A Mandiner bloggerei összeszedték, mit szerettek 2010-ben úgy igazán. Kultúrmorzsák Máté Angitól Lemmyig, Goyától Stallonéig, a Chemical Brotherstől Chopinig. Kíváncsiak vagyunk olvasóink idei kultúrélményeire is!

  Szamárfül

  Árván, anyanyelven csodát mondani: Máté Angi: Mamó, 2010.

  „Tudod, mindenhez hozzá akartam érni, mindenhez akartam a közömet. Tolakodtam az apró fejemmel be a világba, hadd tartozzam őhozzá. Mert egyedül voltam tulajdonképpen. (...) Volt úgy, hogy megfogtam a kezét, hogy jobban megengedjem neki a vigyázást.”

  A nyelv teremtő csodája bomlik ki szemünk láttára ebben a vézna kisregényben, elbeszélőnk egy árva, pici lányka, aki hegynagyságú mamója mellett nőddögél, de mint a vadvirág, támaszték, karó nélkül, nekünk, olvasónak elsuttogott beszéde, árva anyanyelve sem helyes az akadémiai értelemben, ám annál varázsosabb. „Kicsi volt a kék ház, az udvar, kicsi volt körülöttem a megfogható, kevés volt a világ, amiben kicsi testem mozoghatott. Ezért kerestem mindig s leginkább magamon vagy a fejemben a dolgokat.”

  Olykor hibás nyelv, mégsem lehet még csak megközelítően sem olyan szépen beszélni róla, mint a kis könyv maga. „Azt is tudtam, hogy tavasz van, az az idő, amikor mamó megöleli a lyukas fazekakat a fáradt virágokkal, s hordja őket, menti a kinti kékre a szoba benti, vastag feketéjéből. S ha akkor megkérdezi, mit szeretnék, azt mondtam volna, lyukas fazék szeretnék lenni.”

  A kolozsvári szerző kiérdemelte az elsőkötetes prózaírók közt a legjobbnak járó 2010-es Bródy-díjat, és mindjárt egy gyönyörű képes mesekönyvvel is megajándékozott bennünket: a Volt egyszer egy-gyel (illusztrálta Szulyovszky Sarolta).

*

  Téglagyári Megálló

  2010-ben Anselm Grünt olvastam sokat. Grün a münsterschwarzachi bencés apátságban él és számos lelki könyv szerzője. Az idén három, magyar fordításban is megjelent rövid tanulmánya fogott meg:

  Életet fakasztó vezetés - a vezetés elvei Szent Benedek Regulájában

  Grün amellett érvel, hogy egy vállalati vezetőnek ugyanazokkal az erényekkel kell rendelkeznie, mint egy a Regula szerint élő házgondnoknak. Ha valaki már bosszankodott azon, hogy söpörte le a főnöke az ötleteit, örömmel olvashatja Benedek intelmét:  „Ha valamelyik testvér oktalan kívánsággal állna elő, ne szomorítsa meg őt lekicsinyléssel, hanem alázatosan és okosan tagadja meg helytelen kérését...”. Százötven oldal, szellemes és tanulságos.

  Az egészség mint lelki feladat (Meinrad Dufnerrel közösen)

  Az ezo-boltok tele vannak a gyógyulás biztos receptjeivel, Grün és szerzőtársa valami mást kínál. Van, hogy gyógyulást, ha szembenézünk rossz életvezetésünkkel, de a betegség elfogadását is. Nem áll az a tévhit, hogy az igazán hívő ember tökéletesen egészséges. Az ezo-érában jó olvasni egy olyan keresztény könyvet, ami az egészségünkkel foglalkozik és nem ígér felelőtlenül könnyű gyógyulást.

