Politikusbűnözők és védőik – Ilyen ország pedig nincs CCLXXVII.
2011. június 24. írta: TuRuL_2k2

Politikusbűnözők és védőik – Ilyen ország pedig nincs CCLXXVII.

  „A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük.” – fogalmazott napirend előtti felszólalásában Lázár János. A Fidesz büntetőeljárás-módosításra vonatkozó elképzeléseinek nem csak a tartalmával nem értünk egyet, de az indoklással (és annak szóhasználatával) szemben is komoly fenntartásaink vannak.

  A nagy horderejű, a politikát is érintő büntetőügyek lassú ítélkezése (a Kulcsár-ügy például 8 éve folyik már) valóban tarthatatlan, a közvélemény sokkal gyorsabb ítéleteket várna, sőt, ez lenne az ügyek terheltjeinek az érdeke is, mert éveken át egy büntetőeljárás terhével és bizonytalanságával élni mindennapjaikat sem éppen vidám dolog. Gyorsításra valóban szükség lenne, de kérdéses, hogy a választott módszerek alkalmasak-e ennek elérésére, ráadásul a hatékonyságon túl az is kérdés, hogy elfogadhatóak-e.

  Jó-e, ha 72 óra helyett 120 óráig lehet valakit szabadságától megfosztani bírósági döntés nélkül? Mi értelme, ha 24 órára megtagadjuk az őrizetbe vettektől a védelem jogát? Mivel nem kötelesek vallomást tenni, ezért ettől nem gyorsabb, inkább csak lassabb lesz az eljárás. Rá lehet ugyan venni, hogy már védője nélkül vallomást tegyen, de erről elsőre a kényszervallatás kifejezés ugrik be az embernek.

  Aztán ott van Lázár politikusbűnözőzése, ami még kevésbé védhetővé teszi az egész javaslatot. Az egyenruhás-bűnözés terminussal (és szabályozással) sem értettünk egyet, a politikusbűnözés ráadásul egyértelműen jobbikos/kurucos védjegy, aminek használata egyáltalán nem szolgálja a Fidesz által kitűzött célt, a politika becsületének visszaállítását. A Jobbik (és médiaszárnya, a kuruc.info) militáns terminológiája nem egyszerűen kritizálja a politikusokat, a politikai osztályt, hanem kifejezetten ellenségként kezeli. Azzal, hogy a Fidesz átveszi ezt a szóhasználatot, azt üzeni, hogy legitimnek tekinti ezt a gondolkodás- és beszédmódot. A (verbális vagy valós) politikaellenesség amennyire érthető egy radikális jobboldali párt esetében, annyira nehéz hova tenni, ha egy, a magyar közélet pillanatnyilag szinte minden szegletét domináló kormánypártról van szó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr423010764

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Korporatív kínai depó 2011.06.26. 02:01:39

p { margin-bottom: 0.21cm; }Kína megérkezett. Idelökött egymilliárd eurónyi hitelt (mostani árfolyamon kb. 280 milliárd forintnyit, a teljes államadósság-állomány néhány százalékát, némi aprópénzt), megvett ezt-azt a stratégiai ágazatokon belül, meg me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.24. 13:14:24

Nem tudom, miért gondolja Lázár, hogy az utána következő rezsimek nem fogják felhasználni a javaslatait a Fidesz politikusbűnözői ellen.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.06.24. 13:20:43

A "politikusbűnözés" elszámoltatásának legnagyobb gátja a mentelmi jog. A Jobbik meg is ígérte, hogy megszünteti - egyes fideszes politikusok viszont épp a kiterjesztését javasolták még a polgármesterekre is.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.24. 13:23:37

a védő feladata a védelem, ez a dolga. Ilyen erővel akkor nem kell a bíró sem, mert az mérlegelni mer, sőt, a büntetőjog még keretek közé is szorítja az elszámoltatást. lehet itt még tovább bontani a szabotőrök hadállásait!

Virág et. 2011.06.24. 13:24:47

@Kettes: Mert 2014-ben - ha rosszul áll a szénájuk - majd módosítják a Be-t, aztán kétharmadossá teszik, hogy más már ne tudjon belenyúlni. Ne féltsd őket.

A cikk egyébként korrekt. Ha a korrupt politikusok felelősségre vonásának egyetlen módja az, hogy az igazságszolgáltatás egészét alakítjuk vissza középkori (vagy inkább azelőtti) szintre, akkor inkább a nyomozó- és vádhatóságnál kellene levonni a személyi konzekvenciákat. Vagy esetleg miniszteri szinten.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.06.24. 13:33:38

@cserepj: a mentelmi jog szerintem teljesen rendben van, nélküle szabotálni lehetne a parlamenti munkát pl. azzal, hogy mindenkit beperelsz.

Lew Archer 2011.06.24. 13:36:49

Az első 24 óra alatt kapott eddig kirendelt védőt az, akinek nincs pénze a sztárügyvédeket finanszírozni, vagy hogyan érvényesült eddig a törvény előtti egyenlőség elve, ha az azonnali ügyvédi jelenlét ilyen nélkülözhetetlen körülménye a pártatlan igazságszolgáltatásnak?

2011.06.24. 13:40:16

Legalább nem kell költeni ügyvédre, védje mindenki magát :):) a munkanélkülivé vált ügyvédeket meg deportálni kell a debreceni stadion építésre. Lenne javaslatom arra, hogy miként lehetne a "politikusbűnözőket" megfogni. 2/3-os törvénnyel az elmúlt 22 év minden privatizációját, állami megbízást, megrendelést hozzanak nyilvánosságra. Majd a sajtó elkezd csemegézni, az ügyészség nem győzi majd a melót :):) Persze, akkor jó néhány fideszes is menne a levesbe. Ez az egész cirkusz. Nézzétek meg, mióta csalnak a rokikártyával, de a rendőrség rájuk szállt, lett is eredménye(amúgy azt is ki kéne rúgni, aki rokikártyát kiad arra nem érdemesnek) Szóval, csak akarat kérdése az egész.

