John Lukacs: Ki a reakciós?
2013. május 22. írta: dobray

John Lukacs: Ki a reakciós?

john_lukacs.jpg

Magyarázatképpen hadd mondjam el röviden, hogyan kapcsolódik fejemben ez a két szó: bűnös és reakciós.

Azt már régóta gondolom, hogy a bűn létezéséről és az emberi nem bűnös voltáról vallott meggyőződés nem holmi sötét, homályos, félelemkeltő tétel, hanem egészséges, valós és világos felfogás, amelyet nem csak a vallási kinyilatkoztatás támaszt alá, hanem történelmi tapasztalatunk, vagyis önismeretünk is. A bűnre való hajlam vele születik az emberrel. Maga a bűn szó igazából nem reménytelenül kegyetlen. Már puszta léte is az emberi természet erkölcsi tartományára utal. Ez a tartomány teszi az embert egyedülállóvá. Más élőlények nem bűnöznek, mert nem képesek rá. Az ember bűnözik, mert szellem lakozik benne. Nincs olyan bűn, ami egyedül a test bűne volna; minden bűn valamilyen mértékben a szellem bűne is, és a szellemi bűnök, ha eluralkodnak, rosszabbak a testieknél. Ez az emberiség történetének a kezdetétől így van. A bűn más, mint a tabu; nem a társadalmi viszonyoktól függő képzet vagy kategória. Nem Ábrahám, Mózes vagy Kálvin találmánya; Darwin, Marx vagy Freud sem tudta kitörölni a tudatunkból. Ha bűnözünk, tudjuk, hogy bűnözünk. (Sőt lehet, hogy élvezzük.) Ez nem okvetlenül jár bűntudattal. De előbb-utóbb lelkifurdalást, megbánást és felelősségérzetet ébreszt bennünk – és a felelősségérzet más, mint a néha öntetszelgő bűntudat.

Szeretném felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy a fenti bekezdésben egy szót sem ejtettem a bűnre vonatkozó hagyományos katolikus tanításról, amelyben történetesen hiszek. Ez a könyv történész műve, nem teológusé. De éppen azért, mert történész vagyok, tudom, hogy miközben az ember körülményei mind változnak, maga az emberi természet lényegében változatlan marad. Ezen a ponton tehát meg kell védenem a reakciós szót. A reakciós inkább tisztában van a bűn létezésével és az emberi természet lényegi állandóságával, mint a konzervatív (ez utóbbi egyébként nagyon képlékeny jelző, főleg manapság). A reakciós nem mindig ellenzi a változást, és nem veti el mindenestül a haladást. Az állandó haladás eszméjét veti el; azt az eszmét, mely szerint nemcsak az ember anyagi körülményeit lehetne jobbá tenni, hanem a természetét, szellemi és lelki természetét is. Tagadhatatlan, hogy az emberi lét körülményei potenciálisan javíthatók. De ne feledjük – különösen most, az ezredforduló táján – hogy el kell gondolkoznunk azon, mit is jelent a haladás. Újra kell gondolnunk a haladás még mindig annyira elterjedt, de már elavult és használhatatlan fogalmát. Most, amikor egy korszak zárul le, a megrögzült eszmék és bevett gondolkodásmódok súlyos terhével szemben a gondolkodó emberek reakciójára van szükség. 1930-ban a chicagói egyetem teológiai fakultásának dékánja azt mondta, hogy „az eredendő bűn doktrínája az emberi viselkedésről alkotott olyan elmélet, amely megfelelt a Szent Ágoston idején rendelkezésre álló tudományos ismereteknek, de az újabb kutatások fényében tarthatatlan.” 1989-ben minden értelmes olvasó belátja, hogy e progresszív teológusnak a kijelentését a „tudományos ismeretekre” meg az „újabb kutatásokra” való hivatkozás teszi nevetségessé. Legfőbb ideje újraértékelni bizonyos szavakat – például, hogy a „haladó” nem okvetlenül jót jelent, a „reakciós” nem okvetlenül rosszat. (…)

A reakciós nem annak születik, hanem azzá válik. Tévedés azt hinni, hogy a királyok vagy a rangos-vagyonos arisztokraták ivadékai született reakciósok. Imitt-amott még fellelhetők a reakciós viselkedés maradványai (van, aki kezet csókol a rendfőnökasszonynak, vagy kikéri magának, hogy boldog-boldogtalan a keresztnevén szólítsa), de a reakciós mint típus már eltűnt. A huszadik században reakciósnak lenni nem eleve adott dolog, hanem egy kristályosodási folyamat eredménye, mint Stendhalnál a szerelem; de ez a kristályosodás a stendhali amour-ral ellentétben nem egyik pillanatról a másikra történik, és az eredménye sem időleges. A társadalmi ranglétra legfelső fokán álló férfiak és nők mindig koruk általánosan elfogadott és tiszteletben tartott eszméit igyekeztek megtestesíteni, akár szellemi függetlenségük feladása árán is. Kétszáz éve az angol whig mágnások nem bíztak Burke-ben, aki Fox szavaival „a kelleténél hamarabb lett a kelleténél bölcsebb”; vagyonos utódaik pedig az 1930-as években nem bíztak Churchillben, aki szerintük Chamberlainnel ellentétben „nem volt kiegyensúlyozott”. A konzervatív pártolja Ronald Reagant, és bízik benne; a reakciós nem, mégpedig nem azért, mert Reagan valaha hollywoodi színész volt, hanem mert mindig az is maradt.

