BKV vs. Volánbusz
2010. január 12. írta: AgentUngur

BKV vs. Volánbusz

  Nem anyázni jöttem most, hanem dicsérni. Persze nem a BKV-t. Se a vezetést, se a szakszervezeteket. Számos jel utal arra, hogy a vezetés nagyüzemi módon, ráadásul szemérmetlenül magánosította a közvagyont. „Lopni, megyünk lopni, mert senki nem szól ránk” - dúdolgathatták az örökbecsűt reggelenként a rövid úton luxusterepjárójuk és irodájuk között.

  Remélem, mostanában sokan rosszul alszanak közülük, és összeszorul a szívük, ha szól a csengő. Még jobban remélem, hogy áprilistól többen lesznek így politikus barátaik közül is. A szakszervezetekről pedig mindig a nyomin öltözött, de a hírek szerint rendkívül jól kereső, populista kiskádárok jutnak eszembe, keletnémet focista séróval. Meg az otromba módon kivitelezett sztrájkok, mint a mai. De hagyjuk ezt, mert nem anyázni jöttem (azt megteszik ma elegen), hanem dicsérni és megoldást keresni.

  Van ugyanis egy olyan tömegközlekedéssel foglalkozó cég Magyarországon, vagy legalábbis Budapestnek azon a fertályán, ahol élek, ami működik. Ez pedig a Volánbusz.

  Ismétlem, csak egy helyi tapasztalatból indulok ki, nem tudom, hogy Baranyában vagy Borsodban mi van. Lehet, hogy most a valóságosnál szebben látom őket, mert ma tényleg a Volánbusz húzott ki a csávából. Dicséret és megint csak dicséret a sűrűbbé tett járatokért.

  De a vadonatúj, légkondicionált buszoknak máskor is örülök, különösen nyáron, mert nem pállik beléjük az ember. Mert tiszták. De legfőképpen azért, mert látom, hogy fizetés nélkül nem lehet felszállni.

  Ma is elgondolkoztam ezen, amikor egy szomszédom kipengette a viteldíjat a volános sofőrnek. Ez a hölgy máskor sohasem száll fel a Volán járatára, még akkor se, ha (nem is ritkán) előbb jön, mint a BKV busza. Az ok egyszerű: a BKV-n ingyen utazhat, mert a mi fertályunkat kiszolgáló buszon a rendszerváltás óta nem láttak ellenőrt, akkor is csak örömében tévedt el egy. A Volánnak viszont fizetni kell, ott nincsen ingyen ebéd. A tiszteletreméltó negyvenes hölgy tehát minden nap lop.

  Kb. ezzel meg is fogható a BKV két nagy gondja közül a másik. Az első, mint már mondtuk, hogy a vezetés egészen arcátlanul nyúlja le a pénzünket. A sokakat kielégítő Szalainé a pár tízmilliójával ugyanúgy kishal a BKV-ben, mint Z. János barátunk az MSZP-ben. A másik gond, hogy a sokmilliós nagylopásokkal szemben ott van sokmillió kislopás. Mert a bliccelés az. 

  Nehéz ezt felfogni, tudom. Szinte minden budapesti ezen nőtt fel. Én is. De ha azt akarjuk, hogy ez a cég valaha is rendbe jöjjön, fel kell. Ha valaki nem fizet, mások fizetnek helyette, azok, akik megveszik a bérletet, jegyet. Meg adójukkal azok is, akik sohasem ülnek a BKV járataira. A busz nem megy magától. Aki nem veszi ki a részét a költségből, az lop. Erkölcsileg nem tűnik persze ugyanolyannak 300 vagy 9400 forint ki nem fizetése, mint mondjuk 80 millió önvégkielégítése, de ha valóban elvszerűek akarunk lenni, látni kell, hogy az a kultúra, ami megengedi, sőt elfogadja a kislopást, legitimálja a nagyot is.

  A fő felelős persze a BKV vezetése. A Volán buszain, vagy éppen New York, Washington és megannyi más nagyváros buszain fizetni kell a sofőrnek, nincs bliccelés. Ha valaki lázad: busz leáll, és jön a rendőr. Lassabb persze így a móka, de legalább rend van és az fizet, aki a szolgáltatást használja. Metrót még egyet sem láttam, ahol szabadon be lehetne menni, míg Budapesten ma is van egy kis esély, hogy elkerülje az ember az ellenőrzést. Ha nagydarab és erőszakos, ez az esély jelentősen javul. 

  Kapuk kellettek volna, beléptető-rendszerek már régen, réges-régen, a metrón túl a HÉV-nél és ahol lehet, a busz- és villamos-végállomásoknál is. A fémet nem lehet megfélemlíteni, mint ahogy azt minap tette egy másfél mázsás, bűnözőnek látszó bűnöző öt ellenőrrel a Nyugatinál. A buszokon meg bérletbemutatás a sofőrnek/kalauznak, vagy kötelező jegyváltás. (Megjegyzem, néhány éjszakai járaton vannak erre halovány próbálkozások. Annyira haloványak, hogy két kaller nemrég kiröhögött egy lányt, mert jegyet váltott, többeket meg egyszerűen lebeszéltek a műveletről)

  A BKV-nak minden zsugorodás ellenére a még mindig széles, és nemzetközi összehasonlításban is viszonylag jól működő hálózata van, persze ramaty buszokkal és egy felesleges új metróba beleölt százmilliárdokkal. De messze vagyunk attól, ahol csak pár éve is voltunk, a rendszer feléli önmagát. Ha felül nem statuálnak példát a nagy tolvajokkal, és alul nem teszik lehetetlenné az apró, de milliónyi kis lopást, akkor nemsokára vissza fogjuk sírni azt is, ami ma van. És nem mindenki olyan mázlista, hogy ott van neki a drága kedves kis Volán fehér buszaival, ha nem jön a BKV.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr171666347

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárgul már a BKV... 2010.01.12. 16:10:05

Most, hogy a BKV háza táján némi mozgolódás tapasztalható, és a vezetés mind idegesebben próbál rendet pofozni, az átlag tömegközlekedőt bizony érik meglepetések. A reggeli szívás után ma este valami csodálatos dolog történt: Európában jártam! Vagy, va...

Trackback: Milyen lesz a BKV húsz év múlva? 2010.01.12. 15:53:46

Igen persze sztrájk akkor is lesz, mert elég régi és elég jól bevált találmány, na de lássuk mi lesz más a BKV háza táján 2030-ban! Először is egyáltalán nem biztos, hogy BKV-nak fogják hívni a céget. Így is elég szép kort ért meg ezzel az elnevezésse...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Káposztakukac 2010.01.12. 15:31:05

azért azt a felesleges 4-es metrót szerintem gondold át és várd ki az átadást.

Veér Farkas 2010.01.12. 15:31:06

@Talon Karrde:
Na ja.
Csak egész Máltán nem élnek annyian, mint Budapest legkisebb kerületében, és azok nagy része is autóval jár.

