A szcientológia és áldozatai
2011. november 05. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

A szcientológia és áldozatai

  Nagyon megrázó volt a szcientológia-filmünk készítése. Két exszcientológussal beszélgettünk hosszasan. Az egyik Bonyai Péter, aki vezető szcientológus volt és most írt egy könyvet a megpróbáltatásairól, a másik pedig egy kislány, akit 13 évesen rabszolgaként dolgoztattak az egyházban, míg végül felvágta az ereit, de szerencsére életben maradt.

 A kislány úgy került ki Amerikába a Sea Orgba, hogy anyukájával szeretett volna lenni. Az anya viszont szcientológus szerzetesnek akart állni, így követte őt. Napi 12 órát dolgozott (mert az egyházban 10 éves kortól felnőttnek tekintik a gyereket), szombaton délutánonként járhatott csak iskolába és 3 év alatt mindössze négyszer tölthetett el egy napot az édesanyjával. Azért csak négyszer, mert a kéthetente egy napos szabadság is csak akkor jár, ha megfelelően teljesítette mindenki az elvárásokat (tehát megfelelő mennyiségű pénzt hoztak be). Ők nem teljesítették megfelelően a statisztikát, ezért dolgozhattak megállás nélkül. A kislány is. Amikor az ebédet is megvonták tőle, összeomlott és véget akart vetni az életének. Ezt a történetet megírta a blogjában és elmondta nekünk, arc nélkül, torzított hanggal.

  Bonyai könyve azért zseniális, mert arra a lelki folyamatra is magyarázatot ad: miként lehet értelmes embereket rávenni arra, hogy odaadják az összes pénzüket, a szabadságukat, a gondolataikat. Úgy lehet, hogy az üdvösséget árulják pénzért. Márpedig, aki hisz az üdvösségben, annak semmi se drága.

  Miként hitetik el, hogy náluk van az üdvösség? Pszichológiai módszerekkel, manipulációval, az ember gyengéinek kihasználásával. Nagyon ügyesen felépített szervezet, amely a legprofibb értékesítési technikákat alkalmazza: beetetés, ajándékozás, hitegetés, kognitív disszonancia és végül a zsarolás. Hiszen, ha valaki esetleg már nem hinne az üdvösségben, azt erősen lehet zsarolni a gyónási aktájával, ahol évekre visszamenőleg és részletesen szerepel az összes bűne, csalása és szexuális kihágása.

  Bonyainak is van blogja, amiben régóta gyűjti a szcientológusokkal kapcsolatos információkat.

  Íme, a film:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr223350962

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hülye ez a magyar? 2011.11.06. 23:12:45

Hirtelen felindulásból írok most. Ebből kifolyólag nem fogom előre átgondolni mondandóm felépítését, fogalmazásom helyességét. Lehet, hogy megsértek egy pár embert, lehet, hogy csak én látom rosszul és éretlen fejjel a dolgokat, de az is lehet, hogy cs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:23:33

@Google:

nem gúgl elvtárs, szabó jános asztalos nem tehetségtelen igazgató, csak a klerikális kapitlista reakció hazudja azt.

a geciből ismerős ez az érvelés, a geciből? ja, onnan, ami ellen te olyan kibaszott módon harcolsz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:26:47

@Counter:

de a kurva isten bassza meg, úgy látszatra (muhaha, és sírok, mert sajnos látom, hogy nem) nem ez ellen harcoltak ezek? a kibaszott komcsizmust nem a kibaszott szervilizmusért utáltuk? nem???

Alfőmérnök 2011.11.08. 21:29:39

@Google: Lehetne ezen vitatkozni, egy dologban viszont biztosan tévedsz:
"itt a formát sem a kereskedelmihez hasonlítanám"

De, ez pontosan az a forma. Talán még műfaji meghatározása is van annak, amit csinálnak.
Különben meg egy témával szemben alázatosnak kell lenni, főleg, ha fontos téma. Ez szakmai minimum. Azon lehet vitatkozni, hogy loláék elérnek-e egy szintet (én a Biszku filmről azt tartottam, hogy igen), de hogy van egy ilyen minimum, az nem vitatéma.

@Counter: Szerintem google nő. Ez sok mindent megmagyaráz a gondolkodásmódjából.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 21:30:59

@mavo: Nem, ők végül úgy döntöttek, hogy nem a kommunizmus, hanem a kommunisták ellen harcolnak.

Ez az alak egy Gletkin, az őket kinemesítő Ivanovok meg ott szorulnak a semmitnemérő alelnöki meg polgármesteri székekbe, és ha én tudom, akkor ők is tudják. Lesz itt még történelem!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:37:20

@Counter:

lesz. lesz. kommunista fasz szájból undorral kirak, népnemzeti fasz szájba kéjjel berak.

mért, könyörgöm, mért?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 21:38:12

@Alfőmérnök: Hm, a kevésbé népszerű, de annál fanatikusabb kultúrájú helyeken polgárháborúzóknál miért évszázados szokás, hogy először a hadviselő nőket kell azonnal és minél végérvényesebben megölni...?

BNG-vel ellentétben engem egy internetes, személytelenített vitában nem köt le, hogy a másik oldal nő-e. De azért a hely szelleme itt susog a fülembe, hogy ugyan kérdezném már meg, mi baja, van elegendő tartalmas együttlétre lehetőség?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:38:42

@Alfőmérnök:

szerintem meg nem. na mindegy, a szexista én vagyok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:41:50

@Counter:

nem, nem megölni. megbaszni.

a világ összes böszörményije nevében bocsánatot kérek a gecironda szó miatt. politicustól külön, neki kijár.

pamocsnyik 2011.11.08. 21:54:32

@mavo: ó mavo, én figyelem magát egy ideje... maga mindig ilyesmire élvez... kvázi nevető harmadikként... :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.08. 22:06:29

@pamocsnyik:
Ez neked az érdemi és nívós hozzászólás a szcientológia elleni küzdelemhez? Szánalmas troll vagy.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 22:23:02

@pamocsnyik:

ennél jobban csak arra élvezek, ha jön egy ... na szóval ... egy névtelen nem pártkomisszár, és nembaszásra hív fel egy rohadt nemkomcsi nemkurvát, és van aki szerint ez nem a tökély. igen, vannak ilyen mocskos geci komonisták, igen. kivégezni mindet!!!!!

pamocsnyik 2011.11.08. 22:32:44

@Doomhammer: Na, elég, menjen auditálni, mert rettenetes a statisztikája. A maga thetánját lebénította Xenu. Esélye sincs, hogy clearré váljon ilyen szellemi kapacitásokkal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.08. 22:52:38

@pamocsnyik:
Ezeket a szavakat csak egy szcientológus ismerheti. Jól sejtettem. A maga nyegle szövege egy profi szcientológus propagandistát takar.

Azt tudja, hogy Lola már megy is a kamerával?

pamocsnyik 2011.11.08. 23:14:39

@Doomhammer: na, maga észlény, mit keres itt egyáltalán, ha még arra sem vette a fáradtságot, hogy megnézze ennek a sokat szidott Lolának a filmjét?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.09. 09:35:46

@lelkylola: Már megint miért kerülök én egyazon többesszám hatálya alá málnásival?

Hogy mit jelent a szakma? Hát mondjuk írottsajtómunkásként az "Arizónai" képernyőrevetésének például szakmailag nulla% lehet az előfordulási esélye. (Például már egy bekapcsolva felelytett heje sírás elenörzö program kiszűri. Szakmailag.)

Egyebekben magam részéről világosan és érthetően leirtam x alkalommal, hogy a képernyőképpességi kritériumokat nem sikerül teljesítened. Értelmes, tagolt, emberi beszéd helyett valami kamaszos, mórikálós, vihorászós idétlenkedést folytatsz. Nagy örömmel veszem tudomásul, hogy készülsz beszédtanárhoz, hajrá! Továbbra is kénytelen vagyok leszögezni, hogy az ember előbb jár az egyetemre, utána rezidenskedik, szakvizsgázik és mindezek után operál. Vagy máshogyan: előbb jár tanfolyamra, utána vizsgázik, és csak ezek után vezet buszt, amin emberek is utaznak. Etc., etc., magam részéről ezt a témát lezártam. Egyetlen kérdésem maradt, hogy is kerültem én a pinázás kapcsán megszólítottak közé?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.09. 09:38:09

@Alfőmérnök: Na most Havastól aztán pont lehet képernyőképpességet elsajátítani, há' hogyne... Fialától meg talán a sértődékenységet sikerült leginkább...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.09. 09:46:02

@Google: Baszd meg, miféle ostobaság ez, hogyan adhatna bármiféle tertalom felmentés bármiféle formátlanságra? És akár attól függetlenül, hogy téma és forma között egyáltalán bármiféle értéksorrendet akarnánk fölállítani, mi a jó büdös francért kellene bármi silány formátlanságot, szakmailag értékelhetetlen dolgot elfogadni, sőt, mint teszi itt egy rakat zombi, megsüvegelni, mint valami ki-bebaszarintott, kapitális teljesítményt? Hova a picsába megy már el mindenkinek a józan esze ebben a szerencsétlen országban?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.09. 09:50:09

@mavo: Biztos vicces ez tőlem, de egy kicsit vegyél már vissza, köszi! (El is magyarázom: nem megyünk fedetlen fővel zsinagógába, nem megyünk cipőben mecsetbe, és éppen így, kultúrember nem kurvaistenez ott, ahol ez akár csak egy embernek is szarul esik. Itt márpedig tudható, hogy többnek is.)
Nem kell válaszolni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 10:02:02

@Dr. Zerge: az Arizónai úgy került a képernyőre, hogy először az intézménynevet írtam le csupa nagybetüvel, aztán valamiért töröltem a többit és maradt. hülyén néz ki, valóban. Elnézést. De nem tudom, hogy nektek mennyi időtök van, én ezeket a kommenteket azokban az 5 percekben írom, amikor ráérek ilyen hülyeségekre. Összecsapom. Továbbra se tudom, hogy mi neked az a rohadt nagy szakma, mint leírtam van képzettségem és szakmai múltam. Én személy szerint a magyar médiában a következő műsorvezetőket kedvelem: Havas, Fiala, Puzsér, Ókovács, Bethlen, Süveges, Kóczián, műsorok közül pedig a Célpont tetszik legjobban. Dokumentumfilmesek közül, akiket kedvelek: Gyarmathy Lívia, Téglássy Ferenc (biztos van még, de most ők jutottak eszembe) és persze példa volt Michael Moore.
Nem arról van szó, hogy valaki benyomott az MTV-be, vagy VV sztárságom okán műsort kaptam, hanem arról, hogy blogoltunk és elkezdtünk kis filmeket is készíteni a blogra, aztán ebből lett a Biszku film is. Direkt suta, direkt amatőr, mert szerintem szakmailag ez növeli a hitelességét. nem akarjuk túl kmolyan venni magunkat, ezért az a címe, hogy Becsöngetünk és elfutunk. Ez egy provokatív műsor, ami témákat felvet, de nem old meg. A célja az, hogy felszínre kerüljenek komoly problémák és az emberek gondolkozzanak rajta, esetleg az illetékesek foglalkozzanak vele, oldják meg. Sajnálom, ha nem tetszik a hangom (egyébként már régen is jártam beszédtechnika tanárhoz, elvileg minden hangot jól ejtek, csak túl flegmán). Persze valószínűleg nem kapnék a rádióban mikrofonengedélyt és ha ezt érted szakma alatt, akkor meghajlok elötte, de én nem a rádióban vagyok bemondó, hanem az internetre készítünk filmeket, ami egy új műfaj. Azt közvetíti, hogy mindenki lehet riporter, mindenki felteheti az internetre, ami érdekli és utána mindenféle csodán múlik, hogy hányan nézik meg, hogy reagálnak rá és mi lesz vele. Épp azért tisztelem nagyon az internet világát, mert itt közvetlenül kapsz visszajelzést, ha nem tetszel, nem néznek, ha nem vagy érdekes, nem szólnak hozzád. Amikor még nem volt internet a Nagy véleményformálók felfuvalkodott fejjel mászkáltak a szerkesztőségek folyosóján és azt gondolták, hogy ők adhatnak csak ítéletet, rajtuk múlik, hog kiről, mit gondolnak az emberek. Ezek a nagy véleményformálók most, az internet világában sokan lebuknak, mert csúnya kommenteket kapnak, vagy el se olvassák őket. Kegyetlen ezért az internetes újságírás, de szép is. Közvetlen visszajelzést kapsz, mint ahogy most te is közvetlen visszajelzést adtál és tényleg nem vagytok egy kategória málnásival. Bocs, hogy összekevertelek. Bár benned is van egy nagy adag arrogancia és nem tudom pontosan megállapítani, hogy a hangomon kívül mi a problémád szerkezetileg, mondandójában, a téma feldolgozásában a filmünkkel.

Alfőmérnök 2011.11.09. 10:04:37

@Dr. Zerge: Érdekes, Havas fénykorában talán még némi népszerűségnek is örvendett a közönség köreiben. Hogy mire föl, arról fogalmam sincs, de valamit csak tudhat... (lehet, hogy a gecisége a vonzó?)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 10:04:37

Egyébként mindenkinek viszontlátásra! Megpróbáltam normálisan kommunikálni, részben sikerült. Köszönöm azoknak, akik ebben partnerek voltak, a többiek pedig pukkadjanak meg :)

Alfőmérnök 2011.11.09. 10:06:14

@lelkylola: Kommenteken mániákusan helyesírást számonkérni szerintem is buziság.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.09. 10:20:11

@lelkylola: Kislányom, én nem arrogáns vagyok, hanem egy nagyképű fasz. Mellesleg málnási sem arrogáns. Az szimplán idióta. Errefelé mondjuk mavó arrogáns, de talán ezt hagyjuk.

Kóczián, az aztán minőség, hogyne.

Azt meg ugye én nem mondtam, hogy nem tetszik a hangod, és ha valaki a beszédét ért kritikákat a hangjára képes vonatkoztatni, vagy nem is, csak ennyire slendriánul képes fogalmazni, hát, szerintem annak az újságírói mibenlétéről nem is kell tovább értekeznünk.

Végezetül köszönjük az "Arizónai" keletkezéstörténetét, késő utókorok tök fölösleges bölcsészeinek adtunk ezzel bőséges munkát.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.09. 10:24:35

@Dr. Zerge: Jah, csak a jegyzőkönyv kedvéért, @Alfőmérnöknek is dedikálva:nem a nagy "A" a problem az "Arizónai"-val. Efféle elütés jellegűért én sosem baszkurálnék.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 10:26:40

@Dr. Zerge: a kislányomozást kikérem magamnak! Úgy látszik veled se lehet normálisan kommunikálni, sajnálom.
Nem artikulálok gyönyörűen, de szerintem elfogadható, te viszont egy szánalmas kis tapló vagy, akinek annyi jutott, hogy nekem írogat, haha :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 10:31:33

@Dr. Zerge: Szerintem kifejezetten fontos a genézise, hogy a francba' lehetne később megérteni, hogy mi folyt itt a médiákba', ha nem értenénk, hogy milyen szégyentelen dölyf feszítette a médiaszereplőkbe' a nyomást.
Mert ugye akinek az a munkája, hogy nyilvánosság előtt ír és beszél, az megteheti, hogy nemhogy írni, de fogalmazni se tudjon, meg lehet neki olyan orgánuma, mint egy unott macskának. Így hiteles, az, biztos a Kerényitől tanul esztétikát.

Az Arizónaival az a gond, hogy az 'ó' is igen fájdalmas. Bár most ugye keleti szelek fújnak, és keletibb kultúrákban simán fonetikusan átírják a külföldi hely- és személyneveket is, valahogy így:
mihamazzini.com/poster/Dsc01503.jpg

Előre a keleti úton! Irány a szláv kultúrkör! Ragyogj felettünk, Lola vezérlő csillaga!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.09. 10:37:54

"Még az egyetem alatt felvettek a Magyar Nemzet külpolitikai rovatába főmunkatársnak."

Hehehe, boldogult Mensáros László jut az eszembe, aki a filmgyárban annak idején megkérdezte az egyik ilyen nagyon komoly arcot: "Ne haragudj, Zolikám, te már rendező vagy, vagy még csak főrendező?"
Zolikámra jellemző volt, hogy egyszer bement a műterembe, belenézett a tömör, szürke műanyag svenkkarba, és utána megdicsérte Ragályit a szép beállításért.

Alfőmérnök 2011.11.09. 10:38:18

@lelkylola: "Épp azért tisztelem nagyon az internet világát, mert itt közvetlenül kapsz visszajelzést, ha nem tetszel, nem néznek, ha nem vagy érdekes, nem szólnak hozzád."

Ez így van, de akkor miért csodálkozol, ha negatív visszajelzéseket is kapsz.

