Hat magzatot mentett meg az abortusztól
2010. november 19. írta: dobray

Hat magzatot mentett meg az abortusztól

  „Már befizettük a csekket és megvolt az időpont is csütörtök reggel 7 óra. Egész éjjel nem aludtam, interneteztem reménykedtem hátha találok bármi olyat ami megkönnyítheti a döntésem. Rátaláltam erre az oldalra és elolvastam a leírottakat, hogy mennyit szenvedtek azok, akik lemondtak a babájukról. Ekkor eldöntöttem, bármi is lesz ezután, de én megtartom a babákat, és ha kell, egyedül nevelem fel őket. Másnap reggel elmondtam neki, hogy nem vetetem el a babákat, erre nagyon ideges lett, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát” - írta januári kommentjében ikerbabak00.

  A Kozonithy blog szerzője 2007. április 22-én tett ki egy posztot Fényképek abortusz után címmel. A poszt végén volt egy link abortált magzatok fényképeihez. Mint a szerző írja, azóta ezt a bejegyzést a Google már az első 10 között dobja ki, ha valaki beírja az abortusz szót, vagy ha a szó szerepel a keresett szövegben. Ennek hatására olyan nők – nem egy esetben 18 év alatti lányok – kezdtek a bejegyzés alá kommentárokat írni, akik valamilyen úton módon teherbe estek (vagy ha úgy jobban tetszik áldott állapotba kerültek) – bár az ő értelmezésükben a terhet inkább a szó szoros értelmében vehetnénk, hiszen a magzat a legkülönbözőbb okokból főként lelki terhet jelent számukra, ami miatt az abortuszon gondolkodnak. Az abortuszon gondolkodó kismamák segítséget és tanácsot kérnek itt máig, és kapnak is másoktól, anyáktól, apáktól, kismamáktól, tapasztalt és laikus hozzászólóktól egyaránt.

  Ikerbabak00 bejegyzése után szinte egy év telt el addig, mikor barbara 2008 februárjában megírta, mit élt át az abortuszkor és utána:

Az abortusz egy nagyon megrázó és undorító dolog...Kitépnek belőled egy darabot..te meg csendben tűröd...és ami utánna jön,az a legszörnyűbb..minden meg fog változni,magadra maradsz,senkit sem érdekel,hogy nem tudod elfelejteni...nem lehet beszélni senkivel..nekem a saját anyám mondta azt,hogy próbáljam elfelejteni...3éve jártunk a barátommal,amikor teherbe estem,nagyon szerettem őt,akartam a babát,de ő hevesen tiltakozott..én féltem,hogy elveszítem és miatta tettem meg..azóta nem tudom feldolgozni,Miden más lett...nagyon sokszor érzem magam egyedül a világban és ha ránézek egy babára

elkap a sírógörcs...egy viszont számomra világos..Ha egy pasi nem akarja a gyereket,akit tőle vársz,jobb elfelejteni...nincs olyan,hogy nem megfelelő az idő,vagy nincs pénz..csak az számít,hgoy bízol-e a választottadban és viszont...eggyütt bármire képesek lesztek...én halgattam a barátomra és minden nap azzal a gondolattal kelek,hogy nem kellett volna megtennem...ezt a terhet már egész életemben cipelni fogom és nemhogy múlna..csak erősödik..olyan űr van bennem,hogy néha úgy érzem szétrobbanok és nagyon dühös vagyok...

...nagyon szeretem a barátomat,vele szerettem volna leélni az életem,de ezt nem tudom neki megbocsájatni...egyszerűen valami elszakadt köztünk...a legrosszabb,hogy ő ezt nem látja...nem is érzi,hogy tartozik nekem emiatt...az egész életem megváltozott...más dolgok a fontosak...a babát meg nem tudom elengedni...sokszor látom álmomban az arcát...a pasiknak künnyű..semilyen felelősség nincs rajtuk,a barátom mai napig nem is fogja fel,mit csinált velem...

..remélem azért vki vigyáz a babámra odafent...mert most is sírok...pedig már háromhónap telt el...remélem az esetemből mindenki tanul..és ha legalább egy baba menekül meg a haláltól az írásom miatt,akkor tudni fogom legalább tettem vmit ...

  Aztán 2008 szeptemberében megérkezett az első olyan komment, amiben valaki azt írta, abortuszon gondolkodik.

sziasztok.nekem 4hónapja van egy barátom,és egy hete kiderült hogy 11hetes vagyok.ő nem akarja a babát,és én rá vagyok kényszerülve holna az abortuszra,mert ha magtartom,elhagy.és ezt nem akarom,és inkább szenvedek.....

  Ezután rengetegen kezdtek el a kommentekben arról írni, milyen kismamának, anyukának lenni, és hogy akármilyen kilátástalan a helyzet, mégis miért jó a baba mellett dönteni. Például:

Kedves Kati! Miért lennél rákényszerülve az abortuszra? Én 21 évvel ezelőtt ugyanilyen helyzetben voltam, mint Te. Akkor azt mondtam a barátomnak, hogy én mindenképpen meg akarom szülni a gyerekemet, mert az őtőle van, akit szeretek, és ha neki nem kell, hát fölnevelem én egyedül. Ez szíven ütötte, erre nem számított. Összeházasodtunk és azóta született még egy gyerekünk. Az a kicsi baba élni akar... És ha megpróbálnád a gyerekkel kettesben az életet? Ha azt mondanád a barátodnak, hogy bármikor láthatja, amikor csak akarja...

  Majd jött a következő abortuszon gondolkodó lány kommentje, ami alatt beindult az újabb spontán babamentő akció, amit aztán még több követett.

Sziasztok!
20 éves vagyok, a párommal fél éve járunk együtt, nagyon szeretjük egymást. Szó volt már házasságról is. Nem lakunk együtt még sajnos.
Most derült ki hogy terhes vagyok tőle. Nem tudom mennyi idős lehet.2-3 héttel ezelőtt vettünk tesztet, az negatív volt, szóval....
Főiskolára járok, 3-ad éves vagyok. Júniusban végeznék (de még csúszhatok is 1 évet) Januárban lesz egy fontos vizsgám, attól függ hogy bent maradok e suliban vagy sem) --Befolyásolja a vizsgát.
Mindenképp beakarom fejezni a sulit, de nem levelezőn!!! Meg még tovább akarok tanulni!!
angol nyelvvizsga, ECDL, jogosítvány + másik diploma!!
Nem akarom egyből gyerekkel indítani az életem.
Gyerekes vagyok, nem tudok főzni se!! Nem bírom a gyereksírást :( aranyosak, de nem érzem magam képesnek rá :( HELP!
Neki nincs fix munkahelye, most talált munkát...
20 éves ő is. Megakarja tartani a gyereket. El is akar venni feleségül. Szeret, imád. Mindent megakar tenni hogy később jó lenne nekünk....
Én nem akarom megtartani. Szeretnék még tanulni, dolgozni, karrier....
De az abortusz borzasztó dolog...és fájdalmas azt olvastam :( ettől is félek nagyon. Nagy a kockázat a későbbiekre nézve :( és a lelkiekben tönkremennék bele tuti :( párom szerint is nagyon kilennék készülve.
Mit tegyek? Mi lesz ha nem lehet majd többi gyerekem ezek után??
Segítsetek kérlek!!
Nem tudom mi legyen? Bizonytalan vagyok.
Pénteken megyek ultrahangra addig gondolkozok.....

  A több segítségkérőnek nem csak anyukák, hasonló helyzetet átélt nők segítettek, hanem beszálltak orvosok is.

Kedves Nile!

Orvos vagyok, naponta betegeket veszek fel, köztük nőket, akik közül többük abortálta gyermekét. Számos esetben olyan pszichés zavarokkal küzdenek, amelyek egyéb testi betegségek forrásai, okozói. Van, aki elmebeteg lett, van aki csak csendesen próbál küzdeni a post-abortus syndroma részeként megnyilvánuló súlyos depresszióval.
Az abortusz megoldásnak tűnik az adott pillanatban egy problémára, azonban a későbbiekben sokkal több problémát okoz. Ha kedves a pici élete, és a saját testi-lelki egészséged, tarts ki mellette, vállald föl őt! Kérj segítséget Böjte Csaba csobánkai anyaotthonában, a Nagycsaládosok Országos Egyesültétől, vagy az Alfa Szövetségtől www.communio.hu/meh/alfa.htm
Megéri! A jelenlegi krízis - ha nehéz de jó, helyes megoldást választasz - személyes növekedéshez, érettséghez, és számos új baráthoz fog juttatni.

  Végül Nile megtartotta a babát, és ebben a blognak is szerepe volt:

Sziasztok!
Köszönöm a sok jó tanácsot, nem vetettem el a babát, viszont közben kiderült, hogy ujjbegynyi sérvem van, és a hasfalam mellette is el van vékonyodva, valamint a hosszanti hasizmom is el van távolodva, így gyenge az egész.
Én nagyon félek ettől, már most, pár hét elteltével is nehezen tartom magam.Nem tudom, hogy látom el mejd a másik két picit, és őt, ha megszületik. Számtalanszor műtött, szétrongyolódott sérült hasfallal hogy lehet kihordani úgy, hogy nem kell végigfeküdni az egészet, mikor már most, 9 hetes körül is nehéz a szakadt hasfalam miatt.
Én nagyon félek, ingerült vagyok, és a két gyerekemre sem tudok úgy figyelni.
Amióta eldöntöttük, hogy megtartjuk, azóta rettegek, hogy mi lesz, ha nem tudom magam tartani, vagy teljesen szétszakad a hasam.
Az orvos azt mondja, nem akadálya a terhességnek, de mi lesz közben, és utána azt ő sem tudja.
Nem a császártól, hanem a sérvtől és a szita hasfalamtól félek,amit a trerhesség még jobban szét fog szakítani.
Nincs döntés, ami számomra megnyugtató lenne.

Nile

  Judy29 2009 márciusában talált rá a bejegyzésre:

Sziasztok!
29 éves vagyok és kb 4 hetes terhes.Összejöttem valakivel,de kiderült,hogy nem az az ember akit kerestem.Viszont terhes lettem(Ő nem tudja)Nem tudom,hogy mit csináljak,mert volt már egy ab.-m.Talán most kezd beindulni a vállalkozásom,de nem megy olyan jól,hogy egyedül neveljek egy babát.Mi lesz így velem?Terhesen,gyerekkel kinek kellek?Bejelentett munkám sincs.Mit csináljak?Segítsetek.

  Számos hozzászólás, biztatás és a a lehetőségek felvázolása után érkezett a komment:

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a sok bíztatást.Úgy döntöttem,hogy megszülöm a babát és ha már megszülöm akkor fel is nevelem.Nem tudnám odaadni senkinek.
Fogalmam sincs,hogy mi lesz,de az Édesanyám az első sokk után bíztos segíteni fog.Szerencsére nagyon sok barátom van akik szintén mellettem állnak.És mindenkinek kívánom,hogy jó döntést tudjanak hozni.
 

  A poszt elején említett ikerbabak00 ezutáná írta meg idézett történetét:

Sziasztok!!!
Én is hasonlóan jártam mint ti itt néhányan. nem szerettünk volna még a párommal kisbabát, de mégis összejött. Persze mikor kiderült, hogy babát várok akkor ő kijelentette,hogy én kellek neki de a baba nem.Annyira szerettem, hogy képes lettem volna bármire érte.így hát bele egyeztem, mert nem szerettem volna elveszíteni.Elmentünk orvoshoz, hogy megbeszéljünk vele egy időpontot, de persze előtte megvizsgált. Kiderült, hogy két kis emberke fejlődik benne szóval ikrek.Nekem majd meg szakadt a szívem mikor megtudtam, hogy két gyerekről kell lemondanom.Ő nem is igazán foglalkozott ezzel.Már befizettük a csekket és megvolt az időpont is csütörtök reggel 7 óra.Egész éjjel nem aludtam, interneteztem reménykedtem hátha találok bármi olyat ami megkönnyítheti a döntésem.Rá találtam erre az oldalra és elolvastam a leírottakat, hogy mennyit szenvedtek azok akik lemondtak a babájukról. Ekkor eldöntöttem bármi is lesz ezután
 de én megtartom a babákat és ha kell egyedül nevelem fel őket.Másnap reggel elmondtam neki hogy nem vetetem el a babákat, erre nagyon ideges lett és azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát.akkor jöttem rá hogy nem jelentek niki semmi t csak magára tud gondolni. Persze elhagyott, de nem tett magában kárt.a babák megszülettek.Két gyönyörű egézséges kisfiúk.Most már 3 hónaposak, de soha egyetlen egy percre sem bántsm meg hogy akkor nem tettem meg azt a szörnyűséget, mert senki sem lehet fontosabb egy gyereknél.mindenkinek azt ajánlom ha ilyen helyzetbe kerül jól gondolja meg mit tesz hisz egy ember életéről van szó aki nem védheti még meg magát és csak az anyukájára számíthat!!!!!

  Egy 19 éves lány is az abortuszon gondolkodott, de végül máshogy döntött.

Sziasztok !

19éves vagyok már van egy kislányom 14honapos és most 2hete derült ki hogy babát várok minden nap gondolkodok hogy mi legyen megtartsam e vagy ne
néztem videot is a abortuszrol szörnyü
nem tudom mit tegyek de páromal nem igazán vagyunk jobba és mi lesz ha megtartom és 2gyerekel egyedül kérlek irjatok
És mostmár nem csak kaparás van hanem vákumozás is lehetséges?

Sziasztok voltam dokinál ma most 6hetes vagyok és már ver is a kis szive
megkérdeztem a dokitol mennyi a abortusz 30000ft hogy megöljem a gyerekem hmm azota is gondolkozok minden percben
és ugy döntötem megtartom és máskor nagyon nagyon vigyázok :D
 

  Legalább hat baba életben maradásában játszott szerepet ez az egy bejegyzés és a kommentelők. Természetesen nem csak sikertörténetek vannak, többen az abortusz mellett döntöttek, és ezután írtak a blogra kommentet. Ugyanakkor a heti több száz letöltés azt sejteti, hogy a poszt azóta is sokakat segíthet. Ki tudja, hányan nem írták meg, hogy a gyermek mellett döntöttek? Végül idézzük az egyik utolsó kommentet:

Sziasztok!
Szerintem ne döntsön senki sem az abortusz mellett.Nekem is el kellett döntenem hogy abortusz vagy a gyerekeim felnevelése, de én szerencsére mellettük döntöttem,10 hónapos iker fiaim vannak,de a mai napig áldom Istent, hogy akkor a végzetes nap előtt ráleltem erre az oldalra, mert segítettek jó döntést hozni. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr542456950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

severinus 2010.11.19. 13:28:21

Jó, hogy legalább egy blog van, ahol erről olvashatnak azok, akiket ez érint. Egyébként minden ivarérett nőt érint mondjuk12-13 és kb. 45 év között, és a hozzájuk tartozó hímneműeket is.
Engem érdekelne, hogy miért nincs semmiféle kampány az abortusz ellen. Ahhoz képest, hogy hány nonprofit szervezet akaszt le iszonyú pénzeket mindenféle mondvacsinált célokért, ez a dolog mintha nem is létezne.
Holott tényleg, a legtöbb, amit a nő megtehet, az, hogy szül. De mára eljutottunk addig, hogy Magyarországon minden harmadik magzatot kikaparják (Lásd: www.mindennapi.hu)

mostmar_kicsit_unom 2010.11.19. 13:31:14

Én nem vagyok sem abortuszpárti, sem abortuszellenes. Ezek a kifejezések megtévesztőek. Amiről valóban szó van, az a saját döntés-párti, vagy - ellenes.
Nyilván nem járható út, ha a saját döntéseink más hozza meg helyettünk, vélt vagy valós segítségnyújtási szándékból.
Mindenkinek maga kell eldöntenie, hogy mit akar, de (!!!) a szükséges információk birtokában. És a szükséges információ nem az, hogy a magzatokat hogyan távolítják el, és az milyen csúnya, meg hogy milyen szenvedéseket élnek(?) meg. Az életben sokminden szar. Ez nem releváns döntési szempont.

De az már igen, hogy az ember utána fel tudja-e dolgozni az abortuszt lelkileg. Én nem tudnám, és sose döntenék az abortusz mellett.
Aki úgy gondolja fel tudná, vagy ettől függetlenül kényszerhelyzetben van, annak meg _kell_ csináltatnia. Ennyi. Szar ügynek szar ügy.

De most hogy egy hatásvadász, érzelmekre ható post meggyőzött embereket... ez manipuláció. Naivság azt gondolni, hogy feltétlen jót tett ezzel az, aki ezt tette. Ez álságos dolog, bőven kétesélyes. Ugyanúgy belezavartatok nőket olyan döntésekbe, amiről ki tudja, hogy helyes-e.
Csak azért biztos nem az, mert nektek érzelmi viszonyulásotok van, sőt, erölcsi, morális kérdést csináltok belőle. Ugyanmár.

severinus 2010.11.19. 13:39:21

@mostmar_kicsit_unom:
Nem lenne erkölcsi, érzelmi kérdés az, hogy valaki dönt egy életről? Én is ezt mondom neked: ugyan már!
Ha a saját életedről te dönthetsz, akkor a magzatnak miért kell elpusztulnia azelőtt, mielőtt ő is döntéshelyzetbe kerülne, vagyis felnőhetne? Neked van jogod dönteni, neki nem?
Arról nem beszélve, hogy a magyar és gondolom egyéb ifjúság lassan abba az állapotba kerül, hogy nem tudja az összefüggést az együtthálás és gyermeknemzés között. Nem a biológiát nem tudja, hanem azt, hogy miért is érdemes lefeküdni valakivel.
Egyszerűen csak trendi lefeküdni valakivel 14 éves korban, vagy még korábban. És utána jöhet az abortusz. Miért is ne? Szerinted.

betyár (törölt) 2010.11.19. 13:49:47

@mostmar_kicsit_unom:

"Amiről valóban szó van, az a saját döntés-párti, vagy - ellenes."

csak egy a probléma: a döntést maga hozza meg, és ezzel megöl egy magzatot. vagyis szó sincs saját döntésről. tudja a kérdés az, hogy embernek tekinti-e a magzatot, vagy levetethető szemölcsnek. ez utóbbi esetben tényleg a magáé a döntés joga.

Refuse/Resist! 2010.11.19. 13:52:07

A proli kommentelő (© tölgy) nyelve nagyon kevés ehhez.
Őszinte tiszteletem!

mostmar_kicsit_unom 2010.11.19. 13:57:14

a magzat egy másik szervezettől függ, nincs önálló élete, így nincs önálló döntése.
és egyébként is, az anyja nem jogosult dönteni róla, akkor ki? ti? ugyanmá...
fekete-fehérnek képzelitek ti a dolgokat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.19. 13:58:40

@mostmar_kicsit_unom:

na persze. megölök valakit vagy sem. sima döntés.

érdekesek levelek. kitépnek belőlem egy darabot. írja valamelyik kis gyilkos hölgy máig nem fogva fel, hogy nem úgy téptek ki belőle egy darabot. nem belőle, nem a teste részét. egy idegent, egy másik embert.
és ugyanez a liba. tartozik neki a pasija, mert rávette. ez is micsoda hárítós, és egyben buta húgyagyúság. nem kiscsillag, te egy faszi miatt megölted a gyerekedet. ebben a legkevesebb a faszi.

severinus 2010.11.19. 14:02:50

@mostmar_kicsit_unom: Senkinek sincs joga dönteni róla. Az csak helyzeti előny, hogy nagyobb és erősebb vagy valakinél. Nem illik kihasználni. Ezt nem tudtad?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 14:04:48

Egy "népibalos" ("harmadikutas"/"benzinkutas") könyvtáros "kommunista" verse az 1970-es évekből:

"(...)

Nem szül nekem a fa fiút,
csak madarat, csak madarat.
Kikapart méhek az odúk,
lakatlan kismama-hasak.
Rám ki hasonlít, ki hasonlít,
ki őriz az időben engem?
Elevenszülő szerelem,
segíts, segíts meg engem!

(...)"

A vers teljes egészében itt (is) olvasható:

bbjnick.blog.hu/2008/12/29/mintha_en_ettelek_volna_meg_torkombol_folenekelsz

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 14:08:41

@Grift:

"nem kiscsillag, te egy faszi miatt megölted a gyerekedet."

Mifelénk az ilyet úgy hívták, hogy kurva.

ü
bbjnick:-(

Harald Blåtand 2010.11.19. 14:15:27

@bbjnick: Mifelénk meg a magafajtát szemforgató hímsovén ganénak szokták.

betyár (törölt) 2010.11.19. 14:16:11

@bbjnick:
megnéztem. elolvastam. köszönöm.

Alfőmérnök 2010.11.19. 14:16:18

@mostmar_kicsit_unom: Attól, hogy nincs önálló döntése, még lehet önálló élete, és ez a perdöntő. A csecsemőnek sincs önálló döntése(abban az értelemben semmiképpen, mint egy "kifejlett" személyiségnek), mégis bűnnek tartjuk a csecsemőgyilkosságot (persze voltak kultúrák, ahol nem számított annak).
A kérdés az, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik-e (régebben pl. a kat egyház szerint a 40. naptól kezdődött). A legegyszerűbb ott meghúzni a határt, mert utána egy nehezen felosztható, szakaszolható folyamat kezdődik.

Emellett ha valaki ma Magyarországon be akarja tiltani az abortuszt, gondoljon Ratkó Annára és az abortusznak a cigók körében magas arányára.

betyár (törölt) 2010.11.19. 14:19:21

kísérteties a két név egybeesése.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.19. 14:52:21

"Szerintem ne döntsön senki sem az abortusz mellett.
(nem inkább ELLEN ??? mert akkor mit köszönget az oldalnak?)

Nekem is el kellett döntenem hogy abortusz vagy a gyerekeim felnevelése, de én szerencsére mellettük (tehát a gyerekei mellett ) döntöttem (az abortusz ELLEN) ,10 hónapos iker fiaim vannak,de a mai napig áldom Istent, hogy akkor a végzetes nap előtt ráleltem erre az oldalra (mely oldal az abortusz ellen szól, de neki segített), mert segítettek jó döntést hozni. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!"

ez a kommentelő jó fej

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.19. 14:53:22

én régen azt hittem, csak egy alaktalan sejt szűnik meg abortuszkor, de ma már egyetértek azokkal, főként a keresztényekkel, akik azt mondják, az abortusz gyilkosság.

és tényleg az. orvosnak nem lenne szabad ilyet csinálni, aki az életre esküdött fel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.19. 14:56:41

@tesz-vesz: hopp ezt benéztem.

azt hittem voltak már gyerekei, és amellett abortált

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 15:12:05

@betyár:

Lehet, hogy rokonok:-D

ü
bbjnick

ghavin 2010.11.19. 15:20:26

Az ugye megvan, hogy a megtermékenyült petesejtek kábé egyharmada nem ágyazódik be a méhfalba és a következő menstruációval távozik a szervezetből? Szóval óvatosan a "gyilkosozással", meglehet, hogy a fenti abortuszellenes hímsovik jó édes anyukájának is kijárna a cím e elfajzott logika mentén.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 15:24:17

@Ghavin:

A maga logikája elfajzott, azokat az anya nem tudatosan löki ki a szervezetéből.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.19. 15:27:39

@Ghavin:
maga beteg és a nemzeti egyetértés rendszerében sterilizálni fogják, no, az nem gyilkosság.

ghavin 2010.11.19. 15:27:52

@Téglagyári Megálló: A kilökődésre gyógyszeresen is rá lehet segíteni. Az akkor gyilkosság? Tartunk temetést a be nem ágyazódott megtermékenyült petesejtnek?

ghavin 2010.11.19. 15:30:40

@Grift: Te lennél a végrehajtó, azt élveznéd mi? :) Ha már neked nem megy, akkor másnak se - a lumpenproletariátus pszichopatológiája már csak ilyen.

ghavin 2010.11.19. 15:41:27

@bbjnick: Ha magadra vetted, akkor igen. Sőt, ha magadra vettem, akkor az összes termékeny nőrokonodat potenciális gyilkosnak neveztem, mivel előfordulhat(ott), hogy gondatlanságból elkövetett emberölést követtek el.

ü
A komment dátuma mellett mindenki által elolvasható felhasználónév

Bell & Sebastian 2010.11.19. 15:41:30

@bbjnick:
Arra a versre nem emlékszik, ami nagyon ide való?
Egy meg nem született gyermek emlékének, vagy valami ilyesmi a címe. Mindent elmond.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 15:43:18

@Bell & Sebastian:

Sajnos, nem. A szerzőjére nem emlékszik?

ü
bbjnick

Gandalf Garaboncias 2010.11.19. 15:43:39

Kedves Kommentelő Férfitársak!

Még mielőtt egymásnak esnétek:
Ez a blogbejegyzés inkább a nőknek és lányoknak szól, nem nekünk. Elolvassák, elgondolkodnak rajta, és talán segítséget nyújt nekik a döntésben. Hagyjuk meg nekik ezt a posztot!

Bell & Sebastian 2010.11.19. 15:44:09

@severinus:
Én úgy emlékszem, az 1 : 1 arányhoz közelítünk, válásban meg átléptük az 50% -ot.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 15:46:33

@Ghavin:

Milyen aljasnak lenni, kis @Gavin? Csíped?

ü
bbjnick

betyár (törölt) 2010.11.19. 15:48:55

@Téglagyári Megálló:

nézzen rá, most tudta meg, hogy gyereke lesz.

ghavin 2010.11.19. 15:59:14

@bbjnick: Mi abban az aljasság, ha megfordítok egy kérdést egy olyan alakoskodó (minden kommentet aláírsz) seggfej (kurvázol) számára, mint te magad? Ja, hogy sértem az önérzeted, s szerinted ez aljasság. Utóbbi esetben szórakoztató.

@Téglagyári Megálló: Például erre. Kockázatos? Az. (a szülés is, úgyhogy a kockázat nem érv) Helyes? Relatív (tudom, konzi blogon vagyok, s itt hajlamosak a törzskommentelők valami állandó értékrend illúziójába ringatni magukat á la aristo).

petronella.k.t. 2010.11.19. 16:01:01

@severinus: Abortusz nemcsak a "trendi" szexbol lesz, hanem a legmelyebb szerelembol is, ha a biologiai reszevel nincsenek tisztaban. Szexualis felvilagositassal tobb nonprofit szervezet foglalkozik, peldaul azok, akiknek a hirdeteset nemreg nem volt hajlando lejatszani a teve, mert felzaklatja az ifjusagot. De valoszinuleg megse eleg, pedig az abortusz ellen a legjobb a megelozes.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 16:08:39

@Ghavin:

Nézze, itt vagyunk egy páran katóllikusok, erre utaltam. De nézzük csak, milyen prófétaság az RU 486? Kufircolok akármikor, akárkivel, esetleg részegen, aztán ha valami baj van, akkor benyomom a tablettát. Hát ha maga szerint ez jó, lelke rajta.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 16:09:27

@petronella.k.t.:

Ja, nem kell házasságon kívül csinányi.

ghavin 2010.11.19. 16:11:30

@Téglagyári Megálló: Nem azt mondtam, hogy jó, hanem relatív. Te is csak egy kiragadott példával próbáltad érzékeltetni, hogy helytelen~rossz, a többi, végtelen számú élethelyzettel mi van? Vagy most komolyan azt hiszed, hogy kizárólag könnyűvérű HP-k esetében merülhet fel a terhességmegszakítás?

Bell & Sebastian 2010.11.19. 16:18:11

@bbjnick:
Oriana Fallaci - Levél egy meg nem született gyermekhez -című könyvéből készített döbbenetes erejű összeállítást valaki, azt láttam.
ildybooks.blogspot.com/2010/08/oriana-fallaci-level-egy-meg-nem.html
Egy virtigli firenzei csaj volt, kiváló elme. Itt egy kis kedvcsináló hozzá:
epa.oszk.hu/00800/00804/00269/38687.html

Tündér_Lala 2010.11.19. 16:18:31

Jót mosolyogtam.
Anyázol köcsög ?
Üdv
aláírás

A legnehezebb kérdések egyike.
A nemi érés ma 11-12 éves korra lekerült (szintetikus hormon hatások ? vagy a jobb táplálkozás miatt ?) miközben az egzisztenciális érés kitolódott 26-28 éves korra (legkorábban). Ebben az időszakban egy gyemek vállalása az anyát olyan helyzetbe hozza, hogy képzése megáll, társadalmban reményei szerinti helye, státusza megkérdőjeleződik, későbbi egzisztenciája egy életre kárt szenvedhet stb.
Ugyanakkor, ha nem kenjük el a dolgot, bizony egy emberi lény megsemmisítése, egy élet kioltása az abortusz, ha tetszik gyilkosság orvosi segítséggel, a saját édesanyja által. (Etikai abszurdum minden szempontból.)

Ez az a helyzet, amelyben jó megoldás nem létezik, azt el kell kerülni. A felnőtt asszonyok abortusza még kevésbé védhető, bár az élet szörnyű helyzeteket produkálhat.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.19. 16:22:55

@bbjnick: és azt a faszt hogy hívják, aki felcsinálta a 'kurvát'?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.19. 16:23:57

@Grift: ezt komolyan így véled: "ebben a legkevesebb a faszi"?

Akkor erős valóságterápiára szorulsz

petronella.k.t. 2010.11.19. 16:25:38

@Téglagyári Megálló: Ez is egy modja a megelozesnek, tobb szervezet is propagalja, nagyon jelentos allami tamogatassal. Megse hatekony, mert egyreszt a tobbseg ertekrendjevel nem klappol, masreszt nem is old meg mindent, mert persze senki nem akar evente szulni az eskuvo es a menopauza kozti evtizedekben. Ugyhogy adhatnank egy eselyt masnak is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 16:32:48

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

"és azt a faszt hogy hívják, aki felcsinálta a 'kurvát'?" --- kérdezed.

Ótvar fíregnek.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 16:33:51

@Bell & Sebastian:

Köszönöm! Megnézem az oldalakat.

ü
bbjnick

TG69 2010.11.19. 16:35:28

@Grift: Hülyeségeket beszélsz. A törvény szerint a 12. hétig el lehet vetetni a magzatot, tehát objektíve szó sem lehet emberölésről. Az összes többi okoskodás alapjaiban hibás tehát.

TG69 2010.11.19. 16:37:10

@Téglagyári Megálló: A katkók a sajét közösségükben azt fogadnak el igaznak és úgy tartják be ezeket ahogy akarják. És a legfontosabb ott aztán legyenek csak ilyen harcosak. De kifelé pofa be :)

L.Salander 2010.11.19. 16:40:00

hahooo pasik!

szerintem ti a férfi fogamzásgátlásról értekezzetek. az a ti pályátok ebben az ügyben. merthogy nem csak olyan nők mennek abortuszra, akik felelőtlen kapcsolatokból lettek terhesek, hanem olyanok is, akiknek nem jók a létező fogamzásgátló módszerek. mert mondjuk nem bírják a fogamzásgátló tablettát, és nem válik be a spirál. ugyen nem gondoljátok hogy az ilyen nőknek szülőgépekké kellene válniuk?
amúgy részemről sokal jobb döntésnek tartok egy abortuszt, mint egy nem kívánt gyerek megszülését.
azt sem árt felfogni, hogy ma a fiatalok testileg hamarabb érnek, ami a jó táplálkozástól elkezdve a rájuk zúduló információerdőn át sokféle dolognak köszönhető. a hormonokkal meg nem könnyű elbánni. a tudás meg valahogy nem nagy divat. ellentétben a képmutatással, ami meg az.
ebben az országban sem nőnek, sem anyának lenni nem könnyű. nem véletlen hogy egyre kevesebb gyerek születik. ez például az itt is tettenérhető férfiközpontú hozzállásnak is köszönhető.
fentebb írta valamelyikőtök, hogy egy nőnek a legjobb amit tehet az, hogy anyává válik. pedig ez nincs így. nagyon fontos mozzanat az anyává válás, de ahogy az apává válás is csak egy része, egy fontos része az életnek, a nőknél az anyává válás is csak egy része. nem az egész. és nem a legfontosabb. csak az egyik ezek közül.
a hozzászólásaitokban meg foglalkozzatok azokkal a férfiakkal, akiknek ezeknek az abortált magzatoknak a felelőtlen létrehozásában 50 % felelősségük van.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 16:42:22

@Ghavin:

Te tiszta kretén vagy, b*szod'alá'san!:-/

Relatív? A beszívott agyad szerint!

No, önfegyelmet gyakorolok és hagyom a fr*ncba a h*lyeségeidet:-|

(Én egy fegyelmezett kommenthuszár vagyok, de te most nagyon felcs*szed az agyamat:-D)

ü
bbjnick

ghavin 2010.11.19. 16:48:49

@bbjnick: Ínycsiklandozó konzervlumpen-könnyek, nyami, nyami. i140.photobucket.com/albums/r36/jgm1976/southpark.gif

Az önfegyelem gyakorlása mellett igazán megtanulhatnál érdemben reagálni ha már nem értesz egyet valamivel, így csupán egy vitaképtelen hisztérikának tűnsz. Ha ez volt a cél, akkor nem szóltam.

VIII. Nagyapó 2010.11.19. 16:50:16

@petronella.k.t.:

"Abortusz nemcsak a "trendi" szexbol lesz, hanem a legmelyebb szerelembol is, ha a biologiai reszevel nincsenek tisztaban"

Nem egyenes következmény, közte még van egy döntés is, hello... Túl lehet élni, fel lehet nevelni, ha úgy döntenek, megszületik. "Legmélyebb szerelem" esetén ehhez segítség, támogatás is társul - ha nem, talán mégiscsak "trendi" szex volt az...

Tehetetlen Dodó 2010.11.19. 16:57:16

@TG69: Ja.
Ez teljesen világos: 11 hetes és hat napos kis embert még nyugodtan meg lehet ölni, az nem számít.
Csak 12 hét és 1 nap utáni kis embert megölni gyilkosság.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 17:06:47

@Tündér_Lala:

"Ez az a helyzet, amelyben jó megoldás nem létezik..." --- írod.

Ez biztosan nem igaz:-)

Chesterton írja:

"...Mr. Blatchford (...) azért támadja a kereszténységet, mert iszonyúan dühíti egy keresztény erény: a merőben misztikus és majdnem irracionális irgalmasság. Az a különös ideája támadt, hogy könnyebb a bűnöket megbocsátani, ha nincs mit megbocsátanunk. Mr. Blatchford nem csupán őskeresztény, ő az egyetlen őskeresztény, akit az oroszlánoknak fel kellett volna falni. Mert az ő esetében tényleg igaza lett volna a pogány vádnak: irgalmassága nem más, mint puszta anarchia...." --- írja.

Attól, hogy "minden relatív"-ozunk és "nincs megoldás"-ozunk, attól még egy szemernyivel sem lesz nekünk jobb:-(

Szabad gyilkolni? Nem szabad. Egy magzat megölése gyilkosság? Gyilkosság. Ne legyünk Mr. Blatchford-ok, ne tagadjuk, ne magyarázzuk a bűnt, mert attól az még bűn marad. A gravitációt sem tagadjuk, pedig milyen gyakran korlátozza az "önmegvalósításunkat". Tudomásul vesszük, és bekalkuláljuk életünk berendezésébe. Így kellene ezt a bűnnel is: megpróbálok úgy élni, hogy ne kövessek el bűnt. Biztos hogy nagyobb esélyem van a sikerre, mintha tagadnám a bűnt.

ü
bbjnick

TG69 2010.11.19. 17:07:23

@Tehetetlen Dodó: Azt írhatja a csávó, hogy ő gyilkosságnak gondolja, abban nincs semmi kivetnivaló, igaz semmi társadalmi relevanciája sincs, mint ahogy annak sem hogy a törvényi szabályozás ilyen határait úgy látszik neked is nehéz megérteni, de ez egy másik történet.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 17:09:14

@TG69:

Nem vicces, hiába teszi oda a szmájlit. Amit maga propagál, az a kádári vallásszabadság, a vallás "magánügy" volta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 17:09:43

@Ghavin:

Maestro! Anyázással nyitottál. Min csodálkozol?

És: az érdemi vitához:

mandiner.blog.hu/2010/11/19/hat_magzatot_mentett_meg_az_abortusztol/fullcommentlist/1#c11625637

Ha nem anyázol, te is hasonló hangnemű választ kapsz:-)

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 17:12:11

@L.Salander:

"ugyen nem gondoljátok hogy az ilyen nőknek szülőgépekké kellene válniuk? "

Teknőssel beszéld meg, ő annak tartja-e magát, vagy sokgyerekes és ebben az örömét megtaláló családanyának.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 17:14:55

@Ghavin:

Nekem azzal van bajom, hogy a zemberek nagy része azt hiszi, hogy a könnyű élet az jár. Nem jár.

TG69 2010.11.19. 17:15:15

@Téglagyári Megálló: Hagyjuk már ezeket a hülye jelzőket. Jó, annak gondolod, de mi következik ebből? Mi a gondolat meneted? Mitől kellene egy katkóss szekta tanait a világi társadalomnak elfogadnia?

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 17:17:46

@TG69:

Katkóss szekta? Gondolat menet? Ezen a szinten nem vitatkozom.

ghavin 2010.11.19. 17:19:18

@bbjnick: Csillagom, mit nem értesz azon, hogy csupán éreztetni próbáltam, hogy ha egy magzat halála és egy ember halála közé egyenlőségjelet teszel, abban az esetben a már többször emlegetett petesejt-kilökődés, a magzat esetenkénti felszívódása (igen ez is előfordul), s a vetélés mellé nyugodt szívvel bedobhatsz egy újabb egyenlőségjelet, meg a gondatlanságból elkövetett emberölés terminust is. Nem példátlan a dolog, Utah-ban idén lépett érvénybe a törvény, miszerint a vetélésen átesett anyákat rendőrségi vizsgálatnak vethetik alá, hogy kiderítsék, mennyire voltak felelősek a magzat haláláért, s a vizsgálat eredménye nyomán eljárás is indulhat a gyanúsnak talált anya ellen. Röviden, lehet itt gyilkosságról pampogni, csak akkor vegyük tudomásul a következményeket, nevezetesen: a nők, anyák (köztük a te, meg mindenki más nőrokonának) kriminalizálását.

TG69 2010.11.19. 17:25:40

@Téglagyári Megálló: Ja, írja ezt orrát felhúzva egy kádározó nickecske :).

Szal mért is kellene elfogadni a világi államnak a katkósok elképzelésést a terhességről? Akkor amikor az abortuszt sehol sem sikerült betiltani és pl olyan hithű katkós országban, mint Olaszország 1000 szülésre jut 345 abortusz. Itt valami nagyon nem stimmel...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 17:26:42

@Téglagyári Megálló: ez a katkó szekta tök pöpec.
www.mapsorama.com/maps/world/map_world_religions.gif

és

Magyarország lakosságának vallási összetétele
a 2001-es népszámlálás alapján Felekezetek Népesség % arány
kereszténység 7 584 115 74,4
katolikus egyház 5 558 901 54,5
római katolikus 5 289 521 51,9
görög katolikus 268 935 2,6
protestantizmus 1 985 576 19,5
református 1 622 796 15,9
evangélikus 304 705 3,0
baptista 17 705 0,2
unitárius 6 541 0,1
egyéb protestáns 33 829 0,3
ortodox kereszténység 15 298 0,1
egyéb keresztények 24 340 0,2
zsidó vallás 12 871 0,1
egyéb vallások 13 567 0,1
vallások együtt 7 610 553 74,6
nem vallásos 1 483 369 14,5
nem válaszolt 1 034 767 10,1
ismeretlen 69 566 0,7
összesen 10 198 315 100,00
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_n%C3%A9pess%C3%A9g%C3%A9nek_vall%C3%A1si_megoszl%C3%A1sa

Nyöhehe

ghavin 2010.11.19. 17:28:08

@Téglagyári Megálló: Ezt fejtsd ki, mivel első blikkre ez úgy tűnik, mintha ezzel azt próbálnád mondani, hogy a "könnyű élet" a gyerekmentes élet lenne, amivel nem egyeztethető össze a szexualitás. Nincs ezzel semmi baj, ez a katolikus álláspont, csak ezzel kvázi azt mondod, hogy a szexualitás következménye, a gyerek=teher, nehézség. Ez kicsit ellentmondásos, már amennyiben a gondolatmenet mozgatórugója a gyerek életének szentsége. A felelősséget pedig nem tudom érvként elfogadni a védekezéssel szemben, mivel lehet felelősen is védekezni, sajnálatos módon ez ellentmond a dogmának - fogy is az egyház támogatottsága rendesen.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 17:28:22

@Tehetetlen Dodó: ez racionális.
Aki tagadja, az a sötét babona foglya.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 17:31:39

@TG69:

Már miért is ne kádároznék? Utoljára akkor volt divat a katolikusoknak azt mondani, hogy pofa be.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.11.19. 17:34:08

@TG69:

Azért lesz célszerű elfogadni, mert egyéb esetben a mohamedán vallás tanai szerint fogják rendezni ojrópában az olyan kérdéseket, mint házasság, homoszexualitás, abortusz, válás, ateizmus, ésatöbbi.

L.Salander 2010.11.19. 17:34:53

@Téglagyári Megálló:

nem értetted meg amit írtam. az a nő, aki nem tud fogamzásgátlót szedni, mert nem bírja, és nem tud spirált használni mert teherbe esik mellette, az nyilvánvalóan nem akar több gyereket. mondjuk van már neki egy-kettő-három. akiknek jó anyukája, és jól is érzi magát ebben a szerepben.
de nem kötelező akarni sokgyerkessé válni. ad abszurdum teljes értékű nő egy gyermektelen nő is. ahogy egy gyermektelen férfira nem mondják hogy értéktelen, és nem férfi, úgy a gyermektelen nő is nő, és értékes ember is. és lehet felelősen dönteni úgy, hogy valaki nem akar anya lenni. vagy kevésgyerekes akar lenni.
az abortusz nem jó megoldás. de szükséges rossz.

a teknősös példád primitív. a teknős nem tudatos lény. nem gondolkodik. csak az ösztönei irányítják. ha az ember is ilyen lenne, nem írkálnánk itt, és nem lenne abortusz sem.
vagy várjuk meg amíg egy teknős kommentel. hátha mégis neked van igazad.

tevevanegypupu 2010.11.19. 17:35:42

Keptelenseg elveteni egy gyermeket. Errol nincs is mit beszelni. Nem is lehet, hiszen itt csak ket dontes szulethet: elpusztitunk-e egy eletet vagy nem. Ez ilyen sulyu kerdes, ilyen merteku felelosseg.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 17:39:16

@L.Salander:

No, a vége nagyon vicces lett, majd írok Teknős nicknek, hogy írjon valamit a sokgyerekes anyaságról :-) Ugyanis rá céloztam, elnézést, ha nem volt világos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 17:41:02

@Ghavin:

"ha egy magzat halála és egy ember halála közé egyenlőségjelet teszel, abban az esetben a már többször emlegetett petesejt-kilökődés, a magzat esetenkénti felszívódása (igen ez is előfordul), s a vetélés mellé nyugodt szívvel bedobhatsz egy újabb egyenlőségjelet, meg a gondatlanságból elkövetett emberölés terminust is" --- írod.

Hibás logika. "Összemosod" a természetes halált és a szándékos emberölést. Egy anya tudja befolyásolni a petesejt-kilökődést vagy a magzatfelszívódást? Azt viszont tudja befolyásolni, hogy hajtsanak-e végre rajta művi terhességmegszakítást vagy ne.

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 17:41:04

@Ghavin:

Nincs ellentmondás, a gyereknevelés nehéz dolog is, mégha vannak felemelő pillanatai is.

L.Salander 2010.11.19. 17:42:19

:)) néztem pedig, hogy van-e teknős nick, de nem láttam. aki boldog sokgyerkes mama, az rendben. de ne tegyük kötelezővé please.

betyár (törölt) 2010.11.19. 17:47:28

@TG69:

ki a nyavalya beszél itt az államról magán kívül? gyilkosságról, bűnről és lelkiismeretről van szó.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 17:48:41

@L.Salander:

Hm, én csak azon gondolkodom, hogy a női termékenységet miért tartanánk afféle istenverésnek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 17:48:51

@L.Salander: "az abortusz nem jó megoldás. de szükséges rossz."
Azért ezt az érvét gondolja át. Emberélet elvétele mellett így érvelni... túl könnyen kiterjeszthető másokra is.
Libi ilyet nem mondana, csak Mo-n.

ghavin 2010.11.19. 17:59:43

@bbjnick: Most te komolyan a szándékosságot és természetességet állítod szembe egymással?

Lehet nem szándékosan is teherbe esni, a folyamat attól még ugyanúgy természetes, ám megnézném, hogy egy például többszörös erőszakon átesett, s eközben teherbe eső nőnek hogyan adod be, hogy a folyamat természetességéből adódóan neki ha tetszik, ha nem, ki kell hordania a gyereket. De ez csupán egyetlen, nagyon csúnya lehetőség a sok közül. Ennél egyszerűbbet mondok: a terhességnek olyan szövődményei támadhatnak, amelyek a magzat mellett az anya életét is veszélyeztetik. Egy ilyen helyzetben lévő anyát hagynunk kellene a magzatával együtt meghalni, mert ez lenne a természetes?

Mondom: a dolog relatív, ezért jó, hogy több opció létezik.

@Téglagyári Megálló: És? Ezzel nem mondtál semmit. Bár a pápa úgy látszik nem hajlandó szembenézni a valósággal, s felfogni, hogy az önmegtartóztatás hangoztatása az egyéb védekezési módszerekkel szemben kurvára nem működik, te azért gondolom nem őszentsége szája-íze szerint tervezed a családod életét. Értem ez alatt azt, hogy nem kizárólag gyermeknemzés céljából fúrod az asszonyt (ha mégsem így lenne, akkor mea culpa, talán vannak még "csodák"), ebben az esetben nem értem, hogy mi különbség van a szinglik által használt spirál, antibébi tabi, gumi és igen, abortusz, illetve a házasemberek spriccelés előtti kirántásos technikája között.

L.Salander 2010.11.19. 18:02:08

@tölgy:

miért lenne kiterjeszthető?
van szabály. 3 hónapos terhességig lehet kérni. nem tovább. senki sem csinálja jókedvében vagy passzióból. látszik hogy te pasi vagy. fogalmad sincs sem arról hogy milyen, sem arról, hogy nem egyszerű mellette dönteni, és nem csak felelőtlenek kerülnek abba a nem könnyű helyzetbe hogy az abortuszt választják.

én a helyedben azon gondolkodnék, hogy mivel csinálhatnánk kedvet a több gyerekhez. 1981 óta csökken a születések száma, folyamatosan, töretlenül. kicsikét kevesebb tesztoszteron kellene a döntéstérbe. a nők sokkal jobban el tudnák mondani hogy milyen okok miatt nem vállalnak több gyereket. gondolom már aláírtad az ívet amelyen a női kvóta bevezetéséről szóló népszavazást kezdeményeznék. mert ezzel segíthetnél. meg a férfitársaid felvilágosításával. hogy aki nem akar gyereket, az ne hozzon egy nőt olyan helyzetbe hogy az abortusz mellett kelljen döntenie.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 18:08:25

"... A római katolikus egyház véleménye az abortusz elutasításában végeredményét tekintve egyezik az ortodox, a zsidó, az iszlám vallás, s a hinduizmus véleményével. Így mondhatjuk, hogy valamennyi világvallás elutasítja a világban terjedő abortuszliberalizációs joggyakorlatot."

Szent az élet - Az egyház az élet elleni támadásokról
ujember.katolikus.hu/Archivum/2007.09.16/0801.html

"... Egyértelmű teljes elkötelezettség a magzati élet abszolút védelmére a kezdetektől fogva a jelenkorig. Bár az emberi élet kezdetéről évszázados elvi viták folytak, ezek napjainkra lezárultak, és soha nem jelentettek kivételt az élet abszolút védelmének elve alól. Az indirekt abortusz kérdése egyedül az anya életveszélye esetén merülhet fel. ..."

Itt húzzák meg a választóvonalat: a megtermékenyülést követő _21._ napnál.
web.295.ca/~gondolkodo/talalkozo/irasok/ShannonHU01.html

Konklúzió:
"Ésszerű érvekkel csupán az erősíthető meg, hogy személyről legkorábban a gastrulatio befejeződésétől kezdve beszélhetünk."

Ez a vélemény vállalható egy katolikusnak, szerintem:
"Korántsem túlzás, ha azt a tényt, hogy ez az elmélet (az azonnali animizáció elmélete) jóval azután is védelmezőkre talál, hogy vélt kísérleti alapjai végleg hamisnak bizonyultak, a gondolkodástörténet egyik legszégyenteljesebb esetének tekintjük."

L.Salander 2010.11.19. 18:08:47

ezt a katolikus dumát meg tényleg hagyjátok már abba. 2010-ben valóban komolyan kell venni egy olyan egyházat amelynek szabályait kizárólag férfiak hozták? egy olyan egyházat, amiben férfiak tiltják meg nőknek az abortuszt, egyedüli felelőssé téve őket? látható hogy a normális ösztönökkel való szembemenés mekkora hatalmas siker. előbb rendezzék a cölibátusból származó problémákat, integrálják az emberiség másik felét egyenrangúként az egyházukba, aztán lehet beszélgetni az abortuszról. közösen.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 18:09:18

@L.Salander: "miért lenne kiterjeszthető?" - ha élet elvehető más gyakorlatias megfontolásai miatt (nincs pénze/kedve/stb. a felneveléséhez), akkor jöhetnek a betegek, nyuggerek, rokik, stb., akik szintén gondot/pénzt jelentenek.
Ezért gondolja meg az érvét.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 18:10:20

@L.Salander: " ezt a katolikus dumát meg tényleg hagyjátok már abba"

Mecsoda tolerancia és argumentáció!

nyöhehe

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 18:15:10

@L.Salander:

"férfiak tiltják meg nőknek az abortuszt, egyedüli felelőssé téve őket"

No, ez nem igaz, a férfiak is felelősek, a katekizmus szerint is, az ilyen helyzetekért.

"előbb [...] integrálják az emberiség másik felét egyenrangúként az egyházukba, "

Nos, több nő jár templomba, mint férfi. Miért is? Talán mert az általad is kárhoztatott férfi-magatartásokat az egyház sem helyesli.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 18:17:02

@Ghavin:

A fogamzásgátlás technikáinak szivárványában nem akarok állást foglalni, itt csak az abortuszról volt szó.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 18:17:57

@L.Salander:
Kettyinsé má valami linkre is, hogy legalább az elvét megértsd, ha már kinyilatkoztatsz, te!

Tehetetlen Dodó 2010.11.19. 18:18:19

@TG69: Miért kellene egyetértenem egy olyan törvényi szabályozással, amely egy gyilkosságot legalizál?

zsfk 2010.11.19. 18:18:40

With a tongue like a cow
She could make you go wow!

Tehetetlen Dodó 2010.11.19. 18:20:28

@L.Salander: Hogy jön a cölibátus az abortuszhoz?

Tehetetlen Dodó 2010.11.19. 18:22:26

@L.Salander:
"a teknősös példád primitív. a teknős nem tudatos lény. nem gondolkodik. csak az ösztönei irányítják. ha az ember is ilyen lenne, nem írkálnánk itt, és nem lenne abortusz sem."
Feltételezem, nem tudod, ki a mi megbecsült Teknős blogtársunk, ennek tudom be fenti soraidat.

