BKV, MÁV, Volán: az ingyenutazás vége
2012. január 27. írta: TuRuL_2k2

BKV, MÁV, Volán: az ingyenutazás vége

  Mától nem érvényesíthetnek új, 2012-re szóló ingyenbérleteket a BKV dolgozói és családtagjaik. A szakszervezeti vezetők szerint az egyelőre átmeneti intézkedés oka, hogy az új kollektív szerződés már nem biztosítana ingyenes utazást a BKV-alkalmazottak családtagjai részére. Mi meg csak remélni tudjuk, hogy tényleg így lesz.

  Az ingyenút nem csak a BKV-nál, de a többi állami tulajdonú közlekedési társaságnál is létező jelenség. Aki szokott vonattal utazni, annak ismerős a kép, hogy a régi típusú szerelvények első osztályú kocsijaiban szinte csak MÁV-alkalmazottak és hozzátartozóik utaznak. A BKV-s, MÁV-os és volános munkavállalók családtagjainak járó, korlátlan ingyenes utazásra jogosító igazolványok megszüntetése szerepel a tavalyi Széll Kálmán Tervben, tiltakoztak is ellene a közlekedési szakszervezetek. Pedig aligha indokolja bármi is, hogy a közösségi közlekedésben dolgozók hozzátartozóinak ne kelljen fizetni a buszon vagy vonaton – valamekkora kedvezmény azonban elfogadható.

  Ugyanígy továbbra is meggyőződésünk (na jó: vesszőparipánk), hogy a 65 évnél idősebbek ingyenes utazását is fel kéne váltania egy kedvezményes, de nem ingyenes konstrukciónak (50-70% engedmény a teljes jegyárból). Mennyire igazságos az, hogy a hétéves, semmiféle önálló jövedelemmel nem rendelkező tanulónak ki kell fizetnie a teljes jegyár felét, a 65 éves nyugdíjasnak pedig nem? Ráadásul költségvetési szempontból sem elhanyagolható tételről van szó, egy év alatt mintegy tízmillió ingyenes utazást regisztráltak csak a MÁV-nál, s ebben a vasutasok és családtagjaik még nincsenek is benne.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr623899657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.27. 12:10:39

"BKV, MÁV, Volán: az ingyenutazás vége"

A Mandiner hol tanult félrevezető címeket adni? Igyekezzetek a Pepsifoci még mindig jobb nálatok. :)

Sajnos, ahogy a posztban is benne van, nincs vége.

Viktus 2012.01.27. 12:11:29

Inkább a nyugdíjas utazgatáshoz kellene nyúlni, mert ez csepp a tengerben, és v.hol egyfajta fizetés kiegészítésként szolgált, hogy ne lázongjanak-sztrájkoljanak, mert pénz nincs emelni-kompenzálni.

Gandalf Garaboncias 2012.01.27. 12:22:06

Egy dolog a családtagok ingyenes utazása és egy másik maguknak a BKV-dolgozóknak az ingyenes utazása. Utóbbiaknak szerintem meg kéne adni ezt a kedvezményt, csak a családtagjaiktól kéne elvenni.

A probléma azonban nem a kollektív szerződés kapcsán született:

"A közlekedési vállalat emlékeztetett: az Országgyűlés tavaly fogadta el a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvényt, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt.

A BKV hangsúlyozza, hogy a cégnél alkalmazott utazási kedvezményekről szóló kormányrendeletet azonban nem módosították, így a BKV az utalvány hiányában nem állíthatja ki az arra jogosultaknak a nyugdíjas bérletigazolványt, és enélkül nem fogadhatja el a nyugdíjas bérletszelvényt.

A cég közölte: igazságtalannak tart minden olyan feltételezést, amely a megváltozott utazási feltételekért a Fővárost, a Budapesti Közlekedési Központot vagy a BKV-t teszi felelőssé. "

inforadio.hu/hir/belfold/hir-479077

Magyarul: a parlament elmulasztott egy jogszabályt hozzáigazítani az általuk megváltozott jogi környezethez, és ez megköti a BKV kezét.

bz249 2012.01.27. 13:01:41

Siman megmaradhatna a nyugdijasok ingyenes utazasa. Mondjuk nem akarhogy, hanem csucsidon (7-9, 15-18) kivul. Csucsidoben meg csak teljes aru berlet vagy jegy. 65 ev felett gondolom viszonylag keves rettenetesen surgos ugy van.

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.27. 13:02:09

Az érintett több tízezer dolgozó, akiknek a valaha volt legnagyobb jövedelemcsökkenésüket kell elszenvedniük, biztos igen megnyugszik, hogy legalább a Mandi örül az ő nyomoruknak.

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.27. 13:04:30

A rokkantnyugdíjasokat otthonukba bezárni is igen gusztusos. Ők is majd roppant megértők lesznek, sőt örülnek is majd, hogy ezzel hozzájárulhatnak a felső 10 % adócsökkentéséhez.

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2012.01.27. 13:08:47

Drága, jó TuRuL_2k2!

