A Hírszerző kalandja a kuruc.infóval
2011. március 20. írta: TuRuL_2k2

A Hírszerző kalandja a kuruc.infóval

  Szép pályát futott be a kuruc.info Lázár-remixe. A szélsőjobbos portálon tegnap 13:16-kor jelent meg a felvétel, amiből aztán a Hírszerzőn 15:01-re lett cikk. Míg a kurucos anyagban nem szerepel semmiféle információ arra vonatkozóan, mikori a Lázár Jánostól idézett szöveg, addig a Hírszerző hírében egyértelműen friss beszédként hivatkozik rá:

Újabb, remekbe szabott monológgal rukkolt elő Hódmezővásárhely megyei jogú város közgyűlésén Lázár János polgármester, egyben a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője.

(...)

Lázár János az utóbbi hónapokban az országos politikában is remekel, de különösen elemében van hazai pályán, azaz Hódmezővásárhely megyei jogú város közgyűlésén. Most éppen a szegénységről fejtette ki meglehetősen markáns véleményét a testület előtt.

  A Hírszerzőről rohamsebességgel terjedt el az online médiában a hír (a Mandiner például 15:21-kor vette át). Szokás szerint előjött a mainstream média hivatkozzunk-e a kuruc.infóra dilemmája, több helyen, például az Indexen úgy oldották meg ezt a kérdést, hogy a Hírszerzőt jelölték meg eredeti forrásként. A blogok azóta is ritkán látott intenzitással foglalkoznak a Lázár-kérdéssel (nálunk is jelent meg egy poszt a felvételről). Persze az ellenzéki pártok is rápörögtek az ügyre, a nagyszerű Török Zsolt már Orbán Viktort is felszólította lemondásra.

  A ma délelőtt nyilvánosságra hozott, 2008. június 5-én elhangzott teljes szöveg azonban felvet néhány kérdést (félkövérrel szedve a kuruc.infós felvételen elhangzott részletek):

én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. Ez helytelen lenne, teszem hozzá, de a jövedelemnyilatkozatok alapján, mint hogy ha érdekes dolgok derülnének ki. Na most még annyit hadd mondjak el Önöknek, hogy ugye én bugyuta módon a nagy átláthatóság jegyében nyilvánosságra hoztam a feleségem vagyonbevallását és a fiam bevallását, és az előbb már említettem Önöknek, hogy volt, akinek a kampányában ezt fölhasználták, kiszámolták, átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek, azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogyha a kamat és a forintárfolyam az jól alakul a következő években. Lesz valami alapbázis megtakarítás, úgyhogy ha másra nem, erre jó volt, de hát az Önök vagyoni viszonyait is nyomni fogják szórólapon.

  Először is kezdjük a saját felelősségünkkel. A hírt mi is átvettük a Hírszerzőtől, és a posztunkat is arra a hírszerzős állításra építettük, hogy friss felvételről van szó (például a deviza-átváltásról szóló szövegrész értelmét egészen megváltoztatják a kihagyott részek, arról nem is beszélve, hogy nem 2011-ben, hanem 2008-ban, jóval a forint bedőlése előtt mondja Lázár). Gyorsnak gyorsak voltunk, alaposak kevésbé. Ne szépítsük: a kuruc.info a Hírszerzőn keresztül meghekkelte az egész online médiát – minket is.

  A legpikánsabb kérdés, hogy a kuruc.infót amúgy nemes egyszerűséggel náci hírportálként emlegető Hírszerző (kurucos terminológiával: Zsírszerző) miért közölte le az egyértelműen durván vágott hanganyagot, ráadásul a cikk szövegében tovább hamisítva azt? Ha a kurucosok cigányoznak-zsidóznak (mint teszik azt teljes működésük 80-90%-ában), akkor nácikok, ha viszont fideszeznek, akkor hiteles források? Nem lenne illendő legalább erős forráskritikával kezelni a kurucon megjelenő dolgokat? A Hírszerző a kurucos szerkesztésű anyag publikálásával hitelesítette azt, a nevét adta hozzá. Ráadásul a mai, teljes hanganyagot is sajátos tálalásban közli. 

Update: A Független Hírügynökség azt írja, 2010-es a beszéd. A közzétett jegyzőkönyvben viszont szerepel egy ilyen részlet: „Akkor Norbi most van június 5., jövő hét végén van június 13., június 16-ával kezdődő héten meg kell jelenni az interneten. Június 19-i közgyűlésen már mindenki vájkálhat és turkálhat kedvére mások zsebében az internet segítségével is.” Hódmezővásárhely honlapjának tanúsága szerint ilyen időpontokban 2010-ben nem volt testületi ülés, csak 2008-ban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr162755577

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vagyonosodási vizsgálat 2011.03.21. 18:56:02

A képviselő fáradtan ült kertvárosi otthonának tágas dolgozószobájában, és a másnapi parlamenti beszédét olvasta. Igaz ugyan, hogy már előző este átküldték neki a frakció titkárságáról, de olyan zsúfolt nap állt mögötte, hogy még nem tudott belenézni. ...

Trackback: Bréking: majdnem elnézést kérek Lázártól! 2011.03.21. 11:50:34

Van az úgy, hogy az embernek saját magát kell pofán vernie. Ez nem jó, de tagadhatatlan előnye viszont, hogy így könnyedén meg lehet szabni az önpofánverés voltaképpeni erősségét. Ez fog most történni. Mert hogy tévedtem. A következőképpen tettem ezt...

Trackback: Lázár János lett a falu kapitalistája 2011.03.21. 11:23:30

Nagyjából eddigre sikerült végigolvasni a legújabb Lázár-gate kommentárjait, és nem tudok szabadulni a kétségbeeséstől, mennyire könnyen dobunk máglyára embereket ebben az országban; pláne nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire torz és képmutató sokak é...

Trackback: János evangéliuma - Lázár feltámasztása 2011.03.21. 10:53:31

 Meg vagyok lepődve azon, hogy Lázár Jánoson és a kijelentésén meg vagyunk lepődve. Azt még megértem, hogy a politikai ellenfelek egyből ugranak az ilyesmire, hiszen nekik az a feladatuk, hogy a saját bázisuk előtt bemutassák a kormány igazi arcát...

Trackback: Jótékonykodás 2011.03.21. 10:50:51

Jótékonykodásnak azt a folyamatot nevezzük, amikor segítünk embertársainkon, de cserébe nem kapunk semmit. Kicsit olyan ez, mint amikor alvállalkozóként felépítjük az M43-as autópályát, a pénzünket meg sosem látjuk többet! Ehhez a tevékenységhez legink...

