Idősügyi Világtalálkozó a Puskás Stadionban
2010. május 16. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Idősügyi Világtalálkozó a Puskás Stadionban

  Pénteken megalakult az új parlament, ami leginkább néhány régi képviselő mentelmi jogának megszűnése miatt hozott izgalmakat, na meg azért, mert a számos – viselkedéskultúrailag kihívásokkal küszködő – vadiúj honatya és -anya bekerülése a neogót falak közé az 1990-es évek elejét időző vicces jelenetekhez vezetett. Minket mondjuk mindez nem igazán kötött le, inkább azon morfondíroztunk egész nap, hogy milyen ital illik a leginkább az esti Metallica-koncerthez. Végül itt nem részletezendő indokok miatt a jéger–kommerszkörte–sör hármas mellett döntöttünk, ami egész jó választásnak bizonyult.

  A Puskás Stadionhoz metróval indultunk, ami szintén jó választás volt, mert a Deák téren felszállva láthattuk, ahogy az alakuló ülésről metróval távozó néhány képviselő összetalálkozik egy nagyobb csapatnyi ordibáló, picsarészeg kocarockerrel. A politikusok közül Rogán Antal fideszes és Szávay István jobbikos képviselőt ismertük fel (mellettük még több képviselő kinézetű polgártársunk is utazott a szerelvényen, hóna alatt „A Magyar Köztársaság Országgyűlése” feliratú mappát szorongatva, láthatóan nagyon büszkén), a rockerek közül senkit. Szávaynak mondtuk is, hogy ne szálljon le, jöjjön velünk Metallicára, de azt mondta, hogy ő sosem volt oda az ilyen zenékért - na ez mondjuk tényleg gáz, nem olyan felfújt műbalhé, mint a péniszpumpás fotózkodás.

  Az előzenekarokról lemaradtunk, csak a Volbeat utolsó taktusait hallottuk (éppen egy Slayer-számot idéztek meg viccesen, ami nagy tiszteletlenség, az ember a Slayer nevet meghallva feszesen vigyázba áll, tiszteleg, és semmiképpen nem poénkodik a Raining Blooddal), de valószínűleg nem maradtunk le semmiről, mert a technikusok nem vették észre, hogy valaki ugrabugrál s színpadon, így elfelejtették bekapcsolni a hangosítást.

  A keverőpultosok magánál a Metallicánál is demonstratívan csatlakoztak valami energiatakarékossági kampányhoz, és basztak tisztességes szintre feltekerni a hangerőt, így a koncert már csak emiatt sem hasított rendesen. A technika egyébként Mesterházy Attila Syma Csarnok-beli kampánynyitóját idézte: a díszletet három kivetítő jelentette, amelyen a zenészek voltak láthatók, illetve az egyes reflektorokat ki-be kapcsolgatták néha. Sőt egy-két számban valami lángszórók is felvillantak, ennyiben a látványvilág eltért az MSZP-s rendezvénytől, arról nem is beszélve, hogy Mesterházy Attilának, akármennyire igyekszik is, sosem lesz olyan sátáni vigyora, mint James Hetfieldnek.

  A Puskás Stadion amúgy tökéletesen alkalmatlan hasonló nagyrendezvények lebonyolítására: az 1960-as években a legendás kettős rangadók igényeinek talán megfelelt, de ma már nemigen kéne erőltetni a fenntartását, el kéne dózerolni inkább, és jó pénzért eladni valami izraeli ingatlanfejlesztőnek, hadd építsen lakóparkot a helyére a közel-keleti bevándorlóknak. Pisálni például civilizált módon teljes képtelenség itt háromnál több embernek, így a koncert vége felé már az egész környék úszott a húgyban.

