Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Tanévnyitó beszéd
2008. szeptember 08. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Tanévnyitó beszéd

 Kedves Hallgatók, Tisztelt Leendő Falleológusok!

 A Falleológia Tanszék nevében szeretettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy a mai napon megkezdődik az új tanév, immár a nagyon sokadik e patinás falak közt. Higgyék el, ennek mi sem örülünk, mi is szívesebben süttetjük a hasunkat a Balatonon, meg sörözünk a kertben, ahelyett, hogy az Önök szaros kurzusfelvételi ügyeivel foglalkoznánk. Vagy Önök szerint érdekel minket, hogy meg van-e hirdetve a FAL-212/B tanegység? Őszinte leszek, egyáltalán nem érdekel, sőt: egyenesen leszarjuk. De hát valami barom kitalálta, hogy szeptemberben el kell kezdeni a tanítást, így nincs más választásunk, se nekünk, se Önöknek.

 Megkértem a demonstrátor kollégát, hogy amíg beszélek, vetítsen maguknak döglött fókabébiket. Ugyan semmi közük nincs a falleológiához vagy az egyetemünkhöz, de amilyen beteg állatok Önök, biztos élvezni fogják. 

 Először is némi magyarázattal tartozom, amiért én tartom a tanévnyitó tájékoztatót, nem valamelyik magasabb státusú kollégám.

 Müller tanszékvezető úr Lisszabonban van valami kamu konferencián, maradt egy kis OTKA pénze, azt gyorsan el kell költenie, mielőtt csődbe megy ez az egész miskulancia. Ja, bocsánat, tudom, az ilyen szavakat Önök nem értik. Szóval a Müller konferenciázik, nagy is lesz az arca, amikor hazajön, de ne higgyenek neki, én láttam már több nemzetközi előadását. Általában beteszik a legérdektelenebb panelbe, ahol az elnökön és a két kirendelt doktoranduszon kívül senki nincs, de ezek is inkább kígyósat játszanak a mobiljukon. Ha érdekelné őket, akkor se értenék, mert a Müllernek teljesen kivehetetlen az angol kiejtése. Őt egyébként nem sokat fogják látni: a félévre még valami pályázati pénzekből befizette magát három konferenciára meg egy tanulmányútra, amikor meg itthon van, folyton mindenféle bizottsági, kuratóriumi, tanácsi meg egyéb ülésekre és temetésekre jár. Tudják, professzor akar lenni, s ezek a találkozók remek alkalmat kínálnak a seggnyalásra meg a furkálódásra. Ne tudják meg, mennyi segget kell kinyalni a professzorsághoz!

 A Horváth professzor meg már nem tud beszélni, de igazából járni se. Azt mondják, akkora a prosztatája, mint egy sárgadinnye, de ez maradjon köztünk. Őt csak azért tartjuk, mert nagy név, s a pályázatainknak nagyobb esélye van, ha az ő nevében adjuk be. Én például remekül tudom hamisítani az aláírását, ő meg már olyan szenilis, hogy ha kiderülne a dolog, akkor sem értene belőle semmit. Igen, ő az, itt mosolyog mellettem, ez a szakállas vén csótány – te jó ég, hogy ez mennyi geciséget elkövetett az életében! –, ne aggódjanak, nem sértődik meg, tök süket. De az óráját persze vegyék fel, majd valamelyik doktorandusz levizsgáztatja Önöket.

 A Boros tanár úr sem tudott eljönni: ő csak negyedállásban dolgozik itt, s a fő munkahelyén is most van az évnyitó. Amúgy is, most, hogy nincs itt, elmondhatom – bár gondolom, ezt Önök is sejtik – hogy Boros tanár úr meleg. Annyi önbecsülése meg csak van a Falleológia Tanszéknek, hogy ne állítson ki egy buzit rögtön az év elején beszédet mondani! Amúgy ne aggódjanak, rendes ember, és csak meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy tanítványával kikezdene. Ha mégis megtenné, azt javaslom, adják be a derekukat, mert szigorlaton nagyon kemény tud lenni az öreg.

 Kásáné gyesen van, adjanak hálát Kásának – micsoda egy szerencsétlen pöcs lehet! –, mert a felesége ritka egy rosszindulatú, szemétkedő, buta picsa, ha annak idején a Müller nem dugja, akkor az életben nem lett volna belőle egyetemi oktató.

 Maradtam tehát én, hogy megtartsam a szokásos év eleji eligazítást.

 Engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek a jelenlévő oktatókat, velük fogják tölteni a következő éveket. Horváth professzorról már volt szó, őt hagyjuk, neki úgyis mindegy. Itt rögtön mellettem balra ez a gizda kis köcsög Bisztray tanársegéd. Köszönöm, Zoltán, hogy eljött. Tudják, ő annak a szánalmas nímandnak a tipikus esete, aki azért marad benn az egyetemen, mert ez az egyetlen esélye, hogy valaha nőt szerezzen. Azt reméli, valamelyik évfolyamban csak akad majd valami hátrányos helyzetű verébke, aki csak azért felnéz majd rá, mert egyetemen tanít. Persze ilyen nem lesz, nevessék hát ki nyugodtan. Mi egyébként a háta mögött csak Fütyikének nevezzük, hívják így nyugodtan Önök is.

