„A Momentum a balliberális oldal ellen dolgozik” – Gulyás Gergely a Mandinernek
2017. február 20. írta: Redakció

„A Momentum a balliberális oldal ellen dolgozik” – Gulyás Gergely a Mandinernek

gulyas_gergely_1.jpg

Nem hazaáruló, aki aláírta az olimpia-pályázatra vonatkozó népszavazási kezdeményezést Gulyás Gergely szerint. A Fidesz-alelnök úgy látja, a Momentum ráadásul a balliberális oldal ellen dolgozik: éppen a fővárosban, ahol még szinte az országban egyedül elég erősek ahhoz, hogy komoly kárt lehessen tenni bennük. „Ha ez így folytatódik, akkor az, hogy a fiúk is megjelentek az apákkal szemben, nekünk jövőre valóban még néhány budapesti többletmandátumot is hozhat” – mondja az Országgyűlés alelnöki tisztét is betöltő politikus, akit a Fidesz olimpiás nyilatkozatstopja ellenére sikerült szóra bírnia a Mandinernek. Exkluzív nagyinterjúnk, messze nem csak olimpiáról.

„Ön szerint normális, hogy a népszavazási aláírási kampány végéig csöndben voltak a hivatalos olimpiapártiak a Budapest 2024-nél?

Az olimpiai hirdetések minden nap láthatóak voltak eddig is, és ismert, hogy – széles politikai konszenzus talaján állva – mi is támogattuk a pályázat benyújtását. Kérdést leginkább azoknak kellene feltenni, akik eddig igent mondtak az olimpiára, most pedig a NOlimpia nevű kezdeményezést támogatták. A Budapest 2024 saját hatáskörébe tartozik egyébként, hogy milyen aktivitással kommunikáltak az aláírásgyűjtés időszaka alatt.

Érdekes módon az aktivitásuk mégis megegyezett a miniszterelnökével, a Fideszével.

A mi álláspontunk szerint az olimpia nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy. Az adott neki valódi esélyt és értelmet, hogy széleskörű, a kormánypártokon túlmutató támogatottsága van. A legkisebb városként és országként hogyan versenyezzünk Los Angeles-szel és az Egyesült Államokkal, illetve Párizzsal és Franciaországgal, ha nincs politikai egység a pályázat mögött? 

Ha szép nagy az egység, az kiderülhet a népszavazáson is.

Képviseleti demokráciában abból szoktunk kiindulni, hogy a képviselők képviselik a képviselteket. Ebben a kérdésben a fővárosi képviselők között szinte példátlan egyetértés uralkodott. Az aláírásgyűjtés valójában nem a kormánypártok ellen irányul, hanem az ellen a közös döntés - az olimpia megrendezésének szándéka - ellen, amelyet a szocialisták, gyurcsányisták, a PM, sőt személyesen Karácsony Gergely a kormánypártokkal együtt hozott meg a képviseleti demokrácia szabályai szerint.

„Képviseleti demokráciában abból szoktunk kiindulni, hogy a képviselők képviselik a képviselteket.” Tavaly október másodikán mégsem ezt tették. Mintha kettős mércéjük lenne népszavazásügyben...

Akkor lenne kettős a mérce, ha az ügyek egyformák lennének. Nem azok. Akkor Magyarország sikeres európai érdekérvényesítéséhez nem volt elegendő a kormány mögött lévő parlamenti támogatás a kötelező betelepítési kvóta megakadályozására  – egy kvótadöntés megszületett a fejünk fölött és akaratunk ellenére.”