A reakciós mérlegeli a jellemet, de gyanakvással tekint a propagandára; hazafi, de nem nacionalista; híve a tradícióknak és a konzerválásnak, vagyis a régi állapotok fenntartásának, de nem híve a konzervativizmusnak; őrzi és védi a föld ősi adományait, és fenntartásokkal fogadja a technológia „áldásait”; a történelemben hisz, nem pedig az evolúcióban. Aki a huszadik század második felében reakciós, az minden lehetséges szakmai és társadalmi szempontból hátrányban van. De elkönyvelhet néhány előnyt is, ami a nyugati civilizáció mostani szomorú hanyatlása mellett bizony Isten áldása. A reakciós példának okáért felismeri, hogy az „időszerűvé vált eszme” (Victor Hugo avítt, tizenkilencedik századi kifejezését idézve) sokszor fabatkát sem ér. Ez a fajta szkepticizmus persze reakció az eszmék nagyrészt mechanikus és közönséges propagandaeszközökkel való terjesztésére a huszadik században.

Továbbmegyek. Amikor egy nagy korszak lezárulóban van, számos elfogadott eszméje értelmetlenné (és számos intézménye szklerotikussá) válik. Felületes újraformulázásuk (minek következtében egyre több válasz születik egyre értelmetlenebb kérdésekre) az égvilágon semmi olyat nem eredményez, ami ihlető vagy akár csak hasznavehető lehetne. Legfőbb példa erre a „haladás” még mindig kurrens eszméje, amelynek jelentésén és visszás alkalmazásán ideje újra elgondolkodnunk. Ennek első lépése pedig a tudatos reakció az olyan ostobaságokra, mint „emberjogi” törvények és „csillagháborús” tervek; a „szexuális” nevelés és a hírszerző „közösség” (bármit jelentsen is ez); a világkormány és a „világ biztonságossá tétele a demokrácia számára”, az absztrakt „művészet” és a bruttó „nemzeti termék”; az atomenergia és a génmanipuláció; a kvarkok és a fekete lyukak; az ökumenizmus és a közgazdaságtan; a mesterséges intelligencia és a közvélemény-kutatás; a pszichohistória és a kvantifikáció és így tovább. Vegyük észre, hogy a reakciós gyanakvás ezek iránt a dolgok iránt túllép a most már egyre elavultabb, sőt értelmét veszítő „konzervatív” és „liberális” kategóriákon.

Inkább a „progresszív” világnézettel szembeszálló, józan gondolkodásra utal. Egy a fentihez kapcsolódó előny: ma már elég egy-két józan megjegyzést tenni ahhoz, hogy az ember mély gondolkodó benyomását keltse. Ortega y Gasset vagy ötven éve, 1941 táján írta: „Az a kellemetlen gyanú támadt bennem, hogy legalábbis a mi időnkben az intellektueleken kívül nincsenek intelligens emberek. És mivel az intellektuelek nagy része sem intelligens…” Ma a „nagy része” helyett sajnos azt kellene mondanunk: legtöbbje.

A harmadik, legkevésbé fontos előny, hogy a reakciós immár nem lehet sznob, mivel a társadalom legfelső rétegeit benépesítők oly érdektelenné váltak, hogy a velük való érintkezésnek semmi gyakorlati vagy esztétikai vonzóereje nem maradt. Nem elég, hogy a legfényűzőbb összejöveteleken, vendéglőkben, szállodákban, üdülőhelyeken és otthonokban nem különösebben kellemes emberek nyüzsögnek, hanem a közelmúlthoz képest (történészként a változást 1955 tájékára teszem) ezek már nem azok az összejövetelek, vendéglők, szállodák, üdülőhelyek és otthonok, amelyek a legínycsiklandóbb ételeket, a legszebb környezetet vagy berendezést, a legnagyobb kényelmet, a legérdekesebb társalgást kínálják. Talán savanyú a szőlő e kispénzű és hovatovább hajlott korú tudósnak? Ellenkezőleg, inkább édes; nem mint a mazsola, hanem mint az aszúbor.

