Kilencvenketten a köztársaságért!
2011. április 29. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kilencvenketten a köztársaságért!

 

  Avíttas, dagályos, patetikus konzervatív, múltba forduló, dohos, kereszténykedő az új alkotmányunk – olvashatjuk a különböző európai és européer lapokban. Dobray kolléga cikkében felsorol számos példát más, európai alkotmányokból, hogy esetleg, kicsinyég tán nem is vagyunk egyedül ezzel – lesz még miért harcolniuk az elszánt liberálisoknak a XXI. században. A legreakciósabb alkotmány kétségkívül a halszagú Északról áporodik bele a progresszív Európába. Norvégia alaptörvényéről beszélünk.

  Norvégia a lélegzetállító fjordok és az egymást agyonszurkáló black metal bandák hazája, de mindezek mellett – örökletes királyság. Már itt össze kell vonnia szemöldökét minden európai értelemben vett értelmiséginek, hiszen úgy tűnik, a köztársasági gondolat arrafelé nem túl népszerű. 2005-ben megalakult ugyan a Norvég Republikánus Szövetség, de a 2005-ös választásokon mindösszesen 92 darab szavazatot kaptak.

  A monarchia tehát stabil alapokon áll. Olyannyira stabil, hogy a norvég alkotmány nagyrészt a királlyal foglalkozik. Az alkotmány első cikkelye szerint a Norvég Királyság egy szabad, független, oszthatatlan és elidegeníthetetlen birodalom. Kormánytípusa korlátozott, örökletes monarchia. A kettes cikkely leszögezi: a birodalom minden lakója szabadon gyakorolhatja saját vallását, de az evangélikus-lutheránus marad a hivatalos államvallás. Az alkotmány kötelezi az evangélikusokat, hogy gyermekeiket ebben a vallásban kell felnevelniük. Nesze neked, szabad identitásválasztás! A sok millió evangélikus mellett azért még megtűrnek pár tízezer katolikust és 818 zsidót.

  A harmadik cikkely szó szerint azt írja: a végrehajtó hatalom a királyt illeti - úgy tűnik, ez a mondat közel kétszáz éve változatlanul így szerepelhet az alkotmányban. A negyedik cikkely hozzáteszi: a királynak mindig evangélikus vallásúnak kell lennie, és fenn kell tartania, védelmeznie kell Luther hitét.

  És ami mindennek a teteje: a király személye szent; nem lehet őt elítélni vagy vád alá helyezni - olvasható az alkotmányban, amely ezután hosszan szabályozza a királyi trón örökösödésének körülményeit. Később arról is szól, hogy a király kereskedelmet, vámügyeket és a rendőrséget is érintő rendeleteket adhat ki, feltéve, ha azok nem ütköznek az alkotmányba vagy a parlament (Storting) által hozott törvényekbe. A király természetesen a szárazföldi és a tengerészeti haderő parancsnoka is egyben, hadba hívhat és békéről is dönthet.

  Az alkotmány végül, valahol a negyvenkilencedik cikkely körül rátér az állampolgári jogokra is. Kíváncsiak lennénk, hogy az elmúlt közel kétszáz évben akadt-e olyan elszánt jogvédő, aki valahol felsírt ezen kleriko-monarchista alkotmány és a republikánus éthoszt sutba dobó, külön utakat járó ország ellen. Még jó, hogy nem süllyedt odáig a magyar kormány, hogy a norvég modellt vegye mintául új alaptörvénye megfogalmazása során!

  A királyról még nem is beszéltünk: V. Harald láthatóan szívesen öltözik Horthy Miklósnak. A vikingek földjén még mindig a harmincas évek állott levegője bűzlik?

  Mégis, mégis. Norvégia évek óta a világ legélhetőbb országa az emberi fejlettségi index szerint, amely a várható élettartam, az oktatási és a jövedelmi index alapján állítja rangsorba az országokat. Norvégia ezen felül a világ második leggazdagabb országa Luxemburg után, az egy főre jutó GDP alapján. És számos kedvező körülmény miatt ők kellő önbizalommal mondhatják bármikor: van élet az EU-n kívül is.

  Norvégia a világ egyik legirigyeltebb, legmagasabb életminőséget biztosító országa, századok óta jobbára békés történelemmel, érintetlen természettel és radikális reformoktól megkímélt társadalommal, ahová tízezrek költöznének/menekülnének a világ minden tájáról. „Egy ország működését, egy nép életét nem az a néhány paragrafus határozza meg, még csak nem is a liberális bölcsesség pillanatnyi álláspontja, hanem a tradíció, melyben egy nemzet él és amely szerint tesz-vesz a mindennapjaiban.” Nem lehet, hogy a kollégának valahol igaza van?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr72862049

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Új alkotmány - a szimbólumokon túl 2011.04.29. 18:45:44

A minap napvilágot látott alkotmánytervezettel kapcsolatos viták során az abban foglalt szimbolikus kérdések kerültek a média és a politikai pártok első reakcióinak köz…

Trackback: Föld alá a hajléktalanokkal? 2011.04.29. 16:15:15

Tarlós Döbrögi István, Budapest Székesfőváros méltóságos főpolgármestere és kreatív csapata újfent bizonyította, hogy városjobbító ténykedésének homlokterében kizárólag a legfontosabb dolgok állanak. A frissiben beiktatott várospolitikus első intézkedé...

Trackback: Árpád Egyház hivatalos álláspontja a katolikusok körlevelére 2011.04.29. 13:52:25

Az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház hivatalos álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Az Egyház élő hitével összhangban” című körlevelére A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívta fel hívei fig...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalmár 2011.04.29. 14:31:28

@agatsu: Azért erre viszonylag könnyű válaszolni.
Azért, mert olyan országok képviselői veszik a bátorságot beleugatni a mi dolgunkba, akik kussolnak ettől sokkal problémásabb szövekegnél, de akár a saját házuk táján is söpörhetnének.
Jó példa a Chon Bendit nevű beteg féreg, aki idepofátlankodott osztani az észt.
Kritizálta, hogy mit keres a Himnusz első sora az alkotmányba miközben a Francia is azzal kezdődik.
Na ezért.

Lasombra 2011.04.29. 14:34:13

@Senkifia: ez teljesen oké, csak onnét indult a polémia, hogy más téma egy régi datálású archaikus alkotmány, és megint más egy 2011-es archaikus.

de lehet, hogy én látom rosszul. én senkit nem akarok meggyőzni.

tekintve, hogy mennem kell, félek, nem tudom tovább borzolni a kedélyeket. még ha nem is közeledett az álláspontunk köszi a türelmet és a rám pazarolt karaktereket. :)

fikanick 2011.04.29. 14:35:46

@Laikus Érdeklődő: nem allitom, hogy az also korlatban igazad van, a felsot viszont latvanyosan nem ismerheted, ha ilyen keppel rendelkezel. Jo esellyel dobozpakolas kozben nem is tudod megismerni, en se nagyon ismerek senkit, aki ne az en koreimben mozogna. Sirankozni folosleges, marad az, hogy ne foglalj allast a felsobb retegek velemenyerol, ha maximum a metron latod oket.

Hivtam mar porcelanfiguranak a kiralynot tarsasagban, mondhatni ez volt a legfinomabb jelzo ra az asztal korul.