  A rock alapvetően konzervatív, tekintélyelvű műfaj. Ha valaki harminc évig folyamatosan a színpadon van, az már önmagában elismerésre méltó teljesítmény, függetlenül attól, hogy készített-e jó lemezt az elmúlt húsz évben. Az ember nem azért megy ki egy Metallica- vagy Kalapács-koncertre, hogy leszakadjon a feje, hanem egyszerűen riszpektből. Amúgy a Metallicáért sosem rajongtunk igazán, mert a metálnak a túlságosan emberarcú, lakossági változatát képviselte. Ráadásul a Nothing Else Matters-féle árulással lebontotta az általunk, a rock egyszerű katonái által gondosan épített falakat a rockerek és az egyéb, nők és homoszexuálisok előtt is nyitva álló szubkultúrák között, amit nagyon nehéz megbocsátani. Ugyanakkor tény, hogy nagyon sok számukban benne van a dög, vagyis a rockzenével kapcsolatos egyetlen fontos kritériumnak megfelelnek, nem úgy, mint a mostani taknyos újmetálos bandák többsége.

  Azt kell mondanunk, hogy a Metallica tisztességesen teljesített, legalábbis a kötelezőt mindenképpen hozta. Kétórás műsor, elfogadható setlist, ugrabugrálás a színpadon, s Hetfieldnek még azt is sikerült megjegyeznie, hogy melyik ország melyik városában van éppen. Számunkra az sem okozott problémát, hogy a Metallica – Trujillót kivéve – alapvetően szar zenészekből áll, akik saját számaikat sem mindig tudják tökéletesen eljátszani. (Trujillo pedig ebben a műfajban, ahol gyakorlatilag mindegy, mit csinál a basszusgitáros, nem tud kibontakozni – a Suicidal Tendenciesben jobb helyen volt). A Metallicát nem a brilliáns zenészek tették naggyá, hanem az, hogy – egy időben – jó számokat írtak. Ellenpélda erre az egykori nagy rivális, a Megadeth: Dave Mustaine sokkal jobb gitáros, mit Hetfield és Hammet együttvéve, viszont szar számokat ír, s eddig mindössze másfél lemeznyi hallgatható zene került ki a keze alól. Ebben a mai eldurvult világban ez sem kis teljesítmény, meg is nézzük őket hamarosan – viszont mégiscsak a Metallica játszik a Stadionban, míg a Megadethnek a Pecsa jut.

  Szerencsére a menedzserek is tudják, hogy a feketelemez óta a Metallica nem baszott oda igazán, ezért a számlista összeállításánál nem nagyon erőltették az elmúlt másfél évtized dalait. Persze az aktuális lemezről muszáj volt néhány számot elnyomni, ezt pont jó volt arra, hogy elmenjünk sörért és hugyozni, de az alapot a régi számok jelentették.

  Összességében az együttes mindent megtett, ami néhány kiégett öreg üzletembertől elvárható, sőt időnként még némi lelket is láttunk a tagokban. Így langyos hakniról beszélni erőteljes túlzás.

  Számunkra a csalódást a közönség jelentette: sajnos – minden bizonnyal a borsos jegyárak miatt is – a nézők gerincét a küzdőtéren is a pocakos, kopaszodó kis- és középpolgárok tették ki, akiknek az operában lenne a helyük, nem egy rockkoncerten. Fő foglalatosságuk a helyfoglalás volt: mereven álltak, és csak azzal törődtek, hogy nehogy valaki eléjük kerüljön. Emellett a világ legidegesítőbb népszokását gyakorolták: mobiljukkal fényképezték a távolban csillogó színpadot. Nem tudjuk, mit fognak csinálni az így készült fekete pacákkal, mindenesetre a görcsös fényképezés egyértelműen megakadályozta, hogy jól érezzék magukat. Ha néhányan esetleg bemozdultak – mondjuk a Master of Puppetsnél ez azért elég érthető –, akkor a körülállók egyből pisszegni, anyázni és fenyegetőzni kezdtek. Ha pedig neadjisten valaki még picit meg is lett lökve, az rinyálni kezdett, mint a fürdőskurva. Értjük mi, hogy nem attól jó egy koncert, ha agyontaposnak néhány tucat rajongót, de az azért mégiscsak gáz, hogy a Metallica nagykoncertjén mindenki úgy viselkedik, mint egy halottasházban. Szomorú látni, hogy a rajongók sokkal jobban megöregedtek, mint maguk a zenészek.

  Úgyhogy hiába volt a zárószám, hazafelé se szík, se disztroj nem volt, hanem mindenki taxit fogott, és hazahúzott aludni. Mi is hamar nyugovóra tértünk, fejünkben súlyos gondolatokkal a láthatóan harmincéves korban megkezdődő öregkori elhülyülésről.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr282005349

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Jobbik frakció a Szent Korona előtt is letette esküjét 2010.05.17. 09:50:49

A Fidesz elvette a Jobbiktól és az MSZP-nek adta a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöki posztját. A Jobbik 47 országgyűlési képviselője a parlamenti eskü előtt a Magyar Szent Korona előtt is esküt tett. Vona Gábor ígéretéhez híven az Új Magyar Gárda mellé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabe2 2010.05.16. 08:04:49

Na végre, Kínaiék! Hol teccettek lenni oly sokáig? Már féltem, hogy átadták a stafétát...

Zetek 2010.05.16. 08:56:00

Szegény félhülyék, az ital lap alapjn megérdemlitek egymást.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.05.16. 08:56:13

A pohár félig tele, félig üres szemlélet utóbbi irányába való kilengése is öreges dolog ám :)

marós 2010.05.16. 09:13:10

Nálatok nem megkezdődött az öregkori elhűlyülés, hanem döbörög.

negeev 2010.05.16. 09:22:02

@Gabe2: Egyet értek!
Jobb, ha többé nem csináltok úgy mintha leléptek volna.
Szükség van a cikkeitekre!

Zoli 29 2010.05.16. 09:45:34

Én szeretem az írásaitokat, a videóitokat meg különösen, viszont most először éreztem azt, hogy átestetek a ló túloldalára. A szarkazmus és az irónia jó, sőt, éppen emiatt vagytok a kedvenceim; de az öncélú trágárság (pl. a húgy és pisa szavak szinte muszájból történő emlegetése), a "mindenbe beleszarok" álliberális mentalitás már nem menő. Szerintem ez az, ami megkülönbözteti a Mandinert Hajós Andrástól és a Kendermag Egyesülettől; remélem, ez ezután is így lesz.

Go KK&TT! :)

pelikán* 2010.05.16. 10:54:53

Háh, zseniális! Még a végén elbillen a mérleg a U2-Coldplay vonalról a torzított gitár felé, ergé, tenni kell valamit! (szmlj)

A közönség tényleg minden fikázást megér, legalábbis ahol mi álltunk, feltehetően ott koncentrálódott az összes napközben pesti irodaházban dolgozó, egy napra metálos pólót öltő, kék farmer mellé világosszürke nike sportcipőt felvevő, kicsit már kopaszodó programozó. És előttünk egy kiscsupor kb. a Sad but true végétől elkezdett olyanokat fingadozni, hogy a szabad tér ellenére alig bírtuk.

sixx cikke tényleg túlzás. A Rammsteint megtenni a pirotechnika mércéjének aránytalan, ilyen erővel mindenki látványtalan koncerteket ad a Slayertől a SOAD-ig. Az sem igaz, hogy ne lett volna lelkesedés a tagokban. Nézzen meg egy Axl Rose-t.