Egész életemben az érdekelt, hogyan gondolkodnak az emberek. Ez a fajta érdeklődés talán nem reakciós, de kétségkívül más, mint a pszichoanalitikus „miért?” – mely utóbbi csupán első számú változata a huszadik század legkárosabb értelmi szokásának, az indítékok keresésének. A magam indítékairól sem tudok valami sokat; mások indítékait még kevésbé ismerem. Más a helyzet a célokkal: nem hogy honnan jönnek az emberek gondolatai, hanem hogy mire irányulnak. Magyarországon annak idején a Ferencváros, a Hungária és az Újpest volt a három legjobb focicsapat; a zöld-fehérek, a kék-fehérek és a lila-fehérek. Tízéves koromban ismertem egy fiút, aki kék-fehér drukkernek mondta magát – holott nemigen érdekelte a futball. Mégis a kék-fehéreknek szurkolt, nyilván azért, mert úgy vélte, hogy ez a helyes. Az efféle gondolati igazodás hosszú és meglehetősen fárasztó életem során mindig is bosszantott.

Talán tudom, miért drukkoltam a zöld-fehéreknek. De ez a könyv nem önéletrajz; nem tetteim és szavaim felidézése, hanem tudatos kísérlet valami önvallomásra. Ezért egy sor anyagi és nem anyagi természetű dolgot szándékosan kerülök, ideértve mindent, aminek köze van a tudattalanhoz, melynek létezésében erősen kételkedem.

(John Lukacs: Egy eredendő bűnös vallomásai. Európa kiadó, 2001)

John Lukacs május 21-én és 22-én a Pázmányon és az Eltén tart előadást.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr355309077

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki a reakciós? 2013.05.22. 16:39:02

A reakciós nem annak születik, hanem azzá válik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.22. 14:36:07

Nem kéne azt hinni, hogy ha valaki valamiben jó (mint J.L. a történetírásban), akkor bármi másban is jó. Ha a neves professzor kilép a szakmája keretei közül, akkor tessék, lesz belőle butaságokat beszélő bácsi. Sajnálom.

maretz 2013.05.22. 14:50:01

@Holger Hartland:

Akkor magácska most progresszív tetszik lenni?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.22. 15:13:06

@maretz: Olyannak tetszem lenni, hogy nem tetszik, ha egy professzor trollkodni kezd, és csak úgy ostobaságnak nevez egy csomó mindent, amihez nem ért. Hogy ez progresszió-e, nem tudom, döntsd el magadnak.

legeslegujabbkor 2013.05.22. 15:16:32

Jó, hogy megtudhattam, hogy egy reakciós elveti az állandó fejlődés eszméjét, vallja, hogy az emberi természetet nem lehet jobbá tenni, és mindig megmarad az eredendő bűn.
Azért nem hívőként föltenném a kérdést, hogy akkor mit ért Jézus áldozata?

Utána azt is megtudtam, hogy csak történelem van, de nincs evolúció, nincs állandó fejlődés. Ráadásul mostanában a társadalom legfelső rétegének is leromlott a színvonala.
Most akkor van fejlődés (változás), vagy nincs? Vagy a változást csak akkor hívjuk változásnak, ha fejlődés van, de akkor hogy nevezzük, amikor romlás?

A többi kérdésemet nem írom már le.

fran7 2013.05.22. 15:22:17

@Holger Hartland: Azt hiszem a te hozzászólásodra mondta Csurka, hogy a szakértelem bolsevik trükk.

fran7 2013.05.22. 15:28:03

@legeslegujabbkor: Az emberi természetet egy ponton túl nem lehet jobbá tenni. Ezt bizonyítja a posztmodernkor függőség állapota, vagy az azzal kezdeni nem tudása. Csupán annak beismerésére képes, hogy nem tud az alkoholistából, nem alkoholista lenni.
Az állandó fejlődés nem lehetséges, ezt a történelem bizonyítja. Például az a kiégettség mutat rá erre, ami jellemzi a leggazdagabb nyugati világot, főképp annak szellemi elitjét.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.22. 15:33:17

Nekem a nagyszüleim ilyesféléket mondtak harminc-negyven évvel ezelőtt (ha nem is ilyen "szabatos" megfogalmazásban), mint amiket a fenti Lukács-idézet tartalmaz. Számomra ezek az életbölcsesség jelei.

legeslegujabbkor 2013.05.22. 16:06:29

@fran7:"Az emberi természetet egy ponton túl nem lehet jobbá tenni."
A reakciósok szerint tehát fejlődésben eljutottunk a legjobb emberig. Miért pont most?

"főképp annak szellemi elitjét"
Miért a felső 1% határozza meg egy reakciósnak, hogy hol tart az emberi fejlődés?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.22. 16:45:50

"A párizsi Notre Dame-ban lett öngyilkos kedd délután Dominique Venner. A 78 éves történész szájába vett vadászpuskával lőtte fejbe magát,írja a BBC.