Virág et. 2011.06.24. 13:41:39

@Lew Archer: Az őrizetben lévő terheltet 24 órán belül ki kell hallgatni a részére védőt kell kirendelni, ha nincs meghatalmazott védője.

A gyakorlatban, mivel nincs pénz a kirendelt védői díjak kifizetésére, ezért rendszerint a kirendelt védő "egyéb halaszthatatlan elfoglaltsága" miatt nem tud részt venni, erről tájékoztatják a terheltet és megkérdezik, hogy akar-e vallomást tenni védő nélkül.

A különbséget viszont nem árt látni a "jogod van hozzá, de nem élsz vele" és a "tilos ezzel a jogoddal élned" között.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.06.24. 13:42:24

"...egyáltalán nem szolgálja a Fidesz által kitűzött célt, a politika becsületének visszaállítását..."

ez valami olyasminek hangzik mint a maszop korrupció ellenes csomagja :)

Virág et. 2011.06.24. 13:42:58

A meghatalmazott védő mióta sztárügyvéd? Szerinted hány tagja van a MÜK-nek és ebből hányan büntetőznek? Ezek mind sztárügyvédek lennének?

2011.06.24. 13:44:03

De egyébként is, minek ennyi párt, meg ellenzék??? Legyen fidesz, oszt jó napot. :):)

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.06.24. 13:50:05

@dobray:

"szabotálni lehetne a parlamenti munkát pl. mindenkit beperelsz"

A mentelmi jognak semmi köze nincs a polgári peres ügyekhez, így is beperelheted őket.

A mentelmi jog ott jön be a képbe, hogy:
- csak a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozhat, ha mentelmi joggal érintett ember kerül egy bűncselekmény gyanúsítotti körébe (korrupciós veszély - elég a KNYF-et korrumpálni ahhoz, hogy a politikusbűnöző ügye el legyen "sikálva")
- magánvádas ügyekben a parlament szembemegy a törvény előtti egyenlőség elvével és nem engedi lefolytatni a magánvádas ügyeket politikusok ellen.
- sokan úgy néz ki, hogy csak a mentelmi jog miatt mennek parlamenti politikusnak, hogy így ússzanak meg folyó büntetőeljárásokat (legszebb példa Meggyes Tamás, akit 2005-ben hivatali visszaéléssel vádolt meg az ügyészség, de nem folytatták le a büntetőeljárást, mert mentelmi jogot szerzett 2006-ban, az ügy meg közben elévült).

Lew Archer 2011.06.24. 13:51:50

@Virág et.:

Ha nem kap azonnal kirendelt védőt, akinek nincs meghatalmazott védője, és az azonnali védői jelenlétet alapvető jognak tekintjük, akkor hogyan érvényesül a törvény előtti egyenlőség?

Virág et. 2011.06.24. 13:56:40

@cserepj: A mentelmi jog kialakulásának oka az, hogy a mindenkori hatalom a büntetőjog eszközével ne tudja befolyásolni a parlamenti (ellenzéki) munkát. Nézd pl Szima Judit esetét. Ugyanezt képzeld el 1 vagy akár 111 ellenzéki képviselő esetében pont egy fontos szavazás előestéjén. Persze a vádak alól azonnal tisztázódnak, de a szavazásnak addigra már vége. És ez csak egy piszkos trükk, amivel presszionálható lenne egy ellenzéki képviselő.

A történelemben volt erre példa, ezért alakult ki ez az intézmény.

@Lew Archer: A terhelt azonnal kap kirendelt védőt, vele rögtön felveheti a kapcsolatot, elláthatja a védelmét. Az, hogy az első meghallgatáson nem szokott a kirendelt védő megjelenni, az a szomorú gyakorlat, de ettől még a védő van és létezik és tőle munka várható el.

Lew Archer 2011.06.24. 14:07:24

@Virág et.:

Ez csak szöveg. A valóság az, hogy aki a tevékenysége kockázatának tekinti a büntetőeljárást és elég nagymenő, az felkészülten vág neki az őrizetnek és jobb esélyekkel indul a nyomozással és a váddal szemben, mint bárki más.

Virág et. 2011.06.24. 14:11:33

@Lew Archer: Nyilván. De ez igaz az élet minden területére. Ha valaki valamire előre felkészül, arra forrásokat tesz félre, az előnyösebb helyzetből fog indulni, mint mások.
Aki igazán nagymenő, az tudni fogja, hogy az első 24 órában hallgatni kell és kikerüli ennek a jogszabálynak minden hátrányát védő nélkül is.

Az igazi vesztese az ügynek az lesz, aki nem ilyen nagymenő, mégis valamilyen gazdasági bcs vagy vagyon elleni bcs gyanújába keveredik és csőbe húzzák a rendőrségen az első 24 órában. Emlékezzünk mórra, a nyomozó- és a vádhatóság meszze-messze nem tévedhetetlenek. A bíróság meg hozott anyagból ítélkezik, a védő nem tud nyomozni, ő nem rendőrség.

Virág et. 2011.06.24. 14:16:45

@Virág et.: Illetve nem szabad elfeledkezni az ügyek politikai visszhangjára sem. Ha már politikusok ellen lett az egész kitalálva (persze ez nem igaz, a jogszabálytervezetből látszik). Ha egy politikus megtagadja a vallomástételt, akkor az már aznap úgy mehet le a pártsajtóban, hogy "XY hallgat, nem hajlandó együttműködni" vagy esetleg "Vajon mit rejtegethet XY?" és a többi piszkos kis machináció, nem sorolnám tovább. Az emberek többsége a bíróság előtt meghozza a saját ítéletét az újságokból, ami független a tényektől és a tényleges ítélettől is. Az ilyen trükkök szavazatokat fognak jelenteni később az urnáknál.

mement 2011.06.24. 15:11:46

a Politikusbunozes kifejezest nem a szenteletu lazarra talaltak ki, mikor kipattant a szereny 18millios koltsegteritese?