"a hangomon kívül mi a problémád szerkezetileg, mondandójában, a téma feldolgozásában a filmünkkel"

Bár nem engem kérdeztél de megpróbálok röviden válaszolni: ha a Kék fény, az Aktív, vagy az általad is felemlegetett Célpont mércéjével mérünk, akkor – ezzel a filmmel - tulajdonképpen semmi. Eseményfeltáró, oknyomozó riportnak elmegy. De azért létezik ettől komplexebb, mélyebb megközelítési mód is. Pl. Gyarmathy Lívia szintjéig még egy kicsit gyúrnotok kell.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 10:47:42

@Alfőmérnök: nem zavar a negatív visszajelzés, azért reagálok. A bunkóságot nem szeretem, de szerintem senki se szereti.
Az egy másik műfaj a dokumentumfilm. Ezek egy hónap alatt készülnek, a dokumentumfilm évekig.
Szerintem egy kicsit lazítani kell a dokumentumfilm megszokott módszerein is, ha el akarunk jutni minél szélesebb közönséghez. Az persze kérdés, hogy meddig lehet elmenni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 10:50:23

@El Topo (Sgt. Elias): ebben az értelemben természetesen nem voltam főmunkatárs, munkatárs voltam. Azért írtam a főt, hogy ezzel kifejezzem, hogy állandó alkalmazott voltam, nem külső munkatárs.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.09. 10:56:18

@lelkylola: Jajaja, értem én, értem! Nem néztél bele a svenkkarba!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 11:04:28

@lelkylola: "Azért írtam, hogy főmunkatárs voltam, hogy ezzel azt mondjam, hogy állandó munkatárs voltam."

Jézus segíts. És ha azt akarod mondani, hogy főmunkatárs voltál, mit írsz le? Hogy nyúltenyésztéssel foglalkoztál Karcagon? Ennyi iskolában se tanítják meg eléggé, hogy ha azt akarod írni, hogy állandó munkatárs vagy, akkor írd azt?

Mindenkinek egyszerűbb, ha rögzítjük, hogy butácska, tájékozatlan, műveletlen agitprop* az, amit termelsz, de jó a hátszél mögötte. Ez sokkal jobb magyarázat a megismerhető valóságra :-) És ami azt illeti, van ennél nagyobb szégyen is.

* Természetesen a valahai agitprop is foglalkozott súlyos, valós, érdekes témákkal. Ahogy te is. Attól még agitprop ez is, az is.

Alfőmérnök 2011.11.09. 11:05:01

@lelkylola: A bunkóság hozzátartozik a kommenteléshez. Ez az egyik vonzereje.

"Ezek egy hónap alatt készülnek, a dokumentumfilm évekig. "

Ezt te is tudod, hogy butaság. Nem az különbözteti meg a dokumentumfilmnek nevezett dolgokat attól, amit ti csináltok, hogy az egyik évekig készül, a másik nem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.09. 11:08:06

@pamocsnyik:
Ne hazudj! Nagyon jol tudod, hogy megneztem Lola filmjet, mivel utaltam ra a kommenteimben. Azzal, hogy hazugsagokat terjesztesz itt, ujra leleplezed, hogy csupan a szcientologusok vedelme a feladatod ezen a blogon.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.11.09. 11:11:40

@mavo: Lola édesapja elhunyt. Talán ezt az aprócska tényt illene legalább tiszteletben tartani. Emberség, tisztesség, korrektség, méltányosság.
És akkor most ha szomorúan is, de rendkívül visszafogott voltam.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 11:12:36

@Dr. Zerge:

hát, ha a kibaszott jelző nem zavar, már haladtunk.

olyan egyébként van, hogy a libsizés is lehet sértő? mert ha igen, akkor respektálni fogom, hogy isten bántása is fúj.

esküszöm.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 11:13:36

@Dr. Zerge:

várjál, most jövök rá, hogy a libsizés mennyire vicces a nem megyünk a hova is kohntextusában.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 11:14:58

@Alfőmérnök: én most ezekről a Becsengetünk és elfutunk műsorokról beszélek és ott az idő nagyon fontos kérdés. Nem tudod annyira beleásni magad a témába.
A dokumentumfilm szerintem főleg abban különbözik ezektől a magazinműsoroktól, hogy alaposabb.

Alfőmérnök 2011.11.09. 11:18:20

@lelkylola: "A dokumentumfilm szerintem főleg abban különbözik ezektől a magazinműsoroktól, hogy alaposabb. "

Hát, nagyon leegyszerűsítve és tág értelemben végülis igen. :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 11:21:26

@Counter: a szerkesztőségben mi ezt a kifejezést használtuk, hogy főmunkatárs, arra, ha állandó munkatárs vagy. Ezért használtam itt is, de aztán láttam, hogy félreérthető, ezért kijavítottam.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 11:23:18

@Doomhammer: egy francokat nézted meg, szerintem nincs is hangja a gépednek. Csak a levegőbe beszélsz.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.09. 11:23:46

@lelkylola: Ungarische rangkórság. Én is voltam már kereskedelmi igazgató egy olyan cégnél, ahol összesen hárman dolgoztunk, és a másik kettő Vezérigazgató, illetve Vezérigazgató-helyettes volt.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 11:27:16

@El Topo (Sgt. Elias): én pedig voltam második síversenyen, ahol ketten voltunk.
Egyébként ebben semmi rangkórság nem volt, hülye státuszok voltak és nem lehetett normálisan kifejezni, hogy belsős munkatárs vagy.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 11:28:51

@Alfőmérnök: szerinted miben különbözik? Milyen a jó dokumentumfilm?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 11:37:23

@lelkylola: Abban a szerkesztőségben bizony szerintem is megeshetett, hogy még egymás beosztására se a megfelelő szavakat találtátok ;-)

Ekézésen kívül: tényleg mocskosul jó lenne, ha a magyar médiamunkások és -munkásnők tájékozottak volnának, tudnának írni, fogalmazni, beszélni, vagy ha már egyiket se, akkor cipelnék inkább ők a kamerát és hagynák másra az újságírást. Ez a mostani összkép már régóta elég siralmas - igaz, a napi bulvárhírek alapján tényleg mindig van lejjebb -, és azt lehet itt a mandineren is követni, ahogy részévé válik valaki a problémának. Mert mostanra már önigazolás is kerül, és megmagyaráztatik, hogy ez a világ a lehetséges világok legjobbika.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.09. 11:38:08

@lelkylola:
Tessek, te akartad. En eddig szandekosan elkerultem ezt a temat, nem akartam, hogy a hangom osszekeveredjen az itt osszegyulekezett sakalcsorda vonyitasaval.

