Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Halál a pornóra
2011. február 14. írta: dobray

Halál a pornóra

  Iránban halálra ítéltek két embert, amiért pornóoldalakat üzemeltettek az országban, olvasom. Az ítélet határozottan durva, de most nem a halálbüntetésről lesz szó, hanem a pornóról, úgyis több cicit és több pinát szeretne néhány olvasónk (ez amúgy KK&TT reszortja, és ők rendes emberként eleget is tesznek a kívánalmaknak; a fotói viszont nem tartoznak a pornó kategóriába). Pornóoldalak üzemeltetéséért, pornóval való kereskedésért ugyanis én nem venném a fejét senkinek – ám enyhébb büntetést el tudnék képzelni számukra (persze így szegényebbek lennénk Kovi forgatási naplóként is üzemelő twitterével, 18+!).

  Szóval ha nem is iráni vehemenciával, de üldözném a pornót. Akkor is, ha egyébként nagy üzlet – a kokain is nagy üzlet lehetne állami monopóliumként, de mégis inkább üldözik szerte a világban. Az állampolgárok/lakosság/nemzet - kinek hogy tetszik - mentális egészsége jobban megéri (főleg egy mentálisan lerobbant országban). Persze a netes pornó üldözése nehézségekbe ütközne, ahogy a Kurucinfóé is, de ha mondjuk más országok is tennének ellene valamit, talán sikeresen vissza lehetne szorítani valamilyen mértékben, és léteznek belföldön is kiválóan alkalmazható módszerek. Lehetne büntetni az üzemeltetést, akadályozni az elérést... Azt hiszem, a pornóipar a feministák egyik fő célpontja lehetne (igaz, részben az is).

  Persze ilyenkor az ultimatív észérv az szokott lenni, hogy akinek nem tetszik, vagy aki szerint a pornó rossz, az ne nézze (/vegye). Csak hát itt jön be a csavar, amelyet egykor úgy fogalmaztak meg, hogy „a lélek kész, de a test (még) gyenge”. Azaz attól még, hogy valaki alapvetően rossznak tartja a pornót, attól még lehet, hogy elcsábul, és nyálcsorgatva élvezkedik rajta.

  Mert azért nem ugyanaz, hogy a suliban kézről kézre jár egy erotikus lap, amit konspirációs körülmények közt szerzett be valaki, és a klotyóban rejtegetik, vagy hogy egy kattintás után az arcába kap mindent a nagyérdemű (más kérdés, kinek volt pénze annyi idősen mondjuk az ízlésesebb, művészibb kivitelű lapokra, mint a Playboy). Mondhatnánk, régen meg kellett küzdeni a tiltott gyümölcsért, fel kellett mászni a fára, most meg a lábunk elé önti a teherautó. (Kommunista börtönök papok megtörésére bevetett módszere volt, hogy ráküldtek a raboskodó páterekre néhány fürdőruhás szépséget, hátha nehezebb tartani a cölibátust, ha táncolnak nekik egy kicsit a cellájukban, azaz házhoz megy a kísértés.)

  Egyet visszalépve megállapíthatjuk azt is, hogy a pornófilmek szereplői, nagyobb mértékben a lányok, de a fiúk is, főleg ha hosszabb ideig űzik az ipart, és mondjuk megélték annak fejlődését az NDK-s pornófilmektől Koviig és a webkamszexig, nagy valószínűséggel lelkileg igencsak sérülnek. Persze ilyenkor megint az a duma jön, hogy nem kötelező belemenni, de hát ugye nem mindenki szabad akaratából kezd bele, másrészt ha nem lehetne ilyeneket csinálni, vagy igencsak visszaszorítanák, akkor nem lenne oly csábító a pornóipari munka, mint lehetőség.

  Kanyarodjunk vissza a nézőhöz: mi van, ha az apa – mert ilyet is hallottam már családlátogató osztályfőnököktől – a gyerekével együtt nézi a pornót? Az a gyerek garantáltan sérül. A kutatások szerint a pornó családi méreg – és ugyan igaz lehet, hogy a rendszeres pornónézés, esetleg pornófüggés a rossz házasság következménye is lehet, de ez nem zárja ki, hogy számos esetben az oka legyen a tönkremenő házasságnak.

„A pornót néző szülő(k) gyermekükre is rossz hatással lehetnek. A pornóval sérül a családi élet gyengédsége, amire pedig igen nagy szüksége van egy növekvő gyermeknek, aki természetes módon táplálkozik a gyengédségből. A gyerek könnyen rátalálhat például az édesapja által lapozgatott pornóújságra, és szembesülhet maszturbáló vagy telefonszexelő szülőjével is. Elszenvedheti azt a stresszt, amit az internetes pornó váltott ki szüleinél, és maga is könnyebben lesz a pornófüggőség áldozata. De nincs rá jó hatással a szülők pornó okozta konfliktusa sem, áldozata lehet az ennek következtében bekövetkező válásnak, vagy annak, hogy pornófüggő szülője elveszti munkáját. Végül pedig természetesen kevesebb figyelem fordul a gyerekre, ha a szülő pornót néz. Ha pedig a szülő(k) pornófüggősége napvilágra kerül, az természetesen veszélyezteti a gyermek egészséges szexuális fejlődését is” – írja egy amerikai kutatás összefoglalója.

A pornót nézők egyre nagyobb igényt éreznek az érzelemmentes szex iránt, így természetesen házastársuk egyre inkább hiányolja az intimitást. A cyberszex pedig egy az egyben olyan hatással van a házasságra, mint a hűtlenség (minthogy az is). Mind a férfiak, mind a nők úgy gondolják, hogy az internetes szexkapcsolat ugyanaz, mintha viszonyunk lenne valakivel. Azoknak, akik cyberszexelnek, a kétharmada sokkal kevésbé tartja fontosnak a valós szexuális együttlétet, ráadásul egyharmaduk párja ugyancsak elveszti a másik iránti szexuális érdeklődését.

A hosszabb távú pornófogyasztás idővel érzéketlenséget, sőt ellenérzést vált ki a másik vonzódása iránt. A pornófogyasztó egyre cinikusabb lesz, a saját szexuális életével és partnere szexualitásával pedig egyre elégedetlenebb. (…) Steven Stack, az Állami Wayne Egyetem professzora és kollégái pedig kimutatták, hogy a pornófogyasztók körében 300 százalékkal gyakoribb a hűtlenség, és 3,7-szer több a pornónézők közt azok aránya, akik igénybe szokták venni prostituáltak szolgáltatásait. De a pornó a nők közt is növeli a hűtlenség valószínűségét. (…) A felmérések szerint a válások 68 százalékába közrejátszott, hogy valamelyik fél élőben is találkozott egy, az interneten megismert szexpartnerrel; 56 százalékában pedig az egyik fél mániákusan érdeklődött a pornográf honlapok iránt. (…)

  Érdemes a cikk alatti kommenteket is átolvasni, többen vallanak arról, hogyan tette pokollá a házasságukat a pornófüggés, és mennyire elkeseredett több feleség is, amikor azzal szembesült, hogy nem tud mit tenni férje függősége ellen - tekintve, hogy szexuális életük teljesen normális (vagy az volt, mígnem a másik pornófüggése keresztbe nem tett neki). Vannak, akik szerint a pornó egyenesen drogként is viselkedhet.

  A korábban a Mandinernek nyilatkozó webkamszexes operátor szerint pedig: „a közhiedelem szerint otthonülő, nagydarab bácsik élvezkednek így. A valóságban ők a látogatók maximum 20 százalékát teszik ki. A többség 30-50 közötti, jó anyagi helyzetben lévő házas családapa vagy 25-30 éves fiatal. Ez olyan, mintha cigarettára költenének. Egy héten föltöltenek mondjuk hatvan dollárt, és elműsorozzák.”