Rendben, legyen így a dolog, hiszen valóban nincs ingyenebéd.
Valóban nagyon sok pénz megy így veszendőbe, de a nyugdíjas az meleg pálya, nem szeretnek velük konfrontálódni se jobb- se baloldalon.
Azonban ha már tőlük elveszik, akkor talán a képviselőktől is illene elvenni, nem mintha sokat utaznánk tömegközlekedéssel. De talán beleférne nekik egy havi bérlet, így járulva hozzá a BKV megmentéséhez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 13:24:24

Mi meg csak remélni tudjuk, hogy tényleg így lesz."

én nem reménykedek más emberek további megszorításában és nem is örülök neki, vajh mennyit kereshet egy máv-, bkv-alkalmazott, bizony ők nem járnak vitorlásosozni, mint a mandarinesok

megjegyezni kívánnám a milliós prémiumokat az állami szerveknél és az egykulcsós adót, mely mind mind a saját kutyák etetésére szolgál, igazságos közteherviselés? a gazdagok is vegyék ki a részüket? ugyan, minek? a nép csak dögöljön meg, fizessen és rohadjon meg ott ahol van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 13:26:40

A hazának nincsen háza,
Mert fiainak nem hazája;
Büszke fajnak küzdő pálya,
Melyen az magát rongálja,
Kincsnek, vérnek rosz gazdája.
És oh szégyen! roszra, jóra
Még szavazni jár dobszóra.
Ura s rabja millióknak
Kik gyűlölnek és dacolnak;
Zsarnok, szolga egy személyben
Ki magával sincs békében.

kkbk.blog.hu/2011/09/28/vorosmarty_mihaly_orszaghaza

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 13:31:44

@bástya: NEM NEM NEM! te el vagy tévedve, azok az audik karcosak a Isten verje meg, így majdnem annyit érnek mint a bkv-bérlet,
továbbiakban aki azt állítja hogy a hasznos, igen okos, és értelmes, különleges kultúrájú, független szuverén gondolkodású magyar nemzeti képviselőktől vegyék el a szolgálati luxusautókat, és adjanak nekik helyette bkv-bérletet AZ A HAZA ELLENSÉGE!

(de hoppá hiszen a bkv-bérlet most már a bkv-dolgozónak se jár)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.27. 13:33:11

@Pisti, az aragorn:

Inkább az az elképesztő, hogy 566 ezer (!!!) ember utazott idáig 62 év alatt nyugdíjaként.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.27. 13:40:27

@TuRuL_2k2:!

Értem én, hogy felvilágosultéknál (pardony, bocsánat, neokonéknál) az ember csak munkaerő, mindenki pótolható, céghűség, kollegialitás, meg ilyenek, nem játszanak, de ezeknek a vállalatoknak az egyébként is h*lyérefizetett munkatársaitól a "természetbeni" juttatásként kapott ingyenutazást megvonni szimpla féregség. Hogy a nyuggerektől elirigyelni mi, azt már jobb, ha meg sem próbálom megfogalmazni.

Ez a "lézerjánosok", a "radarf*szócska-robotp*na miklósok" és a félanalfabéta menedzserpatkányfiókák világa: Bencsik kinyírva, Ángyán kinyírva, Dux kinyírva: az ország lerohasztása, szétberhálása, a Tökmag Jankók, a sok senkik, a gnómok, a nyavalyások, a talmik hatalmaskodása, ocsmány országlása zavartalanul folyik.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.01.27. 13:48:24

Jegyet kell venni? Nagyon helyes, legalább utólag nem perelhet - a MÁV.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.27. 13:49:44

@bbjnick:
nahallod, komám, ezek még a biszkubélabácsinál is rosszabbak! :)

Bell & Sebastian 2012.01.27. 13:51:24

@zero: Nem látott még nagyon nagycsaládos vasutast? :))

Bloodscalp 2012.01.27. 13:55:05

ez az érved turul? hogy ha diáknak is kell fizetni, fizessen a mami is? mert ennyiből lehetne fordítva is.
10-15 éve azért nem is merték felhozni ezt a témát mert rámondták az akkori nyugger generációra h ők építették újra az országot.

nagymamám 90 elmúlt, már csak visszük, de évente párszor utazott csak, és nem hinném hogy kevésbé lenne rá jogosult - viszont ez zseniális összehasonlitás például egy 7 éves gyerek vs egy öregember aki ledolgozta az életét, fel se fogtad melyik miért kap(ta) a kedvezményt szerintem

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.27. 13:56:31

@jose maria padilla:

Biszku mikor írta bele a JézusMáriaszentJózsefet a zalkotmányba? Van neked fogalmad, mi történik most pld. az egészségügyben vagy a felsőoktatásban? A képmutatásnál nincs aljasabb játék!

