Hat magzatot mentett meg az abortusztól
2010. november 19. írta: dobray

Hat magzatot mentett meg az abortusztól

  „Már befizettük a csekket és megvolt az időpont is csütörtök reggel 7 óra. Egész éjjel nem aludtam, interneteztem reménykedtem hátha találok bármi olyat ami megkönnyítheti a döntésem. Rátaláltam erre az oldalra és elolvastam a leírottakat, hogy mennyit szenvedtek azok, akik lemondtak a babájukról. Ekkor eldöntöttem, bármi is lesz ezután, de én megtartom a babákat, és ha kell, egyedül nevelem fel őket. Másnap reggel elmondtam neki, hogy nem vetetem el a babákat, erre nagyon ideges lett, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát” - írta januári kommentjében ikerbabak00.

  A Kozonithy blog szerzője 2007. április 22-én tett ki egy posztot Fényképek abortusz után címmel. A poszt végén volt egy link abortált magzatok fényképeihez. Mint a szerző írja, azóta ezt a bejegyzést a Google már az első 10 között dobja ki, ha valaki beírja az abortusz szót, vagy ha a szó szerepel a keresett szövegben. Ennek hatására olyan nők – nem egy esetben 18 év alatti lányok – kezdtek a bejegyzés alá kommentárokat írni, akik valamilyen úton módon teherbe estek (vagy ha úgy jobban tetszik áldott állapotba kerültek) – bár az ő értelmezésükben a terhet inkább a szó szoros értelmében vehetnénk, hiszen a magzat a legkülönbözőbb okokból főként lelki terhet jelent számukra, ami miatt az abortuszon gondolkodnak. Az abortuszon gondolkodó kismamák segítséget és tanácsot kérnek itt máig, és kapnak is másoktól, anyáktól, apáktól, kismamáktól, tapasztalt és laikus hozzászólóktól egyaránt.

  Ikerbabak00 bejegyzése után szinte egy év telt el addig, mikor barbara 2008 februárjában megírta, mit élt át az abortuszkor és utána:

Az abortusz egy nagyon megrázó és undorító dolog...Kitépnek belőled egy darabot..te meg csendben tűröd...és ami utánna jön,az a legszörnyűbb..minden meg fog változni,magadra maradsz,senkit sem érdekel,hogy nem tudod elfelejteni...nem lehet beszélni senkivel..nekem a saját anyám mondta azt,hogy próbáljam elfelejteni...3éve jártunk a barátommal,amikor teherbe estem,nagyon szerettem őt,akartam a babát,de ő hevesen tiltakozott..én féltem,hogy elveszítem és miatta tettem meg..azóta nem tudom feldolgozni,Miden más lett...nagyon sokszor érzem magam egyedül a világban és ha ránézek egy babára

elkap a sírógörcs...egy viszont számomra világos..Ha egy pasi nem akarja a gyereket,akit tőle vársz,jobb elfelejteni...nincs olyan,hogy nem megfelelő az idő,vagy nincs pénz..csak az számít,hgoy bízol-e a választottadban és viszont...eggyütt bármire képesek lesztek...én halgattam a barátomra és minden nap azzal a gondolattal kelek,hogy nem kellett volna megtennem...ezt a terhet már egész életemben cipelni fogom és nemhogy múlna..csak erősödik..olyan űr van bennem,hogy néha úgy érzem szétrobbanok és nagyon dühös vagyok...

...nagyon szeretem a barátomat,vele szerettem volna leélni az életem,de ezt nem tudom neki megbocsájatni...egyszerűen valami elszakadt köztünk...a legrosszabb,hogy ő ezt nem látja...nem is érzi,hogy tartozik nekem emiatt...az egész életem megváltozott...más dolgok a fontosak...a babát meg nem tudom elengedni...sokszor látom álmomban az arcát...a pasiknak künnyű..semilyen felelősség nincs rajtuk,a barátom mai napig nem is fogja fel,mit csinált velem...

..remélem azért vki vigyáz a babámra odafent...mert most is sírok...pedig már háromhónap telt el...remélem az esetemből mindenki tanul..és ha legalább egy baba menekül meg a haláltól az írásom miatt,akkor tudni fogom legalább tettem vmit ...

  Aztán 2008 szeptemberében megérkezett az első olyan komment, amiben valaki azt írta, abortuszon gondolkodik.

sziasztok.nekem 4hónapja van egy barátom,és egy hete kiderült hogy 11hetes vagyok.ő nem akarja a babát,és én rá vagyok kényszerülve holna az abortuszra,mert ha magtartom,elhagy.és ezt nem akarom,és inkább szenvedek.....

  Ezután rengetegen kezdtek el a kommentekben arról írni, milyen kismamának, anyukának lenni, és hogy akármilyen kilátástalan a helyzet, mégis miért jó a baba mellett dönteni. Például:

Kedves Kati! Miért lennél rákényszerülve az abortuszra? Én 21 évvel ezelőtt ugyanilyen helyzetben voltam, mint Te. Akkor azt mondtam a barátomnak, hogy én mindenképpen meg akarom szülni a gyerekemet, mert az őtőle van, akit szeretek, és ha neki nem kell, hát fölnevelem én egyedül. Ez szíven ütötte, erre nem számított. Összeházasodtunk és azóta született még egy gyerekünk. Az a kicsi baba élni akar... És ha megpróbálnád a gyerekkel kettesben az életet? Ha azt mondanád a barátodnak, hogy bármikor láthatja, amikor csak akarja...

  Majd jött a következő abortuszon gondolkodó lány kommentje, ami alatt beindult az újabb spontán babamentő akció, amit aztán még több követett.

Sziasztok!
20 éves vagyok, a párommal fél éve járunk együtt, nagyon szeretjük egymást. Szó volt már házasságról is. Nem lakunk együtt még sajnos.
Most derült ki hogy terhes vagyok tőle. Nem tudom mennyi idős lehet.2-3 héttel ezelőtt vettünk tesztet, az negatív volt, szóval....
Főiskolára járok, 3-ad éves vagyok. Júniusban végeznék (de még csúszhatok is 1 évet) Januárban lesz egy fontos vizsgám, attól függ hogy bent maradok e suliban vagy sem) --Befolyásolja a vizsgát.
Mindenképp beakarom fejezni a sulit, de nem levelezőn!!! Meg még tovább akarok tanulni!!
angol nyelvvizsga, ECDL, jogosítvány + másik diploma!!
Nem akarom egyből gyerekkel indítani az életem.
Gyerekes vagyok, nem tudok főzni se!! Nem bírom a gyereksírást :( aranyosak, de nem érzem magam képesnek rá :( HELP!
Neki nincs fix munkahelye, most talált munkát...
20 éves ő is. Megakarja tartani a gyereket. El is akar venni feleségül. Szeret, imád. Mindent megakar tenni hogy később jó lenne nekünk....
Én nem akarom megtartani. Szeretnék még tanulni, dolgozni, karrier....
De az abortusz borzasztó dolog...és fájdalmas azt olvastam :( ettől is félek nagyon. Nagy a kockázat a későbbiekre nézve :( és a lelkiekben tönkremennék bele tuti :( párom szerint is nagyon kilennék készülve.
Mit tegyek? Mi lesz ha nem lehet majd többi gyerekem ezek után??
Segítsetek kérlek!!
Nem tudom mi legyen? Bizonytalan vagyok.
Pénteken megyek ultrahangra addig gondolkozok.....