 Mellette Bíró kollegina ül. Nos, mint látják, Bíró kollegina az a fajta zsidólány, akivel húszévesen még nincs semmi baj, de huszonöt éves korára már akkora segge lesz, mint a tel-avivi falleológiai központ főépülete. Bocsánat, Eszter, nem akartam megbántani, tudja, kicsit érdes a humorom. Remélem, nem vette a szívére. Bíró tanárnő „Párhuzamos falleológiai narratívák a gender studies tükrében” vagy valami más idióta címmel tart szakszemináriumot, na, aki ezt elvégzi, az az én kurzusaimon eleve mínusz ötről indul, úgyhogy jól gondolják meg. Mindenesetre a volt Erasmus Kollégiumos spanok már készítik neki a helyet a CEU-n, így remélhetőleg nem sokáig lesz itt, s igaza is van: ha nem lennék ilyen lusta, én is már rég elhúztam volna valami kevésbé reménytelen helyre.

 Itt jobbra Tamás kollegina ül, üdvözlöm, Zsuzsa. Őt egy ideig mi is kúrogattuk, de amióta a harmadik X-be lépett, már meghagyjuk a bevállalósabb felsőbbéveseknek. Asszem, ezzel minden fontosat elmondtam róla. Zsuzsa, szeretné valamivel kiegészíteni a bemutatását? Nem? Rendben, menjünk tovább.

 A szélen látják doktoranduszainkat és doktorandáinkat. Nos, ők soha a büdös életben nem fogják megírni a disszertációjukat – mi legalábbis nem fogunk nekik segíteni ebben –, viszont az órák nagy részét ők fogják megtartani, úgyhogy ezúttal kívánok nekik sok sikert ebbéli tevékenységükben.

 Kedves hallgatók, leendő falleológusok!

 Külön köszöntöm az idei elsőéveseket! Gratulálunk, hogy felvételt nyertek tekintélyes intézményünk nagy múltú szakjára! Ez csak úgy sikerülhetett Önöknek, hogy képesek voltak letenni egy középszintű érettségit, amitől persze írni-olvasni még nem tudnak, viszont mégiscsak, még így is, nemzedékük legtehetségesebbjei közé tartoznak. Külön köszöntöm Nagy Zoltán kollégát, aki a jelentkezéskor romának, diszlexiásnak és terhesnek vallotta magát a pluszpontokért. Á, maga az? Igen, én is láttam az orvos apuka által írt igazolásokat, mindenesetre így ránézésre a diszlexia tényleg nem feltétlenül kamu. De ne aggódjon, az itt egyáltalán nem hátrány.

 Kedves kollegák és kolleginák, leendő falleológusok!

 Természetesen ezt a „leendő falleológusok” megszólítást ne vegyék túl komolyan. Legyünk őszinték, most az egyszer! Önök azt mondják, azzal a szándékkal jöttek ide, hogy elsajátítsák a falleológia alapjait, hogy majd a diszciplína jól képzett képviselőiként megállják helyüket Magyarország és a világ falleológiai életében. Nos, Önök is, mi is jól tudjuk, hogy ez nem így lesz, s hogy maguk hazudnak. Tanulmányaik befejeztével Önök elmennek angolt tanítani, vagy valami multinál Excel táblázatokat gyártani, nagyjából háromszor akkora kezdő fizetésért, mint amekkora az enyém most. Ezért aztán azt javaslom, kössünk alkut: mi nem forszírozzuk, hogy Önök szénné tanulják magukat, Önök meg nem lázadoznak, amiért mi legalább annyira szarunk a tanításra, mint maguk a tanulásra. Minket nem érdekel, hogy Maguk tényleg elsajátítják-e az anyagot, Önöket meg ne érdekelje, hogy megtartjuk-e az órákat, készülünk-e rájuk, kijavítjuk-e a teszteket, elolvassuk-e a szemináriumi dolgozatokat, segítjük-e az Önök előrejutását. Ez a szisztéma eddig jól működött, remélem, most sem akad senki, aki hepciáskodni szeretne.

 Azt Önök sem gondolhatják komolyan, hogy mi – tíz év tanítás után, jó esetben – havi 140 ezerért egyenként fogunk törődni kurzusonként hatvan hallgatóval. Húsz éve, amikor 10–15 főnél több nem járt egy csoportba, még volt lehetőség arra, hogy érdekeljen minket, mi van Önökkel. Ma már ezt nem kívánhatják tőlünk. Mindezt nem mi akartuk így, ha valakinek nem tetszik a rendszer, szarjon oda az elmúlt húsz év valamennyi vezető oktatási politikusának küszöbére – ők találták ki a fejkvótát, meg azt, hogy minden hülyének egyetemre kell járnia. Na meg az összes köcsög felsőoktatási reformot, amelyek miatt én már tíz éve nem olvasom a Falleológia Szemlét – pedig papíron én szerkesztem, ha-ha –, csak a kreditátviteli szabályzatot meg a vonatkozó oktatási miniszteri rendeleteket.

 Ami minket illet, ne felejtsék, hogy mi se szarjuk a pénzt, s hogy valamiből nekünk is meg kell élnünk: ha választanunk kell, hogy egy esténket azzal töltjük, hogy húsz rongyért a Spektrum tévének lektorálunk valami falleológiai vonatkozású dokumentumfilmet, vagy a maguk gagyi szemináriumi dolgozatait olvasgatjuk, akkor bizony az elsőt fogjuk választani. Önök röhögnének ki minket a leghangosabban, ha nem így tennénk.

