Fehér profilos partizánok
2010. december 10. írta: Vicomte de Boundoise

Fehér profilos partizánok

  Miután lecsengett a rajzfilmhősök ideje, és már a diktátoros avatarok is visszaváltottak az idétlen bulifotókra, új divat jelent meg a Facebookon: a fehér profil. Fiatalok hadai jelennek meg üres képpel, fehér négyzettel a közösségi hálón, hogy ezzel is csatlakozzanak a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom és a Népszava Üres Címlap-akciójához. Az emberen furcsa érzések lesznek úrrá: egyrészt a sajtószabadság, mint olyan egy nagyon jó dolog, senki nem vágyik vissza a hetvenes-nyolcvanas évekbe, amikor egyes mai szocik golyóstollal húzogatták ki Móricz életművéből az osztályidegen részeket.

  Másrészt meg madarat tolláról... A Népszava pártközeli alapítványok emlőjéről is táplálkozik; az ÉS onnan kapta becenevét, hogy a címben foglalt élet és irodalomból érdemben csak az ÉS-t tartalmazta; a Mancs pedig 2010-es „Szavazz az MSZP-re!” kampányával még egykori olvasói szemében is lement kutyába. Mi legyen hát? Mit tegyen az, aki krititikusan fogadja a médiatörvény-tervezet egyes részei, de a Narancs, az ÉS és a Népszava aggódása sem hatja meg túlságosan?

  Ez kicsit olyasmi mint az Alföldi-eset. Alföldi Róbertnek le kell mondania, de nem szexuális orientációja vagy avantgarde nézetei miatt, és még csak nem is azért, mert baloldali. Hanem mert hibát követett el, amit nem lett volna szabad. Ma már viszont ott tart az ember, hogy - annak ellenére, hogy amikor az eset kitört, ő is Alföldi fejét követelte - a vastag zsidóbuzizás hallatán inkább visszavonul, és várja az események alakulását.

  A jobbikos üvöltözés van olyan hangos, hogy elnyomja azt a valós problémát: a Nemzeti Színház nem csak a nevében Nemzeti, hanem az egy intézmény, aminek a vezetője tisztában kéne legyen azzal, mi a feladata, milyen szinten közszereplő és a nemzet reprezentánsa, amely nemzet sajátos okokból nem csak a Magyar Köztársaság polgárait jelenti. Amikor valaki belepacsmagol egy érzékeny területbe, akkor illik „bocs, elnézést” felszólalással szépen lelépnie, érdemei elismerése mellett. Ehelyett megy a hiszti, és természetesen azok, akik az elmúlt húsz év kultúrháborúját vívták, megint felsorakoznak, hogy jól megmondják egymásról a frankót. Rohadt libsi komcsik, vs. mocskos fasiszták. Szerintem nem egyedül én unom ezt.

  Rövid az emberek emlékezete. Néhány éve az borzolta a kedélyeket, hogy a kormány milliós összegekkel támogatta a Hócipő című, vicceket nyomokban tartalmazó lapot a titkosszolgálatok népszerűsítéséért. A Narancsot viszont vettem egy időben. Egyre kevesebb részét olvastam, a politikai cikkeket átugorva azonban színvonalas írások szerepeltek benne. Ahogy egyre lejjebb ment a színvonala, úgy egyre több lett benne a politika, és egyre kevesebb a kultúra. Egyre nyilvánvalóbban vált a szociálliberális oldal magazinjává, és ezzel párhuzamosan öregedett vele az olvasóközönsége is. A fiatalos, lendületes, gonzó és progresszív újságírás első képviselője egyre érdektelenebbé, és egyre inkább függő lappá vált. Végül aztán az Index mindent csinált, amit a Narancs, és mindent jobban. Az ÉS lejtmenete már régóta tart. Az egyetem alatt egyik barátom, aki irodalmárként mindig megvette az ÉS-t, egy hatalmas piros tollal javította ki az irodalmi oldalakat. Egy ideig vette a versekért, de később már azokért sem.

  A Népszava meg külön történet. Magyarország legrégibb napilapja a Népszava, kellene, hogy jelentsen valamit. De nem jelent. A Népszava is sokat tett, hogy olyan „ikonok” mint Bolgár György, Debreczeni József vagy Gréczy Zsolt, akik már a mainstream baloldali média számára is cikik, tovább publikálhassanak. Az egyetlen remény, hogy 20 év folyamatos pereskedés után a Történelmi Szociáldemokrata Párt talán visszanyeri a márkanevet, és esetleg tovább élteti majd valamilyen konstrukcióban valaki.

  Ami az új sajtótörvényt illeti: eltelt a demokráciából 20 év. Akik elég öregek, emlékeznek a médiaháborúnak nevezett eseménysorra a kilencvenes évek elején; majd a Horn kormánynak volt kétharmada, és hozott egy törvényt, ami érvényben van mindmáig. 2010 van. 1996-ben az internet valami fura izé volt, ma úgy néz ki, hogy öt-tíz éven belül az internet lesz az, ami a XIX-XX. században a napi sajtó volt. Aki azt mondja, hogy a sajtószabadság letéteményese a régi médiatörvény, az valójában azt a status quo-t védi, ami bebetonoz olyan játékszabályokat, amelyek mára érvényüket vesztették. De miért is retteg annyira e három lap attól, hogy megváltozik a sajtótörvény? Miért féltik az internet szabadságát?

  Az interneten a kattintás sose hazudik. A Narancs és az ÉS az interneten képtelen egy népszerűbb blognál több kattintást kiizzadni magából, és ebben azok is benne vannak, akik a Mandinerről mennek át egy kis délutáni komcsizásra. Ez már egy más világ, ahol nem lehet csupán abból megélni, hogy minden vezércikkben lefasisztázom Orbánt.

  A régi törvény idején még létezett a baloldali médiafölény, és a játékszabályokat a baloldali kormányzati kétharmad hozta, és azóta nem is nyúltak érdemben hozzájuk. 2010-re fordult a kocka, és most valakinek újra kétharmada van ahhoz, hogy ilyen horderejű törvényt hozzon. Érthető az is, hogy a folyamatokat látva próbál a netre is kidolgozni szabályokat, hiszen a nyomtatott sajtó ideje lejárt - talán marad pár korlátozott példányszámú periodika nyomtatva, a jövő a neté meg az e-bookoké. Ez a terület szabályozatlan, a tervezett szabályokról pedig lehet vitát folytatni, de pánikolni nem érdemes.

  Most havonta lesz mire föl csoportot, eseményt, flashmobot alakítani, és teleszpemmelni az üzenőfalakat az orbánizmus elleni jelszavakkal? Azt látom, hogy egyesek kritikátlanul politikai oldalak szánalmas önmentő akcióihoz adják a nevüket azzal a hévvel, ahogy kockásfülű nyúlra cserélik a profilképüket. Hiába, az internetes mémek már csak ilyenek. Tényleg csak én unom?

