A nevelésről II.
2011. március 21. írta: aristo

A nevelésről II.


  „Ennélfogva a legjobbak nem kívánnak pénzért uralkodni, sem megbecsülésért, sem az uralkodásból nyilvánosan fizetséget húzva zsoldosnak minősülni, sem tolvajoknak, az uralomból titkon hasznot orozva. És becsvágyból sem kívánnak uralkodni, nem lévén becsvágyók.” (Platón: Az állam)

  Az első rész folytatása.

  Hogy megértsük, miként jutottunk ide, szót kell ejtenünk az oktatás kulcsszereplőiről, a pedagógusokról, akiknek '45 utáni sorsa eldönti, hogy miképpen is alakul napjainkban az oktatás. Fenntartva, hogy minden korban születnek nagy kivételek, akik a lesújtó állapotok ellenére is képesek igazak és elkötelezettek maradni - az alábbiak egy egész hivatás pokolra szállásáról fognak szólni.

  Miután a haladó baloldal számára 1945-ben - orosz tankok képében - eljött a Kánaán, szinte azonnal egy égető fontosságú kérdéssel kellett szembenézniük: hogyan és főleg kikkel neveljük az új, kommunista embert? Szerencsére nem voltak segítség, előkép nélkül, hiszen ott volt Anton Szemjonovics Makarenko, a nagy szovjet pedagógus munkássága, aki már a kora húszas évek óta foglalkozott a kommunista ember kikovácsolásának fáradságos munkájával. Ő, túl azon, hogy kovácsolt, nagy teoretikusként papírra is vetette tapasztalatait, okulásul az utókor számára. Sikerei világraszólóak voltak, a Cseka közvetlen felügyeletével működő intézményei ontották a kikovácsoltabbnál kikovácsoltabb ifjú-kommunistákat. Nevelőmunkája annyira sikeres volt, hogy iskoláiból kerültek ki a Gulágok közismerten mély humánummal megáldott őrei. Adott volt tehát a feladat, a módszer készen állt - még a Cseka is házhoz jött - már csak meg kellett valósítani a janicsárképzőket.
 
  A feladat annál is sürgetőbb volt, mert a meglévő tanerők - a Horthy-fasizmusban szocializálva - teljességgel alkalmatlannak tűntek a feladatra. Még a társutas baloldal is csak problémákat okozott, képviselői makacs ostobasággal hajtogatták a jog, igazság, tudás szentháromságának tanait. Nem vették észre, hogy mindezek idejétmúltak és retrográdak, kizárólag jelzős szerkezetben felelnek meg a kor és az NKVD követelményeinek, úgyis mint: proletár jog, proletár igazság és proletár tudás, ámbár a „proletár” szónak azért mindig volt egy sajátos stichje az Újlipótvárosban. A jelzős szerkezet használata a maga egyszerűségében zseniális, ugyanis az ismertnek vélt fogalmak ezáltal eredeti jelentésüknek pontosan a fordítottját jelentik. Megindult tehát a szocialista tanerők tömegtermelése, a kommunizmus elragadtatását mindig is kiváltó futószalag-módszer elvei szerint. Áradni kezdtek a népi káderek.

  Mindenféle képzés sajátossága, hogy feltételez valamiféle átadandó tudást - tartalmat, ha tetszik. Ez volt a másik probléma, amely a jeles modernizátorok előtt tornyosult. A régi könyvek és ismeretek tele voltak mindenféle nemkívánatos dologgal, ún. tényekkel, melyek - történelmi összefüggéseikből áltudományos módon kiragadva - veszélyeztetni látszottak a proletariátus múltjának szeplőtelenségéről szóló tanokat. Ez megengedhetetlen volt, új könyvek és tanmenetek kellettek tehát. Új embernek új könyv, világos. Sercegni kezdtek a pennák és kopogni az írógépek: új tudás-univerzum keletkezett, Ilyet még nem látott előtte a világ. Még az ábrázoló geometria tankönyveit is sikerült Sztálin-idézetekkel illusztrálni, a többiből pedig kigyomláltak mindent, ami ellentmondott a nagy narratívának, a közelgő megváltás, a proletárforradalom ígéretének. Mindenkinek javaslom, aki szippantani akar a kor haladó levegőjéből, hogy olvasson bele ezekbe a tankönyvekbe és gondoljon bele abba, hogy mindezt komoly arccal tanították a katedrákról és illett ugyanolyan komoly arccal meghallgatni, megtanulni és vizsgázni belőle.

  Az új értelmiség képzésének beindításával párhuzamosan - melyhez immár minden adottnak tűnt - megtörtént a régiek megregulázása is, hiszen a proletár nevelés nem csak a gyerekekre, a felnőttekre is hat. Néhány bebörtönzés itt, néhány akasztás ott, vagy szerencsés esetben eltiltás a katedrától, és az oktatói kar uniszónóban harsogta az új időknek új dalait. Az egyházi iskolákat - a klerikális reakció viperafészkeit - bezárták, többnyire a tanárokkal együtt, és az ósdi falak között, ahol évszázadokig zengték Isten dicsőségét, felhangozhatott az internacionálé.

  A tanár- és tanítóképzők padsorait elárasztották a cselédek és disznópásztorok jobb sorsra érdemes gyermekei, és készen állt minden, hogy nevelőkké váljanak. Készen állt a nagy mítosz, a „dialektikus és történelmi materializmus” - édes Istenem ki emlékszik még erre! -, amely egyetlen ívben átfogta a világot a születéstől a halálig, a történelem kezdetétől - mely természetesen az osztályharcok története volt - annak végéig. Készen álltak az iskolák, a megfelelően megfélemlített és néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve mindenre kapható oktatói karral, megindult hát a tömegtermelés. Mert minden áldott nap be kellett mennie valakinek a történelemórára és tanítania, hogy a Spartacus-féle rabszolgalázadás az osztályharc korai formája volt; biológia órán, hogy Micsurin egy metszőollóval megcáfolta génelméletet; fizikából, hogy Sztálin csapást mért a relativitáselméletre; és irodalomból, hogy Zalka Máté nagy író, valamint Glatkovnak A cement című műve az irodalom csúcsa. Mindezeket igaz hittel kellett belehazudni egy csomó nyílt tekintetű gyerek arcába, kétség és hezitálás nélkül. Voltak ostobák, félretanítottak, voltak mártírok is és voltak cinikusok - hogy ki melyik volt, mindenki döntse el maga, aki katedrán állt ezekben az időkben.

