„A dolog egyszerű. Ha megkérdem: »Gergő, hogy írhatsz ekkora hülyeséget?«, nem ugyanaz, mintha azt kérdeném: »Gergő: hogy lehetsz ekkora hülye?« Az első esetben úgy utasítom el a szavaidat, hogy téged érintetlenül hagylak, sőt jelzem, hogy több telik tőled. A második esetben személyedben bélyegezlek meg. (Ez csak példa, egyik sem áll szándékomban.) Vagy nézzük Heller Ágnest” – ezen sorokkal példálózott két éve Balavány György az akkor még hírlapos Huth Gergelynek, hogy nem éppen helyes dolog bizonyos közéleti megnyilvánulások alapján magáról az emberről messzemenő következtetéseket levonni.
De ami Balavány György szerint kijárt Heller Ágnesnek, kijárt Huth Gergelynek, az – mai, hvg.hu-n megjelent írása alapján – úgy tűnik, Skrabski Fruzsinát valamiért már nem illeti meg.
Egy dolog stílusvitát folytatni, azt kritizálni, hogy miért kell olyan mondatokat leírni: „tegyétek ti is ezt és akkor senkinek nem lesz bántódása”. Megint más viszont fruzsinázni, felmenőket, diplomát és nómenklatúrát emlegetni – ez már inkább a Vincent blog legrosszabb, legméltatlanabb arca (nem véletlen, hogy ők is megírták a maguk változatát).
Azt meg tényleg nem értem, hogy jutott el a hvg.hu szerzője addig, hogy Skrabski Fruzsina érzéketlen lenne a szegénységgel, nyomorúsággal szemben. Azért sem értem, mert amikor Skrabski nemrég Balogh Józsefnek küldött, naiv hangvételű üzenetét osztotta meg Facebookon, azt Balavány egy szimpla „Így” kíséretében osztotta tovább. Skrabski Fruzsina hozzászólásait („az a baj, hogy ez tényleg gyakori és ez ellen a legkeményebben kell fellépni, mert az áldozatok megfélemlítettek és tehetetlenek”) pedig sorra belájkolta pár hete.
De Balavány szerint mára, két blogbejegyzés után a „fruzsinaság” első számú képviselője eljutott odáig, hogy ignorálja a több százezer éhező gyereket, és csak az élet napos oldalára hajlandó figyelni. Ami még csak politikai véleménynyilvánítás szintjén sem feltétlenül állja meg a helyét (vegyük csak a tavalyi videót, amikor a Schmitt ellen tüntető igazoltatását mutatta be Skrabski).
Igen, bátran lehet a két blogbejegyzést kritizálni – de ennek kapcsán egy ilyen életutat – benne a legutóbbi, szovjet katonák által megerőszakolt nőkről készült filmmel – így leminősíteni, elég igazságtalan dolog. A máskor olyannyira elítélt apákésfiúkozás úgy tűnik, Balaványnál már nem olyan kínos – ugyanis Skrabski családját, felmenőit emlegeti a mostani cikkében. Különösen ízléstelen, hogy Heller tragikus családtörténetével állítja szembe a szerinte privilegizált Skrabskiéval. És ahogy Heller esetében, úgy Skrabski kapcsán sem értem: ha lehet normális hangnemű, jogos kritikát megfogalmazni, akár a másik írásáról, akár a kormányzatról; akkor miért kell rögtön annyira eltúlozni a dolgot, hogy még aki egyetértene, az is tiltakozni kényszerüljön.
Arról pedig nem beszél Balavány: Skrabski a lehetőségeit arra használja, hogy katonák által megerőszakolt nőkről mutasson be dokumentumfilmet. (Amiről amúgy a Washington Post is beszámolt.)
Nem értem, miért kell az önreflexióra való képtelenséggel vádolni azt a Skrabski Fruzsinát, aki a Schmitt ellen való tüntetés kapcsán is leszögezte: „így tudok tükörbe nézni holnap, holnapután, a Fidesz-éra után és még azután”.
Azt sem értem, miért kell párbeszéd-képtelenséggel, öncélú liberálisozással vádolni olyat, aki rendszeresen igyekszik meghaladni a jól ismert, árokásó politikai „kultúrát”. Hogy milyen stílusban, milyen mondatokkal, arról lehet vitatkozni – de nem kell igazságtalannak lenni. És akkor már a stíluson is csiszolhatna a másik fél – a kisbetűs, nemecsekernős „fruzsinázás” ugyanis rendkívül színvonaltalan.
*
A szerző a Vs.hu munkatársa
Az utolsó 100 komment: