Világ kommunistái: nyilatkozzatok!
2010. június 19. írta: Doktor Kottász

Világ kommunistái: nyilatkozzatok!

  Naponta olvasom a Népszavát, ha tehetem, hallgatom a Klubrádiót, egy marxista aktivistáról elnevezett könyvtárban (tehát nyilvános helyen!) átlapozom a 168 órát, és ha Kálmán Olga nem hívja meg hetente egyszer Kolláth György alkotmánypingvint az Egyenes beszédbe, akkor három napig céltalanul kódorgok a városban és nem találom a helyem. Sokszor mondják rám ezért, hogy önsorsrontó vagyok, meg mazochista és perverz, pedig nem: én csak egyszerűen szeretném megérteni a kommunisták észjárását.

  Ezen a héten rengeteg lehetőségem nyílt erre: a sort a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Wojciech Jaruzelski, az utolsó lengyel kommunista diktátor kezdte. Aztán jött a BBC Hard Talkjának interjút adó Hugo Chavez, Venezuela házi Castrója, és persze a Biszku-film. Ráadásul Észak-Korea megkezdte hosszú menetelését a focivébén és felröppent a hír, hogy lemezt készít a Rage Against The Machine. Bőségkosár.

  A nyilvánvaló különbségeket most nem sorolnám fel. Tudja azt mindenki, hogy a három főszereplő közül az egyiket nevezhetjük reformernek, a másikról illene kijelenteni, hogy latin-amerikai, és latin baloldal más, mint az európai, a harmadikat pedig tőrbe és kamerába csalták holmi bloggerek. Ezen sipákolni azonban közönséges szarfűrészelés lenne, ugyanis mindhármójukban van valami közös, ami olyan erős, hogy ezek az amúgy markáns különbségek halvány színezetté fakulnak. Ez a közös nevező pedig az úgynevezett „történelmi szükségszerűség”. Aki nem érti, annak fordítok, ez annyit tesz: mosom kezeimet.

  Jaruzelski simán Gomulkára keni az 1970-es tengermelléki vérengzést, Biszku a bírókra fogja 300 ötvenhatos kivégzését, Chavez pedig lazán a „felelőtlen kapitalizmusnak”  tudja be országa brutális inflációját. Azt mindhárman beismerik, hogy a rendszernek vannak hibái, de hát a szocializmus a létező világok legjobbika. És az nem lehet, hogy máshogy legyen. Új valóságról, az emberarcú kapitalizmus lehetetlenségéről, és a szocialista erőszak szükségességéről beszélnek, mert az ellenforradalom nem győzhet, soha. Meg kell akadályozni – minden eszközzel, ugyebár. Kétségbeesetten sietnek leszögezni: ők nem diktátorok, de hát az a helyzet, hogy keményen, hátulról bassza őket az erősebb kutya, amely hol a Szovjetunió, hol az amerikai imperializmus, hol pedig a fenyegető testvérháború képében ölt testet. Ezért egy evőkanálnyi államosítás, késhegynyi gumibotozás, és csipetnyi sortüzecske még belefér, ugye? Aztán ha ezt a sajnálatos kötelezettséget letudtuk, jön ám az a kommunizmus, nem kell félni, nem fog fájni!

 És ezt el kell velük mondatni, lehetőleg minél többször. Világ kommunistái: nyilatkozzatok! Igen: hangot kell adni ordas eszméiknek, szembesíteni kell azokat történészekkel, pszichológusokkal, a közvéleménnyel, a valósággal. Viselkedjenek ingerülten, keveredjenek önellentmondásokba. Hadd mondják a magukét: ők ugyanis olyat tudnak, amit mi elképzelni sem tudunk. Mi ugyanis nem szalonnázunk a Parlamentben és nem tömjük magunkba a párizsit a városházán, nem hívjuk vallatónak a gyóntatószéket és nem szoktunk gyakran bérmálkozni, nem dicsekszünk a másfél millió modern, szovjet panellakás építésével és nem tudjuk be kormányunk nagy sikerének a mobiltelefon-előfizetések növekedését.

  Aztán berzenkedhet a Népszava: mi, mai fiatalok kíváncsiak leszünk erre és bizony, ki fogjuk röhögni a kommunistákat. Félni ugyanis mi már nem szeretnénk tőlük, nagyon nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr522089703

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Chávez szakított Kolumbiával 2010.07.23. 12:18:01

A venezuelai elnök bejelentette: országa megszakít minden kapcsolatot Kolumbiával, mert az megvádolta kolumbiai gerillák befogadásával. Elemzők szerint nem valószínű, hogy katonai összeütközés alakulna ki a két ország között - egyelőre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sorhajóhadnagy 2010.06.19. 11:52:36

@observer2010:
legyen igazad, de egyszer, ha alkalmad adódik rá, kérdezd meg tőle személyesen, ő kommunistának tartja-e magát.

Én inkább úgy vélem, hogy a kommunista értelmezése egyrészt lehet szűk eszmetörténeti kategória, a marxizmussal kapcsolatos politikai gondolat vagy elmaradott kelet-európai államok felemás modernizációs kísérlete (sztálini bolsevizmus) IS.

Meg ugye sok minden más, ami szubjektív. De akkor szerinted saját értelmezésed szerint Hagyó Miklós kommunista?

kvadrillio 2010.06.19. 11:53:55

Namer az ERŐS !....SZÉP !......LEGYŐZHETETLEN ! USA, avagy AMERIKA.......is mit össze FOSOTT, VINNYOGOTT, VILÁGGÁ RÉMŰLDÖZÖTT....., RETTEGETT.....A KOMMUNISTA KÍNÁTÓL....., AZTÁN MOST HOGY KÍNA FINANSZÍROZZA AZ ADÓSSÁGÁT, HOGY IS MEG VAN NYUGODVA TŐŐŐŐLLLLE !!!

:o)))))))

háááát, valahogy így működik néha ez a világrengető félelem a kommunizmustól, kommunistáktól.........

eccerűen: RÖHEJES ! :o)

Pávor Jál 2010.06.19. 11:54:41

wip: Előfordulhat sortüzecske? Nem mindenki élte meg ilyen boldogan a komcsi éveket, mint te, hogy nosztalgikusan sortüzecskézzen.

Belelövecskézünk a tömcsibe picit?

megmondtam?megmondtam 2010.06.19. 11:56:25

chávez jó csávó, bár a venezuelai haverommal erről gyakran vitatkozunk :D

a dél-amerikai kommunizmus/szocializmus egészen más jellegű, mint az itteniek voltak.