  A kultúrháború vert hadai szétszéledtek, de még egy utolsót rúgnak abba a politikai oldalba, amellyel évek óta harcban állnak. A szétvert seregek partizáncsoportokat alakítanak, és megy tovább a bushfight a régi, 20, 40, 60 éve folyó kampfban. Nincs megadás, nincs béke, no pasaran. A felszínen masíroznak a jobboldal bandériumai, de a webkettőn már szerveződik az ellenállás. Az új taktika: apró báziscsoportok, „civil kezdeményezések” és ideológiai támadások célzott személyek és törvények ellen. Lázár János, Szalai Annamária, Hoffmann Rózsa, egy kis keresztényezés, egy kis fasisztázás, de nem a megszokott teljes arzenált felvonultató, totális formájában, hanem rövid, célzott kampányokban. Az új taktika tehát megvan, és miközben nagyon örül a jobboldal, hogy oly sok viszály után megnyerte a háborút, valójában csak csatát nyert. A kérdés csak az, hogy a Narancsbirodalom nem esik-e a győztesek azon hibájába, hogy a lehengerlő győzelem után lebecsülje a partizánokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr222500718

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szabaccság! 2010.12.10. 12:52:17

Használati utasítás: a rendes olvasók kedvéért tök píszi lesz a duma, egyes szavak és kifejezések mavo-fanok által megszokott verziója alant a lábjegyzetben.Felállott a Majomházban a Klón, háta megett egy teljes Cuclista De Még Magyar Is Párttal, és as...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.10. 23:38:54

@Vicomte de Boundoise:

én egy este elmegyek, és az egyik füledtől a másikig elmetszem a torkodat. yossarian segíteni fog, az tuti.
kibaszottul nem húzok rád skatulyát, sőt, mint azt legalább egyszer meg is írtam, értem, hogy mit akarsz kifejezni. PONT, bazmeg, PONT.

mit lájkolok én? a népszagát? húzzá mán innelyt, gecca! ja, a mancsot, egyes-egyedül, mint az egyik utolsó, legalább kvázi-független micsodát, ami a klón uralmának a kellős közepén a hunvald-ügyek teregetésével "nyalta a cucik seggét", ja, igen. konkrétan a népszavát rendszeresen soha nem olvastam, néha (idén eddig kábé ötször) ránézek, és elfog az undor. az és-t pont ugyanígy lájkolom, HOLOTT el kell ismernem, nem _teljesen_ elfogult. ahogyan a heti válasz sem _teljesen_ elfogult. borókai csontig elfogult, ifjabb stumpf meg még nem. hát ez ilyen. kovács főszerkesztő úr egy közveszélyes paranoiás - nyalom az ő seggét is, ha megengeded.

a kétharmad egyébként (az én felfogásom szerint) úgy néz ki, hogy tudod, hogy hatalmad van, _tehát_ nem kérkedsz vele és nem élsz vele vissza. jómagam iksz embernek tudnám geci keservessé tenni az életét (igaz, a többségüknek csak viszonylag rövid távon), de eszembe sem jut, hogy kicsesszek velük. holott van köztük jópár olyan, akit legszívesebben mókusok elé vetnék.

amit ez az ostoba fidesz nem fog fel, hogy a kétharmad csak ÁLLAPOT. nem örök bérbe kapták a nemzet irányítását, hanem (egyelőre) négy évre. ha (isten irgalmazzon attól) 4 év múlva a cuciknak lesz 2/3-uk, kamatostul szopják meg azt, hogy jóistennek hitték magukat. és ami még szarabb, akkor is verném magamat, hogy nem kéne.

apróság a végére. kezdem elhinni, hogy tényleg meghúzták a postodat szerkék. erre csak egyetlen egy dolgot tudok mondani. nem egy (hanem egy egész egy tized) blogban voltam már vendégszerző, soha, sehol nem húzták meg "terjedelmi okok miatt", amit írtam. és az lett volna az adott helyen az utolsó (már ha nem tudtam volna törölni valahogy), amit meghúztak volna.

békesség neked is.

Vicomte de Boundoise 2010.12.10. 23:47:41

@mavo: szerintem mostantól nem alszom rendesen, és komolyan elkezdek rettegni....

tönkrezúztad a lelkem, pedig én csak barátkozni akartam veled. A kérdés költői volt, de oly mindegy már..... az én éltemnek vége.

oh....

mindegy. Mavo utál. Azthiszem jobb is, ha most elmegyek a Büdösbe, és ki se jövök onnan, mint ahogy a Sánta Ferenc novellában is van......

én már olyan fölöslegesnek érzem magam...........

:(

nem beszélve, hogy még pont azt fejtegettem, hogy milyen szar a Fidesznek olyan törvényt hozni, amit pont ő fog megszívni négy év múlva...............

De látom, te már engem sosem fogsz elfogadni olyannak amilyen vagyok...... Már soha nem lehetünk barátok..........

Isten áldjon Mavo............

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.10. 23:48:15

@tanarseged ur:

akkor elnézést, én vagyok hülye, tehát mostanában tényleg elkezdtek archiválni. de próbáld csak megy egy (mondjuk) 3 éves szám esetében: katasztrófa. :(((

pl. annak idején (a "ballib mainstreamtől" eltérően) a kruchina-fivérek ügyét azonnal értékén (ostoba rendárok köcsög módon szopatják az állampolgárokat) kezelték - és mivel ez az ügy akut vád ellenük, gondoltam, rákeresek, oszt annyi, ehhez képest mit ne mondjak, nyoma sincs a kurva archívumukban. :(((

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.10. 23:51:03

@Vicomte de Boundoise:

lyézus isten, most mivel bántottalak meg ennyire? :( i didn't mean to hurt you ... ):

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.10. 23:52:40

@Vicomte de Boundoise:

vagy yossarian nem volt elég erős utalás? legközelebb indián joe-t írjam, vagy mi?

félek magamtól.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.10. 23:56:14

@mavo:

indián joe persze félkupica fehér főnök, öreg koromra keverem a szezont a faszommal. :(((

bryan 2010.12.10. 23:56:56

@Vicomte de Boundoise:
" viszont a kormánynak se legyen az, hogy amikor fotosoppolt hoaxokkal teleszpemmelik a netet akkor max. a vállát rángathassa, hogy hát istenem ez a szabad sajtó."
Ezt pont nem tudja megakadályozni a törvény, ehhez világméretű szabályozás kéne.
"Szóval engem igenis arról a részről aggaszt a dolog, hogy oké, hogy ilyen-olyan szabályok fogják szabályozni a jövő internetes sajtóját, de milyen biztosítékok lesznek arra, hogy TÉNYLEG szabad maradjon a sajtó, ami ugye MINDENKI érdeke? "
Milyen biztosítékok maradnak? Hát megígérik. Ennyi. Garanciát erre nem nagyon találsz, vagy ha igen, akkor rögtön ott van a kiskapu, hogy de azért ha úgy gondolják, akkor mégsem szabad.
Másrészt, ha az ellenzéki sajtót bedarálták, szétbírságolták, akkor jöhet mondjuk a Heti válasz, vagy bármely másik "elhajló" lap.
Persze, ha valaki talál érdemi garanciákat, amik elkerülték a figyelmemet, tehát olyanokat, amik mondjuk megmenthetnek egy kisebb hírportált, blogot attól, hogy a Médiatanács első csettintésére kifizessen 25 millió forintot, nyugodtan lehet linkelni.

Vicomte de Boundoise 2010.12.10. 23:58:11

@mavo: most már mindegy.......... már késő.......
érzem a késedet végigcsúszni a torkomon és.........

csak zokogok némán, a könnyek is csak befelé hullanak.

Feltolult bennem megannyi seb. Vietnám és minden.....
és.... nem biztos, hogy akarok róla beszélni.

mindegy is már....

Már sosem leszek a régi.

tanarseged ur 2010.12.10. 23:59:28

@Regno delle Due Sicilie: Évek óta járok oda egy hét késéssel Mancsot olvasni, a "Maga itt a tánctanár?" és a "K. történetei" cikksorozatok miatt, és aztán gyakran elolvasok mást is, de azt inkább csak azért, hogy szörnyülködjek egy jót. :-) A K. történetei sajnos már megszűnt, de azt látom, hogy a legújabb számban van tánctanár, tehát jövő héten elolvasom.

@mavo: Azért vicces, hogy tőlem tudod meg.

tewton 2010.12.11. 00:00:29

@tanarseged ur:
óóóóó! de ez tényleg valami újdonság lehet.
gondolom, nyakukon érzik a bedőlés hideg leheletét és próbálnak olvasókat megtartani/fogni a neten.
(a mancs pont azért lett nekem érdektelen (amellett hogy náci lettem), mert aktuális netes jelenlétük igen sokáig kb. egy tartalomjegyzék volt.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 00:04:21

@bryan:

nem akartam a végén már ezzel fárasztani derék vicomte-unkat, de a szabad sajtó pont erről szól. a kuruc leállíthatatlan, holott (aki nem hülye, az tudja), hogy rágalmaz, személyi jogokat sért, szándékosan hazudik, zsidózik, cigányozik, estébé.

