Foglaljuk vissza a városainkat!
2015. november 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Foglaljuk vissza a városainkat!

astoria.jpg

Astoria anno

Sok bűne volt a megvalósult szocializmusnak, és az egyik legalattomosabb közülük a városok, a városi lét átszervezése volt − a gépjárművek előnyére, a gyalogosok, vagyis az ún. emberek kárára. Lehet, hogy nem hajtott minden várostervezőt és -szervezőt ideológiai hevület, de nagyvárosaink, különösen Budapest hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli „fejlesztéseiből” kirajzolódott az emberellenes gondolkodásmód. A történelmi negyedeket belvárosi autópályák szelték ketté, a közterek gyalogosait földalatti átjárókba terelték, a járdákat elfoglalták a parkoló autók, a gyep és a fasorok helyén beton- és aszfalttenger terült szét.

És mindezt tűrtük.

A rendszerváltás óta viszont eltelt negyed évszázad, és ismerjük el, nagymértékű fejlődés történt. Különösen az utóbbi években zajlott le jelentős változás, amikor is az uniós forrásokat nem túl nagy szellemi erőfeszítéssel lehetett közterek felújítására fordítani a fővárostól a legkisebb faluig.

Budapesten a legnagyobb mértékben talán Pest szíve, az V. kerület alakult át az elmúlt években. A Kálvin-Ferenciek-Erzsébet tér-Bazilika-Szabadság tér tengely megreformálása élhetővé és élvezhetővé tette a korábban autóktól zsúfolt belvárost. Más kerületek, például a Ferencváros és a Józsefváros is élen járt ebben a fejlődésben, így a budapesti belváros már egyre inkább emberközelibb hellyé vált a gyalogoszónák kiépítése, a parkolózónák korlátozása, a parkosítás és fásítás segítségével.

De ez egy olyan harc, aminek soha nincs vége. Ha Budapestet nézzük, a kerületeket elválasztó, gyakran a főváros kezelésébe tartozó, vagy épp túros hátú közös lónak számító utak és terek még mindig a régi, elavult, embertelen és életidegen kialakításukat őrzik.

A Rákóczi út, Budapest és az ország egykori legélénkebb, csillogó bevásárlóutcája még mindig egy zsúfolt, zajos belvárosi sztráda lerohadt bérházakkal, évtizedekkel ezelőtti reklámfeliratok maradványaival, üresen álló bolthelyiségek egész sorával Erzsébetváros és Józsefváros határán. Ugyanez elmondható az Üllői útról is, melynek hosszú szakaszain a gyalogosok legfeljebb átsietnek, hogy aztán az immár felújított, élhetővé tett mellékutcák felé vegyék az irányt.

Ezeket az utakat ráadásul gyakran olyan járdák keretezik, ahol nem megoldott az akadály nélküli le- és feljutás. A Budapest egyik főútjának számító Rákóczi járdáin, illetve a járdákat összekötő zebrákon például nem tud akadálytalanul végiggurulni egy tolószékes vagy babakocsis polgár, ami, valljuk be, nagyon kínos tény 2015 Európájában. De Buda központi terének, a használaton kívüli sínek és fölösleges járdaszigetek által szabdalt, három kerület határán fekvő Moszkva Széll Kálmán térnek is mostanáig kellett várnia, hogy végre elkezdődjön a 21. század igényeinek és elvárásainak megfelelő átalakítása, végleg maga mögött hagyva a kádárizmus vizuális örökségét − sokak bánatára, sokunk örömére.

De nem kellenek mindig sokmilliárdos beruházások a látványos fejlődéshez. Néha elég egy zebra felfestése is. Na jó, sok zebráé.

Az Index a minap közölt egy videót az Astoriáról, szerkesztőségünk háza tájáról, egész pontosan arról, mennyi időbe telik egy egészséges, illetve egy mozgáskorlátozott embernek átjutnia a belvárosi kereszteződés túlsó oldalára.

Az Astoria sok más nagyvárosi térhez hasonlóan máig nyögi a 20. század második felének gyalázatosan elrontott városfejlesztésének következményeit. Itt is leterelték a jónépet a föld alá: haladjanak csak kényelmesen az autók ezrei a felszínen, a gyalogos meg menjen a föld alá, aztán újra fel, akkor is, ha épp rokkantról, idősről vagy babakocsis anyukáról van szó. Mert liftről vagy mozgólépcsőkről persze sem itt, sem ott gondoskodtak. Az Astorián aztán pár éve egy hihetetlenül kreatív és újszerű ötlettől vezérelve felfestettek egy zebrát a négyes kereszteződés egyik ágára , és ezzel máris nagymértékben javult a tér gyalogos átjárhatósága, egyáltalán, az élhetősége. De van még három másik út is, ami ide torkollik, azokon viszont még nincs közvetlenül a kereszteződésnél zebra. Így az Index videójában látható mozgáskorlátozottnak még mindig 7-8 perces kitérőt kell tennie, hogy ugyanoda jusson, ahová egy egészséges ember kábé fél perc alatt.

Kellene még három zebra az Astoriára. Igen, további három zebra felfestése közlekedésszervezési kérdéseket vetne fel, de erre vannak olyan szakemberek, akik az ilyen kihívásokra, ha szükséges, hamar megoldást tudnak találni.

És az Astoria persze csak egy példa: Budapesten és más városainkban, falvainkban nyilvánvalóan hasonló szituációk százait, ezreit lehetne találni, ahol is különösebb befektetés nélkül, egyszerűen csak egy logikusan elhelyezett zebra, akadálymentesített járda és padka segítségével sokat javíthatnának mozgáskorlátozott, idős korú vagy épp kisgyerekes polgártársaink helyzetén. Csak oda kellene figyelni, meg kellene hallgatni a helyben élőket. A helyben élők pedig szólaljanak is meg!

Ha a jó megoldásokra nem jönnek rá maguktól a döntéshozók, akkor ki ki a maga környezetében hívja rá erre a figyelmüket, személyesen, értelmes javaslatokkal, posztokkal, cikkekkel, petíciókkal, minden lehetséges eszközzel. Szabaduljunk meg a szocializmus még mindig velünk élő örökségétől! Foglaljuk vissza a városainkat az életidegen, változásképtelen bürokrácia gépezetétől!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr358116214

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rajcsányi Gellért: Foglaljuk vissza a városainkat! 2015.11.26. 11:39:03

Sok bűne volt a megvalósult szocializmusnak, és az egyik legalattomosabb közülük a városok, a városi lét átszervezése volt − a gépjárművek előnyére, a gyalogosok, vagyis az ún. emberek kárára. Mára sokat javult a helyzet, de a harcnak nincs vége. Foglalju…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.26. 12:30:23

A létezô szocializmus másik komoly öröksége, hogy minden zöldterületet beépítenek. Például megdöbbentô, hogy a létezô szocializmusból örökölt Liget projekt még mindig halad elôre.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2015.11.26. 12:48:53

@Doomhammer: a Liget projektben a fejlesztés után több zöldterület lesz, mint amennyi ma van - a kulcs a ma egyébként leaszfaltozott, lebetonozott széles sétányok, parkolók stb felszámolása, átalakítása.

2015.11.26. 12:49:52

@Doomhammer: A Liget projekt növelni fogja a Városliget zöldfelületét.

Robinzon Kurzor 2015.11.26. 13:17:06

A zöld területek arányához egy fun fact: a fővárosi kerületek között ebben Kőbánya a harmadik (a pesti oldalon az első) helyen van, a maga 20%-ával.

Kérdés, hogy ettől a Hős utca, a Bihari út vagy a Gépmadár utcai tízemeletes élhetőbb-e.

Szóval a Liget-projekt kapcsán a "több zöldterület" lehet egy statisztikai giccs is, mert a lényeg mégiscsak az, hogy beépítenek olyan területet, ahol most a Liget van.

GNDL 2015.11.26. 13:18:53

@rajcsányi.gellért (ergé): A civilek a „zöldterület” nagyságát kifogásolják, a kormányzat pedig következetesen „zöldfelületet” emleget.

A „zöldterület” a közpark, a közkert, az állandó növényzettel rendelkező közterület.