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr312275309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.20. 15:16:10

Gulyás Gergely - tengerentúli neoliberális elvtársaihoz hasonlóan - ott téved el, ahol Trump Elnök Úr bírálói. Kapkod itt jobboldalhoz meg baloldalhoz, de nem érti meg, hogy a Momentum nem jobb- vagy baloldali, hanem a magyar emberek pártja. Első politikai akciójukkal a magyar emberek akaratát nyilvánították ki, mivel a magyar emberek nem kérnek a nemzetközi háttérhatalmak által rájuk erőszakolt olimpiából. A magyar emberek nem akarják, hogy idegen sportolóbűnözők fertőzzék meg járványokkal a magyar lányokat-asszonyokat vagy öljék meg az idős magyar embereket. A magyar emberek azt akarják, hogy kenyér legyen mindenki asztalán és azt biztonságban meg is lehessen enni és nem azt, hogy annak a kenyérnek az árát betonmonstrumokra költsék.

Apropó, betonmonstrumok. Mikor jön az aláírásgyűjtés a Liget Projekt ellen? A magyar emberek azt is nagyon rühellik és csak ilyen Gulyás Gergelyhez hasonló elitek akarják áterőltetni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.20. 15:21:07

@GNDL:

Akkor egyezik, amikor a Fidesz a liberalizmus ellen szól.

Amíg liberális veszély van, erkölcsi kötelesség kiállni Orbán mellett. Lásd erről: bircahang.blog.hu/2017/02/13/orban_bukasa

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.20. 15:21:54

@István Tamasi:

Igen, elszakadtak a liberális értelmezés szerinti valóságtól. Ez tény, de én erre büszke vagyok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.20. 15:22:36

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Orbán a nemzetközi liberális háttérhatalmak szekértolója, amikor az olimpiát nyomja.

Kinek a megbízásából teszi? Csak nem Soros György megbízásából???

GNDL 2017.02.20. 15:27:59

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Orbán is polgári keresztény-konzervatív... legalábbis szerinte és ájult hívei szerint... annak ellenére hogy tökéletes bolsevik retorikát tolnak tökéletes bolsevik hatalomgyakorlási technikákkal.... :) Szóval, ez egy olyan dolog, hogy ha úgy hápog, úgy totyog, ráadásul úgy is néz ki, akkor az bizony az aminek látszik. :)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.20. 15:52:05

@GNDL:

Orbán jelenleg valahol a jobbközép és a populizmus között van. Nekem a jobbközép idegen, én kizárólag populista vagyok.

Orbán is csak populista fordulata óta tetszik, úgy 2012 óta nagyjából.

Bolsevik retorika - értelmetlen kifejezés, mit értesz alatta?

Bell & Sebastian 2017.02.20. 15:57:28

Ez is hogy kipofásodott, mint a kölökgólya.

Bemondóból is van többféle, tudják, az a nagy dumás, amelyik két műsorszám vagy felvonás közben szóval tartja a közönséget a függöny előtt.

Az ügyvédi létforma már eleve feltételez némi skizofréniát, amii olyan kinn is vagyok, benn is vagyok -féle érzés lehet, ámbár, még sohasem voltam ügyvéd, ezért nem tudhatom pontosan, melyiknek mi kavarog a fejében, csak láttam már egypárat, ezért képes lennék összeállítani az állathatározójukat.

Két forintért a kecskét, vagy egy forintért a kedves mamát is, ugyebár.

Szerintem G.G. -től bárki bealszik, ha egynél több bekezdésig hallgatja. Ügyes védő a kármentésben, de másodfokon ezt már nem szokták megkajálni, mert ez oda kevés.

Érzelem, báj, kellem: 1/10
Retorika : 5/10
Hűség: 11/10
Ká-faktor: 7/10

Az utóbbi tekergőzés, sziszegés és rábeszélőképesség (kígyó) összevont mutatója. Javasolt életpálya módosítás: real-fiction író.

GNDL 2017.02.20. 15:59:27

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: „Orbán jelenleg valahol a jobbközép és a populizmus között van”

Orbán volt már minden, csak akasztott ember nem... de ennek is egyre nagyobb az esélye. :) Orbán csak egy politikai kalandor, úgy szerez népszerűséget hogy azt mondja amit hallani akarnak (lásd „ne azt figyeljék amit mondok”), valamint úgy szerez híveket hogy megfélemlíti őket és/vagy egyfajta vallási vezetőként fanatizálja a híveit miközben mindenki más démonizál.