L.Salander 2010.11.19. 18:22:42

@tölgy:
nem jöhetnek. ezek a rossz érvek. eddig se jöttek.
az hogy nincs kedve a gyerekeneveléshez éppen elég indok. gyereket nevelni nem kötelező tudtommal. én inkább azt vizsgálnám, hogy az abortusz előtt használt-e fogamzásgátló módszert az illető. mert ha igen, akkor már szabad akaratából eldöntötte, hogy nem kíván gyereket. csak még nem elég jók a módszerek a tökéletes fogamzásgátlásra. ilyen esetben nem is kérdezném a döntés okát.
a szégyen az, hogy a fogamzásgátlás nem természetes dolog. a még nagyobb szégyen meg az, hogy a fogamzásgátlás csak a nők dolga ma. ez nem csak szégyen, hanem szemétség is. szedjél csak te fogamzásgátlót. mindjárt látni fogod mennyire kurvajó amikor vizesedsz tőle, meg elhízol, meg mindenféle bajod lesz. szerintem a felelős férfiak a fogamzásgátlásból is részt kellene vállaljanak.
mi lenne ha ezért harcolnál? (nem azért tegezlek mert bunkó vagyok. hanem az etikett szabályai miatt. ugye tudod, hogyha egy nő letegez egy férfit, annak kötelező visszategeznie? kivéve ha férfi sokkasokkal öregebb, de ez nincs így. öregebb vagy. de nem annyival.) tudom, hogy kurvára konzervatív hangulatú a magázás, csak éppen khmmm.......mondjam hogy bunkó? nem mondom. csak nem elegáns.

ghavin 2010.11.19. 18:23:18

@Téglagyári Megálló: De nem értem mire föl ez a különbségtétel. Mindkét opció (fogamzásgátlás, abortusz) is eszköz a családtervezésre. A magzat x ideig nem több egy szervnél, elválaszthatatlan az anyától, amiből bezony előbb utóbb újszülött lesz, de basszus ugyanez elmondható az ivarsejtekről is. Mindhárom (magzat, pete, spermium) ígéret az életre, ergo e logika mentén minden tinédzser kori nedves álom, kamaszos túlbuzgósságban ellőtt patron, s megtermékenyítetlenül hagyott petesejt felér egy telibekúrt tömeggyilkossággal.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 18:28:24

@Ghavin:

A katollikus teológia szerint az élet a fogantatástól kezdődik.

No meg: az ellőtt patron se erény, csak nem egy kategória az előzővel.

Tündér_Lala 2010.11.19. 18:30:06

@bbjnick: Nem relativizálok. Az abortusz szerintem is bűn, mert az egy emberi élet kioltása és még az emberi élet vagy az egészség veszélyeztetése is bűn.
A bűn elkerülésére törekedni kell (a mai tömeges abortusz semmiképpen nem elfogadható), de sem mi sem az asszonyok nem szentek.
(Ahhoz valóban egy szent szükséges, hogy egy erőszaktevő kéjesen lihegő pofáját lássa valaki a saját gyerekében és azt szeretetben felnevelje. )
Másrészt arra próbáltam felhívni a figyemet, hogy a társadalom kialakult, kialakított viszonyrendszere - baleset estén - nem a bűn elkerülését, az ebből adódó hátrányok minimalizálását támogatja.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 18:30:16

@L.Salander: "eddig se jöttek." - de jöttek. Főleg a 20. sz. első felében.

A teljesen szabad és államilag támogatott abortusz a Szu. találmánya volt. Ahol mág pár feleslegesnek ítélt embert kinyírtak.
Összenő, ami össze tartozik.

(A nikkeknek van neme? Milyen szexisták lesznek az emancipuncik, amint abból remélnek előnyt.)

Alfőmérnök 2010.11.19. 18:35:33

@Bell & Sebastian: "Ha figyelembe vesszük a modern biológia eredményeit, az elköteleződés vagy a gastrulatio bekövetkeztéig - a megtermékenyülés után három héttel - nem igazolható az ontológiai értelemben vett külön egyed jelenléte. Ennélfogva nincs ésszerű okunk az abortusztilalom megalapozása érdekében azt állítani, hogy a pre-embrió erkölcsi szempontból egyenértékű a személlyel, vagy hogy maga is személy. Vagyis a biológia oldaláról nem támasztható alá az a meggyőződés, hogy a megtermékenyült pete a megtermékenyítés kezdetétől fogva külön egyed, s nincs szüksége külső erőre ahhoz, hogy személlyé fejlődjék. Arra sincs megfelelő filozófiai bizonyítékunk, hogy a pre-embrió fizikai fejlődése csak akkor értelmezhető, ha a nem-anyagi egyediség kezdettől fogva jelen van."

Tetszik.
Valahogy nagyon kontraintuitív nekem, hogy egy néhánysejtes zigóta egyenértékű egy néhány hónapos magzattal (jellemzően az abortusz ellenes kampányok sem zigótákat mutatnak, hanem kifejlett magzatokat).
A néhány hónapról néhány hétre történő szigorítást támogatnám.
Megvolt az aktus, megerőszakolás, vagy oké, becsúszott, nem vagyunk tökéletesek, de utána terhességi teszt, postinor, de ha pár héten belül sem tud dönteni, akkor már tényleg vállalja a következményket...

ghavin 2010.11.19. 18:37:29

@Téglagyári Megálló: Jó, hát akkor a katolikus teológia szerint minden kilökődött petesejtnek és vetélt magzatnak járnia kéne egy tisztességes temetésnek. A méhfalban felszívódó magzatnál sajnos ez nem játszhat, bár a rend kedvéért mondjuk le lehetne csapolni az ex-anyuka véréből egy kicsit, biztos az ex-magzatból is jut egy kicsi a vérbe.

Megjegyzem, katolikus családból származom, a rokonság igen nagy része hitbuzgó, gyakorló katkó, volt példa vetélésre, mégsem lett belőle temetés (ráadásul a szülőfalu környéki temetőben sem láttam kép nélküli, egydátumos sírköveket). Egy szó mint száz, elfogadom én az emberek hitét, csak lássuk be, igen abszurd dolgokat eredményezne, ha itt vallásos alapon akarnánk abortuszt szabályozni.

L.Salander 2010.11.19. 18:41:02

@tölgy:
de most 2010 van. és magyarországon vagyunk. mondj példát az abortusz engedélyezett voltából származó visszaélésre. az itt és mostban.

és tegyél javaslatot megoldásra. részemről a családtervezés minden lehetséges eszközéről való felvilágosítást, (mindkét nem részvételével) tartom az alapnak. valamint a gyermekellátó rendszer óriási bővítését. mert a gyerekek jelentős részét nők nevelik egyedül. és azt, hogy ennek az esélye mondjuk 50% a válások arányát nézve, (mármint hogy végül egyedül fogják nevelni a gyerekeiket) a nők tudják. és ebben semmi segítséget nem kapnak.
szerintem nem meglepő ezek mellett a sok abortusz. próbálj egyedül nevelni két-három gyereket.
szerintem inkább megérteni kellene a jelenséget előbb. nem hazudozni róla. nem ideológiákat gyártani. nem vinni bele vallási komponenst. csak megérteni.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 18:43:02

@Ghavin:

Temetést persze nem, mert még nem is volt megkeresztelve, de imádkozni szokás az ilyen magzatok lelki üdvéért.

Tehetetlen Dodó 2010.11.19. 18:43:52

@Alfőmérnök: Hiába hozzuk előrébb a határt, egyszerűen képtelenség megállapítani azt a pillanatot, amelytől fogva a magzat már magzat, azaz élő ember.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 18:45:27

@L.Salander:

"nem vinni bele vallási komponenst"

Ilyen nem lehetséges. Szerintem :-) Vallás alatt ne csak a keresztény felekezeteket értsd, hanem azt, hogy az élet alapkérdéseiben mindenkinek vannak saját maga által elfogadott nézetei. Az ateistának is.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 18:47:28

@Ghavin:
Te vagy hülye vagy, vagy provó. Szűrés.

L.Salander 2010.11.19. 18:47:38

@Tehetetlen Dodó:

a cölibátust azért említettem, mert a katolikus egyház az emberi természetet egyszerűen "kitagadta". ennek jele volt a cölibátus. rendben van, hogy anno az egyházi vagyon megtartása miatt szükség volt a cölibátusra, de megváltozott a világ, és ők nem hajlandók ezeket a változásokat felfogni. az orvostudomány fejlődésével a természetes születésszabályozás megszűnt, helyette családtervezés van, és ezt nem képesek elfogadni. sem a fogamzáslásgátlást, sem az abortuszt. és ezekből nagyon sok embertelenség származik.

Alfőmérnök 2010.11.19. 18:53:26

@Tehetetlen Dodó: Valójában arról szól a vita, hogy személy-e a magzat? (Gondolom keresztény megfogalmazásban: hogy lélekkel rendelkező ember-e, vagy vmi ilyesmi.)
De ha a fogantatástól számítjuk, ilyen alapon az is problémás, mivel a fogantatás sem egy pillanat, hanem egy folyamat.
"Azoknak közülünk, akiknek hézagosak a biológiai ismeretei, valami olyasmi dereng, hogy a fogantatás az, amikor az ondósejt behatol a petesejtbe. Az ondósejt először azonban úgynevezett ondómaggá alakul, és 18-24 óra is eltelhet, amíg a genetikai anyag cseréje, majd a sejtosztódás megkezdődik. A zigóta beágyazódására — amit szintén szoktak a terhesség kezdetének tekinteni — 6-12 nap elteltével kerül sor. A fogantatás pillanatát kitüntetettnek tekintőktől vitapartnereik jogosan kérdezik: ezek közül melyik a „fogantatás pillanata”? Pontosan mikor jön létre a személy?"
bioetikablog.hu/2010/06/a_zigota_kalandjai

ghavin 2010.11.19. 18:54:24

@Téglagyári Megálló: Akkor ez egy újabb ellentmondás. Ha az abortusz gyilkosság, akkor a magzat egy halott, tökmindegy, hogy az egyház vállalja-e a temetési szertartást vagy sem, ha az abortusz szabályozása katolikus dogmarendszer alapján történne, akkor a kis sejtkupacnak elvileg minimum járna egy polgári temetés. Vagy akkor eljutottunk legalább odáig, hogy egy halott magzat ≠ halott személy?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 18:54:31

@Ghavin:

"Most te komolyan a szándékosságot és természetességet állítod szembe egymással?" --- írod.

Nem állítom szembe. Csak megkülönböztetem a természetes biológiai folyamatokat, a tudatos beavatozástól. (Ha nem tudnád, ideszéljegyzem: bűnt csak tudatosan lehet elkövetni!)

És: "nemi erőszak".

Bűnt bűnnel nem tehetsz megnemtörténtté, nem orvosolhatsz.

És: "terhességi szövődmények".

Egy orvos nyilván az anya és a magzat megmentésére is törekszik. Ha ez "orvoszakmailag" lehetetlen, nyilván azt próbálja életben tartani, akinek az életbentartására nagyobb az esély.

Egy kis olvasnivaló:

"AZ ABORTUSZ

2270 Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez. [46]

"Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek" (Jer 1,5).

"A csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor a rejtekben keletkeztem, és a föld mélyén elindult az életem" (Zsolt 139,15).

2271 Az Egyház az első századtól kezdve hangsúlyozta minden szándékos abortusz erkölcsi rosszaságát. Ez a tanítás nem változott és változatlan marad. A közvetlen, azaz akár célként, akár eszközként szándékolt abortusz súlyosan ellenkezik az erkölcsi törvénnyel:

"Ne öld meg a magzatot abortusszal, és ne pusztítsd el a születése után." [47]

"Isten ugyanis, az élet Ura, az élet megőrzésének magasztos szolgálatát az emberekre bízta, és ezt emberhez méltó módon kell teljesíteni. Az életet tehát a fogantatástól kezdve a legnagyobb gonddal oltalmazni kell: az abortusz és a csecsemőgyilkosság szégyenletes gaztett." [48]

2272 A formális együttműködés az abortuszban súlyos bűn. Az Egyház ezt az emberi élet ellen elkövetett bűntényt egyházjogi büntetésként kiközösítéssel sújtja. "Aki abortuszt végez, ha valóban megtörténik, latae sententiae, önmagától beálló kiközösítésbe esik" [49] "magának a büntetendő cselekmény elkövetésének tényénél fogva", [50] a jogban meghatározott föltételek mellett. [51] Az Egyház ezzel nem beszűkíteni akarja az irgalmasság terét, hanem kifejezésre juttatja az elkövetett bűn súlyosságát, a megölt csecsemőnek, szüleinek és az egész társadalomnak okozott jóvátehetetlen kárt.

2273 Minden ártatlan ember elidegeníthetetlen joga az élethez a polgári társadalomnak és törvényhozásának alkotóeleme:

"A személy elidegeníthetetlen jogait a polgári társadalomnak és a közhatalomnak el kell ismernie és tiszteletben kell tartania; ezek a jogok nem függenek sem az egyes emberektől, sem szüleiktől és nem is a társadalomtól vagy az államtól erednek: az emberi természethez tartoznak, a személyhez tapadnak a teremtő tevékenység erejével, melyből maga a személy származik. Ebben az összefüggésben föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ezen alapvető emberi jogok közé tartozik az élethez és a testi épséghez való jog, mellyel minden emberi teremtmény rendelkezik fogantatása pillanatától egészen a halálig." [52]

"Amikor a polgári törvény az emberek egy csoportjától elveszi azt az oltalmat, melyet a törvénynek nyújtania kell, az állam e tettével tagadja minden polgárának törvény előtti egyenlőséget. Amikor az állam nem alkalmazza erejét mindenki -- leginkább a gyöngébbek -- jogainak védelmére, meginognak a jogállam alapjai. (...) A magzatot a fogantatás pillanatától megillető tiszteletből és védelemből következik, hogy a törvénynek megfelelő büntetéssel kell válaszolnia a magzat jogainak bármely szándékos megsértésére." [53]

2274 Mivel a magzattal fogantatása pillanatától kezdve személyként kell bánni, épségét a lehetőségekhez képest a többi más élőlényhez hasonlóan védelmezni, gondozni és ápolni kell.

A magzati vizsgálat erkölcsileg megengedett, "ha tiszteletben tartja az embrió és az emberi magzat életét és épségét, és minden egyes magzat megtartására vagy gyógyítására irányul (...). De súlyosan ellenkezik az erkölcsi törvénnyel, ha a vizsgálat eredményétől függ az abortusz. A diagnózisnak nem szabad azonosnak lennie a halálos ítélettel." [54]

2275 "Megengedettnek kell tekinteni az emberi magzaton végzett beavatkozásokat azzal a föltétellel, hogy tiszteletben tartják a magzat életét és épségét, nem jelentenek számára túlzott kockázatot, hanem gyógyítására, egészségi állapotának javítására vagy életbentartására irányulnak." [55]

"Erkölcstelen emberi magzatokat azzal a szándékkal létrehozni, hogy biológiai alapanyagként hasznosítsák." [56]

"Bizonyos beavatkozási kísérletek a kromoszóma- vagy génörökségbe nem gyógyító jellegűek, hanem arra irányulnak, hogy valamilyen szempont (pl. fiú--leány, erős--okos, alacsony--magas) szerint meghatározott tulajdonságú emberi lényeket hozzanak létre. Az ilyen beavatkozások ellentétesek az emberi lény személyi méltóságával, sérthetetlenségével és egyetlen, meg nem ismételhető identitásával." [57] "

ü
bbjnick

L.Salander 2010.11.19. 18:54:50

@Téglagyári Megálló:

igazad van. mindenkinek van valamilyen vallásinak nevezhető meggyőződése. de én azt nem tartom jónak, hogy egy ennyire személyes dologban a döntést "kihelyezheti" valaki. egy olyan dologban ami a saját testem, a saját életem, a saját jövőm is, ne az egyházam szabályai döntsenek. ez szerintem alapja a problémának. azt jónak tartom, ha az egyházam segíti a személyes döntéseimet. de ne szabályozza ennyire durván.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 18:55:18

És még valami. A következő részlet nagyon fontos, ha a magzatát abortáló nőről beszélünk:

Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, 4és így szóltak hozzá: "Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. 5Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?" 6Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. 7De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: "Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!" 8Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, 9ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. 10Jézus fölegyenesedett és megszólította: "Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?" 11"Senki, Uram" - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!"

Ahogy @Elpet: helyesen látja, ami közbejöhet, az a mohamedán vallás elterjedése. Ott pedig szokás nőket megkövezni házasságtörésért, a mai napig. Csak hogy lássuk, nem csak kellemetlen szabályai vannak a nőkre nézve a katollikus vallásnak.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 18:57:01

@Ghavin:

Katolikus temetés megkeresztelt embernek jár, bár még annak se feltétlenül. A magzat nyilván nem volt megkeresztelve.

L.Salander 2010.11.19. 18:59:11

@Téglagyári Megálló:

az hogy több nő jár templomba mint férfi, nem jelenti, hogy egyenrangúként, megfelelő arányban integrálják a nőket. mert a döntéseiket férfiak hozzák. nem a hívek közé kellene több nő.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 18:59:17

@L.Salander:

A cölibátusnak azért van biblikus alapja is:

"Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!"

bz249 2010.11.19. 19:01:38

@L.Salander: "ami a saját testem, a saját életem, a saját jövőm is, ne az egyházam szabályai döntsenek"

A vesedet sem adhatod el pedig az garantaltan a sajat tested. Szoval itt is vannak a tarsadalom altal allitott korlatok.

Egyebkent meg 2010-et irunk. Szamtalan fogamzasgatlasi modszer ismert mind a nok, mind a ferfiak szamara (meg esemeny utani tabletta is van). Ha valaki ennek ellenere teherbe esik* akkor azert legyen mar valami kovetkezmenye.

*most az eroszaktol es az anya eletenek a vedelmetol tekintsunk el, ott nyilvan mas az elbiralas

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 19:03:43

@Tündér_Lala:

A gyilkosság semmi esetre sem megoldás semmire.

Olvastam arról, hogy a háborús övezetekben, missziókban tevékenykedő szerzetesnővérek (apácák) nem ritkán esnek nemi erőszak áldozatául. Ilyen esetben, ha teherbe esnek, megszülik a babát és örökbe adják.

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 19:04:14

@L.Salander:

Arra próbáltam célozni, hogy az Egyház a férfiak számára is kemény szabályokat állít, és ezzel megtesz azért egyet s mást a nők védelmében. Hogy egy nő nem olyan férfit választ, aki ezeket a szabályokat betartja? Hm.

szesztű_hányni 2010.11.19. 19:07:58

JKGuz8uw=(=)(ö8288(=)ÜÜÜ))=Z/=%5764!!!

Bl*gmotor, te sz*d*m*t*!

ghavin 2010.11.19. 19:08:31

@bbjnick: "Nem állítom szembe. Csak megkülönböztetem a természetes biológiai folyamatokat, a tudatos beavatozástól. (Ha nem tudnád, ideszéljegyzem: bűnt csak tudatosan lehet elkövetni!)"

Az ember azon képessége, hogy intellektusa révén olyan eszközöket hozhat létre, amelyekkel képes a családtervezésre, terhesség- és születésszabályozásra, nem természetes folyamat eredménye, s önmagában nem természetes folyamat? A szexualitás csak részben biológia, ezzel remélem tisztában vagy.

"Bűnt bűnnel nem tehetsz megnemtörténtté, nem orvosolhatsz."

Dehogynem. Megerőszakolt nő, Irma, a legkevésbé sem akar az erőszak folyományaként még minimum 9 hónapig szenvedni, ezért elmegy a klinikára, s kikakapatja a kis sejtkupacot. Szerintem ezzel a probléma egy igen kellemetlen részét sikerült orvosolni, ám te biztos másképp látod. Apropó, tudtad, hogy számos állatfaj képes tudatosan, mégis tisztán biológiai úton megszakítani a saját terhességét? Most pusztán teoretikus célból tételezzük fel, hogy az ember birtokába jut ennek a képességnek - ebben az esetben bűn lenne, ha az erőszak áldozata úgy dönt, hogy csírájában folytja el a kis bűnfiókát?

"Egy orvos nyilván az anya és a magzat megmentésére is törekszik. Ha ez "orvoszakmailag" lehetetlen, nyilván azt próbálja életben tartani, akinek az életbentartására nagyobb az esély."

Okosan megkerülted a problémát, ám most sikerült behoznod a vitába a szakmaiságot. Itt viszont előjön egy újabb érv: mindig volt igény a terhességszakítás valamilyen formájára. Ecetes víz, különböző gyógynövények, fizikai behatás, satöbbi. Na mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy ha ezt tudomásul vesszük, akkor az orvos feladata nem elsősorban az, hogy megkönnyítse a terhességmegszakítást, hanem az, hogy ha az érintett nő, ha törik, ha szakad, meg kívánja szakítani a terhességet, akkor az legalább az ő szakmai felügyelete mellett történjen, megakadályozandó, hogy a kontár/önkezű munka folyományaként a nő elhalálozzon?

ghavin 2010.11.19. 19:13:57

@Téglagyári Megálló: Tehát katolikus halott = koporsó, katolikus anya magzata = kuka.

Gyönyörű.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 19:16:17

@L.Salander: "mondj példát az abortusz engedélyezett voltából származó visszaélésre. az itt és mostban."

Emlékszik mit mondtam? Nem jó az érve.
Ez független a visszaélések meglététől.

Mindazonáltal: öregeket ma a nyugdíjuk miatt nem halasztanak meg, de azért egy kis morfium plussz a dokitól, és már lehet osztani örökséget, egy gonddal kevesebb.

f.m.j. 2010.11.19. 19:18:12

évente 40000 abortusz...
nem vagyok benne biztos, hogy mind a 40000 esetben az anya életének, vagy a magzat életének veszélyeztetése miatt döntenek így, vagy mert különlegesen szar szociális helyzetben vannak...

40000... ízlelgessük ezt a számot...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 19:18:35

@Ghavin: mivel a temetők jelentős része nem egyházi kezelésben van, nyugodtan eltemetheti vagy elhamvasztathatja a magzatát egyházi jóváhagyás nélkül is.
Feltéve, ha a klinika nem adta el még valamelyik kozmetika cégnek, ahogy egy időben szokás volt (talán ma is, csak óvatosabban).

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 19:19:37

@tölgy:

Köszönöm, tölgy, én már nem bírom ezt a tempót.

ghavin 2010.11.19. 19:22:17

@tölgy: No de látod, ez az. Nincsenek statisztikai adatok a kezemben, de szerintem elhanyagolható azon anyák száma, akik temetés tartanak a magzatuknak. Lófasz sem tekinti a magzatot személynek, kivéve ha az abortusz vitájáról van szó, s a vitázó fél történetesen az abortusz ellen próbál érvelni. Ez nemes egyszerűséggel képmutatás, ha vallásos szemlélettel párosul akkor pedig álszentség.

L.Salander 2010.11.19. 19:30:14

@bz249:
pénzért nem adhatom el, de szerintem nem az a jó párhuzam. hanem hogy donor lehetek családtagomnál. tehát dönthetek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 19:31:03

@Ghavin: némi önellentmondás van az érvelésében:
ha az abortuszra ment nők nem temettetik el a magzataikat, akkor ebből nem következik, hogy az abortusz-ellenesek nem tekintik személynek a magzatot. Ebből a magzat-el-nem-temetésből csak az következik, hogy az abortuszt gyakorlók nagy valószínűséggel nem tekintik személynek a magzataikat. De ez tautológia, hiszen azért megy abortuszra, mert nem tekinti személynek (gondolom, tudatos gyilkosságot nem akar az abortusz gyakorlóknak tulajdonítani).

Szóval, ha az abortusz-ellenesek morális integritását akarja fikázni, arra semmiképpen nem jó érv, hogy az abortuszt gyakorló anyák nem temettetik el a magzatjaikat.

bz249 2010.11.19. 19:35:34

@tölgy: van termeszetes veteles is. Egy atlagos evben 15-17.000 magzati halalozas tortenik.

ghavin 2010.11.19. 19:38:13

@tölgy: Én itt most halott magzatokról beszélek, ami nem csak abortusz, de vetélés révén is kipurcanhatott, az anya akaratától függetlenül. Még sincsenek tele a temetők magzatsírokkal, még olyan időszakokból sem, amikor az abortusz tilalmas eljárás volt.

Amúgy nagyon jó amit mondasz, ugyanis eljutottunk arra a pontra, ahol az adott magzat személy-státuszának eldöntése elsősorban a neki otthont adó anyára tartozik, nem pedig egyházakra és a nők méhtartalmáról vitatkozó férfiemberekre.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 19:40:20

@bz249: és az most akkor mit is jelent ebben a csevelyben?

(Tudja, hüjjebölcsészeknél a számokat meg kell magyarázni.)

bz249 2010.11.19. 19:44:00

@tölgy: csak annyit, hogy nem csak abortusz kovetkezteben halnak meg magzatok. Nagyjabol 3 abortalt magzatra jut 1 statisztikaban is megjelenitett veteles (ennel valoszinuleg tobb van). Szoval ez a tautologiaja nem all meg:

"Ebből a magzat-el-nem-temetésből csak az következik, hogy az abortuszt gyakorlók nagy valószínűséggel nem tekintik személynek a magzataikat."

Vagyis epitse fel mashogy az ervrendszeret, ne ezen alapulva. Latja, a szimpatikus index eredetu troll is tudja ezt.

Tehetetlen Dodó 2010.11.19. 19:46:33

@Ghavin: Megjegyzem, épp a napokban volt valamelyik tévén egy műsor, ahol azt mutatták, milyen jeltelen parcellákba hantolják el az elhalt (természetes vagy művi úton) magzatokat, továbbá a különféle amputált testrészeket.
Morbid, de úgy látszik, van erre rutinmegoldás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 19:46:53

@Ghavin:

"Az ember azon képessége, hogy intellektusa révén olyan eszközöket hozhat létre, amelyekkel képes a családtervezésre, terhesség- és születésszabályozásra, nem természetes folyamat eredménye, s önmagában nem természetes folyamat? A szexualitás csak részben biológia, ezzel remélem tisztában vagy." --- írod.

Tehát: természetes, hogy az ember tudatos? Nem mondod?!:-D

"tudtad, hogy számos állatfaj képes tudatosan, mégis tisztán biológiai úton megszakítani a saját terhességét?..." --- írod.

Ez marhaság. Ha egy lény nem tudatos, akkor saját terhességét sem tudja tudatosan megszakítani:-|

"...tételezzük fel, hogy az ember birtokába jut ennek a képességnek" --- írod.

???:-)

"Ecetes víz, különböző gyógynövények, fizikai behatás, satöbbi. Na mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy ha ezt tudomásul vesszük, akkor az orvos feladata nem elsősorban az, hogy megkönnyítse a terhességmegszakítást, hanem az, hogy ha az érintett nő, ha törik, ha szakad, meg kívánja szakítani a terhességet, akkor az legalább az ő szakmai felügyelete mellett történjen, megakadályozandó, hogy a kontár/önkezű munka folyományaként a nő elhalálozzon?" --- írod.

Bűnt bűnnel nem tehetsz megnemtörténtté, nem orvosolhatsz --- azt szólnám.

ü
bbjnick

L.Salander 2010.11.19. 19:47:22

"ha élet elvehető más gyakorlatias megfontolásai miatt (nincs pénze/kedve/stb. a felneveléséhez), akkor jöhetnek a betegek, nyuggerek, rokik, stb., akik szintén gondot/pénzt jelentenek."

ezt írtad eredetileg. de ez a nem jó érv. mert a magzat nem képes önálló életre. tehát nem kész élet vetetik el. a r.k. egyház a lelkesülést a 40. napra teszi. tehát még a kemények is húznak valami határt. ezt a szabályozás kicsit kitolta a 3. hónapig.
a mesterséges megtermékenyítésnél a megtermékenyített petéknek csak egy részét ültetik be. a többit kidobni az is gyilkosság? pedig kidobják.

és nem megoldás az esemény utáni tabletta sem, mert azt se bírja mindenki. a megoldás a tökéletes fogamzátlás.
bár gondolom szerinted aki fogamzásgátlót szed az is gyilkos. de hányszoros?

bz249 2010.11.19. 19:52:39

@L.Salander: "és nem megoldás az esemény utáni tabletta sem, mert azt se bírja mindenki. a megoldás a tökéletes fogamzátlás. "

Van aki meg hizasra hajlamos. Van olyan, aki nem tud rendesen szamolni. Van aki meg allergias a lisztre. A megoldas erre az, hogy egyutt kell elnunk a korlatainkkal. Aki nem birja az esemeny utani tablettat az legyen sokkal gondosabb a szexualis eleteben. Valasszon olyan partnert, aki atveszi a fogamzasgatlassal kapcsolatos feladatok dandarjat. Meg ugy altalaban nojon fel, legyen felelossegteljes.

Persze teny, lehet varni a tokeletes vilagra. Csakhogy az nem fog eljonni.

ghavin 2010.11.19. 19:57:25

@bbjnick: "Tehát: természetes, hogy az ember tudatos? Nem mondod?!:-D"

De mondom, éppen ezért nincs értelme a szembeállításnak/megkülönböztetésnek ebben a kontextusban.

"Ez marhaság. Ha egy lény nem tudatos, akkor saját terhességét sem tudja tudatosan megszakítani:-|"

Hát a tatu rácáfol erre. Na jó, a tatu nyilván nem tudatos lény, ám bármikor képes szüneteltetni, vagy teljesen felfüggeszteni a terhességét. Ezt általában akkor teszi, ha adott esetben a környezeti feltételek nem biztosítják a szervezetében fejlődő embriók folyamatos fejlődését, s emiatt az anyaállat veszíteni kezd tartalékaiból. Nem vetélés történik, hanem a magzatok egyszerűen felszívódnak az anyaállat szervezetében. Hozzáteszem mindez nem törvényszerű, nincs általános képlet arra, hogy milyen körülményeknek kell teljesülni ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon.

"Bűnt bűnnel nem tehetsz megnemtörténtté, nem orvosolhatsz --- azt szólnám."

Dehogynem --- én meg ezt szólnám.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.19. 19:58:05

@bz249: igazuk van, a spontán vetélésre nem gondoltam.
Na, de a temetőkben van elkülönített terület a magzatok temetésére. Nem tudom hányan veszik igénybe.
Azt még mindig nem látom bizonyítva, hogy abortusz-ellenzők nem temetik el a spontán elment magzatokat.
Hüjjepápista nők magzatot temetnek
www.pjstar.com/news/x171129299/Catholic-burial-service-conducted-for-stillborn-fetus

Tehetetlen Dodó 2010.11.19. 20:00:09

@tölgy: Épp a minap volt erről egy műsor.
Vannak jeltelen, de jelölt sírok is.

ghavin 2010.11.19. 20:01:34

@Tehetetlen Dodó: Tehát biológiai hulladéktároló = temető?

Felőlem... :)

Alfőmérnök 2010.11.19. 20:04:57

@bz249: Vannak, akik az esemény utáni tablettát is gyilkosságnak tekintik. Na, szerintem ez már tényleg gáz. (Habár - ha a személyt a fogantatás pillanatától, a fogantatás pillanatát meg az ondó behatolásától számítjuk -, végülis következetes álláspont. De biztos, hogy - gyakorlati kérdésekben - mindig a kompromisszumot nem tűrő következetesség a helyes magatartás?)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 20:07:52

@Alfőmérnök:

"biztos, hogy - gyakorlati kérdésekben - mindig a kompromisszumot nem tűrő következetesség a helyes magatartás?" --- kérdezed.

Igen, mert különben mindent szétrohaszt a relativizmus.

ü
bbjnick

L.Salander 2010.11.19. 20:09:46

@bz249:

ja. és ha mégse sikerül, minden erőfeszítésünk ellenére se, akkor szomorúan bár, de használjuk az abortusz lehetőségét.
beszéltél te már olyannal akinek volt abortusza?
mert túl utópisztikus amit mondasz.

kalkuláld bele pl. azt, hogy a nőknek 40 felett nem ajánlatos fogamzásgátlót szedniük, mert egészségrongáló. nem részletezném, de elolvasható. 40 után még 10 évig nagyjából fogamzóképesek. a spirál megintcsak nem jó mindenkinek. az esemény utáni tabletta brutális adag hormon. a többi fogamzásgátló módszer bizonytalan. szóval kicsikét összetettebb a dolog mint amit gondolsz. és nem annyira könnyű a fogamzásgátlás mint hiszed.

olyan partnert választani? milyet? akinek nem lyukad ki a kotonja?

ghavin 2010.11.19. 20:11:01

@bbjnick: Ja, tágul is az univerzum rendesen. :)

Alfőmérnök 2010.11.19. 20:13:53

@bbjnick: Ezzel az a baj, hogy többféleképpen is lehet következetesnek lenni. Tehát a következetesség önmagában még a relativizmus ellen se véd. (Az meg mondjuk külön igazolásra szorul, hogy a relativizmus mindent elrohaszt, de tegyük fel, hogy így van.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 20:20:26

@Ghavin:

"nincs értelme a szembeállításnak/megkülönböztetésnek ebben a kontextusban".

A szembeállításnak nincs, a megkülönböztetésnek annál inkább (van).

"Na jó, a tatu nyilván nem tudatos lény, ám bármikor képes szüneteltetni, vagy teljesen felfüggeszteni a terhességét." --- írod.

A tatu gyárilag ilyen:-) Az ember pedig gyárilag másmilyen.

"Hozzáteszem mindez nem törvényszerű, nincs általános képlet arra, hogy milyen körülményeknek kell teljesülni ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon." --- írod.

Nyilván van ilyen "képlet", csak a tatulógusok még nem ismerik:-)

És: ha valóban azt gondolod, hogy bűnt bűnnel megnemtörténtté tehetsz , orvosolhatsz, akkor te bűnöző logikát/etikát követsz:-/

ü
bbjnick

bz249 2010.11.19. 20:39:14

@L.Salander: evi 45.000? Ennyi veletlen baleset tortenik, mikorben egyebkent 100.000 gyerek szuletik es van mondjuk 20.000 termeszetes veteles? Ennyire azert csak nem megbizhatatlanok a fogamzasgatlo modszerek.

"kalkuláld bele pl. azt, hogy a nőknek 40 felett nem ajánlatos fogamzásgátlót szedniük, mert egészségrongáló. nem részletezném, de elolvasható. 40 után még 10 évig nagyjából fogamzóképesek."

Vannak vegleges modszerek is ilyen esetre amennyire tudom (ferfinel-nonel is). Mondjuk lehet, hogy annak magasabb az egeszsegugyi kockazata (tenyleg nem tudom) mondjuk, ha Iranban meg tudjak oldani, akkor gondolom annyira nem lehet veszelyes.

Egyebkent tolem akar lehet is abortusz, csak legyen egy nagysagrenddel dragabb, mint barmilyen mas fogamzasgatlasi modszer.

L.Salander 2010.11.19. 20:49:12

@bz249:

mondanék pár tipikus abortuszhelyzetet.
1. szülés után, szoptatás után, amikro még nem állt helyre a hormonrendszer, javasoni szokták, hogy ne szedjen a nő pár hónapig gyógyszert. a gyógyszerhez szokott párok bénáznak a gumival. használják, de az nem bombabiztos.
2. nőgyógyászati műtétek után is szokták pár hónapra javsolni, hogy ne szedjenek gyógyszert. és szintén a győgyszer melletti szexhez vannak szokva. használnak gumit, de....stb.stb.
3. hosszú időn át nem volt partnere, nem szed gyógyszert, amikor lesz partnere éppen ciklus közepén van amikor nem lehet elkezdeni a gyógyszert. megint jöhet a gumi, csak......
4. véletlenül kihagy egy-egy napot a kis hormontartalmú gyógyszerből.
5. hányás, hasmenés miatt nem hatékonyan működik a gyógyszer.

mindegyik típusúból eredő terhesség megyszakítása volt már a környezetemben. nem gyerektelenek. nem felelőtlenek.
szóval nem annyira egyszerű.

szubjektiv 2010.11.19. 20:51:36

@L.Salander:
"ezt írtad eredetileg. de ez a nem jó érv. mert a magzat nem képes önálló életre."
Miért, az újszülött képes?:))
Persze értem, hogy hogyan gondolod.

Elgondolkoztam, hogy mi lenne, ha a tudomány eljutna oda, hogy egy pár hetes magzatot képes lenne az anyaméhen kívül érett újszülötté érlelni.

A katolikus egyház tanítását nem lehet az alaptételek nélkül, kiragadva értelmezni. Az élet ugye szent. Tehát az élet elvétele minden esetben bűn.
Mindig felvetem, de nem szokták érteni, hogy van olyan, hogy önmegtartóztatás. Ha biztosan el akarom kerülni, hogy nem kívánatos gyermekáldásban részesüljek, akkor semmi mást nem kell tennem, csak kerülni a huncutkodásnak azt a fajtáját, ami azt eredményezhetné.
Ilyenkor jönnek azzal, hogy na de joga van mindenkinek szexelni. Hogyne lenne, csak itt kezdődik a felelősség. Felelősnek lenni a tetteinkért, innen kéne megközelíteni a kérdést.
A terhesség nem kanyaró, amit elkap az ember, nem is tégla, ami a fejünkre esik önhibánkon kívül.

De az egy marha nehéz ügy, mikor az ember odajut, hogy nem kívánt gyerek, vagy abortusz. Jó volna a felelősségteljes életre nevelgetni az ifjakat és nem orrba-szájba reklámozni a szexet, mert az kurva trendi. No de most más világot élünk...

ghavin 2010.11.19. 20:54:33

@bbjnick: "A szembeállításnak nincs, a megkülönböztetésnek annál inkább (van)."

Miért is? Ja hogy nincs, csak így tartható fenn az érvelésed. Értem én.

"A tatu gyárilag ilyen:-) Az ember pedig gyárilag másmilyen."

Az embernek meg gyárilag van intellektusa, tehát gyárilag olyan, hogy képes eszközök használata révén megszakítani a saját terhességét.

"Nyilván van ilyen "képlet", csak a tatulógusok még nem ismerik:-)"

Vagy annyira komplex, hogy irreleváns képletet keresni. Éppen annyira, mint végtelen számú élethelyzetű emberre egy adott szituációban ugyanazt a kompromisszumot nem tűrő dogmatikát alkalmazni, a meglévő és jogszerűen alkalmazható opciók teljes kizárásával.

"És: ha valóban azt gondolod, hogy bűnt bűnnel megnemtörténtté tehetsz , orvosolhatsz, akkor te bűnöző logikát/etikát követsz:-/"

Nos, ha szerinted bűnös az elgondolás, miszerint helytelen a terhességét megszakítani kívánó nőre minden esetben rákényszeríteni a szülést amennyiben teherbe esik, úgy, hogy minden lehetőség adott a terhességmegszakításra, akkor igen, így van. Még szerencse, hogy nagy ívben szarok rá, hogy te mit tartasz bűnöző logikának/etikának, így a legkevésbé sincs rám hatással, amikor a magadfajta hímsovi-konziknak kínjukban nem fut egyébre olcsó demagógiánál. De hé, legalább megpróbáltad. Majd ha jönnek elpet muszlimai, téged tutira tárt karokkal fogadnak majd a buckalakók ilyen hozzáállással. ;)

2010.11.19. 20:55:26

@L.Salander:

'a magzat nem képes önálló életre. tehát nem kész élet vetetik el'

Mit nevezel 'kész életnek'? A szülőcsatornában levő magzat mire kész?
Az ember élete végéig 'készül'.

'a r.k. egyház a lelkesülést a 40. napra teszi'

A katolikus álláspont szerint az új élet az ivarsejtek egyesülésével jön létre.

'a mesterséges megtermékenyítésnél a megtermékenyített petéknek csak egy részét ültetik be. a többit kidobni az is gyilkosság? pedig kidobják.'

Igen, gyilkosság.

'bár gondolom szerinted aki fogamzásgátlót szed az is gyilkos. de hányszoros?'

A fentiek értelmében ha a megtermékenyített petesejt beágyazódását gátolja meg, akkor gyilkos.

bz249 2010.11.19. 20:59:06

@L.Salander: "mindegyik típusúból eredő terhesség megyszakítása volt már a környezetemben. nem gyerektelenek. nem felelőtlenek."

"5. hányás, hasmenés miatt nem hatékonyan működik a gyógyszer."

Nincs is jobb, mint egy kis hanyos-hasmeneses szex. En is csak ajanlani tudom.

"4. véletlenül kihagy egy-egy napot a kis hormontartalmú gyógyszerből. "

Hat van az igy, legkozelebb majd megtanulja, hogy figyeljen a tablettara. Fizessen egy halom penzt az abortuszert. (vö: altalaban nem szokott a furdokadban hajat szaritani)

"3. hosszú időn át nem volt partnere, nem szed gyógyszert, amikor lesz partnere éppen ciklus közepén van amikor nem lehet elkezdeni a gyógyszert. megint jöhet a gumi, csak......"

Kemeny dolog. Bezony 28 napig is eltart egy ilyen ciklus, az uj partnerrel mar a masodik napon is le kell fekudnie, mer a vegen meg elhagyna.

"2. nőgyógyászati műtétek után is szokták pár hónapra javsolni, hogy ne szedjenek gyógyszert. és szintén a győgyszer melletti szexhez vannak szokva. használnak gumit, de....stb.stb."

Ok ez legyen veletlen baleset. Bar nagyon megerto ferj es felelossegteljen anya kell nogyogyaszati mutet utani kufirchoz.

"1. szülés után, szoptatás után, amikro még nem állt helyre a hormonrendszer, javasoni szokták, hogy ne szedjen a nő pár hónapig gyógyszert. a gyógyszerhez szokott párok bénáznak a gumival. használják, de az nem bombabiztos."

Ok es ilyenkor (szoptatas utan!) miert nem mukodik az esemeny utani tabletta? Tudom nem bombabiztos.

Egyebkent egy 100%-ban mukodo modszer minimum a piramisokkal egy idos. Jo Mozes konyveben utalatosnak irjak, de aki nagyon-nagyon nem akar gyereket, az meg mindig kiprobalhatja a nem-konvencionalis szexualis aktusokat.

pause 2010.11.19. 21:02:04

az abortusz tema ugyan olyan mint az egeszseg tema :
megelozes es tudatos valasztas

2010.11.19. 21:02:58

@L.Salander:

'kalkuláld bele pl. azt, hogy a nőknek 40 felett nem ajánlatos fogamzásgátlót szedniük, mert egészségrongáló. nem részletezném, de elolvasható. 40 után még 10 évig nagyjából fogamzóképesek. a spirál megintcsak nem jó mindenkinek. az esemény utáni tabletta brutális adag hormon. a többi fogamzásgátló módszer bizonytalan. szóval kicsikét összetettebb a dolog mint amit gondolsz. és nem annyira könnyű a fogamzásgátlás mint hiszed.
olyan partnert választani? milyet? akinek nem lyukad ki a kotonja? '

Ez mind igaz.
A katolikus egyház szerint a természetes családtervezés a helyes módszer.
Hátrányai:
-két ember egyetértése szükséges hozzá
-időleges önmegtartóztatással jár

Előnyei:
-nincs hormon
-nem lyukad ki az óvszer
-a párban elmélyül a kölcsönös bizalom és tisztelet

A megbízhatósága a fogamzásgátló tablettákéhoz mérhető.

TG69 2010.11.19. 21:05:06

@Téglagyári Megálló: Azért az vicces, hogy az kádározik, aki a Ratkó korszakot kívánja vissza:)

L.Salander 2010.11.19. 21:06:16

@szubjektiv:

igazad van.
de a média nem kihagyható. és nem felelős a hozzáállása. ha a jó életet vagy úgy jelenítik meg, hogy a nők szexuális tárgyként jelennek meg (nagy autó mellett szilikonmellű szőke nő) vagy valamelyik szentfazék jön a másik véglettel. normális felvilágosítás, felelősségvállalás, emberi értékek tiszteletére nevelés még az iskolákban nincs. a csonka családok meg a puszta túlélésre játszanak.
az önmegtartóztatás nem trendi. az nem egy fogyasztói közelítés. márpedig elsősorban fogyasztókká akarnak nevelni mindenkit. zabálj, szexelj, vásárolj. ez dől mindenből. és akkor nem tetszik az abortusz. aha. nekem meg a képmutatás, meg a butaság nem tetszik.

Alfőmérnök 2010.11.19. 21:10:14

@khamul: "'a r.k. egyház a lelkesülést a 40. napra teszi'

A katolikus álláspont szerint az új élet az ivarsejtek egyesülésével jön létre."

Nincsenek forrásaim, de úgy tudom, hogy régebben valóban a 40. naptól számította az élet kezdetét.
Most akkor mondjuk azt, hogy azelőtt a r.k egyház egy TÖMEGGYILKOSSÁGOT szentesített???

Másrészt azt, hogy élet (vagy a lelkesülés?) a fogantatással kezdődik, TUDOMÁNYOS alapon indokolja. (Feltételezésem szerint ezért tért el attól, hogy 40. naptól kezdődik...) Csakhogy TUDOMÁNYOS alapon ez nem bizonyítható (pl. mivel a fogantatás nem egy pillanat, hanem egy folyamat).
Na ez a nemmindegy.

TG69 2010.11.19. 21:12:12

@Elpet: Rettegünk, csomagolunk, később bőröndözünk? :) Ha ojrópa nem képes megvédeni értékeit, akkor mindegy milyen fundamentalizmus vár ránk egykutya mind.

IronLowrider 2010.11.19. 21:14:35

Az abortusz undorító dolog, az élet védelmével nem összeegyeztethető.
Ha egy nő a férje kérése ellenére megtartja a babáját, azzal is tönkre tesz egy életet.

A látszólag bonyolult helyzet viszont egyszerűen feloldható:
Hölgyeim! Ha még nem állnak készen a gyermeknevelésre, akkor ne essenek teherbe. A XXI. században szerencsére ez könnyen megoldható.
Uraim! Ha még nem állnak készen a gyermeknevelésre, akkor ügyeljenek arra, hogy ne ejtsenek teherbe senkit. A XXI. században szerencsére ez megoldható (bár nem könnyű, mert tabletta ugye nincs, mint a nőknél, a vaszektómiát meg csak 25 éves kor fölött végzik el).

Balangó 2010.11.19. 21:19:27

Nekünk sok van. Olyan is, akit nem terveztünk.

Mindegyik egy csoda.

L.Salander 2010.11.19. 21:20:32

@khamul:
a katolikus egyház szellemében élőkkel nem kell példálózni. azoknál ez nem probléma. 9nmegtartóztatnak, vagy szaporodnak.
de akik nem így nevelkednek, azok jó eséllyel nem is hallottak még az önmegtartóztatásról.

azért ha a katolikus módszereket követik, és nem akarnak 3 gyereknél többet, akkor években számolható az önmegtartóztatás. a katolikus módszert egy olyan korban találták ki, amikor a "természetes családtervezés" azaz a korai csecsemőhalál, meg a nem annyira korai gyerekhalál, meg sorolhatnám.....volt a megszokott. azokat a szabályokat nem ezekhez a viszonyokhoz találták ki. kellene valamennyire korszerűsíteni a dolgokon. nem?

vagy a média nyomását kellene kicsit csökkenteni.
csak nézd meg a legnépszerűbb sorozatokat. mennyi boldog problémamentes sokgyerkes család van bennük? akik példaértékűek lehetnének. beszélnek valahol abortuszról nem szélsőségesen?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.19. 21:21:35

hátbasszákmeg hölgyek, urak, jó szar lehet ateistának lenni! :)

Rhythmeen (törölt) 2010.11.19. 21:25:42

hogy én hány nőt láttam már azért egy szar kapcsolatban megmaradni, mert rettegett attól, hogy egyedül marad, és ezért akár egy abortuszt is bevállalt...

diplomás "felvilágosult" nők védik harcosan az abortuszt, közben meg olyan szintű megalázó kapcsolatokba mennek bele, hogy én szégyellem magam helyettük.

ha valaki nem akar teherbe esni, számos módja van a védekezésnek... ha a partnered, arra nem képes, hogy egy gumit húzzon fel, (mert mondjuk te nem bírod / nem tartod megbízhatónak az egyéb védelmi megoldásokat), itt lenne az ideje elgondolkodni, hogy tényleg szeretkezni akarsz vele? ha ez "áldozat" a részéről, ennyire nem képes miattad?

szexuális életet felelősséggel kell élni, a felelősség része, hogy abból épp lehet gyerek is. és ne gyertek azzal, hogy "jó de ezt nem tudja a szabolcsi faluba a 14 éves kislány", igen ez baj hogy nem tudja, de talán mi akik meg tudjuk, a mi felelősségünk lenne, hogy erről ő is tudomást szerezzen!

TG69 2010.11.19. 21:27:57

Azért ti katkósok lassan átveszitek az szdsz helyét, végülis hozzájuk mérhet ütős pártotok is van már :). Klassz dolog lehet megmondani, hogy ki a rasszista és hogy ki a bűnös igaz?

Van két alkotmányos alapjog ami nyílván ütközik. Az egyik a magzatvédelem a másik az önrendelkezési jog. A két szélsőséges feloldás az, hogy
a1) a mazgaté az elsőbbség, ert az abortusz gyilkosság
a2) a női önrendelkezés ebben az esetben korlátok nélküli, bármikor el lehet vennei az életképtelen magzatot.

Mindkettő nagy hülyeség. Mit csinál a nyugat (kivéve az íreket)? Általában az első 3 hónapban az egyén önrendelkezésének ad nagyobb lehetőséget, míg az idő múlásával a magzatvédelem lesz a fontosabb. És ez így jó :)

2010.11.19. 21:34:10

@Alfőmérnök:

Lehet, hogy régebben tényleg a 40. napot tekintették határnak. Nem tudom, hogy miért. Lehet, hogy bibliai okai voltak (a 40 ott elég sokszor előfordul), de az is lehet, hogy másért.
Szerintem megbocsátható, hogy a modern biológia megszületése előtt önkényes feltevésekkel éltek (mert ez az igazán önkényes).
Viszont nem szégyen a tudománytól tanulni. Az ivarsejtek egyesülésével valami egyedi jön létre.

'TUDOMÁNYOS alapon ez nem bizonyítható (pl. mivel a fogantatás nem egy pillanat, hanem egy folyamat'

Ebből a szempontból ez mellékes. Minden fizikai folyamathoz idő kell. Hogy másodpercek vagy órák az most mindegy.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 21:41:20

@Ghavin:

Kis @Gavin, tudod mi az a labirintusi egzisztencia? Ilyen szemléletes demonstrációját, mint amit itt most bemutattál, igen ritkán látni.

Ami pedig a hímsovi-konzi olcsó demagógiát illeti: nem tudok elképzelni olyan olcsó demagógiát, ami ne volna százszor tisztességesebb, mint az inkoherens öngerjesztő handabanda.

ü
bbjnick

wendytesztaburger 2010.11.19. 21:41:26

na most cseszett fel azt ideg de rendesen. a szetment serves hasu not rabeszelni egy terhessegre ami akar az eletebe is kerulhet, na ez az igazi nagy budos gyilkossag

rohadjon meg a blog meg az az orvos is aki ehhez asszisztal

Alfőmérnök 2010.11.19. 21:41:31

@khamul: Nem mindegy, hogy egy folyamathoz mennyi idő kell, mert nem pl. mindegy, hogy az 1. vagy a 40. naptól, vagy a 3. hónaptól számítasz valakit személynek.

Mégegyszer: a kat. egyház a tudományra hivatkozva állítja, hogy a lelkesülés a fogantatás pillanatától kezdődik. Csakhogy ez az érv nem állja meg az helyét, mert -- ha már a tudományt tesszük meg ítélőbírónak -- akkor a "fogantatás pillanata" sem egyértelműen megállapítható. Ismét idézem:
"Azoknak közülünk, akiknek hézagosak a biológiai ismeretei, valami olyasmi dereng, hogy a fogantatás az, amikor az ondósejt behatol a petesejtbe. Az ondósejt először azonban úgynevezett ondómaggá alakul, és 18-24 óra is eltelhet, amíg a genetikai anyag cseréje, majd a sejtosztódás megkezdődik. A zigóta beágyazódására — amit szintén szoktak a terhesség kezdetének tekinteni — 6-12 nap elteltével kerül sor. A fogantatás pillanatát kitüntetettnek tekintőktől vitapartnereik jogosan kérdezik: ezek közül melyik a „fogantatás pillanata”? Pontosan mikor jön létre a személy?"
bioetikablog.hu/2010/06/a_zigota_kalandjai

nemecsek ernő áruló 2010.11.19. 21:43:08

Az abortusz nem egy leányálom, ezt aláírom.