  Amerikában Kansas City érseke nemrég programot indított, hogy a családok könnyebben védekezzenek a pornó ellen, ennek neve My House Initiative. Ennek kapcsán két házaspár is vall arról, miként tette tönkre az életüket a pornó. Az egyik férj, aki tizenéves korától függő volt, azt gondolta, majd a házassággal automatikusan megoldódik a problémája. Hát nem. Végül terápiás csoportba kellett járnia, hogy leszokjon, és szerinte ez olyan, mint az alkohol meg a cigi: ha egyszer letetted, többé egy slukkot se szívhatsz, egy felest se ihatsz. Aztán persze, ha nem vagyunk függők, az alkohol és a dohány Isten ajándéka – egy kubai szivar biztosan –, de az alkalmi pornófogyasztás azért mégsem egy kategória a kocadohányzással meg a borozgatással, legkevésbé Isten ajándéka – legfeljebb az illúzióknak kedvez, amelynek fényében a szexualitás realitása könnyen okozhat csalódást. Mert hát az nincs úgy ott, pikkpakk, mint a pornóoldal, hanem tenni is kell érte valamit, ráhangolódás a másikra, odafigyelés, ilyesmi… Egyébként mielőtt valaki a házasság intézményét kezdené ekézni, a pornó, mint olyan, alapvetően az emberi és a szimpla párkapcsolatoknak is keresztbe tehet.

  Nyilván nem az a fő baj, hogy ha kamaszok és egyedülállók néha feltévednek egy-egy szexoldalra, meg hogy létezik Playboy - kifogásolni  nyilván azt is lehet, ha valaki a nappaliban a tévéműsor mellett tartja a Playboyt és társait, de hát ha valaki mindenáron kívülről akarja nyalogatni a mézesbödönt, ám tessék, úgyis meg fogja tenni. Az erotikus lapok léte azonban nem ok arra, hogy ne tegyünk a pornóoldalak ellen, ezek ugyanis társadalmi problémát is jelentenek, nem csak magánbűnöket, hanem közerkölcsöt. Az, hogy a bűnt és rosszat sosem lehet kiküszöbölni, még nem jelenti, hogy jó, és hogy ne kellene ellene küzdeni.

  De, kis túlzással, ha nem akarunk még több, szociális támogatásért sorban álló, egyedülálló anyukát, és mentálisan egészséges, egész családokat szeretnénk magunk körül tudni, ideje határozottabban fellépni a pornó, elsődlegesen annak netes változata ellen. Mondhatnám, méltóságot mindenkinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr612631139

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tilcsákbe. 2011.02.14. 20:39:25

"Konzervatív forradalomban" élünk ma Magyarországon. Mielőtt még nagyon nekimennénk a konzervatívoknak, tegyük hozzá, hogy valódi konzervativizmusról szó sincs - csupán egy halom önjelölt erkölcscsősz, kisebbségi komplexusos zsebdiktátor és á...

Trackback: A morál 2011.02.14. 12:56:13

 Komoj témárol szeretnék szót ejteni, mer szétesett a morál úgy általába, de az enberek lelkébe is, amej megláccik az enberek viselkedésébe, hogyanjába meg mijenségébe, és ha ezt nem fordittyuk a visszájára, akkor fuccs a szép elveknek meg a morál...

Trackback: Zsidók a pornóiparban 2011.02.14. 11:10:10

nem, nem Prohászkától idézünk megint, hanem a Szombatblogból lassan kiderül minden és úgy lesznek a tények nyilvánosan, pőrén, kilógó lóláb nélkül, ahogy kezdettől fogva állítottuk.   2005. június / Nathan Abrams (Seleanu Magdaléna fordítása) ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MajdnemAraya · http://azenwin10em.blog.hu 2011.02.14. 11:46:16

@flora: Én nem neveznélek hülyének, inkább csak túlságosan is konzervatívnak. A baj a túlzással van.

Csak egy példa: tételezzük fel, hogy nem szereted a mákos tésztát. Felfoghatatlan számodra, hogy vannak olyanok, akik szeretik, sőt netán a kedvencük. Ekkor jönnek elő a különféle álszent érvek a mákos tészta fogyasztás ellen: nagy mennyiségben egészségtelen, egyhangú lesz tőle a táplálkozás, nem viszünk be általa megfelelő mennyiségű tápanyagot, ha túlzottan megcukrozzuk, akkor elhízáshoz plusz cukorbetegséghez vezet, végül az adu ász: a mákgubóból készül az ópium.

És mielőtt visszakérdeznél, nem, ebben az esetben nincs semmi különbség a pornó, a mákos tészta vagy a heavy metal között.

Bell & Sebastian 2011.02.14. 11:46:23

@TH: Nathan Abrams - Jews in the American porn industry
forum.stirpes.net/judaism/24739-jews-american-porn-industry.html

Nem te érteni ha magyarot rosz.

_andris 2011.02.14. 11:46:58

@tucano:
Hány házasságot tett tönkre a pornó! Hány dolgozó családapából lett sorozatgyilkos a krimik miatt!
Hány fiatal lett sátánista Marylin Manson miatt!

Miért olyan elképzelhetetlen, hogy egyes házasságokat tönkretett a pornó, vagy hogy MM miatt sátánisták lettek fiatalok? Vagy hogy a bűnözőket népszerűsítő filmek nem játszhatnak szerepet a bűnözők önképén?

TH 2011.02.14. 11:47:07

@flora: ne menjünk jobban bele, mert ezt már nem bírom. Szerető családi háttér pont annyi van manapság, mint generációkkal ezelőtt. Függetlenül a "pornófüggéstől". A családi közösség millió dolgon csúszhat félre, de az kétségtelen, hogy mindenki az előző generációk miatt szív. Szerintem az alkohol családromboló hatásához képest a pornó hasonló hatása kimutathatatlan, és a jótékony hatását meg eszedbe sem jut elemezni. Mármint, hogy akár pozitív hatása is lehet a pornónak.

Zorgo 2011.02.14. 11:48:20

@flora: Mi a következtetésed?Be kell tiltani a pornót?Szabályozni az internetet(ami ugye csak Kínába sikerült).

kubatov_kommunista 2011.02.14. 11:49:05

én pontosan így vagyok a vallással.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.02.14. 11:50:20

szegény dobray fiú, megint nekifut a szélmalomharcnak.

igen, a pornó a forrása a világ összes bajának. egyértelműen.

az emberek nem tudnak önállóan dönteni semmiben, értékválasztásukban kizárólag felülről irányított álszent elvek alapján működő bizottságok vezethetik őket, csak akkor emelkedik fel nemzetünk.

megérkezett a jó öreg tilcsukbe a megoldás, ez majd megszünteti a prostitúciót, a párkapcsolati problémákat, a válások számát töredékére csökkenti, munkanélküliséget megszüntetni és egyáltalán a polgárok mentális egészségét egycsapásra éteri magasságokba emeli.

a szerző biztosan sok okos tanulmányt olvasott a pornó káros, sőt közerkölcsöt romboló hatásairól, már csak néhányat kellett volna kattintani a neten, ahhoz hogy eljusson azokra az oldalakra, hogy tanulmányok garmada szól arról, hogy tiltással még soha semmilyen társadalmi problémát nem sikerült megszüntetni.

a történelem során soha, sehol, semmit nem oldott meg a "tilcsukbe!", se a bűnözést, se az alkoholt, se a dohányzást, se a többi drogkérdést, se a prostitúciót, és főleg a pornót: egyszóval semmit nem lehet a tiltással megoldani.

büntetni lehet, de a problémát kezelni nem.

igaz, mennyivel nehezebb egy transzparensre azt írni, hogy érzelmi nevelést, jól fizetett pedagógusokat, képzett szociális munkásokat, családsegítő hálózatot, civil és vallási közösségeket kell létrehozni, ahol az emberek mernek és akarnak beszélni a problémáikról.

ja. tilcsukbe a hülyeséget.

TH 2011.02.14. 11:53:00

@mcs: jó komment!
"igaz, mennyivel nehezebb egy transzparensre azt írni, hogy érzelmi nevelést, jól fizetett pedagógusokat, képzett szociális munkásokat, családsegítő hálózatot, civil és vallási közösségeket kell létrehozni, ahol az emberek mernek és akarnak beszélni a problémáikról."
ezzel a résszel meg végképp egyetértek! :-)

kriptoliberális 2011.02.14. 11:53:30

én meg az ilyen szájtokat tiltanám be, sőtt az olyan intézményeket is - beleértve egyes egyházakat - ahol olyan szellemiségre nevelnek, mint e poszból is lejön, hogy állami erőszakszervezetekkel tiltsák meg más emberek olyan magatartását, amihez harmadik személynek semmi köze!