 Látom, vannak páran, akiknek nem tetszik, amit mondok. Hölgyeim és uraim, szabad a pálya, Önöknek rengeteg lehetőségük van arra, hogy minket tisztességes munkára kényszerítsenek. Itt van például a hallgatói önkormányzat: ők valamennyi tanszéki, intézeti, kari és egyetemi döntéshozó testületben egyharmados szavazati joggal rendelkeznek – ezzel minden vitás ügyben a mérleg nyelveként funkcionálhatnak –, és egyéb jogosítványaik is vannak. Önök azonban minden ciklusban, következetesen, kivétel nélkül huszonegy éves köztörvényes bűnözőket, vagy jobb esetben sunyi, törtető, karrierista tetveket választanak saját képviselőikül. Ők aztán még magasabbról szarnak Önökre, mint mi, ráadásul két szemináriumi négyesért az anyjukat is eladnák. Volt már olyan eset, hogy ezt konkrétan megtették. Aztán itt van az oktatók véleményezésének lehetősége: már jó pár éve Önök minden szemeszter végén anonim módon, különböző szempontok alapján pontozhatják a tanáraikat. Egy-egy kurzushoz mindössze egy ötperces internetes kérdőívet kéne kitölteniük. Nos, én már tartottam jó néhány botrányosan szar órát, de még soha nem fordult elő, hogy maguk közül háromnál több vette volna a fáradságot, hogy ezt az öt percet rászánta volna az én cseszegetésemre. Ebből aztán azt a következtetést vontam le, hogy akár disznó viccek mesélésével is tölthetem a tanóráimat – már ha egyáltalán megtartom őket –, Önöket ez sem zavarja.

 Apropó: „Nagymama, miért olyan nagy a szád?” „Látnád csak nagyapád farkát!”, muhaha.

 Kedves kollegák és kolleginák, leendő falleológusok!

 Engedjék meg, hogy végezetül néhány konkrét hirdetményt is közzétegyek. A tanszék honlapján megtalálják az egyes kurzusokhoz tartozó kötelező olvasmányok jegyzékét. Ezeket persze nem kell mind elolvasniuk, a ketteshez-hármashoz bőven elég, ha vizsga előtt átfutják valamelyik lelkiismeretesebb csoporttársuk jegyzeteit. A tankönyvek jelentős részét a tanszék munkatársai írták vagy szerkesztették: ezek a bolti árhoz képest némi kedvezménnyel megkaphatók a titkárságon, tudják, a kiadótól pénzt nem kaptunk, csak tiszteletpéldányokat, s valamiből nekünk is meg kell élnünk.

 A fogadóóráink időpontját megtalálják a faliújságon, de ezt se vegyék túl komolyan. Én például egész biztosan nem leszek benn a fogadóóráimon, higgyék el, van jobb dolgom is, mint hogy ajánlásokat írogassak meg tanácsokat osztogassak. Ha valami kell, írjanak e-mailt, bár arra ne számítsanak, hogy válaszolok is. A Müller meg eleve kérte, hogy semmiféle üggyel ne zargassák, ő túlságosan elfoglalt a karrierépítésben. Bíró és Tamás kollegina viszont szívesen látja Önöket, akár fogadóórán kívül is, azonban intellektuálisabb természetű ügyekben, azt javaslom, inkább e-mailezzenek nekem.

 Kedves kollegák és kolleginák, leendő falleológusok!

 A 2008–2009-es tanév tehát ezennel megkezdődik. Kívánok Önöknek sok sikert, jó tanulást, eredményes kurzusokat! Azt javaslom, ne igyanak sok vodkás redbullt, mert úgy járnak, mint a nagymellű Horváth kollegina a harmadik évfolyamból, tavaly, a tanévzáró összejövetelen. Hogy hogy járt? Azt itt nem mondhatom el, mert még Bíró kollegína rám szabadít valami ombudsmant vagy micsodát. Kérdezzék meg azokat, akik ott voltak! Nagyon vicces sztori, én utána három napig majd’ megszakadtam a röhögéstől!

 Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Találkozzunk legkésőbb januárban!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr61651819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.08. 11:00:43

legközelebb rákdaganatokat kérünk, vagy fogászati tályog-metszeteket..

Invictus 2008.09.08. 11:17:19

Szamárfül, vagy elevenen megnyúzott kínai kutyákat, kínai abortuszklinikák vödreit stb. :(

Invictus 2008.09.08. 11:18:08

A cikk amúgy király, bár sajna nem vagyok bölcsész, első kézből nem ismerem annyira azt a világot, de hitelesnek tűnik :)

Bummer 2008.09.08. 11:19:37

Az egyetemi világ ilyen, akár bölcsész, akár nem.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.08. 11:22:01

khm, annyi kiigazítást tennék a tárgyban, hogy a falleológia az nem tanszék, hanem a Kar maga...
Azon belül lehet aztán Anustikai, Oralisztikai, Pettingermanisztika, Francúzisztika, stb. s z a k i r á n y... szigorúan a bolognai 3+2 -es rendszerben.
Maga, Tóni, ebből is látszik, iskolakerülő...

Invictus 2008.09.08. 11:22:08

Azért sztem a BME villanykar most se egészen ilyen (a műszaki felsőoktatásban azért ma is elég nagy a lemorzsolódás aránya nem?:)
Vagy az orvosi sem hiszem hogy ennyire laza még ma sem :P

Zetek 2008.09.08. 11:25:06

Kínai Kálmán és Trágár Tóni! Ezzel ugye letudtátok az eheti grafomániátokat? Vagy lesz még ebből a sorozatból?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.08. 11:28:11

azt várom, ahogy Tóni lés K. feltárják a magyar egyetemi ösztöndíjak üvegzsebtisztaságú világát... csak köszörgöm, legyenek újra csajok az illusztrációk!!!

