Kvótanők? Kösz, nem
2010. november 09. írta: mcgregor

Kvótanők? Kösz, nem

„A munka nem elég – az erőfeszítésnek intelligensnek kell lennie.”
Charles B. Rogers

  A Nők a pályán egyesület újabb kezdeményezésével népszavazást szeretne arról, hogy a pártlistákon minden második helyet női politikusok foglaljanak el. A kommersz szoftfeminista kezdeményezés a népszavazást erőltető érvei között olyanokat sorakoztat fel, amelyekkel akár mi magunk is egyetérthetünk. Érdekes logikai lánc mentén buzdítanak a nők parlamenti számarányának növelése mellett. „Ha támogatod, hogy férfiaknak és nőknek egyenlő legyen a fizetésük, hogy a családjukat bántalmazó családtagot távol tartsák a bántalmazottól”, „akkor engedd a nőknek, hogy ők is részesei legyenek a döntéseknek, ott lehessenek a férfiak mellett”, majd regisztrációval egybekötve a kezdeményezés melletti elköteleződést kéri.

  Egyetértek azzal, hogy a férfiak és a nők ugyanolyan munkáért ugyanannyit fizetést kapjanak, de ebből nem következik számomra, hogy kötelezően elő kéne írni, hogy a nőknek ugyanolyan számarányban kéne szerepelniük a parlament padsoraiban, mint a férfiaknak (mert a végső cél itt ugyebár ez). A mandátumszerzést kvótákhoz kötni egész egyszerűen a numerus claususra emlékeztet.

  Az Index híradása szerint „a kezdeményezők hisznek abban, hogy lesz annyi motivált politikusnő, akik nemük mellett érdemeik alapján is alkalmasak lesznek a posztokra.” Bocsánat: nemük mellett esetleg érdemeik alapján is? A nem ugyan mire érdemesít? Szerintem semmire. Ahogy a vallási nézetek, a bőrszín, az etnikum úgy a nem sem érdemesít előnyökre. Csak a rátermettség.

  A pozitív diszkrimináció élharcosai rendre belesétálnak abba az – egyébként nem túl bonyolult – intellektuális és elvi csapdába, hogy maguk is diszkriminatívvá válnak. Amikor örülök annak, ha egy tehetséges női, vagy kisebbségi etnikumot megjelenítő politikus felbukkan a közéletben, akkor komolyan gondolom azt is, hogy se a nem, se a bőrszín ne okozhasson hátrányos helyzetet egy tehetséges embernek az előmenetele során. Ne azért ne kerüljön be a parlamentbe, mert történetesen férfi, és a helyét egy kvótanőnek adják át; vagy ne vegyék fel kevesebb pontszámmal egyetemre, mert néger.

  De a dolgok mélyén ez mégiscsak azt jelenti, hogy a tehetség és a rátermettség előtt emelem meg a kalapom, érkezzen az bármilyen bőrszín, testmagasság, vagy egyéb külső jegy képében. Számomra (szavazóként) nem érték önmagában, hogy valaki nő, ahogy az sem, ha valaki férfi. Miért kéne valakinek egy listán fix helyet ajándékozni, csak azért mert nő? Honnan tudjam, hogy rátermett? Ahogy az etnikum, vallás, nem, bőrszín nem okozhat hátrányt, úgy előnyt sem. A pozitív diszkrimináció kifejezés önmagában is egy eufemizmus, sőt gyakorlatilag egy oximoron, hiszen a diszkrimináció nem lehet pozitív, csupán azért, mert a célt pozitívnak tételezzük.

  Ma nagyon trendi támogatni a női kvótát, pedig valójában egy alacsony szintű, szellemtelen és elvi öngólokkal operáló mozgalom térnyeréséről van szó, amely egy helyeselhető célt - jóakarattal párosult  - buta erőszakossággal erőltetett keresztül a világ több politikai rendszerén. A jelenség erős összefüggést mutat a nyugati liberális értelmiség szellemi renyheségével és válságjelenségeivel, amely önmaga eszméinek (pl. szabadság, egyéni képességek tiszteletben tartása, teljesítményelv) legbuzgóbb kerékbetörője. Kronosz felfalja gyermekeit.


Karikatúra: melankton@deviantart

  Az Egyesült Államokban különösen jelentős múltja van a pozitív diszkrimináció és a kvótarendszer alkalmazásának, amely az oktatás, a politika és a munkaerőpiac területein is éreztette hatását. Sokáig általánosan elfogadott volt az alkalmazása, noha egyes szociológusok már a '70-es években is rámutatattak a rendszer tarthatatlanságára (ld. Nathan Glazer: Affirmative Discrimination). Ennek fényében különösen sajátos egy híradásban olyan címet olvasni, hogy „Női képviselők terén Észak-Korea szintjére süllyedhet az USA”.

  Jól jelzi a pozitív diszkrimináció-fetisiszták teljesen kifordított gondolkodását, hogy egy katonai diktatúra szintjére süllyesztik le a demokrácia jól-rosszul működő, de mégiscsak hivatkozási és igazodási pontként szemlélhető egyik fellegvárát, az USA-t - csupán azért, mert egyetlen mércéjük egy semmitmondó, a nők valós helyzetét lényegében nem jól tükröző arányszám. Senki ne mondja, hogy abban az országban, amely totalitárius politikai rendszert működtet és amely külföldi segélyszállítmányok nélkül önfenntartásra sem képes (lakosait inkább hagyja szó szerint éhen halni, ugyanis az ország népességének 22 százaléka kórosan alultáplált), mint hogy lemondjon a fegyverkezési programjáról, szóval egy ilyen országban ugyanúgy bánnak a nőkkel, mint az USA-ban!

  A kvóták nem alkalmasak hátrányos helyzetben lévő csoportok felzárkóztatásra, gyakorlatilag egy arányszám-teljesítési sztahanovista verseny szemfényvesztései csupán. Mi sem mutatja ezt jobban, mint ha alaposabban is megnézzük az Interparlamentáris Unió sokkolónak szánt listáját az egyes országokra lebontott női képviselői arányokról: Ruanda, Kuba és Mozambik az első tíz között? Nagyon érdekes, mindazonáltal használhatatlan lista. Valójában a női képviselők pontos száma és aránya nem sokat jelent. Akik ezt kvótákkal szabályozzák csak látszólagos eredményeket próbálnak felmutatni, ez egyfajta numerikus egalitarizmus. Ebben a konkrét esetben nem is túl meggyőző kifejezetten erőltetni, hogy több nő legyen a politikában. És miért pont csak nők? Rengeteg más csoport van, aminek a képviselete fontos, de kétlem, hogy a demográfiai megoszlásuknak pontosan vissza kellene köszönnie a mandátumarányokban.

  A politika verseny. Persze, méressék meg magukat a nők is. De semmit sem kell erőltetni, az egyéni képességeken és a teljesítményelven legyen a hangsúly. Magam is megalázónak érezném, ha valamilyen kötelező kvóta alapján vennének fel bármilyen munkakörbe. Kvótanők? Kösz, nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr992433632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.11.09. 08:30:35

@Dr. Zerge:

Sőt, amikor berobban végre a politikába egy markánsan nőnek tűnő politikus (bár harciassága azért gyanús), akkor is kiderülhet, hogy az új feladathoz vált ennyire nővé (meg mássá), egy korábbi meló kedvéért volt ő férfi is:

olajcsucs.blogspot.com/2010/10/kameleon.html

Bummer 2010.11.09. 08:50:13

Legyen kvóta, de jónő-kvóta.
www.youtube.com/watch?v=2LsXhp3r0Y4
1:50-től.

Robinzon Kurzor 2010.11.09. 08:59:56

Így van, le a kvótákkal!

A posztok minimum 20%-a szóljon arról, hogy miért hülyeség a kvóta!

Serio (törölt) 2010.11.09. 09:21:47

16 évesen én is liberális voltam.