Ezért kell V É D E K E Z N I

Az senkinek sem jó, ha a baba nyomorban nő fel!

TG69 2010.11.19. 21:47:12

@bz249:
a1) Van két nővér örökletes betegséggel (lehet hogy ez csak utólag derül ki), veszélyeztetett terhesek 60%, hogy belehalnak. Mindkettő vállal, mert nagyon akanak gyermeket. Sikerül is nekik, aztán az egyik belehal a terhességébe. Te vagy a férje a másiknak. Mit választasz? Elfogadható, hogy univerálisan gyilkosságnak nevezzük azt a döntést, amelyik a feleségedet biztosan életben hagyja. Ha gyilkoltok, akkor milyen életetek lesz ezután?

a2) Fiatal kislány (14 alatt) megerőszakolja egy feminista ellenes csibész. Anyukának mit mondasz, amikor döntenie kell? Gyilkosnak szólítod őt?

a3) Fiatal pár nagy szerelem teherbe esés. A férj balesetben elhuny. Nincs szülői háttér, munkanélküli nő két hónap alatt belerokkan a helyzetbe nem mer vállalni ilyen állapotban gyermek. Gyilkos?

a4) 45 feletti nő 3 gyermekkel lerobbant fizikai állapot. Egyszer hibáznak férjével és jönne a következő. Köteleznéd hogy nyugdíjasan játszanak papást mamást az unokákkal együtt? Ja és a férfi még jobb állapotban van (mondjuk magyar) és van még 5 éve.

a5) folytassam?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 21:48:58

@Alfőmérnök:

"Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell."

www.katolikus.hu/kek/kek02196.html

Az abortuszról 2270. ponttól ír.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.11.19. 21:51:06

@bbjnick: És mikor van a "fogantatása pillanata", ha a fogantatás nem egy pillanat, hanem egy folyamat?

bz249 2010.11.19. 21:52:19

@TG69: hollo ket vis maior eset van

1.) az anya elete

2.) buncselekmeny

a konkret esetekben:

a1.) Egeszsegvedelem, egyertelmu

a2.) Buncselekmeny, egyertelmu

a3.) Szar ugy, ha a szules utan ket nappal tortenik?

a4.) Egyszer hajat szaritottak a furdokadban...

qbr 2010.11.19. 21:54:18

@bz249: evi 45.000?

Ebben a számban benne lehet az egészségügyi küretek száma is (ezt sokszor pont azért végzik, hogy sikerüljön a teherbeesés).

Van a témában egy speciális - sajnos sok embert érintő - dilemma: a Down-szindróma egy (magzati korban) elég jól szűrhető rendellenesség, a tesztek találati pontossága 95%, a fennmaradó tévesztések jellemzően 'hamis pozitív' eredmények.
A dilemma: kismamának megmondják, hogy a születendő gyermeke 95%-os valószínűséggel Down-kóros lesz.

Alfőmérnök 2010.11.19. 21:56:03

@bbjnick: Egyébként te, mint katolikus, tudsz valamit arról, hogy régebben a 40. naptól számították? Ha ez így volt, mi a véleményed erről? Tömeggyilkosságot "szentesítettek"-e?

pontypofájú mókusgalamb 2010.11.19. 21:58:26

megnéztem az oldalt

nem értem, hogy orvosok hogy képesek abortuszt végrehajtani, döbbenet...

még valami: aki hülye a védekezéshez, ne szexeljen

qbr 2010.11.19. 22:03:36

@bz249:
Ja, látom, köszi a linket. Viszont ebben meg tuti benne vannak az orvosi okokból történt terhességmegszakítások (nem csak a fent említett dilemma, hanem egyéb fejlődési rendellenességek, súlyos fertőzések, daganatok, stb.)
A szociális okokból történő terhességmegszakítás ennek a számnak csak egy része lehet.

TG69 2010.11.19. 22:03:47

@bz249: a3) Nem de korábban írtam, hogy a nyugati abortusz törvények elször inkább az anya önrendelkezését utána a mgazatot védik. Tehát jogos a dilemma egy 2-3 hónapos pszichésen megtört és kilátástalan helyzetbe kerülő anyánál, hogy mit tehet és teljesen más 2 nappal a szülés előtt. Ezt gondold újra végig.
a4) Az ilyen hozzáállás végülis ahhpo vezet, hogy ha nincs biztonságos sex, mert emberek vagyunk, akik tévedhetnek, akkor az csak akkor gyakorolható, ha valaki kifejezetten gyermeket akar. Ez elfogadható egy zárt vallásos világképben, de egy ilyet nem fogsz tudni elfogadtatni az emberekkel. Az abortusz = gyilkosság az egyben tehát a a teljes vallásos kontrol jelent egy igen fontos emberi aktusra nézve, amit ebben a formában még hithű katolikusok sem fogadnak el, de még az abortusz tilalmat sem (lsd Olaszország erre vonatkozó adatát).

EvilHedgehog 2010.11.19. 22:05:04

Én vagyok a hülye, hogy idejövök és elkezdek olvasni.

A blognak gratulálok a kattintásszámhoz....

csi szi 2010.11.19. 22:05:29

Legyünk egy kicsit racionálisak. A jog és a keresztény erkölcs az két különböző dolog, különben teokrácia lenne. A magyar lakosság többsége nem vallásos, hiszen nem jár templomba, nem követi az egyház tanításait. Az abortusz a keresztény erkölcs szerint bűn, de próbálnánk csak betiltani, jönnének az illegális abortuszok, az abortuszturizmus (valamelyik szomszédos országban elvégeznék anyagi ellenszolgáltatásért egy magánklinikán). Ok, aki abortuszt akar az fizessen, de lenne olyan aki fizetni se tudna érte. Akkor az nevelje fel a nem kívánt gyereket, mikor már az abortuszra sem volt pénze?
Ellentmondásos érzéseim vannak azzal kapcsolatban is, hogy szándékosan bűntudatot, lelkifurdalást keltenek abortuszon átesett nőkben. Aki érző ember, az amúgy is sajnálja, akkor is ha nem tolják a pofájába, hogy szemét gyilkos vagy. A "lelketlen ribancok", akiknek csak egy kisműtét, meg akkor sem fogják.
Magára venné valaki a szakszerűtlenül elvégzett illegális abortuszokban meghalt nők halálát? Persze, lehet mondani, a rohadék gyilkosa, megérdemelte... Keresztényi hozzáállás lenne.

qbr 2010.11.19. 22:06:15

@bz249:
mondjuk az, hogy 6 év alatt kb. 10.000-el csökkent a művi terhességmegszakítások száma, az nagyon komoly adat. Ez a szám biztosan nem orvosi ok, mert az 6 év alatt ennyit nem változik.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.19. 22:07:48

Az a vicces, hogy az életvédők arra az egyszerű kérdésre sem tudnak válaszolni, hogy mi is az az élet...

Én is tudok lelkesülni dolgokért.

Amíg hatásvadász propagandával és reklámokkal akarják manipulálni az embereket semmi gond!

A gond akkor jön, ha törvényekkel próbálják ugyanezt, ugyanis, ha a magzat veszélyezteti az anya életét, akkor mi van?
Kinek az élethez való joga erősebb? Az anyáé, vagy a gyereké?
Milyen fokú veszélyeztetés fér bele a kockázatba?
Ki dönti el, hogy fennáll-e a veszélyeztetésnek a törvényben előírt foka?
Vagy, ha baromira következetes a törvényalkotó, bevállalja-e azt, hogy állampolgárok fognak meghalni miatta?

qbr 2010.11.19. 22:08:59

@qbr:
Atyavilág. Visszalapoztam az 1960-as és 1970-es adatra. Durva.

majomkutya 2010.11.19. 22:10:10

@TG69: El lehet vetetni igen. ÉS a jog szerint nem minősül emberölésnek.
Azonban fölhívnám a figyelmedet egy érdekes jogi gubancra!
A Btk.-ban megtalálod a magzatelhajtás bűncselekményét:
"Aki más magzatát elhajtja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
A Btk. indoklása szerint a törvény célja a magzati ÉLET VÉDELME. És az anya önrendelkezési joga a jelenlegi jogban de facto (válsághelyzetre hivatkozva) teljesen fölülírja az élet védelmét és szabadon dönthet a magzat megöléséről ellenőrzött körülmények (kórház) között.
Én érdekesnek találom, hogy alapesetben a törvény védi az életet, azonban ha a magzat életének a kioltása a kórházban történik, akkor az teljesen rendben van.
Biológusok, tudósok meg tudják mondani, hogy semmi különbség nincs 11 hetes és hat napos és 12 hetes és egy napos magzat között abban, hogy az egy élőlény, vagy sem.
TUDTÁTOK, HOGY AZ '50-ES ÉVEK BELI ABORTUSZ-LIBERALIZÁCIÓ ÓTA MAGYARORSZÁGON 6 MILLIÓ ABORTUSZT VÉGEZTEK EL? Na ez a botrány!

EvilHedgehog 2010.11.19. 22:11:37

Nem akarok egyik oldalra se állni, de a katolikus egyház mint az élet védője????

2000 év történelme bizonyítja hogy FAIL!!!!

Hány ember köszönheti nekik a halálát azért mert élt?
(Gondolkodott)
A létre az egyik legjobb mondás még mindig:
Cogito ergo sum

bz249 2010.11.19. 22:15:53

@TG69: nem tartom gyilkossagnak. Azonban nem lehet tarsadalmat mukodtetni etika nelkul. Marpedig annak az alapja a tett es annak a kovetkezmenyenek az egysege.

Szoval lehet fuvel es faval is kufircolni. Csak ha ebbol besikerul a gyerek es megse akarjuk akkor legyen kibaszott draga. Ja es biologiai okokbol a dolog elsosorban a no felelossege, merthogy ugye o esik teherbe (mivel a barmelyik nonel erosebb a ferfiak egy resze, sot inkabb a nagyresze, bar ez mindegy, szoval ezert leherseges nemi eroszak, na ez vis maior). Ha allando partner van, akkor a koltsegek megoszthatoak.

TG69 2010.11.19. 22:20:11

@majomkutya: bz249 adott egy linket abban megnézheted éves bontásban. 2009-re nálunk 1000 szülésre jut 449 abortusz a mélyen katolikus Olszországban meg van 345. Nem a vallásosság okozza a különbséget, hanem a fogamzásgátlás elterjedsége és minősége.

És ha már itt tartunk mit is tart a rom.kat. egyház a fogmzásgátlásról? Biztos, hogy minden hülyeséget át akarunk venni tőlük?

qbr 2010.11.19. 22:23:35

@TG69:
"Nem a vallásosság okozza a különbséget, hanem a fogamzásgátlás elterjedsége és minősége."

Miért lenne jobb minőségű és elterjedtebb a fogamzásgátlás Olaszországban, mint Magyarországon?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 22:26:57

@EvilHedgehog:

Azt tudod-e, hogy a Cogito ergo sum egy (negatív) parafrázis? A Cogitor ergo sum (azaz: gondoltatom, tehát vagyok) szentágostini mondás parafrázisa.

Mikor Descartes ezzel előjött, akkor még mindenki pontosan értette a distanciát és tisztában volt a "tétekkel" is.

ü
bbjnick

TG69 2010.11.19. 22:28:01

@bz249: Én egyik példában sem említettem a fűvel fával esetet, de ezt is átrághatjuk. Ha egy tisztes erkölcsű fiatal kerül egy ilyen helyzetbe, akkor az abortusz magas ára nem más, mint a műtét lelki és testi fájdalma. Nemigen fog többet ilyen helyzetbe kerülni. Egy ilyen erkölcsiséggel nem rendelkező, folytatólagosan ilyen helyzetbe kerülő egyén esetén meg az állam és gyermek is jobban is jár, ha az nem születik meg.

2010.11.19. 22:28:24

@Alfőmérnök:

'Mégegyszer: a kat. egyház a tudományra hivatkozva állítja, hogy a lelkesülés a fogantatás pillanatától kezdődik. Csakhogy ez az érv nem állja meg az helyét, mert -- ha már a tudományt tesszük meg ítélőbírónak -- akkor a "fogantatás pillanata" sem egyértelműen megállapítható.'

Ez nem cáfolat. Ha nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogyan történik meg valami, az nem jelenti azt, hogy nem is történik meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 22:30:41

@Alfőmérnök:

"Egyébként te, mint katolikus, tudsz valamit arról, hogy régebben a 40. naptól számították?" --- kérdezed.

Sajnos, nem sokat (pontosabban: semmit) nem tudok erről a negyven napról:-|

"És mikor van a "fogantatása pillanata", ha a fogantatás nem egy pillanat, hanem egy folyamat?" --- kérdezed.

Minden folyamatnak van egy kezdőpillanata:-)

ü
bbjnick

TG69 2010.11.19. 22:31:44

@qbr: Az látszik, hogy amíg Mo-n nem volt addig az abortuszok száma hihetelenül magas volt, ezen te is elámultál. És az látszik még, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan közelítünk ( akár az olaszokhoz is ). A csökkenés mértéke sokkal nagyobb ilyen okból, mint a most még fellépő olasz-magyar különbség.

2010.11.19. 22:34:22

@TG69:

' a mélyen katolikus Olaszország'

Olaszország régóta nem mélyen katolikus. Erősek a katolikus hagyományok, de az ország szekularizált.

'És ha már itt tartunk mit is tart a rom.kat. egyház a fogmzásgátlásról? Biztos, hogy minden hülyeséget át akarunk venni tőlük?'

A katolikus egyház álláspontja a fogamzásgátlásról teljesen logikus és koherens. Kiváncsi vagyok, hogy melyik részé tartod hülyeségnek.

Alfőmérnök 2010.11.19. 22:34:24

@bbjnick: "Sajnos, nem sokat (pontosabban: semmit) nem tudok erről a negyven napról:-|"

Sajnos én sem, csak innen(nem megbízható forrás):

"A modern természettudomány kezdetéig a keresztények az élet kezdetét a fogantatás utáni 40. napra helyezték és ennek a feltételezésnek megfelelően a terhességmegszakítás csak a 40. nap után tekintették gyilkosságnak. A 40. nap előtti terhességmegszakítás továbbra is tilos volt, de enyhébb elbírálás alá esett."
hu.wikipedia.org/wiki/Abortusz#A_Katolikus_Egyh.C3.A1z_hozz.C3.A1.C3.A1ll.C3.A1sa

"Minden folyamatnak van egy kezdőpillanata:-)"

Csak az a kérdés, hogy mi az.

Rivud 2010.11.19. 22:34:30

@bz249: Számomra következetlenség, hogy bűncselekmény után meg lehet ölni magzatot. Gyilkosság ez akkor is, ha megerőszakolás után történik. Űgy is megszülheti, hogy nem neveli fel, hanem örökbe adja. Bizonyosan nagyobb jót tesz vele, mintha meggyilkolja.
Egyébként - jut eszembe - számomra az is döbbenetes, hogy manapság azokat a nőket sokkal nagyobb társadalmi megvetés illeti, akik miután megszülik a gyereküket, lemondanak a nevelésükről, mint azokat, akik megölik a magzatukat. Elképesztő ostobaság ez!!! Nem tudom, hogy jelenleg miképp van, de azt tudom, hogy néhány évvel ezelőtt az ellen is hivatalból rendőrségi eljárás indult, aki Schöpf-Mérei inkubátorában hagyta a gyerekét. Ez meg micsoda undorító szemforgatás!!!
Akkor amikor, egy csomó pár gyereket szeretne, de nem tud megfoganni (zárójel: ezen esetek mögött is igen gyakran egy ifjúkori abortusz áll), és évekig vár az örökbefogadásra - akkor inkább megöljük a babákat, ahelyett, hogy arra beszélnénk rá a teherbe esett kismamákat, hogy hordják ki a gyermeküket, és bízzák rá egy gyerekre áhító, biztos hátterű családra a gyerek nevelését.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 22:35:54

@bbjnick:

@Alfőmérnök:

Ezt majdnem elfelejtettem:

"Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek" (Jer 1,5).

Így kell ezt látni:-)

ü
bbjnick

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.19. 22:36:19

@khamul: Amint meg tudod mondani, hogy mi az a lelkesülés, és bizonyítani tudod, hogy a lelkesült dolog más, mint a lelkesületlen, lesz értelme ennek az egész valaminek, amiről beszélni próbáltok.

Tudományos térben vizsgálva a témát ugyanis, nem az az elődlegesen felmerülő kérdé, hogy mikor történik a lelkesülés, hanem, hogy mi az a lelkesülés, és miben különbözik a lelkesült a lelkesületlentől.

evil overlord (törölt) 2010.11.19. 22:37:00

@qbr: Az lenne a logikus, hogy a terhességmegszakítások száma csak a művi abortuszokat számlálja (orvosi és nem orvosi indikáció), a magzati halál miatti eü. küret nem hiszem, hogy bele számítana.

@bz249: Ebben a posztban is leírta az én véleményemet :)

Sadist 2010.11.19. 22:37:25

Valaki definiálja már az élet fogalmát! Csak hogy lehessen húzni egy határvonalat, ameddig nem gyilkosság az abortusz, onnantól kezdve pedig igen.
Nem fogtok tudni ilyet mondani, mert mindenkinek más számít életnek, van akinek egy már beágyazódott petesejt, másnak viszont csak az, ha már elkezd a magzat agya fejlődni. Egy fuzzy függvényből akartok a végén egy bináris értéket kihozni, hogy az a valami élet-e, vagy sem. Jogi szempontból van egy éles határ, amely előtt engedélyezett az abortusz, és nem számít gyilkosságnak (hangsúlyozom jogi szempontból). Ez a határ sokaknál nem esik egybe az egyéni definíciójukkal a gyilkosságról, de soha nem is fog olyan törvény születni, amelyet mindenki egyformán elfogad. A legbölcsebb dolog, amit tenni lehet, hogy a szülőkre hagyjuk a döntést, de mellette megadunk számukra minden információt, ami alapján a döntésüket meghozhatják. A legjobb viszont az lenne, ha az ilyen nehéz döntési helyzeteket inkább megelőznénk felvilágosítással.

Alfőmérnök 2010.11.19. 22:37:52

@khamul: "Ha nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogyan történik meg valami, az nem jelenti azt, hogy nem is történik meg."

Ez igaz. De ha nem tudjuk pontosan, akkor mi alapján ítélkezünk felette?

eleonore 2010.11.19. 22:39:19

19 évesen tudtam meg, hogy anyukámnak két abortusza is volt, kb az én koromban az első. a saját anyja nem tudott róla, mert "nem volt divat ilyesmikről beszélni."
nem tudom, hogy benne mi van, mert nem olyan a kapcsolatunk. de én azóta sem fogom fel, hogy két emberbe kerültem, vagy hogy lenne 2 tesóm, vagy hogy mér pont én lettem a szerencsés nyertes, etc.
sose tudnék ilyet csinálni. semmilyen körülmény között.

TG69 2010.11.19. 22:39:52

@khamul: Önmagában elfogadható, de mivel a nyugati társadalom nem így él ezért életidegen az egész. Olyannyira, hogy a katkósok sem így élnek. Hát nem hülyeség akkor?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.11.19. 22:40:37

@Grift:

Látja, az ilyen vitákból derül ki, hogy nincs jobboldalt és baloldalt átívelő értelmiségi éthosz. Aki jobboldalon ilyen illúziókban ringatja magát, az vagy csalódik előbb-utóbb, vagy elvtelen és undorító kompromisszumokat köt, mert az ateista baloldal agresszíven és körömszakadtáig ragaszkodik olyan pozíciókhoz, amelyekhez egy kereszténynek például súlyos bűn terhe mellett nem lehet köze.

qbr 2010.11.19. 22:42:00

@TG69: Az olaszok max. 15 évvel korábban vezethették be a fogamzásgátlást (1955-ben jelent meg az első készítmény, Mo-n pedig 1968-ban engedélyezték először ezeket).
De Mo-n a 80-as és 90-es években is nagyon magas volt az abortuszok száma

Alfőmérnök 2010.11.19. 22:42:49

@bbjnick: "Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek" (Jer 1,5).

Mielőtt megszülettél volna - erre a mai jognak is van válasza: csak 3. hónapig engedélyezi az abortuszt (asszem; én ezt a határt lejjebb vinném).

"mielőtt megalkottalak" - mitől számít valaki "megalkotottnak"?

bz249 2010.11.19. 22:42:59

@TG69: ehhez kepest mit szamit nemi penz? Milyen jo erv van amellett, hogy az eljaras ne legyen draga (sokkal dragabb, mint az elerheto egyeb fogamzasgatlasi modszerek)?

(tudom a hentesbard, meg a forro kototu... ugyanakkor, aki ilyenbe belemenne az mennyire felelossegteljes?)

2010.11.19. 22:43:11

@L.Salander:

'a katolikus egyház szellemében élőkkel nem kell példálózni. azoknál ez nem probléma. 9nmegtartóztatnak, vagy szaporodnak.'

Ez nem igaz.

'de akik nem így nevelkednek, azok jó eséllyel nem is hallottak még az önmegtartóztatásról. '

Nyilvánvaló, hogy a személyes felelősség bizonyos esetekben kisebb. De a felelős cselekvés alól senki nincs felmentve.

'a katolikus módszert egy olyan korban találták ki, amikor a "természetes családtervezés" azaz a korai csecsemőhalál, meg a nem annyira korai gyerekhalál, meg sorolhatnám.....volt a megszokott.'

Bocs, de ez tárgyi tévedés. Azt bizonyos 'primitív' társadalmakban is ismerték, hogy a nők termékenységének/terméketlenségének külső jelei is vannak, de mai formájában a módszer 20. századi találmány.

'azokat a szabályokat nem ezekhez a viszonyokhoz találták ki. kellene valamennyire korszerűsíteni a dolgokon. nem? '

Nem, a technikai része pont eléggé korszerű. Az emberi része (szex, szeretet, felelősség) meg örök, nincs rajta mit változtatni.

ghavin 2010.11.19. 22:44:32

@bbjnick: "Kis @Gavin, tudod mi az a labirintusi egzisztencia? "

Egy délibábokat kergető borissza önsegítőkönyvekbe illő szómágiája, amivel bőccsészlányok bugyiját gyönyörűen le lehet varázsolni, ám vélhetően te csak azért mélyedtél el a kitalálásáért felelős úriember életművében, mert az előző rendszerben el volt némítva hála a marxizmusba belesavanyodott Lukigyurinak. Egyéb kérdés?

"Ami pedig a hímsovi-konzi olcsó demagógiát illeti: nem tudok elképzelni olyan olcsó demagógiát, ami ne volna százszor tisztességesebb, mint az inkoherens öngerjesztő handabanda."

Hát perrrsze! "Asszonyállat, bekaptad a legyet, fel is út, le is út, kussolsz, eszelsz, szülsz!" - Ez ám a tisztesség. :)

L.Salander 2010.11.19. 22:45:05

@Rivud:

te nyilván nem voltál még terhes. az nem egy felhőtlen szórakozás. ráadásul egy megerőszakolt nő még 9 hónapig hordja egy szemétládának a gyerekét, hagyja hogy tökéletesen átalakítsa a testét lelkét ( ugye a terhességi hormonok személyiségátalakító hatásáról se nagyon hallottál) majd szüljön, ami megintcsak nem egy vicces dolog. és utána, amikor még javában dörögnek benne a kötődést kialakító hormonok adja oda. te nem vagy ép elméjű ne haragudj.

2010.11.19. 22:45:37

@Alfőmérnök:

'ha nem tudjuk pontosan, akkor mi alapján ítélkezünk felette?'

Mit változtat a helyzeten az, ha az ivarsejtek egyesülése elnyújtott folyamat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 22:46:22

@Alfőmérnök:

Ennek a 40 napnak megpróbálok majd valahol utánanézni.

És: a fogantatás pillanata nem az a pillanat amikor a hímivarsejt találkozik a petesejttel és elkezd beágyazódni abba?

Egyébként pedig lényegében mindegy, mert minden megfogant élet benne van Isten tervében (különben nem foganna meg...).

ü
bbjnick

vita-min 2010.11.19. 22:46:37

A legalattomosabb dolog amit tesznek! Miért nem gyilkolnak pl. óvodásokat is? Van hogy azok sem kellenek nem? Dugni azt tudnak, de észnél lenni nem. Mit értsek meg, mit?

LSE 2010.11.19. 22:47:31

@TG69:
a1: Az ember nem tehet többet, mint lelkiismeretesen az élet mellett döntsön. Nem épp irigylésre méltó helyzet, ha valakinek élet és élet között kell döntenie, csak remélni tudom, hogy nem fogok ilyen helyzetbe kerülni.
a2-a4: Az a maradék 6.000.000.000 ember szégyene, hogy senki nincs a föld kerekén, aki segíteni tudna az újszülöttön. A gyereknek főleg szeretetre van szüksége, az meg elég olcsóér van. Az anyagi háttérre pedig néhány focistának a 3 percnyi fizetése untig elég lenne.

Alfőmérnök 2010.11.19. 22:48:38

@khamul: pl. ettől függ, hogy az "esemény utáni" tabletta bevétele gyilkosság-e. Mert pl ha még nem egyesültek, és azelőtt vesszük be, akkor egy "személyt" meggyilkoltunk, vagy csak azután számít gyilkosságnak, ha már egyesültek?

bz249 2010.11.19. 22:49:06

@evil overlord: hoppa On nem is Doomhammer masodnikkje, hanem az enyem. A francba kiderult a dolog. :)

@Rivud: akar orokbe is adhatna, de itt a hazassagtoro asszony es a ko esete van. Kihordani egy gyereket az kilenc honap. Kilenc olyan honap, amelyiknek minden napjan az eroszak jut(hat) az eszebe. Ha akarja megszuli es feneveli, ha akarja megszuli es orokbe adja. De ki vagyok en, hogy erre iteljek egy masik embert?

2010.11.19. 22:51:56

@TG69:

'mivel a nyugati társadalom nem így él ezért életidegen az egész.'

Miért lenne jobban életidegen mint a hormonkészítmények, a méhen belüli eszközök vagy az óvszer?

'Olyannyira, hogy a katkósok sem így élnek. Hát nem hülyeség akkor?'

Nem. Ismertem katolikust, aki rendszeresen vezetett ittasan (nem féldeci miseborról volt szó!). Ettől még nem válik elfogadottá az ittas vezetés.

2010.11.19. 22:53:13

@Alfőmérnök:

Ha nem tudod kizárni, hogy megtörtént az ivarsejtek egyesülése, akkor gyilkosság terhét vállalod magadra.

TG69 2010.11.19. 22:54:03

@qbr: Szerintem nem is nagyon használták ezeket, volt ez a szocialista erkölcsiség és prüdéria (ez most komoly) de ez valóban csak megérzés volt tőlem. Azért én nem látok akkora nagy különbséget, ami miatt nálunk vészharsonáknak kellene zengeni ez ügyben.

2010.11.19. 22:55:19

@kolbászoszsömle:

'Tudományos térben vizsgálva a témát ugyanis, nem az az elődlegesen felmerülő kérdé, hogy mikor történik a lelkesülés, hanem, hogy mi az a lelkesülés, és miben különbözik a lelkesült a lelkesületlentől. '

Nem nekem kellet volna címezned.
Egészen eddig le sem írtam azt, hogy 'lelkesülés'. Én végig ivarsejtek egyesüléséről beszéltem.

L.Salander 2010.11.19. 22:55:59

@Rivud:
ez nem érv.
amit tanácsoltál, az simán kegyetlenség.

TG69 2010.11.19. 22:56:21

@khamul: De itt nem arról van szó, hogy általában vétkezik a vallásos és az ateista ember is, hanem hogy mígy az egyiket mindkettő elítéli a másikat azért szegi meg társadalmilag mérhető sokasággal, mert nem tartja annak. A fogamzásgátlás használatának tiltása nem védhető ilyen könnyen.

Alfőmérnök 2010.11.19. 22:57:52

@bbjnick: Nekem elég jónak tűnik a B&S által linkelt cikk:
web.295.ca/~gondolkodo/talalkozo/irasok/ShannonHU01.html

(Csak most különböző okokból nincs kedvem részletekbe menően átrágni magam rajta:)

Amúgy érdekel a 40 napos sztori, persze nem nagyon változtatnék az álláspontomon, ha kiderülne bármi.
Az álláspontom az, hogy valami konszenzusra kéne jutni, de a kettyintés pillanatától számítani (mert lássuk be erről megy itten a szóbeszéd:) problematikus a dolog, szóval valahol meg kéne húzni a határt, szerintem lejjebb, mint most van, de ugyanúgy gyilkosságnak tekinteni egy párszáz sejtes zigóta elhajtását, mint az anyósomat arzénnal mérgezni, háát szerintem necces. :)

inci-finci (törölt) 2010.11.19. 22:59:36

@Téglagyári Megálló: pedig nem fogunk házasságot kötni szex nélkül! mi van ha kicsi a bögyörő mint egy nudli? 60 év önkielégítés és gyónás? :D

a csángómagyar tudott próbaházasságban élni évszázadokon át, gyerek is lett belőle. akkor nekem ti ne mondjátok meg kivel kefélek. a házasság előtti szex ősi magyar szokás (az ágyasokról nem is beszélve)

inci-finci (törölt) 2010.11.19. 23:01:44

@khamul: és ha nem baszok gyereket a testvérem özvegyének akkor agyonver az isten csapása. ez is a bibliában van :D

fogadd el, ma más a norma. nem kövezünk buzikat és nem sokasodunk korlátlanul.

2010.11.19. 23:02:46

@TG69:

'azért szegi meg társadalmilag mérhető sokasággal, mert nem tartja annak'

Már gondolom bűnnek nem tartja (a katolikus a fogamzásgátlást).
Sok katolikus nem ismeri a vonatkozó tanítást, mások meg (köztük sok pap is) ismerik, de lusták és kerülik a konfliktust.

Alfőmérnök 2010.11.19. 23:03:44

@khamul: Ezért tarom hülyeségnek (és rossz értelemben dogmatikusnak) az egész gondolatmenetet. Ha az abortusz gyilkosság, a postinor is az.
De az ellen miért nem kampányolnak annyian?

Janeakkoris 2010.11.19. 23:05:35

uram isten... megnéztem azokat a képeket abortált gyerekekről és sírok... mindig abortusz ellenes voltam, de ezt soha nem képzeltem el, amit itt láttam. remélem ez jobb belátásra bírja azokat, akiknek abortuszon jár az esze, bár leginkább azoknak a férfiaknak kéne megmutatni ezeket a képeket, akik könnyen mondják, hogy vetesd el, majd lesz másik gyerek... nekem is korán jött össze a gyerek, probléma is volt belőle, és a legjobb dolog az életemben a lányom, aki már 8éves

inci-finci (törölt) 2010.11.19. 23:09:06

@bbjnick: minden megfogant élet isten terve? akkor nincs gond, isten tervez ember végez :D

tudom, isten előírhatta a genocidiumot mózes könyvében, teljes népirtást állatok leölésével együtt vagy az ártatlan, dugható lánycsecsemők és serdületlen szüz lányok kiválogatásával (mikor hogy), de a beágyazódott csecsemő élete szent és isteni terv :D

az özönvíz az hogy volt? azokat a szerencsétleneket is isteni tervre kefélték össze nem? :DDDD

az megvan a bibliából amikor a saját apja dugja részegen teherbe a lányait? kis pedofília az oké?

majmooook

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.11.19. 23:09:18

Te jó ég.... Én horrorfilmeket szoktam reggelizni, de ezek a képek kiborítottak. (Bevallom, utána a "Megrázó fényképek" linkre már nem is mertem kattintani.)

Én azt gondolom, ha nincs valami abszolút akadálya, akkor az ember tartsa meg a babáját/magzatát. (Férfiként persze könnyen beszélek.)

Kérdés viszont, hogy az ilyen borzasztó képek hatására mondjanak le az abortuszról, vagy elhisszük, hogy gyereket vállalni mindig jó?
(És most kihagyom a Beethovenes példát.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 23:11:39

@Alfőmérnök:

Hogy egy anyóst miért akar valaki megmérgezni, azt még valahogy el tudom képzelni, de hogy kinek mi baja lehet egy párszáz sejtes zigótával? :-D

Nézd, én nem tudom, hogy van ez pontosan (szerintem senki emberfia nem tudja), de azt tudom, hogy én pontosan tudtam/tudom, hogy mikor fogantak a gyerekeim. Egyszerűen tudtam. Szóval, lehet itt a zigóták sejtjeit számolgatni és alkudozgatni, de ettől az élet még élet marad.

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2010.11.19. 23:14:36

@bz249: Jaja, tanársegéd úr pedig a másodnick másodnickje :)

"Kilenc olyan honap, amelyiknek minden napjan az eroszak jut(hat) az eszebe."
Kb. ez az egyetlen dolog, amiben egyet lehet érteni a Mesterrel (bár itt se tudta megállni, hogy ne rúgjon bele az egyházba).

inci-finci (törölt) 2010.11.19. 23:15:36

@khamul: szaporodj korlátlanul akkor is ha nincs mit enned. ne használj óvszert és a párod se használjon mert az bűn - akkor is ha egy néger lány vagy akit serdülőként megerőszakoltak HIV+ bantuk mert ők abban hisznek hogy az AIDS gyógyszere a szüz lányok puncija. csupa értelmes gondolat a pápától :-)

Alfőmérnök 2010.11.19. 23:17:55

@bbjnick: Egy megerőszakolt nő valószínűleg nem "tudja"(olyan értelemben, mint te tudtad), hogy mikor fogantak a gyerekei.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.11.19. 23:22:24

@Janeakkoris: szerintem ha egy pasi el akarja vetetni a gyereket, akkor valami zűr van vagy a gondolkodásában, vagy az életében - attól még lehet, hogy valóban szereti a csajt, de ilyenkor nagyon jó lenne valami "továbbképzés" néhány érettebb férfi társaságában.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 23:23:23

@Ghavin:

""Asszonyállat, bekaptad a legyet, fel is út, le is út, kussolsz, eszelsz, szülsz!" - Ez ám a tisztesség. :)" --- írod.

Így látod te, de mi van, ha az asszonyállat nem így látja?:-)

És: tudom, hogy brutál nagy szemétség, de --- mivel te az anyázós kis @Ghavin: vagy --- hát téged nem kíméllek:

Olvaslak, és egyre inkább az a benyomásom, hogy neked a ősténytatu az ideálod...:-|

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.11.19. 23:24:12

@bbjnick: Egyébként meg az "élet kioltása" kevés ahhoz, hogy valamit gyilkosságnak(=bűnnek) nevezzünk.
Egy hangya eltaposása gyilkosság? Egy szarvas lelövése gyilkosság?
Azt kell belátni, hogy a magzat honnantól kezdve "személy"(~lélekkel rendelkező ember).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 23:30:15

@inci-finci:

Ezt tárgyald meg a rabbiddal, tesóka!

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.11.19. 23:30:46

@bbjnick: És ha az örökbefogadás miatt egy szörnyű, szenvedéssel teli, boldogtalan sorsa lesz a gyereknek? (ezzel szemben áll, ha "személlyé" válása előtt "elpusztították" volna...)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 23:32:06

@Alfőmérnök:

"Azt kell belátni, hogy a magzat honnantól kezdve "személy"(~lélekkel rendelkező ember." --- írod.

Ha megfogant, akkor benne volt Isten tervében, tehát személy.

ü
bbjnick

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.19. 23:33:37

@bbjnick: tehát, ha a magzat megfogant, nem szabad elpusztítani.
Ha veszélyezteti az anya életét, akkor sem szabad elpusztítani, hiszen ez az isteni terv.
Ha meghal az anya és a gyerek is, akkor ez volt az isteni terv, és tessék belenyugodni.
ámen

ghavin 2010.11.19. 23:35:30

@bbjnick: "Így látod te, de mi van, ha az asszonyállat nem így látja?:-) "

Megkértem asszonypajtást, hogy olvassa el pár kommentedet, ő is úgy látja, hogy tömören-röviden ez a mondanivalód lényege.

"Olvaslak, és egyre inkább az a benyomásom, hogy neked a ősténytatu az ideálod...:-|"

Veled kapcsolatban az enyém meg az, hogy te leginkább a tálibok között lelnél lelki békére és harmóniára.

tewton 2010.11.19. 23:39:56

@Alfőmér nök: @bbjnick: @bz249: @evil overlord:

lol. maguknak nincs jobb dolguk PENTEK ESTE, minthogy noname alemberek feher zajával hadakozzanak? alkohol nincs a közelükben? :)

Alfőmérnök 2010.11.19. 23:42:27

@bbjnick: Ja aha. Ha Juliska lányomat(/dat) megerőszakolja egy lóbaszó nigger(vagy tök mindegy, ki), az is Isten terve.
Ez esetben (véleményem szerint) Isten tehet egy szivességet...

inci-finci (törölt) 2010.11.19. 23:44:46

@bbjnick: én magyar vagyok, magyarabb mint te. :)

bz249 2010.11.19. 23:45:14

@tewton: mult heten ilyenkor volt, a Szent Tamas mestererol elnevezett kollegium lepcsojen nagyon csunyan eltaknyoltam. Ketszer is.

Egyebkent meg neha ilyet is kell csinalni.

Alfőmérnök 2010.11.19. 23:45:49

@tewton: Jogos a kérdés, most sajnos nincs. Mármint jobb dolgom, alkohol az speciel van. :)

inci-finci (törölt) 2010.11.19. 23:46:46

@Alfőmérnök: a nemi erőszakot a biblia támogatja

"beméne a szolgálólányához és megismeré"

evil overlord (törölt) 2010.11.19. 23:47:01

@tewton: Hehe. Pedig most nem is volt időm/kedvem végigolvasni az összes kommentet.

ghavin 2010.11.19. 23:49:00

@bbjnick: 1.bp.blogspot.com/_nYSqLg_KK3w/RpsuE8c04nI/AAAAAAAAAC8/fg95PAR0fZw/s1600/Harlequin%2BIchthyosis.jpg

Látom itt is minden terv szerint ment, kár, hogy a terv nem tartott tovább egy hétnél.

almodhi 2010.11.19. 23:49:07

Nem látjátok a lényeget: az oldalt és sok itt kommnetelőt a szlovák abortuszklinikák pénzelik.

Bíznak benne, hogy előbb utóbb jön majd a kánaán.

Egyébként Szent Ágostonnak van igaza, bár a fiúmagzatok esetében a 40 nap talán kevés. De ha beköltözött a lélek, nincs mit tenni. Legfeljebb kevesebb nő születik majd...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 23:50:18

@Alfőmérnök:

Jobb megölni, mint felnevelni?#:-/

És ha az örökbefogadók szeretetteljes közeget biztosítanak számára és boldog ember lesz?

Nem mi vagyunk az "Idő urai":-D Nem látjuk a jövőt. Isten viszont igen.

"Az idő minden pillanata a maga aktualitásában jelen van Istennél. Ő tehát a maga 'eleve elrendelésének' örök tervét meghatározza úgy, hogy belefoglalja minden egyes ember szabad válaszát az Ő kegyelmére..."

www.katolikus.hu/kek/kek00512.html#K600

(Ez válasz a "Ja aha. Ha Juliska lányomat(/dat)..."-ra is.)

S mi lenne, ha nem lenne Isten?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 23:52:14

@tewton:

Ki tudja, lehet, hogy egyszer még "jóváírják" ezt nekem:-)

ü
bbjnick

2010.11.19. 23:56:24

@inci-finci:

' fogadd el, ma más a norma. nem kövezünk buzikat és nem sokasodunk korlátlanul.'

Én elfogadtam és az egyház is.
Egyébként hogy lehet 'korlátlanul' sokasodni?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 23:57:43

@inci-finci:

Mondtam én, hogy nem vagy magyar?

ü
bbjnick

almodhi 2010.11.19. 23:59:30

@bbjnick:

"S mi lenne, ha nem lenne Isten?"

Semmi. Nézz körül. Na látod.

ghavin 2010.11.19. 23:59:48

@bbjnick: "S mi lenne, ha nem lenne Isten? "

Nem tudom, szerinted neki jobb attól, hogy állítólag van?

upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/8/8d/Enencephaly.jpg/450px-Enencephaly.jpg

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:01:26

@bbjnick: ha rabbim volna nem volnék az :)
(a zsidóság nem csak vallás mivel származási alapon szerveződik)

Alfőmérnök 2010.11.20. 00:02:24

@tewton: Egyébként nem "noname alemberek feher zajával" hadakozom, hanem pl. bbjnickkel, és a vita nagyon is aktuális, és pl. MO-n sztem kevés helyen üti meg azt a szintet, mint itt. :-)

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:03:23

@khamul: úgy hogy 10-20 gyerekig dugod a feleséged, amíg bele nem hal vagy nem jön a menopauza

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 00:06:52

@inci-finci:

Értem.

Olyan szinten rá voltál cuppanva az ószövetségi törvényekre, gondoltam ez az "életvilágod";-)

ü
bbjnick

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:07:24

szerintem az abortusz helytelen és kerülendő, de kivételeknek és korlátozott döntési helyzetnek lennie kell. nem engedném meg mindenkinek.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:08:11

@bbjnick: te vagy keresztény, ez a te világod :)

Jézus nem ítélte el a buzikat ti mégis utáljátok őket az ószövetség alapján.

2010.11.20. 00:18:03

@inci-finci:

' szaporodj korlátlanul akkor is ha nincs mit enned'

Ez természetesen nem így van.

'ne használj óvszert és a párod se használjon mert az bűn - akkor is ha egy néger lány vagy akit serdülőként megerőszakoltak HIV+ bantuk mert ők abban hisznek hogy az AIDS gyógyszere a szüz lányok puncija. csupa értelmes gondolat a pápától :-) '

Nem bűn. Az AIDS-es házasember használhat óvszert, ha párja nem az.
Aki meg nem házas, az tartóztassa meg magát. Akár HIV+, akár nem. Így a pápa.

2010.11.20. 00:19:55

@inci-finci:

'úgy hogy 10-20 gyerekig dugod a feleséged, amíg bele nem hal vagy nem jön a menopauza '

Csacsiság.

2010.11.20. 00:24:01

@Alfőmérnök:

'Ezért tarom hülyeségnek (és rossz értelemben dogmatikusnak) az egész gondolatmenetet. Ha az abortusz gyilkosság, a postinor is az. '

A következetesség nem hülyeség.

'De az ellen miért nem kampányolnak annyian?'

Aki abortusznak tartja, az nem kampányol külön ellene, aki meg nem, az egyáltalán nem kampányol ellene.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:28:52

@khamul: 1. 2000 éve azt tanítjátok hogy a nagyon szegény ne éljen házaséletet vagy fogamzásgátlást alkalmazzon? hazudni tudsz, pedig tilos! :D

2. Beszúrta a Vatikán a kockázat szót a pápa AIDS-szel kapcsolatos megjegyzésébe, hogy enyhítse a XVI. Benedek kijelentése által keltett felháborodást. A pápa kedden azt mondta, az óvszerosztás súlyosbítja az AIDS problémáját.

:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 00:32:00

@inci-finci:

"Jézus nem ítélte el a buzikat..." --- írod.

No, erre nem vennék mérget a helyedben:-D

(Jézus a bűnbánó bűnösöket nem ítélte el ("Menj, és ne vétkezz többé!"), de hogy nyikhaj buzikat bátorított volna a szodómiára, hát...)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.11.20. 00:35:53

@khamul: Biztos vagy benne, hogy akik az abortuszt (a kettyintéstől kezdve a 3. hónapig) gyilkosságnak tartják, azok a postinor beszedését is mind gyilkosságnak tartják?
Én ezt kétlem.
És szerintem ha végiggondolnák, az abortusszal kapcsolatban is engedékenyebbek lennének (ha csak nem egy tekintélyre - pl. a kat. egyházra - hivatkoznak; de ez esetben nincs helye vitának, érvelésnek, csak valami másnak, ti. a tekintély parancsára való hivatkozásnak).

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:39:01

@bbjnick: nem foglalkozott a kérdéssel tehát azt csak te találod ki hogy ő ezt bűnnek tartotta. valójában a keresztény családot mint modellt sem ő találta ki, az apokrif iratokból kiderül hogy a hívei sokáig teljes cölibátusban éltek, akár a házasok is elutasították a szexuális aktust.

az újraeljövetelt közelinek tartották ezért ez teljesen érthető is volt, készültek a másik életre. ilyen értelemben bűn lehetett a buzulás de nem jobban mint amit az asszonyoddal csinálsz este - Jézus bármikor betoppanhat, sajnos 2000 év nem volt elég ezért kitaláltátok a keresztény családot és kúrtok

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 00:42:26

@Ghavin:

Esetleg van még néhány "ilyen" érved a művi abortusz mellett?

ü
bbjnick

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:44:13

@inci-finci: "Először is az Újszövetségből világosan kitűnik, hogy a házasság nélküli élet nagy érték. Az Úr maga beszél azokról, akik „a mennyek országáért önként” mondanak le a házasságról. (Mt 19,12) Szent Pál azt tanítja, hogy a házasság ugyan jó dolog, de a szüzesség a nagyobb jó. (1 Kor 7) A házasság Krisztus és az emberi lélek egyesülésének jelképe, de a szűz ember már egészen és kizárólag abban a szeretetben él, mely egyszer mindannyiunkra vár, hiszen a mennyben nem lesz többé házasság. (Mt 22,30) "

dugtok bűnösök? ez itt a baj. nem vagytok elég hívők!

2010.11.20. 00:45:12

@inci-finci:

'1. 2000 éve azt tanítjátok hogy a nagyon szegény ne éljen házaséletet vagy fogamzásgátlást alkalmazzon?'

Egyiket sem tanítjuk. Azt viszont igen, hogy a gyerekvállalásnál felelős döntést kell hozni.

'A pápa kedden azt mondta, az óvszerosztás súlyosbítja az AIDS problémáját.'

Mit problémázol? Valakinek vagy fontos a katolikus tanítás, és akkor nem járul hozzá nemi betegségek terjedéséhez, vagy nem fontos, akkor meg úgyse izgatja, hogy mit mond a pápa.

2010.11.20. 00:48:35

@Alfőmérnök:

' Biztos vagy benne, hogy akik az abortuszt (a kettyintéstől kezdve a 3. hónapig) gyilkosságnak tartják, azok a postinor beszedését is mind gyilkosságnak tartják? Én ezt kétlem.'

Bocs, de igazán nem tudom, hogy ennek miért kéne engem érdekelnie.
Én azt tudom, amit Te is mondasz: nem tudjuk pontosan hol a határ. Ezért aki esemény után avatkozik be, az a megtermékenyített petesejt elpusztítását kockáztatja. Ennyi.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:51:02

@khamul: ez olyan mint amikor madonna a kabbaláról beszél. a pápa is celeb ezért sokan hallják az üzenetét, azok is akik nem a rajongói és arra gondolnak: "te ez tök azt mondja amit én is gondoltam! minek ide gumi?"

Rivud 2010.11.20. 00:51:03

@L.Salander: nem érv, persze, csak a minősítgetésekre reagáltam, amire még a vita hevében sincs joga senkinek.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:52:45

@khamul: valójában azt tanítottátok hogy a gyerek jó munkára és szolgának, ezért a szegény csak szaporodjon bátran. hazudni lehet de ez volt a gyakorlat mióta hatalmatok van ;)

ghavin 2010.11.20. 00:54:42

@bbjnick: Abortusz mellett érv? Á dehogy, csupán rávilágítottam, hogy ez isteni tervről szóló litániád üres semmitmondás, apologetika, semmit több. A képeken látható újszülöttek szülei helyében őszintén szólva pépesre is verném a fejed, ha az isteni tervről kezdenél nekem pofázni.

Az első kép egy harlequin ichthyosisos újszülöttről készült. en.wikipedia.org/wiki/Harlequin-type_ichthyosis Bár van egy 26 éves rekorder, az ebben a betegségben szenvedő újszülöttek többsége 1-2 héten belül meghal, s ha megfigyeled a bőr állapotát, talán érthető, hogy miért nem javallott az ebben a betegségben szenvedő magzatok kihordása: rövidke életük során az érzékelésük egyetlen dologra koncentrálódik: a fájdalomra.

A második képen egy anencephaliás újszülött látható, aki némileg szerencsésebb. Nem igazán érez dolgokat, mivel nincs agya.

Isten terve, hát persze.

2010.11.20. 00:54:57

@inci-finci:

'csak te találod ki hogy ő ezt bűnnek tartotta'

Jézus elég világosan kifejtette, hogy mit tart házasságnak: ' a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. '

Szerinted ebbe belefér a homoszexuális kapcsolat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 00:56:34

@inci-finci:

Jó lenne, ha el is olvasnád, amit idézel:

"1Kor 7.1
A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik.
1Kor 7.2
A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje.
1Kor 7.3
A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben.
1Kor 7.4
Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége.
1Kor 7.5
Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni.
1Kor 7.6
Ezt engedményként mondom, nem parancsként.
1Kor 7.7
Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat.
1Kor 7.8
A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is.
1Kor 7.9
De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni.
1Kor 7.10
A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét.
1Kor 7.11
Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét.
1Kor 7.12
A többieknek azonban én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el.
1Kor 7.13
S ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét.
1Kor 7.14
Mert a hitetlen férjet megszenteli felesége, és a hitetlen asszonyt megszenteli férje. Különben gyermekeitek tisztátalanok volnának, pedig szentek.
1Kor 7.15
De ha a nem hívő fél elválik, hadd váljék el. Ilyen esetben a testvér vagy nővér nincs lekötve, hiszen Isten békességre hívott minket.
1Kor 7.16
Honnan tudod, te asszony, hogy a férfit üdvösségre vezetheted? Vagy honnan tudod, te férfi, hogy feleségedet megmentheted?
1Kor 7.17
Különben mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, s ahogy az Isten hívta. Így rendelkezem minden egyházban."

ü
bbjnick

2010.11.20. 00:57:13

@inci-finci:

'a pápa is celeb ezért sokan hallják az üzenetét, azok is akik nem a rajongói és arra gondolnak: "te ez tök azt mondja amit én is gondoltam! minek ide gumi?" '

Aha. És azt már nem hallják, mikor a tök azt mondja, hogy ne élj házasságon kívül nemi életet?

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 00:58:39

Korintusiaknak írt I. levél 7. fejezet

"A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. 2A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje.

A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan járjon férje kedvében.

Tehát aki férjhez adja hajadon lányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi."

nem helyes hogy dugtok keresztények. nem is értem hogy szólhattok bele mások dolgába mikor még kereszténynek is rosszak vagytok

Alfőmérnök 2010.11.20. 00:58:54

@khamul: "Bocs, de igazán nem tudom, hogy ennek miért kéne engem érdekelnie. "

Ha a postinor bevételét ugyanúgy gyilkosságnak tartod, mint egy párhetes magzat abortuszát, akkor végülis semmiért.
De ha látsz a kettő között különbséget, akkor szerintem van miért érdekelnie téged (ezt onnan gondolom, hogy én látok különbséget, és engem érdekel a kérdés).

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:02:17

@khamul: talán nem ismered az emberi természetet? van aki ismeri:

"A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. 2A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje. 3 .. Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni. 6Ezt engedményként mondom, nem parancsként. "

az ember erre képtelen. a gumi elhagyására viszont könnyen képes. tanulj a bácsitól

2010.11.20. 01:02:46

@inci-finci:

'valójában azt tanítottátok hogy a gyerek jó munkára és szolgának, ezért a szegény csak szaporodjon bátran. hazudni lehet de ez volt a gyakorlat mióta hatalmatok van ;)'

Egyházam tagjai tényleg sok bűnt elkövettek, és nyilván még fognak is. És? Akkor most minden katolikus hallgasson? Mi a helyzet a mohamedánokkal vagy a hindukkal? Ők beszélhetnek?

