A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Olvasónk, László írása.

*

Középosztályos sodródásom

Első körben pár szó a hátteremről. Főiskolára jártam estin, két nyelvet beszélek, alapvetően szoci városban cseperedtem, apám-anyám KISZ-tag, párttag, nagybátyám párttitkár volt. Ilyen háttérben a rendszerváltás megélése egy katasztrófa volt, minden tekintetben, minden szinten. 

A családban általános világvége-hangulat uralkodott, és mivel mindkét szülőm nagyon gyorsan állás nélkül maradt a megszűnő munkahelyek és leépítések miatt, az anyagi jóllét egészen messzire került. Így utólag visszagondolva, szegények igencsak kishalak voltak... A kilátástalanságba a szüleim fizikailag is belerokkantak, állandósult a veszekedés és a pénztelenség. Az érettségi után azonnal munkát kellett vállalnom, mivel a család egyről a kettőre tengődött, édesapám pedíg elhunyt egy epilepsziás rohamban. Munka mellett kezdtem meg a főiskolát, majd lépkedtem szépen előre a ranglétrán. Az előrejutást a gyors tanulásnak és sokszori munkahelyváltásnak köszönhettem. Egy helyen mindig azt néztem, mit tudok megtanulni, majd az ott megtanultakat hasznosítva, célirányosan jelentkeztem eggyel magasabb beosztásba a következő munkahelyen.

Mivel közben egész jól megtanultam angolul, ezért ez a módszer a kétezres évek elején, a betelepülő nagy multik özönében nagyon jól működött. A multiknál kihasználtam a külföldi képzéseket, ha voltak, vagy kiharcoltam, hogy legyenek. A multicégeknél a gépgyártás területén, később pedig az ezzel összefüggő kereskedelmi és szolgáltató szektorban csiszolódtam tovább. Tizenpárév tapasztalattal és időközben megszületett három gyermekkel nyugodt családi környezetbe költöztünk vidékre.

Pár éve már a saját cégeimben dolgozom, amit a megszerzett tudás és kapcsolati tőke segítségével hoztam létre. Ahonnan elindultam, ez örömre kellene, hogy okot adjon, hiszen megvan már mindenem, piaci alapon, saját erőmből, saját tudásomból. Miért nincs ez mégis így?

Mert semmi sem változott az elmúlt huszonvalahány évben.

1. Mert a hatalmon lévőknek halvány fogalmuk sincs arról, hogy egy induló vállalkozás miféle bürokráciával, jogszabályi dzsungellel néz szembe.

2. A támogatások, kedvező hitelek kiosztása egy kis cégnek, amely nem gyárt, hanem kereskedik vagy szolgáltat, elérhetetlen. Hitelt csak a házadra rakott jelzálogfedezetre kapsz, vagy még úgy sem. (A 2,5 százalékos hitel felejtős, ha nem vagy egy Rába-, vagy MOL-beszállító.) Drága eszköz nélkül pedig gyártani sem tudsz semmit.

3. A kamara egy nagy szar, de kötelező, csak a véredet szívják, és ezt bosszantó arroganciával teszik. Ide bújtatják a semmirekellő képviselők a semmirekellő rokonaikat. (Plusz az önkormányzati cégekbe...)

4. Mert a NAV minden vállalkozót potenciális adócsalónak tart, és ennek megfelelően is viselkedik.

5. Az önkormányzatoknál − mindenhol − a haverok kistafírozása zajlik, pofátlanul lopnak, áttekinthetetlen rendszerben gazdálkodnak, haverok ülnek minden helyen.

6. A menő nagyvállalkozók mind egytől-egyig tehetségtelen nímandok, bármelyiket lenyomná egy átlagos ács, állványozó vállalkozó az élet bármely területén, a piacról alkotott képtől a versenyképességen át a stratégiai tervezésig − az erkölcsi oldalról már ne is beszéljünk.

7. A magánvagyon védelme, személyi biztonság csak elvi szinten működik. A rendőrség tehetetlen és nem is motivált: környezetemben olyan még nem volt, hogy bármi megkerült volna, amit elvittek, vagy bárki rács mögé tettek volna, aki erőszakos volt. Csak a traffipax megy, és azok nyúzása, akik fenntartják a rendszert...

8. A közvagyon elherdálás népi sport. Láttam már negyvenmillióból közpénzen megújult patikát, ahol kvázi kifestettek és kész.

9. Az arrogancia, amivel egy fideszes politikus beszélni képes, arra nem találok szavakat. Lázár a legkiemelkedőbb.

10. Úgy általában a politikai osztály résztvevői kb. annyira értelmesek és életrevalóak, mint bármelyik közmunkás felénk...

A politikai nézeteim:

A második választáson már részt vettem, és csakis a baloldalra szavazhattam, a fentiek tükrében, ez kitartott 2002-ig. A Feri színre lépése és a közben eltelt időszak világossá tette, hogy ezeknek még ötletük sincs, hogyan kell egy országot irányítani. Jó példa volt a Gyurcsány-féle Száz lépés program. Ez egy film idézetét juttatta eszembe, ami átültethetőnek tűnt: „Ha nincs pénzed drogra, akkor csinálj egy rock a drog ellen koncertet...” Utólag igazam is lett.

2006-ban már a Fideszre szavaztam, és 2010-ben szavazatmegosztással ismét. Úgy éreztem, hogy ez a kisebbik rossz, nekem és az országnak is. 2010-ben a Jobbikra adtam a listás szavazatot, mert szimpatikus volt a nyílt és egyenes beszéd. Legutóbb pedig már mindkettő szavazatomat a Jobbikra adtam. Miért is? Hát leginkább azért, mert a jobbikos jelöltet ismerem, a többit nem. A nagypolitika olyan embereket támogat, akik helyi szinten a legnagyobb tolvajok. A jobbikos jelölt egyszerű ember, úgy, mint bármelyikünk. Nem a nagy Budapestről érkezett ejtőernyővel négy éve a környékre, hanem itt nőtt fel, itt élt mindig is. Tudja, mi merre van, merre hány lépés. Az országos nagy politika csak elméletben működik helyben, és az emberek ezt egyre jobban a saját bőrükön érzik, főleg vidéken, ahol megállt az idő.

Egyre jobban úgy gondolom, hogy a rendszerváltás nem ment végbe, és súlyos konfliktus nélkül nem is fog soha. A Fidesz próbálkozik a családok támogatásával, adókedvezménnyel, de aki keveset keres, az rosszul jár. Márpedig sokan nagyon keveset keresnek és nem képesek saját vállalkozást indítani, mert egyszerűen nincs olyan ötletük, amivel ezt megtehetnék. A tőkéről már nem is beszélve. Álláspontom szerint a Fidesz ugyanazt teszi hosszútávon az országgal, amit a szocik tennének, ha nem lennének ennyire bénák. Kiárulják kilóra, amit lehet, és után szépen hátradőlnek. Erőteljesen gondolkodom az elvándorláson, eladni a cégeket, házat, kocsit, mindent, és eggyel nyugatabbra ballagni. Ahogy látom, ott egy kicsit máshogy kezelik az embert, ha évente 4-5 munkahelyet teremt. Egyetlen dolog tart itthon, ezek pedig a gyerekek. Attól tartok, megviselné őket a váltás.

Dióhéjban ennyi a sodródásom, ami nem kevés, hiszen így jutottam el az MSZP-től a Fideszen át a Jobbikig.