Oktatásügyi frontnapló I.
2012. április 16. írta: aristo

Oktatásügyi frontnapló I.

 „Aki értelmesen néz a világra, arra a világ is értelmesen néz vissza." (Hegel)


  A mellékhadszínterek – amilyen Schmitt Pál doktorija is – csinnadrattája eltakarja a főhadszíntereken folyó ütközeteket. A Schmitt-ügyben nem a plágium az igazi szégyen, hanem az, hogy az „olimpizmusból” – bármi legyen is az – doktori értekezést lehetett és lehet most is írni, mi több, mindezt a „tudomány” kontextusában kell megvitatni; miközben az egész annyi, hogy jól fizetett és agyondoppingolt gladiátorok kergetőznek egy darabig a TV-k képernyőin. Eközben természetesen hatalmas összegek cserélnek gazdát, és a média földöntúli boldogsággal számolja a bevételt.

  Az egyik hazai főhadszíntér a Nemzeti Alaptanterv, mely körül most kezdődnek a nehéz és súlyos harcok. A kultúrkampf ízig-vérig modern háború: nem tömegek vívják, hanem mindkét részről elitalakulatok. Ezért a hadi cselekmények is gyors rajtaütésekből, cselvetésekből állnak, ritka a frontális hadművelet. Ez azonban most ilyen. A védők, akik a falakon belül vannak – immár vagy 60 éve – mindenkit mozgósítanak; levée en masse, ahogyan a francia mondja. Fegyvert fog boldog-boldogtalan, a véleményformáló értelmiségi elitalakulatoktól a pedagógusok mezei talpashadain keresztül a libi blogok intellektuális örömlányaiig mindenki. Nem csoda: a tét óriási.

  A tét egészen pontosan a hit, amely az évtizedes hazugságokból és ferdítésekből fakad, és amely hit újra és újra legitimálja a kulturális sáncokon belül lévőket. Ez az a hit, amely egyaránt mozgatja a Gyurcsány- és Mesterházy-performanszok akciónyugdíjasait, a vidéki történelem és irodalomtanárnőket, és a Che Guevara-pólós hülyegyerekeket. Ez a hit pedig a múlt nem-ismeretén, szándékos félremagyarázásán és egyszerű, proletár hazugságokon alapul. A '45 után kiharcolt „tudományos” kizárólagosság, melynek legfontosabb intellektuális vitaeszköze az ávós gumibot volt, lehetővé tette az addigi történelem, irodalomtörténet kreatív, modern és haladó átköltését. Ehhez nem volt szükség másra, csak mindazok eltüntetésére, akik a sztálinista kultúrafelfogás útjába álltak. Egyeseket proletár őszinteséggel egyszerűen agyonvertek, mint Hómant; másokat belső emigrációra kényszerítettek, mint Hamvast; megint másokat külföldre üldöztek, mint Márait; és voltak – nem kevesen –, akik behódoltak. Az így létrehozott tabula rasa-t azután a progresszív, baloldali – bolsevik – történészek, filozófusok, irodalomtörténészek siettek teleírni, többnyire regényes hazugságokkal, mint például a magyar kommunista párt története.

  A dolog alapja nem új, tulajdonképpen a kereszténységtől eredeztethetjük: eszerint a történelem, a világ valahonnan valahová halad, a folytonos alakulás pedig a tökéletesedés, egy eszkaton felé tart. Hogy mit is jelent ez a tökéletesedés, és milyen lesz a tökéletes társadalom, arról prófétái bölcsességgel hallgatnak. A tökéletesedés értelmében az új jobb, mint a régi, és ezáltal minden dolgok helyes voltának mértéke a történelem. Ami győz és fennmarad, az jó, hiszen a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni, és a tökéletesedő történelem és emberi elme nem engedheti rossz irányba fordulni a világot.

  Ennek iskolapéldája a a Történelemtanárok Egyletének bizottmánya által kiadott állásfoglalás, mely ilyen elragadó részeket tartalmaz: „olyan történeti nézőpont válhat meghatározóvá a közoktatásban, amelyet a tudomány és a történelemtanítás évtizedek óta meghaladott”. Értjük, ugye? A történettudomány meghalad dolgokat, töretlenül fejlődik. Amit ma képzel a történelemről, az a fentiek értelmében jobb, fejlettebb, mint az ósdi vacak. Az senkit sem zavar, hogy a rendszer, amely teoretikusan jórészt ezen a „fejlődésen” alapult, emberek millióit gyilkolta le, majd végül főként saját hülyeségének súlya alatt összeomlott. Legalább ez elgondolkodtathatott volna bárkit – de nem.

  Egyébként is igencsak problematikus a társadalomtudományok esetében „fejlődésről” beszélni. Nemigen mondhatjuk például, hogy a filozófia fejlődött volna Platónhoz képest, és ilyen módon – teszem azt – Heller Ágnes jobb filozófus nála, hiszen jó kétezer év töretlen fejlődése választja el őket egymástól. Ez a fajta fejlődés-elképzelés a természettudományokból szivárgott át – egészen pontosan a természettudományok azon arcátlan szokását vették át, amelyik a tudomány éppen aktuális állapotát tökéletesen igaznak tekinti, és nem törődik azzal, hogy a mostani igazsága egy régebbi, hasonlóan biztos igazság tagadása révén jött világra. A természettudományoknak azonban van egy nagyon fontos előnye: segítségükkel nintendót és atombombát tudunk építeni, és ezek – mindenki őszinte örömére – működnek is. Ugyanez a társadalomtudományok által kreált modellekről nem mondható el.