A „zöldfelület” pedig lehet egy borostyánnal befuttatott fal vagy befüvesített tető.

Gondolom nem lövök nagyon mellé, ha már most megelőlegezem, hogy szokás szerint kommunikációs trükkökkel próbálja a kormányzat leszerelni az ellenzőket, és végül megint nem nekik lesz igazuk, de akkor már megint csak baszhatjuk, megint elkúrtak több száz milliárdot...

Egyébként meg a meglovasított és nyomtalanul elvert manyup pénzekből csodákat lehetett volna művelni a fővárosban, jutott volna vadiúj, modern tömegközlekedésre, útépítésekre, akadálymentesítésre, de akár új hidakra és új metróvonalakra is... persze nem a szokásos, 30-40%-os korrupciós felárral, hanem „piaci alapon”.

Szóval igen, sok minden kellene az országba, sok mindenre lehetne költeni a baromságokra jócskán felülárazott fideszes presztízsberuházások (és fideszes közpénzdézsmálás) helyett, de valamikor már végre észrevehetnétek, hogy ennek legfőbb akadálya jelenleg ti vagytok és korrupt dilettáns főnökeitek.

Jean Sol Partre 2015.11.26. 13:38:37

@rajcsányi.gellért (ergé): csak épp fák helyett fű lesz, ami mért felületben ugyan lehet nagyobb, de töredékét éri.
Ugye nem mondod komolyan, hogy bedőlsz a kormánypropagandának? Annál okosabbnak gondollak, szerintem csak ugyanúgy hinted a port ahogy a főnökeid.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.26. 13:41:27

@rajcsányi.gellért (ergé):
Vagyis sétányok helyett "zöldfelület" lesz, helyébe meg épül 5-6 baromi nagy épület? A Várba meg nem lehet többé felmenni mert tele lesz kormányzati épülettel, a hozzájuk tartozó kordonnal, kamerával és ôrséggel? Ettôl miért lenne jobb a budapestiek "életminôsége"?

Javaslom, költöztessék a fôvárost valami vidéki városba és javítsák az " életminôséget" ott. Budapestet meg hagyják békén.

Ja, és a Csontváry-képeket is lehet szépen visszaadni Pécsnek, mert az meg a pécsiek "életminôségének" fontos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.26. 13:47:28

@Jean Sol Partre:
Nem a kormánypropagandának dôl be, hanem tudja, hogy a Liget-projekt az ára annak, hogy a kormányzat a Várba költozzön, ami egy lépés a szakrálitás felé. Az út végén pedig a királyság visszaállítása van a Habsburg-palotában székelô királlyal, de az a hosszú távú cél. Érthetô módon néhány négyzetméter sétány e cél elérése érdekében nem lehet akadály.

Jean Sol Partre 2015.11.26. 14:05:30

@Doomhammer: van is már ott egy remek trón, arra fel is ülhetne azonnal az egész bagázs, akár ergével együtt.

2015.11.26. 14:08:23

Aki nem dől be a propagandának, az írja már le, hogy most mekkora a Városliget területe, mekkora a zöldfelület, mekkora a beépített terület, mekkora az egyéb burkolt, aszfaltozott stb. terület, és a tervek ismeretében ez mennyi lesz. Az ugyanis, hogy idézőjelbe tesszük a zöldfelület szót, nemhogy érvnek, de még propagandának is vérszegény.

Jean Sol Partre 2015.11.26. 14:12:01

@grundigg: a fű és a fa közötti különbséget ismered?

2015.11.26. 14:16:33

@Jean Sol Partre:

Miután a felvetett kérdésre nem sikerült választ adnod, engedelmeddel úgy értelmezem a kommented, hogy valójában fogalmad sincs, miről beszélsz. Nem tudod, hogy mi lesz a Ligetben, de biztos vagy benne, hogy az nagyon rossz lesz, ugyanis ezek szörnyen gonosz emberek, akik gyűlölik a fákat (a füvet ezek szerint valamiért szeretik).

Egyébként igen, ismerem a fű és a fa közötti különbséget.

Jean Sol Partre 2015.11.26. 14:30:26

@grundigg: miután te csak annyit nyomtál ide be, hogy a zöldfelület nőni fog, mindezt megnyugtatásképpen, nyilván te pontosan tisztában vagy a számokkal, felesleges neked idéznem őket. Te tudod, hogy minden sokkal jobb lesz.

Amúgy nincsenek konkrét számok, pont a ködösítés miatt, amit Baán az Erzsébetvárosi újságban nyomatott teljesen más, mint amit más fórumokon előadnak, konkrét számokat ráadásul igyekeznek nem mondani. Ha jól figyelsz, látod, hogy a propaganda látványtervek hamisak, kisebbek az épületek mint a valóságban. Ha mindent eredeti méretben ábrázolsz, rondább lesz a végeredmény.

De az pontosan tudható, hogy az épületek miatt sok fát kell kivágni, a sétányok helyett meg füvesíteni fognak. Ez nagyon nem mindegy, a fű ugyan ugyanolyan zöld, de hatását tekintve semmi a fákhoz képest.

Nem gyűlölik a fákat és nem szeretik a füvet, konkrétan leszarják mindkettőt. Minden résztvevőnek van valami egyéni ambíciója, Orbán a Várba akar költözni, Baán egy hatalmas projekttel szeretné megkoronázni a karrierjét, mindannyian szeretnének egy (vagy több) emlékművet hagyni maguk után az utókorra, a haverok pedig szeretnének minél több pénzt lenyúlni, amire egy gigaprojekt ideális.

Közben pedig kell valami vakítás, hogy az emberek örüljenek neki, erre szolgál a "zöldterület" vs "zöldfelület" porhintés.

szekertabor · provo.blog.hu 2015.11.26. 14:51:51

Mindaddig, amíg a közlekedéstervezés elsődleges célja az, hogy minél nagyobb tömegeket nyomjanak be a belvárosba (pl. 4. metró), ezáltal végletekig növelve a belváros forgalmát,
és amíg a tervezőkre nem érvényes a közéleti válaszkényszer, azaz kizárólag fölfelé, a megrendelő hatalom felé kötelesek válaszolni a hozzájuk intézett kérdésekre, és kizárólag fölfelé vállalnak felelősséget,
addig a demokrácia pusztán illúzió, és a szocialista önkényuralom terhes öröksége tovább él közöttünk.

Robinzon Kurzor 2015.11.26. 14:52:52

@Jean Sol Partre: "De az pontosan tudható, hogy az épületek miatt sok fát kell kivágni"

Ez megy az úszó VB-re készülő új komplexum építésénél a Dagály mellett és ezt tervezik a Római parti gátépítésnél is.

Pont mint a daliás komcsi időkben: szétkúrnak mindent és közben hazudnak éjjel-nappal.

Azt meg mégse lehet leírni, hogy amit pozitív példaként hoznak fel a posztban, az lényegében a Demszky-éra projektje.

A NER-től városélhetőségileg annyira futotta, hogy letérkövezték a Kossuth-teret.

2015.11.26. 15:36:40

@Jean Sol Partre: "miután te csak annyit nyomtál ide be, hogy a zöldfelület nőni fog, mindezt megnyugtatásképpen, nyilván te pontosan tisztában vagy a számokkal, felesleges neked idéznem őket. Te tudod, hogy minden sokkal jobb lesz. "

Nagyon frappánsnak tűnik ez a megjegyzés, de továbbra is tény, hogy fogalmad sincs, mi lesz ott, mégis tudni véled, hogy milyen lesz a hatása. Hány fát vágnak ki? Milyen fajtákat, mennyi időseket, milyen állapotban lévőket? És mennyit és milyet ültetnek? Én hiszek Baánnak, te meg nem, holott te is csak tőle veszed az adatokat, mert ki mástól vehetnéd. Azt elhiszed, hogy milyen épületek lesznek ott, csak azt nem hiszed el, amit a zöldfelületről mondanak?

Amúgy nincs semmiféle "zöldterület" vs "zöldfelület" porhintés, ezt GNDL kommenttárs találta ki. A zöldterület egy jogi minősítése egy területnek, de attól még bizonyos része beépíthető. A zöldfelület meg az, ami ténylegesen növényzettel benőtt. Mindig a tényleges zöldfelületről van szó, ez fog nőni.