  A több segítségkérőnek nem csak anyukák, hasonló helyzetet átélt nők segítettek, hanem beszálltak orvosok is.

Kedves Nile!

Orvos vagyok, naponta betegeket veszek fel, köztük nőket, akik közül többük abortálta gyermekét. Számos esetben olyan pszichés zavarokkal küzdenek, amelyek egyéb testi betegségek forrásai, okozói. Van, aki elmebeteg lett, van aki csak csendesen próbál küzdeni a post-abortus syndroma részeként megnyilvánuló súlyos depresszióval.
Az abortusz megoldásnak tűnik az adott pillanatban egy problémára, azonban a későbbiekben sokkal több problémát okoz. Ha kedves a pici élete, és a saját testi-lelki egészséged, tarts ki mellette, vállald föl őt! Kérj segítséget Böjte Csaba csobánkai anyaotthonában, a Nagycsaládosok Országos Egyesültétől, vagy az Alfa Szövetségtől www.communio.hu/meh/alfa.htm
Megéri! A jelenlegi krízis - ha nehéz de jó, helyes megoldást választasz - személyes növekedéshez, érettséghez, és számos új baráthoz fog juttatni.

  Végül Nile megtartotta a babát, és ebben a blognak is szerepe volt:

Sziasztok!
Köszönöm a sok jó tanácsot, nem vetettem el a babát, viszont közben kiderült, hogy ujjbegynyi sérvem van, és a hasfalam mellette is el van vékonyodva, valamint a hosszanti hasizmom is el van távolodva, így gyenge az egész.
Én nagyon félek ettől, már most, pár hét elteltével is nehezen tartom magam.Nem tudom, hogy látom el mejd a másik két picit, és őt, ha megszületik. Számtalanszor műtött, szétrongyolódott sérült hasfallal hogy lehet kihordani úgy, hogy nem kell végigfeküdni az egészet, mikor már most, 9 hetes körül is nehéz a szakadt hasfalam miatt.
Én nagyon félek, ingerült vagyok, és a két gyerekemre sem tudok úgy figyelni.
Amióta eldöntöttük, hogy megtartjuk, azóta rettegek, hogy mi lesz, ha nem tudom magam tartani, vagy teljesen szétszakad a hasam.
Az orvos azt mondja, nem akadálya a terhességnek, de mi lesz közben, és utána azt ő sem tudja.
Nem a császártól, hanem a sérvtől és a szita hasfalamtól félek,amit a trerhesség még jobban szét fog szakítani.
Nincs döntés, ami számomra megnyugtató lenne.

Nile

  Judy29 2009 márciusában talált rá a bejegyzésre:

Sziasztok!
29 éves vagyok és kb 4 hetes terhes.Összejöttem valakivel,de kiderült,hogy nem az az ember akit kerestem.Viszont terhes lettem(Ő nem tudja)Nem tudom,hogy mit csináljak,mert volt már egy ab.-m.Talán most kezd beindulni a vállalkozásom,de nem megy olyan jól,hogy egyedül neveljek egy babát.Mi lesz így velem?Terhesen,gyerekkel kinek kellek?Bejelentett munkám sincs.Mit csináljak?Segítsetek.

  Számos hozzászólás, biztatás és a a lehetőségek felvázolása után érkezett a komment:

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a sok bíztatást.Úgy döntöttem,hogy megszülöm a babát és ha már megszülöm akkor fel is nevelem.Nem tudnám odaadni senkinek.
Fogalmam sincs,hogy mi lesz,de az Édesanyám az első sokk után bíztos segíteni fog.Szerencsére nagyon sok barátom van akik szintén mellettem állnak.És mindenkinek kívánom,hogy jó döntést tudjanak hozni.
 

  A poszt elején említett ikerbabak00 ezutáná írta meg idézett történetét:

Sziasztok!!!
Én is hasonlóan jártam mint ti itt néhányan. nem szerettünk volna még a párommal kisbabát, de mégis összejött. Persze mikor kiderült, hogy babát várok akkor ő kijelentette,hogy én kellek neki de a baba nem.Annyira szerettem, hogy képes lettem volna bármire érte.így hát bele egyeztem, mert nem szerettem volna elveszíteni.Elmentünk orvoshoz, hogy megbeszéljünk vele egy időpontot, de persze előtte megvizsgált. Kiderült, hogy két kis emberke fejlődik benne szóval ikrek.Nekem majd meg szakadt a szívem mikor megtudtam, hogy két gyerekről kell lemondanom.Ő nem is igazán foglalkozott ezzel.Már befizettük a csekket és megvolt az időpont is csütörtök reggel 7 óra.Egész éjjel nem aludtam, interneteztem reménykedtem hátha találok bármi olyat ami megkönnyítheti a döntésem.Rá találtam erre az oldalra és elolvastam a leírottakat, hogy mennyit szenvedtek azok akik lemondtak a babájukról. Ekkor eldöntöttem bármi is lesz ezután
 de én megtartom a babákat és ha kell egyedül nevelem fel őket.Másnap reggel elmondtam neki hogy nem vetetem el a babákat, erre nagyon ideges lett és azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát.akkor jöttem rá hogy nem jelentek niki semmi t csak magára tud gondolni. Persze elhagyott, de nem tett magában kárt.a babák megszülettek.Két gyönyörű egézséges kisfiúk.Most már 3 hónaposak, de soha egyetlen egy percre sem bántsm meg hogy akkor nem tettem meg azt a szörnyűséget, mert senki sem lehet fontosabb egy gyereknél.mindenkinek azt ajánlom ha ilyen helyzetbe kerül jól gondolja meg mit tesz hisz egy ember életéről van szó aki nem védheti még meg magát és csak az anyukájára számíthat!!!!!

  Egy 19 éves lány is az abortuszon gondolkodott, de végül máshogy döntött.

Sziasztok !

19éves vagyok már van egy kislányom 14honapos és most 2hete derült ki hogy babát várok minden nap gondolkodok hogy mi legyen megtartsam e vagy ne
néztem videot is a abortuszrol szörnyü
nem tudom mit tegyek de páromal nem igazán vagyunk jobba és mi lesz ha megtartom és 2gyerekel egyedül kérlek irjatok
És mostmár nem csak kaparás van hanem vákumozás is lehetséges?