  Ahhoz, hogy kikászálódjunk az intellektuális posványból, tisztáznunk kell, hogy mi is volt az a múlt, melyhez így vagy úgy viszonyulnunk kell. Ne legyenek illúzióink: nem lesz könnyű és nem fog rövid ideig tartani. Amint bölcsen tudhatjuk: sokkal könnyebb és gyorsabb valamit elrontani, mint helyrehozni, márpedig az elrontásra közel hatvan év állt rendelkezésre. Amivel szembe kell nézni, az nem kizárólag magyar sajátosság. Világszerte létrejött egy balliberális elit – ezért találtak honi libijeink oly gyorsan otthonra Európában –, amelyik hasonlóan gondolkodik a dolgokról, és mindent képes megtenni itteni sorstársaikért. Védelemben, sarokba szorítva keményen fognak küzdeni, és nem válogatnak majd az eszközökben: megélhetjük még, hogy Szabó Dezső vagy Szekfű Gyula kánonba emelése kapcsán tagadja meg tőlünk a hitelt az IMF, vagy antidemokratikus történelem-értelmezésért indít eljárást ellenünk az EU. Nagyon is lehetséges, mi több: valószínű. Ám azt is látni kell, hogy ezáltal egyre inkább lelepleződik a nemzetek feletti elit, és egyre pőrébben áll majd Európa nemzetei előtt.

  A frontvonalak megmerevedtek tehát, a seregek számba vétettek és felsorakoztak. Az előőrsök elszórt csatározásain kívül egyelőre nem történt semmi komoly, de az erőd védői már felmentő seregekért üzengetnek. Lesz még itt minden. Tudom, hogy itt nálunk keserű mellékíze van az ilyen mondatoknak, de kitartásra, türelemre és elszántságra van szükség. Ha tétován, ingadozva is, de megtehetjük az első lépéseket afelé, hogy gyerekeink tisztább, értelmesebb, igazabb történelmet tanuljanak. És tudjuk: aki értelmesen tekint a világra, arra a világ is értelmesen tekint vissza.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr894383957

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit keres a radioaktív Föld az új Tévémaci képsorai között? 2012.04.16. 11:32:41

Az hagyján, hogy az Új Tévémaci arcára két szelet parízert ragasztottak, de mit keres a “sugárveszély” szimbólum a macifiú asztalán álló földgömbön? Balra a menesztett Tévémaci látható, középen az új, jobbra pedig az új, az arcára ragasztot...

Trackback: Hoffmann Rózsa fúrta meg a Tévémacit? 2012.04.16. 11:31:14

Miért kellett egy parízerarcú túlkoros medvére cserélni a gyerekek kedvenc Tévémaciját? Hoffmann Rózsa már az óvodai alapprogram vitájában is kiállt amellett, hogy a kislányok kezébe babát, a kisfiúkéba pedig fiús játékokat kell adni, hogy idejében elk...

Trackback: Csak semmi szexet kérem ... 2012.04.16. 10:58:53

Szeptembertől kötelező lesz az iskolákban családi életre nevelést oktatni. A tervek szerint többek között konfliktuskezelést, társkeresést, generációk közötti kapcsolatépítést oktatnának a gyerekeknek, de helyet kapna a képzésben „a reklámok káros ...

Trackback: Hazafiasságból jeles 2012.04.16. 10:57:55

Az új NAT lassan az igazi menzai zöldségleveshez hasonlít: "mindent bele!" Eddig is csak kapkodtuk a fejünket, mire van szüksége a gyermekeinknek (és miről maradtunk mi le): erkölcstanra, hazafiasságra és demokrácianevelésre, a családi életre, méd...

Trackback: Az irodalom visszavág 2012.04.16. 10:57:19

Az új Nemzeti Alaptanterv vitára közreadott tervezete is plágium-gyanúba keveredett – szakemberek szerint gyanúsan sok közös vonása van az Oktatási Minisztérium által 2006 áprilisában kiadott "Reformok az oktatásban 2002-2006" című kiadvánnyal,...

Trackback: Államhit, akár akarod, akár nem 2012.04.16. 10:56:40

Jogalkotóink gyermeknevelésre alkalmatlannak találták a magyar családokat. Legalábbis a köznevelési törvény alapján. Réthelyi Miklós a "Lelki nevelés - hitoktatás - esély a holnap számára" című ökumenikus tudományos konferencián arról beszélt, h...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.16. 09:27:07

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2012.04.17. 09:44:02

@Mihint: Ja, akkor jó.
Remélem már betyár sem hiszi. Úgy tűnik, hogy rámszállt ez a kis buzi, és mikor hozzám szól, akkor azt hiszik, hogy magammal beszélgetek. :)

Zebrateve 2012.04.17. 10:09:09

@Counter: Csak a tényszerűség kedvéért: tavaly nyáron lemondott Hoffmann Rózsa, csak Orbán nem fogadta el a lemondását. Ellenben teljes mellszélességgel mögé állt, akármit is jelentsen ez. Rózsa pedig azóta is dolgozik tovább szorgosan.

