Félreértett gender?
2014. július 03. írta: dobray

Félreértett gender?

husveti locsolas 1.jpg

Nemrég matematika-professzori állást hirdettek meg a berlini Humboldt Egyetemen, ahol egy férfi bizonyult a legjobb pályázónak, azonban nem vették fel őt, mert az álláspályázat az egyetemi női esélyegyenlőségi célokkal is össze volt kapcsolva. Az állás így betöltetlen maradt. Így harap saját farkába a genderizmus? Csoda-e, hogy egyre több kritika születik az ideológia egyre vadabb hajtásai ellen?

Terjednek a gender-ellenes mozgalmak Európában, amelyek félreértik a gender-elméletet – hangzott az alaptézise a jelenséggel foglalkozó minapi konferenciának. Az előadók hangsúlyozták: a gender-elméletet családellenesnek, a nemeket „megszüntetni”, uniformizálni akarónak beállító mozgalmak félreértik a gendert, amely még csak azt sem állítja, hogy szabadon választhatnánk magunknak nemi irányultságot. A konferencia szimbolikus„ellensége” Gabriele Kuby német szociológus volt, aki nemrég járt Magyarországon a Danube Institute konferenciáján második, magyarra lefordított könyvének megjelenése (Globális szexuális forradalom) alkalmából, és akivel a Mandiner is készített interjút. A gender-konferencia szervezői elismerendően nagyvonalúan, a párbeszéd jegyében meghívtak egy katolikus teológust is az egyházi álláspont ismertetésére. Emellett pedig megfogalmazódott a kérdés: van-e genderminimum? Mi pedig feltesszük a kérdést: lehet-e radikálisan egyenlősítő célokért küzdeni úgy, hogy ne legyenek annak rossz mellékhatásai?

*

A feminizmusnak (amely ezek szerint a gender-elmélettel részint azonos, részint rokon dolog) az előző száz évben elismerendő sikerei voltak abban, hogy a nőket ne pusztán „asszonyállat”-nak tartsák a férfiak. Ki ne tartaná ma is üdvözlendőnek, hogy a nő nem a férj tulajdona, hogy az azonos munkáért azonos bér jár, hogy a nők is szavazhatnak, hogy a családon belüli erőszak ellen fel kell lépni; ki nem tartaná azt pozitívnak, hogy a felsőoktatás egyetemi hallgatóság nem exkluzív férfiklub többé?

Bizonyára a politikának is jót tesz, ha – II. János Pál szavaival élve – a „női princípium” is helyet kap benne, és ki ne csóválná a fejét az „üvegplafon” létezése miatt? Valamint léteznek nőiesebb férfiak és férfiasabb nők − persze sokak számára már eleve a tulajdonságok férfias és nőies felosztása is egyfajta patriarchális csökevény. Jogos az elvárás, hogy a férfiak is vegyék ki részüket a háztartás ügyeiből, legyenek családbarátok, támogassák feleségüket, ne csak a feleségük támogassa őket; ahogy az anyaság védelme is teljes mellszélességgel támogatható. Konzervatív szempontból a gyermeket vállaló nők munkaerőpiaci diszkriminációja is felháborító. A nőtörténet és társai legitim vizsgálódási területek − habár a Gender Studies szakok szemlélete számomra meglehetősen idegen.

A „társadalmi nem” olyan szempontból jogos fogalom, hogy a nemi szerepekre hatással van a szocializáció és a kultúra is, amiben felnövünk; valamint hogy (biológiai) női és férfi mivoltunk nem kárhoztathat minket kötelező jelleggel, bebetonozott, kizárólagos szerepekbe, munkakörökbe. Én azonban mégis Anna Moirral és David Jessellel tartanék, akik Agyszex című, a Mandiner által már ismertetett kötetükben foglalták össze és bizonyították, hogy bizony inkább a szocializáció és a kultúra épül biológiai-pszichológiai adottságainkra, nem pedig fordítva. A két szerző számos pszichológiai-szociológiai felmérést, kutatást idézve arra jut: a férfi és női szerepek már az anyaméhben eldőlnek. A gének gondoskodnak róla, hogy férfiak vagy nők legyünk szexuálisan, a fogantatás után hat-hét héttel pedig az agy is követi ezt (rendellenes esetben nem követi). A gének és a hormonok elvégzik az agy férfi vagy női „huzalozását”, ahogy az inkább férfiakra, és inkább nőkre jellemző tulajdonságok is mindenféle szocializáció nélkül jellemzőek ránk.

Anna Moir és David Jessel meggyőzően bizonyítja az evidenciát: a lányok és fiúk az első pillanatoktól kezdve különböző területeken jobbak és rosszabbak egymásnál. A „nemi sztereotípiák” szerint való nevelés vádja pedig legalább részben nem igaz: az iskola első évei szinte szervezett összeesküvésnek tűnnek a fiúk hajlamai és képességei ellen − aztán egyes előnyöket a fiúk behoznak, másokat nem, és egy időben a lányoknak lesz kedvezőtlen az oktatási stílus.

Az izraeli kibucokban egy időben megpróbálták teljesen egyenlően nevelni a lányokat és fiúkat, egyfajta unisex módon: közösen végezték a háztartási teendőket, váltogatták a szerepeket. Azt remélték, pár nemzedék és eltűnnek a különbségek. Azonban három-négy nemzedék után is ragaszkodnak nemileg sztereotip szerepeikhez az ott neveltek; a nők szülnének és anyák lennének, kevéssé érdeklik őket a kibuc gazdasági ügyei, 90 százalékuk visszatér a „női munkákhoz”. „A nők tehát veleszületett, biológiai jegyeikkel utasítják el azt az Utópiát, amit, mint a többit is, férfiak találtak ki” – állítják az Agyszex szerzői. Természetesen nem bebetonozott törvényekről van szó, hanem törvényszerűségekről; amelyeket nem cáfolnak a kivételek, nem cáfol az, hogy ma a sokkal több lehetőséget a nők (és egyébként a férfiak is) örvendetes módon jobban kihasználják. A határvonalak nem olyan egyértelműek, üdvözlendő módon nagyobb a mobilitás, de a hangsúlyok és a törvényszerűségek ugyanazok maradtak – eredetük pedig nem szocializációs, hanem biológiai és kulturális gyökerű. Ha ennek állítása szexizmus, akkor szexista vagyok.

*

Ha elolvasom az ENSZ vagy bármely más releváns szervezet hivatalos dokumentumait a genderről és a gender-mainstreamingről, meglehetősen unalmas, és ami bosszantóbb, idegesítően általános, azaz tartalommal többféleképpen kitölthető megfogalmazásokat találok. Nők egyenjogúsága, diszkrimináció-mentesség, kirekesztés-ellenesség, tolerancia, szabadság: csupa szép fogalom. Semmi szokatlan, semmi meglepő. Ilyen általános megfogalmazásban természetesen a luficélok támogatandók. Mit látunk azonban, amikor a gender-elméletet megpróbálják gyakorlatra váltani, politikai célokat társítva hozzá?

Az elméleti háttérfilozófiák és alapok összehasonlító elemzését most mellőzném, inkább nézzük a gyakorlati részt. A konzervatív (valamint jobboldali és keresztény) szempontból támogatandó célokon túl a gender-mainstreaminggel szorosabban-lazábban, de szétszálazhatatlanul kitűzött célok közt, amelyekért a különféle, egymással szorosabban-lazábban együttműködő szervezetek küzdenek, olyanok szerepelnek, mint a melegházasság, az LMBTQ-nak rövidített alternatív nemi identitások normálisként és problémamentesként való elismerése, az abortusz, a lombikbébi-programok, a mesterséges megtermékenyítés és hasonlók, amelyeket egy igazi konzervatív nemigen támogathat. Genderminimum ide vagy oda, a konzervatív mainstreamnek nem fog tetszeni a török transzvesztita szépségverseny. A konzervatív mainstream elviseli, tolerálja, de nem fogja ünnepelve támogatni a melegfelvonulást.

A konzervatív (és libertárius) mainstream agybajt kap a gyűlöletbeszéd-törvényektől és nem feltétlenül tartja jó ötletnek a pozitív diszkrimináció olyan formáit, mint a kvóták (nem is beszélve Viviane Reding vállalati kvótaötleteiről), Igen, tudom, vannak olyan konzervatív-keresztények, akik támogatnák a parlamenti női kvótát; és vannak liberális jobboldaliak, akik nincsenek ellene az abortusznak vagy a mesterséges megtermékenyítésnek. Mindegyik témakörre fel lehet hozni ellenpéldákat, ez azonban visszafelé is igaz (lásd a melegházasság-ellenes melegek esetét). Továbbá mulatságos, hogy az angol Facebookon ezentúl hetven gender közül lehet válogatni (az 56 kevés volt). A Talita-féle megfogalmazások viszont szimpatikusak, bár közpolitikák terén nem mindig értek velük egyet. A magamfajták nem akarnak gender nélkül születő csecsemőket, mint ez a kanadai aktivista (remélem, ő csak egy szélsőséges jelenség), nem akarnak gendermentes iskolákat, mint Kanadában.