  Sajátos helyzet alakult ki: az egyetemek és főiskolák padsorait megtöltők között - a történelem fura fintoraként - a származás nagyon fontos distinkciót tett. A mindent elborító bornírt hazugság áradatban az tett különbséget hallgató és hallgató között, hogy kinek milyen hosszú volt az otthoni, családi könyvespolca és milyen arányt képviseltek azon a '49 előtt kiadott könyvek. A döntő többséget kitevő munkás-paraszt származásúak fél-analfabéta szüleinek ilyen nem volt, így hát esélyük sem volt, hogy közelebb férkőzzenek valamiféle reálisabb világképhez. A többiek, az X-esek legalább otthon vagy egymás között - míg be nem köpte őket valaki - sutyoroghattak és próbálkozhattak az önálló véleményalkotással. Ez, már akkor is meghasonlottságot idézett elő, de volt egy további törésvonal is, jelesül a humán- és a reáltudományok között. A kommunizmus fantasztái és gyilkosai között a legtöbben humán előképzettséggel bírtak, ezért ezt is tekintették mérvadónak. Az egyetemek legféltettebb helyei is a bölcsészkarok lettek; a reáltudományok egyébként is vagy félreismerhetetlen tehetséget igényeltek, vagy pedig praktikus mértékkel (működik, vagy nem működik) bírtak. Haladóvá tételük csak korlátok között érvényesült, bár voltak kecsegtető kísérletek, mint a genetikus-perek a Szovjetunióban. A természettudományok nagyobb szabadságot élveztek, ami - többek között - abban nyilvánult meg, hogy megtarthatták régi, közismerten reakciós professzoraik nagy részét.

  A kora '70-es évekre megtörtént a generációváltás nagyja. A katedrákon már a különleges anyagból gyúrt népi káderek álltak és tanítottak, a hülyeség szép lassan szinte mindent elborított. A társadalom persze reagált minderre, és érthető módon a pedagógus szakma presztízse rohamosan süllyedt a béka feneke alá. A tanítókat a protofasiszta korszakokban övező tekintély elillant, hiszen „a Józsival együtt hordtuk a trágyát most meg tanár” kezdetű eszmefuttatások nem kedveztek a mennybemenetelnek. A tanórákon előadott nyilvánvaló hazugságok és ostobaságok, ha másként nem, a szájhagyomány útján, utat találtak a tudati mélyrétegekbe, és nehéz elvárni, hogy aki ezeket tanítja, nagy megbecsülésnek örvendjen. A késő-kádári vidékies hedonizmus - mely a társadalom vallása lett - egyébként is megvetéssel sújtotta azokat a szakmákat, amelyekben nem lehetett jól keresni.

   Nemsokára - a generációváltások kegyetlen logikája szerint - ezeknek az embereknek a tanítványai tanítottak, elözönlötték az egyetemek tanszékeit, az Akadémiát, a kultúra fellegvárait, mindent. Tudatlanságuknál csak a versenytárs nélküliségből fakadó magabiztosságuk volt erősebb. Megfertőződtek ők is persze, a szülők naiv hite a kommunista tanokban már elmúlt, megmaradt azonban a baloldali, forradalmi hevület, mely kitűnően együtt tudott élni valamiféle lapos, cinikus materializmussal - bármennyire ellentmondóak ezek egyébként.

  Az új „elit” arctalan masszából jól strukturált érdekközösséggé vált. Miután nem csak hatalmi, hanem tudás-elitről volt szó, a vezetés a tudás birtokosainak kezébe került, azokéba, akinek családi könyvespolcai ugyan hosszúak voltak, de azokon a fő helyen Jászi Oszkár vagy Szabó Ervin könyvei voltak - esetleg egy kis Lukács. Ők jártak az elitiskolákba, az ELTE-n tanultak filozófiát, esztétikát, szociológiát és egyebeket, vagy a Marx Károlyról elnevezett egyetemen népgazdasági tervezést esetleg külkert. Elvégezvén az elvégzendőket, pályájuk a kultúra és a népgazdaság élére röpítette őket - vakok között félszemű a király - s trónolnak ott máig, liberális közgazdászként, világhírű filozófusként és általában ballib megmondóemberként. A többiek, a plebsz, a hasznos idióták, a beléjük vert ostobaságoktól ködös, kenyérgondoktól keserű mindennapjaikat élték. Így érkeztünk el a nagy átállás pillanatához, 1989-hez.

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr612740800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2011.03.21. 08:35:01

Aki nem akarja Arisot stílusművészetét élvezni, annak összefoglalom a posztot:

"Ma a tanároknak azért nincs tekintélye, mert a szocialista rendszerben a tanárok ideológiai okok miatt kénytelenek voltak hazugságokat oktatni, s emiatt a nép nem tudott felnézni rájuk."

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.03.21. 08:43:55

Elképesztő.

Egyrészt fene se érti, szerző hogy lett ilyen okos és tájékozott efféle borzalmas ellenszélben, hogy most ilyen faszányosan leleplezhessen, ha egyszer ez a zombihadsereg okította enmagát is.

Másrészt elképesztő, hogy valaki feltételezhetően a diplomaosztójáig nem találkozik normális tanárokkal, hogy aztán ne irkafirkáljon efféle bántó bugyutaságokat, rendkívül sajnálom.