Senkifia 2011.04.29. 14:39:28

kereszténykedő...ez a legjobb... mert milyen legyen? muzulmánkodó? ateistáskodó? ja hogy semleges... Olyan nincs.Mert ha nincs benne Isten megemlítve, akkor ateista .Az meg sérti a keresztény lelkivilágát. Vagy csak próbál semleges lenni, de mivel nem köti ki,hogy Magyarország márpedig nem keresztény,isten meg nincs, akkor,ha önérzetes, az ateista lelkivilágát is sérti :D Az eu alkotmány kereszténységnélkülisége is sértő a keresztényekre nézve.Lévén,hogy a mai Európát kulturálisan és történelmileg is a kereszténység alakította olyanra,amilyen ma.
Ja hogy mindig a többség kell alkalmazkodjon? mert azért a 10milla magyarországi nagyrészét megkeresztelték. És azokat olyan nagyon nem fogja zavarni. Max ha ateista nagykorában, akkor hagyja magát meggyőzni az agresszív kisebbség által. Kisebbség, aki amúgy meg "minden" tolerancia mellett dárdát tör. Egész addig,amíg az ő nézeteit tolerálják. Mikor neki kéne tolerálni,hogy 1-2-5-10 % ne akarja megmondani,mi legyen, és mi nem az alkotmányban, akkor hirtelen elmúlik a tolerancia,illetve visszaérünk oda,hogy őt nem tolerálja a többség :)

dbeata 2011.04.29. 14:39:35

@Jofiu: Szia!
Én is hasonlóval szerettem volna előrukkolni, de látom, már beelőztek.
Egyszer találkoztam egy norvég csajszival (sajnos az apropóra már nem emlékszem, de valamikor a 20-as éveim elején volt), aki egy olajfúró tornyon dolgozott. Büszke volt arra, hogy norvég, és hogy nem az EU tagja. Persze ő is tudja, elismeri, hogy Norvégia gazdasága az olajra támaszkodik javarészt. Norvégiában ugyan még nem voltam, de egyszer elmennék oda megnézni, hogy élnek ott az emberek.
Mindenesetre azt mondom, hogy ott könnyű az embernek jól éreznie magát, ahol van mire alapoznia a gazdaságnak. Mondjuk ezzel az erővel pedig Oroszország - hiába van olaja, meg földgáza - nem demokratikusan működő ország, és az utca embere nem részesül a javakból.
Ha így okoskodok, eljutok oda, hogy talán nem is az államforma számít, hanem az emberek, akik csinálják a politikát. Tehát nem a mi, hanem a hogyan.
Na, megyek.

Kalmár 2011.04.29. 14:44:34

@Nikosi: Olyan alkotmány aminek minden része mindenkinek tetszik nem is lehet.
Jó kérdées, hogy miért nem sarkalatos törvény rendelkezik az adósságról.
2 okát látom, bár csak találgatás, nem ültem ott a döntésnél.
Az egyik, hogy a vészhelyzetben hozott pénzügyi döntéseket ne akasszák meg AB beadványokkal.
Persze az alapjogokat akkor sem sérthetik, ez benne van a szövegben.
A másik talán az lehet, hogy kellő súlyt adjanak neki.
Az elmúlt 8 év után azt látjuk, hogy egy felelőtlen, hitelből, pazarlóan kormányzott országot 20 évre árokba lökhet egy idióta vezetés.
Az ország pénzügyi stabilitása, a döntésban résztvevők szerint olyan súlyu kérdés, amit alkotmányos szinten kivántak rendezni.
Leht vitázi, hogy kell e vagy nem, de ettől még nem elutasítandó.
Szerintem.
Én elolvastam az utolsó betűig. Nem középkori a nyelvezete sem a szelleme. Sőt sok olyan pont van benne amit haladónak találtam.
Nekem pont a pénzügyi egyensúly volt az egyik ilyen cikkely.

dbeata 2011.04.29. 14:46:37

@Chicano: Jajj már, fiam, belekapaszkodtál a szalmaszálba. Anglia, most kezdjem el magyarázni neked, mindig is avitt volt! Ők szeretik ezt így, oké? Szeretnek ősrégi cottage-aikban, szétesés határán lévő Mini-jeikbe bepréselődve elpöfögni a legközelebbi Pub-ba, ami pusztán 300 éves. Ha meg kirándulni támad kedvük, elmennek az 1000 éves várromhoz, a közelbe. Emiatt még nem kellene ezzel példálózni, hogy lám-lám. Magyarországon az emberek nem ilyenek. Nekem is tetszik az ilyesmi, de ami a leginkább zavar, az az, hogy az avittság dohszaga mögött a hatalomvágy, és a pénz émelyítő szagát vélem felfedezni. Hogy az avittság csak máz, és ha megkaparjuk a felszínt, mit látunk? Ájtatos papokat, akik turkálnak a lében, mellettük, körülöttük megélhetési politikusok marakodnak a koncért.

Senkifia 2011.04.29. 14:51:02

@Nikosi: az államadósság mértéke tudtommal németéknél is alkotmányosan van szabályozva. pont azért,mert sarkalatos, vagy sem, törvényt lehet módosítani,ahogy éppen feláll az aktuális 50+1-nek. Alkotmányt nem. És annyira nem is lenne rossz. Muszáj lenne meghúzni magunkat kissé, és dolgozni,hogy megtermeljük az elköltött pénzt. És nem hitelből fizetni(miközben hősies pozitúrában kijelentjük:mekkora szociálisan érzékeny demokraták vagyunk)a 16. nyugdíjat,meg a 4-es metrót... Aztán az államadósság mértékét ki nem szarja le? csak én mutassak jól a fotón :)

Kalmár 2011.04.29. 14:54:08

@Lasombra: Na ez szép. Köpsz egyet és mész. Igazán színvonalas vitapartner vagy. Jó utat.
Nem kell gugliznom az alkotmányt, mert itt van a kezemben nyomtatott formában.
Szerinted ősrégi a nyelvezete.
Persze ez marhaság, de mennyivel könnyebb lerázni, hogy "találd ki", mint alátámasztani akár 1 árva sorral.
Köszönöm, hogy tovább gyengítetted az ellenzők súlytalan kritikáit, alaptalan vádjaiddal és gyors futásoddal.
Szerinted van valaki, aki nem tudja ezek után, hogy nem is találkoztál az Alkotmánnyal???
Persze ezzel semmi baj nincs, csak legközelebb légy olyan őszinte és írd le, hogy azért utálod, mert Orbánt is utálod és hozzá kötöd az egészet. Az mégiscsak tiszteletre méltóbb álláspont, mint ez a süket rizsa.

Senkifia 2011.04.29. 14:55:11

@dbeata: és neked is igazad van :)
mint ahogy eddig a papokat szivatták, és a koncért meg az úgynevezett liberálisok" a maguk 2%-ával,illetve a "született demokraták",tk. szocialista kapcsolatrendszerből ,állami vagyonherdálásból lett milliárdosok marakodtak. Illetve próbáltak minél jobban kijönni,hatalmilag-vagyonilag a maguk 4-8 évéből. És annak is mi isszuk a levét.

dbeata 2011.04.29. 14:55:45

Amúgy meg mit kell most agonizálni meg előhúzni más alkotmányokat? Megkérdezte a Fidesz a többieket (a parlamentben) a véleményünkről, belevett-e más javaslatokat is, vagy nem? Nem. Úgyhogy téma lezárva. Nem kell itt a reklámhadjárat, meg az izzadás, hogy dehát máshol is így meg úgy. Akkor legalább legyetek férfiak és viseljétek a következményét annak, amit tettetek. Nem szeretem ezt a maszatolást meg propagandáskodást.

dbeata 2011.04.29. 14:56:59

@Senkifia: Igen, de pont ezért kellett volna konszenzusra törekedni. Hogy ne maradjon a keserű szájíz, hogy lám, a Fidesz is csak egy megélhetési politikusok bandája.