Ha felnőtt - szavazásra jogosult, tehát országos ügyben beszámítható értékalkotású - emberek pornót készítenek, terjesztenek, vagy néznek az az ő dolguk!

Hozzáteszem, a misét is a pofánkba tolják a tévében, meg máshol is.
Attól ki védi meg a gyerekemet, hogy beleszaladjon a tévén, egy filmben egy misébe, interneten egy ilyen inkvizítor írásba, egyéb hasonlóba????

Fi a fas..rt hiszed, hogy ezt terjesztheted, ha másét be akarod tiltani???

flora 2011.02.14. 11:56:42

@MajdnemAraya: Elég szar dolog lenne minden nap mákos tésztát enni. Képzeld el azt a szerencsétlent, aki mákos tészta-függő lenne!

Bell & Sebastian 2011.02.14. 11:56:54

Living porn! (Ágáló fütyihegyek - na én megyek.)

Bobby Newmark 2011.02.14. 11:57:02

Na ez a cikk megint eszembe juttatta, hogy mennyire rühellem azokat a köcsögöket, akik saját maguktól akarják megvédeni a zembereket...

Bobby Newmark 2011.02.14. 11:57:56

@Bobby Newmark: Na ez fail. Mindegy, értitek így is.

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.14. 11:58:13

Ahogy a Hofi mondaná:

"Le kellene őket önteni tintával !"

:))))))

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2011.02.14. 12:00:13

@TH:

az übermensch okoskodó önhittéségén kívül mással

még nem sikerült villognia

mement 2011.02.14. 12:00:58

ez egy poszt egy nagy adag hulyeseg, komolyanvehetetlen.

Az egyhaz szexualis tabuit nem sirod vissza?

G. Wolf 2011.02.14. 12:01:18

Szerintem a pornó ugyanolyan mint bármely más élvezeti cikk, ésszel nem gond.

Ezen az elvi alapon tiltsuk be az alkoholt (lásd alkohol tilalmak 1920 chikago)... Tiltsuk be az internetet, elvégre ha valaki rákattan a blogok olvasására, írására nem marad ideje családi életet élni. Vagy mondjuk napi szinten többször híreket olvasni vajon nem függőség-e Amit talán elfogadható ható a dohányzás... de ez is csak olyan helyen ahol _MÁST_ zavarhat... 4 fal között hát ő hülyesége...

Sőt tiltsunk be mindent ami örömet okoz, hiszen ha az ember rákattan bármire akkor az az egyészséges életvitelét tönkreteszi. (Persze mi az egséges?)

MajdnemAraya · http://azenwin10em.blog.hu 2011.02.14. 12:01:57

@flora: reménytelen vagy, nem is akarod érteni.
Én is befejeztem a veled való vitát, nincs értelme.

flora 2011.02.14. 12:02:16

@TH: Teljesen igazad van, az alkohol rosszabb, mert már teljesen elterjedt. Nemrég volt itt egy cikk arról, hogy Magyarországon még valami 4 millió ember nincs a közelében sem az internetnek, tehát még messze vagyunk a teljes hatástól!
A dolgok amúgy összefüggenek.
Te egyébként valami nagyon extra helyen nőhettél fel - legalább is az alapján, ahogy a magyar családokat elképzeled.

TH 2011.02.14. 12:02:39

@G. Wolf: én pl. ma ennek a posztnak a kommentjeit olvasom, és ez a munka rovására mehet. vajon be kell-e tiltani a blogot?

bornemissza 2011.02.14. 12:03:16

az az!

TILCSÁK BE!

hogy ez eddig nem jutott eszembe....

a legkomolyabb, hogy a cikkírója többször hivatkozik olyan országban készült tanulmányokra, ahol ez is: (link: comment.blog.hu/2011/02/08/mar_a_dekoltazs_is_veszelyes)
betiltandó!

szomorú
a mandiner jobb blog ennél!!

kriptoliberális 2011.02.14. 12:03:43

zseniális a gondolatmenet lényege:

a felnőtt emberek dönthessenek arról, hogy MÁSOK mit NE csinálhassanak, de arra már nem elég érettek, hogy arról dönthessenek (szabadon) hogy ŐK mit CSINÁLJANAK...

logikus....

G. Wolf 2011.02.14. 12:04:03

@TH: azt hiszem a postoló logikája mentén igen... pontosabban nem ezt a blogot, hanem az összeset, elvégre a blog tehet arról hogy nem dolgozol, vagy nem a családoddal vagy

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.02.14. 12:04:24

Rossz hírem van: ami örömet okoz, az potenciálisan függőséget is. Erre rossz válasz az, hogy be kell tiltani mindent, ami örömet okoz...

TH 2011.02.14. 12:05:41

@flora: én nem "elképzelem" a magyar családokat, de láttam sok rossz és jó példát is a környezetemben. És látok most is rosszakat és jókat is, most talán több jót, mint rosszat látok. És pl. a pszichológia fejlődése, és valamilyen szinten a köztudatba kerülése pl. lényegesen többet javít a helyzeten, mint amennyit a pornó ronthat.

sronti 2011.02.14. 12:06:08

Alapvetően nem érdekelne, hogy egy kritikátlan katolikus mit gondol a pornóról, de ez nagyon szép példája a jellegzetes tiltsuk be, akadályozzuk meg, szarjunk a keresleti oldalra, azzal majd lesz valami, amúgy is biztos betegek mentálisan, meg függők.
Kíváncsi lennék egyébként, hogy mondjuk Hollandia (pornó, prostitúció legális), és Szaúd-Arábia (semmi nem legális) nemi erőszak, prostitúció számainak különbségére. Sajnos ezt meglehetősen nehéz lenne vizsgálni, mert ezekben az országokban ahol teljes pornótiltás van, semmit nem lehet megbeszélni vagy vizsgálni a szexszel kapcsolatban. A pornónak valószínűleg van egyfajta feszültséglevezető szerepe.
Ha liberálisan kezeljük a szexet, lesz pornó, viszont kevesebb frusztráció kapcsolódik a szexualitáshoz, ha nagyon konzervatív a hozzáállás, akkor meg fordítva. Szerintem az első verzió jobb.
A "pornófüggők" nem a pornó miatt függenek tőle, hanem mert otthon nem kapják meg amit igazán szeretnének (akár a saját hibájukból). Ha nem pornót néznének, akkor valószínűleg nagyobb számban járnának kurvázni, az meg kinek jó?
Persze erre nyilván az a válasz, hogy szüntessük meg a világ legősibb mesterségét. Sok sikert hozzá.

flora 2011.02.14. 12:07:39

@MTFUN: Nem lehet betiltani, annyira elterjedt. Általában nem vagyok tiltáspári.
Nyilván egy sokoldalú belső megújulásra lenne szüksége az embereknek, amiben egyáltalán nem segíti őket semmi, vagy alig valami. De lám, itt is az a lényeg, hogy nehogy be akarják tiltani. Mintha az életünk függene tőle, hogy lehessen pornót nézni, holott sokkal fontosabb a partnereddel foglalkozni.

flora 2011.02.14. 12:08:25

@MajdnemAraya: Nem érted a konzervatív iróniát. Sajnálom.

MajdnemAraya · http://azenwin10em.blog.hu 2011.02.14. 12:08:58

Nem ez Katona Főnök legsikerültebb dalszövege, de valahogy passzol ide:

"Hülye vagyok, mert hülye szülők és tanarak,
Hülye dumák sorvasztották el az agyamat.
Amit tudok, azt tévéből úgy szedtem össze,
Mint a nemi gondozóban fognak tetűket.

Kinn a seggem a nadrágból, nincsen több hitel.
Fogadjunk egy liter borban, hogy ma inni kell!
Nem vagyok szent, aki havi 40 nap böjtöl,
Úgy járkálok mint egy zombi a barna sörtől.