De ha nem is igy van, milyen pofa kell eloadni ezt a szoveget ilyen multal....

hááááát 2011.06.24. 15:14:19

Nem kell védőügyvéd.Tényleg felesleges.

"és este jött Pelikánért a nagy fekete autó"

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.24. 15:21:48

Arra kell gondolni, hogy majd nekik sem fog járni védőügyvéd.

Ezek hülyék.

csoko20 2011.06.24. 15:22:35

Gazdasági bűncselekményeknél lesz 1-2 mszp-s akit lecsuknak. Utána megkezdik kicsinálni azokat a vállalkozókat akik nem feküdtek be a fidesznek. Vagy csak útjában állnak a fidesz holdudvarához tartozó üzletembereknek.

Van némi különbég hogy az "elmúltnyócévben" nem nyertem pályázatot, mert az a balos konkurenciára volt szabva. És van különbség, hogy most a rendőrség tart benn ügyvéd nélkül, mert épp a fideszes konkurenciának kell a piacom.

Nem kell ítélet, börtön sem, elég ha azt tudják az ügyfelek, hogy épp 24 vagy 48 órát benn vagyok...

baloo112 2011.06.24. 15:25:15

Az se derül ki sose, miért Saab-Gripent vett Viktor, drágábban és használhatatlanul...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.06.24. 15:27:32

A nemzetközi jogi irányelvek, a bírósági tárgyalásnál írják elő, az ügyvéd biztosítását, a tanúkihallgatásnál semmi sem kötelezi erre az országot!

A legtöbb államban sem jár, csak abban az esetben, ha vádlott lesz a jogalanyból! Egy egyszerű kihallgatáshoz ügyvédi jelenlét abszurd... és fölösleges pénzkidobás...

Le_Penseur 2011.06.24. 15:29:54

"Lázár János ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy lesznek olyanok, akik Tocsik Márta, Princz Gábor, vagy Kulcsár Attila mellé állnak. "A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük" - fűzte hozzá."

Ismét előkerült az a retorikai elem, hogy aki a mi agymenésünkkel nem ért egyet, esetleg kritizálni meri, az ellenség. Aki szerint a vádlottnak védő jár és e nélkül nem lehet vallomásra bírni, az a bűnözőkkel van!

Ha a törvény csak és kizárólag polgármesterekre, megyei közgyűlés tagjaira és országgyűlési képviselőkre vonatkozna (ha már politikus bűnözés!), akkor sem lehetne elfogadni.

Nem az órák számán, vagy a napok számán kell lovagolni. A vádlottat megillet a védelem joga. ennyi és semmi több.

Ez pont olyan, mint az AB jogkörének korlátozása, ami addig tart, míg az államadósáság nem csökken 50% alá!

Olyan nincs, hogy csak kicsit maradunk szüzek! Vagy szűz vagy szűz valaki, vagy nem.

tryclops 2011.06.24. 15:30:55

@cserepj: Ööö, nem úgy van, hogy ha mentelmi jog véd valakit, akkor az elévülés nem játszik? Én úgy tudom, hogy pont ezért, hogy mentelmi joggal ne lehessen kibújni egy ítélet alól, ha az eljárás már elindult, de fel van függesztve mentelem miatt akkor az elévülési idő sem "pörög tovább".
Rosszul tudom? Tényleg ezért úszta meg Meggyes?

veny 2011.06.24. 15:31:51

Jó írás, minden szavával egyetértek.

Zb74 2011.06.24. 15:34:03

@rajcsányi.gellért (ergé): Nahát - a Véleményvezérnek is pontosan ugyanez jutott az eszébe!

velemenyvezer.blog.hu/2011/06/24/lazar_janos_nem_erti

spontan · http://erdekessegek.info 2011.06.24. 15:34:34

"Rá lehet ugyan venni, hogy már védője nélkül vallomást tegyen, de erről elsőre a kényszervallatás kifejezés ugrik be az embernek."

Szinte már hallom is Lázárt, amint erről a módosításról beszél: "Nem tűrhetjük, hogy a politikusbűnözők a hallgatásukkal késleltessék az ügyek felgöngyölítését, ezért a józan ész azt diktálja, hogy ilyenkor kényszerítő eszközöket is lehessen használni, hogy szóra bírjuk a vádlottat."

rajaram 2011.06.24. 15:35:47

Addig fogjátok idegesíteni Lázárt az ilyen posztokkal, cikkekkel, hogy be fogja vezetni a statáriális igazságszolgáltatást minden ügyben. Vissza fogjuk még sírni azokat az időket, mikor csak 24 órát nem láthattunk ügyvédet.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.06.24. 15:45:02

@tryclops:

Valóban, közvád esetén nem játszik, magánvád esetén viszont elévül. Ha elvesztené a mentelmi jogát, lehet, hogy újraindulna a 2003-as ügy (a vád az volt, hogy egy közbeszerzésen utasította az ügyintézőt, hogy egy elkésett ajánlatot fogadjon el).

Mondjuk az brutális, hogy magánvád esetén gyakorlatilag soha nem adják ki a képviselőt. Ha elhord téged mindenféle anyagyilkosnak, akkor sem. Igaz legalább a polgári ügyekben értékeli ezt a bíróság, pár hete is simán megítélték Meggyes ellen az 5 milliós nem vagyoni kártérítést a rágalmai kapcsán.