Trackback: Szaglik-e a forint? 2011.03.21. 08:23:10

Aki gazdag, a magyar közvélemény szemében mind gyanús, tolvaj, alávaló gazember – és szinte tökéletesen mindegy, hogy Lázár Jánosról, Tasnádi Péterről, Győzikéről vagy Kürti Sándorról van szó. Pedig e négy kiragadott ember vagyona nem teljesen ugyanoly...

Trackback: Tényekből vélemény 2011.03.21. 07:59:32

A média kötelezően figyelmeztet az egyes általa hordozott veszélyekre. A műsorok előtt ott a tájékoztatás, hogy hány pucér emberre számíthatunk, azok örömködése hányszor és milyen részletességgel kerül bemutatásra, illetve, hogy a következő képeken ug...

Trackback: Hol itt a hamisítás? 2011.03.21. 00:59:07

Lázár János - Kóka Jánost megszégyenítő - beszédét a Fidesz döbbenetes huszárvágással akarja kimagyarázni:"A Fidesz azt vizsgálja, hogy milyen jogi lépéseket tehet a hamisítók ellen, mert a megvágott, manipulált szöveg semmilyen módon nem fedi ...

Trackback: Még egyszer Lázár Jánosról 2011.03.21. 00:31:48

Elolvastam a legújabb cikket a Mandineren, és most egyszerűen csak örülök, hogy vannak még emberek ebben az országban, akiknek helyén van az eszük.Összevágott felvétel, félremagyarázások, hazudozás, összefogás a fasiszták és a magát a haladás egyedüli ...

Trackback: Lázár János beszéd kurucinfósítva 2011.03.20. 22:12:54

Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semm...

Trackback: Százak tüntettek a Fidesz-székháznál 2011.03.20. 21:24:07

Nagy botrány, kis tüntetés a Kettős Mérce blog szervezésében....

Trackback: Lázár János a jegyzőkönyv szerint is lenézi a szegényeket! 2011.03.20. 20:05:01

"én azt gondolom, hogy ez nem szégyellnivaló dolog, én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezze...

Trackback: Helyreigazítás: Bocs, János! 2011.03.20. 20:02:28

  Úgy korrekt, ha egy önálló posztban módosítom a szükséges mértékben a korábbi véleményemet, Mint az a mai napon már bizonyossá vált, Lázár János ugyan valóban mondott olyat amit mondott, de valóban nem a szegényekről, nem szociális kérdések...

Trackback: Lázár újabb hazugsága 2011.03.20. 19:13:47

Blogunk fotósa buktatta le januárban Lázár Jánost: a lézerblokkolós Audi A8 luxuslimuzin fényképe bejárta a teljes hazai médiát. Kóka János a botrány kirobbanása után egy ideig még pökhendi módon próbálta védeni a védhetetlent, majd lecserélte a verdát...

Trackback: Súúúhanterz (2011/03/17/2.) 2011.03.20. 18:20:12

Alighogy megjelentettük írásunkat Gubcsi Lajosról, újabb levél érkezett hozzánk, ezúttal a FIDESZ sajtótitkárságáról. Gyanítjuk, hogy már FIDESZ berkekben is elterjedni látszik a Súúúhanterz rovat objektív és független látásmódja, mely keresztény szell...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mojoking77 2011.03.20. 22:55:39

@ben2: OK, koszonettel..
Es pontosan mi is jott helyette?
Nagyon ritkan tartozkodok Magyarorszagon, de amikor ez legutoljara sikerult, esegneztem az MTV-n az esti hireket, azt kis hijan a TV banta. Anno pont azert neztem, mert mast is tudott mondani, mint a 2 kereskedelmi, es a HirTV hireivel kiegeszitve, a folos hulyeseget leszurve , elfogadhato informaciot adott. Legutoljara, szamoltam, valamivel tobb mint 4.5 perces spot szolt arrol, hogy milyen sikeres volt a delutan kettokor leadott del koreai szappanopera.. Tenyleg ez a valtozas kellett?

Cpt. Flint 2011.03.20. 22:56:09

@ben2: te azért jól meg tudod nyugtatni magad... ha a főnökeid is elhiszik ezeket, akkor már nem sokáig regnáltok.

kábéla 2011.03.20. 22:57:11

@ver@s kan-tár:
1. sztem a felvétel nem manipulált, azaz semmi olyat nem sejtet, amit a vágatlan verzió ne tartalmazna.
2. Lázár arrogáns bunkósága számomra nem stilisztikai kérdés, hanem nagyon is tartalmi: egy megélhetési politikus osztja az észt a nem eleget kaparó szerencsétleneknek - itt nem a hangnem a baj.

Gogol 2011.03.20. 22:59:32

@ben2: Persze, könnyű dolog azt mondani arra, ami nem tetszik, hogy hazugság. Könnyebb.

val 2011.03.20. 23:01:10

@AkarkiJ: "Speciel itt kiemeltek egy részt a szövegből, amire alapozza a támadását a képviselőtársa(i) ellen éppen - de attól még, hogy nem a szegényeket célozta, sikeresen kiderült, mit is gondol a senkikről..."

De a fityesznek és híveinek ez nem számít.

Az viszont elgondolkodtató, ahogy a "pártok" kezelik a saját szarosjancsijukat. Fidesz módi szerint mosdatjuk, választóik is bólogatnak hozzá (mélységes tisztelet a kivételnek). Az MSZP-ről nem érdemes szót sem ejteni. Az LMP: hááát azoknál is lezuhanyozott valaki, miután közpénzől vacsiztatta a gögörben egybedűlteket.
Viszont a Jobbik becsületére legyen mondva, anno evidens volt, hogy a részeg, buzikkal parádézó nemtomkijüket kibaszták. Választóik nem kis megelégedésére. Pedig megtehették volna, hogy mossák a szaros pelust, csak hát az ő egész imageük nem a bort ivás, vizet prédikálás párosról szól. Most lehetne a büdös félnáczikokról is példát venni.

ver@s kan-tár 2011.03.20. 23:06:43

@AkarkiJ: "Mi volt manipulálva? Tán nem azt magyarázta, hogy akinek nincs semmilye, az annyit is ér, és neki ez a véleménye? És nem erre alapozza azt, hogy akinek nincs semmije, az senki, és senki ne legyen képviselő?"

