Magyar Ágnes Zsófia írása

Noha sorra mondanak le kampánycsapatának tagjai, s tesznek dehonesztáló sajtónyilatkozatokat a jobbközép elnökjelöltjéről, François Fillonról, népes azon politikusok tábora is, akik egy jól felépített lejárató kampányról beszélnek – melyet éppen úgy tematizál a média, ahogyan Nicolas Sarkozy esetében tette. A Bygmalion-ügy néven elhíresült kampány(túl)finanszírozási botrány ütötte ugyanis ki végleg a küzdőtérről a tavalyi jobbközép előválasztások első fordulóján Jacques Chirac többszörös miniszterét, egykori UMP-, majd Les Republicains-elnököt. A recept ugyanaz, csak a célszemély változott volna?

Noha két héttel ezelőtt az egyik vezető francia napilap többoldalas nagyinterjút közölt François Fillonnal a reménybeli elnöki ciklusában végrehajtani kívánt teendőkről, a közvélemény-kutatások jelenlegi állása szerint aligha lesz rá módja, hogy megvalósítsa azokat. A mérések szerint ugyanis másfél hónappal az elnökválasztás első fordulója előtt a jobbközép jelölt népszerűségi indexe 19 százalékkal a harmadik helyhez látszik elegendőnek, őt messze megelőzi az Hollande-éra korábbi gazdasági minisztere, a balközép Emmanuel Macron a maga 25 százalék körüli támogatottságával, és az – elmúlt napokban képviselői mentelmi jogától megfosztott – szélsőjobb elnökaspiráns, Marine Le Pen 26-27 százalékos elismertségi mutatójával. 

Mi a vád?

De mi tette ennyire népszerűtlenné, s mindinkább persona non gratává a jobboldal legfeddhetetlenebb kandidánsaként felépített egykori miniszterelnököt, a Les Republicains (LR) és jogelődjeinek (RPR, UMP) oszlopos tagját? Kétségtelen, hogy a baloldali, szatirikus francia hetilap, a  Le Canard enchaîné – mely napjainkban már politikailag független, oknyomozó újságként próbálja exponálni magát – január végi leleplező írásával felkavarta az állóvizet a „katolikus burzsoázia” jelöltjeként aposztrofált Fillon körül. A vád – egyelőre még nem jogi értelemben – több százezer eurós, a feleségnek, és az alkalmazás idejében még csupán joghallgató gyerekeknek kifizetett, valós teljesítés nélküli munkabér.

Az első lejárató cikkek napvilágra kerülése után tett nyilatkozatok – a rágalmazás visszautasítása, a kampányrendezvények teljes gőzzel való folytatása – révén azonban az újságírók vérszemet kaptak, s nap nap után tártak a nyilvánosság elé újabb részleteket a Penelope Gate néven elhíresült botrányról. François Fillon azt ígérte, amennyiben eljárás indul ellene, visszavonul a jelöltségtől. Ez azonban – noha március közepére bírósági meghallgatásra kapott beidézést – nem történt meg, így a politikai nehéztüzérség teljes bevetésre került ellene.

A politikai moralitás – melynek új alapokra helyezése a filloni program egyik központi eleme lenne a következő öt évre – így igencsak megingott. Egyes elemzők szerint az Élysée-palota jobbközép várományosának mai kommunikációja szarkasztikus értelmében, ha Charles de Gaulle-t vonták volna bírósági eljárás alá az V. Köztársaság kikiáltása idején, mindenféle morális hátrány nélkül pályázhatott volna – a fenti hendikep ellenére – az elnöki székre. Többen nem mulasztják el ugyanakkor megjegyezni, hogy stratégiailag az áldozatkép erősítése, az összeesküvés-elméletek hangoztatása a „2F” – ahogyan a francia sajtó becézi – népszerűségi mutatóinak akár felfelé ívelését is eredményezheti az utolsó hetekben. 

Jön a magyarázkodás

Fillon, ezt megelőzően pedig Sarkozy egykori minisztere, Nadine Morano szerint a médiának kiemelt szerepe van abban – ahogyan Nicolas Sarkozy esetében is történt  –, hogy a jobbközép elnökaspiránsnak a választások előtti utolsó hónapokat magyarázkodással és becsülete tisztára mosásával kell töltenie. A francia néppárti EP-képviselő továbbra is teljes mellszélességgel kiáll a LR elnökjelöltje mellett, s több ízben is felháborodásának adott hangot a sajtó aknamunkája kapcsán. (A feddhetetlenség látszatát persze aligha segítik Fillon olyan kijelentései, miszerint először azért tagadta hitvese egykori parlamenti foglalkoztatását, mert a döbbenet okán – amelyet a neki szegezett kérdés kiváltott belőle – hirtelen nem tudta mit beszél, ugyanakkor kifejezetten bizarrnak érzi, hogy két évtizeddel ezelőtti ügyet éppen a kampányhajrában próbálnak rágalmakkal tűzdelve a besározására felhasználni.) 

Az előválasztási kampányban még Alain Juppét patronálta Valérie Pécresse, aki azonban elsők között állt ki a jobboldal mostani jelöltje mellett, s az elmúlt napokban nyilatkozataiban és twitter-bejegyzésében is képtelenségnek nevezte a lejárató hadjárat véletlenszerű időzítését. Az Ile-de-France régió republikánus elnöke szerint senkinek nincs joga belekontárkodni abba, amit az előválasztás egyértelművé tett François Fillonnal. Pécresse leszögezte: Fillon nem a hatóság munkáját vitatja, hanem az eljárás időzítését. A Sarkozy-elnökség egykori szóvivője úgy véli, a LR elnökjelöltje csupán kötelezettségének tesz eleget azzal, hogy megjelenik a kihallgatáson, ezzel is segítve a hatóságok munkáját. Szerinte aki ma az igazságszolgáltatás működését akadályozza, az nem más, mint a szélsőjobb kandidánsa, Marine Le Pen, aki a sajtón és nagygyűlésein keresztül fenyegetőzik s vádaskodik a köztisztviselőkkel és a bírákkal szemben. 