„Bolsevik retorika - értelmetlen kifejezés, mit értesz alatta?”

Osztályharc, alternatív valóság ami szöges ellentétben áll a valósággal, permanens forradalom, folyamatos szabadságharc, a „mi és ők” politikája amelyben természetesen „mi magyarok” és „ők hazaárulók” jelennek meg... a megvédjük a kisembert az imperialista nyugattól, a multiktól, a bankoktól... Európától... a burzsujtól... visszavesszük ami a miénk, amit elloptak az imperialisták... ti-pi-kus... :)

kerekes pereces 2017.02.20. 16:10:13

„Engem Szijjártó úr keresett meg, hogy kiszervezzék a vízumkiadást, hogy
ne a követségen döntsék el, ki kaphat. Ez egy 40 ablakos központ lett,
15 eurót kerestünk vízumonként. Ez az orosz kereskedőház része lett
volna.”

Ez az igazi hazaárulás. ÉLJEN A FIDESZ, A NEMZETI HAZAÁRULÓK PÁRTJA!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.20. 16:52:55

@GNDL:

3 dolog volt, leszámítva kamaszkori marxizmusát: jobbos ultraliberó, majd jobbközép liberókonzi, s 2012 óta a mai.

Nem furcsa a magyar politikában ez.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.20. 16:54:23

@GNDL:

A Fidesz keménymagja 200 ezer ember, ez a parlamentbe jutásgoz se elég, azaz butaságokat beszélsz. A Fidesz sikerének titka, hogy az ellenfele sokkal rosszabb nála.

Ha lenne egy értelmes ellenzéki párt, azonnal a felére esne a Fidesz támogatottsága!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.20. 16:55:24

@GNDL:

Mi a nem-alternatív valóság? A liberális? Kapaszkodj meg: az UGYANÚGY szubjektív.

Jean Sol Partre 2017.02.20. 17:38:06

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ne keverd.
Ha szubjektív, akkor a megtörtént dolgokat másképp magyarázza.
Az alternatív valóság pedig az, hogy olyan dolgokat állít, amik nem történtek meg, avagy letagad létező történéseket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.20. 18:31:56

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Miért hisz ilyen valószínűtlen dolgokban? Orbán kapott Soros-ösztöndíjat? Kapott. A nép akaratával szemben nyomta teljes erővel a nemzetközi háttérhatalmak pénzszivattyújaként funkcionáló olimpiát? Nyomta. Kis híján nyomorba döntötte volna vele az országot, ha a momentumos fiatalok ebben meg nem akadályozzák.

Nem kérdés, hogy Orbán a háttérhatalmak ügynöke. Addig kell megállítani, amíg nem késő, amíg végleg el nem szívja az életerőt a magyarságtól.

Pelso.. 2017.02.20. 18:55:58

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Egy ország számára az egy nagyon sz@r helyzet ám, ha bármely párt sikerének titka, hogy az ellenfele sokkal rosszabb nála.
Pártsiker, ország fasorban se.

Zoltan Hazafi 2017.02.20. 19:56:01

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ha nem bolsevik - vagyis többségi - akkor mensevik vagy - vagyis kisebbségi.
Több kérdésem nincs.

Herr Schnapsidee Lieferant 2017.02.20. 20:28:55

fordítsuk magyarra a cikket: minekután a Momentum az asztalra csapott egy váratlanul magas 266k aláfirkantás csomagot, egy lightos kóma meg egy üveg pálinka után a pártfőtitkár efftárs elkeseredetten körülnézett, hogy a tállaitulkok és nyuggermenetesek közül mégis kit lehetne egy az ifjúság máza alatt agitáló interjúra bedobni, majd eszébe jutott Gulyás Geri, a finessz egyszemélyes ifjúpolitikusi szakosztálya.