Cypriánus 2008.09.08. 11:31:41

Le a fókavadászattal!!!
amúgy a cikk (szövege) TELITALÁLAT.
az orvosi is rohamosan hanyatlik, a hallgatók érdektelensége és pofátlansága is megdöbbentő , az oktatóknak pedig SEMMI előnye sincs az igen megterhelő magyar nyelvű oktatásból, amit a normál betegellátás mellett zúzhatnak lényegében INGYEN -már csak az "angol" (értsd: angol nyelven tanuló iráni, izraeli, arab, norvég) hallgatók mutatnak őszinte érdeklődést Aszklépiosz és Hügiéia művészete iránt...ráadásul azért plusz pénz jár az oktatóknak is.
(igen jól olvastátok, iráni és izraeli, és arab, és tök jóban vannak, abszolút csoportársként és spanként kezelik egymást, néha az az érzésem még Közel-Keleti rokonlelket is látnak egymásban- itt Európában. De ez egy másik történet)

hcrules 2008.09.08. 11:33:09

Nagyon jó! És bizony hogy nem csak a bölcsész szakok ilyenek...

Cypriánus 2008.09.08. 11:35:21

Azért Kálmán, egyetemista csajok jobbak lettek volna képnek...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.08. 11:38:08

hcrules:
Bizony nem. A Közgázon is 30-40 fősek a szemináriumi csoportok, sok oktató a munkaidőt a versenyszférában tölti, aztán este odakeni az óráját - ha megtartja egyáltalán.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.08. 11:41:01

Cypriánus 2008.09.08. 11:31:41:
"a hallgatók érdektelensége és pofátlansága is megdöbbentő ,"

Valoban, tanitottam "arabokat" (teriteses kepzest) es magyarokat is. A sztereotipiaval szemben az "arabok" legalabb olyan jok voltak, mint a magyarok, ezzel szemben komolyan erdeklodtek a targy irant. Nyilvan kapni akartak valamit a penzukert.

Egy atlagos, 20-25 fos magyar csoportbol max. 3-4 hallgato volt, akit a targy valamennyire is erdekelt, dacara annak, hogy ok vettek fel es nem voltak kenyszeritve ra. Kezdetben leneztem a bohockodast a zehakkal, laborjegyekkel meg a hasonlokkal, de rajottem, hogy massal egyszeruen nem lehet motivalni oket. Amit en tanitottam, az azonnal piackepes, hasznalhato tudas volt - ez se hatotta meg oket.

Téglagyári Megálló 2008.09.08. 11:44:45

Cypriánus,

sajnos a témához jobban illenek a döglött fókák.

Invictus,

ami a doktoranduszok kezelését illeti, az a Műegyetemen is igaz egynehány tanszéken:

"A szélen látják doktoranduszainkat és doktorandáinkat. Nos, ők soha a büdös életben nem fogják megírni a disszertációjukat – mi legalábbis nem fogunk nekik segíteni ebben –, viszont az órák nagy részét ők fogják megtartani, úgyhogy ezúttal kívánok nekik sok sikert ebbéli tevékenységükben."

Nos, ezeken a helyeken tényleg az "olcsó munkaerő" a becsületes neve ezen fajnak.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.09.08. 11:52:04

HAHAHA :D

hajaj, de mennyire igaz ez a poszt...

hcrules 2008.09.08. 11:52:22

Turul,

Igen, pontosan erre gondoltam. Sőt, én pl Debrecenben az angol szakon sokkal kevésbé tapasztaltam ezt a fajta hozzáállást mint a Közgázon... Szerintem az az egyetem a nevéből él, egy lufi az egész ami egyszer majd szépen ki fog pukkanni.

zsögödbenő 2008.09.08. 12:31:04

Hehe :D
7 év tapasztalata az asztal fiókos oldalán azt mondatja: ez bezony a jogi karokon is így megy :DDDDD

smalladam 2008.09.08. 13:33:39

:D:D

fasza

a tanulmányi osztályok érdemeltek volna még némi említést ebben a beszédben

ja és geci leszek: a matulás összehasonlítás nem véletlen ugyebár, csak a a tel-avivi falleológiai közp helyett a negev-sivatag szerepel
:D

Gabe2 2008.09.08. 13:58:19

És mindenki felismeri a történetben a másikat, de saját magával senki nem lele hasonlóságot?

smalladam 2008.09.08. 14:12:46

amúgya a beszédet mondó kollégaúr paraméterei is kb belőhetők

- fiatalos 40-es
- a rendszerváltás előtt még hallgatóként volt balhéja az egyetemi KISZ KB ZB TB-vel, amit egyetemi urban legendként azóta is terjed
- van külföldi ösztöndíja, de legkevésbé az ott szerzett tudásának veszi hasznát itthon
- az egyik kormány ugyanolyan tróger módon nevezte ki szakállamtitkári oldalsegédaltanácsadó oszt. közp. vez. projektfelelősnek, ahogy a következő vezetés kikúrta a minisztériumból
- elvált, egy gyerek apja, aki a radnótiba jár, és én szoktam látni mikor a gödörnél füvezik a kishaverjaival
- hívták már meg olyan beszélgetésre a sirályba, ahová TGM-et. Elek Istvánt és Lányi Andrást is meg szokták
- nemrég jelent meg egy könyve, amit a magyar narancs és a heti válasz egyaránt nagyra érétkelt, de amúgy pont leszarja mindenki
- egy liberálisok által kiutált liberális jogvédővel, egy konzervatívok által kiutált konzi történésszel, és néhány, az államigazgatás és a közművelődés másod-harmadvonalában dolgozó egykori egxetemi cimborával jár sörözni belvárosi helyekre, ahol néha összefut bozóki andrással

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.08. 14:14:52

Smalladam
:)))))))

pláne ez jó:
- nemrég jelent meg egy könyve, amit a magyar narancs és a heti válasz egyaránt nagyra érétkelt, de amúgy pont leszarja mindenki

smalladam 2008.09.08. 14:25:26

szamárfül, ki vette át a kötelespéldányokat?:D

Gabe2 2008.09.08. 14:29:26

... és a 140 nettó alapján 40 éves létére még mindig csak adjunktus...