Sziasztok voltam dokinál ma most 6hetes vagyok és már ver is a kis szive
megkérdeztem a dokitol mennyi a abortusz 30000ft hogy megöljem a gyerekem hmm azota is gondolkozok minden percben
és ugy döntötem megtartom és máskor nagyon nagyon vigyázok :D
 

  Legalább hat baba életben maradásában játszott szerepet ez az egy bejegyzés és a kommentelők. Természetesen nem csak sikertörténetek vannak, többen az abortusz mellett döntöttek, és ezután írtak a blogra kommentet. Ugyanakkor a heti több száz letöltés azt sejteti, hogy a poszt azóta is sokakat segíthet. Ki tudja, hányan nem írták meg, hogy a gyermek mellett döntöttek? Végül idézzük az egyik utolsó kommentet:

Sziasztok!
Szerintem ne döntsön senki sem az abortusz mellett.Nekem is el kellett döntenem hogy abortusz vagy a gyerekeim felnevelése, de én szerencsére mellettük döntöttem,10 hónapos iker fiaim vannak,de a mai napig áldom Istent, hogy akkor a végzetes nap előtt ráleltem erre az oldalra, mert segítettek jó döntést hozni. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr582456950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L.Salander 2010.11.22. 09:22:50

@Grift:
off. elősegítendő az írói előmenetelt. nem körgangos. nem informatikus. lásd jobban a figurát. on

bz249 2010.11.22. 10:11:49

@L.Salander: "hogy idézzek egy férfiaknak szóló intelmet, ellensúlyozandó a büdös bunkót magára engedő női példáitokkal szemben: ....mert a szerelmes vak, szeme nem lát hibát, s tündöklő hattyúként imádja a libát.......ez is ismerős azért, ne tagadd...."

Oke nem tagadom.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 11:45:50

@L.Salander:
lol gondolja, tandorizással, pinamagazinos okoskodással, nálam? nem, kicsikém, nem! :)

lássam jobban a figurát? minek? nem írok állatos könyveket.

ohmyFgod 2010.11.22. 12:10:56

@Bell & Sebastian: "Mert most így nem az?
Joguk van, joguk van, joguk van...

Nincs feloldozás, beszéld meg azzal, aki adta neked az életed. Vezekelni fogsz, ne keverj bele mást, ne keress önigazolást, oldd csak meg, ahogyan eddig is!
És ne mérgezd itt tovább a levegőt!"

1. Kb 20 hozzászólásomból ne ragadj ki egyet.
2. Megoldom, és pont azért kardoskodik az értelmesebbje, hogy továbbra is hagyják egyénileg eldönteni a kérdést.
3. Mit keverek bele? Pont azt írtam, h ti ne keverjétek ide a vallást. Bár nektek tulajdonképpen lehetetlen elvonatkoztatni a világnézetetektől, ami rendben is van, csak ne akarjátok másra erőltetni.

ohmyFgod 2010.11.22. 12:12:00

@Grift: tisztelettel megjegyezném, nem támadásból, de az ön khm egyszerűsége fájt, nem pedig a másoknak irányzott jelző :)

ohmyFgod 2010.11.22. 12:20:11

@L.Salander: szerintem valamit félreértettél a hozzászólásommal kapcsolatban. Abszolút nem tárgyként kezelem a nőket, továbbra is biztosítanám számukra a jogot, hogy ellenőrzött körülmények között élhessenek a terhességmegszakítás lehetőségével. Feltéve, ha nem fogamzásgátlás helyett használják.

Arról sokan rengeteget tudnak beszélni, hogy jaj, mi lesz a magzattal, meg hogy nem vehetjük el az életét, de ugyanezek az emberek azt már aligha veszik figyelembe, hogy jaj mi lesz az édesanyával, ha nem engedjük neki a terhességmegszakítást? Onnantól kezdve már kénytelen megszülni, annak minden fizikai vonzatával és kockázatával (egyeseknek ebben is van, nem csak az abortusz kockázatos) egyetemben. Arról, hogy születés után milyen évekre nyúló felelősség és teher lesz a vállán, ne is beszéljünk.
Hagyja ott az iskolát, mert 20 évesen esetlegesen elkövettek egy hibát, vagy csak simán kiszakadt a gumi? Mondjon le az álmairól, mert "most már fel kell nevelnie a gyereket?"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 12:38:24

@evil overlord:

Jujujjj! Ez már tényleg nagyon messzire vezet(ne), úgyhogy csak költői kérdésként teszem fel (a kérdést):

Vajon ugyanazt mondja és ugyanúgy mondja el a "rossz hírt" egy orvos egy állapotos kismamának, ha hisz az élet szentségében és ha nem?

És: természetesen, a leendő szülők döntenek a magzat sorsáról, de erősen "nemmindegy", hogy milyen információk birtokában.

Az a helyzet (szerintem), hogy ez egy olyan "határvidék" (ahol most bukdácsolunk), ahol nyilvánvalóan megmutatja magát a tény, hogy valamennyi megfogant életért valamennyien felelősek vagyunk.

Nem szkeptikusoknak való vidék...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 12:49:37

@bz249:

Labirintusi egzisztencia:-/

Egyszer meséltem Hamvas "labirintusi egzisztencia"-fogalmáról egy domonkos szerzetesnek.

"Nem rossz, nem rossz", mondta:-)

ü
bbjnick

L.Salander 2010.11.22. 13:04:51

@ohmyFgod:

rendben.
ezzel maximálisan egyetértek.

L.Salander 2010.11.22. 13:10:45

@Grift:

nem írsz állatos könyvet. ebben pontosan egy szóval van több az igazságnál. kitalálod?

számomra továbbra is az a típus az érdekes, aki többet olvasott mint írt. tudod, kis téglatest alakú tárgy. (ne otthon keresd)

evil overlord (törölt) 2010.11.22. 13:17:28

@bbjnick: Ez világos (elég sok sintér dolgozik a ebben a szakmában).
Az orvos dolga az lenne, hogy elmondja a várható kórállapotot, és ez alapján döntenek a szülők.
BTW, az élet szentsége nem írhat felül mindent: van, amikor tényleg felesleges szenvedésről van szó. Az igazi probléma az, hogy a prenatalis szűrésen nem biztos, hogy megállapítható az elváltozás súlyossága, ráadásul a hamis pozitív eredmény miatt egészséges magzatot is abortálhatnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 13:48:22

@evil overlord:

Nekem ebből az "jön le", hogy Isten nélkül mégsem "boldogulunk"...

S talán ez éppen elég ahhoz, hogy, a jelenlegi közgondolkodással szemben, ne tekintsük ezeket a kérdéseket "lefutottnak", "megoldottnak", hanem maradjunk éberek.

