Cinkes Krisztus a Gordon-tetőn
2013. augusztus 15. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Cinkes Krisztus a Gordon-tetőn

krisztusm.jpg

Ez nem egy posztmodern, dekonstruált Nyirő-novellaparódia címe, hanem a valóság. Szemünk és szánk tátva maradt, amikor találkoztunk ezzel az objektummal a hírekben. A 23 méter magas Jézus Szíve-kilátó a székelyföldi Farkaslaka fölött áll a Gordon-tetőn.

Az első blikkre a Terminátor, Darth Vader és Optimus Prime ihlette szobor legfőbb alapanyaga a rozsdamentes acél. Krisztus törzse cinkkel ötvözött vasból készült, míg palástja, feje és kezei inoxszal bevont fémből épültek meg. Krisztus testében csigalépcső vezet fel a Megváltó fejébe, ahonnan széles kilátás tárul a székely tájra.

krisztus.jpg

A szobor megépülését a Protemp Alapítvány dolgozta ki, az építkezés helyét egy bogárfalvi vállalkozó jelölte ki. A beruházás mintegy 200 ezer eurós összegét a Gordon Kft., több vállalkozó és magánszemély, valamint Farkaslaka önkormányzata adta össze.

A kilátó már 2011 nyarára elkészült, de azóta folyik a huzavona az építtetők és a hatóságok között az Európa egyik legnagyobb Krisztus-ábrázolását jelentő szerkezet körül. A Hargita Megyei Főépítészi Hivatal konzultatív testülete tiltakozását fejezte ki, szerintük az építés alatt álló Krisztus-kilátó „tájidegen, és már-már kimeríti a giccs fogalmát”. Hegedűs Enikő művészettörténész, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Egyházművészeti Bizottság referense szerint „a tervezett kilátó nemcsak koncepcióként, de művészi megfogalmazásként is gyenge utánzat, giccses alkotás, amely anyagában, méreteiben és formai tekintetben is sok kívánnivalót hagy maga után”. Hegedűs úgy véli: a tervezett kilátó sem a hely, sem a krisztusi tanítások, sem a székely nép szellemével – ahol nem az egyéni érdek és ambíció a prioritás – nem összeegyeztethető, sőt azzal ellentétes. Ennél többet mi sem tudunk hozzáfűzni a témához. Úgy látszik, van, amikor a székelyek románabbak a románoknál.

A Krisztus-kilátót szombaton avatják fel a Gordon-tetőn.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr435461651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2013.08.15. 14:44:06

"Úgy látszik, van, amikor a székelyek románabbak a románoknál." Aztán miért, kedves ergé?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2013.08.15. 14:49:01

@Cigiző: jártál te már óromán vagy egy ideje románok által uralt városban, tájban? :D

maroz 2013.08.15. 15:02:02

off

"Krisztus törzse cinkkel ötvözött vasból készült, míg palástja, feje és kezei inoxszal bevont fémből épültek meg."

Ezt a mondatot a gépészek, meg a mindenféle fémmel szakmailag is foglalkozók szerintem egyenesen imádni fogják. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.15. 15:08:07

"Úgy látszik, van, amikor a székelyek románabbak a románoknál."

Makoveczet se felejtsuk el.

uh.ro/itthon/kozelet/14437-avatjak-a-jezus-kilatot
"A számos magyarországi szakember megerősítő véleményezése mellett Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építész is pozitívan bírálta el, és válaszként erre az ötletre egy, a Jézus Szíve Kilátóhoz vezető úton felépítendő kápolna tervét ajándékozta. Ez volt különben életpályája utolsó terve."