és mégis van. néha kicsit elborzadok tőle, de a sajtószabadság ilyen vadhajtásokkal jár. lehet olyat is, hogy ne legyen sajtószabadság, és akkor majd nem lesz kuruc. a gáz az, hogy akkor majd vagy ez, vagy az se. és a vagyot az aktuális kormány fogja diktálni. na ez nem kell nekem. inkább a kuruc léte, mint a cenzúra. bocsika.

egy nik a sok közül 2010.12.11. 00:05:39

JÉÉÉÉÉÉÉ

1.
úgy láccik kiestem a progresszív pixisből, csak néztem hogy mi ez a nagy fehérség, és fogalmam se volt mi történik

2.
akár egy évvel ezelőtt is bőven lett volna miért tiltakozni, akor valahogy nem jutott eszükbe

3.
miért nem inkább egy szép fekete pacát tettek ki, a sötétség joban passzolna

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 00:07:32

@Vicomte de Boundoise:

vietnam??? második vh, te butus. na mindegy.
sírjá csak, én köcsög vagyok, úgy sem vigasztallak meg.

tanarseged ur 2010.12.11. 00:08:13

@tewton: Pont egy perccel korábban írtam, hogy ez nem újdonság, én régóta így olvasok Mancsot, egy hét csúszással.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 00:09:38

@tanarseged ur:

"Azért vicces, hogy tőlem tudod meg. "

mint írtam, az eddig "színvonal" miatt az online kiadást eddig elég konkrétan leszartam.

oppardon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 00:12:09

@tanarseged ur:

mióta van ez a régóta? pont ma kerestem volna rá régi mancs cikkekre, és az isten bassza meg ezt az ostoba társaságot, majdnem minden találat végén fél bekezdésnyi lead volt az eredmény. :(((

elismerem, lehet, hogy igazad van, és tök jó az archívuma a mancsnak, de eddigi tapasztalataim ezt cáfolják. :(((

egy nik a sok közül 2010.12.11. 00:15:53

szignifikánsan

MAGAS A ZSIDÓSZINT

az ÜRESFEJŰEK körében

Vicomte de Boundoise 2010.12.11. 00:18:22

@bryan: Na de ez aggaszt engem is! Hogy én nem látok ilyent, hozzád hasonlóan elemző hozzászólást sem, és csak a köd megy, meg az a hát hogy is mondjam eléggé nagyvonalú ajvékolás, hogy "meghal a sajtószabadság", illetve a hisztizős parázás és haluzás meg a fehéredés meg ezek.

Nem hal meg szerintem a sajtószabadság, csak max születik egy újabb, a korábbihoz hasonlóan szar, vagy még annál is szarabb törvény, amit megint nem lehet majd megváltoztatni legalább 20 évig. Tehát nem a hiszti kéne, hanem a higgadt elemzés, vita, mérlegelés, és KÖZÖS fellépés adott esetben, nem holmi szimpátia akciózgatás meg fészbukkos baromkodás. Ezesetben a Narancsnak meg a többieknek sem a maguk rövidtávú érdekeit kéne nézzék, ahogy amúgy a Fidesznek sem.

Az meg igenis durva amit itt írsz te is, meg amit én is kiolvastam a jogi csűrcsavarból, és ami igazából pont egy ilyen "damoklész kardja" jelen esetben Szalai Annamária, vagy 20 év múlva egy épp másik valaki kezeiben, amivel végülis teljesen az ő etikai, jogértelmezési, és egyéni kényének kedvének van kitéve az, hogy mi frankó mi nem. Ezáltal valójában a mindenkori kormány (és a kinevezett főcenzor) fog TTT-zni.... Mint anno a hetvenes években. Jajjj.... neee....

Szóval ez így, mint törvény SZAR. Mert épphogy nem etikai erkölcsi és egyéni mérlegelési dolog az, hogy kire és hogy és milyen körülmények között rovok ki a korábbiakkal össze sem mérhető szankciókat, amiket simán fel lehet BÁRKI ellen, BÁRMIKOR használni arra, hogy öt perc alatt bekussoljon a fél ország.

Nos az a másik, amikor a tiltakozáshoz jön egy ilyen "az eddigi sajtótörvény milyen jó" nosztalzsí.
A mostani sajtótörvény pont ugyanilyen szar. lejárt szabatosságú, és 1996-ban a baloldali kétharmad (húha ilyen is volt, azta) hozta, pont úgy, hogy utána egy évtizedig nem volt épp a jobboldalnak állt a zászló médiatéren.... És ők is akkor pont azt nézték, hogy akkor mi a jó nekik. Akkor épp az említett És meg a "baloldali sajtóportfólió" kapott olyan fölényt, ami pont olyan szar volt, mint amit a jobboldal most szerezhet, ha ezt megcsinálják.

Szóval kellene egy ÚJ és JÓ sajtótörvény, ami egyrészt szabályozza azért a netet, és időtálló kereteket ad arra is, hogy az egész sajtó szerkezete változik, webkettő meg minden. Ad jogosítványokat a védekezésre, és nem teszi lehetővé azt, hogy 10 év múlva a net legyen az, ami a XIX. században a (szabályozatlan) napilap és bulvárpiac volt, amikor az igazság érdekelte a lapokat legkevésbé, és hírek helyett William Randolph Hirst véleménye folyt a csapból is. Nem kellene olyan helyzetet teremteni, ami valójában új Aranypolgárok hajnalát jelentheti.

Szóval nem kéne a "totális szabályozatlanság" homályában hagyni a netet, de nem kéne Magyar Királyi Médiahatóság és Cenzúrabizottság sem. Szerintem lehet a kettő között egy jó törvényben konszenzust elérni.

Abban meg igazából mélyen egyetértek, hogy legalábbis aggályos az, hogy EBBEN a törvénytervezetben semmi biztosítékot, gátat, lehetőséget, garanciát nem találni. Csak azt, hogy "majd a Hatóság eldönti kit mikor hol mennyivel, milyen indokkal..."

Vicomte de Boundoise 2010.12.11. 00:21:08

@mavo: Köcsög... :D vietnám örök. Te meg feltépted a sebeket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 00:22:55

@Vicomte de Boundoise:

"Ezesetben a Narancsnak meg a többieknek sem a maguk rövidtávú érdekeit kéne nézzék, ahogy amúgy a Fidesznek sem."

ja, hogy gondolatolvasó bácsi nem csak az én, hanem a komplett mancs-szerk agyában is olvas.

így könnyű ...

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.12.11. 00:23:09

@mavo: bocs, mégis nekünk van igazunk, nem Tanársegédnek.

2010 novembere 18. óta, azaz pár hete vannak cikkek az archívumban. a K. történeteit persze attől még feltehették korábban, meg még néhány cikket.

ekkor még nem volt (2010. nov 11., remélem működik is a link): mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/szam&id=731&mode2=1&mode3=1

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 00:24:22

@Vicomte de Boundoise:

Gotta compete with the wily Japanese. No need to worry about the Vietnamese.

pardon. folyton elterelődök

tanarseged ur 2010.12.11. 00:26:09

@mavo: Nahát, ki gondolta volna, hogy egyszer én foglak Magyar Narancsból korrepetálni. :-)

Lássuk:
Amikor a következő szám megjelenik, az előző tartalma felkerül az archívumba, mindenki számára elérhetően, még regisztrálni sem kell hozzá. A legfrissebb szám persze nem elérhető, csak pár cikk - de a következő héten majd az is olvasható lesz. A három-négy hétnél régebbiek pedig szintén elérhetetlenek. (Talán regisztrációval, passz - én egy-két hét csúszással szoktam olvasni a lapot.) Tehát egy-egy szám esetén van egy "időablak", amíg az archívumban regisztráció nélkül olvashatod: ez akkor nyílik, amikor megjelenik az adott szám 1 hetes lesz és megjelenik a nála eggyel frissebb, és akkor zárul, amikor az adott szám már 3 vagy 4 hetes lesz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 00:27:19

@Regno delle Due Sicilie:

valami ilyet gyanítottam én is. amúgy persze, egyes rovatok elég jól voltak archiválva eddig is.