JohnnyLillibrogida 2012.04.17. 19:35:59

@Counter:
Igen öt elvesztettük a mérsékeltek táborából
Kar érte

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.17. 19:42:56

@JohnnyLillibrogida: Nem tudok róla, hogy valaha is mérsékelt lett volna. Régebben viszonylag következetesen és világosan képviselte a nacionálkeresztény-, jobban mondva nacionálkatolikus fundamentalista, prohászkista-tisóista társadalomképét, újabban viszont úgy viselkedik, mint iránytű a mágneses sarkon, egy helyben áll és ugyanazt a veszett pörgést produkálja mindenféle inputra.

@Zebrateve: Csak a tényszerűség kedvéért: senkit sem lehet akarata ellenére államtitkárkodásra kényszeríteni. És az a lemondás, amelynek eredményeképpen a lemondó marad a pozícióban, melyről lemond – nem lemondás.
Nyilvánvaló, hogy Hoffmann semmiféle "eredeti" tervét nem hajtja végre, egyszerűen csak nyír és önigazol.
Ha volt eredeti terve, akkor láthatóan elállt tőle (de akkor most mit csinál, és honnan van rá politikai legitimációja?), ha nem volt, hát, akkor bizony sose volt neki semmije, az meg a politikai és morális semmi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.17. 20:52:15

@JohnnyLillibrogida: @Counter:

:-)

Én jó húsz éve mondom ugyanazt és tkp. ugyanúgy (vagy hat éve ugyanazon a nicknéven blogolok, kommentelek, bárki leellenőrizheti állításomat --- legalább hat évre visszamenőleg:-)). De, tudják-e, hogy közben hányszor változott körülöttem a "mágneses diskurzustér" (ha már iránytű:-))? Eleinte (még fiatalemberként) csodálkoztam ezeken a "mágneses viharokon", majd szórakoztatott a jelenség, ma már nemigen foglalkoztat:-)

És:

"Régebben viszonylag következetesen és világosan képviselte a nacionálkeresztény-, jobban mondva nacionálkatolikus fundamentalista, prohászkista-tisóista társadalomképét..." --- írja @Counter:.

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Most megnevettetett! Az ilyen szövegeken már a nyolcvanas években is jót röhögtünk a kiszvezetőképző-táborokban:-) Már akkor is csak mint rákosista-ávós paródiát tudtuk értelmezni:-)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.17. 20:56:23

@bbjnick: Mit keresett maga kiszvezető-képző táborban?! Tényleg ilyen egyenes az út a komcsik és a népi baloldal álcájaként is szolgáló nemzetikeresztény-bolsevik tábor között, netán nincs is út, csak azonosság?

tistedur 2012.04.17. 21:01:32

@Counter: belülről rombolta a rendszert, azt csinálta, azt.
(meg valószínűleg csajozott, alkoholizált és megváltotta a világot esténként a tábortűz mellett)

Alfőmérnök 2012.04.17. 21:07:43

@Counter: @tistedur: (@Manyi Béci:) Szerintem bbjnicket ne a kiszes múltja miatt basztassák. Az ilyen lentről jött disznópásztoroknak tényleg ez volt a belépőjük, hogy kikecmeregjenek a trágyából. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.17. 21:10:11

@tistedur: Némi szkepszist érzek, amiben osztozunk is, attól tartok... ;-)

Csajozáshoz, iváshoz és világmegváltáshoz nem volt szükséges a *vezetőket* képző kisztáborba járni, amennyire én jól értesültnek számíthatok.

tistedur 2012.04.17. 21:15:26

@Alfőmérnök: ha valami miatt beszólok bbjnicknek az nem a kiszes múltja lesz, voltak ott rendes emberek is. nem csak politikuspalánták :)

tistedur 2012.04.17. 21:19:25

@Counter: azért ott sem ették annyira forrón azt a bizonyos kását: sokak számára ez a haverok, buli, fanta kategóriába tartozott - főleg a rendszer késői éveiben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.17. 21:25:45

@tistedur: Azért egy vezetőképző tábor mégiscsak egy vezetőképző tábor.

tistedur 2012.04.17. 21:34:46

@Counter: lehet..d végül is bbjnick nem kisz-vonalon indult el...vagy lehet, hogy elindult, csak nem érkezett meg.

Alfőmérnök 2012.04.17. 21:34:56

@tistedur: Gondolod, hogy bbjnick politikuspalánta volt? Lehet, hogy az szeretett volna lenni, de egyértelmű, hogy politikailag nem valami "muzikális". Nem hiszem, hogy túl magasra jutott ezen a pályán.

tistedur 2012.04.17. 21:54:30

@Alfőmérnök: nem gondolom, hogy életcélként a politikusságot tűzte ki maga elé :)

Alfőmérnök 2012.04.17. 22:02:59

@tistedur: Lehet, hogy voltak ilyen ambíciói is, de szerintem ez csak egy volt a sok közül. Én úgy tudom, hogy a zenélésbe is belekóstolt (ő töltötte fel ezeket:))

www.youtube.com/watch?v=ExkTFPDRBvU&feature=relmfu
www.youtube.com/watch?v=OrcA3J3E8uI&feature=relmfu