Az ilyen pofátlanságok miatt gyűlöltem meg a balliberális gondolkodásmódot és a képviselőit.

Robinzon Kurzor 2010.11.09. 09:36:37

@Serio: Liberálisnak tartottad magad, most meg gyűlölsz.

Szép kis személyiség-fejlődés, büszke lehetsz magadra.

jancika 2010.11.09. 09:40:00

ELMÉLETBEN teljesen igaza van a cikkírónak, ELMÉLETBEN hülyeség, hogy valakit, neme, vagy származása alapján előnyös, vagy hátrányos helyzetbe hozzunk.
Azonban eltöltöttem néhány évet az államigazgatás felsőbb részén, némi rálátással a politikára.
Tapasztalatom szerint nem azért nincs több politikus/felső vezető nő, mert hiányoznak az intelligens, tenni akaró, megfelelő képességgel ellátott hölgyek, hanem az, hogy a nők alapból szabálykövetőbbek, norma (erkölcs és törvény) követőbbek, tehát egészen egyszerűen kevésbé hajlandóak bűncselekmények elkövetésére, amit tapraesett férfitársaik könnyedén meglépnek.
Tehát hülyeség, hogy kvóta legyen - okés, jobb hely lenne ez az ország, ha több nő lenne vezető pozícióban? Igen.

Ugyan ez igaz a kvótára a foglalkoztatásnál stb. - ELMÉLETILEG hülyeség, hogy valakit azért vegyenek fel mert cigány, azonban MINDEN közigazgatási HR-es ismerősöm elmondta már, hogy barna bőrű embert a küszöbön nem enged be.
Tehát?

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.09. 09:45:51

mitől lenne pozitív diszkrimináció az, ha képviseltetné magát a társadalom több mint a fele? ugyanmár...

bz249 2010.11.09. 09:48:10

@jancika: tehat varni kell... a vallasi tolerancia sem ugy lett, hogy kiadtak egy rendeletet, hanem elotte szaz even at egymas torkat vagdostak

@nexialista: most sem tiltja el senki a noket a politizalastol. Egyebkent kovetelem, hogy legyen kvota a szakallasoknak is.

evil overlord (törölt) 2010.11.09. 09:52:35

@bz249: Én pedig követelem, hogy a pokol katonái is kapjanak kvótát :)

jancika 2010.11.09. 09:57:00

Ja, és lehet mondani, hogy USA-ban is túlhaladott a pozitív diszkrimináció, de amikor elindult, hadsereggel kellett biztosítani, hogy egy néger csaj bemehessen egy állami középiskolába.
Most pedig nyugodtan lehet mondani, hogy akár elnök is lehet belőlük...

Ez, ha "tehát várni kell" szellemében üldögéltek volna tovább a hátső ülésen, bekövetkezhetett volna?

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.09. 09:57:14

lehet, hogy a kvóta valóban baromság, no de melyik az a férfi, aki magától belátja, semmivel sincs több oka részt kérni a vezetésből mint egy nőnek?
amúgy azt hiszem, ha a politikusi pálya újra SZOLGÁLATtá válik HATALMI LÓSZAR helyett, eleve több nő indul...

Robinzon Kurzor 2010.11.09. 10:02:57

@jancika:

Ez mind igaz, csak nem biztos, hogy ez a kvótázás (főleg mint kiemelt eszköz) ezeket a célokat eléri.

Lehet, hogy a pozitív diszkrimináció alkalmazásának érdekében és pozitív diszkriminációval kellene ösztönözni és nem kötelező kvótákkal.

jan 2010.11.09. 10:07:35

Sosem értettem, hogy az "ugyanazért a munkáért egy férfi x%-kal többet kap, mint egy nő" eredményt kihozó tanulmányokban vajon hogyan határozzák meg, hogy melyik két munkateljesítmény tekinthető azonosnak.

Ugyanis az azonos munkakör, pozíció korántsem jelent azonos munkateljesítményt (azt hiszem, aki valaha dolgozott bárhol, aláírja ezt).

Innét kezdve viszont az "ugyanazért a munkáért..." kezdetű kijelentések verifikálhatatlanok, a levegőben lógnak.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.09. 10:24:09

a parlamentben egyébként kvótaférfiak vannak többségben - listások

MagyarZizzi (törölt) 2010.11.09. 10:25:06

@jancika:
Nem mondasz butaságot, de azt azért ne felejtsd el, hogy mikor az a néger csaj bement az állami középiskolába, nem azért mehetett be oda, mert néger volt, hanem mert olyan eredményt ért el a felvételin. Ez nem pozitív diszkrimináció, ez az érdemek elismerése; aki tud, az tud, és nem szabad megakadályozni benne, hogy kamatoztassa a tudását. A kvótarendszer pont ezt lehetetleníti el, hiszen nem tehetséges embereket keres, hanem számokat.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.09. 10:25:14

pontosítok 352 kvótaférfi, 34 kvótanő

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.11.09. 10:31:18

@jancika: Lemaradtam valamiről és néger csaj lenne az elnök odaát?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.09. 10:37:06

@nexialista: 1) Mégis ki tiltja a nőknek, vagy akárkinek, hogy nem alapján szavazzon? Senki. A szavazók fele nő, de nincs igényük arra, hogy nőkre szavazzanak ennyi.
2) "no de melyik az a férfi, aki magától belátja, semmivel sincs több oka részt kérni a vezetésből mint egy nőnek?"
Sajnos rengeteg belátja, és nincsen igazuk. A férfi alapvetően arra való hogy vezessen, a nő pedig az utódok felnevelésére.
Így alakult ki, pereld be a természetet diszkriminációért ha nem tetszik!

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.09. 10:56:30

@TaTa86.: 86 éves vagy, esetleg még pár évet le is tagadtál? kb. százévesek a nézeteid szerintem...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.09. 10:59:46

amúgy felnőtt embereknek nincs szükségük vezetésre...

kinek van itt szüksége arra, hogy megmondják,
hogyan éljen, milyen keretek közt, milyen szabályrendszerek szerint és mennyiből?

ha szüksége van rá, nyilván még nem nőtt ki a gyerekkorból...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.09. 11:03:45

ja és rendszerint az akar vezetni, aki magát képtelen irányítani...

okai:
1/ kivetítés (projekció)
2/ kompenzációs törekvések

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.09. 11:11:48

mondjuk megnézném, ahogy egy magyar csiccsolína egy, nem messze van ide dorog, ott a pina dróton forog, feliratú molinóval beülne a házba.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.11.09. 11:13:38

@nexialista:

"okai:
1/ kivetítés (projekció)
2/ kompenzációs törekvések "

Erre az elmeletedre van valami szilard bizonyitek is vagy csak igy hasbol sikerult eloallitani?

loláb 2010.11.09. 11:16:50

A kérdés eldöntéséhez érdemes felidézni az elmúlt években, kizárólag a női kártya kijátszására előtérbe tolt női poltikusok listáját:

-Gurmai Zita
-Pelczné Gáll Ildikó
-Juhászné Lévai Katalin
-Lamperth Mónika

Kösz, én ilyen poltikusformátumokból nem kérek, döntsön a tehetség.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.09. 11:20:31

@nexialista: "kb. százévesek a nézeteid szerintem... "
Köszönöm szépen. Az ember ritkán hall ilyen őszinte dicséretet.

(Mondjuk azt jó lenne, ha megmagyaráznád, hogy pl 100 év miért is gondolkodtak helytelenül, most meg miért helyesen? Netalán ha az évszámot 2-essel kezded az stimulálja az agyat?)

Mellesleg gondoltam, hogy ellenérved nincs, csak ez a nevetséges progresszió-fétis.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.09. 11:28:14

@loláb: Mondjuk a férfiszekció sem sokkal színvonalasabb... :S

@nexialista: "amúgy felnőtt embereknek nincs szükségük vezetésre...

kinek van itt szüksége arra, hogy megmondják,
hogyan éljen, milyen keretek közt, milyen szabályrendszerek szerint és mennyiből?"