Vadgyökér 2008.09.08. 14:48:48

"Tanulmányaik befejeztével Önök elmennek angolt tanítani, vagy valami multinál Excel táblázatokat gyártani, nagyjából háromszor akkora kezdő fizetésért, mint amekkora az enyém most."

...sajna már ez sem igaz! Tudok multiról, ahol nem egy tanári diplomás áll a gyártósor mellett, és műanyag szarokat szerel össze. Az Excel-táblázatok kényelmes rendezgetése ehhez képest már álom!

Téglagyári Megálló 2008.09.08. 14:57:39

By the way Amerikában sem fenékig tejfel a felsőoktatás:

www.phdcomics.com/comics.php?n=1060

Téglagyári Megálló 2008.09.08. 15:04:12

S még: a hallgatói önkormányzat összetételét is pontosan leírja a cikk. És ez megmutatja, miért olyanok a politikusaink, amilyenek...

smalladam 2008.09.08. 15:15:39

"... és a 140 nettó alapján 40 éves létére még mindig csak adjunktus... "

persze, mert tanulmányírásból, szakértői munkából, meg külföldi egyetemekkel folytatott vendégelőadásból, illetva mancsba, a 2000-be és hasonló helyekre írott cikkek árából van elég pénze, a belbudai/belvárosi lakást meg ugye örökölte.

arra pedig rájött,hogy ehhez képest nem érdemes annyi segget kinyalnia, meg haszontalan publikációt összeollóznia, amennyiért a mgasabb tudományos fokozatokat megszerezheti

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.09.08. 15:46:06

Smalladam, az utalás tisztelgés volt a nagy elődök előtt. Nem feltételezzük, hogy bárki lenne itt, aki nem olvasta a Matula levelezési rovatát. Amúgy a KISZ KB-s sztori tényleg csak urban legend, egyáltalán nem volt az akkora balhé, mint ahogy ma mesélni szokták.

Paranoid Android2 2008.09.08. 16:35:30

Tiszteletre méltó energiával megalkotott pontos korrajz. Az én tanszékem pont ilyen volt, néhány alkesszel súlyosbítva. Akkor evakuáltam a történetből egy tehenészetbe, amikor azt a fiatalembert találtam szeptemberben kollégaként a szomszéd asztalnál, akit előző év végén meg kellett buktatnom és kétszer bukott szigorlaton is. És kedves se, meg okos se volt.
Mégegyszer gratulálok, le vagyok nyűgözve.

smalladam 2008.09.08. 17:14:06

Tóniék, oké:) nyilván. És amúgy tényleg nem volt akkora sztori.

Viszont Horváth professzort még Ortutay et. helyezte oda a tanszékre, személyesen

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.09.08. 17:42:31

Ez kurva jó, lehet elmegyek évnyitomra, megnézni a hasonloságot. (bár lehet már volt?)
igen, lehet beleszarnak a diákok, de, hogy várod el egy 18-20 éves emberől, hogy bármi ösztönzés nélkül a feladatára koncentráljon?
Ebben a korban kicsit mással foglalkozik az ember, és asszem jogosan.
"elvált, egy gyerek apja, aki a radnótiba jár, és én szoktam látni mikor a gödörnél füvezik a kishaverjaival?"
kire gondolsz smalladam, van egy pár ilyen? :D

Naumov 2008.09.08. 18:02:38

Tóni és Kálmán, maximális respect ezért az írásért. Abszolút pontos kép a honi felsőoktatásban uralkodó állapotokról.
Még jobban szórakoztam volna rajta ha nem pont az ilyenek miatt szívnék ikszedik éve a másoddiplomámmal, és nem kellene most is éppen azon agyalnom, hogyan tudom a munkahelyemnek majd valahogy beadagolni az egyetem agybeteg óralátogatási és egyéb elvárásait.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.08. 18:57:09


Magyarorszagon voltam undergraduate, es azt gondolom, hogy sokkal jobb kepzest nem kaphattam volna sehol. Mondjuk akkor 35-en voltak a szakon, ennek ugy a fele jutott be OKTV eredmeny alapjan. A magyar felsooktatasban megnegyszerezodott a diakok szama, ezt nem lehet buntetlenul megcsinalni.

smalladam 2008.09.08. 20:08:17

huba, ha legközelebb találkozunk megkeressük

lynx (törölt) 2008.09.08. 20:15:07

Ismer/ismert valaha valaki olyan HÖK-öst, akinek a tanulmányi átlaga 2-es felett volt, és nem azért választották meg, mert a gólyatáborban végig iszonyatosan seggrészeg volt? Az elherdált pénzeket már nem is említem, már így is eléggé le van szűkítve a kör.

rndsurfer 2008.09.08. 20:19:03

Nagyjából stimmel a leírás (140 nettó, hökösök, ohv, díszprofesszorok) de a műszaki és a gazdasági felsőoktatás még morálban nem tart itt - már ahogy belülről, kissé maga felé hajló kezű szentként látom.