Ó, ami szép ebben az életben,
Az vagy hizlal, vagy rákot okozhat, vagy erkölcstelen!
Ó, ami jó a földi életben,
Azt megadóztatják, vagy betiltják, mert törvénytelen!

Ha nincs munka, lopni kell - a fene egye meg.
Ha a béka folyton ugrál, hogy lesz gyereke?
Jó, hogy az emlősöknél divatos a szopás,
Enélkül unalmas lenne a szaporodás!

Ó, ami szép ebben az életben,
Az hizlal, vagy rákot okozhat, vagy erkölcstelen!
Ó, ami jó a földi életben,
Azt megadóztatják, vagy betiltják, mert törvénytelen!
Ó, ami szép ebben az életben,
Az hizlal, vagy rákot okozhat, vagy erkölcstelen!
Ó, ami jó a földi életben,
Azt megadóztatják, vagy betiltják, mert törvénytelen!"

-d(-_-)b- 2011.02.14. 12:09:38

Ez a dobray egy idióta.

Epokit Drive 2011.02.14. 12:11:22

Hiszen még addig sem jutottunk el, hogy a Való Világ 4-be "normálisok" kerüljenek. Muszáj azt, hogy legalább 1-2 embernek legyen köztük pornós/prosti/faszomtudja múltja? Tudom, elvileg ez jobb recept, mint könyvtáros vénkisasszonyokat és nyugdíjas szerelőket összezárni, de csak elvileg, mert azt még ki sem merték próbálni.
A netes pornó viszont on demand, vagyis azért azt mégsem az országos tévéadó promótálja burkoltan, hanem be kell pötyögni legalább egy keresőszót hozzá.
De ha már a lélek kész, csak a test gyenge, ugyanettől a sráctól olvasom, hogy mindent szabad, csak nem minden használ. Amúgy meg, és elhihető, tudom, miről beszélek, épp a kereszténység képes masszív szexszel kapcsolatos bűntudatot plántálni a zemberbe, ami aztán talán nem hűtlenségben, de más gondok által éppúgy képes tönkretenni akár egy házasságot is (csak legfeljebb nem válnak el, mert azt nem lehet, csak az életük lesz csendes pokollá).
Sztem pornóügyben (és ez igaz pénzre, italra, cigire, drogra és minden szenvedélygyanús dologra) is a lényeg, hogy őszintén beszéljünk róla. A cikkírót pl. pornófogyasztónak gondolom, amint a 18-45 éves ffi korosztály 99%-át, amely internetezni is tud, de a cikk végig álszent marad, és bár tudván tudja (tudhatná), hogy a szex az intimitás csúcsa is egyben, és arra az ételnél is nagyobb a szükségünk néha, mégis csak a dohányzással tudja összehasonlítani, ami valóban nem egy kategória vele.
Abban igaza lenne viszont, hogy a szexet önmagában, és pláne kamerák előtt, nem lehet teljesen intimnek tekinteni, viszont aki nézi, az nem kamerák elé kívánkozik, hanem csak vkinek a karjaiba, vagyis a szexmunkással nem azonosulni akar (mint Bruce Willissel, amikor az épp megmenti a világot), hanem csak arra vágyik, amit az tesz, de csakis a maga módján, négyszemközt, és kihagyva pl. a számára nem vonzó lehetőségeket is.

kriptoliberális 2011.02.14. 12:11:58

@Lord_Valdez:
Az efajták nem akarnak betiltani mindent ami örömet okoz, hanem mindent ami MÁSNAK okoz örömöt....

v2peti 2011.02.14. 12:12:46

Bár tény, hogy a pornó lelkileg káros, de ha azt nézzük, hogy a 80-as években idehaza nem volt pornó. De válás meg k*rvázás akkor is sok volt. Na és sok felbomlott házasságról tudok, ismerősi körben, de azok közül egynek sem volt köze a pornóhoz.
Szóval a pornó a jelenlegi társadalmi helyzet tünete, így csak a tünetek kezelésével lehetne hatékonyan visszaszorítani!

flora 2011.02.14. 12:13:23

@TH: Nahát ebben igazad van. Én is üdvözlöm, hogy egyre többen járnak pszichológushoz, hogy már nem azt mondják, hogy aki pszichológushoz megy, az bolond. De önmagában ez nem old meg mindent. Esetleg személyes életutakat megoldhat, és az már nagy dolog.
Most viszont nem érek rá tovább. A legjobbakat!

TH 2011.02.14. 12:13:45

@flora: a tiltás ellenzése az ember szabadság iránti igényéből fakad. Én azt gondolom, hogy alapvetően olyan dolgok betiltása, ami az adott egyén dóga csak (pl. alkohol, dohányzás vagy pornó), társadalmilag nagyobb károkat okoz, mint ha nincs tiltva, és emiatt fontos az, hogy véleményt nyilvánítsak róla.

TH 2011.02.14. 12:17:07

@v2peti: "Bár tény, hogy a pornó lelkileg káros"
Ezt a tényt megkérdőjelezem, de legalábbis finomítanám.
Sztem egyrészt LEHET káros, másrészt nagyban függ a mennyiségtől. Kb. olyan, mint más függőség, de kisebb mennyiségben sztem kevésbé ártalmas, mint a cigi. :)

poisonborz 2011.02.14. 12:17:37

akkor most ez vagy egy humorosnak szánt írás, vagy a mandinerre már tényleg bármilyen faszságot ki lehet posztolni.

kriptoliberális 2011.02.14. 12:19:19

még egy dolog

vérlázító, hogy éppen a keresztény egyházak agitálnak betiltás (vagyis kriminalizáció, ergó végső soron szabadságvesztés) iránt, akár drogügyben akár más hasonló ügyekben.
(ÉS MOST A FIATALKORŰAKAT NE KEVERJÜK IDE? KIZÁRÓLAG A FELNŐTT SZEMÉLYEK MAGATARTÁSÁNAK SZABÁLYOZÁSÁT!)

Isten adott szabadságot jóra és rosszra az embernek.
A személyi szabadságát is ő adta.
Benne van az újszövetségben, mi a teendője, ha úgy látja, hogy felebarátja helytelenül cselekszik:
szólni neki, majd újra szólni, két másikkal szólni és utána HAGYNI !!!!
nem azt mondja Krisztius, hogy börtönbe vele!
Sőt azt sem mondja, hogy ha valakit az egyik keze bűnbe visz, azt MÁS vágja le.
Azt mondja, jobban járna...
De hogy az Istentől kapott szabadságot (és főleg az életet) vegyék el, mert valaki az Istentől kapott testét, a nemiségét úgy használja, ahogy ő gondolja, vagy hogy azért mert Isten teremtette növényt szív, vagy rág, vagy eszik, vagy akármi, az minden csak nem krisztusi, nem keresztény.

Már bocsánat!
Éppen az egyházaknak kellene kiállni a mellett ezekben az ügyekben, hogy nem szabad tiltani, hanem tanítás és példamutatás a megengedhető!

Persze az intézményes egyházaknak mindig ahatalom volt fontos, meg a tiltsuk be.
Betiltották az olyan felforgtató és káros eszméket is, minthogy nem a Föld a világ közepe....

gitáros 2011.02.14. 12:21:26

Ezen hangosan felröhögtem:

"a pornófogyasztók körében 300 százalékkal gyakoribb a hűtlenség, és 3,7-szer több a pornónézők közt azok aránya, akik igénybe szokták venni prostituáltak szolgáltatásait. "

Ennyire hülye nem lehet valaki.

MajdnemAraya · http://azenwin10em.blog.hu 2011.02.14. 12:23:34

@gitáros: Miért? Van aki azt is elhiszi, hogy 42%-kal dúsabb lesz a hajunk, ha piros flakonos samponnal mossuk....

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.02.14. 12:24:30

Némi hivatkozás elfért volna a szövegben.