A vita ott és akkor (önkormányzati) képviselőkről folyt, és Lázár filippikája is képviselőkre hegyeződött ki. Nyilván ellenoldaliakra, de attól még képviselőkre. Ettől nem tekinthetünk el, mikor értelmezzük. A "szegény" és a "senkik" kitételek tehát kifejezetten ezen az értelmezési bázison nyernek jelentőséget, ami szűkítő jellegű kontextus. Nem érdemel érte még így sem plecsnit vagy vállveregetést, az tény, ellenben mégsem a magyar összlakosság (polgárok) gyűjtőfogalmából hasított ki denunciáló módon neki nem tetsző szeleteket. Akikről elítélőleg szólt, azoknak (szintúgy) közszereplőkként ugyancsak többet kell tűrniük, ahogy neki is most, mikor mindezt a fejére olvassák. Holló a hollónak is nagynéha, tudható.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.03.20. 23:10:33

magyarázzatok csak ballibek
a kurucinfo csecsén lógni maxigáz...
ugyanolyanok vagytok mint ők.
hazugok.

AkarkiJ 2011.03.20. 23:11:21

@ver@s kan-tár:

"A vita ott és akkor (önkormányzati) képviselőkről folyt"

Ez lehet, de ettől ő még általános értelemben beszél emberekről, miután általános értelemben bárkiból lehet(ne) képviselő.

De aki nem ért el semmit, az egy senki és senkikből (akik nem értek el semmit) ne legyenek képviselők.

A képviselők csak azután jönnek be az érvelésébe, miután kifejtette az általános jellegű véleményét.

2011.03.20. 23:24:25

@FILTOL:
lol :) ballib kuruc csecsen :)
tehát a hazugok megvannak :):) kik nem azok? :)

ver@s kan-tár 2011.03.20. 23:32:32

@AkarkiJ: "Ez lehet, de ettől ő még általános értelemben beszél emberekről, miután általános értelemben bárkiból lehet(ne) képviselő."

Akkor hát ezért vitázunk, mivel ezt értelmezzük egymástól eltérően. Én Lázár mondatait másképp értelmezem; önkormányzati ülés (és nem politikai fórum vagy kortesbeszéd) lévén, az általa kifejtetteket – azaz egy senkiből ne válhasson képviselő – a már eldőlt tényre tekintettel (hiszen hát azzá lett, s pont ezért beszélhet hozzá egy önkormányzati ülésen) logikai visszavetítésként, nem pedig kiindulási alapként kezelem.

Viktus 2011.03.20. 23:34:15

@AkarkiJ:

Okés, de akkor pedig , azért kellene lemondania elmenni dolgozni, ésaztán jelentkezni képviselőnek, mert neki sem volt sok mindene mielőtt odakerült a jóba ... :P

.tnm (törölt) 2011.03.20. 23:36:02

<i>2008 óta nem volt június 16-ával kezdődő hét. és ehhez nem kell megnézni semmilyen honlapot testületi ülésekről, csak egy naptárat. -.-</i>

Cpt. Flint 2011.03.20. 23:36:41

@FILTOL: tedd már meg azt a szívességet nekünk, hogy tartod magad a blogod nevéhez és megkímélsz minket az elmés(nek szánt) megjegyzéseidtől.
tökmindegy honnan az infó, ha igaz. márpedig igaz, ezt még a fidesz sem tagadja.

kábéla 2011.03.20. 23:43:52

@ver@s kan-tár: na de könyörgöm, hát ő éppen egy senkiből képviselővé vált fazon, akinek a közpénzeken kívül semmilyen más kaparási forrása nem volt! - ha már logikai visszavetítés. És így még sokkal aljasabb a duma! 18 millás költségtérítéssel froclizni a 70 ezres havi apanázst!

Kristl 2011.03.20. 23:54:56

Gyerekek. A videó és hangfelvétel az bizony videó és hangfelvétel.
Nem kurvára mindegy hol jelenik meg?

2011.03.21. 00:09:48

@kábéla:
nos igen, erről van szó.

kamuszutra 2011.03.21. 00:33:09

@Űrlény Lajos: nem én vagyok a demagóg, hanem te vagy a naív. ténybeli tudomásom van 1-2 dologról. de most ne kívánd, hogy jövőbeni, még ki sem írt közbeszerzések eredményét írjam le ide. pedig...na hagyjuk. gondold azt, hogy a politikusok tényleg azért vannak, hogy jobbá tegyék az emberek életét. én meg majd röhögök rajtad.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.03.21. 00:37:23

Nem irigylem azokat, akik a hétvégi pihenés helyett érdektelen, évekkel ezelőtti hódmezővásárhelyi közgyűlési jegyzőkönyveket voltak kénytelenek felhajtani meg átnyálazni csak azért, mert a most már csodálatos egyetértésben összekapaszkodott szélsőjobbnak és szélsőbalnak pont Lázár Jánost jutott eszébe mocskolnia. De így talán végre a másfél száz éves sötétségtől fuldokló kommunista szimpatizánsok elméjében is elkezd ébredezni a felismerés, hogy ezúttal nagy luftot lőttek. Kevés tisztességesebb, szorgalmasabb és tehetségesebb ember van a mai politikában, mint Lázár, és kevés olyan, aki többet tett volna a szegényekért, mint ő. Nem csoda, hogy az elvtársak ki akarják nyírni. Van rá egy fogadásom, hogy 1-2 héten belül jön az újabb rágalomözön, újabb 70-es IQ-szinten álló hecckampány...

kamuszutra 2011.03.21. 00:47:23

@gabika62: káromkodni, idegeskedni? minek? úgy jobb? ...én röhögni szoktam. illetve amikor meglátom őket, akkor ez fogalamzódik meg bennem: "na most mit akar hazudni?"...ők hazudoznak, én meg röhögök rajtuk. ennyi az érzelmi kapcsolatom a politikával. ja, és kibővül azzal, hogy röhögök a lakájmédia hazugságain is. lásd mandíner.

kamuszutra 2011.03.21. 00:56:29

@troll ellenpólus: "Kevés tisztességesebb, szorgalmasabb és tehetségesebb ember van a mai politikában, mint Lázár, és kevés olyan, aki többet tett volna a szegényekért, mint ő. "

ehhez csak gratulálni tudok. esetleg javaslom házi lézeroltár felállítását.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.03.21. 01:01:01

Hát, barátom, aki a kuruc.info-ról veszi az információkat, az magára vessen.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.03.21. 01:05:38

@kamuszutra: A baloldali és a tisztességes emberi gondolkodást többek között az különbözteti meg egymástól, hogy az utóbbi értékelni is tud dolgokat, akinek kijár, annak a tiszteletet megadja, és a gondolkodása pozitív - míg az előbbi csak ócsárol, destruál, irigykedik, és lehúz a sárba.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.03.21. 01:08:41

A Kurucinforól mindig Zenthe Feri bácsi jut eszembe,a Tenkes kapitánya.Ő is mindig beszólogatott a "külföldieknek" és érdekkörüknek.Hajrá!