Jean Sol Partre 2015.11.26. 16:12:35

@grundigg: "A zöldfelület meg az, ami ténylegesen növényzettel benőtt. Mindig a tényleges zöldfelületről van szó, ez fog nőni."

fű, vagy fa?

"Én hiszek Baánnak, te meg nem, holott te is csak tőle veszed az adatokat, mert ki mástól vehetnéd"

Csakhogy pont tőle nincsenek adatok. Mellébeszélés van, nem adatok. De tény, hogy az ő látványtervein kisebbnek vannak ábrázolva az épületek, mint a valódi méretek. Szóval igen, én nem hiszek Baánnak, és azon kívül, hogy ismerem őt, a fenti tények is minimum gyanúra adnak okot.

Te mire alapozva hiszel neki?

Messzi Vetek 2015.11.26. 16:22:04

hát ha már a Liget szóba került, akkor _én_ azt a projektet kukáznám, de nyomban. én vagyok az egyedüli ezzel?

1. MNG: miért nincs jó helyen a budavári palotában? már azon kívül, hogy a ME oda akar költözni. ha onnan kiteszik, nem fogok a várba menni soha már - minek mennék (az OSZK-nak mondjuk épülhetne egy modern épület valahol - például a Művészetek Háza környékén a Lágymányosi hídnál - és a felszabaduló helyen elférne egy még egyszer akkora kiállítótér. ha már egyszer nem tudjuk hova rakni a rengeteg műkincsünket.).

2. Magyar Zene Háza: itt már a koncepció sántít. ez egy zenei kiállítótér lészen? mit fognak kiállítani? zenét? ha koncertterem lesz, akkor az miért az ún "múzeumnegyed" része? azt hittem a MüPa (BBNHT) is ezért van.

3. Fotómúzeum: itt, ha jól értem, magyar és magyar származású fotósok fotóinak reprodukcióit teszik majd ki. ez akkor azt is jelenti, hogy a tulajdonosok engedélyével lesznek kinn a fotók, ami után folyamatos jogdíjfizetési kötelezettsége lesz az üzemeltetőnek? vagy az MNB majd bevásárol pár milliárdért híres fotókat (is)? kell ez nekünk? a Mai Manó meg a Ludwig nem elég?

4. Néprajzi: MNG kettő. ez a szerencsétlen meg valami miatt nem maradhat az Igazságügyi Palotában... ki kell tolni a Ligetbe. minek?

5. Magyar Építészeti Múzeum: ezt már csak azért sem értem, mert jónéhány építészeti korszakból nem maradt számottevő épített örökségünk - főleg nem a mai határokon belül. ezzel nem a magyar építészeket akarom degradálni, de olyan anyag összehozására, mint ami a Chaillot palotában van a Trocadero-n, esélyünk (értsd: anyagunk) nincs. vagy ezt egy Makovecz emlékműként képzeljem el?

de egyébként meg alapból: mi ez az egész múzeumnegyed dolog? miért kell feltétlenül egy helyre pakolni mindent, mint Berlinben vagy Bécsben; miért nem jó nekünk a római, madridi, párizsi módi?

[ha a megoldás az, hogy az építőipart akarjuk lélegeztetőgépen tartani, akkor tényleg csak ezek közül lehet választani: stadion vagy múzeumnegyed? olyan opció nincs, hogy ízléses, modern, anyaghasználatában nemes, stílusában valamely építészeti korszakunkból (szecesszió?) szervesen következő - urambocsá' önkormányzati tulajdonú - bérlakásokat építünk (amit esetleg "fészekrakó" fiatalok lízingelhetnek)? ]

szumma: az MNG, a Néprajzi jó helyen van. Építészeti, Zene és Fotó múzeum konkrétan szükségtelen. tehát - komolyan! - én hajlandó volnék az adómból arra áldozni, hogy NE változtassanak semmit, ne építsenek, csak simán lopják el egy részét az árának. jobb lenne mindenkinek és nem barmolnák szét a Városliget mostani, századfordulós hangulatát.

ps: ettől függetlenül a felvonulási teret én is beszántanám és vetnék bele tölgyfákat, meg rozsot. csak hogy a zöldfelület/zöldterület is nőni tudjon meg én is ontopik legyek.

Jean Sol Partre 2015.11.26. 16:31:50

@Messzi Vetek: pont az Építészeti Múzeum már nagyon megérdemelne egy épületet, most gyakorlatilag egy raktárban laknak, pedig azért lenne mit kiállítaniuk. Na pont ők nem valósulnak meg (a Fotómúzeum sem, ezeket kukázták már a projektből). A választásokig a Zene háza lesz az egyetlen ami állítólag meglesz, teljesen egyetértek veled ennek az értelmetlenségében, még Rockenbauer se tudott semmit mondani, mire is lenne való.

A Néprajzi is jól járna egy jobb épülettel, a mostani nem igazán alkalmas múzeumnak, de nekik se a Liget lenne az egyetlen lehetőségük.

A többiben egyetértünk.

Messzi Vetek 2015.11.26. 16:43:28

@Jean Sol Partre: ezt az Építészeti Múzeum anyagot hogy/hol lehet megnézni? miből áll a gerince? ki csinálta, mikor, miért? látatlanban fogalmam sincs, hogy érne-e egy múzeumot, de most felkeltette az érdeklődésem.

GNDL 2015.11.26. 17:05:12

@grundigg: „porhintés, ezt GNDL kommenttárs találta ki”

www.levego.hu/kapcsolodo-anyagok/fogalommagyarazat-a-varosi-zoldfeluletek-es-zoldteruletek

„A település egésze biológiailag aktív (zöldfelületek + vízfelületek) és biológiailag inaktív (beépített, burkolt) felületekből áll. A zöldterület területfelhasználási kategória, melyre sajátos jogszabályi előírások vonatkoznak. A zöldterületek a zöldfelületi rendszer kiemelt tagjai. A zöldterületek csak közterületek lehetnek. Akadálymentesen megközelíthetőek közútról, köztérről. A hazai előírások szerint a zöldterületek legfeljebb 3 százaléka beépíthető, és csak a pihenést, testedzést, vendéglátást és a zöldterület fenntartását szolgáló épületek helyezhetők el rajtuk. Zöldterületek a közparkok, közkertek, fásított közterek és a játszóterek.”

Tehát nem véletlen az, hogy a civilek a „zöldterületet” hiányolják míg a kormányzat a nagyobb „zöldfelülettel” kampányol. A zöldterület egy konkrét dolog, szigorú szabályok vonatkoznak rá, míg a „zöldfelület” már nem, mivel az lehet borostyánnal befuttatott házfal, vagy fűvel befedett tető is... de tetőre és házfalra nem lehet fákat ültetni, padokat, asztalokat kitenni, nem lehet rajtuk szabadidős tevékenységet végezni, tehát a nagyobb „zöldfelület” egy bullshit, ha egyébként csökken a „zöldterület”...

Bell & Sebastian 2015.11.26. 17:09:43

Minden orrmányzat a gigantikus építkezéseket szereti, mert egyben sokkal könnyebb begyűjteni a "támogatást", mint apródonként.

A stratégia mellékhatása, hogy a középkádereknek sem jut már semmi és lassan fűbe harap az utolsó, magyar tulajdonban lévő, építóipati KKV is, az Adóhivatal kifelezett örömére, mert nem kell kergetni a sok kicsi, áfacsaló gecit, a nagyokra meg vadászati tilalom van.

Az e köré kerített szósz (rendezzük a várost) teljesen másodlagos.

Az elsődleges az, hogy elszívja a forrást mindenhonnan, cifra palota árnyékában fóliás ablakű putri a vége.

Nem biztos, hogy Nagy Jobbszélsőnk tehet minderről, mert ilyen a púnijós visszaosztás.

De a célokat bezony az orrmány határozza meg.

Én, személy szerint, azt szeretném, ha végre belefúlna minden pösti a szmogba, kutyaszarba és fölösleges megszerelésébe a jónak.

Reméljük, egy kitömött magyart is mutogatnak majd abban a múzejális negyedben, ahová -erőszakkal- fölhordanak mindent az úgynevezett vidékről.