Tök igaz, rúgjunk ki minden vezérigazgatót, elnököt, kapitányt, hisz nincs szükség rájuk, felnőtt embernek nem kell vezetés!

Bell & Sebastian 2010.11.09. 11:37:55

Ismét Zergének adok igazat, amennyi aktívan politizáló nőt ismerek, annyi elmekórtani alapeset, tesztoszteron túltengéssel súlyosbítva.
Carl von Klausewitz megmondását fejtetőre állítva, pontosan annyi nő alkalmas politikusnak, mint amennyi katonának és ez a szám erősen tendál a nullához.

De az ágyú- és frakció töltelék szerepre mindig akad elég jelentkező, ez csak javadalmazás függvénye.
A valódi politizálás és valódi háború persze elég régen kiment a divatból, így minden lehetséges.

Határ a csillagos ég.

Valandil 2010.11.09. 12:22:51

Ismerek jónéhány vezető beosztásban lévő nőt, és fel sem merül bennem, hogy kinek a farkát tisztelhetem bennük. Ugyanis pontosan lehet tudni. Töredékük (szó szerint 1-2 %!) alkalmas csak ezekből vezetőnek, a többiek csak felszopták magukat ilyen magas pozícióba.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.11.09. 12:31:19

Attól, hogy utáljuk a kötelező kvótázást (személy szerint én is), még nem változik az a helyzet, hogy Európában nálunk a legkisebb a nők aránya a parlamentben.

frakció nő arány
Fidesz 226 19 8,41%
KDNP 37 2 5,41%
MSZP 58 4 6,90%
Jobbik 47 3 6,38%
LMP 15 5 33,33%
ftlen 3 1 33,33%
Összes 386 34 8,81%

Márpedig valamerre mozdulni kellene innen, mert (azon túl, hogy szerintem önmagában sincs jól, de elfogadom, hogy lehet más álláspont) ez ilyen arányokkal több mint kínos, kicsit talán túl jól mutatja a nők társadalomban elfoglalt helyéről alkotott politikusi képet.

Nem hiszem, hogy a gondosan kiválasztott listás képviselők esetében ne lett volna mód annyival több nő előkerítésére, hogy legalább a 15%-os arány elérhető legyen. A pártok maguktól nem fognak lépni, az jó látszik: érdekes, ahol kifelé is ciki lett volna ez az arány, az EPben, ott 40% feletti a nők aránya (22 magyar képviselőből 9).

Szerintem ezért jelen helyzetben az lenne a korrekt, ha több -mondjuk másfélszer annyi - állami támogatás járna a megválasztott képviselőnők után.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.11.09. 12:31:49

Azt, hogy ez a férfi/nő megkülönböztetést kik veszik komolyan két példával tudom bemutatni:
Ha egy nő bemegy a férfi mosdóba vagy zuhanyzóban, a bent lévő férfiak a legrosszabb esetben kicsit zavarban lesznek, vagy mutatják magukat. Fordítva?
Vagy szakadó hóesésben ki kell cserélni a 20"-os kereket a szép új vezetői SUV-on. A női vezető fog egy férfit megállítani, vagy a férfi egy nőt?
Hmm?

loláb 2010.11.09. 14:28:53

@TaTa86.: A férfi poltikikusok között viszont nagy (vagy nagobb) a verseny. Azt is lehet mondani, hogy ők a pártok krémjei.

Ha előírjuk, hogy ötven százalék nő kell legyen, akkor lesz egy szelektált, a belső politikai versenyben megszűrt férfiparlament, és egy, sokkal kisebb merítésből válogatott, sokkal kevésbé szűrt női parlaament. Mert egy csomó pártban egyszerűen nincs annyi női politikus (már a pártban sem, nem csak a frakcióban), akik közül ki lehet válogatni egy országos listára felére való rátermett jelöltet.

Az egyik 50%, a férfiak legjobbjai lesznek a pártjuknak (hiszen másként a nagy belső versenyben nem jutnak parlamenti helyhez), a női politikusok között pedig jelentősebb részben kvótaelv fog érvényesülni: a listák végére már biztos több pártnál olyanok fogknak kerülni, akik ugyan normális versenyhelyzetben sose jutnának be a parlamentbe, mert egyszerűen nem képviselik azt a szinvonalat, de muszáj valakit berakni a listára.

Ennél (a nyilvánvalóan alacsonyabb szinvonalból eredő felkészültségi, tehetségi, és tudás különbségek kihangsúlyozásánál) sokkal rosszabbat nem nagyon lehetne tenni a női egyenjogúság ügyének.

Arról nem is beszélve, hogy az 50%-os listás képviselőarány nem fog 50% nőt eredményezni a parlamentben, hiszen az egyéni választókerületekből nagyrészt férfi jelöltek fognak továbbra is bejutni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.09. 14:56:12

mi lenne ha a forma 1ben lenne kvóta

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.09. 14:59:11

@nexialista: lendvai is szolgál ja, meg pelczné is

nem látom különbséget egy puhapgerincű férfi politikus, pl lázár, meg egy női politikus között.

tök egyformák, h jobb lenne a szakma csak egy ostoba rasszistaszerű, előítéletes szexista megnyilvánulás

teknős 2010.11.09. 15:16:34

Személyesen ismerem az egyik hajtómotorját a kezdeményezésnek és kedvelem is, (Rajnai Gitta)bár ez a politikai álláspontjáról nem mondható el.

Elmondtam neki, hogy ez a kezdeményezés nők egyértelmű lenézése, hiszen feltételezi, hogy ők saját erőből nem képesek arra, hogy a férfiak fölé kerekedjenek. Pedig vannak itt többben is, akik bizonyítják, hogy egyenrangú felek (Lendvai Ildikó vagy Dávid Ibolya) és senkinek sincs arra szüksége, hogy az amúgy is alacsony szinvonalú politikusi pálya nívóját tudatosan tovább rontsa.

A másik, hogy a politika nem nőknek való ezt nem a férfiak mondják, nekünk, hanem mi érezzük. Egy nő az érzelmeivel operál és időnként hidegen és számítóan kell viselkednie. Ezt egy nő kevésbé szereti, vagy viseli el, mint egy férfi.

A harmadik, hogy a nők szivesebben választják a családbarát állásokat és a politikusé nagyon nem az.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.11.09. 15:22:28

@teknős: azt is elmondod, hogy mit válaszolt, vagy csak a te véleményed volt említésre érdemes? :)

teknős 2010.11.09. 15:24:25

@jancika: Ha igény lenne rá, akkor lennének. A társadalmat nem kell megerőszakolni valami olyasmivel, amivel nem ért egyet.

Meggyőződésem, hogy a cigányoknál is ez volt a fő probléma. Ha kevesebben és másként védték volna őket és nem úgy, hogy alapvetően másodrendű állampolgárként kezelik őket ( ha végig gondolod, az egész "romapolitika" arra alapul, hogy az ilyen vagy olyan fogyatékkal élő cigányokat különb jogok illetik meg) Isten őrizz, hogy valami hasonló kontraszelekciós folyamatot indítsunk el a nők esetében is.

A rendszerváltás sajtómunkás bűnözői ebben a kérdésben is vihettek volna valami missziót, de el voltak foglalva önmaguk kiárusításával.

teknős 2010.11.09. 15:24:54

@igyirnankmi.blog.hu: semmit... bár az nem volt ilyen rövid.

petronella.k.t. 2010.11.09. 15:26:36

A pozitiv diszkrimincionak nyilvan akkor van ertelme, ha feltetelezzuk, hogy a nok ugyanolyan aranyban tehetsegesek/motivaltak pl a politikai karrierre, mint a ferfiak, es ha ennek ellenere nincsenek ugyanolyan aranyban a parlamentben, akkor ennek az oka a negativ diszkrimiacio lehet. Tehat a pozitiv diszkriminacio hatasara azok kerulhetnek oda, akiknek amugy is ott a helye. Persze nem rogton az elso kvotas korben, de meglepoen gyorsan meg tudnak dolni az evszazados szokasok/iteletek, viszont ehhez zajos, ingerkuszob-atlepos akcio kell, a "lassu viz partot mos" eddig se mukodott, mas kisebbsegeknel se.