Venner az utóbbi időben a francia melegházasság ellen tüntető mozgalom egyik vezéralakja volt, élesen kritizálta a francia parlamentet, amelyik a múlt hónapban elfogadta a melegházasságot. Venner holtteste mellett találtak jegyzeteket, de egyelőre nem ismertették tartalmát. Az utolsó blogbejegyzése azonban utalhatott öngyilkosságra: 'Új látványos és szimbolikus tettekre van szükség, hogy felébresszük az alvajárókat, az elkábított tudatúakat. Olyan időkbe léptünk, amikor a szavakat tetteknek kell követniük.' "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.22. 17:02:05

"Maga a bűn szó igazából nem reménytelenül kegyetlen. Már puszta léte is az emberi természet erkölcsi tartományára utal. Ez a tartomány teszi az embert egyedülállóvá. Más élőlények nem bűnöznek, mert nem képesek rá. Az ember bűnözik, mert szellem lakozik benne."

Ez elegge naiv fekete-feher beallitas. Mas elolenyek persze kevesbe bonyolultak, mint az ember. Viszont kozossegben elo allatok is kepesek megerteni, ha valamelyik tagja a kozossegnek megserti az egyutteles szabalyait es megbuntetik erte. Ez nagyon kozel van a bun es bunhodes fogalmahoz, bar termeszetesen nem eri el annak az emberi tarsadalmakban tapasztalt bonyolultsagat.

Itt egy farkasfalkaban figyeltek meg, amikor a tarsait terrorizalo nosteny ellen hosszu evek kinzasa utan fellazadtak a tarsai es megoltek.

www.nps.gov/yell/naturescience/upload/Wolfrpt00.pdf
"On May 8, 2000, alpha female #40 was found
wounded on the side of the road in Lamar Valley and died
soon afterward. Independent necropsies by both the
Yellowstone Wolf Project and the Montana Department of
Fish, Wildlife and Parks lab in Bozeman, Montana,
concluded that the death had resulted from an attack by
other wolves. Multiple wounds riddled her body, and
many of the teeth marks were the same distance apart as a
wolf’s canine teeth. Of all the wolf carcasses that have
been recovered and determined killed by other wolves in
Yellowstone, #40’s was the most mutilated. How could
such an event happen? Wolves, including dethroned
alphas, commonly depart from packs for various reasons—
but killed by other wolves? What follows are the
events that led to #40’s death.
...
As the alpha female, #40 totally dominated #42, often
so brutally that she relinquished her attack only after her
sister assumed complete submission: tail tucked, on her
back, licking #40’ s face. Number 40 bit and held #42
with the restraint typical of within-pack dominance fights,
but the bites she delivered were undoubtedly painful.
...
No radio-collared wolves from other packs were
located in Lamar Valley, and it is unlikely that other
wolves would have made such an attack, given that #42’s
den was in the center of Druid Peak pack territory, not
near the edge where a trespass would be more likely.
Instead, years of abuse of her female pack members had
caught up with #40, and the period when #40 and #42
were apart after denning probably contributed to the
strengthening of social bonds between #42, #103, and
#105 and the weakening of ties with #40. When she
neared #42’s den, her proximity to #42’s pups could have
caused a strong reaction from #42 that brought the help of
#103 and #105, and a three-versus-one fight ensued."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.22. 17:40:32

@Doomhammer:

És ez mit bizonyít?

Hacsak azt nem, hogy a maga bűnről alkotott fogalma sokkal primitívebb, mint a John Lukácsé.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.22. 17:52:27

@bbjnick:
Azt bizonyitja, hogy Lukacs hibas feltetelezesekre epiti a bunrol folytatott eszmefuttatasat.

Egyebkent meg egy szemelyeskedes es tarsalgasunk vegeter. En azt tanultam a nagyszuleimtol, hogy aki a szonyegre kop, azzal nincs egyuttmukodes.

gyalog.galopp 2013.05.22. 17:54:58

@Doomhammer:

"Itt egy farkasfalkaban figyeltek meg, amikor a tarsait terrorizalo nosteny ellen hosszu evek kinzasa utan fellazadtak a tarsai es megoltek."

Ó drága lélek, tetszik tudni, hogy most mit mondott?

1. az agresszort akkor tudták megölni, amikor az már legyengült.

2. Az agresszor vígan élheti világát, amíg az le nem gyengül.

3. Amíg az agresszort meg nem ölik, addig, neki van igaza.

4. Akik megölték az agresszort, reakciósok voltak, vagy forradalmárok, vagy szabadságharcosok, liberálisok, lázadók, anarchisták vagy konzervatívok?

Konklúzió, fusson neki a szövegnek még egyszer és próbálja meg értelmezni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.22. 18:24:55

@Doomhammer:

:-D

Mégis, miről társaloghatnánk mi egymással?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.22. 18:28:59

@bbjnick:
Ez nagyon jó kérdés. Maga szólított meg engem, ezért gondoltam, hogy elmondom, miként tartom én értelmesnek a beszélgetést. Take it or leave it.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.22. 18:35:07

@gyalog.galopp:
"1. az agresszort akkor tudták megölni, amikor az már legyengült."