TAKARODJ JOBBIK! - és vidd a zsidókat, cigókat, po 2010.01.12. 15:31:36

"nics ingyenebéd"

gazdaságosabb lenne

NEM

működtetni jegygyártást, jegypénztárat meg ellenőröket

többe kerül a leves mint a hús

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.12. 15:33:50

Madridban a metró kivisz a helyi pilisszentiván tyúkóljhoz,és olcsóbb a jegy meg a bérlet, mint itt, és időalapú. Egy jegy: egy óra. Asszem. Nem egy út.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2010.01.12. 15:35:03

Valószínű soha nem ztaztál még Volánbusszal, mert az nettó baromság, hogy a Volánbuszon nincs bliccelés. Vannak sofőrök, akik úgy tesznek szert fizetéskiegészítésre, hogy nem adnak jegyet az utasnak. Az utas azt hiszi, hogy jól járt, hisz neki kevesebbe került az utazás, de ezzel ő is hozzájárul, hogy gazdaságtalan üzemeltetés címén járatokat szüntetnek meg vagy ritkítanak.
A BKV sem véletlenül csak a kis forgalmú vonalakon alkalmazza az eslőajtózást. Lincselés lenne, ha a 7-esen megpróbálná ezt valaki.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.12. 15:35:22

@istvanffy:

mercedes sem veszi figyelembe az átlagbért. aki beleül, kifizeti az árát. az utazó, szerződést köt a szolgáltatóval, mely úgy szól, ha igénybe veszi a szolgáltatást, akkor kifizeti az árát. ezen nem lehet vita. ha nem tetszik, nem száll fel. és olyan kormányt választ amelyik kivakarja a szerból ezt a területet is.

lolperec 2010.01.12. 15:35:26

@Őrnagy Őrnagy: ha azt vesszük, hogy az elégséges szolgáltatás mellett sokezer bliccelőt és sokmilliós vállalati lenyúlásokat tartunk el, egyenesen olcsó a bérlet.. :)

amőgy én ezt nem értem, hol vannak a kapuk a metróról?

hogy van az, hogy a 10 milliós Londonban vagy elől vagy hátul szállsz a buszra és mindíg van rajta van min. egy ellenőr?

miaz, hogy a ksz pesten nem lehet a 7es vonalára bevezetni első ajtós felszállást mert a tömeg miatt nem tartható a menetrend?
eleve a tömeg fele bliccel, azoknak jórésze bliccel.. pár héten belül mindenki megtanulná előkészíteni a jegyét bérletét..

csipkártyás belépőkapukat akarok, első ajtós felszállást MINDEN buszra és a villamosra, vagy ahol nem megoldható a kapuzás, min. egy ellenőrt..

menjek vissza Londonba, mi? :D

jaigen, a jelenlegi vezetőséget meg valamelyik kőfejtőbe..

egyalényeg 2010.01.12. 15:36:27

nem tudom, hogy miként tudnak saját zsebre dolgozni, mert ott pl ahol én lakom elég sűrűn vannak volánbusz ellenőrök is akár éjjel 10 őrakor is. Tudtommal egy igazolatlan utas akár 50000 ft büntetést is lehet a vezető részére.

Herr Bruder Netzwerk 2010.01.12. 15:37:07

A megállókban elhelyezett jegyárusító automatából még _soha_ nem sikerült jegyet vennem, kivétel nélkül _mindig_ elnyelte a pénzem. Abba is hagytam az ezzel való kisérletezést. Egyébként is bizalmatlanságot gerjesztő k-európai (fél)mechanikus szerkezetnek néz ki. Meg is örültem, amikor a 4-6 egyik megállójában láttam egy modernebb kinézetűt, mert épp megint nem volt villamosjegyem, de odaérve láttam, hogy meg van rongálva, nem működik. Gyűlölöm, utálom, de muszáj lógnom, ha (alkalmilag) BKV-ra kell szállnom, és épp elfogyott a gyűjtőjegyem, amit valamiért már nem árulnak 20-as pakkban, pedig milyen praktikus volt, eltartott egy jó darabig.

3.14159265 2010.01.12. 15:37:29

A bliccelés erkölcstelen.
A BKV árképzése igazságtalan.

Ha nem veszek jegyet erkölcstelen vagyok.
Ha veszek, akkor egy átvert balfasz.

Most gondolkodom, melyik változat okozna nekem kisebb önbecsülés-csökkenést.

stulquec 2010.01.12. 15:38:09

@Téglagyári Megálló:
megintallunkvazze.blog.hu/2009/10/19/casey_jones_avagy_a_vdszsz_ferditese

Jones nem volt sztrájktörő! a Köcsög VDSS már történelmet is hamisít!

A kurva anyjukat!

Egyébként itt nálunk, vidéki megyeszékhelyen még sose hallottam sztárjkról. Első ajtón lehet felszállni, megveszed a sofőrnél a jegyed azt kész.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2010.01.12. 15:38:57

Nem kell csk a szomszéd országba elmenni, pl. AUSZTRIÁBA(!), ott bizony nincs OKR a metróban, szabad a ki-be járás, a buszokon szintúgy!

Tehát anélkül is működhet egy rendszer hogy úton útfélen ellenőrök, kordonok lennének. Ajánlom a bécsi terepszemlét, 6 metróvonal, rengeteg villamos, és az ottlétünk alatt egyszer sem találkoztunk ellenőrrel. (Biztos vannak persze).

Az is igaz hogy a 8.000 HUF-os REALJET vonatjegyünk (oda-vissza) 3 napig jogosított BÉCSben a tömegközlekedés használatára.

Téglagyári Megálló 2010.01.12. 15:41:55

@Őrnagy Őrnagy:

2010 február 2. ZDF riportműsor:

Kedves nézőink, hosszú nyomozás után fogta el az Interpol a hazánkban bujkáló bz249-et, aki nem vett jegyet a budapesti hetes buszra. bz249 konokul tagad. Önök mit gondolnak, bűnös-e bz249?

[...]

A műsor végén az eredmény: 99% szerint bűnös

2010 február 3, 168 óra, Konrád György nyilatkozik

"Hull a barna eső, már Németországban is!"

Levéltetű 2010.01.12. 15:42:45

Tetszik a poszt. Eddig is rühelltem az "úgy bojkottáljuk a BKV-t, hogy bliccelünk" szólamú hülyegyerekeket.

mocc 2010.01.12. 15:54:01

A Volánbusz egyes térségekben alvállalkozókkal működteti a szolgáltatást. Amerre én járok, az alvállalkozó King Long típusú remek kínai buszokkal szállítja az utasokat. A buszok biztonsága nem túl jó, az üléseket kínaiakra tervezték, a csomagokat nincs hova tenni. Ja, és fűtés sincs benne, két hete ezért befagyott az ajtó, nem mellesleg kurvára fáztunk. A sofőrök meg időnként játszanak néhány jeggyel, de gyarapodott az ellenőrzés, így a bliccelők száma elenyésző.De még így is sokkal inkább fizetem ki ezt a szolgáltatást, mint a nyomorult BKV-t, mivel a sofőrök nagyrésze nem bunkó és betartják a menetrendet.