Mérnork 2011.02.14. 12:25:33

@flora: Azért mert téged hanyagol a fiúd a pornó miatt, másoknál még nem biztos, hogy ugyanígy van ;-) Nálunk a feleségemnek kb. a heti 1 az igényszintje, nekem meg kb. a napi 3. Viszont szeretem őt, így semmi kedvem halálra szekálni, és frusztráltan a kolléganőimet üldözni sincs túl nagy kedvem. Erre a kiváló megoldás a pornó.
Olyan pedig még nem volt, hogy mikor neki van kedve, akkor én utasítsam vissza...

2011.02.14. 12:26:23

@SierraX:

'Ez a 21. század. Múlt századi erkölcsi normákkal, vaskalapossággal már nem rugsz labdába. '

Akkor mindig a 'vaskalaposság' felől megyünk a liberalizmus felé, és az természetesen mindig jó, ugye?

És egyáltalán mi az a 'múlt századi erkölcsi norma'? Van múlt századi kilogramm és másodperc is?

guszti 2011.02.14. 12:27:50

Aha. Szóval a netes pornó a bűnös, tilcsukbe. Majd jön megint a trükközés, "fel kell mászni a fára" a tiltott gyümölcsért. Az, hogy közben a koncessziós kereskedelmi tömegcsatornákon nem bírnak már mit kitalálni, mibe csomagolják a nyers pornográfiát, úgyhogy néha már nem is csomagolják, az oké, nem? Állammal szerződésben álló, országos lefedettségű, földi sugárzású tévék gyártanak "profi" kötségvetésből alig burkolt, nyers pornót a népnek, de a neten terjedő szabad szex az élet megrontója. Háááát, nemtom.

A netes pornó valóban nagyon rosz, legalábbis a kovinak és a hasonló "konzervatív" pornóproducereknek biztosan. Ők évtizedek óta jól élnek, külön gondola van a benzinkúton az ő műfajuknak, adóznak is, szóval ők oké, védjük meg őket az olcsó konkurenciától. Egy nagy baj van csak, itt az olcsó konkurencia pont a szabadság miatt ízlésességben is köröket ver a klasszik kamionos vonalra. A kovi-drájver műfaj valódi pornó, azaz rendes igazi kurvákat rekrutálnak hozzá, rájuk eresztik a fedezőbikákat és kamera indul. Pár év alatt csapágyasra leharcolt csajok, többórás forgatások, rendező rendez. Porné + gráfia, etimológiailag eredeti intézmény.
A neten meg érdekes módon az olyan tartalomnak is jut hely - hovatovább azok a legnépszerűbbek - ahol a húszéves orosz kislány minden nap leforgat saját kamerával 1-2-3 aktust a saját pasijával. Nem basszák rommá négyen rendezői utasításra, nem kap análintrúdert a fülébe is, nincs vastagon kivakolva, nincs a szemei köré festve egy -egy kisebb monokli. Nincs feltöltve mindene, nem visel fétisgöncöket. Szóval a kovi féle sztárokkal ellentétben nem is kurva. (Miszerint nem dug fűvel-fával, stabil csávója van, hitelesen izgul és élvez. Ráadásul szép, smink nélkül is, ami nem olyan ritka ebben a korban.)
Ha belegondolok, milyen csajok érdekeltek az újságban tinikoromban, és hogy az újságosbódé kirakatában címlapra kitett borzalmas nagy picsa már akkor is undorított, azt kell mondjam, nem a netes pornó az, ami a népnek árt. Az ugyanis tényleg választható, ha valami undorító, beteg, perverz, szar, annál egy kicsi szám lesz a sarokban, szóval hozzáférhető a tartalom, de nem ösztönöznek lépten-nyomon arra hogy fogyaszd. Ellentétben a retekklubbal, ami ártalmasabb is, ízléstelen és szánalmas is, de legalább az arcodba van tolva, akarod vagy sem.

Anyáméknál jó ideig a minimax csatornájára teték fel éjjel 11 és reggel 5 közt az xxl nevű igazi kamionos rettenetet. Lassan leesett a szolgáltatónak is hogy ez logisztikailag érthető ugyan, valahol mégis maxigáz, erre áttette az éjjeli döngölést egy másik olyan tematikus csatornával közös sávra, amit a gyerek amúgy szintén szeret és néz. De persze nem ez a gáz, hanem a netes pornó. A reklámmédia gátlástalanul onthatja és tukmálhatja rád az alig burkolt pornográfiát, de hibáztassuk érte a netes pornót, ami tényleg nem jön be magától, ha nem teszel érte. Nem lehet és nem is kell reklámozni, ennyi.

Szóval sánta ez az érvelés, nem lepődnék meg ha valami "profi" érdekeltség húzódna a háttérben. Merthogy a netes pornó ártalmait a kamionos kovik és a mindent feszes műanyagseggel és fotosop-combokkal eladni akaró marketingesek érzik, és ez tök rendben van. Őket kellene megrendszabályozni, nem a hálót.

TH 2011.02.14. 12:28:57

@gitáros: engem az érdekelt volna, hogy hány %-al boldogtalanabbak vagy boldogabbak azok, akik pornót néznek, de erről nem szól a cikk...

nemecsek ernő áruló 2011.02.14. 12:31:22

@poszt: Ennyi demagóg bigott marhaságot egy helyre ömlesztve nagyon régen olvastam, jót nevettem, köszönet érte! :)

kriptoliberális 2011.02.14. 12:32:13

@khamul:
van
(ha nem tudnád nagy mértékben változott a mértékegység definíciója.
Esetleg nézz utána, hogy amásodperc definíciójából mit értettek volna meg a múlt században.

Bemásolom a kedvedért, bár a suliban látszik nagyon nem figyeltél, biztos fizika órán szexlapot néztél

"A másodperc az alapállapotú cézium-133 atom két hiperfinom energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9 192 631 770 periódusának időtartama. "

doktor.dikhed 2011.02.14. 12:34:35

Elég gyenge cikk, tele sarkítással.

"szembesülhet maszturbáló vagy telefonszexelő szülőjével is. "

Ennek meg mi köze a pornóhoz? Engem is kikészített volna, ha ilyesmivel szembesülök, de csak az maszturbál, aki pornót néz?

Egyébként meg a hamburgerfüggőség, vagy a fanatikus vallásosság is tönkretehet házasságokat. Sőt, bármilyen függőség. Nem a pornó, vagy a hamburger a "gyilkos" hanem a függőség...

Attól, hogy valaki pornót néz, nem fog elhidegülni a világtól.

Attól, hogy a gyerek véres játékokkal játszik, még nem lesz sérült.

Ugyanígy, attól, hogy valaki magasztos eszméket ismételget, még nem lesz jó ember. Remek példa erre egy-egy pedofil pap, vagy a diákokat "ribanckáknak" nevező KDNP-s képviselő :)

Hajrá pornó! :D

emem 2011.02.14. 12:37:08

Tíz percig magyar parlamenti közvetítést nézni a TV-ben károsabb a személyiségfejlődésre, mint ha pornót nézne valaki.
Ha pedig valaki olyan nagyon közeli kapcsolatban van Istennel, szóljon már neki, hogy erkölcsi kérdések miatt legelébb a papok között csapjon szét.

sancho panza 2011.02.14. 12:37:34

Ahogy Travis Bickle ( A Taxisofőr) mondta a mozi előtt:
" Ide rendes párok járnak"

nemecsek ernő áruló 2011.02.14. 12:41:53

"Azaz attól még, hogy valaki alapvetően rossznak tartja a pornót, attól még lehet, hogy elcsábul, és nyálcsorgatva élvezkedik rajta."
Ezen hangosan felröhögtem! Már ne is haragudj, ezt úgy hívják, álszentség.

Ha alapvetően rossznak tartja, nem nézi.
Ha csorgatja a nyálát, akkor nem tartja rossznak.
Ha alapvetően rossznak tartja, de mégis nyálcsorgatva nézi, akkor csak kifelé mutatja, hogy rossznak gondolja, de az ilyen ember az GYÁVA, mert nem meri saját magát felvállalni a világ előtt, csak egy maszkot tart maga elé.