Nem éppen, 40F továbbra is ereje teljében volt. 42F koalíciót épített ellene és megtorolta évek megaláztatásait. Ami egyébként teljesen szokatlan a farkasoknál, különösen nőstények nem szokták egymást megölni.

Az idézet egyébként a farkasokat vizsgáló etológus csoport éves jelentéséből van és a következő hangzatos címet adták a fejezetnek:
"DEATH OF A QUEEN
DRUID’S ALPHA FEMALE KILLED BY PACK MATES"

Minthogy a viselkedés olyan szokatlan.

"Konklúzió, fusson neki a szövegnek még egyszer és próbálja meg értelmezni. "

Tényleg fárasztó, hogy az ember itt állandóan az elemi viselkedés szabályait kénytelen felemlegetni. Látja, én nem szólítom fel magát, hogy olvassa el a szöveget, amihez kommentárt írt, bár láthatóan nem vette a fáradtságot, hogy elolvassa. Nagyszüleim úgy tanítottak, hogy az ilyesmit nem illik. Magának nem tanították?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.22. 19:07:17

@Doomhammer:

Személyeskedve (alaptalanul) személyeskedéssel vádol, majd (maga, a személyeskedő) személyeskedésemre hivatkozva fenyegetőzik:-)

Nem rossz, nem rossz!:-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.22. 19:14:24

@bbjnick:
Szerintem ne vigyük le a társalgást erre a szintre, három John Lukacs könyv van a könyvespolcomon, tisztelem, mint történészt.

Én kérek elnézést, hogy elolvastam a kommentjét. Ezentúl nem fog előfordulni. Szűrés!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.22. 19:18:27

@Doomhammer:

Magától, a főtrolltól, ez fölér egy megerősítéssel.

bestefan 2013.05.22. 19:23:21

@legeslegujabbkor:
A megfogalmazás szép és világos:
"az emberi nem bűnös voltáról vallott meggyőződés nem holmi sötét, homályos, félelemkeltő tétel, hanem egészséges, valós és világos felfogás, amelyet nem csak a vallási kinyilatkoztatás támaszt alá, hanem történelmi tapasztalatunk, vagyis önismeretünk is."
Tud-e bárki tapasztalatot, bizonyítékot felhozni e tétel cáfolataként?
E tétel elfogadása (nem elsősorban általában, hanem magunkra vonatkoztatva) a belépő egy "való világba", amit egészen más szabályok és összefüggések jellemeznek, és amit Jézus áldozata tesz lehetővé.

legeslegujabbkor 2013.05.22. 19:34:12

@bestefan: Hogyne. Az emberi nem hol bűnös, hol meg magasztos dolgokra képes. Az egyes ember cselekedetei pedig ennél sokkal változatosabbak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.22. 19:51:36

@bbjnick:

Ezen gondolkodtam. Lehet, hogy eljön az ideje, amikor kiterjedt terrorista akciókra lesz szükség. De nem tudom, hogy ez a megoldás nem zsákutca-e.

Bell & Sebastian 2013.05.22. 20:01:07

Mondjuk J.L. -ot már régen olvastam, de számomra nagyon úgy tűnik, hogy például M.T. filozófus bűnről vallott nézetei igencsak rezonálnak az itt leírtakkal.

Az etológia idekeverése azért nem indokolt, mert a választóvonal pontosan a lélek (bűn) fogalma, mint választóvonal. Persze aki azt gondolja, hogy nem vagyunk többek, mint egy jól kievolvált állat, annak a kezében a Végzet Kalapácsa lehet ez az érv, amivel nagyot üthet a turbóreakciós, klerikális majompofáján.

Az égegyadta világon semmi baj sincs ezzel a tapasztalati filozófiával, nem csillog, nem frappáns, nem divatos, "csak" igazolható.

Persze nem ártana közös nyelvet beszélni, de hát a marxista az elterjedtebb, mint az mindnyájan tudjuk, különösen II. Doomék.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.22. 23:02:37

@bbjnick: Meztelen nő tiltakozik a Notre Dame-ban az önmagát egy nappal korábban ugyanott szájba lövő francia széljobber ellen:
most.444.hu/2013/05/22/femen-nyugodj-a-pokolban/

Időközben Stockholmban harmadik napja gyújtogatnak, hm-hm, "fiatalok":
index.hu/kulfold/2013/05/22/nem_csillapodnak_az_etnikai_zavargasok_svedorszagban/

Londonban machetével mészárolt le egy katonát két iszlám fanatikus:
most.444.hu/2013/05/22/veres-kezzel-uzent-a-katona-gyilkosa/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.05.22. 23:26:16

„Nyugodt, bölcs, elégikus, miért ne mondjam ki, nosztalgikus számvetés, mégis annyi viharos érzelmet kavar fel az olvasóban, mint amilyen viharos, szertelen, felmérhetetlenül nagy jelentőségű változásokat hozott maga a sorsdöntő év az emberiség történetében. [...] Jó könyv, kitűnő könyv, nagyon hasznos könyv; nagyon régen olvastam hasonlót, talán még Lukács János munkái között sem!” (Kovács Imre)
www.europakiado.hu/index.php?l=h&s=3&n=1927