Rife67 2010.01.12. 15:57:26

Nálunk a Volánbuszon is lehet bliccelni. Régen csak egyszerűen megkérdezték, kéred-e a jegyet, s visszaadták egy részét a jegyárnak. A szűklátókörűek persze örültek hogy ez milyen jó. S ha esetleg elkérted a jegyet, a sofőr úgy adta oda, mintha éppen kiirtottad volna a családját. Azóta rengeteg járatot megritkítottak, mondván, nincs utas.
Erre kitalálták, hogy a végállomáson csak előreváltott jeggyel lehet utazni, s lehet venni ilyen jegyet, ami olcsóbb volt, mintha a sofőrnél veszel jegyet. S ezt bélyegezni kellett (volna) dátumbélyegzővel.
De erre is meglett az ellenszer, szintén félárért adtak egy használt jegyet (amivel persze az ellenőr simán megb..t volna), s leszálláskor ezt szép egyetértésben visszaadták a sofőrnek.
Értem én, hogy kevés a fizetés, meg drága a jegy, de így végül kevés fizetéses állás sem lesz, mert megszűnnek a járatok. De ehhez már hosszútávú gondolkodás kéne, az meg némelyeknél hiánycikk.

papugaja 2010.01.12. 16:00:38

Naponta van szerencsém távolsági és helyközi buszjáratokton utazni.
- Zsebbe csak csókos sofőrök mernek dolgozni, mert csak ők kapnak fülest az ellenőrzésekről.
- Ehelyett a komplett cég csal: annyi nyugdíjas utast jelentenek le, amennyit nem szégyellnek, ezt ugyanis nem kell semmilyen módon az Állam felé igazolni, és az szépen ki is fizeti.
- Sok sofőr szarik a jármű tisztaságára, ezen a téren több társaság kezdi behozni a MÁV-ot.
- Ott spórolnak, ahol tudnak: télen ímmel-ámmal fűtenek, nyáron nem kapcsolnak légkondit (ha van egyálalán), lassú, nyugis tempóval takarítanak meg üzemagyagot, közben 30 km-en összeszednek 10-15 perc késést.
- Ha az utas be szeretné tenni a csomagját, nem a sofőr koszolja össze a kezét, hanem ezt elvárja az utastól.
- A társaságok (egy kis pöcs országban van huszonakárhány Volán!) olyan kocsikat közlekedtetnek távolsági járatként, amin se légkondi, se ablakszigetelés, se dönthető ülések (vagy ami van, az el van törve és szarrá ki van ülve), se normális poggyász/kabát tartó nincs, szét vannak rohadva, füstölnek, zajosak.

Ennyit a dicséretekről.

pyromaster 2010.01.12. 16:00:52

@Doryyka: Eger-Budapest járaton csak januárban 2x ellenőriztek, de teny, hogy gyakrabban kellene.

Silverf@x 2010.01.12. 16:01:00

Azért a Volánbusz is megéri a pénzét..14 évig utaztam vele kisebb-nagyobb távokon napi rendszerességel egészen tavalyelőttig. Valamicskét fejlődött ez idő alatt, de ne legyenek illúzióink. A BKV alternativájaként jónak tűnik, de egyébként... lehet olvasgatni a Volán fórumát, kifejezetten szórakoztató :) Egyébként megjegyzem, hogy az utazóközönsége más, mint a BKV-nak, és ez is lendit a dolgon (pl. a nagyobb távok miatt nem száll fel mindenféle jött-ment alak jegy nélkül melegedni stb).

Zsiráff 2010.01.12. 16:03:10

Ez a kedvenc érvem hogy miért nem lehet első ajtós felszállással megoldani a bliccelést: MERT FELHÁBORODIK A TÖMEG.
És? Ki nem szarja le?
A tömeg nagy része bliccel, és az országban mindenhol bevált módszer, csak a geci pestiek szarra lettek szoktatva, meg kell nevelni az utasokat. Max 1 hónap alatt nagyon szépen rájönne minden paraszt hogy ha utazni akar akkor készítse elő a jegyet vagy a bérletet. A hetes buszon is.

Mindenhol máshol működik, lehet hogy szar lenne pár hétig, de nem is lenne széthugyozott csövessel teli busz meg villamos. Metróba meg beléptetőkaput, egyértelmű. Szerintem hosszútávon olcsóbb lenne mint megállónként 10-15 biztonsági Tibit kifizetni, és a hatékonyságról akkor még ne is beszéljünk. Mióta Pesten lakok megpróbálom elkerülni a buszokkal való közlekedést mert retkes mind, büdös van, és a csöves ott fetrenghet nyugodtan jegy nélkül. Nálunk itthon a volánnál fel se engednék a buszra az ilyet, pedig helyi járat.

Veér Farkas 2010.01.12. 16:04:33

@-dobray- (dszg):
Így van, és 65 eurócentbe kerül. Alig több mint fele a magyar árnak, 175 Ft (mai áron, kerekítve).

Ha itt ennyi lenne, valószínűleg itt is tizedére csökkenne a bliccelők száma.

(Nem mellesleg a madridi metróhálózatot kb. 6 év alatt építették ki, kurva hosszan, 2000-től közel 200 - kettőszáz, nem elírás - km-t, sziklába, addig összesen volt kb. 25 km metrójuk, mikor nekünk már rég megvolt a jelenlegi 3 vonalunk, és a 4-est is már 8 éve építette Baszky Gábor.)

Veér Farkas 2010.01.12. 16:06:59

@Grift:
Igen, édes hülye gyerekem, csak a Mercedes mellett van még vagy 200 gyár, amelyik készít ugyan kicsit kényelmetlenebb, de sokkal olcsóbb kocsikat.

Itt meg rá vagy kényszerítve, hogy Mercedesért fizess, de Daciával járj, amit ráadásul nem is takarítanak, és hol elindul, hol nem.

Veér Farkas 2010.01.12. 16:08:03

@lolperec:
Igen, amilyen hülye vagy, mindenki jobban jár, ha visszamész Londonba.

Nézd már meg egyszer, hogy ott mennyien járnak busszal. Nem kell a lakosság arányában, elég abszolút értékben.

Ökör.

Veér Farkas 2010.01.12. 16:11:46

@stulquec:
Kevered a dolgokat. Az első ajtós felszállásnak semmi köze a sztrájkhoz.