Rivud 2010.11.20. 01:02:51

@bz249: szó sincs ítélkezésről. Sőt, a jog alapján biztosan védhető ilyenkor az abortusz. De ehhez én nem értek. Csak annyit mondtam, hogy ha az egyik esetben a magzatelhajtás gyilkosság, akkor a másikban is az. Függetlenül attól, hogy milyen körülmények között fogant az a magzat
Személyes véleményem az, hogy a bűnt bűnnel tetézni nem a szenvedéseket enyhíti, hanem éppen ellenkezőleg: bármennyire is egy rettenetes bűncselekmény áldozata valaki, vajon az ő lelkiismerete nem fogja majd őt is egy életen át arra emlékeztetni, hogy a méhében egykor volt egy élet, aminek viszont ő maga vetetett véget. Ahogyan a fenti nőket is. Mert az ember lelkiismerete a legszigorúbb bíró...

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:05:41

@khamul: nem tért ki erre. nem mondta hogy bűn. lehet hogy csak barátkozásnak gondolta

@bbjnick: olvastam. pont erről van szó: a nyomorék béna keresztény dugni akar, engedmény hogy 1 emberrel dughat életében de ha teheti ezt se tegye és ha özvegy lesz maradjon annak ha képes rá. ez elég egyértelmű. te például egy selejtesebb keresztény vagy. 1 nő volt az életedben? ha ez sem stimmel akkor csak a bűnbocsánatban bízhatsz :D

2010.11.20. 01:06:05

@Alfőmérnök:

'Ha a postinor bevételét ugyanúgy gyilkosságnak tartod, mint egy párhetes magzat abortuszát'

Még egyszer: nem tudjuk kizárni, hogy nem pusztítunk el megtermékenyített petesejtet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 01:07:32

@inci-finci:

Tesó, odamásoltam kommentbe, miért nem olvasod végig?

"Különben mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, s ahogy az Isten hívta."

ü
bbjnick

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:07:39

@khamul: nincs még itt ahhoz elég muzulmán hogy beleugassanak mindenbe, de ahol tehetik megteszik. szerintem a vallásos ember másokra akarja kényszeríteni a normáit. nem kérek belőle

2010.11.20. 01:08:56

@inci-finci:

'Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek'

Fájdalom, de aki ezeket a szavakat leírta, az maga is teljes önmegtartóztatásban élt. Teljesen nyilvánvaló, hogy azt nem tartotta az emberi természettel ellentétesnek.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:09:25

@khamul: mivel nem tud róla az a kis sejtcsomó, ezért annyi jelentősége sincs mintha rálépsz egy csigára. a csigának több érzése van

2010.11.20. 01:10:03

@inci-finci:

Te is elég vehemensen és magabiztosan képviseled a normáidat.

2010.11.20. 01:11:22

@inci-finci:

'nem tért ki erre. nem mondta hogy bűn. lehet hogy csak barátkozásnak gondolta'

Aha, a szodómiát meg állatgondozásnak.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:11:37

@khamul: fájdalom de tudta hogy erre soka nem képesek: "Ezt engedményként mondom, nem parancsként. 7Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat. 8A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. 9De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni."

égsz itt erősen :)

2010.11.20. 01:13:04

@inci-finci:

'mivel nem tud róla az a kis sejtcsomó, ezért annyi jelentősége sincs mintha rálépsz egy csigára. a csigának több érzése van '

Ez teljesen világos kritérium. Csak az a baj, hogy a csiga mindig csiga marad, a magzat meg ember.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:13:14

@khamul: ez is hazugság. én nem kényszerítem és beszélem rá a nődet abortuszra ti viszont mások döntéseit akarjátok megváltoztatni rábeszéléssel és törvények módosításával

bz249 2010.11.20. 01:13:20

@Rivud: "Személyes véleményem az, hogy a bűnt bűnnel tetézni nem a szenvedéseket enyhíti, hanem éppen ellenkezőleg: bármennyire is egy rettenetes bűncselekmény áldozata valaki, vajon az ő lelkiismerete nem fogja majd őt is egy életen át arra emlékeztetni, hogy a méhében egykor volt egy élet, aminek viszont ő maga vetetett véget. Ahogyan a fenti nőket is. Mert az ember lelkiismerete a legszigorúbb bíró... "

Vagyis dontson a lelkiismeret. Vagy megse?

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:15:41

@khamul: az az ember annyiban ember mint amennyire egy szem búza azonos a kifejlett növénnyel. semennyire. a búza hullhat rossz földre ami nem fogadja be, de az emberi kezdemény, lehetőség szerintetek nem.

az nem magzat. nincs beágyazódva, nincs szíve, teste, idegrendszere, az csak pár sejt.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:17:09

@khamul: ez is lehet! erről nem ír a biblia de lehettek reform nézetei ebben is

2010.11.20. 01:18:20

@inci-finci:

'fájdalom de tudta hogy erre soka nem képesek'

Biztos? Szerinted mégis mit tanácsolt volna Szent Pál annak, aki nem akart szerzetes lenni, de akármi okból nem talált magának házastársat?

2010.11.20. 01:24:22

@inci-finci:

'ez is hazugság. én nem kényszerítem és beszélem rá a nődet abortuszra ti viszont mások döntéseit akarjátok megváltoztatni rábeszéléssel és törvények módosításával'

Miért, talán nem szabad rábeszélni vagy törvényeket módosítani?
Ha emberek egy csoportját zavar valami, akkor megpróbálhatnak tenni ellene, nem?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 01:27:08

@Ghavin:

Ha szavaid mögött személyes tragédia húzódik meg azt őszintén sajnálom (lehet, hogy ez számodra elképzelhetetlen, de együttérzek). Azonban, ha csak önigazolásra próbálod használni ezeket a tragédiákat, akkor ritka nagy f*xfej vagy. Ha én most szép, egészséges újszülöttek fotóit linkelem ide, akkor azzal előrébb volnánk? Te tudod miről szól a beteg újszülöttek szenvedése? Mivégre szenvednek? Akkor meg mire ez a nagy okosság?! "Az idő minden pillanata a maga aktualitásában jelen van Istennél. Ő tehát a maga 'eleve elrendelésének' örök tervét meghatározza úgy, hogy belefoglalja minden egyes ember szabad válaszát az Ő kegyelmére..."

www.katolikus.hu/kek/kek00512.html#K600

Inkább ezen elmélkedj egy kicsit.

ü
bbjnick

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.11.20. 01:27:20

oké, tehát akkor az abortusz gyilkosság. ennek tekintetében, hány évet adnátok annak a 11 éves kislánynak, aki már egy éve menstruál, és megerőszakolta az apja? hány évet adnátok annak a nőnek, aki a bántalmazó házastársával él, nem tudja elhagyni, mert anyagi függőségben van, és egyébként is megmondta a férje, hogy kinyírja őt is, meg a gyerekeket is, ha el meri hagyni, és rendszeresen megerőszakolja gumi nélkül, és pénze az anyagi függőség miatt nincs tablettára? hány évet adnátok annak a tininek, aki felelősségteljesen gumit használt a párjával, de kicsúszott, kilyukadt, kiszakadt? hány évet adnátok annak a nőnek, aki tablettát szed, de volt egy hasmenése, és úgy esett teherbe? és hány évet adnátok annak, amelyiknek nem hasmenése volt, hanem antibiotikumot szedett? és aki egyszerűen csak sietett reggel a munkába, és elfelejtette bevenni az aznapi bogyóját?

és hány évet adnátok azoknak a férfiaknak, akik ezeket a terhességeket megcsinálták? hány évet adnátok azoknak, akik teherbe erőszakoltak egy gyereklányt, vagy nőt? hány évet kapnának azért, hogy nem húztak gumit, és úgy ejtettek teherbe egy nőt az akarata ellenére? hány évet kapnának, hogy nem csináltattak vasectomiát, pedig tudták, hogy soha többé nem akarnak gyereket? hány évet kapnának a férfiak, hogy nem harcolnak azért, hogy legyen férfitabletta is? (van már tíz éve, csak nem hozták forgalomba, mert a férfiaknak még a placebotól is pszichoszomatikus potenciazavaraik támadtak, és nem voltak hajlandóak szedni)

hány évet adnátok?

jut eszembe: amikor vasárnap rántottát készítetek, nem érzitek magatokat tömeggyilkosnak? abból a tojásból potenciálisan kikelhetett volna egy élő kiscsirke, ti meg szándékosan, előre megtervezetten legyilkoljátok az élet csíráját!

Rivud 2010.11.20. 01:30:13

@bz249: Ha mindenki meghallgatná a lelkiismeretét, és nem valamiféle furcsa ideológiák mentén érvelne és gondolkodna, akkor ez a topik talán nem is lenne itt. A joghoz - mint említettem - nem értek, mindazonáltal szerintem a foganás körülményei semmiképpen sem változtathatnak azon, hogy a magzatelhajtást minek ítéljük meg. Az a kis élet (nevezzük így), aminek véget vetnek, bizonyosan nem tehet arról a bűncselekményről, ami miatt az életét mégis elveszik tőle.

2010.11.20. 01:31:06

@inci-finci:

'az az ember annyiban ember mint amennyire egy szem búza azonos a kifejlett növénnyel. semennyire. a búza hullhat rossz földre ami nem fogadja be, de az emberi kezdemény, lehetőség szerintetek nem. '

Senki nem mondta, hogy a búzaszem kifejlett növény, ahogy azt sem, hogy a magzat kifejlett ember.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:32:15

@khamul: amennyiben ez mások önrendelkezését nem akadályozza. bizonyára te sem örülnél ha törvényesen halálra köveznének félrelépésért. vagy az apád, testvéred, barátod, munkatársad. van ahol korlátot kell ebben szabni

sose küldtem nőt abortuszra, de a misére járásra leglelkesebben és legerőszakosabban vegzáló haverom 3 gyereket öletett meg. egy mondjuk így "ismerősöm" katkó pap lyuksógora aki az egyik bárányt ejtette teherbe. egy budapest közeli településen él a "lány", /pontosíthatom csak nem biztos hogy ez tisztességes/

seperjetek otthon, katolikuséknál és ne ránk erőltessétek azt amit ti sem tartotok be

2010.11.20. 01:32:47

@Rivud:

ezzel Te máris egy 'furcsa ideológia' - a katolikus tanítás- álláspontjával azonosultál.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.11.20. 01:32:50

megjegyezném, hogy a post-abortion szindrómát épphogy nem az abortusz okozza, hanem az a töméntelen bűntudatkeltés, kriminalizálás, lekurvázás, és a támogatás teljes hiánya, amellyel egy akarata ellenére teherbe esett nőnek szembe kell néznie.

jééé, de fura, nahát, van szülés utáni depresszió is. amit ugyanez okoz. támogatás, segítség hiánya, a nő anyakénti szerepének mélységes lebecsülése, négy fal közé zárása, inkomptensnek beállítása.

nahát, hogy mik vannak. ha valakit intézményesen hülyének nézünk, a saját életéről való döntését nem fogadjuk el, hogy joga van hozzá, nem támogatjuk egy nehéz helyzetben, szarul fogja magát érezni. de erről nem az abortusz, és nem a szülés tehet, hanem a kedves, nőket fikázó és nőgyűlölő társadalom.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:34:41

@khamul: a búzaszem nem fejlődő búza. csak benne van a lehetőség. ha a talaj termékeny.

szubjektiv 2010.11.20. 01:35:16

@inci-finci: Az abortusz nem helytelen és kerülendő, hanem gyilkosság. Helytelen és kerülendő az nagyon más kategória.

Én ezzel együtt nem tiltanám az abortuszt. Amíg van orvos aki elvégzi, hát legyen. Nem lehet a nőket szülésre kényszeríteni, mert ha akarnak, úgyis tenni fognak ellene. Az egy oltári ostoba liberális szöveg, hogy a nő a saját testével rendelkezhessen. Ha így van, akkor miért csak a 12. hétig? Utána is a teste része a magzat és jó ideig még életképtelen lenne az anya teste nélkül.
Az abortusz engedélyezése ilyetén módon teljesen álságos. A jog azt játssza el, hogy szabályoz valamit nagyon okos módon. Holott csak megy a praktikum után. Helyesen. Mert a jog nem pótolhatja soha az emberséget és a tisztaságot.
A jog nem mindenható, sőt.
A poszt meg azért figyelemreméltó, mert arról a szintről szól, ahol a dráma lejátszódik.
Ez személyes ügy, ahogy minden egyes dráma az. Csak itt egy meghatározott idő után belép az állam a tiltással. Nem tudja miért és miért pont akkor, de nyilvánvaló: tilos embert ölni, csak, ha ennél is komolyabban venné a tiltást, annak nem tudna érvényt szerezni. Hát meghátrál. Azt mondja: 12 hét.
Meg azt is, hogy a fogantatástól ember vagy. Össze van zavarodva. Mert csak jog.

Az abortusz ezzel együtt gyilkosság, ezt nem kéne szépíteni azoknak sem akik lelkesek tőle.
És ezt minden nő pontosan tudja, aki valaha elvetette a magzatát.

Definiáljuk az élet fogalmát?
Ültessünk el egy műanyag magot és egy valódi búzaszemet. De elég, ha a két kezünkben tartjuk és ráhangolódunk. Ha jól csináltuk, akkor meg tudjuk mondani, hogy melyikben rejlik az élet.Ez pontosan az a kérdés,amiről nem érdemes vitatkozni.

Vitatkozni arról érdemes, hogy miért volt jobb az előző Harry Potter, vagy érdemes-e ismét megfilmesíteni az Abigélt.
De tudatosítani kéne az emberekben, hogy milyen dolgokkal szembesülhetnek csak azért mert hancúroznak az ágyban egy jót.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:36:55

@szubjektiv: a gyilkosság sem mindig helytelen. van amikor helyes. pont

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.11.20. 01:38:03

és jéééé, egy bizonyos országban elkezdett esni a bűnözési ráta, miután legalizálták az abortuszt, mert érdekes módon, a nők nagyon jól tudták, hogy milyen élethelyzetben nem szabad gyereket világra hozni, mert annak a gyereknek nem lenne jó élete, és nagyobb eséllyel lenne belőle bűnöző.

mi lenne, ha nem erkölcsi problémákat gyártanánk, hanem elfogadnánk, hogy ha már így is-úgy is a nők nyakába szakad a terhesség, a gyerekszülés (ja, éppen nemrégen nyírtak ki egy kismamát valamelyik kórházi szülészeten), a gyerek felnevelése, az azzal járó anyagi, erkölcsi, és mindenféle felelősség, még a kenyérkereső munkán és házimunkán kívül, akkor legalább ők dönthessék el, mikor, hogyan, hány évre, és hány gyereknyire akarják magukat önkéntes és fizetetlen rabszolgaságba dönteni, amiért még csak nyugdíjat sem kapnak öregkorukra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 01:38:38

@inci-finci:

Amíg nem téged gyilkolnak, addig lehet helyes, ugye?

ü
bbjnick

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:38:39

@Rivud: remélem teherbe erőszakolják a feleséged és keresztényi szeretetben ölelheted majd magadhoz a kis lurkót :)))

2010.11.20. 01:38:55

@inci-finci:

'ne ránk erőltessétek azt amit ti sem tartotok be'

Senki sem sziget, hogy a többiektől külön létezzen.
Szerinted ha valaki jónak tart egy szabályt, akkor azt mindig automatikusan követni is fogja?
És valakinek az álszent viselkedése jelenti-e azt, hogy amit képvisel, az rossz?

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:40:30

@khamul: gyümölcséről ismerszik meg a fa = rohadtok :)

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:42:42

@bbjnick: előfordulhatna olyan helyzet amikor engem is helyes megölni

például ha én vagyok a megváltó :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 01:43:35

@inci-finci:

Bocs, de ezt nem tudom kihagyni (pontosítok: nem akarom kihagyni): van, aki rohad és van, aki bomlik. Te az utóbbihoz tartozol?;-)

ü
bbjnick

2010.11.20. 01:44:01

@inci-finci:

'a búzaszem nem fejlődő búza. csak benne van a lehetőség. ha a talaj termékeny. '

1. Nincs olyan növényfajta, hogy 'fejlődő búza'. Búza van, aminek különböző fejlődési fokai vannak.

2. Ha a magzat életképtelen vagy nem tud beágyazódni, akkor elpusztul. Ha nem, akkor beágyazódik, és tovább járja a fejlődés fokait.

2010.11.20. 01:45:26

@inci-finci:

'gyümölcséről ismerszik meg a fa = rohadtok :)'

További jó éjszakát kívánok.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:46:50

@khamul: van pedig olyan :)
az 5 évig tárolt búzaszem nem lesz fejlődő búza tárolástól. az 5000 évig tárolt pedig soha

a nedvesség kell a csírázáshoz, hiába egész, teljes

ha a nő méhét száraz talajjá tesszük az nem bűn. nincs befogadott élet

szubjektiv 2010.11.20. 01:53:12

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Hány évet adnánk?
Miről beszélsz?
Lelkiismereti történet ez.

@khamul: Nem az óvszerosztás önmagában.
Hanem annak a sugallata, hogy dugjatok, csak dugjatok, nincs mitől félni, megvéd a koton mindentől. Felelősség.
Nem dugni betegen, nem betegen, össze meg vissza, nem összeszedni felelőtlenül vagy terjeszteni a betegséget.
Egy spirituális vezető az nem bőr- és nemigondozó.
Csak a híveihez szól, de azoknak azt mondja, hogy élj felelősséggel. Mi nem világos ebben? A nem hívő ember tesz arra, hogy bármilyen vallási vezető mit okoskodik. Így nem érthető, hogy mi köze bárki kívülállónak ahhoz, hogy mit mond a pápa.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 01:56:52

@szubjektiv: a dalai láma szavaira és tanácsaira is figyel a világ, pedig aránylag kevesen buddhisták a nyugati világban.

szubjektiv 2010.11.20. 01:58:19

@inci-finci:
Ősrégi problematika.
De a filozófia tudomásom szerint sosem foglalkozott a még meg nem született gyermekek megölésének indokolt voltával. Annál inkább a zsarnok megölésének elfogadhatóságával.
Az önvédelem meg nem etikai kérdés.
Nem értem mire gondolsz.

szubjektiv 2010.11.20. 02:02:43

@inci-finci: És? Madonna szavaira is sok ember kíváncsi, főleg a bulvár sajtó olvasói. És?
Nem értem, hogy ebből mi következik.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 02:04:22

@szubjektiv: "@inci-finci: Az abortusz nem helytelen és kerülendő, hanem gyilkosság. Helytelen és kerülendő az nagyon más kategória."

ez felfogás kérdése, nem tény. ráadásul a parancsok része a ne ölj, ne dugj félre, ne lopj. ez egy kategória

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 02:06:37

@inci-finci: isten parancsolt gyilkosságokat, csecsemőgyilkosságokat is. haragjában ölt is tömegesen gyerekeket.

abortálhatunk, ez istenhez méltó tett

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 02:07:19

@szubjektiv: sokakat befolyásol rossz irányba.

szubjektiv 2010.11.20. 02:17:46

@inci-finci: Az én felfogásom szerint tény.
A többit meg nem értem. Mi az, hogy egy kategória?
És mit jelent ez?

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 02:21:49

@szubjektiv: ha tény lenne nem lehetne másként ezért nem volna miről beszélni. ezt nem "neked tény" csak a szubjektív véleményed :D

ha nem érted az értő olvasás sokat tud segíteni, na meg a gondolkodás is. nehéz de ha írni tudsz ez is sikerülni fog!

szubjektiv 2010.11.20. 02:22:49

@inci-finci:
Utoljára kismalac koromban nem nevettem nagyokat azokon akik a bibliát szó szerint értelmezik:)
Nézd meg a Ments meg uram című filmet.
Emlékezetes, amikor az apáca válaszol a börtönőrnek:tudja, mi minden van a bibliában....:)

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 02:29:36

@szubjektiv: szerintem sem kell szó szerint venni. egy mesekönyvet? nem volt vízözön sem, ezért nem ölt ott meg kisbabákat a nemlétező jóisten :D

szubjektiv 2010.11.20. 02:31:27

@inci-finci:
Köszönöm a segítő tanácsadást.
Az én létértelmezésemben az életet kioltó cselekedet gyilkosság. Akkor ez nem tény, csak hagymázas hangulat. Ok.
De ha nem az, akkor mi?:)

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 02:35:13

@szubjektiv: a gyilkosság gyilkosság. szentek is öltek, ez legális vagy bár helytelen de bocsánatos :D

szubjektiv 2010.11.20. 02:38:11

@inci-finci:
Na látod, akkor ne vedd szó szerint. Próbáld megfejteni.
Csak szólok, hogy a meséknek is nagyon mély tartalmuk van. Lehet, hogy előbb azzal kéne megbirkózni:)
Jóéjt.

tewton 2010.11.20. 02:44:03

@bbjnick: @Alfőmérnök: @evil overlord:
menetközben a Hozzáadott Értékemet elnyelte a g.p. blogmotor...

látom én Alf és Bbbj vitáját, de közbeékelődik az index mocska (címlap több órája) ... és már sajnálom az időt rá

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.20. 06:37:12

és ez az ország szeretne boldogan élni. a kiszámítottan konok gyilkosok társadalma. magyarország, tán mária érthetetlen kegyelméből,de felette él annak, amit érdemelne. a napi vörösiszap cunami is kevés jutalom lenne ennek a nyomorult, sorozatgyilkos népnek.

az alfi féle életmatematikusoknak. tessenek megnézni egy képet, vagy filmet, egy három hónap alatti magzatról és a látottak alapján eldönteni, hogy élet e, vagy kinyomható pattanás.

cseresznye 2010.11.20. 06:51:08

Csak úgy mellékesen. Miért zavarja az ateistákat a keresztények álláspontja?
Kényszerítés nincs. A mai világban egész könnyű leélni úgy egy életet, hogy nem konfrontálódsz az egyházzal. Direkt akarni kell.

Értem én, hogy zavaró az a tudat, hogy amit én helyesnek tartok, azt mások nem. De hát ez elkerülhetetlen.

cseresznye 2010.11.20. 06:56:44

A poszt témája pedig egészen más. Van egy blog, amelyik bezsél az abortusz következményeiről. Szubjektíven,mert blog. Ha valaki utólag (miután megszületett a gyermeke), azt mondja, hogy jó döntést hozott, és ehhez kapott segítséget, az jó dolog.
Sokkal több felületen hirdetik a gyereket mint problémát kiiktató élet előnyeit. Ez csak ellensúlyoz egy kicsit.

Ne haragudjatok,m ost nem keresem ki azt a hozzászólást (valahol az eleje felé), ahol ez megjelent.

cseresznye 2010.11.20. 07:12:04

Amúgy meg a legtöbb hívőnek eszébe sem jut világi törvénybe foglalni a vallási törvényeket.
Azt viszont felelősen kötelességének tarthatja, hogy a megfelelő fórumokon érvel amellett, amit jónak tart, és nem a saját meggyőződését igazítja a hangos többségéhez.

Egyébként meg a katolikus egyház nem egy szabályalkotó egylet, akik illemkódexet fogalmaznak a mazochista hajlamúaknak.

Van egy premissza, amit ha valaki elfogad, akkor abból következnek dolgok. Pl a természetes családtervezés.
A premissza (kinyilatkoztatás) adott, a következtetések pedig előfordul, hogy hibásak, ez benne van. Akkor javítani kell. Ezért van a hagyománynak a változó része.

Olyan is van, hogy egy levezetett érték társadalom és kultúrafüggő. Ott pl rugalmasnak kell lenni. Nyilván nem megy ez hibátlanul, de a világi törvényhozásra is igaz ugyanez.

Egyébként katolikus vagyok, hívő, de nem tiltanám be az abortuszt, mert nem azt érném el vele,amit szeretnék.
De azért vannak fokozatok a teljes tiltás és a helyeslés között.
És szintén hívőként azt is mondom, hogy lehet, hogy bűnnek tartom, amit egy embertársam tett, de ebből nem következik, hogy megkövezném. Nagyon is lehet szeretni és elfogadni valakit amellett, hogy egy tettét bűnnek tartom. És ezt adott esetben nemis titkolom előle.

cseresznye 2010.11.20. 07:18:17

Másfelől meg azt tapasztalom, hogy a keresztény életvezetési tanácsok nem annyira életidegenek, amilyennek látszanak. Lehet, hogy a pillanatban korlátozást jelentenek, de hosszbb távon flszabadít, és hozzásegít a boldog élethez. Sokkal jobban, mint engeni minden pillanatnyi kívánságnak, és élni bele a világba. (Persze eszemben sincs azt állítani,hogy aki nem kersztény, az feltétlenül csak él bele a világba!)
Persze nem úgy, hogy csak egy-egy tételt emelünk ki az összefüggésből, mert úgy elég értelmetlen.

Alfőmérnök 2010.11.20. 07:26:55

@Grift: babafalva.hu/wp-content/uploads/2009/08/zygote.gif
(Sokszoros nagyításban.)
Azért ezzel nehezebb lenne kampányolni.

(Ezt lelőni:
www.hotellido.hu/img/szarvas.jpg
meg nem gyilkosság.)

atila68 (törölt) 2010.11.20. 07:51:25

Hogyan lehet "véletlen" nem védekezni a nem kívánt terhesség ellen?

lárvalányhaj 2010.11.20. 07:59:55

Magzatvédő poszt az Index címlapján? Ez a nap is jól indul :P

leone13 2010.11.20. 08:06:15

Egy nő mindent képes megtenni azért hogy legyen gyereke, és azért is hogy ne legyen. Ez jó régi téma.
De arról nincsen szó, hogy mi lesz azokkal a tulajdonképpen "nem akart" gyerekekkel.
Egyszer olvastam egy cikket arról, hogy egy amerikai államban csökkent a bűnözés (bizonyos években, statisztika szerint), és elkezdték vizsgálni miért. Rájöttek hogy egy precedens bírósági ügy miatt időszakosan engedélyezték az abortuszt. Így nem születtek meg azok a gyerekek akiket tul.képpen nem akartak. Emiatt (kb) 20 év múlva csökkent a bűnözés.
Érdekes nem?
Na jó, azért én sem vagyok abortusz párti, sőt. Hiszen egy gyerek a legcsodásabb dolgok egyike az életben!!!

cseresznye 2010.11.20. 08:22:46

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Félig igazad van, csak sajnos ez a tényen még nem változtat, hogy az abortusz rettenetes, jog ide vagy oda. Nem nagy segítség, ha jogom van rá.

cseresznye 2010.11.20. 08:29:40

Ha már bűnözés. A legjobb ellenszer a jó családi minta. A nőket abban kellene segíteni, hogy legyen esélyük összetartani egy családot, és foglalkozni a gyerekeikkel. Sokkal több távmunka, részmunkaidő, ilyenek. Nagyon fontos az első három év, amiről mindig beszélnek, de utána is szükség van még a szülőre.
Ha egyedülálló, akkor meg méginkább veszély, hogy a három műszak pénztárazás mellett kallódik a gyerek a telepen.

Lehetetlen tömni a nőket segéllyel, de egy munkaszervezési reform tudna segíteni. Elég széles réteg, akit ez érint.

Téglagyári Megálló 2010.11.20. 08:31:26

@inci-finci:

"pedig nem fogunk házasságot kötni szex nélkül! mi van ha kicsi a bögyörő mint egy nudli? 60 év önkielégítés és gyónás? :D"

Ó mely nagyon vicces vagy. Közlöm, hogy az el nem hált házasság a mégoly szigorúnak tartott kánonjog szerint is annullálható.

Téglagyári Megálló 2010.11.20. 08:34:11

@inci-finci:

"a csángómagyar tudott próbaházasságban élni évszázadokon át, gyerek is lett belőle. akkor nekem ti ne mondjátok meg kivel kefélek. a házasság előtti szex ősi magyar szokás (az ágyasokról nem is beszélve)"

Nem tudom, az "ősi magyar szokás" mennyire jelenti azt, hogy követendő példa. Ez csak annak egy változata, hogy amit sokan csinálnak, az helyes. Ez pedig nem így van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.20. 08:35:20

és az abortuszhoz választásához való jog hazai abortuszellenes hülyék javarésze él-hal disznók (többek közt kiskorúak) legyilkolásáért, és jóformán hungarikumnak tartja.

az ostobábbik fele pedig a védekezést, néhányuk még a szexuális felvilágosítást is bűnnek tartja, az fúj. holott a védekezés az abortusz legjobb megelőzése: ha nem esik teherbe, nem kell elvetetnie.

csak gratulálni tudok.

Téglagyári Megálló 2010.11.20. 08:40:47

@TG69:

Téved, ebből a szempontból a Horthy-korszakot sírom vissza, ha ezt egyáltalán ilyen szempontból nézzük. Mert akkor nem csak hogy nem volt engedélyezett az abortusz, hanem volt is hozzá megfelelő nevelés. Az abortusz akkor vált legálissá Magyarországon, amikor a felszabadító szovjet csapatok tömegével erőszakolták meg a magyar nőket.

Amúgy meg nem korszakot sírok vissza, hanem képviselek egynéhány hitelvet. A poszt (nem tudom, elolvasta-e) arról szól, hogy mennyire örülünk annak, hogy néhányan, talán egy blog hatására, lemondtak a gyermekük elvetetéséről.

Téglagyári Megálló 2010.11.20. 08:42:00

@mavo:

Egy disznót egyenrangúnak tart egy magzattal, szép hitvallás!

Téglagyári Megálló 2010.11.20. 08:46:36

@inci-finci:

Mondd, te tényleg ennyire buta vagy?

Énbagoly 2010.11.20. 08:52:02

Lehet erről vitatkozni, de a természet, vagy az isten, kinek mi, igazságtalan volt. Csak a nőknek adta meg a gyerekszülés lehetőségét. És ezzel a nők nyakába varrta a gyereknevelés problémáját is örökre.
Szétnéztetek már a világban manapság? Hogy hány nő nevel egyedül gyereket, sokszor nagyon nehéz körülmények között, mert sem a társadalom, sem a munkahelyek nem igazán támogatják, ha neked a gyereked az első.
És amíg ez nem változik, addig igenis alapja van az abortusznak, és a nő saját döntésének. Az ő teste, és az ő élete mehet tönkre akár a szülésbe, akár az abortuszba.
Nem, nem igazságos a világ. Másban sem, ebben sem. És amíg a férfiak nem tudnak gyereket kihordani, és szülni, addig nem is lesz.

És még mielőtt a vakon vallásosak megköveznének, pár hete elvetéltem. És ez rosszabb még az abortusznál is, mert nem dönthettem arról, hogy életben maradjon-e a gyerekem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.11.20. 08:52:03

Már most azért szólok, az abortusz indoklásául szolgáló gondolatmenetet a nácik és a bolsevikok alkalmazták először tömeges méretekben. Az az indoklás ugyanis, hogy akire az anyjának, családnak stb. nincs szüksége, az kiiktatható az életből, pontosan ugyanazon az elvi alapon áll, mint ami a kommunisták és nácik emberirtásának alapjául szolgált, tehát hogy akire a társadalomnak nincs szüksége, az megszüntethető.

Alfőmérnök 2010.11.20. 09:00:25

@bbjnick: Ezt találtam:
lexikon.katolikus.hu/A/anim%C3%A1ci%C3%B3.html
"Az [késleltetett animáció] időpontjaként a régebbi szerzők a Lev 12,1 alapján fiú esetében a 40., leány esetében a 80-90. napot jelölték meg. Mások rövidebb időt mondtak, ismét mások, főleg a 17. sz: a fontosabb szervek kialakulását tették az ~ föltételévé, v. az embrióállapot végét jelölték meg."

(De: "A jogi, erkölcstani és szentségtani kérdések eldöntésében gyakorlatilag a közvetlen ~ alapján járunk el. ")

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.11.20. 09:03:11

@Énbagoly:

Igen, a nő döntése. A nő dönthet arról, hogy gyilkos lesz-e vagy sem. Sajnos a világ legtöbb országában még ez a helyzet.

Énbagoly 2010.11.20. 09:04:47

@Birca Maxval: pontosítsunk. Ha te vallásos vagy, akkor neked ez arról szól, hogy az istened nem adta meg a döntés lehetőségét a férfinak. Szerintem ennek oka van.

Kelly és a szexi dög 2010.11.20. 09:06:45

A képeket is tessék megnézni!

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 09:13:15

@Téglagyári Megálló: ha egy 5 centis kukit belédrak a férjed és belédélvez, az a házasság el van hálva. majooom! :D

a csángókhoz meg több közöm van mint keleti zsidók mesekönyvéhez.

2010.11.20. 09:13:27

@szubjektiv:

'Csak a híveihez szól, de azoknak azt mondja, hogy élj felelősséggel. Mi nem világos ebben? A nem hívő ember tesz arra, hogy bármilyen vallási vezető mit okoskodik. Így nem érthető, hogy mi köze bárki kívülállónak ahhoz, hogy mit mond a pápa.'

Szerintem én is ezt írtam. Valaki másnak szánhattad a kommentet.

Törökátok 2010.11.20. 09:14:17

én mindent értek, de... ez csak anyuka döntése? Mert a harcos feminizmust meg az éntesteméntemplomom dumát vágom, hogyne. Csak majd apának kell tolni hazafelé a lóvét, amíg anyuka gyesen nyomja, márpedig akárhogy is köpködünk, bizony pénzből élünk.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.20. 09:15:30

@Alfőmérnök:
most már összevissza beszél. :)
persze egy szarvast megölni, szintén gyilkosság. ki is nyalhatja a seggem a keresztény, aki vadászni jár, meg disznót vág, meg kitekeri a csirke nyakát.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 09:17:02

@Téglagyári Megálló: a nemi erőszakot a biblia támogatja. isten a zsidók kezére ad egész népeket, akiket ki kell szaporodni és ki kell irtani (ez így le van írva mózesnél). így lesz az övék az ígéret földje. a szüz kislányokat pedig bizonyos népek leölendő tagjai közül ki kell válogatni és azok szabadon használhatóak a tulajdonos által. tudod a zsidók nem monogám házasságban éltek. te tényleg ennyire buta vagy? :D

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 09:21:04

@Elpet: nem ők alkalmazták először. minden nép alkalmazta, a bibliának fontos része is az öldöklés. azokat például akik az ígéret földjén éltek ki kellett először irtani

Énbagoly 2010.11.20. 09:21:06

@Törökátok: Látod ez is nagyon nagy gond. Hogyha valaki gyereket szül, akkor ki van szolgáltatva környezetének. Legyen az akár a férje, mert ő keresi a pénzt, és akkor a nőnek kuss?
És ez így finoman szólva is igazságtalan. Mert a kisgyereknek gondozásra van szüksége, különben meghal. Ez a dolog legtöbbször a nőre marad, és ezért még le is nézik, mert nem visz pénzt a háztartásba, csak nagyon keveset?

Másrészt viszont sajnos nagyon sok olyan példát látok magam körül, hogy az apuka lelép a családból, és a pénz dolgot is a nőnek kell megoldania. Sokszor úgy is, hogy az apuka szarik hozzájárulni a gyereke életéhez. És ma, amikor a nagyon sok ember dolgozik feketén, vagy részben feketén, ez nagyon nagy probléma.

AnnaKarenina 2010.11.20. 09:24:03

@Elpet: A te véleményed is egy szélsőség. Szerintem jelentős különbség van aközött, hogy létező, cselekvő, érző embereket akarnak megölni, vagy egy nem kívánt terhességet megszüntetni.
Attól, hogy bármilyen véletlen miatt mi megszülethettünk, nincs jogunk megmondani a világnak, főleg nem másoknak, hogy ebben a kérdésben mit tegyenek.
A nők pontosan tudják, mennyire megszenvedik ezt a döntést. De lebeszélni valakit erről a döntésről úgy, hogy aztán a lebeszélőnek a legcsekélyebb felelőssége sincs, szimpla képmutatás.
Régen a házas (!) nők szültek akár 10-12 gyermeket életük során, ebből 2-3 biztosan meghalt betegségekben, de volt úgy hogy több is. Vajon az jobb érzés volt a szülőnek?
Ma az emberek többsége 2-3 gyermeket akar és tud felnevelni, lehetőségük van a tervezésre és születésszabályozásra, és ez így helyes.
Ha valaki vallásos, tartsa be hite követelményeit, de másokra ne erőltesse. Persze várható volt, hogy a jelenlegi "konzervatív" kormányzás erősíteni fogja a vallásos irányzatok hangját főleg ebben a kérdésben, de remélhetőleg ez a társadalom, és főleg a nők a már kiharcolt jogaikkal nem tekintik őket mérvadónak.

Törökátok 2010.11.20. 09:27:19

@énbagoly: ennél azért árnyaltabb a kép. Nem onnan kell kiindulni, hogy már megvan a gyerek mert anyuka akarta, hanem hogy egyrészt a pár védekezett (és nem úgy, hogy az anyuka perszehogyszedematablettátszívem), másrészt ha beütött a krach, akkor leültek megbeszélni, hogy mi legyen. Na ez utóbbinak nem kéne, hogy az legyen a vége, hogy anci felhúzza az orrát, öntudatos blogbejegyzést ír és ígyisúgyis csakazértis megszüli.

Mindegy, nem vagyok érintett, hálistennek, csak hangosan gondolkodom :)

cseresznye 2010.11.20. 09:30:17

@Törökátok: És ezzel tisztában is volt, mikor szexelt anyuval. Hibajavításnak mérhetetlenül nagy ára az abortusz.
És öröme az apának is van a gyerekben, ha hagyja. Amúgy a gyerek nem addig drága, míg anyuka gyesen van, hanem később.

AnnaKarenina 2010.11.20. 09:32:02

Arról meg ne is beszéljünk, hogy még a társadalom is tud igen képmutató lenni az abortusz kérdésében, mert amíg a világ sok országában a nők életét, további termékenységét nem kockáztatják már művi abortusszal, mert létezik jó hatékonysággal és biztonsággal gyógyszeres abortusz, ezt pl. Magyarországon nem engedélyezik. Ha van valami, amiért a nőknek még meg kell küzdeniük, az ez.

Törökátok 2010.11.20. 09:34:21

@cseresznye: ööö oké. De akkor is két ember döntése kellene, hogy legyen, nem? De elég ritkán az.

Énbagoly 2010.11.20. 09:34:46

@Törökátok: Hidd el, azért ez a dolog nem olyan egyszerű a nőknek sem.
Mert azért a nőkbe bele van táplálva elég rendesen az, hogy gyereket akarnak. És emiatt sokszor meggondolatlanok. Most azokkal a nőkkel nem akarok foglalkozni, akik hazudnak, és csak azért akarnak szülni, hogy ezzel megfogják a férfit, és a pénzét. Az így megszületett gyerekeket sajnálom.
És ha egy kapcsolat pedig nem szilárd, vagy csak alkalmi, akkor a férfi is tud védekezni, úgyhogy használjon gumit. NEm kell arra támaszkodni, amit a nő mond.
És addig jó, amíg ilyen dologban nem vagy érintett. :)

Mikrobi 2010.11.20. 09:36:45

Kedves fiúk! Nemcsak abortuszt végezni bűn, hanem arra presszionálni a barátnőtöket is! Kedves nagymamák! Nemcsak abortuszt végezni bűn, hanem arra presszionálni a lányotokat is!

leone13 2010.11.20. 09:38:22

@Törökátok: MIÉRT?inkább úgy kéne végződnie hogy, "igen drágám elvetetjük mert most nincs pénz, idő, nincs kedved nyűglődni éjszaka stb. stb. stb.
ha Anci így gondolja, akkor apci is dönthet megy vagy marad nem?
Szvsz a mai férfiak jelentős része érzelmileg sajnos alkalmatlan a családalapításra.

Törökátok 2010.11.20. 09:39:27

@Énbagoly: igen, egy bizonyos kor után elég csőlátású tud lenni a legtöbb nő :) Az aranyásókat, akik "véletlenül" teherbe esnek és "véletlenül" ezt nem veszik észre 4 hónapig, hagyjuk, mert csak felb*szom magam.

Gumi is oké, a tablettaszedős egy példa volt, olyat csajt is ismertem (szerencsére nem volt köztünk semmi, különben lehet, hogy lenne egy kb 10éves kölyköm :) aki utólag bevallotta, hogy mivel a srác nem akart semmit a véletlenre bízni és ezért mindig gumit húzott, ő bizony körzővel szurkálta a csomagot, amíg a srác szex előtt zuhanyozott, hogy hátha... na az ilyet kötném kocsi után.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 09:40:10

@AnnaKarenina: az abortusz a buta és felelőtlen nők megoldása 80-90%ban. aki odafigyel (akiknél odafigyelnek) az nem esik teherbe, nincs erre sok esély. ettől még jobb lenne kíméletesen elvégezni, de talán pont az elriasztás a cél. az abortusz nem családtervezési módszer

cseresznye 2010.11.20. 09:41:15

@AnnaKarenina: erőltette már rád valaki a hite követelményit?
Az, hogy bevinni a közbeszédbe, az nem erőltetés. Ha így lenne, akkor meg a vallásosakra mennyi mindent erőltetnek rá. Kábé tojik a világ (nyugati) egy vallásos ember szempontjaira, kivéve azokat az ünnepeket, ami fogyasztással jár együtt. Nagypénteken például a főváros főterén idén épp valami nagy buli volt.

De nem bánom, legyen, inkább ez, mint egy nagy képmutatás. Csak ne vízionáljon mindenki klerikális rémuralmat, ha a keresztény vélemény is előkerül.

Törökátok 2010.11.20. 09:41:26

@leone13: persze, hogy alkalmatlan, csak ilyenkor nem kell gyereket csinálni, ennyi az egész...

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 09:44:02

@leone13: a 30-40esas bulizó, ismeretlenekkel szexelő, partibavágott szinglik ezrei bezzeg érett személyiségek, felelős egészséges nők. :D

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 09:45:07

@cseresznye: képzeld erőltetitek. ne vásárolhassunk vasárnap, ne legyenek nyitva a boltok.. és ez még csak a vasárnap semmi kis szokása - a dolgozónak mindegy hogy mikor van szabadnap, plusz pénzért teljesen mindegy.

gareet 2010.11.20. 09:46:32

@ cseresznye: Már nem azért, de te melyik világban élsz, a katolikus egyház története másból sem áll mint az elveik másokra való ráerőltetéséből, akár a múlt vagy jelen időket nézzük. És tették mindezt fizikai erőszakkal vagy a dogmáikat nem elfogadók kiközösítésével, ellehetetlenítésével.

cseresznye 2010.11.20. 09:46:36

@Törökátok: Elég ritkán? Ez érdelel, komolyan. Ismerem én is a legendát, de még nem nagyon láttam ilyen csakazértis gyereket. Tudom, hogy van, de olyan gyakori lenne?

Az persze más, hogy gyerek témát a nők szokták elővenni, az egyéb vállalkozást, hogy mibe vágjanak bele, meg a fickók. De ez természetes. Aztán megegyeznek.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 09:48:45

@gareet: szerencsére ma nem ölhetnek hitetleneket.

leone13 2010.11.20. 09:51:58

@inci-finci: nem. Igazad van. Ezek női nem szégyenei. Az tény, hogy az ostoba hülye p-k "kitermelődése" felgyorsult.

cseresznye 2010.11.20. 09:56:31

@gareet: A jelen időben mikor, hogyan?
A múlt az más kérdés, tök más világkép, és igen, egy csomó bűn az egyház részéről is. (Ma is van.) De a vallásos nem az egyházban hisz, hanem Istenben, és a kinyilatkoztatásban.

Szóval mikor erőszakolt meg téged az egyház? Amikor el kell viselned, hogy ő is van, és látod a tévében? Vagy amikor nem adják oda a templomot meg a szentségeket díszletnek egy esküvőre?

cseresznye 2010.11.20. 10:00:30

@inci-finci: Az úgynevezett dolgozók között pedig vannak keresztények is.
Egyébként senki nem mondta, hogy nem vásárolhatsz vasárnap, ha annyira fontos. Nem vonatkozna minden üzletre (pl éjjelnappali), és még nincs is ilyen törvény.

Egyébként kinek jó, ha anyu/apu vasárnap is pulcst árul,ahelyett, hogy otthon lenne?
Templomba meg nem zavar el senki.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:01:59

@cseresznye: nem akarjátok engedni hogy mások akkor dolgozzanak és vásároljanak amikor akarnak

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:02:34

@cseresznye: de akartok ilyen törvényt
ő lehet hogy szerdán szeret otthon lenni nem vasárnap.

AnnaKarenina 2010.11.20. 10:08:16

@inci-finci: Ez nagyon leegyszerűsítő vélemény. A nők nagyon nagy részének élete során legalább 1 abortusza biztosan volt, függetlenül attól, hogy milyen az iskolázottsága, milyenek az életkörülményei. És ez abból adódik, hogy a védekezés biztonsága sosem 100 %-os.
Ahhoz pedig senkinek, még az államnak sincs joga, hogy ha van egy jobb és biztonságosabb módszer, akkor mégsem alkalmazza, hadd szenvedjék meg a nők.

cseresznye 2010.11.20. 10:10:15

Ki nem engedi? A pápa?
Egy demokratikusan megválasztott képviselő indítványa ez a rettenet terror?

Az a baj sokakkal, hogy a semmi felé el nem köteleződést tekinti objektívnek, semlegesnek?
Miért a fogyasztó-szekta szempontja a semleges? Marhára nem az, nincs is olyan.

Az nem jutott eszedbe, hogy "ti" meg nem engeditek másoknak a szabad vallásgyakorlást? Kit engednek el a melóból, mert neki vasárnap misére kell mennie?

cseresznye 2010.11.20. 10:13:27

Kicsit sok a kérdőjel, bocs.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:13:43

@AnnaKarenina: ez netto hülyeség. nem tudom mire alapozod de a statisztikák úgy jönnek ki hogy van akinek 5 abortusza van, másnak meg egy sem. így az én nőimnek is. sok mondta is direkt hogy ha besikerül megtartja. nem sikerült be :)

sértve érezheted magad de ez a te hibád, van esemény utáni tabletta, gumi, több módszert együtt kell alkalmazni és nem szúrod el. nagyon érdemes hogy azok az ismerőseim gyártottak gyereket vagy vitték a nőiket abortuszra akik kihúzásosat játszottak és utálták a gumit. értelmes ember esélye erre nullához közelít

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:16:59

@inci-finci: aki olvasta a statisztikákat hogy a nők mekkora része felejti el havonta bevenni az összes tablettát időben, nem szexelni ha hányt stb, kiderül hogy nem a tabletta rossz hanem ők ostobák.

apróbetűsrész · http://egyzene.blog.hu/ 2010.11.20. 10:18:22

@cseresznye: amúgy színházra, mozikra, éttermekre, vidámparkokra, cirkuszra stb. miért nem terjesztenék ki ezt a törvényt?
vásárolni nem lehet, szórakozni meg igen? akkor legyünk következetesek: zárjon be minden.

AnnaKarenina 2010.11.20. 10:21:33

@cseresznye: Az erőltetés ott kezdődik, hogy beviszitek a közbeszédbe. Ez nem közügy, ez erősen magánügy. Ti akartok ebből közügyet csinálni, ami jelen esetben nem más, mint beleszólni egy másik, számotokra teljesen idegen ember életébe.
Lehet ez a véleményed, tartsd be a családodban, kb. itt a vége.
Szerinted a világ nem figyel a vallásos emberek igényeire, szerintem meg az történik, hogy egyre több vallási ünnepet nyilvánítanak állami ünneppé egy világi államban. Ráadásul úgy, hogy nagyon is különböző vallású, világnézetű emberek élnek ebben a társadalomban. Vehetjük példának november 1-ét, ami kifejezetten katolikus ünnep (Mindenszentek), holott pl. a protestánsok semmi szentet nem ünnepelnek, az ateisták még úgyse és teljesen kézenfekvő lett volna a Halottak napját megtisztelni ünnepként, mert az egyformán, de legalábbis jobban érint minden embert.
Egyébként is a vallásszabadság biztosítja, hogy vallásos hitedet gyakoroljad, ezért üldöztetésben, vagy megkülönböztetésben ne legyen részed. Ha ennél többet kívánsz, mint hívő, akkor valami mást akarsz.

cseresznye 2010.11.20. 10:22:58

@inci-finci: Olyan nincs, hogy mindenki egyformán jól jár mindenben. De próbáld elfogadni, hogy egy képviselő benyújthat ilyen indítványt. Nem vallásgyakorlásra kötelez, és nem az egyház csinálja ezt, érted?

Majd jöttök, leváltjátok, leszavazzátok, ennyi.
Egyéként úgy tudom, még tárgyaljákm hogy egyáltalán megvalósítható-e jelentős piaci hátány, így a dolgozó megszivatása nélkül.
A lényeg benne az, hogy nem csak a szerdán otthon fityegni akarónak vannak jogai.
De nem látom be, miért nem jó az, havan egy nap, mikor látják egymást a családtagok. Nem valami nagy gonoszságról van szó.

Aki ragaszkodik a szerdájához, az menjen olyan boltba dolgozni, mondtam, hogy nem vonatkozna mindenkire, tele van kivétellel a javaslat.

gareet 2010.11.20. 10:26:19

@cseresznye: A poszt témájától erősen eltérünk, de elsősorban megkell jegyeznem, hogy a katolikus hívők igenis Az Egyházban hisznek, ami el is várja ezt tőlük, hiszen akár az évtizedünket nézve is ismét láthatjuk, ahogyan a katolikus egyház önmagát az egyetlen igaz egyházként és vallásként aposztrofálja úgy a kereszténységen belül mint ezt teszi egyetemes értelemben is. Hiszen kimondják, hogy az üdvözüléshez csak és Kizárólag az általa(Az Egy Igaz Keresztény Egyház által) mutatott úton lehetséges eljutni. És igen kényszerítenek is hiszen olyan területeken ahol elutasítják a kereszténységet, erővel a helyiek tiltakozása ellenére templomokat emelnek és etnikai feszültséget szítanak. A probléma elsősorban abban rejlik, hogy a katolikus egyház a látszat ellenére is csak a külsőségeiben modernizálódik, de erőszakossága magát felsőbb rendűnek tartása nem változott a századok alatt. Bár láthatjuk, hogy egyes vezetőikben mint II. János Pálban megmutatkozik a változtatás szándéka, Benedek személyében már ismét egy konzervatív és a múlt hibáit következetesen tagadó pápa került hatalomra, aki az eddig elért változások közül eddigi rövid regnálása alatt néhányat már lerombolt.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:26:54

@cseresznye: most is sok bolt van zárva vasárnap. aki nem akar vasárnap dolgozni ne dolgozzon! persze a böjtöt is tartsa be, ha félrelép vagy félreeszik vonják meg a vallásos vasárnaphoz fűződő jogait mint ahogy egy csalónak meg is kell :D

apróbetűsrész · http://egyzene.blog.hu/ 2010.11.20. 10:27:28

@cseresznye: "Aki ragaszkodik a szerdájához, az menjen olyan boltba dolgozni, mondtam, hogy nem vonatkozna mindenkire, tele van kivétellel a javaslat. "

aki a vasárnapjához ragaszkodik, az meg menjen amolyan boltba dolgozni. ha ez az érv működik, akkor meg is oldottuk a problémát, és nem kellett bezárni egy boltot sem.

AnnaKarenina 2010.11.20. 10:30:37

@inci-finci: Szerintem kerüljük a személyeskedést, mert én sem minősítelek téged. Te ostobának nevezed azokat a nőket, akik pl. nem szedhetnek fogamzásgátló gyógyszereket, mert kockázatos számukra (a fiatalkori trombózisok leggyakoribb oka), de nevezd őket annak, nem baj, csak a jogukat nem szabad elvitatni, hogy saját maguk dönthessenek ebben a kérdésben.

cseresznye 2010.11.20. 10:34:42

@AnnaKarenina: @inci-finci:
Elszállt a kommentem,de a lényeg, hogy azt értsétek meg, hogy a vallásos ember is ugyanolyan dolgozó, adófizető, választópolgár, stb. A javaslatot nem az egyház terjeszti be, hanem egy megválasztott képviselő. Le lehet szavazni, négy év múlva le lehet váltani.

Ez a magánügy téma meg hülyeség. Egyébként a közbeszéd meg a közügy nem pontosan ugyanazt jelenti. Közbeszédben az zajlik, ami a közt foglalkoztatja. És bizony gyakran beszélnek mások arról, ami engem nemérdekel, negatívnak tartom, de nem küldöm haza kussolni.