Oblomov 2010.06.19. 11:57:28

Nyakunkon a helyhatósági választás, de ezek a csontvázak legalább nem döntik be a forintot.

Leonce 2010.06.19. 11:58:02

Biszku tagadja a kommunizmus bűneit??
Máris sérti az új , exholokauszt tagadó törvényt...Mocskos komcsi

Alfőmérnök 2010.06.19. 11:58:07

Index-címlaphoz méltóan sok szemetet sikerült idelökniük a nickeknek.

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.19. 11:58:23

Nem mindenki, de lehet, hogy a többség igen, tudod? nem tudod.

WysiWyg 2010.06.19. 12:01:58

@sorhajóhadnagy: Hát az az, hogy mindenki egyenlő, csak Én vagyok különb. Én ismerem a helyes utat. Ezért Nekem több jár, mint a többieknek. Ez napjainkban is megfigyelhető. Hogy példát is hozzak: Szily Katalin lemondatná a pártvezetést, és alulról építkezve újjászervezné a pártot. De nyilván úgy képzeli, hogyaz ő vezetésével...

TheQuestion 2010.06.19. 12:04:11

@megmondtam?megmondtam: Van ott erre egy mondás: Isten túl messze, Amerika túl közel...

sorhajóhadnagy 2010.06.19. 12:11:30

@WysiWyg:
Kíváncsi vagyok, Orwell mit írt volna a poszkommunista rendszerekről, ha megérte volna... Biztos talált volna anyagot az Állatfarm vagy az 1984 folytatásához.

Rókakígyó 2010.06.19. 12:12:02

Én meg azt mondom, hogy az oroszok elmentek, a komcsik eltűntek, csak a rendszer maradt: semmittevő, ingyenélő, adományra váró birkák országa lettünk. A politikusaink a kutyák,akik terelgetnek. A pásztorok az IMF, és a világbank. A pásztorok főnöke jelenleg az EU és az USA, később meg kína és a többi eszes nép lesz.

observer2010 2010.06.19. 12:13:15

@sorhajóhadnagy: szivesen megkérdezem tőle alkalomadtán. Természetesen én tartom kommunistának a róla megjelent tények alapján.

Hagyó inkább "csak" politikus-bűnöző, nem tartom kommunistának, nem láttam, hogy a lenyúláson túl bármiféle ideológia lett volna mögötte, s ellenfeleit egyszerűen kiszorította ameddig bírta, s ehhez nem vett igénybe erőszakszervezeteket (legalábbis nem tudok róla).

sorhajóhadnagy 2010.06.19. 12:16:20

@kvadrillio:
Ugye emlékszel, hogy a Bush-kormányzat megígérte, a Holocaust múzeum és az amerikai őslakosoknak szentelt múzeum után a washingtoni Mall-on lesz múzeuma a kommunizmus áldozatainak is. Na de mit szól Kína... meg a szeretve utált, utálva szeretett Oroszország... A telket ugyan kijelölték, de nem lett belőle semmi.

Kommunizmus - ez az én szerény véleményem - soha sehol nem volt, Most sincs és nem is lesz. magát kommunistának nevező rémállami diktatúrák voltak, vannak. Magát kommunistának nevező, de vegyes tulajdonra épülő, gazdaságilag sikeres nagyhatalom (Kína) van.

attila1 (törölt) 2010.06.19. 12:23:11

"hallgatom a Klubrádiót, egy marxista aktivistáról elnevezett könyvtárban (tehát nyilvános helyen!) átlapozom a 168 órát, ... egyszerűen szeretném megérteni a kommunisták észjárását."
=
nézem a Hírtévét, Orbán beszédeket hallgatok, mandiner blogot olvasok. Szeretném megérteni a fasiszták észjárását.

De komolyra fordítva a szót: tényleg muszáj a pimaszkodó tizenéves szintjén blogbejegyzéseket írni? Mintha paródia lett volna, de úgy látom, minden hozzászóló komolyan vette.

Nils. H 2010.06.19. 12:23:44

"Sokszor mondják rám ezért, hogy önsorsrontó vagyok, meg mazochista és perverz, pedig nem: én csak egyszerűen szeretném megérteni a kommunisták észjárását."

És a 168 óra, Kálmán Olga, és a klubrádió, ők lennének a kommunisták?
Nem hiszem. Ha viszont nem félsz (helyesen, miért is kéne), akkor miért ez a szitokszó? Mert hát mondhatsz rájuk sok mindent, de hogy kommunisták lennének...
Ja, most nyilván én is az lettem. Már értem.

Rókakígyó 2010.06.19. 12:25:04

Nálunk is lesznek sortűzek, ha azok, akik az elmúlt 8 évben megrendelésre gyújtogattak, sztrájkoltak, hirtelen nem lesznek hajlandóak tovább a maffia szájaíze szerint akciózni, hanem saját kontóra mennek ki elküldeni az új gengsztereket melegebb égtájakra. Na akkor lesz itt is lövöldözés meg riadalom.

Whitedog 2010.06.19. 12:28:12

Amilyen elszánt propagandát csinál a Mandiner, a végén még kiderül, hogy a Munkáspárt finanszírozza.

Egyszer nézzétek meg a Fényes szelek c. Jancsó filmet. A 46-os fiatalok küldetéstudata bennetek reinkarnálódott, remélem a végén nem csináltok proletárdiktatúrát nemzetiszín szalaggal átkötve.

Mert a kormányon lévő elvbarátaitok, már megírták a vádiratokat, és úgy tűnik nemsokára sajtótájékoztató lesz az ítéletekről is.

Ja, hogy egy demkoráciában kellene független igazságszolgáltatás? Minek az, hiszen a nemzeti populizmusnak mindig igaza van, még ha bedönti a forintot, akkor is.

P.s. A kormányoldali kommunisták közül Pozsgayt és Szűröst azért nem teljesen értékelném ugyanúgy, bár most egy platformon vannak. Pozsgay "reformer" volt, aki a kádári vezetés másodvonalában azért a Hazafias Népfrontban lehetőséget adott a népi baloldalhoz köthető szellemi műhelyeknek, és a Hazafias Népfront lapja volt a régi Magyar Nemzet, amiben leginkább jelenhettek meg rendszerkritikus anyagok. És ne feledjük, hogy a 168 óra rádiós változatában Mester Ákos mikrofonja előtt Pozsgay merte először nagy nyilvánosság előtt másképpen nevezni 1956-ot. Igaz, még csak népfelkelésnek.

