TILTAKOZÁS TAMÁS ALADÁRNÉ JOGAIÉRT
2011. december 11. írta: Redakció

TILTAKOZÁS TAMÁS ALADÁRNÉ JOGAIÉRT

  Tegnap, az emberi jogok napján a következő tiltakozás érkezett szerkesztőségünkhöz, aminek nagy örömmel biztosítunk nyilvánosságot:

TILTAKOZÁS

  Mi, alulírott magyar értelmiségiek megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Szlovák Köztársaság kormánya elfogadhatatlan módon, a demokráciával és az európai elvekkel, az alapvető emberi jogokkal és magával a szlovák alkotmánnyal ellentétesen megfosztotta szlovák állampolgárságától az 1912-ben született, rimaszombati Tamás Aladárnét, csak mert felvette a magyar állampolgárságot. Riasztónak tartjuk, hogy a közelmúltban hasonló okokból Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozótól is elvették szlovák állampolgárságát. Növekvő aggodalommal figyeljük mindazokat a fejleményeket, amelyekre Szlovákiában az elmúlt időszakban sor került, és amelyek kétségbe vonják északi szomszédunk európai elkötelezettségét.

  A demokratikus jogállam és az európai értékek tántoríthatatlan híveiként a leghatározottabban tiltakozunk a szlovák államhatalmi szervek cinikus fellépése ellen, amelynek áldozatai azok a szlovák állampolgárok, akik általános emberi jogaikkal élve, a nemzetközi normákat messzemenően betartva felveszik a magyar állampolgárságot!

  Legfőbb ideje, hogy közösen lépjünk fel minden magát demokratának valló erővel, civilekkel és jogvédőkkel együtt a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokat sújtó állami szintű diszkrimináció ellen! Arra kérünk minden demokratát, hogy - világnézettől, párthovatartozástól függetlenül - csatlakozzék a tiltakozáshoz, a lehetőségei szerint támogassa a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok rimaszombati szimpátiatüntetését, és minden lehetséges módon fejezze ki nemtetszését mind Magyarországon, mind Szlovákiában, mind a lehető legtöbb nemzetközi fórumon.

  A kettős és többes állampolgárság liberális érték, bevett európai gyakorlat, térségünkben is számos állam biztosítja a lehetőségét. Semmi problémája nincs a magyar kettős állampolgársággal például Romániának és Szerbiának, amelyek maguk is adnak külhoni románoknak és szerbeknek román és szerb állampolgárságot. Emellett Szlovákia is él ezzel a lehetőséggel. Hazánk úgyszintén biztosítja a többes állampolgárság lehetőségét állampolgárainak, köztük szlovákoknak is. Vajon miért csak Szlovákia ellenzi ilyen vehemensen a többes állampolgárságot?

  Csatlakozásra kérünk minden szervezetet, hiszen ugyanígy tiltakoznánk az ellen, ha hazánk fosztaná meg magyar állampolgárságától szlovák lakóját azért, mert az felveszi a szlovák állampolgárságot.

  Követeljük, hogy a Magyar Köztársaság kormánya minden fórumon a lehető legkeményebben lépjen fel a Szlovák Köztársaság ellen a diszkriminatív gyakorlat miatt!

  Követeljük, hogy az Európai Unió azonnal állítson fel vizsgálóbizottságot az ügyben, ítélje el, és sújtsa szankciókkal Szlovákiát az általános emberi jogi normák durva megsértése miatt!

  Követeljük, hogy a nemzetközi emberi jogi szervezetek haladék nélkül vizsgálják ki az állampolgársággal kapcsolatos szlovákiai helyzetet, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a Szlovák Köztársaság végre visszatérjen az európai útra!

  Felkérjük a nemzetközi sajtót, hogy súlyának megfelelően foglalkozzék az üggyel, és ígérjük, hogy minden kapcsolatunkat mozgósítani fogjuk ennek érdekében!

  A Szlovák Köztársaság átlépett egy határt!

  Ilonka néni ügye minden tisztességes demokrata ügye!

  Fogjunk össze Ilonka néniért!

  Budapest, 2011. december 10.

 

Aláírók:

Agárdi Péter (irodalomtörténész, egyetemi tanár)

Andrassew Iván (író, hírlapíró)

Babarczy Eszter (eszmetörténész)

Bálint György (kertészmérnök)

Bartus László (újságíró)

Bauer Tamás (közgazdász)

Békesi László (közgazdász)

Béki Gabriella (szociológus)

Bródy János (zenész)

Debreczeni József (publicista)

Donáth László (lelkész)

Eörsi László (történész)

Erdélyi Ágnes (filozófus)

Fábri Péter (író)

Farkasházy Tivadar(humorista)

Ferge Zsuzsa (szociológus)

Fleck Zoltán (jogszociológus)

Forgács Péter (álló- és mozgókép készítő)

Görgey Gábor (író)

György Péter (esztéta)

Halmai Gábor (alkotmányjogász)

Haraszty István Édeske (képzőművész)

Hell István (újságíró)

Heller Ágnes (filozófus)

Hont András (újságíró)

Iványi Gábor (lelkész)

Kálmán C. György (irodalmár)

Karafiáth Orsolya (költő, publicista)

Karsay Dorottya (aktivista)

Kende Péter (akadémikus)

Kenedi János (kritikus)

Kerék-Bárczy Szabolcs (közíró)

Kertész Ákos (író)

Kis János (filozófus)

Konrád György (író)

Kornis Mihály (író)

Kovács Éva (szociológus)

Lángh Júlia (író)

Litván Györgyné (történész)

Majsai Tamás (református lelkész, theológiai tanár)

Majtényi László (jogász)

Márton László (író)

Mécs Imre (mérnök)

Mihályi Péter (közgazdász)

Mihancsik Zsófia (újságíró)

Niedermüller Péter (kulturális antropológus)

Ormos Mária (történész)

Parti Nagy Lajos (író)

Polgár Dóra (aktivista)

P. Szűcs Julianna (főszerkesztő)

Rádai Eszter (újságíró)

Radnóti Sándor (esztéta)

Rainer M. János (történész)

Rajk László (építész)

Ripp Zoltán (történész)

Rózsa Mihály (szociológus)

Schiffer János  (jogász)

Seres László (újságíró)

Soós Károly Attila (közgazdász)

Sz. Bíró Zoltán (történész)

Szalai Júlia (szociológus)

Tamás Gáspár Miklós (filozófus)

Ungvári Tamás (író, műfordító)

Ungváry Rudolf (író)

Vágó István (televíziós műsorvezető)

Váradi Júlia (újságíró)

Várhegyi Éva (közgazdász)

Vásárhelyi Mária (szociológus)

Vekerdy Tamás (pszichológus)

Vitányi Iván (szociológus)

Vörös T. Károly (újságíró)

Závada Pál (író) 

  Akár igaz is lehetne, nem?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr553447700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.11. 21:48:15

@Kiskertész: ne tegyél úgy, mint aki nem érti. A Helsinki Bizottság OK. De ott van a például, te írtad. Vagyis hol a többi, példának okáért a pszt elején lévő fiktív aláírók közül akárki is, aki un. liberális értelmiségiek szire- szóra aláírást gyűjtenek, mindenféle jogok védelmében. Csak éppen a magyarok jogairól feledkeznek meg.
Vagyis jobb volna, ha nem sértegetnél és nem hazudoznál.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.11. 21:49:30

@babarczyeszter:

"ha állampolgár, akkor jár-e mindenkinek segély és minimálnyugdíj is, vagy gyes, családi pótlék -- ezek mind alanyi jogon járnak. "

ez egy népszerű félreértés... ez mind törvényi szabályozás kérdése, az alanyi szociális jog ugyanis eddig se jelentett egyenlően érvényesített jogot, simán lehet differenciálni a szociális juttatást és az arra való jogosultságot pl.: vagyoni helyzet függvényében, illetve az sincs (és nem is volt) márványba vésve, hogy a szociális juttatás pénzbeni, természetbeni, vagy adókedvezmény formában nyújtandó

a lakcím is csak egy további legitim ismérv lenne a feltételrendszerben

ui: akár kiszedhető az állami szociális juttatáshoz való jog egésze is az alkotmányból, a 2. vh után lett divat ilyesmi, ki is mehet belőle a fránya realitások mentén

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.11. 21:51:58

@babarczyeszter: Kedves Eszter, sajnos elkerülték a figyelmemet a 2004. december 5-i népszavazást megelőző kampányban írott, a HTM-k magyar állampolgárságát támogató cikkei. Mármint Ön írja, hogy támogatta a népszavazáskor a HTM-ok magyar állampolgárságát.
Legyen kedves néhány ilyen támogató cikket ide idézni, és azonnal bocsánatot kérek a korábban általam Önhöz írtakért.

