A tipikus libertárius férfi. Húsz éve a húszas éveiben járt, most negyvenes. Ez egyáltalán nem olyan magától értetődő vagy természetes, mint amilyennek hangzik, ugyanis azt jelenti, hogy a mozgalom nem nőtt húsz év alatt. A tipikus libertárius elég okos és jól ismeri a libertárius elméletet.

  De a történelemről, a kultúráról, a valóságról, a világ dolgairól semmit nem tud, és ezek nem is érdeklik őt. Csak sci-fit olvas és abból meríti kulturális ismereteit.

  A tipikus libertárius sajnos nem azért gyűlöli az államot, mivel azt a személyek és a tulajdon ellen erőszakot elkövető egyetlen társadalmi eszköznek tekinti. Ehelyett kamaszosan lázad minden ellen maga körül: először a szülei, másodszor a családja, harmadszor a szomszédja, végül maga a társadalom ellen. Határozottan ellenzi a társadalmi és kulturális tekintély intézményeit: elsősorban a polgárságot, akiktől ő maga is származik, a polgári normákat és szokásokat és a társadalmi tekintély olyan intézményeit, mint az egyházak.

  A tipikus libertárius számára tehát az állam nem az egyetlen probléma, csak a sok gyűlölt burzsoá intézmény közül a legláthatóbb és a legutálatosabb: ebből ered az a lelkesedés, amivel a modell-libertárius a „Kérdőjelezd meg a tekintélyt!” kitűzőt viseli.

  És innen származik a tipikus libertárius fanatikus ellenségessége a kereszténységgel szemben is. Régebben úgy tartottam, hogy ez a harcos ateizmus csak annak a randianizmusnak az eredménye, amelyből a legtöbb libertárius kikerült két évtizede. De nem az ateizmus a lényeg, hiszen ha egy libertárius gyűlésen valaki bejelenti, hogy ő boszorkány, vagy a kristály hatalmát imádja vagy valami más New Age-őrület híve, akkor őt nagy türelemmel és tisztelettel kezelik. Csak a keresztényeket támadják, és a bánásmódban mutatkozó különbségnek semmi köze az ateizmushoz. Annál több a polgári amerikai kultúra visszautasításához, és a gyűlölt polgárság orra alá örömmel törnek borsot mindenféle kulturális bolondság bátorításával.

  A tipikus libertárius eredeti vonzódása a randianizmus iránt kamaszos lázadásának része volt: elvégre milyen jobb módon lehetne megindokolni a szülők, a család és a szomszédok visszautasítását, mint egy olyan szektához való csatlakozással, amelyik elutasítja a vallást; és az ember, valamint a szektavezérek abszolút felsőbbségét hirdeti a polgári világot benépesítő „másodrangú” emberekkel szemben? Egy olyan szektához, amely előírja a szülők, a család és a polgári társak elutasítását és a saját ego kultiválását, természetesen a randista vezetés által irányított módon.

  Ha a tipikus libertárius rendelkezik olyan valódi foglalkozással, mint könyvelő, vagy ügyvéd, akkor rendszerint praxis nélküli ügyvéd vagy munkanélküli könyvelő. Azonban a tipikus libertárius jellemző foglalkozása a számítógép-programozó.

  Murray Rothbard, konzervatív-libertárius közgazdász az általa kevésbé kedvelt tipikus (modell-) libertáriusokról; idézi Hans-Hermann Hoppe a Demokrácia - A bukott bálvány c. könyvében.