Yorik 2017.02.20. 21:02:41

Szokásos fideszes duplagondol. Nem kettős mérce, mert mi azt mondtuk.

Kisebb defekt a képviseleti rendszerben, ha a szavazók egy jelentős részének a véleményét egyetlen párt sem hajlandó képviselni. GG örülhetne, hogy ez a hiányosság orvoslásra került. Mint a demokrácia nagy védelmezője, ugyebár.

komolytalan samu 2017.02.20. 22:01:16

"A Fidesz-alelnök úgy látja, a Momentum ráadásul a balliberális oldal ellen dolgozik"

Ez pontos helyzetértékelés, csak a következtetéssel van a hiba. Ill. az igaz, hogy az ilyen ellenzéki újreménységek első körben mindig az ellenzéktől vesznek el szavazatot, csak a folyamat nem kontrollálható. Ha az új társaságban van kakao, kibírják az első egy évet és túllép a pár százalékon akkor letakaríthatja az ellenzéket. És onnan már a fidesz tortája jön. Ha lesz egy valódi (nak látszó) alternatíva, - mert ez az ellenzék nem az -, akkor a jelenlegi szavazói keretek szart sem érnek majd, úgy fognak törni, mint a gyufaszál.

ps: nem a Momentum lesz ez a szervezet, de előbb-utóbb eljön az is. Csak idő kérdése.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.21. 01:08:08

@Yorik:
"Kisebb defekt a képviseleti rendszerben, ha a szavazók egy jelentős részének a véleményét egyetlen párt sem hajlandó képviselni. "

Gulyás Gergely, az Alaptörvény arca ugyancsak elgondolkodhatna azon, miért van az, hogy az Alaptörvényt a választók nem tekintik magukénak. Talán nem azért, mert felhatalmazás nélkül cserélték le az Alkotmányt egy olyanra, amit Orbán Viktor saját bevallása szerint a választók nem szavaztak volna meg?

Ugyancsak rejtélyes, hogy miért bukna a Liget Projekt óriásit bármilyen népszavazáson. Amikor pedig a képviselők (mármint a fideszesek) mind megszavazták.

Esetleg előfordulhat, hogy a Fidesz magasról tesz a magyar emberek véleményére és ha át kell valamit paszíroznia, akkor egy teljesen más kérdésben indít egy jóízű gyűlöletkampányt, hogy a nagy zajban megvalósítsa, amire úgyse kapna felhatalmazást? Lehetséges, hogy ez a titok nyitja?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 05:38:00

@Jean Sol Partre:

Ez nemigen jellemző. A jó propaganda sose kitalált tényekkel operál, hanem csak jól magyarázza a dolgokat.

Én magam naponta olvasok liberális médiákat, a nyílt hazugság viszonylag ritka. Legalábbis a színvonalas médiákban, mert csak olyanokat olvasok.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 05:41:47

@Doomhammer:

Ha Orbán a háttérhatalom embere lenne, nem támadnák.

Az olimpia nem pénzszivattyú. Nekem is vannak egyes ellenérzéseim az olimpia ellen, de més jellegűek: fő bajom az, hogy az olimpiákon egyre keményebben nyomul a homoklobbi.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 05:42:51

@Pelso..:

Ebben igazad van. Dehát jelenleg ez van, talán majd ez is megváltozik.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 05:45:10

@Zoltan Hazafi:

Tisztázzuk ezt!

A bolsevik-menysevik az orosz történelemben a marxista mozgalom megosztódását jelenti, ami máshol is lezajlott.

A bolsevik a forradalmi marxista ág, ismert nevükön: kommunisták.