ü
bbjnick

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.27. 14:05:27

@bz249: Zsenire valló ötlet. Vegye meg a teljes árú jegyet, utána már ingyen utazhat csúcsidőn kívül! Benned egy kiricsikarola-mémgenerátor veszett el. :))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 14:09:13

@bbjnick: nem értitek

a dolgozóktól, kik nem keresnek semmit tényleg el kell venni minden szükségtelen kiváltságot! minek az neki! hát anélkül nagyobb lesz a profit, jobb lesz a termelékenység, DE MAGÁNREPÜLŐGÉP AZ ELNÖKNEK! AZ KELL! mert akkor jobbak lesznek a tárgyalások eredményei! az audik karcosak, a blokkolók lézereznek, a felszínek rikítanak

mandiner.blog.hu/2011/03/07/kormanygepet_magyarorszagnak

Bell & Sebastian 2012.01.27. 14:10:18

Betyártól és politikustól soha meg ne kérdezd, hogy honnan a lú?

@bbjnick: Eltűnt a lova? Pont, mint a kecském.

Bell & Sebastian 2012.01.27. 14:14:41

@bbjnick: Mentőkérdés. Mit vett közösen Lézer és Bajnai ócón egy harmadikkal, ami állami gazdaság. XD

Bell & Sebastian 2012.01.27. 14:15:25

Nyádicsája, ez tegnap is bejött.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 14:16:19

@tesz-vesz: ordít a sötétség a mélyből, hát nincs egyetlen nemes ember sem a hatalom közelében?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.01.27. 14:16:36

@bástya:
A képviselők úgy 5 éve nem utazhatnak ingyen.

Bell & Sebastian 2012.01.27. 14:22:23

Akkor lett vége a hávájnak, amikor még az olajügyi megbízott a körme közül szalonnázgatott a fekete vonaton.

Legalábbis neki, mert a többi olajra lépett.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 14:28:13

@TuRuL_2k2: tehát akkor már nincs bemondásra költségtérítés? most már számlát se kell akkor hozni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 14:33:06

@TuRuL_2k2: Kifogásként vetődött fel az ülésen az is, hogy az a képviselő, akinek sok településből áll a választókörzete, jóval többet autózik, mint akihez egy város vagy néhány közeli település tartozik. A frakcióvezető válasza a beszámolók szerint erre az volt, hogy a fővárostól való távolság alapján sávosan állapítják majd meg ugyan az üzemanyagkártyák havi keretét, de ezen túl nem lesz lehetőség további differenciálásra.

www.origo.hu/itthon/20110928-a-fidesz-es-a-kdnp-biralatai-a-kepviseloi-koltsegterites-atalakitasarol.html

Zsikelany 2012.01.27. 14:41:23

Csak szeretném megjegyezni a cikk írójának, és a sok rosszindulatú "irigykedőnek", hogy mindenkinek szíve joga volt választani, hogy milyen szakmában, milyen cégnél dolgozik. (legalábbis anno) Aki lehúzott a MÁV-nál, BKV-nál, Rendőrségnél, Tűzoltóságnál, stb. sok-sok tíz évet, az ugyan tisztában volt vele, hogy milyen munkát vállalt, de azzal is, hogy ehhez milyen juttatások JÁRNAK!
Férjem mozdonyvezetőként a ledolgozott 33 éve után 6 év korkedvezményt kapott. 15 évnyi munka után már JÁRT neki az első osztályú bérlet is. Sőt a családtagoknak is.
Nade: kb. 20 évig olyan mozdonyokon dolgozott, hogy télen-nyáron az ablakon ki kellett hajolnia, ha tolatott, ha irányították. Fűtés szinte alig, a ceglédi kannában megfagyott az ivóvize. Nyáron kb. 55 fok volt a síneken, a mozdonyon. Nem volt a családnak ünnepnap, vasárnap, mert forda szerint menni kellett. Ha éppen 00:10-re, vagy 03:30-ra, akkor úgy. Míg vidéken laktunk, akkor már előző este elment otthonról, s a ledolgozott 12-13 órája után, amikor volt vonatja hazafelé, akkor jött haza.
A család meg otthon, apa, férj nélkül. A fizetése szinte csak az utolsó pár évben volt mondható elfogadhatónak. A cégnél egy lakásvásárlási kölcsön, vagy valamilyen "nagyobb" összegű kölcsön max. 100 eFt volt. A ledolgozott ideje alatt szinte nem volt jutalom, prémium vagy más plusz juttatás. Egyik karácsonyra kaptak 1.500 Ft-os étkezési utalványt "Az egész éves munkájuk elismeréseként."
Bocs, hogy ilyen hosszúra sikerült az írásom, de még nagyon sokat tudnék írni azoknak, akik mindezt megirigyelték ezektől az emberektől. Mindenesetre még egyszer: mindenki elmehet ilyen munkahelyekre dolgozni, s akkor neki is járnak ilyen juttatások. Vagy már nem???

Gandalf Garaboncias 2012.01.27. 15:00:30

@zero: Igen, ez a szám tényleg elképesztő.