Jelzem a legtöbb "vallásos" ember ilyen. Azt hazudják, érdekli őket, ájtatosan keresztet vetnek, ha templomba belépnek, a szentelt vizes kancsóból befele, és kifele menet is magukra kenik a trippert (mert ugye senki nem hiszi, hogy a szentség elpusztítja a kézről belekerülő mikrobákat?), de közben lószarban sem hisznek, nem hogy Jézus újabb eljövetelében.

És itt el is érkeztünk oda, ahol végeredményben a probléma gyökerezik. Az álszent ember ugyanis nincs kibékülve önmagával. Nem mondhatja azt a világnak, hogy "kapjátok be, ilyen vagyok, és kész!" mert mit fog szólni Marika néni a szomszédban?

Mivel nincs kibékülve önmagával, elégedetlen az életével. És EZ, csakis egyedül EZ, ami a házasságokat tönkreteszi. Az, hogy akiknek a világon legjobban szeretniük kéne egymást, nem képesek kimondani a legfontosabb dolgokat a másiknak. Mert igazából csak a gyerek miatt vannak együtt. (Ja, beszéltünk már az abortusz tiltásáról 16 éves lányoknál, akik mélyen "vallásosak" ezért nem használhatnak óvszert?)

Én a feleségemmel együtt nézek pornót, akkor, és ott, ahol, és ahová való: a hálószobában, kettesben, szex előtt/közben. Na és akkor mi van?

A gyerekemmel viszont soha nem nézetnék, és nem néznék pornót.

Beteg, torz gondolkodásra vall, akiben egyáltalán csak fel is merül ez a gondolat.

TH 2011.02.14. 12:44:28

@Gerzsonka: jé, pont ezt mondtam az első kommentemben. :-)))

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2011.02.14. 12:45:28

Mi se szoktunk pornót nézni a tévébe, csak, ha mesztelennőket mutatnak, és csak amikor már a krimóba nem tartózkodnak kiskoruak, mer az erkölcs meg a morál az mindenekelött való.

Akvyr 2011.02.14. 12:47:07

Én azt nem értem a biznisz rész hol van benne? Mert az tuti, hogy jól megfizetik a begyógyszerezett-kitömött-kisminkelt szinészeket, van stáb, van helyszín, és elképesztő mennyiségű pornó keletkezik... aztán ingyen hozzá lehet jutni neten. Honnan jön a profit?

Viszont a cikk alapfeltételezése hibás, miszerint a pornó az oka mindennek. Szerintem pont fordítva van: ha mindenki elégedett lenne a szexuális életével, akkor nem lenne igény pornóra. De mivel nem azok, ezért szükség van pornóra, nagy a kereslet, csak a hülye üzletember nem nyújtana kínálatot (és ehhez nem gonosznak meg eltökélt családmodell pusztítónak kell lenni, elég csak a piaci igényekre reagálni). Ettől függetlenül az első bekezdésem még mindig igaz, nem értem ebben hol van a pénz.

2011.02.14. 12:47:57

@kriptoliberális:

Köszönöm az építő hozzászólást!

Ha igazán precíz vagy, akkor viszont nem kellene olyanokat írni, hogy

'Esetleg nézz utána, hogy amásodperc definíciójából mit értettek volna meg a múlt században.'

A másodperc definíciója ugyanis múlt századi (1967-es, utolsó kiegészítés: 1997), atomi színképeket pedig már jóval korábban viszonylag pontosan tudtak mérni. Nem véletlen, hogy a metrológusok ilyen módszert alkalmaztak.
Szóval a 'múlt században' kb annyit értettek volna a definícióból mint most.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.02.14. 12:53:24

Szerintem a mai pornófilmek 99%-a szar. Egyszerűen unalmas, érzelemmentes, ostoba fűrészelés. Jó pornófilmek a hetvenes-nyolcvanas években készültek - vagy csak a jók maradtak fenn, nem tudom.

A kérdést nem úgy lehet megoldani, hogy a szart tiltjuk - mert a Kádár-rendszerben is megtalálta az, aki akarta, a füves cigit ma is megtalálja aki akarja.

Igényes, jó pornót kell készíteni és terjeszteni. Amiben van érzelem is. Lehet vad, lehet gyengéd, lehet bármilyen - csak érzelem legyen benne, normális történetben. Az nemhogy ártana, hanem használna a kölköknek.

Az ország tele van baszni nem tudó idiótákkal. Ezek egy része a pornót teszi felelőssé azért, mert hülye a nőkhöz. Elhízott, rusnya banyák is a pornót teszik felelőssé azért, mert tönkrement a házasságuk, és nem magukat, akik annyit adnak pl. a testsúlyukra, mint egy hízósertés.

Nem a pornó itt a fő métely, hanem az, hogy semmi más képzése sincs a kis gizmóknak, mint elszánt arccal fűrészelő, ránézésre agyhalott faszik és műmellű, műkörmű, üvöltő hülye kurvák. Ha azt látják, hogy a szexben az a fantasztikus, hogy a seggből kihúzott farkat valaki leszopja, akkor azt hihetik, ezt a normális. Ha olyan filmet látna, ahol tenni kell azért, hogy a csajnak is jó legyen, és nagyjából az elemi higiéniai alapelveket betartják (pl. kutyával nem dugunk) akkor azt próbálná követni.

Sokkal többet érne, mint a tiltás. A zugpálinkafőzés okozta vakulásos eseteken úgy lehet úrrá lenni, hogy a boltban kapható jó minőségű pálinka.

TH 2011.02.14. 12:57:40

@khamul: speciel az én szótáramban a "múlt század" még mindig a XIX.-re utal, mert még nem szoktam meg az elmúlt 11 évben, hogy évszázadot váltottunk. :)

guszti 2011.02.14. 12:59:53

Ja és még egy, a gyerekre figyelni kell, szinte folyamatosan, méghozzá emberi lénynek. Aki robotokra szeretné bízni csemetéje egészséges lelki fejlődését, nagyon csúnya tévúton jár. Nincs az a filter, nincs az a szabályozás, ami pótolni tudná a szülőt, a nagyit, az óvónőt, a dadust, a bébiszittert. Ha te vagy otthon a gyerekkel, vagy a játszótéren, ott is odafigyelsz rá, mit csinál, akár legózik, akár fára mászik. Ott is megsérülhet, ott is te felelsz érte hogy ne történjen ilyen. Akkor a tévé meg a gép előtt miért hagynád órákra felügyelet nélkül? Majd a hatóság meg az állam vigyáz rá? Lószartmama. A bébiőr kamera sem vigyáz a gyerekre automatikusan, hanem akkor ér csak valamit, ha a másik szobában működik a vevőegység, és figyel is rá valaki.

2011.02.14. 13:01:43

@TH:

'az én szótáramban a "múlt század" még mindig a XIX.-re utal, mert még nem szoktam meg az elmúlt 11 évben, hogy évszázadot váltottunk'

EZ a múlt századi :)

TH 2011.02.14. 13:02:51

@khamul: tudom, azért írtam. ;-)

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.02.14. 13:04:26

@Monsanto: "ingyen hozzá lehet jutni neten. Honnan jön a profit?" A Google is biztos ezen tanakodik, hogy ha mindent ingyen ad, akkor honnan jön naponta az a sok péz a kasszába. :)

tucano 2011.02.14. 13:04:36

@_andris: Nem elképzelhetetlen. De sokkal több embert tett tönkre a bigottság, és szerintem erről van szó. A válás tilalma 100000000000x annyi embert kergetett a kurvákhoz, mint az análöklözős filmek. Brazíliában tilos az abortusz, hány élet ment tönkre emiatt, egy olyan társadalomban, amelynek kultúrájában a miénknél sokszor hangsúlyosabb a szex?
És még folytathatnánk, csak mennem kell szüzet áldozni ölőshöz.

Lángharcos 2011.02.14. 13:13:39

A szexualitás biológiai szükséglet, mint az evés, alvás. Kell ahhoz, hogy egészséges és kiegyensúlyozott legyen a felnőtt szervezet. Természetesen mindennek megvan a maga egészséges mennyisége. Van, akinek egyikből-másikból több vagy kevesebb kell.