Dr. No 2011.06.24. 15:46:18

@Lew Archer: Bűncselekményfajtától illetve az elkövetői minőségtől függ, hogy kötelező-e a védelem. Például eddig fiatalkorúak esetében mindig kötelező volt. (A javasolt módosítások között egyébként szerepel a fiatalkorúakra vonatkozó külön szabályok megszüntetése is. Tudor-kori szigor.) Ha kötelező, akkor az első kihallgatás előtt kirendelik a védőt.

Lázár János egyébként kifelejtette a felsorolásból például Várhegyi Attila urat is.

Lew Archer 2011.06.24. 15:47:51

A 24 órás szabály egyébként azért került előterjesztésre, hogy kevesebb lehetőség legyen az őrizetből utasításokat adni vallomások egyeztetésére, bizonyítékok eltüntetésére, hogy a nyomozó hatóságok kapjanak egy kis időt a terhelő adatok összegyűjtésére. Ez abszolút világos mindenkinek, aki az előző 20 év történetét végigélte.

Grigorij Pantyelejevics 2011.06.24. 15:51:41

Egy fene!
Ha első húzásnak az összes Kaja Ibrahimos cuccban érintettet, Hegyalja balhéban sárost, bányákban mutyizót beviszi a fekete autó, kissé kényszervallatják, megvonják a védelemhez való jogukat, akkor miattam mehet. :P

egy maréknyi dollár 2011.06.24. 15:57:01

Cigánybűnözés nincs, politikusbűnözés (újabban) van.Ajjaj.Nem sérti ez szegény politikusok emberi méltóságát?
Arról nem lehetne szó esetleg, hogy sima bűnözés van, és mindegyik esetben igyekeznek minél hamarabb meghozni a megalapozott bírói döntést?

fonó 2011.06.24. 15:59:14

Biztos hogy akit bűnözőnek látunk mert nem szeretünk v nem értünk vele egyet v mert 8 évig ezt hallgattuk az TÉNYLEG BŰNÖZŐ?? Kizárt hogy ártatlan? Addig variálunk csűrjük-csavarjuk amig valahogy koncepciósan rákenünk vmit? PITIÁNER BOSSZUÁLLÓ BUGRIS TEMPÓ!!!!!!

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2011.06.24. 16:05:33

„A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük.”
„A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a rablógyilkosok megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük.”
„A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a bankrablók megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük.”
„A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a csirketolvajok megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük.”
„A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a vádlottak megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük.”

szóval így....

G. Wolf 2011.06.24. 16:13:20

No comment...

Sajnos az egész cikk jogos...

Lew Archer 2011.06.24. 16:20:34

@Kettes:

Azt gondolja mindenki, hogy egy új és demokratikus, európai értékek iránt elkötelezett kormányzat első dolga lesz eltörölni az ilyen törvényeket.

Vagy talán nem?

banana republic 2011.06.24. 16:21:27

jogában áll halgatni. Jogában áll ügyvédet fogadni.

ezt is csak filmekben fogjuk hallani?

tryclops 2011.06.24. 16:23:13

@cserepj: Kösz a választ, a nyertes perhez meg gratulálok, pláne hogy a Meggyes ellen. Bár, ha nem tévedek nem az ő zsebe fogja bánni, ez is abból a pénzből fog menni amit félretetettek a Fidesz frakcióval a perekre, nem? :(

banana republic 2011.06.24. 16:26:07

@spontan: tényleg csak egy lépésre vagyunk ettől is...

Link Elek 2011.06.24. 16:30:34

szerintem siman agyon kene verni oket.
mondjuk botokkal, de kovezes altali halal is jo lenne.
birosagokra meg semmi szukseg, csak a szarkavaras megy ott. igaz magayr ember tudja ki a bunos.

talicskás munkásember 2011.06.24. 16:30:52

Igaya van! És még ki kell terjeszteni mindezt a "mindennapi emberek" "alá" is! Így el lehetne intézni a hajléktalan-bűnözést, sőt a munkanélküli-bűnözést is. Mehetnek mind a politikusbűnözőkkel együtt a munkatáborokba és maradnának a jó munkásemberek. És persze ők, a Jó Vezetők.

talicskás munkásember 2011.06.24. 16:33:21

"Igaza" van (Lézer Janinak). Csak elírás.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.24. 16:41:40

@Lew Archer: A második. Az első az, hogy elkapja Lázárt. :)

bebe tv 2011.06.24. 16:59:58

@Kettes: Úgy látszik ettől nem fél a fidesz, hiszen a demokratikus játékszabályokat és a jogállamiságot betartó kormányzó pártnak ilyen eszébe sem jut. Ez tehát magát a fidesz-kdmp-t minősíti.

room_101 2011.06.24. 17:04:22

Most akkor a "nagymenők" arra is gyúrni fognak, hogy 24 órát kibírjanak irtózatos nagy pofonok közben?