ü
bbjnick

Manyi Béci 2010.11.22. 18:16:38

@bz249:
Drága bz, ugyan mondja már meg nekem, melyik mondatom ragadtatta magát a "harcos feminista" jelzőre?
És mitől ideges ennyire?
Ja, és legközelebb inkább ne védjen meg, köszike:)

tewton 2010.11.22. 19:05:13

@bbjnick:
öhhöhö,
olvasta azt a kommentet, ahol grifttel a maga hamvas-olvasatait vitattuk meg? kadáverek és hullalé :)

Alfőmérnök 2010.11.22. 19:51:49

@tewton: Ha bbj nem olvasta volna:
mandiner.blog.hu/2010/11/06/follett_a_titanok_bukasa/fullcommentlist/1#c11537840

(Én azért próbáltam védeni.:)

Másik posztban felmerült témához: mondjuk nem akarom túldicsérni, de az a bicskás beszólás ( 2010.11.22. 08:25:42 ) kétségkívül a jobban sikerült kommentek közé tartozik. :))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.22. 19:57:31

@Alfőmérnök: ha jól olvasom, az abortusz a nő számára becsület dolga, végső önfelszabadításának szimbóleuma.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 19:59:16

engem meg a bbjnick naplója érdekelne, amelyik tele van bérnők címével.
persze tudnia kell neki, hogy a romlott tewton hozta fel katkó jófejségként ggreen kurvásnaplóját, én meg azt mondtam, hogy én arra lennék kíváncsi, hogy bj-nek van e ilyen fasza kis naplója :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 20:02:40

@tölgy:
tudja, ez olyan, mint az arab nő konyhai becsülete. minél vékonyabbra tudja fúrni a bébipadlizsánt a töltött cucchoz, annál takarosabb háziasszonyak számít.
a liberális nő dicsőségtábláján a minél vékonyabbra kapart méh a vezércukiság.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.22. 20:11:07

@Grift: van egy neves katkó, aki berlini évei alatt állítólag könyvelte a bérnők költségét, a dátumot és alkalmazott megközelítési módokat is. Bizonyos Schmitt, de nem Pál.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 20:17:08

@tölgy:
jó, hát a carl a sajátját költötte, a pál meg az államét

Téglagyári Megálló 2010.11.22. 20:31:55

@ohmyFgod:

A magyar iskolarendszer támogatja a gyereknevelést. Nem eléggé, de támogatja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 13:47:53

@tewton: @Alfőmérnök: @Grift: @Tehetetlen Dodó:

Hamvashoz: Hamvas nem egy túl bonyolult képlet. Egy kicsit provinciális felvidéki gyökerű magyar író, aki naplózik, esszézik, szépírogat. Nagyon magyar és nagyon érzékenyen rezonál saját korára. És ami (szerintem) (nagyon) nagy erénye: otthon van, biztosan mozog nemzete kultúrájában és (nagyon jól) tud magyarul.

"...kadáverek, hullalé...": értem a felvetést:-) De az én orrom nem ilyen érzékeny; nem vagyok "elitek", no:-)

"engem meg a bbjnick naplója érdekelne, amelyik tele van bérnők címével"-hez:

Ne vegyék/vegyétek dicsekvésnek (nem annak szánom), de nekem soha nem volt szükségem efféle címlistára:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.11.23. 14:23:35

@bbjnick: ""...kadáverek, hullalé...": értem a felvetést:-) De az én orrom nem ilyen érzékeny; nem vagyok "elitek", no:-)"

Nem biztos, hogy a Te orroddal van a baj...
A filológiai pontosság, pontatlanság (amit gyakran a szemére vetnek) nem sokat oszt, szoroz egy gondolkodóval kapcsolatban.
És: nem elitség, v nemelitség kérdése a dolog (pl. Mezei Balázs is nagyra tartja. mezeibalazs.blogspot.com/2010/08/obituary-2010.html (MT.-rő szól, de H-t is megemlíti)).

Úgy van ez, hogy vannak un. "divatos", "felkapott" szerzők, akiknek minden kis kósza firkálmányát az egekig magasztalják. Erre általában kialakul egy ellenreakció, "ellendivat", bizonyos körökban divat lesz nem szeretni az illetőt, és semmilyem erényét nem elismerni. Na, Grift és tewton egy ilyen "klub" tagjai...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 15:49:00

@Alfőmérnök:

Megnéztem a Mezei Balázs-szöveget: tetszett; korrekt és szimpatikus írás:-)

ü
bbjnick

tewton 2010.11.23. 17:23:59

@Alfőmérnök: @bbjnick:
"nekem soha nem volt szükségem efféle címlistára:-)"

úriember fejben tartja az ilyesmit, már ha egyáltalán :)

"bizonyos körökban divat lesz nem szeretni az illetőt"
lol. elég erős túlzás "körnek" nevezni két független szemlélőt, akik más és más úton jutottak hasonló következtetésre, meg konkrétan nem is látom megfelelő magyarázatnak. amikor a libafoszöld életműkiadás az elején járt, már akkor kamunak gondoltam :(

tudja, hamvassal kb. az a baj, mint a badidas cipővel, bidmul hátizsákkal, pamasodic hifitoronnyal.

Alfőmérnök 2010.11.23. 17:45:16

@tewton: És Hamvasnak mi az eredetije? Havmas, esetleg Bamvas?

szesztű_hányni 2010.11.23. 18:06:54

KGuwuuhU=Ö)==66r2odg7dilliuwjjhHG6q7!!!

Bl*gmotor g*b*dj meg!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 18:18:54

@tewton: @Alfőmérnök:

Hamvas szerintem sem "pamasodic hifitorony":-)

Egyrészt igaznak érzem az @Alfőmérnök: által belinkelt Mezei-szövegben ezt a bekezdést (is):

"...Molnár Tamás a magyar nyelvű gondolkodás szerves része lett. E gondolkodást sokan nem létezőnek tekintik, noha alig van még egy olyan, viszonylag kicsiny ország, ahol a gondolkodás, a filozófiai tartalmú szépirodalom, s különösen a bátor, sőt vakmerő bölcselkedés ily sokfélesége alakulhatott volna ki. E nyelvi körben nemcsak a Polányiak, Lukács György vagy a későbbi baloldali gondolkodás volt képes megszólalni sajátos hangon, hanem a páratlannak mondható Hamvas Béla, az iskolás Pauler Ákos és Brandenstein Béla, vagy az úttalan utakon járó Tábor Béla, Weöres Sándor, Kodolányi János, vagy Várkonyi Nándor is. Amiképpen egészen sajátos magyar zenei világ létezik Liszt Ferenctől Kurtág Györgyig és tovább, úgy létezik egészen sajátos magyar gondolkodás Hamvas Béláig, Molnár Tamásig elmenően. A kísérletezés, az archaizálás, egyben a fantasztikus, úttörő törekvések oly különleges ötvözete csillámlik fel ezekben a művekben, amely eltéveszthetetlenül ismerős még akkor is, ha az illető, akinek magyar a tájékozódási nyelve, más nyelven szólal meg. Molnár Tamás egyike e személyeknek, akik mertek gondolkodni – szemben a többséggel, a megrögzött, újabb kori dogmákkal, szemben a szerveződések új törekvésével, amely kisebbségbe kényszerítené az eltérő tájékozódásút, az objektivitásra törekvőt, egyáltalán azt, aki bátran gondolkodik."