Amúgymeg én elfogult vagyok, a gimnazista éveim egy igen jó részének aláfestő zenéje a Metallica volt, ennek ellenére mostmár ritkán teszem be, akár háttérzenének. Az is biztos, hogy ha egész életükben semmi más ötletük nincs, minthogy megteszik azt Morricone művet koncertintrónak, akkor is foglalt helyük lett volna a hall of fame-ben. (ezzel a felvétellel nem tudok betelni: www.youtube.com/watch?v=JG62B_dHfDQ&feature=player_embedded)

Azért akadt valamennyi disztroj a koncert után, erre alkalmat adott, hogy a koncertet éppen a lomtalanítás hetére időzítették, így néhány szabad szellemű suhanc tévéket bontott a végén. Viszont tényleg nem ez volt a jellemző.

Mi akartunk még sört venni, de hirtelen nem találtunk elfogadható árust, ezért a benzinkútnál vásároltunk. Szerintem annak a Shell kútnak az utóbbi 10 évben nem volt ilyen jó napja: tódultak befelé a metálosok, mindent felittak.

Azt is jó volt látni, hogy amikor elmentünk afterezni, az összes belvárosig útba eső szórakozóhelyen Metallica pólós figurák piáltak. A Dürer kerten nem is lepődtem meg, de a Szilvuplén már igen. De ott meg szar a zene, úgyhogy tökmindegy.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.16. 11:06:36

Remek írás! De megnéztem volna, ahogy a frissen felesküdött képviselők ifjabbik fele Metallicán piheni ki az első munkanap fáradalmait.

Zoli 29 2010.05.16. 11:22:28

@neccharisnyás útonálló:

Úgy tudom, Simonka György (Karsai József legyőzője) ott volt a koncerten. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.16. 11:26:36

@Zoli 29: Na azért! Ha az aktivistákkal lehet sörözni, nehogy már a fejesek legyenek karótnyeltek.:)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.16. 11:55:09

@Zoli 29:
maga penetránsan ostoba, fantáziátlan műkonzerv faszfej! a pina, a fasz, a húgy és társaik, a magyar nyelv része. nemár pont maga kezdje kiűzni, a maga képességeivel, nemá!
maga elkövette a legborzalmasabb, sorozatgyilkos pedofiliával vállt vállnak vetve az első helyen kűzdő emberalatti borzalmat, a komcsikra szavazott minduntalan, és akkor ide jön kicsi szókertésznek.
"öncélú trágárság" hogy nem basz szájba valaki, te komcsi magyartanár kópia 1963-ból, bazmeg. :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.05.16. 12:34:24

Mi a baj a Death Magnetic-kel?

Mondjunk nem a legjobb számokat játszották belőle a koncerten...

Twisp 2010.05.16. 13:09:13

Az egy helyben álló pisszegő öregurakra nem messze tőlem rákiáltott egy fiatalember(nagyon helyesen), hogy METALLICÁN VAN ÖREG, NEM KORMORÁNON!

Bloodscalp 2010.05.16. 13:12:50

a másik kedvencem mikor az alkalmi focidrukker belelkesül mert "jön a reál"
(nem az ábc házhoz, a madrid a népstadionba:)
esetleg az argentin válogatott, vagy a brazil....és akkor életében 7-szer úgy érzi, neki feltétlen meccsre kell mennie:) hiszen labdával is volt már közveten kontaktusa 23-szor, így ő már törszszurkoló, hajrá hajrá...melyik mezben is vagyunk?

zuuu 2010.05.16. 13:16:12

A Metallica pénteken bőven hozta azt, amit egy ilyen öregedő, mégis lassan megállás nélkül 30 éve turnékat bonyolító csapattól elvárhattunk. Nincs értelme fikázni, az index sokadszorra nyúlt mellé a kritikájával. Mit kellett volan Hetfield-nek még mondania vagy Hammettnek szólóznia, ami újdonság erejével hatott volna... Főleg egy még ma is kétnaponta koncertet adó zenekarnál.

KK&TT jól mondja, hogy riszpektből menni kell, és kész. '99-ben is ott voltam, gimnazistaként, persze hogy extázisban. Ezt úgysem lehet mégegyszer átélni, de azért ez egy tisztességes buli volt a banda részéről, azt kár tagadni.