A menysevik meg a reformista marxista ág, ismert nevükön: szocialisták vagy szociáldemokraták.

megamedve 2017.02.21. 06:00:25

@GNDL: egy saját bevallása szerint is populista emberrel megpróbálni észérvekkel vitatkozni? Kb. olyan, mintha egy született vakkal azon próbálnál vitázni, hogy a kék, vagy a sárga szín szebb-e.

gyalog.galopp 2017.02.21. 07:04:26

@Pelso..:

És azon elgondolkoztál már, hogy ennek kik, vagy mik lehetnek az okaik?
Mért lehet egy ezerszer kiszavazott lejáratódott politikai populáció még mindig porondon, mért nem történt náluk teljes személycsere, vagy ha volt, mért teszik ugyanazt, mint az elődeik?

Ezek lennének a fontos kérdések, nem az, hogy egy trafik fideszes, vagy liberális.
Pót kérdés, mi értelme van úgy nézni magunkat, mint gombostűre tűzött bogarakat a vitrinben?

annamanna 2017.02.21. 07:19:08

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: mondok egy ízig-vérig populista érvet, talán neked bejön: nem a homokosok nyomulnak az olimpiákon, hanem a feketék. Amilyen versenyszámot idáig még nem ők nyertek, nemsokára azt is ők nyerik. De még ennél is fontosabb, hogy már így is az összes sportoló kokós. Az is tény, hogy az olimpiai beruházások minden helyszínen szétrohadnak (már ha egyáltalán sikerül elkészülni velük a játékokig). És persze még fontosabb érvek is vannak arra nézve, hogy miért értelmetlen ez az egész cirkusz úgy, ahogy van.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 07:49:47

@annamanna:

Az igazi populista nem rasszista, azaz ez senkit se zavar.

Ami az egész olimpiai koncepciót illeti, lehet vitázni róla. Alapvetően ez nem más, mint bármilyen más sport- vagy kulturális nagy összejövetel.

megamedve 2017.02.21. 09:09:50

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Egyfajta észérvek alapján.
Mondtam: mint amikor a született vak a színeken elmélkedik....kb.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 09:20:34

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: csakhogy nem a liberális médiáról beszélek. Pont az illiberális média gyárt alternatív valóságot, magyarán meg nem történt dolgokat hazudik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.21. 09:55:13

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"Ha Orbán a háttérhatalom embere lenne, nem támadnák."

Mert talán a háttérhatalom támadja? Nem, Orbánt a magyar emberek érdekeinek képviselője, a Momentum Mozgalom támadja. A háttérhatalom mélyen hallgat, mert tudja, hogy Orbán az ő emberük.

Elég csak megkérdezni: globális vagy nemzeti ügy az olimpia? Nyilvánvalóan globális, hiszen a háttérhatalom érdeke az, hogy a lehető legtöbb idegen "sportolót" szabadítson olyan országokra, amelyekben a keresztény hagyományt még nem sikerült megtörni. Ha pedig Orbán egy globális ügyet támogat, akkor a háttérhatalom ügynöke-e?

Igen.

"Az olimpia nem pénzszivattyú. "

Több kenyér kerül az olimpia miatt a magyar emberek asztalára vagy kevesebb? Nyilvánvalóan kevesebb, mert a beözönlő idegen "sportolókat" is etetni kell. Tehát az olimpia pénzszivattyú.

Ilyen egyszerű ez.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 10:43:18

@Jean Sol Partre:

A bulvár hamis híreket gyárt, de ez független irányzattól.

A közéleti médiák pedig szinte sose gyártanak hamis híreket, megint irányzattól független.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 10:43:58

@megamedve:

Ez szubjektív. A liberális is vak a liberalizmuson kívülről nézve.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 10:44:54

@Doomhammer:

Az olimpiarendezés nem politikai kérdés, azaz az érdekeltek hallgatnak. Ez csak belpolitikai taktikai kérdés, nem háttérhatalmi érdek.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 11:01:30

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: ezt még mantrázhatod, de az orosz és a magyar közéleti média is szakmányban gyártja a hamis híreket.