  Az emberélet útjának felén

  Már a B oldal forog, mondják cinikusan a harmincat betöltött emberre Magyarországon. Negyven felé közelítve pedig óhatatlanul felmerül az emberben, hogy túl van a csúcsponton. Többek között itt az ideje, hogy átadja a tapasztalatát a fiatalabb nemzedékeknek. Ez az alig kilencven oldalas tanulmány derűvel közelíti meg ezt a témát. Az első részben Johannes Tauler XIV. századi német misztikus gondolatain vezet végig.  „Prédikációiban - amelyeket főleg szerzetesnővéreknek tartott - Tauler gyakran beszél a negyven körüli évekről. A negyvenedik életév fordulópont az ember életében. Minden szellemi erőfeszítésünk a negyvenedik év után hoz gyümölcsöt, csak azután tudjuk elérni a lélek igazi békességét.” A könyv második részében Jung gondolatait elemzi a szerző az élet fordulópontjáról.

*

  Kolon István

  Gorillaz: Plastic Beach

  Azért, mert a koraharmincas, valamikor Blur-rajongók ezzel az albummal kezdik felfogni, hogy Damon Albarn valóban zenetörténeti jelentőségű személyiség, és hogy ennek a jelentőségnek a Blur csupán egyik állomása volt. A gyarapodó Gorillaz-életmű ezzel három lemez, és be van ígérve egy negyedik (!) is. Ami, ne legyen kétségünk, megintcsak remekmű lesz a maga nemében. Ahogy az irodalomban is tartanak fent kategóriát annak a fajta zenének, amely átvezethet egy nagyobb tábort a magasirodalom felé, úgy a Gorillaz is megérdemel egy saját címkét: elképesztően népszerű slágerek nyitnak ajtót az underground világra. Az év egyik legnagyobb dala pedig tényleg a most kisült Melancholy Hill, ezt már februárban lehetett tudni.

  Arcade Fire: The Suburbs

  Azért, mert ha nem is az ezzel háromlemezes kanadai együttes csúcsműve, ebben az (ismerjük el, a legutóbbiakhoz mérten harmatos) évben a Suburbs így is kimagasló munka. Az Arcade Fire nem rombolja le a 6 éve már fölállított szobrát, és ez is nagy teljesítmény egy olyan együttesnél, amely ilyen magasra tette a lécet induláskor. Ha nem is a népétkezde az album szintje, hiszen a korábban ismert katarzis-hullámokat ne keressük: a dalok az év legjobb rockdalai között vannak. És még egyszer: évek múlva is lesz nekünk Arcade Fire, most csak erőt gyűjtöttek a továbbiakra.

*

   Passato Prossimo

  Képzőművészet: Klimt: Az élet küzdelem (Abban a kép sarkában megjelenő kígyófejben tényleg benne van a küzdelem. Szellemes és komoly. Mestermű!)

  Film: Szemekbe zárt titok (spanyol-argentin krimi)

  Argentin történet. Közelmúlt, szerelem, gyilkosság. A stadionjelenet kezdőképe több mint szenzációs. Mellesleg övé a legjobb idegennyelvű film Oscarja.

  Zene: Chopin. Nem csak azért, mert Chopin-év volt. Hanem mert úgy jó, ahogy van. Forradalmi etűd rulez!

  Könyv: Bulgakov:Acéltorok és A fehér gárda; James Atkins: Climate change for football fans (ha a fele igaz, nagy baj van).

*

  Doktor Kottász

  Film: A lengyelpiacos, alámondós VHS kazetták hőskora sokunk gyermekkorával esett egybe, így nálunk aligha kérdéses a The Expendables győzelme.

  Ők már előre gyúrtak arra, milyen lesz, ha egy filmben menti meg és robbantja fel a világot zseniális beszólások közepette Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Arnold Schwarzenegger, Mikey Rourke, Bruce Willis és Eric Roberts. Szomáliai kalózok, kokainbárók és dél-amerikai diktátorok megfingatása közben szól a Creedence Clearwater Revival – This is philosophy. Amúgy aligha csoda, hogy már készül a kettes rész.