kamuszutra 2011.03.21. 01:19:55

@troll ellenpólus: nekem aztán mondhatod haver, én csak logikus gondolkodást ismerek, és illogikust. ettől kezdve pedig számodra is látható, hogy nem beszélünk egy "nyelvet".

pirimogyoró 2011.03.21. 01:46:23

Ez a duma Lézertől két-három éve sem volt szebb, mint most. A lényeg a lényeg, akárkiről mondta ezt, azt gondolja, hogy törekedni kell mindent megszerezni, mert aki nincstelen, az senkiházi. Ha politikusra (is) értette, akkor sem jobb a helyzet. A politikusok amúgyis a harácsolásról híresek, csomó olyan dologhoz hozzájutnak ingyen, amihez más nem és még van pofájuk duplán felvenni a költségtérítést. Egy seggel ülnének 6 lovat, mert rakás bizottságba bebűvészkedik magukat és persze nem tudnak ott lenni a helyükön, mert valamelyik bizottsági ülésre mennek. Egyszerre csak egyre, így aztán amikor egyidőben van három, akkor is csak egyen tudnak résztvenni értelemszerűen.
Ki halmozhat 5-6 állást, aztán csak hol ide, hol oda megy be alkalmanként, de a zsét felveszi? Fúj, de undorító!

Feanor 2011.03.21. 04:18:37

A vágás a lényegi dolgokon nem változtat és hallható is volt, én azt hittem ez a hűhó valami komolyabb vágásról szól. Még mindig vérciki az az első kiemelt rész.

Vanek főfoglár úr. 2011.03.21. 04:44:28

Most tényleg azzal nyugtatjátok a lelkiismereteteket, hogy vágva volt, és a teljes szöveg ismeretében lázár faszagyerek.
Hát nem az.
Van az az eszmefuttatás a svájci betétről, a jól alakuló forint árfolyamról, meg bázis megtakarításról.
Ugye 2008-ból.
És mint tudjuk, viktor 2009. április 4-én hirdette meg a nemzeti bakancsfesztivált, az országot kirabló spekulánsok ellen, a redvás pénztőke üldözését.
Majd ugyanannak az évnek a végén a felcsúti parnasszus kiskinyhájában a keblére ölelte lázárt, hogy te lészen a kos, a nemzet ökle a kupiban.
A forint gyengülésében bízó hatholdas spekuláns, aki rendet vág még az Alkotmány nemzetietlen sorai között is.
Persze hogy baja volt szegénynek, mert Bajnaiék ismerték az árfolyamblokkoló működését, aminek a tervrajzát fordítva olvasta az a barom néptánckettős Kósa-Szijjártó.
Viszont janink és a sarj legalább jól járt.
Már csak egy kérdés maradt: Hol a nemzeti bakancs?

Lólábfi Horgász SC 2011.03.21. 05:52:13

Na ilyenkor derül ki, mennyit ér, ha a főszerkesztő megbízható, fizetett fideszes. Nevetségesek vagytok, azzal pedig, hogy a Hírszerzőt (sikertelenül) megpróbáljátok összekenni szarral, azt mutatja, hogy ezt ti is tudjátok.

Frick László Emlékzenekar 2011.03.21. 05:57:59

Apró, mellékes motívumnak látstzik, de az LMP spät-jében jól falnak ment, míg a Ma[sem]SZOP[max a feriét, de azt tövig csummá-csummarorum] szóval a MaSzoP ééééérdekesmódon nem ment falnak, hanem el s tovább manőverezetett. Ideföl a kommentoszlopban is megfigyelhető, hogy az agymosottak inkább a gyűlöletük trágyájához ragaszkodnak s nem a mókás sikanót belátni, amiben bizony jópáran (előszört a Hírszarzó) pórul jártak.

Mindamellett persze Lázár az, ami, és mennie kellett volna, amíg lehet. Török Vidor álszent jópofival ugyan azt gügyögi, hogy most kéne lemondania -de -és ez a gyönyörű a polit9ikai kompilálás művészetében- MOST ragasztották aztán rá celluxxal mégerősebben Lázárt a FIDESZ-re. Aki ismeri a FIDEZT, tudja, hogy most megint belegyalogolván a szokásos csapdába, már képtelenek lesznek Lázártól megszabadulni. A jógyerekeknek ugyanis nem célja az (Török Vidor sem szeretné) hogy Lázár lemondjon. Most tanképp csiki-csukiba szorult az egyébként is fost se érő FIDESZ "kommonikácijaó" az legaklább akkorát ártana, ha Lázár lemondana, mint így, ez, hogy: marad megint.

Az látszik, hogy a FIDESZ semmit nem tanul, semmit...

Frick László Emlékzenekar 2011.03.21. 06:03:46

Más: Nem csupán a FIDESZ-zsűlöllőkök szórakoztak (élveztek) nagyot (hiszen tudjuk, hogy az élveze6tek sokasága mely burjános, van, aki horroron élvez, van, aki pedofilpornón mások álszüzek álhymen fosztásán (ősi trükk ehhez a kis csirkemáj darabka)
mnaéshát vannak, akik gyűlöletük fortyogásán tudnak élvezni ( posztklimakteriális nénik pl a budin a jó kakaszagon)

A magamfajta összeesküvéselméletgyártójako9ök pl azoin tudnak élvezni, hogy milyen faszán feltűnt a kuruc-infos- Seres Mester (& Co.´) -zindeksz szinkronja.
Ha a kurucinfos tényleg az lenne, aminek látszik , akkor most bizony nem ártana keresgélnük a beépített provó-t.

Politikaművészeti értékelésben ez a népszopatás a leggyönyerőbbek közé tartozuik, ilyen magas fokon csak Szegény Feri képes ezt művelni (és MOST fussuk csak át az egyébként lesajnált anyja és a leseszart alkoholista munkás nővére helyzeteit...)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.03.21. 06:28:38

@Lólábfi Horgász SC: uggyan már, feletette a kamut a kuruc az egész médiával, és az okosságukra olyan kényes bloggerek is tövig bevették a czumit.
szerintem kis meakulpa elkelne
:))

Petyhüdt Petymeg a dinamikus kritikus 2011.03.21. 06:50:27

van sok igazság abban, amit mond Lézer Jancsi, de ilyet akkor sem lehet így kijelenteni. ez a barom nem teljesen ebben a világban él.

továbbá ajánlom szíves figyelmébe sok sok egyéb mellett például egy 35 éves szakorvos fizetésének tanulmányozását. még ösztöndíjnak is nevetséges.

továbbá majd akkor pofázzon ilyeneket, ha nem nepotista, haveri, urambátyám no meg simán vérkorrupt alapon fog majd menni a lehetőségek, állások, pozíciók megszerzése ebben a társadalomban. majd akkor.