Secnir 2012.01.27. 15:02:29

ami az ingyenes utaztatást illeti:
nyugdíjasoktól sajnos el kell venni.

viszont az, hogy maguk a BKV-s DOLGOZÓK nem járhatnak ingyen BKV-val, az egy faszság és betarthatatlan követelmény.
Betarthatatlan, mivel nincs ki ellenőrizze: tudniillik aki ellenőrizné, az hazafelé már nem utazhat ingyen :-) Megnézem, amikor a HÉV-en a kalauz jegyet vetet a szolgálatát épp leadó kalauzzal...
amúgy a cikk címe félrevezető, jelen pillanatban csak a BKV-ról van szó.
BKV: új Mtk. miatt kevesebb fizu, délutáni műszakpótlék ugrott, nincs bérlet: ezek felgyújtják a székházat.

butab 2012.01.27. 15:03:02

Szerintem, nem lenne rossz ötlet, amennyiben, makugon kezdenének, de én k*ra dühös lennék, ha ilyet hallánák miközben tudom, hogy a bkv -nál milyen prémiumokat osztanak, és ugyanazok az emberek azt mondják, bocsesz nincs pénz rátok, de azért a saját prémiumoukat, meg egyéb juttatásokat elfogadják. Mert szerintem, mint mindig a legbántóbb az igazságtalanság, az aránytalanság. Mert énse vagyok hajlandó igazából elfogadni, hogy nincs pénz az országban, amikor Fábryra, ipad2-re, D.T.K-showra meg Fradi pályára stb van...

Gandalf Garaboncias 2012.01.27. 15:12:23

Azért a VEKE kissé árnyalja a képet, érdemes a hozzászólásait végigolvasni:
www.facebook.com/vekehu/posts/151981528250487

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 15:23:08

@dr.dr. Secnir doktor: a cikk címe félrevezető, mert a derák mandarinosok álmát akarja ráruházni a világra. a ki expresszionisták.

arról még mindig nem beszéltünk semmit, hogy orbánviktor miért bízik bennük annyira, hogy rájuk bízza a titkos haditerveket is tartalmazó honlapjuk gondozását.

vizipipa 2012.01.27. 15:24:06

Akkor megemlítem, hogy a bkv szakszervezeti vezetők a sikeres (értsd megegyezéssel végződött) sztrájkok után rendre prémiumot kaptak.
Mint az a 2009-es balhék során kiderült.

rptr 2012.01.27. 15:36:18

most komolyan attol hogy ingyen utazik a nyugdíjas attol nem lesz veszteségesebb, ugyanannyi a költsége az utazásnak.

a nyudíjakat kéne visszavágni, a maradékot potolja ki mindenkinek a saját gyereke, s akkor figyel majd rá jól, pl a nagymama vigyáz a gyerekre amíg apa anya dolgozik, s még pénzt is kap érte azzal csak mindenki jól jár.

pénzugyi zsabadság nem lesz a nyugdíjakkal szemben, de mért vegyük el az utazást??

Secnir 2012.01.27. 15:36:23

ja, és egy adalék ahhoz, hogy minden rendben van a BKV-nál:
ma utaztam a ráckevei héven, sofőr minden megállónál bemondta:
Tájékoztatom tisztelt utasainkat, hogy áramellátási (!) problémák miatt (hév ment, lámpák égtek) a fűtés nem üzemel Soroksár-felső és Vágóhíd állomások között.

WTF?
milyen áram az olyan, ami Soroksár-felsőig működik, utána nem?
nekem szimpla fűtéslekapcsolásnak tűnt takarékossági okokból, csak kitaláltak mellé valami fal dumát.

marko11 2012.01.27. 18:23:11

Népszerű magyar társasjáték ez a kitől, mit vegyünk el. (Tőlem semmit. Mástól viszont lehet: "túlfizetett" BKV dolgozótól, dőzsölő nyugdíjastól stb.)
A Simor András havi 8 milliójáért meg majd kiáll az IMF meg az EU!

tudi 2012.01.27. 18:48:31

A dolgozók családtagjainak utazása, meg a nyugdíjasok, főleg a 65 év felettieké tényleg változtatásra szorulna, de hogy a dolgozóktól elvenni az ingyen bérletet ez azért na kicsit aljas dolog, ennyi erővel a képviselők, de méginkább a kormány tagjai főleg az államtitkárok és mások miért ne járhatnának tömegközlekedéssel.

Piacbarát 2012.01.27. 18:48:38

@marko11: na csak eljutottunk Simorig :D amit még Járaitól örökölt, akkor nem volt sok :D?

de nem ez a lényeg...amúgy meg visszavágták...az ő fizetését is...nekem mondjuk szijjártó kétmisije is sok...neki max 200 000...attól függ mit mond

Piacbarát 2012.01.27. 18:49:14

@tudi: meg 10 éves autókkal...főleg, hoyg 750000 a fizetésük...

KóserKároly 2012.01.27. 21:47:05

@iGorcsev: azért, hogy végre hozzászokjanak már az emberek, hogy semmi nem JÁR, semmi nincs INGYEN, semmit sem ADNAK, hanem a munkáért kapott fizetésből, MEG KELL VENNI.

Bell & Sebastian 2012.01.27. 22:49:30

@KóserKároly: Hát pont ez az, ami nem kóser! Hol a háromnegyede, he?

irreverzibilista (törölt) 2012.01.27. 23:09:19

@tudi:
"ennyi erővel a képviselők, de méginkább a kormány tagjai főleg az államtitkárok és mások miért ne járhatnának tömegközlekedéssel."