Hanuka az egész, első ránézésre. Másodikra is.

Jean Sol Partre 2015.11.26. 17:09:50

@Messzi Vetek: régen sokan csinálták, most gyakorlatilag Ritoók Pálból áll. Itt egy egész jó cikk róla:
oroksegfigyelo.blog.hu/2014/12/30/raktarba_zart_muzeum_helyzetkep_a_magyar_epiteszeti_muzeumrol

vizipipa 2015.11.26. 18:11:35

@Jean Sol Partre:

+1

"Civil szervezetek segítségével szúrópróbaszerűen ellenőriztük a Liget Budapest Projekt által készíttetett, a liget fáit nyilvántartó térképet és listát, és hamar kiderült, hogy a valóság teljesen más képet mutat, mint az összeírás. "

greenfo.hu/hirek/2015/11/10/kaotikus-a-varosligeti-fak-nyilvantartasa

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.26. 18:13:18

több stadion = több pázsit = több zöld.

kész!

zoli_ 2015.11.26. 19:00:58

Most ez komoly?

Az, hogy nem gondoltak a kerekesszékesekre, hiba volt. Rendben. Kiküszöbölhető. A belváros a rusnya kockafáktól lesz élhetőbb? A lóf...t.
Az most a trendi, hogy ki kell b@szni minden autóssal, hogy növeljék a dugót, és légszennyezettséget. Mert az aztán élhetőbb város lesz.....
Nem kellene inkább megépíteni az M0-át? Megépíteni Munkás körutat, visszaépíteni a villamost a Rákóczi útra, és az Erzsébet hídra. De inkább bringautakat kell építeni mindenki kárára.

A belváros tönkretétele a rogán maffia által, azért jó, mert így a metrópótlás nem lesz kivitelezhető. De van térkő. Évente kétszer "megjavítva"

A felcsúti geci hatalmi gőgje miatt meg tönkreteszik a városligetet. Faxa.

David Bresson 2015.11.26. 20:20:53

@zoli_: 'Az most a trendi, hogy ki kell b@szni minden autóssal, hogy növeljék a dugót, és légszennyezettséget. Mert az aztán élhetőbb város lesz.....'

Igazad lenne, ha a szelesebb utakat a forgalom idovel nem kompenzalja a nagyobb forgalom. Lasd Moszkva.

'Nem kellene inkább megépíteni az M0-át? Megépíteni Munkás körutat, visszaépíteni a villamost a Rákóczi útra, és az Erzsébet hídra. De inkább bringautakat kell építeni mindenki kárára.'

Olyan helyeken is veretik a varosban, ahol abszolut relevans alternativa az M0.

Bell & Sebastian 2015.11.26. 20:26:11

@Herr Stacheldraht Leger: Mit szólt volna a libsi-bibsi úri közönség, ha a Regnum Marianum -mal kezdenek (2 napig nem fosztogatnak és máris van rá lóvé), ha már Putyin a példa és a Liget a céda, amit magukévá tennének?

Ja, azt nem lehet, mert akkor újjáalakulna a templomhoz köthető mozgalom is, oszt mehetne a TEK főigazgató lábat mosatni, Nagycsütörtökön.

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.26. 20:59:20

@Bell & Sebastian: ugyan-ugyan, kishitűség. holmi saját városok visszavétele helyett manapság a jobbanteljesítizmus jegyében egyenest idegen városokat kezdünk bevenni, pölö londont.

datoya brown 2015.11.26. 21:36:30

Ne hagyjuk magunkat megvezetni a gyalogoslobbi által. Gép nélkül az ember szar ember.

Bell & Sebastian 2015.11.26. 22:46:45

@Herr Stacheldraht Leger: Maga szerint ezek tudnak bánni jobbkormányos járgánnyal is? Aligha, pedig anélkül nem megy.

Rocko- 2015.11.27. 00:12:02

óóó, a jóöreg közlekedés-rasszista hozzáállás, ezt szeretem! :D

Magyaur 2015.11.27. 00:27:43

Tudtommal a városiasodás ideológiamentes képződmény. "A városi levegő szabaddá tesz" jelszó nem a szocialisták, vagy a liberálisok agyszüleménye volt, hanem a hatalmaskodó uraiktól menekülni próbáló jobbágyok kézzel fogható tapasztalata. Persze értjük mire utal a szerző: a modernitás eszméjének bűnösségére. Márpedig a bűnösség szinonimái a jobboldalon a "szocialista", a "liberális", de főleg Gyurcsány!:)

annamanna 2015.11.27. 00:58:54

@Robinzon Kurzor: "Pont mint a daliás komcsi időkben: szétkúrnak mindent és közben hazudnak éjjel-nappal."

444.hu/2015/09/30/igazan-kar-volt-esoben-aztatni-a-gyerekeket-balog-zoltan-alapkoletetelen-mert-egy-ev-alatt-sem-sikerult-elkezdeni-a-munkakat

"a kormány közleményében azt jelentette be, hogy az ország 23 településén jövőre kezdődhet meg tanuszodák építése.
Hogy állnak a munkák?
Putnokon éppen sehogy sem."
"A másik 22 helyszínen sem történt még semmi, de nekik még alapkövük sincs."

nol.hu/belfold/rajtko-helyett-alapko-1532947

"Ha betartják az egy évvel ezelőtti ígéretüket, 2014 decemberére már tizenegy településen készen kellett volna lennie a (...) létesítménynek."
"Putnokon, az egyetlen, alapkővel is „körbepántlikázott” s egyelőre szintén csak az álmok világában létező tanuszoda ünnepélyes alapkőletételénél tavaly októberben, az önkormányzati választások kampányhajrájában Balog Zoltán azt mondta: az uszodaépítési program lényege, hogy a ciklus végére nem lesz majd olyan magyarországi iskolába járó gyermek, aki nem tud úszni. Azt persze nem tette hozzá, hogy vízben."
"A műszaki osztályon azt mondják, nemrég kaptak egy látványtervet, mást azonban nem. Nincs határidő, nincs ütemezés, nem tudják, ki készíti a terveket, és ki végzi majd a kivitelezési munkálatokat."

Parádfürdőn a 18. sz. óta van gyógyvízre épülő fürdőkultúra. Az itteni strandot 2002-ben ledózerolták, azon a címen, hogy majd aquapark létesül a helyén. A terület azóta is letarolva, kopáran áll.

@Messzi Vetek: "urambocsá' önkormányzati tulajdonú - bérlakásokat építünk (amit esetleg "fészekrakó" fiatalok lízingelhetnek)? ]"

Bérlakásokra iszonyat nagy szükség volna, már csak a tömegesen bedőlt devizahitelek miatt is, akik albérletbe kényszerültek, és a csillagos égig felverték az árakat.
hvg.hu/gazdasag/20150223_Baromi_draga_lett_az_alberlet_Lesz_ez_meg

"Az áremelkedésbe belejátszik az, hogy a válság miatt sokan nem vásároltak, inkább béreltek ingatlant, a devizahiteles problémák miatt sok új bérlő lépett a piacra – el kellett adniuk a lakásaikat"
"kicsi a kínálat, emellett a devizahitelek visszafizetése miatt sok ember megvált ingatlanától és bérelni kénytelen."
"Az albérletek keresleti oldalát az is feszítheti Rutai szerint, hogy folytatódott a migráció a fővárosba a kisebb, elnéptelenedő vidéki településekről, így ezek az emberek is hajtják a bérlemények iránti igényt."
"banki elszámolás, illetve forintosítás miatt sok devizahiteles dönthet majd úgy, megválik ingatlanától. Ők pedig szintén albérletbe mennének, ami hirtelen újabb embereket szabadít rá a piacra a keresleti oldalról."