vantaan 2013.08.15. 15:29:24

Ez Darth Vader! Ezt mindenki ismeri! Szerepelt a Csillagok Háborújában is! .... állítólag jól fizető szerep volt. S hogy pont a Gordon Kft finanszírozta?
Sima liberátor összeesküvés .... talán még a Gyurcsány is benne van!
Persze az hogy Makovecz támogatta az egy kicsit ciki...... de hát a Makovecz épületek sem sokkal különbek. ...no és hogy tájidegen?
Ahhoz nem kell Erdélybe menni! Milyen ocsmány egy épület lesz Felcsúton a stadion ott a kertek végében?
Na ha valami tájidegen akkor az az. Fél Európa azon röhög, még az akasztói juhásznak is több esze volt mert Ő a stadionját úgy építette meg, hogy bele illik a környezetébe.

legeslegujabbkor 2013.08.15. 16:21:21

Jézus lemondóan vagy befogadón tárja szét a kezét? A szíve is fémből van? A fejéből mit lehet látni? A belépődíjat csökkenti családi kedvezmény?

Ne ítéljük el rögtön ezt az alkotást, mert minden relatív. Lehet, hogy a szarvasok imádják.

Dzsentrisvihák 2013.08.15. 16:21:28

Ja, bassza meg, a modern művészet csak akkor szép, ha nonfiguratív, értelmezhetetlen, vagy kereszténygyalázó baromságokat ábrázol! Ha egy önmagának beöntést adó, háromlábú pegazus állna a hegyen, egy hátára kötözött betonkeverővel, senkinek nem lenne semmi baja a dologgal... De így, hogy Krisztuuuuus, hát azt nem lehet, az vért kíván, meg kurvaciki!

Dub hadnagy 2013.08.15. 16:49:24

@Dzsentrisvihák: ja,és a főegyházmegyei csaj is keresztényellenes ugyebár

greenpix · http://grimpix.blogspot.com 2013.08.15. 17:04:50

Köszi burqus, a csuda ölt meg mitől e látogatottságnak özöne, ám egy kimaradt, hátha van olyan, aki megnézné belülről, de annyira megátalkodott, hogy nem fogadja be az Istennek fia a kebelébe :)
grimpix.blogspot.ro/2013/02/krisztuson-kivul-nincs-menedeked.html

Az ucsóelőtti mondatot meg azért se értem, hogyaszmondja, ha műanyagból fröccsöntötték volna, akkor az lenne, hogy a székelyek kínaibbak a kínaiaknál? Még jó, hogy egy völgyhíd is nem épült a Baknya és a Grodon-hegy közé, mert még az a vád érne, hogy a székelyek magyarabbak a magyarnál.

2013.08.15. 17:36:01

ergé, Komolyan ez a legnagyobb baj, amikor a románok szítják a feszültséget?
A román külügyminiszter szerint Magyarország revíziót akar, és instabilitást gerjeszt.
Ha régióátszervezést meg akarják csinálni, akkor könnyen lehet, hogy székely polgári engedetlenségi mozgalom indul. Vajon milyen válasza van a magyar kormánynak erre?
Még az is lehet, hogy sorsfordító időket élünk.

S=klogW 2013.08.15. 17:47:50

@Doomhammer:

a vas bűnét már nem is idézi, bolygó hollandikám?

S=klogW 2013.08.15. 17:53:26

Legalább az a szörnyű küllős glória lekerülne a szobor fejéről.

maroz 2013.08.15. 18:13:21

@S=klogW: Azt nem lehet, az funkcionális, az a villámhárító.

S=klogW 2013.08.15. 19:00:05

@maroz:

mondjuk így is úgy is egy borzalmas istentelen fabrikáció ez

maroz 2013.08.15. 19:31:03

@S=klogW: Azért egy kicsit furi, mert ez a horganyzottlemez-fétis inkább a cigányokra jellemző (Bánffyhunyad, Torda, például) és nem annyira a románokra. A székelyekre meg azt hinném, hogy inkább a fa, már úgy értem, hogy ilyen fétis-szinten, helyenként még a vasúti síneket is fára cserélnék, mert a fa az igazi. A fene se érti ezt.