Nem tudom, hallottad-e, de a buszvezetők nem azért sztrájkolnak, hogy az első ajtón lehessen felszállni, hanem mert keveslik a havi 250 ezer nettót.
Végül is igazuk van, 8 osztály általánosos végzettségért ez tényleg elég kevés pénz, pláne ha figyelembe vesszük, hogy egy orvos mondjuk nettó 100-at kap.

Flat Eric / sta press (törölt) 2010.01.12. 16:13:46

Agent Ungur!

A te agyad volna felesleges, ha lenne olyan neked, mert látom nem használod úgysem.
Mondd csak, ha lefagy a város, mert lesik a hó, ha a balfék buszosok sztrájkolgatnak, ha a különböző okkal, vagy anélkül tüntetgetők, randalírozó felvonulgatók miatt le kell zárni a főútvonalakat, akkor vajon mivel közlekedjenek a polgárok?
Menjenek gyalog, de jobb ha otthon marad 1,5 millió ember, mert az újabb metró felesleges...?
Bravó...!

scuderia ferrari 2010.01.12. 16:13:47

Ülj fel egy párszor a szabolcs volán mátészalka környéki buszokra, és hamarosan sírva könyörögsz, hogy vegye át tőlük a bkv a területet

Veér Farkas 2010.01.12. 16:15:07

@Zsiráff:
Hát valószínűleg jobban járt volna a világ, ha anyád mégis inkább a kutyát választja a buliban, nem apádat.

szárnyati géza 2010.01.12. 16:16:19

Itt Sopronban első ajtós felszállás van.
Ha hőbörög valaki, a sofőr megveri. De még az utasok is, mert itt mi utáljuk a cigányokat.
A Kisalföld Volán az egyetlen a Volán társaságok közül, amelyik nyereséggel dolgozik. Talán nem kell külföldre menni, hogy példát vehessenek.

Mindamellett, sok külföldi nagyváros tömegközlekedésén utaztam, és a legtöbbje szintén egyajtós, illetve beléptető kapus. Az ellenőrök környékén többnyire posztol néhány rendőr is, balhé esetére.

BKv-val alapvető baj, szerintem, hogy nem merik kirúgni a sok felesleges embert. Minek kéne annyi ellenőr, ha van belétető kapu, vagy a sofőrnél vehetsz jegyet?

Téglagyári Megálló 2010.01.12. 16:20:27

@Veér Farkas:

Farkast, illetve moderátorért kiáltok.

Levéltetű 2010.01.12. 16:22:57

Drága pesti barátaim. Nézzétek meg az introban, hogy az általatok lesajnált keleten hogy csinálják a helyi közlekedést.

www.szabolcsvolan.hu/

szárnyati géza 2010.01.12. 16:23:48

Zsiráff:
Ezt nem tudtam, még 2007-es adatokról van ismeretem

Rikki Harcos 2010.01.12. 16:27:46

" Remélem, mostanában sokan rosszul alszanak közülük, és összeszorul a szívük, ha szól a csengő."

na, hát én ezt nem gondolnám róluk

bryan 2010.01.12. 16:40:35

Miskolc az a hely, ahol így működik a töm. közl., nem egy leányálom. A megállókban nagy álldogálás, ritkán járnak a buszok, részben azért is, mert az első ajtón felszállás lassít sokat, másrészt meg azért, mert a város nem igazán szeret hozzájárulni az MVK költségeihez. Az ellenőrök a pestiekhez képest Rambó jellegűek, az egész cucc roppant barátságtalan. Persze, ha a pesti szintű bliccelés terjedne el, nem lehetne megmaradni rajtuk. Szóval szerintem sem a pesti, sem a posztíró által vázolt miskolci jellegű módszer nem jó. A chipkártyás rendszer jó lenne. A villamosokon csak az ellenőrök jelenléte jelenti a megoldást. Van egy határ, hogy mennyi bliccelőnek járulok hozzá az utazásához azért, hogy a közlekedés ne lassuljon le túlságosan, a pesti még jócskán túl van ezen a miskolci rendszerbe pedig beleférne több tolerancia.

Gico 2010.01.12. 16:43:25

Ha Madridban meg tudják oldani, hogy ne lassuljon le a közlekedés az első ajtón történő felszállástól, nem lehet lehetetlen feladat.
Támogatom itt is az ötletet.

heima (törölt) 2010.01.12. 16:45:27

mindennap volánnal kéne bejárnod hamar elmenne tőle a kedved

Viktus 2010.01.12. 16:46:29

A bkv jegyárak irreális magaslatokban vannak nem is éri meg nekem a tömegközlekedést használni, ha felmegyek vidékről az autó olcsóbb ...

ZBR 2010.01.12. 16:46:53

@Veér Farkas:
Nem is nagyon akarnak itt maradni az orvosok...

Guild 2010.01.12. 16:47:38

Kicsit már deviánsnak érzem magam, hogy mindig kezelek jegyet.
Illetve ha tudok. Nagyon sok jegykezelő nem működik.
A tömött járműveken meg el se lehet jutni a kezelőkig. A tömött 4-6 villamoson pedig nem is lehet tudni merre vannak, ha valaki nem ismeri korábbról.

ZBR 2010.01.12. 16:47:44

@bryan:
Jártam már Miskolcon, túlélhető. A BKV-hoz képest mindenképp.

szárnyati géza 2010.01.12. 16:53:49

Alapvetően a hozzáállás szomorú!!

Úgy kezeljük még sokan a buszjegyet, mint egyfajta adó, vagy csekk, vagy büntetés.

A kocsiba is kell tankolni, ingyen az sem megy.
A 10 rongy a bérletért, az kurvára nem sok!!!
Vegyétek figyelembe, hogy mennyi mindenen utazhattok 10ezerért.
Mi itt választhatunk 20 busz közül majd' 6ezerért.

Ha meg drága a bérlet, lehet gyalogolni. Vagy bicajozni nyáron.

És nem kell azzal jönni, kedves pestiek, hogy életveszélyes a kerékpározás Pesten.
Faszt az!
Persze, amíg egy-egy úttörő lavírozik, akkor oké, de ha egy kurva lakótelepről 200-300 ember indul meg bicajjal nagyjából egyidőben, az már tömeg, és ott már nincs veszély.
Csak hát a lustaság....

Ralesk 2010.01.12. 17:00:41

Próbálj a hetesen elsőajtós rendszert bevezetni :D

heima (törölt) 2010.01.12. 17:01:41

@szárnyati géza: 10k drága egy BKV bérletért, de valóigaz h a volán meg a bkvhoz képest elbaszottul nagyon drága, ugyanennyi pénzért kb kapsz egy szigorúan két megálló közötti 10km-es bérletet.

a gyalog/bicikli/motor a zemberek 90%-nak nem alternatíva.

heima (törölt) 2010.01.12. 17:05:24

ja és annál nincs idegbaszóbb, amikor végigállva egy fasza agglomerációs dugót egy csontig tömött volánbuszon, még az utolsó két-három megállóra pár faszkalap pesti még megállítja a gályát és mindenképp felfúrja magát.