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.17. 22:21:24

@Counter: @tistedur: @Alfőmérnök:

Látom, időszerű egy bbjnick fan club-oldal indítása életrajzi szemelvényekkel, kisszínesekkel, sztárpletykákkal, pillanatfelvételekkel, demókkal és kis videokkal (bbjnick kutyája társaságában, barátok bbjnickről, filléres emlékeim...):-D Ja, és persze, a szuvenírrendelésről sem megfeledkezve!:-) No, de mindent a rajongókért!:-D

ü
bbjnick

tistedur 2012.04.17. 22:21:37

@Alfőmérnök: öreg vagyok én már az ilyesmihez :)

tistedur 2012.04.17. 22:24:12

@bbjnick: azért túlzásokba ne essél :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.17. 22:25:45

Ez a vezetőképző-táborosdi, ez nem úgy volt akkoriban, ahogy most gondoljátok. Például én is voltam, asszem 80-81-ben, mint középiskolai kisz-titkár. Rettentő unalmas, számomra teljesen érthetetlen előadásokra kellett járni előtte, majd a táborban is szintúgy. Ami ezen kívül ott történt, az nagyjából olyasmi volt, amit tistedur említett (csajozás, pia buli, stb). Politikához nagyon nem sok köze volt (legalábbis nekem), és, igen, ilyen kétes alakok is bekerültek, mint bbj vagy én is (egy komoly feltétel volt, ha jól emlékszem: mama-papa jár templomba?). Inkább talán olyan átnevelő-izé akart ez lenni, de hát így jártak :) Arra elég volt, hogy 16-17éves fejjel az ú.n. politika mindenféle gennyességét lehetett közelről szagolni, nem kétséges, hogy lehettek olyanok is, akik ezt komolyan vették :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.17. 22:30:13

Ja, és nem önkéntes alapon ment, bemondásra, meg ilyenek, oda beutalták az ember gyerekét, mint a szot-ba, csak kifogás nem lehetett ("kérdés van? nincs, nem is lehet" hogy az egyik korabeli örökbecsűt idézzem.

Alfőmérnök 2012.04.17. 22:39:40

@tistedur: Ö-reg? Nem inkább a morcos a fronttól? :)

Robinzon Kurzor 2012.04.17. 23:08:19

@Counter: "Csak a tényszerűség kedvéért: senkit sem lehet akarata ellenére államtitkárkodásra kényszeríteni."

Már hogy a fenébe ne lehetne.
Hogy konkrétan Hoffmannt mivel fogják azt persze nem tudom, de hogy ő is a "te már egy életre a miénk vagy" kategória, az pont abból látszik, hogy végül nem mondott le.

Robinzon Kurzor 2012.04.17. 23:10:32

Aki nem volt kisztitkár, pedig akár lehetett volna, az még lehet rendes ember?

Azt már meg sem merem kérdezni, hogy akik még tagok sem voltak, azok mennyire húzzák meg magukat.

Alfőmérnök 2012.04.17. 23:23:11

@tistedur: Ezt Haraszti Miklós fordította magyarra.
Ha már 16 és zene:
www.youtube.com/watch?v=WdgpvwAKS2I

.iIi. 2012.04.18. 00:38:28

@bbjnick
Node bbjnick, én a cseléd felmenőket képviselem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.18. 07:31:39

@Robinzon Kurzor: A Magyar Nemzeti Közlöny sajnos nem hozza le az aláírásai mellé potyogó kövér könnycseppeket.

@Mihint: Alkalomadtán ugyanez el fog hangozni a fidelitas vezetőképzőiről, a regeneráció rendezvényekről stb.
A kudarcnak, bukásnak sosincs gazdája. Persze nem csoda, hogy kudarc és bukás lett a vége, ha utólag kiderül, minden, a közelében somfordáló személy csak és kizárólag inni és kefélni akart :-)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.18. 08:23:43

@Counter: Csak remélni tudom, hogy a fidelitasba nem úgy nyomják az embereket, mint anno a kiszbe, mert ha igen, úgy jogos lehet a felvetésének egyik fele. Másrészt, csak a társalgás kedvéért nem tenne úgy, mintha nem akarna lépten-nyomon mindig valakit felelősségre vonni, vagy elvárni a beismerését? Nézze, ha bármilyen, érti bármilyen egyéb előnyöm származott volna ebből, a tábori lét "ingyenességén" túl, akár részigazsága is lehetne, de fájdalom, nem javasoltak a párt tagjainak sorába. Készséggel elismerem azonban, hogy nem lőttek le, pedig megtehették volna.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.18. 08:36:06

@Robinzon Kurzor: Ők az igaziak! Mi, akik belekeveredtünk az előző rendszer posványába, nekünk kell meghúzni magunkat, esetleg társainkat :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.04.18. 08:43:17

Azért az sokat elárul erről a társadalomról, ahogy itten a KISZ vezetőképző táborain csendesen folydogál a könnyes nosztalgiázás. Félreértés ne essék, egy efféle táborozás nem valami főbenjáró bűn. De hogy a kedves, kiöregedett táborozóknak szavuk sincs azokra, akik ugyanazokban a '80-as években még a KISZ-be sem léptek be, nemhogy a kúrásnak, mint egyetlen elérhető perspektívája kedvéért vezetőképzőtáboroztak volna, aogy szavuk sincs az akkori - jelzem amúgy tök érthető, megbocsátható - megalkuvásaikról, hogy kedélyesen elégedettek magukkal, az minden ügynökaktánál beszédesebb.