2011.04.29. 14:57:25

Norvégia legnagyobb pártja a Munkáspárt :):):), és mindig is az volt :)

internationale 2011.04.29. 14:58:57

A demokratikus berendezkedést egy államban valóban nem az államforma határozza meg, hanem az állampolgárok "polgársági foka". És polgár alatt most nem az orbáni polgárt értem, hanem pl. a németalföldi típusú felelősségérzettel, a közösség iránti elkötelezettséggel, önismerettel és öntudattal rendelkező polgárt.
Norvégia nem azért kellemes ország, MERT királyság, hanem azért, mert állampolgárai a királyság ellenére polgárok mernek, tudnak lenni (bár nyilvánvalóan nem rendelkeznek e tekintetben olyan hosszú tradícióval, mint Belgium vagy Hollandia).
Magyarországon azért féltjük a köztársasági államformát, mert itt gyakorlatilag alig van meg a demokratikus hagyomány. Ha ennek a hagyománynak a minimális volta (vagy éppen hiánya) egy olyan erős és korlátozó központi hatalommal párosul (melyből származik is), mint a mostani kormány hatalma, akkor demokratúráról beszélhetünk. Ami nem demokrácia - mely társadalmi berendezkedésről tudjuk, hogy nem tökéletes, mégis a legjobb, amit eddig kitaláltak.
Szóval a magyarországi köztársaság megszüntetését nem legitimálja a norvég király:)

dbeata 2011.04.29. 15:01:23

Ez tisztára olyan, mint amikor azt veszem meg a gyereknek, ami nekem tetszik, és nem kérem ki a véleményét, és amikor nem tetszik neki, elkezdem beetetni, hogy hát a szomszéd Pistikének is ilyen van, és az ráadásul még kopottabb is...

flo30 2011.04.29. 15:05:25

@Senkifia:
Na, ekkorát ne csúsztassunk már kérem:

"Kereszténykedő...ez a legjobb... mert milyen legyen? muzulmánkodó? ateistáskodó? ja hogy semleges... Olyan nincs.Mert ha nincs benne Isten megemlítve, akkor ateista ."

Ha nincs benne Isten megemlítve, akkor épphogy semleges. Ha valamiről hallgat, nem citálja elő minden mondatban, akkor nem nyilvánít véleményt róla.

Ha pl. én nem mondok valakiről semmit, akkor ez az jelenti pl. hogy lehülyéztem?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.29. 15:05:49

@internationale: "A demokratikus berendezkedést egy államban valóban nem az államforma határozza meg, hanem az állampolgárok "polgársági foka". "

Erről szól a cikk ;)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.04.29. 15:06:17

@Kalmár:
Elolvastam én is, sőt még a legelső "kiadott" módosítatlan változatot is. De az AB korlátozásával, nem tudok egyet érteni, és vannak zagyva dolgok benne szerintem.

De nem ez fogja fényre deríteni az országot, sem romlásba dönteni. Ezt be kéne látni az alkotmány bíráló és azt ajnározó embereknek is.

Senkifia 2011.04.29. 15:06:45

@dbeata: nem tudom, kiben volt meg az az érzés,hogy sokkal másabbak? :) ja a fidesz szavazókban.
Részben én is rájuk szavaztam. de csak azért,amiért az emberek nagyrésze: mert az azelőtti 8 év annyira szét volt qrva,hogy azt nem lehetett mégegyszer. Az LMP teljesen nyilvánvalóan SZDSZ 2.0 volt.Illetve látszott. Csak a hülye nem vette észre. Illetve az a 4-5 % akik jóhiszeműen rájuk szavaztak a saját 1-2 % mellett.
Fideszes kolléga úgy nézett rám, mint a 17ik fogásra,mikor mondtam: ebben az országban SENKINEK ne adj abszolút ,2/3os döntési hatalmat. Senkinek. És pechemre igazam lett. Peddig a 2/3 pont arra lenne jó, amit eddig senki nem csinált meg,mert nem tudott-mert,azt mpoost megcsnálják. Ehelyett meg egyik marhaság a másik után. És ugyanúgy luxuskocsi-botrány,meg pénzlenyúlás, meg teszetosza hozzáállás.
Na mindegy. Minden nép olyan vezetőket kap amilyeneket megérdemel. Mi már nagyon rég nagyon szarul állunk... Egyik suttyóbb,mint a másik.

flo30 2011.04.29. 15:06:56

@dbeata:

"Amúgy meg mit kell most agonizálni meg előhúzni más alkotmányokat? Megkérdezte a Fidesz a többieket (a parlamentben) a véleményünkről, belevett-e más javaslatokat is, vagy nem? Nem. Úgyhogy téma lezárva. Nem kell itt a reklámhadjárat, meg az izzadás, hogy dehát máshol is így meg úgy. Akkor legalább legyetek férfiak és viseljétek a következményét annak, amit tettetek. Nem szeretem ezt a maszatolást meg propagandáskodást."

Abszolút egyetértek. De valamivel ki kell érdemelni a mandinernek a fizetséget :)

Senkifia 2011.04.29. 15:12:07

@flo30: Nem. Viszont ha kérdés van,hogy akkor most okos vagyok? és nem mondasz semmit, az már elég érdekes:)
És az Alkotmánynak igenis ki kéne nyilatkozni a nemzet ,múltjából,kultúrájából, fakadó keresztény mivoltát(ergo a kérdés fel van téve).
Mert ezzel a lendülettel akkor országnevet se írjunk, meg államformát, mert mi ez a szeparatizmus, hogy "Magyar"ország??? Mikor a 10millióból alig 7 ha effektív magyar,és az se bizonyított, anyai ágon. Meg mi az ,hogy köztársaság? ha nem kérdezted meg,lehet a fél társaság császárságot akar...
Jó,persze picit erőltetett. De ha belegondolsz, akkor kiderül,hogy nagyon picit...

Senkifia 2011.04.29. 15:13:36

@flo30: Továbbra is fenntartom,hogy a "kereszténykedő" az egyik legviccesebb(??) jelző a kritikusoktól....

Senkifia 2011.04.29. 15:15:53

@dbeata: Nem. Ez olyan,mikor az 5 gyerekednek veszel egy nagy doboz LEGO-t. És az 5-ből négynek tetszik. Te meg az egynek elkezded magyarázni,hogy neki miért tessen ... Esetleg mert Pistikének is ilyen van, és a másik négynek az nagyon tetszett....

dbeata 2011.04.29. 15:20:02

@Senkifia: De várjál, mert akkor a gyerekeidből mondjuk azzal a 4-gyel együtt megbeszéltétek, hogy melyik lesz az a lego, ugye, az 5-dik meg nem szólhatott bele. Vagy mint Szili elvtársnő, javasolhatott, csak nem az a Lego lett, amit ő akart volna. :-)

GGG77 2011.04.29. 15:22:44

Norvégia jólétéhez baromi kevés köze van a királyságnak. Inkább az olajnak.
Majd megnézzük mit csinálnak, ha elfogy a kőolaj, meg lehalásszák a vizeiket.

Alamio 2011.04.29. 15:29:37

@GGG77: Lehalásszák a vizeiket??????? Tyű, ilyent még nem hallottam.

OmegaMale 2011.04.29. 15:33:29

@Várúr:

Nézd a dolgot a progresszív osztályharcos proletár szemüvegén keresztül: kemény munkával sikerült az ilyen és ehhez hasonló dolgokat kiírtani az alkotmányból, erre jön a patás és egy tollvonással elcseszi az elmúlt 60 év ideológiai és társadalmi *fejlődését* ... Én is biztos pipás lennék :D

mement 2011.04.29. 15:34:52

Mandiner felcsapot monarchistanak? Vagy arra probal ravezetni milyen kiraly lenne ha lenne kiraly:)?