A hangmérnököket viszont örökre eltiltatnám a pulttól. Ének alig, a lábdobnak pedig két egyébként vastag gitárt sikerült lenyomnia. Gratulálok.

De öröm volt ott lenni velük és kész, ez a lényeg.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.05.16. 13:36:16

@Gabe2: @negeev: Köszönjük. AZ a baj, hogy a választópolgárok elvették a játékainkat, és még nem igazán találtuk ki, hogy hogyan tovább.

@Zoli 29: Valszeg igazad van. Volt bennünk némi indulat a szervezés, a technika és a sok tégla miatt, ezért is a sok pisázás.

czinezine 2010.05.16. 14:31:16

Sok benne az igazság, de tényleg minek ez a káromkodás. A pisilési problémákat nem tudom véleményezni, de az tény,hogy meglepődtem, mikor láttam, hogy mennyien vannak, akik csak ácsorognak. De mit is várjon az ember 11 év után a Puskásban, gyerekek és nagyik között. Bent azért volt tombolás! :)
Bár a Dream Theather koncert tavaly sokkal jobb volt! Az az igazi metál!!! :)

szbdrnn 2010.05.16. 15:40:09

Mi is ott voltunk az első sorokban és azt kell, hogy mondjam, nagyon élveztük. A hangosítás mondjuk tényleg lehetett volna jobb is, de a hangulat és az élmény elfeledtetett mindent.
Nem értem, hogy ha valaki nem is szereti igazán a Metallicát, akkor minek megy ki a koncertre és minek beszél róla utána össze-vissza. Azt sem értem, hogy mennyivel jobb az a rajongó, aki fél- vagy teljesen részegen lökdös másokat és ezáltal megakadályozza, hogy a körülötte állók élvezzék a koncertet. Nem azért fizettünk 20ezret, hogy szórakozás helyett azt nézzem, mikor kit kell összeszedni, nehogy a többiek eltapossák pogó közben. Igazi tombolás tényleg nem volt, de nem is bánom, ettől még élveztük és teli torokból énekeltük a dalokat és "villáztunk" is folyamatosan. Egy kis headbangelés tényleg kellett volna még, de ehhez kicsi volt a hely és nem szerettem volna lefejelni senkit!
A hangosítás tényleg nem volt olyan jó, mint 2004-ben Prágában, helyünk se volt annyi a tombolásra, mint akkor, de felejthetetlen élmény volt pár méterre állni a színpadtól és újra átélni a Metallica feelinget! Várjuk a következőt...

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.05.16. 16:19:47

Én szívesen kimentem volna, de az idei átlagos havi bevételem tizedét kifizetni egy koncertre nagyon húzós.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.16. 18:53:43

@Zoli 29:
nahát! /grift elkerekedett szemmel mered a monitorra/ hisz magának legendás a humora. azt hittem a teatralitáshoz is van érzéke. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.05.16. 18:56:17

@Zoli 29:
de tudja mit, segítek én magán. mikor ilyen módon műkonzerveskedik, négy polgárit végzett szakácsnőként nyelvőrködik, vágjon rákaifilip fejet. az tök jó lenne! :)

Zoli 29 2010.05.16. 19:22:23

@Grift:

Vannak hozzászólások, amelyekre egy-két szónál többet nem érdemes vesztegetni, különösen, ha az ember közben Barca-meccset néz. Majd ha olvasok valamit, amire érdemes ennél bővebben reagálni, megteszem. De ahogy látom, az nem most lesz.

stalien 2010.05.16. 19:37:11

Ja, mert qrva ciki a majd harminc éve alakult zenekar koncertjére ötven körülinek látszóan kipofátlankodni.
Metál
Metálabb
Legmetálabb
Metalissimo Xköb
?
Lüfögőorrú nyilonrockerek!Kutakodjatok a
70-es évektől kezdődően és rájöttök, hogy apáitok korában a kamínZENE már létezett, jobb felhozatallal.
Oszt lehet beü-beüzni és főleg csápkodni!-)

kk_kk 2010.05.16. 19:41:03

Nos, azért volt keménymag is... A 4. sorból (Front stage) 3 szám után kellett hátrébb vinnyognom magam levegőért, durva volt. (helyes!)