  Zene: Danko Jones: Below The Belt

  Ha egy zenekar klipjében egyszerre szerepel Lemmy és Frodo, a videó alapjául szóló dal még jó is, és a banda még Magyarországra is eljön, akkor bizony figyelni kell rájuk. Ez a csapat pedig nem más, mint a kanadai Danko Jones akik idei Bellow The Belt lemezükkel egy olyan zajosan dögös rock 'n roll-klasszikust tettek le az asztalra amin nincs gyenge pont. Hozzávalóik sem túl bonyolultak: egy darab feszesen játszó powertrio, egy zseniális humorral megáldott frontember, aki túllépve a műfaj alapkellékének tartott rekedt kiabáláson – horribile dictu: énekel.

*

  Politicus

  Könyv: Lawrence Grobel: Al Pacino - Életem

  Film: Pride and Glory (bár nem idei a film)

  Zene: Sting (a szimfonikusokkal) 

* 

  Dobray

  Könyv: Hahner Péter: 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről, és biztosan rosszul tudod... Animus, Budapest, 2010

  A könyv borítója és címe nem túl bizalomgerjesztő, amennyiben kissé bulvárosra sikeredett, és elsőre olcsó alternatív történelmi szenzációkra asszociálnánk, ám a keménykötés mellett elsősorban a szerző neve mégis biztosíték a megbízhatóságra. Hahner könyve kis, pár oldalas fejezetekben tárgyal száz tévhitet, így reggelenként vagy esténként egyet-egyet elolvasva is fogyasztható a könyv, ami így könnyed olvasmánynak bizonyul, már ha hajlandóak vagyunk betonbiztosnak tartott történelmi igazságainkat felülvizsgálni. Kiderül, hogy az emberek nem éltek sosem ősközösségben, Karthágót nem hintették be sóval, nem Néró gyújtotta fel Rómát, nem volt általános hiedelem a középkorban, hogy lapos a Föld, az első éjszaka joga sosem létezett, XVI. Lajos sikeres uralkodó volt, a ipari forradalom nem növelte a szegénységet, az utolsó bejegyzés pedig arról szól, vajon tényleg az olajért indította-e az iraki háborút az Egyesült Államok.

  Film: Az Expendables-t már ajánlotta Doktor Kottász!

  Zene: Monster Magnet: Masterplan

  A retrós stoner rock idei Szigetet is megjárt egyik legfontosabb zenekara, a Monster Magnet eddig úgy működött, hogy felváltva jelentette meg elszállós-pszichedelikus, illetve terpesztős-rakenrollos lemezeit. Mióta Dave Weindorf énekes-gitáros, aki tulajdonképp egyenlő a zenekarával, leszokott a heroinról, egyre kövérebb, és ahogy kövéredik, a lemezei is úgy lassulnak. A 2010-es Masterplan ennek megfelelően lassú, fülledt, füstös nótákat vonultat fel.

*

  Pelikán

  Film: Ócska filmes év volt az idei. Közönségfilmekben csalódás volt például a Tőzsdecápák folytatása, a nagy dirrel-durral beharangozott Stallone-film is legfeljebb a koxozás időskori következményeit bemutató ismeretterjesztésnek alkalmas. Amit a magyar termésből elcsíptem, az sem volt valami meggyőző, illetve született néhány ránézésre is halott koncepció (nem sok film születik, amiről címe és plakátja alapján, megtekintés nélkül minden részletre kitérő és reális kritikát tudnék írni – a Zimmer Feri 2. ilyen), mégis magyar remek lesz, amit kiemelek. Anélkül, hogy ismerném és különösebben szeretném a Kispált, azt kell mondanom, a róluk készült Napozz a holddal világszínvonalú. Baráti meghívásból, véletlenül keveredtem a premierre, de pár perc után meggyőzött: profi, de szemtelenül fiatal készítői elképesztően jó filmet forgattak.

  Zene: 2010 legfontosabb zenéje vitán felül Borlai Gergő dobos-zeneszerző MMM című szólólemezén jelent meg.

  A srácra érdemes figyelni, magyar dobos még ilyen jelentős nemzetközi sikereket nem nagyon ért el: túl azon, hogy felkerült a legnagyobb ütősöket gyűjtő drummerworld.com-ra, ott van a Meinl cinek endorserei között is. Új szólólemezét maga Scott Kinsey (Tribal Tech) keverte, basszuson pedig közreműködik benne Matthew Garrison és Gary Willis is. A kortárs instrumentális fúziós muzsika leginkább meggyőző anyaga született meg az MMM-ben. Hallgassuk is meg a Barbarian Barbie c. számot.