Szűrös viszont egy keményvonalas kommunista volt, moszkvai nagykövet, akiben időben fedezte fel magában a népnemzeti gyökereket és kezdett nyilatkozni Erdélyről. És ezzel sokak szemében már hirtelen rendes ember lett.

Csore60 2010.06.19. 12:29:56

Attól, hogy a kommunizmus embertelen, a kapitalizmus automatikusan nem jobb. Ember arcú kapitalizmus? Ne röhögtessetek! Mitől emberarcú egy olyan gazdasági rendszer, amiben a föld lakosságának max 5%-a birtokolja a 95% által megtermelt javakat, és gazdasági, pénzügyi eszközökkel tartja függésben nemcsak az egyéneket, hanem az országokat, népeket. Tetszés szerint robbantanak ki helyi háborúkat, idéznek elő gazdasági válságokat.
Demokrácia? Amiben élünk, az diktokrácia. Folyton szavazgatunk, de valódi beleszólásunk nincs a minket érintő ügyekbe. A politika a gazdasági és politikai érdekcsoportok háttéralkuira épül. És nemcsak Magyarországon.
Mindaz, ami ma történik, ugyanannak a forgatókönyvnek a lapjairól származik. Kicsit mások a kulisszák, kicsit mások a jelmezek, kicsit mások a jelenetek és a szereplők, de a forgatókönyv lényege nem változott. Egyszerre vagyunk nézői és tehetetlen statisztái az előadásnak. De jó, ha tudjuk, a rendezőket, forgatókönyv írókat nem is ismerjük.

WysiWyg 2010.06.19. 12:33:49

@sorhajóhadnagy: "poszkommunista rendszerekről" - ez jogos, de a legaranyosabb, hogy nyugaton milyen előszeretettel használják. Nem tudom, mit szólnának Németországban vagy Franciaországban(!), ha posztfasiszta, vagy az USÁ-ban, ha poszt-rabszolgatartó rendszerként emlegetnék őket szerteszéjjel a világon.

bélabébi (törölt) 2010.06.19. 12:42:10

Szocializmus jaj ne ám! Úttörőtáborok? Őrsi gyűlések? Nuzájecpágágyi?

Egy nagy büdös lófaszt! Egyszer elég volt!

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.19. 12:53:57

@Che21:

"A szomorú az, hogy Kubában az USA embargó ellenére nem élnek rosszabbul az emberek, mint Magyarországon."

A szomorú az, hogy nem tudod mit beszélsz...

maxval.nolblog.hu/archives/2009/12/07/Kuba_X_-_Hogyan_el_Kubaban_egy_atlagos_kubai/

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.19. 12:56:03

@Bloberf:

"Nem a kommunizmussal volt a probléma hanem a vezetökkel akik hatalmi betegségben szenvedtek. "

De igen, a kommunizmussal van baj, nem a vezetőivel, azokkal nincs baj.

bircaman.nolblog.hu/archives/2009/11/07/Kommunizmus_Ugye_csak_viccelsz/

Joejszaka 2010.06.19. 12:56:04

@wip:

Hagyjátok wip-et.
Ő akkor volt fiatal. Neki már mindegy.

Nem fér az agyába, hogy a Kádár-korszak pont egybeesett egy globális technikai forradalommal. Ennek, és a sok-sok hitelnek köszönhető az ő régi jóléte, csak annyira ostoba, hogy nem fogja fel.

Az ő generációjának a száját betömték zsigulival és virslivel. Magyarország szégyenei ők, olyan szellemi métely, aminek öröksége könnyen elpusztítja nemzetünket. Eladták a lelküket a panellakásért.

Gyurcsányt is a fajtájuk hozta a fejünkre.

Sajnos @wip miatt nem igaz a cikk. A vörös vilamos még nem döcögött teljesen holtvágányra, adja a Jóisten, hogy ne térjen ide vissza soha.

A pusztában bolyongó nép egykori bálványimádói ők, akiknek el kell tűnniük, hogy a nép elérje az ígéret földjét.

kubatov_kommunista 2010.06.19. 12:59:27

Ember te lelkileg nem vagy egészséges...
Valami '89 után született 2. generációs ellenálló vagy, vagy mi? :)
Keresed az ellenséget, de neked már csak történelem? Nem jutott párttitkár akit személyesen utálhatsz - ó te szegény.
Menj el egy kocsmába, rúgj be, csajozz egyet és matematikával-fizikával foglalkozz az hasznosabb.

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.19. 12:59:28

@Gasper:

"A kommunizmussal alapvető problémák vannak, hiszen ez az eszme képes kitermelni azokat a vezetőket, akiket ekézni tetszik."

Szerintem ez nem jó megközelítés. Maga az eszme a rossz. Ami rossz, azt nem lehet jól csinálni. Én nem látok hibás kommunista vezetőket. Lenin, Sztálin, Pol Pot, Mao, Che Guevara, Castro az eszmét követték. A gond, hogy az eszme rossz.

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.19. 13:05:10

"Naponta olvasom a Népszavát, ha tehetem, hallgatom a Klubrádiót, egy marxista aktivistáról elnevezett könyvtárban (tehát nyilvános helyen!) átlapozom a 168 órát, és ha Kálmán Olga nem hívja meg hetente egyszer Kolláth György alkotmánypingvint az Egyenes beszédbe, akkor három napig céltalanul kódorgok a városban és nem találom a helyem. Sokszor mondják rám ezért, hogy önsorsrontó vagyok, meg mazochista és perverz, pedig nem: én csak egyszerűen szeretném megérteni a kommunisták észjárását."

Ez hülyeség. Ezek egyike sem kommunista. Az egész baloldal összemossáa a kommunizmussal valójában a kommunizmus trükkös kifehérítése. Így a szerző is gyanús kissé...

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.19. 13:19:42

@Rocky: pár év múlva pedig a majmok uralják a bolygót - lemaradt a végéről

sempreLippi 2010.06.19. 13:23:27

a jelenlegi kormányban sincs sokkal kevesebb kommunista, nem beszélve a politikai irányvonalról. nyugodtan nézd a hírtv-t, meg az echo-t, hallgasd a lánchidat, kedves "cikkíró" és gondolkodj is kicsit

Rocky 2010.06.19. 13:25:46

@már foglalt:

nézd végig a 3 videót!

aztán poénkodj!

majom!