Vagy ennyi erővel te is járhatnál tömegközlekedéssel.
Vagy ennyi erővel nem fizetést kell adni a képviselőknek, meg juttatásokat, hanem be kell velük fizettetni az államkasszába.
Vagy kapjanak minimálbért, de kizárólag kopogós szovjet biciGlivel járhassanak dolgozni.
Vagy hagyjuk ezt az egész demokráciát, és akkor nem kell költeni a képviselőkre egy fityinget sem.
Csak az állampárt prominenseire.

ubk 2012.01.28. 02:11:21

@dr.dr. Secnir doktor: Több szakaszra (alállomások) vannak osztva a vonalszakaszok, s a kábellopások miatt sok helyen valamilyen korlátozást kell bevezetni.
Pl a Szentendrei HÉV MArgit híd és Árpád híd között is csak lépésben gyorsíthat, meg a 41-es villamos is Bfok. Kitérő és Kamaraerdő között.
Elképzelhető, hogy itt is ez volt a szitu)

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.28. 07:48:50

A tájékozatlanok kedvéért:

A BKV dolgozóktól nem csak a bérletüket készül elvenni a rezsim. Kb. a jövedelmük 20-40 %-át óhajtja épp elzabrálni.
A BKV vezetése szépen megkapta a maga ajándékát az egykulcsossal. Amit ők ezen keresnek, azt akarják elvenni a kiskeresetű dolgozókon.

És aki annyira szűklátókörű, hogy most örömködik, mert ő nem a BKV-nál dolgozik, az törölje ki szemeiből a narancsos csipát! Az egész országban aaz alacsony jövedelműekkel fizettetik meg a vezetőik plusszát.

A szolgálati gépkocsi, sofőr, manager-szűrés, külföldi utazgatás és egyéb juttatások a vezetőség részére nem a most elvenni szándékozott kollektív szerződésben szerepelnek, így azokat az elvonás nem érinti.

Aki bruttó 160-ért kalapálja össze nap mint nap a szar 40 éves metrót, azt meg kell nyúzni, hogy Vitézyre jusson. Aki az egészségét szétcseszve vezeti a rissz-rossz villamost, azt meg kell nyúzni, hogy Simicska szerződésekre jusson.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.28. 09:09:33

@Grigorij Pantyelejevics: Ez mind igaz, ennek ellenére Turulmadárnak lényegében igaza van. Budapest tömegközlekedésének finanszírozását sem Demszkyék, sem Tarlósék nem tudták megoldani. A BKV adóssága minden határon túl nő, és a végén csődbe viszi a fővárost. Ez nem jóslat, ez egy két pont közé húzott egyenes.

Nyilvánvaló, hogy az elsődleges ok, hogy sem az utasok, sem a kerületek nem járulnak hozzá eléggé a BKV költségeihez. A második maga a BKV: a menedzsment, a szervezeti kultúra, a szakszervezetek, a közvagyon unott fosztogatása. A harmadik az elcseszett jegy- és bérletrendszer.

Ez a lépés nem a közösségi közlekedés átszervezésének alaposan átgondolt, megvitatott koncepciójának végrehajtása, hanem maga a létező matolcsyzmus: egyszerűen vakon kaszabolni kezdték a költségvetést.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.28. 09:16:23

@Grigorij Pantyelejevics:

"Az egész országban aaz alacsony jövedelműekkel fizettetik meg a vezetőik plusszát."

helyesen. a kisember azért kisember, mert tahó. ennyit ér. :)

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.28. 09:39:34

@Kettes: Amit írsz, majdnem jó. Csak ott a baj, hogy akik fosztogatnak, akik hibásak a BKV gondjaiért, azok jutalmul még vastagabb borítékot kapnak, akik pedig munkájukkal még éltetik azt a rakás szart, azoktól meg a maradékot is elzabrálják.

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.28. 09:40:42

@jose maria padilla: Ez is egy álláspont. Csak emberek közé ne menj vele.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.28. 09:45:36

@Grigorij Pantyelejevics:
én ezt el szoktam mondani kisembereknek is. ha az ember türelmesen, lassan, szinte szótagolva mondja, többnyire megértik. az ember értelmes lény. :)

rptr 2012.01.28. 09:47:46

@KóserKároly: meglehet, de a nyugdíjas elvileg megdolgozott már érte.
nem egyszerűbb megvonni a nyugdíjak egy részét? s akkor nem mondhatja h nem tud elmenni unokát vigyázni ha ingyen utazhat. meg egy nyugdíjast minek megnevelni? felesleges.

ebfül 2012.01.28. 10:21:09

A sok "értelmes" hozzászólást féligolvasva javasolom, hogy térjünk vissza az eredetei mélységekbe:

ingyen malévjegyet a nyugdíjasoknak. És a sztyúárdesszeknek is. Meg a családtagjaiknak. Hetedíziglen.