(Nehezen tudom elkepzelni egyebkent, milyen szempontbol lehetne latvanyosan alulmulni a mai politikusi atlagot:) de ez nem erv.)

eN 2010.11.09. 15:32:03

Azért óvatosan ezzel a kvótaellenes szöveggel, mert pl. a románok erre hivatkozva gáncsolják az anyanyelven tanulást, lásd magyar nyelvű állami egyetem, amit 20 év alatt se lehetett (újra)létrehozni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.11.09. 15:52:21

@loláb: Én már azt sem értem, mi a halálnak kell női egyenjogúság....

Jobb lett tőle valami?

Várúr 2010.11.09. 17:36:06

@loláb:
Női felkészültségre nézve két példa:
szocik (korábban) Nagy Nóra 23 éves diploma nélküli
jobbik Dúró Dóra 22 éves diploma nélküli
lmp... stb.
Valaki említette: a szavazók felét alkotó nőket senki se kényszeríti, hogy csakis férfi jelöltekre szavazzanak. Ehhez képest választásuk döntően férfiakat preferál. Míg pl. az USA-ban a női jelöltek elsősorban női szavazókat szólítanak meg, az ő kegyeikre ácsingóznak (ott sem elsöprő sikerrel).

Téglagyári Megálló 2010.11.09. 17:44:30

@Várúr:

Mesélik, a női lelkészeket is képző református egyházban van egy csomó állástalan lelkésznő, ugyanis az egyházközségek nem akarnak csak férfit lelkésznek...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.09. 17:51:56

amíg létezik a "nők kevésbé alkalmasak ...-re" című előítélet, addig nyilván ezt igyekeznek igazolni pártpolitikusok egyéb hatalomra törekvő egyedek...
...ez pedig válasz arra is, miért pont azokat a nőket jelölték ki pártjaikban...

bz249 2010.11.09. 17:56:31

@nexialista: a nok kevesbe alkalmasak mert nem valasztjak meg oket. Le lehet persze valtani a mocsok szexista nepet.

suski 2010.11.09. 17:57:40

Szerintem az amerikai négereknél vagy máshol, egy eleve hátrányos helyzetből induló és előítéletekkel szemlélt népcsoportnál működhet és hasznos lehet a kvóta, de Mo-on a nők abszolút nem indulnak hátrányos helyzetből, úgyhogy ez nem több, mint a nyugati feministák majmolása. Inkább a gyerekőrzés körüli problémákat kellene megoldani.

@Téglagyári Megálló: egyenlő bánásmód hatóság?

Vakmacska 2010.11.09. 18:48:16

Hát fiúk, szerzők és kommentelők javarésze, ez szégyen. Nem kicsit, nagyon.

Komolyan azt állítjátok, a mai választási rendszer a tehetségük szerint juttat be jelölteket a Parlamentbe? Jézusom. A többi milyen lehetett, ha ezek többségére a tengerimalacot nem bíznám rá fél napra?

Én is csináltam riportot a kezdeményezés egyik tagjával, és máshol-másban eléggé pozitívdiszkrimináció-ellenes vagyok, de itt spec LFS van, nem esélyegyenlőség. Azzal együtt, hogy tele a Pénzügyminisztérium pl nővel, az aprómunkára jellemzően, az ötezer soros excelekre, hogy aztán a főokos a dunaparti házban, akinek lövése sincs, majd reflektorfényben nyomhasson rá gombot.

suski, idekeverni a gyerekőrzést pont azt mutatja, hogy nincs a fejekben rend.

dísznő nem kell. de díszpöcs most van ám sok helyen, agya semmi, pénzt sokat kap, akkor az is menjen budit takarítani, érdemei szerint. Alig várom.

Másban olyan jókat írtok, ez most nem lett olyan.

Várúr 2010.11.09. 18:50:06

@Téglagyári Megálló:
Az is sajátos, hogy kifejezetten a "haladó" szocik erőltetik a női kvótát. Ők tudják, miért... Miközben ahol valóban nagyformátumú női politikusok teremtek (Indira Gandhi, Bandaranaike, Golda Meir, Benito Ferrero-Waldner, vagy akár Clintonné) szó nincs női kvótáról.

Vakmacska 2010.11.09. 18:51:25

Legszívesebben amúgy büntetlen előéletű, felkészült jelölteknek csinálnék kvótát, legyen fiú, lány vagy ufó, mert jelenleg azok valahogy kevesen jutnak be.

Várúr 2010.11.09. 18:55:13

@Vakmacska:
Senki nem állítja, hogy a mai választási rendszer a tehetséget preferálja, vagyis nemcsak azt... De bocs' a női kvóta sem a tehetséget, hanem a nőket preferálná.

Vakmacska 2010.11.09. 19:01:16

A rendszernek elvileg kéne képviselnie akik alkotják "a zembereket" - fiatalt, öreget, férfit, nőt, örményt, magyart, cigányt......én ezt nagyon nem látom. Amennyi nő van a döntéshozók közt meg hát milyenek....hát bocsi, de abban biztos vagyok hogy ENNYIRE nem vagyunk hülyék.
és nem és nem és nem, ne álljon katolikus papokból abortusz-bizottság, ne csupa vén trotli döntsön ötven év múlva fejünkre omló rendszerekről, és ne férfiak döntsenek kizárólag gyes vagy fogamzásgátló tb-támogatás ügyben. Nem és nem és nem, ha csak kvótával megy (akár az általam vizionált tisztesség és ész-kvótával) akkor úgy.

Vakmacska 2010.11.09. 19:18:12

@teknős: huhú, ez még a nő lenézése. Vállonveregetni, hogy a kis érzelmes lényének annemvaló. Meg nem családbarát. Nővérnek lenni három műszakban az intenzíven, az bezzeg igen. Az női dolog. Biztos a lángoló érzelmeivel köti be a branült, a fene egye meg.

Tombol, tombol a hülyeség néha.

Alte 2010.11.09. 19:25:18

Ha már kvótát követel, sokkal hasznosabb lenne, ha azt követelné, hogy több férfi tanár legyen az általános iskolákban. Egy női tanár egyszerűen nem tudja úgy kezelni a fiúgyerekeket, ahogy egy nő. Nekem fiam van, az osztály kétharmada lány. Csak női tanárok tanítják. Az összes fiú szenved az osztályban.

Vakmacska 2010.11.09. 19:30:42

Talán megbecsültebb pályává kéne tenni a tanárságot. Akkor nem jobb híján mennének oda, lenne mindjárt férfi meg nő is, meg jobb is.

suski 2010.11.09. 19:56:03

@Vakmacska: "suski, idekeverni a gyerekőrzést pont azt mutatja, hogy nincs a fejekben rend."

oszt mért is?
Én nem csak a politikáról beszélek, hanem általában kevés a vezető beosztásban lévő nő. Akkor szerinted ennek csak a mocskos férfiak az okai és annak semmi köze hozzá, hogy a nőknek néhány év kiesik a gyerekek miatt és ezért hátrányban vannak?

eN 2010.11.09. 20:36:17

@Vakmacska: te ilyen váccpáör-aktivista vagy?

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.11.09. 22:53:20

@Vakmacska: meg olyan, mintha ebben nem tartanánk sehonnan sehová.
úgy 2002 környékén még volt valami mozgás a nagyobb pártoknál, az előző két OGYban még egy kicsivel több nő volt, aztán egyrészt nem nőtte ki magát egy nő se országosan ismert politikussá (akit ismernek az emberek, azt tíz éve is ismerték), másrészt a pártok is észrevették, hogy ezt senki nem kéri rajtuk számon, úgyhogy hagyták a fenébe.
úgy 50-60 rendszeresen médiaszereplő kormányzati emberből meg a Hoffman Rózsát, a Selmeczit és a Szalait látni. szerintem '89 óta nem voltak még ennyire alulreprezentálva a nők a politikai közéletben

Vakmacska 2010.11.09. 23:00:11

@suski: más férfiaknak meg kiesik esetleg egy év vagy több mert összetörik magukat motorral, vagy talál rajtuk fogást a rák. Vagy kiégnek, vagy bármi.