Nem volt ám kötelező mindez, még akkor sem, ha tudjuk, hátrányokkal járt az efféle felkéréseket elhárítani. De hogy most azok oktassanak ki boldog-boldogtalant, akiknek efféle kis hétköznapi megalkuvások nem jelentettek problémát, na pláne, ha mindezt valami maszatos vallásos áhítattal, hát elnézést, de én ettől hányok.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.18. 08:54:10

@Dr. Zerge: Hányjon csak nyugodtan, de azért magyarázza már meg, hogy milyen megalkuvásról beszél valami tizenegynéhány éves gyerekekkel kapcsolatban, akiknek fingjuk sincs igazából arról, hogy mi a fene ez? Mama-papa bólint, haverokból vannak ott, oszt kész. Másrészt ki a fene itt az elégedett? Csak, mert nem verjük a fejünket a falba, hogy bazmeg, deszaralakvoltamfiatalonhogykisztáborbamentem, normális maga? Harmadrészt meg ebben a kanyarban mindenki kárvallott volt, csak legfeljebb nem vette észre rögtön. Ellenálló apukával, anyukával persze sokkal keményebb volt, de, mint tudja, a többség meghúzta magát, de volt aki készséggel, érti készséggel részt vett a buliban, no azokhoz nem számítom magunkat. Mi meghúztuk magunkat, és sunnyogtunk, ne féljen, azóta is szórjuk a hamvat a fejünkre, bassza meg. Elkúrtam a jövőjét a táborozásommal, vagy mitől ilyen mérges?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.18. 09:00:40

@Dr. Zerge: ááá, megértettem. Kádárrelativizálással vádol, téved. Bőven elmúltam húsz, mire rájöttem nagyjából, hogy mi történt, elhiheti, én akkor hánytam, ez mostanra már elapadt, kiöregedtem még a hányásból is. Bocs, hogy lassú a felfogásom.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.04.18. 09:20:42

@Mihint: Én - kivételesen - senkit semmivel nem vádoltam. Voltam bátor észrevételezni, hogy érdekes társadalom a miénk, ahol úgy lehet nosztalgiázni KISZ vezetőképző tábori múltakon, hogy a kiöregedett kúrhatnékosok nem érzik szükségszerűnek még megemlíteni sem, hogy bár semmi kivetnivaló a múltjukban, de voltak, akik még ennyit sem engedtek. Valamint azt, hogy mindez főleg akkor érdekes, amikor egyik-másik közülük irgalmatlan erkölcsi felháborodásokat tud manapság produkálni tévedhetetlen jezsuita dühvel.

Személyesen pedig elmondhatatalunl nem érdekel a történeted, meg a tizes-huszas éveid, köszi.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.18. 09:28:16

@Dr. Zerge: Értem, a megemlékezést hiányolja, rendben. Személyesen pedig ez nem az én párnacsatám, és igazán engem se érdekel, szívesen.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.04.18. 09:37:38

@Mihint: Azért megemlékezésnél ez egy picivel több volna. Inkább úgy mondanám: nem elfelejteni...

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.04.18. 09:42:39

@Dr. Zerge:
"Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá."

Alfőmérnök 2012.04.18. 10:53:11

@Dr. Zerge: Hívjad anyádat is, hányjatok együtt. :)

Robinzon Kurzor 2012.04.18. 12:30:13

@Dr. Zerge:

Nekem, azzal együtt, hogy nem léptem be a KISZ-ben (az osztályban már senki sem, pedig az volt a taktika, hogy "csak a legjobbak kapják meg a lehetőséget"), önmagában nincs semmi bajom azzal, hogy mások meg beléptek.

Akár azért mert buzgott bennük valami pozitív értelemben vett közösségi tenni akarás, amire akkoriban a KISZ-ben volt szervezett lehetőség (ahogy a katonásdira meg a Néphadseregben), akár csak pina meg dugás miatt.

Nekem csak azzal van bajom, amikor azok az emberek, akik akkor is és most is csak megfelelni akarnak, egyszerre ugatnak most a magas lóról és közben bagatellizálják akkori döntéseiket.

Robinzon Kurzor 2012.04.18. 12:31:41

@Dr. Zerge: "egyik-másik közülük irgalmatlan erkölcsi felháborodásokat tud manapság produkálni tévedhetetlen jezsuita dühvel"

A neofiták különös ismertetőjegye.

heki 2012.04.18. 21:50:48

@Dr. Zerge:
A baj az,
hogy hol az erkölcs mostanában,
barátságos meleg szobában,
vagy hol a fenében,
de hogy nehéz megtalálni
a pro és kontra érvelők közt, az hót ziher.
Maguk egyemisták.

