Jeremiád
2006. december 03. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Jeremiád

(Warning: explicit lyrics)

Pár napja szapultam a zenetévék álságos cenzúráját, amiért egyetlen politikai utalás miatt cenzúráznak egy klipet, miközben egymást követik az egyre inkább egy gigantikus sztriptízshowra, kurvák és stricik világára emlékeztető rap- és egyéb videók. Meg a gyilkolászós játékok, persze. És hogy ez milyen hatással van a kölykökre (például amikor a hatodikos geng összerugdus egy földön fekvő alsóst, vagy tizenhárom éves fiúcska erőszakol meg egy tizenkét éves lányt).

Most belőlem, afféle szabadelvű demokratából újra előbújt a konzervatív erkölcscsősz, miután elolvastam W bejegyzését, amiben hála Istennek nem Istent gyalulta, hanem a csetoldalak névtelen perverzein verte el a port. Jogosan. Mindegy, hogy pattanásos kamaszok, kanos rendszergazdák vagy kielégítetlen családfők bombázzák a kislányokat különböző ajánlataikkal. Úgy gáz az egész, ahogy van. A valós életben ez már zaklatásnak, pedofil kísérletnek számít, amiért a bíróság előtt kellene felelnie az illetőnek.

Persze, ez a net anonimitásnak köszönhető, ahol az okos felnőttek tudják, hogy nem fognak lebukni, meg hogy komolytalan az egész. De a kislány, aki már az internetvilágba nőtt bele, nem tudja megkülönböztetni, hogy ez most a valóság, vagy csak valami virtuális perverzitás. Azt se tudja, mi az a perverzitás. Csak korai tizenéveit faszmutogatók, szexuális frusztráltak, pedofil barmok között kell leélnie, hiszen a mostani tinik naponta órákat töltenek a cseteléssel, ahol megtalálja őket ez az emberi állatkert. Mit fognak gondolni a férfiakról, a férfi-női kapcsolatokról, és később a családról, ha ez az első benyomásuk a nemiségről? Imprimpting, wazze.

Kedves férfitársaim, nap mint nap rárecskáztok a jövő nemzedék tiszta lapjára, aztán panaszkodtok, hogy ezek a mai fiatalok... Én meg itt ülök, relatíve épeszűen a XXI. század elején, mert tizenkét évesen legóztam meg Vernét olvastam, meg nagy-Magyarországot rajzolgattam az iskolapadra (és a feszültséget a Prodigy Voodoo People-jére ugrálva és léggitározva vezettem le), és most nem tudom eldönteni, hogy a posztmodern relativizmusnak behódolva cinikusan vegyem tudomásul az egészet, vagy biblikus jeremiádokat írjak az ufiblogra, hogy rohad a világ? Pedig rohad, az a baj.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr820721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2006.12.03. 13:12:00

ezzel nincs mit vitatkozni...

Dr. Minorka 2006.12.03. 14:40:53

A pokolba a posztmodern relativizmussal.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2006.12.03. 14:53:20

a pokol is relatív :-) például melyik bugyrába tartozik egy olyan chatoldal, ahol tizenkét éves lányok percenként egy bránerrel találkoznak, vagy fizetési ajánlatokat kapnak meztelen fotózásokra...

"Zooropa, hellish place" - U2

2006.12.03. 17:39:38

Hihi, ez jó. Én is mindig nagy magyarország képet rajzolgattam a padra, de én az Prodigy:Out of space-re ugráltam. 2-3 évvel korábbi verzió lehetek :)

TuRuL_2k2 · http://ufi.blog.hu 2006.12.03. 18:18:19

Nekem a No good volt nagy kedvencem, az ugyanarról a lemezről van, mint a Voodoo People (amit nem szerettem annyira). :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2006.12.03. 19:25:46

Ezerkilencszáznyolcvanegy a házbaan. Ja, mi vagyunk az a nemzedék, aki Nirvanán / Prodigyn / Scooteren nőtt fel, elnézést, nem mi tehetünk róla, ez ment a tévébe' :-)

És akkor még net sem vót. Ezt már a mai tinik se hiszik el, pedig még rajtunk is ott a tojáshéj...