Gyáli úr 2011.03.21. 06:51:14

Azt nem értem, hogy a kurucinfót miért monda mindenki szélsőJOBBosnak? Mi a fenétől jobboldali ott bármi, mondja már meg valaki? Komolyan, erről írjatok már cikket, hogy bal- vagy jobboldali-e a kuruc, mert egy vicc, hogy ma a jobboldalt a kurucinfoval vagy a fidesszel azonosítják.

Gyáli úr 2011.03.21. 06:52:14

Egyébként én még soha nem kattintottam a Hírszerzőre, és erre büszke is vagyok!!!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.21. 07:10:51

Érdekes, hogy a "Hazudtunk reggel, éjjel, meg este" mondatot ki lehetett emelni a szövegkörnyezetből, és úgy az szocik arcába vágni folyamatosan, de Lázár szavait csakis kontextusban szabad értelmezni....
Nagyon szép a droidok kettős mércéje.

Lólábfi Horgász SC 2011.03.21. 07:29:20

@FILTOL: Egy fenét, ez a szövegkörnyezetéből kiemelt részlet duma Gyurcsánynál már megvolt, kár zsolozmázni. Lázár beszéde - a teljes - éppen olyan pökhendi szar alak szövege, mint ahogy a részletből látszott. Egy ócska senki, aki soha nem dolgozott rendes munkahelyen, meggazdagodván azonban megveti azokat, akiket mindig is félresöpört. Ha a Mandíner nem a Fidesz hátsójában (hátsó udvarára gondoltam) töltené a napjait, nem is állna ki mellettük. Dehát muszáj nekik, mert a megélhetés nagy úr.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.21. 07:29:21

Úgy vélem, hogy Orbán zombi-státuszra tett szert az EU-n belül: rothadó élőhalott ő, mindenki kerüli. Minek megalázni? Természetesen nem hívják meg sehova, viszont természetesen olyan levelet sem kap, hogy bocsi, téged itt nem akarunk. Orbán nincs. A kompetenciákat kiszervezték alóla, az egyetlen néven nevezhető eseményt elnapolták. Senki sem látogatja, őt sem hívják sehova. Azt hiszem, ebből csak a hülye nem ért. Orbán nem hülye: nem is pampog, nem is próbál soros EU-elnökként ugrabugrálni többé.

De azért valószínűleg kurvára fáj neki. :)"

devuscka 2011.03.21. 07:42:00

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:
Amit maga itt előad egy zombi szintjét sem éri el.

Pékszakállú Henceg 2011.03.21. 07:49:22

Jaj, szegény mandiner, tán letelefonáltak a fidesz központból, hogy többet nem hívnak titeket hírtv-s szereplésre, ha nem álltok be a Lázárt tisztára sikáló lakájmédia sorába?

Ugye kedveseim, nézzük a teljes kontextust, azaz amire Lázár János hivatkozik, nevezetesen, hogy aki politikusi karrierben nem fut be szép pályát, és nem gazdagszik meg, mint ő, az egy semmi, egy nulla!

Jaj, de mennyivel másabb a leányzó fekvése, mert mit is mond? Tulajdonképpen azt mondja, hogy az a politikus, aki valóban a választókat szolgálja, és nem akar tag lenni hatféle felügyelőbizottságban, nem akar emelett még megyei, országos, és helyi szinten ilyen-olyan pozíciót betölteni, (amit egyébként nem tud ellátni, mert fizikai képtelenség), az ellátatlan feladatai után nem akar egy vagon pénzt felvenni, nem hajlandó 10-20%-os polgármester lenni, és nem hajlandó belehazudni a parlament pénztárosának a szemébe, hogy "Marika, tessék nekem kiutalni 18 millió forintot költségtérítés gyanánt", nos Lázár szerint az ilyen ne legyen képvislő, mert tehetségtelen, mert az ilyen nem viszi semmire, az ilyennek az élete nulla, semmi, bezzeg ő, mennyit dolgozik azon, hogy minél többet összeharácsoljon!

Na, hát ez a kontextus sokkal szebb, szidhatjátok a kurucinfót, meg a hírszerzőt szolgalelkűek!

fakopács 2011.03.21. 07:49:32

Látom a mandiner szépen törölget...

fakopács 2011.03.21. 07:54:22

@Pékszakállú Henceg: Ez egy nagyon jó eszmefuttatás volt! :-)) Igy igaz!

csárli hárper 2011.03.21. 08:17:43

lézer janit leszarom, egy senkiházi szar alak, de a "tisztelt" kormány megint nagyon "megvédte" a munkahelyeket és a zembereket:

index.hu/belfold/2011/03/20/a_kormany_megtorolta_hogy_leszavaztak_ferihegy_uj_nevet/

igényes 2011.03.21. 08:24:05

Az a nagy baj, hogy itt van ez a Lázár. Felvesz 18 000 000ft költségtérítést parlamenti képviselőként, és ugye a vásárhelyi önkormányzat gépkocsijával szállíttata magát és pereputtyát.

Ne mondja senki, hogy ez nem csalás, lopás. Kinában ezért halál a büntetés.

Legalább vizsgálnák ki Lázár ügyét, de ezek szerint se rendőr, se ügyész nincs ebben az országban?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.21. 08:37:17

@igényes: inkább legyen halál büntetés neki

devuscka 2011.03.21. 08:37:37

@ezittenkéremmagyarország:
Azért csak Óvatosan ahírekkel.
Amúgy:
"Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve az Országgyűlés szerdán hozott döntése értelmében."
www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/liszt_ferenc_repuloter_lett_ferihegybol_96757
Nem lett rövidebb. Nem értem mit kellett ezen szívóskodnia egyáltalán valakinek is.
Csak, hogy betartsunk? Igaz-e a hír?

Melee 2011.03.21. 08:38:56

Lázár soha nem dolgozott a versenyszférában, mindenét közpénzből szerezte.
"...de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben."
Nagyon jó gondolat. Tényleg. Engem még az is érdekelne, hogy Lázárnak mennyije volt, amikor először lett képviselő, és ahhoz képest mennyije van most. A kettő különbségének minden forintja közpénzből van.

devuscka 2011.03.21. 08:40:58

@igényes:
Milyen igaz!
Tényleg nincs ügyészség, se rendőr, se bírók ebben az országban, mert még mindig nincsenek rács mögött az elkúrók.
Ja, halált nekik. Lehet tüntetni. Ajánlom a fészkúkkot.

Hypofx 2011.03.21. 08:41:16

Magyar Media LOL, minden hir mindenre ugornak, szornyu ez mar nem ujsagiras...Na ezt sikerult atvennunk egy az egyben az usatol celebek, kamu hirek, hulye hirek.....