Ezt a helyzetet csak önkormányzati bérlakásprogrammal lehetne oldani. Amit nem építenek meg, állítólag a migránsok miatt.

www.168ora.hu/itthon/bevandorlok-miatt-nem-akar-berlakasokat-fidesz-138483.html

"A Fidesz-frakció teljesen elszakadt a magyar valóságtól: tegnapi közleményük szerint immár bérlakásprogamot is azért nem indítanak, mert az növeli a migrációs kockázatokat."
"Ma Budapesten tízezrek keresnek a méltánytalan magyarországi jövedelmekből megfizethető bérlakásokat."
"Az olimpiára szánt 774.000.000.000 forint – amelyről tudható, hogy kevés egy olimpia lebonyolításához – bőségesen elegendő egy átfogó bérlakás program megvalósításához, ami párhuzamosan jelenti piaci alapú, kedvezményes és szociális bérlakások építését.
Ez valódi segítséget jelentene a közös életüket elkezdő fiatal párjainknak, gyermekeinknek, a sárga csekkek befizetésével küszködő dolgozóknak."

alfahir.hu/napi_fidesz_amokfutas_perzseljuk_fel_otthonainkat_hogy_ne_jojjon_tobb_migrans

"ezen logika mentén ne legyen emberhez méltó egészségügy vagy a férfiaknak nyugdíja 40 év munkaviszony után, hiszen, ha jó itt élni, akkor majd mások is ide akarnak jönni. Ellenben, ha minden rossz, ha a felperzselt föld taktikája beválik, akkor majd messzire elkerülik ezt az országot. Így lesz a rossz kormányzat hasznos, ezért lesz ideális a Fidesz.

Tulajdonképpen zseniális lépés a kormány legújabb húzása. Nyilván Szijjártó Péternek vagy Habony Árpádnak nem kell olcsó albérletet keresnie, úgyhogy a Fidesz ezzel a megszólalással nyugodt szívvel kimaxolhatta annak a lehetőséget, hogy saját tétlenségét migránspolitikája mögé rejtse. Igen, a határtalan illegális bevándorlás tényleg probléma, de hogy mostantól minden töketlenségét ezzel magyarázza a kormány ahhoz olyan pofa kell, ami a jelek szerint meg is van."

@Magyaur: Ez megvan?

1. Mózes 4:17: És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szűlé Hánókhot. És építe VÁROST, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak.

Káin már várost épített. Nyilván a bűnös modernitás eszméjétől hajtva, a szocialista liberális Gyurcsány elvtársra gondolva közben.
Nem ártana némi alapműveltséget beszerezni, de komolyan.

Magyaur 2015.11.27. 05:14:31

@annamanna: A viccet és a Bibliát félretéve, az autók által vezérelt város a fogyasztói társadalom terméke. Ezt lehet nem szeretni, de ezt nem kellett megszervezni sem egy pártnak, sem egy ideológiának; az az életszínvonal emelkedésének és a modern urbanisztika fejlődésének volt köszönhető. Pontosan ugyanez a folyamat vezetett viszonylag gyorsan - nyugati mintára - a sétáló utcák és az akadálymentesítés elvének elterjedéséhez. Inkább azon kell csodálkoznunk, hogy ez utóbbi miért olyan lassan válik a mindennapjaink részévé?! Tudtommal még mindig nagyon kevés közintézményünk rendelkezik például testi fogyatékosok számára kialakított rámpával és WC-vel! Én ebben inkább a rendszereket átívelő kelet-európai kisebbség-ellenes, nem szolidáris alapú magatartást látom!:)

annamanna 2015.11.27. 06:26:00

@Magyaur: Igen, ebben igazad van, ennek a helyi mentalitásban kell keresni az okait. Sajnos amit mi "nyugati gondolkodás"-nak képzelünk, az valójában csak egy kis területre, leginkább a germán-skandináv országokra jellemző, de tényleg érdekes megfigyelni, hogy ők mennyire mélyen másképp látják a világot, mint mi (és velünk együtt a világ túlnyomó része).

Ezeket egy másik cikkhez írtam, arra válaszul, de most ide bemásolom, mert úgy látom, téged is érdekel:

városi közlekedéshez a bicikli jobb irány lenne. Tanulságos végignézni, hogy a németalföldiek mennyire nem finnyáskodnak és nem urizálnak, viszont roppant józanok és takarékosak:
www.youtube.com/watch?v=0fT2UoR8h6Q
www.youtube.com/watch?v=aVR0PJF6gRA
www.youtube.com/watch?v=Yq6NThxdzeE
www.youtube.com/watch?v=ZYeV7yZtaA0
www.youtube.com/watch?v=LlwGbBItf5M

Persze kicsit sok egyszerre, de roppant tanulságos. A végén arról beszélnek, hogy mindenkit lebeszélnének, aki azzal szeretne politikai kampányt nyerni, hogy ilyen-olyan öko módon átalakítja a közlekedési rendszert, mert aki ezzel kampányol, tuti megbukik, mivel senki sem hisz abban, hogy ez sikerülhet. Dániában is meglehetős lakossági ellenállást kellett leküzdeni, hogy pl. sétálóutcákat hozzanak létre, és csak kis lépésekben, fokozatosan lehetett előrehaladni. Az elmúlt 40 év alatt hatalmas változást értek el Koppenhága városi közlekedésében, de ezt csak úgy lehetett elérni, hogy évről évre, hónapról hónapra változtattak ezt-azt, nem egyszerre.
Szerintem nagyon tanulságos, mennyire más a politikai kultúra ott, mint itt. Már csak azért is érdekesek a videók, hogy ezt a különbséget érzékeltetik.
Perszehogy ott minden más. Az egész történelmük más. Talán emlékszel a németalföldi szabadságharcra, aminek előzménye, hogy ezek a területek spanyol fennhatóság alatt álltak. A spanyolok gyarmatosították Amerikát, ömlött hozzájuk az arany, de nem volt erős spanyol gazdaság, a kézműves termékeket a lenézett, dógozó németalföldiektől vették meg (akikhez került végső soron a spanyol arany). A spanyolok uraskodtak, és lenézték a szorgalmasan dolgozó németalföldieket, úgyhogy ők a szabadságküzdelmük jelképévé is az egyszerű tarisznyát választották.
Tehát az ottani spórolós, takarékos, józan mentalitásnak erős történelmi gyökerei vannak. Az ő gazdaságuk most is erős, mégis takarékoskodnak; a spanyol gazdaság pedig most is szahar, a miénkkel együtt - de nálunk is nagyon megy a fönn az ernyő, nincsen kas dzsentri logikája. Ha nem tetszik a zembereknek a felcsúti kisvasút, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, ha az sem tetszik, akkor meg kell hosszabbítani Lovasberényig. Ez annyira világos és könnyen belátható, mint ahogy a nap süt a földre.

"kelet-európai kisebbség-ellenes, nem szolidáris alapú magatartást látom!:)"

Nem tudom, a kisebbség-ellenességnek ehhez mi köze van. Sőt, azt sem látom be, hogy mi miért lennénk kisebbség-ellenesek. Szerintem ez pont olyan blöff, mint amit Mécsné Magyar Fruzsina graffitizett a német megszállási emlékmű körüli ponyvára: "Túléltem a Soát és még élni akarok!"
Megnéztem, mikor született Mécs Imréné Magyar Fruzsina (Magyar Bálint húga): 1954-ben. Tehát mínusz tíz éves korában élte túl a Soát, ez valóban bámulatraméltó teljesítmény.
Vagy pár éve volt egy botrány: ismeretlen elkövetők babaszappant hagytak a zsinagóga kerítésén, és emiatt rendőrségi nyomozás indult, mert ilyen brutális megfélemlítés még nem érte a hazai zsidó közösséget.
Az ilyen rettegők miatt a legtöbb ember nem tudja abbahagyni a nevetést. Hagyjuk már ezeket a szánalmas vádaskodásokat, meg a rasszista-fasiszta-antiszemita trallala kártyát, mert értelmes beszélgetésbe nem valók.

Ezt a cikket pedig link nélkül ajánlom a délmagyar oldaláról: Romatelepről jutott az SZTE doktori képzésébe
Egy cigány fiúról szól, akit magyar szülők örökbe fogadtak, a pannonhalmi gimnáziumba járt, és mára agykutató lett. Nagyon érdekes elolvasni, ő hogyan látja azt a cigány világot, amiből jött, és milyen megoldást lát:

"Ha a cigányság problémáit nézem, akkor mindig az jut eszembe először, hogy a gyerekeket sajnos nem lehet elvenni a szülőktől. Ha tényleg meg akarjuk oldani a cigánykérdést, akkor nyesni kell a generációk között, meg kell szakítani a rossz irányokat, mert a negatív mintát mindenki a családból viszi. Én sem magamtól tanultam meg lopni, belém verték.