(és egyébként egy mondatot most nem írok le kedves tanarseged ur.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 00:28:23

@tanarseged ur:

"A három-négy hétnél régebbiek pedig szintén elérhetetlenek."

magyarul igazam volt. ugorgyunk.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.12.11. 00:29:04

@tanarseged ur: OK, ha ez igaz, akkor mégis te nyertél - félig, mert ez azért nem igazi archívum, csak írások az előző hetekből.

az ÉS-nek pl. van archívuma, kereshetsz bárhogy benne és mindent kiad.

miben is fogadtunk?

tanarseged ur 2010.12.11. 00:31:08

@Regno delle Due Sicilie: Bocs, de nekem van igazam. Amit linkeltél, az az idei 45. szám, és már kikerült az "időablakból" (bocs a scifis szóhasználatért, ld. eggyel fentebbi kommentemet). De itt a 46. szám, ez még benne van az "időablakban":

mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/szam&id=732&mode2=1

A 46.-at vszleg még a jövő csütörtökig olvashatod, akkor kikerül onnan, és helyébe lép a mostani, vagyis a 49. (és akkor elolvasom a legfrissebb tánctanárt), miközben az utcán már kapható lesz az 50. Évek óta így megy, én legalábbis évek óta így nézegetek be oda, mindig az egy-két héttel korábbi számokat nézegetve.

Követhető vagyok?

tanarseged ur 2010.12.11. 00:34:38

@mavo: Azt írtam: egy hét késéssel fölteszik az anyagokat, vagyis egy hét késéssel ingyen lehet Magyar Narancsot olvasni. (Igen, azt később tettem hozzá, hogy pár héttel később "el is tüntetik".) Te meg azt írtad, hogy nem is, mert a 90%-át nem teszik föl. Kiderült, hogy fölteszik, de azért neked volt igazad, ugye? Rád tényleg nem érdemes időt pazarolni.

Vicomte de Boundoise 2010.12.11. 00:35:46

@mavo: Engem már Nixon is átvert......
Most az Orbán...........
Te is csak belém rúgsz mocsok libsi hippi........

Én már csak ülök meredten a tornácon és bámulom az ördögszekereket.

tewton 2010.12.11. 00:39:59

@tanarseged ur:
"A három-négy hétnél régebbiek pedig szintén elérhetetlenek."

vagyis
- ha nem fizetsz rá elő online, vagy
- ha nem vagy rendszeres olvasó (oldalfüggetlenül, a lényeg a követőreflex kiépítése)
.... akkor nem tudsz képben lenni.

béna és hatékonytalan marketingstratégia. szerintem a mai digitális világban komolytalan ez az elitizmus, hogy vedd meg nyomtatva, vagy csípd el a neten. ha mondjuk olyasmi lenne, mint egy irodalmi folyóirat, ami utólag is értéket jelenthet... tényleg halálra vannak ítélve.

tanarseged ur 2010.12.11. 00:44:23

@tewton: De, akit nem zavar, hogy egy hét késéssel olvassa, az képben tud lenni. A már említett kedvenc cikkeimet ez szerencsére nem nagyon érintette, de egyébként is érdekes néha egyhetes cikket olvasni, másképp lát az ember. :-)

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.12.11. 00:56:47

@tanarseged ur: mondom, szerintem csak félig van igazad, mert valóban minden cikk felkerül, de nincs igazi netes archívum. ez szerintem az egyik (minden felkerül és fent is marad) és a másik véglet (no netes hozzáférés) közötti öszvérmegoldás.

tanarseged ur 2010.12.11. 01:03:56

@Regno delle Due Sicilie: Csakhogy az én állításom nem az volt, hogy "igazi netes archívumuk van", hanem az, hogy egy hét késéssel online lehet Mancsot olvasni, mert akkor felkerülnek az anyagok. Olyat nem mondtam, hogy ezek aztán örökre ott is maradnak elérhetően, sőt, óhajotokra pontosítottam is, hogy pár hét után eltűnnek. Vagyis amit írtam, az nem félig volt igaz, hanem egészen.

tanarseged ur 2010.12.11. 01:13:48

Azért ez röhej: elmagyarázom a Mancs-olvasó libbancsoknak, hogy miképpen férhetnek hozzá a neten kedvenc lapjuk teljes tartalmához (hacsak egy pár hetes időszakban is), és erre nem azt mondják, hogy "köszönjük", hanem még nekiállnak elmagyarázni, hogy de mégis miért én vagyok a hülye. És tulajdonképpen igazuk van! Tényleg én vagyok a hülye, hogy szóba állok a magukfajtával és segítek nekik. De tanulok a hibáimból. Ezentúl jobban vigyázok.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.12.11. 01:22:20

@tanarseged ur: igen, neked a magad módján teljesen igazad volt - mint ahogy (változatlanul azt hiszem) nekem is.

Te azt írtad, hogy el lehet olvasni a korábbi írásokat. Én meg amellett érveltem, hogy nincs igazi netes archívum. Szerintem mindkettőnknek igaza van, a kettő ezúttal éppenséggel egyszerre igaz.

Egy ideig el lehet olvasni a korábbi cikkeket, szuper, hogy mostmár ezt is tudom, nagyon köszönöm, bár nem vagyok Mancs-olvasó libbancs, sose voltam, bár párszor már vettem életemben Mancsot - ha az lennék amúgy, ezt azért talán én is felfedeztem volna.

bryan 2010.12.11. 01:45:40

Mancsnál be kell jelentkezni, úgy minden működik, kivéve a keresést, mert az itt is, mint a legtöbb helyen egy kalap szar. Így időablak sincs. User:t pass:t
forrás: bugmenot.com

egy nik a sok közül 2010.12.11. 06:29:35

mégis

KI NEM SZ.RJA LE, HOGY

MIT ÍR A MANCS?!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 06:43:17

@tanarseged ur:

OFF

egyszer valaki nagyon el fog téged küldeni valahová, és ha irl történik, és peched is van, akkor még vér is fog folyni. és ami a legdurvább, a mostani "párbeszéd"-ből világosan kitűnik, hogy ez téged kibaszott váratlanul fog érni. ami alapvetően kár, mert ha nem volna meg benned a késztetés, hogy tetszőleges fosból okos paralogizmust gyártsál, mert csak, akár társaságnak is jó lehetnél.

ON

tök szép dolog, hogy kiderült, pár hétig elvben valóban olvasható a teljes mancs. utólagos engedelmeddel ez továbbra is egy kalap szar. egy online biszbasz archívum nélkül egy rakás szar.

további kellemes lenézést!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 06:51:26

@bryan:

elmondom neked, nem kicsit meglepődtem, hogy bejelentkezve valóban "működik" az archívum. konkrétan valamikor az ősidőkben regisztráltam, és meglehetősen szomorúan tapasztaltam a legutóbbi próbálkozásig, hogy a login ellenére az archívumban finoman szólva a cikkek töredéke szerepelt teljes egészében, aztán (mi ostoba libbancsok már csak ilyenek vagyunk) feladtam.

a keresés az meg olyan, hogy ha egy index cikket keresek, egy ideje már nem is próbálom a saját keresőjüket, guglival száz százalék, hogy kevesebb idő alatt megvan.

a mancs.hu keresője még ennél is szarabb.

hát ez van.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.11. 06:54:05

maga még nem alszik? jó a cucc? azért remélem meghúzta a vicomtot, nagyon be volt indulva a sárló kancája.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 07:02:16

tényleg fájdalom amúgy, volt régen egy olyan rovata a mancs.hu-nak, hogy szavazógép. ó, most is van, csak éppen az utolsó szavazás 4 (négy) éves.

van képgaléria is, az első, találomra kattintott lapszámból úgy van két kép, hogy abból az egyik a címlap, a másik egy táblázat. különösen utóbbiért járna egy "w3c validated lame" matrica, hogy ...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.11. 08:36:30

@tewton: ki a faszt érdekel egyáltalán az a szarság?
A Ferit?

bornemissza 2010.12.11. 09:25:36

Tényleg csak az volt a baj a cikkel, hogy azzal a szánalmas lejárt szavatosságú bagázzsal van elfoglalva, akikért az embert kevés könnyet hajlandó ejteni, ergó a döglött kutyába rúg még egyet.