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.04.29. 15:40:53

@Kalmár: "Jó példa a Chon Bendit nevű beteg féreg, aki idepofátlankodott osztani az észt. "

Miért nem mész már pszichológushoz a problémáddal? Amióta a fent említett személy felmosta Orbán Viktorral a padlót Brüsszelben, azóta nem bírod kiheverni a frusztrációdat.

"Az elmúlt 8 év után azt látjuk, hogy egy felelőtlen, hitelből, pazarlóan kormányzott országot 20 évre árokba lökhet egy idióta vezetés."

Most, hogy elmondtad a 8 évet, sikerült végre elsülnöd? Elárulom, hogy nővel jobban menne neked, mint a monitor előtti recskázás.
Hozzátenném még, ha nem is akarod tudomásul venni, hogy az államadósság a magyar nép érdeme, a magyar nép költötte el ezt a pénzt. Sem a magyarok, sem a cigányok nem tiltakoztak, amikor a szocialisták osztogattak. Még te sem, te majom.
Akkor mi is a problémád?

Laikus Érdeklődő 2011.04.29. 15:42:40

@Senkifia: "ebben az országban SENKINEK ne adj abszolút ,2/3os döntési hatalmat. Senkinek."
Ez sajnos igaz.

Kotkodus 2011.04.29. 15:51:30

most akkor válasszuk meg picurka viktorkát királynak, vagy miről szól a post?

a történet egyébként érdekes, csak a párhuzam sántít, de nagyon:

mo: minelnök halmozza saját és pártja hatalmát az általa írt új alkotmány alapján.
norge: király nem gyakorolja alkotmányos jogait kb. 100 éve...

Kotkodus 2011.04.29. 15:54:30

@sixx a bolsevik: "Sem a magyarok, sem a cigányok nem tiltakoztak, amikor a szocialisták osztogattak. Még te sem, te majom."

ha jól emlékszem, még a picurka viktorka is igennel szavazott... szerencsére közben rátalált az igaz útra (negyedszer az elmúlt 20 évben...)

DArchAngel 2011.04.29. 16:12:25

@Alamio: Sajnos nekem ezek nem tűnnek akkora horderejű okoknak, hogy indokolják, hogy gyakorlatilag fél évig ezzel foglalkoztak minden szinten.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.29. 16:16:40

Norvégia a kutatások szerint a világ 1. vagy 2. legmagasabb éleszínvonalát nyújtó ország. Ez rólunk nem mondható el.
Nekik van egy államfőjük, akinek max csak a ruhájába tudtok belekötni, de nem úgy viselkedik mint horthy. Nem kirekesztő. Nem zsidógyűlölő. Nem azért kormányzó, mert nincs ötlete, hogy koronáztassa meg magát. Öröklés utján nyerte el trónját, nem pedig fehér terrorral.
Nekünk van egy bohócunk, zsebdiktátorunk, egy olyan alkotmányunk, amit raitzinger mondott tollba, zuhanó életszínvonalunk, zuhanó gazdaságunk, széteső jogállami intézményeink, vadi új utcaneveink. Igen nekünk egy új alkotmány kellett. Mert így már, hogy van, simán lekörözzük Norvégiát. Jövőre már az ausztrálok és a norvégok jönnek ide betelepedni, mert mi állunk az életszínvonal lista élén. Mindenki minket fog irigyelni, mekkorát fordított az életünkön az új alkotmány.

bebe tv 2011.04.29. 16:16:54

@dbeata: Nagyon rosszul látod. Amit most ügyeskednek össze az maga a kommunizmus, amitől ugyebár az Orbán és a Kövér is csak szavakban határolódott el. Lelkük mélyén azonban mind a kettő diktátori hajlamokkal rendelkezik. Oszt ki is fogalmazta ezt az alaptörvényt olyanra amilyenre sikeredett?
Kikből állt a tanácsadó testület? Pozsgai, Hóbagoly et, nem igaz? Hát akkor ugye nincs miről beszélni.
Majd ha a 44 órás munkahetet bevezetik, eltörlik a műszakpótlékokat és megrövidítik a szabadságot akkor néztek nagyot.

Avatar 2011.04.29. 16:24:57

Kedves Mandiner! Kihagytad még azt is a norvég és a magyar alkotmány különbségeinek felsorolásából, hogy a norvég alkotmányt norvég nyelven írták, nem magyarul! ;) Ha ott ennek ellenére képesek demokratikus jogállami keretek között élni, akkor nyilván a magyar alkotmány is lehetne norvégul, és akkor is jó lenne...
Egy királyság és egy köztársaság alkotmánya nyilván alapvetően különböző, hiszen pl. a hatalmat ott öröklés útján kapja a király, itt a köztársaságban pedig a néptől származik a hatalom...

"Az alkotmány kötelezi az evangélikusokat, hogy gyermekeiket ebben a vallásban kell felnevelniük. Nesze neked, szabad identitásválasztás! A sok millió evangélikus mellett azért még megtűrnek pár tízezer katolikust és 818 zsidót."

Jó a link, amit hivatkozol, mert azt is megmutatja, hogy az evangélikus egyház a lakosság 80%-át mondja követőjének (csecsemőkorban beregisztrálják az embereket), de valójában az embereknek csak kb. 30%-a vallja azt, hogy hisz Istenben (és ebben a katolikus, muzulmán és zsidó istenhívők is benne vannak).
Vajon mennyiben teljesítik az alkotmányos kötelezettségüket az evangélikus norvégok?
Az egy dolog, hogy hagyománytiszteletből nem veszik ki a vallásra vonatkozó passzust az alkotmányból, de a mi új alkotmányunkba minek kéne olyan dolgokat beleírni, amit aztán nem akarunk betartatni?

Izomor Lánya 2011.04.29. 16:50:50

Vannak nagyon szép régi házak, hatalmas, egymásbanyíló szobákkal, óriási belmagassággal. Elvileg teljesen alkalmatlanok a modern életre, de mivel a múltnak olyan értékei, amit nem feltétlenül kellene lebontani, alkalmazkodunk hozzá (galériát építünk bele, modernizáljuk a konyhát, térelválasztókkal jobb beosztást alakítunk ki, stb.). Kétségtelenül ki lehet tölteni olyan tartalommal a belsejét, ami alkalmassá teszi arra, hogy mégis megfeleljen a mai lakásoktól elvárt követelményeknek, és meg is van a dolognak a szépsége.

Na de ha valaki MA ilyen lakást épít, azt idióta. Az a ház nem lesz régi, sem értékes, legfeljebb giccses, mint Erdélyben a cigánypaloták.

Ennyit tudnék a norvég alkotmányról mondani.