LucisFero 2017.02.21. 11:02:39

@GNDL: Mert a ballibbel együtt a kleptokratákat is lehúznák a klotyón. :))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.21. 12:00:55

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Maga szerint a SVÁJCI székhelyû NEMZETKÖZI Olimpiai Bizottság nem nemzetközi szervezet? Hát mi a háttérhatalom, ha nem ez? Senki által meg nem választott svájci urak eldöntik, melyik nemzetállamot lehet kifosztani, ez bizony így mûködik.

Maga nem lehet ilyen naív. Kivéve persze, ha maga is a háttérhatalom ügynöke. Az sok mindent megmagyarázna.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 13:22:38

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: ne tettesd magad. Legutóbb a NOB elnök beszédét írták át, de amúgy a rengeteg hamis hír a migránsokról, az ellenzéki politikusokról, a civil szervezetekről, Lomnici kihomályosítása, ugyebár a bíróság is kimondta, hogy hírhamisító az a nem tudom milyen Dániel.
Nézd a magyar közmédiát, látni fogod.

maroz 2017.02.21. 13:29:14

@Jean Sol Partre: Az Origonak napi jobbikbasztato rovata van. A Pravda hozzajuk kepest egy bibiszi volt. :))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2017.02.21. 13:35:40

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
A mai világ politikai csatái a globalizmus és a nemzeti érdekek között zajlik. Ilyen körülmények között meglehetősen ijesztő, hogy egy senki által megválasztott szervezet arról szavazgat, hogy melyik nemzetállam fizessen rengeteg-csillió pénzt és ha nem elégedettek, akkor jöhetnek és követelhetnek többet.

Ha ez nem pénzszivattyúzó háttérhatalom, akkor semmi.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 14:08:11

@Doomhammer:

A harc a globalizmus és a nemzeti érdekek között álharc.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 14:09:18

@maroz:

Ami nem példa semmire. Ha egy szerkesztőség egy adott politikai irány mellett politizál, az szerkesztés, nem hamisítás.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 16:17:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: értem, nem tudsz olvasni, ott a konkrét példa is. Az MTI meghamisította a NOB elnök beszédét, olyan mondatokat adott a szájába, amiket nem mondott. A Lomniczi ügy szintén konkrét példa. A Juhász meg a Vona besározások is konkrét példák.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 16:18:30

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: de ha valótlanságot állít, az hamisítás, bármilyen politikai irány mellett is teszi.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 16:23:23

@Doomhammer:

Globalista vagyok, nem kripto. Nem a globalizmus a gond, hanem annak tartalma.

maroz 2017.02.21. 16:49:30

@Jean Sol Partre: Az a barna a szendvicsben nem szar, hanem egy specialisabb nutella. A valosag kreativ interpretalasa fogalmi maszatolassal. Nem hazudik, csak szerkeszt. Te nem erzed ugy idonkent, hogy oreg vagy mar az ilyesmikhez? ;)

A temaban a legkedvencebbem a roman jegyrendszer volt, ami nem is volt jegyrendszer, hanem racionalizalas. Bircaman imadta volna.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 16:57:06

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: például, hogy Lomniczi nem egy homályos paca, Vona nem buzi, Juhász nem annyiért bérli a lakását amennyit a tv2 állított. Anno a milla tüntetés nem ott volt ahonnal Dániel tudósított és nem annyian voltak rajta amennyit mondott. Ezek egy részéről bírósági ítélet is van, nem tudom, mi az amit nem értesz.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 17:00:19

@maroz: az a baj, hogy egyrészt tényleg öreg vagyok én már ehhez, másrészt nem csak déja vu-m van, de amikor régen ez volt, akkor egyre javult minden, most meg romlik, nem jó a tendencia.

Itt meg a költségek nem elszállnak, hanem kiegészülnek, így lesz mondjuk négyszeres, és az mti lehozza a hírt, hogy a költségkreten belül maradtak a kiadások. És Birca tényleg imádja.