Viktus 2010.01.12. 17:07:57

@heima:

10k nem drága helyi lakosnak egész nagy területen bármerre kolbászolhat vele drágább az üzemanyag ...

Nekem csak egy út tömegközlekedéssel:
MÁV v. Volán oda-vissza: 2200 Ft,-
BKV jegy 400 ft/db fasza , ha többfelé kell menni egy ötös simán.

A kocsival meg kétezerből megjárom ...

Veér Farkas 2010.01.12. 17:18:30

@Gico:
Azt fogd már fel, te nagyon hülye, hogy Madridban jelenleg kb. 280 km metró van, nagyjából bárhonnan bárhova eljuthatsz vele (még az elővárosokba is), Budapesten meg 30 km sincs.
Ezért ott alig jár busz, itt meg kb. csak az jár.

Istenem, honnan jön ennyi gondolkodásképtelen, szemellenzős hülye a netre?

calvin&hobbes 2010.01.12. 17:21:15

En oszinten szolva nem vagom a magyar rendszert.... a peldanak felhozott London egesz jo ha a szervezest nezzuk.... a metro kapus, oda csak ervenyes jeggyel, oysterrel jutsz le, a busz szinten csipes -- persze van kivetel az utasba vetett bizalomra epult csuklos busz ahol rajtad mulik csipogtatsz e vagy nem, de ha nem, senki sem csodalkozik vagy pampog mikor a kovetkezo megalloban harom rabomobillal, 15 rendorrel es 5-10 ellenorrel talalkozik -.
Es kijelenthetem hogy marha sokan jarnak busszal... nem csak a centrumban de az egesz 1-8 zonat belahozo 24 oras buszrendszer maximalis kihasznaltsagon mukodik... SOHA SENKIT nem hallottam pampogni mert harmincadmagaval sorba kellett allni az elso ajtonal!Hogy ez miert van????

Veér Farkas 2010.01.12. 17:21:54

@szárnyati géza:
Ki a faszt érdekel, hogy mennyi mindenen utazhatsz, mikor az átlag budapesti kb. 4-5 járatot használ csak egész évben?

(És ennyit is csak azért, mert szarul vannak szervezve a járatok, sokszor kell átszállni értlmetlenül.)

Magyarul fölöslegesen elkérnek tőled a 10 ezer Ft-ból kb. 9 ezret olyasvalamiért, amit soha nem használsz.
Jobb helyeken ezt árukapcsolásnak nevezik, és büntetik.

Veér Farkas 2010.01.12. 17:24:59

@calvin&hobbes:
Biztos azért, mert 10 ember nem tud arról pampogni, hogy mit csinál harmincadmagával.

A marha sokan járnak busszal meg a 7-es busznak talán a 0,1 része (teljes Londont teklintve).
És Budapesten a 7-esen kívül más buszjáratok is vannak.

calvin&hobbes 2010.01.12. 17:31:30

Veer Farkas, melyik reszen laksz Londonnak ahol atlag 10 ember szall fel a buszra? Csak mert en kicsit mashogy latom nap mint nap.... de legyen ahogy gondolod... Nem vitatkozom...

windmill 2010.01.12. 17:32:14

@Téglagyári Megálló: haddel. Csavo csak a neten farkas, de nem tellik neki BKV jegyre, azert trollkodik itt teli szajjal. Ha ignoralod, megunja.

calvin&hobbes 2010.01.12. 17:34:29

Veer Farkas: melyik reszen laksz Londonnak ahol csak 10 ember szall fel atlagban a buszra? En kicsit mashogy latom nap mint nap... de mindegy... nem vitatkozom...

windmill 2010.01.12. 17:38:01

@calvin&hobbes:
az angol szeret es tud is sorban allni, illetve a londoni buszokat felszerelte'k kamerakkal. Ettol meg a londoni kozlekedesi rendszer jo, es pofatlanul le kene nyulni egy az egyben (zonak, kapuk, csippek, kamerak, the whole shebang).

Mollyka08 2010.01.12. 17:41:41

@Veér Farkas: Honnan veszed ezt az eleve hülyeséget? 15-20 éves gyakorlattal, éjszakai, délutáni, túlóra pótlékkal esetleg BRUTTÓ 230-250 ezer Ft. Mellesleg meglepődnél hány autóbusz-, villamos-, trolibusz vezetőnek van nem csak érettségije, de némelyiknem felsőfokú végzettsége is. Amúgy meg az orvosoknak ott a "nembeszélünkróla" HÁLAPÉNZ. Adózatlanúl! És annak ellenére leszarják a betegeket! A jrművezető büntetőjogilag felel azért, hogy Téged és a hozzád hasónló MSZP-SZDSZ fogadott prókátorokat biztonságosan elvigyen. NE DŐLJETEK BE HORVÁTH CSABA ELVTÁRSNAK!!!
Amúgy meg a pedagógusok, orvosok, stb. szerintem is keveset keresnek, de az ő bérüket nem a buszvezetők szabják meg, hanem a politikusok! ÚGY GONDOLOM AKKOR LESZ IGAZA A H CS ELVTÁRSNAK, HA AZT MONDJA " NEM TUDOM MIÉRT SZTÁJKOLNAK A BUSZVEZETŐK, HISZEN ŐK IS CSAK ANNYIT KERESNEK, MINT MI POLITIKUSOK"

mikka 2010.01.12. 17:45:56

TTC Toronto Transit Comission
Lehet peldat venni :)
Mukodik es jo..megbizhato.
Nem ertem hogy egy 20 eve polgarmester miert nem nyitja ki a csipajat es nez korul hogy mashol hogy mennek a dolgok ?
Ehh :)
F*szok :) a valasztoi is meg a p.mester is.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.12. 17:47:50

Erre a szarra nincs megoldás, vagy autóval kell járni (igen, drágább, még az is lehet, hogy a dugók miatt lassabb, dől a kipufogófüst is, de sztem 10 év BKV-zés után egy átlagos temperamentumú embernek is garantált a gyomorfekély), vagy el kell húzni Bp-ről vmi normális kisvárosba, és vissza se nézni (ja, sok szerencsét az álláskereséshez a kisvárosokban).

Egy dolog biztos, a tolvajokat sitten szeretném látni. Gaskó & Co.-t meg inkább le sem írom, hogy hol.

ostván 2010.01.12. 17:48:59

Kamerát a vezető melletti ajtó fölé. Ellenőr másnap az irodában végignézi a filmet és a nemfizető utas helyett a buszvezető csenget. 1-szer. Azután már nem fog felengedni senkit ingyért. A nyudíjasoknak (időseknek) nulla ft-ért (a kártya előállítási áráért) bérletet adni. Szóval dokument nélkül nincs felszállás, vagy kp. jegyvásárlás. Tulajdonosként erre adnék pénzt. Azután a rendszer majd rentábilissá teszi önmagát.

calvin&hobbes 2010.01.12. 18:00:22

@windmill: Igen ezt is hozza akartam tenni... A kamerak marha sokat segitenenek az utazasi eszkozok minosegen... nem sok buszt latok itt szetcincalt ulessel, graffitivel kidekoralva, osszekarcolt ablakokkal stb...