Azt mikor állítottam, hogy a vallási törvényeket polgári törvénnyé tenném? Épp az ellenkezőjét állítottam.

És mégegyszer kérdem, mikor kényszerített rád valamit az egyház? Az egyház, nem a politika.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.20. 10:36:20

@cseresznye: ti meg majd jöttök, és sikonyáltok, hogy üldözik a keresztényeket azáltal, hogy rá akarják kényszeríteni őket a vasárnapi munkavégzésre...

Az a baj, hogy egyszerűen hazudsz. A keresztények rá akarják kényszeríteni az értékrendjüket a többségre, kisebbségre, törvényekkel akarják szabályozni az élet azon területeit is, amelyekhez a polgáron kívül a világon másnak nincs köze.

Valamint. Zajkeltő gépeket szereltek mindenhova, és nem hagytok aludni.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:37:17

@AnnaKarenina: ostoba vagy pedig, hiszen a tabletta nélkül is van vagy 30 fogamzásgátlási mód! nincs kényszer hogy szexelnetek kell nem védekező férfival. ja hogy egyszerűbb kikaparni? hát erről van szó

cseresznye 2010.11.20. 10:37:31

Mégse szállt el, bocs. De most lépek. A szerdai embered, meg nehogy dolgozzon aznap valamit, mert ha igen akkor meg kell vonni a jogát!

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:38:03

@inci-finci: (és aljasul csúsztatsz is. ocsmány módszer!)

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:40:21

nincs hüvelykúp, spirál, nincs gumióvszer, nincs semmi.. értem én.. :D

leone13 2010.11.20. 10:42:25

@inci-finci: ott a pont. Egyetértek.
Ha a szexhez "joga van", akkor kaparáshoz is.
Mi van?! És ezek a nők nem ostobák? Dehogynem.
Az abortusznak pedig sztem általában sokkal komolyabb szövődményei vannak, mint mondjuk egy tablettának.

közlekedő edény 2010.11.20. 10:43:50

Értem, ha vki a képek miatt gondolja meg magát, tényleg sokkoló.
De jobb lenne ha mindezek nélkül lelki stb. szempontból is döntést tudna hozni. Mert akik így vívódnak az abortusz miatt, eleve nem ismerték magukat eléggé...legalább most, van erre esély.
Ha ismerik magukat, ha mindent átgondolnak, tudják, hogy mire, kire kell hallgatni.
És legfőképp, kivel kell együtt lenni: pl. nem oylan fiúval, aki felelőtlen.

cseresznye 2010.11.20. 10:44:07

@kolbászoszsömle: te meg rá akarnád kényszeríteni mindenkire a vulgárliberális dogmáidat.
De még mindig kérdezem, miért kényszerítés az, hogy a keresztény nem fogja be a száját, amikor más sem.

Honnan veszed, hogy te vagy a semleges? Sőt, a semleges többség.

És miért hiszed, hogy te világnézeted nem kényszerít rám egy csomó mindent? Ja, az természetes.
Egyébként az, mert együtt élünk.

ohmyFgod 2010.11.20. 10:46:08

Akkor lenne tisztességes az oldal, ha elemezné azokat a kérdéseket is, amik a gyerek megtartása esetén merülnek fel. Milyen nehézségek, próbatételek várnak az újdonsült szülőkre? Nem csak a terhesség alatt, hanem - főleg - utána? A döntést hozza meg az illető úgy, hogy mindennel tisztában van.
Az oldalnak célja az egyoldalú befolyásolás, ami szerintem nem tisztességes bármilyen "jó" legyen is a szándék.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:48:11

szerintem 3 abortusz után meddővé kell tenni a nőket. később ha ember lett ez orvosilag még korrigálható. de ne öljön szórakozásból a hülye állatja

AnnaKarenina 2010.11.20. 10:49:51

@inci-finci: Tudod, semmi köze az én okosságomhoz, vagy ostobaságomhoz annak, hogy megértőnek kell lenni egy ember problémájával kapcsolatban, ami adott esetben egy nem kívánt terhesség + meg kell adni (tartani) azt a jogot, hogy szabadon dönthessen ebben a kérdésben.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.20. 10:49:51

@cseresznye: Nem az a kényszerítés, hogy nem fogja be a száját, hanem akikor olyan törvényeket akar hozni a vallásos hite alapján, amik más, nem keresztény emberekre is hatással vannak.

Az, hogy neked tűrnöd kell azt, hogy valakinek lehetősége van megtenni valami olyan dolgot, amit te sosem tennél meg, véleményem szerint nem egy kategória azzal, hogy megtiltod másnak azt, hogy megtegyen valami olyan dolgot, amit te nem tennél meg.

cseresznye 2010.11.20. 10:51:27

Utoljára, a témához.
Ellenzem az abortuszt, de nem tiltanám be.

Egy döntés előtt álló nőnek pedig joga van meghallgatni az ellenzők álláspontját is, és nekik is joguk van elmondani.
Tiszta lap nincs, mindig befolyásolja valaki, ha senki, akkor éppen a közöny maga. Dönteni neki kell. Az a jó, ha minél több ismeret birtokában teszi, minél több szempontot mérlegelve.
na pá

cseresznye 2010.11.20. 10:52:22

@kolbászoszsömle:
Nekem sincs esélyem kikerülni egy csomó dolgot, amivel nemértek egyet. Ilyen a demokrácia, meg az együttélés, na tényleg pá!

Énbagoly 2010.11.20. 10:52:25

@AnnaKarenina: hidd el, nem fogja megérteni, mert nem akarja megérteni. Ennyi.
Hiába vitatkozol velük.

leone13 2010.11.20. 10:54:21

@ohmyFgod: "Akkor lenne tisztességes az oldal, ha elemezné azokat a kérdéseket is, amik a gyerek megtartása esetén merülnek fel. Milyen nehézségek, próbatételek várnak az újdonsült szülőkre? Nem csak a terhesség alatt, hanem - főleg - utána?"
Akkor lenne korrekt ha elemezné a gyerekvállalás nehézségeit, és pozitívumait is, illetve az abortusz negatívumait, és "pozitívumait" (valszeg ilyen nincs sok..ugye).
No akkor mindenki elemezzen.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 10:55:36

@AnnaKarenina: tényleg hülye vagy. sehol sem vitattam az abortuszhoz való jogot csak a felelősségetek tisztáztam.

@Énbagoly: te se tudsz olvasni

Énbagoly 2010.11.20. 11:01:07

@inci-finci: de tudok, csak az indulatot nem értem. Ha jól olvastam, akkor férfi vagy. És akkor jogod van minden felelősséget eltolni magadtól? Szerintem nem.

gareet 2010.11.20. 11:01:27

Egyrészt nem tudhatod milyen problémák merülhetnek fel ha megszüli a gyereket, akit adott esetben felnevelni, eltartani nem tud. Másrészről viszont felkell tenni a kérdést, hogy az államnak van-e, lehet-e ebbe beleszólása a válasz pedig egyértelmű nem, hiszen mindenki a saját testének ura és a mai magát fejlett civilizációnak tartó társadalomnak ezen a ponton kéne befejeznie a vitát, hiszen milyen alapon szabod meg valakinek mit tehet a testével és mit nem. Ez az egyén döntése. Más kérdés, hogy ezt helyesnek vagy elítélendőnek tartod-e, de a lényeg hogy ebbe az érintetteken kívül másnak beleszólása nem lehet.

AnnaKarenina 2010.11.20. 11:01:50

@inci-finci: És nem is te írtad: "szerintem 3 abortusz után meddővé kell tenni a nőket. később ha ember lett ez orvosilag még korrigálható. de ne öljön szórakozásból a hülye állatja" :)

Jól van, te meg kicsit (?) agresszív vagy.

@Énbagoly: Látom.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:03:10

@Énbagoly: én vállalom a felelősséget veled szemben :D. nem is küldtem soha senki abortuszra. soha nem ejtettem senkit véletlenül teherbe, sőt már az apám sem pedig volt pár nője :)
égő rátok nézve hogy egy férfi okosabb a kérdésben mint ti

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:04:37

@AnnaKarenina: miért, szerinted joga van rendszeresen öletni a butasága miatt? az akkor is egy potenciális ember ha ti nők buták és felelőtlenek vagytok. csak ti engeditek hogy védekezés nélkül belétek élvezzen valaki. erről ti tehettek

AnnaKarenina 2010.11.20. 11:05:12

@gareet: Egyetértek veled, de harcos magzatvédőktől ne várj megértést. Náluk a felelősség csak addig terjed, amíg egy másik ember életébe belegázolva azt mantrázzák, gyilkos, gyilkos.

Énbagoly 2010.11.20. 11:06:14

@inci-finci: Nekem sem volt abortuszom. Nem tudom, miért feltételezed. Szerinted csak az védheti, aki átesett rajta?
És nem vagy okosabb ebben a kérdésben, csak szerencsésebb jópár embertársadnál. De tudod, ilyenkor szoktam azt mondani, hogy majd az élet valamikor téged is alázatra tanít.

AnnaKarenina 2010.11.20. 11:07:50

@inci-finci: Csak annyit mondj meg, mi közöd van hozzá? Ez az ő ügye, az ő élete.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:07:54

@AnnaKarenina: nincs sorozatgyilkossághoz való jogotok. hány abortuszod volt hogy ennyire hárítasz?

akkor most mi van? 2010.11.20. 11:08:45

Eddig nem gondoltam, hogy a mandiner egy ortodox katolikus blog és a vitában abortusz ellen érvelők nagyjából a bibliát és a pápa szavait tartják mindenek felettinek amik a hatályos magyar (és általában a nyugati társadalomban hasonlo) jogszabályok felettinek állítják be, legyilkosozva minden terhességmegszakítót. Évi 40000 abortusz van? Lehet. Milyen jo is lenne évi 40000 ezer uj állami gondozott. Könyörgöm, 2010 vége felé járunk, biztos, hogy a világi társadalomnak hasra kellene borulni a biblia előtt?
Komolyan kérdezem, ha valamelyik mélykatolikus ellenző 13 éves lányát egy házibulin felcsinálják (persze tudom, ilyen elő nem fordulhat mert a Szentanya vigyáz a kislányukra, és különben is olyan nevelést kapott ami ezt kizárja, de mégis tegyük fel elméletben) akkor mit fog tenni? Ok, az ide írok valoszínűleg nem küzdenek anyagi problémákkal, de ha minden mondjuk egy minimálbéren élő, ne adj isten munkanélküli családban történi, akkor mit csináljanak? majd megszüli a 14 évesen Margitka a Szent Életet, aztán mehet a gyivibe?

De mindez mellékes is, a kedves katolikusok baszogassák a többi kedves katolikust, és aki nem a biblia szerint akar élni hanem a 2010-ben érvényes magyar jogszabályok szerint, arrol lehet lekoccolni.

PS. a fene se gondolta volna, hogy 2010-ben egy mandiner cikk kihozza belőlem, a '90 óta fidesz szavazóból a liberálbolsit.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:09:22

@AnnaKarenina: nem alkalmas teherbeesésre, emberileg éretlen, korlátozottan cselekvőképes. ennyi. nem ölhet hobbiból. ezt meg kell tanulnotok. az ilyen buta nők miatt nem lehet az abortusztablettát bevezetni

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:10:12

@Énbagoly: miért tanítana? ez egy buta közhely :). van aki tud vigyázni.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:11:43

@akkor most mi van?: 90' ben még libsi párt voltatok szdsz közös tagsággal. szóval érthető a problémád :D

Énbagoly 2010.11.20. 11:13:28

@inci-finci: nem, nem közhely.
Hidd el, te is fogsz még szenvedni. Lehet, hogy nem emiatt, de aki ennyire lenézi a nőket, mint te, az meg fogja kapni az élettől a maga pofonját.

És nézz utána, hogy tipikusan kik azok, akinek sok abortuszuk van. Akik fogamzásgátlás helyett használják. És ott, ahol ez így van, ott bizony a férfiak is ugyanolyan buták, mint a nők.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:13:48

fogjuk fel takarékosságnak: 3 abortusz után ingyen megoldják a félelem nélküli szexet! ezért még a hülye kellene fizessen. ha családalapításra érett felelős ember lett, akkor a helyreállításra gyűjt egy kis pénzt. és akkor nem lesz ennyi abortusz - nem is tud majd érdekből teherbe esni a lelketlen állatja amikor akar :D

ohmyFgod 2010.11.20. 11:14:20

@közlekedő edény: legyen bmilyen felelőtlen is a fiú, egy valakinél nem lehet felelőtlenebb: a lánynál.Picit gondold át miért...

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:15:38

@Énbagoly: én már elég családtagom kísértem a halálos ágyáig és temettem el és elég kapcsolatom volt ahhoz hogy legyen az életre és elmúlásra rálátásom. ezért vagyok felelős, gondolkodó ember veletek ellentétben

ezt teszi az élet. nem is küldtem soha senkit abortuszra, nem is fogok.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:16:50

@Énbagoly: a férfiak butasága nem menti a nőket. egy ittas gázoló nem menti fel a másik ittas gázolót. remélem érted a problémát :)

akkor most mi van? 2010.11.20. 11:18:21

@inci-finci:

Beleolvastam a hozzászólásaidba. Nem értem, miért veszi bárki is a fáradságot, hogy reagáljon rá. Butanőzöl, meddővétételről hablatyolsz, jó trollként osztod az észt. Jó ez a szűrés gomb.

AnnaKarenina 2010.11.20. 11:19:02

@inci-finci: Tudod, nem sok különbséget látok az esemény utáni és az abortusz tabletta között. Az elsőt elfogadhatónak tartod, a másikat nem bevezethetőnek. Nem baj.

Szerencsére nem rajtad múlik és Ausztria, mint Mo-nál felvilágosultabb állam, közel van.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:21:33

@AnnaKarenina: az egyik egy erősen kockázatos beavatkozás, egy félig fejlett emberi lény megölése. lehet szépíteni, díszdobozba csomagolva vitrinbe tenni a formaldehides csöppséget, de az már akkor is majdnem ember ha a jogot meg kell adni a döntéshez.

a másik kockázatmentesebb és az időt ameddig alkalmazható is le kell szorítani minimálisra.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:22:45

@inci-finci: (és le is szorítják. egy 3-5-7 napos sejtcsomó még nem mutat semmilyen formát, nincs idegrendszere stb)

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 11:23:50

@Énbagoly: nem tudom honnan vetted hogy lenézek minden nőt. csak a buta nőket nézem le. ne hülyézd le a nők összességét mert ez bunkóság!

TG69 2010.11.20. 12:27:29

@Téglagyári Megálló: Még szerencse hogy csak erről szól az eredeti poszt, nem is volt vele semmi bajom, de én itt olyanokkal vitatkozom akik szerint az abortusz = gyilkosság.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.20. 12:38:15

@AnnaKarenina: "Ez az ő ügye, az ő élete. " - mármint a magzaté, ugye?

L.Salander 2010.11.20. 13:16:32

remélem hamarosan kitalalják, hogy hogyan hordhatna ki egy gyereket egy férfi. akkor megoldódna a probléma. mert a nő aki abortálni akar, simán át fogja adni a magzatot a papának, aki természetesen kihordja, megszüli, felneveli.

egyszerűen csak ámulok ahogy a pasik nyomják itt a nagy magzatmentőt. mint régebben is írtam, egy nő jó eséllyel egyedül fogja felnevelni a gyermekét/keit. (válások aránya) tehát hadd döntse már el, hogy akarja-e ezt. nézzétek meg a statisztikákat. mennyi pasi nevel egyedül gyereket? és mennyi nő? akkor nem világos hogy mekkora hegynyi képmutatás ez itt?

bz249 2010.11.20. 13:24:02

@L.Salander: az, hogy a no fogja kihordani es megszulni a gyereket nem egy ilyen ujmodi moka. Eleg regota koztudott teny. Ennek egyik kovetkezmenye, hogy a nonek felelossegteljesebben kell viselkednie a partnerkapcsolataiban/szexualis eleteben, mert a ficko kovetkezmenyek nelkul dughat. Szar az elet. Az emberek nem egyenloek, sot telen meg hideg van.

Idoben kell gondolkodni, mert az esetek igen jelentos reszeben nem eroszak tortent. Raadasul tovabbra is 2010 van, szamtalan fogamzasgatlasi modszer ismert. Elni kell vele, es megkerni fickot, hogy o is eljen azzal, ami neki elerheto. Ha meg valamiert ezek mindegyike lehetetlen, akkor a szexualis oromszerzo tevekenysegek kozul ki kell venni azt az egyetlen egyet, amelyiknek gyerek lehet a vege.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 13:29:06

@Alfőmérnök:
Igen, "ragozgatják" ezt a kérdést néhány ezer éve.?:-) Itt is van egy kis "megmondás":

"(...)

A kérdés tehát az, hogy mikor kezdődik a születendő emberi élet? Milyen időponttól beszélhetünk arról, hogy az embrionális fejlődésben már a személyes voltunk magját hordozó emberi lélek jelenik meg? A szaknyelv ezt animációnak nevezi. A Szentírás nem ad eligazítást az animációra vonatkozólag. Az erkölcsteológia fejlődésén belül, nagyjából a középkortól számítva kísérhető nyomon két nézet szinte párhuzamos vitája.9 A görög filozófiából a legnagyobb visszhangot Arisztotelész nézete keltette, főként Aquinói Szent Tamás közvetítésével. Eszerint az emberi magzat embrionális fejlődése során először vegetatív (növényi) fokozaton megy át, majd szenzitív fokon (amely megfelel az állati léleknek), míg végül - nagyjából az agy kifejlődésével - jut el az emberre jellemző, értelmes lélekkel rendelkező állapotba (anima rationalis).10 Ez az ún. szukcesszív animáció elmélete. Ma ez a nézet általában a méhbe való beágyazódásig megy el. Ezzel áll szemben az ún. szimultán animáció elmélete, mely szerint a megtermékenyített petesejt már úgy tekinthető, mint a sajátos emberi élet hordozója, beleértve az emberi lelket is.

A genetika ma már eldöntötte, hogy a megtermékenyített petesejt az emberre van beprogramozva. Nehéz megmondani személyes voltunk s vele szellemi lelkünk megjelenésének pontos kezdetét. Az Egyház tanítása szerint a fogantatás pillanatában kell időzítenünk a lélek megjelenését.

Másik fontos tisztázandó kérdés, hogy mikortól számít a magzat élőlénynek, illetve embernek? Az orvosi nyelv a megtermékenyített petesejtet zigótának nevezi, amely egyetlen sejt, és a megtermékenyítést követően osztódni kezd, s ezáltal kialakul az embrió, amely elnevezés jelenti a meg nem született gyermeket a megtermékenyüléstől a szívműködés megindulásáig. Ezután, a születésig magzatról beszélhetünk. A szívműködés az embernél a fogamzást követő hatodik héten indul meg, tehát az embrionális kor hat hét, a születésig tartó magzati kor harmincnégy hétig tart.

Az egyed élete egyértelműen a fogamzáskor kezdődik. Biztosan tudjuk, hogy az anyaméhben fejlődő lény él. Biológiai szempontból a zigóta és a megszületett egyed azonos, mivel az zigótában ugyanaz a kódolt információ van jelen, mint a későbbi szervezetben, csak megfelelő körülmények kellenek ahhoz, hogy a magzat megszülessen. Nem létezik olyan határpont a megtermékenyítés és a születés között, amely a fejlődésben olyan minőségi ugrást jelentene, amely alapján azt állíthatná bárki, hogy itt még nem emberi életről van szó, s a következő lépésben már igen. Az egyik fejlődési szakasz sem alacsonyabb rendű a másiknál az ember életében (egészen az öregkorig). Semmi sem jogosít fel arra, hogy valamelyik szakaszt kizárjuk az emberi létből. Arról nem is beszélve, hogy ha a magzatot élőlénynek tekintenénk, de embernek nem, vajon milyen kategóriába sorolhatnánk ezeket a "lényeket"?11

(...)"

hexa.hcbc.hu/meh/diplom1.htm

Itt most éppen "genetikai érvek" (is) vannak:-)

De akár így, akár úgy, egy élet sohasem "véletlenül" fogan meg. Tudod: "Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára."(Jeremias 1.5) (Minden megfogant emberi életnek értelme, célja van; igen, @Ghavin:, a betegen megszületettek életének is.)

Számomra (függetlenül attól, hogy mit "mond" éppen a tudomány:-)) nyilvánvaló, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatától emberi élet.

És: van itt egy olyan érv is, amit egy "nemhívőnek" is érdemes megfontolnia, ha "környezet- és természetvédő hajlamú".:-) A "mozgalomban":-D bevett érv a "legkisebb kockázat elve". Tehát, ha valamiről nem tudom, hogy kárt okozok-e vele (avagy nem) azt nem teszem:-)

Hát így:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 13:31:25

@bbjnick:

néhány ezer éve.?:-)=néhány ezer éve.:-)

GalBob 2010.11.20. 13:35:08

@bbjnick: Mondom, apologetika. Tegyük fel, a nagybetűs, keresztény isten létezik (agnosztikus ateista lévén erről a transzcendentáliáról kizárólag feltételes módban tudsz velem beszélni, remélem megérted). Mi végre "jó" újszülöttek effektív legyilkolása? Ugyanis a letális születési rendellenesség ebben az esetben erről szól: az égben ülő nagy varázsló lehetővé tette, hogy és/vagy szándékosan azt akarta, hogy az újszülött idő előtt meghaljon. Kit büntet ezzel? A csecsemőt? Mit követett el? Nem bünteti, csupán ártatlan lelkekre van szüksége? Ez amolyan pénznem az isteni szférában? A szülőket büntette meg valamiért, úgy, hogy megöl egy ártatlant? Dobjuk be az isten útjai kifürkészhetetlenek című közhelyet, s jó birkák módjára továbbra is kardoskodjunk a magzatok életének szentsége mellett, miközben az egykor tömeggyilkosként üzemelő kaporszakállú úgy tűnik még ma is erőszeretettel kapcsol le ártatlan lelkeket?

Egy nagy lófaszt, már megbocsáss. Ha ti hívők esetleg bizonyítjátok a nem hívőknek a monoteista isten létezését, aztán sikerül rávennetek, hogy a jövőben ne legyenek ilyen fejlődési rendellenességek és betegségek, akár talán fontolóra vehetnénk az isteni terv alapján történő érvelést. Addig viszont ne fárasszatok a képzeletbeli barátotokkal, amikor ilyen komoly kérdésekről van szó.

ohmyFgod 2010.11.20. 13:39:10

Matisz nagypapa megvan, ugye? Csak, hogy árnyaljuk kicsit a kérdést.

A valósághoz közelebbi képet kapnánk, ha azokat az anyákat, párokat is meg tudnánk kérdezni, akik bevállalták a gyereket, de később megbánták.
Tökéletes példa erre a mindenki által ismert Matisz nagypapa unokája, aki 11 évesen szülte az első gyerekét. Az akkori barátjával együtt nagy lelkesedéssel vállalták a dolgot, a család, rokonok támogatták őket. A 8-10 évvel később készült riport során már elmondta, h soha nem engedné a gyerekének, h ekkora hülyeséget csináljon, mert nem akarja hogy ő is ugyanúgy elbassza az életét! Ott van 20-22 évesen, a fiatalsága kizárólag gyerekneveléssel telt, nem volt élete. (Ettől függetlenül szereti őket és becsülettel, saját lehetőségeikhez képest nagyon is tisztességesen neveli a gyerekeit.)

L.Salander 2010.11.20. 13:41:09

@bz249:

hát akkor nincs más hátra, írásban meg kell állapodni a fogamzásgátlásról. és azt csinálja a pasi. egyedül. ennyit vállalhat nem?

szerintem az lenne korrekt, ha itt a férfiak arról beszélgetnének, hogy hogyan tudnák segíteni a nőket abban, hogy ne kerüljenek abortusz helyzetbe. fentebb leírtam jópár helyzetet, ami abortuszhoz vezet, és cseppet sem felelőtlen.

az hogy nő nem voltál, rendben van. azt hiszed hogy van 100%-os fogamzásgátlási módszer. de ezek szerint szerelmes sem voltál. és nem az érzésre gondolok (azt már nemnagyon feltételezem) hanem a biológiájára. hormonálisan a szerelem úgy van kitalálva, hogy ne legyél egészen észnél. az a dolog az ösztönvezérelt szaporodásról szól. nagyon nehéz precízen végrehajtani a végrehajtandókat. és kis hiba már ugye terhességhez vezet. (nem a gyógyszerről beszélek. az szemétség. mert egészségtelen a nőknek. a pasik milyen egészségromboló dolgot vállalnak a fogamzásgátlás érdekében?)

a nőnek kell felelősségteljesebben viselkednie? a pasi meg következmények nélkül dughat? ezt sikerült leírnod? 2010-ben? gratulálok. és a szüleidnek is.
nem következmények nélkül. a következmény az az abortusz.

Bloodscalp 2010.11.20. 13:43:40

@bbjnick: elég nevetséges hogy fogod és felmondod az egyházi mesét:) és gondolod hogy ez így is van...mondjuk akik ezt "kitalálták" felteszem 0 db nő sincs köztük:) haha..Vatikáni dogmatizmus:)

az UFOK is lehetnek katolikusok?:)

leone13 2010.11.20. 13:49:56

nagyon sajnálom Matisz nagypapa unokáját....szó szerint 11 évesen "elb..szta" az életét, 22 évesen innen már nincs tovább...szörnyű
nmá

bz249 2010.11.20. 13:55:58

@L.Salander: "a nőnek kell felelősségteljesebben viselkednie? a pasi meg következmények nélkül dughat? ezt sikerült leírnod? 2010-ben? gratulálok. és a szüleidnek is.
nem következmények nélkül. a következmény az az abortusz."

Lehet persze tagadni a valosagot, de a valosag az, hogy a no teherbe esik, a ficko meg nem. Ez ilyen egyszeru. Ezt amugy az oktalan allatok is tudjak, ezert mas mondjuk a him es a nosteny szaporodasi strategiaja.

Egyebkent a dolog masik oldala, hogy az apa szemelye sosem biztos, a ferfiak nem elhanyagolhato hanyada nem a sajat gyereket neveli.

"azt hiszed hogy van 100%-os fogamzásgátlási módszer"

olvashatsz parrol barmelyik okori erotikus muben, pl. oralis szexbol meg sose fogant gyerek

"nem a gyógyszerről beszélek. az szemétség. mert egészségtelen a nőknek"

szemben az abortusszal, aminel egeszsegesebb a vilagon nincs

"hanem a biológiájára. hormonálisan a szerelem úgy van kitalálva, hogy ne legyél egészen észnél. az a dolog az ösztönvezérelt szaporodásról szól. "

Ha arrol szol, akkor miert akarod tagadni a kovetkezmenyeket? Egyebkent szep ez, hogy az ember egyenrangu egy tuzelo szukaval es csapat begolyozott kannal. Gondolom a szinten osztonvezerelten szaporodo nemi eroszaktevoket is megerted. Elvegre ez a biologiai programja, nem lehet mit tenni.

Egyebkent az elet igazsagtalan. Akkor mondjuk az embert felnottnek, amikor erre rajon. Aki nem jut el eddig a szintig az egy hulyegyerek.

Tündér_Lala 2010.11.20. 13:58:40

@L.Salander: Az azért nem értem, hogy miért veszi kész ténynek a válást. Partnert, férjet / felséget mindenki maga választ. Ha ezt felelősséggel teszi és a pár mindkét tagja - némi önkorlátozással - nem engedelmeskedik egoizmusának és múló ösztöneinek minden tekintetben (az új szerelmek és vonzalmak ugyanúgy elmúlnak) akkor kitarthatnak egymás mellett.
Ez talán lehetetlen ?

L.Salander 2010.11.20. 14:17:40

@bz249:

de tényleg te valami elképesztően távol vagy a valóságtól. olyan módszerek kellenének, amik egyenlő mértékben felelősítik a nőt és a férfit, és a terheket is nagyjából egyenlő arányban kellene elosztaniuk.
a biológiai struktúrát ismerjük. mondjuk rá. de be kell kalkulálni.

azért megintcsak figyelj magadra. a gyógyszer egészségtelen a nőknek. erre te azt mondod, mé az abortusz egészséges? hát.....namindegy. védekezzen a férfi. mondtam én. ha nem egy bebúgott kan, mert állatira ura a helyzetnek, akkor megy neki nem?

ne értsd félre a helyzetet. nekem nincs problémám ezzel a dologgal. de kicsit empatikusabb vagyok azokkal, akiknek van.

severinus 2010.11.20. 14:23:02

Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig foglalkoztat mindenkit ez a téma tegnap, amikor először kommenteltem, de örülök, hogy így van. Úgy látom, hihetetlen indulatok szabadultak fel, biztosan nagyon elfáradtatok...Van, aki szinte folyamatosan rajta volt a poszton. Persze nem bírtam elolvasni a 400 kommentet, de megvannak a fő csapásirányok. A férfi sovinisztáktól az emancipált feministákig.
Cseresznye véleménye szerintem az egyik legelfogadhatóbb. Természetesen nem lenne jó betiltani az abortuszt, de attól még nagyon sokféle módon lehetne tenni az ellen, hogy Magyarországon ne évi 40000 magzatot kaparjanak ki. Mert tényleg, írta valaki, ennyi rendkívüli körülmény nincs.
És a megfogant petesejt már élet. És nem csak a katolikusok szerint, ami amúgy én is vagyok. És nagyon örülök, hogy felnőtt koromra rájöttem erre, és addig valahogy megmentett a gondviselés az abortusztól... Bocs, a nevem megtévesztő...

L.Salander 2010.11.20. 14:26:46

@Tündér_Lala:

(hűha. tölgycsapat. magázódós. etikettnemismerős. sebaj.)

nem, nem veszem készpénznek. csak olvasok. tudod, kis téglatest alakú tárgy. a mai civilizált környezetben élő ember fizikailag 14-15 évesen, személyiségileg 25 de inkább 30 évesen érett. a tartósan jó házasságok a kutatások szerint általában a 30. életév körüli kapcsolatokból származnak, így szignifikánsan inkább a 2. házasságok. teljes jó szándékkal, és azt hívén hogy ismerik egymást, házasodhat össze két 21 éves mondjuk, és aztán mégis úgy alakul hogy elválnak. nem szemét, rosszat akaró emberek, hittek benne hogy örökre, stb. stb. csak nem ment. van ilyen. nagyon kevés család adhat felkészítést. vcannak dolgok amit csak tapasztalni lehet. pl. hogy kivel tudsz együtt élni, és kivel nem. ezt nem mindig lehet elméletben a tanult ismeretek alapján eldönteni.

severinus 2010.11.20. 14:28:01

@L.Salander: Elfáradtál, látom, tegnap óta figyeled a posztot. Nincs egyenlőség, nyugodj bele. De ettől még egy nő élete hihetetlenül teljes lehet. Sőt, hogy szülhet, még teljesebb. És ez nagyszerű dolog. Ma a nők nem tudják, mi a női méltóság. Ezért nem keresnek méltó párt sem maguknak. Nagyon nagy a baj, amin semmiféle tökéletes fogamzásgátlás nem segíthet. Csak a belső megújulás. Ez van...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 14:28:02

@Bloodscalp:

"az UFOK is lehetnek katolikusok?:)"

Miért kérded? Csak nem szeretnél te is az lenni?;-)

ü
bbjnick

bz249 2010.11.20. 14:30:11

@L.Salander: "olyan módszerek kellenének, amik egyenlő mértékben felelősítik a nőt és a férfit, és a terheket is nagyjából egyenlő arányban kellene elosztaniuk. "

Erre egy kiprobalt modszer van: ugy hivjak monogam kapcsolat. Ekkor ugyanis bar a biologiai reszt tovabbra sem egyenloen osztjak meg (mert meg mindig a no fog szulni es o viseli az egeszsegugyi kockazatokat), de az anyagiak kapcsan megis kozos a felelosseg. A no biztos lehet benne, hogy a ferfi tamogatni fogja, a ferfi meg biztos lehet benne, hogy a megszuleto gyerek az ove. Szinten ebben az esetben rendes csaladtervezest lehet vegezni. Ugyanigy, ha ebben az esetben oltari balfaszkodas utan oda jutnak, hogy elkerulhetetlen az abortusz (mert egyik sem gondolkodott) akkor a koltsegek megint megoszlanak.

"védekezzen a férfi. mondtam én. ha nem egy bebúgott kan, mert állatira ura a helyzetnek, akkor megy neki nem?"

A kozhiedelemmel ellentetben a no ezt barmikor kimondhatja. Aztan, ha a faszi egy proszto es megse vedekezik, akkor megintcsak az o dontese, hogy lesz-e szex (ha ennek ellenere lenne azt hivja a buntetojog nemi eroszaknak... az mar masik mufaj). Egyebkent ismet ott vagyunk, hogy monogamia, komoly kapcsolat, bizalom.

Bloodscalp 2010.11.20. 14:37:42

@bbjnick: nem, nem szeretnék egy alient a pocimba, inkább elvetetném:) mégha szentésgtörés is:)

leone13 2010.11.20. 14:40:21

@severinus: egyetértek.
A főleg a nőknek kellene magasabbra tenni a mércét, mert hihetetlen mennyire alá tudják rendelni magukat (akár egy férfinak, de bármi másnak is).

ohmyFgod 2010.11.20. 14:41:11

@leone13: lehetsz cinikus, de a helyzeten ez nem változtat. Mire a gyerekeit felneveli (van több is, azóta az apja ondóvezetékét elköttették) lesz vagy 40 éves.

Tündér_Lala 2010.11.20. 14:44:56

@L.Salander: (Nekem mindegy a magázás vagy tegezés, ki így szereti ki úgy.)
@severinus részben megválaszolta. Nem vagy arányaiban nem igaz, amit állítasz. Sokkal inkább arról van szó, hogy felelőtlenek, nem megfontoltak.
A lányok macsót választanak és csodálkoznak, ha macsóként is viselkedik. A fiúk pedig cicababát amit szintén nem tudnak elviselni. A variációk végtelenek. Megismerhető a másik a döntés elött és ezután már az önkontroll és a felelőségteljes viselkedés a kulcs (minkét fél részéről).
A "valósítsd meg magad" féle mentalitás persze ez ellen hat.

Bell & Sebastian 2010.11.20. 14:45:15

Asszem itt is a dudvaként burjánzó ostobaság az első számú megoldandó kérdés, ez a tanulság.

Van az a technika, hogy szakember segítségével emlékképeket (emóciókat) lehet felidézni, akár az anyaméhből is.
Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez mindenkinél sikerülhet. Pedig egyszerű a szabály: születni kell!

Megtagadni nem érdemes.

leone13 2010.11.20. 14:46:43

@ohmyFgod: igen cinikus vagyok.
De Matisz papa unokája a gyerekvállalás hátrányainak bemutatására eléggé meredek, nem?!

majomkutya 2010.11.20. 14:46:55

@TG69: Na figyelj!
Ki a répa beszélt vallásosságról, meg bigott, tűzzel-vassal terjesztendő katilkuskodásosságról? Én nem.
Azt hoztad föl, hogy nem emberölés az abortusz.
Azt mondtam, h valóban nem.
Viszont leírtam, h furcsa a jogi helyzet, mert a Btk. szankcionálja a magzatelhajtást (ha az nem kórházban történik, vagy kórházban történik a 12. hét után) és a törvény fonák módon a magzati élet védelmével indokolja a magzatelhajtás szankcionálásának okát, viszont a magzati élet védelmét a kórházi körülmények között a 12. hét előtt nem védi, márpedig amennyiben a magzattal kapcsolatban azt mondjuk, hogy élete védendő a kórház falain kívül, akkor szerintem védendőnek kellene lennie a kórház falain belül is, hiszen a magzat attól nem lesz más, hogy az édesanyja átlépi-e a kórház küszöbét vagy sem. Ahogyan a 12 hetes és 1 napos magzat sem másabb, mint a 11 hetes és 6 napos (tehát még abortálható).
Leírtam a jogi szabályozás furcsaságait, erre jössz itt ezzel a katolikusok így meg úgy dumával ,a kiktől szerinted nem kellene átvennünk semmit. Hát valóban nem, mert legyen mindenki olyan vallású, amilyen akar, de biológiai tény, hogy olyan magzatokat abortálnak, amelyek már életnek, élőlénynek tekinthetők. Én láttam gimnáziumban a biológia órán dokumentumfilmet az abortuszról, a kis magzat szabályosan menekül a fogó elől, amelyik le akarja tépni a fejét. Mi ez ha nem egy életnek (vagy "formálódóban lévő élet"-nek a kioltása? Valami más?
És igen, arról az oldalról is érdemes megközelíteni a kérdést, hogy mit okoz egy abortusz egy nőnek. Itt a cikkben kiválóan leírták azt a traumát amit okoz. ÉS nem egy esetben előfordult, hogy utána soha többé nem lehet gyerekük.
Tehát az abortuszok számát több okból is vissza kell szorítani:
1. csökken a népesség
2. egészségügyi veszélyeket rejt magában a nőre nézve
3. akár egy életre szóló lelki terhet okoz a nőnek.
Igen a fogamzásgátlással kapcsolatos felvilágosítással és a fiatalok felelősségre történő nevelésével kell elsősorban elérni, hogy kevesebb nem kívánt terhesség szülessen. Továbbá célszerű lenne olyan szociális rendszert, bölcsödei ellátást, munkajogi helyzetet teremteni, amelyikben dolgozó, felnőtt emberekben nem érlelődne meg olyan gondolat, hogy most sajnos a gyerek nem aktuális, mert a karrier, mert ha vállalom, akkor kirúgnak az állásomból, ha vállalom, akkor miből fogom befizetni a villanyszámlát, ezért fájó szívvel, de megölöm, majd talán máskor vállalom. ÉS igen célszerű lenne Európa egyik de facto legliberálisabb abortusztörvényén szigorítani.
Amiket én és még sokan mások leírunk, az egyáltalán nem arról szól, hogy holnaptól legyünk bigott katolikusok.

Bloodscalp 2010.11.20. 14:55:02

@majomkutya: bébéjénikk...ha nem is tűzzel vassal...de azért terjeszti a ragályt

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 14:59:07

@L.Salander: ha neked önuralom nélküli kanok jutnak az a te problémád :D

elég nehéz volna önuralom nélkül hosszasan szexelni. a hosszú alatt nem a 3 percet értem :DDD

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 15:01:00

@L.Salander: tényleg nem tudtál rávenni egy férfit sem hogy húzzon előtted óvszert? jó sok vírust begyűjthettél az abortuszok mellé :O

ohmyFgod 2010.11.20. 15:02:10

@leone13: miért? mert cigány? a lényeg, h fiatalon bevállalta a gyereket, és most már tudja, h hiba volt.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 15:02:29

@bz249: jól érvelsz. nehéz elhinni hogy gondolkodó emberek nem fogják fel a választási lehetőségeiket és csak hárítanak..

majomkutya 2010.11.20. 15:02:45

@leone13: Én férfiként azt mondom, hogy a "női logika" egyetemes baromsága az, hogy foggal körömmel ragaszkodnak egy olyan "férfihoz", aki képes azt mondani, hogy "szeretlek, de öld meg a gyereket különben elhagylak".
Az ilyen lény valójában nem férfi. Csak egy fasszal rendelkező, felelőtlen, érzéketlen, primitív kétlábú lény.

L.Salander 2010.11.20. 15:03:18

@Tündér_Lala:

A lányok macsót választanak és csodálkoznak, ha macsóként is viselkedik. A fiúk pedig cicababát amit szintén nem tudnak elviselni. A variációk végtelenek. Megismerhető a másik a döntés elött és ezután már az önkontroll és a felelőségteljes viselkedés a kulcs (minkét fél részéről).

ezt írod. és ebben nagyon egyetértek. valakik nevelték őket. család, +iskola + média. és bizonyos okokból praktikus hogy ilyenek. mert az ilyenek fogyasztanak. viszont nem akarnak szaporodni. a normálisak meg nem fogyasztanak kellőképpen, viszont szaporodnak. csak sokkal kevesebben vannak. de a társadalom aki az egyik oldalon roppant praktikusnak tartja a fogyasztó típust, használja is, elő is állította, aztán amikor a kevésbe kellemes oldalát is megmutatja, azaz hogy nem szaporodik, akkor lehet köpködni.
ez nem képmutatás véletlenül?

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 15:05:07

@L.Salander: ők is szaporodnának ha a társadalom ezt elősegítené. részmunkaidős foglalkoztatás nőknek, gazdasági stabilitás és egyebek

ohmyFgod 2010.11.20. 15:06:39

@majomkutya: az abortusz tiltása igen kemény fegyver lenne a csökkenő népesség ellen, de szerintem nem tisztességes út. Egyénileg kell eldönteni, h akarsz-e gyereket vagy nem, az államnak ebbe demográfiai okok miatt nem szabad beleszólnia.
Teljesen más oldalról kell megközelíteni a kérdést, a gyerekvállalást kell ösztönözni, élhető országot létrehozni, mindjárt kevesebb lesz az abortusz.

L.Salander 2010.11.20. 15:08:49

@inci-finci:

jaj incifinci. nagyon megmondtad. de tényleg.

ha elolvastad volna végig, írtam hogy nem az én problémáim ezek, csak empatikus igyekszem lenni azokkal, akiknek az.
ha a magánéletemről szeretnél többet tudni, akkor kérdezz egyenesen, de nem fogsz túlontúl nagy sikerrel járni. nem pótcselekvésből vagyok itt.

severinus 2010.11.20. 15:09:10

@L.Salander: Ki az a társadalom? Bocs, de nem találkoztam vele. Azt meg, hogy az abortuszt ellenezné ez a társadalom, vagy kicsoda, eddig nem tapasztaltam.

inci-finci (törölt) 2010.11.20. 15:11:21

@L.Salander: kitalált emberekkel én is nagyon empatikus tudok lenni. a kitalált "férfi"-val is aki egy dugógép, egy elborult agyú kan :D

ne olvass annyi ponyvát!

ohmyFgod 2010.11.20. 15:13:37

@majomkutya: a felelőtlen jelzőt én inkább arra ragasztanám rá, aki mindenáron bevállal egy gyereket anélkül, hogy megfelelő környezetet, ellátást és életkörülményeket biztosítson számára. Egy normális család úgy néz ki, hogy édesapa, édesanya, gyerek. Csonka családban felnőni szerető apa nélkül nem egy leányálom, úgyhogy érthető, ha a döntésben szerepet játszik az apa véleménye.

majomkutya 2010.11.20. 15:17:21

@inci-finci: ezt nem mondtam. Én tisztelem a nőket és nem tudnék meglenni nélkülük. De ha elolvasod a cikkben azokat a hozzászólásokat, amelyikek ilyen okok miatt döntöttek az abortusz mellett, akkor elég primitív, sőt saját magára káros gondolkodást látsz.
De ennek a kiváltója a sokkal primitívebb, és emellett meglehetősen gonosz "férfi".
És a félreértések elkerülése végett: ebben a kommentben lévő nő és férfi megjelölés természetesen nem vonatkozik minden nőre és férfire, tehát nem lehet általánosítani.
És férfiként mondom azt, hogy tény: a férfiak nagy részének egyszerűen meg kellene változni, felelősebben kellene hozzáállni a dolgokhoz és több empátiával kellene viseltetni az általa akaratlanul ilyen helyzetbe hozott nővel.
Én igyekszem felelősségteljesen élni, nem tagadom, nehezebb mint felelőtlenül. És nagyon boldog leszek, ha sikerül.
Továbbá természetesen fölmerülnek olyan kérdések, hogy az ilyen felelőtlen hozáállású férfiakat ki nevelte, milyen iskolába járt. Meg ott van még a média, a közbeszéd, stb.

severinus 2010.11.20. 15:17:38

@leone13: Minden arról szól, hogy a nőt lealacsonyítják. Nagyon régen egy barátnőm azt mondta, hogy Ciccolina őt személyesen is megalázza akkor, amikor mutogatja magát és pornográf ostobaságokat beszél. Abban az időben ezzel még nem értettem egyet. Ma már igen. A nők mérhetetlenül meg vannak alázva a közbeszédben, a médiában stb. Nem csodálkozhatunk, ha azt gondolják, ha valaki szóba áll velük, hálásnak kell lenniük neki. Aztán jöhet bármi...

L.Salander 2010.11.20. 15:19:23

@severinus:

rendben. ha a társadalom túl megfoghatatlan, akkor mondd meg, hogy mitől, kitől, ki által, kik által keletkezik ez a jelenség? márminthogy a fiúk nagy autót, cicababát, stb.-ket akarnak, nem családot, a lányok macsót akarnak, meg partyzni, meg stb, nem családot. vagy sokkal kevesebben családot.

majomkutya 2010.11.20. 15:21:45

@ohmyFgod: Ezt írod: "Teljesen más oldalról kell megközelíteni a kérdést, a gyerekvállalást kell ösztönözni, élhető országot létrehozni, mindjárt kevesebb lesz az abortusz."
Ugyan erről beszéltem. Ez a legfontosabb. Élhetőbb ország, kiszámítható, családbarát munkahelyek, stb.
Az abortusz betiltása valóban kemény dió és pusztán demográfiai okokra hivatkozva érdekes lenne betiltani, de ha visszaolvasod a kommentjeimet ott leírtam, hogy nem elsősorban demográfiai okokból szeretnék sokan a betiltást vagy a szigorítást.
Egyébként nem beszéltem teljes betiltásról, csak szigorításról.

Leskelődő 2010.11.20. 15:25:31

@L.Salander:
Ez nagyon pontos leírás volt.
De hadd jegyezzem meg, hogy a fogyasztógépeket nem a "társadalom" termeli, és akik itt az abortusz ellen érvelnek, valószínűleg pont nem abba a csapatba tartoznak, amelyik a fogyasztó típust kitermelte és használja.

És igaza van, a nevelés a kulcs.
Én is megbeszéltem a gyerekemmel, mért is olyan visszataszító Lady Gaga klipje :)

Tündér_Lala 2010.11.20. 15:26:02

@L.Salander: Nem, ez nem képmutatás. Ez a tömegek manipulálása. És ennek köszönhető, az abortusz amely egészen kilátástalan élethelyzetek szerencsétlen (bűnös) megoldását kellene hogy jelentse, tömegessé vált.
De figyeld meg, hogy néhány éve azon dolgoznak, hogy az arra alkalmasakat játékfüggővé tegyék (minden csatornán póker esték stb.) Hírek a nagy pénzt nyert játékosokról, de az elbukott vagyon nagyságú pénzekről és a nyomukban járó nyomorúságról mély hallgatás. Gondolod, hogy ez nem tudatos ?

Fel kell ismerni, hogy ezek a propagált viselkedésminták temérdek szenvedést és szerencsétlenséget zúdítanak az emberekre és a családokra. Az egyik ok, hogy valakik gazdagodni akarnak.

ohmyFgod 2010.11.20. 15:28:18

@majomkutya: most csak arra az egy gondolatra akartam reagálni, nem az egész hozzászólásra

severinus 2010.11.20. 15:31:54

@L.Salander: Rossz útra tévedtünk. Megtagadtuk a természetes ösztöneinket, elvesztettük önmagunkba vetett hitünket, nagyjából a romantika megjelenése óta bálványimádó módon viszonyulunk a szerelemhez, és menekülünk a felelősség elől. Valamiért nagyjából mindenki ezt csinálja úgy a 18-19 század fordulója óta. És akkor a második világháború után a hihetetlen fejlődés mind a tudományban mind a termelésben, megteremtette a fogyasztót, akiről te is írsz. És a médiában ez a fogyasztó jelenik meg. És ha nem vigyázunk, akkor a gyerekünk nem a mi példánkat fogja követni, hanem azt a példát, amit a média készen tálal neki. Aki szép és jól öltözött, és kívánatos, szexi, vonzalmat kelt és vonzalomra vágyik. És a szerelem halálos. A legnagyobb érték, amiért akár el is lehet pusztulni! Mi ehhez képest egy kis osztódott csírasejt, vagy egy virgonc kis 3 hónapos magzat. Semmi! Élj szenvedélyesen, erről szól minden, nem a felelősségről. Pedig lehetne másként is...És aki gondolkodó, felnőtt ember, az igyekszik ezt a tudást tovább adni. Akár úgy is, hogy abortált magzatok képeit terjeszti, mert a fiatalság a sokkoláshoz van szoktatva. Másból lassan nem ért. Ha így van, akkor sokkoljuk!
És értem, hogy miről beszélsz, nehéz nőnek lenni. De az empátia helyett inkább szeresd az életet!

majomkutya 2010.11.20. 15:33:24

@ohmyFgod: Ezt írod: "Egyénileg kell eldönteni, h akarsz-e gyereket vagy nem"
Igen ezzel teljesen egyet értek.
Eldöntöd, hogy nem akarsz gyereket, bemész a boltba, veszel egy csomag kotont és használod. Ha tartós kapcsolatban élsz és nem akarsz gyereket, akkor a nő használhat fogamzásgátlót, v. spirált, stb.
Eddig oké és természetes.
A nem kívánt terhességgel kezdődik a gubanc. És itt egy ha nem is világnézeti, de mindenképp szemléletbeli különbség, vagy ha úgy tetszik ellentét van közöttünk:
Azért nem tudom elfogadni az abortusz mellett érvelők érveit, mert a magzatot egy tárgynak, dolognak tekintik, amit ha nem akar valaki, akkor nyugodtan kitépetheti magából. Körülbelül olyan szemlélet ez, mint hogy ha nem akarok hosszú hajat, mert nem tudom vállalni, hogy sokáig kell hajmosás után hajszárítózni, akkor levágatom, az én döntésem, megtehetem.
Én úgy látom, hogy az abortusznál ez nem ilyen egyszerű. Itt ugyanis egy életről van szó. Az abortált magzat (az abortusz előtt) mozog, van keze, lába, feje, hallása, stb és mikor felnyomják a fogót (kb. olyan fogót, mint amivel grillezésnél a húst szoktuk forgatni), akkor a szerencsétlen magzat menekül a magzatvízben, de nincs esélye, mert előbb utóbb a doki utoléri, a fogóval összeroppantja a fejét, széttépi a testét és kirántja az anyaméhből. Ez egy brutál dolog! Szerintem ennek nem szabadna egy egyszerű döntésnek, karrierbeli dilemmának lenni.

severinus 2010.11.20. 15:38:57

@majomkutya: Ez pontosan így van. Arról nem beszélve, hogy ma már simán örökbe lehet adni egy újszülöttet, rengetegen állnak érte sorban olyanok, akiknek nem lehet gyereke. És egy kihordott terhesség sokkal kevesebb testi-lelki problémát okoz, mint egy megszakított. Még ha utána a gyereket nem is neveli fel a nő.

ohmyFgod 2010.11.20. 15:39:21

@severinus: miért úgy állítod be, mintha a felelősség csupán azt jelentené, ami mellett te érvelsz? Szerintem gyereknevelés során a felelősséged abban van, hogy ha már van gyereked, akkor azt a lehető legjobb körülmények között, számára mindent megadva és a fejlődését legoptimálisabb módon támogatva neveld fel. Ha ezek hiányoznak, és mégis vállaltál egy gyereket: felelőtlen vagy. Felelősség szerinted csonka családban, apa nélkül felnevelni egy gyereket, mert te mindenáron meg akarod tartani? Szerintem pont az ellenkezője.

Emellett sokkolhatunk azzal is, hogy lecsúszott, létminimum alatt élő sokgyerekes szegény családok képeit mutogatjuk, csak hogy korrekt legyen a kép, ami szembeállítható a te példáddal. Csak hogy a másik oldal árnyoldalát is lássuk.

severinus 2010.11.20. 15:49:07

@ohmyFgod: A felelősség nem azzal kezdődik, hogy teherbe estem, és eldöntöm, hogy megtartom a gyereket vagy nem. A felelősség minden cselekedetünkben benne van. Nagyjából azt jelenti, hogy tisztában vagyok azzal, hogy minden cselekedetemnek következménye van. Ha akarom, ha nem.
Mit jelent az, hogy mindent megadok a gyerekemnek? Én ismerek olyan háromgyerekes családot, ahol két közalkalmazotti fizetésből élnek, és a legnagyobb gyerek most a Zeneakadémiára jár, de volt idő, amikor hónap végén csak vajas kenyeret ettek. És olyan háromgyerekes családot, ahol Toszkánába járnak a hétvégére. Akkor az első családban nem kapnak meg mindent? Tudták, hogy ez lesz, nem kellett volna vállalni a harmadik gyereket, már a másodikat sem?
Mi az a minden?
Sokkolhatunk azzal is, hogy ráébresztünk másokat arra, hogy anyagi értékeken túl mást nem látnak maguk előtt.