Nemetsek Tibor 2011.12.11. 22:12:46

@homoródkarácsonyfalváért: netán azt várnád, hogy szemlézzem az egész sajtót? Hát kösz, de nem. Ezt írtad és aztán ismétled másképp: "az a budapesti liberális értelmiség, amely érzékeny az emberi jogokra, egyedül a magyarok jogfosztása miatt nem emeli fel a szavát."

Ez pedig egészen egyszerűen nem igaz. Hoztam is rá egy egészen konkrét példát.

Ennyi.

Azt pedig már csak zárójelben tenném hozzá, hogy

1. iszonyatosan felelőtlen, átgondolatlan játékba kezdett a kettős állampolgársággal, legalábbis jelen formájában a kormány (még egyszer: ami a magyar állampolgársággal egyébként megy, az sokszor bicskanyitogató egyébként is). És most azt felhánytorgatni a "budapesti liberális értelmiségnek" (tessék?!?!? kinek? pontosan? miért?) hogy nem ugrik egy emberként, szegény néniért, aki áldozata lett a szlovák és a magyar idiota populizmusnak, tapsikolva ennek az agyrémnek, aminek a hátterében simán szavazatszerzés is van... jó, akkor nem írom úgy, hogy sunyi húzás, hogy ne legyen annyira sértő, hanem minimum sportszerűtlen. Most meg még mentegetőzést is elvárni... Fúj.

2. Ezt is csak arra használja pl. a mandiner, hogy másokat ekézzen. Ez ám a "magyar virtus". Fúj. És nem óhajtom különösebben visszafogni magam, mert fel vagyok háborodva és hányingerem van ettől a kétkulacsos sz.kavarástól.

Nemetsek Tibor 2011.12.11. 22:13:12

@homoródkarácsonyfalváért: netán azt várnád, hogy szemlézzem az egész sajtót? Hát kösz, de nem. Ezt írtad és aztán ismétled másképp: "az a budapesti liberális értelmiség, amely érzékeny az emberi jogokra, egyedül a magyarok jogfosztása miatt nem emeli fel a szavát."

Ez pedig egészen egyszerűen nem igaz. Hoztam is rá egy egészen konkrét példát.

Ennyi.

Azt pedig már csak zárójelben tenném hozzá, hogy

1. iszonyatosan felelőtlen, átgondolatlan játékba kezdett a kettős állampolgársággal, legalábbis jelen formájában a kormány (még egyszer: ami a magyar állampolgársággal egyébként megy, az sokszor bicskanyitogató egyébként is). És most azt felhánytorgatni a "budapesti liberális értelmiségnek" (tessék?!?!? kinek? pontosan? miért?) hogy nem ugrik egy emberként, szegény néniért, aki áldozata lett a szlovák és a magyar idiota populizmusnak, tapsikolva ennek az agyrémnek, aminek a hátterében simán szavazatszerzés is van... jó, akkor nem írom úgy, hogy sunyi húzás, hogy ne legyen annyira sértő, hanem minimum sportszerűtlen. Most meg még mentegetőzést is elvárni... Fúj.

2. Ezt is csak arra használja pl. a mandiner, hogy másokat ekézzen. Ez ám a "magyar virtus". Fúj. És nem óhajtom különösebben visszafogni magam, mert fel vagyok háborodva és hányingerem van ettől a kétkulacsos sz.kavarástól.

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.11. 22:21:15

@Kiskertész: Nem kérem szépen én az egész magyar sajtó szemlézését, hanem csak azt írdd meg légy szíves, hogy a poszt ál-levelében említett alábbi emberek mikor, milyen módon álltak ki a határon túli magyarok jogaiért (összevetve azzal, hogy hány tiltakozó levelet írtak alá egyébként). Ha nem tudsz példákat hozni, kérlek, hogy ne nagyon vagdalkozz!
Nos, ezeknek az embereknek a cselekedetei látnám:

Agárdi Péter (irodalomtörténész, egyetemi tanár)

Andrassew Iván (író, hírlapíró)

Babarczy Eszter (eszmetörténész)

Bálint György (kertészmérnök)

Bartus László (újságíró)

Bauer Tamás (közgazdász)

Békesi László (közgazdász)

Béki Gabriella (szociológus)

Bródy János (zenész)

Debreczeni József (publicista)

Donáth László (lelkész)

Eörsi László (történész)

Erdélyi Ágnes (filozófus)

Fábri Péter (író)

Farkasházy Tivadar(humorista)

Ferge Zsuzsa (szociológus)

Fleck Zoltán (jogszociológus)

Forgács Péter (álló- és mozgókép készítő)

Görgey Gábor (író)

György Péter (esztéta)

Halmai Gábor (alkotmányjogász)

Haraszty István Édeske (képzőművész)

Hell István (újságíró)

Heller Ágnes (filozófus)

Hont András (újságíró)

Iványi Gábor (lelkész)

Kálmán C. György (irodalmár)

Karafiáth Orsolya (költő, publicista)

Karsay Dorottya (aktivista)

Kende Péter (akadémikus)

Kenedi János (kritikus)

Kerék-Bárczy Szabolcs (közíró)

Kertész Ákos (író)

Kis János (filozófus)

Konrád György (író)

Kornis Mihály (író)

Kovács Éva (szociológus)

Lángh Júlia (író)

Litván Györgyné (történész)

Majsai Tamás (református lelkész, theológiai tanár)

Majtényi László (jogász)

Márton László (író)

Mécs Imre (mérnök)

Mihályi Péter (közgazdász)

Mihancsik Zsófia (újságíró)

Niedermüller Péter (kulturális antropológus)

Ormos Mária (történész)

Parti Nagy Lajos (író)

Polgár Dóra (aktivista)

P. Szűcs Julianna (főszerkesztő)

Rádai Eszter (újságíró)

Radnóti Sándor (esztéta)

Rainer M. János (történész)

Rajk László (építész)

Ripp Zoltán (történész)

Rózsa Mihály (szociológus)

Schiffer János (jogász)

Seres László (újságíró)

Soós Károly Attila (közgazdász)

Sz. Bíró Zoltán (történész)

Szalai Júlia (szociológus)

Tamás Gáspár Miklós (filozófus)

Ungvári Tamás (író, műfordító)

Ungváry Rudolf (író)

Vágó István (televíziós műsorvezető)

Váradi Júlia (újságíró)

Várhegyi Éva (közgazdász)

Vásárhelyi Mária (szociológus)

Vekerdy Tamás (pszichológus)

Vitányi Iván (szociológus)

Vörös T. Károly (újságíró)

Závada Pál (író)

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.11. 22:25:34

@homoródkarácsonyfalváért: Továbbra is izgatottan várom Babarczy Eszter azon cikkeit, amelyekben támogatta a határon túli magyarok magyar állampolgárságát a 2004. december 5-i népszavazáskor (merthogy 21 óra 29-kor ezt állította).

Nemetsek Tibor 2011.12.11. 22:37:15

@homoródkarácsonyfalváért: no, azt lesheted, csak nem gondolod, hogy fogok itt neked kutatgatni?!

És hogy ezt nem teszem meg (pláne "összevetve azzal, hogy hány tiltakozó levelet írtak alá egyébként" - mi van? Phd-t ne írjak róla?), no az elég vicces lenne, hogy az esetleg bárki nemzeti érzületéről bármit is alátámaszt.

Tettél egy hamis állítást, aztán annyit bírtál írni, hogy ja, akkor a helsinki oké.

Megjegyzem a fenti - nem négy, atyavilág, miért nem kopipészteled ide diadalmasan még a fél magyar közéletet? - ember publikációinak, megnyilvánulásainak stb. mennyisége miatt ha elkezdenék neked guglizni, akkor jó eséllyel belefutnál megint egy bakiba. De nem fárasztom magam azzal, hogy alázzalak.

Hogy a többi felvetésre nem reagálsz, az meg sem lep.