Aztán meg visszamennek pl igazgatónak. Jééé, nem hülyültek meg tőle.

Van ahol attól lett valaki állami cég igazgatója, mert ő szállította a cicababákat a fejeseknek. Na nesze neked tehetség alapon.

eN nemtom az mi amit mondasz, messze tőlem az aktivistaság...lusta vagyok hozzája.

TH 2010.11.09. 23:31:36

A poszt írójával nagyon sok mindenben egyetértek, de ettől függetlenül én nem tudom ennyire magabiztosan kijelenteni, h. a pozitív diszkrimináció nem lehet-e jó dolog adott esetben. Az biztos, hogy a képviselők ALKALMASSÁGA nem szenvedne csorbát, hiszen a többség jelenleg sem alkalmas a feladatra. Azt is gondolom, hogy a nők arányának a növekedése a parlamentben pozitív hatású is lehet. Ugyanakkor nem vagyok meggyőzve arról, hogy egy ilyen drasztikus kvótarendszer bevezetése lenne a legjobb megoldás. Viszont azt sem tudom, hogy mi lenne jobb...
Ja, és egyetértek Vakmacskával pl. abban, hogy semmivel sem kevésbé "női" szakma a politika, mint például az egészségügy...

booom 2010.11.09. 23:55:22

TH:
Az drasztikus kvótarendszer, ami azt tűzi ki célul, hogy a Parlament 25%-a legyen nő, miközben a lakosság 53%-a az?

TH 2010.11.10. 00:17:08

@booom: "hogy a pártlistákon minden második helyet női politikusok foglaljanak el"
Ez nekem 50%, nem 25...egyrészt.
Másrészt: sok szakmában felülreprezentáltak a nők...akkor ott a férfiak arányának a növelése legyen kötelező?
Szerintem abszurd elvárni, hogy a lakosság nemek szerinti megoszlását pontosan tükröznie kéne a parlamentnek...Viszont egyetértek azzal, hogy a jelenlegi arány kicsit túlságosan alacsony...

Hozzátenném, hogy azt sem tudom, hogy ha ma egy nő politikus akar-e lenni, éri-e valamilyen hátrányos megkülönböztetés vagy plusz akadály, ami egy férfit nem érintene.
Szóval nem tudom eldönteni, hogy egyszerűen csak kevés nő akar politikus lenni, vagy különböző módszerekkel távol vannak tartva, és csak néhányuknak sikerül polgármesterré vagy orsz.gy. képviselővé válniuk.

Bell & Sebastian 2010.11.10. 01:07:54

Továbbá:

- Női feltalálókat, szabadalmi oltalmazottakat!
- Női tőzsdecápákat, elemzőket!
- Női matematikusokat, kozmológusokat!
- Női vallásalapítókat és filozófusokat!
- Női mesterszakácsokat!
- Női hajóskapitányokat!
- Női szoftverfejlesztőket!
- Női nyomozókat!
- ...

Továbbá térlátást, hosszútávú stratégiai gondolkodást, machiavellisztikus észjárást, absztraháló készséget és innovatív-előrelátó kombinációs képességet a nőknek!

De jó nagy dudákkal, ha kérhetném!

suski 2010.11.10. 07:09:18

@Vakmacska: na ezzel ne gyere. A gyes ( ami 3-9 év is lehet) után is tutira van olyan nő, akiből igazgató lesz.
De itt most ugye nagy számokról, statisztikákról beszélünk, nem arról, hogy XY a környezetedben mit vitt véghez. A férfiaknak hány százaléka töri össze magát az életben úgy, hogy évek essenek ki? A nőknek hány százaléka megy gyes-re? Na ugye.
A kiesett évek bizony befolyásolják a karrieredet.

Téglagyári Megálló 2010.11.10. 07:28:27

@suski:

Reformátusoknál választás van. Most akkor demokrácia kell vagy nem?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.11.10. 07:52:10

@TH: Ugye, ha a listák fele nő, attól még nem lesz minden második egyéni körzetben is nő a képviselő - vélhetőleg erre gondolt booom.

Ettől még persze helytálló a "drasztikus" jelző, de sokkal inkább a "drasztikus ostobaság" írja le az ötlet mibenlétét.

booom 2010.11.10. 08:09:48

@TH: amikor a cikk azt írja, hogy: "a nőknek %-hoz képest az.ugyanolyan számarányban kéne szerepelniük a parlament padsoraiban, mint a férfiaknak (mert a végső cél itt ugyebár ez)" akkor nyilván csúsztat, vagy legalábbis feltételezi, hogy az olvasók átlátnak a szitán és tisztában vannak azzal, hogy a parlamentbe a képviselők fele jut csak be listáról, a másik fele egyéni képviselő.
Így a fele fele a valójában 25%, ami a kezdeményezés célja.
Egy többségben lévő kisebbség esetén szerintem ez nem drasztikus.

booom 2010.11.10. 08:11:24

bocs közben lefagytam, az idézet helyesen:
"a nőknek ugyanolyan számarányban kéne szerepelniük a parlament padsoraiban, mint a férfiaknak (mert a végső cél itt ugyebár ez)"

booom 2010.11.10. 08:16:34

@TH: a másik felvetésre: a nők ugyanolyan arányban akarnak politikusok lenni, mint a férfiak. A másodvonalban bent is vannak.
Ahol sok a munka és kevés a pénz meg a hatalom, ott senki nem fájlalja, hogy jaj szegény, nem marad ideje a családra, meg a politika nem neki való.

suski 2010.11.10. 08:27:58

@Téglagyári Megálló: ja hát akkor felvilágosító munka...propaganda ...nemigen vagyok tisztában a ref.egyház ügyeivel, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy van egy lelkésztelen egyházközség és vannak csak női lelkészjelöltek, akkor az egyházközségnek nem kell inkább semmilyen lelkész...Ha ez tömeges probléma, akkor az egyháznak kell ezt megoldani.

Vakmacska 2010.11.10. 08:47:00

@suski: te mit szólnál ahhoz, ha holnap mondjuk elveszítenéd a munkádat mert leépítés van, aztán amikor fél-egy év múlva behívnak állásinterjúra akkor azzal hajtanak el hogy ennyi idő alatt biztos elhülyültél, akkor is, ha közben mondjuk tanultál valamit?

Márpedig elég sokan vannak most állás nélkül (11%?), és bizony az alternatíva nélküli gyes, a kis havi 28 ezrével ennek egy elég olcsó és jól kommunikálható formája. A másik klassz formája egy réteg kiszorításának a munkaerőpiacról vagy a jobbik feléből, ha legális és normálisan fizetett munkát csak az otthontól távol és legalább 8-9 órában lehet végezni, és előre az lép, aki utána még sörözni meg teniszezni megy.

Ha pedig a delikvens átmeneti időre szeretne részmunkaidőt (1-2 év mondjuk) akkor felajánlanak neki valami droidmunkát, a saját munkaköre helyett.

Ha meg egy párnál a közgazdasági racionalitás azt diktálná, hogy fél-egy év múlva az apa menjen gyesre (mert addig letelik a szoptatás, mint egyetlen biológiailag determinált folyamat), mert mondjuk feleannyit keres, nézd meg a fejeket a munkahelyen, amikor valaki előadja ezt.