L.Salander 2010.11.20. 16:00:08

@severinus:

ezzel maximálisan egyetértek. nem velem van a probléma. én meghoztam a döntéseimet, és vállalom értük a felelősséget. és szeretem az életet.

de rosszabbnak tartom a nem kívánt gyerekek megszületését, mint az abortálásukat. iszonyúan sajnálom azokat a gyerekeket akik készületlen családokban, félcsaládokban nőnek fel. és ha már sokkolásról beszélünk, nekem kevésbé sokkoló a széttépett magzat látványa, mint egy élettragédia, amit a gyereket igazából nem akaró, de valamiért megtartó szülők idéznek elő. akinek a gyerek nem öröm, aki nem kívánja, aki nem vágyik rá, akinek csak úgy becsúszik, az tönkre tudja tenni. és azt büntetlenül teheti.

a megoldás perszehogy az lenne, hogy lássák meg a népek, hogy milyen nagyszerű dolog a gyerek, hogy tudják, hogy jelenlévő és nem eltartó apára és anyára is szüksége van, hogy a társadalom tegyen meg mindent az életük megkönnyítésére, hogy ne írja ki magát egy nő a munkából csak azért mert szült, hogy ne legyen magyarországon kurvanehéz a női szerep. ez nagyon szépen hangzik.
de a tényekből amit látok, nem vagyok optimista.

amúgy abban, hogy az abortusz károsabb mint a szülés, nincs egészen igazad. a korai vákumos abortuszok nem károsítják a mamát. a kihordott terhesség viszont rengeteg változást idéz elő, a terhességi hormonok személyiségformáló hatása, majd a szülés után a hirtelen eltűnésük, amik az elhíresült gyermekágyi depresszió egyik okozói, a test nagymértékű megváltozása.....stb. ezek a testi oldal. és még nem beszéltem a megbélyegezettségről amit elszenved ma a nő, aki azonnal "eldobja" a gyerekét. azaz örökbeadja. a környezet amiben élünk nem barátságos. az abortuszt jó esetben az érintetteken kívül nem tudja meg senki.

majomkutya 2010.11.20. 16:02:09

@ohmyFgod: Az az érdekes, hogy sokan azt mondják, hogy hogy felelőtlenség vállalni egy gyereket, amennyiben vannak nehézségek.
És itt két nehézségethoznak föl:
1. Ha a gyereknek csonka családban kell fölnőnie.
Erre azt tudom mondani, hogy én szerencsére nem csonka családban nevelkedtem, a családunk később megcsonkult de ezt már majdhogynem felnőtt fejjel éltem át. De ha most újra meg kellene születnem és előtte választhatnék, hogy születésemtől csonka családban nevelkedjek fel, vagy inkább öljenek meg mielőtt megszületek én az életet választanám. Mert szeretek élni. Szeretem a napsütést, a kutyámat, a testvéremet. Szeretek horgászni, szeretem azt a város ahol lakom és boldog vagyok, hogy élhetek. Ismerek embereket, akik kicsi koruktól kezdve csonka családban nőttek fel és normális emberek lettek. Unokahúgom egy éves volt mikor a szülei elváltak. Az anyja újra férjhez ment és az új férje apaként szereti a kislányt. Nem mondom, hogy a sonka család jó, hogy lenne már jó, de jobb, mint meg sem születni. Garantáltan több öröm vár arra az emberre, aki csonka családban nő föl, mint akinek 10-11 hónapos magzati korában letépik a fejét és egy műanyag zacskóba dobják.
2. A második érv az szokott lenni, hogy felelőtlenség vállalni a gyereket, ha nincsenek meg a megfelelő körülmények, mert a gyereknek mindent meg kell adni. Kezd kialakulni egy olyan felfogás, hogy felelőtlenség úgy gyereket vállalni, ha a gyereknek mondjuk a testvérével egy szobában kell laknia, ha nem tudsz neki többszázezres számítógépet, legmenőbb ruhát, legmenőbb iskolatáskát venni és nem tudod minden évben elvinni külföldre nyaralni, mert ugye a teljes élethez az is hozzátartozik, hogy világot lásson az ember és ha ezeket nem tudod neki megadni, akkor felelőtlen vagy ha vállalod, mert valójában a gyerekkel baszol ki.
Édes Istenem! A rendszerváltás után mikor apámnak megszűnt a munkahelye én és tesóm mennyit de mennyit jártunk turkálós ruhában, hány és hány nyáron volt az számunkra a nyaralás, hogy elmentünk az iskolai napközis táborba, minden iskolai tankönyvünket a ismerősök időseb gyerekeitől "örököltük". Igen, a szüleink nem adtak meg mindent, mert nem tudták. Sokszor volt otthon veszekedés, a család a pénzügyi nehézségek miatt sajnos kezdett egyre kevésbé szoros, szeretetteljes érzelmi kötelék lenni. DE bocsánat, azért örülök, hogy élek és anyámék nem mondták azt hogy a nehézségek miatt inkább megölnek. ÉS mindezek ellenére nagyon boldog gyerekkorom volt és úgy érzem, hogy normális ember lettem, aki miatt anyáméknak nincs szégyenkezni valójuk.

majomkutya 2010.11.20. 16:06:37

@majomkutya: 10-11 hetest akartam írni
és nem sonka család , hanem csonka család :D

leone13 2010.11.20. 16:24:48

@L.Salander: Butaság. A korai abortuszok, lehet hogy a mamát kevésbé, de a következő gyereket biztosan károsítják. Példa erre agy jó ismerősom esete akiknél abortusz után évekkel, jött a vállalt gyerek és nem fejlődött eléggé a méhben, örökre visszamaradt a fejlődésben.
Másrészt pont a blog amiről szó van írja, hogy mellrákra is hajlamosít az abortusz.

Illetve adjuk már meg a csonka családban felnövő vagy állami gondozott gyereknek is az esélyt, hogy saját maga alapítson szerető családot. Annyit hogy szerethesse az életet és még sorolhatnám....
Azért vannak pozitív példák is, mint pl. Kálid Artúr példája.

leone13 2010.11.20. 16:26:27

@L.Salander: és igen a társadalom igenis bélyegezze meg azt aki eldobja a gyerekét, mert nem normális, és soha ne is legyen az.

L.Salander 2010.11.20. 16:27:46

@leone13:
most te az abortusz mellett beszéltél ugye tudod?

L.Salander 2010.11.20. 16:31:51

nekem meg pont ellenkező tapasztalatokról számoltak be. azazhogy a jó időben jó helyen elvégzett abortusznak nincs következménye. olyan ismerősöm is van aki 6 abortusz után szült egészsgéges gyerekeket. ez ehát nem általános.

leone13 2010.11.20. 16:45:53

Nem vagyok a teljes tiltás híve. De talán adna egy esélyt a gyereknek, ha szülés után örökbe adná, nem?
És ne sajnáljuk már ha "elítél" vkit a tárrsadalom....
De hogy a francba tud vki 6szor teherbe esni, úgy hogy nem akarja....Azért mert egy vkinek szerencséje volt, az még nem igaz mindenkire, hogy nem káros.
Ez felelőtlenség, és ostobaság , szórakozás egy "élettel"!

leone13 2010.11.20. 16:53:38

@leone13: eldobáson én az abortuszt értettem, nem az örökbeadást.

L.Salander 2010.11.20. 16:53:53

@leone13:
nem pártolom a 6 abortuszos ismerőst. de az ő élete. részemről nem törnék pálcát felette. végül a megszületett gyerekeit nagyszerűen neveli. azt tudom róla, hogy gyógyszert nem szedhetett.
a barátnőmnek a 3 abortusza után most születik a második gyereke. nagyszerű anya. az abortuszok gumi melletti teherbeesés után voltak.
nekem nem volt abortuszom.
semmilyen megbélyegzésnek nem vagyok híve. az nem visz semmi jóra.
és elég sokat jártam gyereknevelő intézetekben. nem kívánom senkinek azt az életet. a kálid artúr az egyszeri eset. nem az az általános.

leone13 2010.11.20. 17:00:56

Az élet akármilyen pici élet, élni akar. Legalább adjunk neki esélyt, hogy vki lehessen belőle.

ohmyFgod 2010.11.20. 17:07:21

@majomkutya: bocsi, nem győzök válaszolni, közben melózom...
Valóban nem tudok úgy tekinteni egy fejletlen embrióra, mint egy kifejlett emberi lényre, az én meglátásom szerint nem vonatkoznak ugyanazok a dolgok a kettőre. Ebben nyilván más az álláspontunk.

ohmyFgod 2010.11.20. 17:11:26

@ohmyFgod: arról pedig nem tudom, h van-e értelme vitatkozni, h kinek mennyi "joga" van az élethez. Ki adja a jogokat? Istentől ered? Vajon csak az emberekre vonatkozik? Egy egysejtű fotoszintetizáló élőlényre már más vonatkozik? Hol a határvonal? Ki döntse ezt el a többiek helyett?

majomkutya 2010.11.20. 17:16:03

@ohmyFgod: igen. Amennyiben ebben más az álláspontunk, akkor nem is tudjuk egymást meggyőzni.
Mindenesetre annak örülök, hogy veled lehet beszélgetni és nem úgy tekintesz az itteni beszélgetésre, vagy vitára, ahol az egyetlen cél a másik lehülyézése vagy földbedöngölése.
Elfogadom, hogy így gondolod és ha így gondolod, akkor a te szemszögedből helyes az érvkészleted.
Egy dolgot ajánlanék csak a figyelmedbe:
Láttál abortuszról szóló dokumentumfilmet? Én 17 éves koromban láttam. Addig nem is nagyon gondoltam a dologra, nem foglalkoztam vele különösebben. Akkor az a film (bemutattak benne egy abortuszt, elejétől a végéig, és aközben ultrahang képet is mutattak a történésekről) viszont nagyon megérintett. Akinek (ha jobban tetszik "aminek") van keze,lába, feje, hallása, stb és menekül a fejét kettéroppantó fogó elől, arra én nem tudok úgy tekinteni, hogy nem élőlény.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 17:21:23

@GalBob:

No, azért érzek én ebben a kirohanásban egy nagy adag irigységet is:-) Irigyled ezektől a büdi keresztényektől, hogy nekik van "nagy barátjuk", neked meg nincs:-)

"Ha ti hívők esetleg bizonyítjátok a nem hívőknek a monoteista isten létezését, aztán sikerül rávennetek, hogy a jövőben ne legyenek ilyen fejlődési rendellenességek és betegségek, akár talán fontolóra vehetnénk az isteni terv alapján történő érvelést." --- írod.

Furcsa érvelés. Olyan, mintha Istent, aki szerinted nincs (és a híveit) tennéd felelőssé olyasvalami miatt, amit szerinted (hiszen nem létezik) nyilvánvalóan nem követhet el; és (azt aki szerinted nem létezik) a szerinted általa el nem követhető kegyetlenkedések befejezésére köteleznéd, hogy lemondj a kegyetlenkedés (pontosabban: a gyilkosság) jogáról. Kissé bizarr!:-|

De hagyjuk a hitet és a vallást. Ha a tudománynak sincs egyértelmű álláspontja arról, hogy "mikortól ember az ember", akkor nem volna egyszerűbb ezt az egész abortusztörténetet nem erőltetni, kicsit "elspájzolni" (s várni addig, amíg a hívük bebizonyítják a nemhívőknek a monoteista Isten létezését:-))

@Alfőmérnöknek írtam: És: van itt egy olyan érv is, amit egy "nemhívőnek" is érdemes megfontolnia, ha "környezet- és természetvédő hajlamú".:-) A "mozgalomban":-D bevett érv a "legkisebb kockázat elve". Tehát, ha valamiről nem tudom, hogy kárt okozok-e vele (avagy nem) azt nem teszem:-)

Ajánlom számodra is megfontolásra:-)

Ellenkező esetben egyszerűen deklarálni kell a gyilkosság jogát és vállalni a következményeket.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 17:22:47

@bbjnick:

s várni addig, amíg a hívük=s várni addig, amíg a hívők

ohmyFgod 2010.11.20. 17:25:33

@majomkutya: attól, mert "mozog, van keze, lába" még nem tudom, h elegendő indok-e arra, hogy mindenképpen életben kell hagyni? Ezek a jobb napokat megélt grillcsirkére is vonatkoznak, több "joga" lenne csupán azért, mert embertől származik? Hol van a tudat, az önálló akarat és cselevkőkészség? Ezek hiányában nem tudok teljes értékű emberi lényként tekinteni rá.

A "mindent meg kell adni" alatt egészséges táplálkozást (vajaskenyér nem hiszem, h hosszútávon megfelelő egy fejlődő szervezet számára), higiénikus körülményeket, sportolási, tanulási lehetőséget értem. Stabil háttér nélkül hogyan szeretnénk ezt megvalósítani?
Lehet nyomornegyedben is felnevelni egy srácot, az erdőben is biztosan fel tudnák nevelni a farkasok, csak nem biztos, h a végén az annyira jó lesz neki.

leone13 2010.11.20. 17:35:38

@ohmyFgod: és akkor mi van egy csecsemővel?
Mozog keze lába, de nincs tudata stb, akkor ne tartsuk meg, mert nem teljes értékű ember??
Vagy akkor cseréljük ki egy grillcsirkére...

tewton 2010.11.20. 17:38:45

@bbjnick:
maga nagyon hajt a napi min. 1 jócselekedetre (komment formájában). csak nem bebűnözött mostanában? :)

ohmyFgod 2010.11.20. 17:39:01

@majomkutya: Láttam, és tudom, hogy nagyon durva. Élőlénynek élőlény, de az még szerintem kevés, bár ez tudom, hogy nagyon érzéketlenül és hülyén hangzik.

Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy sok igazság van abban is, amit ti mondtok, én csak amellett pártoskodom, hogy a döntés jogát hagyjuk meg mindenkinek, biztosan sok nagyon jó és nyomós oka van rá, bármit is határoz. És akik végül - nagyon fájdalmasan - az abortusz mellett döntenek, nem megátalkodott gonosz emberek, akik halált meg kivégzést érdemelnek, mint ahogyan radikálisabbaktól lehet hallani.

ohmyFgod 2010.11.20. 17:40:24

@leone13: csak a csecsemő és az embrió között van egy nagy különbség: a csecsemő megszületett. Ez az egyik. A másik, hogy senki nem állít olyat, h a terhesség legyen megszakítható akármelyik hétben.

ohmyFgod 2010.11.20. 17:42:22

@leone13: vagy olyat mondott bárki is, h születés után is meg lehessen szakítani az életet?

leone13 2010.11.20. 17:42:55

uhh ezt el is felejtettem...tééényleg.

severinus 2010.11.20. 17:47:50

@L.Salander: Hat abortusz? Milyen nő az, aki hatszor esik véletlenül teherbe? Hogyan rendezte ezt el magával? Te nem tudod, miről beszélsz! Hat magzat! Őrület. Igazán hálás lehet, hogy született gyereke! De vajon megérdemelte-e?

leone13 2010.11.20. 17:56:37

@ohmyFgod: sztem nincs különbség.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 18:01:33

@tewton:

Folyamatosan "bebűnözök" (no, nem kell "nagy dolgokra" gondolni, de hát mégiscsak...:-/) és folyamatosan "hajtok":-)

ü
bbjnick

majomkutya 2010.11.20. 18:02:38

@ohmyFgod: Szerintem a csirke és a magzat között az a legfőbb különbség, hogy a magzatból EMBER lesz, a csirkéből meg grillcsirke vagy rántotthús. Ez nem elhanyagolható különbség. És igen, azért van több joga az élethez, mert embertől származik és ember lesz belőle (amennyiben nem ölik meg és élve születik).
A csirkének meg azért nincs joga az élethez, mert az ember, mint az abszolút földi csúcsragadozó és mint a földgolyó egyetlen intelligens lénye (olyan értelemben, hogy egyedül ő képes kizárólagosan uralni a glóbuszt, mert intelligenciában annyival előrébb jár a többi élőlényhez képest) a saját szolgálatába állította. Azért tartja, neveli, eteti, hogy levágja és megkajálja, hogy ő, az ember túléljen. "haszonállat"
Érdekes felvetés a tudat. Gondolom úgy érted, hogy mikortól van az embernek tudata? Úgy tudom van olyan megfigyelés, hogy akinek a várandós édesanyja sokat hallgat zenét, az muzikálisabb lesz, mint aki nem. Ez lehet, hogy legenda, ha az, akkor nézzétek el nekem!
Viszont akkor folytatható a felvetés: milyen tudata, cselekvőképessége, akarata van az újszülöttnek?
A jog érdekesen kezeli a magzatot. Ha abortuszról van szó, akkor a 12. hétig gyakorlatilag dolog. Ha élve megszületik, akkor különböző jogokat is ad neki a fogantatására visszamenőleg. Ezt feltételes jogképességnek nevezik. Pl. ha az örökség akkor nyílik meg (akkor hal meg az örökhagyó) amikor még magzati létformában van és élve születik, akkor örökölhet. Tehát a magzat feltételes öröklési képességgel rendelkezik, a feltétel mindössze annyi, hogy élve meg kell születnie.- Ami azért a mai modern kórházi körülmények között nem is olyan nagy feladat :D
De érdekes (mint már fentebb leírtam), hogyha a magzatot akár 12 hetes kora előtt, akár utána megölik, és ez nem kórházban történik, akkor magzatelhajtás bűncselekménye valósul meg és a büntetőtörvénykönyv indoklása szerint a magzatelhajtás cselekmény büntetendőségének az oka a magzati élet védelme. Ez egy elég érdekes kérdés, hogy kórházon kívüli magzatelhajtás büntetendő, kórházon belüli nem a 12. hét előtt. A 12. hét után pedig mindenhol. És további érdekesség, hogy ha a szülési folyamat megkezdődése után, de a megszületés előtt valaki valami olyat tesz, hogy a magzat meghal, akkor az a jog szerint már nem magzatelhajtás, hanem emberölés bűncselekménye.
Szóval nem egyszerű megválaszolni, hogy pontosan mikor kezdődik az élet, a tudat, az akarat, stb.
Csak magamat tudom ismételni, hogy miért tartom a magzatot egy élő lénynek. De ha nem helyes az álláspontom és az Alkotmánybíróság egyik határozata felől közelítjük meg a dolgot, akkor azt kell mondjuk, hogy a magzat "formálódóban lévő emberi élet", ezt is elfogadhatjuk, de nem hinném, hogy ennek elfogadása arra vezetne, hogy mivel még csak "formálódóban lévő emberi élet" ezért a 12. hétig meg lehet ölni.
Egyébként az európai szabályozása az abortusznak sokféle. Lengyelországban főszabály szerint tilos, szigorú kivételek vannak. Az egyik ilyen példa (és ez úgy tudom az összes európai államban így van) ha az anya élete veszélyben van (a terhesség miatt), akkor minden további nélkül engedélyezik.
Na ez jó hosszú lett.

Leskelődő 2010.11.20. 18:12:28

@ohmyFgod: "...biztosan sok nagyon jó és nyomós oka van rá, bármit is határoz. És akik végül - nagyon fájdalmasan - az abortusz mellett döntenek..."

Ezt sokáig én is így gondoltam, míg rá nem kellett jöjjek, hogy nagyon sokat fogamzásgátlás _helyett_ élnek az abortusszal.

Róluk mit gondol? Hagyjuk meg nekik is a döntés jogát?

Senkit sem kell kivégezni. Az, aki felelősségteljesen döntött az abortusz mellett, nem menekülhet a bűnhődéstől. A lelkiismerete gondoskodik róla.

majomkutya 2010.11.20. 18:12:37

@ohmyFgod: Igaz! A csecsemő megszületett, a magzat meg még nem. DE elég nehéz azzal vitatkozni, hogy a magzat (ha nem abortálják) akkor biztosan meg fog születni.
Igen, olyat sem hallottunk szerencsére még senkitől, hogy lehessen a terhesség bármelyik hetében abortuszt végezni.
Viszont annyit áruljon el nekem valaki, hogy élet-nem élet kérdésében mi a különbség a 11 hetes és 6 napos és a 12 hetes és 1 napos magzat között? Mi? Semmi!
Az egész egy spekuláció, mivel sokszor nem lehet napra pontosan meghatározni a fogantatás napját.

ohmyFgod 2010.11.20. 18:26:50

@Leskelődő: Az általam felhozott példákban feltételeztem, hogy felelősségteljesen döntenek és nem fogamzásgátlás helyett használják az abortuszt. Az tényleg egész másik kategória lenne. Tudom, hogy sok ilyen is van.

ohmyFgod 2010.11.20. 18:46:48

@majomkutya: érdekes jogi ellentmondás az amit írtál, már korábban is olvastam, de szerintem jogi vagy alkotmányos szempontból semmiképpen nem érdemes megközelíteni a kérdést. A törvényeket emberek hozzák, lehetnek teljesen hibásak és életszerűtlenek (pláne a magyar jogrendben), amire sajnos nagyon sok példa akad.

ohmyFgod 2010.11.20. 18:55:41

@majomkutya: És mi a helyzet azzal a több millió hímivarsejttel, amelyeknek meg sem adjuk a lehetőséget? Akik egy összegyárt óvszerben végzik a szemetesben. A hímivarsejtek is potenciális kisgyermekek. Lebecsülhetjük ezeket, mikor a Földön jelenlegi tudásunk szerint az élet valaha egysejtű, fotoszintetizáló tengeri élőlényekkel kezdődött?
Említetted, h az ember a bolygó csúcsragadozója. De köthetünk jogokat csak az intelligenciához? Ha igen, akkor miért ne határozhatnám meg melyik utódom mikor szülessen meg? Honnan tudjuk hanyadik héttől létezik lelke, valamilyen szintű tudata egy élőlénynek? Amit ma tudunk erről, az mind csak feltételezés.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.20. 18:59:06

Nekem azzal van egyedül bajom, hogy abszolútumokról van szó.

Helyes-e az abortusz?
Szabad-e abortuszt végezni?
Meg ilyenek...

Ha valaki azt mondja, hogy nem szabad abortuszt végezni, akkor az azt jelenti, hogy nem szabad.
Akkor sem, ha mind a nő, mind a magzat meghal, ha nem lesz elvégezve.
Ezt a felelősséget ki fogja vállalni?

Ha azt mondjuk, hogy egészségügyi okokból (ha a magzat veszélyezteti a nő életét) el szabad végezni az abortuszt, akkor meg az a kérdés, hogy mekkora az a veszély, amit a nőnek mindenképpen tolerálnia kell, amíg nincs döntési helyzetben, és az ebből bizonyosan bekövetkező haláleseteknek a felelősségét ki vállalja?

Mert a jelen szabályozás alapján gyakorlatilag a _saját_ életéért a felelősséget a nő viseli, hiszen döntési helyzetben van.
Ha a döntés jogát elveszik tőle, kinek kell vinni a temetési számlát?

Jah, és nem gondolom, hogy az abortusz eszköze a családtervezésnek.

Leskelődő 2010.11.20. 19:12:10

@ohmyFgod: Értem. És velük mi legyen?

"A törvényeket emberek hozzák, lehetnek teljesen hibásak és életszerűtlenek (pláne a magyar jogrendben), amire sajnos nagyon sok példa akad."

Az abortuszról szóló döntéseket is emberek hozzák :)
Gyakran hibásan és életellenesen.

Mi az pont, amitől kezdve felelősségteljes döntésnek számít, és engedélyezhető az abortusz?
És ha kiiktatjuk a törvényi szabályozást, akkor ki, és minek alapján fog dönteni az engedély megadásáról?

Alfőmérnök 2010.11.20. 19:16:27

@bbjnick: Szerintem semmi gáz nincs abban, ha a tudomány által felhalmozott ismereteket is beépítjük az ítéletalkotásba. Ha valamiről ítéletet akarunk alkotni, általában (jó esetben) összegyűjtjük az a tudást, ami a tárgyról rendelkezésünkre áll. És ebbe beletartozik a tudományos ismeret is.
Nem véletlen, hogy a kat egyház is felhasználja az érvelésében a tudomány által elért eredményeket. Szerintem helyesen jár el, hogy ezt teszi.

Az animáció vita azt mutatja, hogy még az egyházon belül is lehetnek eltérések annak megítélésében, hogy mikortól (lelkes) élőlény a magzat/zigóta, vagy aminek éppen nevezik. (A fogantatás pillanatának meghatározást egyébként te is ügyesen kikerülted („én tudom, mikor fogantak a gyerekeim”. Oké, hagyjuk.)) Márpedig tetszik vagy sem, amíg nem lelkes élőlény, addig az élete kb annyit ér, mint egy hangyáé.
"Legkisebb kockázat elve"-- jó értem, ez egy érv ellene, de lehet még találni mellette is. Mint ahogy találnak is, én is sok érvet tudnék felhozni, csak feleslegesnek tartom, úgyse tudnálak meggyőzni, mert mindig ott a válasz, hogy „gyilkosság”. Persze, gyilkosság, de egy legyet agyoncsapni is gyilkosság, csak nem úgy, mint valakit megkéselni. (A hadseregekben meg arra képezik ki az embereket, hogy hogyan kell embert ölni, és társadalmilag mégis elfogadott.) Szóval az abortusz szerintem nem olyan gyenge értelemben gyilkosság, mint egy legyet lecsapni, de nem is olyan értelemben, mint mondjuk kimenni az utcára és lövöldözni. Hogy honnan számít annak, az társadalmi konszenzus kérdése. És igen, vannak élethelyzetek, amikor indokolt, azaz az én szememben megbocsátható lehet. (És valóban: azon ismerőseimet, akik e mellett döntöttek, nem tartom bűnösnek.) Iszonyatos nagy felelősség egy gyermeket vállalni, de bedugni intézetbe is. És itt nem csak a szülő jövőjének milyenségéről van szó, hanem a megszületendő gyermekéről. (Most erre persze jöhet az a duma, hogy akkor miért nem vigyáztak, stb. Ez is jogos, csak az élet valahogy nem így működik. Soha, sehol. Egy konzinak ne kelljen már elmagyarázni, hogy tökéletes társadalom, tökéletes ember nem létezik...)
Az meg külön kérdés, hogy mit érnénk el a betiltással. Lecsökkenni lecsökkenne, de meg nem szűnne a jelenség, az biztos (külföldre mennének, és kevésbé steril körülmények között hajatnák végre.) Lehet, hogy pragmatikus szempontból a szigorítás, a fogamzásgátló technikák propagálása jobb megoldás.

cseresznye 2010.11.20. 19:42:52

Lehet, hgy lemaradtam valamiről, volt szó betiltásról? Csak itt a kommentekben jött elő, gondolatkisérletként, nem?

@majomkutya: érdekes, amit írsz, mennyire nem következetes itt a jog.
Érdekes, ahogy nem a többirányból közelítő jogalkotói szándékot összefésülni.

@kolbászoszsömle: szerintem más, ha az ember magának fogalmaz meg abszolút elveket, és teljesen más azt törvénybe iktatni.
Annyira más, hogy nem csak erőszakos, de egészen más hatást ér el.
Ha magamban elfogadok egy tiltást, és ahhoz igazítoma tetteimet, akkor sokkal jobb eredményt érek el(bukásokkal együtt) a gyakorlatban, mintha erre törvényileg lennék kötelezve.

Magyarul, amit magamra nézve kötelezőnek ismerek el, nem kell általános büntetőjogi törvénnyé emelnem. Akkor sem, ha azt gondolom, hogy igazam van, és minden kompromisszum bűn.

De ettől még nyugodtan beszélhetünk abszolútumokról. És meghatározhatunk ilyen normákat.

cseresznye 2010.11.20. 19:51:37

@ohmyFgod: A többmillió elpocsékolt hímivarsejt közelébe semjutott a megtermékenyítésnek. Az új élethez szükséges a két sejt összeolvadása.

Egyébként én nem mernék határokban állást foglalni,mikortól mit lehet, mit nem. A (személyes) dilemmám valahogy az esemény utáni tablettáig szólna. Az észlet terhesség, a beágyazódás után, már ugyanúgy abortusznak tekintenék egy terhességmegszakítást két hetesen, mint hat, vagy tizenkét hetesen.

Ezért inkább szereztem egy megbízható férjet, akivel megbeszéltük, hogy a véletlen benne van az életben, és vállaljuk az esetleges "becsúszott" gyereket is (mert véletlenek nincsenek).

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.20. 20:14:32

@cseresznye: Meghalni az elvekért egy dolog.
Másokat arra kötelezni, hogy haljanak meg a te elveidért meg egy másik dolog.
Örülök, hogy felismered a különbséget e két dolog között.

Most persze csak beszélgetünk, ám készül egy új alkotmány, amibe a magzati élet védelmét akarják beleírni, anélkül, hogy volna definíció az "életre".
Egyszerűen nem értem azt, hogy hogyan lehet feltételesen védeni az élethez való jogát bárkinek.

Hogyaszondja, nem szabad elpusztítani a magzatot, hacsak: és akkor itt jönnek a feltételek, amikor mégiscsak el szabad végezni az abortuszt, az alkotmányban garantált élethez való jog ellenére, vagy nem jönnek a feltételek, és akkor punktum van, akinek halni kell, az halni fog, kivéve, ha kimegy valami kulturált országba (és nem is jön haza húsz-harminc évig, amíg el nem évül a gyilkosság).

Az ellen, hogy valaki harcosan kiáll, és meséli, hogy nem szabad, meg isten ellen való vétek, a világon semmi kifogásom, ahogy azon technokraták véleménye ellen sem, akik kb annyit látnak az egészből, hogy sejtcsomó.

Viszont tényleg nem érzem, hogy a kompromisszum nélküli abortuszellenes frázisokat pufogtatók végiggondolták volna, hogy miről is beszélnek tulajdonképpen.

cseresznye 2010.11.20. 20:29:53

@kolbászoszsömle:
Az első kommentemtől kezdve vallottam ezt a különbséget, ebben nincs vita köztünk.

Nem vagyok egy jogász, de abból, amit te írtál, én azt olvasom ki, hogy a magzati élet védelme egy irányelv. Hogy a többi törvénynek és szabályozásnak azt kell megcéloznia, hogy egy megfogant élet megszülessék.

Ott látom a különbséget, hogy a magzati élet védelme, és garantálása nem ugyanazt jelenti.

Egyébként azt semmondom, hogy mert én ellenzem az abortuszt, a többi ellenző jogalkotó jó törvényt fog hozni. Sajnos nem ismerem a tervezett szöveget, majd utánanézek.

Szerintem is jó, hogy beszélgetünk, de az meg egy tudomány, hogy a normatív szándékot milyen büntetőjogi eszközökkel lehet leginkább szolgálni.
Én ehhez nem értek, de biztosan nem a tiláts az.

Arra meg, hogy nincs meg az élet definíciója, aztmondanám, amit már korábban valaki. Elégtelen tudás esetén a legisebb kockázatra kell törekedni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.20. 20:47:49

@cseresznye: A legkisebb kockázatra ebben az esetben nem lehet törekedni, mert ahhoz valamiféle fogalmadnak kellene lennie arról, hogy mi az, amit védeni akarsz.
Itt, nem az életet, hanem a megszületendő gyermeket akarod védeni, talán ebben egyet lehet érteni, és ez egy egész pontosan meghatározható dolog.

A megtermékenyült petesejt még nem jelent feltétlenül gyereket, csak egy (mellesleg viszonylag kicsike) esélyt.
Viszont, ha az esélyt véded, akkor valahol meg kell húzni egy valószínűségi határt, ami felett védendő az esély léte.
Ha meghúzod, akkor meg az következhet, hogy ha van olyan férfi, aki nagyobb eséllyel ejt teherbe egy nőt, mint amilyen eséllyel a nő kihordja a gyereket, akkor a spermája önmagában több esélyt hordoz, mint a zigóta Mariban, tehát a fenti logika szerint védeni kell a spermát, és büntetni az onanizálástól kezdve minden olyan szexuális cselekedetet, aminek fröcsi a vége, kivéve, ha az a rendeltetési helyére érkezik.

cseresznye 2010.11.20. 20:56:41

Erre való a törvény, hogy húzzon egy határt, hogy aki mindenképp szabadulni akar a gyerektől, megtehesse. Mondom én, hogy nem helyeslem a teljes tiltást.

De érted, hogy egy alkotmány szintű általános szöveg célelveket fogalmaz meg, tehát az élet védelme a törvényalkotás szempontja, és mondjuk nem vagyoné.

A logikád nekem egy kicsit sántít az élet védelme, és az esély védelme összemosásával, de ebbe most nincs időm belemenni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.20. 21:54:57

@cseresznye: Az életről nem tudjuk megmondani, hogy mi az, a megszületett/világra jött gyerekről meg igen.

És azt nem igazán értem, hogy hogyan tud bárki is védeni valami olyat, amiről nem tudja megmondani, hogy micsoda tulajdonképpen!

Az esély pedig tényleg csak esélyt jelent.
Egy megtermékenyített petesejt csak esély arra, hogy a világra fog jönni egy gyerek, s nem bizonyosság, ahogy a 12. hét után is csak esély (bár egy nagyságrenddel nagyobb), meg a kitolási szakaszig való eljutás is csak egy esély, bár, a tizenkettedik héthez képest nagyságrendileg nagyobb, így a magzatvédelmet én nem tudom másként értelmezni -lévén pragmatikus ember vagyok-, hogy az az esélyét hívatott növelni egy gyerek születésének.

TG69 2010.11.20. 22:06:14

@bz249:
'Egyebkent szep ez, hogy az ember egyenrangu egy tuzelo szukaval es csapat begolyozott kannal. '

Pedig a 16-20 éves korig ez nagymértékben igaz, de 25-ig sem a deviancia jele még. OK rég volt már meg minden, de azért ne tagadjuk le, nem mindenki jár a fonóba, meg a szüleivel a táncházba ebben a korban. :)

És akkor mit is csináljunk a hülye gimnazista kölyökkel, akivel megesik a baj. Legyen hiretelen felnőtt.?Vagy e kezdő egyetemista innentől mégse kutató legyen hanem anyuka? A testi és a szellemi felnőtté válás szétcsúszott, nincs vele mit csinálni én azt mondom minden 'bűnbe' esett gyereknek jár még egy esély.

TG69 2010.11.20. 22:15:35

@cseresznye: Én azt sejtem, hogy az új alkotmányozás során a KDNP valami ilyen csibészségre törekszik és akkor lassan észrevétlenül el fogunk jutni a teljes törvényi tiltásig. És akkor az abszolutumokkal kacérkodó kisebbség fogja megmondani a többségnek, hogy miként is kell ehhez a nemiséghez hozzáállni, de akor már késő lesz. Nagy nehezen kihallt egy megmondó párt és rögtön kaptunk helyette egy másikat.

bz249 2010.11.20. 22:25:29

@TG69: "A testi és a szellemi felnőtté válás szétcsúszott, nincs vele mit csinálni én azt mondom minden 'bűnbe' esett gyereknek jár még egy esély. "

Nem a teljes tiltas partjan vagyok (felesleges, regen is megoldottak, max belehalt anyjuk... dehat kockazat nelkul nincs gyozelem) csak azt szeretnem, hogy keruljon sokkal tobbe, mintha gondolkodtak volna. Aztan ettol hatha majd legkozelebb elotte is gondolkodni fognak. Szoval a dolog legyen egy hosszu, kellemetlen es koltseges procedura, hogy elvegyek a kedvuket az ilyenektol.

Nagyjabol errol szol a tett es a kovetkezmeny egysege az etikaban. Erezzek, hogy marhasagot csinaltak, es igyekezzenek elkerulni, hogy legkozelebb is marhasagot csinaljanak.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.11.20. 22:34:51

@bz249: Ez kb azt jelenti, hogy te a felső-középosztály értelmiségi szülője ki tudd fizetni, ha a gyereked hülyeséget csinált, a csirkebelezőben feketén foglalkoztatott anyuka kicsi lánya meg szüljön, mert úgy majd legközelebb meggondolja, hogy összefekszik-e a bál után a nagypofájú Bélával, és ez így etikus.

tewton 2010.11.20. 22:52:47

@kolbászoszsömle:
miért is ennyire biztos, hogy a kikapart lány jár jobban?

ohmyFgod 2010.11.20. 23:03:33

@cseresznye: az élet kialakulásához valóban szükség van a két sejt összeolvadására, de kolbászoszsömlével csak egyet tudok érteni az esélyeket illetően. Nézőpont kérdése, hogy hol a határvonal. Egyesek már magának az óvszer használatnak az elvét is elítélik, hiszen lehetséges életek kialakulását akadályozhatja meg, ami tulajdonképpen igaz is.

Leskelődő 2010.11.20. 23:04:18

@Tündér_Lala: Te jó ég! Maga nélkül sose kapcsoltam volna össze a tévépókert és Sukorót.
Maga egy hiánypótló :)

ohmyFgod 2010.11.20. 23:06:39

@bz249: azt gondolom, hogy ez egy végtelenül igazságtalan rendszer lenne. Érezni, hogy jót akarsz az ötlettel, de van egy mondás: a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve :). Drágítsuk és nehezítsük meg az abortuszt, mert feltételezzük, hogy felelőtlenek voltak az "elkövetők"?
Mi a helyzet a kiszakadt gumival? Az olcsóbb tétel lenne, mint a részegen elfelejtettem felvenni? Hogyan lehetne bizonyítani, h nem direkt voltál fasz, hanem véletlen balesetről van szó? Ez a fajta szigorítás szerintem értelmetlen lenne.
Így is rettenetesen kellemetlen, és máris túl hosszú procedúra. Sajnos :(

ohmyFgod 2010.11.20. 23:15:43

@Leskelődő: valóban az "Az abortuszról szóló döntéseket is emberek hozzák :)
Gyakran hibásan és életellenesen."

Egyértelmű, hogy nem minden esetben hoznak jó döntést. Ugyanúgy, ahogyan egy gyerek megtartása sem minden esetben jó döntés. Több példa van rá, hogy az illető megbánta utólag, függetlenül attól mennyire szereti a gyerekét.

"Mi az pont, amitől kezdve felelősségteljes döntésnek számít, és engedélyezhető az abortusz?"

Ez egy nehéz kérdés, hosszas mérlegelést igényel. De azoknak kell közösen döntenie, akik összehozták.

"És ha kiiktatjuk a törvényi szabályozást, akkor ki, és minek alapján fog dönteni az engedély megadásáról?"

Nem mondtam, hogy iktassuk ki. Csak arra utaltam, hogy ne azért legyen valami helyes vagy helytelen, mert a törvény úgy szól.

bz249 2010.11.20. 23:26:41

@ohmyFgod: "Mi a helyzet a kiszakadt gumival? Az olcsóbb tétel lenne, mint a részegen elfelejtettem felvenni? Hogyan lehetne bizonyítani, h nem direkt voltál fasz, hanem véletlen balesetről van szó?"

Ha valaki reszegen vagy veletlenul vagja le lancfuresszel a kezet akkor megse esik le? Ha valaki veletlenul megy fanak a motorral, akkor nem hal meg? Ez van, igazsagtalan az elet, hibaztak. Kovetkezmenyei vannak. Legkozelebb majd okosabbak lesznek.

Egyebkent meg letezik esemeny utani tabletta, ha nem biztosak magukban menjenek el a boltba es vegyenek.

cseresznye 2010.11.20. 23:35:16

@TG69: Ebben tök igazad van, az én dilemmám ezzel kapcsolatban, hogy nem lehet azt kommunikálni, hogy egyszer-kétszer belefér, miközben meg kell engedni, ami azt sugallja,hogy azért belefér.
Ezt a különbséget kellene jól artikulálni, hogy nem veszem el az eszközeidet, de nem támogatom.

A fiatalok esetében ez nagyon problémás. Irtó nagy ereje van a sugalmazásnak,amikor még kialakulatlan a személyiség. Pl tök máshogy tanul az ember, hogy ha nem sikerül a vizsga,akkor kirúgnak, vagy ha tudom, hogy ismételhetek.
Csakhogy a tanulásnál ez belefér, mert van valódi újrakezdés, ha megtanulod. Teherbe esésnél meg nincs. Se szülés, se abortusz után.
Hallottatok az Asszonyok álmában síró babák című könyvről?

És rettenetes és álszent a megesett lány kiközösítése is, ami minden következményt egy szerencsétlen lány nyakába varrt. Bár a közösségnek hasznos önvédelem volt.

Azt a témát kellene jobban körbejárni, hogy miért olyan rettentő tragédia, ha valaki megszüli a gyerekét. Jó lenne, ha olyan társadalmat építenénk, ahol n em rettentő tragédia, de ez nem igazán releváns aktuálisan, mert ha épülne is ilyen társadalom, az sem holnap valósulna meg.

ohmyFgod 2010.11.20. 23:42:55

@bz249: bocsáss meg, de hadd fordítsam ezt meg, ha már így keménykedünk: igazságtalan az élet, ha nem akarom megtartani a gyereket, nem tartom meg. Van annyi előnyöm, h én vagyok döntéshozó helyzetben, én már megszülettem. Ez van.

(én alatt csak általánosítok, nem konkrétan magamra gondolok, ffi létemre elég nehéz lenne szülnöm:D)

De pl. ién lyen fiatalon nem érzem magam késznek egy gyerek felnevelésére, éretlen vagyok még hozzá. Igen, önző vagyok. Senkinek nincs joga az én életemet ilyen súlyos következményekkel megváltoztatni. A leendő gyerekemnek sem. Nagycsaládban nőttem fel, anyámék 5-en, mi 4-en vagyunk testvérek. Én 3 gyereket szeretnék, de csak ha eljön az ideje.
Iszonyú felelősség egy gyerek felnevelése, és ezt a felelősséget még nem tudnám és nem is akarnám vállalni. Megfelelő körülményekkel és élettapasztalattal a hátam mögött majd eljön ennek is az ideje.

bz249 2010.11.20. 23:53:31

@ohmyFgod: meg egyszer, ha valaki volt annyira nyomi, hogy az elerheto fogamzasgatlasi modszerek szeles tarhazabol (amelyik a szex egy bizonyos fajtajatol valo tartozkodastol az esemeny utani tablettaig terjednek) nem elt semmivel vagy rosszul alkalmazta es besikerult a gyerek az erezze, hogy hibazott. Az abortusz ne legyen egyszeru, gyors es olcso. Nem 1960-at irunk, amikor ez volt az egyetlen lehetoseg (amit az is mutat, hogy 200.000-rol 45.000-re csokkent a terhessegmegszakitasok szama). Egy csomo rossz dontes vegeredmenye a nem kivant terhesseg.

ohmyFgod 2010.11.20. 23:59:17

@bz249: amit mondasz az annak a tipikus esete, amikor valaki nem tudja beleképzelni magát a másik helyzetébe. A besikerült a gyerek szerintem nem csupán a nem élt semmivel ill a rosszul alkalmazta kategóriákból áll. Igen nagy százalékban ott van a véletlen, tekintve, h egyik fogamzásgátló módszer sem 100%-os, kivétel, ha levágják a golyóidat vagy elkötik a vezetéket.
Innentől kezdve ne idegenek döntsék már el, hogy te vajon a véletlen vagy a hülye kategóriába tartozol-e. Ha pedig a véletlenre (kiszakad a gumi: miért vagy te ebben hibás?) ugyanolyan szigorítás vonatkozna, mint a gondatlanságra, az ritka igazságtalan rendszer volna.

Leskelődő 2010.11.21. 00:34:49

@ohmyFgod: "De pl. ién lyen fiatalon nem érzem magam késznek egy gyerek felnevelésére, éretlen vagyok még hozzá. Igen, önző vagyok. Senkinek nincs joga az én életemet ilyen súlyos következményekkel megváltoztatni."

Figyeljen csak: szexelni nem kötelező. Ha ennyire bizonytalan magában, hogy el tudja-e viselni a kellemes dolgokkal járó esetleges kellemetlen következményeket, ne tegye. Így jobban jár az esetleg besikerülő magzat és a küretre kerülő mama is. És így igazságos ez a rendszer, mivel ők vannak többségben :)

Egyébként pedig, helyes, ne iktassuk ki a törvényt :) És akkor mi is legyen azokkal, akik a jelenlegi megengedő törvényt kihasználva továbbra is fogamzásgátlás helyett használják az abortuszt?

tewton 2010.11.21. 00:40:30

@cseresznye:

"És rettenetes és álszent a megesett lány kiközösítése is, ami minden következményt egy szerencsétlen lány nyakába varrt. Bár a közösségnek hasznos önvédelem volt."

a megesett lány is tudta előre, hogy megesett lány lesz belőle, ha becsúszik a dolog. sok helyen ma is az az íratlan norma, hogy a "párja" vagy a "kedvese" feleségül is veszi a lányt, ha már megesett. bár az utóbbi 8/20 év sokat tett azért is, hogy a megesett lánynak, se a kikapartnak se legyen semmiféle bűntudata.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.21. 00:49:54

@Leskelődő: a tévépóker nem Sukoróhoz, hanem a pókertermekhez és netes pókeroldalakhoz kapcsolódik.

szubjektiv 2010.11.21. 03:41:01

@ohmyFgod:
"Senkinek nincs joga az én életemet ilyen súlyos következményekkel megváltoztatni. A leendő gyerekemnek sem."

Te szamár. Magad idézed elő a helyzetedet nem más. Miről beszélsz?

Ne csinálj gyereket és akkor nem lesz súlyos következmény. Ugyanis a következmény a te tetteid következménye.
Vagy élj szexuális életet, de akkor ne a szabadságjogaidra hivatkozz.

Az abortusz legalizált gyilkosság. Aki él ezzel, az a saját lelkiismeretével számoljon el. Ne játssza azt, hogy elkapott egy fertőző betegséget önhibáján kívül.

Vagy már az is felháborít, ha szembesülnöd kell vele, hogy az abortusz nem egy vakbélműtét vagy ráncfelvarrás?

szubjektiv 2010.11.21. 03:53:09

@TG69:
A testi és a szellemi felnőtté válás szétcsúszott, "nincs vele mit csinálni én azt mondom minden 'bűnbe' esett gyereknek jár még egy esély. "

Azt kéne megelőzni, hogy egy fiatal ilyen helyzetbe kerüljön. Legalább megpróbálni. Szinte lehetetlen. De talán mégsem az a helyes irány, hogy a szexet promózzák mindenhol. Ha nem dugsz, akkor lúzer vagy. 16 évesen még nem voltál pasival/nővel? Igyekeznek megvígasztalni a magazinok, hogy csak idő kérdése, te is kellesz majd valakinek. Állati lehangoló, de ez napjaink igéje.

szubjektiv 2010.11.21. 03:53:32

@TG69:
A testi és a szellemi felnőtté válás szétcsúszott, "nincs vele mit csinálni én azt mondom minden 'bűnbe' esett gyereknek jár még egy esély. "

Azt kéne megelőzni, hogy egy fiatal ilyen helyzetbe kerüljön. Legalább megpróbálni. Szinte lehetetlen. De talán mégsem az a helyes irány, hogy a szexet promózzák mindenhol. Ha nem dugsz, akkor lúzer vagy. 16 évesen még nem voltál pasival/nővel? Igyekeznek megvígasztalni a magazinok, hogy csak idő kérdése, te is kellesz majd valakinek. Állati lehangoló, de ez napjaink igéje.

Tündér_Lala 2010.11.21. 08:32:09

@tölgy: Is. Korda telket és házat gründolt Sukorón, játék és póker teremnek, aki ugye a leglelkesebb propagálója ennek a "sportnak".

Manyi Béci 2010.11.21. 08:48:40

Az a helyzet, hogy abortusz mindig is volt és mindig is lesz, ráadásul, bár ez nyilvánvalóan fáj az ide írogató
nőket lekurvázó, gyilkosozó, NEDUGJ táblákkal hadonászó törzskommentelő pajtásoknak, ez a nő döntése lesz akkor is, ha ettől minden nap ötször tökön bökik magukat. Lehet persze kriminalizálni a magzatelhajtást tiltásokkal, nehezítésekkel, nos, ezek szerint egy sufniban, ruhaakasztóval végrehajtott abortusz jobban beleillik a harmatos világképükbe, lelkük rajta.
Még felhívnám a figyelmét a rettentően erényes és bölcs, minden héten szerdán és esetleg szombaton este 7-kor, gondos tisztálkodást követően legalább 10 percig kotonban ÉS pesszáriumban ( a biztonság kedvéért ) kettyintgető kommentelő pajtásoknak arra, hogy az abortusz még ma sem olyan, mint egy gargarizálás fokhagymás pirítós után. (majdnem mást mondtam, de nem akarom teljesen megbotránkoztatni az olvasókat).
Az abortusz szar, fáj, komplikációkat okozhat, nem is akármilyeneket, lelkileg is padlóra visz, a döntést meghozni rá kurva nehéz, és semmi közük ahhoz, hogy ez a döntés miért született meg.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 09:11:06

@Manyi Béci:

Az a helyzet, hogy gyilkosság mindig is volt és mindig is lesz, ráadásul, bár ez nyilvánvalóan fáj az ide írogató
nőket lekurvázó, gyilkosozó, NEÖLJ táblákkal hadonászó törzskommentelő pajtásoknak, ez a gyilkos döntése lesz akkor is, ha ettől minden nap ötször tökön bökik magukat. Lehet persze kriminalizálni a gyilkosságot tiltásokkal, nehezítésekkel, nos, ezek szerint egy sufniban, ruhaakasztóval végrehajtott gyilkosság jobban beleillik a harmatos világképükbe, lelkük rajta.
Még felhívnám a figyelmét a rettentően erényes és bölcs, minden héten szerdán és esetleg szombaton este 7-kor, gondos tisztálkodást követően legalább 10 percig kotonban ÉS pesszáriumban ( a biztonság kedvéért ) kettyintgető kommentelő pajtásoknak arra, hogy a gyilkosság még ma sem olyan, mint egy gargarizálás fokhagymás pirítós után. (majdnem mást mondtam, de nem akarom teljesen megbotránkoztatni az olvasókat).
ölni szar, fáj, komplikációkat okozhat, nem is akármilyeneket, lelkileg is padlóra visz, a döntést meghozni rá kurva nehéz, és semmi közük ahhoz, hogy ez a döntés miért született meg.

köszönjük. igaz sorok.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.11.21. 09:26:11

Minden idők egyik legjobb mandineres posztja.

Megkönnyeztem ikerbabakoo történetét, a francba is.

Manyi Béci 2010.11.21. 09:32:03

@Grift:
Nem rossz :), de a nőket lekurvázó részt és a kettyintőset is át kellett volna javítania, így nem illeszkedik jól.
Ja, és a válasz:
Maga végtelenül egyszerű, érthetetlen, hogyan lett magából netes valaki?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 09:42:24

@Manyi Béci:
á, egy percem volt csak közhelyes szövegének átfordítására.

amúgy meg a netesvalaki dumám meg nem volt jó annyira, hogy felhasználja. de mindegy, magánál elmegy, használja!
:)

TG69 2010.11.21. 10:22:29

@bz249: Az én igazságérzetem azt mondja, hogy az első esetnél maradjon minden úgy ahogy eddig van, egy normális lelkületű ámde vétkező ember számára épp elég büntetés maga az abortusz lelki és fizikai fájdalma. Ezután a többszörös visszaesőknél lehetne egyfajta növekvő presszió.

TG69 2010.11.21. 10:30:17

@szubjektiv: A tömegnek szóló mindennapi igék mindig ilyen lehangolóak voltak, a mai helyzet sem azért jobb, mert ez az ige valamiféle látványos fejlődést mutatna, hanem mert létezik a választás lehetősége. Az állam akkor működik helyesen, ha a lehetséges válaszokat képes megmutatni (pl közmédiunok, iskola stb segítségével).