Lazarnak meg bekaphatja!

Viktus 2011.03.21. 08:51:37

@devuscka:

Inkább logikai okokból ... ez tipikus nesze semmi fogd meg jól sehol nem fogják ezt az elnevezést használni ... max. a prospektusokat kell átírni jó hosszan.

@Melee:

Na igen olyan aranyos amikor v.ki a közpénzekkel a háta mögött ilyen arrogáns ez már az audis ügylet esetében kiütközött nála. Eleve nem értem minek nyomták ennyire ezt az embert a Fidesznek is kellett egy Kóka Jani? radikális visszaesés frakcióvezetőségnél Navracsics után ...

carlo68 2011.03.21. 08:59:08

Nem tudom ,hogy ha egy szövegből csak egy lényeges részletet emelnek ki,akkor az miért hamisítás?Ez egy baromi nagy hülyeség!A lényeg egyértelműen benne van a kiemelésben (Lázár ars poetica-ja).Miért a forma a lényeg a tartalommal szemben?Egyértelmű az elhangzott vélemény,nehéz ezt a megélhetési politikusokra átterhelni,mert az értelmetlen lenne.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.21. 09:02:28

@Gyáli úr:
Akkor nevezzük az MSZP-t jobboldalnak és a Fideszt jobboldalnak? A hagyományos bal-jobb megfeleltetés szerint itthon eleve nem lehet meghatározni a pártokat és a sajtót, a ki kivel van alapon maradt ez a bal-jobb megnevezés, és nem elvek alapján. Lásd pl. kuruc infó az iwiwes adatlapok "reklámozásával" keményen nekimegy a jobboldali elveknek.

táltos 2011.03.21. 09:04:18

Ez az egész ügy is azt bizonyítja, hogy az ún. "blogoszféra" egy eléggé beteges jelenség.
Láthatóan alig várta az összes blogot író akárki, hogy megszólalhasson a témában és a maga szintjén kiossza keresetlen szavakkal Lázárt.
Úgy működik ez az egész mintha egy virtuális kocsmában ülnénk és a blogolók lennének a vendégek és az utcán vagy máshol hallott félimformációk alapján három fröccs mellett kifejtik a véleményüket.
CSak ezt ország-világ előtt teszik és tömegek szerzik ezekből a blogokból az információjukat. Ami mint kiderült hamis alapokra épül.
Szánalmas ez az egész magyar politikai közélet, politikusostól, újságírósostól, blogírósostól, szavazósostól.

kormányzó 2011.03.21. 09:06:18

Van egy egészen apró probléma!Elolvasva az idézetet,kínosan tapasztalom hogy Lázár úr,Orbán urat küldi a büdös picsába!Értelem szerint,aki a végzettségével nem jutott semmire a "civil" életben,az takarodjon a porondról! Orbán úr diplomás,ha jól tudom.A végzettségének megfelelő munkakörben mit ért el? Na,azt.Ergo,Orbán úr takarodjon az anyjába a politikából!Egyetértek Lázár úr véleményével!Namármost erre varrjon gombot a debreceni Főlovász!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.21. 09:06:32

"június 16-ával kezdődő héten"

Június 16-ával kezdődő hét 2008-ban volt.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.03.21. 09:07:50

@laspalmas: Azzal a mondattal az a baj, hogy az eredeti szövegkörnyezetében ugyanazt jelenti, mint kiemelve. :-D

Viktus 2011.03.21. 09:08:20

@táltos:

Hol volt a hamis alap? :P Hamisítvány akkor lenne, ha egy kamu szereplő fiktív dumákat előadva Lázár Jánosnak adná ki magát rajta.

Az tény, hogy manipulálták , de az eredeti teljes verzió sem jobb semmivel sem ...

Na meg valószínűleg nem ült volna annyira Jani elvtárs legújabb produkciója, ha előtte nem mondjuk a kiemelkedő költségtérítésével majd az S8-as audi traffipax blokkolóval az egyetlen biztonságos autó közpénzekből produkcióval szerepelt volna ...

Mr. Rustical 2011.03.21. 09:15:03

Na, ezért fölösleges Magyarországon politikai vitákat folytatni a "baloldallal". Tök mind1, hogy miről van szó valójában, a magyar baloldalt csak ürügyeket keres, hogy a féktelen, irracionális gyűlöletét a világra böfögje.
Húsz éve ez van, baromi unalmas.
Ezek az emberek soha nem fognak megváltozni, hamisítanak, csalnak, hazudnak, és amikor lelepleződnek, akkor még hangosabban visítanak.

Az összes baloldali kommentelő azt fröcsögi, hogy "nem azt mondta ugyan, ami miatt eddig fröcsögtünk, de ez még dúúúrvább, tehát még jobban lehet fröcsögni". Az, hogy amit tegnap mondtatok, az ferdítésen alapuló méltatlan hazugság és félremagyarázás volt, az fel se tűnik.

Egy sincs, aki legalább halványan beismerné, hogy egy közszereplő szavait elferdíteni, a kontextusából kiemelve félremagyarázni... khm... nem szép dolog. Szalonképtelen a magyar baloldal, a teljes vonal Kun Bélától Aczél- és Konrád Györgyön át Heller Ágnesig, meg a "bloggerekig". Sajnabajna, ez van. Továbbra is Bosznia ez az ország, nincs semmiféle párbeszédre még elvi lehetőség sem. Evvan.

Viktus 2011.03.21. 09:18:40

@Mr. Rustical:

Melyik most a baloldal? :P nehezen látni sajnos a Fidesz ugyanazokba a hibákba esik ...

kormányzó 2011.03.21. 09:27:24

@Mr. Rustical: Ismerős a helyzet ugye? Pont mint a "hírős" Öszödi esetében.Mindig "kiemelnek valamit a szövegkörnyezetből". Pedig most" csak" arról van szó hogy Lézer már 2008-ban bejelentette igényét a pártelnöki székre.

táltos 2011.03.21. 09:32:18

@Viktus: Az évszámmal való játék már önmagában hamisítás.