Ahelyett, hogy tényleg érdemi vitát kezdeményezne a törvényről, aminek vannak hibái és amiról érdemes lenne beszélni.

Ez a cikk nem ezt teszi, csak picsog, hogy a komcsik így vagy úgy!
Srácok! én nem ezért szeretem a Mandinert, hanem az elvi alapú kritikáért. Ne törpe minoritásokkal foglalkozzatok, mint a Mancs, meg Népszava, hanem szóljatok be a Kormánynak Ti is akkor is,amikor hülyeséget művelnek.

Kritizálj és si pasaran!!!

Google 2010.12.11. 09:39:29

@maurice de perigord:

Eddig, és általában a balib kormányok idején miért is kellett nekünk annyira fájóan hiányolnunk ezt az ún. "beszólást a Kormánynak"?
"Lejárt szavatosságú bagázs" lennének a levitézlettek?
Nem hinném. Bármikor újracsomagolják magukat.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.11. 10:13:13

@mavo:

"a kétharmad egyébként (az én felfogásom szerint) úgy néz ki, hogy tudod, hogy hatalmad van, _tehát_ nem kérkedsz vele és nem élsz vele vissza. jómagam iksz embernek tudnám geci keservessé tenni az életét (igaz, a többségüknek csak viszonylag rövid távon), de eszembe sem jut, hogy kicsesszek velük. holott van köztük jópár olyan, akit legszívesebben mókusok elé vetnék.

amit ez az ostoba fidesz nem fog fel, hogy a kétharmad csak ÁLLAPOT. nem örök bérbe kapták a nemzet irányítását, hanem (egyelőre) négy évre. ha (isten irgalmazzon attól) 4 év múlva a cuciknak lesz 2/3-uk, kamatostul szopják meg azt, hogy jóistennek hitték magukat. és ami még szarabb, akkor is verném magamat, hogy nem kéne."

Egyetértűűűűűűnk. Végre!!!!
[egyik asztalról a másikra ugrál, széles vigyor ül a szája szegletében és hangosan éljenez]

Ami a poszt szerkesztését (meghúzását) illeti:
Az hogy te milyen csodálatosabbnál csodálatos blogokon voltál társszerző, az egy dolog. Ezeken a helyeken elvileg kapsz egy publikál gombot és azt írsz, amit akarsz és ami nyilván nem üt el a blog mainstream irányvonalától (de mér is ütne, ha egyszer meghívtak oda). A Mandiner esete teljesen más. Ez egy regisztrált sajtótermék blogja, amely ugyanúgy működik, mint ha a kéziratodat eljuttatnád az Indexhez, vagy pl. a Népszabadságba. Ott is vannak szerkesztők, akik tartalmi, formai, stilisztikai szempontból átnézik a cikket és csak aztán közlik le. Ez a különbség egy szokványos blog és egy a piacon megméretődő sajtótermék között.

tanarseged ur 2010.12.11. 10:19:28

@mavo: Viszket a tenyered, troll? Ne felejtsd, előbb Gabrilo jön! :-D Utána állok rendelkezésedre, vagy ha ő lemond az elsőbbségéről, akár előbb is. :-)))

FreeTibet 2010.12.11. 10:22:51

Kedves Mandiner!

Hogy lehoztok egy ilyen írást, azzal nem csináltok mást, mint szembeköpitek saját magatokat. Ez a poszt pont ugyanarra az árokásós logikára épül, ami ellen korábban lázadtatok.
Ezenkívül teljesen értetlenül állok azelőtt is, hogy a STRABAG (mandiner.blog.hu/tags/strabag) miért támogat titeket?! Nem hiszem, hogy az olvasóközönség abba a célcsoportba tartozik, akik a közeljövőben nagyberuházásként autópályát szeretnének építeni. A pénznek nincs szaga?!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.11. 10:24:07

@mavo:

Mondjuk, minden tiszteletem azoké, akik szeretik a Mancsot. Kihívás.

P.s.: amit Tanársegéd úrnak írtál az ő stílusa kapcsán, ha rá egyáltalán nem is, de Rád, ill. arra a hisztis viselkedésre, amelyet itt nap nap után elkövetsz, tökéletesen illik.

Idi Admin Dada 2010.12.11. 10:41:22

@tanarseged ur:

ásítás nagy nehezen elnyomva.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 10:42:34

@FreeTibet:

konkrétan strabag reklámok már jó ideje mentek a mno.hu-n is. :)

non olet.

tanarseged ur 2010.12.11. 10:44:26

@Idi Admin Dada: Nyugi, nem szűrök senkit. Legfeljebb átugrom a kommentjét.

Tündér_Lala 2010.12.11. 10:57:53

A sajtó- és művészi szabadság fontos dolog, de feltételez egyfajta újságírói etikát, morált, amely ma egyre inkább tűnőben van. Nekem határozottan tele van a hócipőm azzal, hogy rágalmakat, emberek kis és nagy tömegeit sértő állásfoglalásokat ma minden további nélkül le lehet írni, mindenféle (vagy alig működő) retorziók nélkül. Ráadásul ilyen esetben tolarenciát követelnek, miközben ezt a tolarenciát nem gyakorolják, sőt a társadalom védelmét követelik vélemény szabadságukra hivatkozva, nem vállalva valódi felelősséget.
Bármekkora embertömegek felháborodása teljesen hatástalan marad, egyszerűen meg sem hallják a tiltakozást. Igenis kell valamiféle kontroll, amely arányosan és hatékonyan felléphet a jelenség ellen.
Akkor szóljanak, ha egy logikusan levezetett (esetleg tényekkel alátámasztott) kormánykritika utáni fellépést tudnak mutatni. Akkor lehet rettegni.

Másrészt nem értem a félelmet. Ha valakinek kiérlelt véleménye van, akkor azt vállalni kell. Miért kellene, hogy érdekeljen, hogy veleményem egyezik-e máséval (végeredményében ? vagy érvrendszerében ?)

Például azt gondolom, hogy Alföldinek mennie kell. Nem azért mert zsidó vagy buzi (kuruc), hanem azért, mert az ország egyik első és legfontosabb kutúrális intézményének vezetőjeként, nem tudja (és nem is akarja) függetleníteni magát devianciáitól, tehát nem való oda. Ha ezeket kívánja hirdetni, propagálni, megvalósítani, akkor alapítson egy alternetív színházat, az oda való és akinek igénye van rá, az ott megnézheti. A nemzeti színház és annak vezetője a többségi nemzet kultúrális igényeit és kultúrájának fejlődését (nem a deviancia irányában) köteles szolgálni.

FreeTibet 2010.12.11. 11:04:33

@mavo: Jó de az mno az mindig is, mint erősen pol kötődésű lap volt elkönyvelve; jattot meg nem csak az mszp és a szadi kapott.
De kit érdekel és egyáltalán mi menőség van egy olyan blogban, amit szócsőnek használnak? Vagy a Mandiner a szemellenzős elvakult hívőkre szeretne rányomulni az interneten? Gondolkodó embert erősen taszítják az ilyen írások.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.11. 11:07:19

@Tündér_Lala:

így van. amit ma sajtószabadságnak hívnak a liberálisok, komcsik, és más alemberek, az az aljasság szabadsága. erre a sajtószabadságra nincs szükség. és másmilyenre sem.

plastik02 2010.12.11. 11:25:42

@Vén Csataló: gondolom a részletes és általános viták már lefolytak és a jövő héten lesz a módosítók tárgyalása, de az biztos, hogy december 20-án fogja elfogadni a parlament.
attól, hogy hosszú, pedig nem lesz enyhébb, jobb, bármi.