– Ez igaz, de az elmúlt évszázadokban úgy alakult, hogy ha valakinek baja van az életével, akkor a romákon bármikor levezetheti a feszültséget. Ha mással nem – a kollektív utálattal.
– Igen, de a cigányság sokat is tett ezért az utálatért."

Tudod, kik beszélnek hasonlóan? A jobbikosok. Na meg az, aki belülről látja a cigányvilág valóságos problémáit.

"Előbb tanultam meg kábelt olvasztani és fát lopni mezítláb a hóban, mint átölelni valakit, és azt mondani, hogy „szeretlek"."

Magyaur 2015.11.27. 06:37:13

Nekem rohannom kell, nem tudtam alaposan végigolvasni a szöveget, de köszönöm a választ!
Egy nagyon fontos megjegyzés: a kisebbség alatt a mozgássérülteket, hallássérülteket és vakokat értem ebben a kontextusban!:)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.27. 06:55:25

@Bell & Sebastian: kormánykerék helyett tányért forgatnak a mosogatóban. közmunka helyett kosztmunka, de egy nullával több van a csekk végén.

óðinn 2015.11.27. 09:02:07

Hasonló zebrás eset a Blaha: az emberek évekig jártak át a villamosmegállóba a keresztforgalom takarásában, míg végül felfestettek oda egy zebrát.

A városi autópályák egyébként nem a szocializmus termékei, világtendencia volt a második világháború utáni évtizedekben.

A cikk és a linkelt videó egyébként félrevezető: a kerekesszékkel meg sem próbáltak átkelni az Astorián, mivel az egy szálloda, nem pedig egy közterület.

shred 2015.11.27. 10:23:42

A Liget-projekthez: azt kellene kimutatni, hogy a Városligetben jelenleg hány köbméter zöld növény van, és a tervek megvalósulása után hány köbméter lesz - szerintem ez a szám pontosabban jelzi, mennyi oxigént termel az adott terület növényállománya.

Bell & Sebastian 2015.11.27. 10:39:45

@Herr Stacheldraht Leger: Akkor elsőbb csak Magyarországot kellene visszafoglalnunk, mielőtt megteszi más. Adott jelre mindenki hazajönne és élne veleszületett jogaival, ez indításnak elég lenne.

Maga tudja, hol csücsül most Táncsics?

csak egy néző 2015.11.27. 11:16:35

@rajcsányi.gellért (ergé):
" a Liget projektben a fejlesztés után több zöldterület lesz, mint amennyi ma van - a kulcs a ma egyébként leaszfaltozott, lebetonozott széles sétányok, parkolók stb felszámolása, átalakítása."

Tényleg, mennyivel jobb lesz ilyen átalakított utakon bóklászni a ligetben.

3.bp.blogspot.com/-xnt-nvnDZUo/UT5HIux-N0I/AAAAAAAAhqM/wK9RG7PIJbs/s1600/_DSC4571.jpg

Messzi Vetek 2015.11.27. 11:19:43

mai adalék:
japán építészet jönni Liget.
index.hu/belfold/budapest/2015/11/25/igy_nez_majd_ki_az_uj_nemzeti_galeria/

eddig azt képzeltem, hogy a pályázatokat EU-s cégek/irodák számára _kell_ meghirdetni (hiszen közös piac, amit védünk, ugye); ha meg nem ez a helyzet, akkor hol van(nak) a magyar építészek? olyan sok a munkájuk, hogy nincs idejük MNG-t tervezni?

csak egy néző 2015.11.27. 11:24:04

Az odaépítendő épületmonstrumok tetejét letakaruk műfűvel és máris több a "zöld" felület. Bravó.

www.origo.hu/kultura/kunszt/20150826-liget-projekt-erick-van-egeraat-baan-laszlo-zold-termeszetvedelem-epiteszet.html

Jean Sol Partre 2015.11.27. 12:17:44

@Messzi Vetek: volt pályázat, első körben bárki pályázhatott, ráadásul anonim módon, tehát egyenlő esélyekkel (tényleg). _Borzalmas_ munkák születtek, mind kinézetre, mind funkcionálisan, teljesen alkalmatlanok.
Ezután lett egy meghívásos, sztárépítészeknek. Szemmel láthatóan a neves irodák az irodai asszisztensekkel kikerestettek valami elfekvő tervet a fiók mélyéről "nekik az is jó lesz" alapon. Így kaptuk meg a már létező operaház meg a japán épület tervét.
Az oslói operaház épülete ráadásul még arra alapul, hogy a Ludwig és az MNG egy épületben lesz, ez a kettősség jelenne meg benne, de a jelenlegi tervek szerint már a Ludwig nem megy oda, így ez is okafogyott lett. A japán terv meg inkább vicces, mint jó.

Szóval minden változik, már szinte semmi nem úgy van ahogy eredetileg gondolták, csak a kitartás maradt, hogy Liget projekt kell mindenáron, mert a Várat ki kell üríteni, hogy visszaadhassuk a népnek.
Persze a népképviselet elve szerint Orbán fogja ott a népet képviselni.

konrada 2015.11.27. 12:33:10

A beírás első mondata úgy ahogy van, egy nagy baromság.

,,,mert tényleg rengeteg bűne van a szocializmusnak, többek közt a városmagok lebontása, átépítése, a városi szövetek felszámolása, és ez is semmi a többi bűnéhez képest...

De amit leír: " a gépjárművek előnyére, a gyalogosok, vagyis az ún. emberek kárára"
Abszolúte nem szocialista vonás, hanem olyan modernista felfogás, ami azUSA-ból indult ki, és nyugat-Európában sok helyen még nagyobb kárt is okozott.
Azzal a különbséggel, hogy ott azért voltak olyan megmentendő-megmenthető városrészek, amelyekért a lakosság kiállt, így elmaradt a dózerolás.
...de pont a példában említetthez hasonló környezetben ezt ott is így oldották meg.

A Liget-projektről: aki megnézi azt, az látja, hogy a mai Városliget területén nem kerül új terület beépítésre, a belső részeken épülő új épületek más épületek helyére kerül: BNV, PECSA, illetve a Közlekedési átépítése.
A többi meg a ligethez sorolt, de zöldterületként sosem funkcionált Aréna úti épületek helyére lesz építve úgy, hogy annak a maradék részét parkosítják.
(Akiknek így nem esik le: a Felvonulási térnek ledózerolt házak helyére leterített betonplaccra.)
Azzal most nem akarok vitázni, tényleg szükség van-e rá. ...dee a betonplaccra sem.

Jean Sol Partre 2015.11.27. 12:38:17

@konrada: " a belső részeken épülő új épületek más épületek helyére kerül: BNV, PECSA, illetve a Közlekedési átépítése."

Csak nagyobb épületek épülnek (az MNG esetében _sokkal_), mint aminke a helyére épülnek. Azaz új területet is el kell venni hozzá.

Messzi Vetek 2015.11.27. 13:05:08

@Jean Sol Partre: ebben az esetben akkor tényleg olyan sok lehetett a munkájuk, hogy idő meg energia tekintetében az MNG megtervezése meghaladta a hazai építész-szakma erőforrásait. merthogy - gondolom - a tehetségnek biztosan nincsenek szűkében. remélem.

Jean Sol Partre 2015.11.27. 13:20:43

@Messzi Vetek: nem tudom, mennyi munkájuk lehetett ezen kívül :) A kiírás sem volt túl jó, meg a határidő is rövid volt, az igaz.
Nem tudom, hogy a tehetség hiányzott, vagy túl nagy volt az megfelelési vágy hogy NER kompatibilis meg monumentális, meg világraszóló legyen az épület, de a legtöbb terv inkább műalkotás akart lenni, mint funkcionális épület. Ez manapság divat, de nem igazán jó.
Árulkodó, hogy az első kört sokan zsűrizték, a szakma (múzeumi emberek) is, építészek is, Baán is, és _senki_ nem talált egy használható tervet sem :(
És a második kör után sem boldog senki, csak már nagy blama lenne újabb pályázatot kiírni, és hát nincs is már kinek, ha Zaha Hadid és a többiek vagy nem vállalták, vagy nem csináltak elég jót.

konrada 2015.11.27. 13:49:24

@Jean Sol Partre: Hát tömegileg lehet, de alapterületben nem biztos,főleg így a 20%-os csökkentéssel. (Ha beleszámoljuk a most sem zöldterületként működő egyéb részeit az épületnek.)