Te is a másokba való belegyaloglással foglalkozol. Minek másokra mutogatni? Jobb lesz a nénikének? Szerinted őt mit érdekli, hogy pl. Kis János és Vekerdy Tamás (hú, micsoda hiteltelen magyarevők, te jó ég, a meg a szlovák ördög Seres László stb.) mit írt alá VALAHA?

Eszem megáll.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.11. 23:04:51

@babarczyeszter: @vizipipa: @Corporate Soldier:

Én Széchenyivel (együtt) vallom: "...[m]int hű tagja a magyar fajnak, megvallom, hogy túlliberalismus által, egy túlzó indulat által vezettetve, magam gyermekét dobjam ki a bárkából, ezt másokért tenni nem fogom soha, és ezen hűséget minden más nemzetben tudom becsülni; de miután magyaroknak teremtett az alkotó, legyünk is azok, és legyünk tisztán magyarok. Ez vélekedésem..."

A magyar nemzeti lét záloga, jelen viszonyok között, egy erős és következetes nemzetállam (volna). S ahogy a jogot fenntartom magunk számára a nemzetállamiságra, úgy nem tagadhatom meg a jogot más nemzetektől sem. Ha mi napi politikai érdekek által vezéreltetve gyöngítjük a nemzetállamiság, a nemzetállami pozíció létjogát az Unión belül, azzal saját nemzetállamiságunkat (és a határainkon kívül élő magyarokat) is veszélyeztetjük (mert ugyan ki védhetné egy kisebbség érdekeit érdemben, ha nem az adott kisebbség anyaországa?). "Ez vélekedésem.":-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.12.11. 23:07:25

@homoródkarácsonyfalváért: B. E. szerintem nem írt ilyet, de - csak, hogy árnyaljuk egy kicsit a dolgot - balliberális lapokban, a mancsban és az ésben is jelentek meg a kettős állampolgárság mellett érvelő cikkek.
Íme egy:
www.es.hu/fokasz_nikosz;kettos_allampolgar_vagyok;2004-11-29.html

(És még egyszer: szerintem Forgács Péter nem szokott tiltakozó leveleket aláírogatni. Inkább Forgách András.)

ökörpöröly 2011.12.11. 23:23:33

@bbjnick: Széchenyi a fentieket a zsidóságnak való állampolgárság megadása ellen írta. :)
Emellett Széchenyi nem akart elszakadni Ausztriától.
Azt is viccesnek találom, amikor egyes "népnemzetiek" Tisza Istvánt istenítik, miközben kiegyezéspártiként a függetlenség egyik legnagyobb ellenzője volt. Nem mellesleg erősen liberális gazdaságpolitikailag. Nem hiába tartották zsidóbérencnek a korában. :)

Corporate Soldier 2011.12.11. 23:30:59

@bbjnick:

Én is a nemzetállamok híve vagyok. Azoknak viszont előfeltétele, hogy etnikailag igazságos határok legyenek meghúzva - vagy legalább ugyanannyi szlovák, román, stb. legyen Magyarország határain belül, mint amennyi magyar Szlovákia, Románai stb. majdani határain belül.

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.11. 23:36:45

@Kiskertész: nem gondolom, hogy valaha valamit is kutattál.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.11. 23:41:21

@ökörpöröly:

Ne legyen se ostoba, se szélhámos!

1) Széchenyi nem "ellen" írta, hanem "kapcsolatban". Ami egy jelenséggel kapcsolatban helytálló lehet, helytálló lehet egy másik jelenséggel kapcsolatban is.

2) Széchenyi nem Ausztriától nem akart elszakadni, hanem komolyan vette az uralkodóházhoz való hűséget. Az ő szemében az uralkodó nem osztrák császár volt, hanem magyar király. Hatalmas és alapvető különbség!

3) A "népnemzetiek" soha nem istenítették (és ma sem istenítik) Tisza Istvánt. Tisza István mai divata az "európaiértelembenvett" konzervatívok köreire jellemző. S ők legalább olyan távol állnak a "népnemzetiek"-től, mint, teszem azt, maga:-)

ü
bbjnick

daito 2011.12.11. 23:42:03

Egész konkrétan mit vártatok reakcióként ettől az állampolgársági témától?

A szomszédos országok belpolitikai életében a magyar kisebbség ügye gyakran politikai kártya; mázlink volt, hogy Romániában most épp jó pozícióban vagyunk és MI vagyunk határ tekintetében nekik az EU - ergo gazdasági szempontok miatt kötelező velünk jóba lenniük; Szerbia meg simán benyelte az ügyet az EU csatlakozás miatt.

De Szlovákia teljesen eltérő helyzetben van, aki azt gondolta, hogy ezt az ügyet ott nem fogják rugdosni - az hülye, és nem tanult semmit az ottani elmúlt 20 évből.

Mondjuk nem lep meg, a magyar elit és értelmiség (jó része) sosem tanul semmiből, és meg van győződve igazáról.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.11. 23:50:44

@Corporate Soldier:

"Én is a nemzetállamok híve vagyok. Azoknak viszont előfeltétele, hogy etnikailag igazságos határok legyenek meghúzva..." --- írja.

1) Én akceptálom a véleményét, de mondta már ezt a nagyhatalmaknak is? S ha mondta, mit válaszoltak (azok) magának?

2) S ha nincsenek etnikai határaink, az --- maga szerint --- azt jelenti, hogy le kellene mondanunk a nemzetállami létről?

ü
bbjnick

ökörpöröly 2011.12.11. 23:51:20

@Corporate Soldier: Nemzetállam, kissé elmaradott elgondolás a XXI. században. Mi is a nemzet? A magyar lakosság genetikailag a legközelebb a horvátokhoz, az ukránok, lengyelekhez áll, de erős a rokonság az osztrákokkal is. A honfoglaló magyarság is kevert népesség volt, magyarok, kabarok, germán törzstöredékek, egyéb türk, indogermán és iráni népek keveredtek benne. Aztán bejöttünk ide, itt keveredtünk egy jó nagyot a szláv és egyéb őslakossággal. Aztán persze a keveredés tovább zajlott, kunok, jászok, besenyők, tatárok, németek, olaszok, franciák, törökök, szerbek, horvátok, szlovénok, szlovákok, morvák, csehek tarkították a népességet. Akkor most mi is az a nemzetállam? A magyarság többsége bevándorló, betelepülő, elnyomott őslakos sarjadék. Hogy elmagyarosodtak, az kérem egy dolog. Más dolog, hogy nálunk igen erőteljes volt a betelepülőknél a hungaricus tudat.
A nemzetállamiság szerintem egy nagy baromság, ami csak arra jó, hogy Európa ne léphessen fel egységesen. A kínaiaknál is van ezerféle nemzetiség -akiknek van önállósági törekvéseik-, mégse szakadnak nemzetállamokra.

ökörpöröly 2011.12.12. 00:01:37

@bbjnick:

1. Széchenyi azért írta a fentieket, mert helytelennek tartotta azt, hogy a zsidók pénzért állampolgárságot kapjanak. Ha nincs Széchenyi, akkor valószínűleg már 1844-ben megkapják a zsidók az állampolgárságot.

2. Azért összetettebb a dolog. Széchenyi alkalmatlannak tartotta a korabeli magyarságot az önálló államiságra. Szerintem ma is az vagyunk, azaz létrehozhat államiságot, de az olyan balkáni lesz, mint amilyen a mostani. Én örülnék, ha megmaradt volna a Monarchia. Kurucok és társaik arra jók voltak, hogy megfelelő tárgyalási pozíciókat harcoljanak ki. :)

3. A Jobbikosok majd elélveznek Tiszától. Csak az a baj, hogy annyit tudnak róla, hogy agyonlőtték a "hazaáruló Károlyi emberei". :) Nekik ennyi elég!:)

ökörpöröly 2011.12.12. 00:05:29

Ahogy olvasom az aláírásokat, az az érzésem támadt, hogy ez egy jó nagy szívatás "jobboldallal" szemben. :)
A párt tévéknél bajban lesznek, ha neveket kell sorolni!:) De megnéznem, hogy a Bayer Nemvagyokfélzsidónemvoltamnépszabadságosújságíró" Zsolt és társai nevei milyen szépen festenének az előbbiekkel! :) Mondjuk egykoron egy térfélen játszottak úgyis, csak hát leigazolások .... :D

élesi 2011.12.12. 03:05:00

Ez a névsor ahogy van, már indulhatna is táborozni…

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.12. 06:01:29

@élesi:

majd maga mellé mennek a Valle de los Caídosba

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.12. 06:23:01

@ökörpöröly:

"Ha nincs Széchenyi, akkor valószínűleg már 1844-ben megkapják a zsidók az állampolgárságot" --- írja.