Más kérdés, hogy ezzel 5 számot vesztetettem el, mert a FRONT STAGE (!!!!) 9. sora magasságában már karba tett kézzel hallgatták a Mastert (!!!), és csúnyán néztek, amikor ugráltam mert üvöltöttem... Azért visszaküzdöttem magam, de hát basszus, azért mégis...

És mindemellett kurva jól éreztem magam.

hcrules 2010.05.16. 21:57:28

Jó cikk. Nekem tetszett a koncert, de tleg túl sokan voltak, nem volt pörgés, a Puskás egy katasztrófa stb. Aki szerint pedig ez egy harminc éves együttesnél így kell h legyen annak szeretettel ajánlanám figyelmébe a SLAYER-t! B)

szubjektiv 2010.05.16. 23:15:24

Lövésem sincs, hogy mi az a metallica:(

De hol a szanyis pólóm?:)

.Nitro. 2010.05.17. 02:41:45

Én is riszpektből mentem el Faterommal. Egy Metallica lemez volt amit úgy igazából meghallgattam az a Black album. Rock/metál zenét hallgatok többnyire én is, de nekem Metallica valahogy mindig kimaradt. a hangosítás tényleg borzalmas volt időnként, előzenekarok alatt 0. A Puskás stadion adottságairól pedig már válogatott és BL meccseken meggyőződhettem. Körülményes bejutás, WC-be eljutni reménytelen. De a banda összegészében tisztességes bulit adott. És én őszintén szólva még látom azt hogy rendben,, hogy ebből élnek ,de a zene szeretete nem veszett ki belőlük és a közönséggel is végig együtt voltak.

Faluzsaru 2010.05.17. 03:30:50

„Értjük mi, hogy nem attól jó egy koncert, ha agyontaposnak néhány tucat rajongót”

Akkor mégis mi a búbánattó', he?

hcrules 2010.05.17. 10:31:24

@.Nitro.: A Puskás egy katasztrófa minden szempontból... Akusztika semmi, mondták sokan h semmi sem hallatszott a Loki BL meccsein a szektorunkból pedig üvöltöttünk rendesen - el tudom képzelni milyen lehet egy koncert a lelátóról :S

Különben pedig R.I.P. Dio! :(

kk_kk 2010.05.17. 22:06:36

@hcrules:

"semmi sem hallatszott a Loki BL meccsein a szektorunkból pedig üvöltöttünk rendesen"

Hahahaha! Lehet, h mégiscsak a hangosítással volt gond :-)

.Nitro. 2010.05.18. 10:12:22

@hcrules: Hát bizony elég neccesen. Én a VIP mellett a tiszteletjegyesek szektorában ültem, ami ugye a B-közepes kanyar másik ,szemközti fele. Ott is csak vérszegényen lehetett hallani a dolgokat.
Egyébként a Metallica megszólalt, hangerő volt az nem volt gond. De a keverésben időnként voltak malőrök, amik nem mindig akusztikai jellegűek voltak. Előzenekarok alatt meg egyzserűen tényleg nem tudom mi volt, őket elfejetették kihangosítani így kb olyan volt mint az aláfestő zene a Metallica előtti hangolásnál. Jó hát erre lehetett számítnai, nyilván a látványtechnika miatt nem akarták és tduták zárt helyre vinni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.18. 14:10:17

@.Nitro.: Ezt a bulit is az az olasz csóka hangosította, mint a Wingert tavaly? Annyira ekézitek, kezdem azt hinni... :/
süti beállítások módosítása