Érteném én is ezt a neokálomista dühöt a neopápisták ellen, csak minek…
Az élet szomorú, az igazság kemény, az internet meg játszadozás.
Ez van.
Hoffmann Rózsa meg aszonta nekünk anno prae-választás, hogy mink (mint paidagágászok) gyémántcsiszolók vagyunk, és akkor felszisszentem, de körbenéztem és látám kollegáim szemén az önelégült kárbunkulus csillogást, hogy tényleg waze, én gyémántcsiszoló vagyok.
Akkor gondoltam magamban, Hoffmann Rózsa - bár négyxszemközt tényleg okos nő - de politikus, és mint ilyen: iszonyú ízléstelenségekre képes.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 07:36:27

@aristo:

"Nos, nem tudom hogyan lehet a "tudományt" a tudósoktól (emberek csoportjától, ahogyan maga nevezi) elválasztani."

ja, hogy a katolikusok meg mind pedofilok. értem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 07:42:33

az lesz a durva, ha kiderül, hogy ez az aristo eredetileg wmiki. eszmeileg rokonok, az biztos, mert mindketten megveszekedetten gyűlölik a tudományt. na jó, az elképzelhető, hogy aristo a disznópásztorokat és a cselédeket egy kicsit jobban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 07:46:20

@jose maria padilla:

a hozzád hasonlókat az élteti, hogy olyan szövegeket nyomhat el büntetlenül, amiért mindenhol másutt agyonrugdalnának.

végül is, ez is egy életpálya.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 07:50:18

@Counter:

de várjál, ez csak egy dolog, az megint másik, hogy valami isten baszta geci nagy véletlen folytán a tagek közé csak becsusszant a liberális, vagy mi a faszom. a pestis, na az még kimaradt, mint amiért a tetves libsik felelősek, nem is értem, csak itt állok tanácstalanul. még szerencse, hogy a holokauszt nem is létezett, még azért is a geci libsik lennének a felelősek

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 07:57:05

@Counter:

"Mire alapozza az "évszázadokig nem volt 'jobb' modelljük, mi több csak 'rosszabb' volt" állítását? "

a saját mélységes tudatlanságára, arra alapozza. az a legszörnyűbb az ilyen aristo/wmiki jellegű arcokban, hogy még csak fogalmuk sincs arról amit gőgösen lenéznek, és habzó szájjal fikáznak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 08:12:49

@Szindbad:

csatlakozom, egy megdöbbentően ostoba postra rengeteg üdítően értelmes hozzászólás született

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 08:41:36

@Alfőmérnök:

én most a szívembe zártam magát. könnycsepp letöröl.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 10:00:33

@mavo: Ilyenkor azután hátradől és megméri a vérnyomását? Csak nehogy baj legyen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.20. 11:00:36

@aristo: Bizony mindannyian aggódunk Bayer Zsolt egészségéért és gyors, maradéktalan felépülést kívánunk neki.

Ugye ön is ezt teszi, akkor is, amikor ilyen pikírt, rosszindulatú megjegyzéseket hint szét a disznópásztorok népe közt?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 11:03:26

@Counter: Ha az én megjegyzésem "pikírt, rosszindulatú" akkor, mi a véleménye @mavo barátunk bejegyzéséről?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.20. 11:10:16

@aristo: Indulatos.

Jelentős különbség van vitapartnerünk nézeteinek ócsárlása, illetve az egészségére vonatkozó álságos aggodalmaskodás között.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.20. 11:10:44

@mavo:
de nem te rugdalnál agyon a széthízott százkilóddal, ugye, beteglibsi gyerekbarát? tudod, hogy egy csőkulccsal törném darabokra a nyomorult csontjaidat? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 11:16:00

@jose maria padilla:

az milyen durva, amikor egy vasággyal ötven kilós izomfasiszta paprikajancsi száján kiesik a széthízott szó. :)

a náci haverjaid még nem meséltek neked arról, hogy az általad fasszopásig áhított gecizmus alapvetően arra épül, hogy aki nem ért egyet, annak szétverik a pofáját? :)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 11:17:49

@Counter: Aki indulatba jön annak egészségéért aggódni ésszerű. Már altruista sem lehet az ember?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 11:21:09

@aristo:

ah, cukorfalat, amikor éppen nem a disznópásztorok ésvagy cselédek ivadékait fikázod, olyan érzékeny bírsz lenni.

egyébként értelek én téged valahol. a tudomány nevezetű erkölcstelen, istentagadó ocsmányságnak pont az a legfelháborítóbb tulajdonsága, hogy egy disznópásztor ésvagy cseléd fia többre viheti benne, mint te, ami azért tényleg felháborító. egy disznópásztor fattya, aki okosabb magánál aristónál? kurvaisten, kurvaisten, kurvaisten!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 11:21:43

@aristo:

mondod te egy ilyen kirohanás után. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 11:31:13

@Counter:

egyébként pont ugyanezt szeretem a bájerzsótikban, meg bencsikpistikben. ahogy két vérokádás közt félúton a szeretetről bírnak óbégatni

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 11:31:51

@mavo: Látja ez a probléma a felkapaszkodottak legtöbbjével: soha nem tudnak szabadulni származásuk alantasságától, ez azután frusztrálja őket és olyanokká lesznek mint maga. Ez aggasztó és sajnálatos.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.20. 11:32:41

@aristo: Maga tudatosan vette fel a comic relief szerepét?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 11:36:45