Azért irígy is vagyok a bölcsészekre. Lazítanak, keserenek, míg én 2 hete már megfeszülök, hogy minden renden várja a kedves hallgatókat + rendben legyen mindem projekt. Ennyi erővel elmehetnék egy multihoz is :(

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.08. 20:33:12

rndsurfer:
Sajnos én úgy tapasztalom, hogy a gazdasági felsőoktatás morálja semmivel sem jobb, mint a Falleológia Tanszéké. Az egész magyar felsőoktatásra (magamat is beleértve, sőt) ráférne egy óriási ébresztő...

Joschka Fischer (törölt) 2008.09.08. 20:40:33

turul, ez a falleologizálás (hm, nehéz szó) már a gimnáziumokban elkezdődik, mi pl. az ország állítólag egyik legjobb gimnáziumában semmit nem csináltunk 3 éven keresztül testnevelés órán, kémiánk és fizikánk gyakorlatilag nem volt, és ha van bármilyen papírod, oda lógsz el, ahová akarsz :-)

rndsurfer 2008.09.08. 20:46:11

Turul:
sajnos nekem már ébreszőt fújtak (több értelemben, túl korán, és túl hangosat)

pech

másrészről, ahol tanítok, mindlkét helyen több a diák, mint 1 éve - máshol meg konganak az egyetemek az ürességtől

Turbulencia (törölt) 2008.09.08. 21:41:35

A Matula is csak legjobb pillanataiban volt ennyire jó!

Már látom magam, ahogy az élet nehéz pillanataiban döglött fókabébik vizualizálásával próbálok bizakodást verni magamba... :D

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2008.09.08. 22:38:51

Hát ez nagyon jó! Gggyorsan küldje már valaki tovább a Hillernek (tudjátok, volt Eötvös kollégista, akkor még értelmes, mostani viselkedése alapján kontraszelektált pártkatona ... hátha felébred az önkritikája.
Már ha politikusnak van olyan.

Ui. Holnap feladom ezt a postot a frissen érkezett hallgatóknak kötelező olvasmény gyanánt.

Kopipészt és Kommonplész 2008.09.08. 23:01:16

Hú bakker kibaszottul szar ez a helyzet,
jól kiakadna -ha tudná-, a Pallasz Athéné.
Hős Kronidész a szitut a magasról jól lekakilja,
tán besegít neked itt a trehány Dionűszosz.
Nézd, máris hozzák a kratérban a vodkát,
s jól a pofánkba röhögnek a fókák.

Téglagyári Megálló 2008.09.09. 07:58:41

WMH kérdi smalladamot:

"elvált, egy gyerek apja, aki a radnótiba jár, és én szoktam látni mikor a gödörnél füvezik a kishaverjaival?"

kire gondolsz smalladam, van egy pár ilyen? :D
-----------

Én csak a tapasztalataimra gondolok: tanítottam a Radnótiban, és a délutáni órán enyhe fűszag lengett körbe. Rákérdeztem, mire visszakérdeztek: maga rendőr?

plastik02 2008.09.09. 13:41:14

élmény volt olvasni és folyamatosan bólogatni, minden egyes szereplő nevét behelyettesíteni a saját egyetememről ismert arcokkal. egyből ment az évfolyam körlevelébe, de legszívesebben az összes tanszéknek is elküldeném.

a tanulmányi osztály valóban hiányzik...

téglagyári: melyik budapesti (hátha még budai) gimnáziumban nem terjeng fűszag délutáni órákon?

Téglagyári Megálló 2008.09.09. 16:39:54

plastik, nekem csak itt volt szerencsém hozzá

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.09.10. 12:34:37

megálló, ugye csak tanárjelölt voltál a radnótiban?

hcrules 2008.09.10. 12:52:12

ÖÖööö... a piaristáknál csak nem?!

Gyulimali 2008.09.10. 20:43:40

... És én pontosan emiatt szavaztam márciusban a tandíj ellen, mert ezt a rendszert konzerválta volna, rengeteg pénzért cserébe...

Yusolein · http://pirez.blog.hu/ 2008.09.10. 21:23:28

Gyulimali, már elnézést, de miért pont a tandíj konzerválta volna a rengeteg pénzért cserébe a rendszert? Nem látom a logikát.

Kálmán és Tóni, rögtön fölpakoltam a levlistára, amint megláttam, és ezt mindenféle seggnyalási szándék nélkül írtam, ha már félreértés esne. Ó, Peking...

RoFä 2008.09.18. 18:15:41

Volt piaros ismerősöm, sztem akkor még nem füveztek, de inni nagyon tudtak. Ki tudja, most mi van.

A prosztóbb, nempatinás egyházi gimikről annyi - persze első kézből nem ellenőrzött - súlyos sztorit hallottam, hogy valószínűleg nem sokban különböznek egy liberálisabb világi sulitól. Elméleti szigor, az persze van, de a 14-18 az kérem 14-18, meghallja a korszellemet. Iszik, dug és füvezik.

(Bentlakásos és/vagy nemkoedukált iskoláknál tudok ellenpéldát, ők A) az érettségi után kezdik a tombolást B) úgy maradnak.

Paszternak 2009.03.11. 16:49:51

"Annyi önbecsülése meg csak van a Falleológia Tanszéknek, hogy ne állítson ki egy buzit rögtön az év elején beszédet mondani! "

XDDDDDD

Ez kb olyan korsűrítmény, mint a "Nem a zsemle kicsi, a pofátok nagy!" by Buci György.