Elfogadom, hogy a gender − amelynek különféle áramlatai és megnyilvánulási formái vannak, radikálisabbak, mérsékeltebbek, egymással is harcban állók vagy épp együtt küzdők − nem gondolja magát családellenesnek és nem óhajtja uniformizálni, összemosni a nőket és a férfiakat. Lehet, hogy az én képem is „homályos” a gender-elméletről és bizonyára nem minden, a gender ernyője alá sorolható elmélet, mozgalom, akármi vallja egyaránt magának a fent felsorolt célokat. Én azonban e kavalkád alapján úgy látom, a Kuby-féle radikális gender-elleneseknek nem pusztán a saját hibájuk, hogy nem tudják pontosan definiálni, mi ellen küzdenek, és így vonják le a saját következtetéseiket az egész jelenség és a gender-mainstreaiming céljaival kapcsolatban.

*

Lehet, hogy a gender-elmélet nem az, aminek kívülről látszik − de valamiért mégis annak látszik, aminek. A feminizmus egyik emblematikus alakja, Simone de Beauvoir szerint „a házasság visszataszító konvenció; „míg le nem romboljuk a családot a család mítoszával együtt, a nők elnyomatása fennmarad.”; „a házasság megkétszerezi a családi kötelezettségeket s minden egyéb társadalmi gyötrelmet is.” ; „el kellene tiltani, hogy a nőnek egyedüli hivatása, szakmája lehessen a házasság.” Nyilván ezekkel a mondatokkal még a szerzőt tisztelő feministák jelentős része sem ért egyet teljes mértékben; és a markáns meggyőződésű ideológia-alapítók későbbi tanítványai általában árnyalják, alakítják mesterük elméletét. De talán érthető, ha a gender-elmélet kritikusai nem tudják az ilyen mondatokat teljesen elválasztani „homályos ellenségképüktől”.

Hajlamos vagyok egyetérteni a Oravecz Éva Csilla legendás magyar narancsos cikkével a feminizmus (vagy legalábbis egyik ága) és a szex összefüggései kapcsán, miszerint „a feministák azért támadják a férfiakat, mert önmagukkal nincsenek megbékélve”. Hozzáteszi: „játsszunk el a gondolattal, mi történne, ha egy rigófüttyös nyári reggelen arra ébrednénk, hogy mától a férfiak helyett a feminista nők kezébe került a világ távkapcsolója. Vinné-e az a dolgokat előbbre? Azt hiszem, nyugodt szívvel és amúgy franciásan tehetünk egy kövér ikszet a nem válasz mellé. Mert az univerzum köszöni szépen, ugyanúgy nem kér a feministák uralmából, mint a mostani leosztásból.”

A Szociális- és Családügyi Minisztérium honlapján található gender-meghatározás megmosolyogtató módon a világ teljes jobblétét a gender-mainstreamingből vezeti le, és olyan, konzervatív szempontból irreleváns lózungokat szögez le, minthogy a gender-mainstreaming „újabb lépés az egyenlőség felé vezető úton” (kit érdekel az egyenlőség?); vagy hogy  „nagyszabású gazdasági és társadalmi intézkedésekhez, s ezek révén jelentős többletforrások felszabadításához vezet” (brrr, mi van?); olyan, legalábbis aggodalomra okot adó kijelentéseket is tesz, hogy „tartós változásokra van szükség a társadalomban: át kell alakítani a szülői szerepeket, a családszerkezetet, a munka- és időbeosztást, akár az intézmények működését is”. Na, hát a szülői szerepek és a családszerkezet átalakításának kívánalma megint olyasmi, amit alátámasztja a genderellenes mozgalmak félelmeit. Megint csak Agyszex.

Akármennyi feladatot fog végezni a férfi a gyermek és a háztartás körül (vállaljon minél többet, nagyon helyes), akkor is a csecsemő és az anya lesz egymáshoz közelebb. A női nemi hormonok szorosan összefüggnek a nők utódgondozási igényével. Az anya jóval ügyesebben és rátermettebben látja el szülői feladatait, és jobban érzékeli, mire van szüksége a gyermeknek. Akárhogy is lázadozik a férfi, hogy kizáratott a szülői szerep legintimebb, legbensőségesebb valójából; sajnos bele kell nyugodnia, hogy felesége sokkal inkább rá tud hangolódni a gyermekre, mivel női agya alkalmasabb erre. Az igazán meghitt szülő-gyermek viszony az anyák osztályrésze.

*

A sikeres gender-mainstreaming mellékhatása gyakran ellenkező irányba mutat: elpuhult, lélekben meggyöngült férfiak, a magányos küzdelemben megkeményedett nők bukkannak fel a korábbinál sokkal nagyobb számban. Kérdés, van-e köze a gender ideológiájának a mi nyugati társadalmaink öngyilkos demográfiai tendenciáihoz. Ironikus módon talán az agrárius, feudális kor falusi családjainak munkamegosztása lehetne az idillikus állapot a gender-elmélet és az egyenlősítés hívei számára, hiszen akkor még nagyjából közösen vezette a háztartást, végezte (persze felosztott feladatok szerint) a ház körüli munkát és a mezőgazdasági melót férj és feleség.

Az a helyzet, hogy a gender elméletek támogatható céljaihoz nincs szükség feminizmusra, genderre és hasonló ideológiákra. Hiába létezett és létezik a történelemben hosszabb-rövidebb ideig elnyomás, talán mégsem az elnyomás-felszabadulás a történelem legrelevánsabb értelmezési formája. A patriarchizmus és a heteronormativitás ellen való küzdelem hiábavaló utópia, amely ha véletlenül sikerrel jár, mellékhatásai rosszabbak lennének, mint az áldásai. Sziszifuszi munka, pürrhoszi győzelem. Nem vagyok biztos, hogy jó az az irány, ha az egyenlősítés teljes programja végén a Macskafogó seggéből kipotyogó szelidített macskákhoz hasonló férfiárnyékok jönnek létre. Nőnek és férfinak születünk, hogy aztán ne mássá, hanem nővé és férfivé váljunk. Veszélyesen okos és tettrekész férfiakat és veszélyesen okos, elbűvölő nőket akarunk! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr256454203

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Félreértett gender? 2014.07.03. 07:39:01

A patriarchizmus és a heteronormativitás ellen való küzdelem hiábavaló utópia, amely ha véletlenül sikerrel jár, mellékhatásai rosszabbak lennének, mint az áldásai.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.03. 07:46:35

"Nemrég matematika-professzori állást hirdettek meg a berlini Humboldt Egyetemen, ahol egy férfi bizonyult a legjobb pályázónak, azonban nem vették fel őt, mert az álláspályázat az egyetemi női esélyegyenlőségi célokkal is össze volt kapcsolva."

Jajj! Hát azt kellett volna mondania, hogy igaz, hogy biológiailag férfi, de a genderidentitása nő. Így már kénytelenek lettek volna felvenni.

aszterixagall 2014.07.03. 09:02:21

Jó írás. Ami különösen tetszik benne, az az, hogy Anna Moir és David Jessel megmutatják, a tudomány nem feltétlenül mindig a baloldal szövetségese. Pedig ezt konzervatív oldalon is sokan így gondolják.

Dzsentrisvihák 2014.07.03. 09:38:09

"Terjednek a gender-ellenes mozgalmak Európában, amelyek félreértik a gender-elméletet" - Aha, mint mindig, amikor nem jön be a nagy népjobbítás, természetesen az emberek a hülyék, és mindent félreértenek, még véletlenül se az ilyen degenerált faszságokat kiötlő szobatudósok, és lilaködös álmodozók a kretének, ádehogykérem...

A természet, és Isten rendje szerint férfi és nő létezik. Pont. Minden ez ellen ható képzelgés, téveszme, egyéni lelki roncsoltságból fakadó, perverz eszképizmus; ennek rákényszerítése a társadalomra, pedig legalább olyan bűnös, életellenes baromság, mint anno a kommunizmus erőltetése volt. (Annak is milyen jó vége lett, ugye? Nem ártana valamit ténylegesen tanulni a történelemből, ha már egyesek úgy szeretik durrogtatni ezt a frázist...)

Dzsentrisvihák 2014.07.03. 09:40:41

Maga az írás azonban tényleg jó, végre nem a ferdeség feltétlen dicsőségét zengi itt valaki.

Virág et. 2014.07.03. 10:03:31

Most nem azért, de a mainstream magyar médiában csak a mandin olvasok erről a gender-hülyeségről. Ezen pörögtök, hergelitek magatokat egy olyan témán, ami - legalábbis Magyarországon - marginális probléma, a lőtéri kutyát nem érdekli.

Ennyire nincs más téma? Médiaadó pl? Kézivezérelt NAV-vizsgálat, Kehi-kommandók? Nem akarom megmondani miről írjatok, meg biztos valamikor már említettétek ezeket is, de ezek a témák többeket érdekelnének, aktuálisabbak és naponta fejlődnek, változnak. Szerintem.