@Counter: Nincs ebben semmi komikus. Én kedvelem mavot és magát is, mindketten kitűnő szemléltető eszközök, mondhatni iskolapéldák. Mit tagadjam élek is az ebben rejlő lehetőségekkel. Így számos fiatal, értelmes ember kerülheti el, hogy ilyenné váljon, ennél nagyobb eredmény pedig nem kell.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.20. 11:44:06

@aristo: Ilyenkor ugye Scrutonnak képzeli magát? :-) Sajnos az illúzió árjegyzék nélkül nem teljes.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 11:48:47

@jose maria padilla:

mak-mak-mak. én mondtam a többet. te meg leszophatsz. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 11:51:51

@aristo:

kis szerencsénk van, iskolai szemléltetőeszköz lesz belőled. az a durva egyébként,hogy még az íkú sem felmentés az olyan szintű agybaj alól, mint a tied.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 11:54:32

@Counter:

szerinted miért tartják ezt a szerencsétlen bohócot mandinerék? elég irreleváns, amit időnként kiokád magából de hogy miért írogathat náluk az azért elég durva dilemma. lolitácska leszbikus öccse lenne, vagy mi a szent fasz, hogy tartják még?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 11:56:06

@Counter: Nem az a kérdés, hogy én minek képzelem magam, hanem az, hogy maguk micsodák és mire használhatóak.

Vajon mit érthet az illúzió árjegyzékén?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 11:58:43

@mavo: Ne hergelje magát - baja eshet. Pótolhatatlan lenne ha elveszítenénk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 12:01:03

@aristo:

látod, ezt a vonalat jobban erőltethetnéd. sokkal szórakoztatóbb vagy, amikor átmész a saját paródiádba.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 12:05:31

@aristo:

ismétlem olyan édi lehetnél egy vérokádás után mint a nyugalomra intő higgadt bölcs ha az nem lenne icipicit tragikomikus fasz essen az egészbe bájerzsóttitól soha nem fogok tudni szerezni egy nyugalomra intést pedig az maga lenne a csúcs hát vannak elérhetetlen dolgok az életben

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.20. 12:17:25

@aristo: Segítek: ha maga Scrutonnak szeretné láttatni magát, abban az esetben tud teljes illúziót produkálni, ha árjegyzékkel is felszerelkezik a mestere mintájára.

Meg kell hagyni, a vidám trollkodás úgy-ahogy megy (bár nagyon látszik az igyekezet).

Alfőmérnök 2012.04.20. 12:26:55

Azért a második részben remélem az is kiderül, hogy mit gondol a szerző Hoffmann Rózsáról?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 12:38:28

@Alfőmérnök:

az annak a függvénye, hogy hoffmann rózsa disznópásztor ivadék-e vagy se.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.20. 12:40:48

@Alfőmérnök: Miután megállapította, hogy a tét a balliberális kultúra megtörése, nyilvánvaló, hogy Hoffmann Rózsáról maximum akkor lehet rossz véleménnyel, ha úgy látja, hogy ez sikertelen. De persze még azt is enyhítheti a "minden erőnkkel megpróbálta" toposszal.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 13:20:29

@mavo: Látja ezek itt a Mandineren bizonyára csak azért közlik az írásaimat, hogy magát bosszantsák, a maga helyében feljelenteném őket. Persze van egy másik eljárás is - láthatóan ez még nem jutott eszébe - ez az lenne, hogy nem olvassa el amit írok, mi több nem is kommentálná. Ez olcsó és tanulságos eljárás lehetne. Valószínűleg azért nem jutott még mindez az eszébe, mert tulajdonképpen titkos rajongóm, csak szégyelli bevallani. Ha minden írásomat összegyűjti dedikálom magának.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 13:25:27

@Counter: Semmiképpen nem kérnék pénzt magától, úgyhogy felesleges az árjegyzék, maga az én altruista feladatom. Bármit megteszek a szellemi jólétéért.

Amúgy maga vett valamit Scroutontól, hogy tudja ezt az árjegyzék dolgot? Mi volt az?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.20. 13:46:43

@aristo: Egy pipa kiváló minőségű japán dohány mellett elbeszélgethetünk arról, mi mindene eladó Scrutonnak, már ha továbbra is gondolja.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 13:53:25

@Counter:

na várjál, legelőször is állapítsuk meg, hogy a balliberális kultúra az minimum oximoron. cselédek és disznópásztorok ivadékai és a kultúra? hun teccik élni?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.20. 13:54:54

@mavo: Arról nem illik beszélni, hogy miféle rossz szándékú prométheuszok adták a cseléd- és disznópásztor-ivadékok kezébe a jobb sorsra érdemes íróeszközöket.