Másrészt Kemény Katalinnal is egyetértek, aki valahol valami olyasmit ír (most nem keresgélek, hogy fenn van-e a Világhálón az eredeti szöveg) : Ha Hamvas nem magyar, hanem valahol Észak-, Dél- vagy Nyugat-Európába(n) születik, akkor sem gáncs, sem rajongás nem vette volna/venné körül, elkönyvelnék 1 írónak, olvasná, aki olvasná, besorolnák ilyen-olyan irányzat(ok)ba, elhelyeznék (valahogy) az irodalomtörténetben. Nálunk ez egy kicsit komplikáltabb:-/

ü
bbjnick

tewton 2010.11.23. 18:19:18

@Alfőmérnök:
hamvas egy cég, ami gyárt blótinoszt, klatón, puddhát, gézus kirsztust, mérakleitoszt, fúszi bölcseket meg egy csomó más terméket is.

tewton 2010.11.23. 18:25:07

@bbjnick:
"elkönyvelnék 1 írónak, olvasná, aki olvasná, besorolnák ilyen-olyan irányzat(ok)ba, elhelyeznék (valahogy) az irodalomtörténetben."

ne is mondja. megleptem magam a diákkönyvtáros kiadású kunderával, a lét elviselhetetlen... és újraolvastam a buszon. ugyanolyan silány, mint a 90es évek végén volt. ha sokáig okoskodnak, válaszcsapásul kunderát fogok idézni .)

Alfőmérnök 2010.11.23. 18:30:20

@tewton: Frappáns. Csak az a baj, hogy úgy is lehetne mondani, hogy a saját szájíze szerint értelmezi az olvasmányait, mint Aristotelestől kezdve Heideggerig kb. mindenki.

Alfőmérnök 2010.11.23. 18:32:28

@tewton: Hehe. Én nem merem újraolvasni. :)

Tehetetlen Dodó 2010.11.23. 18:51:18

@Alfőmérnök: Ne is tedd, ha jót akarsz magadnak.
A tréfa is ölég gyenge. Én hanyagolom ezt az egyént.

tewton 2010.11.23. 18:52:41

@Alfőmérnök:
azért amikor valaki nyilvánvalóan (OK, némi tanulmányok után nyilvánvalóan) olyasmit állít-tulajdonít a forrásainak, ami egyértelműen nincs bennük, az azért ciki. de szerintem ezt már egyszer vitattuk.

kundera ... uhhhhh. én határozottan emlékeztem, hogy sz-r. de _ENNYIRE_? brrrrrrr.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 18:56:38

@tewton: @Alfőmérnök:

@Alfőmérnök:-nek szerintem igaza van:-) Ha engem Platón vagy Jézus Krisztus érdekel, akkor Platónt, Evangéliumokat olvasok és nem Hamvast. Ha Hamvas Platón-olvasata érdekel, akkor azt olvasom (és senki nem gátol meg abban, hogy az eredetivel vagy különböző más Platón-olvasatokkal összehasonlítsam).

Egyébként én jóval többnek érzem/gondolom Hamvas munkáit, mint önkényes kommentároknak. Hamvas egy autonóm gondolkodó/író.

És, @tewton:, ha maga most Kunderával kezd el tüzelni, úgy jár el, mint az északkorei haditengerészet a békésen hadgyakorlatozó déliekkel szemben:-D

ü
bbjnick

tewton 2010.11.23. 18:57:38

"A giccs forrása a lét határozott igenlése."

"a szar súlyosabb teológiai kérdés, mint a rossz."

ésatöbbi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 18:59:52

@tewton:

Ezek az első rakéták voltak?:-D

ü
bbjnick

tewton 2010.11.23. 19:00:34

@bbjnick:
no látja, erről szól a bölcsesség-kadáveres komment :)

tewton 2010.11.23. 19:04:18

@bbjnick:
díszlövés :)

de annyira undorító a szöveg, hogy nem szívesen turkálok benne idézetekért. sületlen és suta moralizáló megmondások, amin csak felhúzza az ember magát. és én ezért kiadtam 1100 Ft-ot, amikor a csűrcsavar 1500 Ft. penitenciaképpen majd olvasgatok kunderát.

Alfőmérnök 2010.11.23. 19:05:02

@tewton: @Tehetetlen Dodó: Én ráadásul annakidején aláhúzogattam a nekem tetsző részeket a könyvből (a tewton által idézett részek asszem nem voltak ezek között). Na, ezért nem merem kinyitni, félek, hogy szembesülök 10 évvel ezelőtti énemmel. :)

Ja, Hamvasról már volt szó párszor. Továbbra sem értek egyet. :)

A kérdés, hogy mi alapján lesz valaki , @bbjnick: szavaival, "autonóm gondolkodó"? Hogy sokat vesz át mástól, és hozzá még filológiailag pontatlan, az szerintem majdnem irreleváns e tekintetben.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.23. 19:16:48

@Alfőmérnök: nem vagyok egy H-fan, de az nagyon beszédes, hiányzik a magyar filozófiai kánonból.

tewton 2010.11.23. 19:25:11

@Alfőmérnök:
"mi alapján lesz valaki , @bbjnick: szavaival, "autonóm gondolkodó"?"

egy újabb, végtelen időn át vitatható kérdésnél vagyunk :)
én hajlamos vagyok egy fil. történeti megközelítésre. csak ezzel az a baj, hogy még 30 év, és nehéz lesz megmondani a különbséget a popper-müller-péteri és a hamvasi életmű közt.

tewton 2010.11.23. 19:32:53

@tölgy:
mezeinek egyrészt igaza van, másrészt meg ... tudja, hogy mennyire utálják mezeit bizonyos filozófus körökben?

az a legszomoróbb, hogy szinte semmi nem lesz akadémiai szinten abból, amiről mezei beszél. a magyar filozófia mint olyan egy vicc a századelőig (ill. csaknem), utána indul be, aztán lesz amilyen lesz. de ha megnézzük az akadémia fil. intézetét ... import amerikai gyorsfilozófia lesz itt, kéremszépen. mondjuk a hitsorsos vallásfilozófia se sok esélyt hagyott volna egy mucsaföldi nationalphilosophie kutatása számára.

Téglagyári Megálló 2010.11.23. 19:38:58

@tewton:

Miért utálják Mezeit? Nem filozófus származású?