Tehat az a velemenyem, hogy a film nem egyszeruen rossz, hanem teged becsaptak. A "leleplezes" urugyen sikerult elerniuk, hogy a filmet nezven az embernek kedve legyen belepni a szcientologia egyhazba. Es az csak az optimista feltetelezes, hogy a szcientologus propagandazsenik egyszeruen szocsonek hasznaltak teged ...

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.09. 11:39:37

@lelkylola: Ne viccelj, a belső munkatárs az szerintem tök kifejező.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.09. 11:41:17

@Doomhammer:

Uh, bazmeg! Ne haragudj, akinek ettől a filmtől megjön a kedve, hát az egyébként is odavaló.

Alfőmérnök 2011.11.09. 11:50:57

@lelkylola: Most fejtsem ki, hogy mit jelent az, hogy alaposabb? :) Egy eseményt/jelenséget a maga komplexitásában ábrázol. Az emberi viszonyokat, a társadalmi okokat mélyebben kutatja, rögzíti, figyeli meg, mint egy ilyen magazinműsor, vagy minek nevezzük. Ti főleg a bűnügyi, jogi aspektusát vizsgáljátok egy jelenségnek. (Bár mivel embereket beszéltettek, értelemszerűen előkerülnek más dolgok is.)
Egyébként kérdezd meg Lányi Andrást, ő jobban ért ehhez. :)))

Alfőmérnök 2011.11.09. 12:00:17

@lelkylola: Konkrétan mondjuk ebben a filmben kíváncsi lettem volna B. Péter szcientológia előtti életére, pszichológiai motívációira, stb., hogy mi vitte rá, hogy belépjen az egyházba.

Pelso.. 2011.11.09. 12:01:00

@Doomhammer: Amennyiben Ön belép, én is)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 12:19:43

@Alfőmérnök:

""A dokumentumfilm szerintem főleg abban különbözik ezektől a magazinműsoroktól, hogy alaposabb. ""

vs.

"Nem tudod annyira beleásni magad a témába. "

én nem látom az ellentmondást. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.09. 12:26:18

ezt a fejhangon visítozó kofacirkuszt! már csak tevének és gúglinak kéne beszállni. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.09. 12:46:25

@El Topo (Sgt. Elias):
Degeneraltkent nem lehet valami magas a szinted a szcientologusokal.

TG69 2011.11.09. 12:58:28

@lelkylola: Még szerencse, hogy azt vetted az eszedbe, hogy bárki lehet riporter és nem mondjuk agysebész :).

Ez az itteni cucc viszont nem riporterkedés, hanem elítélése egy szervezetnek 3-4 volt tagon keresztül, miközben az ellenérdekelt féltől egy csak a jogi következményekkel foglalkozó ügyvédre futotta. Ezt így nem lehet/szabad csinálni, mert aki az igazságot keresi az nem elégedhet meg ennyivel.

Ezekből a sztorikból egyfelől az jön le, hogy van egy nagyvállalat, amelyik némi csalással (reklámpszichológiai fogásokkal) szerez magának újabb ügyfeleket és főleg pénzt. A vállalat tenyeres talpasai pedig modern szerzetesként életüket adják az ügyért és aki ellenszegül az kitaszítottá válik.

Egy ateistának viszont teljesen mindegy, hogy valaki Istenben/Allahban vagy épp Xenuban hisz egyiket sem tartja elfogadható világmagyarázatnak viszont, mint üdvtörténet meghajolhat előttük (bár ez utóbbi azért megiscsak nevetségesebb a többinél).

Tehát a szcientológiában ha valami unkiális rossz azt kellene bizonyatani, ami már törvénytelen és emberi szabadságot mélyen sértő és akkor figyelem: biróság elé állítható! Van egy hatalmas szervezet milliós tagásággal. Elképzelhetetlen, hogy annak totálisan destruktív volta ki nem derült ennyi idő alatt. Az hogy meg vannak hibák azt ugye a katolikusok is ismerik :).

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 13:10:23

@TG69: szerintem az gáz, hogyha egy egyház egyetlen célja a pénzszerzés és visszaél azzal, hogy a hívei üdvösséget akarnak, jók akarnak lenni. Ráadásul a leírt gyónásokkal zsarolhatóvá teszi őket. Büntetőjogilag nem tudom, hogy ez mennyire fogható meg, az új adatvédelmi törvénybe már ezt büntetik, de eddig nem.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 13:20:37

@Alfőmérnök: Egyébként Bonyai könyve - amit reklámoz ez a film -, azért jó, mert épp a lelki folyamatot mutatja be.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 13:23:09

@Doomhammer: ezt egyébként már más is mondta, hogy kedvet csinál a szcientológiához.
Mondjuk én nem tudom elképzelni, hogy valaki ez alapján kedvet kap, de ki tudja.