És lehetnek olyan életszakaszok, amikor az igény megvan, de párkapcsolat nem lehetséges (nincs kivel, nincs miből, nincs idő stb). Ezek az emberek vagy elmennek egy szexuális szakmunkáshoz, vagy megpróbálnak valamilyen médiumhoz fordulni: újság, videó, internet..

A szülők dolga, hogy a gyermeküket távol tartsák a nem neki való dolgoktól, úgymint cigaretta, alkohol, és a pornó, ha úgy tetszik.

Annyit elég lenne elérni, hogy az erotikus tartalmakat ne tolják a pofánkba, hanem ha arra szorul valaki, akkor célzottan kelljen keresnie.

pornoqueen 2011.02.14. 13:16:30

Jajj, micsoda kommentgeneráló kis poszt ez! :D

Ha egy cikk címében szerepel a bűvös "szex" avagy "pornó" szócska arra minimum hatszor annyian kattintanak. (Miért is?!)

Különben pedig egyetlen alapvetően fontos tényt kéne elfogadni. Mióta világ a világ léteztek exhibicionista és kukkoló típusú emberek. A pornó elsősorban az ő játszóterük. Persze Nagy Internettestvér jóvoltából a prűdek, kíváncsi álszentek és egyéb állatfajták is hozzáférnek a szexhez.

Költői kérdés: ha húsvő vagy, mi a francnak köpködsz a banánra? Légy inkább toleráns, és fogadd el, hogy vannak, akiknek a banán jön be, és nem a rántott hús ;)

ö...mikó? 2011.02.14. 13:20:29

Az a baj, hogy az evolúció során a nők aljas módon hozzánőttek a pinához... :) Viccet félretéve, ha már annyira nagy az egyenjogúság, akkor kinek is kéne vinnie azt a bizonyos virágot?

Epokit Drive 2011.02.14. 13:25:56

@gitáros: Különösen, mert mindenki néz pornót. :) Csak akik nem vallják be, azok lesznek a "nem nézek pornót" kategória tagjai.
Mondják, hogy ha nem lennének, ki kéne őket találni. Na, ez most pont az az eset. :)

Akvyr 2011.02.14. 13:28:22

@mistinguett: A google egy érthető üzleti modellre épül, úgy hívják reklám. Ezzel szemben a pornónál maximum másik pornó reklámozása történik, ami még mindig csak egyik zsebből a másikba, ezzel szemben a belefeccölt pénz hatalmas, és én nem látok ezzel egyenrangú bevételt.

_andris 2011.02.14. 13:29:57

@tucano: csak egy megjegyzés: az abortusz a magzat életét teszi tönkre, végleg. Igaz, hogy a felnőttbe már egy csomó erőforrást beleépítettek, meg többen megszerették őt, stb. De számomra egy brazil leányanya ugyanolyan messze van, mint egy brazil magzat... A kényelmetlenség, esetleg szenvedés, ami az anyát éri nem tűnik olyan súlyosnak, mint a halál, ami a magzatot.
de mindenki azt öl meg akit akar, úgy is megbűnhődik érte...

Akvyr 2011.02.14. 13:41:39

@_andris: Egy csimpánzba több emberség és emberi tulajdonság szorult mint egy magzatba, mégis naranccsal a szájában tálalják a világ jelentős részén.

On: én továbbra is azt mondom, hogy az ok-okozati viszony rossz. Ha az emberek elégedettek lennének a szexuális életükkel, akkor nem lenne igény pornóra. De mivel nem azok, ezért kell pótlék. Az, hogy a cikk szerint azért megy tönkre a szexuális élet, mert a pótlék elnyomja, szerintem abszurd.

A nőket meg én nem venném egy kalap alá a témában, mert azért a pornó többnyire elég egyoldalú fantáziát és közönséget elégít ki...

2011.02.14. 13:46:44

a hiba nem a pornóban van, hanem az emberben. a pornóra is rá lehet szokni, ahogy a piára, a drogra, az kávéra, az internetre, de még a hírekre is. a megoldás: MÉRTÉKTARTÁS.
ha az asszonynak nincs kedve minden nap csinálni, te meg szükségét érzed, hát egyszer-kétszer nézed. sztem természetes, a kapcsolat még nem megy tönkre ettől...

"...és mennyire elkeseredett több feleség is, amikor azzal szembesült, hogy nem tud mit tenni férje függősége ellen - tekintve, hogy szexuális életük teljesen normális (vagy az volt, mígnem a másik pornófüggése keresztbe nem tett neki)"
ilyen helyzetekben _lehet_, hogy nem figyelt a jelekre a kedves asszony, talán a férje szeretette volna feldobni az együttlétet máshogy, a nő meg konzerv volt. a pornó itt is a következmény, és nem az ok.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.02.14. 13:46:45

@Monsanto: Másik pornóé, na meg a webcam-site-oké, a szexpartnerkereső oldalaké, a sex toysoké, a teljesítményfokozóké, meg a fene tudja, miké még. Nem tudom, mekkora látogatottsága lehet egy ilyen weblapnak, de gyanítom, néhol a napi több tízmilliós nézettség sem megy kuriózumszámba. Ekkora platformon nagyon sok mindent érdemes reklámozni.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.02.14. 13:47:51

@mistinguett: Ja, és nem olyan hatalmas az a belefeccölt pénz sem.

ö...mikó? 2011.02.14. 13:50:55

@flora: Vagy ocsmány / prűd / igénytelen a nője.... Kicsit olyan, mint a csúnya nő, aki a szépet hibáztatja, hogy őt nem dugják meg....

bőrmók 2011.02.14. 13:51:40

Nem kell mindent az internetre fogni. Aki nem akar pornót nézetni a gyerekével, szűrje otthon a netet! Százszámmal vannak ilyen szolgáltatások.
Ugyanez a véleményem a felnőttekről is. Aki attól fél, hogy emiatt tönkremegy a házassága, az ne nézzen pornót.
Vagy húzzunk a nők fejére zsákot, mielőtt kiengedjük őket az utcára. Mint a tálibok. Akkor biztos, hogy a házasságtörés gondolata sem fordul meg majd a fejünkben.

abaka 2011.02.14. 13:51:44

Edes Istemen! Vissza a sotet kozepkorba... Nagyon elszomorito cikk.

bőrmók 2011.02.14. 13:54:30

Ezek a zsidós linkek meg elég furcsák... a pornóról is a zsidók tehetnek? A zsidó tényleg maga lenne az Ördög?

Netszamuráj 2011.02.14. 14:01:54

@Az Olei Hagardom terroristái: Ezek nem intellektuális dolgok. Emocionálisak. És igen, erkölcsileg magasabb rendűnek tartom magam egy gyűlölködőnél.

Bambulka 2011.02.14. 14:14:29

@khamul: Igen van, úgy hívják, hogy rőf, mázsa, magyar mérföld stb. Szintén elavult dolgok.

Anyád a baráthal 2011.02.14. 14:15:04

@smartdrive: "az amatőr pornó maradjon (az tkp. nem is pornó, csak dokumentált és közszemlére tett szex) "

Az "amatőr" pornó nagy része nem is amatőr. Csak megpróbál úgy kinézni. (De nem sikerül neki.) És emiatt ugyanolyan szar, mint a többi. Amiről te beszélsz az persze más, csak az sokkal ritkább.

2011.02.14. 14:15:39

@SierraX:

Nem szerencséskeverni a dolgokat. A szokások változhatnak a normák nem. Különben nem normák.

sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2011.02.14. 14:48:55

Most akkor a pornó lesz az aktuális mumus?
Az okosok szerint legalább ennyi házasság/kapcsolat/család megy tönkre videójáték-, internet-, meg még tököm tudja milyen függőség miatt, mintha az kizárt lenne, hogy egy család belső okok miatt tönkre. (mert mondjuk egy rossz döntésen alapul). A függőségre hajlamos jellem meg fogja találni a tikkjét, ha nem pornóban, akkor a pecázásban. (a családnak akkor is annyi, ha apa csak ül a folyóparton).

A showbiznisz résztvevői nagyrészt lelki sérültek, ez egy ilyen munka. A gépíróknak meg ínhüvely-gyulladásuk lesz, a futószalag mellett kiégsz, meg máshol is kiégsz, ugyanúgy, mint pornóban.