Alfőmérnök 2010.11.23. 19:44:57

@tewton: Ez nem újabb kérdés, eddig is ezen vitatkoztunk, legfeljebb nem neveztük nevén a gyereket. :)

Most nekem sins kedvem belemenni, de a "hatás" egy elég jól körülírható fogalom, ami mentén mondjuk poppermüller és hamvas között különbséget lehet tenni. Csak meg kell nézni kikre "hatott" Hamvas mondjuk a 70es évek kézirataitól kezdve a "libafoszöld" kiadásig (képzőművészek, írók, irodalmárok, talán filozófusok is), és kikre poppermüller (ovónénik, elvált szülők, ja meg Horn Gyula). :)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.23. 19:47:56

autonóm gondolkodó? hehehehehe menjenek már valahova! honnan veszi bárki, hogy negyedértse, majd megtekergesse kinyilatkoztatott mesterek vallásait? mi? hát ki ez a hamvas faszi, hogy buddát tekerjen, vagy jézust, vagy akár valamelyik félhülye tökbuzi görögöt. tewton nyelvi játéka mindent elmondott egyébként a kókler, szövegtolvaj, igazi mucsai hamvasról.

kedvves tewton, azt viszont kikérem magamnak, hogy maga itten azokat a kundalini vagy milyen idézeteket, mint egy koszos hajlékony a túros faszát a metrón, lengesse itten. hát elhányom magam! :))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.23. 19:50:12

@Alfőmérnök:

jól látja, csak egyet nem. a művészek, írók és egyéb felsoroltak nem sokkal okosabbak ám a körömépítőknél, ha megmondásokról van szó. tudja maga milyen ostoba egy képzőművész? :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.23. 20:01:52

@Téglagyári Megálló: mert áruló.

@tewton: sokak szerint az egészet cakk-pakk be kéne zárni.

Alfőmérnök 2010.11.23. 20:07:01

@Grift: Vigyázzon, mert lehet, hogy kackia és Gasper is olvassa. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 20:19:25

@Alfőmérnök: @tölgy: @tewton:

Khmmm, én ott látom a problémát, hogy a Hamvas-művekben sokat olyat keresnek, ami azokban nincs benne és, mert nem találják, már érdektelenné válik az is, ami valójában benne van.

Ez azért különös, mert Hamvas világosan elmondja, hogy "miben utazik". A maga privátus teóriáját barkácsolgatja, amiben szintetizálni próbálja mindazt, amivel kapcsolatba kerül. Koherenciára törekszik. Vagy talán így pontosabb: belső hitelességre. Nem Plótinoszt "adja", hanem a viszonyát Plótinoszhoz:-) (S ami egyáltalán nem mellékes (és Hamvas sem "titkol"), ez a "teória" korántsem statikus, folyamatosan bővül, változik, az új élményeket, hatásokat, ismerteket integrálja.)

Ha úgy olvasom Hamvas munkáit, mint egy szellemi naplót, akkor élvezni és értékelni tudom a bennük megnyilvánuló nyelvi és gondolati gazdagságot. És, ami talán a legfontosabb: a művek atmoszféráját.

(Nem nagyon akarok "sz*fosni", de azt még mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy Hamvasnál kevés magyarabb írót olvastam még: bármihez nyúl, azt átjárja ennek a sajátos atmoszférának a levegője. És ebben én ott érzem a Vörösmartyk, Aranyok, Madáchok (és sorolhatnám) szellemi nyomát.

És@tewton: "még 30 év, és nehéz lesz megmondani a különbséget a popper-müller-péteri és a hamvasi életmű közt" --- írja.

Én éppen az ellenkezőjét gondolom.:-) Világossá/világosabbá fog válni a különbség. Részint úgy, hogy háttérbe fog szorulni Hamvas "filozófiai"/"ezoterikus" megközelítése és sokkal inkább, mint szépíró és esszéista lesz jelen a szak- és közgondolkodásban. (Ezzel párhuzamosan persze egy differenciálódás is le fog zajlani: egyes Hamvas-művek hátrébb kerülnek a polcon, míg más(ik)ok sokkal előrébb, mint jelenleg:-))

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.11.23. 20:30:17

@Alfőmérnök: persze, hogy olvassuk. Direkt nekünk üzent.

lol

tewton 2010.11.23. 20:33:26

@Téglagyári Megálló:

hát tudja, a dolog ott kezdődik, hogy MB zsidó származású, de meggyőződésből katolizált.

namost a magyar függetlenértelmisi-eltésbölcsész-filozófus-ködevő-(ésatöbbi, ez kb. ugyanaz a halmaz) brancs kevés tagjáról lehet tudni az antiszemitizmus vádja nélkül az elsőt (pedig ...), a másodikig pedig igen kevesen jutottak el. beszélik, hogy MB-t ezért intenziven gyűlölik ábrahám egyéb vérszerinti fiai (függetlenül attól, hogy járnak-e zsinagógába vagy csak függetlenértelmisik).

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.11.23. 20:45:56

@tewton: ez ismerős történet. Balassa Péterrel is valami hasonló történt, miután katolizált.

tewton 2010.11.23. 21:24:54

@Gasper:
ez is jól mutatja, milyen vékony lepel és mennyire kamu az az ún. zsidó-keresztény kultúra.

Alfőmérnök 2010.11.23. 22:13:34

@bbjnick: Azt hiszem, egyetértek.
Nekem az a benyomásom, hogy nem sikerült koherens rendszert alkotnia (de ettől még lehet eredeti gondolkodó).
Azt meg csak a vak nem látja, hogy (páratlanul) virtuóz módon bánik a magyar nyelvvel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 23:29:30

@Alfőmérnök: @Gasper: @Téglagyári Megálló: @tölgy: @Grift:

Olvasgattam és ezt találtam:

"Röviden kitérek itt az ön által említett Hamvas Béla jelentőségére. Nem mondok újdonságot, ha úgy vélem, hogy a 20. századi magyar és európai eszmetörténet egyik legérdekesebb alakjáról van szó, akinek méltó recepciója éppen hogy megkezdődött. Lukács György, Brandenstein Béla és Hamvas Béla – három filozófiai sors, három választás. Lukács a maga eredetileg nagyszerű képességeit egy antireligiózus ideológia szolgálatába állította, ezzel szembefordult a valódi gondolkodással. Brandenstein, a legtájékozottabb magyar filozófus 1945 körül, az emigráció mellett döntött, s saarbrückeni tanárként soha nem tehetett szert arra a jelentőségre, amelyet a budapesti egyetemen 1945 előtt elért. Hamvas idehaza maradt, és könyveitől, vagyonától, lakásától megfosztva a semmiből kezdte újra az életét negyvennyolc évesen – s az út, amelyet választott, a legizgalmasabb valamennyi hazai gondolkodóé közül a 20. században.