Rob67 2010.01.12. 18:01:11

@3.14159265: Ha egy kicsit többet járnál külföldre, rájönnél hogy létezik az alig drágább napijegy fogalma is.
Jé, feltalálták a csövön a lukat.
A kedvencem az amikor a magyar okosok megmagyarázzák hogy nem lehet ilyen sofőrnél fizetős rendszert kialakítani a szép Budapesten.
Ott nem. Észnél vagyunk? Micsoda zsúfoltság lenne ecsém...
Igaz a porfészek Budapestnél lényegesen zsúfoltabb és nagyobb London ezt meg tudja tenni.
És láss csodát, működik.
Nem lehetne a közlekedésszervezőket olcsó tanulmányutakra elküldeni szaros városokba.
London, Párizs, New York. Például.
Nem szégyen tanulni onnan ahol tudják működtetni.
Nem gáz ha kiderül, nem mi vagyunk a legokosabbak :)

Rob67 2010.01.12. 18:04:04

@Veér Farkas: Nos íme a nagy okos magyar mintája...
Nem sok külföldi tapasztalatod lehet, főleg nem Londoni.
A Londoni közlekedés és a város mérete is egy hangyányit nagyobb mint a hőn szeretett 7-es buszod.
Nem baj ha nincs tapasztalásod, de ne reklámozd a tudatlanságot.
Ez nem trendi :)

jaku 2010.01.12. 18:06:06

:D

BKV eddig nagyon jol fejheto vallalat volt a mindenkori politikai hatalomnak, most ennek vege... Mostmar valszeg nem fognak tudni olyan egyszeruen olyan sokat sikkasztani, ezert nem lesz fontos a politikusoknak, es ezert majd szepen privatizaljak:D Nah akkor probaljon meg majd a 40 eves kisholgy ingyen utazni:D

336 2010.01.12. 18:14:04

Budapesten nem drága a tömegközlekedés! Persze sok pénzbe kerül, főleg a fizetésekhez képest. De sajnos a busz ára is ugyanannyi itt, mint bárhol máshol a világon, meg a benziné is. Bécsben egy jegy 490 Forintba fáj, de ha az ember fia a járművön veszi meg, akkor 595 Ft. Igaz ugyan, hogy ott tiszták a járművek, meg kisebb a valószínűsége annak, hogy lerobbanjon alattunk, de ne mondja senki, hogy itthon drága nemzetközi összehasonlításban.

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.12. 18:16:38

". A Volánnak viszont fizetni kell, ott nincsen ingyen ebéd. A tiszteletreméltó negyvenes hölgy tehát minden nap lop."

Ott nem az utas lop, hanem a sofőr, amikor nem ad jegyet! Látszik, nem sok tapasztalatod van Volánban. És akkor a csodálatos kínai buszokról ne is beszéljünk, amin télen -7 fok van (úgy hogy fullon megy a fűtés), nyáron kb. 5. A klíma kikapcsolhatatlan. Számtalan olyan ülés van rajta, ahol egy átlagos 170 cm-es embernek alig ér le a lába, egy alacsonyabbnak meg sehogy (csodás a biztonság, mert még támaszkodni sem tudsz). Aztán hetente egyszer biztosan jön ellenőr, aki attól függetlenül, hogy megvetted a súlyos tízezrekbe kerülő bérletet, úgy beszél veled, mint a ronggyal, mindenáron próbál valamibe belekötni, csak hogy büntethessen. Ja és, ha elküldöd az anyjába, még neki áll feljebb!

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.12. 18:17:50

@metal:

electric.blog.hu/2009/01/20/volanbusz_futes_nelkul

itt írtam már pár dolgot a Volánról! Szerencsére, már nem velük utazom!

elfelejtette 2010.01.12. 18:18:24

@336: Vásárlóerőt tekintve Európa egyik legdrágább tarifarendszere a BKV-nak van.

tothmari 2010.01.12. 18:22:29

Veér Farkas nem tudja a nettó,bruttó közti különbséget. Pedig Veér Farkas mindent tud. Ez ellentmondás.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.01.12. 18:23:07

Lopnak a volános sofőrök is naná, de a Koltói Anna utcai végállomásnál (ahonnan a buszok Tököl, Szigethalom, meg Szigetszentmiklós felé indulnak) nemrégiben bevezették, hogy csak úgy szállhatsz fel a buszra, ha előtte egy automatából megveszed a jegyet, ergo kilőtték a sofőrök zsebredolgozását. Persze, ha egyel később szállsz fel, ott már nincs ilyen.
ha a megállók zömében bevezetik ezt a rendszert, akkor viszont ez a sofőri fizetéskiegészítés meg lesz lőve.
Szóval a Volánnál azért legalább megpróbálnak kitalálni valamit, ellentétben a Bkv-val

bz249 2010.01.12. 18:24:35

@336: Marseille

www.rtm.fr/SiteRTM_WEB/tarif/Tarifs_occasionnels.pdf

Carte Liberté 5x1 oras atszallojegy (ha egy oran belul felszallsz a kovetkezo jarmure, akkor az ingyen van) 1.26€

Szolo jegy 1.5€ szinten atszallo 1 oraig

Ok, hogy Arabia, de azert akkor is.

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2010.01.12. 18:34:15

a bkv bérlet árát soknak tartom, a bliccelést pedig lopásnak. ezért néha veszek bérletet, majd ha lejárt pár napig bliccelek.
itt németo-ban szívesen megfizetem mindig a 3-szor drágább bérletet, mert fasza a szolgáltatás

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.12. 18:35:45

@Vérszegény éjszakai dúvad: Ezt már régen kitalálták, a Széna téren, kb. 3-4 éve így van, de ettől még lopnak úgyis, ugyanis ez a rendszer csak főidőben működik, akkor meg az utasok nagy része bérletes, akkor amúgy se lenne bevételük, este, meg hétvégén továbbra is ők adnak jegyet, és a nagy pénzt akkor akasztják le!

is 2010.01.12. 18:50:35

@istvanffy: jaj, ugyan mondd már meg az araboknak, hogy nekünk olcsóbban adják az olajat. meg a svédeknek, hogy nekünk olcsóbb legyen a Volvo busz. meg a gumigyárnak, hogy nekünk tessék már olcsóbban adni a gumit, az alkatrészesek meg az alkatrészt. és aztán még szavazzunk arra, aki egyenesen meg is ígéri, hogy olcsóbb lesz. és azzal kampányol, hogy rosszabbul élünk, mert felment a bérlet ára. eljön az idő, amikor kinövünk a szocializmusból?

a lopást be kell szüntetni, de számoljunk:

1. a BKV éves költségvetése 120 milliárd Ft
2. a megkérdőjelezett végkielégítések 700 millió
3. a meg nem vett jegyek (napi 30-40 ezerről tudok) kb. évi 4 milliárd
4. jövőre, a szép, boldog új hatalom alatt nem lesz már végkielégítési botrány, ugye? viszont a 4 milliárdot jövőre is kilopják a kedves utasok.