Kalmár 2011.04.29. 17:07:04

@sixx a bolsevik: Kisköcsög, mindig körbeugatod a bokámat?? Értelmes gondolat megint nem akadt? Furcsa lehet a világban körbenézve egy saját filmet látni a fejedben. Nyugi az a jó a skizofréniádban, hogy nem leszel magányos sosem. Örömmel látom, hogy ilyen primitív az ellenzék.
Azt hiszem lesz ez még 12 év is az ilyen ostobák miatt.
Mesélj, nehéz látni, hogy még mindig több, mint 2x akkora a Fidesz támogatotsága, mint az elvtársaidé?
Na látod, hát mitől lennék én ideges.
:))
Kis hülye.

ghavin 2011.04.29. 17:11:55

@Chicano: A brit lakosság 80%-át egyáltalán nem érdekli az esküvő, s igen nagy százalékuk (50% felett) ellenzi, hogy az ünnepséget nagyrészt adófizetői pénzből finanszírozzák. Egy ennél kisebb, ám továbbra is jelentős hányad megalapozottnak érzi a gyanút, ami szerint az egész hacacáré figyelemelterelés az országot sújtó gazdasági problémákról és azok következményeiről (az elkövetkező egy éven belül minden ötödik brit dolgozó állása veszélyeztetetté válhat).

www.youtube.com/watch?v=fw4KpQOV_Pc&feature=player_embedded#at=158

Úgyhogy az egész királyi família jobban tenné, ha holnaptól nem nagyon pattogna.

kurgan 2011.04.29. 17:15:22

félve szólnék, hogy emlékeim szerint minálunk a királyokat régesrég elzavarták a bús picsába, például mert öngyilkos háborúba vitték az országot. pedig személy szerint például nagyon örülnék, ha a monarchiát nem sodorta volna el a történelem. értelmes vezetőkkel feltehetőleg egy virágzó, soktízmilliós lakosságú, multikulti ország lenne, szimbolikus királlyal, királyi esküvőkkel meg a többi cirkusszal, persze közben szabályos demokratikus választásokkal. csakhogy végigsöpört rajtunk két világháború, fasiszták-kommunisták váltották egymást, száz darabra hullott területileg is a monarchia. középtájon maradt ez a tízmilliós csökevény. se király, se birodalom, se semmi. szóval mi köze mindehhez a norvégoknak? fölösleges összehasonlítás, más történelem, más kultúra. főleg utóbbi, kultúra. mert ez az ami innét hiányzik.

Kalmár 2011.04.29. 17:19:04

@Nikosi: Teljesen egyetértek. Szerintem ha végiglapoznánk az összes alkotmányt, találnánk bennük annyi feudális marhaságot, hogy megtöltene egy lexikont. Szerencsére fontosabb a napi politika eredményessége és az emberek viszonya a fontosabb értékekhez.
Sajnos azért tartok tőle, hogy egy stabil 200 év összehasonlíthatatlanul nagyobb nyugodtságot, toleranciát ad az embereknek, mint a mi viharos 200 évünk. Itt olyan értékválság van, amit sem írott alkotmánnyal, sem paranccsal nem fog gyorsan kisimulni.
Első lépésnek nem tartom rossznak ezt az Alaptörvényt, bár mint mondtam, nem tetszhet minden része mindenkinek, ez természetes.
Ha lenne olyan szerencsénk, hogy nem 200, csak 20-30 évig ugyanarra mennénk, már jobb lenne az élet.
Na jó azért az évről évre több adósság és csökkenő gdp azért nem mutatna jól 30 évig. 10 is elég volt.
Talán nem lehetetlen, hogy jobbos és balos kormány egymást követően gyarapítsák az országot.
Furcsa, hogy fikciónak tűnik, pedig ennek kellene a normálisnak lenni.

Szergej55 2011.04.29. 17:22:23

Felejtse már el mindenki a libsizést, hiszen a zemberek 90%-ának halvány fogalma sincs, mit jelent. Ez is divatból lett szidalomszó?

kurgan 2011.04.29. 17:35:16

még annyit, hogy úgy néz ki a legalapvetőbb különbség a norvég és a magyar alkotmány között nem a király megléte vagy nemléte, hanem az alkotmány elfogadottsága. márpedig eléggé úgyfest h a fidesz alkotmányát csak a fideszesek fogadják el. ez pedig kevés. a fidesz nem értette meg, hogy ezzel az arroganciával nem formálhatja a saját képére a társadalmat. azt meg még kevésbé tanulta meg a történelemből, hogy a magyar nép előbbutóbb föllázad az ilyen próbálkozások ellen. lesz itt még tényleges forradalom ha így folytatják, nem csak ilyen elbaszott fülkés.

Senkifia 2011.04.29. 17:39:53

@sixx a bolsevik: az,hogy magadból kikelve üvöltözöl,nem jelenti sem azt,hogy igazad van, sem azt hogy felmostad bárkivel a földet :)
egyre kevésbé kedvelem viktorkát. de a kis kohn bendit nagyon gáz. főleg,hogy olyasmiről ugatott,amiről áttételesen(sem)tudott. Mert még akik a legjobban féltették a magyar demokráciát, és "informálták" nyugatot,azok se tudták tizedét sem annak,amiről beszéltek. A 20 éve olaszhonban élő "magyar" Schiff. Vagy fischer, aki akkor jött rá hirtelen,hogy itt antiszemitizmus van,és veszélyben a demokrácia,mikor, 3 év főzeneigazgatóság után, ami alatt sokak szerint jogtalanul vett fel havi sokmilliós állami fizut,mert az év 3/4-ét nem Magyarországon töltötte, a feladatait más végezte helyette, miközben ő járta a világot. Amikor meg itthon volt, koncertenként 20.000 euroért lépett fel a MüPában,és az elvileg általa vezetett Operaház repertoárját kiszervezte a MüPának,ugyanezért,ti.hogy megkapja a MüPás 20.000 eurot...... Na amikor elhajtották a húsosfazék mellől,hirtelen telesírta nyugatot a magyar náciveszéllyel , a demokrácia és a sajtószabadság halálával és világvégével :) Egész vicces. és ezek alapján üvöltözött Cohn bendit, magából kikelve... Ez még nem jelenti,hogy igaza volt,illetve hogy felmosott orbánnal bármit is :)

a-kis-herceg 2011.04.29. 17:40:45

@kurgan: nem volt soha forradalom...

szabadságharcok voltak...

na jo gyenge próbálkozás volt
a Dózsa...
ill 1848-ban részben (Petőfi radikálisai, de azok is irányítottan, tehát semmi)

Tidal Wave 2011.04.29. 17:42:58

Egyébként, ha már a konzervatív norvég alkotmánynál tartunk,érdemes azt megjegyezni, hogy Norvégiában nem csak hogy összeházasodhatnak a melegek, de mindezt templomban(!) is megtehetik, talán a világon egyedüli országként. Ennyit arról, hogy egy konzervatív alkotmány mennyire korlátozza az egyén szabadságát.

Egyébként, ha már a konzervatív alkotmányoknál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a svájci alkotmány, amelyet 1899. április 18-án fogadtak el (112 évvel az új magyar előtt), úgy kezdődik, hogy "A Mindenható Isten nevében!" Ezen kívül van benne utalás a Teremtés (bibliai) iránt viselt felelősségre.

Lehet erre azt mondani, hogy avítt, meg hogy a tizenkiliencedik századba való, de úgy gondolom, nem tehetünk róla, hogy 45 után nem lehetett normális alkotmányunk. Én nekem tetszik, hogy vannak történelmi utalások a preambulumban. A magyar történelem az magyar történelem, a nemzeti büszkeség meg nemzeti büszkeség marad, akár 1848-at, akár 2011-et, akár 2344-et írunk...

kela-bá 2011.04.29. 18:14:59

Helló kedves Bloggolók !
Azért maradjon egy kis energia az egészségre is mert szerintem az a legfontosabb. Majd meglátjátok.

További szép napot !