Q-in-Law 2014.07.03. 10:18:41

A pénzről szól az egész.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 10:20:01

Elképesztő, hogy a t. szerző és szélsőjobb elvtársai továbbra is ugyanazon logikai baki ketrecének a rácsait rázzák már x forduló óta:

senki nem tagadja (az elszállt hülyéktől eltekintve), hogy a nők és a férfiak esetében statisztikailag szignifikáns különbségek figyelhetők meg bizonyos helyzetekben, életpályán stb. való megfelelés tekintetében. De ebből még messze nem következik, baszki, hogy akkor a nőket ELEVE nőies szerepekre kell nevelni! Ezzel a logikával akkor vonjuk meg a falusi gyermekektől a felsőoktatás lehetőségét, hiszen ezekből a gyerekekből amúgy is – nem „statisztikailag szignifikánsan”, hanem egyenesen elsöprő mértékben – mezei munkások vagy állattenyésztők lesznek.

A konzervativizmus főbűne, hogy túl kényelmes. Egy új kihívás esetén nem hajlandó felülbírálni az addigi állsápontját, inkább egyszerűen csak levágja és a búsba küldi a Gauss-görbe két végletét, amelyek az illető problémát okozták (esetünkben pl. azok a nők, akik képesek és hajlandóak túllépni az ún. női szerepen) és a Gauss-görbe akolmeleg csúcsával legitimálja magát. Ébresztő, ez a nemcsak a középkor, de a középszer rémuralma is!

Mezőbándi 2014.07.03. 10:22:05

[dzsender]? [gender]? [kender]? Térjünk majd vissza erre a hülyeségre, ha találnak neki magyar nevet. Addig meg a sok gender-kutató belvárosi here (és herélt) elmehetne krumplit kapálni. Vazze, annyi legitimitása és haszna a tündék földrajzának és a jetikutatásnak is van, mint ennek a "tudománynak".

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2014.07.03. 10:24:17

"A konzervatív mainstream elviseli, tolerálja, de nem fogja ünnepelve támogatni a melegfelvonulást." - mondod te. Mások meg nem így gondolják. Persze azt nem tudom, hogy pl. a ferences szerzetesek beleférnek-e dobray-féle "konzervatív mainstream"-be.Ők minden esetre nemcsak szavakban támogatják, hanem részt is vesznek rajta, ld.: kaleidoscope.blog.hu/2014/07/01/katolikus_hivek_a_pride-on

Wagem 2014.07.03. 10:39:06

Nem csak a konzervatív mainstream nem fogja ünnepelni,hanem a társadalom egészséges hatalmas többsége sem.
Hatalmas ívben köp erre a korcs,magamutogató állati csürhére.

SemBoga 2014.07.03. 11:04:47

@Dzsentrisvihák:

"A természet, és Isten rendje szerint férfi és nő létezik."

én beletennék egy "többnyire" szót azért ebbe a mondatba :)

Alfomernok95 2014.07.03. 11:15:57

@kesztió: Nem kell konzerv makimajomnak lenni ahhoz, hogy valaki elutasítsa a gender elméletet és a feminizmust (utóbbira jó példa a dobray által linkelt Magyar Narancs-cikk).

galaxiscsirke 2014.07.03. 11:20:18

@Dzsentrisvihák: Egyetértek. Ha majd nő nővel vagy fickó fickóval (külső segítség nélkül) tud gyereket csinálni,esetleg fickó tud (szintén külső segítség nélkül, természetes úton) gyereket szülni,akkor elő lehet kapni megint ezt az agyonhangoztatott "nemi egyenlőséget", előbb nem.

Larry Silverstein 2014.07.03. 11:20:53

Én nem tudom mi az a gender, de aki nem normális, az nem normális.

2014.07.03. 11:23:07

Én inkább filozófiai témának tudom tekinteni a témát.
A kvótáknál nagyobb hülyeséget is ritkán találnak ki. A diszkriminációra oda kell figyelni, de erőszakkal tolni ezeket a dolgokat, hát nem tudom. Ma Magyarországon egy nőnek is lehet karrier az életcélja, és egy férfinak is lehet a család, innentől kezdve nem tudom mit lehet ehhez érdemben hozzátenni.
Akinek meg, hogyismondjam, nem mainstream a szexuális beállítottsága, hát azt gondolom szar lehet neki, de én sem megverni sem leköpni, vagy sértegetni nem szoktam és nem tervezem az ilyet, semmi bajom vele, konkrétan az ő dolga. Felőlem vonuljon vagy írjon amit akar. Ennél többet elvárni tőlem igazságtalan.

ÁrPi 2014.07.03. 11:26:56

@SemBoga:

" én beletennék egy "többnyire" szót azért ebbe a mondatba :)"

Persze, enciklopédia-szócikk, Galaxis-Stoppos:
Mostly Harmless.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 11:29:54

@Alfomernok95: Ha Dobrayval csak annyi lenne a baj, hogy a genderelmélet/feminizmus TÚLKAPÁSAIRA csóválja a fejét, igazi belevaló csávó lenne. Vajon miért mégsem az?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 11:31:20

@maxval, a gondolkodó birca: Pont te hiányoztál a vitából. :D Amúgy , ha már itt tartunk, ki vagy mi az a Sátán? Netalán te vagy az, csak szerényen, harmadik számban beszélsz magadról?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.03. 11:34:21

@kesztió:

A Sátán az aki igyekszik Isten ellen hatni a világban. Manapság ezt jellemzően ateista, feminista, fasiszta, ezotérikus, homoklobbista eszmék terjesztésével teszi.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 11:39:41

@vuvuzela importőr: A gondolatmeneted egy ponton sántít: ha egy bizonyos csoport tagjai valamilyen okból hátrányosan megkülönböztetettek, veszélyeztetettek, aránytalanul gyenge hozzáférési lehetőségük van az erőforrásokhoz stb., akkor IDŐLEGESEN, amíg ezek az anomáliák megszűnnek, indokolt lehet a pozitív diszkrimináció.

Tipikus példa a cigányság, ahol annyira égető lenne a többségi társadalom szempontjából is egy saját értelmiségi réteg létrejötte, hogy az egyébként alapvetően „igazságtalan” és „antidemokratikus” kvótarendszer az oktatásban nemhogy elfogadható lehet, de szükséges is.

Ismétlem, kizárólag kivételes módon, jól átgondoltan és időlegesen, a pozitív diszkrimináció amúgy nem lehet általános irányelv egy társadalomban.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 11:40:36

@maxval, a gondolkodó birca: Akkor lépjünk tovább.
Ha már itt tartunk, ki vagy mi az az Isten? Netalán te vagy az, csak szerényen, harmadik számban beszélsz magadról?

Larry Silverstein 2014.07.03. 11:41:40

@kesztió: @maxval, a gondolkodó birca:

Én az Istennel és Bircával értek egyet, annak ellenére, hogy fasiszta vagyok, és büszke.

zorki 2014.07.03. 11:41:49

Túl általános megállapításokból, túlzó általánosítások.
Ha részletesebben megvizsgáljuk a Földünkön létezett és létező -bár sokszínűségéből egyre többet veszítő- kultúrákat, akkor arra jutunk, hogy nagyon sokféle kulturális válasz létezik a férfi és nő közösségi(társadalmi) szerepmegosztásra.

Pl. a patriarchális társadalom általában egyáltalán nem magától érthető, az csak bizonyos feltételek mellett válik "magától érthetővé".
A biológiai lényünk -az evolúció- alapvetően azt diktálja a hím és női egyednek is, hogy minél több életképes utódja legyen. Ha ez úgyis megvalósul, hogy
nem kell együtt nevelni az utódokat, akkor az is lehetséges.
A konzervatívok miközben kiállnak az élet -így magzati élet- szentsége mellett, azt sokszor hajlamosak elfelejteni, hogy az emberi élet jó részben biológiai. A biológiai létben egyáltalán nem "szentség" a monogámia. Minden jel és sok-sok bizonyíték szerint, az évszázadokon keresztül kulturálisan monogám emberi közösségekben sem az!
Mindezzel csak azt akarom állítani, hogy nincsenek örök igazságok. A nemek szerepe is változó.
A körülmények az elmúlt fél-egy évszázadban radikálisan megváltoztak, és ezek a változások a nemek szerepére is kihatnak.

ÁrPi 2014.07.03. 11:42:21

@kesztió:

"Vajon miért mégsem az?"

Valójában -hipotézisem szerint- Dobray (is) egy nő ölébe vágyó csávó, tehát ebből a gender aspektusból tekintve belevaló csávó: Ezen gondolatmenetemmel relevánsan cáfolom ezt a fenti fölvetésedet te sötét
"belevalóság-polemizáló" :-D

Larry Silverstein 2014.07.03. 11:48:41

@maxval, a gondolkodó birca: Én fasiszta vagyok, és büszke. Ezzel tüntizhetek a főutcán?

Ha fasiszta vagyok + buzi, akkor már tüntizhetek ezekkel a főutcán?

Ha fasiszta buzi zsidó vagyok akkor ennek semmi akadálya, azt hiszem.