Hamvas egy személyben egyesíti a magyar gondolkodás erejét és tragikumát. Ereje egzisztenciális esszéiben mutatkozik meg, amelyek – például a Silentium vagy a Patmosz több írása – az európai gondolattörténet legerősebb alkotásai közé tartoznak azzal a sajátossággal, amely csak Hamvasra jellemző. Ezen és hasonló írásaiban Hamvas véleményem szerint teljességgel egyedülállót alkotott. Egyes pontokon a kései Heideggerre emlékeztet (vesd össze például Cseresznyeszedését Heidegger Feldwegével), de benne van az utánozhatatlan hamvasi gesztus; másutt Nietzschére gondolhatunk, különösen amikor az utóbbi szembefordulását látjuk kora német magaskultúrájával; Hamvas ehhez hasonlóan tért ki a korszak kánonjai elől, és fordult általa fölfedezett szerzőkhöz. Nem véletlenül hallhattuk, hogy – jellemző ellentmondásaival, túlzásaival, fordulataival – Hamvas a „magyar Nietzsche”. Másfelől Hamvas tragikus figura, nemcsak életének alakulása, hanem műveltségének egyoldalú túlzásai okán is, amelyek miatt sokadrangú szerzőket (például R. Guénont) emelt meg nem érdemelt piedesztálra, míg a valóban fontos szerzőket (például Heideggert) sokszor csak felületesen olvasta. Ezért Hamvas véleményét kellő fenntartással érdemes kezelnünk. Ugyan­akkor világosan kimondja, hogy a „hagyomány” az egyetlen, egységes „világszemlélet”. Míg e világszemlélet a középső alkotói időszakban a francia tradi­cionalizmusból átvett és hamvasi módon átértelmezett egységes, alapvető hagyomány, a késői írásaiban már az Evangéliumban látja e hagyomány lehetőségét, tiszta kifejeződését és beteljesülését. Utolsó írásaiban az emberiség egyetlen esélyét az Evangéliumban adott tiszta élethez való visszatérésben ismeri fel."

www.kortarsonline.hu/0609/mezei.htm

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.11.23. 23:51:42

@bbjnick: Ááááá, Mezei biztos csak belemagyaráz. Tuti, hogy Griftnek meg tewtonnak van igaza, mert mert.

tewton 2010.11.24. 00:04:25

@Alfőmérnök:
mit értetlenkedik, mint egy liberális? a múltkor már kibeszéltük ezt a dolgot.

"Hamvas véleményét kellő fenntartással érdemes kezelnünk" -- mondja Mezei maga is :)

"a francia tradi­cionalizmusból átvett és hamvasi módon átértelmezett egységes, alapvető hagyomány" -- én ezekbe az írásaiba szoktam belefutni alighanem. és ha egy obskurus önprófétát látok, aki kinyilatkozgat, meg mindenféle kinyilatkoztatásra hivatokozik a maga szinkretikus módján, nemigen vagyok toleráns.

persze lehet, h. amit bbjnick idéz, az is úgy van, és hamvas a történet végére rájött az evangélium meg az emberi kitalálások közti különbségre. mondjuk én eleve úgy fogtam hozzá annakidején hamvas olvasásának, hogy ezzel tisztában voltam. ezért is indult nálam a hamvasi tradicionalizmus erős hendikeppel.

tewton 2010.11.24. 00:07:17

@bbjnick:
olvastam :)

mondjuk vicces, ahogy egy abortuszposztot elhamvasbélistáztunk :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 07:02:14

a lónak hat lába van, az ég kockás, ugyan­akkor világosan kimondom, hogy a „hagyomány” az egyetlen, egységes „világszemlélet”.
szóval akkor most jófej vagyok?
vagy ezt poppermüller is kimondja?

egyben, igaza van bjnicknek. hamvas minden ízében magyar. olyan világtermés zagyot, zavaros összevissza mindenbe belekapó okossággyűjteményt többnyire a mindig elkéső, mindig másoló, mindig másodrendű magyar szok csinálni, mint hamvas. a magyar eredetiségét a herélőasztakl mellé vetette a kereszténység, a magyarnak így hát csak a kullogás maradt, mások dolgai után.

@tewton: a körömépítő nuni megzavart minket azzal a tandorival

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 07:48:03

@bbjnick: Hamvas is megszenvedte az igazt, akiket érdemes olvasni, azoknak 90%-a nem csinált (egyetemi) karriert.

@tewton: ha eddig nem, ezért most biztosan elkezdtek írni egy kartont magáról az illetékesek. De legalább nem kell többet küszködnie az egyetemi filozófus pályájával.

@Grift: a körömépítő egy kis szín hozott volna, talán még tetszett is neki valamelyikünk innen, de maga olyan kispapásan elmarta.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 10:28:11

@tölgy:
igaza, van, szégyenkezem is miatta, de valahogy annyiszor ébredtem ilyen-olyan nők mellett, fejfájva, és tanácstalanul, hogy ki ez a nő, és mit keresek itten, hogy hajlamos vagyok azt hinni, hogy más is unja már az ilyen kalandokat.

Tehetetlen Dodó 2010.11.24. 11:35:39

@Grift: Sok ilyen esetet el lehet kerülni, ha az ember pár órával előbb próbál az érintett nőről értékítéletet alkotni.
(Évtizedek távlatából én is igen okos vagyok).

L.Salander 2010.11.24. 11:44:04

@tewton:

szerintem nem annyira vicces.
inkább jellemző rátok.

L.Salander 2010.11.24. 11:53:25

na ezek az utóbbi beírások valóban szórakoztatóak.
komolyan.
nyilván ez is egyfajta hóvakság, hogy nem tűnik fel nejtek, hogy hogyan jellemzitek magatokat.
eszembe jut szegény nagyszerű stieg larsson, aki egy jóképű, ellenállhatatlan, okos, vagány promiszkuis zsiványként írja le magát a könyvében. oké, álom, jó beleélni magát, de ő abban különbözik tőletek, hogy az ő élete sokkal grandiózusabb volt, mint a könyvbéli figurájáé.
titeket meg melegítős ragyás mindennel elégedetlen sértett alkoholistáknak képzellek. meg van aki még bolond is.
ezek az öndefiniatív műelemzésfélék meg. najó.
a körömépítő nuni megnevezés, az stílusos. bár a pina jobb lenne. de ez ízlés dolga.

tewton 2010.11.24. 12:54:19

@Grift:
csak azt a fejfájást nem értem.
alkohollal kábította magát? nem csak ismeretlenek voltak a nők, hanem nemvonzóak is?

Tehetetlen Dodó 2010.11.24. 12:58:33

@Grift: Pontosan az említett reggeli helyzetfelismerés elkerülése végett...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 13:00:08

@tewton:
ugyan, kérem! mindig megvetettem a nincs rossz nő, csak kevés az alkohol szöveggel ronda fehérnépeket döngetőket. de tudja, az ember egyéjszakást többnyire az éjszakából, és ottan alkohol is szok. :)

Tehetetlen Dodó 2010.11.24. 13:00:19

@tewton: Így járhat könnyen, aki rossz kocsmában, pancsolt vinkó hatására ócska nőkkel ismerkedik...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 13:05:43

most akkor mi van? A műkörmösünk problémáján az éj sötétje és az alkohol sem segített?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 13:08:20

@Tehetetlen Dodó:
látom, maga nagyon érti ezt a témát :)))

Alfőmérnök 2010.11.24. 13:08:37

@Grift: A "fényre csúnyuló lányok" szerintem jobb szöveg.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 13:09:47

@tölgy:
maga meg mit akar? azt hiszi, ezt nem magának címezte?