Rá Dios 2011.04.29. 18:36:35

Norvégia? Lehet! Csak éppen nem 2011-ben készült az a rettentően reakciós alkotmány. Amúgy meg azt bizonyítja, lehet a királyság kifogástalanul demokratikus, mi meg attól tartunk, ugye, hogy lehet a köztársaság autoriter.

killercsiga 2011.04.29. 18:37:17

Értem mit akar mondani a posztíró, de mégis...
Ez az alkotmány 2011-ben készült. Európa "avíttasabb" alkotmányai gondolom kicsit korábban.
A "régies" alkotmányok máshol úgy születtek, hogy régen írtak egyet, aztán eltelt fölötte az idő. De újkorában az is modern volt.
Itt meg megy az érthetetlenül népszerű múltba révedés. A magyar történelem nem túl dicsőséges, épp ezért érdemes lenne valami mást és jobbat csinálni a most íródó szakaszban.

Petyhüdt Petymeg a dinamikus kritikus 2011.04.29. 18:38:29

ja, hogy bizonyos körökben csak a szélsőbalos, liberális polkorrekt picsogás számít "európainak".

ööö okéé.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.04.29. 18:45:27

Mindenképpen szerfelett hasznosnak tartom, ha a magyar Alkotmány igazolására előkapartok mindenféle faszkalap egyéb alkotmányokat is, a cár dönthet a méhészegyletek feloszlatásáról is.

Arra sajnos senki nem írt semmit, hogy ha egy legfelsőbb bíra 62 (később 65) éves korára annyira hülye lesz, hogy nem tud eldönteni egy esetet, akkor az Alkotmányunk miért engedi az ennél idősebb politikusokat, orvosokat, építészeket dolgozni?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.29. 18:48:09

Egy ország sikere vagy kudarca nem az államformán múlik.

Mindent lehet jól, és rosszul is csinálni.

Goompah 2011.04.29. 19:15:52

@I_Isti:

"Még egy apróság, amit a mandiner elfelejt, és ami nélkül az igazság csak i-nélküli: Norvégia jóllétének az alapja nem a királyság intézménye, és nem is a stabil alkotmány, hanem az a kőolaj, ami az Északi-tenger alatt van. Úgy meg könnyű..."

Meg talán az a nem apró körülmény, hogy a politikusaik nem olyan korrupt, önző, idióta és sötét emberek, mint a mieink. És itt mindkét oldal politikusairól beszélek.

Hidd el, ha a politikusaink valami balszerencse folytán Norvégia vezetőivé válnának, Norvégia ipara 4 éven belül lerohadna, a lakosság elszegényedne, az ország pedig az államcsőd közelébe kerülne.

Kalmár 2011.04.29. 19:22:34

"1999. április 18-án új alkotmányt vezettek be Svájcban. Az alkotmány modernsége és XXI. századi szelleme mintául szolgálhatna számos állam új alkotmánya számára az új évezred küszöbén. Alábbiakban röviden összefoglalnám a főbb jellegzetességeket és eltéréseket az 1848-as alaptól.
Az eddiginél jóval hosszabb Preambulum vallásos ihletettsége megmaradt: „a Mindenható Isten Nevében” A svájci „államszövetség” (Eidgenossenschaft) helyett a svájci nép és a kantonok szerepelnek, mint a legfőbb jogi norma megszövegezői. "
Folytatás az alábbiakban:

turkeandras.visionwerke.net/node/7

Azt hiszem ez újra megerősített, hogy az alkományunk, modern, befogadó és példamutató.
Sajnálom azokat akiket egy ilyen történelmi pillanatban csak az Orbángyűlölet mozgat.

Kalmár 2011.04.29. 19:27:28

Ja és el ne felejtsem, ugye mindannyian emlékszünk, hogy avíttas, dagályos, patetikus konzervatív, múltba forduló, dohos, kereszténykedőnek mondák az európai politikusok a svájci alkotmányt.
Ja?? Hogy nem?
Miért, csak nem attól tartottak, hogy elküldik őket a picsába, hogy a saját seggükbe verjék az orrukat, ne mások alkotmányába?
Végre nekünk is olyan kormányunk van, aki nem áll le vitázni ezen, hanem kussra inti a szemeteket.
Persze egy úriember eleganciájával.

Tessék urak ez nem 200 éves alkotmány.

Várúr 2011.04.29. 19:31:13

@RAMBO:
Azért izomagy, mert a bírók 35 éves kortól kezdhetnek, akkor nevezik ki őket, míg orvost, építészt, stb. nem. A politikusokat pedig választják. Alkotmánybíró azért lehet valaki 70-ig, mert 45 előtt nem lehet.
Remélem, némi ismerethez jutottál.

Várúr 2011.04.29. 19:32:39

@Goompah:
Istike meg azt felejtette el, hogy jólét egy l-lel írandó. Többi kijelentése ugyanilyen magvas.

sirsteve 2011.04.29. 19:33:29

@Kalmár: Nem látom a konkrétumokat, amiket felsoroltál a norvég alkotmányból, hogyan is vannak ott ezek a dolgok szabályozva.
Amúgy további jó trollkodást, de majd inkább az utánam jövőkkel, ők biztosan ízletesebbek (ha ismered a trollos hidas történetet).

luis5 2011.04.29. 19:34:18

@lecsekkoltam: Te, azoknak az utcaneveknek a nagy része a régi. Csak az eredetire nem emlékszel :-))
Tudod,a múltat végképp eltörölni...ismerős?

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2011.04.29. 19:35:05

Alkotmányos Monarchia stop Norvégia ettől még demokrácia stop nem is a preambulummal van bajunk az alkotmányban stop

Várúr 2011.04.29. 19:35:36

@kurgan:
Megnézlek forradalmárka, ha netán kitör... Bújsz te az egér likába is, mert a hozzád hasonlókat fogják megelégelni, de nagyon.

Állnév 2011.04.29. 19:41:05

@mecséri:

Nagyon hasonló jellegű gondolatok mocorogtak bennem is. Nekem szoktak tetszeni Rajcsányi írásai, de fölr egy csúsztatással ez a, hogy néven nevezzem, álhasonlítás.

Kalmár 2011.04.29. 19:50:15

@sirsteve: Ez az eredeti fantáziadús, frappáns "trollkodás" vád, olyan színvonalas, amilyenek vagy.
Ha elfogy a tüdőből a levegő, a pucából a vér, és a fejből a gondolat, akkor mint egy adu ászt kicsapod az asztalra, majd elköszönsz.
Bravó.
Nehogy véletlenül megpróbáld megérteni.
Norvégia vagy semmi.
Impalád van?

Kosinva 2011.04.29. 20:02:47

Magyarországon se lenne a bal vagy jobb oldalnak kifogása nagyon egy jogszerinti királyságra és annak királyára, nevezetesen Habsburg Ottóra. A jobboldal álma megvalósulna újra Magyar Királyságnak hívnák az országot, a baloldalon pedig senki nem merne tiltakozni az ellen az ember ellen, akit minden európai ország nagyra tart és kitüntetésekkel halmoz el. Persze nem lenne olyan bohókás, mint Schmitt Pál, de legalább ő államfő lenne és nem álamfő.

internationale 2011.04.29. 20:02:58

@rajcsányi.gellért (ergé):
Hááát... a felszínen mindenképp. De hát egy szövegnek, ugye, van mélystruktúrája is...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.04.29. 20:06:20

@Várúr: a miniszter is politikus, ugye? Ki választja a minisztert? A Parlament. Szó sincs népakaratról. Ez lenne az oka annak, hogy lehet 72 évesen is miniszter valaki? LOL!

Meséld már el, hogy mi a pénisz köze van annak, hogy ki mikor kezdi a szakmáját ahoz, hogy meddig csinálhatja? Én tudom: semmi. Ha valaki alkotmánybíró lehet 70 éves koráig, az azt jelenti, hogy meg van hozzá az ítélőképessége. Ugyanennek a faszinak 62(65) évesen elmenne az esze, ha "csak" legfelsőbb bíró lenne? Nyilván nem.