Harmadrészt elképesztő, hogy a mandarin szerkesztősége ilyen silány ostobaságoknak folytatólagosan teret ad.

ucsacsu 2011.03.21. 08:52:54

BRÁVÓ, telitalálat,csak nem te is pedagejgosz vagy?::::))))))))

ucsacsu 2011.03.21. 08:54:09

Persze tisztelet a kevés kivételnek,aki nem hagyta,hogy kimossák az agyát.

ucsacsu 2011.03.21. 08:56:06

A libsi pedagejgosz intézetről már ne is beszéljünk,egy igazi talicska gyár volt

tistedur 2011.03.21. 08:58:34

nekem nagyon tetszik a klebelsbergi iskolapolitika finom kritikája, amelyik a szerző szerint fél-analfabétákat termelt ki :)
makarenko azért nem annyira gáz, mint amit a szerző állít róla.
micsurin és liszenko viszont tényleg szembement a kor tudományos eredményeivel.

ucsacsu 2011.03.21. 08:59:02

@Dr. Zerge:
Ezt sokkal többen tudták,látták,legfeljebb nem beszélt róla,és külföldön taníttatják a kölyküket,mondjuk tel.-avívba

Bell & Sebastian 2011.03.21. 09:51:53

Zseniállis, ámbár a disznópásztorral túllspíllázta, mint álltallában, innét tudni, hogy pikareszk, de ez jópárat nem fog abban zavarni, hogy heveny ugatérozásban llellje örömét.

Hattory Hanzo 2011.03.21. 10:02:02

@Bell & Sebastian:

Ez valami különmegállapodásod a Köztársasági Elnök úrral, hogy az általa lehagyott "l" betűket te felhasználod?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.21. 10:08:31

@jan:
Amator.
EN foglalom ossze a postot.
Az osszes human vegzettsegu kommer - minusz nehany konyvespolcos ellenallo. Nem lesz itt kibontakozas, amig a kommereket ki nem sepruztuk.

A kovetkezo lepes egy ellenkommer-forradalom. Es itt jutunk el Heller Agneshez es a Szabo Ervin-konyvtar atnevezesehez. Ezek a nemzet felemelesenek fajdalmas, de szukseges lepesei.

Mellekesen ezekbol logikusan kovetkezik a konyvespolcos ellenallok koncokkal valo megdobalasa.

Bell & Sebastian 2011.03.21. 10:10:12

A képet próbáltam elemezni. Szakközép első, 1975, évnyitó körül, kisváros.

A ruha belövi a kort, a köpeny hiánya, nyitott ablakok az időszakot, hajviselet a település típusát, az idézet inkább általánosra/szakmunkásra utal, lányok hiánya szakiskolára. A fogassor Klebelsberg-korú, de még '70 -ben is létezhetett. Itt lerobbant épületre utal.

Bell & Sebastian 2011.03.21. 10:18:47

@Hattory Hanzo: Mivell nem allázhatom meg az Ellnök Urat, gyallázkodás néllkül csak ezt a megolldást vállaszthattam.

TG69 2011.03.21. 10:39:31

@aristo: Na ügye már meg volt az értelme akkor történelmet tanulni, ha más nem is maradt meg az emberben a sok évszám, meg uralkodó meg csata stb halmazból hát az osztályharc mindenképp. Ez is csak olyan végső mozgató, mint keresztényeknél az isten, relevanciájukat tekintve ha az előbbi tanítói ostobák, akkor minek nevezzük a papokat? Idióták? :)

Alfőmérnök 2011.03.21. 10:48:35

Végigfutva a szövegen, látom előkerültek ismét a disznópásztorok.
Én kivárom, hátha Höndör B. Margit ezt is összefoglalja.
lastextolgy.blogspot.com/

Bell & Sebastian 2011.03.21. 10:54:02

@TG69: Elsütöm harmadszor is, hátha valaki még nem ismeri:
- A sakterod már keres, kergeti a macskát!

smalladam 2011.03.21. 11:06:06

@Bell & Sebastian: a fortepan szerint ez egy budapesti általános iskola, és 1960 körül.

A ruhák és a hajak alapján egyébként semmiképp nem lehetne 75, ez korábbi divat.

a pontosabb évszám a lányok hiányát is megmagyarázza (szakiskola nem lehetne, ahhoz túl fiatalok)

kispufi 2011.03.21. 11:16:46

@Bell & Sebastian: szerintem minimum egy évtizeddel korábbi, a hajak még konszolidáltak. és elsőéves szakmunkások lehetnek, a lányhiány miatt, mert amúgy arcra inkább ált. 7-8. oszt-nak tűnne. (a '70-esekben volt köpeny is!)

Alfőmérnök 2011.03.21. 11:23:50

@kispufi: A disznópásztor-képűek arányából én is erre a következtetésre jutottam.

Alfőmérnök 2011.03.21. 11:26:45

@tesz-vesz: Nem tudom mi, de biztos nem az. Mint ahogy a dohányzás-tilalom törvény sem volt az.
De ez mintha itt off lenne.

Bell & Sebastian 2011.03.21. 11:38:36

@smalladam: @kispufi: A gombos vagy V-pulóver általános elterjedtsége és a színes ingek még a hetvenes évek elejét mutatják, pólók csak '75 után kezdtek megjelenni. Blúz már csak nyomokban, a frizkó nem túl releváns, szakiskolákban, kollégiumokban előfordult a hajrendőr-tanár, a képen meg van pár határeset.

Egy évet engedek visszafelé, de többet nem. A trapézgatya eldöntené, az 1974 -es.

walter77 2011.03.21. 12:08:12

Én még most sem értem, hogy a szerző mégis mire alapozza ezt a sok okosságot amit összehord.

Ezzel az aerővel bölcsészként az asztrofizikáról is írhatnék bejegyzést.