Messzi Vetek 2015.11.27. 13:53:31

@Jean Sol Partre: nekem ez olyan fura egyébként, hogy manapság a tervezőirodák is koncentrálódnak, van néhány nagy név, ők csinálnak mindent világszerte (Hadid, Ghery, Tom Wright, Piano, etc.). meg vannak még a kis szánalmas sámándobok (ezek az ún műalkotások - vagy térplasztikák -, amik inkább a képzőművészet felől jönnek), meg a nagyon eredeti AutoCAD-séma mixek. tényleg nincs más?

én kifejezetten sajnálom, hogy lassan minden város ugyanolyan lesz: van a modernista muszlim (ugyanazt kapjuk Mekkában, Almatiban, Isztambulban), meg a posztmodern (organikus és dekonstruktivista) nyugati-globalista (ugyanazt kapjuk Dubajban, Sanghajban, Delhiben).

Myway 2015.11.27. 14:13:06

Hölgyeim és Uraim!

Amiről nem beszélnek!

150Mrd Forint volt a terv. Ma úgy tudjuk elég lesz rá 200 Mrd. (elég lesz)? Európa legnagyobb közparkját csak úgy oda lehet adni és ezért senki nem anyázik?
MI?
lesz azzal a vízióval, hogy a Városligetet ki kell kerülni az autókkal. Nincs parkoló a jelenleg még létező Cirkusznál, Vidámparknál, Állatkertnél.
Ki tudja, hogy kerülik el autósok a Városligeten való áthajtást, Kós Károly sétányon?
Hol lesznek parkolók illetve a parkolóház kinek a bulija lesz?
A Ligetprojekt az nudli ahhoz, ami még lehet.
Legyetek(én is) nyugodtak le fogják tolni a torkunkon.
Volt rá mód elzavarni ezt az őrült Liget mutyit, de a Városvédőkön kívül senki nem mozdult.
Zugló volt polgármestere simán elsózta a Városligetet.

Zöld terület? Az Országháznál láttátok a beton kockákat és cserjéket? Na ilyen biztosan lesz, egy vidéki ledlámpás-kertépítő összedobja.
A Ligetet az utobbi 5 évben senki nem ápolta sem nem locsolta.
Ez már kötelességszegés is lehet volna megbízott karbantartó felé?
A kérdés, MENNYIBE KERÜL MÉG EZ NEKÜNK? Én már öreg vagyok, de TI barátaim és az én gyermekeim és az Ő gyerekeik puhány p..cs-nek neveznek majd minket!

Az igazság az, hogy nem tudom, Dugovics Titusznak honnan volt annyi öntudata hogy az élete árán is levetette magát egy törökkel, hogy szégyen ne érje a várat a kitűzendő török zászlóval.

UFF és beszéltem Frank Sinatra/My Way

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 14:17:32

Lehet szidni a múltat az aluljárók miatt, de arra ki tud választ adni, hogy a Blaha és az Astoria,meg a Ferenciek tere, stb metro ki-bejáratát hova tette volna a nagy tömegre való tekintettel? Logikus a föld alatt elosztani, elválasztva a gépkocsifogalomtól. Most is inkább mozgólépcső, lift lenne a megoldás. Mi legyen a metron érkezőkkel? Hiába van fent zebra, ő lent van, ugyanúgy lépcsőzés vár rá. Jó a Blahán a zebra annak, aki a már a felszínen megy.

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 14:20:20

@Myway: Könnyű kitiltani az autókat, sőt divatos is. De merre menjen? Na, ez nem szokott előjönni az agymenéseken. (Koós K sétány, városliget,)

konrada 2015.11.27. 14:44:35

@öreg baka nem rakéta:
Azért az nonszensz, hogy egy autópálya bevezetőszakasza egy közpark közepén vezet át...

...bár nem lesz könnyű megoldani, az tény, mert a mostani alternatív Ajtósi -Hermina v. Ajtósi-Hungária sem egy matyóhímzés. (A Városligetit direkt hagytam ki, nem való az átmenőnek...)
de sztrádabevezető a Lizsé közepén attól még nonszenz!

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 14:54:47

@konrada: Valóban, több évtizedes szülemény. Ha lezárják a városligeti átjárást, akkor az autópálya forgalma hol menjen? Na erről találtál valami ésszerű tervet? Mert én nem. Nem 500gk/nap, hanem jóval több. Ugyanúgy a Kossuth-Rákóczi tengely "eltorlaszolása" is.
Szép, szép, de nincs alternatíva. Jelenleg. Még terv szinten sem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 15:00:57

@Myway:
"Zöld terület? Az Országháznál láttátok a beton kockákat és cserjéket?"

Én még emlékszem a szép fákra az Országháznál. Azokat is kivágták, nyilván az élhetőség jegyében. Helyén maradt egy ronda kőplacc.

Azt biztos könnyebb tűz alatt tartani, ha támadnak a terroristák vagy valami.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.27. 15:05:30

@Doomhammer: Magának pontosan tudnia kell, hogy a városba fa nem való, kő ellenben igen.

A fának erdőben a helye.

Ez a szakralitás lényege, hogy minden a helyére kerüljön.

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 15:06:06

@Doomhammer: Valamint nincs fű, amit drága pénzen nyírni kell. Inkább a birkákra koncentráltak:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.27. 15:06:50

@öreg baka nem rakéta: A Városligetnek mennie kell. Amúgy is teljesen lepusztult és most, hogy felépül a sok szép új múzeum, itt az ideje új, méltóbb helyet keresni neki.

Legyen mondjuk Cinkotán.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 15:09:26

@Counter:
"Magának pontosan tudnia kell, hogy a városba fa nem való, kő ellenben igen."

Valami balliberális főépítész (vagy csak főépítész-jelölt? bocs, nem találom a forrást), hogy a belvárost ő városiasnak akarja megtartani, ami alatt azt értette, hogy a foghíjtelkeket feltétlenül be kell építeni, nem szabad őket üresen hagyni vagy valamilyen zöldterületet kialakítani.

Számára nyilvánvalóan a házak erdeje jelentette az urbánusságot, szenben a növényzettel, ami a provincializmust szimbolizálja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.11.27. 15:11:08

@öreg baka nem rakéta:
No meg aztán a fűre rátelepszik a sok tiltakozó és nem lehet ráhajtani csapatszállító járművel, mert elsüllyed a dágványban. Már persze ha úgy alakulnak a dolgok.

Nagy kőplaccok kellenek, azok taktikai szempontból sokkal egyszerűbbek. A Városligetben se akarjuk, hogy a terroristák fák mögött bujkáljanak.

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 15:35:39

@Doomhammer:
Csak időközben volt egy kurzusváltás, és akkor sikerült az álom megvalósítása a tanyán, mert a Kossuth tér, Ferenciek tere, Március 15 tér, és még sok más zöldtelenítve lett:)
A foghíjak beépítése az egységes városkép miatt jobb. Persze, ez nem zárja ki a közparkok felújítását.
A foghíjtelkeken a parkosítás nem igazán jó, mert a levegő megszorul, nem igazán szellőzik. Sajnos ez így van, szerintem

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 15:37:05

@Doomhammer: Még tisztességes kőplacc sem jött össze, mert mindenhol feltöredezik, törik. Vagy már lerakni sem sikerül:)

Jean Sol Partre 2015.11.27. 16:07:35

@öreg baka nem rakéta: az nem baj, legalább nem kell sajnálni, amikor a csapatszállító jármű ráhajt

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 16:11:58

@Jean Sol Partre: Van benne valami:)
Arra a felvetésemre, hogy a metro ki-be járatok hogy lennének, arra egyik "járókelő" sem mondott megoldást. Ugyanúgy, ha autómentesítenék a Városligetet, Rákóczi-Kossth L utakat, merre mennének az autók? Mert autóforgalom az maradna, hiába tervezik a dugódijat, nincs hol letenni az autókat, és tömegközlekedni, mert csak.