''A homoszexuális zsidóknak "magasabb rendű a lelkük", mint akár a homokos, akár a heteroszexuális gojoknak – tájékoztatott Eli Ben-Dahan rabbi, a vallási ügyek izraeli miniszterhelyettese. A Maariv című lapban megjelent nyilatkozatában a politikus-rabbi (Izraelben persze magasról tesznek az állam és egyház szétválasztásának elvére, azt csak a gojok számára találták ki) egyértelművé tette azt is, hogy nem tartja helyénvalónak, ha egy zsidó és egy goj házasságot köt.''

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 11:54:21

@ÁrPi: Kizárólag csak addig, amíg nem vonul be papnak vagy szeretesnek. Mer’ onnantól konyec.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 11:55:19

@maxval, a gondolkodó birca: Tudtommal pedig a Repülő Spagettiszörny. Mi legalábbis így tanultuk hittanórán.

Larry Silverstein 2014.07.03. 11:58:44

Los Angelesben büszkeség Whopper is vót. A Burger Kingbe.

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/szivarvany_hambival_jott_ki_a_burger_king.583380.html

Mi ebből a tanulság?

A McDonalds homokfób!

_most_ 2014.07.03. 12:00:32

egyetértek felesleges küzdeni a természettel, a magyarok rabszolgának születtek, azok is maradnak, már az anyaméhben eldől, hogy például a németek többet fognak keresni, mint a magyarok, ebbe bele kell törődni, ennek fényében különösen visszataszító mikor a birkafelvonuláson azért tüntetnek, hogy ne legye gyarmat az ország, hisz az a természet rendje, hogy Magyarország gyarmat.

vizipipa 2014.07.03. 12:28:42

@kesztió: " a cigányság, ahol annyira égető lenne a többségi társadalom szempontjából is egy saját értelmiségi réteg létrejötte"

Neked még nem tűnt fel, hogy van ilyen? Csak éppen minél értelmiségibb, annál kevésbé cigány. Viselkedésében, kapcsolataiban.

Optyimalszkaja Csapatszkaja Futbalszkaja 2014.07.03. 12:38:22

Kik a rosszabbak, akik rendszeresen verik a feleségüket (eléggé eltejedt dolog) vagy akik a nők egyenjogúságáért küzdenek, és esetleg túlzásokba esnek (ez vszínű sokkal kevésbé elterjedt)?
Meg az is érdekes, ha jobboldali értelmiségik abból merítik az identitásukt (néhány cikk alapján legalábbis így tűnik), hogy nem győzik kritizálni a buta liberálisokat, kommunistákat, kádárnépét, hippiket stb. Biztosan ekkora súlyú az ezek által okozott probléma, mint a sima jogsértések, amiket naponta elkövetnek pl. nők ellen?

Blogger Géza 2014.07.03. 12:44:29

Én piszkosul nem értek azzal egyet, hogy "egyenlő munkáért egyenlő bér jár". Nem véletlenül került ki ez a marhaság az alaptörvényből. Akkor kapjon a falábú focista is ugyanannyit, mint a gólkirály? A legjobb humorista is annyit, mint a legbénább?

Ugyanígy helytelen lenne szexista alapon mesterségesen egyenlővé tenni egy férfi meg egy nő bérét akármilyen irányban. Vagy ha én elmegyek modellnek, jogom van annyit követleni, mint Cindy Crawfordnak?

Girhes Joe 2014.07.03. 12:45:00

Angolul vagy norvégul tudóknak a témában... (előbbi esetben a feliratokat kapcsoljátok be)

www.youtube.com/watch?v=tPKCMjCV1ZU

Girhes Joe 2014.07.03. 12:57:00

@Blogger Géza:

A "női bérhátrány" állítólagos létezése speciel pont az egyik legkönnyebben cáfolható feminista gumicsont.

Tegyük fel, hogy ugyanazt a munkát egy nő olcsóbban végzi el, mint egy férfi. Ez esetben sorban állnának a cégek a női munkavállalókért, hiszen minden cégnek elemi érdeke ott spórolni a munkaerőköltségeken, ahol csak lehet, és mint tudjuk, meg is teszik, sokszor elég inkorrekt módokon is.

Az empirikus tény ehhez képest az, hogy egyáltalán nem állnak sorban a női munkavállalókért, amire amúgy a femik panaszkodnak is rendesen. Csak ezzel öngólt rúgnak, mert megcáfolják vele egy másik állításukat, a bérszakadékot.

Ugyanis ha mégse állnak sorban a női munkavállalókért, az csak két dolgot jelenthet:
1) mégse UGYANAZ az a munka
2) a bérszakadék nem létezik

Vagy esetleg mindkettő fennáll egyszerre. Ha jól megnézzük a statisztikákat, tágabb csoportokat hasonlítanak össze és hoznak ki belőle nemi bérkülönbséget. Ez viszont nem azt bizonyítja, hogy a nők UGYANAZÉRT a munkáért kapnak kevesebbet, hanem hogy statisztikailag több nő végez közgazdaságilag kevésbé produktív (tehát MÁS) munkát. Hogy ez utóbbi miért van, az már egy másik vita tárgya lehetne, de bérszakadék kérdésében teljességgel irreleváns, olyan, mint egy kilogramm alma összehasonlítása egy kilopaszkál légnyomással.

igazi hős 2014.07.03. 13:07:13

"Az igazán meghitt szülő-gyermek viszony az anyák osztályrésze." WTF?!? Remélem a szerző nem apa (anya?), ez esetben tudatlan. Ha igen, akkor szülőként szerencsétlen lúzer.

Sütemény1975 2014.07.03. 13:08:36

Nagyok jo cikk! Gratula!

Robinzon Kurzor 2014.07.03. 13:13:45

Biztosan az én hibám, de erről az egész gender-izéről én kizárólag a Jobbklikk-Mandiner-Konzervatórium által határolt szellemi Bermuda-háromszögben olvasok.

Nem lehet, hogy csak ti hergelitek egymást valamivel, ami persze biztosan létezik ilyen-olyan egyetemek hátsó traktusaiban megbúvó tanszékecskéken, de aminek tényleges ismertsége, hatása a nulla epszilon sugarú környezetében van?

Larry Silverstein 2014.07.03. 13:18:37

Ez civilizációs kérdés.

Amikor a jelen civilizáció helyét újabb veszi át, nem valószínü hogy az új civilizációt buzik alapítanák és sokasítanák.

Ez evidens, ez egy unatkozó túlfejlett civilizáció.

Larry Silverstein 2014.07.03. 13:21:19

@Robinzon Kurzor: Sajnos nem. A gender agenda a következő szög a civilizációnk koporsójába.

Az EU persze kiemelt figyelmet szentel neki(nemsokára a nagyvállalatok igazgatótanácsaiban lenne kötelező 40% nőstényt tartani), de hát mit lehetne várni a világ leglassabban fejlődő és leglassabb reprodukciós rátával rendelkező övezetében?

egysmás 2014.07.03. 13:47:19

@galaxiscsirke: Amikor majd az ember azért baszik, hogy gyereke legyen, akkor érvvé válik a fenti eszmefuttatás.

Amíg viszont ez nem így van, el kell fogadni, hogy a baszás egyik (és általában nem kívánt -az abortuszok számából ítélve) _következménye_ a gyerek, nem pedig célja.

Bazeg, legalább 15 nővel lefekszik egy férfi élete során, és legalább ötezer aktusa van.
Ebből, egy-két nőtől születik nekije 1-2-3 gyereke.
Kivéve, ha cigány.
Akkor nyolc.
De az is csak egy ezrelék.

Faszomba má azzal az ostobasággal, hogy a baszását összemossa a kereszténykontervatív nagyonhülye a gyerekkel!!!
A gyerekek SZÁZALÉKOS nagyságrendje már nem baszással fogan.

zetor100 2014.07.03. 13:47:55

@Larry Silverstein: Igen, Róma bukása is így kezdődött + a dekadencia terjedésével

Maretz 2014.07.03. 14:02:02

@kesztió:

Veletek meg az a baj, hogy állandóan a Gauss-görbe végtelenbe vesző széleihez próbáljátok igazítani a többséget. Ami egyébként egy demokráciában önmagában is oximoron.

Egy demokráciában az elenyésző kisebbség alkalmazkodik a többséghez, nem pedig fordítva.

Maretz 2014.07.03. 14:05:34

@egysmás:

Azért biológiát tanultál, ugye? A "baszás", pontosabban az, hogy az ember élvezi a "baszást" egy evolúciós vívmány, amely arra jött létre, hogy "ösztönözze" az embert a szaporodásra...

Mint ahogy az éhségérzet pedig egy olyan reakció, ami arra jött létre, hogy az embert figyelmeztesse, hogy ennie kell, különben éhen hal. A fájdalom meg olyan reakció, ami arra jött létre, hogy figyelmeztesse az embert, ha sérül a teste.

Hogy a mai modern ember öncélúvá tette a "baszást", és hogy az élvezeti részt meghagyva mesterségesen akadályozza az eredeti célt (ti. gyereknemzés), az egy dolog... de hogy mostmár ez legyen a kiindulási alap, az "érv" egy vitában, az mégiscsak röhej.