@acidszarka (trolibusz): bocs, nem fordítva van? azért fasza a szolgáltatás, mert megveszed? ez egy spirál mindkét irányba. Mo-n te is tolod a negatívba, németeknél meg a pozitívba. magyar vagy-e?

336 2010.01.12. 18:56:45

@elfelejtette: Hogyne! Csakhogy a nagyanyám még abban a rendszerben nőtt föl, amikor a kétfilléres villamosjegy nem volt mindenkinek elérhető, és ezzel tisztában is volt mindenki. Ma viszont úgy gondolják a népek, hogy ez nekik jár. A nagyanyám 88 éves, és köszöni jól van, pedig gyalogolt eleget...

záporjózsi 2010.01.12. 19:01:06

A Tisztelt Posztoló nagyon becsületes ember. Örüljünk Neki. Emellett még naiv és/vagy tapasztalatlan is. Nem látott még maxizó Volán-sofőrt - enek azért örülni kellene.
"200 zsebbe, főnök!" - többeknek ismerős lehet.

elfelejtette 2010.01.12. 19:03:54

@336: Mégis hogy jön ez ide? A BKV aktuális jegyárait hasonlította más városok aktuális közlekedési jegyáraihoz képest, majd kijelentette, hogy ez nem is drága. Hát de, drága bizony. Ha más hasonló gazdasági helyzetben levő országban olcsóbb, akkor nálunk is lehet olcsóbb, ennyi.

A nick már létezik 2010.01.12. 19:08:27

@Rob67:
Többen közlekednek Londonban, de mivel a metró kb. bárhová elér, nem nagyon buszoznak, inkább metróznak.
Mellesleg Oysterrel a közlekedés ott is olcsóbb, mint Budapesten jeggyel. És mennyi is ott az átlagkereset?

A nick már létezik 2010.01.12. 19:14:25

@336:
ÉS Bécsben mennyit is utazhatsz 1 jeggyel? Ugyebár egy irányba korlátlan átszállás és távolság?

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2010.01.12. 19:14:53

@is: sztem németben sem jön vissza az összes költség csak a jegyek árából

A nick már létezik 2010.01.12. 19:15:38

@elfelejtette:
Nemcsak vásárlóerőt tekinve, abszolút értékben is, és nem egyik. A legdrágább.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.01.12. 19:16:04

fyi, a volán sofőrök nagy része zsebre dolgozik főleg az agglomerációban tehát ott sem idillikus a kép. ettől függetlenül annyiban valóban jobb a helyzet, hogy a sárgabusz nem szociális melegedő mint a legtöbb külvárosi bkv járat.

Aradebil 2010.01.12. 19:16:38

Nálunk meg a szutykos szar ikarus jött a van Gool helyett,de legalább volt vmi :S

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2010.01.12. 19:21:17

Ezek után, mikor hónap végén jómagam is felrakom majd a cikemet erről (hasonló éljenzése a VOLÁNBUSZ-nak), ki fogja azt állítani, hogy nem loptam a posztot, hanem magamtól gondoltam ki, hogy írni kéne ennek a két cégnek az összehasonlításáról? :-(

Jó összefoglaló lett. Majd kicsit másfelé csinosítem a sajátomat, hogy ne lopásnak tűnjek... :-)

A nick már létezik 2010.01.12. 19:22:46

@is:
Az olajat nem az araboktól vesszük, hanem az oroszoktól.
A benzin és a gázolaj fogyasztói árának kb. 80%-a adó, tehát nem a beszerzési ár miatt drága.

Egyébként meg a BKV kap évi kb. 40 milliárdot az államtól (azaz minden bliccelő is befizet több mint 20 ezret; ugye, itt csak a budapestiekről beszélünk). Ehhez képest a bliccelésből származó _állítólagos_ (mivel felmérni nemigen lehet, azt mondanak, amit akarnak) 4 milliárdos veszteség azért elég kevés.
És ne csak a jogosulatlan végklielégítéseket vedd, hanem a különféle haverok cégeivel kötött álszerződéseket is, ezekkel együtt ez bizony simán megvan 4 milliárd.
Akkor meg miről is beszélsz?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.12. 19:29:53

Elején kicsit megijedtem, hogy 105 kommenten kell átrágnom magam, de aztán láttam, hogy legalább a fele Vér Farkasé, na azokat nyugodtan át lehet ugrani, ugyanis a 'te fasz', meg 'te hülye' és hasonlókkal kezdődő hozzászólásokat élből nem is szükséges elolvasni.
@mybudapest: 'a sárgabusz nem szociális melegedő'
de nem ám! Sajnos semmiféle melegedésre nincs rajta lehetőség, ugyanis a buszok jó részén ablakszigetelés sincs, süvít be a menetszél, az ajtókon olykor 10 centis rések tátonganak. Az alap, hogy novembertől márciusig a lehellet simán látszik a buszon, a hidegebb napokon jégvirágokban gyönyörködhet a nyájas utas, még szerencse, hogy a Volánbusz ezért nem számít fel külön esztétikai honoráriumot.
Akik meg a hetesbuszos elsőajtós felszállás miatt nyígnak, azoknak üzenem, hogy el kell törölni a papírjegyet és feltöltőkártyát nyomni az utasok mancsába, amelyre egy vagy több jegy, vagy a bérletfajtáknak megfelelő összeget lehet feltölteni. Érintőkártya, mint Londonban és Stockholmban, oszt csókolom.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.12. 19:32:20

@Rékuc: annyit még, hogy a Volánbusz annyiban jobb pl. a MÁV-nál, hogy a 'közúti közlekedés sajátosságai' ellenére percre pontosan közlekedik amióta az eszemet tudom, egyszer nem volt késés (illetve egyszer igen, amikor lerobbant a busz, de ez hat év alatt egyszer fordult elő és 20 perc alatt jött a pótló).

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.01.12. 19:36:35

@Rékuc: az melyik volánbusz amelyik percre pontosan közlekedik? :D a távolsági talán, de most a népliget-győr-pozsony járatot ne hasonlítsuk a bkv-hoz. az elővárosi volán járatokon ugyanolyan jelképes a menetrend. napközbe késnek, késői órákban elmennek előbb. már csak az ért is, mert sokszor van, hogy egyik nap X megállóban két bérletes áll, másnap meg 8 ember amiből 6 jegyet vesz, 10.000 forintossal.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.01.12. 19:37:36

"Ha felül nem statuálnak példát a nagy tolvajokkal, és alul nem teszik lehetetlenné az apró, de milliónyi kis lopást, akkor nemsokára vissza fogjuk sírni azt is, ami ma van."