Jean Sol Partre 2015.11.27. 16:23:40

@öreg baka nem rakéta: megoldásom nincs, illetve a metrónál nyilván a liftek, a többire fogalmam sincs. De osztom @konrada: véleményét, a Ligeten át nem szabadna vezetni az M3-at.

cso zsi 2015.11.27. 16:27:05

@öreg baka nem rakéta: Nem is tudnak. Minden aluljárónk a gyalogoknak, és a metrónak épült. 30 éve hurcolok gyerekeket babakocsival a lépcsőkön, ma már ez nem menne. Gondolom, eljön az idő, amikor a lépcsőzés sem nagyon. De ugyanennyi ideje autózom is, 90%-ban a munkám miatt.
Ha a metrófeljárók nem az út közepe alatt lennének, akkor ma is lehetne kompromisszumot kötni.
Kell a gyalogosvédelem.
Kell a forgalom elvezetése.
Lehetett volna az aluljárókat az autóforgalomnak építeni, elvégre motorizálva könnyebb a szintkülönbséget leküzdeni. (mi az egyetlen környékbeli autós aluljárót is betömtük...)
Ki lehet irtani a gépjárműforgalmat a városból, de majd a bringásfutár fogja a hordó sört vinni a romkocsmába... (???)
Bizonyára elegendő, és megfelelő minőségű jármű lesz a tömegközlekedésben az autóról levett fél milliós plusz elszállítására.
Bizonyára egy sem lesz olajszármazékkal hajtott.
Bizonyára bilibe lóg a kezem....

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 16:30:22

@Jean Sol Partre: Azt én is osztom, hogy a Ligeten keresztül ne. Csak azt nem tudom, hogy hol?

Jean Sol Partre 2015.11.27. 16:34:13

@öreg baka nem rakéta: azt én sem, de szerencsére nem is nekem kell kitalálnom :)

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 16:34:18

@cso zsi: A kompromisszum, az hiányzik. Mennyivel egyszerűbb az autóst egyszerűen kitiltani, de nem adva neki kerülő lehetőséget. (nem 10-100 autóra értem)
A bringásfutárt 5 hordó lóbányaival pedig elképzeltem:) Bár én csak a 240 literes hűtővel gondoltam el.
Szép látvány volt.
Aztán felébredtem:)

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 16:34:56

@Jean Sol Partre: Nem nekünk kell kitalálni, de esetleg mi szívjuk:)

cso zsi 2015.11.27. 16:36:20

"Kellene még három zebra az Astoriára. Igen, további három zebra felfestése közlekedésszervezési kérdéseket vetne fel, de erre vannak olyan szakemberek, akik az ilyen kihívásokra, ha szükséges, hamar megoldást tudnak találni."
A Ferencieken ott a zebrahalmaz. Ha ugyanilyen "szakember" tervezi az Astoriásat, akkor tényleg lehet kerítést, és kaput tenni a Belvárosra.
Lehet rombolni a közlekedést az ellenütemben váltó jelzőlámpákkal, csak épp ezzel nagyobb szennyezést lehet elérni, mint a folyamatos haladással.
Már a Fehérvári úton, és a Könyves - Róbert körutakon is megjelent a folyamatos haladás tördelése, eredetileg a villamosra hivatkozva. Az 1-es villamos régen is tudott haladni, most az is megáll a megállók közötti lámpánál. A Fehérvárin a buszok is a villamoshangolású lámpánál ácsorognak.

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 16:39:54

@cso zsi: Ezért szerették régen a nők a magyar közgazdászokat: Mert mindent lassan és háromszor csinált:) Most jönnek a "szakemberek".

öreg baka nem rakéta 2015.11.27. 16:47:43

@cso zsi: Arról nem beszél, hogy ezeken a helyeken a nagyja a metroval jön, a fenti zebra nem sokat segít:)

Herr Stacheldraht Leger 2015.11.27. 20:19:50

@Bell & Sebastian: táncsics, táncsics... hmmm... az a derék ember a nyúzott plebejusok boldogságát kutatta és nem a nyugati páholyok büdzséjét kunyerálta. manapság tarhálcsicsok ólálkodnak a balfélen, azokért nem gyün vissza senki.

annamanna 2015.11.28. 02:49:58

A Városligetbe préselt múzeumnegyed sztorija emlékeztet az új kormányzati negyed projektre, ahol rengeteg pénzt elköltöttek az előkészítő szakaszra, aztán nem lett belőle semmi. Azt is le lehetne porolni, ott is vannak már kész tervek, amik végül nem kellettek a kutyának sem. Nem mindegy, kormányzati negyed vagy múzeumnegyed? Ha mindenképpen agyalágyult baromságra akarnak költeni, akkor vegyék elő a Gyurcsány-km terveit.

cso zsi 2015.11.28. 13:32:54

@annamanna: Elővették.
Egy részét a tervnek már nem a Ligetbe, hanem a tervezett "kormányzati negyed" Podmaniczky utcai szakaszára gondolják megvalósítani. (lehet, hogy valaki vagy gondolkodott, vagy blogkommenteket olvasott a nyáron)

törzsmókus 2015.12.01. 08:54:49

@öreg baka nem rakéta:
– a metrókijáratok persze maradnának, mert irtózatos pénz lenne azokat is akadálymentesíteni. (elvileg a 2-es metró felújításakor kellett volna, de aztán széttárták a kezüket, hogy annyi pénzünk bizony nincs.) ettől még a nem-metrózó tömegnek kellenek a zebrák.
– csak egy (szak)szó: „forgalom-elpárolgás” (traffic evaporation). ha korlátozzák a gépjárműforgalmat, akkor csökken a gépjárműforgalom. ennyi – és ez a cél. (ezt a közlekedésmérnökök mérték ki, nem én szoptam a kisujjamból.)
ettől függetlenül érdemes P+R-eket építeni, és közösségi közlekedést fejleszteni. de az autókból nem attól fognak kiszállni az emberek, hanem ha nem engedjük be a füstölő bádogdobozaikat a belvárosba.

nemeza 2015.12.03. 11:39:57

@rajcsányi.gellért (ergé): Azért a ló túloldala, ha sehol nem lehet parkolni! A város pezsgéséhez hozzá tartozik, hogy szükség van parkolókra is: Valahol a turistáknak (legyenek külföldiek vagy belföldiek) ki kell tudni szállni a buszból, taxiból, a boltokat fel kell tudni tölteni lehetőleg minél közelebbi parkolóhelyről, a rendezvények szervezőinek, lebonyolítóinak is szüksége van valamilyen járműre a kitelepüléshez, stb.

A Ligettel kapcsolatban szerintem pozitív fejlemény, hogy csökkent az épületek száma az 1. tervhez képest.
Engem nem győztek meg a kiadványok (közelben lakóként kapok füzeteket) teljesen.
Felmerült, hogy a zöld tetők is növelik a zöldfelületet. Remélem ezt nem gondolják komolyan.

Szerintem a Ligetbe lehet építkezni olyan helyszínekre, ahol most is épületek vagy parkolók vannak (utóbbiakat jó lenne az új épületek alatti mélygarázsokkal pótolni).

Leginkább ahhoz tudom az egészet hasonlítani, mintha a Margitszigetre terveznének új épületeket. Itt is van kihasználatlan értékes terület (használaton kívüli teniszpályák) és a turistaforgalmat is meg lehetne lovagolni. Miért is nem jutott ez a helyszín az eszébe senkinek? Pedig teljesen ugyanolyan rekreációs terep sokak számára!

törzsmókus 2015.12.10. 11:54:06

@nemeza:
> szükség van parkolókra is

ja, ha azokhoz a funkciókhoz lennének parkolóhelyek a (bel)városban, amiket írsz, nem pedig az egyéni közlekedők bádogdobozai foglalnák a drága helyet legtöbbször gyakorlatilag ingyen*, az nagy előrelépés lenne

* pl a V. kerületben több embernek van ingyenes parkolásra jogosultsága, mint ahány parkolóhely összesen az egész kerületben.
süti beállítások módosítása