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.19. 13:28:21

@Rocky: vagy inkább sz@rok rá, az eredmény így-úgyis ugyanaz

majom - hú de szellemes, ez kazinczy?

plastik02 2010.06.19. 13:28:24

a Klubrádió, a Népszava és Kálmán Olga következetes lekommunistázása némiképp árnyalja az amúgy korrekt gondolatmenetet.

Rocky 2010.06.19. 13:37:40

@már foglalt:

aki a történelmet nem ismeri,
az önmagát sem ismeri!

szarj rá!

majom! :D

ivrilider 2010.06.19. 13:41:37

Ah, Kottász, látom, te vagy itt a legködösebb agyú. A "kommunistákat" (bár tudnád, kik...) nem fogod attól megérteni, ha Népszavát olvasol, mert azt imperialista kapitalisták írják. Talán ha jó sokat járnál pszichoanalízisbe, akkor értenéd meg, miről szólhatott a korai kommunista mozgalmakban való szerepvállalás. Aki pedig csak állami funkcióért lett párttag, az nem kommunista, hanem karrierista. Szerintem a Népszava leszar téged, mert ott csak a hasuk megtömésére és a pénz kihasítására gondolnak, nem társadalmi megbecsülésre, és persze végtelenül szar ez a cikkük is a bemutatóról. De bébi: nagyon pocsék, elnagyolt és elkent a posztod! Miért nem írod meg, mit igényelsz valójában? Kiröhögni másikat imbecillis dolog, főleg ha ahelyett teszed, hogy megértenéd a világ egy jelentős hányadát.

plastik02 2010.06.19. 13:41:58

@már foglalt: én is csak ebből hiányzik a kazmus.

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.19. 13:46:45

@Rocky: ez mélyenszántó volt, kár hogy nincs igazságtartalma, nem magadat ismered meg a történelemből, hanem a többi embert.

Melchi Zadok 2010.06.19. 13:47:42

@Gasper: hogy te mekkora egy köcsög vagy...

abandi 2010.06.19. 13:52:36

Na igen:
Egybemosni a szocionistákat a kommenistákkal, csak faji alapon érdemes.

Egyébként a bazitai darthvéder(verebessypistike) új kabaréja még az öreg zsidócsahosok között is megbukott.

Nekem meg már régen nincs kedvem kacarászni...

Várúr 2010.06.19. 13:52:59

Rég olvastam ilyen remek blogot. Beleértve a másfél milla szovjet panelt, Párizsi Hagyó Miklós vitézt, a hátulról kefélt diktátorokat, stb.

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.19. 13:53:50

@plastik02: hát azt is mondhatjuk a kommentedre, csak épp művelt bunkó vagyok, nem csak sima

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.19. 13:54:19

@post

"Aztán berzenkedhet a Népszava"

elolvastam a linkelt népszaga cikket, és nagyon komolyan érdekel az a részlet, ahol a szerző "berzenkedik".

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.19. 14:00:50

@sempreLippi:

Eleve nem szabad keverni a párttagot és a kommunistát. Egy állampárt esetében - ami az MSZMP is volt - a párttagság nem ideológia kérdése. Nekem is van több rokon ex-párttagom, talán egy közülük volt kommunista meggyőződésű (azóta ő is kigyógyult belőle).

A párttagság akkoriban a legtöbb esetben szimpla munkahelyi ügy volt bizonyos területeken.

Mindjárt elregélem, hogy egyik nagybátyám hogyan lett párttag a hetvenes évek végén.

Eredeti szakmája asztalos, de utálta, s elment a BKV-hoz. Buszsofőr lett. Aztán lett egy balesete, egy ember elélépett, már nem tudott megállni, ember meghalt helyszínen. Bár a végén megállapították, hogy ártatlan volt, mert a gyalogos tökrészeg volt és szabálytalanul lépett a busz elé, a 10 hónapos vizsgálat tönkre tette idegileg, így más munkát keresett. Ismerős révén ajánlottak neki munkát az MSZMP KB garázsában. Igen ám, de szólt az ismerős, hogy kötelező a párttagság, ő meg nem volt az, de ismerős mondta, hogy nem gond, mert ő el tudja neki gyorsan intézni. Nagybácsi mondta, hogy oké, de meg lehet-e oldani, hogy csak tagdíjat fizet, s nem jár gyűlésekre, mert utálja az ilyesmit. Ismerős megnyugtatta, hogy semmi gond, a garázsban eleve a kétharmad sosem jár gyűlésre, s neki is bőven elég, ha csak az elsőre megy el, majd szorgalmasan fizeti a tagdíjat. Így is lett, fizette is, 1988 végéig, amikor szóltak neki, hogy most már ha akarja, ne fizessen, mert már nem számít. 1989 őszén meg is szűnt a tagsága 12 hónap nemfizetés miatt, talán egy hónappal az MSZMP átalakulásos megszűnése előtt.

Aztán volt főnöke magáncégében dolgozott mint sofőr néhány évig, míg a cég be nem csődölt. 1995 körül visszament a BKV-hez.

Kommunista sosem volt. Párttag volt 8 évig.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.06.19. 14:04:38

@ivrilider:

A Népszaváról mondsz valamit, de különben nem. Nagyonis rendben van a posztja. Ne akard, klasszikus marxista önkényességgel kisajtítani magadnak a meghatározás jogát. Más is van, nem csak zárt (agy és börtön értelemben) világotok.

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.19. 14:06:34

Kottász, baszod! Ha elárulod, hogy mi a közös mondjuk Hagyó Miklósban és Hugo Chavezben vagy Kálmán Olgában és Mao Cetungban én készséggel röhögök rajtuk, de addig kénytelen vagyok rajtad röhögni.

Nem is értem mit akartál ezzel a cikkel? Hogy a komcsik húdegecik mán? Ezt leírhattad volna egy mondattal is.

abandi 2010.06.19. 14:11:07

@mavo:
Eljött a te időd, kisokos libsibibsikém!
A fideszes finyúk, csak úgy ontják magukból a faszságaikat!

J.W. Booth 2010.06.19. 14:17:28

"Aki nincs velünk, az ellenünk van!" tipikus komcsi szöveg,ld. Tanácsköztársaság, 50-es évek, Sztálin stb.

