"Terézvárosi textiles vagyok" - mondta nemrég egy értelmiségi konferencián, ahol mindenki jött a nagyképű meghatározásaival, hogy tulajdonképpen minek is tartja magát, liberálisnak, konzinak, szoclibnek, meg a jó ég tudja mi mindennek.

Felesleges volna végigzongorázni a lapokban feltűnt nekrológokat: származás, Lukács-óvoda, Marc Rakovsky néven közös könyv Kis Jánossal, szabadúszás, demokratikus ellenzék, Bibó-emlékkönyv, ötven éves kora előtt egyetemi tanári kinevezés. Meg ilyenek.

Jókedv, kiegyensúlyozottság, méltányosság: három tulajdonság, ami róla eszünkbe jut, és amelynek rettentően híjával vagyunk. Leszünk. Persze lehetett tudni, hogy sokszor volt szomorú, vagy dühös; bár nem tartotta magát semmilyen "istának", azért ha valaki figyelte a Metazin anyagait, tudhatta, hogy a konzervativizmus alakváltozatai izgatták. Kételyek gyötörték, s ha feldühítették, volt, hogy csakazértis az ellenkezőjét mondta annak, amit hallani akartak tőle. Érthetően fogalmazott, kerülte a részrehajlást, nyakkendőt hordott a rögbisdzsekihez, és mindez jól állt neki. Saját előítéleteire sem adott, és őszintén örült minden dialógusnak. Nem képzelte magát esszéistának, költőnek vagy politikai vátesznek. Elemzett és mérlegelt.

Ki tudná őt helyettesíteni? Eggyel kevesebb esély a konszenzusra.