S=klogW 2013.08.15. 20:52:05

@maroz:

szerintem ez úgy egészében szörnyű:

ha fa lenne egy fokkal jobb lenne, csak annak borzasztó lenne a költsége (statikai tervezés, ácsolás, konzerválás) és borzasztó pocséklása is lenne a faanyagnak

azonban nemcsak az anyaga (és azáltal színe, felülete) a szörnyű, hanem ez a szögletes forma és látszó szerkezet, szinte csontváz

össze sem hasonlítható esztétikumban a riói Jézus szoborral

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.15. 20:55:11

Ez egy normális, fémből épült kilátó, csak két oldalt meg a tetején kiegészítették némi dekorációval... Hol lehet majd kinézni belőle? A fej zártnak tűnik.

tevevanegypupu 2013.08.15. 22:31:32

Nem adok ra ket evet, ez olyan nepszeru lesz..kiefejezett iparag epul ra.

tisztapista 2013.08.15. 22:59:51

Gordon Kft.?

Erről is a tuggyukki tehet...

Egyébként mindent Krisztusról készült szobrot Krisztussal kellene engedélyeztetni. Ellentétben a halott történelmi alakokkal, Krisztus feltámadását tanítja az Egyház, a vele való kommunikáció pedig az ima. Imádkoztak az alkotók ebben az ügyben? Mi volt a válasz? Kíváncsi lennék...

is 2013.08.15. 23:16:39

Az Eiffel-tornyot Párizsban nagyon rühellték, és úgy is volt a tervben, hogy a világkiállítás után azonnal lebontják. Most mit mondjunk azokról az emberekről, akiknek idáig futotta a véleménye? Úgy lenne jobb, ha nem lenne Eiffel-torony?

És további sok hasonló történet. Örömmel olvasom az ilyeneket a Mandineren, pont ezt is képzeltem rólatok, srácok.

tisztapista 2013.08.15. 23:40:28

@is: "Úgy lenne jobb, ha nem lenne Eiffel-torony?"

Bizony, 45,7%-kal jobb lenne az embereknek, ha nem lenne. De a Tower Bridge maradhat. És a Rockefeller torony is.

pekmester 2013.08.16. 00:30:46

@vantaan: itt jon be az izlesek es pofonok. A felcsuti stadion kivaloan fog kinezni? Szurkuljon be a kornyezetebe? Baromsag. Pont az a lenyeg, hogy tunjon ki onnan.

jan 2013.08.16. 07:27:03

Kicsit ronda lett, de hat van ilyen. Sokkal izgalmasabb - mint mar irta valaki - a helyszin: Gordon-teto. Gordon, Megvalto: erdekes kepzettarsitasok ezek a valasztasok elott...

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.08.16. 07:51:28

Szó se róla, jóféle hargitai fenyő hiányában erőst romános lett a monument. Mondjuk ebben a műfajban az oroszok máig verhetetlenek, lásd pl. Nagy Péter tizenéve felállított orbitális emlékművét a Moszkva folyó partján:

russiatrek.org/images/photo/moscow-city-peter-the-great-monument.jpg

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.08.16. 09:25:36

hülye vagy te ergé. nincs ezzel különösebb baj. persze lehetett volna székelykapun ülve megpihenő istenfaszanagy* jézust is odatenni.

*nőm férfirokona mondta a milyen volt a zarándoklat és a templom...kérdésre, többek között, hogy két istenfaszanagy szűzmária szobor volt benne. persze nem a káromlás szándékával mondta. :)

terveztünk mink székely barátommal bentli szalont nyitni énlakán, na az es nagyot szólt volna.

Bell & Sebastian 2013.08.16. 11:47:15

Az INOX a francia acier inoxydable (rozsdamentes acél) rövidítése, magyarul krómacél. Indiában, Anno Domini 400 körül már ismerték.

A Krupp / Thyssen védette le, az övék austenites, a késsőbbi, amerikai eljárásé martenzites.

Ínyenceknek a vas-szén állapotábra:
users.atw.hu/nekemmind1/index_elemei/fe_c_diagram.jpg

Bell & Sebastian 2013.08.16. 11:57:49

Ezt hétmérföldes Krisztust majd megszokják, jobb ma egy fém Megváltó, mint tegnap egy Staal in Steel.