Vakmacska 2010.11.10. 08:53:55

Tehát EZEK miatt kellene nő a döntéshozatalba felső szinten, olyan, aki a bőrén is érzi ezt, nemcsak fotelből szemléli. Nem feltétlenül azért, mert a politika az olyan kúl. A legtöbb politikai karriert választó embert, tök mindegy férfi vagy nő, csak a "kúl" rész érdekli - szavalni a birkáknak, tévéinterjút adni, díszvacsora, szalagátvágás. Ja hogy most fél évig számolni kéne meg kutatni mitől áll talpra a BKV, hogy nyomjuk 2%-kal lejjebb a hiányt, az inflációt, a munkanélküliséget, a bűnözést? Elfogadtatni, véghezvinni? Utána elemezni mi volt jó meg rossz? ÁÁÁÁ, ahhoz dolgozni kéne, én politikus vagyok. Tisztelet a kivételnek.

ftk 2010.11.10. 10:41:49

Többször előkerült a tanárok és a tanítók nemi aránya. Erre konkrétan aktuális rálátásom van. Aki férfi létére tanítónak megy (=rettentő alacsony presztízsű munka, általános megítélés szerint férfiatlan, a fizetést pedig tudjuk, irányadó a 2008-as (!) közalkalmazotti bértábla), annak úgy kell elkerülnie, hogy iskolaigazgató legyen, ha nincs kedve hozzá. Ugyanis tárt karokkal várják, a helyet is megfújják, ahová leül, és egyáltalán, királyi útja van az adott pályán való lehetséges emelkedéshez. Képességeitől teljesen függetlenül. Az óvodapedagógus férfiról pedig nagyon is egyértelmű sztereotípiáink vannak: aki férfi létére óvodában akar dolgozni, az egészen biztosan homoszexuális (hogy ennek ehhez mi köze, ne kérdezzétek) és pedofil, ebben sokan halál biztosak...
Szóval ezt a párhuzamot jobb, ha hagyjuk.
A lista, hogy miből kellene több nő:
- Női feltalálókat, szabadalmi oltalmazottakat! - van dögivel, nézz utána
- Női tőzsdecápákat, elemzőket! - ez komolyan kérdés?
- Női matematikusokat, kozmológusokat! - hmmm, a matematikatanárok hány százaléka nő?
- Női vallásalapítókat és filozófusokat! - a vallásalapítókról nincs képem (bár szerintem a meglévők is túl sokan lehetnek :) ), de filozófus? Van százalékod, hogy nincs pont annyi női filozófus, mint férfi?
- Női mesterszakácsokat! - azt ugye tudod, hogy mesterszakácsnak lenni minden, csak nem családbarát? (sokkal kevésbé az, mint politikusnak lenni) és amíg nagyobb számban a nők vannak otthon a kicsi gyerekekkel (ez sincs kőbe vésve ám...), addig nem egyszerű megvalósítani. Márpedig aki ezen a pályán nem utazik, villog, versenyez egyfolytában, az nem lesz sosem mesterszakács
- Női hajóskapitányokat! - vannak
- Női szoftverfejlesztőket! - ujujúúúúj, ott vannak minden csapatban, jó sokan - ők tesztelnek és javítanak, mert az nem látványos, hanem babrás és monoton
- Női nyomozókat! - upsz, nézz körül a rendőrségen, vagy magánnyomozókra gondolsz?
A többiben támogatom Vakmacskát. A felkészültségre kimondottan alkalmassági vizsgát javaslok, kiegészítve pszichológiai alkalmassági vizsgálattal. Azt hiszem, akkor kvóta nélkül is elég jól letisztulna a helyzet :D

betyár (törölt) 2010.11.10. 11:03:40

@Bell & Sebastian:

"Továbbá térlátást, hosszútávú stratégiai gondolkodást, machiavellisztikus észjárást, absztraháló készséget és innovatív-előrelátó kombinációs képességet a nőknek!

De jó nagy dudákkal, ha kérhetném!"

Ehelyett bírnak az intuíció képességével, továbbá a fenti képességek hiánya miatt nem is vetemedtek olyasmire, mint pl. ötéves gazdasági tervek. Talán jobb lett volna, ha maguk sem teszik.

Szóval intuíciót a férfiaknak!:)

Valandil 2010.11.10. 11:20:13

@kriszi: matematikus!=matematikatanár - ráadásul legtöbbje csapnivalóan gyenge (viszont megsértődik, ha felvilágosítja a diákja, hogy hülyeségeket beszél)

Valandil 2010.11.10. 11:28:32

@booom: Nem tudom, te merre láttad ezt az azonos arányt, én pl. a szegedi fityisznél nem nagyon. Pedig vannak nagyon jó lébecoló emberkék is, de még őket sem próbálták meg "leversenyezni" nők, mert nincsenek a politika közelében - ergo a lébecolás mehet tovább.
Amúgy meg az átlagnők politikai felkészültsége sajnos alacsony. Én csak kicsiben, magam "szórakoztatására" foglalkozok ezzel (még párttag sem vagyok sehol sem), de egy témát több oldalról körbejárok: elolvasom az ugyanarról szóló jobbos és balos cikkeket is, míg sok nő csak az egyik oldallal hajlandó foglalkozni. Legfeljebb. Az viszont nem tetszik nekik, hogy felhívom a figyelmet a tájékozatlanságukra - de akkor meg miért akar vitázni? Vagy csak kinyilatkoztat?

loláb 2010.11.10. 12:25:55

@TaTa86.: Szerintem a "női egyenjogúság" valami óriási félreértésen alapul.

Az egyenjogúság nem azt jelenti, hogy a férfi ugyanolyan mint a nőv (márpedig az egyenjogúság az ebből indul ki: ugyanolyanok, ezért ugyanarra van joguk, és ezt kell biztosítani nekik) Pedig nem. Fizikai, fiziólógiai, mentális, és emócionális különbségek vannak (ezek persze nem minden férfi, és minden nő között mutathatóak ki, de statisztikailag jól jellemzik a férfi és női közösséget).

Ezekkel a különbségekkel együtt kell élni, nem kell erőltetetten eltüntetni őket, mert attól senkinek nem lesz jobb, hogyha megengedjük a nőknek, hogy állva pisiljék le a bokájukat.

Nem is egyenjogúságnak kéne hívni. Én inkább úgy vélem, hogy a férfi és a nő egyaránt fontos. Másért fontos, de a fontosságban nincs különbség, csak a fontosság okában.

Ez viszont nem egyenjogúság, hanem egyenlőség. (És igen, az egyenlőség az magasabb kategória, mint az egyenjogúság)

TH 2010.11.10. 13:49:43

@loláb: ezzel a véleménnyel eléggé egyetértek. A lényeg az, hogy attól, hogy valaki nő vagy férfi nem ér sem többet, sem kevesebbet, mint bárki más. De ettől még nem kell elvárni, hogy a bányászok között 50% legyen a nők aránya, és azt sem, hogy az adminisztrátori/titkári állások 50%-át meg férfiak töltsék fel. Az viszont fontos, hogy ha valaki alkalmas egy pozícióra és érdekli is, akkor a neme miatt ne érje hátrányos megkülönböztetés.

teknős 2010.11.10. 17:16:46

@Vakmacska: A nővérnek az intenzíven, aranyom, munkaideje van, amit letölt és hazafut tovább gályázni, akár 3 műszak, akár nem. De egy ogy nem rendelkezik munkaidővel és egy programozóval ellentétben politikusnak nem lehet távmunkában dolgozni. ( Én találkoztam olyan eladóval, aki kizárólag hétvégén és éjszaka dolgozott, mert a családjának így volt jó...)

A nők lenézése meg sokkal inkább az, hogy meg akarjátok mondani nekünk, hogy mi a biztonságos szülés, meg az, hogy törvényben deklaráljátok, hogy a nők nem képesek meggyőzni a választókat arról, hogy képesek arra, amire a férfiak.

booom 2010.11.10. 17:42:13

@teknős: nehéz meggyőzni a választókat ha a starthoz sem tudnak állni, a listára se kerülnek fel. Addig el se jutnak, hogy a választókat volna lehetőségük meggyőzni! Nézd meg a mostani tavaszi + őszi választások jelöltlistáit!