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.23. 06:25:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Talán előtte (mármint a terror előtt) érdemes volna némi ultratradicionalista szervezkedés "bepróbálása" (ultratradicionalista pártok létrehozása, "felfuttatása"), aztán ha nem megy "demokratikusan" a dolog, még mindig ráérünk halomragyilkolni egymást. (Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy az ultratradicionalizmus egy eleve hamvábaholt projekt volna ma Európában: pld. Svájcban is népszavazás tiltotta be új mecsetek építését; tehát, ha hagyják, a nép meglepően józanul (is) tud viselkedni.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.23. 06:28:41

@Holger Hartland:

Milyen szép is az, mikor virágzik a száz virág...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.05.23. 08:48:53

@Holger Hartland: Nekünk akkora demokráciadeficitünk van ehhez a művelt Nyugathoz képest, hogy már a lovasságot készülnek ránkküldeni...

vantaan 2013.05.23. 09:17:49

Virágozzék száz virág de a gazt a dudvát a puszta dudváit irtani kell! Láttuk hogy nyomta el az illatozó színes, szín kavalkádos virágtengert a barna , a fekete és az ocsmány olaj zöld kóró! S jó kertészként ezeket tűzzel vassal irtani kell mert elszívja az erőt a fényt a való virágtól.

davkedav 2013.05.23. 13:23:25

@doomhammer:
>>Itt egy farkasfalkaban figyeltek meg, amikor a tarsait terrorizalo nosteny ellen hosszu evek kinzasa utan fellazadtak a tarsai es megoltek.

Van egy teljesen hasonló esetről felvétel is, csimpánzok között, hímek egy csoportja körülállja és halálosan megsebzi az ereje teljében lévő "wannabe-Caesart" (akit Grapelli-nek nevezték el a kutatók). Túl gyorsan és túl mohón akart fölemelkedni a "társadalmi" ranglétrán, szövetségesek nélkül, viszont sok, az évek során elszenvedett sérelmeikre túl jól emlékező, haragossal.

"Many, if not all of them put a lot of effort trying to achieve the highest status that they can."

www.youtube.com/watch?v=CPznMbNcfO8

Persze a legérdekesebb viselkedést az eseményeket csak kívülrő figyelő "békéltető" csimpánz mutatja, ő nyilvánvalóan semmit nem nyer, ha leállítja a támadást, miután a megtámadott nem szövetségese, valamiért mégis ezt teszi. Ez a valami talán értelmezhető a csimpánz kezdetleges felfogásaként az addig érvényben lévő szabályokról, normákról - a "bűnről".

@poszt:
>>A reakciós nem mindig ellenzi a változást, és nem veti el mindenestül a haladást. Az állandó haladás eszméjét veti el; azt az eszmét, mely szerint nemcsak az ember anyagi körülményeit lehetne jobbá tenni, hanem a természetét, szellemi és lelki természetét is. Tagadhatatlan, hogy az emberi lét körülményei potenciálisan javíthatók. De ne feledjük – különösen most, az ezredforduló táján – hogy el kell gondolkoznunk azon, mit is jelent a haladás.
(...)
1930-ban a chicagói egyetem teológiai fakultásának dékánja azt mondta, hogy „az eredendő bűn doktrínája az emberi viselkedésről alkotott olyan elmélet, amely megfelelt a Szent Ágoston idején rendelkezésre álló tudományos ismereteknek, de az újabb kutatások fényében tarthatatlan.” 1989-ben minden értelmes olvasó belátja, hogy e progresszív teológusnak a kijelentését a „tudományos ismeretekre” meg az „újabb kutatásokra” való hivatkozás teszi nevetségessé.

Ha amellett érvel, hogy az emberi viselkedés zsigeri "mozgatórugóit" alapjaiban nem változtatja meg egy akármennyire is szofisztikált technológiai környezet, az csak megerősíti a biológiai (etológiai) nézőpontból történő vizsgálódás létjogusultságát.

>> (...) ostobaságokra, mint „emberjogi” törvények és „csillagháborús” tervek; a „szexuális” nevelés és a hírszerző „közösség” (bármit jelentsen is ez); a világkormány és a „világ biztonságossá tétele a demokrácia számára”, az absztrakt „művészet” és a bruttó „nemzeti termék”; az atomenergia és a génmanipuláció; a kvarkok és a fekete lyukak; az ökumenizmus és a közgazdaságtan; a mesterséges intelligencia és a közvélemény-kutatás; a pszichohistória és a kvantifikáció és így tovább.
(...)
Nem elég, hogy a legfényűzőbb összejöveteleken, vendéglőkben, szállodákban, üdülőhelyeken és otthonokban nem különösebben kellemes emberek nyüzsögnek, hanem a közelmúlthoz képest (történészként a változást 1955 tájékára teszem) ezek már nem azok az összejövetelek, vendéglők, szállodák, üdülőhelyek és otthonok, amelyek a legínycsiklandóbb ételeket, a legszebb környezetet vagy berendezést, a legnagyobb kényelmet, a legérdekesebb társalgást kínálják.