Előbb ezekkel a Kalibánokkal kell végezni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 13:57:08

@aristo:

először (még régebben) egy butácska picsa képzelgett itt arról, hogy aki le meri írni róla, hogy ostoba picsa, az róla álmodozva fényezi a bohócot. végre a homoerotikus verzió is megszületett, ha kis késéssel is, és azért ez egy ilyen blogon maximálisan respektálandó.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 13:59:20

@Counter:

jogos, jogos, ott a pont, az efféle kultúrakiárusító izékkel kellett volna idejében végezni. analfabétizmus felszámolása, meg efféle nemzetrontó libsi aljasságok, fúj

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 14:02:41

@mavo:

(istenem, régi szép idők, amikor egyik nap a fél mandineres törzsközönség esett nekem felajzva, hogy merek egy buta picsát buta picsának hívni, majd ugyanők kilencven százaléka bólogatott helyeslően arra a tanácsra, hogy ugyan baszassa már meg magát az a kielégületlen ellenzéki kurva)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 14:17:28

@mavo: Igen maga egy Cassandra, rossz lehet magának. Furcsa, hogy ez a homo-izé nem nekem jutott eszembe, én úgy gondoltam, hogy kizárólag a szellemi nagyságomat imádja titokban... Persze a magához hasonló első-generációsoknak rengeteg lelki baja van, kulturális sokk ugyebár, sehol egy disznó - nem csoda hogy ráomlanak az első kebelre.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 14:24:22

@aristo:

és le is szopnál? tényleg? na jó, csak a te esetedben félre teszem heteró hajlamaimat, de csak ha onnan kezdve uramozol

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 14:26:09

@Counter: Nem is tudtam, hogy a japán dohány ilyen különleges kvalitást képvisel, sajnos azonban nem pipázom, sőt már egy esztendeje a dohányzásról is leszoktam.

Amúgy mi baja Scrutonnal? (Maga közben pipázhat)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 14:31:48

@mavo: Igen, bizonyára ez a különbség. Maga bármikor, bármilyen szint alá hajlandó lemenni, mi több fel sem jön...

Tudja bölcs öreg edzőm mondogatta mindig: Csak a buta tehetetlen ember káromkodik. Milyen igaza volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 14:32:09

@aristo:

egyébként azt hiszem, tökéletes cáfolata vagy ifjúkori buta illúzióimnak arról, hogy aki művelt, olvasott (etc) az okos is. hát nem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.04.20. 14:33:54

@aristo: Semmi bajom Scrutonnal. Azzal van bajom, hogy maga hiányosan másolja: a kedélyesnek szánt provokálgatás megvan, de az árjegyzék sajnos egyelőre hiányzik.

Azért persze tölgynél jobban csinálja, rajta sajnos kiütközik néha, hogy azok a fránya disznópásztorok még tán lovagoltatták is a térdükön.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 14:37:15

@aristo:

hm, neked bölcs, öreg edzőre is futotta. micsoda karrier. :)

csacsi, öreg aristo. :)

ugye, aki szerint aki káromkodik, az buta, tehetségtelen, az van olyan bölcs, mint aki szerint az a jó, aki szép? :)

na, itt hagylak bébi, és ne feledd, te felsőbbrendű vagy. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 14:42:23

@aristo:

de tudod mit? :)

a geci nagy műveltségeddel igazán elmagyarázhatnád, hogyan került ide kasszandra.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 14:48:06

@Counter: Mondtam már: magának nem számítok fel óradíjat, szívemen viselem, mi több életcélom, hogy kinőjön a szellemi pubertáskorból.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 14:49:42

@mavo: "(istenem, régi szép idők, amikor egyik nap a fél mandineres törzsközönség esett nekem felajzva, hogy merek egy buta picsát buta picsának hívni, majd ugyanők kilencven százaléka bólogatott helyeslően arra a tanácsra, hogy ugyan baszassa már meg magát az a kielégületlen ellenzéki kurva)"

Maga megmondta, de az ostobák nem hallgattak magára, ez bizony a Cassandrák sorsa.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 14:57:27

@aristo:

olyan kiszámítható vagy bazmeg, hogy az már fájdalmas.

nem mondtam én meg előre semmit, te szerencsétlen fasz, mindössze megjegyeztem, milyen pikáns ambivalencia rejtezik abban, ahogy egyesek, akik első esetben a nők és a tisztelettudás nagy barátjai voltak, második esetben seperc alatt bírtak átvedleni azokká a tuskó macsókká, akik egyébként is voltak.

másnak már írtam, neked is leírom: ha van isten, akkor arra az lehet az egyetlen bizonyíték, hogy nem lettem olyan ostoba bőcsész, mint te.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 15:08:13

@mavo: Ó! Tehát így értette. Akkor visszavonom a Cassandrát, nem volt Cassandra, csak modortalan tapló, amilyen mindig is szokott lenni. Tudja a rendszeresen szedett fogalmazásgátló miatt a szövegei kissé khm... félreérthetőek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.20. 17:16:17

@aristo:

félreérthető, ó, hát persze. nem, nem te vagy hülye, mint a seggem, aki két egymás mögé pakolt gondolatot sem képes normálisan értelmezni egymáshoz képest, hanem a másik, az a mocsadék geci másik, az a genetikailag elbaszott cselédivadék, az a disznópásztorok fattya, az, az ír félreérthetően.

meg tudsz nekem bocsátani? kérlek, kérlek ...

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.04.20. 20:22:14

Megbocsátok, de csak most az egyszer.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2012.04.24. 17:54:28

Én csak annyit szeretnék hozzászólni a témához, hogy:

Jóra neveld / Teach Your Children

iloveyouso.blog.hu/2012/04/24/jora_neveld
www.youtube.com/watch?v=dR5gvccz40s
süti beállítások módosítása