Az a baj, hogy az a 'felül' lopja a legtöbbet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.01.12. 19:38:14

@mybudapest: Koknrétan a Szigetszentmiklós, Tököl, Szigethalom járatok gyakorlatilag perce pontosan visznek haza déután.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.12. 19:39:45

@mybudapest: a bp-monor járatról tudok, (igen tudom hogy nem az az egyetlen), na az még az életben nem késett, pedig úgy van, ahogy mondod, főleg az Örsön szoktak tolongani este a jegyesek (persze az senkinek nem jut eszébe, hogy a bérleteseket előre engedjék, hogy ne fagyoskodjunk hiába a megállóban), de a sofőr jó érzékkel mindig pont úgy áll be előbb, hogy mindenkinek legyen ideje jegyet venni. Vagy a menetidő van nagyon jól kiszámítva, vagy a vezérek rutinosak (igen sajnos a zsebre dolgozásban is), de az a járat soha nem késik.
Az is igaz, hogy a 30km táv egy perc híján egy óra, de legalább tudod, hogy hazaérsz és nem kell a nyílt pályán ácsorognod.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.01.12. 19:43:44

akkor szerencséd van. én legutóbb azért késtem el a munkahelyemről, mert a 20 perces utat 30 perc alatt tettük meg hajnalban, én lekéstem az átszállást. az ok:

drága sofőrünk egész úton mobillal a fülén forródrótot tartott, hogy a belső ellenőrök éppen melyik falu megállójában melyik kezükkel vakarják meg a seggüket. ehhez perc 30as tempó dukált országúton... rászólni persze nem lehet, mert legközelebb esetleg otthagy a megállóban.

csavardi 2010.01.12. 19:45:52

Liszabonban is a sofőrnél kell bemutatni a bérletet, vagy jegyet venni, valahogy mégis mindenhol rendben működött a tömegközlekedés. Persze minden megállóban működött a jegyautomata, relatív nem drága bérlet,
Eszébe nem jutott senkinek a hátsó ajtókon felszállni.
Szerintem simán működne akár hetesen is, vagy még egy kalauzt se tartanék istencsapásnak,simán megérné a BKV-nak. Lehet hogy tömeg se lenne,a bliccelők nem utaznának, vagy előre vennének jegyet-bérletet , ami akkor lehetne olcsóbb is.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.12. 19:46:49

@mybudapest: az biztos, hogy kiskirályok a sofőrök. Reggel max a dugó miatt késik pár percre a busz, a Pesti utat gondolom senkinek nem kell bemutatnom ebből a szempontból.
Pont a kiskirály sofőrök, fűtetlen, szigeteletlen buszok miatt nem kellene agyondicsérni a Volánbuszt, ezek szerint a pontosság is rapszodikus fogalom náluk.

Mango11 2010.01.12. 20:26:40

A gödöllői Volánbusz sofőrei dohányoznak,telefonálnak ..stb vezetés közben mint állat
A King Long buszok fűtetlenek, és még mindnid megy a sumák a jegyekkel
Ott sem fenékig tejfel minden.

calvin&hobbes 2010.01.12. 21:08:40

@A nick már létezik: csekkold le legyszives Del- London Metrorajzolatat.... legalabb annyit szivsz mint Pest 3 metrovonalaval...
Az oyster lehet hogy olcsobb egy pest atlagkeresethez de csak akkor ott laksz ahol dolgozol... ha a hatosban laksz de a centrumban dolgozol eltapsolhatsz nem kis osszeget... ha ehhez meg hozzatesszuk hogy nagyon nagy atlag nem keres olyan marha jol mondjuk 7.5 oraberben... igy viszont a haviberlet 100 fontjaval szamolva lehet akar 10%a a fizudnak... ne abbol induljunk mar ki, hogy Londonban mindenki gazdag!
Ami a lenyeg, hogy itt viszont kapsz szolgaltatast a penzedert... nem bunko a kaller, a kamerakon keresztul szemmel tartjak a biztonsagodat is, teljesen lefedi a varost a kozlekedesi halozat es nem 20 percenkent jarnak a buszok hanem mondjuk 5-10 percenkent...

neurotikk! (törölt) 2010.01.12. 21:15:13

Szivembol beszelsz.
Te vagy a gondolataim Petofije. Teljesen emberien es logikusan irod le amire en mar beallva a sorba csak frocsognek. Lesullyedtem na.

Megerdemli a sok taho pesti hogy keresztbetesznek neki a sok taho pesti soforok.
Apam!... mar megint tahoskodok! En tenyleg lesullyedtem a tahok szintjere, nekem annyi.
A frocsogesbe sullyedes elott:
Ki szolna itt ra barki barkire? Ahol mindenkire ra lehetne szolni.
Mutyikozosseg.
Pitianer vagy verlazito, egyremegy.

neurotikk! (törölt) 2010.01.12. 21:27:25

@Beela:
az ikuval van gond itt. Akinek van ikuja az felfogja, a kis sajat szaros igenyeinek mindenaron nyomasa maganak tesz keresztbe, ugyeam?
a videki paraszt tud alkalmazkodni, a pesti kifinomult nem?, annak ahogy gondolja ugy kell mukodnie a vilag tobbi reszenek, foleg annak ami az ingazoutvonalon van?
Hat akkor tovabbi kedves igenykiallast mindenkinek. Utas, sofor, HR fonok.

marós 2010.01.13. 10:26:40

A szocik ráuszították a propagamdagépezetüket a sztrájkolókra, mert nem akkor, és az ellen léptek fel ami nekik kedves lenne. /Taxis blokád, jobboldali kormány./ Vegyék tudomásul, hogy a kisemberek jogosan lépnek fel, ha olyan őrültságekkel találkoznak, mint ami a BKV-nál történik, mindenre van pénz, ami a korrupt vezetők zsebébe megy, de a pénzért megdolgozókat ki akarják zsigerelni. Továbbá ne felejtsék el a szocik, hogy a kisemberek nagy többsége tudja, hogy értük is "szól a harang", és jó diákként nem felejtettékel a költő szavait: "bár felül a gálya, alul a víznek az árja, azért a víz az úr".

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.01.13. 11:10:09

@marós:
Mi lennénk a BKV-ra uszított szoci propagandagépezet? Sok minden voltunk már, de... :]

stepboy 2010.01.15. 21:00:16

"Ez a hölgy máskor sohasem száll fel a Volán járatára, még akkor se, ha (nem is ritkán) előbb jön, mint a BKV busza. ... A tiszteletreméltó negyvenes hölgy tehát minden nap lop."

És Budapesten száll fel? Mi van akkor ha Budapest-bérlete van, csak nem tudja, h jó a Volánra is?
süti beállítások módosítása