Google 2010.12.11. 12:10:13

@Regno delle Due Sicilie:

Rosszabbak a kommentelők, mint az újságírók;
ha-ha-ha.
És egyébként a született demokratáknak miért olyan természetes dolog az, hogy egymás között, saját ballib köreikben dohognak?

bryan 2010.12.11. 12:12:59

@Tündér_Lala:
"A sajtó- és művészi szabadság fontos dolog, de feltételez egyfajta újságírói etikát, morált, amely ma egyre inkább tűnőben van."
Nem feltételez, anélkül is nagyon jól elvan. A sajtószabadság azt feltételezi, nagyon helyesen, hogy ha nem írhatják az újságírók amit akarnak, azzal egyrészt egy nagyon fontos gátja veszik el a hatalomnak, nagyon sok visszaélés nem kerül nyilvánosságra, és a hatalom korlátlanul manipulálhatja az embereket. A sajtószabadság eltűnésével a hatalom által kontrollált sajtó hatalma, manipulációs potenciálja nagyon megnő, mert ellenőrizhetetlenné válik. Másrészt hosszútávon mint a Kádár-rendszer sajtójának elfogadottsága mutatja, ha nincs sajtószabadság, senki egy büdös szót nem hisz el abból, amit az újságok írnak. Marad megint a képes beszéd, meg az összekacsintós félszavakból is értjük egymást. Ez senkinek sem hiányzik szerintem.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2010.12.11. 12:17:12

@Google: a kijelentés természetesen humornak volt szánva, röhögtek is rajta - sajnálom, hogy neked (úgy tűnik) nem esett le. Jelentése épp ezért fordított: Szily arra utalt, hogy a kommentekben eleve sokkal keményebb kritikákat fogalmaznak meg, mint a cikkekben, így a kormányerőknek inkább attól kellene félniük, hogy ha tiltanak "fent", akkor durvább lesz a hangnem alatta - magyarul simán visszaüt a tiltás az internet interaktiv természete miatt.

Tündér_Lala 2010.12.11. 12:40:46

@bryan: "Nem feltételez, anélkül is nagyon jól elvan."
(etikát, tisztességet) Éppen ezt kifogásolom, de szerintem ezt te is nagyon jól tudod.

Érdemben pedig: Így meg a sajtó manipulál, minden kontroll nélkül. Speciál én, ma, igen erős forráskritika után hiszek el bármit, amit a sajtó ír.
Másrészt a kádári cenzúra és a teljes szabadosság között vannak fokozatok. Az a baj, hogy egy jó elvet (sajtószabadság) kritikátlan tabuként kezelve, egy fertelmes szennyáradat öntötte el a sajtót. A hitelesség megkövetelése nem szünteti be a sajtó szabadségát.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.12.11. 12:46:09

@bryan:

Ez mind nagyon szép és megható, csak azt mondd már meg nekem, hogy ahol létezik a Világháló, a műholdas tévéprogramok, ott hogyan tudnák a sajtószabadságot nem hogy megszüntetni, de még csak érdemben korlátozni is? Te is pontosan tudod, hogy a ballib véleménymonopóliumát éppen a Zinternett elterjedése törte meg; miért gondolod, hogy ez "fordítva" nem működ(het)ne? (Ha rajtam múlna, én nagyon kemény cenzúrát vezetnék be, de belátom, hogy ma ezzel nem sokra mennék:-D)

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 12:50:06

@tanarseged ur:

még egy ásítás. azt szeretem benned, hogy valahogy mindig félre tudsz érteni, és mindig bele tudsz magyarázni tök egyszerű dolgokba hű de bonyolultakat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 12:51:35

@FreeTibet:

az mno esetében maximum annyi a vicces, hogy egy időben kőkeményen strabag ellenesek voltak, aztán a pénzük az mégis jó lett.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 13:02:53

@Tündér_Lala:

"Így meg a sajtó manipulál, minden kontroll nélkül."

mert a zemberek hülyék, és nem keresnek utána, igaz-e amit ikszipszilon állít.

és amit nagyon elfelejtesz az az, hogy a cenzúra a legsötétebb manipuláció.

nyugodtan beszélhet hülyeségeket rogán tóni arról, hogy nem magántulajdon az, amiről törvény mondja ki, hogy az, mert ez az információ megtalálható. a cenzúra pont erről szól, hogy ne lehessen megtalálni.

hozzáteszem, (kizárólag a magam esetére vonatkoztatva) magasról leszarom a fidesz cenzúra irányú törekvéseit. de ettől még megértem azokat, akik féltik a bőrüket. 98 és 2000 között a fidesz tökéletesen bemutatta, 2/3 nélkül meddig tud elmenni, ha meg akar szüntetni egy neki nem tetsző lapot. akkor az túlélte, mert még nem volt rá törvény, hogy a hatalom nem csak a bejövő csapokat zárhatja el, hanem bírságolhat is, ha olyan kedve támad.

tök jó dolog a mélybolsi mancsot ekézni azért, mert cenzúrát emleget meg fehércímlapozik, csakhogy a mancs tapasztalatból beszél. ha nincs az a bizonyos piac, ami végül megmentette, akkor nem lett volna szüksége a fidinek heti választ gründolni a komplett magyar print média egy éves költségvetéséből, mert ott lett volna a jól bejáratott név. csak félre kellett volna tolni körüle a tönkretett tulajdonosokat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.11. 13:06:45

@Tündér_Lala:

egyébként meg igenis van kontroll.

szívesen emlékeztetlek a jobboldali ölebmédia print zászlóshajójára, amelyik egy időben heti rendszerességgel bukott sajtópert. úgynevezett bíróság, úgynevezett törvényekben meghatározott mindenféle jogi biszbaszok alapján, és nem annamária hasraütésére, hogy akkor 15 misi, mert csak.

bryan 2010.12.11. 13:13:55

@Tündér_Lala:
"én, ma, igen erős forráskritika után hiszek el bármit, amit a sajtó ír. "
Pont ezt a lehetőséget veheti el az új sajtótörvény. Tehát egy csomó dolgot nem tudsz majd ellenőrizni, mert azok a sajtótermékek, amiknek van vesztenivalójuk, nem merik majd megírni. Tehát vagy különböző blogoknak hiszel, amiket nem kényszerít még a jelenlegi, szintén igen gyenge médiatörvény sem a forrásai ellenőrzésére, vagy a hivatalos verziónak hiszel, ami meg ugye önkéntes cenzúrára van kényszerítve.
A "szennyáradatot" azért elég könnyen meg lehetett szűrni eddig is tudatos válogatással és forráskritikával. Illetve nem volt mindig könnyű, de legalább voltak különböző nézőpontok, amiket össze lehetett vetni egy adott hírrel kapcsolatban. Az új törvénnyel a biztonsági választás az lesz, hogy egy adott hírt mindenki úgy tálal, ahogy az MTI-n megjelent, mert abból nem lehet baj. Ez senkinek nem jó. Tedd fel magadnak a kérdést, egy ilyen médiatörvénnyel kipattanna egy olyan botrány, mint mondjuk a Grupo Miltonnal kapcsolatos, el tudna érni miniszteri szintig?
@bbjnick:
Tudom, hogy az internetre kikerülő információt egy állam egy törvénnyel nem igazán tudja korlátozni, a professzionális sajtót viszont igen. Emellett mondjuk nagyobb látogatottságú blogok szerzőit büntetheti, teljesen random, ha ki tudja deríteni ki a szerző.