A mentelmi jogost meg meg kell várni a sötét utcán, és el kell vele beszélgetni...

bebe tv 2011.06.24. 17:08:03

@Lew Archer: Nem lehet, hogy az ominózus 24 óra alatt akarják bevetni a kényszervallatást? Nézz rá a Balsaira meg a Lázárra és gondold hozzá a habzó szájakat. I.a minőségű kápók lettek volna mondjuk Treblinkában.
A fidesznél most mindenki túllihegi a másikat, hogy benne lehessen a következő választás befutói között, hiszen akkor ha minden igaz csak 200-an lesznek a t. házban. Mekkorákat röhöghet magában az Orbán, hogy a sok f@sz, hogy pedálozik.

bebe tv 2011.06.24. 17:13:43

@cserepj: Ha nem bújhatna a mentelmi jog mögé, kb. a Tasnádiéval hasonló ítélet várna rá. Mennyi suska mehetett ellenőrizhetetlen kasszákba, hogy ennyire pátyolgatják még mindig a csávót. Gondolom Felcsúton a pofaviziten meg is mondta, hogy ha nem lesz befutó borítja a bilit.

bebe tv 2011.06.24. 17:17:14

@rajaram: Olvassd el a Lew Archernek írt válaszom.
Mengele és társai is valahogy ilyen habzó szájjal kezdték 1933 után, aztán lágerek lettek belőle.

bebe tv 2011.06.24. 17:21:18

@Con Storm: A védőt tudtommal a delikvens fizeti, és csak akkor fizet helyette a felperes ha ne adj isten mellé fogott. Lehet, hogy így akar takarékoskodni az állam bácsi mert eleve tudja, hogy veszti a pert. Kevesebb ügyvédóra kisebb számla.

kvadrillio 2011.06.24. 17:26:20

...hmm...nu..hjahhh...igen...NEM..DE !

...ahogy egy NAGY F. POLITIKUS MONTTAVOLT...A 21. SZÁZADBAN...VALAHOL MAGYARORSZÁGON:

AKINEK NINCS VÉDŐÜGYVÉDJE, AZ ANNYIT IS ÉR !...

AKINEK MEG NAGYON JÓ VÉDŐÜGYVÉDJE VAN, AZ MEG MÉG ANNYIT SE !

...UGYE...jANCSIKA ??? :)

Zetek 2011.06.24. 17:27:18

Borzasztó lesz ha nem támogatjátok. Szerint most Lázár nyüszít a a szoba sarkában.

bebe tv 2011.06.24. 17:27:25

@Virág et.: Kedves Virág et. készülnek 2014-re. Majd a választások előtt lesznek felpörgetve az események a bíróságokon. A sok tuskóban meg csak az marad meg, hogy Gyurcsány őrizetben. Lásd Hunvald ügy. Au ügyészség basszus kitalálta, hogy a romhalmaz házak m2 ára 380.000 Ft, szemben az értékbecslő 175.000 Ft-os áraival. Új lakások m2 árai nincsenek 380.000 Ft.
De hát a Polt és emberei szakavatott értékbecslők. Ők már tudják.

Obszerváló 2011.06.24. 17:28:01

És amikor Orbánt, Lázárt, Selmeczyt, Matolcsyt meg a többi politikusbűnözőt viszik vezetőszíjon, majd hiába sírnak védőügyvédért...

nepszavazo.com · http://www.nepszavazo.com 2011.06.24. 17:31:08

A Princz, a Kulcsár ügyek azért húzódnak el a végtelenségig, mert sem az MSZP, sem a FIDESZ nem akarja, hogy kiderüljön az igazság. Ezek mindkét irányba osztották a pénzt. Mint ahogy mindkét párttal "jóban volt" (kivel jobban, kivel kevésbé) Demján is, az otp-s vezér is. Nem véletlen, mindig kaptak jó kis üzleteket, s nem baszogatták őket. Ez volt az ára.

bebe tv 2011.06.24. 17:33:31

@dobray: Németországban a mentelmi jog arra vonatkozik, hogy ne tudd megakadályozni a képviselő Bundestagba történő eljutását. Onnantól már szart sem ér. Három évvel ezelőtt is csak azért úszta meg az egészségügyi miniszter asszony amikor 200-al ment a sofőrje az autópályán 100-as táblánál mert fel tudta mutatni a belügyminiszter felmentő levelét, hogy halaszthatatlan és sürgős ügyben száguld.

Iustizmord 2011.06.24. 17:34:26

mint a vadnyugaton: előbb lenni akasztás, igazság csak aztán :o)

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.06.24. 17:35:23

Lázár J valszeg hatalommámorában teljesen elvesztette a józan eszét. Inkább tegyék oda a Deutsch Tompikát az a hatalmát csak kefélésre használja, meg bulizásra.

regress 2011.06.24. 17:35:39

@banana republic: ezeket már újra szinkronizálják.dögölj meg lázár

rajaram 2011.06.24. 17:38:12

@bebe tv: Igen. Később mindenki rájön, hol lehetett volna másképp csinálni, de akkor már késő. Visszanézve az elmúlt 20 évet, én arra a következtetésre jutottam, hogy 1998-ban, Horn teljesen váratlan vereségével kezdődött minden. A Horn kormánynak még volt egy szakemberekből álló államigazgatása, a kormányban is mérsékelt (mai szemmel) demokraták ültek, nemzetközileg elfogadott volt és nem élt vissza a 2/3-dal. Az Orbán/Torgyán kormány szétverte az államigazgatást és kettéosztotta az országot. Ettől kezdve már nem volt megállás, elkezdődött az ország totális tönkretétele. Súlytalan MSZP,SZDSZ,FIDESZ politikusok kerültek az ország élére, megjelent a Jobbik. Most már a totális anarchia korszakában élünk. Sajnos ez nem először van Magyarország történelmében, innen már saját erőnkből nem tudunk kilábalni. Hiú ábránd, hogy 2014-ben majd jön a messiás, egyrészt, mert nincs, másrészt a Fidesz nem fogja átadni a hatalmat, bármi lesz a választás eredménye. Én nagyon félek 2014-től.

Asidotus 2011.06.24. 17:44:40

A védő dolga az, hogy a védencét ne ítéljék el olyan bűncselekményért, amit nem ő követett el. Így a valódi bűnösök kerülhetnek a börtönbe.