Jean Sol Partre 2017.02.21. 17:02:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: tudod, amikor a bíróság arra ítéli a tv2-t, hogy tegye közzé: "valótlanságot állítottunk akkor amikor..." az azt jelenti, hogy hazudtak. Ami azt jelenti, hogy hamisítottak. Ilyenből csak Juhász Péternek 12 van eddig, and counting.

maroz 2017.02.21. 18:19:37

@Jean Sol Partre: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”.

[ásító szmájli]

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.21. 19:57:14

@Jean Sol Partre:

Ha minden ilyen apróság álhír, akkor a világ összes médiája álhírközlő.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.22. 05:44:47

@Jean Sol Partre:

A csúsztatás minden média bevett szokása. Lásd az Index címoldalát ma reggel, ott a hír "Nem úszhatnak melegek a MOM uszodában" aztán a részletes cikk - index.hu/belfold/2017/02/21/lmbtq_melegek_hegyvidek_sportkozpont_uszoda_nem_uszhatnak/ -, melyből kiderül erről szó sincs.

gyalog.galopp 2017.02.22. 08:21:04

@Jean Sol Partre: @MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

A járókelők arra figyelnek fel, hogy a harmadik emeleti ablakból valaki egy idős nőt tuszkol kifelé, aki kétségbeesetten sikoltozik és kapaszkodik amibe tud.

Rendőr, segítség, gyilkos kiabálnak a járókelők. Az ablakon kiszól egy hapsi, mit kiabáltok ez az anyósom.

Nézzétek má, a vén boszorkány hogy kapálózik!

Az igazi csúsztatás az, amikor valaki függetlenként, objektívnek állítva be magát ide is csap, meg oda is csap. Másként mondva, ide is csúszik, meg oda is mászik.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.22. 08:30:59

@gyalog.galopp:

Függetlennek csak liberálisok szokták magukat beállítani. Liberális hazug mantra, hogy a liberalizmus egyenlő a pártatlansággal.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 10:01:13

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: illetve az derül ki, hogy tényleg nem úszhatnak, csak az uszoda tagadja, hogy az lenne az ok.

hacsaturján 2017.02.22. 10:18:03

jóindulatilag figyelmeszetetem a tisztelt birkapásztoroló közönséget, hogy bérelt legelőjükre műkörmösök pályyáznak.

Bell & Sebastian 2017.02.22. 10:20:32

@hacsaturján: Holland mélyföldi cigány kommunista zsidó libsi buzik, életvitelszerűen.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 10:27:46

@gyalog.galopp: független és objektív nem létezik, ez nyilvánvaló.

A viccben pedig, bárhonnan is nézzük, az anyós ott lóg az ablakban. Ha a hírben ez nem így van, akkor hazugság, mint ahogy akkor is, ha anyós nem lóg, csak a hír állítja.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 11:44:38

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: beidéznéd azt a részt ami erre utal?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.22. 12:15:39

@Jean Sol Partre:

Mindenki mehet úszni, nem vizsgálják, ki homokos. Itt csupán egy homokos szervezettel nem kötött szerződést a cég.

gyalog.galopp 2017.02.22. 12:19:52

@Jean Sol Partre:

aki a humort nem érti....

Helyettesítsd be az anyóst nácira, vagy bolsevikre, így talány könnyebben megy.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 12:25:02

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: szóval nincs ilyen rész.

A cikk arról szól, hogy először visszaigazolták, hogy kötnek szerződést, majd amikor kiderült, hogy lmbt szervezet, lemondták.

Azaz a cikk lehet igaz, csak az uszoda tagadja a vádakat, mondván, más az ok. Úgy és ahogy szerettek volna, nem úszhatnak.