(Ez már az IMF szele/hátvágányGáza?)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.28. 12:15:37

@Grigorij Pantyelejevics: Amit leírsz, az maga a rendszer. Kicserélték az embereket, és láss csodát: minden ugyanúgy folytatódott, csak más zsebek tömődnek. De hogy teljesen világos legyek: természetesen a rendszerhez korrumpálódott embereket is ki kell rúgni, és a dolgozói privilégiumokat is el kell venni, és a jegyárakat is megemelni, és a kerületekre is rá kell verni, hogy járuljanak hozzá a tömegközlekedés költségeihez. Amíg csak a részeit farigcsálják, mindenki joggal hőzöng, hogy miért pont őt kopasztják.

@jose maria padilla: És ezen jót röhögnek és meghívnak még egy hubira.

tudi 2012.01.28. 18:03:33

@irreverzibilista:
"Vagy ennyi erővel te is járhatnál tömegközlekedéssel."
Na én azzal járok.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2012.01.29. 03:54:50

No, az ilyen posztokért nem szabad már félig-meddig kormánypárti blogokat se olvasni. Hogy a Végbélszél-tervben benne van? Miért az az orákulum?

Most akkor a lószar-fizetésű BKV-soktól el kéne venni a bérletet is? Hogy ne csak hajnali háromkor kelljen felkelni, de még fizethessenek is, ha munkába mennek? (A BKV meg akarja szüntetni a szolgálati járatokat is: menjen a buszos éjszakaival, aztán legfeljebb vár a munkakezdésig másfél órácskát).

Tudomásul kéne venni, hogy a közlekedési dolgozók szar bérébe "bele volt kalkulálva" az ingyenbérlet. Most akkor vegyék el, fizessen az egész család hirtelen évi néhány százezerrel többet, béremelés nuku, és az egykulcsos adó meg viszi a zsét szépen...

A kádári eredetű juttatásokat tényleg le kéne bontani - DE CSAK ÚGY, HA A MUNKÁT ANNAK ÁRÁN FIZETIK MEG! Nekem se ugasson senki, ha elfogadok paraszolvenciát (nem mintha ez jellemző volna, az én szakmám nem olyan), és ha leszarom a paraszolvenciaellenes süket kezdeményezéseket.
ELŐBB adjanak fizetést, mint egy nyugati orvosnak, AZTÁN kotorásszanak a zsebemben!

Amúgy meg Turul nem is írt igazat, helyesebben, nem fejtette ki az igazság minden részletét. A parlamenti képviselőknek talán nincs ingyenjegyük (nekik mire is kéne, melyik buszozik), az önkormányzati képviselőknek azonban van, ma is benne van a törvényben ez a természetbeni juttatás. Nekem is így van ingyenes éves bérletem - és a BKV-dolgozóktól se sajnálom. Még a családtagjaiktól sem. Párocskám is valaha BKV-árva volt, nyolcan voltak testvérek, az apja meghalt 16 éves korában, és mind kapták az ingyen bérletet - ő speciel nem is 20 éves koráig, hanem az egyetem elvégzéséig.

Turul, ez megint olyan poszt, amiért szégyellni kéne magad...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2012.01.29. 03:57:21

@ebfül: okoska, szerinted a pilóták teljes árú jeggyel repülnek? Nyugi, messze nem, csak legfeljebb ott bérlet nem létezik...

ebfül 2012.01.29. 21:57:58

@Molnargoreny:

Görénykém, el vagy tájolódva.

Hornnyuszibácsi annakidején fél(vagy tán egészen)részegen ingyen Malév jegyet (is) igért a nyuggeroknak. Ebből lett végül ingyen vonat és kishajó jegy.

Erre utáltam, okoska. A pilóták és cs.tagjaik sem ingyen, hanem KEDVEZMÉNNYEL repülnek. Ez az egész ingyenesdi igazi (poszt)kommunista baromság, szánalom, hogy ennyi támogatója akadt mko. fentebb.

fülöpke 2012.01.29. 22:08:55

"A harmadik az elcseszett jegy- és bérletrendszer."

No meg a kiszolgálás, mintha különleges szívességet, kegyet gyakorolnának egyáltalán az "árusításssal". Kedvenceim: vasárnap a késő esti 1/2 6-os időpontban bérletet venni az azistenhátamegetti Oktogon nevű MFAV állomáson nem lehet, mert pénztár az nem üzemel. Jegyet persze lehetne venni a smasszeroknál (akikből oldalanként 3-3, azaz állomásonként 6 téblábol), habár 1-1 mindig éppen fent cigarettázik, de szakaszjegy, az náluk nincs. (Miért is? Összevissza kétféle jegy létezik.) Nyilván túl bonyolult lenne.

A kopottnarancs színű, kissé avítt, aprópénz üzemű berendezésüket meg használja az, aki:

1. éppen a kívánt mennyiségű aprópénz birtokában van, mert vissza nem ad. (Igaz, jegyet sem);
2. nem nyelte el a pénzét már 100-ből 98-szor bármely állomáson.

Egyszer aztán csak ráfanyalodtam a hipermodern automatájukra, mert megint éjjel 8-kor akartam utazni, (hétköznap), pénztár tehát zárva, és juszt is szakaszjegyet akartam venni a 3 megállóra. Csakhogy se a nyomdafriss, ropogós, se a kopottabb papírpénz nem köllött neki. Apróm meg nem volt. Mentem gyalog.

sztd 2012.01.29. 23:12:48

Csatlakozom azokhoz, akik a dolgozók számára a fizetés részeként, és nem juttatásként értelmezik az "ingyen" utazást.
Vehetnek nekik bérletet, és akkor ki kell azt fizetni, így ugyanott vannak.