@Valandil: cikkekben írják, 7,5 % körüli mindkét nemnél a politikai ambicionáltság.

Bell & Sebastian 2010.11.10. 19:38:34

@kriszi:
Van az a jelenség, ha a fiatal pár gyereket vár, csupa terhes nőt lát csak az utcán, a többieket valahogy kiszórja az elme.

Gondolod, hogy van erről statisztika, mert én csak végignéztem a könyvespolcomon. Az igaz, hogy szar könyvet nem veszek meg, sőt, újabban már el sem olvasok. :))

szimplalány 2010.11.10. 19:45:27

@Várúr:
"Női felkészültségre nézve két példa:
szocik (korábban) Nagy Nóra 23 éves diploma nélküli
jobbik Dúró Dóra 22 éves diploma nélküli
lmp... stb."

Mi az, hogy "lmp... stb."???

Megnézted te, kik és milyen végzettséggel és főleg hányan ülnek abban a frakcióban? Az egyetlen frakcióban, ami felhúzza a parlament gyalázatos átlagát a maga 33%-os arányával?

Bell & Sebastian 2010.11.10. 19:55:49

@betyár:
Az Úr szétdobta a tehetséget valahogy, és milyen jól tette! Reménykedjünk abban, hogy az evolúció a szemünk előtt zajlik még és semmi sincs veszve. Mondjuk egy négyéves terv most jól jött volna, de ha nem, hát nem.

Hogy ez a politikusi szakma is hogy eltompykásodott mára, nahát!
A legjobb nő aszalt szilvára szolizta magát. Szégyen, gyalázat, most szerethetjük a..., szóval..., nem jut eszembe, pedig a számon se' volt.

suski 2010.11.10. 22:35:31

@Vakmacska: és ezeket a problémákat te azzal orvosolnád, hogy minden munkahelyen kötelező női kvótát vezetnél be? Vagy a parlamentben már elég lenne?
Én nem azt mondtam, hogy elhülyül, de abban biztos, hogy hátráltatni fogja, hogy vezető állása legyen egy darabig.
Az utolsó "problémá"-hoz meg annyit, hogy ki a f.szt érdekel milyen fejet vágnak apuci munkahelyén? Ha gyesre akar menni, mert anyuci jobban keres, akkor gyesre megy, aztán annyi.

Vakmacska 2010.11.11. 11:03:18

@suski: Sajnos nem ilyen egyszerű.

Ja, munkahely - én, a vén dinó, elkezdtem dolgozni kilencvenes évek elején. Tudod mi volt? NYÍLT HIRDETÉSBEN: "35 év alatti, férfi osztályvezetőt keresünk". !!!!!!!!!!!!! És hogy hányan tartották ezt normálisnak, ihaj!
Aztán lett szabályozás, hogyha így keresel munkaerőt, akkor kapsz olyan büntit hogy arról kódul a céged. Nagyon helyesen. Ma is van diszkrimináció, de legalább ha tudod bizonyítani (és azért időnként igen) akkor ageizmusért, genderizmusért a cég szépen megkapja a magáét. Sajnos messze nem annyiszor mint kéne. De legalább nem nyílt norma és ki van mondva hogy ilyen nincs.

Csak neked esetleg természetes, amit anno ki kellett harcolni.

teknős 2010.11.11. 12:25:07

@booom: Mit értesz az alatt, hogy strathoz sem tudnak állni?
A képességeik , szerinted kevesek ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a férfiakkal? Vagy azért kellene egy nőt választanunk, mert egyenjogúság van?
Szerintem a nők legalább 50%-a vagy megközelítőleg 50 %-a nő. Ha ez valóban akkora probléma lenne, hogy törvéyn kellene hozzá, akkor nem kellene hozzá törvény, mert megszavaznák a női politikusokat.

Engem kiver a víz, ha arra a pár darab női politikusra gondolok, akik itt futnak a megyében. Nem hogy erősíteni kellene őket, hanem kijhajítani a fenébe.

bz249 2010.11.11. 13:38:39

@Vakmacska: "Aztán lett szabályozás, hogyha így keresel munkaerőt, akkor kapsz olyan büntit hogy arról kódul a céged. Nagyon helyesen."

Vegulis igen az allam sokkal jobban tudja, hogy mi szukseges ahhoz, hogy jo munkahelyi kollektivat alakitsanak ki. Meg a kocsog cegtulajodnos ugyis gazdag, oruljon, hogy nem verik fejen es osztjak szet a penzet az igazan raszorulok kozott. Ellenben azon elgondolkodhatna, hogy a hazaba befogadjon ket harom hajlektalant, mert milyen durva mar, hogy neki jol megy.

Egyebkent meg azt hiszem irok egy peticiot a NOB-nak, hogy milyen dolog az, hogy nem vagyok birkozo olimpiai bajnok. Azert mert valaki nagy es eros nehogy mar elonye legyen egy birkozo versenyen.

Tündér_Lala 2010.11.11. 14:58:18

A probléma azonos a régi klasszikus mondással:

Baszni is, meg szűznek maradni is, nem lehet.

A modern társadalom szétszakította elsősorban a nőket. Az a tény, hogy a család megélhetéséhez szükségessé, elkerülhetetlenné vált az asszonyok (hivatalos) munkába állása, szembe került a több ezer esztendős irányultságokkal és ösztönökkel. (és ezt a család, a gyerekek is megsínylették.) A két nem egyenjogú és rangú, de mind a kettő másban igazán jó. Az asszonyok az otthon teremtésben, a gyerek nevelésben igazán jók.
A karrier, a férfi szerep vállalása azt jelenti, hogy este 8-kor vagy 10-kor ér haza. Más fogja megcirógatni a gyereket, ha beteg, más veszi ölbe, más vigasztalja meg, ha elesik, más gyönyörködik fejlődésében. A dolgoknak (a buta társadalmi érték ítéletnek, a karier és pénz hajszolásnak) ára van. Ezt a nők többsége nem vagy csak boldogtalanság, frusztráció árán tudja elviselni.
Tudomásul kell venni, hogy egyenjogúak vagyunk, de nem egyformák (a nagy számok törvényei alapján). Az asszony, aki boldog, kiegyensúlyozott, gyerekeket nevel és értük él, az több, sokkal több tiszteletet és megbecsülést érdemelne a társadalomtól, mint amit kap. Ez pedig az érték válság egyértelmű jele. Légalább olyan szép hivatás a családnak és gyerekeknek boldog, biztonságos háttert teremteni, mit parlamenti képviselőnek lenni.
Szerintem.

suski 2010.11.11. 15:47:22

@Tündér_Lala: " Más fogja megcirógatni a gyereket, ha beteg, más veszi ölbe, más vigasztalja meg, ha elesik, más gyönyörködik fejlődésében."

mármint a bejárónőre gondolsz?

Abszolút nem értek egyet, a gyerek nem csak az anyjáé és nem csak a nő dolga, hogy cirógassa. Az más kérdés, ha a nő 100%-ban ennek akar élni, de azért választása legyen. Körül kellene nézni Skandináviában, a parlamentben szoptatnak a nők a tv közvetítés alatt és ezen senki n em csodálkozik, legfeljebb a káeurópai turista. Ott alighanem le is csuknák egy olyan hirdetés miatt, mint amit Vakmacska említett.

suski 2010.11.11. 15:51:34

@bz249: már ne haragudj, de az egész tetves civilizált világban felháborodást okoz az ilyen hirdetés. Kb. olyan mintha odaírná, hogy cigányt, négert, zsidót nem veszünk fel, csak ezt ugye nem merik.

Tündér_Lala 2010.11.11. 15:54:11

@suski: A nagymamára, a papára vagy bárkire gondolok, aki nem az anya.