Gondolkozz, Szamár, Gondolkozz! (Shrek)

kvadrillio 2011.04.29. 20:14:24

...JAHH...MOST LÁTOM, HOGY ITT nORVÉGIÁRÓL VAN SZÓ.

...engem meg az érdekel itt Magyarországon, hogy miért emelkedett a cukor és a kenyér ára és miért keresztelték át a Köztársaság teret II. Jánosa Pálra.
értem...értem...azt hiszi valaki így kell rendbe tenni az országot. De a rezist se tudják már kifizetni lassan az ország "POLGÁRAI", ÉS RÁADÁSUL EGYRE VÉKONYABB KENYERET IS SZELNEK.

mÁS TOPIK NINCS ITT VÉLETLENÜL, AHOL ERRŐL ESIK NAGYBASZÓ ???????????

kvadrillio 2011.04.29. 20:15:56

..JA...MÉG....ESZEMBEJUTOTT:

Norvég Slambuc: Az érem másik oldala
2010. jan. 24. ... Norvégia gazdag ország, klasszikus jóléti állam. Az Északi tengeri olaj sok sok évre előre bebiztosította a nélkülözés hiányát, ...

....mi meg ettől nagyon messze vagyunk !

Kalmár 2011.04.29. 20:46:48

@kvadrillio: Ne üvöltözz. Először is nem leszel tőle okosabb. Másodszor totál összezavarod magad a mondat elején lévő nagybetűkkel.
Nyugi.
A kenyét ára azért drágul, mert világrekord belvíz volt, így nem termett elég búza. A felvásárlási ár, minimum a duplájára ment fel.
A cukor sem bonyolult, engedtük a cukorgyáraink felszámolását, mert egy mezőgazdasági országban "logikus"volt, hogy fogyasztók legyünk, termelők helyett.
Kicsit nézz utána, ki engedte Kabát, Szerencset tönkretenni.
Bár attól nem lesz jobb, legfeljebb elcsitulsz.

A közterek neve nem tök mindegy?
Most avatják szentté és minden fővárosban lesz elnevezve róla közterület. Biztosan nem halsz bele.

dbeata 2011.04.29. 20:57:12

@Várúr: Látom, ha már fogy az érv, marad a nyelvtan kioktotás meg az ökölrázás. :-)

dbeata 2011.04.29. 20:58:25

@dbeata:
@Várúr:
Mondom kioktatás. Na. Bocsánat!

csgabor 2011.04.29. 21:00:33

Csatlakozom némely előttem szólókhoz, sőt. Norvég barátom szerint az aktuális norvég kormány az utóbbi 30 évben mindent elszúrt amit csak el lehetett szúrni, de ez persze az életszínvonalon nem érződik, kizárólag az olaj miatt. Ő speciel el is menekült onnan.

Az is tanulságos, hogy amíg nem kezdték el az olaj kinyerését, addig Norvégia életszínvonala Albánia alatt volt. És ez nem volt ám nagyon régen, az illető szülei most kb. 60 évesek és úgy nőttek fel, hogy nem volt elektromos áram a házukban.

Várúr 2011.04.29. 21:01:01

@RAMBO:
Te ne gondolkozz. Elég, ha a Shreket nézed. Főképp a szamarat.

dbeata 2011.04.29. 21:03:06

@Avatar: @Goompah: Ki hitte volna, hogy még valamiben egyet tudunk érteni. Remélem, nincs harag...

Várúr 2011.04.29. 21:05:32

@dbeata:
Öklöm nem rázom. Csak elmosolyodtam pár nagytudású kommenten. Röfögnek az alaptörvényről, mint malac a kaviárról. Na meg a norvégokról. Oszt' jó, ha a szomszéd utcában jártak. Tán vécére járnak a legsűrűbben. Ott kéne elmélkedniük.

dbeata 2011.04.29. 21:19:05

@Várúr: Várúr-Várúr, rajtad nem fog semmi, ugye? Te sziklaszilárdan kitartasz, mégha a vár már össze is omlott. Hát ilyen egy Várúr. Némileg tiszteletet érdemelsz (már bocsánat, hogy tegezlek, de itt olyan közvetlen a hangulat), hogy így kitartasz a konzervatív újkomcsik mellett. Én tisztelem véleményedet, még ha nem is értek egyet veled. Látod, kinyújtom feléd a kezem, nem azt mondom, ha nem értesz egyet, akkor te nem vagy magyar (meg hogy a haza nem lehet ellenzékben, meg hasonlók). Mondjuk sajnálom, hogy már nem tudok émelygés nélkül elmenni egy templomba, meg hogy a magyar zászlót és jelképeket is elcsépelték, számomra ezek már nem jelentenek sokat. Nekem Magyarország a hazám, itt születtem, és kis szerencsével ide is temetnek, és nem attól vagyok magyar, hogy kirakom a kokárdát, meg turulmadarakról álmodom és táltosnak képzelem magam. Jó esetben ostoba múltba révedésnek tartom (de elfogadom), rossz esetben viszont undormány hazaáruló az, aki piros-fehér-zöld-ben lopja meg hazáját, frázisokat puffogtatva, jelmondatokat felböffentve. További szép estét, jó szórakozást, megyek mert kezdődik a sorozatom.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.04.29. 21:31:16

@Várúr: te szánalmas kis pöcs, válaszra nem futja?

suski 2011.04.29. 21:37:41

@Laikus Érdeklődő: "Megpróbálhatnád egyszer Angliában nyilvánosan porcelánfigurának nevezni a királynőt!
Az Epsomi Derbytől a munkásnegyedek pubjaiig mindenhol pofánvernek. Monduk rád is férne.

"

hát éppen tegnap hallottam, hogy készültek az angolok a bulira: már lehet kapni az Kate és William fényképével díszített wc papírt...

Ppix 2011.04.29. 22:22:37

Azt nem veszitek észre, hogy nem azért kritizálják az alkotmányt, mert avíttas elemek vannak benne.
Ez nyilvánvalóan lényegtelen a hétköznapi élet szempontjából, a kutya sem olvassa el, mint ahogy az előzőt sem.

A kritika konkrét tartalmi hülyességek, az emberi jogok megerőszakolása, az abortusz szigorítás belengetése, a külföldiek választójoga és a sarkalatos törvényekbe exportált további várható blőd hülyességek és szakmai marhaságok, amiknek egyetlen célja a hatalom bebetonozása, az állami túlhatalom erőltetése, a privát életbe való lehető legnagyobb mértékű (és tök felesleges) belepofázással.
Itt olyan mozgásteret épít magának a fidesz, amivel élni akar - a társadalommal szemben. Ismerjük már őket. Kurvára senkit sem fognak megkérdezni, hogy mi legyen a sarkalatos törvényekben.

A második probléma az ordas tapló parasztság, ami mindig is sütött a fideszből. Konszenzuskeresés nuku, csak az ellenségnek kezelt politika ellenfél agresszív támadása, ideológiai letaglózása megy.
Itt van pl. a Köztársaság tér, nincs is nagyobb baj ebben az országban, azonnal át kell nevezni valami leendő katolikus szentről, ha már királyságot nem is lehet hirtelen csinálni.
És az ilyenek után van pofájuk "együttműködést" elvárni. Beleszarnak a szomszéd kertjébe, aztán csodálkoznak, ha nem tesz eleget a délutáni tea meghívásnak...

Harmadik gond a stílus, az az óvodás 80-as IQ hozzáállás, hogy márpedig nálunk van a játszótér kulcsa, úgyhogy most mindenki kifüggeszti otthon a NYENYI-t, és naponta hálat ad nekünk, hogy beengedjük a mászóka mellé, mert így fog kialakulni a magyar egység és olyan jó lesz minden, de különben is aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére ...