2013.08.16. 14:41:00

Titus Corlatean román külügyminiszer legújabb nyilatkozatai:

"Románia, ma – és ez nem szónoki kijelentés – olyan standardot határozott meg, mellyel csak kevés európai állam rendelkezik. A romániai nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek törvényhozásilag, intézményileg, költségvetésileg, a megőrzésükre vonatkozó jogaikat illetően az európai standardot meghaladó standardokon védettek”, mondta Corlăţean.

Véleménye szerint, ezzel kapcsolatosan felelőssége az RMDSZ-nek is van, mert bár mérsékeltebb diskurzust folytat, az etnikai kritériumok szerinti autonómiát hirdeti.

„A ti érdeketek, hogy minden román állampolgárért tehessünk, hogy megtegyük, amit meg kell tennünk Hargitában és Kovásznában, de ugyanakkor a romániai magyar közösség legnagyobb reprezentativitású, legitimitású párt felelőssége is, ez olyan ügy, ami az RMDSZ-re is tartozik. És az RMDSZ-nek egy adott pillanatban, véleményem szerint, el kell majd végeznie az önvizsgálatot, hogy kiderítse, érdemes-e folytatnia ezt a politikát, amit most hirdet – igaz, másoknál sokkal mérsékeltebben – és ami tartalmazza ezeket az autonómiaelemeket is. Ez-e Románia és a román állampolgárok iránya a következő években, vagy egy jobb integráció szükségességéről beszélünk és akkor az RMDSZ is komolyabban elgondolkodhat azon, érdemes-e megmaradnia ebben a paradigmában, vagy figyelembe veszi a mai Románia európai valóságait (a fogalmazás az eredeti szerint – E-RS)”, mondta Titus Corlăţean.

forrás: eurocom.wordpress.com/2013/08/16/corlatean-nem-kellene-elfogadni-romaniaban-a-magyar-gardat-es-a-szekely-gardat-romania-libera/

2013.08.16. 14:44:40

Titus Corlatean 2: (legújabb interjú, amire behívatta a román nagykövetet Németh)

"Nem nyilatkozhatok a román igazságszolgáltatás és az ügyészség nevében, például, de ez – lehet – egy bizonyos politikai cinkosság következménye is, ami a korábbi években a PDL, illetve a budapesti FIDESZ politikai vezetőségei között volt, azzal, hogy voltak bizonyos közös választási céljaik és fontos pillanatokban kölcsönösen támogatták egymást és így, csukott szemmel siklottak át olyan ügyek felett, melyek fontosak voltak a román állam számára. Íme, ez a túlzott tolerancia következményekkel jár és úgy hiszem, az állam intézményeinek fel kellene ébredniük és reagálniuk kell, még egyszer mondom, a törvény betartásával.

Meg fogja ezt vitatni a kormányban, a kormányfővel, az igazságügy-miniszterrel és a többi tényezővel, akik dinamizálhatják az ön által említett intézményeket?

Azt hiszem, szükségszerűen tartanunk kell majd egy megbeszélést, de racionálisat, a kormányban, hogy megtörténhessenek a szükséges különbségtételek és hogy cselekedhessünk, egyrészt az annyira szükséges decentralizálási folyamat folytatásáért és a régiósítási folyamat lezárásáért – de nagyon világosan meghatározott és az etnikai kritériumokon alapuló bármilyen autonómiaformát kizáró szabályok meglétével –, másrészről azért, hogy helyre tegyük a dolgokat és ne engedélyezzünk bizonyos szélsőséges megnyilvánulásokat, melyekre – íme – évek óta sor kerül Romániában."

"A Kovásznában, Hargitában és Marosban kisebbségben lévő román közösségek képviselő panaszkodtak önnek a számos és súlyos gondjaira, egy részük éppenséggel a nemzeti identitásuk megőrzésével lévén kapcsolatos. Mit szándékozik – konkrétan és minél gyorsabban – tenni a Ponta-kormány e gondok megoldásáért?

