"Ezerkilencszázötvenhat, sem emlék,
sem múltam nem vagy, sem történelem,
de lényem egy kioperálhatatlan
darabja, testrész, ki jöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt,
melynek nincs korlátja: — életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
meg örömet; mindig te fogtál kézen
ha botladoztam, magasra emeltél
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen,

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
a nehéz út oly könnyű volt veled!
Oly régesrégen sütsz fehér hajamra,
ragyogj sokáig még sírom felett."

(Részlet Faludy György: 1956 Te Csillag című verséből)