P.

Apfelbaum Ogmánd 2009.04.04. 23:16:48

Kibaszott jó!!!

Gratula, KK&TT !!!

S most még a Zoom.hu is linkelte, MINT DOBOLYI ALEXANDRA

doktorandusz - szakját...:)))))))))))))

matkó 2009.05.31. 18:03:36

Lassan jönnek az MA/MSc felvételik, dúlnak a BA/BSc záróvizsgák, itt az ideje, hogy a falleológia tanszék közleményt adjon ki a kétszintű képzésről...

[Brn] · http://46os.blog.hu 2009.09.11. 08:22:00

Megint ezzel kezdtem az évet, argghh!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.09.11. 09:42:45

Idén is mi nyitottuk meg az évet, mert a Müller megint külföldön volt. De az az igazság, hogy nem írtunk új beszédet, hanem a tavalyit olvastuk fel, mert ezek a buta barom diákok úgysem emlékeznek rá, hogy tavaly ugyanezt hallották.

Téglagyári Megálló 2009.09.11. 10:29:36

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Én megpróbáltam friss beszédet írni, de a főszerk. elvtársnak nem tetszett, mi tagadás, nem is volt jó. Egyébként Pálinkás et. beszédét kell elolvasni, az odabasz (informátorom szerint P. et. mást se tud, mint odabaszni)

www.mta.hu/fileadmin/2009/09/09_01_Palinkas_beszed_BMEtanevnyito.doc

kínaikín 2010.06.02. 21:58:26

szerintem itt nem a rendszerben van a hiba hanem a hozzáállásban. főleg a rendszer miatt kellene igyekezni. senki nem kényszeríti a tanárokat hogy tanárok legyenek. de ez olyan felelősség, ami rengeteg ember jövőjére kihat és amit igazán komolyan kellene venni. egy fokig vicces meg laza a mindenrerászarás aztán már csak szomorú...

pelikán* 2010.09.01. 12:54:24

A 2010–2011-es tanév tehát ezennel megkezdődik.
Vodkás redbull.

pelikán* 2010.09.01. 21:26:10

@Téglagyári Megálló: dehogynem. Ha nem árulod el senkinek: a beszéd utasításának megfelelően tegnap egy cimbivel odaszartunk Magyar Bálint küszöbére. (Mentségünkre legyen mondva, utána bekopogtunk az ablakon klozetpapírért.)

Mesarthim7 2010.09.10. 18:05:21

Nagyon jó cikk! Amúgy a TO mellett szerintem a tanszéki adminisztráció is megérdemelne egy misét...

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2010.10.29. 21:29:17

Szomorú, hogy a modern magyar jobboldal még mindig a kocsmai zsidózás és buzizás színvonalán áll.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.29. 21:32:39

@Jerome: maga meg "lemodernez" minket. Azt hiszi az jobb?

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2010.10.29. 22:53:23

@tölgy: A modern szót kortárs, jelenlegi értelemben használtam. Miért, az önök tevékenységére a klasszikus jobban illene?

Csak mert ha így van, azzal ön erősíti meg azt az általam egyébként elvetetett tézist, miszerint a jobboldal eredeténél fogva rasszista, kirekesztő és gyűlöletkeltő. Tehát ha a klasszikus jobboldaliság nem állít be minden zsidót gonosznak és minden homoszexuálist szexuális bűnözőnek, akkor az önök tevékenysége minden olvasatban modernnek tekintendő. Kortárs és nem-klasszikus értelemben is.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.29. 23:11:42

@Jerome: úgy bocsánatos.

Azt hiszem, a jobboldal eredetéről nem sokat tudhat: ők voltak a békepárt a forradalomban.
Olyan gyűlöletkeltésre gondol, mint a forradalmároké volt? Abban a jobberek a nyomukba sem értek.
Vagy olyan kirekesztésre gondol, mint amikor a forradalmárok magukat nyilvánították a _nemzetnek_, kirekesztve abból a nem forradalmárokat?
Olyan rasszizmusra gondol, mint amilyen Marxé volt?

Riley Kestrel · http://100auto.blog.hu/ 2010.10.30. 11:41:48

@tölgy: Nem értem, miféle forradalmat emleget. Nem vagyok forradalmár, mert a forradalmakban kizárólag a dolgos, tisztességes, békeszerető emberek járnak a legrosszabbul. Legyen szó polgári, szocialista, ellen- vagy fülkeforradalamról.

Olyan rasszizmusra és gyűlöletkeltésre gondolok, amely Magyarország XX. századi történelmét rezsimtől függetlenül végigkísérte. A cikk különösen káros voltát az adja, hogy ezt a két dolgot összekapcsolja az utóbbi két évtized elit- és tudományellenességével. Mindez igen veszélyes kombinációt hoz létre.

tanarseged ur 2010.10.30. 12:03:17

@Jerome: "A cikk különösen káros voltát az adja..."

Na tűnés tartóselemért! :-)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.30. 13:07:22

@Jerome: A forradalom - mifelénk - az 1789-es francia.