No, jó, hát, nagyon gonosz leszek, de azért itt az emberben csak megfogalmazódik a gondolat, hogy Lukács legnagyobb baja azért mégicsak az, hogy már elmúlt húszéves.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.23. 14:33:33

@davkedav:
"Ha amellett érvel, hogy az emberi viselkedés zsigeri "mozgatórugóit" alapjaiban nem változtatja meg egy akármennyire is szofisztikált technológiai környezet, az csak megerősíti a biológiai (etológiai) nézőpontból történő vizsgálódás létjogusultságát. "

Ez egy olyan elv, amit sokat emlegetnek "konzervativ" korokben. Azonban amig az igaz, hogy egy kardszarnyu delfin mindig kepes megolni a kikepzojet, akarmennyi ev egyuttes munka utan is, addig az is igaz, hogy ezt ezek a verszomjas fenevadak ritkan teszik meg. Vagyis az elemi osztonuket el lehet nyomni annyira, hogy az orokletesen belejuk kodolt viselkedes normabol ritkasagga valik.

Az pedig, hogy mire szamithat egy kikepzo a kardszarnyu delfinjetol vagy egy ember a szomszedjatol, statisztikai kerdes, igy aztan korantsem mindegy, hogy az agressziv viselkedes - akarmilyen osztonos is es akarmilyen melyen is gyokerezik az elolenyben - milyen gyakorisaggal tor elo. Ha ritkan, akkor ugy is mondhatjuk, hogy megvaltozott az eloleny - az ember - alaptermeszete. Fuggetlenul attol, hogy az osztonos viselkedesre valo hajlam tovabbra is ott van mindenkiben es idonkent elo is tor.

davkedav 2013.05.23. 15:47:00

@Doomhammer:
>>Azonban amig az igaz, hogy egy kardszarnyu delfin mindig kepes megolni a kikepzojet, akarmennyi ev egyuttes munka utan is, addig az is igaz, hogy ezt ezek a verszomjas fenevadak ritkan teszik meg. Vagyis az elemi osztonuket el lehet nyomni annyira, hogy az orokletesen belejuk kodolt viselkedes normabol ritkasagga valik.

Jogos, de egy biológus sztenderd válasza erre az, hogy az embernek kedvező viselkedésformák reprodukálásának irányába terelgetni, szoktatni, nevelni csak olyan állatokat lehet, akikben eleve megvan az ilyen irányba való elmozdulásra a hajlam.

Lásd: háziasítás kutyáknál, macskáknál. Nyilván nem a legvadabb kutyaőst kellett betörni, "puhítani", hanem legkiváncsibbat, legbéketűrőbbet. Aztán a tapasztalat azt mutatja, hogy ezeket azért nem olyan könnyű megtalálni:
www.dailymail.co.uk/news/article-2169089/Andrew-Oberle-Chimp-attack-student-badly-mauled-parents-left-traumatised.html
www.guardian.co.uk/world/gallery/2009/apr/12/animals-germany

De hát ez persze a szokásos, végtelen "nature" vs. "nurture" vitákhoz vezet el.
Érdekes, hogy ilyen vitákban a politikai ideológiai preferencia nem igen szokott számítani, a humánértelmiség egységes harci alakzatba tömörül bármely a viselkedést elsősorban biológiai-genetikai okokkal magyarázó elmélettel szemben. György Pétertől is hallottam már nemegyszer, hogy ő igyekszik távol tartani magát ettől a "Csányi-féle vircsafttól."
Jobbosok, gondolom, a természettudományos determinizmus, balosok pedig az eugenika kísértő emléke miatt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.23. 15:56:39

@davkedav: Jobbosok leginkább azért, mert megrendülne a "lélekbe" vagy a "szellembe" vetett kicsiny hitük. Balosok azért, mert akkor tudomásul kellene venniük, hogy az egyenlőség csak szép ábránd, és nem lehet mindenért "a társadalom" a hibás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.23. 16:05:51

@davkedav:
"a humánértelmiség egységes harci alakzatba tömörül bármely a viselkedést elsősorban biológiai-genetikai okokkal magyarázó elmélettel szemben."

Ez rossz kerdes. Nana', hogy van biologiai meghatarozottsag - eddig egyetlen embert se sikerult ugy leszoktatni a lelegzesrol, hogy tul is elje. Viszont az ember kulonos leny, szerintem nincs meg egy eloleny, amelyik olyan kulonbozo korulmenyek kozott is tulel, mint az ember. Ez azt mutatja, hogy az ember meglepo mertekben kepes magat fuggetleniteni barmilyen - biologiai vagy kulturalis - meghatarozottsagtol. Na persze nem teljesen, de az ember alkalmazkodokepessege valoban meglepo merteku.