Kevésbé harsányan, de annál határozottabban képvisel fillonista álláspontot a republikánus politikai alakulat szenátusi frakcióvezetője, a március 5-i Fillon-melletti demonstráció főszervezője, Bruno Retailleau, aki úgy véli, François Fillon igazi harcos, ő testesíti meg leginkább a jobbközép oldal értékeit, s mindenáron el akarja kerülni, hogy a francia néptől, a jobboldali értékrendű szavazóktól elkobozzák az V. köztársaság minden eddiginél nagyobb választási esélyét. (Arról nem beszélve, hogy a Penelope Gate ügyében pártpreferencia alapján a baloldal 93, míg a jobboldali szavazók csupán 53 százaléka bízik az igazságszolgáltatás és a hatóságok tényszerű munkájában.)

Vissza kellene vonulni?

A fentiek mellet azonban egyre gyarapszik azoknak a tábora, akik szerint a köztársaságpárti kandidánsnak – tartva magát vállalt ígéretéhez – itt az ideje visszavonulót fújni. Christine Boutin, Fillon korábbi lakhatásért felelős minisztere például twitter-bejegyzésében „az adott szó” megtartása jegyében kéri egykori főnökét, hogy álljon el a jelöltségtől.  Ugyanerre, s a politikai hitelesség megtartására hivatkozik az elnökjelöltségért az előválasztások idején szintén ringbe szállt Bruno Le Maire – aki Fillon kampánycsapatában a nemzetközi és európai ügyvitelért volt felelős. A 2014-ben az akkori UMP-elnöki tisztségéért folytatott versenyben Sarkozy-vel szemben alulmaradt diplomata-politikus nemrég kiadott kommünikéjében a francia népért való fáradhatatlan munka folytatásáról biztosította a választókat. A nemzetgyűlés alelnöke,  Catherine Vautrine – aki már a primaire idején is Fillon lecserélését szorgalmazta – szintén kilépett a támogatók köréből, mert úgy gondolja, politikai családja elnökjelöltjének most minden idejét és energiáját arra kell összpontosítania, hogy becsületét mentse, s így nem folytathatja a harcot az Élysée-palotáért. 

Mindeközben az elmúlt vasárnapra – mint hangsúlyozták: nem a hatóság munkája ellen, hanem Fillon támogatásának demonstrálásért – összehívott nagygyűlésen a sajtóban megjelent számok szerint legalább 200 ezres tömeg lengette a francia trikolórt (bár egyesek szerint az onnan közölt képek Nicolas Sarkozy 2012-es kampányából valók, s közel sem jött össze ennyi szimpatizáns az Eiffel-toronynál lévő Trocadero téren), s fogadta ovációval az elmúlt hetek vegzatúrája miatt látványosan megtépázott elnökjelöltet. 

Noha több jobboldali politikus is fotókat és lelkesítő üzeneteket tett közzé a gyűlés előtt és alatt közösségi oldalán, ugyanakkor sokakon már a rezignált hangulat lett úrrá: „A kampány szomorú vége” – írta twitter bejegyzésében egy, a kampánycsapat alig pár napja kilépett tagja, de a Jeunes Republicains-nek, a LR ifjúsági szervezetének elnöke, Marine Brenier is több ízben osztotta meg Christian Estrosinak, Nizza első polgármester-helyettesének – a PACA régió republikánus elnökének, melynek maga Brenier is nemzetgyűlési képviselője – rövid kiírásait. A fiatal politikus úgy véli, ez a választás elveszíthetetlennek tűnt a jobboldal számára, azonban ez a történelmi lehetőség immár elúszott. A nizzai városvezetés első emberei azt várták François Fillontól, hogy tartja az adott szavát, és kérik, hogy „ne kényszerítse az aktivistákat tömeges politikai öngyilkosságra”. Estrosi szerint mindegy, hogy a vádak igazak vagy sem, a helyzet, amibe a LR elnökjelöltje került, teljesen alkalmatlanná vált arra, hogy egységesítse a jobboldalt – éppen ezért a vasárnapi gyűlés lemondására szólította fel a szervezőket a rendezvény előtti napokban.

A fentiek tükrében kevés remény mutatkozik arra, hogy – bármi legyen is a bírósági meghallgatás és vizsgálat következő etapja – François Fillon önmagában elég lesz a jobboldal tavaszi győzelméhez. Bár beszédes, hogy az elnökjelöltséghez szükséges támogatói aláírásokat – az ún. parrainage-t, amelyből legalább ötszázat kell összegyűjtenie a jelölteknek a választáson való induláshoz – a feje fölött hevesen összecsapó hullámok ellenére neki sikerült elsőként összegyűjtenie, az első publikálás idején nem kevesebb, mint 1100 aláírással. Tovább kuszálja a szálakat ugyanakkor, hogy Alain Juppé jelöléséért is elindult az aláírásgyűjtés, s a zöld Yanick Jadot is – aki egyébként Benoît Hamon jelöltsége mögött sorakozott fel – postára adta szignóját az Alkotmánytanácshoz...