A demokrácia korlátozásának kísérletét két szabályozáson lehet a legkönnyebben észrevenni, választási törvényen és sajtótörvényen, ahogy a kovboj mondja a viccben: egy.
(A jogállam kicsit más kérdés, ott már túl vagyunk az ötön ebben a ciklusban.)

Tündér_Lala 2010.12.11. 13:36:27

@bryan: Meglátjuk. Valamikor létezett a Magyar Úságírók Szövetségének egy etikai bizottsága, amit ők maguk rohasztottak szét pártos alapállásukkal. Szerintem valamire szükség van és a törvény tervezetet kísérletnek tekintem a viszonyok javítására. Mindkét oldalnak tisztességesebbnek kellene lennie, ezt pedig - ha másképpen nem megy - ki kell kényszeríteni. Ha pedig elég ostobák, hogy ez a próbálkozás is elbukjon a pártosság miatt, akkor lehet gondolkodni, hogy hogyan tovább.

bryan 2010.12.11. 13:45:33

@Tündér_Lala:
"Mindkét oldalnak tisztességesebbnek kellene lennie, ezt pedig - ha másképpen nem megy - ki kell kényszeríteni."
Tisztességet nem lehet kikényszeríteni, csak engedelmességet.

Google 2010.12.11. 13:49:49

@Regno delle Due Sicilie:

Érdekes, a kommentekben nagyon sokszor éppen az indexes, főleg a tótás hangnem köszön vissza. Mit ad az ég, hát van az a humor...

Vajon 2006-ban is ugyanígy féltették a sajtószabadságot ezen urak:

"...fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre. "

És ez nem tervezet volt, hanem gyakorlat. Vége-e lett-e?

bryan 2010.12.11. 14:11:17

Az itteni első hozzászólásomban linkelt szerző írása a a médiatörvényről:
es.hu/2010-12-05_magyar-taglo

Nemetsek Tibor 2010.12.11. 14:13:19

remek ez a cikk, annyira jellemző: szerzőnk azon pampog, hogy nem bírja a bal-jobb médiaacsargás, aztán közben persze benne van nyakig maga is :)

Tündér_Lala 2010.12.11. 14:18:15

@bryan: Ez igaz, de nekem ez is elég.
Nem hiszem, hogy egy fiatal újságíró úgy kezdi a pályát, hogy hazudni és csúsztatni fogok. A szerkesztőségekben azonban beviszik a mocsárba. Ha ez az engedelmesség okán nem történik meg, akkor már nyertünk.

La Serenissima 2010.12.11. 14:55:40

@Google: hibás érvelés. azért mert máskor nem volt igazuk, attól most még lehet. senki sem állítja, hogy csak erkölcsileg patyolattiszta emberek szólalnak fel.

a kérdés ennek ellenére az, hogy ezúttal igazuk van-e?

Google 2010.12.11. 15:12:04

@La Serenissima:

Tényleg csak lehet majd igazuk - feltéve, ha lesz.
Ugyanis egy tervezettel viaskodnak azok, akik eddig a fülük botját sem mozgatták a sajtóért. Ha jól emlékszem a köztévét is "állami tévének" minősítette az Európai Műsorszórók Egyesülete. És soha egyetlen hang nem hagyta el nevezett urak/hölgyek száját.
Nagyon jó, hogy most aggódnak -persze hitelesebb lenne, ha tisztább emberek aggódnának -, csak kérdezem, eddig hol voltak? Miért nem hallatták hangjukat? Most ébredtek fel téli álmukból, hogy nem fut olyan jól anyagilag a szekér?
Ezekre a kérdésekre válaszoljon, és akkor én is elmondom, nem rossz az, hogy viták között születik meg egy törvény. Szebb már csak az lenne, ha az ötleteikkel is előjönnének az urak. A pártok kivonulást az ilyen-olyan bizottságokból kárhoztatták eddig, most ugyanazt teszik, ahelyett, hogy előhúznák a tarsolyukból, ők hogyan képzelik el a sajtót például. Így csak ugyanaz az ellenkezés folytatódik, melyet eddig nem vettek jó néven. Ennek ellenére ezt teszik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.11. 15:22:58

@Tündér_Lala:

egy fiatal újságíró úgy kezdi a pályát, hogy egy ócska seggfej, aki nem jó másra, ha van szakmája abban esélye sincs sikereket elérni, de jellemtelen féregként azért nyüzsögni szeret, ottlenni, okoskodni, jólinformáltnak lenni, látszólag bennfentként sületlenségeket beszélni, naponta szarrá inni magát, és igen, először talán nem direkt hazudik, hanem csak hozzánemértésből, aztán meg direkt, mert eleve szarember megy firkásznak, és mindig is hazudott. faji kérdésekre nem tértem ki. :)

La Serenissima 2010.12.11. 15:29:11

@Google: nézd, az ügy szimpla. azért a tervezettel viaskodnak, mert az a tervezet, valamint mert rossznak tartják, és el is magyarázzák miért: mert a sajtószabadságot veszélyezteti, mert létre akar hozni egy olyan felügyeletet, amilyen eddig nem volt - és melynek a működési elveiről csak annyit lehet tudni, hogy "majd mi megmondjuk mi elfogadható nekünk, ami meg nem, azt meg megbüntetjük keményen". és ezen az alapon akarnak törvénykezni.

korábban nem volt ilyen vagy ehhez hasonló tervezet, úgyhogy nem igazán értem, hogy pontosan miért kellett volna tiltakozniuk. mi az analógia? az, hogy Gyurcsány csúnyákat mondot Öszödön? Ez igaz, de mennyiben releváns ez most?

Google 2010.12.11. 15:37:29

@La Serenissima:

Tiltakozni valahányszor kellett volna, amikor veszélyben volt a sajtó szabadsága. Vagy nem volt?
Amikor az MTV nem akart már annyira az egyik oldal tévéje lenni, megvonták tőle az anyagi támogatást; emlékszel?
Nem annyira a sirámaikra, inkább az elképzeléseikre lennék kíváncsi, arra, ők hogyan képzelik.

La Serenissima 2010.12.11. 15:48:18

@Google: nézd, szerintem úgy képzelik, hogy ennyire még nem volt veszélyben a sajtószabadság - ezt amúgy elég sok nemzetköti megfigyelő is így gondolja (ha igényled, dobok néhány linket).

a megoldás szerintük az lenne, ha nem hoznák létre ez az újfajta felügyelő szervezetet, amelyik veszélyeztetné a sajtószabadságot.

a történet alapvetően ilyen egyszerű. megtámadtak egy tervezetet, mert károsnak tartják az ott felvetetteket - és félnek, hogy a Fidesz hajlandó is lesz bevezetni (ami az elmúlt félévnyi politizálásuk alapján elég valószínűnek is tűnik).

Tündér_Lala 2010.12.11. 15:50:21

@Grift: Sok a csókos, valakinek a valakije, nője, gyereke, sliffentyű, de néha előfordulnak a munkát nem sajnáló tehetségek is. Könnyen elszállnak maguktól, mert senki nem szereti, ha a sajtó kiszerkeszti (jogosan vagy sem) és magyarázkodhat.
Egy dolog azonban bizonyos, ha a sajtó a negyedik hatalmi ág, akkor annak is kell hogy ellensúlya legyen.

Google 2010.12.11. 16:40:30

@La Serenissima:

Nézd, az sem volt egy normálisnak nevezhető állapot, ami idáig volt. Kezdve az MTV székház bérlésének ügyén, és folytatva az anyagi pórázon tartásig. Ugyanígy súlyosan sérült a szólásszabadság amiatt is, hogy legalább két párhuzamos világ létezett, ami a híreket illette. Saját jól felfogott érdekükben elhallgatták az őket, a hatalmat zsenáló ügyeket - éppen azért érdekes az, amit Gyurcsány Őszödön mondott a vezető újságírók beavatásának gyakorlatáról.
Lehet, valakik azt hiszik, hogy ezután fog sérülni a sajtó szabadsága, de megint másvalakik úgy érzik, eddig is ez történt. És ezt a jövőben, ha akarjuk, ha nem, közösen kell szabályoznunk. A nemzetközi tiltakozás pedig egyelőre korai, hisz még alakul a törvény.