S mégis, hogyan? Úgy értem, mi lett volna ennek az útja-módja?:-)

"Széchenyi alkalmatlannak tartotta a korabeli magyarságot az önálló államiságra" --- írja.

Ezt úgy érti, hogy Széchenyi korában nem létezett magyar állam?:-)

"A Jobbikosok majd elélveznek Tiszától" --- írja.

A Jobbikosok posztmodern nemzetiradikálisok. Elárulná nekem, hogy kiket is ért maga "népnemzetiek" alatt?

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.12.12. 07:24:02

@babarczyeszter: Na, most meg már az előző fideszkormánynál tartunk, gromek, szerintem kezdjük kórusban szidni valamiért a következőt is, az a tuti.

Mindössze annyit nem értek, hogy ha tehát az elv olyannyira helyes, hogy támogattad a népszavazást, akkor pontosan mi is a hánytorgatás, ami miatt a zorbán kurvaanyját? Hogy ideggyenge szlovák politikusosok a saját alkotmányuk közepébe fosva hoznak egy ostoba törvényt? Hogy ennek a törvénynek a pár életéve alatt - mire valahogy ebből a faszságból ki tudnak hátrálni, vagy elmeszeli őket valami nemzetköz - további ideggyenge szlovák döntéshozók random segghülyén alkalmazzák ezt? Tényleg erről is a zorbán tehet? Ezt neki tudni köllött volna előre, és van az ilyesmi ellen tárgyalási stratégia, ami oda visz, hogy van kettősállampolgárság és szárba szökken a jószomszédi viszony is ficoékkal? Tényleg? Vagy hagyni az egészet a pékbe, és a párszázezer felvidéki sanyarúságát kiterjeszteni majd' 3,5 millió kárpátmedencei HTM-ra? Komolyan nem értem. Van itt pár tök különböző ország, tök különböző állampolgársági törvénnyel, tök különböző viszonnyal a magyar kisebbséghez. Minddel sikerült szót érteni, még az az Ukrajna sem baszkurál senkit, ahol de jure tilos a kettős állampolgárság - ennek oka ugye a néhai SZU, és a gigantikus oroszajkú lakosság -, de a híres magyarofil Romániával is vállrándításnál egyszerűbben sikerült megértetni, mi is ez, egyedül ezekkel a hibbant tóth vércucuilistákkal nem sikerült, nyilván Orbán a hibás.

De most komolyan, annyi mindent elkúrt ez az ember, ezt mégis hol, miben? Konkrétumokat kérnék, és megoldási javaslatokat!

Tényleg arrogancia volna valamit barátilag elintézni 4-5 tök különböző szomszéddal és egyel nem tudni szótérteni? Biztos nem az az egy a megveszekedett idióta?

Az erdélyiek honosítása tárgyában meg hadd ne kezdjek kiselőadást. Maradjunk annyiban, hogy nyilván az adott esetben nem így van, és elkerülhetetlen volt, de én igencsak rühellem, hogy ahelyett, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulna - és persze a HTM-ok bátran az anyaországra is támaszkodván keresik otthon ennek a lehetőségét -, mindenki gyün Pestre. Egyrészt ez itt is szar (még akkor is, ha csak nekem van az a furcsa tapasztalásom, hogy amennyire tisztességes, becsületes az általam ismert Erdélyből áttelepültek közül minden első, annyira gusztustalan, karrierista, geci minden második), másrészt, főleg az írástudók eloldalgása miatt ott is egyre reménytelenebb helyzetet hoz.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.12.12. 07:36:39

@babarczyeszter: Baszd meg, hogy én mennyire utálom ezt a mi slendrián, semmire se jó értelmiségünket! Hogy a faszomba járna bárkinek gyes vagy egyéb "alanyi jogon járó juttatás", TAJ szám nélkül? Mi olyan nehéz a gondolkodásban? És hogy lehet bárki annyira beképzelt idióta, hogy képes elhinni magáról, hogy az effélében okosabb, tájékozottabb, alaposabb, mint a komplett magyar közigazgatás, törvényelőkészítés, törvényhozás, végrehajtás? Most komolyan, elhisszük, hogy benézne effélét a teljes államapparátus, és a lánglelkű mindenhez értő magyar értelmiségi - esetünkben te - kell, hogy leleplezze. Szerénység, több szerénység!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.12. 07:44:30

@Dr. Zerge:

Ejnye, @Dr. Zerge:! Mi a tanárnővel itt emelkedett elvi beszélgetést folytatunk, maga meg elkezd itt kocsmastílusban ordítozni?! Milyen modor ez?! Szerénység, több szerénység, barátom! :-D

ü
bbjnick

ÁrPi 2011.12.12. 08:13:14

@babarczyeszter:

"Két kormány próbál teljesítmény nélkül szavazókat szerezni, és közben szívatja az embereket: kb. ez az értékelésem a helyzetről. "

"teljesítmény nélkül"

És mondja kérem ezt hogy gondolja kegyed?
Merthogy lehetne ezt gondolni közgazdaságilag, politológiailag vagy éppen bölcsészettudományosságban ...

Az innenső oldali kormány a friss kétharmadával még (hajólemléxem) az OGY alakulóülése előtt hozott kettősállampolgárság törvényt .

( M.o.-n tehát nem egy közelgő parl.választás vagy éppen ingatag (t.i. a szlovák) kormánykoalició volt-van - és ahol a szavazatszám szummája nem vált)

Ezzel a szavazati jog valahogyan együttjár!

Az valószínűsíthető tény hogy az állampolgárságot megszerző új htm szavazótömeg nagyobb százaléka valószínűleg az állampolgárságot megadó kormány-oldalt preferálja egy következő választáson -ez helyes, jogos és alapos feltételezés.

Viszont az állampolgársági törvényt gyalázatosan hamis , hazug dolog (kizárva itt persze a közgazdasági közelitésü "szavazatvásárlások"-ról szóló politológus okoskodásokat) "teljesítmény nélküli" szavazatszerzésnek neveznie kedves Eszter.

A szivatásról az a véleményem hogy itt nem kettő , csakis az szlovák kormány "szivatja" például a 99 éves tanárnőt.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.12.12. 08:42:19

@bbjnick: Mint tudjuk a szerénységes szösszenés egy idézet, tudjuk a folytatását is: ha van valami, amit szeretek magamban, az a szerénység. Hát így. Amúgy meg közismert, hogy bárkit elzavarok a halál faszára, aki ostobaságokkal mer előhozakodni, aki rest gondolkodni, netán anyabaszó helyesírással van pofája idemakogni.

suski 2011.12.12. 09:57:45

@babarczyeszter: "És, guess what, segítettem honosítani két erdélyi lányt meg a szüleiket is. És undorítónak találtam, hogy évekbe és rengeteg megaláztatásba tellett. Változtatott ezen az előző Fidesz-kormány? Lószart. "

A fidesz akkor lószart se tudott volna ezzel csinálni, mert az állampolgársági törvény kétharmados.
Gondolom Kovács "23millióromán "László együttműködésére nem annyira számíthattak.
A szégyenletes népszavazás után, a kétharmaddal viszont muszáj volt meglépni.

tarackos 2011.12.12. 10:50:34

Ötletes a cikk, de attól még nem több szánalmas képmutatásnál, a felelősség elhárításánál amit csak hitvány ember tesz.

A szlovákoknak pont annyi joguk volt ezt megtenni mint nekünk meghozni a törvényt. Előre szóltak ez lesz ha nem egyeztetünk. Nem egyeztettünk. Ez lett. Persze nem a betyárgombóc hazai és tót politikus szív, hanem a mezei zember.

De az olyan hülyék sem segítenek ezen mint a cikk írója. Mert ha nem lenne teljesen tufa akkor azt firtatná miért nem voltunk erre felkészülve nem pedig azon pörögne amit előre megmondtak. Amúgy ez a hozzáállás beleillik a NER-be, éppen erről szól...