És ez a Fidesz-kommunikáció alappillére.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.19. 14:21:06

@Thulsa Doom:

hogy miért van szükség a betevő komcsizásra?

ugyan már, csak körül kell nézni. a fidesz ugyan fasza kis csomagot rakott le, csak éppen annak az ígéreteikhez igen érintőlegesen van csak köze, a kisebb kormányzat úgy kisebb, hogy átnevezik, ami miatt nagyobb lenne, kényes állásokba pártkatonák kerülnek, a kurva csontvázak basznak zuhogni kifele a szekrényből, és így tovább.

ezekről azért egy mandiner nem igazán írhat úgy, hogy azzal kicsit ne adjon magának is pofont. persze, elnyámmognak, hogy hát ja, nem kell visszafogottság, kétharmad, estébé - miközben ők is tudják, hogy ha a klónék próbáltak volna olyat, hogy (mellesleg a költőpénzzel ügyeskedő) pártkatona kerül az ász élére, vagy a saját kezükbe helyezik az alkotmánybírók jelölését, akkor a mandiner az első sorban csápolna, hogy rohadt diktatúra, monnyonle

komcsizni viszont nem kerül soha semmibe, bármilyen ürügy megfelelő hozzá, és kiválóan tölti a fideszes kormányból következő üres területet befelé

Fideszman 2010.06.19. 14:24:06

@J.W. Booth: Pontosan. A vicces, hogy ezek a kommunisták kommunistáznak :)

cardenio 2010.06.19. 14:27:00

Miost tényleg féltek biszku visszajövetelétől, vagy miről folyik itt a betojás?
Néha az az érzésem, hogy a XXI. századi jobboldali gondolkodás következetlenségeit, hogy ne mondjam lehetetlenségét a kommunizmus rémétől való félelemmel akarnátok eltakarni. Mutassatok már egy kommunistát... télleg biszku?
És most ne azokról beszéljetek, akik - mellesleg mindkét oldalon (TGM-től Orbánig) - valami marxista fogalomhasználattal rontanak neki a 'tőkének'. Nézzetek már körül ... és olvassatok mindemnnap...

Csore60 2010.06.19. 14:30:37

@mavo:

Drága emlékű nagyanyám, aki egyébként világ életében finom beszédű, jólelkű asszony volt, a mai politikusokra csak annyit mondana: " Kislányom, ezek közül egy se k.va, mind egyforma"

ivrilider 2010.06.19. 14:56:29

@A Nép - Te vagy!: És azzal sem értesz egyet, hogy aki csak állami funkcióért lett párttag, az nem kommunista, hanem karrierista? Ez épp ellentmondana a "zárt világ"-elméletednek. De épp ezért kellene rá valamit mondanod. Hisz mégiscsak egymás szavaira reflektálunk. Ez több mint véleménykülönbségi kérdés. Ez emberi kérdés, hogy értjük-e egymás nyelvét.

nonest 2010.06.19. 14:59:07

Hát,kedves Kottász...

Jó nagy marha vagy....

Téglagyári Megálló 2010.06.19. 14:59:10

@Gasper:

Gondolod ott nincsenek komenisták?

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.19. 15:00:38

@J.W. Booth: Ja, valamelyik pengeagyú fideszestől olvastam a minap, hogy a fideszben lévő komcsik (értsd volt MSZMP funkcionáriusok) nem olyan komcsik minta a másik oldal komcsiai. Ők jó komcsik, mert átálltak. Ők már polgárok.
Mint mondjuk Smidt Pál,Stumpf, Kövér, Csintalan... akik főkomcsiból főfideszesek lettek minden rendszerben a legtöbbet zsebrerakva. Ők jók. Aki meg komcsiból nem lett semmi, hanem otthon ül és nézi az ATV-t vagy a kertjében kapál, vagy épp az mszp-ben mereszti a seggét,ő rossz komcsi.

Na kb ennyi az ideológia. Ez legalább tiszta és világos, nem úgy mint a kommunizmus.

Spanish VVax 2010.06.19. 15:01:51

mandiner: fidesz bérblog

Leonce 2010.06.19. 15:11:54

Mennek az okoskodások. Szerintem az alapkérdés: milegyen Biszkuval és a hozzá hasonlókkal?
Nem kéne hagyni, hogy békében meghaljanak, a maguk világképével: "jól volt az úgy, nem bánok semmit".
Nem elég nevetni rajtuk.
Legyen elégtétel a kommunizmus áldozatainak is és majd lehet továbblépni.
A holokauszt áldozatok sem tudnak feledni, pedig őket már kárpótolták oda meg vissza. Adjuk meg az erkölcsi kárpótlást a kommunizmus áldozatainak is.
Ne perelhessen Biszku, hanem vádlottként menjen a bíróságra.
Nem tudom él-e még a móvári sortüzet elrendelő Dudás István, de ő is csak felfüggesztett börtönt kapott. Rajta se nevetni akarok.
A bűnhödését akarom.

tevevanegypupu 2010.06.19. 15:24:11

Ugy tunik sokan nem ertik. A kommunizmus megbukott, legalabbis nehany ember agyaban el meg, de vilagmeretekben nem sikerult. Hogy mit muveltek es kik voltak, azt talan majd egyszer meg lehet tanulni ugy ahogy tortent, mostansag meg kisse kenyes tema, tekintve hogy kovetoik eletben maradott reszebol sokan Magyarorszagon jelenleg is a hatalomban ultek es ulnek. De itt most konkretan nem errol van szo. A sok kiskommunista kapirgaljon es muvelje kertjeit, Lenin szelleme kisertse oket. A baj a nagyobbakkal, a gyilkosokkal van: nalunk Magyarorszagon buntetlenek maradtak, kiemelt nyugdijat kapnak es jocskan benne voltak az elmult nyolc ev cselekedeteiben, ami az orszagot a tonk szelere, a moralis es gazdasagi megsemmisules legkozepebe sodorta. Ha ezt valaki nem kepes felfogni, nem kepes elitelni, nem kepes belole tanulni, nem kepes megbanni es legalabb bocsanatert esdekelni, az nem szanalmas es hulye: az bunozo. Az 1956-os gyilkossagok elkovetoinek bune pedig ugyanugy nem fog elevulni az aldozatok csaladjanak emlekezeteben, mint a holocausztot atelt emberekeben. De nem azert, mert 1956 aldozatai nem kapnak unos untalan karteritest mint a zsido hozzatartozok: hanem azert, mert meg annyi elegteteluk sem lehet, hogy szeretteik gyilkosat birosag elott lathassak. Nekunk ugyanis ez faj, nem pedig az, hogy nem gyurhetunk zsebre par mocskos ezerforintost meggyilkolt vagy eluldozott rokonainkert.