"
titeket meg melegítős ragyás mindennel elégedetlen sértett alkoholistáknak képzellek"

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 13:11:30

@Alfőmérnök:
fenét, nem kell ronda nő mellett ébredni, hogy az ember menekülőre fogja. elég arra gondolni, hogy mit mondok, a kurvaéletbe, otthon az asszonynak! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.11.24. 13:21:48

Nem. A legrosszabb az, amikor úgy ébrednek, hogy a nő mosogat, rendet csinál, reggelit készít, és maguk elgondokodnak, hogy fogják megmondani neki, hogy többet ne jöjjön.

L.Salander 2010.11.24. 13:27:20

én visszatérnék az eredeti témára. küldök pár linket. az első az ufi, ami ti vagytok, de valahogy az idő előrehaladtával mintha nem pozitív irányban változott volna a gondolkodásotok.

www.ufi.hu/index.php?site=cikkr&c0id=1182

ezeket meg azért, hogy lássatok valami másféle hozzáállást is. az egyiket pasi írta. normális pasi.

logout.hu/cikk/az_abortuszrol_lelektani_jozansaggal/teljes.html

borsa.hu/abortusz_ferfi_szemmel/20101001

szerintem ezek sokkal inkább szolgálják azt hogy kevesebb abortusz legyen. a ti hozzáállásotok elborzasztó.

L.Salander 2010.11.24. 13:29:13

@Elpet:

nekem a másik oldal van meg. gyorsan felöltözni elmenni. cédula: ne hívj, nem hívlak.

L.Salander 2010.11.24. 13:36:51

@Grift:

még gusztább változat.
tüzet oltani moslékkal is lehet.

Alfőmérnök 2010.11.24. 13:37:26

@L.Salander: Oli bácsi lejárt lemez, már magamagának is ciki a személye, a törzskommentelőknek meg csak egy szalmabábú, amibe jól esik néha belerúgni.
Btw. a linkelt írásával én spec többé-kevésbé egyetértek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 13:39:06

"A mai Magyarországon továbbra sem lehet betiltani az abortuszt. Ám azzal, hogy az új alkotmányba az ember fogalmát a "fogantatástól a halálig" vennék bele, azaz, megjelenne a magzat is az alkotmányban, Gulyás Gergely, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának egyik fideszes alelnöke szerint egy egészen más fajta értékmeghatározás mellett tenné le a voksát a kormány.

Gulyás a Hírszerzőnek azt mondta: nem lesz szó abortusztilalomról, mert "ez a mai Magyarországon irreális. Betiltani nem lehet, és a kellő tájékoztatás után a döntésszabadságot meg kell hagyni", de mint mondta: a magzatnak is jár a védelem, ha nem is a feltétlen és nem is abszolút. Nem zárta ki, hogy a magzati életről való jogszabályt is módosíthatják, mint fogalmazott: "a ma is létező állami kötelezettséget lehet erősebbé és hatékonyabbá tenni".

(...)

Az alkotmányos alapértékek munkacsoport vezetője, a KDNP-s Tarnai Richárd a Hírszerzőnek azt mondta, azért szeretnék, hogy a magzat fogalma bekerüljön az alkotmányba, mert számukra az ember fogalma a fogantatástól a természetes halálig tart. "Ez számunkra fundamentális kérdés. Azzal, hogy egyébként milyen jogszabályokat kell, vagy lehet módosítani, mi nem foglalkoztunk."

A politikus szerint szükség van arra, hogy a magzat az eddiginél magasabb szintű védelmet kapjon. "Ha ez belekerül az alkotmányba, azt fogja jelenteni, hogy az Alkotmánybíróság a későbbi döntéseinél ezt kell, hogy alapul vegye." Tarnai azt mondja, ezzel ők csupán a Ptk.-t szeretnék magasabb szintre helyezni. Kérdésünkre, miszerint ez mennyiben választható le az abortuszkérdésről, Tarnai azt mondta: a KDNP-s frakció ezen nem gondolkodott, ők világnézeti alapon képeznek egységet. "Mi azt szeretnénk, ha bekerülne az alkotmányos alapértékek közé a magzat is. Ha nem járunk sikerrel, tudomásul vesszük" - mondja."

hirszerzo.hu/belfold/20101123_magzat_alkotmany

Takaroggyatok má', kisg*cik!!!

A Fidesz monygyonle!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 13:43:41

@L.Salander:

Az a baj, kiskeziccsókolom, hogy nem teccik tudni/érteni, hogy ez nem is kínos szituáció, hanem szégyenletes...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 13:45:07

@bbjnick:

ez nem is kínos szituáció=ez nem kínos szituáció

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 13:52:10

@L.Salander: ne haragudjon, ezt a kérdést már eldöntöttük, megyünk tovább, mit látja, újabb problémák felé.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 13:56:14

@L.Salander: mi meg nem mentjük a magácska lelkét.
Az nem úgy van, hogy "egyszer lógtam a buszon, tehát a lógás nem is bűn".
Egy fityiszt. Tessék csak nyugodtan együtt élni a szar lelkiismerettel, hogy egyszer lógott a buszon.

L.Salander 2010.11.24. 14:01:43

@tölgy:
kösz. rendes vagy. de már fentebb írtam, hogy engem nem érint a dolog. nem volt abortuszom.

L.Salander 2010.11.24. 14:03:17

@bbjnick:

de itt te miről beszélsz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 14:24:05

@L.Salander:

"nekem a másik oldal van meg. gyorsan felöltözni elmenni. cédula: ne hívj, nem hívlak."

- Az a baj, kiskeziccsókolom, hogy nem teccik tudni/érteni, hogy ez nem is kínos szituáció, hanem szégyenletes...

ü
bbjnick

L.Salander 2010.11.24. 14:41:05

@bbjnick:

ebben semmi szégyenletes nem volt. tévedtem. reggel már csak nem is tetszett. ráadásul én sosem iszom. csak összekeveredtek az érzések. van ilyen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 15:07:14

@L.Salander:

"összekeveredtek az érzések. van ilyen."

Hacsakúgynem! :-]

ü
bbjnick

kackia 2010.11.26. 19:39:12

@Alfőmérnök: Vigyázzon, mert lehet, hogy kackia és Gasper is olvassa. :)

kackia éjjel-nappal dolgozik,napokig be sem kapcsolja a gépet.
süti beállítások módosítása