Egyszerűsítő és szimplán buta.

Nincs annál nagyob baj (illetve van, de a drámai hatás miatt túlzok egy kicsit) ha egy történész bizonyos történelmi tények és féligazságok egymásmellé rendezésével azt gondolja eszmetörténetet ír.

pierre bayle 2011.03.21. 12:25:17

Eltévedtem? Vagy ez télleg a mandiner.blog? Ennél sokkal szinvonalasabban szoktatok ballibezni...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.21. 12:31:49

de nagyon buta, szinte bolseviki módon egyszerűsítő írás. méltatlan a szerzőhöz. nagy vonalakban, a végeredményt tekintve nagyrészt igaz, de az egész folyamat nem így és nem ilyen egyszerűen.

buckafej 2011.03.21. 12:39:55

Kedvelem aristo írásait, de a disznópásztorok és fél-analfabéta kitételek ostobák és sértőek.
Sok félművelt falusi ember volt, de voltak számosan okosak is, akiknek nem volt lehetőségük tanulni.
A nagyapám 6 elemit végzett kitűnő eredménnyel, de tovább nem juthatott, fia nyelvészprofesszor, egyetemi tanár, külföldi egyetemek előadója lett.
Szóval az biztos, hogy '45 után sokaknak nyílt lehetősége a tanulásra, és nem lett mindegyikük buta, gyorstalpalón végzett "munkásértelmiségi".
Kis lenézést érzek írásodban aristo városi értelmiségi kontra vidéki első generációs értelmiség viszonylatban.
Arról pedig megfeledkeztél, hogy a pedagógusbérek a forint bevezetésekor szándékosan lettek a korábbinál jóval alacsonyabban meghatározva, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szakma elvesztette korábbi tekintélyét.
A Horthy- korszakban még egy falusi tanítóházaspár is megélt a fizetésből, sőt szolgálóra is futotta nekik, földet is kaptak.
Magasabb egzisztencia volt, mint ma.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.21. 12:49:28

@walter77:
"Ezzel az aerővel bölcsészként az asztrofizikáról is írhatnék bejegyzést."

Faj, mi, hogy kiderult az igazsag, kommerkem?

Téglagyári Megálló 2011.03.21. 12:59:55

@buckafej:

"Kedvelem aristo írásait, de a disznópásztorok és fél-analfabéta kitételek ostobák és sértőek."

Egyetértek, ez olyan belbudai arrogancia. Ez akkor állta meg a helyét, amikor a fent nevezettek vörös tagkönyvvel kitúrták az arra érdemesebbeket, így ez utóbbiakban komoly sértettség alakult ki, ami úri szalónokban ilyen hullámokat vetett. Kívülről nézve ez viszont nem feltétlenül szimpatikus, kb. ez vezetett az MDF 94-es bukásához is.

walter77 2011.03.21. 13:06:02

@Doomhammer:

Nézd. Az, hogy Te ezt a minősíthetetlenül gyenge és igénytelen írást igazságnak véled, az a Te bajod.

Nekem természetesen nem fáj ez, csupán a butság ilyen ordítóan eklatáns példájának kikiálltása a vakvilágba fáj. De ez minden értelmes párbeszédre igényt tartó embernek fáj.

Bloodscalp 2011.03.21. 13:21:00

@Bell & Sebastian: pedig ennek a kornak a neveléséről ügyesen okosan stílszerűen elég lett volna annyit írni hogy ennek a kornak a diákja S.Pál álamfő

viszont aristoból süt az hogy rühelli a komcsikat, a mandi pedig vmiért úgy látja jónak komcsizással üti el a fiaskóját

Robinzon Kurzor 2011.03.21. 13:21:52

Ha mást nem is, de a szerző és műve minőségét azért magyarázza az írás.

Robinzon Kurzor 2011.03.21. 13:23:23

@Bloodscalp: "viszont aristoból süt az hogy rühelli a komcsikat"

Nem a komcsikat rühelli, hanem hogy őt nem vették be a buliba.

Bloodscalp 2011.03.21. 13:38:02

@Robinzon Kurzor: lehet:) nem tudom:) azért keményem elméleti fejtegetés volt az "első" résznél (vajon hány lesz?-a liberálisokat külön fogja ostorozni?)
ma már komcsizik keményen hajjaj, viszi még valamire, nem marad szegény ő sem (manapság aki komcsizik sokra viheti)

Bell & Sebastian 2011.03.21. 14:12:43

@Bloodscalp: Önmagában a helytelen írás még nem bűn, csak ügyelni kell rá, ki ne derüljön. :)

A saját kézírását az okosabbja azért nem osztogatja, mert hallott már arról, hogy léteznek grafomókusok.

Aki pedig nem jól tud magyarul, annak -ha csak nem másod-nyelve- többet kellett volna fejre gyúrnia! Esetleg olvasnia a Bibliát.

Robinzon Kurzor 2011.03.21. 14:12:59

Mondjuk a terem falán a megcsonkított idézet, na az tényleg sokat elárul a korról, meg hogy mi is változott azóta.
Sokkal többet, mint a láthatóan önértékelési zavarokkal küzdő szerző szívbemarkolóan ostoba irománya.

(Ne légy szeles...)

Ne légy szeles.
Bár a munkádon más keres -
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes.

Alfőmérnök 2011.03.21. 14:18:07

@buckafej: Azért lássuk be sokat fejlődött a szerző a lerablógyilkoshajlamozás óta.
"A hatalom szívébe emelt disznópásztorok, cselédek, pékinasok és más, veretes szakmák szépreményű művelői - túl rablógyilkos hajlamaikon - tökéletesen alkalmatlanok voltak bármilyen feladat ellátására."