TG69 2011.11.09. 13:27:17

@lelkylola: No de erre is volt már példa ismerve a z egyháztörténetet (búcsúcédulák pl), semmi újat nem találtak ki. A Hit Gyüli is nagy pénzbehajtó csak másként és hagyományos üdvtörténetet talált hozzá. A szcientológia egy szolgáltatást nyújtó szervezet amit pénzért tesz. Nem mindenkinek sikerül ezt nyújtania, de azért a nagytöbbségnek jól láthatóan egyelőre igen.

Ami eddig nem volt büntethető az akkor törvényes volt és gondolom gyorsan fognak változtatni ha kell és akkor továbbra is törvényesek lesznek. A kérdés továbbra is az, mi az amit ők itt és most bíróság által elitélhető módon tesznek (tudod pl olyat., hogy valaki ellopja a másét, megöl valakit stb).

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.09. 13:34:18

@TG69: Hubbard feleségét, aki a szcientológiai egyház második embere volt öt évre ítélték. Végül egy évet ült börtönben. Elég közel volt egy összeesküvés vádhoz, nagyon aggasztó eset volt már az is. Amerikában az állam nem avatkozhat be egy egyház belügyeibe. Néha szörnyűségek történnek, tömeges öngyilkosság majdnem ezer halottal (Jim Jones), a Waco-i katasztrófa, és hasonlók, de azért ezek aránylag ritkák. A Moon szekta vezetője is ült, az sem sokkal jobb mint a Szcientológia és az egyik legbefolyásosabb konzervatív lap tulajdonosai ma is. Amerika fel van készülve, a nácikra, a szektákra, a szédelgő őrültekre. Európa kevésbé. Franciaországban elítélték őket, Németországban megfigyelés alatt vannak. Az, hogy bizonyos definíciók szerint egyháznak számítanak engem nem hat meg, a Nemzetiszocialista Egyház mennyivel is lenne jobb a Nemzetiszocialista Pártnál ? Igen, ezek pénzt facsarnak ki az emberekből, igen, multilevel marketing szisztémával, és igen, ez egy elég aggasztó jelenség. Nekem a dokumentumfilmjük alaposságával és komolyságával vannak problémáim, de nem nagyon sok, nagyon rossznak nem nevezném. A tájékozatlanság már a Biszku film esetében is feltűnő volt, nem értem miért nem lehet eltölteni pár hetet könyvtározással, sokkal jobban is meg lehet az ilyesmit csinálni. A Biszku film készítésének morális aspektusát hagyjuk, bonyolult.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.09. 13:43:34

@TG69: Nem értem, miért csak akkor lehet valamiről beszélni ha megsértik a törvényt ? Ami törvényes az egyben morálisan elfogadható ? Nem. Törvénytelen Dörner és Csurka kinevezése ? Nyilván nem, érintőlegesen sem az. Immorálisnak gondolom, rohadtul immorálisnak, és ezért kell róla beszélni. A szcientológia egyházának működését is annak gondolom, és ezért kell (de legalábbis lehet) róla beszélni. Nem, ez teljesen elfogadhatatlan, ez lelki terror alkalmazása, ami néha rosszabb mint a fizikai terror, és az, hogy valaki önkéntesen vállalja fel a lelki terrort az nem menti azokat akik terrorizálnak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 13:58:35

@lelkylola: A probléma itt is az, mint a Biszku-filmnél. Hiányzik a komolyság, az alázat, a kételkedés, az alapos bemutatásra törekvés, az itteni kommentek és némely blogposzt alapján is viszont úgy tűnik, meggyőződés és dölyf az van.

Igen, Biszku esetében rettenetes gyalázat, hogy nem készült róla másik film. Hogy 20 évig senkinek eszébe se jutott, hogy talán fontos lehet dokumentálni. Hogy beszélnie _kell_. Általában is gyalázat, hogy a médiában autóbaleset, erőszakos bűncselekmény, állatkerti jószágok és vicces sportvideók merítik ki a közbeszédet. Általában is szégyen, hogy Lola penetráns tájékozatlansága, levakarhatatlan kulturálatlansága, igénytelen fogalmazása és intonálása nem kirívó.
De ez nem mentsége, és főleg nem lehet alapja annak, hogy ebbéli hibáiban bátorítást kapjon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.09. 14:33:02

@lelkylola:
Most mar ugye te is erzed, hogy a szakmaiatlan megkozelites micsoda karokat okozhat? Meggondoltad, mi lesz akkor, ha akar egy ember is a komolytalan, alazat nelkuli filmetek miatt valik szcientologussa?

Nem hiszem, hogy te erzed a felelossegedet.

TG69 2011.11.09. 14:47:40

@jotunder: A szcientológia kinyilatkoztatása maximum nevetségesek és/vagy tudománytalanok, a nácizmus esetén másról volt szó. Én csak pontosan szeretném tudni, hogy mivel állunk szemben és erre milyen terápia adható. Lelkyloláék hozták a szokásos formájukat ebben a sztoriban semmivel sem sikerült mélyebbre ásniuk, mint az már évtizedekkel korábban is tudtunk. Én egyelőre szcientológiát :

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=902

riport szintjén látom. Aamikor én kerültem kapcsolatba velük (érdekelt a pszichoanalízis és kiváncsi voltam az erre hajazó dianetikára), akkor nekem 1 nap elég volt arra, hogy visszakérjem a tanfolyam teljes árát :). Az egy jó kérdés, hogy mit tehetünk azokért az embertársainkért, akik lépkednek előre a nagy semmiben és közben egyre boldogabbnak érzik magukat, miközben egy addig totálisan szétesett életet próbálnak ismét helyre rakni. És mi lesz az egyre gazdagabb és egyre gátlástalanabb kizsákmányolókkal. Mekkora lobbitevékenység az ami elfogadható és mi már a nemzetbiztonsági kockázat. Az eddigi történetek szerintem nem alapozzák meg a nagy destruktív, a Föld népét leigázni akaró szekta képét.