Maretz 2014.07.03. 14:08:42

@egysmás:

Az a tény, hogy ez az általad produkált gondolatmenet mára elterjedt (ti. az ember "baszik" és nem pedig szaporodik, vagyis mesterségesen megvezeti az evolúciós ösztöneit), egyenesen hozzájárul ahhoz, hogy ma a nyugati világ az evolúciós csőd felé közelít: demográfiai válságban van. Ráadásul nem külső okok (betegségek, éhínségek, klímaváltozás, stb.) hanem saját maga miatt.

Ez először fordul elő a történelemben.

_most_ 2014.07.03. 14:12:36

@Blogger Géza: nem is értem miért követelnek Magyarországon európai béreket, hisz mindenki annyit keres, amennyit érdemel.

egysmás 2014.07.03. 14:17:58

@Maretz: "A "baszás", pontosabban az, hogy az ember élvezi a "baszást" egy evolúciós vívmány, amely arra jött létre, hogy "ösztönözze" az embert a szaporodásra..."

nem

"Hogy a mai modern ember öncélúvá tette a "baszást", és hogy az élvezeti részt meghagyva mesterségesen akadályozza az eredeti célt (ti. gyereknemzés), az egy dolog... de hogy mostmár ez legyen a kiindulási alap, az "érv" egy vitában, az mégiscsak röhej. "

lol

Régen is legalább annyit basztak eleink, mint mi.
És régen sem született sokkal több gyerekük -a baszások számához viszonyítva, mint nekünk.
Felnevelni pedig nem tudtak többet, mint mi.
A baszások számához viszonyítva elhanyagolható a megszületettek száma.
Ez nem újkori vívmány, már a csimpánzoknál is így van, úgyhogy valószínűleg a közös ősünk is így viselkedett.
Úgy, hogy a baszást egy szociális aktusként értékelte.
Az emberi hiperszexulaitás valóban evolúciós vívmány, de annak nem célja a gyereknemzés.
Hanem következménye.
Nálad is így van.
Nálam is így van.
Semjén Zsoltnál is így van.
Minden embernél így van.

Blogger Géza 2014.07.03. 14:33:06

@_most_: Ez is jó példa, teljesen abszurd csak azt nézni, hogy mi a tevékenység, ezernyi körülmény (pl földrajzi is) befolyásolja a kialakult bérszínvonalat.

SemBoga 2014.07.03. 14:37:59

@maxval, a gondolkodó birca: hát, ha Ő ilyennek teremtette őket, ki vagyok én, hogy ítélkezzek?

SemBoga 2014.07.03. 14:39:45

@egysmás:
"És régen sem született sokkal több gyerekük"

szerintem igen, csak a halandóság is jóval nagyobb volt

Maretz 2014.07.03. 14:44:00

@egysmás:

Hát te hülye vagy :D Akkor szerinted miért jött létre az evolúció során a szerelmi élvezet?:D

Evolúciós előny, ha az ember élvezi a létfenntartáshoz szükséges tevékenységeket, ezért általában a legfontosabb ilyen tevékenységek egyúttal a legélvezetesebbek is. Mivel a szaporodás a legfontosabb célja bármilyen élőlénynek (sőt, biológiai szempontból az egyetlen célja), ezért értelemszerűen a szaporodás aktusa a legvonzóbb az emberi idegrendszer számára. Szorosan követi ezt az evés élvezete (ugyancsak alapvető létfenntartó tevékenység), az ürítkezés élvezete, stb. stb.

Azért én a helyedben előkapnám a gimnáziumi biológia-könyvet :) Valahol elmaradhattál benne kicsit...

Maretz 2014.07.03. 14:45:36

@egysmás:

A megtermékenyítés nem egyszerű dolog, egy iszonyat komplex biológiai folyamat. Ezért nem is történik meg mindig. Ezért alakult ki evolúciós előnyként a szex élvezete, ami arra ösztönzi az embert, hogy minél többet szexeljen, ugyanis ez megsokszorozza az utódnemzés esélyét...

Tényleg ennyire ostoba vagy? Vagy esetleg egy 13 éves kiskamasz kommentelget a nicked mögött a nyári szünetben?:)

SemBoga 2014.07.03. 14:46:36

@Maretz: szerintem arra célzott, hogy nem azért szexelünk, hogy gyerekünk legyen, hanem mert élvezzük a dolgot - és egyben utódot is létrehozunk

ügyes ez az evolúció, aranyos trükkjei vannak :)

Robinzon Kurzor 2014.07.03. 14:50:41

@Larry Silverstein:

Nem válaszoltál a kérdésre, csak megismételted a szerző véleményét.

A kérdés az, hogy a "gender agenda" a gyakorlatban, ténylegesen mitől fajsúlyosabb mint a Flat Earth Society.

Robinzon Kurzor 2014.07.03. 14:56:22

@Maretz: "Azért biológiát tanultál, ugye? A "baszás", pontosabban az, hogy az ember élvezi a "baszást" egy evolúciós vívmány, amely arra jött létre, hogy "ösztönözze" az embert a szaporodásra..."

Az egerek meg a nyulak -- ezek szerint -- azért szaporodnak olyan lassan és nehézkesen, mert nem élvezik a szexet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.03. 15:04:18

@Robinzon Kurzor:

Az állatok nem élvezik a párosodást, mert élvezetre csak az ember képes. Az állatoknál a párosodás nem élvezet, hanem ösztönös kényszer: épp úgy, mint nálad a trollkodás.

Maretz 2014.07.03. 15:07:16

@Robinzon Kurzor:

Az egereknek és a nyulaknak (amellett, hogy ösztönről van szó) is ugyanúgy kellemes érzést jelent a szexuális aktus. Nem értem miről beszélsz. Mi köze van bármihez is a szexuális aktus sebességének?:O

Maretz 2014.07.03. 15:08:15

@SemBoga:

Az rendben van... de az a tény, hogy élvezzük, azért alakult ki, hogy gyereket nemzzünk. Így működik az evolúció :) Élvezetessé teszi a hasznosat, hogy megcsináljuk :D

Maretz 2014.07.03. 15:09:17

@bbjnick:

Azért ez így túlzás... az állatok is képesek élvezetre, ahogy fájdalomra is. Ugyanaz az idegreakció.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 15:19:06

@Maretz: Egy demokráciában az elenyésző kisebbség alkalmazkodik a többséghez, nem pedig fordítva! Nincs mondat, mellyel ne lehetne ennyire egyetérteni!

Gondolom, ezen posztulátumon vajúdásodkor az lebegett a lelki szemed előtt, hogy mi, „elenyésző” 7%-nyi romániai magyar kisebbség fogjuk be azt a lepcses, büdös pofánkat, ne kérjünk nyelvi jogokat, magyar oktatást, feliratokat, közigazgatást stb., és örüljünk, hogy a „négy fal között” még beszélhetünk magyarul. Mert a román többségnek még annyi alkalmazódáshoz sincs kedve, hogy azokat a gusztistalan magyar utcaneveket bámulja KÉTNYELVŰ utcanévtáblákon.
És nincs igazuk? Ők az elsöprő többség!

Csókoltatom azt a bűbájos kis nagymamádat.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 15:25:25

@Maretz: Pedig milyen fasza lenne, ha már 10 milliárdan lennénk, ugye.

SemBoga 2014.07.03. 15:25:39

@maxval, a gondolkodó birca: tehát a világon mindent Ő teremtett, kivéve azt a néhány valamit, amire te bűnös dologként szeretsz mutogatni

veled lesz a gond, nem Ővele

Robinzon Kurzor 2014.07.03. 15:29:30

@bbjnick: @Maretz:

Na, akkor magatokra is hagylak benneteket a súlyos kérdéssel:

Van-e orgazmusa a nyúlnak, és ha igen, akkor honnan tudjuk, hogy nem?

Dugjátok össze az okos kis buksitokat!
De semmi buzulás!

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 15:30:56

@bbjnick: „Az állatok nem élvezik a párosodást, mert élvezetre csak az ember képes.”

Ez már nem lehet véletlen, te agyilag tényleg ezen a szinten állsz. Van egy csodálatos román közmondás, szerintem kifejezetten megérné, hogy utánajárj:

„Dacă ești prost, măcar să nu claxonezi!”

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.03. 15:31:22

@SemBoga:

Megfeledkezel a bűnről, melynek eredménye a betegség is. Az ember tökéletesnek volt teremtve, örök életre, de a bűn miatt megromlott az ember teste és szervezete. Így lettek a betegségek, többek között a homoszexualitás is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.03. 15:38:12

@Maretz:

Eszik-e az állat, ha nem éhes, párosodik-e, ha ösztöne nem kényszeríti arra?