Lehet, hogy velem van a baj, de én többek között ezen mondat óta tartom egy szarfaszú senkiházi tahónak a szerzőt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.21. 14:28:58

@Alfőmérnök:

"Lehet, hogy velem van a baj, de én többek között ezen mondat óta tartom egy szarfaszú senkiházi tahónak a szerzőt. "

lájk. amúgy nem véletlenül hívja magát a drágám úgy, ahogy.

de azért ügyes, ahogy kiindul a rákosi-korszakból, majd minden változás és átmenet nélkül 1989 lesz. se ötvenhat, se kádár-korszak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.21. 14:30:26

@Bloodscalp:

"aristoból süt az hogy rühelli a komcsikat"

alapvetően nem a komcsikat rühelli, hanem az alacsonyabb rendűeket, mint a "disznópásztorok, cselédek, pékinasok és más, veretes szakmák szépreményű művelői"-t.

Bell & Sebastian 2011.03.21. 14:50:32

Alig merem bevallani de ettől a Karmanenkótól két könyvet is olvastam, rázták benne a pofonfát ezerrel ezek a rablógyilkos hajlamú ivadékok. Még elítélt is volt köztük, osztán mekkapták Böjte otyéc kommunyiszt változatát, aki jól kihúzta a foguk fehérjét.

Az imígyen kiképzett, vagy inkább idomított tanerő túléléséhez jól fel kellett fegyverkeznie a nebulónak mindennel, ami csak vésve volt a kőtáblákra.

Egyetlen esetben nem segített sem ördög, sem isten, sem Párt: a tornatár-terminátor esetében, aki általában a főúttörő is volt, továbbá alacsony, agresszív seggdugasz, párttag és még kommunista is.

Órákig eltökölt egy bimbózó lánnyal, hogy megtanítsa neki a guruló átfordulást, nekünk meg fejből kellett tudni a tigrisbukfencet!
Alig vártuk a hittant, mert a tisztelendő úr bezzeg le se szarta a kis hülye picsákat!

:)

Uriás 2011.03.21. 15:35:33

Aristo feltétlenül kell a Mandinerre? Minden írása nevetséges.

walter77 2011.03.21. 15:40:18

@Alfőmérnök:

"Lehet, hogy velem van a baj, de én többek között ezen mondat óta tartom egy szarfaszú senkiházi tahónak a szerzőt. "

Szerintem nem veled van a baj. Éppen annak látod ami.
Amúgy még elnézhető (illetve ha nem is elnézhető, de kevésbé bosszantó) lenne ez az elitista, műarisztokrata atitűd, ha mellé veretes tudás társulna, de jelen esetben nem erről van szó.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.21. 15:58:54

@Bell & Sebastian: "Egyetlen esetben nem segített sem ördög, sem isten, sem Párt: a tornatár-terminátor esetében, aki általában a főúttörő is volt, továbbá alacsony, agresszív seggdugasz, párttag és még kommunista is. "

Dettó, mint a Megáll az időben.
Amúgy aristónak sem ártana megnézni azt a mozit. Ha látná, talán nem írna le annyi sületlenséget, amint azt fentebb tette disznópásztorozós, cselédezős rosszkedvében.

Bell & Sebastian 2011.03.21. 16:05:06

@Alfőmérnök: Csak addig gerjeszti a feszültséget, amíg le nem leplezi egy bérvincent, ki nem teszi ide a dinasztiája összes nickjét és a födő nevét.
Bár Aristo nem lehet, túl nyugodt és joviális hozzá. :)

Bell & Sebastian 2011.03.21. 16:07:28

@Gasper: Csak az életből merítek. :)
Fényképet hová tenné? -mert hogy nagy fotós-megfigyelő maga is.

Alfőmérnök 2011.03.21. 16:15:06

@Gasper: Én el tudom képzelni, hogy látta. De ha nem látta és megnézné, akkor se segítene rajta.
Mert egy fasz.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.21. 16:23:15

@Bell & Sebastian: ezért fasza az a film is: az életből merít.

A fotóról. Gondolkodtam már rajta, de nem tudok okosabbat mondani. Személy szerint a 60-as, 70-es évek fordulójára teszem, de nem a 70-es évek közepére, tekintettel a frizkókra és a szerkókra. Talán vidéken vagyunk, ahol még a táncdalfesztiválok divatja határozza meg az ünnepi öltözetet. Mondjuk ha az a fogas klebelsbergi lelet is lenne, az ablak felöli oldalon csúnyán elbántak vele az imposztorok.
Viszont nem tudom megfejteni, hogy mi az a búbánatos dekoráció a J.A. idézet fölött. Elsőre, mint egy hímzett busóálarc, de hát annak meg semmi értelme.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.21. 16:25:40

@Gasper: pontosabban: nem lehet, hogy csaj?

Alfőmérnök 2011.03.21. 16:36:44

@Gasper: Nem tartom valószínűnek. Ha mégis, akkor csak valami frigid, besérült vénlány lehet. :)

Bell & Sebastian 2011.03.21. 16:42:42

@Gasper: Bagoly. Van egy olyan CIA algoritmusom, amivel 3db pixelből helyreállítok akár egy tekercsnyi szöveget is, pici csengettyűkkel.

(az egyik srácon kukorica-farmer trapézgatyó van, '74)

:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.21. 16:42:49

@Alfőmérnök: vénlány? Én inkább huszonéves pázmányos cirmosnak gondoltam. Már amennyiben valóban nőnemű. :)
Betyárt, vagy tölgyet kéne kifaggatni, ők itten a mentorai. Á, amúgy meg tök indifferens!

Bell & Sebastian 2011.03.21. 16:49:09

Aristo jó srác, el nem hiszem, hogy nem tudják kicsoda? De nem árulom be, csak majd ha előbb alaposan leitatnak! :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.21. 16:55:02

@walter77:
"Nézd. Az, hogy Te ezt a minősíthetetlenül gyenge és igénytelen írást igazságnak véled, az a Te bajod. "

Miert, mi az igazsag? Nagyokos, ezt valaszold meg!