A Turul által emlegetett Prodigy lemez, a Music For The Jilted Generation belső borítója nagyon tetszett akkoriban:

egy sörényes rocker elvágja a napos oldalra vezető függőhíd kötelét, és középső ujjával üzen az őt üldöző rendőröknek, akik a pajzsaik mögül figyelnek a szürke város szélén.

Később már gyerekesnek tartottam az üzenetet, de idén ősszel valahogy újra megtelt értelemmel :-)))

Íme, a mai huszonévesek nosztalgiája. A polgári hülyegyerekek felnőtt fejjel pótolják a kimaradt tinédzserkori lázadást :-)

TuRuL_2k2 · http://ufi.blog.hu 2006.12.03. 19:49:58

Nyolcvan. :]
De csak a Prodigy és Scooter stimmel. Hyper, hyper, hehehehe...

szarazegesz · http://asdasdasd 2006.12.03. 19:51:51

Namármost amelyik kiscsajt egy ilyen perverz elcsábit és akár meg is dug.. hát az egyik a börtönbevaló a másik meg megérdemelte.. a már ilyen hülye volt.
PONT.

Rigor 2006.12.03. 20:01:48

Inkább az a durva hogy gyilkosságok, erőszak az megy meg lövöldözés, azt nézhet a fiatal (ráadásul ezek teljesen torz képet adnak a valóságról) de jaj, szexualitást az nem mert óvjuk a kis lelkét.

A legröhejesebb amerika, ugyebár alkoholt nem ihat 23 éves koráig, 18 éves kor alatt nem nézhet szexképeket videókat, hogy óvjuk a kis ártatlan lelkét, ha 18 éves és összejön egy 17 éves lánnyal akkor azt jól megbüntetik, de viszont 17 évesen mehet irakba vérfürdőt rendezni.

Na ez az álszentség és betegesen kifordult erkölcs netovábbja.

kisgyerek 2006.12.03. 20:02:12

'81 úgylátom kiváló évjárat

:)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2006.12.03. 21:42:46

HÉ, a kilencvenes évek közepi zenei borzalmak közül kimaradt a Rednex!

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2006.12.04. 00:43:50

Ez nem Budaházy György, ezen a képen?

bp83 · http://w.blog.hu/2006/12/01/chatportya14 2006.12.04. 04:20:04

Haliho!
'83 és stimmel. tényleg létezik ez a generáció! :)
Érdemes a tota w cikkét elolvasni és a hozzászólásokból is szemezgetni (kivételesen :P)

Scooter: fire!!
akkor is ez volt a legjobb és csak utána a No good a P-től :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2006.12.04. 12:58:19

Megvan: Budaházi György nyugatra emigrált, és beállt a Prodigybe. Ők amúgy is maszkkal és festékkel a fejükön riogatják a gyerekeket. Közéjük állva B. Gy. is nyugodtan hörögheti hatalomellenes üzeneteit az éterbe. A Kossuth téri színpadi szereplésével csak gyakorolt a Prodigy új turnéjához.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2006.12.04. 15:42:32

Tudom, egyedül vagyok a véleményemmel, de aki prnófogyasztó, az szerintem most ebben a körben jobban teszi, ha kimarad.

3k 2006.12.11. 15:39:58

"miközben egymást követik az egyre inkább egy gigantikus sztriptízshowra, kurvák és stricik világára emlékeztető rap- és egyéb videók"

Rap Video Manual by The Roots :]

www.youtube.com/watch?v=CNxURYNBuQo

ergé 2006.12.11. 16:45:29

:-) Évek óta nem láttam ezt a Roots klipet! Klasszikus paródia, főleg a begörcsölt fenekű táncosnő tetszik :-D
süti beállítások módosítása