öcsi55 2010.06.19. 15:25:27

Kommunista az nem ember.Külőnleges élőlény,három dolgot tud:lopni,csalni és
hazudni!

2010.06.19. 15:31:51

Érdekes,hogy csore60-ra nem igazán reagált senki.Igaz, hogy gondolkodni, érvelni sokkal nehezebb, mint kommunistázni .
Az itt kommentelők szignifikáns többségének fogalma sincs arról, hogy mi is a kommunizmus, ami még sohasem volt, és az aki azt állítja, hogy ismer kommunistát, az nem csak hazudik, hanem nagyon hazudik (szegény).

2010.06.19. 15:35:06

@méhészborz:" Attól, hogy a kommunizmus embertelen, a kapitalizmus automatikusan nem jobb. Ember arcú kapitalizmus? Ne röhögtessetek! Mitől emberarcú egy olyan gazdasági rendszer, amiben a föld lakosságának max 5%-a birtokolja a 95% által megtermelt javakat, és gazdasági, pénzügyi eszközökkel tartja függésben nemcsak az egyéneket, hanem az országokat, népeket. Tetszés szerint robbantanak ki helyi háborúkat, idéznek elő gazdasági válságokat.
Demokrácia? Amiben élünk, az diktokrácia. Folyton szavazgatunk, de valódi beleszólásunk nincs a minket érintő ügyekbe. A politika a gazdasági és politikai érdekcsoportok háttéralkuira épül. És nemcsak Magyarországon.
Mindaz, ami ma történik, ugyanannak a forgatókönyvnek a lapjairól származik. Kicsit mások a kulisszák, kicsit mások a jelmezek, kicsit mások a jelenetek és a szereplők, de a forgatókönyv lényege nem változott. Egyszerre vagyunk nézői és tehetetlen statisztái az előadásnak. De jó, ha tudjuk, a rendezőket, forgatókönyv írókat nem is ismerjük. "

Naszóval konkrétan erre gondoltam...

kvadrillio 2010.06.19. 15:38:44

@bélabébi:

jajjjjjj...neeeee.......!!!!!Most cserkésztáborok, cserkészgyűlések, Magyar Gáűrda.....ez valami máááás ????

Ugyan az tökben !!! :O)

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.19. 15:38:51

@méhészborz:

Az eddigi leghumánusabb rendszer amit az emberiség kitalált az a liberális kapitalizmus. Mind gazdaságilag hatákony, mind egyre nagyobb jólétet eredményez enyre több embernek. A kommunista propaganda csak vagdalkozni tud, tényeket felmutatni nem: próbálkoztak a kommunisták eddig 25-30 országban, van ahol néhány évig, máshol 40, máshol 70 évig, még mindig próbálkoznak Észak-Koreában és Kubában, de eredmény nulla, azaz negatív: jogtiprás, nyomor, kilátástalanság.

2010.06.19. 15:39:35

@méhészborz:
Csore60 2010.06.19. 12:29:56

Bocs , a dolog innen való...

2010.06.19. 15:42:05

@birca maxval: Kedves birca, hány kommunistát ismersz?
Persze nem név szerint...:-)

2010.06.19. 15:46:36

@birca maxval: A belinkelt postot (kommentekkel) érvnek gondolod?Szerintem még véleménynek is gyenge, hát még érvnek...

abandi 2010.06.19. 15:51:34

@Téglagyári Megálló:
A jó kommenista 2 db m-el írandó!
Mivel ők vezették be a veszteség szétosztandó,a nyereség lenyúlandó ökölszabályt!

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.19. 15:55:04

@tevevanegypupu: ne csináljunk már úgy, mintha '56 áldozatai mind gyerekek lettek volna vizípisztollyal a kezükben, lehet egyoldalról nézni mi történt, de lehet több oldalról is

abandi 2010.06.19. 16:02:15

@már foglalt:
Látom rám vár a feledat, hogy visszazavarjalak a kapcsolatpont-ra:
Elmész a büdös picsába, az érem két oldalásos kettősmércéddel, te szarházi!

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2010.06.19. 16:06:24

Itt van ez a bérbejegyzés, oké, még semmi gond. De megérte megírni, én mondom! Ezek a kommentelők hol szunnyadtak mostanbáig?! Bearanyozzák a napomat (pedig most keltem fel csak:P)! Első sorban a náci KAPITALISTA németország eszmélye, ahogy valaki jóval korábban megemlítette:D. Minden napra kérek egy komcsihergelő bejegyzést erre a blogra! Oltári:)).

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.19. 16:07:07

@abandi: egyrészt több oldal, nem kettő. másrészt folyik valami a szádból, nem árt letörölni, még rámegy valamire

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.06.19. 16:08:39

@méhészborz:

Ismerem az ideológiát, ez a fontosabb. S természetesen ismertem és ismerek kommunistákat is.

ivrilider 2010.06.19. 16:11:37

@tevevanegypupu: A végén kissé cinizmusba hajló hangnemet leszámítva az egésszel egyetértek, de azt meg tudnád mondani, mely volt kommunisták vettek részt az elmúlt nyolc év cselekedeteiben, akik korábban büntetlenek maradtak (gyilkosságért, vagy másért)?

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.19. 16:33:47

@Visegrádi: @tevevanegypupu: Jó, ok. Ne hagyjuk őket kapálgatni a kertben. Akkor szenvedjenek, nyúzzuk meg őket élve, négyeljük fel stb. Rendben ez is egy megoldás, támogatom.
De ez a fajta szellemi recskázás már kurvára idegesít, ami itt húsz éve megy. Folyton kommenyistázni, közbe meg együtt biznicelni velük, együtt röhögcsélni a bizottságokban, önkormányzatokban...

Ez az egész nem szól másról, mint néhány impotens, tehetségtelen majom egymást fasisztázza, kommunistázza, mert ha nem ezt tenné rögtön kiderülne, hogy egyébként mindenhez hülyék.
De a legszomorúbb, hogy ezzel a produkcióval még népes rajongótáborokat is lehet szerezni.
Úgyhogy nekem senki ne pofázzon kommunistákról meg az ő bűneikről azok közül akik már húsz éve együtt lopják a pénzt velük a parlamentben.