Alfőmérnök 2011.03.21. 17:01:29

@Gasper: Nem hiszem, hogy huszonéves, egyszer valahol írta, hogy már öreg valamihez. Meg a "nagy generációról" szóló grandiózus sorozatát így fejezte be:

"Nem tudom kivonni magamat sem a fentiek alól: bizonyára pusztulnunk kell - talán jobb lesz nélkülünk. Sorsunk intő jel és figyelmeztetés: életünk céljának életünkön kívül kell esnie, különben eltévedünk." :)

walter77 2011.03.21. 17:03:35

@Doomhammer:

:)
Értelmes ember nem kísérli megválaszolni azt a kérdést, hogy mi Az Igazság.

Mindenesetre abban tökéletesen biztos lehetsz, hogy egy ilyen terjedelmű írás, ami szerényen a felvilágosodástól a magyarországi kommunista diktatúráig eljut néhány szökkenéssel nem lehet Az Igazság.
Ez szimplán logikailag képtelenség, azon túl, hogy szellemtörténetileg is több sebből vérzik.

Ez az írás a szerző elnagyolt véleménye a egy témáról (és messze nem az igazság), de ezt a megfelelő helyen kell kezelni, konkrétan a kocsmában a 6. és 7. sör között felböffenteni, majd legyinteni, hogy a lófaszt van ez így apafej, na igyunk tovább.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.21. 17:19:07

@Alfőmérnök: én el nem tudom képzelni, hogy öreg motoros, mert annyira tanultak és szélsőségesen egyoldalúak azok az ismeretek, ahogyan mondjuk a közelmúltról értekezik. Persze ettől még lehet hogy neked van igazad.

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.03.21. 17:25:50

a bejegyzés színvonala - a szerző stilulánál maradva - egy sikeresen abszolvált dolgzók általános iskoláját feltételezi...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.21. 17:57:55

@walter77:

"ami szerényen a felvilágosodástól a magyarországi kommunista diktatúráig eljut"

és amiben súlyos logikai bukfenc is van, mert a komcsi oktatás sok minden volt, csak nem liberális.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.21. 19:13:32

@walter77:
"Értelmes ember nem kísérli megválaszolni azt a kérdést, hogy mi Az Igazság. "

Tehát te engem nem tartasz értelmes embernek. Mert ha annak tartanál, akkor nem gondolnád azt, hogy én egy kétoldalas írást Igazságnak gondolok.

Nevezzük talán igazságmorzsának azt az állítást, hogy a humán végzettségűek kommerek.

Szerintem Aristo tökéletesen levezette ezt és én el is hiszem neki. Főleg, mivel Aristo egy bányamérnök, így az ő ítéletében megbízhatunk.

betyár (törölt) 2011.03.21. 19:33:32

@Gasper:
Abban a filmben éppen ez van benne: a rákosista és a konszolidációs tanerő: akik betetőzik a történetet és összeházasoknak.

betyár (törölt) 2011.03.21. 19:34:19

@Bell & Sebastian:
aztán mit inna?:)

betyár (törölt) 2011.03.21. 19:37:29

@Gasper:
engem ugyan hiába, láthassa, most ajánlottam magam is B&S-nek a leitatást:)

sashimi 2011.03.21. 19:47:02

A poszt a személyes példamutatáson át történő elsöprő erejű tiltakozás az OPNI bezárása ellen.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.21. 19:58:16

@betyár: na meg ott van a Szombathy, a korábbi osztályfőnök, akit persze kirúgnak az iskolából. De ne gondolja, hogy a hatvanas években minden Szombathy-t ki tudtak rúgni és csak a disznópásztorok, meg a cselédség fattyai álltak katedrára. Hagyjuk ezt a sarkított bugyutaságot. Vagy magát is csak kanászok leszármazottai oktatták? Vonalas komcsi vezetés mellett is szükség volt a tanerőre többek között a Kafkában (egykori Szent Margit), a Jóskában (ex ciszterciek), a Toldyban, az Aranyban (ex Notre Dame de Sion), meg még sorolhatnám, a vidékkel meg nem vagyok képben.

Amúgy ha van a történetnek betetőzése, akkor az nem a Malacpofa és a Rajnák közös gyerekének a megszületése, hanem a zárójelenet, amikor a Kisköves oldalbavizeli a házfalat. Azok a nyálkás, szürke, kilátástalan évek, valamikor az új gazdasági mechanizmus beindulásának idején.

Alfőmérnök 2011.03.21. 20:25:35

@betyár: Hogyan döntöd el, hogy B&S-nek biztos tudása van aristo kilétéről?

Bell & Sebastian 2011.03.21. 20:27:42

@betyár: Leginkább teát Stroh 80 -nal, verekedés és DJ Ötzi esetén lelécelek.

www.youtube.com/watch?v=m8OaCmZkh_Y

:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.21. 20:54:59

@Bell & Sebastian: ez a zene nagyon odab'sz!
Maga a legnagyobb avantgárd a kortárs blog szcénában, de komolyan. :)

betyár (törölt) 2011.03.21. 21:11:37

@Bell & Sebastian:
80%-ost? de hát hiszen az nem-e pusztítja az agysejteket? vagy mégis értem: így képes a társasutakat viselni:))

betyár (törölt) 2011.03.21. 21:16:53

@Gasper:
no az 1968-ban volt volna, a film meg jóval korábban játszódik:). de az oldalba vizelés, a babakocsit toló csaj és a komcsi értelmiség összeborulása (ki ne felejtsük a karácsonyfa melletti emigráns kommunista férjet a kollaboráns jelenkori férjjel) ugyanazt fejezi ki: ócska posvány az egész.

Alfőmérnök 2011.03.21. 21:28:49

@betyár: Ezt elbasztad. A vége 67-ben játszódik.