OmegaMale 2011.12.12. 10:58:27

"Akár igaz is lehetne, nem?"

Bakker, én majdnem elhittem!!! XD

(Csak a kommentek miatt kezdtem keresni a forrást a cikkben és akkor találtam meg a kisbetűst :D)

OMFG XD

Vajon lesz olyan, aki szóvá teszi, hogy visszaéltetek a nevével? :D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.12.12. 11:02:46

azért nem véletlen ültek anno egy polgári gabonakörben a kötött pulcsis udvari neokonok és a kuruckezdemények. az ellenség listázása mindkét társaságnál zsigeri reflex maradt

danesdzsu2 2011.12.12. 11:03:46

@Corporate Soldier: Még a poént is elszúrod:(

- 75%, hogy este megdugom Angelina Jolie-t.
- Hogyhogy?
- Én benne vagyok, az 50, ő még nem mondott nemet, az 25%.

Corporate Soldier 2011.12.12. 11:07:07

@babarczyeszter 2011.12.11. 15:13:52

Kedves Eszter!

Miért lenne az autonómia irreális és elfogadhatatlan? Ha hiszünk abban, hogy minden embert egyenlő jogok illetnek meg, és minden nemzeti közösséget egyenlő jogok illetnek meg, akkor miért lenne a határon túli magyar közösségek területi autonómiája, uram bocsá, Magyarországhoz való csatlakozása irreális és elfogadhatatlan?

Ha Koszovó, egy sohasemvolt nemzet sohasemvolt országa független ország lehet, ha a történelme során végig osztrák örökös tartomány Szlovénia önálló ország lehet, ha a történelme során önálló országként mindössze 6 évig létező Szlovákia önálló ország lehet, miért ne illetné meg ez a jog mondjuk a Székelyföldet?

Vegyük észre, hogy a hosszú távú megbékélés záloga az, ha békén hagyjuk egymást, és etnikai alapú területi autonómiákra vagy etnikai alapú, békés határkiigazításokra épülve kialakulnak a lehető legigazságosabb határok.

Utópia? Lehet. De láttuk, hogy a "majdazegyesülteurópában milyenjólesz" típusú kábítás még nagyobb utópia volt.

Corporate Soldier 2011.12.12. 11:30:37

@danesdzsu2: Még a poént _IS_? Mi mást még?

ÁrPi 2011.12.12. 11:57:08

@tarackos:

" A szlovákoknak pont annyi joguk volt ezt megtenni mint nekünk meghozni a törvényt. Előre szóltak ez lesz ha nem egyeztetünk."

Joguk talán van de még a Szlovák Alkotmány is elkaszálná ezt a konkrét válaszlépésüket, már ha Alkotmányosan felülvizsgálnák ők.

El kellene téged az bizonytalanítson, hogy a kettősállampolgársági törvényünk Szlovákián kívül sehol sem eredményezett semmilyen törvényi válaszlépéseket sem ,de még csak zokszó sem hangzott egyéb szomszédaink felől.

Kandeláber 2011.12.12. 12:01:19

@tarackos: "Előre szóltak, ez lesz, ha nem egyeztetünk".
Hajmeresztő. Szóval a magyar országgyűlésnek egy törvény megalkotása előtt egyeztetni kellett volna... Kivel is? Netán a szlovák kormánnyal? Valamelyik hatalmon lévő párttal? A szlovák országgyűléssel?
Gratulálok.
Tipikus példája vagy az agymosott szoclib ember(?)típusnak. De ekkora baromságot még Balázs Péter vagy Göncz Kinga sem mondott volna.

tarackos 2011.12.12. 12:12:35

@ÁrPi: Nem kaszálná el, mert azzal, hogy felvette a magyarállampolgárságot szabad akaratából lemondott a szlovákról. Ez pontosan olyan mocskos, alljas maffiamódszer mint a manyup választás volt.

Nem mondtam olyat, hogy egyetértek szlovákokkal Ugyanolyan fasz nacionalista lépés volt mint a mienk. Erre mondják, zsák a foltját.

tarackos 2011.12.12. 12:15:24

@Kandeláber: Tipikus mellébeszélés. A törvényt meghozhatták egyeztetés nélkül is. A következményekről kellett volna egyeztetni. Persze egyszerűbb mellébeszélni mint vállani a felelősséget, végül is eddig csak 4 ember szívott ők nem számítanak...

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.12. 12:16:01

@homoródkarácsonyfalváért: homoródkarácsonyfalváért 2011.12.11. 22:25:34
@homoródkarácsonyfalváért: Továbbra is izgatottan várom Babarczy Eszter azon cikkeit, amelyekben támogatta a határon túli magyarok magyar állampolgárságát a 2004. december 5-i népszavazáskor (merthogy 2011. 12. 11-én 21 óra 29-kor ezt állította).

Szűrés

Corporate Soldier 2011.12.12. 12:23:58

@Buncze S.: Gyenge maszatolás. Reagálni akartam, de látom, ahhoz külön regisztráció szükséges ott, az meg nem hiányzik.

Amúgy meg, ha bárki végigkövette a kommentfolyamot, láthatta, hogy Babarczy Eszter javaslatokat tett a petíció szövegéhez, amelyeket én elfogadtam, és így ő is aláírta. Korrekt hozzáállás, ezzel teljesül a "mi és ti" követelménye, bárcsak több ballib is így tenne.

Kandeláber 2011.12.12. 12:31:13

@tarackos: Mi az, hogy tipikus mellébeszélés? Szuverén állam parlamentje nem szokott úgymond "egyeztetni" egy másik szuverén állam országgyűlésével. Az elképzelhető lett volna, hogy a törvényelőkészítés fázisában informális csatornákon nem publikus módon puhatolóznak, talán volt is ilyen, de mi nem tudunk róla.
Érdekes módon sem Románia, sem Szerbia, illetve Horvátország, Szlovénia, vagy Ausztria sem emelt kifogást a kettős állampolgárság ellen. Ukrajna ódzkodott, de hallgatólagosan tudomásul vette.
A szlovákok talán kisebbrendűségi érzésükből eredően viszonyulnak ily módon a kérdésnek. Ne feledjük: a szlovákoknak először 1938-nan létesült önálló (báb)államuk, majd 1992-ben. Előtte évszázadokig egy kis szláv etnikumként leledzettek, és az önállóságukat még akkor is féltik, ha erre semmi okuk nincs.
Itt egy kommentelő azt állította, hogy alig lehet megkülönböztetni a felvidéki magyarokat a tótoktól. Nos, ez az emberke valszeg nem járt még a felvidéken, vagy csak a rosszindulatának adott hangot, mivel ez nem igaz.
Mindenesetre Meciar, majd később Fico -Slotával megfejelve - olyan szinten emelte állami rangra a nacionalizmust, amire az EU-ban még nem volt példa.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.12. 12:49:59

Kinek tűnt még fel, hogy ez a poszt nem is a kettős állampolgárságról szól elsősorban, hanem a rendszeres nyíltlevél-aláírók kifigurázásáról? Pontosan ezért mindegy is, hogy a kettős állampolgárság megadása elhibázott lépés volt-e: nyíltlevél-íróink előtt az ilyesmi nem lehet akadály. Gondolom, nem is véletlen, hogy a szerző névlegesen a "Redakció", és az igazi szerző még (nick)néven se merte vállalni a posztot. Ez vajon már a Freedom House által emlegetett öncenzúra? :)

(Ja, és aki valódi cenzúráról akar hallani, annak itt van ez: www.noltv.hu/video/4045.html - ha csak a negyede igaz, akkor a Fidesz médiaizéi nemcsak szemetek, de hülyék is. Ez ui. előbb-utóbb vissza fog ütni.)

Atisz 2011.12.12. 12:53:47

Ez már a science fiction kategória, de poénnak jó. Az érintettek legondolkodhat(ná)nak, bár szerintem ők már túlléptek ezen és hallgatólagosan vállalják magyarellenességüket.

tarackos 2011.12.12. 12:59:44

@Kandeláber: Az egyeztetés nem írott kötelezettség bár ilyen is van az EU-val és egy sor nemzetközi egyezménnyel kapcsolatban. Értsd már meg a szlovákok pont ebből a szempontból -szuverentitás- érvelhetnek pontosan ugyanúgy ahogy Te! Mert az is bevett gyakorlat ha nem ismerik el a kettős állampolgárságot. De mint mondtam volt ez nyilván egy szemét válaszlépés volt és ebből nem is csináltak titkot. A helyzet az, hogy a politikusok fágják a fát és hullik a forgács. Ezek a forgácsok meg mi vagyunk. Mindkét ország politikusai kellettek hozzá Te meg csak az egyiket vagy hajlandókiemelni. Az pedig nem érv, hogy más országok elfogadták. Mert mind szuverén, külön kezelendők.