SemBoga 2014.07.03. 15:44:46

@maxval, a gondolkodó birca: a bűn is az Ő teremtménye, mint minden a világon

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.03. 15:48:47

@SemBoga:

Amihez nem értesz, abba miért ugatsz bele? A bűn nem Isten "teremtménye", hanem a szabad akarat következménye. Csak az követhet el bűnt, aki szabad akarattal rendelkezik, de mivel szabad akarattal rendelkezik, így el is utasíthatja a bűnt.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 15:50:41

@maxval, a gondolkodó birca: Szerintem pedig pont az lett volna az igazi bűn, ha kihagyja a lehetőséget és nem eszik a tudás almájából. Enélkül csupán beszélni tudó birkák maradtunk volna, valami olyasmi, mint amilyen te lehetsz.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 15:53:19

@bbjnick: te se nézel túl sok Spektrumot vagy Animal Planetet. Mentségedre szóljon, hogy ezek a Sátán műsorai.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.03. 15:55:41

@kesztió:

Nem, ez téves. Az ember mindentudó volt a fáról evés előtt, az evés csak rontott.

Ad Dio 2014.07.03. 15:57:29

@aszterixagall:

Mert a "tudomány" publikálókon azaz a médián keresztül jut el hozzánk. Ez peig az esetek zömében liberális. Amit mi általában megkapunk mint a "tudomány jelen állása", az egy bulvárosított ("angolt tudósok felfedezték hogy..."), sőt sokszor világnézetileg átgyúrt anyag.

egysmás 2014.07.03. 16:01:24

@SemBoga: Nem született.
Akinek húsz gyereke született életében, annak csodájára jártak.
Az aktusok számához viszonyítva pedig az nem sokkal több, mint a 2-3-4.

Az más kérdés, hogy átlagosan egy embernek két gyeke érte el a szaporodóképes kort az utóbbi két-háromezer évig.

@Maretz: ha valamihez nem értesz, akkor arról ne kezdj filozofálni, mert belezavarodsz.

Na, ezt figyeld:
Tézis1;
"Evolúciós előny, ha az ember élvezi a létfenntartáshoz szükséges tevékenységeket, ezért általában a legfontosabb ilyen tevékenységek egyúttal a legélvezetesebbek is. "

Mint az alkoholizálás, kokainozás, kávézás, stb.

Tézis2:
"Mivel a szaporodás a legfontosabb célja bármilyen élőlénynek (sőt, biológiai szempontból az egyetlen célja), "

Lásd, termeszek, méhek, hangyák.

Tézis3:
"ezért értelemszerűen a szaporodás aktusa a legvonzóbb az emberi idegrendszer számára. "

Lásd szerzetesek.

A gimnáziumi biológiakömyvben _konkrétan_ butaságok vannak.
A világ elképesztő szintű leegyszerűsítése.

"A megtermékenyítés nem egyszerű dolog, egy iszonyat komplex biológiai folyamat. Ezért nem is történik meg mindig. Ezért alakult ki evolúciós előnyként a szex élvezete, ami arra ösztönzi az embert, hogy minél többet szexeljen, ugyanis ez megsokszorozza az utódnemzés esélyét..."

Paraszti logika alapján így van, csak a paraszti logika megfelelő ismeretanyag nélkül nem vezet sehova.

Vannak lények, amelyek életükben egyszer basznak.
Azoknak a lényeknek az esetében a a megtermékenyítés szintén bonyolult folyamat, mégis szinte százszázalékos bizonyosság.
Az élőlények legnagyobb része adott időszakban fogamzóképes: pl. csak télen, csak szárazévszakban, csak tavasszal, szóval, valamikor és viszonylag rövid ideig.
Az embernél ilyen ciklikusság nincs.
Az állatok esetében a fogamzóképesség _látszik_ a nőstényen.
Az embernél ez nem így van.
Pedig lehetne így is.
Utódnemzés szempontjából legalábbis gazdaságosabb lenne, ha _akkor_ és csak _párszor_ kéne betalálni és még élvezni sem kéne a szexet.
A szex helyett pedig lehetne kaját gyűjteni, vagy oroszlán elől elfutni.
Valami miatt viszont nem így van.
És inkább sokszor baszik az ember, az utódnemzés szempontjából roppant kicsi hatékonysággal, hatalmas energiabefektetés mellett.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 16:07:20

@maxval, a gondolkodó birca: Ezt még @bbjnick kartás is cáfolná, pedig igazán nem remekelt ebben a fordulóban.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 16:09:02

@egysmás: Mondtam én, hogy ezek nem néznek Discoveryt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.03. 16:10:24

@kesztió: @Robinzon Kurzor:

Ha már így megszólíttattam, akkor elmondom, mi jutott eszembe:-)

Valószínűnek tartom, hogy léteznie kell a Purgatóriumban (a Tisztítótűzben) egy elkülönítő tábornak, ahová a hozzátok hasonló debileket (szellemi és erkölcsi nyomoroncokat) internálják. Hogy ilyen arcokat a Pokolba sem engednének be (ilyen társaságot még a bűnösök sem érdemelnek), az fix, rendes lelkek közé engedni pedig kifejezett gonoszság volna; így vélhetőleg szeparálnak benneteket a Purgatórium egy eldugott sarkában és a büntetésetek (és tisztulásotok folyamata) az, hogy egymást kell elviselnetek:-)

egysmás 2014.07.03. 16:16:25

@kesztió: Az nem az ő hibájuk.

@bbjnick: Mi ez az emberjogi aktivizmus?

Nemsokára a TÉSZ ellen leszel, meg a halálbüntit is ellenezni fogod, majd kábeltévé-előfizetést fogsz követelni a cellákba.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.03. 16:20:05

@egysmás:

Ez nem emberjogi aktivizmus, hanem kereszténység.:-)

Egyébként szerintem a magatokfajtát semmivel nem lehetne úgy büntetni, mint épp azzal, hogy egymást szórakoztassátok.

egysmás 2014.07.03. 16:34:20

@bbjnick: Szóval, szerinted nem érdemel meg miden büntetést pl egy gyerekgyilkos darabolósszexkedvelő történelemtanár, mert durva lenne velünk összezárni...

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 16:35:06

@bbjnick: Roppant kedves tőled, de azért, hogy nemcsak baromságokat mondasz („Az állatok nem élvezik a párosodást, mert élvezetre csak az ember képes”), de ezt pökhendien és kioktatóan is teszed, még nem kértél bocsánatot. Igazán ne az én kedvemért tedd, de kétlem, hogy ezt ne véleményeznék negatívan, ha majd a mennyországba jutásodról esz szó…

Larry Silverstein 2014.07.03. 16:40:17

@Robinzon Kurzor: Attól bazmeg hogy az EU kitüzött célja a nagyvállalati vezetők közötti 40% nyőstény?

Érted? Mer én nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.03. 17:03:50

@kesztió:

1) Az ember képessége az élvezetre (reproduktív) képzeletének eredménye.

2) Ha olyan kezd aggódni a lelki üdvömért, aki buzériát és kábítószerjárványt szabadítana a világra, akkor valóban én is aggódni kezdek --- de nem a lelki üdvömért.

Bell & Sebastian 2014.07.03. 17:17:16

@kesztió: Propagandaadó. Naponta űzik ki Hitlert a Gonoszból.

egysmás 2014.07.03. 17:20:27

@bbjnick:
definíciós problémák adódnak (pl. az élvezeté, emberé) és amennyiben azok megoldásra kerülnek, az állítást magát is indokolni kéne, mert így csak egy kinyilatkoztatás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.03. 17:36:53

@egysmás:

Az állításból logikusan következik a definíció.

Így megy ez tifelétek, ha pofánb*sznak benneteket az igazsággal, akkor minden rögtön definíciós problémává válik: definiáld mi a mi a?!

Szánalomfesztivál a köbön, b*szom a szíved!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.03. 17:37:44

@Bell & Sebastian:

"Naponta űzik ki Hitlert a Gonoszból"

:-D (...) :-D (...) :-D ...

egysmás 2014.07.03. 18:35:24

@bbjnick: "és amennyiben azok megoldásra kerülnek, az állítást magát is indokolni kéne, mert így csak egy kinyilatkoztatás. "

Kinyilatkoztattad az igazságot, miközben fogalmad sincs arról, hogy van-e reproduktív képzelete egy állatnak, arról sem, hogy élvezi-e a szexet.

Mindezen nem tudások mellett kijelented, hogy nincs reproduktív képzelete az állatnak, és azt is kijelented hogy a szex élvezetéhez szükség van a reproduktív képzeletre, majd levonod a konzekvenciát, az állat nem élvezi a szexet.

Igazi tautológia.

Amúgy a kérdésem a következő, ha nem lett volna világos:
Miért is kell nekem képesnek lennem arra, hogy el tudjam képzelni azt, amit elképzelt valaki más (ez a reproduktív képzelet) ahhoz, hogy képes legyek élvezni a szexet?

Mi a fasz köze van ennek a kettőnek egymáshoz?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.03. 19:39:23

@bbjnick: Basszus, nekem most esett le a tantusz, hogy miért nálad ez a logikai ficam.

A magadfajták 150 évvel ezelőtt meggyőződéssel állították, hogy

1. a nő nem ember,
2. a nő nem élvez.

Azóta liberálbolsi nyomásra visszafojtottátok a tudatalattitokba ezt a számotokra egyébként annyira kedves nézetet, így ez az

3. ami nem ember, az nem élvez

formába kristályosodva próbál időnként kitörni a tudatalattitok sötétségéből.