Alfőmérnök 2011.03.21. 22:23:49

Még mielőtt szánalmas magyarázkodásba kezdenél, nézzük a tényeket (bár tudom, ha aristo hatása alá kerülsz, azok nem nagyon érdekelnek):
www.youtube.com/watch?v=jgZeVZ9TzLs&feature=player_detailpage#t=406s

Bell & Sebastian 2011.03.21. 22:42:32

Gothár filmjét feltöltötte (dobpergés): "szilibalkeze".

trendo+ 2011.03.22. 00:57:09

Alacsony színvonalú, felületes, elfogult írásmű, teli durva általánosításokkal, ferdítésekkel. Kár is rá több szót vesztegetni.

pókfoci 2011.03.22. 03:07:55

Röviden borzalmasan egyoldalú, csúsztató, ostoba, lenéző.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.22. 03:41:30

@betyár: a film 56-tal kezdődik, majd az egész történet 1967-ben játszódik. Az ominózus oldalbahugyozás bizony 1968. első napján történik.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.03.22. 03:46:18

@Gasper: eh, javítom magam: az egész történet 1963-ban játszódik (lásd Kennedy-gyilkosság), a vége viszont tényleg 1967-68 fordulóján, ahogy Alfi és én is állítom.

walter77 2011.03.22. 08:54:12

@mavo:

"súlyos logikai bukfenc is van, mert a komcsi oktatás sok minden volt, csak nem liberális. "
Ugyan, ilyen apróságokon nem kell fönnakadni. :)

@Doomhammer:

Nézd, én nem ismerlek. Nem olvastam egyetlen bejegyzésed sem, ezért nem tudom, hogy értelmes ember vagy-e vagy sem. Nem is dolgom ítélkezni feletted, megteszed ezt Te magad a kijelentéseiddel, ahogy Aristo is magát minősíti.

Amit tudok, hogy a poszt állításai szimplán buták.

Azt sem nehéz megítélni, hogy azon kijelentésed, miszerint: "Nevezzük talán igazságmorzsának azt az állítást, hogy a humán végzettségűek kommerek." szintén óriási butaság, ahogy az is, hogy "Szerintem Aristo tökéletesen levezette ezt és én el is hiszem neki. Főleg, mivel Aristo egy bányamérnök, így az ő ítéletében megbízhatunk. "

Teljesen fölösleges belemenni, hogy egy ilyen állítás pusztán logikai helytelenségét kimutassuk azon túl, hogy tartalmilag blődség.

Persze ha igazad van és Aristo egy bányamérnök, akkor ebben az esetben éppen annyira kompetens a neveléstörténet felvilágosodástól a rendszerváltásig terjedő fejlődéstörténetének levezetésére, különös tekintettel ennek a politiki vonatkozásaira, mint egy pedagógus egy nem hagyomásnyos gázlelőhelyen található gázkincs kiaknázására vonatkozó terv létrehozására.

Bell & Sebastian 2011.03.22. 10:12:29

Maradjunk annyiban, hogy reál pályákon nem dívott a kommerkedés, többnyire dolgoztunk. És mondok még egy meglepőt: a vezetői hármas követelményből az ideológiát csak akkor nézték, ha a helyi belügyes (személyzetis) kifejezetten követelte.
Naná, a villanyszereléshez nem értett a humanista vörös barom, az igazi tudományok pártsemlegesek!

Ezért nincs is fölvésve az ELTE timpanonjára ez az okosság!

licsipancsi hites hajszakértő 2011.03.22. 11:03:29

@Uriás:

Egyetértek, aristo egy álnick-be öltözött öngyűlölő proli, aki ennek a posztnak a karaktereivel állt bosszút azokon, akik nem engedték őt esztergályosként kiteljesedni, hanem akarata ellenére írásra kényszerítették.

betyár (törölt) 2011.03.22. 12:14:20

@Gasper:
igaza van, az utolsó jelenetsor, amiről a vita folyt, valóban 1967/68 fordulóján játszódik, de a film, és én erre emlékeztem, jóval korábban. de valóban az újmechanista posvány előhangjaként zárul:)

Harald Blåtand 2011.03.22. 13:59:39

Jászi Oszkár mint a Kádár-kori tudománypolitika vezéreinek könyvespolcdísze... Aristo posztjai egyre inkább olyanok, mintha valami alternatív univerzumból érkeznének. Az ember szinte látja maga előtt Aczél Györgyöt vagy Köpeczi Bélát, ahogy lelkesen lapozza a vörös bőrkötéses, Kádár alatt bizonyára évente kiadott Jászi Oszkár-összest... Miért nem mindjárt Márait :-) ?

teemur · http://teemur.blog.hu 2011.03.22. 16:49:47

Az elemzés: program.

Ha a leírtak okozták a pedagógus szakma presztízsveszteségét: miért hasonlóan alacsony, szinte nem létezô manapság a pedagógus szakma presztízse nyugaton?

Egyébként épp ellenkezôen: a presztízsveszteség Magyarországon a rendszerváltás után gyorsult fel. Tapasztalat alapján.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.03.22. 17:04:00

@walter77:

szerintem doomhammer ironizált.

2011.03.22. 18:22:47

most az alkoholmányozás alatt fontos volt még belerúgni Pali bácsiba, és ha még szegény Pozsgay is magára veszi, vagy az ellenzéki Katika...még sértődés lesz. pedig trónolnak, na, mai napig :):)a többiről nem is beszélve. jól nézünk ki (és még gazdagok is) oktatás, oktatók, már minden baj :):)

ati27 2011.03.23. 09:40:08

Ekkora baromságot!