Kalmár 2011.04.29. 22:49:17

@Ppix: Hát nem vicces, hogy ez a sok zöldség amit itt összehordtál, még mindig bírja a többség szimpátiáját?
Érthtetlen igaz? Se baj.
Képzeld vannak aki szerint az eu emberi jogi chartája amit beemeltek elég jó, ezek a sültbolondok ráadásul azt gondolják, hogy nem is lesz a külföldieknek választójoga, hanem csak a határon túli magyaroknak. Igazán nem azért, hogy megbántsalak, de ezeket a honfitársainkat ha külföldinek nevezed, lesz aki rohadt senkiházinak fog téged tartani....döbbenet, nem?
A pápáról igazat szóltál, bár nem szent, de ne vessük a szemedre, mit tudod te mit írkálsz. Persze minden európai fővárosban lesz köztér elnevezve róla, de nekünk nem szabadna, mert ...mert nem és kész.
A többi realista kritika sajnos nem olyan konkrét, hogy kifejthessem milyen alaptalan támadások érnék, de biztosíthatlak, hogy igaz lehet a túlhatalom, tapló, paraszt, óvodás stb jelző.
No de tényleg csak a biztonság kedvéért említem, hogy ezt meg elmbeteg handabandázásnak fogják nézni menthetetlenül.
De tudod, ilyen ez a blog szakma, tarts ki!
Elvtársi üdvözlettel : egy igaz híved.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.04.29. 23:25:01

@Kosinva:

A Habsburg uralom elég régóta nem jogszerű Magyarországon.

Négyszer lettek trónfosztva.

Miért hiányzik neked egy ötödik?

Bell & Sebastian 2011.04.29. 23:38:11

Höhö, Lali király köll ide, vagy a majombanda a Dzsungel könyvéből.

stratez 2011.04.30. 03:44:50

Szánalmas az egész balliberális nyivákolás, mind ami a sajtótörvényt illeti, elég csak belenézni a napi Népszabóságba, Népszavába és egyéb szoci médiaszarba, és szánalmas, az új alkotmányt illetően is. A lepusztult, érték nélküli világuk köszön csak vissza minden kritikájukban. Ami pedig a külföldön folytatott aknamunkájukat. és az ország elleni lejárató kampányaikat illeti, ennek az úgynevezett baloldalnak történelmi léptékkel meg vannak számlálva a napjai.

Zetek 2011.04.30. 08:56:17

Ha olyan szar az éghajlat, mint Norvégiában, ahonnan még száz évvel ezelőtt is a lakosság nagy része elköltözött, ahova csak ritkán akartak bevonulni a nagyhatalmak, ott könnyű.

kackia 2011.04.30. 09:10:20

@kvadrillio:"miért keresztelték át a Köztársaság teret "
Lesznek még ilyen hülye kérdései?
Azért, hogy rend legyen a fejekben, de tudjuk, hogyha a magán múlt volna akkor a parlamenten még mindig világítana a sátán ötágú csillaga.
Legalább azt tegye meg a kormány amire képes.

kackia 2011.04.30. 11:23:25

rajcsányi úr "az egymást agyonszurkáló black metal bandák hazája," Hát igen, arrafelé tökösebb legények élnek.
Egyébként erre a nemzeti óriásra gondolt?

www.ujjobboldal.hu/node/1934

Alfőmérnök 2011.04.30. 17:55:44

@betyár: Csak szólok, hogy megint fantomokkal kardozol. Az alkotmányt védte a fickó. (Le is leplezte magát, a hülyéje.)

Alfőmérnök 2011.04.30. 22:58:09

@kackia: Az antidogma.hu a kevés számú facebook rajongói között - a kép alapján - felismerni véltem Nietzschét.
Aztán rákattintottam, és kiderült, hogy Schuster Lóránt az.

Hell István 2011.05.01. 08:15:49

Ha Norvégiának szar - mert valóban szar - alkotmánya van, amelyet szerencsére és hagyományosan nem is alkalmaznak, az még nem jelenti azt, hogy mi, magyar honpolgárok, ne lehetnénk demokraták vagy republikánusok.

kackia 2011.05.01. 09:37:17

@Alfőmérnök: Jákobnak volt hat fia, Mind a hat csizmadia: Simi, Samu, Sámuel, Dini, Dani, Dániel.

Ppix 2011.05.03. 00:24:15

@Kalmár:
1
"Hát nem vicces, hogy ez a sok zöldség amit itt összehordtál, még mindig bírja a többség szimpátiáját?"

Kár, hogy nem merik népszavazásra küldeni, mint ahogy az alkotmányozási kérdőíven is csak kamu hülyesség témában tettek fel kérdést, komoly kérdés egy sem volt. Vajh miért nem? Szerinted?

"nem is lesz a külföldieknek választójoga, hanem csak a határon túli magyaroknak "
Tudom. Ettől még beteges ötlet, hogy egy másik állam állampolgára döntse el, hogy mi történjen a mi államunkban, mire költsék a mi adónkat és hogyan kell élni nekünk! Felelősségvállalás nélkül.
Tudod ennek az lesz a vége, hogy a politikusok lekenyerezik azokat a szavazókat, akiknek nem fájnak a döntések, csak az odavetett alamizsnát fogják látni. Ezzel kész is a kontraszelektált visszacsatolás a rendszerben, lásd még a nyugdíjas szavazók babusgatása vagy a roma szavazatok vásárolgatása.
De vidám is lesz így. Jókat röhögünk majd.
(Hagyjuk is az ilyen apróságokat, hogy jogelméletileg is faszság és a szomszédos országok és az EU nem feltétlenül fognak ennek tapsolni...)

2
"lesz aki rohadt senkiházinak fog téged tartani....döbbenet, nem?"
Persze kiüt majd rajtatok a fene nagy kereszténység, ismerem a jelenséget. Egyszerűbb is gyűlölködni, mint utánagondolni, hogy miért vannak más vélemények. A fidesz szerint különben is ezeket nem meghallgatni kell, hanem elsöpörni. Könnyebb is mint a véleménnyel vitatkozni. Az fárasztó lenne, meg gondolkodást is igényelne.

3
"A pápáról igazat szóltál, bár nem szent, de ne vessük a szemedre, mit tudod te mit írkálsz. Persze minden európai fővárosban lesz köztér elnevezve róla, de nekünk nem szabadna, mert ...mert nem és kész."

Sunyi hazudozó vagy, nem azt írtam, hogy ne nevezzenek el a II. János Pál pápáról közteret (akit még lutheránusként is tudok tisztelni) , hanem azt, hogy ne a szintén jelképes elnevezésű KÖZTÁRSASÁG teret szüntessék meg emiatt.
Ez az átnevezősdi csak felesleges konfliktusok szítása, ami - visszautalva a 2. pontra - gondolom ugyanolyan keresztényi cselekedet mint a manipulatív csúsztatás.

indapass90210 2011.05.03. 08:25:00

Mi a baj a magyar alkotmánnyal?

Az, hogy magyar politikus egy opportunista állat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.23. 16:51:15

Kíváncsiak lennénk, hogy az elmúlt közel kétszáz évben akadt-e olyan elszánt jogvédő, aki valahol felsírt ezen kleriko-monarchista alkotmány és a republikánus éthoszt sutba dobó, külön utakat járó ország ellen."

ti vagytok az újságírók, miért nem hívjátok fel a képviseletét? mit csináltok egész nap az informatikán kívül?
süti beállítások módosítása