@bástya: Az elgondolás jogos, de nyitott kapukat dönget. Már elvették 2006-ban.

tevevanegypupu 2012.01.30. 07:21:13

Ezek az ingyen dolgok tenyleg erdekesek, mert ha ingyen utazhatnak a BKV es MAV dolgozok, akkor miert nem jar mondjuk tokeletesen ingyen vasarlas a boltban dolgozoknak es csaladtagjaiknak vagy ingyen ovoda es oktatas az ovonok es pedagogusok gyerekeinek es altalaban ingyen mindenkinek a sajat szakmajaban mindenbol. Legyen kommunizmus a fenebe is, kinek-kinek ingyen szukseglete szerint. Kiveve a nyugdijasokat, ok fizessenek mindenert..Jelenleg ugyanis ugy tunik, hogy ez az amit viszont mindenki egysegesen szeretne. Ha valaki orul a rendszervaltasnak, orul a szabadsagnak, akkor vegye tudomasul azt is, hogy ez a kivivott "szabadsag" sokba kerul, nagyon sokba..meg kell(ene) tanulni elni vele es belole.

fülöpke 2012.01.30. 08:53:17

@tevevanegypupu: A gondolatmeneted szerintem ott sántít, hogy a "szabadság"-ot az jelentené, ha keresne a szerencsétlen annyit, amennyiből vidáman kijönne (a közüzemi számlák csokra, a család élelmezése, havi költségei), és még a bérleteik/vonatjegyeik etc. is. Eképpen ez a "juttatás" mégis csak a fizetés része volt, valamiféle bartel, cserekereskedelem (ahogy tetszik.) Mindkét fél jól járt.
Ameddig a jegy- és bérletrendszer ennyire nevetségesen átgondolatlan és természetesen megfizethetetlen, addig nem jósolok előrelépést BKV ügyben.
Mondok egy pofonegyszerű javaslatot. Tegyék lehetővé (rendelet), hogy azon személygépkocsi tulajdonosok, akiknek nevére szól a forgalmi, mint egy bérletet használhassák azt, és válthassanak kedvezményes havi (diák)szelvényt. Miskolcon szmogriadó esetén ingyen használhatják a tömegközlekedést forgalmival. A belvárosi lakosság azon jelentős része – aki a metróvonalak vonzáskörzetében járkál és nem minden nap, de sűrűn – azonnal letenné az ótóját. Az intézkedés nem kerülne SEMMIBE (szelvénynyomtatás), és nem mellesleg a város levegője is javulhatna. Így, ha olyan helyre megy, ahol nem kell parkolási díjat fizetni, sajnos a többség inkább kocsival jár (még ilyen agyamenten magas benzinárak mellett is, értsd még mindig olcsóbb.)

tevevanegypupu 2012.01.30. 09:51:12

@fülöpke:

Hat persze..ha keresne annyit. Csakhogy nalunk ugy tunik eleg kevesen keresnek ..annyit. Valoszinuleg ez igy is marad eleg sokaig. Hogy mikor all helyre vegre az allam koltsegvetese annyira, hogy az allami alkalmazottak vegre annyi fizetest kaphassanak amennyibol normalisan, emberhez melton elhessenek az nem csak a kormanytol fugg. Aljassag, hogy azt akarjak elhitetni az emberekkel, ha megvalnak az Orban kormanytol akkor minden jol lesz, helyreall a "fekek es egyensulyok" es mindjart jobban fogunk elni mint most. Eloszor is vilagvalsag van, es mivel mi fuggunk a vilag gazdasagatol, nalunk is valsag van. Hogy nalunk ez fokozottabban erzodik az valoban az elmuttnyocev hatasa es kovetkezmenye es - ugyan demagogianak tunik - de valoban sokban osszefugg azzal is, hogy kulso es belso erok megprobaljak tonkretennei meg jobban Magyarorszag gazdasagat, a forintot. Hogy Orbanek megprobaltak kisse fuggetlenebbe valni bizonyos kerdesekben az EU-tol az nem azert tortent mert "szabadsagharcoltak", hanem mert szukseges lenne legalabb egy nagyon kicsi nemzeti szuverenitas, amit teljesen elvesztettunk. Anelkul nem megy semmi, meg az eletszinvonal javitasa sem. Ugy tunik egyelore nem lehetseges, de ez nem Orbanek hibaja - legalabbis nagyreszben nem az o hibajuk - hanem valoban azoke a nemzetkozi nagybankoke - amik megijedtek attol, hogy elvesztik hatalmukat. Ezzel egyebkent tisztaban van Europa is, csakhogy az EU sem nagyon tud szabadulni, raadasul valasztasok lesznek Franciaorszagban, es ha ott a szocialistak gyoznek, nagy a valoszinusege, hogy Nemetorszag - Angela Merkel kormanyanak helyzete is - megvaltozik. Szoval most a leheto legszigorubban es igazsagtalanabbul akarnak Magyarorszaggal elbanni. Ezt erezzuk meg abban is, hogy ingyen ebedet mostanaban nem fogunk kapni, de ez nem az Orban kormany hibaja.