Csore60 2010.06.19. 17:22:13

@méhészborz:

Köszönöm az elismerést, de hidd el, nem számítottam értelmes polémiára. Sok ember el sem olvassa, mit írnak mások, csak a saját véleménye érdekli. Vagy keresnek valakit, akibe bele lehet kötni. Fel sem teszik maguknak a kérdést, kinek jó, ha értelmes beszélgetés, véleménycsere helyett egymás torkát rágják. Elvannak ezzel, és baromira örülnek a demokrácia illúziójának. Levezetődik a felesleges feszültség, az emberek azt hiszik, hogy elmondták a véleményüket, tehát demokrácia van.
Amíg a kisebb-nagyobb, természetes módon alulról szerveződött közösségek kezükbe nem veszik a saját sorsukat, addig a politika röhög a markába.
Tegyük már fel a kérdést, kinek jó az, hogy alapvető dolgokban sem tudunk egyetértésre jutni?

Csore60 2010.06.19. 17:55:53

@Thulsa Doom:
Randa vagyok, öreg is, de ha itt lennél, kapnál tőlem egy cuppanós puszit az okos kobakodra! :) Aki elmúlt már 20 éves, nem süket és vak, annak valóban nincs mentsége arra, hogy nem látta, mi történt itt az elmúlt 20 évben.

tevevanegypupu 2010.06.19. 18:20:05

@ivrilider:
Mindig elragad az indulat pedig nem akarom, csak allandoan eszembe jutnak az aldozatok. Ne gondoljon am csak kivegzettekre vagy bortonbe zartakra. Csak azokra az emberekre, akiknek az eletet egyszeruen elvagta az eszelos kommunista rendszer. Kilakoltattak, besugasra kenyszeritettek, nem engedtek oket vagy gyerekeiket iskolaba (kozepiskolaba sem), kepessegeiknek megfeleloen nem dolgozhattak. Most mondjam azt, hogy mindenki tehet errol aki belepett a partba? Vagy soroljam az mszp osszes kicsit korosabb de akar fiatalabb kormanytisztviselojet, es a sok ezer, a hetkoznapokban vidaman eldegelo de nevtelen "kisembereket"? Nagyon sokat ismerek es mennyien lehetnek, akikrol nem is tudom..Ez az orulet tobb evtizedik tartott. Es akkor csak Magyarorszagrol beszelek, de ugyanugy egyutterez az ember a Szovjetunioban megnyomoritottakkal, es az osszes tobbi orszag szogesdrotos hatarai koze szoritottakra.

@Thulsa Doom:

Lehet, hogy igaza van, talan tenyleg felesleges a kerites ket oldalan allva razni az oklunket. De vegye figyelembe, hogy az egyik oldalnak azert neha-neha vetnek egy-egy vigasztalo szot, a masik oldalnak pedig azt tanacsoljak, maradjon mar csendbe, ami elmult az elmult, oruljon, hogy meguszta. Ezert aztan nehezen lehet lecsendesiteni oket.
Pedig most milyen jo lett minden ugyebar.(:

2010.06.19. 20:44:12

Én meg azt nem értem, hogy jön a Népszava, Kálmán Olga, Kolláth, a 168 óra meg a Klubrádió a kommunistákhoz? A szerzőnek üldözési mániája is van szerintem. Vagy fogalmi zavarai.

BruceTheHoon 2010.06.19. 21:26:10

@iii: úgy, hogy kommunista mindenki, akit a szerző nem szeret. Ez így egy egyszerű világkép, nyugodt alvást és zavartalan emésztést eredményez.

abandi 2010.06.19. 22:01:57

@iii:
Meg van ez baszva, ha nem érted.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.06.19. 22:08:30

@BruceTheHoon:

Berzenkedhetsz, de én nehézség nélkül tudom értelmezni a szerző megközelítését. Mi több, egészen világos.

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.19. 23:45:14

@tevevanegypupu:
Jaj, teve! "...az egyik oldalnak azert neha-neha vetnek egy-egy vigasztalo szot,..."

Ki a francnak hiányzik a vigasztaló szó? Mert nekem biztos nem.
Itt a lényeg mégiscsak az, hogy miért nem lettek elővéve a "kommunisták". Na ezért, mert a rendszerváltás előre le volt zsírozva. Másodjára, aki elővehette volna őket az mind be volt és be van szarva, hogy egyszer őt is előveszik.
Na ilyen, mikor a kerekasztal mellett vagy a szavazófülkében zajlik a forradalom. Bársonyos. Gondolom ismerős a szó.

De a legborzasztóbb nem is a bársonyosság, hanem az a sunyi, mocsok politika, hogy azért ezek az "rendszerváltó forradalmárok" folyamatosan rájátszanak arra az igényre, hogy az emberek jó része elszámoltatást akar, miközben tudják, hogy ők sohasem fognak elszámoltatni senkit. Ez a hazugság pedig megmérgezi az egész politikát. Úgyhogy ezek a mocskok legalább olyan kártékonyak mint az elszámoltatni kívánt komcsik.

Ráadásul húsz év után már mit akarnak? Ja, hogy a rohadt kommunisták felakasztottak 300 embert? És a demokraták hány becsületes embert kergettek a halálba húsz év alatt? A tönkretett, szétlopott egy forintért eladott gyárak munkásai közül hányan lógatták fel magukat vagy menekültek az alkoholizmusba, hogy az végezzen velük egy-két év alatt?
Ők nem számítanak? Aki ezért felelős azt nem kell felelősségre vonni? Annak idején a komcsik is azt mondták, hogy annak a háromszáz embernek a halála a rendszer velejárója. Minek lázadtak. Ugyanezt mondták a demokraták is. Felkötötte magát? Mit számít! Ez a piacgazdaság! Miért nem képezte át magát a kohász meg a bányász menedzserré.
Hát a jó kurva anyjukat!

tevevanegypupu 2010.06.20. 00:41:32

@Thulsa Doom:

Csakhogy a rendszervaltast - keves kivetellel es ez utobb be is bizonyosodott - a kommunistak vegeztek el. Minden a kezukbe kerult, illetve ott is volt, csak most mar legalisan hasznalhattak maganvagyonkent. Amit az un. munkaosztallyal muveltek, azert meg kulon kotelet erdemelnenek nagyon sokan, de termeszetesen ez nem megoldas.
Eltuntettek es szinte megsemmisitettek azokat, akikre hazug ideologiaval (latszolag) az egesz elmult 50 evet epitettek. Persze a munkasoknak mar akkor is vajmi keves kozuk volt a munkas-paraszt hatalomhoz.
Hogy ezeket a csalokat jogi uton felelossegre lehessen vonni, az egyik legfontosabb feladata kellene hogy legyen a mostani kormanynak. Viszont letezik olyan megfoghatatlan felelosseg is, amit nem lehet paragrafusok koze szoritani. Remeljuk, hogy azert megtalaljak azt a megoldast, amivel ki lehet vonni ezeket az embereket vegleg a forgalombol. Feltetlenul erdekukben all, mert ha nem teszik meg, nekik is veguk lesz. Negy evuk van ra, ebbol meg csak harom het telt el.(:

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.20. 12:33:08

Ha meg akarod érteni a kommunisták észjárását, akkor talán őket kéne hallgatni, olvasni, és nem a Klubrádiót, Népszavát meg a 168 órát, ugyanis azok nem azok. A Népszava baloldali, de nem komcsi abban az értelemben, ahogy Biszku meg Jaruzelski, a 168 óra meg közelebb van a liberálishoz, mint a baloldalihoz, az öndefinicíója szerint balközéptől jobbközépig várja az olvasókat...

tevevanegypupu 2010.06.20. 17:42:55

Klubradiot eletemben nem hallgattam, Nepszavat utoljara vagy negy eve olvastam rendszeresen, 168 orat neha megnezem itt az interneten, foleg a hozzaszolasok erdekelnek. Nem kommunistanak tartom a szerkesztoket - persze vannak meg kozottuk akik husz evvel ezelott nagyonis azok voltak - hanem elkotelezett, megfizetett megalkuvoknak. Es semmi kozuk nincs a jobbkozephez, bar neha a latszat kedveert egy-egy enyhe kritikat azert megengednek nekik az eltartoik.
Kulonben valami hasonlot gondolok regebb ota a Magyar Nemzet nehany ujsagirojarol de foleg a Magyar Hirlaperol, csak ok a masik oldalon tapossak egymas sarkat.(-:

nagyza 2010.06.21. 10:59:26

Ma törlöm a mandinert az rss olvasómból, mert hetek alatt a seggnyalás legmélyebb bugyraiba süllyedt.
Eddig jó volt olvasni, most meg legjobb esetben magával foglalkozik. Köldöknézős szánalmas semmi lett.

axispolaris · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.21. 12:52:26

ANTIKOMMUNISTA KIÁLTVÁNY (Világ gondolkodói különüljetek !)

Az emberek nem egyenlőek.

Ember és ember között minőségi különbség van.

A minőségi különbség minden hierarchia alapja.

A demo(no)krácia nivellál.

Ha a nivelláció beteljesedik,mindannyian egyenlővé válunk.

A semmivel válunk egyenlővé.

( A felrertesek elkerulese vegett: a rendszervaltasnak elkeresztelt tragikomedia ellenere a magyar demo(no)kracia ideologiai palettajan csak a voros szin kulonbozo arnyalatai jelenhetnek,jelenhettek meg.
Az adott helyzetben a voros eltolodas,kozeprol a bal szel fele,a hitvanysaggal ekvivalens kartekonysaggal
parosulva a kovetkezo:Jobbik(nemzeti-balkozep),Fidesz(szelsobal)a tobbi annyira voros,hogy az mar ejsotet.

axispolaris · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.21. 13:12:17

@Thulsa Doom: "Ráadásul húsz év után már mit akarnak? Ja, hogy a rohadt kommunisták felakasztottak 300 embert? És a demokraták hány becsületes embert kergettek a halálba húsz év alatt? A tönkretett, szétlopott egy forintért eladott gyárak munkásai közül hányan lógatták fel magukat vagy menekültek az alkoholizmusba, hogy az végezzen velük egy-két év alatt?
Ők nem számítanak? Aki ezért felelős azt nem kell felelősségre vonni? Annak idején a komcsik is azt mondták, hogy annak a háromszáz embernek a halála a rendszer velejárója. Minek lázadtak. Ugyanezt mondták a demokraták is. Felkötötte magát? Mit számít! Ez a piacgazdaság! Miért nem képezte át magát a kohász meg a bányász menedzserré.
Hát a jó kurva anyjukat! "

Sajnos igazad van.
Azzal a nem lenyegtelen kiegeszitessel,hogy a jelen a helyzet bicskanyitogatoan igazsagtalan es abszurd modon kaotikus mivolta korantsem igazolja az elozo rendszer eszencialis hitvanysagat.

[ckckckck] 2010.06.21. 15:05:08

@axispolaris: Nincs igaza. Ugyanolyan szentimentális és humanista nézőpont ez, mint az összes többi. Azt fölhasználni érvnek _bármi_ ellen, hogy emberéleteket követelt, és hogy páran szenvednek benne, hogy embereket taszított az alkoholizmusba* kisszerű és nyárspolgári horizont, a szemhatár legfeljebb a sokasodjatok és szaporodjatok parancsáig ér. Persze attól még a demokrácia igen hitvány képződmény, és elképesztő méretű munka van a világ szétrothasztásában, de aki azon az alapon támadja a demokráciát és a kapitalizmust, hogy ott néhány proletárnak rossz, az a kasztrendszert meg azon az alapon fogja támadni, hogy ott milyen rosszul érzi magát egy csomó csandala. Az ilyeneknek pedig nem lehet igaza, mert nem princípiumok vezérlik álláspontja kialakításában, hanem szentimentális mozgatottság.

* Ami egyébként szintén téves meglátás. Vannak emberek, akiknek alkatilag fekszik a létkönnyítés eme formája. Egyszerű, hitvány emberi gyengeség, ugyanúgy, mint az öngyilkosságba menekülni, mert holnap esetleg nem lesz pénz cigarettára.

axispolaris · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.21. 15:38:39

@naplovag: Szemelyes sikon es megelhetesi szempontbol adtam igazat az illetonek es ne felejtsuk el,a tobbseg nem tud es nem is akar kilatni a sajat velt-valos nyomorabol avagy nemkevesbe nyomorusagos joletebol.
Principiumok?!
Ebben a szellemi kozegben csak Grift es Loxon kommentjeiben nyilvanul meg tobbe-kevesbe hatarozottan a principiumok menten
valo gondolkodas.
A tobbiek eseteben, marginalis kerdesek vegtelenitett koruljarasa folyik,tobbnyire a napi aktualitas nagyon is profan oltaran felaldozva a magasabb szempontokat.
Mar ha egyaltalan felmerulnek ilyenek...
süti beállítások módosítása