Ettől persze te még megbuktál szövegértelmezésből is, logikából is, tökéletes NER alany vagy.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 12:25:57

@gyalog.galopp: a viccet értem, szakállas, csak kevés köze van ahhoz, amiről Bircával beszélgetünk.

gyalog.galopp 2017.02.22. 12:29:03

@Jean Sol Partre:

rendben, akkor te nem a viccet nem érted.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 12:35:43

@gyalog.galopp: nem az eltérő nézőpontokról beszélünk, nem a valóság más interpretációjáról, hanem a konkrét hazugságokról.

gyalog.galopp 2017.02.22. 12:46:33

@Jean Sol Partre:

A konkrét hazugságok alapja, motivációja a valóság eltérő interpretációja egy adott cél érdekében.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 12:54:38

@gyalog.galopp: nem, a konkrét hazugságok a valóságnak nem megfelelő dolgok kitalálása. Létező dolgok letagadása illetve nem létező dolgok állítása.

gyalog.galopp 2017.02.22. 13:01:44

@Jean Sol Partre:

Ha te ezt komolyan gondolod, akkor nem ismered az embereket, de a nőket aztán biztosan nem.:))

Jean Sol Partre 2017.02.22. 13:16:24

@gyalog.galopp: :D
ok, de az egy másik kategória, a politika sokkal egyszerűbb :)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.22. 13:16:26

@Jean Sol Partre:

Azaz nem igaz, hogy nem úszthatnak, pedig ezzel kezdett a cikk.

gyalog.galopp 2017.02.22. 14:04:15

@Jean Sol Partre:

hisztis, hazug, vizionál, képmutató, hiú

Na, ez most politikus, vagy nő?

Jean Sol Partre 2017.02.22. 18:18:04

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: mint szervezet, nem úszhatnak. Itt most arra látunk példát, hogy bár a cikk címe valóban félreértelmezhető, a cikk maga tényszerűen igazat állít, te alternatív módon értelmezed. A cikk nem hazudik, te viszont csúsztatsz.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 18:20:17

@gyalog.galopp: :D persze, mindkettőre igaz.
De ezek csak tulajdonságok, az egyszerű mindkét esetben.
A motiváció, na az a politikusoknál egyszerű mint a faék, ellenben a nőknél!

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2017.02.22. 19:40:53

@Jean Sol Partre: Mutatok neked konkrét hazugságot, faszparaszt.
"Tévhit: A nők is verik a férjüket.
Tény: A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95%-ában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. A fennmaradó 5%-ot a férfit bántalmazó nők, illetve leszbikus és homoszexuális partnerüket bántalmazó melegek alkotják."
nane.hu/erintetteknek/tudnivalok-a-nok-elleni-eroszakrol/#tenyek-es-tevhitek

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.22. 20:46:50

@Jean Sol Partre:

A cikk azt írja, homokosok nem úszhatnak. A valóságban úszhatnak. Azaz a cikk erősen csúsztat.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 23:01:32

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: van egy nagyon jó tanár ismerősöm, szívesen megtanít olvasni.
A cikk _címe_ állítja hogy a homokosok nem úszhatnak, és maga a cikk korrekten leírja a tényállást.
A cím csúsztat, de ha valaki tényleg elolvassa, nagyjából a valóságot tudja meg.

Jean Sol Partre 2017.02.22. 23:02:06

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: de kigyűjtheted ide a cikk azon mondatait, ahol ezt állítja.

Jean Sol Partre 2017.02.23. 10:46:25

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: idézd ide a cikk azon mondatait, amik csúsztatnak. Az összeset.

gyalog.galopp 2017.02.23. 12:03:44

@Jean Sol Partre:

Látod, Orbánt és Trumpot azért utálják, mert ők nem ezt a feminista vonalat viszik, hanem a macsót.

Jean Sol Partre 2017.02.23. 12:09:00

@gyalog.galopp: márminthogy ők ne lennének hisztisek??? Trumpnál hisztérikusabb politikust még nem láttam.

Jean Sol Partre 2017.02.23. 14:45:28

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: tehát nincs több.

A cikk kb 40 sor, a cím 1. Így a cikk kb 2.5% csúsztatás, a többi igaz. A közmédiákhoz képest nagyon jó arány.
süti beállítások módosítása