Magyarorságon van egy posztkommunista hálózat, amelyik szereti magát elitnek nevezni, de bizony gyűlölettel és terrorral szerezte a pozícióját valamikor 1945 után. Ha maga ezt e bandát védi, lelke rajta. Rasszistának elég rasszista volt, mint a baloldal általában, az utóbbi 2 évtizedet leszámítva. (Gondolom nem lepem meg azzal, hogy a fajnemesítés miként a szociáldarwinizmus, liberális ügy volt egykor. És gondolom a forradalmárok vagy Marx, Sztálin antiszemitizmusát is jól ismeri.)
Tudomány-ellenességet leginkább a legutóbbi baller kormánynál láttam, nézze meg a kutatás-fejlesztésre szánt pénzek GDP arányos alakulását. De valóban, létezik egy, a tudományra hivatkozó politikával szembeni elutasítás.

evil overlord (törölt) 2010.10.30. 20:59:27

@tanarseged ur: Szegény Jerome is olyan mint az egyszeri szexmániás a pszichiáternél.

tanarseged ur 2010.10.30. 21:11:34

@evil overlord: Ne álljon szóba velem, én hamarosan nemszemély leszek. A 101-es szobában pedig el kell majd mesélnem a barátságos kérdezőbiztosoknak, hogy maga vérfarkasölő mesterlövészfegyverekről csevegett egy másik topikban.

evil overlord (törölt) 2010.10.30. 21:31:02

@tanarseged ur: Ha úgy érzi, hogy veszélyben az élete, szóljon Berija elvtársnak, ő szivesen megvédi (persze nem ingyen).

osborne 2010.10.30. 21:53:29

@evil overlord: ...vagy repüljön Orosz Józsi után :D

tanarseged ur 2010.10.30. 21:53:39

@evil overlord: Ugyan, már meg is kötöttem a vádalkut: mindent magára kentem.

evil overlord (törölt) 2010.10.30. 22:01:04

@tanarseged ur: Ez hiba volt: Berija elvtárs nem csak védelemmel foglalkozik.

tanarseged ur 2010.10.30. 22:06:27

@evil overlord: Beírja elvtárs kérdéseiből úgy tűnt, valamiért a maga feje értékesebb nekik, mint az enyém.

bz249 2010.10.30. 22:16:57

@tanarseged ur: Berija elvtars nagyon szereti a kulso ellenseget uldozni. Annal jobban mar csak a belsovel szeret foglalkozni.

tanarseged ur 2010.10.30. 22:20:49

@bz249: Ki az a Berija elvtárs? Nekem Beírja nicken mutatkozott be. Magáról is kérdezett ám. Szerintem kérjen menedékjogot a szabad Germániában.

evil overlord (törölt) 2010.10.30. 22:21:56

@tanarseged ur: Téved, Lavrentyij Pavloviccsal nekem különleges kapcsolatom van.

tanarseged ur 2010.10.30. 22:25:09

@evil overlord: Különleges kapcsolat? Hm, igen, végül is így is lehet mondani...

evil overlord (törölt) 2010.10.30. 22:26:17

@tanarseged ur: www.blogger.com/profile/11349352848301200231
Beírja egy aljas imposztor, akinek a napjai meg vannak számlálva.

tanarseged ur 2010.10.30. 22:34:59

@evil overlord: Akkor magukra bízom a dolgot, számoljanak le egymással. Ha pusztakezes küzdelem lesz, akkor szívesen megnézem.

evil overlord (törölt) 2010.10.30. 22:50:34

@tanarseged ur: Beírja nemszemélynek fájdalmas halála lesz. Erről Grigorij Mojszejevics Majranovszki elvtárs fog gondoskodni.

babarczyeszter 2013.09.02. 17:32:36

@rajcsányi.gellért (ergé): hát... viccesnek vicces, azt sem kifogásolom, hogy a falleológián mindenki kúrni vagy megkúratni akar, de ismerek egyetemet, ahol nem ez a főcsapás.

Inkább: a valósággal (értsd: piacgazdaság) ambivalens viszonyban lévő oktatók szomorú beletörődéssel csökkentik a kötelező oldalszámot, igyekeznek verbálisan átadni információkat (ritkán sikerül), viszont ijfú tanítványaiktól elsajátítják a kortárs kultúra fontosabb elemeit. Amelyek ritkán tartalmaznak harminc karakternél többet, és a "mi a jó film" és "mi nem ciki zene" próbákon gyorsan kiderül, hogy szegény oktató dinoszaurusz.

Vagy: egyes ifjú és ambíciózus oktatók szuperpörgésben szervezik a nehezen kiejthető című konferenciákat, ugyanis a minisztériumi űrlapon (szigorúan évenként kitöltendő) ezek számítanak jó pontnak.

De doktorandusz nálunk egy se tanít.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2013.09.02. 18:35:10

@babarczyeszter:
A Közgázon sokszor a doktoranduszok tartották a legjobb órákat, mert releváns tudással rendelkeztek, szerettek tanítani és segítőkészek voltak - miközben sok szenior oktatóról ezek egyikét sem lehetett elmondani.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.09.02. 20:37:30

@elGabor: szerintem a Matulán volt is hasonló cikk....

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.09.02. 20:49:15

@RAMBO: Ja nem, itt olvastam, 5 éve... LOL

szellemkor 2013.09.03. 15:38:03

@Riley Kestrel: Szerintem ezen a tanévnyitón még a néhai Allen Ginsberg is jót röhögött volna pedig őt aztán végképp nem lehetett homofóbiával, jobboldalisággal és antiszemitizmussal vádolni. :-) No offense! :-)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2013.09.03. 15:40:30

Nem szeretném a szezők érdemét kissebbíteni, de kicsit az volt az érzésem mint ha minden idők egyik legjobb modorosblog posztja született volna meg kezük alatt, melynek súlyát érezvén önálló szárnyakat adtak ennek a csodálatos korrajznak.
süti beállítások módosítása