Egyik legjobb példa erre a móri mészárlásban perbe fogott Kaiser Edéék ügye volt. Ha akkor a védők fölmentették volna Kaisert a vád alól, akkor a nyomozóhatóságoknak tovább kellett volna keresniük a valódi bűnösök után.

röhögő 2011.06.24. 18:03:43

Orbán - Sztálin, Lázár - Berija

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2011.06.24. 18:04:28

@Lew Archer: A politikusbűnöző, aki a letartóztatás után áll neki a bizonyítékok eltüntetésének. Meg a rendőrség, amelyik előbb letartóztat, aztán nekiáll terhelő adatokat gyűjtögetni. Reálisan hangzik,

fatia-negra 2011.06.24. 18:07:19

BŰNÖZŐK ORSZÁGA...

aki tisztességes az elmegy...

Dubito 2011.06.24. 18:09:05

A legegyszerűbb lenne visszahozni az inkvizíciót. Ebben még egyház is van, így Fidesz-konform.
Meg a vízpróbát: ha lebeg a gyanúsított a felszínen, akkor bűnös - ha elmerül és megfullad, akkor ártatlan. Rögtön felgyorsulna az ítélkezés.

kvadrillio 2011.06.24. 18:20:55

én csak arra lennék kíváncsi, hogy Mivel Hódmezővásárhely földjeinek a fele Lázár tulajdonában van, mennyiért is jutott ezekhez és mennyit nyúlt le ingyáán ??? :)

Karcolt lendület 2011.06.24. 18:50:03

@csoko20:
Sajnos ez is bőven benne van a pakliban...

Lázár pedig olyan vehemenciával üldözi a politikusbűnözést, mint akinek határozottan vaj van a füle mögött.

Lew Archer 2011.06.24. 18:51:03

Az MSZP-SZDSZ idején ugyan nem hoztak törvényt erről, csak csinálták.

"Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz az ügyészség Kruchina Károly és Kruchina Vince ellen, akiket szeptember 21-én kora hajnalban vett őrizetbe a REBISZ bevetési csoportja a Rákóczi út - Nyár utca sarkán. "

""Két rendőr meghalt, holnap már lövünk" - közölték velük ordítva. Később tizedmagukkal egy cellába kerültek, de mikor ügyvédet kértek, csak ennyit válaszoltak nekik: "ez nem Amerika, kisköcsög, nincs ügyvéd!" Őrizetbe vételükről sem a családjukat, sem az ügyvédjüket nem értesítette a rendőrség, eltűnésük miatt aggódó hozzátartozók derítették ki a hollétüket. "

index.hu/belfold/kruchina9027/

bolá 2011.06.24. 18:59:14

@rajcsányi.gellért (ergé):
Ja! A vezető képviselő úrnak már megint nem ugrott be triviális megoldás: vonzóvá kellene tenni a jogászok számára az ügyészi pályát, és akkar a vádat képviselik, nem a védelmet!

dr. Trebitsch 2011.06.24. 19:07:57

@Lew Archer: úgy vehető, hogy akkor szerinted a maszopos disznóságokat mind törvényerejűre kellene emelni?

Lew Archer 2011.06.24. 19:12:54

@Trebitsch:

Maga legalább érti, amit ír?

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.24. 20:25:35

@Belpo: "a munkanélkülivé vált ügyvédeket meg deportálni kell a debreceni stadion építésre", vagy képviselőnek a parlamentbe.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.24. 20:27:08

@cserepj: "(legszebb példa Meggyes Tamás, akit 2005-ben hivatali visszaéléssel vádolt meg az ügyészség, de nem folytatták le a büntetőeljárást, mert mentelmi jogot szerzett 2006-ban, az ügy meg közben elévült). "
Nem évült el, csak addig nem folyik az elévülés, amíg országgyűlési képviselő.

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.24. 20:32:53

@Lew Archer: "A 24 órás szabály egyébként azért került előterjesztésre, hogy kevesebb lehetőség legyen az őrizetből utasításokat adni vallomások egyeztetésére, bizonyítékok eltüntetésére, hogy a nyomozó hatóságok kapjanak egy kis időt a terhelő adatok összegyűjtésére. Ez abszolút világos mindenkinek, aki az előző 20 év történetét végigélte. "Ez már az ítélet?

látjátok feleim szümtükkel 2011.06.24. 20:45:53

„A védőügyvédek azért dolgoznak, hogy a politikusbűnözők megússzák, mi meg azért kell, hogy dolgozzunk, hogy az emberek pénzét megvédjük.” – fogalmazott napirend előtti felszólalásában Lázár János.
Igazán konzultálhatott volna volna két tapasztalt ügyvéd padtársával, dr. Varga István, és dr. Balsai István ügyvédekkel. Megkérdezhette volna, hogy ők is arra hajtottak ügyvédségük idején, hogy a politikai bűnözők megússzák?
Biztos van egyébként rajtuk kívül más olyan jogász is a parlament fideszes oldalán, aki idősebb, mint Lázár, és tényéleges szakmai gyakorlata is van, őket is meg lehetett volna kérdezni. Persze lehet, hogy ehhez ész is kellene, nem csak indulat. Csodálkozom is, hogy nem kérte ki magának egy ügyvéd sem a parlametben az általánosítást.
Erre mondja egyébként a magyar, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.06.24. 21:13:13

Lázárt a lehető leggyorsabban le kell venni a színről, egyre dühítőbb a butasága.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.06.24. 22:51:43

Politikusbűnözés? Lázár János?
No, ha szabad politikusbűnözni, akkor legyen szabad ismét pofátlanönreklámozni. Irodalmi örökzöld a politikusbűnözésről:

hartland.blog.hu/2011/03/21/vagyonosodasi_vizsgalat_2

(Nem én tehetek róla, hogy örökzöld! A politikusok.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.25. 04:24:04

@Lew Archer:

nyavalyatörésem lett volna, ha nincs egy kis elmútnyócév.

a különbség az, te szarházi, hogy amit kruchináékkal csináltak az bűncselekmény volt, a rohadék libsik (TASZ, MaNcs) ott sipákoltak, hogy jogtiprás, fidiék meg törvényerőre akarjak emelni, mert dekurvajó

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.25. 04:24:48

@politicus:

mélyen igazságtalan lenne, ha a többi hülye maradhatna. pokol béla, mint alkotmányjogász, muhaha.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.25. 04:31:29

@Lew Archer:

egyébként megigen, így néz ki egy igazi szarember. félredob minden erkölcsöt, hogy érveljen egy látványosan jogtipró törvény mellett, majd előjön azzal, hogy de hát azok a rohadékok is így törvényszegtek.

a mandiner büszkesége a másik idiótával, aki a középkor bélabácsijait mentegeti rendületlenül.