TG69 2010.11.21. 10:33:00

Szolgálati közlemény: úgy tűnik az egyház most is ért az idők szavából és beleegyezik bizonyos esetekben az óvszerhasználatba (AIDS). Kár, hogy ezt az egyszerű védekezést még mindig nem tartja elfogadhatónak a monogám párok esetén, de azért már ez is valami :).

bz249 2010.11.21. 10:57:36

@TG69: legyen, ma kompromisszumos hangulatban vagyok.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.11.21. 11:19:18

@TG69: egyes (eldugott, nemhivatalos) egyházi dokumentumban az áll, hogy ugyan a főszabály a koton elvetése, de rendkívüli esetekben és ha végső soron a házaspár úgy ítéli meg, akkor használhat kotont, mivel mindenki maga van olyan helyzetben, hogy megítélhesse végső soron ezeket a dolgokat.

Egyébként bocs mindenkitől, aki nekem címzett valami kérdést, vagy válaszolnom kellett volna valamire, de amikor először láttam, hgoy megjelent a poszt, már akkor 260 komment volt alatta, így neki sem álltam átböngészni a dolgot.

Leskelődő 2010.11.21. 12:43:36

@severinus:
Jó fej lehetett a barátnője.
Friss példa:
""Szavazni öröm" - ez az üzenete a katalán Fiatal Szocialisták kampányvideójának, amely felháborodást váltott ki Spanyolországban. A videón szereplő fiatal nőnek a szavazata leadása közben orgazmusa van."
www.origo.hu/nagyvilag/20101120-spanyolorszagi-politikai-kampany-video-egy-szavazas-kozben-orgazmust-atelo-norol.html

Alfőmérnök 2010.11.21. 13:18:12

@leone13: Még jó, hogy Angela Davissel jössz. :)

nyílméregbéka 2010.11.21. 13:23:24

Biztos, hogy írták már előttem, de nem hagyhatom ki:
MINDEN ABORTUSZHOZ TARTOZIK EGY FÉRFI IS!
Egyedül viszonylag nehéz teherbe esni. Annak a magzatnak apja is van, nem egyedül a nő a büdös kurva, aki megöli a gyerekét. Olvastátok-e a posztban az 'apák" hozzáállását? "Hisztériázott, hogy megöli magát / elhagy, ha megszülöm." Ezekre a férfiakra mit mondunk?
Fogamzásgátlás: Salander kollegina már leírta, hogy nem minden nő szedhet tablettát, használhat spirált. Én pl. a visszér miatt. Nincs kedvem azért trombózist kapni, mert a Bélának kényelmetlen a gumi.
A Női Lapozón (vagy hol) volt több vita a fogamzásgátlásról, ott az általnos férfi álláspont az volt, hogy "jajjj, ti azt el sem tudjátok képzelni, mennyire kellemetlen a gumi, ha egy nő szereti a párját, akkor nem igaz, hogy nem képes bekapni azt a tablettát!" (sic).
Ismertem nőt, aki súlyos cukorbeteg volt, de akart gyereket. A doki megmondta, hogyha szül, megvakulhat. Szült és megvakult. - Egy hasonló helyzetben lévő cukorbeteg nőt, ha az abortusz mellett dönt, elítélhetünk? Nekem nem lenne pofám hozzá.
Sokan írtátok, hogy olyan párt válasszon a nő, aki részt vállal a fogamzásgátlásból. Ez azért ma Magyarországon utópia. Mutassatok már olyan férfiakat, aki napi rendszerességgel hajlandóak gumit húzni vagy elköttetni magukat, ha a nő akármilyen okból nem szedhet tablettát. És akkor a felelősségteljes nő mondja talán azt: "Nézd, Béla, szeretlek, te is engem, jól megvagyunk, de azért szakítsunk, mert nem vagy hajlandó gumit húzni, te pedig úgyis elhagysz, ha teherbe esem, mert nem akarsz gyereket, én pedig nem megyek abortuszra." Aztán jön a válás, és csodálkoztok, hogy sok az egyedülálló, meg sok a válás...

Most ezektől eltekintve a posztban említett honlapot jó dolognak tartom, mert aki _vacillál_, azt segítheti a jó döntésben.
De azért gondolkozzunk el, miféle férfi az, aki ugyanúgy a SAJÁT GYEREKÉNEK a megölésére buzdítja a SAJÁT kedvesét, feleségét, ellenkező esetben elhagyással, öngyilkossággal fenyegetőzik.

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 13:33:25

@Manyi Béci: Üdv Manyi!
Most már tudom, miért nevezte Doomhammer magát szdszesnek :)
A @TG69: és @bz249: által összehozott kompromisszumos megoldás lenne jó a társadalom szempontjából.

Manyi Béci 2010.11.21. 14:48:04

@evil overlord:
:)
@Grift:
Jaja, elég gyenge szöveg volt, azért kapta vissza.

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 14:57:56

@Manyi Béci: Én már az első alkalommal is fizetettnék valamekkora részhozzájárulást. Félreértések elkerülése véget: nem egészségügyi indikációról (baba/mama) és nemi erőszak áldozatáról beszélek.
A növekvő díj egy jó ötlet: nekem senki ne mondja, hogy aki 6x kapartatott (valaki feljebb írt egy ilyen ismerőséről) az normális.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.21. 15:02:48

@evil overlord:

A "bolondságot"nem büntetni kell, hanem gyógyítani: vagy aki fizet érte, az lehet bolond is?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.21. 15:12:49

@Alfőmérnök:

Igaz, hogy az Egyházon belül is viták folytak/folynak az "animáció" körül, de "a praxisban" nem vitatkoznak, hanem tiltanak. Nekem ez szimpatikus és (szerintem) praktikus hozzáállás:-)

A gyilkosság az gyilkosság, ha tiltjuk, ha nem; ma a hatályos BTK tiltja az emberölést, mégis vannak gyilkosságok: töröljük a BTK-ból az emberölés tilalmát?

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 15:23:40

@bbjnick: Nem lehet teljesen megtiltani, mert akkor illegális angyalkagyárosokhoz fognak járni a nők. Azonban valahogy értésükre kell hozni, hogy amit csinálnak az nem helyes, a mai világban a leegyszerűbben ezt pénzzel lehet megoldani (ha nem akarjuk kriminalizálni a tevékenységet): az a minimum, hogy fizesse ki a beavatkozás költségét; valamint sokadszori visszaeső esetén nő a díj, plusz nem vehet részt később (államilag finanszírozott) lombikbébi programban stb.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.21. 15:35:19

@evil overlord:

Ez olyasféle logika, mintha vállalakozói engedéllyel engedélyeznénk bérgyilkosok tevékenységét. kamarai tag, ad számlát, adózik, szabad a pálya: még mindig jobb, mintha kontár bérgyilkosok gyilkolászgatnának itt össze-vissza.

És: "plusz nem vehet részt később (államilag finanszírozott) lombikbébi programban stb."

Mert ma igen? Ó, hogy a *****************!!!

ü
bbjnick

bz249 2010.11.21. 15:45:10

@bbjnick: ha az emberek tokeletesek lennenek, akkor nem kellenenek torvenyek (ugye a Paradicsomban sem voltak). A kerdes, hogy mit csinalunk. A teljes tiltas (egeszsegugyi es kriminalisztikai dolgok kivetelevel) azt eredmenyezne, hogy aki mindenkeppen meg akar szabadulni a gyerektol az mindezt kulfoldon teszi vagy valami hentesnel. Egyebkent egy igen szigoru erkolcs mellett a hentest is megerdemelheti valaki.

A kulfold viszont ugyanugy csak egy extra kellemetlenseget jelent mintha itthon kellene tobbet fizetni erte. Az elet amugy ismet igazsagtalan, az emberek rosszak es kompromisszumokat kell kotni. A kompromisszumok abba az iranyba mutathatnak, hogy a torvenyes kort leszallitjak es a procedurat kellemetlenebbe teszik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 15:48:51

@bbjnick:
igaza van ám overlordnak! hogyan is lehetne megtiltani a gyilkolást? a gyilkolás praktikus, és végleges megoldás bizonyos problématípusokra. :)

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 15:53:18

@bbjnick: Ha kriminalizálja, akkor még nagyobb gondot okoz (rakat halott terhes nő, pár megölt szemtanú stb.), ráadásul még mindig működik az, hogy külföldön elintézi *. Jogilag pedig az nem működik, hogy az első az nem bűncselekmény, de pl. az ötödik már igen.

Nem tudom, hogy mik a feltételek itthon, de feltételezem, hogy nem szerepel a kritériumok között.

*: pár éve volt egy botrányos eset Írországban, ahol egészségügyi okból sem végeznek abortuszt, de általában át lehet menni UK-be elvégeztetni.
A magzat anencephal volt, az ilyen babák nagy része 1-2 nap alatt meghal, és amelyik tovább vegetál, abból sem lesz soha ember (hiányzik a nagyagy):
en.wikipedia.org/wiki/Anencephaly
(ha gyenge a gyomra inkább ne nézze meg a cikket a képek miatt)
Mivel a kismama fiatalkorú volt, ezért megpróbálták megakadályozni az utazást, de végül megnyerte a pert:
www.lifesitenews.com/ldn/2007/may/07052403.html
Az ennek kapcsán megkérdezett írek nagy része engedélyezné a abortuszt életképtelen magzatok esetén.

bz249 2010.11.21. 15:54:49

@bbjnick: egyebkent tessek, hogy ne legyen ilyen negativ. Ugyan 1 is tobb az elfogadhatonal, de

appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do

Azert a 2008-as 44.000 az megse 59.000 (2000) plane nem 90.000 (1990) vagy meg inkabb 192.000 (1970)

Alfőmérnök 2010.11.21. 16:06:43

@bbjnick: Szerintem pont nem praktikus tiltani. (Max szigorítani.)

De ha még az egyház gondolati rendszerében mozogva sem egyértelmű, hogy a "fogantatás pillanatától"(az egyszerűség kedvéért tegyük föl, hogy ez egy jól meghatározható időpont) már "személy"-e az egyén, miért kell ördögöt kiáltani, ha valaki az egyházon kívül nem az éppen hivatalos álláspontot képviseli?
(Márpedig ameddig nem "személy", addig még nem gyilkosság. Pontosítok: nem olyan értelemben gyilkosság, mint ami a BTK-ban szerepel.)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 16:14:08

@Alfőmérnök:
gyilkolást tiltani? micsoda hülyeség! meg nem is praktikus

Alfőmérnök 2010.11.21. 16:17:16

@Grift: Valóban nem lenne valami praktikus minden gyilkosságot betiltani. én ma pl legalább 10 hangyát eltapostam.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 16:34:08

@Alfőmérnök:
direkt? mer akkor maga geci! :)
viszont gyereket nem szoknak véletlenül lemészárolni.
egyébként egy jó tanács, ha a családban volt gyermekgyilkosság, vagy maga már ölette meg valamelyik csajával valamelyik gyermekét, hát ne ideologizálja a mészárlást, hanem beszéljék meg, imádkozzanak, és igazán őszintén bűnbánjanak.
a minap valamelyik idetévedt húgyagyú azt mondta, nem lehet a bűnt terjeszteni. maguk meg pont azt teszik.

Tündér_Lala 2010.11.21. 16:34:40

A kategórikus tiltást én sem tartanám helyesnek.
De kivételes helyzetekre tartogatnám. Semmiképpen nem családtervezési eszköz. (És bántotta a szememet, az nem egy sejtkupac, de nem is egy teljes értékű ember, hanem annak az igérete.)
Ezt mennél inkább tudatosítani kellene az emberekben, (lányokban, asszonyokban / fiúkban, férfiakban), a közgondolkodásban.

Alfőmérnök 2010.11.21. 16:40:55

@Grift: Tudtommal nem volt a családomban abortusz.

Ez nem ideologizálás, hanem egy évezredek óta folyó vita (ami, hangsúlyozom, még az egyházon belül is folyik, most nincs kedvem kikeresni a B&S által belinkelt cikket). De ha nem érdekel a téma, nem muszáj foglalkozni vele.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 16:41:25

@Tündér_Lala:

nos, a két éves gyermek sem teljes értékű ember. persze megölhető. ahogy a 7 éves is, ha kellemetlenné válik, mert mondjuk rossz tanuló. miért ne lehetne "elaltattatni" mondjuk egy kissfiút, aki rosszalkodik. lehet olyan élethelyzet, amikor ezzel zavarja a szüleit.
kibővíteném. mert akár a régi jappáni, vagy magyar népszokás szerint az öregeket is fel lehet vinni a hideg hegyre, vagy berakni a büdösbarlangba, ha mondjuk útban vannak már. lehet olyan élethelyzet, amikor kurvára útban vannak az öregek. mi a csudáért ne lehetne lemészárolni őket. hiszen mint mondtam, bizonyos kulturális hagyományok hozzák is ezt a megoldást.

Alfőmérnök 2010.11.21. 16:42:24

@Tündér_Lala: Egyébként formálisan most is "kivételes esetekre" van tartogatva, csak könnyen kijátszható (gyakorlatilag bárki megteheti).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.21. 16:47:30

@bz249: @Grift: @evil overlord: @Alfőmérnök:

1957 óta kb. 7 millió művi abortuszt végeztek Magyarországon. Ez sokat elmond arról a közösségről, ahol ez megtörténhetett.

Nem csak arról szól ez a történet, hogy minek tekintjük a művi abortuszt, hanem arról is, hogy hogyan látjuk magunkat, milyen a viszonyunk önmagunkhoz.

Egy teljes tiltás nem csak a keresztények számára volna fontos, hanem az egész nemzet/társadalom számára is, mert értékrendi váltást jelentene. Hosszú lenne most felsorolni, hogy mi minden értékelődne át egy ilyen döntéssel...

Ha valaki ragaszkodik magzata elpusztításához, nyilván, el fogja pusztítani (elmegy külföldre, ahol elvégzik a beavatkozást stb.) --- lelke rajta. De a normaváltás sokakat visszatartana (és, ami talán még ennél is fontosabb), elgondolkodtatna.

Szerintem ez lehetne a "gyógyulás" első lépése.

ü
bbjnick

Tündér_Lala 2010.11.21. 16:50:48

@Grift: Nem. Tegyük fel, hogy egy 15 éves gyereket megerőszakolnak. Nem hosszabítanám meg a traumát 9 hónapra, nem nézném el, hogy kimarad az iskolából és nem tenném ki annak, hogy a gyereket elveszik tőle (állami gondozás) vagy hogy kezdetben a szülei (hiszen maga is gyerek) később ő nevelje fel, később a normális párkapcsolatait megakadályozva.

@Alfőmérnök: Ezért kellene a témában az embereket mennél több információval ellátni és a közgondolkodást változtatni.

Téglagyári Megálló 2010.11.21. 16:57:14

@inci-finci:

A ma megjelent Borges-írásból idéznék:

Aztán itt van Szent Anzelm mondása: "Könyvet adni egy tudatlan ember kezébe ugyanolyan veszélyes, mint kardot adni egy gyermek kezébe."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.21. 16:58:55

@Tündér_Lala:

Tegyük fel, hogy egy 30 éves felnőttnek megbetegszik valamelyik szüleje. Nem hosszabbítanám meg a traumát X hónapra, nem nézném el, hogy kimarad a munkából és nem tenném ki annak, hogy egy haldoklóval kínlódjon, szenvedjen, traumatizálódjon, ami esetleg később a normális párkapcsolatait is megakadályozva. Fognék egy injekciót és a beteget elaltatnám. Ezt úgy hívják eutanázia. És ez (is) gyilkosság.

ü
bbjnick

Manyi Béci 2010.11.21. 17:03:58

@evil overlord:
aham.
És hogyan oldaná meg az elszakadt gumi miatti, gyógyszerszedés ellenére bekövetkezett, stb. eseteket?

És hogyan bizonyíthatóak ezek?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 17:05:48

@Tündér_Lala:
kérem, ha egy tizenöt éves gyereket megerőszakoltak, akkor logikus, hogy ha gyilkossá tesszük, az megszépíti az életét! lol

bz249 2010.11.21. 17:09:20

@bbjnick: "De a normaváltás sokakat visszatartana (és, ami talán még ennél is fontosabb), elgondolkodtatna."

Talan ez mar egyebkent is zajlik.

Abortusz/elveszuletes

1960-1964 854e/681e 1.25
1965-1969 962e/729e 1.32
1970-1974 830e/798e 1.04
1975-1979 444e/885e 0.50
1980-1984 399e/677e 0.59
1985-1989 427e/639e 0.67
1990-1994 417e/607e 0.69
1995-1999 363e/510e 0.71
2000-2004 278e/481e 0.58
2005-2008 183e/394e 0.46

Ugy tunik azert egyre kevesbe bevett modja a csaladtervezesnek az angyalcsinalas.

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 17:17:57

@Grift: Action T4. A szociáldarvinizmus diadala (szegény Darwin).

@bbjnick: Egészségügyi okból sem engedné? Nemi erőszak áldozatánál sem?
Van egy baj: van pár olyan, aki anyagilag nem engedheti meg magának, hogy elmenjen külföldre és kifizesse az ottani beavatkozást. Ezek a henteseknél kötnének ki.
(Hozzátenném: azt írtam a kommentfolyamon, hogy a személyes értékrendemet nem mindenben akarom ráerőszakolni a társadalomra. Ez ennél a kérdésnél is így van.)

Eutanázia: két fajta van, Ön az aktívról ír. A passzív annyit jelent, hogy nem végeznek el olyan beavatkozást, mellyel csak a beteg szenvedéseit nyújtanák (pl. végstádiumú daganat), vagy nincs értelme (anencephal baba gépi lélegeztetése). Ez elég gyakran megtörténik, mert:
- a beteg saját felelősségére elutasítja az ellátást. Ezt pl. Olaszországban nem teheti meg, pedig ez az emberi méltósághoz elengedhetetlen.
- mivel a egészségügyi források korlátosak, az orvosok gyakran feladják a reménytelen esetek ellátását, hogy azt mentsék, akinél van esély

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 17:19:36

@bz249:
ugyan, ez a statisztika félreviszi magát. egyszerűen kevesebbet basznak a népek. érintőképernyős mobil, lapostévé, húsz sportcsatorna, ilyenek. :)

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 17:27:50

@Manyi Béci: Sehogy: life is hard.

@Grift: Most már értem az előző kérdését: először azt hittem, hogy a kommunistákra/kajmánokra/hazaárulókra (nem kívánt törlendő) vonatkozik (háborúban mndent szabad).
Azt hiszi az jobb, hogy a szerencsétlennek 9 hónapig magával kell cipelnie az erőszak emlékét? Ha el akarja vetetni, tehesse meg (ilyen helyzetben általában a legkisebb baja az, hogy honnan tud szerezni esemény utáni tablettát).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.21. 17:30:44

@bz249:

Egy tiltás szerintem messze túlmutatna azon, hogy hány művi abortuszt nem hajtanának végre évente: a nemzet/társadalom élethez való viszonyát és az egymás iránti felelősség kérdését is alapjaiban érintené.

ü
bbjnick

bz249 2010.11.21. 17:31:13

@Grift: azert van mellette, hogy abortusz/megszuletett gyerek (valszeg tenyleg kevesebb a kufirc). Egyebkent meg egyreszrol van a tabletta (ez ugye 75-79) masreszrol meg a csaladtervezes kisse kifinomultabb modjai.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 17:31:44

@evil overlord:
nagyon egyszerűen és röviden, mert mennem kell. persze az erőszak kínos emléke is rohadt dolog, de a gyilkossá válás méginkább. és mondok még valamit. meg kell értetni a kis hölggyel, hogy a borzalom hordoz örömet is. és ez a méhében nő.

Alfőmérnök 2010.11.21. 17:36:55

@evil overlord: Felesleges érveli. Aki szerint egy pár sejtes, vagy még osztódásnak sem indult zigóta ugyanolyan minőséget képvisel, mint egy megszületett gyerek, azt semmivel nem fogod tudni meggyőzni.

Buzzword 2010.11.21. 17:39:43

@bz249: "az elerheto fogamzasgatlasi modszerek szeles tarhazabol (amelyik a szex egy bizonyos fajtajatol valo tartozkodastol az esemeny utani tablettaig terjednek) nem elt semmivel vagy rosszul alkalmazta es besikerult a gyerek az erezze, hogy hibazott"

A fogamzásgátló tabletta 97%-os hatékonyságú, azaz tökéletes alkalmazás mellett a használók 3%-as esik teherbe egy év alatt. Ez annyit tesz, hogy négy jó keresztény házaspárból tíz évnyi kufircolás után egy (gy.k: 1-0,97^10) báránykával lesz megáldva, csak éppen (esetleg) legelő nélkül.

Uram, az ön érvelése (kb:"felelőtlen köcsög tinik" matematikailag gyenge lábakon áll!

severinus 2010.11.21. 17:44:49

@Leskelődő: És tényleg, szavazzanak a szocialistákra azok, akiknek ez tetszik! Amúgy tényleg: miért nincsenek olyan kampányfilmek, ahol a férfiak élveznek el szavazás közben? Már csak az egyenlőség kedvéért.
Az, ha feltételek nélkül engedélyezik az abortuszt, ahogy nagyjából ma Magyarországon történik, tulajdonképpen azoknak a férfiaknak a legkényelmesebb, akik a nőt élvezeti cikknek tekintik. Gondolom, a fiatal szocialisták Katalóniában is így vannak vele. Bár az ottani abortusz-törvényről fogalmam sincs...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.21. 17:49:07

@evil overlord:

Egy általános észrevétel:

"Bármelyik utcasarkon találkozhatunk valakivel, aki eszeveszetten és istenkáromlón kijelenti: nem biztos, hogy igaza van. Minden nap belebotlunk valakibe, aki azt mondja: lehetséges, hogy véleménye nem helytálló. Véleményének természetesen helytállónak kell lennie, másképp nem lehetne az ő véleménye. Lassacskán kitenyésztünk egy emberi fajtát, mely lélekben még ahhoz is túlságosan szerény, hogy az egyszeregyben higgyen. Veszélyesen közel került a pillanat, mikor olyan filozófusokkal találkozhatunk, akik kétségbevonják a gravitáció törvényét, merthogy az nem más, mint önnön képzelgésük. A régi idők hencegői azzal büszkélkedtek, hogy van meggyőződésük; filozófusaink viszont túlságosan szerények ahhoz, semhogy meggyőződésük legyen. A szelídek öröklik majd a földet; igen ám, de a modern szkeptikus még ahhoz is túlságosan szelíd, hogy az örökségre igényt támasszon. (…)"

És egy "vallomásféle":

Amikor én leírom (amit leírok), akkor nem egy rég lenyelt és soha meg nem emésztett dogmarendszert böfögök fel. Miközben írok, gombóc van a torkomban és időnként megborzongat a rettenet gondolata: ha nekem kellene valamiféle szörnyűséggel (terhességi probléma, születési rendellenesség, erőszak...) szembesülnöm, micsoda fájdalmat, kétségbeesést is kellene akkor átélnem. Ezt csak azért írtam le, hogy érzékeltessem: nem kamuzok.

Fentebb már írtam: az életnek (még a beteg életnek is) mindig van értelme; a bűnt bűnnel nem tehetem sem megnemtörténtté, sem jóvá.

És: passzív eutanázia:

Nem hallott még olyan orvosról, aki a helyes döntés képességéért imádkozik?

ü
bbjnick

Manyi Béci 2010.11.21. 17:51:29

@evil overlord:
Há'ja.
Végül is nem maga szülné meg, ugye.
Adott esetben max. fizetné a gyerektartást.
Elég hülyén hangzik pont ezzel kapcsolatban, de abortusz ügyben maga is - akár a többi férfi - úgymond más farkával veri a csalánt.
Igen kedves ember vagyok, ezért nem használok erős kifejezéseket most erre. Pedig tudnék.

L.Salander 2010.11.21. 17:51:53

az az egyszerű megoldás nem jut eszetekbe, hogy megkérdezzük a nőket hogy hogy legyen?
tudjátok, azokat akiknek a testében nővekvő dologról van szó.
eddig évszázadokon át szabályozták férfiak hogy mi történjen nők testében. hát itt az ideje, hogy legyógyuljanak erről.
a nők semmiképpen sem passzióból mennek abortuszra. a férfiak hozzáállását a fogamzásgátláshoz láthattuk feljebb. azazhogy nem, mert semmilyen erre utaló felszólításra nem reagálnak. a "zokniban lábat mosni" analógiát a gumira nem nők találták ki.
mondtam fentebb, hogy legyen az, hogy a kihordás meg a szülés a nőjé, akkor a fogamzásgátlás legyen a pasijé.
ja, és amikor egy felcsinált tini megbélyegzett lesz, mert mondjuk kihordja és örökbe adja a babáját, akkor a pasi aki csinálta, miért nem lesz az? itt is aki gyilkosságról beszél az mind hímnemű. szándékosan nem férfit írtam.
mindenki tudja, hogy az abortusz rossz megoldás, de amíg nincs jobb, addig ez van.
ja, és szerintem nem használják fogamzásgátlásra. valamit mindenki próbál, csak számtalan oka van a sikertelenségnek fogamzásgátlás terén. szerinem eléggé részleteztük már. a tudatlanság is az egyik. inkább arra kellene elindulni, hogy valóban mindenki felelősen döntsön.
én azt gondolom, ennek sokkal nagyobb esélye lenne, ha mindenféle döntéshozó funkciók felét nők töltenék be. kicsikét kevésbé agresszívan és jóval kevésbé primitíven és érzéketlenül állnának hozzá.

bz249 2010.11.21. 17:55:37

@Manyi Béci: Manyika, hat On nem ilyen ontudatos no, aki szabadon dont a sajat testerol? Mert ha igy van, akkor nem kell mindenfele seggfejeket beleenengednie az On sajat szuveren testebe es mar nincs is problema.

bz249 2010.11.21. 17:57:37

@L.Salander: ismet egy egy ontudatos no csak kepes donteni a sajat testevel kapcsolatban.

"mert semmilyen erre utaló felszólításra nem reagálnak. a "zokniban lábat mosni" analógiát a gumira nem nők találták ki. "

Az ilyeneknek nem kell megengedni a szexet. Dontest kellene hozni a nonek a sajat teste felett. Miert nem teszi meg?

Téglagyári Megálló 2010.11.21. 17:57:45

@L.Salander:

"ja, és amikor egy felcsinált tini megbélyegzett lesz, mert mondjuk kihordja és örökbe adja a babáját, akkor a pasi aki csinálta, miért nem lesz az?"

Valaha az lett, csak már túlléptünk az elavult kereszténységen.

Tündér_Lala 2010.11.21. 17:58:38

@bbjnick: Nézd ezzel rossz helyen kopogtatsz.
Én ezelött 23 évvel megbetegedtem. Reumatoid artritiszes lettem, ami egy autoimmun betegség és az izületek állandó gyulladását jelenti. Nem volt olyan nap, de óra sem, hogy valami ne fájt volna. Akkor voltam boldog, ha csak egyszerűen fájt "elviselhető" szinten. Megigéték és be is igazolódott, hogy végképpen tönkre mennek az izületek, azok eltorzulnak. Ismertem valakit aki 25 évig élt úgy ebben a betegségben, hogy nem tudott felkelni. Senkinek nem kívánom.

Nos akkor elhatároztam, hogy ha a saját éltfunkcióimat nem tudom elvégezni (a seggemet is másnak kell kitörölni) akkor befejezem. Százszor végig gondoltam. Felszámoltam a kapcsolataimat (miért tegyem valaki másnak az életét is tönkre, ha az enyém tönkrement, és nem tehetem meg valakivel, hogy ha úgy alakul, otthagyom.) Nem került sor a dologra vagy a betegség enyhült vagy a gyógyszerek lettek jobbak, de roncs vagyok (olvasni 15 éve nem tudok, mert 5 perc után leszakad a nyakam.) Két csípő és két térd protézisom van, a kezem kifordult stb, stb. Ma is azt gondolom, hogy felelősen döntöttem.
Az élet érték, de nem minden körülmények között. Ha a kín sokkal több mint az öröm, ha már senkinek nem tud hasznára lenni az ember, ha teljesen kiszolgáltatottá vált, akkor bűn vagy nem, be lehet fejezni.

severinus 2010.11.21. 18:03:22

@nyílméregbéka: Szerintem viszonylag kevesen szidták itt a nőket azok, akik az abortuszt nem pártolják. Persze, itt vannak a férfi soviniszták is, na de hol nincsenek?
Amúgy én úgy gondolom, hogy azt a férfit, aki nem akar részt vállalni a fogamzásgátlásban, ha a nő erre kéri, el kell hagyni. Már csak az önbecsülésed kedvéért is...

L.Salander 2010.11.21. 18:07:07

ha a szexualitás biológiáját nézzük, az embernél a szexuális tevékenység egyrészt a szaporodást szolgálja, de csak egyrészt.
mert van már funkciója is. a szex közben felszabaduló hormonok egy része a pár kötődését erősíti (oxytocin), másik része örömet okoz (endorfinok) valamint a szex szorongáscsökkentő hatású is. ezen funkciók is az emberi természetből adódnak. (humánetológia könyvekben utána lehet nézni)
tehát a szex nem csak a szaporodást szolgálja. aki konkrétan szaporodni éppen nem akar, de a többi funkciót szeretné, az fogamzásgátol. amire jelenleg nincsen 100 %-os módszer. valahogy mindezt egyben nézve kellene valamilyen emberi hozzáállást kialakítani. de ez nem a gyilkosozás.

Buzzword 2010.11.21. 18:07:27

@Grift: A "slippery slope" vitastílus nem elegáns, és megmondom őszintén, konzervatív embertől szokatlan. Egy vérgőzös liberális még elnéző mosolyt (vagy két nagy pofont) kap, ha a foglaltházból való kilakoltatás után tömeggyilkosságot és rendőrállamot vizionál, de önöknek nem kellene a magzatelhajtást óvodások lemészárolására eszkalálni.

severinus 2010.11.21. 18:08:14

@L.Salander: Ne haragudj, de a tegnapi két példád, az egyik ismerősöd, akinek hat abortusza volt, és a barátnőd, akinek három, hiteltelenné teszi számomra a megszólalásodat abban az ügyben, hogy szerinted senki nem fogamzásgátlás helyett használja az abortuszt. Akinek hat abortusza volt, az annak használja. De akinek három, szerintem az is...

L.Salander 2010.11.21. 18:10:21

@severinus:
nincs igazad. az a lány nem szedhetett gyógyszert. és 15 év alatt volt 6 abortusza. a többi módsze kb ennyire bizonytalan.

bz249 2010.11.21. 18:11:41

@Buzzword: Tudja a tabletta nem meriti ki am az osszes lehetseges fogamzasgatlasi megoldast. Egyebkent ez a 97% hatekonysag ez hogy jon ki? Heti mennyi aktus eseten ennyi? Milyen egyeb vedekezesi modok mellett? Mert nem hiszem, hogy az idotartamon mulna a dolog.

Szoval egy picivel komolyabb, ha kerhetnem.

Buzzword 2010.11.21. 18:21:28

@bz249:
szexologia.blog.hu/2007/09/03/pearl_index_fogamzasgatlasi_modszerek

Fogalmam sincs, mennyi aktussal számolnak, gondolom a 100 párból álló minta nagyjából hozza az országos, vagy az adott kultúrkörben megszokott átlagot.
A többi védekezési megoldásnak pedig lényegesen rosszabb a statisztikája.
(A linkelt oldal hazudik egy kellemes 99,5%-os biztonságot, de a valóság a 97%-hoz van közelebb. A többi módszernél is érdemes arányosan lefelé kerekíteni).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.21. 18:25:58

@Tündér_Lala:

Ismerek ilyen beteget. És, tudom, hogy ez így, egy kommentben elég bárgyún "hangzik", de őszintén együttérzek veled. Tudod, hogy amit írtam nem bántó szándékkel írtam. Sajnálom, ha sértettelek vagy bántottalak vele.

ü
bbjnick

bz249 2010.11.21. 18:28:08

@Buzzword: mondjuk ez azert azt jelenti, hogy ketto modszer kombinacioja mar ezrelek kornyekere csokkenti a teherbeeses eselyet (ha ezek fuggetlenek egymastol). Nyilvan semmi sem tokeletes, nade lehet hogy holnap leesik az oriasmeteor es mindenki meghal.

Tündér_Lala 2010.11.21. 18:29:57

@bbjnick: Nem bántottál. Csak azt mondom, hogy vannak helyzetek az életben, ami sokmindent felül írhat. Én kérek elnézést, nem "érzelmi ?" zsarolásként írtam.

severinus 2010.11.21. 18:30:29

@L.Salander: Én nagyon sok olyan lányt ismerek, akik nem szedtek gyógyszert, nem azért, mert nem szedhettek, hanem mert nem akarták ezt a módszert választani. Köztük és sem. És senkinek nem volt hat abortusza, de még egy sem. Ez hogy lehet?
Persze, erre írhatsz csúnyákat is, ha akarsz...

2010.11.21. 18:38:59

@Alfőmérnök:

'Aki szerint egy pár sejtes, vagy még osztódásnak sem indult zigóta ugyanolyan minőséget képvisel, mint egy megszületett gyerek, azt semmivel nem fogod tudni meggyőzni. '

Hát tényleg nem. Tudsz egyébként az ivarsejtek egyesülésénél kevésbé önkényes határt?

Buzzword 2010.11.21. 18:42:22

@bz249: A gumit a tablettával pl. valóban lehet kombinálni (ez a holland módszer, azt ne kérdezze, miért a liberálisok általam is idiótának tartott fajtájáról kapta a nevét), de:
1, Van olyan nő, aki nem szedhet tablettát; tulajdonképpen minden kardiológiai problémákkal küzdő nőnek tiltani kellene (jelentős a számuk!). És léteznek olyan nők és férfiak is, akik allergiás tüneteket produkálnak a gumitól (ők jóval kevesebben vannak).
2, Aki nem tud tisztességes körülmények között felnevelni egy gyereket, annak valószínűleg egyfajta védekezési mód is költséges.

Be lehet helyezni a beszélgetést egy fekete-fehér, ideális világ kontextusába, csak éppen nem abban élünk.

Ha az egyház gumit és tablettát fog osztani a híveknek (és mindenki másnak, aki szeretne), én leszek az első, aki tapsol az abortusz támogatásmegvonásának. De addig...ugye érti...?

2010.11.21. 18:43:27

@Alfőmérnök:

'Márpedig ameddig nem "személy", addig még nem gyilkosság.'

Azért ez a 'nem személy' például tudtommal örökölhet. Szóval a jog is tud róla.

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 18:44:27

@Grift: Azonban akkor is az ő döntése kell legyen és az államnak ilyenkor nem szabad pressziót gyakorolnia.

@Alfőmérnök: Grift konok, de így szeretjük :)

@bbjnick: Egészségügyi kérdés:
- fejlődési rendellenesség/genetikai eredetű defektus a magzatban: az elváltozás súlyossága eltérő, egészen az élettel összeegyeztethetetlen anencephaliától a műtéttel korrigálható septum-defektusig. A súlyosabb esetekben én az abortusz mellett döntenék.
Manapság három gyakori betegségtől tartanak az emberek (bizonyos populációkban másik is gyakoriak):
1. fibroso cystica: ma már harminc évig is ellehet vele élni, és valószínűsíthető, hogy gyógyíthatóvá válik.
2. spina bifida: itt erősen szór a károsodás mértéke, a legenyhébb esetben (s.b. occulta) gyakorlatilag nincs panasz, a másik véglet paralysis, incontinentia és krónikus fájdalom. Folsav szedése jelentősen csökkenti a gyakoriságát, műtétileg részben korrigálható.
3. Down-kór: eltérő mértékű kognitív érintettség, fizikai tünetek és szövődmények. Jelen ismereteink szerint nem gyógyítható.

Hozzáteszek még egy durva statisztikát: a szülési mortalitás kb. háromszorosa az abortusz közbeninek. Azaz egy életképtelen magzat kikényszerített kihordása az anya életét veszélyezteti anélkül, hogy bármi haszna lenne.

- anya egészségét veszélyeztető terhesség: pre-eclampsia (ez éltveszélyes lehet), cukorbetegség esetén megvakulhat stb. Az orvosok ilyenkor az anya életét és egészségét tartják fontosabbnak. A politikusok azonban nem mindig: volt már rá példa, hogy 2 gyerekes anya megvakult a harmadik terhességtől, mert nem engedélyezték az abortuszt Lengyelországban. Így most vakon nevelhet 3 gyereket (ráadásul úgy rémlik, hogy egyedülálló). Gratulálok.

De, hallottam már ilyenről. Azonban amiről én beszélek, az főként az állami szabályozás, amely egyes országokban szükségtelen szenvedésre kényszeríti a betegeket. Speciel ilyen szempontból jó a magyar rendszer: ha a szellemileg ép beteg azt mondja, hogy köszöni, ő inkább hazamegy meghalni, akkor ebben nem lehet megakadályozni.

@Manyi Béci: Szerintem én nem a gyermekartást fizetném, hanem a közös háztartást :)
Az ember cselekedeteinek következménye kell legyen. Ha nem akarják megtartani, akkor az a minumum, hogy kifizetik a beavatkozást. Aki pedig a sokadik abortuszán van túl, az ne számítson a társadalom támogatására, mert nem érdemli meg.

@Tündér_Lala: Lehet, hogy Önnek sajnos már késő, de a TNF-alfa gátlók csodákat tesznek:
en.wikipedia.org/wiki/TNF_inhibitor
Reumatod arthritis esetén szakorvosi rendelvényre lehet kapni (csak dobozdíjat kell fizetni, amúgy piszok drága): Remicade, Enbrel, Humira.

2010.11.21. 18:47:24

@TG69:

'Szolgálati közlemény: úgy tűnik az egyház most is ért az idők szavából és beleegyezik bizonyos esetekben az óvszerhasználatba (AIDS). Kár, hogy ezt az egyszerű védekezést még mindig nem tartja elfogadhatónak a monogám párok esetén, de azért már ez is valami :). '

Szolgálati közlemény: a NE PARÁZNÁLKODJ parancsát még mindig érvényben lévőnek tekinti az egyház. Azt viszont nem mondja (soha nem is mondta), hogy ha mégis paráználkodik valaki, akkor nyugodtan megfertőzhet másokat. Erre vonatkozik az óvszer használata.

Családtervezési technikaként a gumi továbbra sem javasolt.

Buzzword 2010.11.21. 18:53:06

@khamul: Az a döntés, hogy egy házaspár nem szeretne (nem tud) felnevelni egy gyereket, ezért védekeznek (nem abortuszról beszélünk), ön szerint paráználkodás? Én azért megkérdeznék néhány teológust is a dologról.

Tündér_Lala 2010.11.21. 18:53:42

@evil overlord: Nekem már késő. Most Movalis-szal tartom karban magam és olyan jó, hogy azelött csak szteroiddal tudtam ilyen szintet elérni. (Csak sajnos cukrossá tett.) A bázis terápiák inkább rontottak mint használtak.

2010.11.21. 18:57:41

@Buzzword:

Ne keverjük a dolgokat. A házasságon belüli aktus nem paráználkodás.

L.Salander 2010.11.21. 19:05:51

@severinus:
ez nagyon függ attól, hogy mennyire termékeny a nő. ismert az a közhely is, hogy vannak nők akik már attól teherbe esnek ha a férjük rájuk néz. most ne cikizzük ezt a mondást, csak azt akarja érzékeltetni, hogy vannak extra termékeny nők. ez a lány ilyen, stabil kapcsolatban élt, és normális, nem kihűlt testi kapcsolat volt. mondjuk konkrét számot nem mondanék, de heti 3 nál több szex volt, és gondolom egy alkalommal sem egy. és óvszert használtak, meg valami zselét. a ciklusa kiszámíthatatlan volt, naptáraztak is, de lehetetlen időkben esett teherbe. 35 éves korában szült először. abszolút felelős nő. nagyon megsínylette az abortuszokat. és nagyon jó anya lett.
szerintem ezek a nagyon termékeny nők vannak a legrosszabb helyzetben.
nagyanyám egész életében 5ször lett terhes, 3 élő gyereke volt. kettő meghalt szülés után. viszont a huga minden szülése után rögtön teherbe esett, 5 gyereket megszült, és volt abortusza is, nem is egy. emlékszem hogy mesélték hogy kérte a férjét, hogy csináljon már valamit, mert nem akar már többet angyalcsinálóba menni. szóval sok összetevője ennek a dolognak. azok a nők, akik kevésbé termékenyek, könnyen törnek pálcát az termékenyebbek felett.

Manyi Béci 2010.11.21. 19:06:38

@bz249:
De, bz, én egy öntudatos nő vagyok, aki szabadon döntök a saját testemről, és még sok egyébről is. Például arról, hogy egy szakadt gumi miatt nem megyek férjhez bárkihez. Akkor sem, ha jó az ágyban:)

Alfőmérnök 2010.11.21. 19:08:42

@khamul: Én a magam részéről valamiféle(akár minimális) idegi-agyi folyamatok beindulásánál húznám meg a határt. Nekem azt súgallja az intuícióm, hogy az tekinthető személynek(teológiai megfogalmazásban:"lélekkel" rendelkező élőlénynek), akinek valamiféle tapasztalata van a világról, még ha ez a "világ" csak az anya testét jelenti is. A növények elpusztítását is azért nem tekintjük gyilkosságnak, mert nincs tudatuk. Az állatok gyilkolását is általába abban a mértékben tekintjük bűnnek, amilyen mértékben tudattal, "világtapasztalattal" rendelkeznek. De ez csak az én egyéni elképzelésem (még csak nem is meggyőződésem).

De vannak más lehetséges elképzelések is. Pl itt, B&S linkelte:
web.295.ca/~gondolkodo/talalkozo/irasok/ShannonHU01.html
(részlet:"Az elköteleződés folyamata akkor fejeződik be, amikor a sejtek "egyetlen fejlődési útra rendeltetnek. Ez a meghatározódás jelenti az elköteleződés folyamatának befejező lépését."(37) A meghatározódás a gastrulatio során kezdődik, az embrionális fejlődés harmadik hetének végén.

A genetikai értelemben vett egyszeriség és egyediség egyik szinten a beágyazódás megtörténte után valósul meg együttesen. Így, ha a beágyazódást vesszük mind a fogamzás, mind az egyediség határkövének, ez csak a megtermékenyülés kezdete után kb. egy héttel következik be. Ha viszont az elköteleződést és restrikciót tekintjük a megvalósuló emberi egyediség jelzésének - mivel a sejtek totipotenciája megszűntét jelentik -, akkor az individualitás csak a megtermékenyülés után három héttel jelenik meg" stv.)

2010.11.21. 19:29:31

@Alfőmérnök:

'A genetikai értelemben vett egyszeriség és egyediség egyik szinten a beágyazódás megtörténte után valósul meg együttesen.'

Nem vagyok biológus, de a genetikai egyediség (vagy egyszeriség- mi a különbség?) megvalósul, ha a két ivarsejt egyesül. A produktum függ -természetesen- a szülők génkészletétől, de a kombináció már egyedi. Éppen úgy, ahogy annak idején a szülei voltak.

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 20:00:50

@Buzzword: Grift falangista.

@Tündér_Lala: Részvétem. A Movalis elég biztonságos.

@Manyi Béci: "én egy öntudatos nő vagyok, aki szabadon döntök a saját testemről"
Az embrió/magzat nem az ön teste.

"hogy egy szakadt gumi miatt nem megyek férjhez bárkihez"
Azt hiszem túl konzervatív vagyok (bár Loxon ezzel vitatkozna), de ha az ember nem akar együttélni valakivel, akkor minek szeretkeznek?

@Alfőmérnök: Ha az embrió-magzat megkülönböztetést vesszük határnak, akkor 9 hét.

L.Salander 2010.11.21. 20:07:27

@evil overlord:

ha nem a nő teste az embrió, akkor mi sem egyszerűbb. vegyük ki onnan, adjuk a férfinek aki a fél genetikai állományát adta, és majd ő kezd vele valamit. ő biztos nem lesz gyilkos.

L.Salander 2010.11.21. 20:22:15

@evil overlord:

ha az ember nem akar együttélni valakivel, akkor minek szeretkeznek?

te ezt komolyan kérdezed?
mert jó. és mert mint fentebb írtam a szaporodáson kívül más funkciója is van. ha ezt végre felfognák vaskalaposéknál, akkor sokmindenhez jobban állnánk.
hány éves vagy?
nomálisék hosszan keresgélnek amíg megtalálják azt akivel szeretnének együtt élni. és a megismerésnek a szex is része.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 20:23:19

@Buzzword: "magzatelhajtást óvodások lemészárolására eszkalálni."

nézze a nyelvi hazugságát. az egyik elhajtás /mint a kutya leöletésekor, ha mán uncsi, meg öreg, meg beteg, maguk azt elaltatják, édes istenem, hogy nem szakad magukra az ég! :)/ a másik meg egyenesen eszkaltatval van. hát egy lófaszt. csak azt kívántam jelezni, hogy mondjuk egy 10 hetes magzat /viszonylag friss az élmény, hogy gyakran nézegettem a sajátomat ultrahangon/ lemészárlása, vagy egy 10 évesé, csak adminisztrációs, és törvényi önkény okán különbözik egymástól. semmi nem különbözteti meg a 10hetes magzat megölését a 10 éves gyerekétől. társadalmi spekuláció kérdése csak.
hogy minek mondom ezt elmebetegeknek? nem tudom. elmebetegen az ateistákat értem természetesen. az ateista, alember.

és tudják mit mondok? nem a hololófasz bagatellizálását, meg tagadását kéne büntetni, mert mi közünk hozzá, hanem az abortusz mint gyermekgyilkosság kicsinylését, és tagadását. mert ahhoz közünk van, és erőst érezzük is.

de meg is értem magukat. statisztikailag kijön ám, hogy mindenki érintett gyerekgyilkosság tárgyában, és nehéz azt mondani, hogy anyánk gyilkos, a nőnk gyilkos, inkább azt mondjuk, hogy ugyan, nem is gyilkosság az.

Manyi Béci 2010.11.21. 20:24:17

@evil overlord:
Jaj, ne fárasszon már, legyen kedves.
B z felvetésére válaszoltam. Önnek a második mondat szól.
Az emberek többek között azért szeretkeznek, mert az jó.
Valóban meglep, hogy azt állítja, csak együttélés lehet a szeretkezés alapja. Én pl. már voltam nagyon szerelmes az együttélés teljes lehetetlensége nélkül is.

L.Salander 2010.11.21. 20:41:38

@Grift:

na haragudj, de te piálsz, vagy valami mást nyomsz?

Alfőmérnök 2010.11.21. 20:56:39

@L.Salander: Nem hiszem. Csak biztos volt egy nője, aki "lemészárolta" a gyerekét, és jól esik legyilkosoznia.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.21. 21:09:10

@Alfőmérnök:
ha úgy lenne is, miért esne jól? hisz az borzalom. csak a tények, alfi, a tények.

L.Salander 2010.11.21. 21:13:26

@Alfőmérnök:

nője?
nem hinném.
teniszkönyöke. az lehet.

Alfőmérnök 2010.11.21. 21:20:09

@Grift: "társadalmi spekuláció kérdése csak. "
Abban igazad van, hogy honnan tekintjük "személynek" a magzatot, társadalmi spekuláció kérdése (de azt is mondhatnám, hogy simán spekuláció kérdése, mert lehet a spekuláció ellentétes a társadalméval). Csak ez kurvára nem "csak".

tewton 2010.11.21. 21:22:49

@Alfőmérnök:
az ilyen biografizáló spekulálással jobb vigyázni. miért nem mindjárt egy abortusz-nőgyógyászt mond, aki elszerette a nőjét ? :)

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 22:11:49

Na még egyszer, hátha most sikerül.

@L.Salander: Kíváncsi vagyok a levezetésre, miszerint az embryo/foetus a nő testének része.

30+, de sosem voltam híve a fűvel-fával kefélésnek.

Grift falangista. Ideje megszokni, hogy lenéz mindenit.

@Manyi Béci: Pedig ez a "liberális" érvelők hibája. Szerintem is kb. azt csinál az ember a saját testével (bár szándékos károkozás esetén ne várja el, hogy összerakják), amit akar, azonban itt nem erről van szó.
Mint mondtam, ebben a kérdésben konzerv vagyok.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.21. 22:32:38

@Manyi Béci: érdekes a Magácska hedonizmusa. A nyuggerek vagy a kóbor macskák esetén ezerszer nagyobb morális elvárásai vannak, mint a magzat esetén.
Az a gyanúm, a legkevésbé sem tudna olyannal együtt élni, aki a hedonista elveit komolyan veszi.

L.Salander 2010.11.21. 23:07:52

@evil overlord:

fűvel fával kefélés nem azonos azzal, hogy a megismerésnek része a testi megismerés is.

bz249 2010.11.21. 23:16:31

@evil overlord: na kerem tortenelmi beszed lesz. Meg kell vedenem Manyikat. Az eredeti kerdesem arrol szolt, hogy egy ontudatos no kepes-e azt tenni a sajat testevel, amit akar.

A sajat teste itt most egesz konkretan a laba koze, es hogy oda ki es milyen korulmenyek kozott juthat be.

Merthogy egyebkent eztet nem ertem en itt a harcos feministakban, hogy jonnek azzal, hogy faszinak kellene a fogamzasgatlas felelosseget valallni meg mittomen. Csakhat amikor a dolog oda kerul, hogy le kell fekudni a proszto budos bunko faszfejjel, aki nem hajlando kotont huzni, akkor inkabb megis engednek. Hiszen ebben a kerdesben az osztonok iranyitanak, viszont egy ilyen primko szexualis targy, amikor a kuretrol van szo egybol ontudatos feminista szabadsagharcos lesz. Holott annak egy korrel korabban kellett volna lennie. Akkor amikor lemondott a szexualis eletenek az iranyitasarol (amihez egyebkent minden joga meglenne, merthogy neki kell kihordani a gyereket az o egeszsege a tet a terhesseg es egyeb ugyek kapcsan). Nadehat azt mondani, hogy akkor baszd meg az anyad, ha meg erre se vagy kepes. Az hogy nezne mar ki?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 00:04:21

@evil overlord:

Ismétlem magamat: Nem hallott még olyan orvosról, aki a helyes döntés képességéért imádkozik?

Ezeknek a terhességi és/vagy születési problémáknak/rendellenességeknek igen jelentős részében a szülés/születés előtt nehéz egyértelműen megmondani valójában mekkora veszélyt is hordoznak (ezek a problémák/rendellenességek). Így azt is, hogy pontosan mikor indokolt a "radikális" beavatkozás. A várandósok erősen ki vannak szolgáltatva a szakemberek véleményének.

Azt kellene megérteni, hogy ezekben az esetekben nem csak egy döntés létezhet: hogy nem csak egyfajta döntés lehet jó választás.

Én soha nem állítottam, hogy ez könnyű "dolog".

ü
bbjnick

tewton 2010.11.22. 00:06:57

@L.Salander:
lol. ha jól értem, a tesztszakaszról van szó, ami után még mindig el lehet állni a dologtól. és ha túl sokat ismétlődik az elállás, a kívülálló azt gondolhatja, hogy az mégiscsak fűvel-fával. a különbség terminológiai, az eredmény ugyanaz.

tewton 2010.11.22. 00:09:43

@bz249:
ha jól értem, azt mondja, hogy az igazi harcos feminista utólag okoskodik, amikor már megvan a baj -- sőt, a harcizmusa is korrelál az "utólag mindent eltörölni" kétségbeesésével?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 00:11:10

@bz249:

Maga olyan pragmatikusan próbálja kezelni ezt a "kérdést", hogy ...:-)

A szerelem, a vonzalom, a vágy nem pragmatikus:-D

Érdekes, hogy régen tudták ezt. És, mert tudták, ezért tudtak is rá épeszű (és működőképes) válaszokat adni.:-)

Fentebb már idéztem:

"1Kor 7.1
A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik.
1Kor 7.2
A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje.
1Kor 7.3
A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben.
1Kor 7.4
Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége.
1Kor 7.5
Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni.
1Kor 7.6
Ezt engedményként mondom, nem parancsként.
1Kor 7.7
Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat.
1Kor 7.8
A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is.
1Kor 7.9
De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni."