Viktus 2011.03.21. 09:41:22

@táltos:

Az még nagyobb gáz, mert Gy.Ferenc , és K.János is ilyen szövegeket tolt anno a nagy házban, és ott gondolom L.Jani is kifütyülte őket :P otthon meg ugyanazt előadta a testületében ...

tevevanegypupu 2011.03.21. 09:55:12

Termeszetesen Lazar kijelentese abban az esetben borzaszto, ahogy a kuruc meg a hirszerzo talalta. Ha a kepviselokre vonatkoztatta, anyagi vonatkozasban az sem eppen logikus, hiszen ki ismer olyan kepviselot aki szegeny? Kepviselonel a merce az, ha minel inkabb es hathatosabban tudja szolgalni korzete erdekeit. Valutaval nagyon sokan manipulalnak, akinek nagyon sok penze van valoban nyerhet a forint ingadozasaval. Tozsdezok errol tudnak meselni. Ahogy Simor elvtars is. Es ha az MNB vezetoje szorakozik a forinttal az azert nagyobb baj erkolcsileg, politikailag es emberileg is. Lazar maganemberkent sajat penztarcajat gyarapitja, amivel kart nemigen okoz, de Simor az egesz orszag penztarcajaval jatszadozik. Ugye senki nem felejtette el megmozdulasait?

GGG77 2011.03.21. 09:57:43

Na, most én elolvastam ezt a teljes verziót is, és egy jottányit nem változott a véleményem.
Egy beképzelt, egocentrikus seggfej kkoktató ömlengése.

manipul 2011.03.21. 09:57:44

A mértékadók és sekélymagyarok újra árnyékra vetődtek.
Amúgy meg a sajtószabadság elszánt híveinek, szokásos kettős mércéje:
"Ha a kurucosok cigányoznak-zsidóznak (mint teszik azt teljes működésük 80-90%-ában), akkor nácikok, ha viszont fideszeznek, akkor hiteles források? "

l.x. 2011.03.21. 09:59:24

@Belpo: "Lázár politikai hulla, ez van."

Sajnos nem egészen. A hulla szépen elvan a sírjában, nem mocorog, nem pofázik. Lázár egy zombi, a zombiknak tulajdonított mértékű intelligenciával. Szintén sajnos, hogy nincs egyedül.

derabitz 2011.03.21. 10:03:33

Ezért az "önálló" véleményért mennyit kaptok?

derabitz 2011.03.21. 10:14:48

@manipul:
Neked már jó! Te manipulva vagy!

manipul 2011.03.21. 10:17:54

@derabitz: De jó, ezt egy pallérozott elmétől hallani...

Pékszakállú Henceg 2011.03.21. 10:18:22

@Mr. Rustical: Csak azt nem értem, hogy miért nem konkrét kommenthez szólsz hozzá, miért általánosítasz? Ja, hogy így nem kell bonyolult vitába keveredni, elég fröcskölni azt, aki másképp látja? Egyszerű vagy, mint a százas szeg!

kormányzó 2011.03.21. 10:19:40

@tevevanegypupu: Tudod,amikor a kormánypárt frakció vezetője "magánemberként",a nemzeti valuta értékének romlásában érdekelt,az már felvett bizonyos "sanda" gondolatokat!/Persze csak nálam,Nemzetrontó tetves kommancsnál!/A "bölcs előrelátás" ilyen esetekben bizony megkérdőjeleződik.Ne feledjük,2008-ról beszélünk,ekkor már látszódott a szocik vége!És most mond azt jó szívvel -már ha nem Vagy tagkönyves- hogy a "görögözés", csak ostoba elszólás volt!

xboxer 2011.03.21. 10:21:40

Érdekes, hogy mennyire fáj a fideszes zembereknek ha a saját fegyverüket (hírek elferdítése, a teljes képből kiragadott részletek hangsúlyozása) ellenük fordítják :-)

belekotty 2011.03.21. 10:39:31

@Pékszakállú Henceg: A százas szeg nevében tiltakozom, az hozzá képest mikroprocesszor. :-))

manipul 2011.03.21. 10:45:59

@derabitz:
Van több jó napom is.

veny 2011.03.21. 10:47:33

Ahh be szép, ha felpörög a szerecsenmosoda.... :)

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.03.21. 10:53:45

Lázár János kimondta azt, amit minden tisztességgel dolgozó magyar értelmiségi gondol. A szegény embereknek pedig úgysincs internetük, szóval erről az egész "botrányról" tudomást sem szereznek!

nu pagagyí 2011.03.21. 11:01:25

Nem történt hamisítás. A szöveg pont az amit Lázár saját maga mondott. Az időpont nem stimmelt, de ez miért is gond? Őszinte szavai érthetővé teszik eddigi unszimpatikus viselkedését. A nekem ez jár tipusú érvelését a gépkocsi ügyben. A hatalommal nem rendelkező ellenzék lenézését amikor "ravaszul" meghallgatta véleményüket, majd egy mozdulattal sutba is vágta.
A kockáról-kockára való építkezés által létrejött mű minden egyes kockája közpénzből valósult meg, ebből halmozta fel vagyonát. Politikus sok földdel már eleve gyanús. Hatalmas földbirtokaiból csak bérleti díjat szed, nem vállalkozik rajta.

La Serenissima 2011.03.21. 11:05:55

ez a poszt nagyon rendben van.

NA YA! 2011.03.21. 11:11:16

Apropó "euró betét, svájci betét": egy ilyen csodálatos elméjű, nagy tapasztalatú, törvény tisztelő, minta ember, politikus-elmének (röviden: "EGY ÉLET A NÉPÉRT!"), ha már csak a példamutatás miatt is, de nem magyar forintban kéne tartania a véres verejtékkel összekuporgatott javait, amit majd valamikor ráhagyományoz a számszerűsítve öt-hat gyermekére (azért legalább ennyi, hogy a Nemzet ne fogyjon)?!

NA YA! 2011.03.21. 11:17:38

@"the dragon": "Lázár János kimondta azt, amit minden tisztességgel dolgozó magyar értelmiségi gondol. A szegény embereknek pedig úgysincs internetük, szóval erről az egész "botrányról" tudomást sem szereznek!"

Csak a magad nevében beszélj phaszfej! Mi közöd is lenne neked az "értelmiséghez"?!:)

fakeplastic 2011.03.21. 11:26:44

hamisítás, lol :) mandiner beszívott a sok narancstól!

ÁrPi 2011.03.21. 11:28:22

A Független Hírügynökség azt írja, 2010-es a beszéd.

Nos rosszabbak tán mint szanyikapitány?

""a Független Hírügynökség Havránek Ferenc önkormányzati képviselőtől tudta ezt meg, aki az előző és a jelenlegi hódmezővásárhelyi közgyűlésben is tag volt. A Zöld Baloldal képviselője elmondta: a városban már akkor többen felfigyeltek a polgármester kijelentésére, a helyi tévé és a rádió is ismételte az egyebek közt az "akinek nincs semmije, az annyit is ér" mondatot tartalmazó nyilatkozatot, amely a közgyűlés ülésén hangzott el.""

Szóval az információforrás Havránek Zöld Baloldali ember azt mondja, hogy 2010 tavaszán ismételgette a TV és Rádió.