Lew Archer 2011.06.25. 07:01:04

@mavo:

Rólad el tudom képzelni, hogy elvakult ostobaságodban nem látod a különbséget. Mert más dolog egy törvényileg szabályozott korlátozás és más dolog a hatósági önkény. Első esetben lehet tudni és számolni lehet a szigorúbb helyzettel, a másik kiszámíthatatlan. A mostani kormány a törvényi szabályzáson szigorítana átlátható és kiszámítható módon, a 2006-os időkben pedig a létező törvényeket vették semmibe úgy, hogy ahhoz a kormányzatnak meg a bíróságoknak egy szava sem volt.

De nem várom el, hogy megértsd a kettő közötti különbséget. Mint ahogy láthatóan azt sem vagy képes felfogni, mi a különbség az utcáról találomra behurcolt emberek megverése, megfélemlítése, a hozzátartozóikkal való kapcsolattartás megakadályozása és az ügyvéd 24 órás időtartamra történő távol tartása, mint tartalmi elem között.

A 2006-os eseményekben pedig nem a libi jogvédők hanem a bíróságok működése volt az igazán érdekes, lényeges és tanulságos.

Lew Archer 2011.06.25. 07:05:23

@mavo:

Nem vagyok a mandiner büszkesége, megtűrnek, ahogy téged is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.25. 09:15:37

@Lew Archer:

értem. ha tehát a rendőrök 2006-ban törvényesen, kiszámítható módon vertek volna embereket véresre, az de mennyire oké lett volna.

az örmény holokauszt például teljesen törvényesen zajlott le. mi ahhoz képest ez az icipici bigyó a politikusbűnözőket védő szemét ügyvédekkel.

Pelso.. 2011.06.25. 13:34:43

@Lew Archer: Mennyivel szebb hát most a világ, ugye, mikor is: a jelenlegi kormány pont a hatósági ( s állami+párt) önkény számára biztosít mozgásteret, persze tisztes törvényi szabályozásnak álcázva, -villámgyorsan megszavaztatva a zombi frakcióval..

Lew Archer 2011.06.25. 13:43:05

@mavo:

Majd amikor a Fidesz olyan törvényt nyújt be, hogy a rendőrök véresre verhetnek embereket, akkor szóljál.

@Pelso..:

Nem zavarja a fogalmi ellentmondás az önkény és a törvényekkel szabályzott működés között? Az önkény attól önkény, hogy nem vonatkoznak rá szabályok.

Lew Archer 2011.06.25. 17:17:03

Ez az egész vita egyébként szemléletesen mutat rá a magyar értelmiség tragikus válságára, a morális döntésképtelenség és a problémák elől kitérés jelenségére.

A büntetőjog különböző elemei és intézményei ugyanis morális célokat szolgálnak. A morális cél kettős: egyrészt azt kell szolgálnia, hogy a bűncselekményt elkövetők felelősségre legyenek vonva, másrészt pedig a hamis vagy téves vádtól illetve a büntetőeljárás terhétől megvédjük az ártatlan embereket. Ezeket a célokat kell szem előtt tartani, és amennyiben a pillanatnyi helyzet megkívánja, az intézményeket és szabályokat lehet változtatni, ha ezek nem sérülnek.
Ezekről kellene morális szempontú vitát folytatni, azonban a magyar értelmiség erre képtelen, formalizmusokra hivatkozik, normatívákat védelmez, mintha azok a normatívák alkotnák a morált.

Ráadásul ezek a normatívák, hogy valamiféle általánosan érvényes kánont alkotnának, az megint csak vitatható.

Az meg még plusz nevetséges, ahogy az értelmiség összerándul - jobb- és baloldali egyaránt, nincs különbség -, amikor úgy véli, hogy egy intézkedéssel Orbán hatalma növekszik. Saját elfogult félelmeit a szabadság összeomlásáról szóló látomásokká vetíti, ki tudja milyen képzelt pozícióit féltve valamiféle rettenetes önkénytől. Holott Orbánnak a bohócforradalmároknál keményebb ellenféllel, az ország valós helyzetével kell szembenéznie, és ha nem jól kormányoz, akkor bukik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.25. 18:01:28

@Lew Archer:

Lényegében minden szavával egyetértve, engedelmével emlékeztetném, hogy a "fülkeforradalom" az erkölcsi válság felszámolásának jelszavával "tört ki" anno. Aztán azóta valahogy ez az erkölcsi válság lekerült a napirendről. Már mindenki ellensége az Zemberek akaratának, csak az a fránya erkölcsi válság hízik, mint a konyhásnéni disznaja.

Igaza van, a magyar értelmiség morális szempontú viták lefolytatására alkalmatlan --- nyilván, ezért hivatkozik formalizmusokra, ezért védelmez normákat. No, de a demokratizmus is formalizmus! No, de a Zemberek akaratára való hivatkozás is egy formalista gesztus (az egyik legrosszabb fajtából való hivatkozás)!