Stb.

Talán, ha a feministák nem gégharizsnya-handabandát, hanem Bibliát olvasnának, valamivel könnyebb volna az életük:-)

ü
bbjnick

tewton 2010.11.22. 00:32:42

@bbjnick:
tudtam én, hogy vannak jó részei a páli leveleknek is

ohmyFgod 2010.11.22. 01:37:33

@Grift: "lemészárlása, vagy egy 10 évesé, csak adminisztrációs, és törvényi önkény okán különbözik egymástól. semmi nem különbözteti meg a 10hetes magzat megölését a 10 éves gyerekétől. társadalmi spekuláció kérdése csak."

Ez fájt. Persze, az égvilágon semmi különbség nincsen köztük. Tényleg... Sokkal inkább nevezném spekulációnak, amikor megfoghatatlan vallási hókuszpókuszokat (már elnézést a szóért), iránymutatásokat és állásfoglalásokat akarnak belekeverni a mindennapjainkat érintő komoly kérdésekebe.

"hogy minek mondom ezt elmebetegeknek? nem tudom. elmebetegen az ateistákat értem természetesen. az ateista, alember."

Ez is fájt, de ahogy tetszik.

ohmyFgod 2010.11.22. 01:38:21

@Grift: "és tudják mit mondok? nem a hololófasz bagatellizálását, meg tagadását kéne büntetni, mert mi közünk hozzá, hanem az abortusz mint gyermekgyilkosság kicsinylését, és tagadását. mert ahhoz közünk van, és erőst érezzük is.

de meg is értem magukat. statisztikailag kijön ám, hogy mindenki érintett gyerekgyilkosság tárgyában, és nehéz azt mondani, hogy anyánk gyilkos, a nőnk gyilkos, inkább azt mondjuk, hogy ugyan, nem is gyilkosság az. "

Lehet, hogy egy abortuszon átesett - minden bizonnyal megátalkodott és gonosz - személy menti meg legközelebb a mentőautóban közeli családtagodat, úgyhogy csínján bánjunk a gyilkosozással. Nem gonosztevők az abortusz mellett fájdalmasan döntők, hanem normális emberek, akik nem akarnak még vagy már gyereket. Amihez joguk van, mert ők hordanák ki és ők nevelnék fel, minden felelősség és teher rajtuk van. Szerencsére nem te mondod meg nekik, hogy mikor mit tegyenek. Csúnya világ lenne az!

Bell & Sebastian 2010.11.22. 02:09:39

@ohmyFgod:
Mert most így nem az?
Joguk van, joguk van, joguk van...

Nincs feloldozás, beszéld meg azzal, aki adta neked az életed. Vezekelni fogsz, ne keverj bele mást, ne keress önigazolást, oldd csak meg, ahogyan eddig is!
És ne mérgezd itt tovább a levegőt!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.22. 07:18:41

@ohmyFgod: "Sokkal inkább nevezném spekulációnak, amikor megfoghatatlan vallási hókuszpókuszokat"
-- megfoghatatlan hókuszpókusz pl. az emberi jog, a szabadság, az igazságosság - képzelje el milyen lenne az élet ezek nélkül.
Próbáljon gondolkodni, ne csak csapkodjon.

L.Salander 2010.11.22. 08:04:06

@bz249:

hú de nagyon elgurult az a gyógyszer.

a nő, az ugye lefekszik a büdös bunkó gumit nem húzó csávóval. a férfi az simán elmegy egy kurvához. és kifizei. férfias, elegáns. nem? aki ugyebár gondoskodik arról, hogy ne legyen következménye a dolognak. ráadásul a nőt aki fentebbiek szerint cselekszik, azaz lefekszik egy pasival aki nem védekezik, nemkicsit ítélitek el. a férfiak kialakították a prostitúció intézményét. ahol ugyebár az egyik nem teste a másik nemet kiszolgálja. azt a részüket, amelyik sem családról, sem gyerekről, sem felelősségről nem akar tudomást venni. de biztos jó keresztény. meggyónja. vagy letagadja. teheti, mert semmilyen következménye nincsen.
az abortusz ügyében ugyanazok a férfiak szentülnek meg, akik a prostitúció intézményét létrehozták. ja, úgy lehet? egy nő ha már 3-nál több partnere volt az életben az meg kurva.
szóval javasolnám, hogy a tisztelt, az Úrban megszentült férfitársadsalom először a prostitúció intézményét legyen kedves felszámolni, abban ő az érintettebb. az abortusz kérdésében meg hagyja a döntést a nőkre, mert ebben viszont ők azok.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 08:08:23

@L.Salander: valamiben téved. a prostitúció intézményét a nők hozták létre. amúgy is kurvák, miért ne keressenek vele, logikai alapon.

evil overlord (törölt) 2010.11.22. 08:10:24

@L.Salander: Végülis úgy is lehet keresni a hosszabb időre szóló társat, hogy minden útba eső férfivel/nővel lefekszik az ember.

@bz249: Ha valakit Ön megvéd, annak nincs szüksége ellenségre :)

@bbjnick: A genetikai betegségek (pl. CF) esetén általában lehet tudni, és a szűrés itt relatíve egyszerű. A fejlődési rendellenességeknél már nehezebb a helyzet, de itt is vannak egyértelmű állapotok (pl. anencephalia). Azonban nem az orvosnak kell döntenie, hanem a leendő szülőknek.

@tewton: hacsakúgynem

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 08:10:28

@ohmyFgod:
fájt? annyira mégsem, hogy közel engedd magadhoz az igazságot.

L.Salander 2010.11.22. 08:10:55

@ohmyFgod:

az abortuszhoz való hozzáállásod csak azt mutatja, mennyire nehéz a férfitársadalomnak megszokni, hogy a nő nem tárgy. mert évszázadokig úgy tekintette. nem, nem kell büntetni az abortuszt nem gyilkosságnak tekintését, mert ugye tudod mi lenne ha betiltanák? azon kívül, hogy illegálisan tuti csinálnák tovább. szépen túlszaporodna az emberiség, és az ájtatos gyermekeidnek már nemnagyon lenne mit enniük. tényleg nézzél már a naptárra. 2010 van. jó reggelt!

továbbá valóban ajánlanám, hogy a férfiaknak valahogy mutassák már meg, hogy milyen terhesnek lenni 9 hónapig, meg hadd próbálhassák már ki az abortuszt is, mert nagyon hamar rájönnének hogy egyik se egy kéjmámor, tehát hogy a nők nem szórakoznak ezzel. és keressék a saját felelősségüket, meg azt hogy hol tudnának segíteni a helyzet javításában.

L.Salander 2010.11.22. 08:18:17

@Grift:

sajnállak szívem. biztos csak édesanyádat láttad mint nőt, és az ő példája ezt sugallta neked.
(jó tudom, hogy te szórakozol, de gondolom van aki komolyan veszi. azért)

amúgy nem a nők a csinálták. viccelhetsz vele. csak sajnos a nagyon intelligens férfitársaid valóban ezt gondolják.
tudod a régebbi korok nője, aki számára nincs normális, csak rabszolgamunka, az ilyesfélét talál. a férfi meg valahogy nemcsakhogy kurvát keres, hanem szereti a minél kiszolgáltatottabb kurvatípust. mert ugye tudjuk mennyire megél az indonéz, a thai térség az európai úriemberekből. tudod azokból, akik szeretik a gyerekszerű lányokat kefélni.
szóval lehet ez vicc. és az is lehet hogy neked tetszik. nekem nem.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 08:25:42

@L.Salander:

elhiszem, hogy a női legendavilágnak része a pina nélküli nő, akibe a gonosz férfi faragott szalonnazsíros bicskával bukszát, hogy lihegve, ritmusosan rángó farpofákkal beleélvezzen, de nem így van.
a férfi balga jószág, nemigen ért a kéjhez, míg a nő ab ovo a mestere, hisz ez a szerepe a földön, és kéjtudományát mesterként használja fel veleszületett gonoszsága és határt nem ismerő hataloméhsége totalizálására.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 08:27:02

@evil overlord:

"Végülis úgy is lehet keresni a hosszabb időre szóló társat, hogy minden útba eső férfivel/nővel lefekszik az ember."

életkor függő, de igen :)

L.Salander 2010.11.22. 08:33:44

@Grift:

a férfi nem ért a kéjhez? micsoda családod lehet. megsúgom: de. némelyik ért. nem sokan vannak. ez tény.

a pina nélküli nő mint prózakezdemény biztató. és láthatóan élvezed a pornográf szövegalkotást.
hát igen. a férfinek, aki nem ért a kéjhez. ez marad. a próza.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 08:37:49

@L.Salander:
olyan egyszerű maga. mint nyilvánvaló, az átlagról beszélünk, mint ahogy aztán maga is megjegyzi négyelemis visszavágás kísérlete után.
gondolkodjon el mélyebben azon amit mondtam. kellemetlen, de megéri.

evil overlord (törölt) 2010.11.22. 08:42:00

@Grift: Vallja be, hogy ifjúkori bűneiért vezekelve lett falangista.

L.Salander 2010.11.22. 08:42:57

@Grift:

hát sajnálom, hogy nem írtam le papírra, hogy mit fogsz válaszolni. hundertprozent találat lett volna. és ha kérhetlek hagyd ezt a tölgyes magázódást, halál gáz. de tényleg. és modortalan is. én mint nő letegeztelek. te mint férfi, el kell hogy fogadd az általam felkínált megszólításmódot. olvass utána. vagy maradj tuskó.

négyelemis? a pina nélküli nő akkor nemvéletlenül analfabéta volt?

bz249 2010.11.22. 08:43:34

@evil overlord: Manyika a korrekt valaszt adta. Szoval vele nincs bajom.

Itten az onmagukat sajnalo egyenekkel van.

@L.Salander: ha meg nem verhet meg rendszeresen akkor szado-mazo szexet fog venni egy megfelelo szemelytol. Bizony ilyenek ezek a ferfiak. Nade ugye a szerelem az mindent felulir, mert hiaba ekkora taplo.

Egyebkent a kapcsolat kezdeten (mert gondolom volt hazassag elotti szex) nem latszott, hogy ilyen? Akkor meg miert kellett osszejonni vele? Tudom szerelem. De elnezest aki ennyire nem kepes felismerni a sajat erdekeit az miert akar pont elet es halal kerdeseben donteni?

@bbjnick: az a jo a legtobb ilyen ideologizalt izeben, hogy mind sulyos onellentmondasokkal terhelt. Vagyis az ertelmetlenseguket legkonnyebb a sajat ervrendszerukben lehet megmutatni. Pl. egy az abortuszban dontest hozo ontudatos kemeny no legfeljebb ha egyszer eljuthat ehhez a kerdeshez (de inkabb nullaszor).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 08:47:07

@evil overlord:
a falangizmus nem vezeklés. szinte hedonizmus. szellemi pezsgőfürdő. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 08:49:28

@L.Salander:
ez már az összeomlás. szedje össze magát. igyon egy korty vizet, masztizzon, vagy mit tudom én mi a maga technikája erre. a körgangos etikettjével meg házaljon az informatikus faszijánál.

L.Salander 2010.11.22. 08:53:25

@bz249:

2010. a lehetőségek éve. szóval az egy folyamat, hogy felismerjük, hogy a szerelem valóban vakká tesz, ahogy a mondás tartja. de elsőre senki sem hiszi el. ponthogy arra való eredetileg, hogy az első utód hamar megfoganjon, és az ezt követően kialakuló felelősség és gazdasági közösség tartósítja a kapcsolatot az utód optimális felnevelésének érdekében.
azazhogy egy jó idő, amíg tényleg kezelni tudod magad a szerelmesség állapotában. meg kell tanulni. szerintem férfi oldalon is található olyan eset, hogy egy komolynak nem vehető kapcsolatban megdugja a partnerét. vagy egy semmilyen kapcsolatban. csak egy este. csak úgy. van ilyen. hormonok. nem pártolom, és szerintem ahogy idősebb lesz az ember, ez a -mondjuk kicspongónak- magatartásforma eltűnik. vagy javul. tanulunk. így tanulunk.

(hogy idézzek egy férfiaknak szóló intelmet, ellensúlyozandó a büdös bunkót magára engedő női példáitokkal szemben: ....mert a szerelmes vak, szeme nem lát hibát, s tündöklő hattyúként imádja a libát.......ez is ismerős azért, ne tagadd....)

L.Salander 2010.11.22. 09:03:47

@Grift:

gyenge vagy szivem. vállban. a pasimat hagyd. inkább írj egy újabb tandorista bekezdést amoda. jó, nanáhogy a tandori egy jó minta, de tud magyarul. talán a legjobban. szóval nagy esélyt a számodra ebben nem látok. önálló hang? hmm?

evil overlord (törölt) 2010.11.22. 09:19:46

@bz249: Kissé elvesztem a kommentek között: azt érti korrekt válasz alatt, hogy nem megy férjhez a gyerek?

@Grift: :Muhaha.

evil overlord (törölt) 2010.11.22. 09:21:25

@evil overlord: korán van még: nem megy férjhez a gyerek MIATT

L.Salander 2010.11.22. 09:22:50

@Grift:
off. elősegítendő az írói előmenetelt. nem körgangos. nem informatikus. lásd jobban a figurát. on

bz249 2010.11.22. 10:11:49

@L.Salander: "hogy idézzek egy férfiaknak szóló intelmet, ellensúlyozandó a büdös bunkót magára engedő női példáitokkal szemben: ....mert a szerelmes vak, szeme nem lát hibát, s tündöklő hattyúként imádja a libát.......ez is ismerős azért, ne tagadd...."

Oke nem tagadom.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 11:45:50

@L.Salander:
lol gondolja, tandorizással, pinamagazinos okoskodással, nálam? nem, kicsikém, nem! :)

lássam jobban a figurát? minek? nem írok állatos könyveket.

ohmyFgod 2010.11.22. 12:10:56

@Bell & Sebastian: "Mert most így nem az?
Joguk van, joguk van, joguk van...

Nincs feloldozás, beszéld meg azzal, aki adta neked az életed. Vezekelni fogsz, ne keverj bele mást, ne keress önigazolást, oldd csak meg, ahogyan eddig is!
És ne mérgezd itt tovább a levegőt!"

1. Kb 20 hozzászólásomból ne ragadj ki egyet.
2. Megoldom, és pont azért kardoskodik az értelmesebbje, hogy továbbra is hagyják egyénileg eldönteni a kérdést.
3. Mit keverek bele? Pont azt írtam, h ti ne keverjétek ide a vallást. Bár nektek tulajdonképpen lehetetlen elvonatkoztatni a világnézetetektől, ami rendben is van, csak ne akarjátok másra erőltetni.

ohmyFgod 2010.11.22. 12:12:00

@Grift: tisztelettel megjegyezném, nem támadásból, de az ön khm egyszerűsége fájt, nem pedig a másoknak irányzott jelző :)

ohmyFgod 2010.11.22. 12:20:11

@L.Salander: szerintem valamit félreértettél a hozzászólásommal kapcsolatban. Abszolút nem tárgyként kezelem a nőket, továbbra is biztosítanám számukra a jogot, hogy ellenőrzött körülmények között élhessenek a terhességmegszakítás lehetőségével. Feltéve, ha nem fogamzásgátlás helyett használják.

Arról sokan rengeteget tudnak beszélni, hogy jaj, mi lesz a magzattal, meg hogy nem vehetjük el az életét, de ugyanezek az emberek azt már aligha veszik figyelembe, hogy jaj mi lesz az édesanyával, ha nem engedjük neki a terhességmegszakítást? Onnantól kezdve már kénytelen megszülni, annak minden fizikai vonzatával és kockázatával (egyeseknek ebben is van, nem csak az abortusz kockázatos) egyetemben. Arról, hogy születés után milyen évekre nyúló felelősség és teher lesz a vállán, ne is beszéljünk.
Hagyja ott az iskolát, mert 20 évesen esetlegesen elkövettek egy hibát, vagy csak simán kiszakadt a gumi? Mondjon le az álmairól, mert "most már fel kell nevelnie a gyereket?"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 12:38:24

@evil overlord:

Jujujjj! Ez már tényleg nagyon messzire vezet(ne), úgyhogy csak költői kérdésként teszem fel (a kérdést):

Vajon ugyanazt mondja és ugyanúgy mondja el a "rossz hírt" egy orvos egy állapotos kismamának, ha hisz az élet szentségében és ha nem?

És: természetesen, a leendő szülők döntenek a magzat sorsáról, de erősen "nemmindegy", hogy milyen információk birtokában.

Az a helyzet (szerintem), hogy ez egy olyan "határvidék" (ahol most bukdácsolunk), ahol nyilvánvalóan megmutatja magát a tény, hogy valamennyi megfogant életért valamennyien felelősek vagyunk.

Nem szkeptikusoknak való vidék...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 12:49:37

@bz249:

Labirintusi egzisztencia:-/

Egyszer meséltem Hamvas "labirintusi egzisztencia"-fogalmáról egy domonkos szerzetesnek.

"Nem rossz, nem rossz", mondta:-)

ü
bbjnick

L.Salander 2010.11.22. 13:04:51

@ohmyFgod:

rendben.
ezzel maximálisan egyetértek.

L.Salander 2010.11.22. 13:10:45

@Grift:

nem írsz állatos könyvet. ebben pontosan egy szóval van több az igazságnál. kitalálod?

számomra továbbra is az a típus az érdekes, aki többet olvasott mint írt. tudod, kis téglatest alakú tárgy. (ne otthon keresd)

evil overlord (törölt) 2010.11.22. 13:17:28

@bbjnick: Ez világos (elég sok sintér dolgozik a ebben a szakmában).
Az orvos dolga az lenne, hogy elmondja a várható kórállapotot, és ez alapján döntenek a szülők.
BTW, az élet szentsége nem írhat felül mindent: van, amikor tényleg felesleges szenvedésről van szó. Az igazi probléma az, hogy a prenatalis szűrésen nem biztos, hogy megállapítható az elváltozás súlyossága, ráadásul a hamis pozitív eredmény miatt egészséges magzatot is abortálhatnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.22. 13:48:22

@evil overlord:

Nekem ebből az "jön le", hogy Isten nélkül mégsem "boldogulunk"...

S talán ez éppen elég ahhoz, hogy, a jelenlegi közgondolkodással szemben, ne tekintsük ezeket a kérdéseket "lefutottnak", "megoldottnak", hanem maradjunk éberek.

ü
bbjnick

Manyi Béci 2010.11.22. 18:16:38

@bz249:
Drága bz, ugyan mondja már meg nekem, melyik mondatom ragadtatta magát a "harcos feminista" jelzőre?
És mitől ideges ennyire?
Ja, és legközelebb inkább ne védjen meg, köszike:)

tewton 2010.11.22. 19:05:13

@bbjnick:
öhhöhö,
olvasta azt a kommentet, ahol grifttel a maga hamvas-olvasatait vitattuk meg? kadáverek és hullalé :)

Alfőmérnök 2010.11.22. 19:51:49

@tewton: Ha bbj nem olvasta volna:
mandiner.blog.hu/2010/11/06/follett_a_titanok_bukasa/fullcommentlist/1#c11537840

(Én azért próbáltam védeni.:)

Másik posztban felmerült témához: mondjuk nem akarom túldicsérni, de az a bicskás beszólás ( 2010.11.22. 08:25:42 ) kétségkívül a jobban sikerült kommentek közé tartozik. :))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.22. 19:57:31

@Alfőmérnök: ha jól olvasom, az abortusz a nő számára becsület dolga, végső önfelszabadításának szimbóleuma.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 19:59:16

engem meg a bbjnick naplója érdekelne, amelyik tele van bérnők címével.
persze tudnia kell neki, hogy a romlott tewton hozta fel katkó jófejségként ggreen kurvásnaplóját, én meg azt mondtam, hogy én arra lennék kíváncsi, hogy bj-nek van e ilyen fasza kis naplója :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 20:02:40

@tölgy:
tudja, ez olyan, mint az arab nő konyhai becsülete. minél vékonyabbra tudja fúrni a bébipadlizsánt a töltött cucchoz, annál takarosabb háziasszonyak számít.
a liberális nő dicsőségtábláján a minél vékonyabbra kapart méh a vezércukiság.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.22. 20:11:07

@Grift: van egy neves katkó, aki berlini évei alatt állítólag könyvelte a bérnők költségét, a dátumot és alkalmazott megközelítési módokat is. Bizonyos Schmitt, de nem Pál.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.22. 20:17:08

@tölgy:
jó, hát a carl a sajátját költötte, a pál meg az államét

Téglagyári Megálló 2010.11.22. 20:31:55

@ohmyFgod:

A magyar iskolarendszer támogatja a gyereknevelést. Nem eléggé, de támogatja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 13:47:53

@tewton: @Alfőmérnök: @Grift: @Tehetetlen Dodó:

Hamvashoz: Hamvas nem egy túl bonyolult képlet. Egy kicsit provinciális felvidéki gyökerű magyar író, aki naplózik, esszézik, szépírogat. Nagyon magyar és nagyon érzékenyen rezonál saját korára. És ami (szerintem) (nagyon) nagy erénye: otthon van, biztosan mozog nemzete kultúrájában és (nagyon jól) tud magyarul.

"...kadáverek, hullalé...": értem a felvetést:-) De az én orrom nem ilyen érzékeny; nem vagyok "elitek", no:-)

"engem meg a bbjnick naplója érdekelne, amelyik tele van bérnők címével"-hez:

Ne vegyék/vegyétek dicsekvésnek (nem annak szánom), de nekem soha nem volt szükségem efféle címlistára:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.11.23. 14:23:35

@bbjnick: ""...kadáverek, hullalé...": értem a felvetést:-) De az én orrom nem ilyen érzékeny; nem vagyok "elitek", no:-)"

Nem biztos, hogy a Te orroddal van a baj...
A filológiai pontosság, pontatlanság (amit gyakran a szemére vetnek) nem sokat oszt, szoroz egy gondolkodóval kapcsolatban.
És: nem elitség, v nemelitség kérdése a dolog (pl. Mezei Balázs is nagyra tartja. mezeibalazs.blogspot.com/2010/08/obituary-2010.html (MT.-rő szól, de H-t is megemlíti)).

Úgy van ez, hogy vannak un. "divatos", "felkapott" szerzők, akiknek minden kis kósza firkálmányát az egekig magasztalják. Erre általában kialakul egy ellenreakció, "ellendivat", bizonyos körökban divat lesz nem szeretni az illetőt, és semmilyem erényét nem elismerni. Na, Grift és tewton egy ilyen "klub" tagjai...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 15:49:00

@Alfőmérnök:

Megnéztem a Mezei Balázs-szöveget: tetszett; korrekt és szimpatikus írás:-)

ü
bbjnick

tewton 2010.11.23. 17:23:59

@Alfőmérnök: @bbjnick:
"nekem soha nem volt szükségem efféle címlistára:-)"

úriember fejben tartja az ilyesmit, már ha egyáltalán :)

"bizonyos körökban divat lesz nem szeretni az illetőt"
lol. elég erős túlzás "körnek" nevezni két független szemlélőt, akik más és más úton jutottak hasonló következtetésre, meg konkrétan nem is látom megfelelő magyarázatnak. amikor a libafoszöld életműkiadás az elején járt, már akkor kamunak gondoltam :(

tudja, hamvassal kb. az a baj, mint a badidas cipővel, bidmul hátizsákkal, pamasodic hifitoronnyal.

Alfőmérnök 2010.11.23. 17:45:16

@tewton: És Hamvasnak mi az eredetije? Havmas, esetleg Bamvas?

szesztű_hányni 2010.11.23. 18:06:54

KGuwuuhU=Ö)==66r2odg7dilliuwjjhHG6q7!!!

Bl*gmotor g*b*dj meg!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 18:18:54

@tewton: @Alfőmérnök:

Hamvas szerintem sem "pamasodic hifitorony":-)

Egyrészt igaznak érzem az @Alfőmérnök: által belinkelt Mezei-szövegben ezt a bekezdést (is):

"...Molnár Tamás a magyar nyelvű gondolkodás szerves része lett. E gondolkodást sokan nem létezőnek tekintik, noha alig van még egy olyan, viszonylag kicsiny ország, ahol a gondolkodás, a filozófiai tartalmú szépirodalom, s különösen a bátor, sőt vakmerő bölcselkedés ily sokfélesége alakulhatott volna ki. E nyelvi körben nemcsak a Polányiak, Lukács György vagy a későbbi baloldali gondolkodás volt képes megszólalni sajátos hangon, hanem a páratlannak mondható Hamvas Béla, az iskolás Pauler Ákos és Brandenstein Béla, vagy az úttalan utakon járó Tábor Béla, Weöres Sándor, Kodolányi János, vagy Várkonyi Nándor is. Amiképpen egészen sajátos magyar zenei világ létezik Liszt Ferenctől Kurtág Györgyig és tovább, úgy létezik egészen sajátos magyar gondolkodás Hamvas Béláig, Molnár Tamásig elmenően. A kísérletezés, az archaizálás, egyben a fantasztikus, úttörő törekvések oly különleges ötvözete csillámlik fel ezekben a művekben, amely eltéveszthetetlenül ismerős még akkor is, ha az illető, akinek magyar a tájékozódási nyelve, más nyelven szólal meg. Molnár Tamás egyike e személyeknek, akik mertek gondolkodni – szemben a többséggel, a megrögzött, újabb kori dogmákkal, szemben a szerveződések új törekvésével, amely kisebbségbe kényszerítené az eltérő tájékozódásút, az objektivitásra törekvőt, egyáltalán azt, aki bátran gondolkodik."

Másrészt Kemény Katalinnal is egyetértek, aki valahol valami olyasmit ír (most nem keresgélek, hogy fenn van-e a Világhálón az eredeti szöveg) : Ha Hamvas nem magyar, hanem valahol Észak-, Dél- vagy Nyugat-Európába(n) születik, akkor sem gáncs, sem rajongás nem vette volna/venné körül, elkönyvelnék 1 írónak, olvasná, aki olvasná, besorolnák ilyen-olyan irányzat(ok)ba, elhelyeznék (valahogy) az irodalomtörténetben. Nálunk ez egy kicsit komplikáltabb:-/

ü
bbjnick

tewton 2010.11.23. 18:19:18

@Alfőmérnök:
hamvas egy cég, ami gyárt blótinoszt, klatón, puddhát, gézus kirsztust, mérakleitoszt, fúszi bölcseket meg egy csomó más terméket is.

tewton 2010.11.23. 18:25:07

@bbjnick:
"elkönyvelnék 1 írónak, olvasná, aki olvasná, besorolnák ilyen-olyan irányzat(ok)ba, elhelyeznék (valahogy) az irodalomtörténetben."

ne is mondja. megleptem magam a diákkönyvtáros kiadású kunderával, a lét elviselhetetlen... és újraolvastam a buszon. ugyanolyan silány, mint a 90es évek végén volt. ha sokáig okoskodnak, válaszcsapásul kunderát fogok idézni .)

Alfőmérnök 2010.11.23. 18:30:20

@tewton: Frappáns. Csak az a baj, hogy úgy is lehetne mondani, hogy a saját szájíze szerint értelmezi az olvasmányait, mint Aristotelestől kezdve Heideggerig kb. mindenki.

Alfőmérnök 2010.11.23. 18:32:28

@tewton: Hehe. Én nem merem újraolvasni. :)

Tehetetlen Dodó 2010.11.23. 18:51:18

@Alfőmérnök: Ne is tedd, ha jót akarsz magadnak.
A tréfa is ölég gyenge. Én hanyagolom ezt az egyént.

tewton 2010.11.23. 18:52:41

@Alfőmérnök:
azért amikor valaki nyilvánvalóan (OK, némi tanulmányok után nyilvánvalóan) olyasmit állít-tulajdonít a forrásainak, ami egyértelműen nincs bennük, az azért ciki. de szerintem ezt már egyszer vitattuk.

kundera ... uhhhhh. én határozottan emlékeztem, hogy sz-r. de _ENNYIRE_? brrrrrrr.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 18:56:38

@tewton: @Alfőmérnök:

@Alfőmérnök:-nek szerintem igaza van:-) Ha engem Platón vagy Jézus Krisztus érdekel, akkor Platónt, Evangéliumokat olvasok és nem Hamvast. Ha Hamvas Platón-olvasata érdekel, akkor azt olvasom (és senki nem gátol meg abban, hogy az eredetivel vagy különböző más Platón-olvasatokkal összehasonlítsam).

Egyébként én jóval többnek érzem/gondolom Hamvas munkáit, mint önkényes kommentároknak. Hamvas egy autonóm gondolkodó/író.

És, @tewton:, ha maga most Kunderával kezd el tüzelni, úgy jár el, mint az északkorei haditengerészet a békésen hadgyakorlatozó déliekkel szemben:-D

ü
bbjnick

tewton 2010.11.23. 18:57:38

"A giccs forrása a lét határozott igenlése."

"a szar súlyosabb teológiai kérdés, mint a rossz."

ésatöbbi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 18:59:52

@tewton:

Ezek az első rakéták voltak?:-D

ü
bbjnick

tewton 2010.11.23. 19:00:34

@bbjnick:
no látja, erről szól a bölcsesség-kadáveres komment :)

tewton 2010.11.23. 19:04:18

@bbjnick:
díszlövés :)

de annyira undorító a szöveg, hogy nem szívesen turkálok benne idézetekért. sületlen és suta moralizáló megmondások, amin csak felhúzza az ember magát. és én ezért kiadtam 1100 Ft-ot, amikor a csűrcsavar 1500 Ft. penitenciaképpen majd olvasgatok kunderát.

Alfőmérnök 2010.11.23. 19:05:02

@tewton: @Tehetetlen Dodó: Én ráadásul annakidején aláhúzogattam a nekem tetsző részeket a könyvből (a tewton által idézett részek asszem nem voltak ezek között). Na, ezért nem merem kinyitni, félek, hogy szembesülök 10 évvel ezelőtti énemmel. :)

Ja, Hamvasról már volt szó párszor. Továbbra sem értek egyet. :)

A kérdés, hogy mi alapján lesz valaki , @bbjnick: szavaival, "autonóm gondolkodó"? Hogy sokat vesz át mástól, és hozzá még filológiailag pontatlan, az szerintem majdnem irreleváns e tekintetben.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.23. 19:16:48

@Alfőmérnök: nem vagyok egy H-fan, de az nagyon beszédes, hiányzik a magyar filozófiai kánonból.

tewton 2010.11.23. 19:25:11

@Alfőmérnök:
"mi alapján lesz valaki , @bbjnick: szavaival, "autonóm gondolkodó"?"

egy újabb, végtelen időn át vitatható kérdésnél vagyunk :)
én hajlamos vagyok egy fil. történeti megközelítésre. csak ezzel az a baj, hogy még 30 év, és nehéz lesz megmondani a különbséget a popper-müller-péteri és a hamvasi életmű közt.

tewton 2010.11.23. 19:32:53

@tölgy:
mezeinek egyrészt igaza van, másrészt meg ... tudja, hogy mennyire utálják mezeit bizonyos filozófus körökben?

az a legszomoróbb, hogy szinte semmi nem lesz akadémiai szinten abból, amiről mezei beszél. a magyar filozófia mint olyan egy vicc a századelőig (ill. csaknem), utána indul be, aztán lesz amilyen lesz. de ha megnézzük az akadémia fil. intézetét ... import amerikai gyorsfilozófia lesz itt, kéremszépen. mondjuk a hitsorsos vallásfilozófia se sok esélyt hagyott volna egy mucsaföldi nationalphilosophie kutatása számára.

Téglagyári Megálló 2010.11.23. 19:38:58

@tewton:

Miért utálják Mezeit? Nem filozófus származású?

Alfőmérnök 2010.11.23. 19:44:57

@tewton: Ez nem újabb kérdés, eddig is ezen vitatkoztunk, legfeljebb nem neveztük nevén a gyereket. :)

Most nekem sins kedvem belemenni, de a "hatás" egy elég jól körülírható fogalom, ami mentén mondjuk poppermüller és hamvas között különbséget lehet tenni. Csak meg kell nézni kikre "hatott" Hamvas mondjuk a 70es évek kézirataitól kezdve a "libafoszöld" kiadásig (képzőművészek, írók, irodalmárok, talán filozófusok is), és kikre poppermüller (ovónénik, elvált szülők, ja meg Horn Gyula). :)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.23. 19:47:56

autonóm gondolkodó? hehehehehe menjenek már valahova! honnan veszi bárki, hogy negyedértse, majd megtekergesse kinyilatkoztatott mesterek vallásait? mi? hát ki ez a hamvas faszi, hogy buddát tekerjen, vagy jézust, vagy akár valamelyik félhülye tökbuzi görögöt. tewton nyelvi játéka mindent elmondott egyébként a kókler, szövegtolvaj, igazi mucsai hamvasról.

kedvves tewton, azt viszont kikérem magamnak, hogy maga itten azokat a kundalini vagy milyen idézeteket, mint egy koszos hajlékony a túros faszát a metrón, lengesse itten. hát elhányom magam! :))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.23. 19:50:12

@Alfőmérnök:

jól látja, csak egyet nem. a művészek, írók és egyéb felsoroltak nem sokkal okosabbak ám a körömépítőknél, ha megmondásokról van szó. tudja maga milyen ostoba egy képzőművész? :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.23. 20:01:52

@Téglagyári Megálló: mert áruló.

@tewton: sokak szerint az egészet cakk-pakk be kéne zárni.

Alfőmérnök 2010.11.23. 20:07:01

@Grift: Vigyázzon, mert lehet, hogy kackia és Gasper is olvassa. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 20:19:25

@Alfőmérnök: @tölgy: @tewton:

Khmmm, én ott látom a problémát, hogy a Hamvas-művekben sokat olyat keresnek, ami azokban nincs benne és, mert nem találják, már érdektelenné válik az is, ami valójában benne van.

Ez azért különös, mert Hamvas világosan elmondja, hogy "miben utazik". A maga privátus teóriáját barkácsolgatja, amiben szintetizálni próbálja mindazt, amivel kapcsolatba kerül. Koherenciára törekszik. Vagy talán így pontosabb: belső hitelességre. Nem Plótinoszt "adja", hanem a viszonyát Plótinoszhoz:-) (S ami egyáltalán nem mellékes (és Hamvas sem "titkol"), ez a "teória" korántsem statikus, folyamatosan bővül, változik, az új élményeket, hatásokat, ismerteket integrálja.)

Ha úgy olvasom Hamvas munkáit, mint egy szellemi naplót, akkor élvezni és értékelni tudom a bennük megnyilvánuló nyelvi és gondolati gazdagságot. És, ami talán a legfontosabb: a művek atmoszféráját.

(Nem nagyon akarok "sz*fosni", de azt még mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy Hamvasnál kevés magyarabb írót olvastam még: bármihez nyúl, azt átjárja ennek a sajátos atmoszférának a levegője. És ebben én ott érzem a Vörösmartyk, Aranyok, Madáchok (és sorolhatnám) szellemi nyomát.

És@tewton: "még 30 év, és nehéz lesz megmondani a különbséget a popper-müller-péteri és a hamvasi életmű közt" --- írja.

Én éppen az ellenkezőjét gondolom.:-) Világossá/világosabbá fog válni a különbség. Részint úgy, hogy háttérbe fog szorulni Hamvas "filozófiai"/"ezoterikus" megközelítése és sokkal inkább, mint szépíró és esszéista lesz jelen a szak- és közgondolkodásban. (Ezzel párhuzamosan persze egy differenciálódás is le fog zajlani: egyes Hamvas-művek hátrébb kerülnek a polcon, míg más(ik)ok sokkal előrébb, mint jelenleg:-))

ü
bbjnick

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.11.23. 20:30:17

@Alfőmérnök: persze, hogy olvassuk. Direkt nekünk üzent.

lol

tewton 2010.11.23. 20:33:26

@Téglagyári Megálló:

hát tudja, a dolog ott kezdődik, hogy MB zsidó származású, de meggyőződésből katolizált.

namost a magyar függetlenértelmisi-eltésbölcsész-filozófus-ködevő-(ésatöbbi, ez kb. ugyanaz a halmaz) brancs kevés tagjáról lehet tudni az antiszemitizmus vádja nélkül az elsőt (pedig ...), a másodikig pedig igen kevesen jutottak el. beszélik, hogy MB-t ezért intenziven gyűlölik ábrahám egyéb vérszerinti fiai (függetlenül attól, hogy járnak-e zsinagógába vagy csak függetlenértelmisik).

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.11.23. 20:45:56

@tewton: ez ismerős történet. Balassa Péterrel is valami hasonló történt, miután katolizált.

tewton 2010.11.23. 21:24:54

@Gasper:
ez is jól mutatja, milyen vékony lepel és mennyire kamu az az ún. zsidó-keresztény kultúra.

Alfőmérnök 2010.11.23. 22:13:34

@bbjnick: Azt hiszem, egyetértek.
Nekem az a benyomásom, hogy nem sikerült koherens rendszert alkotnia (de ettől még lehet eredeti gondolkodó).
Azt meg csak a vak nem látja, hogy (páratlanul) virtuóz módon bánik a magyar nyelvvel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.23. 23:29:30

@Alfőmérnök: @Gasper: @Téglagyári Megálló: @tölgy: @Grift:

Olvasgattam és ezt találtam:

"Röviden kitérek itt az ön által említett Hamvas Béla jelentőségére. Nem mondok újdonságot, ha úgy vélem, hogy a 20. századi magyar és európai eszmetörténet egyik legérdekesebb alakjáról van szó, akinek méltó recepciója éppen hogy megkezdődött. Lukács György, Brandenstein Béla és Hamvas Béla – három filozófiai sors, három választás. Lukács a maga eredetileg nagyszerű képességeit egy antireligiózus ideológia szolgálatába állította, ezzel szembefordult a valódi gondolkodással. Brandenstein, a legtájékozottabb magyar filozófus 1945 körül, az emigráció mellett döntött, s saarbrückeni tanárként soha nem tehetett szert arra a jelentőségre, amelyet a budapesti egyetemen 1945 előtt elért. Hamvas idehaza maradt, és könyveitől, vagyonától, lakásától megfosztva a semmiből kezdte újra az életét negyvennyolc évesen – s az út, amelyet választott, a legizgalmasabb valamennyi hazai gondolkodóé közül a 20. században.

Hamvas egy személyben egyesíti a magyar gondolkodás erejét és tragikumát. Ereje egzisztenciális esszéiben mutatkozik meg, amelyek – például a Silentium vagy a Patmosz több írása – az európai gondolattörténet legerősebb alkotásai közé tartoznak azzal a sajátossággal, amely csak Hamvasra jellemző. Ezen és hasonló írásaiban Hamvas véleményem szerint teljességgel egyedülállót alkotott. Egyes pontokon a kései Heideggerre emlékeztet (vesd össze például Cseresznyeszedését Heidegger Feldwegével), de benne van az utánozhatatlan hamvasi gesztus; másutt Nietzschére gondolhatunk, különösen amikor az utóbbi szembefordulását látjuk kora német magaskultúrájával; Hamvas ehhez hasonlóan tért ki a korszak kánonjai elől, és fordult általa fölfedezett szerzőkhöz. Nem véletlenül hallhattuk, hogy – jellemző ellentmondásaival, túlzásaival, fordulataival – Hamvas a „magyar Nietzsche”. Másfelől Hamvas tragikus figura, nemcsak életének alakulása, hanem műveltségének egyoldalú túlzásai okán is, amelyek miatt sokadrangú szerzőket (például R. Guénont) emelt meg nem érdemelt piedesztálra, míg a valóban fontos szerzőket (például Heideggert) sokszor csak felületesen olvasta. Ezért Hamvas véleményét kellő fenntartással érdemes kezelnünk. Ugyan­akkor világosan kimondja, hogy a „hagyomány” az egyetlen, egységes „világszemlélet”. Míg e világszemlélet a középső alkotói időszakban a francia tradi­cionalizmusból átvett és hamvasi módon átértelmezett egységes, alapvető hagyomány, a késői írásaiban már az Evangéliumban látja e hagyomány lehetőségét, tiszta kifejeződését és beteljesülését. Utolsó írásaiban az emberiség egyetlen esélyét az Evangéliumban adott tiszta élethez való visszatérésben ismeri fel."

www.kortarsonline.hu/0609/mezei.htm

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.11.23. 23:51:42

@bbjnick: Ááááá, Mezei biztos csak belemagyaráz. Tuti, hogy Griftnek meg tewtonnak van igaza, mert mert.

tewton 2010.11.24. 00:04:25

@Alfőmérnök:
mit értetlenkedik, mint egy liberális? a múltkor már kibeszéltük ezt a dolgot.

"Hamvas véleményét kellő fenntartással érdemes kezelnünk" -- mondja Mezei maga is :)

"a francia tradi­cionalizmusból átvett és hamvasi módon átértelmezett egységes, alapvető hagyomány" -- én ezekbe az írásaiba szoktam belefutni alighanem. és ha egy obskurus önprófétát látok, aki kinyilatkozgat, meg mindenféle kinyilatkoztatásra hivatokozik a maga szinkretikus módján, nemigen vagyok toleráns.

persze lehet, h. amit bbjnick idéz, az is úgy van, és hamvas a történet végére rájött az evangélium meg az emberi kitalálások közti különbségre. mondjuk én eleve úgy fogtam hozzá annakidején hamvas olvasásának, hogy ezzel tisztában voltam. ezért is indult nálam a hamvasi tradicionalizmus erős hendikeppel.

tewton 2010.11.24. 00:07:17

@bbjnick:
olvastam :)

mondjuk vicces, ahogy egy abortuszposztot elhamvasbélistáztunk :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 07:02:14

a lónak hat lába van, az ég kockás, ugyan­akkor világosan kimondom, hogy a „hagyomány” az egyetlen, egységes „világszemlélet”.
szóval akkor most jófej vagyok?
vagy ezt poppermüller is kimondja?

egyben, igaza van bjnicknek. hamvas minden ízében magyar. olyan világtermés zagyot, zavaros összevissza mindenbe belekapó okossággyűjteményt többnyire a mindig elkéső, mindig másoló, mindig másodrendű magyar szok csinálni, mint hamvas. a magyar eredetiségét a herélőasztakl mellé vetette a kereszténység, a magyarnak így hát csak a kullogás maradt, mások dolgai után.

@tewton: a körömépítő nuni megzavart minket azzal a tandorival

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 07:48:03

@bbjnick: Hamvas is megszenvedte az igazt, akiket érdemes olvasni, azoknak 90%-a nem csinált (egyetemi) karriert.

@tewton: ha eddig nem, ezért most biztosan elkezdtek írni egy kartont magáról az illetékesek. De legalább nem kell többet küszködnie az egyetemi filozófus pályájával.

@Grift: a körömépítő egy kis szín hozott volna, talán még tetszett is neki valamelyikünk innen, de maga olyan kispapásan elmarta.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 10:28:11

@tölgy:
igaza, van, szégyenkezem is miatta, de valahogy annyiszor ébredtem ilyen-olyan nők mellett, fejfájva, és tanácstalanul, hogy ki ez a nő, és mit keresek itten, hogy hajlamos vagyok azt hinni, hogy más is unja már az ilyen kalandokat.

Tehetetlen Dodó 2010.11.24. 11:35:39

@Grift: Sok ilyen esetet el lehet kerülni, ha az ember pár órával előbb próbál az érintett nőről értékítéletet alkotni.
(Évtizedek távlatából én is igen okos vagyok).

L.Salander 2010.11.24. 11:44:04

@tewton:

szerintem nem annyira vicces.
inkább jellemző rátok.

L.Salander 2010.11.24. 11:53:25

na ezek az utóbbi beírások valóban szórakoztatóak.
komolyan.
nyilván ez is egyfajta hóvakság, hogy nem tűnik fel nejtek, hogy hogyan jellemzitek magatokat.
eszembe jut szegény nagyszerű stieg larsson, aki egy jóképű, ellenállhatatlan, okos, vagány promiszkuis zsiványként írja le magát a könyvében. oké, álom, jó beleélni magát, de ő abban különbözik tőletek, hogy az ő élete sokkal grandiózusabb volt, mint a könyvbéli figurájáé.
titeket meg melegítős ragyás mindennel elégedetlen sértett alkoholistáknak képzellek. meg van aki még bolond is.
ezek az öndefiniatív műelemzésfélék meg. najó.
a körömépítő nuni megnevezés, az stílusos. bár a pina jobb lenne. de ez ízlés dolga.

tewton 2010.11.24. 12:54:19

@Grift:
csak azt a fejfájást nem értem.
alkohollal kábította magát? nem csak ismeretlenek voltak a nők, hanem nemvonzóak is?

Tehetetlen Dodó 2010.11.24. 12:58:33

@Grift: Pontosan az említett reggeli helyzetfelismerés elkerülése végett...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 13:00:08

@tewton:
ugyan, kérem! mindig megvetettem a nincs rossz nő, csak kevés az alkohol szöveggel ronda fehérnépeket döngetőket. de tudja, az ember egyéjszakást többnyire az éjszakából, és ottan alkohol is szok. :)

Tehetetlen Dodó 2010.11.24. 13:00:19

@tewton: Így járhat könnyen, aki rossz kocsmában, pancsolt vinkó hatására ócska nőkkel ismerkedik...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 13:05:43

most akkor mi van? A műkörmösünk problémáján az éj sötétje és az alkohol sem segített?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 13:08:20

@Tehetetlen Dodó:
látom, maga nagyon érti ezt a témát :)))

Alfőmérnök 2010.11.24. 13:08:37

@Grift: A "fényre csúnyuló lányok" szerintem jobb szöveg.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 13:09:47

@tölgy:
maga meg mit akar? azt hiszi, ezt nem magának címezte?

"
titeket meg melegítős ragyás mindennel elégedetlen sértett alkoholistáknak képzellek"

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.24. 13:11:30

@Alfőmérnök:
fenét, nem kell ronda nő mellett ébredni, hogy az ember menekülőre fogja. elég arra gondolni, hogy mit mondok, a kurvaéletbe, otthon az asszonynak! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.11.24. 13:21:48

Nem. A legrosszabb az, amikor úgy ébrednek, hogy a nő mosogat, rendet csinál, reggelit készít, és maguk elgondokodnak, hogy fogják megmondani neki, hogy többet ne jöjjön.

L.Salander 2010.11.24. 13:27:20

én visszatérnék az eredeti témára. küldök pár linket. az első az ufi, ami ti vagytok, de valahogy az idő előrehaladtával mintha nem pozitív irányban változott volna a gondolkodásotok.

www.ufi.hu/index.php?site=cikkr&c0id=1182

ezeket meg azért, hogy lássatok valami másféle hozzáállást is. az egyiket pasi írta. normális pasi.

logout.hu/cikk/az_abortuszrol_lelektani_jozansaggal/teljes.html

borsa.hu/abortusz_ferfi_szemmel/20101001

szerintem ezek sokkal inkább szolgálják azt hogy kevesebb abortusz legyen. a ti hozzáállásotok elborzasztó.

L.Salander 2010.11.24. 13:29:13

@Elpet:

nekem a másik oldal van meg. gyorsan felöltözni elmenni. cédula: ne hívj, nem hívlak.

L.Salander 2010.11.24. 13:36:51

@Grift:

még gusztább változat.
tüzet oltani moslékkal is lehet.

Alfőmérnök 2010.11.24. 13:37:26

@L.Salander: Oli bácsi lejárt lemez, már magamagának is ciki a személye, a törzskommentelőknek meg csak egy szalmabábú, amibe jól esik néha belerúgni.
Btw. a linkelt írásával én spec többé-kevésbé egyetértek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 13:39:06

"A mai Magyarországon továbbra sem lehet betiltani az abortuszt. Ám azzal, hogy az új alkotmányba az ember fogalmát a "fogantatástól a halálig" vennék bele, azaz, megjelenne a magzat is az alkotmányban, Gulyás Gergely, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának egyik fideszes alelnöke szerint egy egészen más fajta értékmeghatározás mellett tenné le a voksát a kormány.

Gulyás a Hírszerzőnek azt mondta: nem lesz szó abortusztilalomról, mert "ez a mai Magyarországon irreális. Betiltani nem lehet, és a kellő tájékoztatás után a döntésszabadságot meg kell hagyni", de mint mondta: a magzatnak is jár a védelem, ha nem is a feltétlen és nem is abszolút. Nem zárta ki, hogy a magzati életről való jogszabályt is módosíthatják, mint fogalmazott: "a ma is létező állami kötelezettséget lehet erősebbé és hatékonyabbá tenni".

(...)

Az alkotmányos alapértékek munkacsoport vezetője, a KDNP-s Tarnai Richárd a Hírszerzőnek azt mondta, azért szeretnék, hogy a magzat fogalma bekerüljön az alkotmányba, mert számukra az ember fogalma a fogantatástól a természetes halálig tart. "Ez számunkra fundamentális kérdés. Azzal, hogy egyébként milyen jogszabályokat kell, vagy lehet módosítani, mi nem foglalkoztunk."

A politikus szerint szükség van arra, hogy a magzat az eddiginél magasabb szintű védelmet kapjon. "Ha ez belekerül az alkotmányba, azt fogja jelenteni, hogy az Alkotmánybíróság a későbbi döntéseinél ezt kell, hogy alapul vegye." Tarnai azt mondja, ezzel ők csupán a Ptk.-t szeretnék magasabb szintre helyezni. Kérdésünkre, miszerint ez mennyiben választható le az abortuszkérdésről, Tarnai azt mondta: a KDNP-s frakció ezen nem gondolkodott, ők világnézeti alapon képeznek egységet. "Mi azt szeretnénk, ha bekerülne az alkotmányos alapértékek közé a magzat is. Ha nem járunk sikerrel, tudomásul vesszük" - mondja."

hirszerzo.hu/belfold/20101123_magzat_alkotmany

Takaroggyatok má', kisg*cik!!!

A Fidesz monygyonle!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 13:43:41

@L.Salander:

Az a baj, kiskeziccsókolom, hogy nem teccik tudni/érteni, hogy ez nem is kínos szituáció, hanem szégyenletes...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 13:45:07

@bbjnick:

ez nem is kínos szituáció=ez nem kínos szituáció

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 13:52:10

@L.Salander: ne haragudjon, ezt a kérdést már eldöntöttük, megyünk tovább, mit látja, újabb problémák felé.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.24. 13:56:14

@L.Salander: mi meg nem mentjük a magácska lelkét.
Az nem úgy van, hogy "egyszer lógtam a buszon, tehát a lógás nem is bűn".
Egy fityiszt. Tessék csak nyugodtan együtt élni a szar lelkiismerettel, hogy egyszer lógott a buszon.

L.Salander 2010.11.24. 14:01:43

@tölgy:
kösz. rendes vagy. de már fentebb írtam, hogy engem nem érint a dolog. nem volt abortuszom.

L.Salander 2010.11.24. 14:03:17

@bbjnick:

de itt te miről beszélsz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 14:24:05

@L.Salander:

"nekem a másik oldal van meg. gyorsan felöltözni elmenni. cédula: ne hívj, nem hívlak."

- Az a baj, kiskeziccsókolom, hogy nem teccik tudni/érteni, hogy ez nem is kínos szituáció, hanem szégyenletes...

ü
bbjnick

L.Salander 2010.11.24. 14:41:05

@bbjnick:

ebben semmi szégyenletes nem volt. tévedtem. reggel már csak nem is tetszett. ráadásul én sosem iszom. csak összekeveredtek az érzések. van ilyen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.24. 15:07:14

@L.Salander:

"összekeveredtek az érzések. van ilyen."

Hacsakúgynem! :-]

ü
bbjnick

kackia 2010.11.26. 19:39:12

@Alfőmérnök: Vigyázzon, mert lehet, hogy kackia és Gasper is olvassa. :)

kackia éjjel-nappal dolgozik,napokig be sem kapcsolja a gépet.
süti beállítások módosítása