*

  Rajcsányi Gellért

  Film: az idei gyenge termésből egy animációs film emelkedik csak ki az általam elcsípett kínálatból: a Kells titka.

  Ez a csak a tél eleji Anifesten vetített ír-francia-belga rajzfilm az ír kultúrkincsnek számító Kells-kódex keletkezés-történetét meséli el. A számítógépes grafikákkal készült tucatrajzfilmeket messze felülmúló, aprólékosan kidolgozott, láthatóan nagy szeretettel készített mesefilm főhőse a 9. századi Kells-i apátság egy ifjú lakója, a 12 éves Brendan, aki próbatételeken keresztül találkozik az erdőtündérrel, útnak indul az öreg kódexmásolóval, hogy felnőtt fejjel, immár kész emberként térjen vissza az apátságba. A klasszikus mesei fordulatokat felvonultató rajzfilm belbecsben és külcsínben is megidézi a felülmúlhatatlan Magyar Népmesék-sorozatot, nem véletlenül: az alkotókra nagy hatással volt a régi magyar mesesorozat, és a Kells titka részben a kecskeméti animációs műhelyben készült.

  Zene: javíthatatlan popkultúra-fogyasztóként 2010-ben is igyekeztem lépést tartani a történésekkel, de hiába füleltem az aktuális felkapás Ariel Pinkre, vagy a Shiningra, a Cariboura; szinte az idei egyetlen lemez, amit elejétől a végéig többször is meghallgattam, az az elektro-veterán Chemical Brothers dobása, a Further volt. Arról is a kortalan Dissolve volt a kedvenc.

  Irodalom: amennyi könyvet faltam 2009-ben, sajnos annyira keveset idén. Cs.Szabó László 1939-es kiadású naplója az európai válságról volt talán a legmeghatározóbb élmény. Izgalmas volt olvasni ennek az óvilág-rajongó magyar gondolkodónak a naplóbejegyzéseit, értékeléseit a világháború előestéjéről - ismerve az általa elemzett események későbbi következményeit. Nem tudom elégszer idézni ezeket a gondolatokat: „A magyar ember bizonyos életkoron és értelmi fokon túl nem lehet kozmopolita. Én is túljutottam ezen a korhatáron. Egyszer Daniel Halévyről emlékezve megírtam, hogy a múlt csak lassan harapózik el rajtunk; az évek testileg, lelkileg és szellemileg visszavisznek a világból széttörhetetlen körünkbe. Az értelem megemberesedik az ifjúkori kozmopolitizmustól, aki viszont érett fővel is ki-besétál az örök körön, már gyanútlanságával elárulja a félműveltségét. Boldogtalan volt a világpolgár hazaszeretete. A haladónak többé nem elég haladó a hazája, a konzervatívnak nem elég konzervatív. Én az utóbbiért kesergek. A magyar maradi, de nem konzervatív, fájdalom, ebben különbözik a franciától. Évtizedeket mulasztunk, de minden újnak beugrunk egy kicsit, a reformot abbahagyjuk az újság kedvéért, gőgösek vagyunk s folyton idegen karmesteren a félszemünk.”

  Képzőművészet: olyan szerencse ért, hogy egy év alatt járhattam a Vatikáni Múzeumban, a Louvre-ban és a Pradóban. Az élmények még most is feldolgozás alatt vannak, de az bizonyos: régi vágyam teljesült azzal, hogy élőben láthattam Goya fekete festményeit. Az öreg, megsüketült festő drámai eszközökkel ábrázolta saját felkavaró vízióival folytatott küzdelmét, s ma is erő kell ahhoz, hogy szembenézzünk a sötét festményeken ábrázolt, a benne és bennünk, körülöttünk kísértő démonokkal. Ehhez a küzdelemhez kívánok kitartást minden olvasónknak 2011-re.