Amúgy sem ezen kellene rugózni mert semmi értelme, Dzurinda ajánlott egy megoldást. Le se szarják azóta pedig újabb emberek vesztették el az állampolgárságot. Persze lehet tovább vergődni, befeszülni végül is nem a Te bőrödre megy...

Atisz 2011.12.12. 13:00:41

@babarczyeszter: Hát de. A szlovákiai magyarok igenis megérdemlik a "nemzet" megnevezést. Magyarország egy kicsit hamarabb létezett, mint Szlovákia és mindenki tudja, hogy trianon nélkül nem létezne a szlovák műállam.
Etnikai kisebbségként az amerikai vagy az ausztrál magyarságot lehetne aposztrofálni, de nem a trianon által elszakított, határontúli magyarokat.

Kandeláber 2011.12.12. 13:17:57

@tarackos: Az természetes, hogy szuverén államnak joga van nem elismerni a kettős állampolgárságot. Szlovákia azonban valamiféle teljesen érthetetlen logika alapján az ő határon kívüli szlovákjainak megadja. Ezek az emberek tehát - a szlovákon kívül - egyidejűleg egy másik állam állampolgárai is. A szlovák "logika" alapján akkor pld. egy magyarországi, magyar állampolgárságú, szlovák nemzetiségű embernek, aki megkapta a szlovák állampolgárságot, le kéne mondania a magyarról.
Nem véletlen, hogy Jaroslav Hasek néhány elbeszélésében elképesztően buta emberekként ábrázolta a szlovákokat.

ÁrPi 2011.12.12. 13:20:55

@tarackos:

" Az pedig nem érv, hogy más országok elfogadták. Mert mind szuverén, külön kezelendők."

Igenis érv kell legyen
(Azért mondom mert én is szóltam neked) , hogy mértékadó az egyéb szomszédaink mindegyikének egységesen szlováktól elütő hozzáállása.

ÁrPi 2011.12.12. 13:35:45

@Holger Hartland:

írod:
"nyíltlevél-íróink előtt az ilyesmi nem lehet akadály. Gondolom, nem is véletlen, hogy a szerző névlegesen a "Redakció", és az igazi szerző még (nick)néven se merte vállalni a posztot. "

Haha..
Tisztázd légyszives, hogy itt hirtelenjében :) Neked Kik azok a posztbeli "nyíltlevél-íróink" ?
t.i. Olvastad TE a poszt utolsó, apróbetűs sorát?
hogy " Akár igaz is lehetne, nem? "

Ja és megnéztem a Nol videót

tarackos 2011.12.12. 13:46:19

@Kandeláber: A szlovák lépés mögötti logika a sima nacionalizmus és a magyarfóbia. Senki sem állítja az ellenkezőjét. Nem mondom, hogy buták nem az ő állampapírjaik vannak bóvli kategóriában. Ezeknek a minősítéseknek semmi értelme. Probléma van amit meg kell oldani. Otthon meg mindenki azt utál akit akar.

tarackos 2011.12.12. 13:48:06

@ÁrPi: Ha minden szomszédos ország egymástól független entitás akkor nem lehet érv. Ahogy a briteknek sem volt érv a másik 26 ország. A szuverenitás is úgy értelmezzük ahogy éppen kedvünk tartja...

Kandeláber 2011.12.12. 14:13:12

@tarackos: Ha egy országot pusztán a hitelminősítők értékelésének szemszögéből veszünk szemügyre, az már régen rossz. Én például nem vagyok tőzsdei alkusz, és szerencsére a föld lakosságának túlnyomó többsége sem az, úgyhogy ezt a megközelítést meghagyom azoknak, akiket illet.
Viszont ha elismered a szlovákot nacionalizmusát és magyarfóbiáját, akkor nem értem, hogy miért viszonyulsz a kérdéshez szinte az ő felfogásuk szerint.

tarackos 2011.12.12. 15:38:20

@Kandeláber: Azért mert először a saját házam táján söprögetek és ha ott már tiszta akkor csak akkor szólok be a szomszédnak. Mikor a Sólyombalhé volt akkor azt mondta a nemzetközi sajtó, hogy illett volna előtte egyeztetni. Most megint nem egyeztettünk pedig a tótok kérték. Innentől meg kívülről az látszik, hogy odaköptünk a padlóra a másik meg erre kicsapta az orrábból a cuccot. Erre nekem nem válasz, hogy az a paraszt visszaütött mert kb. ez lenne a szlovákok elleni érvelés lényege.

Kandeláber 2011.12.12. 16:04:36

@tarackos: Sólyom esete azért más volt, ott egy konkrét időpontban és helyen történő látogatását ellenezték. Nem volt éppen úri dolog, de a kisebbségi érzésüktől végtelenül frusztrált tótoktól az még valahol érthető.
Ismétlem: ha magyarországi tótok lehetnek egyidejűleg szlovák és magyar állampolgárok, ugyanez fordítva miért elviselhetetlen a szlovákok számára?
Ugyanakkor az események alakulását nézve azt hiszem, hogy nem sokáig beszélhetünk már nemzeti szuverenitásról. A mostani tendencia szerint a bankok és a hitelminősítők eltávolítvák a nekik nem tetsző vezetőket az államok éléről, ás a saját vazallusaikat teszik a helyükre. Egyszerűen agyrém, hogy három (természetesen amerikai) hitelminősítő diktál a világ azon részének, amely egyszerűen aláveti magát nekik.
Ezen előbb-utóbb változtatni kéne.

tarackos 2011.12.12. 16:25:14

@Kandeláber: Nyilván más a két eset, de abból szempontból ugyanaz, hogy egyikben sem tartottuk be a protokollt. Az egész diplomácia másról sem szól mint a protokollokról. És ebben hagyományosan gyengék a magyarok. Én csak erről beszélek. Lehet akkor is uez történt volna ha betartjuk, de úgy nem hivatkozhatnának erre! Teljesen fölösleges támadási felületek amiket vagy amatőr vagy dilettáns követ el. Ez lenne a mi házunk táján. És ez attól, hogy a tótokat fikázom nem fog eltűnni.

Nem diktálnak a hitelminősítők hanem végzik a dolgukat. Ha nem ők csinálnák akkor mások, máshogy jutnának uerre a következtetésre. A szuverenitás meg nem ezzel függ össze csak ez hozta felszínre. A probléma ott van, hogy országonként nem vagyunk tényezők a világban. Ha EU tényező akar lenni akkor szorosabb együttműködés kell. Részemről, figyelembe véve az elmúlt évszázadok tehetségtelen magyar politikusait ezzel csak nyerhetünk. Semmi sincs a kezünkben ami számítna ha esetleg kimaradnánk. Sem technológia, sem nyersanyag. Innentől meg nincs miről beszélni, a vágyakért senki sem fizet...

Kandeláber 2011.12.12. 16:38:52

Ha mi nem vagyunk tényezők, akkor Európa nagyobbik része sem az - országonként. A hitelminősítőkről pedig azért elég sok mértékadó európai vezetőnek van lesújtó véleménye.
Visszatérve a tótokra: meggyőződésem, hogy az ismert okokon kívül ők még Bős-Nagymaros miatt is orrolnak ránk, holott ők változtatták meg egyoldalúan a határt a Duna elterelésével. A magyar diplomácia impotenciáját bizonyítja, hogy ezt nem lovagolták meg kellően annak idején - úgyhogy a magyar diplomácia színvonalát illetően igazad van.
A kettős állampolgárság kérdésében azonban Szlovákia még a saját, egykori kisantantos szövetségeseitől is elszigetelődött. Meglepő volt a szerbek és a románok normális hozzáállása, akik felfogták, hogy ha ők megadják a kettős állampolgárságot a határon kívülieknek, akkor nincs jogalapjuk sápítozni, ha ezt mások is megteszik.
Mindenesetre mást nem tehetünk, mint megvárjuk, mit hoz a jövő.

tarackos 2011.12.12. 16:44:53

@Kandeláber: Ezt mondom, nem a nagyobbik része hanem egyik ország sem lenne az! Kivéve talán a németek, de csak azért mert úgy rémlik zseniálisan termelőeszközt termelnek. A legbonyolultabb gépsorokat ők csinálják. Na ezért nincs más út mint együtt, de az amcsi államok is megemésztették ezt anno.