fülöpke 2012.01.30. 12:16:18

@tevevanegypupu: Olvasom, hogy szerdán kiderül jön-e az autósoknak a matricás havi 10 ezres útdíj, megmentendő a BKV-t... Klassz.
Vajon átgondolták-e, hogyan fogják egyáltalán árusítani, a folyamatos előállítási költség mennyire fog rúgni. Ugyebár mindenféle biztonsági jegyekkel ellátott, öntapis cuccról beszélünk... Üzembiztosan veszteséges lesz az egész hajcihő, eleve 50%-os fizetési hajlandósággal számolnak úgy, hogy 10 % leteszi az autót. Nyilván éves matricánál már talán megérné, no de azt még ők sem merik, hogy egy összegben 120 ezret kérjenek az autósoktól...
Ha azt veszem, hogy a buszmegállókba nemrég kiragasztott "dohányozni tilos", eső-nemálló, faék egyszerűségű matricák 35 milliójába kerültek a BKV-nak (ami szerény számításaim szerint uszkve 1,5 millióból vidáman kijött volna esőálló kivitelben és elég jó haszonnal...), szóval akkor nincsenek illuzióim.

fülöpke 2012.01.30. 12:22:46

@fülöpke: Miért nem tudom elhessegetni a gondolatot, mely szerint az autópályamatrica-előállítás bizniszben valaha érdekelt és az elektronikus rendszer bevezetése miatt póruljáró cimborákat milyen okos ötlet lenne megmenteni egy ilyen huszárvágással. Mibe, hogy ugyanők szívesen gyártatnák a havi útdíj matricát?

tevevanegypupu 2012.01.30. 12:55:44

@fülöpke:

Persze konnyen vagyok, legtobbszor gyalogosan, bicajjal vagy tomegkozlekedesi eszkozzel teszem meg a tavolsagot, a leheto legkevesebbet autokazunk. Szerintem is remes a 10 ezer forintos utdij '(hamegszavazzak), a benzin is draga, de mar a busz meg mindenfele jegyek aratol is elajulok, foleg ha latpm, hogy a pesti BKV milyen allapotban tartotta es tartja kerekes joszagait.Most jojjek a lemezzel, hogy meg kell fizetnunk az elmult mittomenhanyev hanyagsagait, korrupcioit es hogy sajnos most erkezett el a pillanat es ez kormanyfuggetlen? Nem mondom,ezzel minden epeszu ember tisztaban van, hogy nem a het bo esztendo kovetkezik. Orban ott kovette el a hibat ebben az egeszben - bar nem igert tul nagy joletet - de tul sokszor mondogatta, hogy "nea zemberekkel fizettessek meg". Jo, de akkor ugy megis kivel? Az allam tokeletesen eladosodott, a kolcsonok kamatai elkepesztoek..maradnak a zemberek es ez az amiert lehet(ne) haragudni a kormanyra, dehat azt is tudtuk mikor szavaztunk, hogy mi fogjuk megfizetni..Es inkabb egy polgari kormany alatt .

tuttitiz84 2012.02.04. 08:08:43

Van egy meglehetősen demagóg és a régi komenista rendszerre emlékeztető elméletem, /vesszőparipám/. Ha tudnillik a busz utasok nélkül, esetleg néhány utassal végig megy a vonalon, a vele kapcsolatosan felmerülő költségek szinte semmiben nem térnek el attól a majdnem ideális állapottól, hogy teletömve teszi ezt. Ha ez az elmélet megáll, akkor mindazon polgárok, akik adóikkal hozzájárulnak a költségvetéshez /amiből évtizedek óta pazarol a BKV, MÁV, VOLÁN anno a MALÉV/ utazhassanak utazási költség nélkül mindegyik állami tulajdonú közlekedési társasággal. Meggyőződésem hogy a közösségi közlekedési társaságok veszteségének 99%-a a szándékos pazarlásból fakad. Aki nem járt még ezeknek a cégeknek az iroda házaiban, munkahelyein az el sem tudja képzelni, hogy mennyi lézengő semmittevő embert tartanak el ott! Vajon miért éri meg az alvállalkozóknak beszállni a pl.: BKV-hoz? Mert a tulajdonos nem tart el inaktív dolgozókat és a bevételét nem flancolásra költi.

Biztonságos metrót! 2012.02.09. 23:37:36

Nem szorosan kapcsolódik a témához, de ha egyetértesz azzal, hogy

INKÁBB RITKÁBBAN JÁRJON A BUDAPESTI METRÓ, MINT HOGY EMBERÉLETET KÖVETELJENEK A HETI RENDSZERESSÉGGEL KIGYULLADÓ / FÜSTÖLŐ SZERELVÉNYEK

like-old és terjeszd a facebook-oldalt:

www.facebook.com/pages/Biztonsagos-Metrot-Budapesten/183971658376218?sk=info
süti beállítások módosítása