Ki kéne már nőni a bűnbakkeresést.

ö...mikó? 2011.02.14. 15:02:34

Nu, rossz végről van megfogva az egész. Az, hogy ma több a válás, az a szabadosabb erkölcsöknek, az emberek csökkent problémamegoldó képességének, stb.. köszönhető. Ma könnyű válni. Könnyű azt mondani egy nőnek, hogy már "kihűlt" a kapcsolat, nem kapok választ az igényeimre -> elválok. Régen nem volt ennyi, arányaiban sem. Igen, de ehhez kellett, hogy - ellentételezve azt a viccesnek hangzó, ám valójában korántsem vicces tényt, hogy a nők rendelkeznek a pina feletti joggal - a nőnek kuss a neve. Ma nincs így, egyenrangú felek vagyunk. Lehet szabadon elválni...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.14. 21:06:33

Irán ebben irányt mutat, kövessük a perzsa utat!

ü
bbjnick

hajráargentína 2011.02.14. 21:14:14

Álszent, kőbuta írás.

tucano 2011.02.14. 23:52:06

@_andris:
"de mindenki azt öl meg akit akar, úgy is megbűnhődik érte... "
Ezzel teljesen egyet tudok érteni.

Bollockbuster 2011.02.15. 00:16:25

Halál a pornóra! Kivéve a hazafias, nemzeti pornót: xhamster.com/movies/434705/beautiful_cute_schoolgirl_teens_fuck_1.html :-D
Vona Gábor ajánlásával!

___________________________ (törölt) 2011.02.15. 09:49:27

Adalékok a témához.

Teljesen komoly pszichológusok állítják, hogy létezik olyasmi, hogy pornó- és önkielégítésfüggőség, amivel ugyanaz a probléma, mint a függőség további formáival, alkohol, drog stb. lényegében az, hogy a túlhasználat miatt elkúrja az ember az agyában a dopaminrendszert. Úgy néz ki, hogy social anxiety-hez, tehát gátlásos, félénk, kezdeményezni nem merő viselkedéshez vezethet. Ez persze a szokásis negatív visszacsatolás, ördögi kör (btw erős a gyanúm, hogy amit a keresztények áteredő bűnnek neveznek, azt úgy lehetne a modern tudomány nyelvezetén megfogalmazni, hogy az ember született hajlama arra, hogy mindenféle negatív visszacsatolásos helyzetekbe essen és beleragadjon), mert tovább csökkenti az esélyt a becsajozásra, ami viszont több bohócfényezéshez vezet. Szóval teljesen komolyan ajánlják teljesen komoly kutatók, hogy ha nagyon nehezen megy a barátnőtalálás, akkor az első lépés letörölni azt az egy terabyte hentait...

További info:

www.psychologytoday.com/blog/cupids-poisoned-arrow/201001/was-the-cowardly-lion-just-masturbating-too-much

qbr 2011.02.15. 10:25:43

@Ezt a népet sajnáljam?:
Vicces a linked. Találós kérdés, csak most, csak Neked:

Vajon a két alábbi webcím közül melyik a Szombat magazin honlapja, és melyik egy másolt honlap, amelybe szabadon választott kurucinfós cikkeket bele lehet rakni?
A. - szombat.portalinternet.hu , vagy a
B. - www.szombat.org

Telefonálsz, vagy kéred inkább a közönség segítségét?

Eh, szegény Dobray, írt egy értelmes és jó cikket, és erre ilyen baromsággal öntöd tele.

UI: mellesleg Hugh Hefner pl. svéd származású, Larry Flynt meg evangélikusnak született. Ha már híres erotika/pornómogulokról beszélünk.

2011.02.15. 10:46:17

@Netszamuráj: Erre magamtól is rájöttem, nem is volt túl nehéz... :-)

qbr 2011.02.15. 10:54:17

@Shenpen:
Még egy adalék: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12659241

A lényege, hogy ma állj le az önkielégítéssel, és 7 nap múlva menj csajozni, mert akkor lesz egy kiugrás a tesztoszteron szintben.

daito 2011.02.15. 20:47:03

Különösképpen nem szólnék pro és kontra a témához, lévén értelmetlen.

Értelmetlen, mert a szokásos "van egy jelenség" és "tiltsuk be, pusztuljon mind" tengelyen mozog a dolog.

Most nem mennék bele a szokásos "miért nem érdemes tiltani" fejtegetésbe - sokan megtették; egyszerűen technikailag hülyeség. Valaki fentebb leírta Kuvaitból, hogy ott miképp is működik ez. Hozzáteszem ehhez azt, hogy miközben az arab államokban ezeket a "gyümölcsöket" tiltják, addig az arab elit a köztudomásúan legnagyobb habzsolója a témának. Tessék csak a manapság oly népszerű "dubajozás" fogalmát átgondolni.

Igazából a szokásos antiszemita hülyeség és nem hülyeség az érdekes.
Egyrészt tény, hogy a szex-, pornóiparban vannak zsidók; azonban az erős hazugság, hogy övék lenne, az, meg hogy az egész...
Mivel aki ezeket leírta, bevallottan hülye a témához; ezért megbocsátható. Az a helyzet, hogy számos országban, Japánban, Thaiföldön, Dél-Amerikában (pl. Brazília) vagy a katolikus vallás országában, Olaszországban is jelen van a pornó. Szerinted kedves kommentelő, hány japán zsidó pornós van? Százalékban is elég a válasz. Vagy a 28 ezres olasz zsidóságból pornóznak többen, vagy a maradék apró olasz népből?
De ha az amerikai pornót nézi az ember, akkor elég a latino vagy néger pornót végignézni és szondázni, hányan zsidók közülük.

Az van, hogy a szexiparban pont nem érdekel senkit sem, hogy milyen vallású, származású.
Ugyanis nem a böjt szabályairól, valamelyik szép zsoltárról, egy bölcs rabbi mondásáról, vagy a gyilkosok megkövezéséről kell beszélgetni.

Gyanítom, de erről sincsenek információik, a szexipar kimondottan ateista biznisz.

Valamint van egy nagyon fontos dolog. Igazából tök mindegy, hogy ki áll mögötte, és ki csinálja.
Ugye azt még a legelvakultabb zsidózó sem gondolja, hogy 13,5 millió zsidó tartja el a szexipart?

flora 2011.02.16. 09:48:02

@Shenpen: Ez volt itt a legértelmesebb hozzászólás. Pontosan úgy van, ahogy leírtad. Teljesen függetlenül attól, hogy valaki konzervatív vagy nem, senkinek nem jó, ha a pornóra izgul, és nem egy másik hús-vér emberre. Úgy is mondhatnám, hogy férfinak, nőnek az az érdeke, hogy egymást megtalálják, és egymásban megtaláljanak dolgokat.
Egyébként számomra nagyon kiábrándító volt az itt kommentelő férfiak többségének hozzáállása. Nem csoda, hogy sok nő feminista lesz...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.02.16. 09:59:20

a nemzeti oldal is megtalálta a megoldást:

szily.blog.hu/2011/02/15/arpadsavos_trianonfajlalo_tiniporno_dinamikus_nacionalistaknak_18

csak aztán ki ne derüljön, hogy ők is zsidók, mert akkor nem tudunk hova menekülni.

:)

NSFW ugróhivatkozás, óvakodjék a kattintó!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.09. 10:36:05

@Nazareus: kitették indexre az oldalt

jönnek az index-olvasók

2012.03.29. 16:50:10

Találtam egy honlapot, amelyre belépve, belépési csomagtól függően minden beszervezett tagod után 25, illetve 50 dollárt kereshetsz. Ezen felül havonta rendszeresen megkapod a jutalékokat is. Ha sikeres vagy akár több ezer dollárt is kereshetsz vele. A legjobb az egészben, hogy ezt rendszeresen , mint passzív jövedelmet megkapod. A honlap egyéb szolgáltatásai is hasznosak lehetnek. Részletek, illetve belépés a következő honlapon:

FM0204.iwowwe.com
süti beállítások módosítása