De tehetünk. Tárgyalni kell, ennek nagy nyilvánosságot adni, ezerszer elmondani, hogy mi mindent megteszünk, ezerszer tárgyalni, és ha a tótok faszok előbb-utóbb mellénk áll a nemzetközi vélemény is. Bős át lett nálunk politizálva az anno vmi szimbolikus ügy volt a komcsikkal szemben, meg kellett volna építeni azzal is a végén mi szívtunk.

Kandeláber 2011.12.12. 17:03:05

@tarackos: Érdekes, hogy közvélemény-kutatások szerint a britek többsége támogatja Cameront a különutasságában, és egy euroszkeptikus párt máris megelőzte a liberális demokratákat a népszerűségi listán. Úgy tűnik, Nagy-Britannia búcsút int az EU-nak, talán nem is kár érte.
Lehet, hogy igazad van a tárgyalások hasznosságával kapcsolatban, mert az EU a kompromisszumkészséget tolerálja, és ha mi bizonygatnánk, hogy nem miattunk hiúsul meg a közeledés, akkor a tótok lennének a rosszfiúk.
Visszatérve a blogra: a névsort olvasva - egy-két nevet leszámítva - azt hittem, hogy csoda történt, de az apró betűs mondat viszahozott a földre.

tarackos 2011.12.12. 17:14:08

@Kandeláber: Ez lenne a lényeg, legyenek a tótok a rosszfiúk! Hová lett a legendás székely ravaszság? Az a baj, hogy csak szavak...

A briteket meg lehet érteni de akkor is agyagedénykék, és sztem rosszul hiszik ha úgy gondolják nem szívhatják meg.

Ha kapisgálod amit írtam akkor rájössz ezt nem írhatják alá értelmes emberek mert csak a tótokról szól mi szokás szerint tökéletesek voltunk. Ha annyi lenne benne, hogy ezzel nem értünk egyet és tegyünk vmit ez ellen akkor alá lehetne írni.

Amúgy a mostani jobboldalra abszolut jellemző ez a hozzáállás, mindenki péró csak mi nem, sem ellenzékben sem kormányon nem hajlandók tárgyalni. Így meg nem jutunk sohová...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.12. 17:27:48

@ÁrPi: Nyíltlevél-írók: tudod, akik nyílt leveleket szoktak írni, tiltakozásul., vagyis a posztban nevezett balliberális társaság. Az apróbetűs részt olvastam, erről szólt a kommentem. A kifigurázásuk telitalálat.

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.12. 19:40:41

Drága jó Babarczy Eszter, így soha nem tudjuk meg, mivel is támogatta maga a határon túli magyarok állampolgárságát a 2004. december 5-i népszavazáson.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.12. 20:35:33

bartusnál már tudtam hogy ez fék.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.12. 20:57:46

@TaTa86.: ezt nagyon jól mondod tata
csináljon a mandiner

Corporate Soldier 2011.12.12. 20:59:35

Érdekesség, de talán nem lep meg senkit: az Amnesty International-nek a múlt héten írt levelemre a mai napig senki sem válaszolt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.12. 21:27:42

@TaTa86.: nem lehet beszélni róla mert proli politikusz származásig érintett. hatalmas veszteségek érhették, látva a másik posztot

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.12. 22:18:08

@tesz-vesz:

mekkora görény vagy, ez valami döbbenetes ...

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.13. 09:19:25

@homoródkarácsonyfalváért: homoródkarácsonyfalváért 2011.12.12. 12:16:01
@homoródkarácsonyfalváért: homoródkarácsonyfalváért 2011.12.11. 22:25:34
@homoródkarácsonyfalváért: Továbbra is izgatottan várom Babarczy Eszter azon cikkeit, amelyekben támogatta a határon túli magyarok magyar állampolgárságát a 2004. december 5-i népszavazáskor (merthogy 2011. 12. 11-én 21 óra 29-kor ezt állította).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.13. 11:46:35

@homoródkarácsonyfalváért:

ezek szerint nem tűnt fel, hogy babarczy (nagyon helyesen) nem válaszol ostoba felszólításokra.

további kellemes fékezetlen habzást.

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.13. 13:25:01

@mavo: Babarzcy azt állítja, hogy ő támogatta a határon túli magyarok magyar állampolgársgát 2004-ben.
Arra lennék kíváncsi, hogy ennek hol van nyoma, de erre nem válaszol.
Szerintem hazudott.
Te meg ezért sértegetsz.
Klassz a stylus.
További jókat kívánok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.12.13. 22:20:00

@mavo: nem gúnyból mondom a hatalmas veszteséget

babarczyeszter 2011.12.14. 13:06:12

@Herr SturmLikudnik: ez igaz. De lehet, hogy akkor a határon túli magyarok egy része megsértődne, azért, hogy _utólag_ szedik ki, mintegy kvázi feltételezve, hogy ők vérszívói lesznek a magyar államnak.

Jobb lett volna mégis meggondolni korábban.

babarczyeszter 2011.12.14. 13:08:07

@Corporate Soldier: én írtam a Helsinki Bizottságnak, és azt mondják, semmi kifogásuk az ellen, hogy csatlakozzanak, de előbb szeretnék látni a szöveget (ami ugye érthető).

A dilemmám most az, hogy _melyik_ szöveget? Jelenleg három szöveg van, amelyek közül egy paródia.

A Heti Válasz is helyt adna az ügynek. Szerintem a mindennapi.hu is.

babarczyeszter 2011.12.14. 13:12:12

@homoródkarácsonyfalváért: a szavazatommal támogattam.

Publicisztikát nem írtam se pro, se kontra, ahogy a mostani törvénnyel kapcsoaltban sem. Ugyanis, mint már mondtam, a helyben élők ügyének tartom az állampolgárságot.

babarczyeszter 2011.12.14. 13:17:58

@Atisz: ha érdemi megoldást keresünk, és nem a beherovkát akarjuk a falhoz csapkodni jó ízű káromkodások közepette, amiért a nemzetközi jog nyelvezete nem igazodik hozzánk, akkor célszerű igazodni a nemzetközi államjogi nyelvhez.

A teljes magyarság nemzet, a kisebbségi magyarság nem nemzet, hanem kisebbsége (egy nemzetnek) egy másik nemzetállamban.

Ha nem tartod tiszteletben ezt a -- mindenkire érvényes -- jogi felfogást, akkor még odáig se jutsz el, hogy kiröhögjenek.

babarczyeszter 2011.12.14. 13:26:32

@Corporate Soldier: miért mondod, hogy az albánok nem nemzet?

A szlovénok nem nemzet?

Persze kérdés, hogyan definiáljunk a nemzet szót (ez érdemi vita tárgya), jelenleg a nyelvükben, kultúrájukban és történelmükben összetartozó népcsoportot szokás érteni rajta, amelynek nemzeti öntudata van.

Ami persze nem jelenti, hogy jár nekik az autonómia. Ld. még a tamilokat.

De nem ez a probléma, hanem a reálpolitika. Reálisan elképzelhetetlen, hogy a magyar állam követelésére kapjon autonómiát a határon túli magyarság. Az nekik kell kikövetelniük a saját államukban, ebben a magyar állam némi segítséget nyújthat, de az lehet, hogy inkább árt, mint használ, mert a (másik) állam szuverenitásának sérelmeként, nyomásgyakorlásként értelmezi az ottani parlament. Szóval Magyarország úgy támogathat autonómia-törekvéseket, ha a másik államnak _ad_ valamit a htm autonómiáért, nem azzal, hogy _követelőzik_.

Ez nem filozófia, hanem reálpolitika. De a htm is reálpolitika, nem filozófia.

Corporate Soldier 2011.12.14. 14:34:35

@babarczyeszter:

Kedves Eszter!

Valamit félreértesz, én nem állítottam, hogy az albánok van a szlovének nem lennének nemzet. Ugyanúgy azok, mint a határon túli magyarok, és ugyanúgy jár nekik is a nemzeti önrendelkezési jog.

