudom, hogy a fidesz nem egyenlő orbánviktorral. Ha igen, baj van...
Még nem jött el az ideje a jobblib párt gründolásának. Csak az vált bizonyossá, hogy 2010-ig /?/ nem lehet várni)

gallicus 2007.02.19. 12:26:05

valaqmennyi fletó által kitalált kormányrendelet pénzbehajtás csak az egyszerű állampolgárra vonatkozik,a többiek a törvény védelmében nyugodtan lophatnak,csalhatnak.Idézem azt az undormány Kókát:"A mocsár lecsapolásakor a békákat nem szokás megkérdezni!"Hát ők nem is kérdeznek senkit,adnak,megszüntetnek,könyékig a polgár zsewbébenturkálnak büntetlenül!A pénzt már elbaszták,most tőlünkhajtják be!Közben pedig ahányszor kinyitják a szájukat mindig hazudnak!Ha a szolgáltatócégekre kirónak vaélami adót,stb,azok is rögtön ránk továbbháritják!Itt va például a FŐTÁV Rt,nem a fűtés hődiját emelte,tehát amit szolgáltatnak és amivel az utcát fütjük tképpen,hanem az alapdijat,melyből a vizfejet tartjuák el,szponzorálják,premizálják saját magukat,meg a főváros közgyülés képviselőit az igazgató tanácsukban!Ügyes-mondaná Kohn bácsi!Mi meg szivunk mint a torkosborz,kormánytól,szolgáltatóktól,egyszóval mindenkitől!Szép uj világ Magyarországon

ergé 2007.02.20. 17:45:30

érdekes nyelvészeti okfejtés. még soha nem olvastam a kalmük nyelvtanról. A családnév, mint világtörténelmi tényező. aha.
süti beállítások módosítása