A hargitai és kovásznai helyzet bonyolult és azt egy nagyon komoly integrált tervvel kell kezelni. De az egyrészt, valóban, a Hargitában és Kovásznában élő románok specifikumával, helyzetével és az itteni román identitás megőrzésével kapcsolatos, de vonatkozik e megyék összességére és a lakosság összességére is. Mert, végső soron, egy sor jelentős társadalmi-gazdasági lépésre van szükség, e megyék megnyitására, gazdasági nyitásra, infrastruktúrára, autópályákra, munkahelyekre van szükség. Ez olyan terv, mely – többek között – mindazon alapul, amit egy ideje folyamatosan mondunk, a régiósításon, mely egy fejlesztési tervet produkálhat, generálhat többek között Hargitának és Kovásznának is oly módon, hogy elkergethesse ezeket az árnyakat, melyek még mindig ott kísértenek egyesek elméjében.

Még az idén végrehajtják a régiósítást, vagy a jövő évre hagyják?

Augusztus végén valahol Tulcea környékén fogják megvitatni, milyen politikai döntések vannak a régiósítás momentumáról és miként fog megtörténni, remélem, hogy a régiósításra minél hamarabb sor kerül, mert szükséges és könnyebb lehívni az európai pénzeket."

forrás: eurocom.wordpress.com

Na, hát ennyit az "árnyak elkergetéséről" mára.

bz249 2013.08.16. 22:23:19

@Bell & Sebastian: mikozben amugy Sir William Chandler Roberts-Austen angol Adolf Martens* meg nemet.

*nem rokona a cipesz Martensnek

bömböcz 2013.08.16. 22:27:28

@bz249:
A Mester helyreigazít, de befogja amúgy a pofáját ?

S=klogW 2013.08.16. 22:36:04

@bömböcz: szóval nem a BMEre járt

S=klogW 2013.08.16. 22:42:07

@bömböcz: akkor ez lehet hogy speciálisan VIKes szójárás és maga meg túl öreg :)

bömböcz 2013.08.16. 22:47:08

VIK?(Drönkös)
1 genere különbséget sejtek...

S=klogW 2013.08.16. 22:54:26

@bömböcz:

Üt az óra, véget ért öt év szenvedés;
Villamosmérnök vagy, hát légy mindig merész!
Vágj neki magasan kvalifikált értelmiség;
Te vagy a bajnok, ki nem nézi, kire lép.
Mert közgázos, gépészmérnök utánad lohol,
A jogász ellened ezer vádat kohol.
De te lerázod õket és te mész majd az úton tovább,
S megelõzve õket folytatod a koldulást.

port70.net/cgi/httpgate.rss.cgi?htext/hungarian/egyeb/dalszovegek/Villanykaros%20dalok.htm

Bell & Sebastian 2013.08.16. 23:00:36

@bz249: Miközben magát az eljárást 30 évig svédnek tévhittem. Mondjuk vas-szénből be is csúszott egy utóvizsga. Vályi Péter is a kokilláig tanult.

Bell & Sebastian 2013.08.16. 23:03:21

@S=klogW: Nekem statikus rémlik, nem is megy sehová, max. a pinecébe.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.17. 00:57:58

olyan mintha a városon kívüli kannibálok építették volna a dredd bíróból:
www.youtube.com/watch?v=qlBwr80CJOQ
nem mondom hogy csúnya... dehát érdekes...

Dzsentrisvihák 2013.08.17. 01:47:41

@Dub hadnagy:

Aha, az ő véleménye alapján dózerolják el a Sagrada Família-t is, de izibe, vagy a lengyelországi, és riói óriás Krisztus-szobrokat... Attól, hogy valaki egyházi személy, nem biztos, hogy mindig, mindenben igaza van.

bz249 2013.08.17. 12:57:17

@Bell & Sebastian: ezert kellett volna ezt a szobrot is fabol epiteni. Annak nincs hulye allapotabraja. :)
süti beállítások módosítása