Sebastian Knight 2013.05.23. 16:15:14

@davkedav: @Holger Hartland:

Ez a terméketlen "nature vs. nurture" vita már jó ideje kifulladt.
Nem "vagy-vagy", hanem "és".

Legutóbb mintha épp Dobray érvelt volna a genderhülyeség ellen a veleszületett meghatározottságokkal.
"Lehet haragudni a természetre, evolúcióra, Istenre, teremtésre, mindenki válassza ki a számára szimpatikusat ..."

mandiner.blog.hu/2013/05/14/asszonyvereshez_vezet_a_lovagiassag

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.23. 16:57:01

@Sebastian Knight: A kifulladt vitát meghagyom Doomhammernek. Én a humánértelmiséges gondolatra reflektáltam. Nyilván nem az összes h.é.-re vonatkozik. Az evolúcióhoz való viszony vallásosak esetén a hit erősségének talán legjobb mérője. :)

Szemethy 2013.05.24. 12:16:59

@Holger Hartland: Most már legalább tudom, hogy melyik patkány tiltatta ki Alfőt.
Maga egy gyáva pöcs.

Szemethy 2013.05.24. 15:27:48

@Holger Hartland: A gyáva pöcsben biztos vagyok.
Hogy maga nyomta fel Alfőt, abban nem. (De javasolta a kitiltását, az biztos.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.24. 15:51:38

@Szemethy: Alfit nem kellett felnyomni, csak rá kellett nézni, hogy miket ír. Volt egy olyan felvetésem, hogy tiltsák ki, de abból nem lett semmi. Ha később mégis kitiltották, azzal egyetértek.

Szemethy 2013.05.24. 17:00:28

@Holger Hartland: Természetesen meg lehet indokolni Alfő kitiltását (igen, kitiltották). De igaza volt a levélben, amit a szerkesztőségnek írt:

" Hello!

Az addig oké, hogy kitiltottatok, elvégre a "netikettet" megszegtem, de egy figyelmeztetést azért küldhettetek volna.
A másik meg, hogy Emlékezetkultúrát mondjuk kb. 100-szor több okotok lett volna kitiltani.
(Bár van egy olyan érzésem, hogy valaki kérésére tiltottatok ki.)
De tudnék még neveket. Én speceil Bell&Sebastiant basznám ki elsőként, ha moderátor lennék. Aztán meg talán az sem annyira kóser, amit gloire csinál, hogy egy (nyilvánvalóan nem életveszélyes fenyegetésnek szánt) komment miatt offol szét posztokat és (állítása szerint) ügyvédhez fordul.
De mindegy, nem fogok könyörögni, hogy visszaengedjetek, ha nálatok egy emlékezetkultúra kommetelhet, én meg nem, akkor csá.

üdv: Alfőmérnök"

Annyit még hozzátennék, hogy ha IRL adatok kiszivárogtatása miatt tiltották ki, akkor MézesRozit is ki kell tiltaniuk. (IRL adatokat csak MR-el kapcsolatban szivárogtatott ki Alfő, és nem is annyit, mint amennyit MR Alfőről.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.24. 20:01:44

@Szemethy: Ez most a 2738. rész vagy a reklámblokk? Annyira unom ezt a szappanoperát, hogy akkor sem fogom követni, ha újabb és újabb nickek emelik fel az Alfi kezéből kicsavart zászlót. (Vagy vascsövet?) Lehet, hogy lemaradtam valamiről, de Rozit hónapok óta nem láttam erre, teljesen eltűnt - majd ha jön és IRL-ezik, lehet reklamálni.

Szemethy 2013.05.24. 20:04:31

@Holger Hartland: Jó lenne, ha Rozi jönne és elnézést kérne Alfőmérnöktől. Ő is jobban járna ezzel.

pocaklakó minimanó 2013.05.24. 23:06:33

@vantaan:

"Virágozzék száz virág de a gazt a dudvát a puszta dudváit IRTANI KELL! Láttuk hogy nyomta el az illatozó színes, szín kavalkádos virágtengert a barna , a fekete és az ocsmány olaj zöld kóró! S jó kertészként ezeket tűzzel vassal IRTANI KELL mert elszívja az erőt a fényt a való virágtól."

Tömören összefoglalva így néz ki a magát progresszívnek és humanistának hazudó mai modern és baloldali totalitárius rezsimek által kellő módon kondicionált szellemi rabszolgák alapvetése. Parsons sem mondhatta volna szebben Orwell 1984-jéből. :)

pocaklakó minimanó 2013.05.24. 23:10:07

@Doomhammer:

"Viszont az ember kulonos leny, szerintem nincs meg egy eloleny, amelyik olyan kulonbozo korulmenyek kozott is tulel, mint az ember."

Mert még biztos nem olvastál a poliextremofil élőlényekről.

Csevegj el egy medveállatkával.
süti beállítások módosítása