Tudjuk a választ! Koherens és konzekvens erkölcsi normarenddel kell a hatalomnak előállnia. Ha nem rendelkezik ilyennel, akkor gyorsan keressen valakit, akinek van (pld. Katolikus Egyház) és gyorsan álljon neki tanulni tőle. Hiába nyerjük meg "a háborút az államadóság ellen", hiába verjük vissza "a világösszeesküvést Magyarország ellen", hiába nyerünk meg minden csatát, ha a végén, a harcok során felhalmozódott morális deficit a nyakunkba zúdul és minden eredményünket elmossa a háborút elveszítjük.

ü
bbjnick

Lew Archer 2011.06.25. 18:20:49

@bbjnick:

Azt azért ne felejtse el, hogy a rendszerváltozás utáni idők legfontosabb követelése az volt, hogy "ne ideológiák mentén politizáljunk", meg " ne kerüljünk ideológiák fogságába". Ily módon eljutottunk odáig, hogy aki bármely koherens nézetrendszerre hivatkozik, az "rá akarja erőltetni másokra a világnézetét". Ideológiára, szellemileg egységes világképre építeni ma egy politikát, az egész egyszerűen olyan bűnnek számít, ami diszkvalifikál bárkit a közéletből.
Persze ettől még nem biztos, hogy a Fidesznek van összefüggő nézetrendszere, de épp lehet, hogy van, csak nem szabad reklámozni. Meg az is lehet, hogy nincs, és akkor magának igaza van.
Mindenesetre a döntő változás az lenne, ha lehetne egy transzcendens alapokkal rendelkező, összefüggő és részletes gondolati rendszerre hivatkozni, amiből a morális kérdések is levezethetőek. Ehhez azonban kell egy alkalmas értelmiség, és ez a mostani nem ilyen. Még a jobboldali része is azt lesi, nehogy ne feleljen meg az ideológianélküliség követelményeinek. Amikor annyi van engedélyezve, hogy valaki lehet vallásos, ha a vallásossága semmilyen gyakorlati és főként közéleti következménnyel nem jár.

Pelso.. 2011.06.25. 18:37:45

@Lew Archer: Pont ezt az ellentmondást oldotta fel az egy éve zajló forradalom.

VI. Béla 2011.06.25. 19:04:07

@Lew Archer:

Egyetértek azzal, amit ír, de szabadjon idéznem tanult barátomat, aki egyszer azt találta mondani, hogy a kereszténység nem ideológia, hanem vallás.

Bell & Sebastian 2011.06.25. 21:34:32

Az ideológia vagy

- filozófia
- vallás
- gazdaság
- politika
- filozófia és vallás
- filozófia és gazdaság
- filozófia és politika
- vallás és gazdaság
- vallás és politika
- gazdaság és politika
- filozófia, vallás és gazdaság
- filozófia, vallás és politika
- filozófia, gazdaság és politika
- vallás, gazdaság és politika
- filozófia, vallás, gazdaság és politika

négy alatt az egy = _4_
négy alatt a kettő = (1x2x3x4 =) 24/2 = 12, /2 = _6_ ,mert sorrend nem számít
négy alatt a három = 24/6 = _4_
négy alatt a négy = _1_

Ez összesen 15 lehetőség, így meg is vagyunk, kedves IV. Béla, tanult barátunk!

Pelso.. 2011.06.25. 22:21:38

@Bell & Sebastian: No meg üzlet, pénz, hatalom.

Lew Archer 2011.06.26. 08:07:26

@VI. Béla:

Tanult barátjának igaza van, valamint a megélt kereszténység a legszemélyesebb ügy, azonban van gyakorlati következménye - Jak. 2, 14-26 -, és ebből azért ered egy világkép, ami pontos útmutatást tud adni a társadalmi cselekvés morális megítéléséhez.

bbj úrnak meg abban van igaza, hogy ilyen közös és szilárd világkép nélkül nem lehet a politikai cselekvést morálisan megítélni. És abban meg másik nagy igazság van, hogy a politikai cselekvés nem csupán szakkérdés, hanem elsősorban morális, amelyet a szakmai szempontok tesznek a gyakorlat számára kezelhető döntési helyzetté. Ilyen világképnek pedig a katolikus-keresztény dogmákon alapuló tanítás különösen alkalmas, Európában meg leginkább. *

Tanult barátja talán a keresztények által létrehozott speciális közösségi kultúrára gondolt elsősorban, melyet sokan a kereszténységgel azonosítanak.

* Sokan szeretnek az antik világra hivatkozni, mint kereszténység nélkül működő stabil rendre, hát a dolog nevetséges, mert az antik világnál kevés vallásosabb világ volt, minden morális hivatkozásban szerepelnek az istenek, augurok vagy más jósok nélkül egy lépést sem tettek, aztán meg még a császárt is isteni alaknak tekintették.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.26. 09:27:35

@Lew Archer:

"Majd amikor a Fidesz olyan törvényt nyújt be, hogy a rendőrök véresre verhetnek embereket, akkor szóljál."

olyat már benyújtott, hogy vegyék el 3 millió ember megtakarítását. ó, persze, tudom, amiről máig törvény mondja ki, hogy magántulajdon, az nem az, mert nem zürbékel a hüpceg.

szánalmas 2006-ra mutogatnod egy egyértelműen az európai jogba ütköző törvény esetében.

én _elítélem_ a 2006-os oszlatást, te meg _véded_ ezt.

persze értem én, súlyos lelkiismereti disszonanciákat okozhat minden áron támogatni egy olyan társaságot, amely most jelentette be, hogy hazánk igazából 60 éve testi-lelki jóbarátja egy olyan államnak, amelyről 2-3 éve még azt vélték pontosan ugyanezek, hogy "a világ egyik legelnyomóbb diktatúrája".
süti beállítások módosítása