La Serenissima 2010.12.11. 16:54:32

@Google: "Ugyanígy súlyosan sérült a szólásszabadság amiatt is, hogy legalább két párhuzamos világ létezett, ami a híreket illette."

Itt tévedsz, ezáltal egyáltalán nem sérült a szólásszabadság. Az hogy többféle vélemény van, az pont a szólásszabadság jele.

Persze, eddig se volt ideális a rendszer - a sajtószabadság annyiban mindig relatív, hogy politikai, gazdasági, kulturális, stb. befolyás mindig érvényesül. Az újságíró függetlensége viszonylagos. De a sajtószabadság nem is ezt jelenti, ezt csak a fogalmat naívan értelmezők várhatják el.

A valódi, reális sajtószabadságnak ugyanakkor vannak formális, jogi feltételei. És itt ezekkel mennének szembe. Itt a bibi.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.11. 16:56:44

Most akkor ha nincs fent profilképem fészbukon, mert.... akkor automatice Népszava-drukker vagyok? Kösz! De jófej valaki. :/

Google 2010.12.11. 17:12:36

@La Serenissima:

Elhallgatással is sérül a nyilvánosságnak az információhoz való hozzáférési joga. És ezzel párhuzamosan a sajtószabadság is.
A "nem felszisszenni" éppen azt jelenti, hogy elhallgatni dolgokat, amik aztán -akaratuk ellenére - úgyis nyilvánosságra kerültek.
Ma már nehéz, és egyre nehezebb lesz véleményeket nem figyelembevenni, egyáltalán tudomást sem venni róluk.
Megjegyzem, mi is csak elbeszélünk itt egymás mellett, ha magyarázgatnom kell neked, hogy ami eddig volt, az több sebből vérzett. Még törvény sem volt arra, hogyan regulázzák meg a sajtót, de ne mondd, hogy nem találták meg a módját. Felügyelet ide, vagy oda.
Azt hiszem, ha csak a néhai Nap-keltét nézzük, egymagában kimerítette mindazt, amit ma sérülésnek nevezünk.
Egy szó, mit száz, nem előzmények nélküli a mostani helyzet.

Google 2010.12.11. 17:18:06

@La Serenissima:

Többféle vélemény lehet, többféle valóság azonban már kevésbé.

La Serenissima 2010.12.11. 17:23:29

@Google: félreérted. hogy a sajtó elhallgat dolgokat attól még (önmagában) nem sérül a sajtószabadság. a sajtószabadság (mint neve is indukálja) a sajtó szabadsága, nem a sajtó kényszerítésének szabadsága.

ettől még persze a helyzetleírásod sok szempontból helyes: a magyar sajtó elég vacak, kevés az ún. investigative journalist, alig van tényfeltáró cikk. a sajtó kevéssé képez ellensúlyt, inkább a politika, az érdekek kiszolgálója. OK, ez mind igaz, szerintem is így van.

Csak azt magyarázd már el, hogy az új tervezet ezen hogyan fog javítani. Mert szerintem jelenlegi formájában csak sokkal rontaná a helyzetet, súlyosbítaná a politikai függés problémáját.

bryan 2010.12.11. 17:32:19

@Grift:
Mi történt, nem hívtak be állásinterjúra a helyi újságba? Igazán sajnálom. :(

Google 2010.12.11. 18:27:43

@La Serenissima:

Másként tevődik fel a kérdés.
Magam részéról azt hiszem, van min változtatni, megérett rá a dolog.
A Médiatanács, ha jól értettem afféle új ORTT, akkora nagy durranást tehát ez nem jelent. És mintha Szalai Jánosival együtt dolgozta volna ki ezt a tervezetet, úgyhogy nem értem az értetlenkedésüket.
Bennem előítélet nincs, várom a pudingot, ide vele. Inkább te mondd el a kifogásaidat, úgy értettem, vannak.
Ami pedig azt illeti, hogy a hatalmon levő párt képviselői nagyobb számban vannak jelen bizpttságokban, tanácsokban, azon semmilyen médiatörvény nem segít. Ezt a helyzetet egyszerűen a válsztások eredményezték.
És mégegyszer megpróbálom: tények, események elhallgatása hazugságnak tekinthető, és mint ilyen, szabadságcsorbító hatású. Igaz, az én értelmezésem szerint; de azért ezt a vélekedést, azt hiszem, mások is, nagyon sokan osztják.

TG69 2010.12.11. 19:02:42

@Tündér_Lala: Na akkor mégegyszer. A negyedik hatalmi ág ellenőrzése teljesen hatástalannak bizonyult, az eddig több mint 100 helyreigazítást közlő Magyar Nemzetnek már rég meg kellett volna szűnnie, mint sajtótermék (és van még közel 500 nyílvánosan elbukott sajtóügye).

Gondolom a Magyar Hírlap dettó. A HírTV politikai műsorai is sokszor személyeskedésbe torkollnak és ennél még hülyébb az Echo. Tehát lesz itt elég feladat, és komolyan mondom lesz értelme ennek az egésznek, ha ez a sok szemét eltűnik.

egy nik a sok közül 2010.12.11. 20:27:20

MIÉRT VAN AZ, hogy szignifikánsan magas a

ZSIDÓRÁTA

az ÜRESFEJŰEK között

már megint

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.12. 09:16:55

@bryan:
nézze, barátom, én ugyan nem dolgozom, mert vagyoni helyzetem megengedi, de nem is készülök éppen ezért firkásznak.

Samott 2010.12.13. 10:25:00

"A könnyebb érthetőség kedvéért, némi leegyszerűsítéssel: a Szalai Annamária vezette testület, mivel nem nyerték el tetszését lapunk cikkének fönt részletezett kitételei annak ellenére sem (vagy talán épp ezért), hogy mindenféle jogi csűrés-csavarás ellenére éppen a lényeget rögzítik, bírságot róhat majd ki a szerkesztőségre, amelynek maximális tétele elérheti a 25 millió forintot, továbbá a lap vezetőjét kétmillió forint megfizetésére kötelezheti. A döntésnek a jelenlegi tervezet szerint nincs halasztó hatálya - a szerkesztőségnek azonnal fizetnie kell. Utána perelhet. (Most van olyan kormánypárti módosító, amelynek elfogadása esetén halasztó hatályú lesz a bírság kifizetése, csakhogy a bíróság nemigen tehet majd mást, mint hogy végül a valójában jogszabály-alkotási jogkörrel felruházott Szalaiék által elfogadottak szerint ítélkezik - vagyis csak alkalmazhatja a jogot. A vége tehát ugyanaz lesz.) Csakhogy ma Magyarországon, ha van egyáltalán, kevés az olyan szerkesztőség, amely folyamatosan képes ekkora összegeket nélkülözni a költségvetéséből. Ha a médiatanács valamely lapot tönkre akarja tenni, könnyedén megteheti."

nol.hu/lap/mo/20101213-helyreigazitasnak_helye_nincs

tanarseged ur 2010.12.16. 13:40:43

Lehet, hogy a Magyar Narancstól valaki olvasta ezt a topikot? Ma eddig nem rakták ki a múlt heti szám tartalmát. Hát hogy fogok én így Mancsot olvasni? :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.19. 05:00:16

@Samott:

az igazság az, hogy a nemzetnek és a hírlapnak van a legnagyobb fosnivalója - már ha azt nézem, mi lenne, ha nem úsznák meg a rekord mennyiségű pervesztést helyreigazításocskákkal. ha csak 5 misibe fájt volna nekik egy-egy bukta, olyan 2,5 milliárdnál lenne már a cehhük, márpedig az gombócból is sok, mint az köztudomású.
süti beállítások módosítása