Igen, és is falusi suttyó paraszt voltam! Ja képzeld, tereltem disznókat, a kapa, vasvilla nem egyszer vízhólyagot "varázsolt" a kezemre! És igen, az általad lenézett kis szar falusi suliba jártam! És az általad leírt "kimosakodott" tanárok oktattak! Voltam kisdobos, úttörő. (halkan jegyzem meg, emellet jártam 8 évig hittanra, micsoda tudathasadás mi:) Közben nagyfaterral hallgattuk a szabad-európát, ő kimondottan gyűlölte a komcsikat! De ezek ellenére a következőkre emlékszem: Szinte kivétel nélkül olyan emberek tanítottak, akikre felnéztünk, tiszteltünk! És nehogy azt hidd, hogy azért mert "kommunista eszményképet" erőltették! Egyedül a töritanáron éreztem, hogy nyiltan kommunista értéket próbált belénk nevelni: "Véletlen se mondjátok azt, hogy krisztus előtt!" "isz 1918-tól kezdődik a legújabb kor" "56 ellenforradalom volt" stb.. Stb.. Szóval rajta éreztem azt hogy meggyőződéses kommunista volt, meg az igazgatón, igaz ő csak tesit tartotta. A pikantériája a dolognak, hogy a rendszerváltozás után a töritanár a templom első padsorában volt minden vasárnap. Egyszer a buszon (tudod tanyajárat) mögöttem ült, és valakinek fennhangon mondta: "az nem is ember aki nem hívő" A másik érdekesség az említett diri kicsapott katolikus pap volt... Visszatérve, a sulira, az osztályunk igencsak népes volt, 36-an voltunk, és a diákok több mint 2/3 középiskolába-gimnáziumba ment tovább.. Akkor ez az arány nem volt igazán megszokott, elérte a legjobb nevű városi iskolák nívóját! No nem azért mert "tuningolt" jegyeink voltak, mert nagy része el is végezte ezeket a sulikat és sokan továbbmentek fősulira-egyetemre.. Kivétel talán a Tsz-elnök lánya volt, dehát akkor nem lehetett mást csinálni...

ati27 2011.03.23. 09:55:56

@ati27:

Továbbfolytatva a gondolatmenetet, a posztoló sugalmazása ellenére éppen vidéken, a falvakban, esetleg a kisvárosokban fertőzött legkevésbé a kommunista "szellem"! Több ok is volt, de talán a legfőbb: az emberek nagy részében mélyen élt a kollektivizálás emléke! Szóval csak óvatosan ezzel a nagy parasztozással-disznópásztorozással!

Dr. No 2011.03.25. 12:13:29

Újabb lapos elménckedés aristotól szellem és tudás nélkül. Köszönjük.

jennings1 2011.03.29. 11:52:16

Ilyen mértékű ostobaságot régen olvastam... Sajnálatos, hogy a szerzőhöz hasonló gondolkodású emberek ma "párt és állami" vezetői pozíciókban szabadon tombolnak. De azért van az írásnak jó oldala is: tökéletes képet ad arról a bornírt ostobaságról, kivagyiságból, ami miatt a magyar jobboldalnak sikerült mindig és mindenkit elriasztania magától. És ami ma is alapvető jellemzője. Mert soha nem tanultak a korábbi korok hibáiból - mert alapvetően ostobák... Inkább jöjjenek a disznópásztorok képességekkel és alázattal bíró leszármazottai, mint ez a pöffeszkedő bagázs.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.29. 14:59:38

"Ők jártak az elitiskolákba, az ELTE-n tanultak filozófiát, esztétikát, szociológiát és egyebeket, vagy a Marx Károlyról elnevezett egyetemen népgazdasági tervezést esetleg külkert. Elvégezvén az elvégzendőket, pályájuk a kultúra és a népgazdaság élére röpítette őket - vakok között félszemű a király - s trónolnak ott máig"

Bátor! Bár ha állami állásban vagy, lassan kezdhetsz a magánszférában kutakodni - az erősen talált Fidesz-vezérkar az ilyen beszélyt ugyanis nem igazán tolerálja...:)

Alfőmérnök 2014.04.14. 15:20:52

@betyár (törölt): "Demokráciajáték az Országházban,
avagy „Országgyűlési karcolatok”

2014. január 17-én a III/B osztály az Országházba látogatott, hogy résztvegyen a „Demokráciajáték az Országházban” nevű rendezvényen, amely a mai magyar törvényhozást mutatja be szerepjáték formájában. Az esemény során mindenki remekül szórakozott, de tanulságos is volt, hiszen rengeteget megtudtunk a magyar Országgyűlés működéséről.
Az ötlet Mátyási Katalin tanárnőé volt, aki az osztállyal való rövid egyeztetés után rögtön nevezett is minket a játékra. Nem sokkal később megérkezett az esemény pontos leírása és a részvétel feltételei.
A játék folyamán egy, az egyik kormánypárt által benyújtott törvényjavaslatot kellett a bizottsági üléseken, illetve a plenáris ülésen megvitatni.”
www.osbp.hu/neu/neueseite/operencia/2014_febr/2014_febr_hegy.pdf

Alfőmérnök 2014.04.16. 14:49:47

@betyár (törölt): "Demokráciajáték az Országházban,
avagy „Országgyűlési karcolatok”

2014. január 17-én a III/B osztály az Országházba látogatott, hogy résztvegyen a „Demokráciajáték az Országházban” nevű rendezvényen, amely a mai magyar törvényhozást mutatja be szerepjáték formájában. Az esemény során mindenki remekül szórakozott, de tanulságos is volt, hiszen rengeteget megtudtunk a magyar Országgyűlés működéséről.
Az ötlet Mátyási Katalin tanárnőé volt, aki az osztállyal való rövid egyeztetés után rögtön nevezett is minket a játékra. Nem sokkal később megérkezett az esemény pontos leírása és a részvétel feltételei.
A játék folyamán egy, az egyik kormánypárt által benyújtott törvényjavaslatot kellett a bizottsági üléseken, illetve a plenáris ülésen megvitatni.”
www.osbp.hu/neu/neueseite/operencia/2014_febr/2014_febr_hegy.pdf
süti beállítások módosítása