Figyeljük meg a heti válasz 100 legbefolyásosabbnak feltüntetett mo-i szcientológusát. Nevetséges egy lista.

Vegyük észre azt is, hogy a egyháznak feláldozott szerzetesi létforma az gyakran családellenes, és az addigi kapcsolatrendszer felszámolásához vezet. Tehát beszélni kell róla, de tényleg meg kell tudni ragadni azokat az elemeit, amik tényleg destrujtív szektává teszik. Különben úgy járhatunk, ahogy egyesek a Hit Gyülivel szemben lázadoznak, vagy éppen a hazai buddhizmussal szemben (itt is mennyi elveszett családtagról hallottunk egy időben).

Számokat kellene tehát tudni, hogy mennyien élvezik most a szcientológia mőködését és mennyi tényleges károsultja van, milyen összeesküvés bukott már le, ami jogilag tényleg bizonyítható. Amikor Európa már terroristáktól védi magát, akkor nem feltételezem, hogy teljesen védtelenek vagyunk.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 14:55:12

@Doomhammer: Okoskodni azt tudsz, hallod. Nyugodtan megírhatnád a SAJÁT blogodban ezeket a bölcsességeket, vagy megtarthatnád magadnak. Ott van neked Feri, csak már elég kevés maradt belőle. Na neki is szcientológus barátai vannak, csak szólok.

Alfőmérnök 2011.11.09. 15:03:51

@lelkylola: Nem veszed észre, hogy ugrat?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 15:07:05

@Alfőmérnök:

talán mert egy hülyepicsa? ja, az nem lehet. dúm csinálja nem eléggé átlátszóan.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 15:15:56

@lelkylola: "Na neki is szcientológus barátai vannak, csak szólok."

Drogmentes Maraton, 2008.

Idén áprilisban Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke - a Fidesz európai parlamenti képviselője - csatlakozott védnökként a mozgalomhoz. „Fogalmam sem volt róla, hogy a szervezet szcientológusokhoz köthető; de ha az a feladat, hogy a fiatalokat megmentsük a kábítószertől, akkor akár még az ördöggel is cimborálni kell" - nyilatkozta Schmitt előbb a Heti Válasznak, majd a Magyar Nemzetben hozzátette: az együttműködést nem szakítja meg, de felszólítja a szervezőket: ne kössék össze a társadalomra esetleg káros tevékenységüket a maratonnal.

www.drogmentesklub.com/tagok/kiemelkedo-ceges

Paksi Atomerőmű aranyfokozatú szponzor? Magyar Posta bronzfokozatú? Zsolnay?

Khrmm. És tessék, téma, csak ez túlmegy 2 db interjúalanyon és a lap könyvkiadásához készülő reklámszpoton.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.09. 15:29:54

@Counter: arról van szó, hogy Gyurcsány egyik szervezője egy olyan cégnél dolgozott korábban, amelyik szcientológus kötődésű. ezt úgy interpretálni, hogy Gyurcsánynak szcientológus haverjai vannak, elég érdekes, de ez Magyarország. :))))

az sokkal kínosabb, hogy Doomhammer ilyen kevés eszközzel, ekkora hülyét tud belőle csinálni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 15:35:27

@jotunder:

"az sokkal kínosabb, hogy Doomhammer ilyen kevés eszközzel, ekkora hülyét tud belőle csinálni"

amikor dúmnak leírta, hogy ott van neki a feri, istennek hála, hogy nem volt semmi a számban, mert rettenetesen kínos, amikor az ember fuldokolva ráröhögi a másikra.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 15:36:46

@jotunder: Ez a Kopiás, aki elég magasra vitte a közigazgatásban, vagy valami másról van szó?
Mindenesetre csak annyit szándékoztam hozzátenni, hogy szci barátokkal és kapcsolatokkal láthatóan nem csak az antikrisztus rendelkezik, semmi többet. Gondolom, Lola is iszonyattal közelít az Elnökhöz ezek után.

A helyi pártszervezetek állítólagos szorosabb szci kapcsolataira nem is akarok utalgatni, most őszintén, ha egy országban egy smaragdfokozatú Amway-ügynök miniszterelnökként jöhet szóba, ott mi az, ami helyi pártszervezeti szinten *biztosan* nem fordulhat elő?

Doomhammernél viszont elég jó lehet a hangulat :-)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.09. 15:37:57

@mavo: végül is mondhatta volna, hogy doomhammer a tótawé spanja....

Google 2011.11.09. 15:44:30

@málnási:

Ha már úgy ideinvokált, hát itt vagyok.
Azt kérdezném csak meg Magától, mint a baloldali értékek nagy csodálója és számon tartójától, miért van az, hogy az ilyen @Counter: félék, nem tartós együttlétet - ami kellemes is lehet a megfelelő társsal -, hanem egyenesen likvidálást javasolnak.
Miért van az, hogy ennyi ész, báj, küllem, tudás, csíny ennyire érzéketlen azokkal szemben, akiket ellenfélnek tekint? Csak más lehet aktivista és civil.
Tudom, hogy meg tudják magyarázni; mert mi is lenne, ha már arra sem futná?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 15:51:06

@Google: Abban a hozzászólásban nem javasoltam likvidálást.

Még csak megértően sem álltam hozzá ahhoz a közkeletű _hiedelem_hez, mely szerint amennyiben egy véres, fegyveres ideológiai alapú konfliktusban fegyvert fogó nőket ellenségeik csakis és különösen megölni akarják azok felülmúlhatatlan fanatizáltsága miatt.

