Avíttas, dagályos, patetikus konzervatív, múltba forduló, dohos, kereszténykedő az új alkotmányunk – olvashatjuk a különböző európai és européer lapokban. Dobray kolléga cikkében felsorol számos példát más, európai alkotmányokból, hogy esetleg, kicsinyég tán nem is vagyunk egyedül ezzel – lesz még miért harcolniuk az elszánt liberálisoknak a XXI. században. A legreakciósabb alkotmány kétségkívül a halszagú Északról áporodik bele a progresszív Európába. Norvégia alaptörvényéről beszélünk.

  Norvégia a lélegzetállító fjordok és az egymást agyonszurkáló black metal bandák hazája, de mindezek mellett – örökletes királyság. Már itt össze kell vonnia szemöldökét minden európai értelemben vett értelmiséginek, hiszen úgy tűnik, a köztársasági gondolat arrafelé nem túl népszerű. 2005-ben megalakult ugyan a Norvég Republikánus Szövetség, de a 2005-ös választásokon mindösszesen 92 darab szavazatot kaptak.

  A monarchia tehát stabil alapokon áll. Olyannyira stabil, hogy a norvég alkotmány nagyrészt a királlyal foglalkozik. Az alkotmány első cikkelye szerint a Norvég Királyság egy szabad, független, oszthatatlan és elidegeníthetetlen birodalom. Kormánytípusa korlátozott, örökletes monarchia. A kettes cikkely leszögezi: a birodalom minden lakója szabadon gyakorolhatja saját vallását, de az evangélikus-lutheránus marad a hivatalos államvallás. Az alkotmány kötelezi az evangélikusokat, hogy gyermekeiket ebben a vallásban kell felnevelniük. Nesze neked, szabad identitásválasztás! A sok millió evangélikus mellett azért még megtűrnek pár tízezer katolikust és 818 zsidót.

  A harmadik cikkely szó szerint azt írja: a végrehajtó hatalom a királyt illeti - úgy tűnik, ez a mondat közel kétszáz éve változatlanul így szerepelhet az alkotmányban. A negyedik cikkely hozzáteszi: a királynak mindig evangélikus vallásúnak kell lennie, és fenn kell tartania, védelmeznie kell Luther hitét.

  És ami mindennek a teteje: a király személye szent; nem lehet őt elítélni vagy vád alá helyezni - olvasható az alkotmányban, amely ezután hosszan szabályozza a királyi trón örökösödésének körülményeit. Később arról is szól, hogy a király kereskedelmet, vámügyeket és a rendőrséget is érintő rendeleteket adhat ki, feltéve, ha azok nem ütköznek az alkotmányba vagy a parlament (Storting) által hozott törvényekbe. A király természetesen a szárazföldi és a tengerészeti haderő parancsnoka is egyben, hadba hívhat és békéről is dönthet.

  Az alkotmány végül, valahol a negyvenkilencedik cikkely körül rátér az állampolgári jogokra is. Kíváncsiak lennénk, hogy az elmúlt közel kétszáz évben akadt-e olyan elszánt jogvédő, aki valahol felsírt ezen kleriko-monarchista alkotmány és a republikánus éthoszt sutba dobó, külön utakat járó ország ellen. Még jó, hogy nem süllyedt odáig a magyar kormány, hogy a norvég modellt vegye mintául új alaptörvénye megfogalmazása során!

  A királyról még nem is beszéltünk: V. Harald láthatóan szívesen öltözik Horthy Miklósnak. A vikingek földjén még mindig a harmincas évek állott levegője bűzlik?

  Mégis, mégis. Norvégia évek óta a világ legélhetőbb országa az emberi fejlettségi index szerint, amely a várható élettartam, az oktatási és a jövedelmi index alapján állítja rangsorba az országokat. Norvégia ezen felül a világ második leggazdagabb országa Luxemburg után, az egy főre jutó GDP alapján. És számos kedvező körülmény miatt ők kellő önbizalommal mondhatják bármikor: van élet az EU-n kívül is.

  Norvégia a világ egyik legirigyeltebb, legmagasabb életminőséget biztosító országa, századok óta jobbára békés történelemmel, érintetlen természettel és radikális reformoktól megkímélt társadalommal, ahová tízezrek költöznének/menekülnének a világ minden tájáról. „Egy ország működését, egy nép életét nem az a néhány paragrafus határozza meg, még csak nem is a liberális bölcsesség pillanatnyi álláspontja, hanem a tradíció, melyben egy nemzet él és amely szerint tesz-vesz a mindennapjaiban.” Nem lehet, hogy a kollégának valahol igaza van?