Pajtások!

2010. tavaszán a közelgő paramenti választások sok régebbi emléket és ismétlést előcsaltak különféle TV-kben rádiókban - a zemberek felelős döntése érdekében.

L. János tehát bőven 2008. június 5-én mondta azokat a csúnya dolgokat.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.03.21. 11:32:09

@NA YA!:

Miért vagy ilyen agresszív és mocskolódó? Tán csak nem leépítés van a McDonalds'sban a hamburgeradó miatt?!

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.03.21. 11:37:06

@Kóser Malac:

kuruc.info/t/1/

(72933 cikk összesen)

ebből a linked (kuruc.info/t/39/) szerint 2772 találat van.

Tehát 3,8%.

fonó 2011.03.21. 11:46:11

ÖSZÖD:az mégiscsak a legnagyobb igazságtalanság kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán még szegregál
is. Hát ez az igazi nagy probléma ! Ez a nagy gond ! És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek !
LÁZÁR:Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete."

fonó 2011.03.21. 11:47:33

LÁZÁR:Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete."
ÖSZÖD:Ne áltassuk itt egymást, ez az igazi botrány ! Az az igazi botrány, ahogy a Laci beszél az ő cigány embereinek, annak tized olyan jó
minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem !

derabitz 2011.03.21. 11:50:21

@manipul:
Bizonyára.
Főleg akor, mikor 106-s elcédén Csintalan fejét láthatod premierplanban.
Egészségedre!

NA YA! 2011.03.21. 11:51:16

@"the dragon": "Miért vagy ilyen agresszív és mocskolódó? Tán csak nem leépítés van a McDonalds'sban a hamburgeradó miatt?!"

Igen, kirúgtak a mekiből, így hát csatlakozok hozzád, és seperjük az utcát. Majd megmutatjuk lézernek együtt, hogy a társadalmi osztályunknak megfelelően visszük valamire! (Ja, ott leszek csak agresszív igazán!)

derabitz 2011.03.21. 12:03:14

@"the dragon":

Jó a tudatlanoknak!

A "hamburgeradó" speciel a McDonaldsot nem érinti a jövőben, mert nem előre csomagolt élemiszert forgalmaz.
Különben is, mely része egészségtelen a valódi hamburgernek?

manipul 2011.03.21. 12:12:25

@derabitz: Most nagyon eredeti volt...

dzsaszper 2011.03.21. 12:26:14

a Hírszerző eltávolította az erre a bejegyzésre adott linket Facebookon a saját üzenőfaláról. És amennyire látom, bocsánatot se kérnek, ellenben a flashmob azzal szalagcím hogy az eredeti szöveg a durvább.

Az még oké, hogy felülnek egy kurucos fülesnek, tévedni emberi dolog, de ahogy az egész ügyet utána kezelik az szerintem minősíthetetlen.

Nagyot csalódtam most bennük (nem ez az első csalódásom, de eddig ez a legnagyobb).

Google 2011.03.21. 14:05:44

Azért az sem egy véletlen dátum - a múlt hétvége, melyre a régmúlt dolgait időzítették ezek a független és civil orgánumok (kuruc, hirszerzo, index), melyek a politikát szeretnék ellenőrizni. (Vajon csak ellenőrizni? És így? Ezekkel az alantas módszerekkel?)
Az alkotmányozás idejére szándékozták lejáratni Lázárt, Schmittet, a Fideszt.
Ahogyan a "köteles" beszéd tálalásához is rosszindulat szükségeltetett (ezt Gy.F. be is vallotta Debreczeninek), a rosszindulatukra ebben az esetben is szükség volt. De ebben az esetben sem voltak ennek híján. Rosszindulatból akarják talán a liberális demokráciájukat is felépíteni, melyben az építőanyag az MSZP-Jobbik-LMP katyvasz lesz.
Lesz, amilyen volt.
És mégegyszer az őszödi beszédről: bármelyik kitételét vesszük, ugyanolyan sértő és vérlázító.
A Lázár-szöveg pedig éppen fordítva: úgy van összevágva, hogy sértsen. Összességében egy vállalható álláspont: mindenkinek igyekeznie kell a legtöbbet kihoznia magából. A lényeg a hogyanon van, természetesen.
Jut eszembe Filó Pál (MSZP - úgyis, mint a szegények pártja); a megszorítások kapcsán kérdezte GyF.-et, ahogyan a patkányoknak is hagynak egy-egy menekülő lyukat, jut-e majd ilyen az embereknek is?
De a Hírszerző erről sem tud, mint ahogyan a Debreczeni könyvéről, rosszindulatról sem.
A nagyobb tudás(utánajárás) fájna?

tevevanegypupu 2011.03.21. 16:53:20

@kormányzó:
Ha ez a video valoban 2008-ban keszult, amikor a nemzeti valuta Fletoek jovoltabol valoban kezdett ingadozni - Bajnai alatt meg meg inkabb - akkor nem hinnem, hogy ezert Lazar felelos lenne. Nem vagyok elvakult, sem tagkonyves, Lazar soha nem tartozott a szimpatikus politikusok koze, de ha valoban csak viccrol van szo illetve lejaratasrol, az aljas dolog. Megvarom mi lesz ebbol - kisse kusza az ugy - aztan majd meglatom.Sajnos minden gondolkodas nelkul nagyon eliteltem mikor az "eredeti" hir megjelent.

tevevanegypupu 2011.03.21. 16:53:20

@kormányzó:
Ha ez a video valoban 2008-ban keszult, amikor a nemzeti valuta Fletoek jovoltabol valoban kezdett ingadozni - Bajnai alatt meg meg inkabb - akkor nem hinnem, hogy ezert Lazar felelos lenne. Nem vagyok elvakult, sem tagkonyves, Lazar soha nem tartozott a szimpatikus politikusok koze, de ha valoban csak viccrol van szo illetve lejaratasrol, az aljas dolog. Megvarom mi lesz ebbol - kisse kusza az ugy - aztan majd meglatom.Sajnos minden gondolkodas nelkul nagyon eliteltem mikor az "eredeti" hir megjelent.

elfelejtette 2011.03.21. 18:11:43

A baloldal mar megint lukra futott. Az elet nem habostorta.

l.x. 2011.03.21. 22:58:20

@fonó: Mielőtt szentté avatnánk a Ferit...

"Nagyon fontos a pénz! Nem hiszek azoknak, akik morálisan akarják megváltani a világot. Abból elôbb-utóbb hazugság lesz, a hazugságból meg zsarnokság. Azokban hiszek, akik azt mondják, én ilyen vagyok, ezek az érdekeim, s ezért viselkedek így"
süti beállítások módosítása