A nemzet definíciójában is egyetértünk.

A reálpolitika fogós dolog, ezt elismerem. Nyilván nem lenne sok értelme a maradék hadseregünkkel nekimenni Szlovákiának, hogy márpedig mindent vissza - ezt nem is támogatja senki, aki józanul gondolkozik.

Viszont, gondolj csak bele, hol lenne a dél-tiroli osztrák autonómia, ha anno a 60-as években Ausztria nem lép fel védőhatalomként az ottaniak érdekében. Sehol. Börtönbe dugták volna a szoborrobbantókat, könnygáz és gumilövedék a békés tüntetőknek, oszt annyi.

Tehát, az ottani magyarok akarata ellenére nem működhet a dolog, ebben egyetértünk. Viszont Mo-nak aktív támogató szerepet kell ebben vállalnia, mind formális, mind informális eszközökkel.

Corporate Soldier 2011.12.14. 14:36:23

@babarczyeszter:

Nem ártana, ha netán meg tudnád ismételni a facebookos posztodat a petícióval, ugyanis nem látom a tömeges aláírást... sajnos. Pedig fontos lenne, hogy a Ti oldalatokról is minél többen aláírják, hisz ez össznemzeti kérdés, attól függetlenül, hogy valaki szereti-e vagy utálja-e Orbánékat.

Corporate Soldier 2011.12.14. 14:39:23

@babarczyeszter:
"A teljes magyarság nemzet, a kisebbségi magyarság nem nemzet, hanem kisebbsége (egy nemzetnek) egy másik nemzetállamban.

Ha nem tartod tiszteletben ezt a -- mindenkire érvényes -- jogi felfogást, akkor még odáig se jutsz el, hogy kiröhögjenek. "

Attól, hogy a HT magyarság a magyar nemzet kisebbsége egy másik nemzetállamban, még ugyanúgy megilletik bizonyos egyéni és kollektív jogok (mint pl. a nemzeti önrendelkezés joga), mint a koszovói albánt vagy a biarritzi baszkot.

Corporate Soldier 2011.12.14. 14:42:13

@babarczyeszter:

Köszi a kezdeményezést.

Őszintén szólva részemről bármelyik szöveg elfogadható, a "paródia" szövege egyébként sztem ugyanolyan hiteles és vállalható, mint a többi. Ezen ne múljon. A szövegek bármelyike meg ugye megtekinthető a következő linken:

www.change.org/petitions/the-government-of-the-republic-of-slovakia-stop-discrimination-of-ethnic-hungarians-10-of-the-population

Szóval döntsön a t. Helsinki Bizottság meg a t. Mindennapi blog, hogy melyiket szeretné használni, nekem az a fontos, hogy csatlakozzanak.

babarczyeszter 2011.12.14. 16:42:08

@Corporate Soldier: hát ugye a baszkoknak se adnak... szóval miért adnának a htm-nak?

A Helsinki Bizottság az általam írt szöveget elfogadja, bár még meg kell futtatniuk házon belül.

A mindennapival megbeszélem, de ott nem lesz probléma.

Utána elkezdem futtatni a Facebookon, de nem ártana, ha a jelen cikk szerzője és más Mandineresek is nekilátnának, mert a lényeg az, hogy ez közös kezdeményezés.

Ezen kívül megkeresem a Heti Választ, hogy az online-ba beteszik-e.

Corporate Soldier 2011.12.14. 22:32:49

@babarczyeszter: Mármint mit nem adnak a baszkoknak, Eszter? Ne viccelj már. Baszkföld szeéles körű területi autonómiát élvez Spanyolországon belül, már a 70-es évek vége óta. Nem véletlen, hogy az ETA tömegbázisa egyre szűkült, és nemrég be is jelentettéka fegyveres harc felfüggesztését.

en.wikipedia.org/wiki/Basque_Country_(autonomous_community)

Bárcsak ennyi joguk lenne a határon túli magyaroknak.

Corporate Soldier 2011.12.14. 22:34:05

@babarczyeszter: Amúgy meg köszi, korrekt és maximális respekt a részemről a pozitív hozzáállásodért.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.12.14. 23:09:52

@Corporate Soldier: te azt írtad, hogy a biarritzi baszkok. namost Biarritz az francia Baszkföldön van, és nem spanyol Baszkföldön. Franciaországban nincs autonómia, egyetlen egy nyelvet ismernek el államnyelvként, és nem igazán ismerik el a kollektív jogok intézményét.

az első európai konvenció (1963-as) explicite leírta, hogy
ha egy aláíró ország állampolgárságát felveszi egy másik aláíró ország állampolgára akkor elveszíti az állampolgárságát.

"Nationals of the Contracting Parties who are of full age and who acquire of
their own free will, by means of naturalisation, option or recovery, the nation
ality of another Party shall lose their former nationality. They shall not be
authorised to retain their former nationality."

A 97-es konvencióban ilyen már nincs, de azt állítani, hogy a kettős állampolgárság korlátozása (konkrétan tiltása) teljesen idegen az európai normáktól az elég merész ügy. Amit a szlovákok csináltak az nagyon ócska dolog, de az biztos, az EU nem bátorítja a többszörös állampolgárság önkéntes felvételét két tagállam viszonylatában. A szlovák alkotmányt sérti leginkább az állampolgársági törvény, mert az kimondja, hogy nincs involuntary forfeit of citizenship. Elég kreatívan kiterjeszti a voluntary forfeit of citizenship fogalmát az, hogy egy egészen más jellegű dokumentum aláírását úgy értelmezik mint a szlovák állampolgárságról való lemondást.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.14. 23:37:26

@homoródkarácsonyfalváért:

99%-ra mertem volna fogadni, hogy a szavazatával, és nédda, hát azzal. gondolom ez túl logikus, túl egyszerű volt neked.

Corporate Soldier 2011.12.14. 23:37:49

@jotunder: San Sebastian-i baszkokat kellett volna írnom.

De az továbbra is áll, hogy a biarritzi (tehát franciaországi) baszkokat ugyanúgy megilleti az autonómia, mint spanyolországi testvéreiket. Más kérdés, hogy a hírhedten soviniszta Franciaországban* nem kapják meg.

Az utolsó két mondatoddal egyetértek, hozzátéve, hogy a szlovákok _AMÚGY_ m,egadják a szlovák állampolgárságot a határontúli szlovákoknak, de meg vannak sértve, ha ezt Magyarország teszik a HTM-ekkel kapcsolatban. Kettős mérce. Mi lenne, ha a békéscsabai kettősállampolgár szlovákok kapnának egy levelet a belügytől, hogy ennyi volt, szevasz, húzz innen, vagy na Magyarszku po Magyarszki.

*Lásd még: a provanszálok, okcitánok, bretonok (stb.) erőszakos asszimilációja

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.15. 11:05:20

@babarczyeszter: Örülök, hogy így szavazott! Azért ennek van közéleti súlya.

homoródkarácsonyfalváért 2011.12.15. 11:06:44

@mavo: Köszönöm mavo, hogy ennyivel okosabb. És maga is támogatta amagyarokat a 2004. december 5-i népszavazásnál?

Corporate Soldier 2011.12.17. 15:27:45

72 aláírásnál tartunk, ez nem valami sok.

Eszter, van valami híred a Helsinki Bizottságról és a többiekről?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.18. 17:22:11

@Corporate Soldier:

ez ugye itt egy népnemzeti, konzervatív blog, amit elvben népnemzeti konzervatívok is olvasnak.

őket nem baszogatod, hogy miért nem özönlenek aláírni?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.18. 17:24:00

@homoródkarácsonyfalváért:

nem savaztam, és az azóta történtek megerősítettek abban, hogy jól döntöttem.

máig nem tudom eldönteni, melyik fél volt az aljasabb: aki az igenre, vagy aki a nemre óhajtott rávenni, de én mindkettőre köpök.

Corporate Soldier 2011.12.18. 19:35:10

@mavo: Ávókám, baszogasson téged maga John Holmes személyesen, tövig, vazelin nélkül.

Ha tudnál olvasni, felfognád, hogy Eszter fentebb az említett szervezetek (stb.) támogatásáról beszélt, erre kérdeztem rá, baszogatás nélkül.
süti beállítások módosítása