Szerinted van választási lehetőségük ? Legfeljebb abban, hogy a mégtöbb időt elveő karriert is vállalja-e. Ami bizony a fennti helyzetet eredményezi.

bz249 2010.11.11. 16:06:34

@suski: "de az egész tetves civilizált világban felháborodást okoz az ilyen hirdetés. Kb. olyan mintha odaírná, hogy cigányt, négert, zsidót nem veszünk fel, csak ezt ugye nem merik. "

Amitol majd jol csodbe megy a ceg. Vagy legalabbis igy kellene tortennie nem? Elvegre most mar ilyen szoros allatkakon se lehet kozmetikumokat tesztelni, mert nem veszik meg a termekeket.

De persze van az a megoldas is, hogy az allammal jol seggbetesszuk oket.

suski 2010.11.11. 16:23:34

@bz249: Skandinávia nincs csődben, Norvégiában pl. van női kvóta a vezető állásoknál ( ezzel én mondjuk nem értek egyet). Mo ellenben majdnem csődben van.

bz249 2010.11.11. 16:28:16

@suski: marminthogy az a ceg megy csodbe amelyik szembe megy a tarsadalmi elvarasokkal. Ha a tarsadalom elvarja, hogy a ceg igazgatoinak 25% no legyen, akkor majd azok maradnak meg amelyek megfelelnek ennek. Anelkul, hogy a legsotetebb allamszocialista gyakorlatot eloveve kozponti kvotat irunk elo ra.

Legalabbis igy kellene mukodnie egy normalis piacon. Ja egyebkent a 35 ev alatti ferfi a leheto legdragabb munkaero. Vagyis csak akkor erdemes alkalmazni, ha vegkepp nem jo mas helyette.

suski 2010.11.11. 16:28:58

@Tündér_Lala: nagymama vagy van, vagy nincs, vagy hajlandó beszállni vagy nem.
Muszáj, hogy megteremtsék a feltételeket, mert azt nem lehet elvárni, hogy minden nő szüljön legalább 3 gyereket, mert fogy a magyar és emellett mind mondjon le a karrierjéről és az önálló jövedelemről.

suski 2010.11.11. 16:32:53

@bz249: nem hiszem, hogy egy cég a "társadalmi elvárásoknak" akar megfelelni, amikor vezetőt keres, hanem a munkára keres alkalmas embert...Azt se értem, hogy honnan veszed, hogy a férfi vezető társadalmi elvárás lenne...és hogyan lehetne már a társadalmi elvárást százalékban mérni??
A legdrágább munkaerőről meg annyit, hogy elvileg a nőknek is ugyanannyi fizetés kellene, hogy járjon...

bz249 2010.11.11. 16:39:32

@suski: "A legdrágább munkaerőről meg annyit, hogy elvileg a nőknek is ugyanannyi fizetés kellene, hogy járjon... "

Es megse annyi jar. Aki ennek ellenere egy fiatal fickot vesz fel, amikor lenne helyette oreg vagy no az magaval cseszik ki.

"nem hiszem, hogy egy cég a "társadalmi elvárásoknak" akar megfelelni, amikor vezetőt keres, hanem a munkára keres alkalmas embert"

Egy ceg profitot akar termelni. Ha a profittermelesben akadalyozza, hogy a leendo vevoi utaljak, mert rasszista vagy szoros allatkakat gyilkol, akkor nem fog profitot termelni. Ezt altalaban nem nezik jo szemmel es igyekeznek megvaltozni. Ha meg ez sem segit, akkor meg egyszeruen megszunnek.

"Azt se értem, hogy honnan veszed, hogy a férfi vezető társadalmi elvárás lenne...és hogyan lehetne már a társadalmi elvárást százalékban mérni??"

Ugy lehet a tarsadalmi elvarast szazalekban merni, hogy a ceg megnezi, hogy tavaly mennyi gumikacsat adott el, meg iden. Ha az idei szam kisebb, mint a tavalyi, mikozben a gumikacsa piac altalanosan bovult, akkor valamilyen tarsadalmi elvarasnak nem felel meg. Ui. nem veszik a termeket.

Elvileg ez ilyen ecceru lenne. A ferfi vezeto meg nem tudom, hogy tarsadalmi elvaras-e. Azonban a cegtulaj/a tulaj altal megbizott maneger hagy donthesse mar el, hogy kinek akar fizetni. Lehet persze pc-set jatszani, de vagy az van, hogy o dont (ekkor maximum mas kifogast fog gyartani) vagy megmondjak neki kivulrol, hogy kit vegyen fel (ekkor ellenben cocializmus van).

suski 2010.11.11. 17:01:36

@bz249: "Egy ceg profitot akar termelni. Ha a profittermelesben akadalyozza, hogy a leendo vevoi utaljak, mert rasszista vagy szoros allatkakat gyilkol, akkor nem fog profitot termelni. Ezt altalaban nem nezik jo szemmel es igyekeznek megvaltozni. Ha meg ez sem segit, akkor meg egyszeruen megszunnek."

ez nem így meg. Amikor te megveszed a gumikacsádat, fogalmad sincs, hogy a gyártó cég rasszista álláshirdetéseket adott-e fel. Azt veszed, ami olcsóbb vagy amit látsz a boltban. A kevesebb eladott gumikacsának lehet az is az oka, hogy túl drága vagy túl szar vagy nincs igény a gumikacsára...

bz249 2010.11.11. 17:07:44

@suski: termeszetesen sok oka lehet neki, ugyanakkor ha valaki fontosnak erzi, hogy ne adjanak fel rasszista allashirdeteseket, akkor nem vesz olyan cegtol, amelyikrol tudja rasszista allashirdeteseket ad fel. Termeszetesen ehhez az kell, hogy egy rasszista allashirdetes a tarsadalom ingerkuszobe felett legyen, mert kulonben errol senki nem fog tudni. Ugyanakkor meg az informacios tarsadalom koraban elunk.

Kicsit Karcos 2010.11.11. 21:18:15

Érthető a kezdeményezés, hiszen a nők olyan kisebbséget alkotnak, amivel még a kisebbségen belül is kisebbségben vannak. Ők ugyanis az egyetlen olyan kisebbség, akik többségben vannak.

Hasonló a helyzetük a borsodi falvak kisebbségi lakosságával, akik olyannyira elnyomatottan élnek kisebbségben is többségben, hogy egyes kisebbségi vezetők érthetetlennek tartják, hogy esetükben is felmerült egyfajta kvótarendszer.

Én nem bajlódnék kvótákkal, simán csak fognám a választási eredményeket, és megfordítanám őket, hogy végre a kisebbségnek is többségi képviselete lehessen, és a többség is megtapasztalja végre a kisebbségi lét mindennapjait.

Egy valódi demokráciában a kisebbség szava a döntő, nem a kirekesztésre hajlamos többségé. Ez akkor is így van, ha a kisebbség többségben van, és akkor is, ha a többség van kisebbségben. A kisebbség nem lehet kisebbségben!

Ricsi_91 2010.11.16. 16:20:22

@Vakmacska: Drágám én most, nemrég is láttam olyan nyílt hirdetést,hogy "Debrecen egyszemélyes presszóba, szakképzett gyakorlattal rendelkező e.ü. könyvvel rendelkező, precíz, jó megjelenésű, dolgozni szerető női pultost felveszek. Komoly szándékkal rendelkezők jelentkezését várom. Jelentkezés : Kizárólag telefonon! 06-30-453-8991"

Cégnevet nem írt,gondolom, mert ő is tudja,hogy törvénytelen.A telefonszámra rá lehet kenni,hogy visszaéltek vele,ha esetleg cseszegetné az EBH.Amúgy talán nincs kifogása a hiredetőnek,hogy kiraktam a telefonszámát is,mert a topjob.hu-ra is PONTOSAN így rakta ki a hirdetését,én egy szót nem változtattam rajta.Ergó én csak ingyen szolgáltatást csináltam neki,akár e blog olvasói közül is jelentkezhet valaki.:D:D
süti beállítások módosítása