Összeállt a kép!

Alfomernok95 2014.07.03. 20:21:45

@kesztió: Az elmélet maga a túlkapás.

Optyimalszkaja Csapatszkaja Futbalszkaja 2014.07.03. 22:02:06

most, hogy Ukrajnában embertelen körülmények között, életveszélyben teljesítenek katonai szolgálatot a jogellenesen elhurcolt magyarok, különösen fontos a Gender-kérdés és a faszomtudja milyen német egyetem matematika professzori tanszéke.

Bell & Sebastian 2014.07.03. 23:36:48

Nyilván Pipás Pistáról, a híres, magyar genderbetyárról juthatott az eszébe. Hogy maga Pipás Pista miről jutott Dobray eszébe, arról csak feltételezéseim vannak.

A szexuális szaporodásra a darwinisták nem képesek kielégítő választ adni, ezért ez a leggyengébb láncszeme az evolúciós elméletnek.

Bővebben:
nem magyarázható meg minden, biológiai jellemvonás a természetes kiválasztódás, szexuális kiválasztódás és genetikai eltolódás jelenségével.

Ezért a szexuális szaporodás az evolúciós problémák királynője.

tomtyi 2014.07.04. 03:38:53

@kesztió:
És az értelmiségi réteg létrehozásának egyik előfeltételeként létrehozandó kvótarendszer mennyiben segíteni a cigányok felsőfokú végzettséghez való jutását, ha már eleve középiskolába is alig jutnak? Mert pl. a saját környezetük akadályozza ebben őket, akár közvetlenül ("Ne csinyád má'!"), akár a "hagyományos" életforma okán: 14-15 évesen már szülnek.
A kvóta a cikkindító matematikusi hellyel azonos módon lenne megoldva? Ha nem is jelentkezik rá cigány (ha már őket említetted, mint az egyik, ha nem a legsúlyosabb helyzetű társadalmi csoportot), akkor üresen marad?
Itt egyáltalán lehet etnikai alapú megkülönböztetés? Milyen kritériumok alapján döntik el valakiről, hogy cigány-e? Arról már nem is szólva, hogy ha cigány, akkor ez azért az elérendő teljesítménycél szempontjából nem jelent előnyt, ugye? Mert nem nagyon számít, hogy valaki a származása miatt is jutott be az egyetemre, és kapott diplomát, ha aztán az emberek fejére dől az általa tervezett ház.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.04. 04:44:33

@egysmás:

"Kinyilatkoztattad az igazságot, miközben fogalmad sincs arról, hogy van-e reproduktív képzelete egy állatnak, arról sem, hogy élvezi-e a szexet." --- írod.

És, nyilván, írni is tud:-D Erre szolgálna bizonyítékul a kommented?:-)

egysmás 2014.07.04. 07:27:03

@bbjnick: Nem mondtad meg, hogy miért kell reproduktív képzelet ahhoz, hogy élvezni tudja egy tevékenységét egy lény, pedig elsősorban ezt állítod.

A többi (miszerint ilyenje nincs egy álatnak és az ebből levont következtetés), csak hab a torkán.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.04. 08:55:44

@tomtyi: Igen, egy szóval sem mondtam, hogy ezek ne lennének valós gondok és hogy a pozitív diszkrimináció ne lenne önmagában problematikus. Ezért is javasoltam, hogy csak időlegesen ls nagy körültekintéssel használandó. Nos, a jogos aggályaid ki is merítik a ‘körültekintés’ fogalmát.

Dzsentrisvihák 2014.07.04. 15:50:18

@SemBoga:

Mertem remélni, hogy mindenki számára magától értetődő, hogy a diskurzus az emberi faj keretein belülre korlátozódik, így nem szükséges az óriásamőbák, vagy a termeszek nemi berendezkedését boncolgatni/figyelembe venni... (a hímnős születések, vagy egyéb genetikai mutációk szintén hadd ne tartozzanak már a tárgyhoz, mert számarányukat/körülményeiket tekintve irrelevánsak, köszönöm) :3

egysmás 2014.07.04. 17:48:24

@Dzsentrisvihák: Kitalálod, hogy van a természetnek, és Istennek egy rendje, majd szétnézel a világban, és rájössz, hogy szar a világ, mert nem olyan, mint az a rend, amit te kitaláltál.

Pedig a természet és Isten rendje szerint vannak buzik is, hiszen, ha nem az lenne a természet és Isten rendje, nem lennének.

@Bell & Sebastian: "A szexuális szaporodásra a darwinisták nem képesek kielégítő választ adni, ezért ez a leggyengébb láncszeme az evolúciós elméletnek.
Bővebben:
nem magyarázható meg minden, biológiai jellemvonás a természetes kiválasztódás, szexuális kiválasztódás és genetikai eltolódás jelenségével."

Egy olyan biológiai jellemvonást mondj, amit nem tud megmagyarázni a az evolúciós elmélet!
Egyet!

Jack Torrance 2014.07.04. 22:23:25

@Larry Silverstein: Isten viszont kurvára nem ért egyet veled.

Jack Torrance 2014.07.04. 22:27:17

@bbjnick: hogyne enne, nézd csak meg az öreg nénik kutyáit.

Jack Torrance 2014.07.04. 22:30:54

@bbjnick: és ha az állatnál annyira ragaszkodsz ehhez az ösztön dologhoz, nme lehetséges-e, hogy az emberben is maradtak ösztönök? Amiken a szabad akarat nagyon nehezen tud úrrá lenni? És kell-e, hogy úrrá legyen, ha mindeközben az állatoknál simán hagyja Isten, hogy homoszexuálisak legyenek és ekként éljenek?

Jack Torrance 2014.07.04. 22:32:56

@bbjnick: "Ez nem emberjogi aktivizmus, hanem kereszténység.:-)"

Meg tudnád mondani, mi a különbség?

Jack Torrance 2014.07.04. 22:36:29

@bbjnick: "Az állításból logikusan következik a definíció."

ajjaj.

Dzsentrisvihák 2014.07.05. 02:52:22

@egysmás:

Jejj, de élesenlátónak, meg kurvaokosnak tetszetik lenni... :P Nem a buzeránsok létét tagadtam, ha nem tűnt volna föl. Deviancia van, létezik, sajnos. Nem kell piedesztálra emelni, és ethost farigcsálni belőle, bírálhatatlanná púderezni, mert az biza az élet, és a normalitás ellen vagyon. Ennyi.

Dzsentrisvihák 2014.07.05. 02:54:26

@egysmás:

Ja, és.

"Egy olyan biológiai jellemvonást mondj, amit nem tud megmagyarázni a az evolúciós elmélet!
Egyet! "

Téged, te kretén...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.05. 10:01:58

a jó istennek hála a magyar kormányban nincs egyetlen kibaszott baszatlan picsa se. már megérte ezt a cikket megírni.

a libsik persze verik rá magukat, tehát jó.

Peto Andrea 2014.07.05. 14:03:09

felhivnam a figyelmet erre a filmre:
hosszabb valtozat:
www.youtube.com/watch?v=O82sWwjeT8I&feature=youtu.be
es a rovidebb
www.youtube.com/watch?v=-g5vK1kj7as&feature=youtu.be
a gyors reagalas es minosites helyett egyutt gondolkodas es parbeszed visz elore. mindannyiunkat.

S=klogW 2014.07.07. 00:40:51

@Peto Andrea:

Kedves Pető Andrea!

Én pedig felhívnám a figyelmét a következőkre:

1.
Hazug és erőszakolt indoktrinációs kísérleteken nincs mit "együtt gondolkodni".

2.
Szellemi - sőt lelki, pszichés - kútmérgezőkkel nincs min "együtt gondolkodni".

3.
Zavaros nemi identitású emberek lelki szenvedésén élősködő aljas senkikkel nincs min "együtt gondolkodni".

Köszönjük, Pető Andrea! Tudjuk honnan fúj a szél.
(Ilyen és hasonló családneveken meg ez után a 25 év után amúgy is - egy ideig biztosan - felesleges próbálkozniuk. Maguk a hatalomból kiesve, 2010 után is prezentálták praktikáikban a maguk undorító valóját.)

Alfomernok95 2014.07.07. 02:41:13

@Peto Andrea: Ja, nagyon izgi lehet egy ilyen párbeszéd. pl.
- A nők 40%-al kevesebbet keresnek, mint a férfiak.
- Nem igaz, a statisztikai adatok sem bizonyítják ezt.
- A statiszitkai adatok az elnyomó patrirachátus manipulációi.

- A családon belüli erőszak elszenvedői jellemzően nők.
- Nem igaz, a statisztikai adatok sem bizonyítják ezt.
- A statiszitkai adatok az elnyomó patrirachátus manipulációi.

- A patriarchális társadalom elnyomja a nőket.
- Ennek némileg ellentmond, hogy a nők átlagosan tovább élnek, mint a férfiak (és egyébként ezért többen is vannak).

stb.