P. S.: Nem csíny, hanem csín lesz az a szó, amit használni akart. Bántón törik errefelé az anyanyelvem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.09. 15:55:01

@lelkylola:
Hat az egeszen szanalmas, ahogy az "elmutnyocevvel" hozakodsz elo, mint valami narancsszocso. Nem hiszem, hogy Feri valakit is a szcientologia egyhaz karmai koze lokott volna, de ez a ti filmetekre nem igaz! A te felelosseged nagyobb es megis Ferizel itten. Eleg volt az elmult nyolc ev hajtogatasabol, most mar elmultmasfelev van, aminek te is reszese vagy!

Most persze, hogy igazsagfeltaro furkalodasom eredmenyekeppen a ti felelossegetek is napvilagra kerul, most mar kuldenel a blogodrol elfele, ugye? De nem fogok menni. Az igazsag elo szobrakent fel fogok vilagositani minden erre jarot, mi is folyik itt a "moderalatlansag" alcaja mogott!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.09. 15:56:25

@jotunder:
"az sokkal kínosabb, hogy Doomhammer ilyen kevés eszközzel, ekkora hülyét tud belőle csinálni. "

Ne rontsak mar el a kis jatekunkat, maguk durva emberek.

Ez l'art pour l'art.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 16:10:07

@Counter:

elég rutintalan vagy, hogy az ilyen teljesen egyértelműen szándékos, kizárólag a szemétgonosz ellenség befeketítéséért elsütött hazugságokra ilyen nyugodtan válaszolsz.

ilyenkor én inkább azon szoktam elgondolkodni, mi lenne, ha a nagyonjó oldal aljasgonosz ellensége is valóban olyan aljasgonosz lenne, mint a nagyonjó oldal.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.09. 16:25:02

Jaj, ne mar. Akkor elmagyarazom: Doom 150 eve itt van a blogon, viccel, en is viccbol valaszoltam. De sajnos ezt le kellett most irnom, pedig szerintem egyertelmu. Na mindegy ez utan szorgalmasan kiteszen a szmajlikat.

Alfőmérnök 2011.11.09. 16:32:35

@lelkylola: Én is csak vicceltem. Nem volt egyértelmű? :)
De le vagy maradva egy brosúrával. Doom már nem TotaW, hanem László, a professzor.

Google 2011.11.09. 17:13:58

@Counter:

Valamilyen csínyen törhettem éppen a fejem (hogyan ne likvidáljak valakit) - onnan jöhetett az elszólás.
Magának az anyanyelvét törik(töröm), de félek, a jóérzés is veszélyben forog.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 17:18:47

@Google: Ha a jóérzést félti, óvatosabban hadonásszon a kalapácsával.

Google 2011.11.09. 17:48:43

@Counter:

Most a sarló van nálam...
Tetszik, ahogyan mindenféle piszkos utcákba be akar vonszolni, hogy aztán azt mondhassa, csak megmenteni akart.
Tudok békejobbot nyújtani, ha gondolja. De talán nem is a béke a megfelelő szó, hanem inkább a nyugalom.

Alfőmérnök 2011.11.09. 17:52:32

@Google: Te egy női Bell&Sebastian vagy?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 17:56:40

@Google: Őszintén szólva nekem nem jutott eszembe a munkásmozgalom. Az "akinek kalapácsa van..." kezdetű bölcsességet akartam felidézni.
Magának meg jó, hogy az jut az eszébe, ha csupa disznó képeket mutogatok, nyilván ;-)

Nem akarom én magát sehova se vonszolgatni, mindösszesen nem szeretném, ha egy köteles beszédet akasztana a nyakamba, ha érti, hogy mondom.

Google 2011.11.09. 18:18:12

@Counter:

Ha már így összefutottunk (vagy koccantunk is?) a zéterben, maradjunk annyiban, innentől egyikünk sem feltételez semmi rosszat a másikról, s akkor talán szót is tudunk érteni. Úgy tudom, népileg is menthetetlenül egymásra vagyunk ítélve, más kiút nincs.
Rendben?

@Alfőmérnök:
Csak a Bell részét vállalnám. Még tetszene is.
Nem sértő az összehasonlítás. De nem is annak szánta, ugye?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 18:30:40

@Google:

"innentől egyikünk sem feltételez semmi rosszat a másikról, s akkor talán szót is tudunk érteni"

olyan rendes vagy, de tényleg. nekifutásból belerúgsz, majd kioktatod, hogy hát de a fair play. zokogni tudnék a meghatottságtól.

Alfőmérnök 2011.11.09. 19:24:32

@Google: Lehetett volna sértés is, de most nem annak szántam. Formai és stilisztikai hasonlóságokat véltem felfedezni (egy mondat egy bekezdés, kissé homályos, metaforákkal operáló, szabad asszociákon alapuló fogalmazásmód).

Alfőmérnök 2011.11.09. 19:28:42

@lelkylola: Nézd meg az új tirpákot a nickje mellett. Ez már nem a régi, nincs ott többek között Gizike, Höndör B. Margit, és a főszereplő, ha jól értem, Bogár Lacát kivonatolja leginkább.

Alfőmérnök 2011.11.09. 19:43:44

@lelkylola: Az még azelőtt kerülhetett oda, mielőtt megchippelték.

Gandalf Garaboncias 2011.11.09. 19:48:39

Van ott még Tóta-paródia is a Bogár-paródiák mellett, de valóban, a Mester mellett már ott a Professzor is. Csak a fotója hiányzik a blogról.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 21:17:06

@Alfőmérnök:

tényleg, egyébként most, hogy így céloztál rá, érdekes, hogy kikoptak mellőle. hát nem tudom. dúm meg a fene tudja, de mostanában olyan elkeseredettnek tűnik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 21:19:35

@Pisti, az aragorn:

hát az eléggé hiányzik. jó, mondjuk a Professzor (van shift a billentyűzetemen, hurrá!) fotója valahol csendes elismerése lenne, hogy tótának azért mintha igaza is lett volna ebben-abban.
süti beállítások módosítása