Videókat én is tudok ajánlani. Pl.
www.youtube.com/watch?list=PLC874409FAA9AFB8E&v=eR5F0xvSjyE

www.youtube.com/watch?v=HfpO-WBz_mw

Nyilván ezekről a kérdésekről nem fognak konferenciát szervezni a CEU-n.

___________________________ (törölt) 2014.07.07. 13:44:04

@kesztió: van egy sokkal alapvetőbb probléma - ha már valaki úgy akarja látni a társadalmat, mint érdekcsoportok küzdelmét a javak és a hatalom elosztásáért (ami önmagában gáz, de mindegy), a minimumális korrektség, amit megtehet, az az, hogy a legalapvetőbb, legszentebb, legfontosabb csoportot: a családot mindig egy érdekcsoportnak tekinti, azaz az érdekcsoportokat elválasztó (front)vonalakat NEM úgy húzza meg, hogy azok családokon keresztül húzódjanak!

Ezért abszurd nekem a "nők mint csoport" fogalma - hogyan is tartozhatna édesanyám, feleségem, húgom más érdekcsoportba, mint én, hiszen mi mint család vagyunk a legalapvetőbb érdekcsoport, ezer és egy módon segítjük úgy egymást, ahogy egy szomszédot nem, eszünkbe sem jutna egymás elől valamit elhappolni és így tovább? Annyira természetes, hogy a túlélés kulcsa az erős és kollektív, az egyéni önzést elvető családi háttér, ahol nincs "én" csak "mi" van.

Ezért abszurd fogalom a "nők mint csoport". Nem lenne szabad semmilyen olyan ideológiát megfogalmazni, ami szerint egy családon belül egyes egyéneknek más lehet az érdeke. Ez abszurd és romboló.

Vannak értelmesebb érdekcsoport-meghatározások. Szegények és gazdagok: ez oké, mert egy család, mint egész, általában szegény vagy gazdag, nem pedig egyének benne. Cigányok, feketék stb. egyelőre ez is oké, mert a vegyes családok egyelőre ritkábbak, talán ez egyszer változik. Vagy hát legalábbis vannak tisztán ilyen vagy olyan családok bőviben. Melegek mint csoport - talán ez is oké, mert sok meleget kitaszít a családjuk, tehát nem részei utána annak a csoportnak.

De az abszurd, hogy férj és feleség, anya és fiúgyermek, apa és lánygyermek más-más érdekcsoport tagja lehessen!

(Hasonlóan nem fogadható el csoportként az életkor sem, mivel minden családnak vannak idősebb és fiatalabb tagjai.)

___________________________ (törölt) 2014.07.07. 13:58:29

@zorki: azért vegyük már figyelembe, hogy akár van lélek, akár nincs, az emberi test az állati test, beépített programokkal - és ezek nagyon sok esetben eltérnek a nemek között.

A legfontosabb szerintem a tesztoszteron-különbség, amelyik teljesen más viselkedésmintákat (domináns, aggresszív vs. elfogadó, békés, egyenlő) viselkedésmintákat eredményez.

Ez már a legprimitívebb vadászó-gyűjtögető népeknél is megfigyelhető: www.artofmanliness.com/2013/06/10/the-yanomamo-and-the-origins-of-male-honor/

Az is igaz persze, hogy a társadalmi körülmények visszahatnak a tesztoszteronra és egyéb hormonokra. A leghíresebb matriarchális társadalom a hopi indiánoké voltak, akik magukat a békés népnek nevezték, kerülték a konfliktust, a férfiak magukat földművesnek, nem harcosnak vagy vadásznak tekintették, többre tartották az életet, a szülést a harcnál, nyilván ha és amennyiben sikerült ezt a békés környeztetet fenntartaniuk, kevésbé tesztoszteron-vezérelt társadalom lehettek, mint azok az indiánok kicsivel odébb, akiket az állandó törzsi háborúk edzettek keménnyé, dominánssá és aggresszívvá.

Nyilván ha és mennyiben a jövő örök időkre békés és gazdag lesz, a férfiasság mint olyan eltűnik, mert eltűnik az igény rá.

Ha viszont újra fontossá válik a harcos-mentalitás, ha a közösségek túlélésért újra harcolni és ölni kell, újra erősebbé válnak a nemi szerepek.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.07. 14:37:29

@Shenpen: Nem mondom, hogy nincs igazság abban, amit írtál, de azért a dolog prózaibb. Ha játékelmélettel modelezzük a társadalom tagjai közötti interakciókat (márpedig ennél jobbat még nem találtak ki), az emberi – még a családtagok között is! – kapcsolatok kooperáció és versengés bonyolult szövevényeként jellemezhető, annyi, hogy a családon belül értelemszerűen a kooperáció aránya lényegesen nagyobb. De attól még az érdekellentétek és a versengés létezik, számolni kell vele.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.07. 14:40:52

@Shenpen: „Ha viszont újra fontossá válik a harcos-mentalitás, ha a közösségek túlélésért újra harcolni és ölni kell, újra erősebbé válnak a nemi szerepek.”

Ezt azokra a férfiaknak csúfolt izomagyakra hagyom, akik annyira ütődöttek, hogy képesek elhinni, hogy egy véres harcnak győztese is lehet, nem csak kisebb illetve nagyobb vesztesei. Én pedig az első lehetőségnél odébbállok egy olyan közösséghez, ahol „többre tartják az életet, a szülést a harcnál”.

S=klogW 2014.07.07. 16:13:52

@kesztió:

cukifaktor kutyával is visszataszító vagy

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.07. 16:22:37

@S=klogW: Ezt melléfaragtad, mert valójában én vagyok a cukifaktor a kutyás fotón.

Amúgy feltételezem, a bosnyák háború idején is „a közösséged túléléséért” öltél és harcoltál volna, hol ortodox szerbeket, hol muzulmánokat gyilkolva halomra, aszerint hogy az illető pillanatban épp melyik számított volna ellenségnek. És még egy jó nagy plecsnit is basztál volna büszkén a melledre, pure hazafiságból.

Valami izomagyakat emlegettem, ugye?

S=klogW 2014.07.07. 18:04:32

@kesztió:

"Amúgy feltételezem..." - Ezt is nekem szántad? (Csak mert fogalmam sincs milyen apropóból. De hogy egy nagy embert idézzek, Angliának nem barátai vannak, hanem érdekei.)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.07. 19:19:30

@S=klogW: Undorítónak tituláltál azon állításom alapján, miszerint lelépnék, ha véres harcra kerülne sor. (Nem gyávaságból, hanem azon meggyőződésből, miszerint idegen emberek öldöklése tipikusan nem szokott problémákat megoldani, kreálni annál inkább.), Nos, én akkor feltételeztem, hogy te horvátként meggyőződéssel irtottad volna hol a szerbeket, hol a bosnyákokat, mikor ki volt épp a hivatalos ellenség.

Akkor hol a gond?

S=klogW 2014.07.07. 22:08:15

@kesztió:

1. Nem azt írtam, hogy undorító, hanem azt, hogy visszataszító. A kettő nem ugyanaz.

2. Félreértés van: Nem kifejezetten arra a hozzászólásodra írtam, hanem általában neked, csak épp az volt a legutóbbi kommented, amin keresztül hozzád intézhettem szavaimat.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2014.07.07. 22:17:19

@S=klogW: Óh, ez akkor így mindjárt más. Hálás köszönetem a stigmáért.

S=klogW 2014.07.07. 23:00:54

@kesztió: Igazán nincs mit. Megszolgáltad.

zorki 2014.07.10. 15:10:07

@Shenpen:
Mit vegyek figyelembe?
Miket írtam?
...hogy az emberi élet jó részben biológiai. ...
"Mindezzel csak azt akarom állítani, hogy nincsenek örök igazságok. A nemek szerepe is változó."
Úgy érzem ezeket az állításaimat erősítetted!

Hogy mi lesz a jövőben, az már nehezebb kérdés.
Pl. a háborúskodás is változik, egy atombomba vagy drón elkészítéséhez nem kell különösebben emelkedett tesztoszteron szint.
Vagy akár a kivégzést is vegyi-biológiai úton végzik.
Azt meg végig sem tudom (merem?) gondolni, hogy miket hozhat a modern orvostudomány, pl génmanipulálás?
(Szabin voltam, ezért most írok.)

korhely1 2015.03.27. 21:42:13

A feministák általában súlyos mentális problémákkal küzdő nők és férfiak. Néhány elterjedt irányzatuk nyíltan a férfiak kiirtásáért, mások csak a kötelező kasztrálásáért lobbiznak. A kommentekből az derül ki, h. itt nagyon alábecsülitek a veszélyességüket.
Vannak ezeknek EU parlamenti képviselői is, és ahol bejutottak a hatalomba, ott az elmebetegségüket rákényszerítik az egész társadalomra. Csak egy példa:
jobbegyenes.blog.hu/2015/03/08/on_ferfi_es_hust_eszik_fizessen_tobb_adot
A Világgazdasági Fórum, az EU óriási anyagi és politikai támogatást nyújt nekik. Itt látható néhány magyar szervezetük támogatásának egy félmillió eurós szelete: www.facebook.com/photo.php?fbid=60091266...77348&type=1&theater
süti beállítások módosítása